Hozzászólások száma : 4535 Join date : 2012. Oct. 03. Tartózkodási hely : Szombathely
Tárgy: Re: Moziajánlók Szer. Május 28, 2014 3:07 pm
Weide írta:
Mivel születése óta agyhalott volt, így az izmai elsorvadnak az embernek, és még ha erőszakosan is tornáztatták a testét, elképzelhető, hogy lábra állni nem tudott volna.
Szegény Xavier anyu. Két kripli gyereke is lett...
Niwrok írta:
Nem emlékszem már erre a jelenetre, de attól, mert valakinek a tudata átköltözik egy másik testbe, az nem biztos, hogy azt jelenti, hogy az irányítást is megkapja a teste felett. De Weide megoldása is tetszik, hiszen a születéstől tartó vegetatív állapot olyan torzulásokat, hiányokat eredményezhet az emberi izomzatban, amit utána lehetetlenség helyrehozni, hiszen nem lehet helyrehozni azt, ami nincs. .
Íme:
LordPicard
Hozzászólások száma : 53 Join date : 2012. Oct. 08. Age : 37 Tartózkodási hely : Jászberény
Tárgy: Re: Moziajánlók Csüt. Május 29, 2014 12:11 pm
Írtam már egy hosszabb hozzászólást de hála a "számítógépemnek" szépen el is tűnt, hamarosan ez a masina is remélem...
A lényeg, hogy végre én is láttam Az eljövendő múlt napjait, és nagyon tetszett, simán 8/10-es élmény volt, BD-n pedig több is lehet.
Ugyanakkor kétségtelen, elkélt volna a Fox-nak egy Kevin Feige, aki összetartja az X-Men filmes kánont. Illetve volt is egy ilyen személy, Bryan Singer, csak miután ő elvállalta a Superman visszatért, szépen félre is állították és pár év szünet után már ő sem emlékezett túlzottan a korábbiakra, vagy csak bosszúból húzta keresztül az X3-ban látottakat...
Spoiler:
A következetlenségeket mégiscsak az X-Men: Az elsők kezdte, pedig akkor már Singer is a társulatban volt. Emlékezhetünk rá, a nem túl acélos Kezdetek: Farkas-ban a film végén Xavier (Patrick Stewart) a saját lábán száll ki a helikopterből felvenni a srácokat (valamikor 1980 környékén járhatunk). Sőt, már az X3 legelején, valamikor szintén a nyolcvanas években Magneto-val együtt sétálnak be Jean Grey szüleihez. Az elsőkben pedig Magneto miatt kerül tolószékbe a professzor. És a legutóbbi filmből kiderül, csak Hank szerének köszönhető, hogy ismét tud járni, ezek szerint néha úgy támadt kedve, hogy vételez egy kis anyagot? Nem nagyon tudom hova tenni a dolgokat.
Az, hogy a trilógiában még csak nem is utaltak arra, hogy Xavier és Raven együtt nevelkedtek, már csak hab a tortán, de ez is Az elsők számlájára írható.
És most kaptunk egy jövőt, melyben régen látott ismerősök harcolnak egymás oldalán, az Őrszemek ellen. Xavier él és tolószékes (ezt már a Farkas-ból is tudtuk), köszönhetően annak, hogy mielőtt a Főnix darabokra szaggatta volna, átmentette a tudatát agyhalott ikertestvére testébe és még logikus is, hogyha sohasem járt a testvére, akkor ő megint miért nem képes rá. Magneto erejét is visszanyerte, Logan-nek pedig ismét adamantium (?) karmai vannak. Azt hiszem maga Singer nyilatkozta valahol, hogy Magneto "ajándékozta meg" velük (vagy inkább Mangold-ék nem voltak együttműködőek, talán a harmadik Farkas filmből kiderül, mi a helyzet, de akkor ott most már megint lesz Jean Grey és Küklopsz is? Nem feltétlen. Ahogyan 2009-ben a Star Trek is kapott egy hatalmas rebootot úgy szerintem itt is kezelhetjük úgy a dolgokat, ahogy én megpróbáltam összeszedni:
- Megtörtént az X-trilógia, Jean Grey és Küklopsz halottak, Xavier él, Logan-nek adamantium karmai vannak. De a X3-as pusztítást látva a kormány elkezdte fejleszteni az Őrszem-programot és mikorra Xavier és Magneto felkeresik Logant a reptéren, már igencsak a küszöbön áll a háború ami ki is törik és pár év alatt tartunk ott, ahol. Ekkor visszaküldik Logan tudatát és végül az egész háborút elkerülik, de... Szerintem a legutóbbi Farkas filmig marad minden a helyén. Őrszemek a tallonban, Logan csontkarmokkal, Xavier él stb.
