Niwrok írásai 2.0

.
Busan Expressz / Train to Busan / Busanhaeng




Dél-Korea messze van, és "emiatt" az ottani filmes világot annyira nem is figyeljük errefelé, azért akad néhány film (A Pokoli torony remake Ta-weo, és a sorozatgyilkos-celebről szóló Confession of Murder), amiről már írtunk itt is, csak ami így hirtelen eszembe jut. A Busan hype-ja viszont ezekéhez képest akkora volt az elmúlt évben, több helyen az év horrorjaként emlegetve, hogy szinte lépten-nyomon botlottam bele, és bár a zombis hentelések nem a kedvenceim ebből a műfajból, egynek gondoltam jó lesz.

Így, hogy ennyit elmondtam a filmről (ami amúgy két perc után kiderül, tehát akkora titkot nem árultam el), nagyjából összerakható bárki számára, hogy a vérzombis "mókában" a vonat lesz a csavar, azaz hogy a vírusfertőzött emberevő hullák ezúttal egy menetrend szerinti vasúti szerelvényen kezdenek vad őrjöngésbe és zabálásba. Lehet, hogy ez akkora hűha, hogy le kéne rakni tőle a kevés hajam, de szerintem ennyi története nagyjából a Snakes on a Plane című, szintén elég "nomen est omen" jellegű filmnek is volt. Így bár voltak érdekes vonatkozásai a száguldó csőben való menekülésnek, vagy ahogy a vonaton rekedt emberek próbáltak menedéket találni, miközben a járvány miatt a külvilágra is egyre kevésbé számíthattak, és inkább csak telefonon vagy rádión tudták tartani a kintiekkel a kapcsolatot (mondjuk engem megintcsak meglepett, hogy az ottani MÁV-központban milyen sztahanovisták dolgoznak...), önmagában ez még kevés lett volna.

Még úgy is, hogy a film látványvilága egész tisztességes, mondjuk megfelel egy közepes délutáni sorozaténak. Eleve ugye a nagy része egy vonaton játszódik, az meg adott, ott inkább csak a maszkmestereknek kellett dolgozni (szürkés-sápadt sminket mázolni az átváltozottakra, némi feketeséggel a száj körül és az ereknél, plusz szürkehályogos kontaktlencsét rakni a szemekbe), a CGI megmaradt a pánik keltette pusztulás bemutatására, ahogy robbanások és füst tarkítják az eget a városokban, továbbá a nagy tömegben hömpölygő zombik megjelenítésére. Igen, "hömpölygő", mert valakinek a stábban nagyon tetszhetett a World War Z-ből a szinte vízként viselkedő zombijainak áradata, és párszor átvették ezt az ötletet, mondjuk ahogy az élőhalottak áttörnek egy üvegfalon, és mintha egy hatalmas akvárium durranna szét ettől... de azért a grafikája nincs olyan. Nagyobb trancsírt, TWD-szintű belezéseket és csonkolásokat ne ettől a filmtől várjatok, mert fröcsög ugyan némi vér, de nagyon visszafogott a marcangolás, a legdurvább harapásoknál is legfeljebb egy normál fognyom látszik az emberek kezén ... és ez nekem jó is volt, mert a gore-t amúgy sem nagyon szeretem. Ami talán leginkább tetszett, az a mozdony kisiklása volt a vége felé, azt tényleg szépre és elég izgalmasra csinálták meg, újabb veszélybe sodorva az addigra igencsak megcsappant számú túlélőt.

Merthogy a katasztrófafilmek (például a fent említett Ta-weo) jó szokásához híven egy egész vonatnyi népes társasággal indítunk, akiknek a fele már nagyjából az első kilométereken elhullik névtelenül, aztán megint feleződnek, és megint, míg megmarad az a pár szereplő, akiket valamennyire jobban megismerünk, és akiknél esetleg van izgulni való, hogy ki marad meg a végére... vagy éppen hogy milyen módon és hányadiknak halnak meg. Akad köztük elfoglalt és elvált üzletember, aki a lányát kíséri az volt feleségéhez, egy idős testvérpár, állapotos anyuka a férjével, egy komplett baseball-csapat cheerleaderestől, a vasúttársaság egyik vezetője, kalauzok, és még pár hasonló, akik nagyjából eloszlanak a szokásos panelek mentén. Annak mondjuk nagyon tudtam örülni, hogy azon túl, hogy a koreai beszédnek van egy kicsit visongós jellege, amit néha túlripacskodnak a színészek, olyan hisztériás karikatúrákat, mint az eddigi koreai filmekben, nem találkoztam.

Akadt pár kellemesen újszerű ötlet (van egy-két olyan hátránya ezeknek a zombiknak, amit a túlélők elég jól ki tudnak használni, lehetőséget adva némi rejtőzködésre és az abból eredő feszültségre), jobb jelenet (rögtön az elején tetszett az őzes), érdekes háttérelem (a dél-koreai belpolitikai helyzet nem túl nagy ismeretében is elég morbid az, ahogy az emberek a "zavargásokról" beszélgetnek), vagy ügyesen megvalósított beállítás, amiktől ez több lett, mint a sokadik sablon katasztrófafilm. Nekem azért nem ez lett az év horrorja.


7/10
.

Niwrok írta:

.
Busan Expressz / Train to Busan / Busanhaeng

Dél-Korea messze van, és "emiatt" az ottani filmes világot annyira nem is figyeljük errefelé, azért akad néhány film (A Pokoli torony remake Ta-weo, és a sorozatgyilkos-celebről szóló Confession of Murder), amiről már írtunk itt is, csak ami így hirtelen eszembe jut. A Busan hype-ja viszont ezekéhez képest akkora volt az elmúlt évben, több helyen az év horrorjaként emlegetve, hogy szinte lépten-nyomon botlottam bele, és bár a zombis hentelések nem a kedvenceim ebből a műfajból, egynek gondoltam jó lesz.

