Könyvajánló topik

R2-D2 írta:

purple rain írta:

Sziasztok Drágáim!

Elnézést, hogy idepofátlankodom, de nem tudtotok adni egy jó tippet, hogy a 2006-os, Alan Lee által illusztrált Hobbitból hol lelhetek még? Ha lehet Budapest lenne a nyerő, vidéken találtam, de a jófogásról nem válaszol a pinavirág, a zsibvásáron meg megvenni készülök egyet ha sikerül (valami geci gebasz van, az eladó 80%-os pozitív értékelés feletti vevőkkel akar foglalkozni csak én meg alatta vagyok...) de kéne még egy példány...

Köszi, csók

Rezső

Kedves Rezső!

Szíves felkérésére az alábbiakat tudom felajánlani:

1. Megnézem Szombathelyen a három lehetséges helyek valamelyikében, s 26-án viszem magammal a talira
2. Megveszem a Zsibvásáron én, s 26-án viszem magammal.

Maradok tisztelettel: R2

Egyem a zuzád drágám!

1. A zsibvásárost leütöttem, debreceni, de ha arra mész és megúszom a postát akkor oké
2. Nézd meg Szombathelyen, köszönöm előre is, de azért mondjuk 4e-nél ne legyen drágább... Persze ha tudsz szólni hogy mennyi, mert mondjuk elteszik, az a legkényelmesebb. Lehet addig találok én is valahol, bár a faszom tudja hogy..
3. 26-án milyen találkozó lesz?

Üdv,
Rikárdó

purple rain írta:

Egyem a zuzád drágám!

1. A zsibvásárost leütöttem, debreceni, de ha arra mész és megúszom a postát akkor oké
2. Nézd meg Szombathelyen, köszönöm előre is, de azért mondjuk 4e-nél ne legyen drágább... Persze ha tudsz szólni hogy mennyi, mert mondjuk elteszik, az a legkényelmesebb. Lehet addig találok én is valahol, bár a faszom tudja hogy..
3. 26-án milyen találkozó lesz?

Üdv,
Rikárdó

Láttál már droid zuzát???

2. Oké, majd jelentkezem...
3.

R2-D2 írta:

Láttál már droid zuzát???

2. Oké, majd jelentkezem...
3.

Na a debrecenit elintéztem, elutaltam, ha esetleg akad feléd akkor nagyon köszönöm a segítséget!!!! Mi ez a fejfogós fej???? : D:D

purple rain írta:

Mi ez a fejfogós fej???? : D:D

Hát hogy nem tudod, mit beszéltünk meg. Azt mondtad, 10.26-án jössz mini xpress talira te is. Még hónapokkal ezelőtt lelevelezük...

R2-D2 írta:

Hát hogy nem tudod, mit beszéltünk meg. Azt mondtad, 10.26-án jössz mini xpress talira te is. Még hónapokkal ezelőtt lelevelezük...

Baszd meg én azt hittem az már volt, valami negyedikére emlékeztem... De akkor ott a helyem Most tettem ki Xpress-en, hogy a Pálfi-féle Toldi sztornó, ha valakit érdekelne.. :S

purple rain írta:

Baszd meg én azt hittem az már volt, valami negyedikére emlékeztem... De akkor ott a helyem Most tettem ki Xpress-en, hogy a Pálfi-féle Toldi sztornó, ha valakit érdekelne.. :S

Bazdmeg, akkor majd megírom pontosan, mikor és hol.

R2-D2 írta:

Szilvási Lajos: Egymás szemében

Nem tudom, aki most veszi kézbe először, annak milyen élményt fog nyújtani. A mai társadalomban vélhetően messze nem lesz olyan átütő erejű érzés olvasni, a hetvenes évek szocialista körülményeit nem lehet könyv alapján átélni. Mindazonáltal ez a könyv méltó lenne arra, hogy a sok agyament és fárasztó nyelvezetű irodalmi műalkotás helyett bekerüljön a NAT-ba, mert ezt minden középiskolásnak olvasnia kellene. Egyszerűen nekik szól, róluk szól – időtlen módon. S talán nagyobb kedvvel is olvasnák, mint mondjuk egy Kőszívű ember fiait. Szilvási könyve a hátoldal szerint több, mint 10 millió példányban kelt el – mégis a legfontosabb korosztály nem ismeri. Pedig tanulhatna belőle szeretet és barátságot. Kitartást és bizalmat. Életet.