Másik opció: - Azzal, hogy Logan tudatát visszaküldik 1973-ban, és Xavier bele is nézett az elméjébe, a későbbiekben a professzor el tudta kerülni pl. Jean és Küklopsz halálát, de attól Magneto ténykedése és az első három film története megmaradhatott kis módosításokkal, Stryker is az eredeti idővonal szerint csak 1973 után évekkel kísérletezett Logan-nel.
- Ugyanakkor már megint jön egy kis kavarás: Logan és testvére, Victor, a vietnámi háború alatt került sittre és utána válogatja be őket Stryker a kis csapatába és innentől számítva is évek telnek el, mire megkapja Logan az adamantium karmait. Ergo, Logan a háború végén egyenesen Stryker kezére került, míg a legutóbbi filmben Mystique-hez kerül. Mikor és kitől kapja meg az adamantium karmait?
Jó pár ellentmondást kellene feloldaniuk Singer-éknek, de kétlem, hogy ezekkel ők bármit is kezdeni akarnának. Van egy olyan érzésem, hogy az egész reboot csak arra kellett többek között, hogy Logant behozzák a fiatalított szereplőgárdába. Rengeteg kérdés maradt, számomra a leginkább a vége kavart be, ha Jean és Küklopsz halottak maradtak volna, akkor alap, hogy minden maradt a régiben, mínusz egy háború, de így? És akkor a Farkas-ban sem kesereg Logan Jean halála miatt? És az X-Men 3 is mintha meg nem történtté vált volna... Mindennél jobban várom a film BD kiadását, remélhetőleg sok minden kiderül belőle, egy bővített változatnak pedig még jobban tudnék örülni.
Annak azért örülök, hogy elejtették legalább az utalást, hogy Higanyszál apja Magneto
Még apadnia kell a látottaknak, talán egy újabb megtekintés után tisztábban látok majd
Weide
Hozzászólások száma : 747 Join date : 2013. Aug. 15. Age : 33 Tartózkodási hely : Budapest
Tárgy: Re: Moziajánlók Csüt. Május 29, 2014 12:22 pm
LordPicard írta:
- Ugyanakkor már megint jön egy kis kavarás: Logan és testvére, Victor, a vietnámi háború alatt került sittre és utána válogatja be őket Stryker a kis csapatába és innentől számítva is évek telnek el, mire megkapja Logan az adamantium karmait. Ergo, Logan a háború végén egyenesen Stryker kezére került, míg a legutóbbi filmben Mystique-hez kerül. Mikor és kitől kapja meg az adamantium karmait?
Lehet, hogy ebben az esetben is Magneto segítségével szerzett adamantium csontokat és -karmokat. Én is hallottam már több helyről ezt az információt.
Amúgy jó látni, hogy nagyjából mindenki egyet ért a filmmel kapcsolatban. A Magneto-Higanyszál kapcsolat kikerülésének én örülök, az csak még jobban felbolygatta volna a dolgokat. Amúgy holt volt erre utalás? Én nem fedeztem fel.
LordPicard
Hozzászólások száma : 53 Join date : 2012. Oct. 08. Age : 37 Tartózkodási hely : Jászberény
Tárgy: Re: Moziajánlók Csüt. Május 29, 2014 12:51 pm

Mikor Magneto mesél magáról/mutatja erejét Peter-nek, az megjegyzi, hogy az anyja is összeállt egyszer egy ilyen fickóval :-) Ha feltesszük, hogy Eric kb. 35 éves lehet, 18-20 évesen összehozhatta már a gyerek(ek)et. Holnapra még jobban összeszedem gondolataimat, most már lehet menni munkába, ám eszembe jutott még valami. Onnantól, hogy Logan felébredt 1973-ban, egy alternatív idősíkot hozott létre, és bár az általunk ismert idősíkban is elkerülik a háborút, a film végi ébredése már az alternatív síkban történi. Esetleg...