Meg az Az admirális, ugyebár...   Egyébként az a biznyos hype hozzá nem ért el, mert tőled hallok erről először...  

Niwrok írta:

Akadt pár kellemesen újszerű ötlet (van egy-két olyan hátránya ezeknek a zombiknak, amit a túlélők elég jól ki tudnak használni, lehetőséget adva némi rejtőzködésre és az abból eredő feszültségre), jobb jelenet (rögtön az elején tetszett az őzes), érdekes háttérelem (a dél-koreai belpolitikai helyzet nem túl nagy ismeretében is elég morbid az, ahogy az emberek a "zavargásokról" beszélgetnek), vagy ügyesen megvalósított beállítás, amiktől ez több lett, mint a sokadik sablon katasztrófafilm. Nekem azért nem ez lett az év horrorja.


7/10

Köszi az ajánlót, valamikor lehet, sort kerítek rá, de a vonatról meg a túlélőkről nekem mostanában a Snowpiercer ugrik csak be... az meg nem túl jó előjel...



.

.
The 9th Life of Louis Drax




Louis Drax fiatal kora ellenére, ha macska lenne, már elhasználta volna szinte az összes életét. Mintha a kisfiú vonzaná a baleseteket, túlélt már mérgezést, fulladást, ráeső tárgyakat, áramütést, és hiába vigyáznak rá egyre nagyobb óvatossággal és félelemmel a szülei, ezek elkerülhetetlennek tűnnek. Annyiszor került már kórházba vagy kellett újraéleszteni, hogy az anyjának, Natalie-nak meggyőződése, egy angyal vigyáz Louisra, vagy talán ő maga az angyal, valami megmagyarázhatatlan csoda. Most azonban úgy néz ki, még ez a csoda sem lesz elég... A legutóbbi balesetnél, amikor a fiú egy családi kirándulás során egy szikláról a tengerbe esett, Louis olyan súlyosan megsérült, hogy az orvosok halottá is nyilvánították. Mégis felébredt, azóta kómában fekszik egy specialista, Dr. Pascal felügyelete és kezelése alatt, de kevés reménnyel a felébredésre és a felépülésre. A másik különbség az eddigiekhez képest, hogy a rendőrség nyomozást folytat az ügyben, Dalton nyomozó ugyanis nem igazán hiszi, hogy ez baleset volt, különösen annak a körülménynek a fényében, hogy Louis apját, Petert azóta senki sem látta.

Alexandre Aja két évvel ezelőtti filmjéhez, a Szarvakhoz hasonlóan ez is elkerülni látszik a magyar piacot, én viszont már vagy másfél éve vártam rá. Amit akkor pár szóban olvastam róla, azok alapján valami frankó, Sejt-szerű filmet tudtam elképzelni, és nem a film és az amúgy remek vizuális fantáziával megáldott rendező hibája, hogy végül ezt csak részben kaptam meg. Például mert technikai fantazmagória helyett -ahogy az a Szarvak esetében is volt, és a fenti összefoglalóból is kiolvasható-, a misztikum lett a meghatározó eleme a film hangulatának. Ez egyfelől jelenti a természetfelettit, és bármennyire is nem volt gondom a "szemléltető jellegű jellemábrázolással" a Szarvakban -ahogy Ig képessége és átalakulása a külsején is meglátszott-, ezúttal azért nagyon megijedtem Louis történetének egy pontján, hogy a végén a Sebezhetetlenbe fog kifutni a dolog, és azt nagyon nem szerettem volna. Ezzel együtt, bár megmaradt valami furán megmagyarázhatatlan abban, ami és ahogy Louis-szal történik, annyit talán elárulhatok, hogy a leginkább szürreális jelenetek az éteri hanggal és a hínárszörnnyel csak a kómában levő Louis gondolatai között bukkannak fel, és a gyermeki fantázia kelti őket életre.

A misztikum ugyanakkor körbelengi Louis esetét a titkokon keresztül is. Nem is elhallgatások ezek, hanem egyszerűen olyan információk, amik csak menet közben jutnak a néző tudomására, mindig egy kicsit más megvilágításba helyezve az addigi eseményeket és a szereplőket. Egyre több minden derül ki arról, hogy hogyan is zajlott az a Louis számára majdnem végzetes piknik, hogy milyen események előzték meg azt az előtte levő hetekben, és ami mindezek közül a legfontosabb, hogy milyen a kapcsolat a három családtag között. Bár Louis "képessége" miatt az elején még valamifajta dark fantasy-nek tűnt ez az egész, egyre inkább egy összetett drámába váltott át, aminek az elemei a visszaemlékezésekből (például a Dr. Pereznél zajló terápiás találkozókból) és Louis narrációjából kerültek felszínre, és ami remekül tartott bizonytalanságban engem nézőként.

Különleges hangulatot adott ennek, ahogy Louis őszintesége, viselkedésének furcsaságai megjelentek a szövegekben, és ahogy a személyisége, a kora a rendező koncepciójára is hatással volt, így sokszor azt látjuk és halljuk, ahogy Louis megtapasztalta és értelmezte a körülötte zajló eseményeket, nem azt, ami valójában történt. Leginkább ez a stílusjegye, ez a gyermeki látásmód az, ami a kicsit csapongó, sokféle műfajra kikacsintó filmnél legjobban megfogott, és ebben hatalmas szerepe volt a rendező Aja mellett a színészeknek is. Bár a Louist játszó Aiden Longworth néha a határon volt, hogy émelyítően cukiskodó legyen, az biztos, hogy az alakítása kifejezte a gyerek lelkében dúló sokféle érzelmet, ahogy ez a "szülők", Sarah Gadon és Aaron Paul esetében is így volt. Akit viszont leginkább ki szeretnék emelni, az már sokadszor Jamie Dornan; ahhoz képest, amennyire ráégett az ismertségét elhozó "A szürke ötven árnyalata", egyre nagyobb színésznek tartom a fickót, és itt is volt egy olyan jelenete, ami annyira meglepő és zseniális volt, hogy végigvigyorogtam az egészet.

