Általános film topik

.
Ahol a gonosz lakik / El Habitanté

Leginkább egy ördögűzős Vaksötétre hasonlít, amiben három lánytestvér tör be egy mexikói szenátor palotájába azért, hogy így szerezzenek pénzt egyikük milliós adósságának törlesztésére, amivel "rossz embereknek" tartozik. A pénz keresése közben azonban felébresztik a háziakat, és egy családi titokra is fény derül... aminek egyébként a három csaj sincs híján. A szenátor lányát ugyanis megszállta egy démon, és reggel érkezik az a vatikáni küldött, aki talán eredményesen hajthatja végre az ördögűzést.

7/10
.

Niwrok írta:

.
Ahol a gonosz lakik / El Habitanté

Leginkább egy ördögűzős Vaksötétre hasonlít, amiben három lánytestvér tör be egy mexikói szenátor palotájába azért, hogy így szerezzenek pénzt egyikük milliós adósságának törlesztésére, amivel "rossz embereknek" tartozik. A pénz keresése közben azonban felébresztik a háziakat, és egy családi titokra is fény derül... aminek egyébként a három csaj sincs híján. A szenátor lányát ugyanis megszállta egy démon, és reggel érkezik az a vatikáni küldött, aki talán eredményesen hajthatja végre az ördögűzést.

7/10
.

Maxi egyetértek. Pont ennyit adtam rá én is. Fura egy mix volt, helyenként voltak jobb pillanatai, de összességében szerintem nem tudta, mi is akar lenni igazából.


.

.
Fehér éjszakák



Ha figyelmesebb lettem volna, hogy ez a faszi rendezte az Örökség című ökörséget, lehet, bele se vágok ebbe a két és fél órás agymenésbe…

Nem tudom, mi ez a divat manapság, hogy néhány filmes művészhajlamait a horror(nak gondolt) zsáner keretein belül próbálja kiélni. Nem szokott ez sikerülni, számomra hatalmas blama lett az Ich seh, a Suspiria és az Ökörség is. Ez a csoda tökéletesen beleillik a sormintába, a játékidő nagy része inkább emlékeztetett a70-es évek beli Jancsó filmekre, azzal a különbséggel, hogy itt (jó sokáig) legalább ruhában futkostak a szereplők a mezőn. De a lassú tempó, a hatásvadász és értelmezhetetlen snittek, az egész látványvilág rettentően emlékezet a hazai filmipar mélypontjára, amiben a női meztelenség volt szinte minden kifejezője: itt ugyan ez nem dominál, azonban a fehér ruhában sétáló, kezükkel integető, vagy percekig extázisban táncoló kompánia hasonlóan fájdalmas jelenség lett. S akkor még nem is beszéltem a virágokkal feldíszített lovas szekeret húzó nőkről, a párzást meztelenül körbeujjongó öregasszonyokról, vagy a kibelezett medvébe öltöztetett főhősről...

Pedig nem indul rosszul a mozi, az eleje torokszorítóan feszült és sokkoló: szinte érezni a jeges döbbenetet a bőrünk alatt, ahogy kibomlik a nyitó jelenet. Aztán néhány amerikai átruccan Svédországba, látogatóba egy szektához, mert persze egyetemi disszertációt vagy mi a tökömet lehet írni egy svéd szektáról. És persze kiderül, hogy mindegyik síkhülye, mert normális ember kb. az első percben menekülne onnan, no meg mert mondjuk rögtön feltűnne, hogy azok, akikkel eddig kb. minden percüket együtt töltötték hirtelen köddé válnak. A sziklás jelenet után meg minimum furi lenne az egész, csak az idiótáknak nem tűnne föl – pláne az elejtett beszélgetésekből leszűrve – hogy itt mi is zajlik és mi célt szolgálnak ők. Apropó: elég fájdalmas dramaturgia, hogy a nézőnek csak elhintik a morzsákat, tehát a néző tudja, mi vár rá, de közben néznie kell a balfaszok töketlenkedését – mindezt pedig művészi köntösbe öltöztetve. Arról meg ne is beszéljünk, hogy mindazok, akiket a szekta felhasznál, úgy tűnnek el a világból, hogy senki nem keresi (kereste) őket soha…

Sok szektás filmet láttunk már, úgyhogy ez nekem semmi újdonságot nem adott az idiotizmusán és a fehér ruhás bolondokon kívül. Mert az csak egy dolog, hogy mind bolond, aki egy ilyen közösség önkéntes tagja, de eddig volt már olyan film, ami sokkolni tudott… ez maximum felhúzni.