Weide
Hozzászólások száma : 747 Join date : 2013. Aug. 15. Age : 33 Tartózkodási hely : Budapest
Tárgy: Re: Moziajánlók Csüt. Május 29, 2014 12:59 pm
LordPicard írta:
Mikor Magneto mesél magáról/mutatja erejét Peter-nek, az megjegyzi, hogy az anyja is összeállt egyszer egy ilyen fickóval :-)
Óóó bazzki, tényleg. Most már teljesen rémlik ez a jelenet, de ott a moziban valahogy átfutottam a mögöttes jelentés felett.
LordPicard írta:
Onnantól, hogy Logan felébredt 1973-ban, egy alternatív idősíkot hozott létre, és bár az általunk ismert idősíkban is elkerülik a háborút, a film végi ébredése már az alternatív síkban történi. Esetleg...
Ez egyértelmű szerintem. Ha a régi, X-1-2-3 síkban történt volna az ébredése, akkor nem élne sem Küklopsz, sem Jean. Vagy lehet, a haláluk csak ezután követik/következne majd be? :suspect:
R2-D2 Admin
Hozzászólások száma : 4535 Join date : 2012. Oct. 03. Tartózkodási hely : Szombathely
Tárgy: Re: Moziajánlók Csüt. Május 29, 2014 5:35 pm
LordPicard írta:
A lényeg, hogy végre én is láttam Az eljövendő múlt napjait, és nagyon tetszett, simán 8/10-es élmény volt, BD-n pedig több is lehet.
Kedves Uram! Magam részéről köszönöm az elmékedésedet, icipicit talán tisztábban látok.
Bár a kripli Xavier-testvérek esete nekem még mindig bűzlik.
S ha nem haragszol, utólag elrejtettem írásod.
LordPicard
Hozzászólások száma : 53 Join date : 2012. Oct. 08. Age : 37 Tartózkodási hely : Jászberény
Tárgy: Re: Moziajánlók Pént. Május 30, 2014 10:39 am
Weide írta:
Ez egyértelmű szerintem. Ha a régi, X-1-2-3 síkban történt volna az ébredése, akkor nem élne sem Küklopsz, sem Jean. Vagy lehet, a haláluk csak ezután követik/következne majd be?
Akkor nem csak én látom így, köszi :)Remélem a harmadik Farkas film után többet tudunk meg, létezik-e még az az idősík, amelyben Jean és Scott meghaltak, vagy eltörölték. Valahol olyat is olvastam, hogy Jackman a harmadik rész után nem akart több filmet vállalni, de aztán gyorsan meggondolta magát, állítólag mert a következő össznépi X-Men-el egy időben forgatnák a Farkas-kalandot is, így abban is szerepelhetne.
R2-D2 írta:
Kedves Uram! Magam részéről köszönöm az elmékedésedet, icipicit talán tisztábban látok.
Bár a kripli Xavier-testvérek esete nekem még mindig bűzlik.
S ha nem haragszol, utólag elrejtettem írásod.
Dehogy haragszom, én nem tudtam hogy kell És csak ötletelek én is, majd csak összerakjuk az egészet, ezt mondjuk szeretem, ha agyalni kell egy filmen, de több támpontot azért adhattak volna. A Xavier-testvéreken én is gondolkoztam, ha át is mentette az elméjét, tudatát Charles, a mutációját hogy kapta meg az a test? Ugyanolyan képességekkel született volna ikertestvére is? Ahogy olvasom, képregényekben, egy alternatív síkon, volt egy lány ikertestvére, Cassandra Nova, de őt még az anyaméhben elpusztította Charles, de a lány tudata így is "életben" maradt. Azt hiszem nem kezdek bele az X képregényekbe, elég zavaros már így is
És akkor, hogy kipróbáljam a Spoiler-es részt, egy kis spoiler arról a fickóról, akit a stáblista után láttunk:
Spoiler:
Akit láttunk, az nem más, mint Apocalypse, magyarosabban Apokalipszis, egy több ezer éves mutáns, az egyik, ha nem a legelső mutáns, aki nem csak első, de hihetetlenül erős is, nagy falat lesz az X-Men-nek. Olvastam is egy eléggé izgalmas történetet róla és egy alternatív idősíkról, melyben kicsit megkavarnák ismét az ismert felállást, de lévén, a film címe elvileg Age of Apocalypse lesz, lehet, hogy ezt a történetet fogják filmre vinni, aminek én nagyon tudnék örülni Csak előbb még fejtsük ki/meg a legutóbbi filmet
tchabee
Hozzászólások száma : 19 Join date : 2012. Oct. 12.