A sokféle műfaj miatt egy kicsit zavarosnak tűnhet a film, ahogy a látomásos részekkel is akadtak gondjaim, de a története és a hangulata volt annyira különleges, hogy kedveljem a filmet... nem is beszélve arról a szinte rejtett csavarról, ami sok mindent újraértelmez és megmagyaráz Louis történetéből.


7,5/10
.

Niwrok írta:

.
The 9th Life of Louis Drax

és Aaron Paul ... Jamie Dornan

7,5/10

Érdekel.

.
Wayward Pines S2




Az első évadtól sem voltam elájulva (ami egy kisvárosnyi időkapszuláról szól az elkorcsosult Föld közepén, és amiben M. Night Shyamalan azzal próbálta meglepni a közönségét, hogy már az első részben ellőtte a csavart), Artu ajánlója, és az abban vázolt társadalmi berendezkedés miatt azért csak a fejemben motoszkált, hogy látni kéne a folytatást.

Azt már az előző évadzáró is előrevetítette, hogy három évet ugrunk előre az időben, amikorra Wayward Pines -a jövő mutáns káoszának "úgy teszünk, mintha..." kertvárosa, amitől Patyomkin szeme is bepárásodna örömében- már csak nyomokban őrzi azt az abszurd idillt, amire eredetileg kitalálták. Várható volt, hogy a látszat fenntartása és az abik (az egykori emberiség elfajzott maradéka) rengeteg olyan erőforrást, alapanyagot kíván, ami jelen körülmények között pótolhatatlanok, így előbb-utóbb el fognak fogyni, mostanra pedig már az alapvető élelmiszerekből is hiány van. Hiába az olyan, túlélést szolgáló ötletek, mint a külső területek bevonása a növénytermesztésbe, a fokozódó feszültség újabb lázadáshoz vezet, ami az új, Első Generációs (már itteni születésű) vezető alatt komoly megtorlásokkal jár. Az új veszélyek új korlátokat, új kényszereket is magukkal hoznak, amik már az Első Generációsokban is megütközést váltanak ki, ők is egyre többen látnak át a propaganda és az egész életük hamisságán, és talán még éppen időben sikerül elérniük a változást, mielőtt az abik -kiismerve a bentiek taktikáját-, végleg el nem takarítják a régi emberiség maradékát.

Ennyi "új" mellett éppen csak egy "újra" nem futotta: ötletekre. Már annál is az ásítás környékezett, hogy a felvezetés megint egy fickónak az ébredése (ezúttal éppen egy orvosé, Theoé), akinek megint van egy felesége (Rebecca), akit megint korábban ébresztettek, és aki megint a polgári engedetlenség egyik vezéralakja lesz. Hiába az apró eltérések, például a válásuk körüli dráma, az egész annyira összecsapott, hogy a nagy céltalanságban szinte fel sem tűnik, hogy elsikkadt. És nem csak ez, hanem még húsz másik dolog is, amitől sokáig úgy éreztem, az íróknak a pénzen és a produceri utasításon kívül semmijük nem volt a folytatáshoz, így alapanyaguk és iránymutatásuk sem. Ahogy a múltkor is említettük, az első évad egyben ledarálta mind a három könyvet, ami Wayward Pinesról szól, így a stáb magára volt utalva, hogy mit is akarnak a folytatással. Ennek az lett az eredménye, hogy az első pár részben mást sem csináltak, mint újramelegítették első évadot, szereplőiben, konfliktusaiban egyaránt. Minden epizódban benyúltak a szekrénybe, kivettek onnan egy régi szereplőt, akire felépítettek valami sekélyes drámát, és a rész végére ki is nyírták, mert kiszipolyozva "halálában" többet ért a karakter, mint "élve". És ezt eljátsszák vagy ötször.

De legalább azok a kérdések, amiket feltesznek egy ennyire zárt, gyors reprodukcióra és terjeszkedésre kényszerülő, ennyire diktatórikusan irányított közösség működéséről, azok érdekesek is tudnak lenni. A szigorúan osztott fejadagok, a kivégzésekkel megtorolt szabályszegések, a "száműzetés" jellegű önmentegetések máshonnan is ismerősek lehetnek és voltak, de mondjuk a tenyészkancának használt tinilányok kérdése jócskán ki tudott emelkedni a sorozat által képviselt középszerűségből és unalomból, ahogy azt is sikerült bemutatni, hogy nagyjából pár évtizeddel ezelőttig hogyan érezhette magát egy homoszexuális, aki azt sem tudta, mi van vele, mert az jujuj, tabu, és ha nem beszélünk róla, attól meg is szűnik létezni... Ezért is volt érdekesebb szereplő nekem a városkát vasmarokkal, részben elhivatottságból, részben dacból irányító Jason vagy bárki más helyett a tolószékes Megan (Hope Davis), aki már legutóbb is az egész koncepció ideológiai parancsnoka, zsarnoki anyja volt, és mint ilyen, magára is maradt a fiatalok között, hiába kotortak elő mellé egy másik alapítót a "kihalásra ítéltek" helyett a gyakorlatias "gondnok", CJ személyében.