40% (kizárólag a nyitó jelenete miatt)



.

R2-D2 írta:

.
Fehér éjszakák

Ha figyelmesebb lettem volna, hogy ez a faszi rendezte az Örökség című ökörséget, lehet, bele se vágok ebbe a két és fél órás agymenésbe…

Nem tudom, mi ez a divat manapság, hogy néhány filmes művészhajlamait a horror(nak gondolt) zsáner keretein belül próbálja kiélni. Nem szokott ez sikerülni, számomra hatalmas blama lett az Ich seh, a Suspiria és az Ökörség is. Ez a csoda tökéletesen beleillik a sormintába, a játékidő nagy része inkább emlékeztetett a 70-es évek beli Jancsó filmekre, azzal a különbséggel, hogy itt (jó sokáig) legalább ruhában futkostak a szereplők a mezőn. De a lassú tempó, a hatásvadász és értelmezhetetlen snittek, az egész látványvilág rettentően emlékezet a hazai filmipar mélypontjára, amiben a női meztelenség volt szinte minden kifejezője: itt ugyan ez nem dominál, azonban a fehér ruhában sétáló, kezükkel integető, vagy percekig extázisban táncoló kompánia hasonlóan fájdalmas jelenség lett. S akkor még nem is beszéltem a virágokkal feldíszített lovas szekeret húzó nőkről, a párzást meztelenül körbeujjongó öregasszonyokról, vagy a kibelezett medvébe öltöztetett főhősről...

40% (kizárólag a nyitó jelenete miatt)

Ezt nem is láttam, hogy írtál róla     .
Nem tudok még viszonyítani, mostanában nézem majd valamikor. Sajnálnám, ha tényleg nagyon művészfilmes lenne...

.

.
Szellemek háza - Winchester

"Szellemek egy szó szerint vett elvarázsolt kastélyban?! Az már elég jó lehet...", gondoltam én akkor, amikor még csak a hírek jöttek róla, főleg, hogy Helen Mirren játszotta benne a megborult fegyvergyári özvegyasszonyt. Aztán ahogy a lehúzó vélemények jöttek, úgy alábbhagyott a lelkesedés... és most, hogy láttam, teljesen jogosnak tartom a negatív kritikákat

Nem azért, mert egy kísértetházas sztori csak elcsépelt és unalmas tud lenni, hanem azért, mert az egyébként jó alapokra épülő sztorijában alig használja ki a lehetőségeket, és azt a keveset is elég bután és rondán teszi. Hiába vannak százával egy labirintusban a szellemek, ha abból igazán egynek van jelentősége, és az összes többi csak arra van, hogy olcsó beijesztésekkel próbálja fenntartani a figyelmet és a feszültséget. Hiába van százvalahány szoba, ha abból alig tucatnyit látni, és hiába dolgozik ezeken láthatóan sokat a díszletes meg a kellékes, ha minden távolabbi kép és a dinamikusabb jelenetek (pl.: a földrengésé) gagyi CGI-vel vannak a filmre nyalva.

Untam.

5,5/10
.

.
Mami / Ma

Mindenki kedvenc Octavia Spencere ezúttal a horror/thriller műfajban próbálta ki magát, és ő ebben is tök jó (ahogy mondjuk Luke Evans vagy Juliette Lewis is, mutatva, hogy vannak itt ismertebb arcok rajta kívül is). Jól hozza a karaktert -jócskán a saját stílusára szabva persze-, hogy ez a középkorú nőcske hogyan próbálja megkésve átélni a kimaradt tinédzser éveit, és hogy egy akkori trauma eközben hogyan érlelődik véres-zakkant bosszúvá.