Tárgy: Re: Moziajánlók Szomb. Május 31, 2014 5:09 pm
A jogász
Hátha itt kapok választ kínzó kérdéseimre.
Alaptézis. Tetszett a film, élveztem (nem aludtam el rajta) De. A cselekményt elmagyarázná nekem valaki!
Spoiler:
Nem vagyok túl okos ember, a film megértését is csak zavarja egyik végzettségem, autó villamossági szerelő (nem, nem én vagyok Havass Henrik). Szóval a sztori az lenne, hogy a kolumbiai kartell szippantós tehergépkocsin küldi a drogot Chicagoba. Hmmm. Na most Bardem úr, akiből ez a forgatókönyv író egyszer már idiótát csinált más filmben, most éppen a James Bond forgatásáról beesve ahol Ő volt a rossz fiú, nem túl sok stylist eszközzel varázsolt ismét rossz? fiúvá. Az hogy ki is Ő a filmben az nem derül ki, hogy Ő a kartell embere vagy más független narkó díler-e? Van egy barátja a Pitt, aki már benne van és most sokat filozófál és verekszik is ezzel adva kis Harcosok klubja, Hetedik filmbeli titokzatos fílinget a filmnek én ezt éreztem a szerepében. És van a jogász akit most beszállna a drog bizniszbe, mint Vágási Feri az internetbe. Azt nem tudjuk meg hogyan, de belekerül. Pénzt ad-e vagy szállít, vagy kivégez, erről semmi infónk, csak benne van és bukja az életét. Majd a végén. Szóval a biznisz úgy működik, hogy jön a szaros kocsi, amerikában leteszik egy drótkerítés mögé, a kocsikisérő kiveszi a kocsiból ... A mit? Egy kb 10*10 cm-es kocka, kábellel (piros, fekete), kapcsolóval (amit átpöccintve beindul az autó) és a bukósisakba rakva szállítja a motoros futár, úgy, hogy nem okoz rossz érzést a komfort zónájában. A sofőrök megkapják a pénzüket, kocsi áru átadva, kerítésre lakat (20 millió dollár) és a kifizető elviszi a MIT a motorosnak. Figyelik Őket. Kik? Motoros megy. 330-al. Mérföld/óra vagy km/óra? Bérgyilkos (kinek az embere?) drótot feszít és vár a motorosra , minimum órákat. Addig senki sem jár arra? A MIT elveszi a sisakból és új emberek mennek az autóért. Beteszik a MIT , pöccintenek a fifikás kapcsolón, autó beindul és mennek valahova. (Kis szerelés, a piros a +, a fekete a test jelölése az ilyen régi autókban. Más kábel nincs. Ha csak összezárná, zárlat lenne, vezérelni nem tud, mert nics több kijövő kábel. De mit kapcsol a kis kapcsoló, hogy beindul a motor? Indításgátló nem lehet, mert nics ami vezérelje). Akkor gps jeladó? Azt minek vinné és hova a motoros futár? Szóval a rendes kerékvágásba be jön 2 új sofőr, akiket kinyír az álrendőr és leviszi menetrend szerint Chicagóba a szippantót. Gondolom oda, ahová eredetileg is mennie kellet, mert a kolumbiai srácok mindent tudtak róla, rutinból nyitották a hordókat, tehát k a szokásos menetrendet követték. Jött egy kíváncsiskodó valaki, akinek mindent elmutogattak. Hahaha. A jogászunk meg 2 spanja a motoros halálán beparázott és menekülni kezdett, tehát ez nem volt része az Ő tervüknek, itt buktak el. Akkor a motoros az Ő emnerük volt? Az nem lehet mert úgy néz ki, hogy a kartell által kitalált bejáratott ügymenetet csinálja a motoros. Akkor Ők ölették meg a motorost, Akkor mit akadtak ki rajta? Cameron ölette meg a motorost? Nem lehet, mert a motorost megöletők igen hamar buknak,mikor az álrendőr lelövi az embereiket.