Amit legjobban sikerült továbbgondolni, ügyesen mutatva rá Pilcher elméletének alapvető hibájára, azok az abik voltak. A mutáció ugyanis nem a kipusztulás záloga, hanem a kiválasztódáson keresztül a túlélés eszköze. Így miközben bent szinte mindenkinek meggyőződése, hogy az abik állatok, sőt, az állatoknál is rosszabb, anarchista sejthalmazok, akik a falkában vadászás alapvető fortélyait sem ismerik, és minden bizonyítékot, ami ez ellen szólna, félresöpörnek, fokozatosan kénytelenek mégiscsak felébredni a babaházból, és meglátni a kintiek társadalmi szerveződését, önfeláldozását, alkalmazkodását és eszközhasználatát, amivel az elmúlt kétezer évben egyáltalán életben maradhattak. Ennek kapcsán kerül elő egy olyan régi szereplő, akinek legalább volt is értelme, hogy előkerült (és ezzel együtt választ adott egy olyan kérdésre, amit legutóbb külön kiemeltem, mint hülyeséget), és mint szkeptikus, Theonak is végre lesz tennivalója az ellenfél megértésében (tisztára mintha Endert látnám néha   ). Kár, hogy ezen a szálon is csak béna, erőltetett fordulatokkal tudták az írók elérni azt, hogy egyáltalán az évadnak egy elfogadható befejezést találjanak.

Spoiler:

A stáb tíz részen át küzdött, hogy kitaláljanak valami újat azokra az alapokra, amik egyébként a szűkös eszközei ellenére is sokféle lehetőséggel kecsegtettek (akár magában hordozva egy jövőbeli TWD-t is), még ha azok az alapok a hajmeresztő mértékű pazarlást és a teljes értelmetlenséget is jelentik. De csak annyit értek el, hogy felélve az általuk ballasztnak tartott szereplőket, lassú vegetálásra, majd gyors kimúlásra ítélték az egészet... mondjuk ettől lett stílszerű, ízig-vérig wayward pinesi.


6/10
.

Niwrok írta:

.
Wayward Pines S2

A stáb tíz részen át küzdött, hogy kitaláljanak valami újat azokra az alapokra, amik egyébként a szűkös eszközei ellenére is sokféle lehetőséggel kecsegtettek (akár magában hordozva egy jövőbeli TWD-t is), még ha azok az alapok a hajmeresztő mértékű pazarlást és a teljes értelmetlenséget is jelentik. De csak annyit értek el, hogy felélve az általuk ballasztnak tartott szereplőket, lassú vegetálásra, majd gyors kimúlásra ítélték az egészet... mondjuk ettől lett stílszerű, ízig-vérig wayward pinesi.


6/10
.

Ez nekem ennél jobban tetszett. Visszaolvasva írásomat, találtam benne kifejezetten jó és izgalmas dolgokat. Az időutazásos C.J.-s epizód pl. ilyen volt.

De sebaj, egyszer így, egyszer úgy.

R2-D2 írta:

Niwrok írta:

.
Wayward Pines S2

A stáb tíz részen át küzdött, hogy kitaláljanak valami újat azokra az alapokra, amik egyébként a szűkös eszközei ellenére is sokféle lehetőséggel kecsegtettek (akár magában hordozva egy jövőbeli TWD-t is), még ha azok az alapok a hajmeresztő mértékű pazarlást és a teljes értelmetlenséget is jelentik. De csak annyit értek el, hogy felélve az általuk ballasztnak tartott szereplőket, lassú vegetálásra, majd gyors kimúlásra ítélték az egészet... mondjuk ettől lett stílszerű, ízig-vérig wayward pinesi.


6/10
.

Ez nekem ennél jobban tetszett. Visszaolvasva írásomat, találtam benne kifejezetten jó és izgalmas dolgokat. Az időutazásos C.J.-s epizód pl. ilyen volt.
De sebaj, egyszer így, egyszer úgy.

C.J.-t azért említettem meg név szerint, ahogy Megant is, mert előbbinek pont az a "gondnoki" feladatköre tetszett, amit te is írtál, utóbbinak meg a torz idealizmusa. Ezekkel tudtam mit kezdeni.
Azzal, hogy az egész annyi, hogy újraforgatták az első évadot, azzal a különbséggel, hogy az öreg seggfej helyett egy fiatal seggfej kommandírozta a lakosságot, meg azzal, hogy majdnem minden epizód végén elbúcsúztunk az egyik fő szereplőtől, akiknek egyébként alig jutott szerep... nos, azzal nem.

Olvastam, találgatják, hogy lesz-e folytatása...

Spoiler:

.

Niwrok írta:

Wayward Pines S2


... meg azzal, hogy majdnem minden epizód végén elbúcsúztunk az egyik fő szereplőtől, akiknek egyébként alig jutott szerep... nos, azzal nem.

Ezt írtam én is, hogy baromság volt.

Niwrok írta:

Spoiler:

Igazából nem tudom, de ha a Guy Pearce féle Időgépre gondolok, bármi lehet. Az meg esetünkben részletkérdés, meddig tartanak a gépek, már eddig sem lett volna szabad tartaniuk.



.

Niwrok írta:

Ősök gyűrűje / Kingsglaive: Final Fantasy XV


Ha a Final Fantasy, és ezen keresztül a Kingsglaive stílusát kéne valahogy meghatároznom, akkor azt mondanám, hogy olyan lenne, mint a Trónok harcába oltott Csillagközi invázió, némi keleti-ázsiai beütéssel: a világnak éppúgy része egy sajátos feudalizmus, mint a varázslatok, a hatalmas és változatos szörnyek, vagy éppen a modern technika, ami a Kingsglaive-ben földi vonásokat is hordoz, például a járművek szempontjából. Az épületek egyszerre középkorian monumentálisak és díszesek, ugyanakkor jól megférnek mellettük az acél és üveg felhőkarcolók, és még ez az egy város meg a pár külső felvétel is lenyűgöző változatosságot kínál, ahol az öltözékeknek, de még az autók dísztárcsáinak is sajátos ornamentikája van.