A gond a többi szereplővel, de még inkább a forgatókönyvvel van, mégpedig hogy az író és a rendező hány teljesen szükségtelen mellékszálat és körülményt hoznak be, amikkel ilyen mennyiségben nem csak hogy nem tudnak mit kezdeni (nincs rájuk idő), de ki is engedik a feszültséget a filmből. Az alaphelyzet is kínosan lassan áll össze, a tinibanda is elég béna, de a legrosszabb része az, hogy Genie szálára alig szánnak három-négy jelenetet, és ebben a formájában annak sincs sok jelentősége. Amilyen erős lehetne a pszichodráma, hiszen végülis az jelenti a motivációt mindenhez, annyira szétesett a végére, és igazán az lett az egészből a legunalmasabb, amikor a fiatalok, már teljes kiszolgáltatottságukban, ot hevernek Mami lábai előtt.

6/10
.

Niwrok írta:

R2-D2 írta:

.
Fehér éjszakák

Ha figyelmesebb lettem volna, hogy ez a faszi rendezte az Örökség című ökörséget, lehet, bele se vágok ebbe a két és fél órás agymenésbe…

Nem tudom, mi ez a divat manapság, hogy néhány filmes művészhajlamait a horror(nak gondolt) zsáner keretein belül próbálja kiélni. Nem szokott ez sikerülni, számomra hatalmas blama lett az Ich seh, a Suspiria és az Ökörség is. Ez a csoda tökéletesen beleillik a sormintába, a játékidő nagy része inkább emlékeztetett a 70-es évek beli Jancsó filmekre, azzal a különbséggel, hogy itt (jó sokáig) legalább ruhában futkostak a szereplők a mezőn. De a lassú tempó, a hatásvadász és értelmezhetetlen snittek, az egész látványvilág rettentően emlékezet a hazai filmipar mélypontjára, amiben a női meztelenség volt szinte minden kifejezője: itt ugyan ez nem dominál, azonban a fehér ruhában sétáló, kezükkel integető, vagy percekig extázisban táncoló kompánia hasonlóan fájdalmas jelenség lett. S akkor még nem is beszéltem a virágokkal feldíszített lovas szekeret húzó nőkről, a párzást meztelenül körbeujjongó öregasszonyokról, vagy a kibelezett medvébe öltöztetett főhősről...

40% (kizárólag a nyitó jelenete miatt)

Ezt nem is láttam, hogy írtál róla     .
Nem tudok még viszonyítani, mostanában nézem majd valamikor. Sajnálnám, ha tényleg nagyon művészfilmes lenne...

Fehér éjszakák

Annyira művészfilmes nem lett, viszont a horrort sem vitték túlzásba benne. Inkább olyan lett, mint egy féldokumentarista film bizarr skandináv népszokásokról, és tulajdonképpen ezt találtam benne a legérdekesebbnek és a leginkább elismerésre méltónak, mert ebből a szempontból minden tökéletesen ki volt találva és megcsinálva. A kézzel festett, hatalmas pajta, a rituálék, a figyelmes szem számára veszélyt és figyelmeztetést jelentő fali szőttesek a vér és a hullák mellett is abszurd módon boldog, tiszta filmet eredményeztek. Mert kezdettől benne van persze a fenyegetés (hiszen a néző tudja, hogy horrorra ült be), és idővel jön a trancsír is, de a szektás filmek jó szokásához híven a film 90%-ában ezek csak a háttérben meghúzódó árnyak és kétségek, amikorra már késő. Amik viszont nem voltak igazán kitalálva, azok a főbb szereplők, mert a bevezetés az e-maillel, a telefonokkal, és utána a láz lassú bejárása tényleg ütős, de ezen kívül a főiskolás banda csak sztereotip birkákként vonultak a napfényes fehérbe borult vágóhídra, teljes közönnyel egymás iránt. Így pedig aggódni, törődni is nehéz volt Daniért és a haverjaiért, így leginkább az ő részeiket untam... meg a bedrogozott tripek torz lüktetését és hullámzását.

Talán nem volt szándékos, talán igen, de mert láttam az Örökséget is, így még feltűnt, mennyire testvérfilmjei egymásnak, még ha ellentétes póluson is. Ugyanúgy egy szekta adja a film alapját, de míg az Örökségben sötét, titkos szobák rejtekében szektáskodnak, és amúgy is elég klausztrofób a film hangulata azokkal a babaházakkal, itt tágas mezőkön, a szinte soha le nem nyugvó Nap fényében zajlanak a rítusok. Valahogy sem a fekete, sem a fehér nem tud meglenni Aster fejében véráldozat nélkül... A helyében viszont most már elmennék egy pszichológushoz, megtudni, hogy miért vonzódik ennyire a szétvert, kiloccsant emberi fejek látványához...