Itt elakadtam.
Kihez és mivel szálltak be drog bizniszbe a jogászék? Bár úgy tűnt a Bardem és Pitt már benne voltak. A kartel oldalán? Lehet máshol? Azt nem lehet mert a kartel már rég kinyírta volna Őket.
Cameron, hogyan jutott pénzhez, mikor a kartellhez került a drog, ahová eredetileg is szánva volt?
A jogászt miért hagyták életben?Mert csak kezdő mohó volt? Ennál kevesebbért sem számított az ember élet.
Niwrok Admin
Hozzászólások száma : 3578 Join date : 2012. Oct. 06.
Tárgy: Re: Moziajánlók Szomb. Május 31, 2014 6:03 pm
tchabee írta:
A jogász
Hátha itt kapok választ kínzó kérdéseimre.
Bocs, egy kicsit belekontárkodtam, mert ide nem kell a SPOILER! megjelölés, van helyette egy remek kis spoiler-gomb (az ikonsoron a kis füzetlap a sárga háromszöggel.
A kérdéseidre viszont nem tudom a válaszokat, mert nem láttam a filmet. .
R2-D2 Admin
Hozzászólások száma : 4535 Join date : 2012. Oct. 03. Tartózkodási hely : Szombathely
Tárgy: Re: Moziajánlók Szomb. Május 31, 2014 8:10 pm
tchabee írta:
A jogász
A cselekményt elmagyarázná nekem valaki!
Spoiler:
Nem vagyok túl okos ember, a film megértését is csak zavarja egyik végzettségem, autó villamossági szerelő (nem, nem én vagyok Havass Henrik). Szóval a sztori az lenne, hogy a kolumbiai kartell szippantós tehergépkocsin küldi a drogot Chicagoba. Hmmm. Na most Bardem úr, akiből ez a forgatókönyv író egyszer már idiótát csinált más filmben, most éppen a James Bond forgatásáról beesve ahol Ő volt a rossz fiú, nem túl sok stylist eszközzel varázsolt ismét rossz? fiúvá. Az hogy ki is Ő a filmben az nem derül ki, hogy Ő a kartell embere vagy más független narkó díler-e? Van egy barátja a Pitt, aki már benne van és most sokat filozófál és verekszik is ezzel adva kis Harcosok klubja, Hetedik filmbeli titokzatos fílinget a filmnek én ezt éreztem a szerepében. És van a jogász akit most beszállna a drog bizniszbe, mint Vágási Feri az internetbe. Azt nem tudjuk meg hogyan, de belekerül. Pénzt ad-e vagy szállít, vagy kivégez, erről semmi infónk, csak benne van és bukja az életét. Majd a végén. Szóval a biznisz úgy működik, hogy jön a szaros kocsi, amerikában leteszik egy drótkerítés mögé, a kocsikisérő kiveszi a kocsiból ... A mit? Egy kb 10*10 cm-es kocka, kábellel (piros, fekete), kapcsolóval (amit átpöccintve beindul az autó) és a bukósisakba rakva szállítja a motoros futár, úgy, hogy nem okoz rossz érzést a komfort zónájában. A sofőrök megkapják a pénzüket, kocsi áru átadva, kerítésre lakat (20 millió dollár) és a kifizető elviszi a MIT a motorosnak. Figyelik Őket. Kik? Motoros megy. 330-al. Mérföld/óra vagy km/óra? Bérgyilkos (kinek az embere?) drótot feszít és vár a motorosra , minimum órákat. Addig senki sem jár arra? A MIT elveszi a sisakból és új emberek mennek az autóért. Beteszik a MIT , pöccintenek a fifikás kapcsolón, autó beindul és mennek valahova. (Kis szerelés, a piros a +, a fekete a test jelölése az ilyen régi autókban. Más kábel nincs. Ha csak összezárná, zárlat lenne, vezérelni nem tud, mert nics több kijövő kábel. De mit kapcsol a kis kapcsoló, hogy beindul a motor? Indításgátló nem lehet, mert