Eos világa ugyan elég szűk, de mégis elég összetett ahhoz, hogy csak a fő szálakat megalapozó bevezető vagy öt perces legyen, és még csak utána kap szerepet -egy 12 éves ugrást követően- a címadó Kingsglaive... A politikai helyzet és annak történelmének jó részéből csak ízelítőt kapunk, de ez is a Final Fantasy sajátossága, nem egy történet évszázadokat és idősíkokat átívelően alakult már eddig is, amiből két órába ennyi fér bele.

8,5/10

Ahogy már akkor is mondtam, amikor ezeket írtam úgy fél éve, szerettem volna újranézni a filmet szinkronnal is. Ez abból a szempontból jó döntésnek bizonyult, hogy a magyar hang minőségi lett, kedvelt szinkronhangokkal... annyiból talán kevésbé, hogy jobban tudtam figyelni a képekre, amit most azért picivel gyengébbnek láttam. A háttérelemeket és a kellékeket még mindig gyönyörűnek találtam, az embereknél azonban most már nem csak az arcok gyurmaszerűsége, hanem a mozgások enyhe darabossága is feltűnt.

Viszont a képelemek közül is több mindent vettem észre, például rájöttem, hogy az egyik szörny a Final Fantasy játékok egyik visszatérője, Cerberus (ő nagyjából olyan, mint a Harry Potter Bolyhoskája, miután egy hétig kirándult a pokolban), ahogy a Leviathant is észrevettem, és persze nem lehet meg egy Final Fantasy sem a világok naposcsibébe oltott struccaira, a Chocobokra tett utalások nélkül . Az akciójelenetekre, a Kingslave bevetéseire meg most már tudom mondani az Assassin's Creedet hivatkozásként.
.

.
Daredevil S1




Ahogy pár hónapja a Jessica Jonesnál írtam, a mozis inváziót kísérő Marvel-sorozatok iránti érdeklődésem két sorozatra korlátozódott (illetve azóta lett egy harmadik, de az az egyik ottani színész miatt van, nem a témáért vagy a karakterért), a JJ-re és a Daredevilre. Annyiból a DD indult volna előnnyel, hogy a sokak által utált Affleck-féle feldolgozást bizonyos vonásaiért még kedveltem is, így a semminél többet tudtam erről a karakterről, meg jöttek az ajánlások is, de így a már sokszor átkozott, furán működő kíváncsiságom is kisebb volt, ezért lett második... meg ebből, amire igazán érdekelni kezdett, már két évadot kellett volna pótolni .

Pedig eleve a koncepciója érdekes, rögtön a korszak miatt, amiben játszódik. Az írók röviddel a Bosszúállók mozifilm utánra helyezték az évad eseményeit, megteremtve a kapcsolatot a rivaldafényben pózoló szuperhősökkel, ugyanakkor alapot is szolgáltatva arra a gazdasági, politikai és alvilági átrendeződésre, amit egy "koordinátor" segítségével és irányításával a kartellbe tömörült bűnszervezetek (triádok, yakuza, oroszok... bőséges a választék) a szörnysereg által félig lerombolt város maradványain végre kívánnak hajtani. Nincs ez egyáltalán a néző arcába tolva, de a pár mondattal is jól érzékeltetik, és folyamatosan a háttérben is tartják, hogy Manhattan üvegtornyai mellett Hell's Kitchen pusztuló bérházai, gyártelepei is megszenvedik ezt a helyzetet. A hely, aminek a látványvilága is remek kontraszt, engem leginkább a '71-ére emlékeztetett, sok árnyékos sarokkal, a sötétbe burkolózva, nátriumsárga fényekkel, amit csak néha törnek meg a luxus apró szigetei, egy elit lakás, egy étterem vagy egy galéria formájában.

Ugyanígy mutatja ugyanannak az éremnek egy másik oldalát Daredevil karaktere. Matt Murdock (ezúttal Charlie Cox alakításában) persze megmaradt ugyanannak a baleset következtében megvakult fickónak, akinek ezzel párhuzamosan minden más érzéke sokkal élesebb lett, és aki nappal kezdő, de elszánt jogászként a hatalomnak kiszolgáltatottak érdekeit próbálja védeni, éjszaka pedig ugyanezt teszi, de már kevésbé a törvények keretei között. Ennyit már a filmből is tudtam róla, és ezért is tartottam remek húzásnak, hogy ebben az évadban nem a "bejáratott" karaktert lehet egy kicsit bővebben megismerni, hanem visszanyúlunk a legelejére, a pokolian vörös jelmez és a spéci botok előtti időszakra. Arra, amikor Daredevil még nem is létezett, csak egy fiatal srác unta meg a naponta megélt jogi mocsarat, a széttárt kezű hatósági embereket, és akart hatékonyabb eszközökhöz nyúlni a bűnözők elleni küzdelemben, és akinek ehhez mindössze a látáson kívüli érzékszervei, a korábban megszerzett harcművészeti tudása, és egy testre feszülő fekete ruhája van egy különleges csuklyával (az a maszk egy külön bekezdést is megérdemelne, annyira tetszett... noha azért az is sokszor eszembe jutott, milyen könnyen lebuktathatná Mattet, ha valaki akár egyszer belegondolna). Az emberfeletti erejükkel vagy a sebezhetetlenségükkel felvértezett hősök mellett az ő képessége szinte elenyésző, ráadásul egyben hatalmas hátrányt is jelent, és mert szerencsére a készítők meg sem próbálták ezt mindenféle vizuális trükkel "radarlátássá" tenni, szokatlanul és kellemesen emberi is a többiekhez képest. Mondjuk ahogy Bruce Wayne-nek is az az egyetlen "szuperereje", hogy van egy valag pénze, csak Mattnek nincs.