7/10
.

.
A csendmadár / Earthquake Bird

A 80-as évek végén Japánban fordítóként dolgozó Lucy Fly-t a rendőrség letartóztatja. Lucy egyik ismerőse, az Amerikából jött Lily ugyanis napok óta eltűnt, és mert mások tanúvallomásai szerint Lucy látta utoljára a lányt, ezért ha nincsenek is bizonyítékok, a rendőrség gyanúsítottként kezeli a lányt. A vallomás közben Lucy felidézi nem csak azt, hogy hogyan ismerkedtek meg és milyen volt a kapcsolatuk Lily-vel, de az is, hogy ehhez hogyan kötődik Lucy barátja, Teiji, és Lucy múltja, például hogy miért jött Japánba, egészen Lucy azon meggyőződéséig, hogy őt követi a halál.

Két vitathatatlan előnye volt számomra a filmnek. Az egyik Alicia Vikander a főszerepben, mert itt is ugyanolyan jól játszik, alakítja a belső feszültségét a szürke, visszafogott viselkedése mögé rejtő Lucy-t, mint eddig bármikor. A másik a Japán környezet, ami külsőségeiben talán nem is olyan markáns (bár Tokió szűk utcácskái és karaoke-bárjai éppúgy megjelennek benne, mint a Fuji hóval fedett hegycsúcsa), hanem mert a szereplők folyamatosan váltogatnak az angol és a japán között. A történet már kevésbé jött be, mert ugyan rendőrség és a visszaemlékezés hangulata miatt egyre inkább tolódik a sztori egy eldurvult szerelmi háromszögbe, ahol mindenkinek látszik egy kis "stikkje"... de a végére ez kurtán-furcsán kifullad. Akkor már jobban tetszett az, ahogy a címben levő "csendmadár" filozófiája megjelenik a cselekményben, és abban ahogy a hibák, tragédiák után az emberekben gyökeret ver az önvád.

7/10
.

.
A tűz martaléka / The Things We Lost in the Fire

Audrey és Brian boldog házasságban élnek, szeretetben nevelik két gyereküket. Brian igazi pozitív személyiség, mindig az élet napos oldalát nézi, és még az olyan, mindenki más által reménytelen esetnek minősített embereket is felkarolja, mint amilyen a heroinfüggő, évtizedes barátja, Jerry. Brian végzete végülis ez is lesz, amikor próbál szétválasztani egy utcán csúnyán összeverekedő házaspárt, és eközben halálos lövést kap. Brian elveszése mind Audrey, mind Jerry részéről komoly traumát jelent, előbbinek a férje halálának feldolgozása, utóbbinak a droggal való közdelem miatt.

Susanne Bier két régebbi, Hollywoodban készült filmje közül ez a korábbi (a másik a Serena volt), és mert a dán rendezőnő műveit általában szeretjük, így ez is képben volt már egy jó ideje. Drámaként mindenképpen érdekes is volt, a két szál párhuzamossága és kapcsolatai miatt is, hiszen miközben Jerry próbál lejönni a cuccról, és ehhez Audrey sok mindennel támogatja a férfit (korábbi nézeteltéréseik ellenére is), néhanapján az asszonyra rátelepszik a gyász, és hirtelen Jerry lesz minden bajukért a felelős, például azért is, hogy a gyerekek kezdik megkedvelni és bizalmukba fogadni Jerry-t. Két dolog volt jobban feltűnő az egyébként összességében jó drámában. Az egyik az volt, hogy milyen sokszor hagyatkozott a film a csak a tekintetek által közvetített érzelmekre, ahogy a kamera csak a szemeket mutatja, ez néha furcsa, de különleges volt. A másik a casting, az ugyanis inkább csak furcsa volt, én lehet, hogy Benicio del Torot sem választottam volna ki Jerry szerepére, de az biztos, hogy David Duchovny szóba sem került volna Brian, a boldog családapa karakterére nálam, főleg nem Halle Berry mellé.

7,5/10
.

.
Looper - A jövő gyilkosa / Looper

Ha már Rian Johnson volt a téma, kedvet kaptam a filmjei közül a Looperhez is, amit annak ellenére régóta újra szerettem volna nézni, hogy nem voltam igazán pozitív véleménnyel róla. Mostanra meg az időutazós bérgyilkolászáson kívül egyetlen dologra emlékeztem belőle: a "baszniakarok-békára"      ...