nics ami vezérelje). Akkor gps jeladó? Azt minek vinné és hova a motoros futár? Szóval a rendes kerékvágásba be jön 2 új sofőr, akiket kinyír az álrendőr és leviszi menetrend szerint Chicagóba a szippantót. Gondolom oda, ahová eredetileg is mennie kellet, mert a kolumbiai srácok mindent tudtak róla, rutinból nyitották a hordókat, tehát k a szokásos menetrendet követték. Jött egy kíváncsiskodó valaki, akinek mindent elmutogattak. Hahaha. A jogászunk meg 2 spanja a motoros halálán beparázott és menekülni kezdett, tehát ez nem volt része az Ő tervüknek, itt buktak el. Akkor a motoros az Ő emnerük volt? Az nem lehet mert úgy néz ki, hogy a kartell által kitalált bejáratott ügymenetet csinálja a motoros. Akkor Ők ölették meg a motorost, Akkor mit akadtak ki rajta? Cameron ölette meg a motorost? Nem lehet, mert a motorost megöletők igen hamar buknak,mikor az álrendőr lelövi az embereiket.
Itt elakadtam.
Kihez és mivel szálltak be drog bizniszbe a jogászék? Bár úgy tűnt a Bardem és Pitt már benne voltak. A kartel oldalán? Lehet máshol? Azt nem lehet mert a kartel már rég kinyírta volna Őket.
Cameron, hogyan jutott pénzhez, mikor a kartellhez került a drog, ahová eredetileg is szánva volt?
A jogászt miért hagyták életben?Mert csak kezdő mohó volt? Ennál kevesebbért sem számított az ember élet.
Talán Remo erre jár és segít neked. Ő ismeri és szereti e mozit.
R2-D2 Admin
Hozzászólások száma : 4535 Join date : 2012. Oct. 03. Tartózkodási hely : Szombathely
Tárgy: A holnap határa Szomb. Május 31, 2014 8:12 pm
A holnap határa
Na, megvan az év eddigi legjobb filmje nálam. Mondjuk tekintve a Forráskód iránti rajongásomat, ez egyáltalán nem meglepő, kimondottan szeretem az ilyen időhurkos mozikat…
A legelején pedig még csóváltam a fejemet. Azzal nem árulok el nagy titkot, hogy Földünket ismét egy idegen civilizáció fenyegeti, ezúttal egy mimic faj képében. Az jelen esetben maximum apró szájgörbülést okozott, hogy erős hasonlóságot véltem felfedezni kinézetük tekintetében a Mátrix Őrszemeivel, az ellenük küzdő katonaságnál pedig az Elysium exosketelon vázával, sokkal inkább ejtett gondolkodóba, hogy kimondottan EU ellenes lett az invázió, Hitler birodalmához hasonlóan a hódítás megállt a La manche csatornánál illetve Oroszország határánál – de mire ezen lett volna elég időm elgondolkodni, meg is volt az első időhurok…
Onnantól a film számomra maga volt a kánaán. Az Idétlen időkig és a Forráskód nyomdokain haladva Tom Cruise figurája naponta újraéli az inváziót, egyre pontosabb képet kapva a csatáról, ismerve az eseményeket pedig egyre jobb katonaként teljesítve azt. Zseniális, ahogy építkezik az egész mozi, a felesleges önismétléseket elkerülve szépen, okosan halad a történet, a rengeteg ebben rejlő, jó ütemben kihasznált humorforrást pedig kiváló ütemben használja ki. Izgalmas, látványos és szórakoztató mozi lett a Holnap határa, ahol nem igazán lehet kitalálni, mi fog következni – s hogy Cage (Tom) hányadszor is van már az adott szituban. A vége meg – ellentétben a Forráskóddal - úgy lett minden igényt kielégítő, hogy közben nem lett nyálas. Bravo!!!