Az ellenfelei sem űrlények meg mutánsok, ahogy az még a szintén a környéken élő JJ és Luke Cage esetén is volt (ld. Killgrave), hanem a már fent vázolt alvilági szövetség. Az évad így ebben a formájában jóval közelebb áll egy politikai játszmákkal és tárgyalótermi krimi-vonásokkal fűszerezett verekedős akciófilmhez, mint a Bosszúállók tagjainak kalandjaihoz. Bár ilyet is láttunk már vagy százat, így nem az újdonság erejével fog elvarázsolni, de amilyen alapossággal és tehetséggel összeválogatták az ebben felbukkanó szereplőket, amilyen kisugárzása van szinte mindenkinek (akár az orosz testvérpárra, akár a kimért, de félelmetesen éber kínai vénasszonyra gondolok, vagy Fisk "szabójára"), és amilyen fordulatokat velük fel tudtak építeni, azzal megtette. Az már más kérdés, hogy a csúcsragadozóként bemutatni kívánt Wilson Fisk (Vincent D'Onofrio remek játéka ellenére) nem érte el azt a hatást -noha egyébként izgalmasan vázolták fel a jellemét-, amihez mondjuk Killgrave-nek megvolt a mentális ereje, így a fő ellenfelet gyengébbnek találtam. De csak picivel, hiszen olyan jelenetek kísérték ezt, mint amikor Matt és Fisk először találkoznak személyesen (amiben már eleve a helyszín abszurditása mosolyra fakasztott). Persze amikor már messzire nyúlt a csápjaival, és látszik, mit is jelent, hogy a rendőség kétharmada az ő "alvó ügynöke", más a gyerek fekvése, de ezt csak a hűbéri rendszerével és rettegő rabszolgák százaival tudja elérni.

De remek karakterek sorakoznak Matt segítőiként is. Mondjuk az egy kicsit furcsa volt nekem, ahogy Karen (Deborah Ann Woll) bekerült a képbe az évadnyitóban, de amilyen remek párost alkottak Foggy-val, Matt ügyvédhaverjával (aki egyébként egy pojáca, de legalább stílusos), és ahogy fokozatosan vált egyre vonzóbbá és szerethetővé, gyorsan meg tudtam ezt neki bocsátani; azt a jelenetet, ahogy közösen leoltják Foggy volt nőjét, aki szintén ügyvéd, vagy négyszer néztem egymás után újra . Pedig olyan nő is van a stáblistán, mint Rosario Dawson, csak túl keveset szerepel, akkor is inkább csak "leápolja" Mattet... de nem "úgy" . De jó a mindent elborító bulvárban fuldokló, kiégett ex-oknyomozó újságíró, a nagyanyjának szánt csempész-szivarral könnyen "vesztegethető" rendőr, és még a lakása miatt panaszkodó Mrs. Cardenas is... és akkor még hol vagyunk Stick-től!

Ha nem lenne ezen a sorozaton a Marvel-logo, néhány egymondatos kapcsolódás az MCU-hoz, és egyetlen epizódszereplő ún. mutáns, akiről semmi nem derül ki, csak annyi, hogy akár tömegpusztításra is használható, semmi nem utalna rá, hogy ez egy szuperhősös sorozat. Akkor ez egy nagyjából "Vak végzet" jellegű akciófilm lenne egy bűntől, félelemtől és korrupciótól rothadó várossal a főszerepben, amit két ember nagyon más célokkal és módszerekkel próbál megtisztítani, csak ebben Fisk útját hullák és rombolás kíséri, hogy Hell's Kitchen főnixként születhessen újjá a romokon, a másik meg -csóró Batmanként- próbálja legalább ebből a szempontból tisztán tartani a kezeit, még ha pár bordát vagy kezet neki sem jelent gondot eltörni, ha információra van szüksége. Tudom, hogy egy idő után összeáll a Hell's Kitchen csapata (a The Defenders augusztusban érkezik), és továbbra sem érdekel mindegyik tagja (Luke Cage-ről egyelőre éppen elégnek látom, amit a JJ-ben megtudtam róla), de ha a Daredevil Daredevilként is tartani tudja ezt a szintet, akkor mindenképpen érdemes lesz néznem... meg másnak is .


9/10
.

Niwrok írta:

.
Daredevil S1

9/10

Jöttem, mint mindig, amikor nagyon tetszik egy írás.
Örülök, hogy a kitartó ajánlás végül pozitív eredménnyel zárult! A második évad is jó, de az máshogyan. Nyilván veszít a mostani varázsából, de kompenzálásképpen behoz új karaktereket, s a mostani szereplők sorsát is megkavarja kicsit. Luke Cage-szériája pedig igazán érdemel egy nézést. Az egyébként nem is itt játszódik, hanem Harlemben, és az igazságos melák néger leginkább csak állja a golyókat, meg meghajlít néhány stukkert, vagyis összességében nem miatta érdekes az egész, hanem a fekete maffia ténykedése miatt. Persze a balhé kirobbanásában tragikus szerepe van a címszereplőnek is. Van benne egy belevaló rendőrnő, meg egy sokkal többet szereplő Rosario Dawson is. A Defenders-nívóban nálam 3. de még így is simán élvezetes. Egyébként most kezdem Iron Fist történetét.
Nálam a közös sztorival kapcsolatban van prekoncepció, mivel az eddigieket látva - és nagyon tetszve - nem tudom elképzelni, hogy milyen hiteles történettel terelik össze a különböző főszereplőket, úgy hogy az megmaradjon annál a Netflix-komolyságnál, ami miatt ezeket a figurákat jobban bírom, mint a S.H.I.E.L.D. ügynököket, beleértve Cartert is.