Az a béka felejthetetlen "élmény" volt, ellentétben az összes többi körítéssel, így most gyakorlatilag újra felfedezhettem, milyen érdekes és hangulatos techno-noir világban is játszódik a sztori. Sokkal kellemesebb volt, mint vártam, a maffiás meg az akciós részére tekintettel is, és hogy tudtam, a történet alakulása miatt ezt úgy a felénél hátrahagyjuk, a csalódás sem volt akkora Emily Blunt és az X-Men kiskölök felbukkanása után. A látvány és a hangulat most egy kicsit jobban kompenzálta a forgatókönyv botlásait, lyukait, ennyivel tetszett jobban.

7,5/10
.

.
22 mérföld / Mile 22

Peter Berg és Mark Wahlberg együttműködése az akciófilmek terén jó pár évre tekint vissza, olyan mozikkal, mint a Bátrak napja, a Mélytengeri pokol vagy a Túlélő. Mostani filmjük egy CIA-akciócsoportot a középpontba helyezve készült, akiknek aktuális feladata annyi lenne, hogy egy védett tanút eljuttassanak az amerikai nagykövetségről a közeli reptérre... csak hogy közben a fél ország rájuk vadászik.

Ez a film éppen nem jött be annyira, több dolog miatt sem. Először is Iko Uwais szerepeltetése miatt Berg szeretne úgy tenni, mintha ő lenne Gareth Evans, és félig újraforgatni a Rajtaütést, de nála ez inkább csak annyiból állt, hogy rommá vágta az akciójeleneteket, ráadásul túl sok közelit használt, így alig látni belőlük valamit. A másik, hogy ezeknél a szakaszoknál már csak a szereplők nyelve pörög jobban, és bár komolyan nem érzem teljesen elveszettnek magam angolból, itt az alacsonyan szálló műmájer hülyeségek cikázása elég gyorsan untatni kezdett. Harmadszor próbál a film hátteret adni a karaktereinek, például hogy James mekkora korszakos zseni, vagy hogy Alice-t otthon várja a gyerek, de a zseniségnek a végkifejlet szempontjából ugye nem sok jelentősége van, Lauren Cohan meg hiába edződött Maggie-ként hat évadnyi TWD-n, bőven nem ilyen ellenfelekhez szokott, és ez látszik is a játékán.

6,5/10
.

R2-D2 írta:

Hotel Mumbai 85%

Bővebben igyekszem hamarosan kifejteni.

Azt még nem tudom, hogy TOP10 lesz-e, de ha nem is, nagyon közel lesz hozzá.

Nem ez az első túszdrámás film, amit látok, de talán az igen, amelyik ennyire közelről, ennyire az áldozatok szemszögéből mutatja az eseményeket. Még az olyanok is, mint a 6 Days, próbáltak a külső szereplőkkel is foglalkozni, itt viszont csak egy-két percre hagyja el a kép a hotel belső tereit, nagyon intenzívvé téve az állandó rettegés és menekülés élményét, vagy csak azért kukkant ki a film, hogy elmondják, Delhiből még mindig nem indult el senki. Már-már katasztrófafilmes hangulata van annak, ahogy a fegyveresek szisztematikusan vadásznak le mindenkit, ahogy egy rossz irányba tett lépés halálos lehet, és ahogy lassan elveszítjük azokat, akiket az elején megismertünk, mert persze nem maradhat mindenki életben közülük sem. Az meg gyakorlatilag Hang nélkül szint, ahogy az éhes, riadt csecsemővel úgy kell keresni a kiutat vagy a menedéket, hogy az ne sírjon fel túl hangosan. Ebben a káoszban is talán azok a jelenetek tetszettek a legjobban, ami az emberek kapcsolatairól szól, és ezekből az tetszett a legjobban, amilyen megítélése lesz a nyakékes öregasszonynak, és ahogy ennek ellenére Arjun próbálja megnyugtatni (amúgy is Dev Patel volt a leginkább kiemelkedő nekem az egész filmben)

Jók voltak a karakterei, feltűnő baki nem volt sem a forgatókönyvben, sem a rendezésben, és a színészeket is bírtam.

8,5/10
.