90%
.
Remo
Hozzászólások száma : 351 Join date : 2012. Oct. 08.
Tárgy: Re: Moziajánlók Hétf. Jún. 02, 2014 8:53 am
tchabee írta:
A jogász
Hátha itt kapok választ kínzó kérdéseimre.
Alaptézis. Tetszett a film, élveztem (nem aludtam el rajta) De. A cselekményt elmagyarázná nekem valaki!
Spoiler:
Nem vagyok túl okos ember, a film megértését is csak zavarja egyik végzettségem, autó villamossági szerelő (nem, nem én vagyok Havass Henrik). Szóval a sztori az lenne, hogy a kolumbiai kartell szippantós tehergépkocsin küldi a drogot Chicagoba. Hmmm. Na most Bardem úr, akiből ez a forgatókönyv író egyszer már idiótát csinált más filmben, most éppen a James Bond forgatásáról beesve ahol Ő volt a rossz fiú, nem túl sok stylist eszközzel varázsolt ismét rossz? fiúvá. Az hogy ki is Ő a filmben az nem derül ki, hogy Ő a kartell embere vagy más független narkó díler-e? Van egy barátja a Pitt, aki már benne van és most sokat filozófál és verekszik is ezzel adva kis Harcosok klubja, Hetedik filmbeli titokzatos fílinget a filmnek én ezt éreztem a szerepében. És van a jogász akit most beszállna a drog bizniszbe, mint Vágási Feri az internetbe. Azt nem tudjuk meg hogyan, de belekerül. Pénzt ad-e vagy szállít, vagy kivégez, erről semmi infónk, csak benne van és bukja az életét. Majd a végén. Szóval a biznisz úgy működik, hogy jön a szaros kocsi, amerikában leteszik egy drótkerítés mögé, a kocsikisérő kiveszi a kocsiból ... A mit? Egy kb 10*10 cm-es kocka, kábellel (piros, fekete), kapcsolóval (amit átpöccintve beindul az autó) és a bukósisakba rakva szállítja a motoros futár, úgy, hogy nem okoz rossz érzést a komfort zónájában. A sofőrök megkapják a pénzüket, kocsi áru átadva, kerítésre lakat (20 millió dollár) és a kifizető elviszi a MIT a motorosnak. Figyelik Őket. Kik? Motoros megy. 330-al. Mérföld/óra vagy km/óra? Bérgyilkos (kinek az embere?) drótot feszít és vár a motorosra , minimum órákat. Addig senki sem jár arra? A MIT elveszi a sisakból és új emberek mennek az autóért. Beteszik a MIT , pöccintenek a fifikás kapcsolón, autó beindul és mennek valahova. (Kis szerelés, a piros a +, a fekete a test jelölése az ilyen régi autókban. Más kábel nincs. Ha csak összezárná, zárlat lenne, vezérelni nem tud, mert nics több kijövő kábel. De mit kapcsol a kis kapcsoló, hogy beindul a motor? Indításgátló nem lehet, mert nics ami vezérelje). Akkor gps jeladó? Azt minek vinné és hova a motoros futár? Szóval a rendes kerékvágásba be jön 2 új sofőr, akiket kinyír az álrendőr és leviszi menetrend szerint Chicagóba a szippantót. Gondolom oda, ahová eredetileg is mennie kellet, mert a kolumbiai srácok mindent tudtak róla, rutinból nyitották a hordókat, tehát k a szokásos menetrendet követték. Jött egy kíváncsiskodó valaki, akinek mindent elmutogattak. Hahaha. A jogászunk meg 2 spanja a motoros halálán beparázott és menekülni kezdett, tehát ez nem volt része az Ő tervüknek, itt buktak el. Akkor a motoros az Ő emnerük volt? Az nem lehet mert úgy néz ki, hogy a kartell által kitalált bejáratott ügymenetet csinálja a motoros. Akkor Ők ölették meg a motorost, Akkor mit akadtak ki rajta? Cameron ölette meg a motorost? Nem lehet, mert a motorost megöletők igen hamar buknak,mikor az álrendőr lelövi az embereiket.
Itt elakadtam.