téglagyári megálló írta:

Niwrok írta:

.
Daredevil S1

9/10

Jöttem, mint mindig, amikor nagyon tetszik egy írás.
Örülök, hogy a kitartó ajánlás végül pozitív eredménnyel zárult! A második évad is jó, de az máshogyan. Nyilván veszít a mostani varázsából, de kompenzálásképpen behoz új karaktereket, s a mostani szereplők sorsát is megkavarja kicsit. Luke Cage-szériája pedig igazán érdemel egy nézést. Az egyébként nem is itt játszódik, hanem Harlemben, és az igazságos melák néger leginkább csak állja a golyókat, meg meghajlít néhány stukkert, vagyis összességében nem miatta érdekes az egész, hanem a fekete maffia ténykedése miatt. Persze a balhé kirobbanásában tragikus szerepe van a címszereplőnek is. Van benne egy belevaló rendőrnő, meg egy sokkal többet szereplő Rosario Dawson is. A Defenders-nívóban nálam 3. de még így is simán élvezetes. Egyébként most kezdem Iron Fist történetét.
Nálam a közös sztorival kapcsolatban van prekoncepció, mivel az eddigieket látva - és nagyon tetszve - nem tudom elképzelni, hogy milyen hiteles történettel terelik össze a különböző főszereplőket, úgy hogy az megmaradjon annál a Netflix-komolyságnál, ami miatt ezeket a figurákat jobban bírom, mint a S.H.I.E.L.D. ügynököket, beleértve Cartert is.

Kösz, duplán is   .

Annyit tudok a második évadról a plakátokat látva, hogy Electra és Punisher bejönnek a képbe, ami nyilván eltolódást jelent a képregényes-szuperhősös irányba. Amiatt meg csak azért vannak "prekoncepcióim", mert onnantól, hogy Matt felöltötte az ördögös jelmezt, vagyis az utolsó rész, nekem a leggyengébb szakasz volt az egész évadban. A többihez képest összecsapott, mintha tizenkét részig szépen szövögették volna az írók a szálakat, aztán a balszerencsés 13.-nál döbbentek volna rá, hogy "Úristen, egy részünk van mindent befejezni!", és nekiálltak kapkodni. De majd kiderül, hogy a jelmez és a stílus mennyire függ össze...

Azt jó tudni, hogy a Luke Cage-ben van más is a "madárvédő golyókapkodón" kívül, a maffiás vonal meg eddig is bejött. Nem zártam ki amúgy sem, hogy megnézem, de most csak a mindig újratermelődő lista alján van. Még az Iron Fist is megelőzi, arról legalább még nem tudok semmit   .
.

.
Az élet habzsolva jó / The Spectacular Now




Továbbra is tartom, hogy ha Mr. White nem említi ezt a filmet, akkor nagyjából esélytelen, hogy elém került volna. Plusz ha meg is látom, a cím fordítása miatt rögtön dobtam volna, annyira gagyi, és a nagyobbik baj az, hogy még hazug meg önámító is... legalább annyira, mint volt a Kövéren szép az élet, aztán csak az derült ki belőle, hogy ha van is, biztosan nem "egyenes arányú" a kapcsolat a testsúly és az élet szépsége között. Pedig ha annyira nem is különleges, a The Spectacular Now sokszínű dráma volt egy srácról, aki nem nagyon tudta, mit is akar kezdeni az életével, azon kívül, hogy azt szerette volna, soha ne kelljen máshogy élnie, mint ahogy éppen él.

A középiskola utolsó évében levő Sutter a barátnőjével, Cassidy-vel nem csak szenvedélyesen szerelmesek, de igazi partiarcok is, a társasági élet középpontjai, és Sutter úgy érzi, ennél nem is lehetne boldogabb. Egy félreértést követően aztán mindez darabokra hullik, Cassie elhagyja Suttert, és a lány viszonylag gyorsan vigasztalódik is egy másik sráccal, Sutter pedig egy csúnyább elhajlást követő találkozás után a kicsit visszahúzódó, de kedves és odaadó Aimee-vel kezd járni. Sutter mondjuk ezt alig tekinti többnek, mint "jótékonysági párkapcsolat", "parkolópálya" arra az átmeneti időre, amíg ő és Cassie újra együtt lesznek, de minél tovább jutnak ebben a kapcsolatban, Aimee annál jobban kezd hozzá kötődni, és ő is egyre szívesebben van a lánnyal. Ennek és más, "kijózanító" élményeknek a hatására Sutter kénytelen meglátni, hogy a környezete és a világa sokkal mélyebben van összetörve, mint azt valaha is gondolta volna... és lehet, hogy régebb óta is.

Érdekes, hogy egy feel-good tini szerelmesfilmtől milyen messze jut el a The Spectacular Now. Cassie és Sutter szerelmének első jelenetei olyanok, mint amilyet a fiatalok szeretnének maguknak (vagy amire az idősebbek szívesen emlékeznek vissza), teljes összhanggal, tüzes szexszel, ami közben tényleg csak a jelen, az éppen ott levő, csodálatos pillanat számít, aminek bár sose lenne vége. Még amikor a szakítás történik, az is olyan kis banális "in flagranti" (ami ezúttal tényleg nem az, aminek látszik), és amilyen jószándékú helyzetben Cassie dobja Suttert, a néző még szinte reméli is, hogy újra összejönnek. Aztán képbe kerül Aimee, és ők ketten együtt Sutterrel megint csak jó párost alkotnak, így akkor meg azt hiszi a néző, hogy Sutter megérzi az egyszerűségben rejlő varázst, és visszavéve a lendületből meg az arcából megtalálja a helyét a "kedves lány" mellett. Az efféle rózsaszín lufik aztán szépen leeresztenek, és a néző rájön, a fentiekhez egy másik Sutter és egy másik forgatókönyv kellett volna... és gondolkodhat el a néző, hogy mi is volt a valódi oka annak, hogy Cassie már nem akart együtt lenni Sutterrel.