.
Élősködők / Parasite / Gisaengchung

Tavaly a Roma úgy látszik, megtört valamiféle jeget, hogy egy film megint egyszerre van rajta az Oscarnál a Legjobb Film és a Legjobb Nemzetközi Film (leánykori nevén Legjobb Idegen Nyelvű Film) listán, az Élősködők ráadásul már több rangos elismerést is begyűjtött. Szóval inkább "szakmai" volt az érdeklődés, amikor lejátszóba tettem, bár ahogy addigra utánaolvastam, a sztori sem tűnt rossznak.

A Kim család tagjai szegénységben élnek, de másokkal ellentétben nem is sokat tesznek azért, hogy a sorsuk jobbra forduljon. Bőven elég nekik a kis alagsori lakás, az alkalmi munkákból meg a bolti lopkodásokból szerzett napi betevő, csak mindig legyen elérhető Wi-Fi, amire rá tudnak csatlakozni, és lehessen minél többet lustálkodni. A szerencse akkor látszik rájuk ragyogni, amikor a fiú egyik egyetemista barátja felajánlja, hogy amíg ő külföldön lesz, Ki-Woo vegye át tőle az egyik magántanítványát egy gazdag családnál. Ott a fiút lenyűgözi a család otthona, a tisztaság és a személyzet, de amikor a gazdag nő arról kezd beszélni, hogy a fia micsoda tehetség a rajzolásban, festésben, utóbbiakban a lehetőséget is meglátja. Először Ki-Woo húga lesz beajánlva a gazdagéknak, mint neves rajz-terapeuta, majd szép lassan a többiek is, például sofőrként, még ha ehhez ki is lesznek túrva a "riválisaik". Kimék fokozatosan rátelepszenek a Park családra, jó sok pénzzel kecsegtetve számukra... de ekkor egy régi ismerős érkezése azzal fenyegeti őket, hogy elveszítik, amiért "keményen megdolgoztak".

Az első fele a filmnek nekem kifejezetten tetszett, függetlenül attól, hogy nézni ezt a négy, saját mocskában fetrengő, posztó, simlis gyökeret nem egy nagy élmény. Ha kicsit többet röfögnének, nagyjából így képzelnék el humanoid disznókat, akiknek minden mindegy, csak legyen egy óljuk és bőven moslék előttük. Viszont a jellemábrázolás jó (bár én el tudtam volna képzelni, hogy kicsit többet látunk abból, miből és hogyan élnek Parkék előtt, akkor a vége is több alapozást kapott volna), a hangulat szintén, és néha egész jó fekete komédia lesz abból, amilyen ügyeskedéssel és trükkökkel, amilyen jól elejtett vagy "véletlenül hallott" mondatokkal próbálnak Kimék bejutni, majd később benne maradni a tutiban. Egészen fura belegondolni, hogy ha nem az ügyeskedésre meg a színészkedésre fordítanának ennyi energiát (mert megjátszani tökéletesen tudják magukat), akkor mennyivel előrébb is juthatnának. Később, leginkább az utolsó harmadban viszont egyre inkább szétesett nekem a sztori, egyre több lett az erőltetett meg felesleges jelenet (Parkék kanapés szexe például nagyon kilógott, semmit nem tett a filmhez), egyre többször esett az író/rendező túlzásba (bármilyen metaforikus és bárhova is vezet az az özönvíz, a csapkodó budival elvesztette minden komolyságát) és a humor meg a hangulat is egyre közelebb ment az abszurdhoz, mélypontján a szülinapos jelenettel.

Így ez most kb. a 8,5 meg a 6 átlagaként lett...

7/10
.

.
Delirium

Tomot 20 év pszichiátriai kezelés után próbaidőre házi őrizetbe engedik a régi családi házukba, hogy ezzel megtörténjen a társadalomba való visszailleszkedésének első lépése. Abba a házba, ahol az apja pár nappal korábban lett öngyilkos, és ami bár Tom számára sok kedves emléket őriz, de annak a mementója is, hogy hogyan hullott szét a családjuk, és mi vezetett ahhoz, hogy ő az elmegyógyintézetbe, a bátyja pedig életfogytiglan börtönbe került. Még az első nap sem telik el, amikor a házban hallható zajok elkezdik kikészíteni, és látomásai lesznek például az apja dobermanjáról, meg az apjának a kutya által szétmarcangolt fejéről... mert azért beletelt pár napba, amire felfedezték a holttestét. De ő marad, mert a bokáján levő jeladó miatt maradnia kell, a ház és a család titkai pedig lassan kitárulnak előtte...