Kihez és mivel szálltak be drog bizniszbe a jogászék? Bár úgy tűnt a Bardem és Pitt már benne voltak. A kartel oldalán? Lehet máshol? Azt nem lehet mert a kartel már rég kinyírta volna Őket.
Cameron, hogyan jutott pénzhez, mikor a kartellhez került a drog, ahová eredetileg is szánva volt?
A jogászt miért hagyták életben?Mert csak kezdő mohó volt? Ennál kevesebbért sem számított az ember élet.
Szerintem ez történt:
Spoiler:
A jogász beszáll Bardem és Pitt mellé a drogbizniszbe, akik a kartellnek dolgoznak. Ugyanekkor Diaz úgy dönt, hogy lenyúlja a szajrét. Az ő emberei figyelik a szállítmányt, intézik el a motorost, és szerzik meg a szállítmányt. Csakhogy a kartell visszaszerzi az árut és azt hiszi, hogy Bardem, Pitt és a jogász próbálta lenyúlni őket. Diaz eközben új tervet eszel ki. Mivel elvesztette a drogszállítmányt, Pitt menekülési pénzére utazik, ezért egy kurvával megszerzi a kódjait, majd kinyíratja a számítógépéért. A jogász halálát ugyan nem látjuk, de amikor megkapja a dvd-t, elég egyértelmű, hogy neki befellegzett. Tudják, hol van és a kést már megforgatták benne a barátnője megölésével.
tchabee
Hozzászólások száma : 19 Join date : 2012. Oct. 12.
Tárgy: Re: Moziajánlók Szer. Jún. 04, 2014 11:01 am
Saját magammal vitatkozva nagyjából megfejtettem A jogászt.
Így utólag csak félig vagyok büszke magamra, mert sajnos másnak nem volt ötlete a motorosra, de előbb gondolkoznom kellett volna. Vagyis többet.
Niwrok Admin
Hozzászólások száma : 3578 Join date : 2012. Oct. 06.
Tárgy: Demóna Szer. Jún. 11, 2014 11:12 pm
. Demóna
Ez egy nagyon jó kis inverz mese lenne, Csipkerózsika jól ismert meséje kb. úgy, ahogy az Oroszlánkirály 3-ban Timon és Pumba szemszögéből nézhetjük végig az Oroszlánkirályt. A tanmesei rész működik a kapzsiságról, az elvakult bosszúról és a megbánásról, a karakterek ennek keretében szokatlan jellemfejlődést produkálnak (mármint hogy ez egy mesében nem megszokott; különösen tetszett a zakkant király és Demóna), és a megjelenésük is impozáns. Vagyis az alapjai kiválóak...
...amit ráépítettek, az viszont csak kivételes pillanatokban tetszett igazán, úgyismint a sárkány. Mintha mindenki elfelejtette volna, vagy mást próbálgatott volna, amihez ért. Stromberg például több remek film látványvilágának kialakításában részt vett, de a rendezése a legfantáziátlanabb és legszájbarágósabb, amit évek óta láttam. "Cserébe" aki a látványért felel, az annyit értett a dologhoz, hogy összezugyválta a Gyűrűk Ura (a Balrog-lopás már a pofátlanság-kategória!), az Avatar, a Hófehér és a tavalyi Óz díszleteit és kellékeit, plusz azt, ami a Disney-Csipkerózsikából már adott volt, de mindezen még tovább rontottak az animátorok, akiknek fogalma sem volt, hogyan kell valós maszkot digitális testre rakni (rossz látni, ahogy a három tündérnek végig "lötyög" az arca). És ha már "valós testek"... Jolie-n látszik, hogy berozsdásodott az évek alatt, az addig oké (az a csatajelenet ...), az amúgy kedvenc Sharto Copley-nak viszont még ennyi kifogása sincs, még szerencse, hogy a többiek, főleg Elle Fanning egy kis vigaszt nyújtanak. A kegyelemdöfést az önimádó zeneszerző vitte be, aki egy rém tolakodó soundtracket hozott össze, ami már zavart.
Amilyen jó mese lehetett volna ez, annyira kellemetlen érzés volt nézni, úgyhogy:
7/10 .