A történet előrehaladtával ugyanis egyre jobban kikristályosodik, hogy Sutter korántsem az a kedves, kicsit beképzelt srác, ahogy elsőre tűnik, hanem a jókedv és a lazaság alatt elég súlyos gondokkal küzd, ezen belül is leginkább a piával. Nincs ugyan így kimondva, még a főnöke is csak finoman utal rá, de hát Sutter alkoholista. Mi más lenne, aki tizenévesen már laposüveggel a zsebében jár, és rendszeresen hörpöl belőle, vagy "javítja" fel a tartalmával az üdítőjét? A pia keltette jókedv alól aztán egyre gyakrabban pereg fel Sutter alapvető családi problémája, a viszonya az apjával, ami (és aki) az igazi gyökere a filmnek, és ami úgy igazán ütős, hogy vagy tíz éve nem találkoztak; erről szóltak a film messze legerősebb jelenetei. Az is felmerült közben, hogy a rendező James Ponsoldt egyik előző filmje, amit pár éve láttam, a Szárazon is egy "szeszmeghatású" párkapcsolat nehézségeibe kalauzolt el, de még érdekesebb, hogy az akkor megfogalmazott fenntartásaimat szó szerint tudnám erre a filmre is idézni, különösen ami a történetvezetést és a lezárást illeti.

Annyira egy szereplőre, Sutterre koncentrál, hogy a többiekre alig van érintőlegesen idő, amitől például hiába téma hosszan, hogy Aimee és a családja milyen kapcsolatban áll, csinálva valamiféle mumust az anyjából, ez az anya meg sem jelenik a filmben. Közben meg, ahogy elkopnak az emberek mellőle, és Sutter próbál egyre többeket leépíteni, egyre töredékesebb lett a film, és biztos működik ez így is, egyszeri felismeréssel, de ahogy a gödörből két perc és egy filozofikusnak ható monológ alatt eljutottam a stáblistáig, az nekem elég összecsapott volt. Pedig remek karakterei, azon belül remek mellékszereplői vannak a filmnek (Marcus kétségeinek bemutatásáért hatalmas piros pont!), és még jobb színészei. Az élen ott van Miles "Whiplash" Teller, aki Sutter figurájának minden árnyalatát kiválóan hozza, de olyan szinten, hogy amennyire olvastam, még improvizálni is volt kedve a jelenetekben, amik később a végleges verzióba is bekerültek. A dobogó alsóbb fokán a Cassidy-t megformáló Brie Larson van, aki úgy lényegült át bulizós tinilánnyá, hogy fel sem ismertem, pedig már láttam őt a Szobában és alig pár hete a King Kongban, és ez mindössze azok előtt két-három évvel lett felvéve! Az élbolyt azok alkotják, akik egy-két jelenet erejéig férnek csak bele a forgatókönyvbe, de így is feltűnően erőteljes az alakításuk, ide értve Sutter "családját" (Jennifer Jason Leigh, Kyle Chandler, Mary Elisabeth Winstead) és Marcust (Dayo Okeniyi). A sereghajtó az a Shailene Woodley, aki ezúttal megfelelően, néha még jól is játszik (láttam tőle már sokkal rosszabbat is), illik hozzá Aimee karaktere, de a többiekhez képest, mellettük látványosan passzív és lusta, és amint nem őt veszi közvetlenül a kamera, azonnal kiesik a szerepéből, és unott fejjel néz maga elé.

James Ponsoldt ugyan valamivel érettebben nyúlt a hétköznapi élet (és azon belül kiemelten az alkoholizmus) kihívásai és a párkapcsolatok témaköréhez, mint amikor legutóbb "találkoztunk", de még mindig kicsit felszínes, érezhetően megijed az igazi mélységektől, érzelmektől... éppúgy, ahogy a szereplői. Jó kis romantikus dráma volt ez is , de igazán Ponsoldt következő, április környékén érkező filmje, az A kör iránt keltette fel az érdeklődésem, hogy lássam, ő hova jut el a saját "felnövéstörténetében".


7/10
.

Niwrok írta:

.
Az élet habzsolva jó / The Spectacular Now

Jó kis romantikus dráma volt ez is , de igazán Ponsoldt következő, április környékén érkező filmje, az A kör iránt keltette fel az érdeklődésem, hogy lássam, ő hova jut el a saját "felnövéstörténetében".


7/10

Köszi a remek írást, még nem tudom, mikor lesz kedvem alkoholistás-romantikus drámát nézni, de egyszer talán lesz.


.

R2-D2 írta:

Niwrok írta:

.
Az élet habzsolva jó / The Spectacular Now

Jó kis romantikus dráma volt ez is , de igazán Ponsoldt következő, április környékén érkező filmje, az A kör iránt keltette fel az érdeklődésem, hogy lássam, ő hova jut el a saját "felnövéstörténetében".

7/10

Köszi a remek írást, még nem tudom, mikor lesz kedvem alkoholistás-romantikus drámát nézni, de egyszer talán lesz.

Segítek: nem lesz .
Ha mégis lesz, szólj, és mondok helyette valami mást .
.