Tulajdonképpen csak az alaphelyzetével volt bajom, de azzal elég nagy... Ugyan nem vagyok pszichiáter, de szerintem igencsak nagy baromság egy gyógyszerekkel megtámasztott csávót 20 év után magára hagyni abban a házban, amiben ha csak az apja öngyilkossága történt volna meg, az is éppen elég lenne. Ettől kéne jobban lennie? Mit kéne ott neki csinálni? Honnan kéne enni kapnia, ha egyszer elvileg senkivel nem tarthatna kapcsolatot, a tartótisztje meg csak basztatja a kölyköt? Minek is kéne kiderülnie ebből a harminc napból? A film nagy része így viszonylag értelmetlen jelenetek sokasága, amit néha megszakít egy látomásból eredő jump-scare, meg az olyanok, amikben Tom úgy tesz, mintha még mindig 15 éves lenne.

Viszont ezúttal valahogy mégis sikerült a bravúr: a szarra épített vár, ha ingatagon is, de megállt a saját lábán. Nekem legalábbis nagyjából így jött le, hogy ha rettentő erőltetett is Tom helyzete, amik történnek vele, azok nekem olyan filmekkel mutattak rokonságot, mint a Bilincsben vagy az Oculus, azok meg azért eléggé tetszettek. Ebben nagy szerepe volt annak, hogy a látványtervezők kitettek magukért... Előbbiből a megelevenedő múlt köszön vissza, a tükördémonosból meg annak a hátborzongató bizonytalansága, hogy Tom -és emiatt a néző- sosem tudhatja, hogy amit Tom lát, az a valóság-e. És ebben az a legnagyobb csavar, hogy az összes ijesztgetés ellenére is kényelmesebb lenne meggyőznie magát arról -hallgatva az orvosai tanácsára-, hogy ami rosszat lát, az mind csak a beteg képzeletének játéka, de előbb-utóbb kénytelen lesz belátni, hogy ez nem így van...

7/10
.

Niwrok írta:

R2-D2 írta:

Hotel Mumbai 85%

Bővebben igyekszem hamarosan kifejteni.

Azt még nem tudom, hogy TOP10 lesz-e, de ha nem is, nagyon közel lesz hozzá.

Nem ez az első túszdrámás film, amit látok, de talán az igen, amelyik ennyire közelről, ennyire az áldozatok szemszögéből mutatja az eseményeket. Még az olyanok is, mint a 6 Days, próbáltak a külső szereplőkkel is foglalkozni, itt viszont csak egy-két percre hagyja el a kép a hotel belső tereit, nagyon intenzívvé téve az állandó rettegés és menekülés élményét, vagy csak azért kukkant ki a film, hogy elmondják, Delhiből még mindig nem indult el senki. Már-már katasztrófafilmes hangulata van annak, ahogy a fegyveresek szisztematikusan vadásznak le mindenkit, ahogy egy rossz irányba tett lépés halálos lehet, és ahogy lassan elveszítjük azokat, akiket az elején megismertünk, mert persze nem maradhat mindenki életben közülük sem. Az meg gyakorlatilag Hang nélkül szint, ahogy az éhes, riadt csecsemővel úgy kell keresni a kiutat vagy a menedéket, hogy az ne sírjon fel túl hangosan. Ebben a káoszban is talán azok a jelenetek tetszettek a legjobban, ami az emberek kapcsolatairól szól, és ezekből az tetszett a legjobban, amilyen megítélése lesz a nyakékes öregasszonynak, és ahogy ennek ellenére Arjun próbálja megnyugtatni (amúgy is Dev Patel volt a leginkább kiemelkedő nekem az egész filmben)

Jók voltak a karakterei, feltűnő baki nem volt sem a forgatókönyvben, sem a rendezésben, és a színészeket is bírtam.

8,5/10
.

Hát, a bővebb kifejtésből egyhamar nem lesz semmi...

De ismét egy közös pont, nagyjából ezeket emeltem volna ki én is. Kegyetlen és kegyetlenül valós, roppant feszült és izgalmas mozi, a túszejtősök között talán a legjobb.


.