Vegyétek, olvassátok! Megéri!!!

100%

Köszönöm.

Én most olvastam először, mint ahogy Szilvásitól is bármit, és néhány kisebb döccenőt (a tábori rész elszakítottság miatti letargiáját és a nekem kicsit erőltetett, bár attól még nem kevésbé hatásos katarzisát a végén) leszámítva maximálisan élveztem.

Még a korrajzzal sem volt bajom, és részben a saját emlékeimből, részben a korabeli ifjúsági filmekből összerakva folyton a "képernyőmön" volt a frissen épült, poros, pár facsemetével tarkított panelváros, a parkolókban Trabanttal meg Ladával (ehhez képest "dúskált" a könyv VW-ben, Volvoban meg Opelben ...), az utakon és a fuvarcégnél Zillel meg Krazzal, a zöld katonai sátrakból álló építőtábor, a talicskázó, fürdőnadrágos fiatalokkal, ahogy építik a "szocializmust", és így tovább. Talán a mai fiataloknak ezek már nem sokat jelentenének, nincsenek meg a képeik hozzá, és rém archaikusnak találnál a korszakot, amikor az emberek az utcai fülkébe mentek le telefonálni, de azért nekem még volt elég kapaszkodóm, hogy Szilvási kiváló és érzékletes írói stílusa segítségével "mozizhassak". Külön jókat mosolyogtam az akkori szlengen, hogy az akkori fiatalok hogyan kódolták egymásnak "titkos" üzeneteiket, és sokat tettek a korhűségért a kis világpolitikai szemelvények, emlékek egy régi korból.

Nagyon jól kijött az is, hogy egy panelben hány család és azon keresztül hány egyedi történet kerülhet elő, és ezek épp csak fazonjukban mások, mint amikkel most is találkozhat egy tini, úgyhogy ezt a NAT-os ötletet én is csak támogatnám, mert még a 40 évvel ezelőtti Magyarország is könnyebben megtalálhatná az utat a fiatalokhoz, mint az, hogy hogyan szenvelegtek a dámák a XIX. századi Párizsban, főleg ha már a kortárs irodalomról van szó. Ezektől néha olyan volt, mint egy szociodráma novelláskötet házasságtöréssel, generációs problémákkal, családon belüli erőszakkal, szenvedélybetegséggel, és ilyenkor szoktam azt mondani, hogy nem kell túlerőltetni senkinek az agyát akkor, ha igazán drámait akar hallani, csak bemenni egy panelba, megkérdezni pár lakót, hogy meséljen valamit a családi legendáriumból, aztán ha tucatnyinál kevesebb filmalapanyag kerül utána papírra, akkor fizetek egy láda sört. Arról nem is beszélve, hogy milyen sokat szánt a könyv a "megoldjuk okosba' " mindennaposságára és esetenkénti romboló hatására, amik éppen úgy részei voltak a szocializmusnak, mint a jelenkornak vagy a "bármikornak", csak akkor a hiánygazdaság és a szűk választék miatt több területen tudott burjánzani a korrupció meg a hatalommal visszaélés. Furcsa talán éppen az volt, ahogy a fiatalok szinte egyöntetűen utasították el ezt a fajta mentalitást, ki a tapasztalatából, ki az elveiből kiindulva, ha kell, hátat fordítva a teljes múltjának... de hiába tűnt néha idealistának ez a fajta fiatalos hevület, mégiscsak a remény táplálja, hogy lehet jobb a holnap, anélkül meg nehéz lenne felkelni reggelenként.

És éppen ebben a környezetben, ebben a mindenkit nap nap után lehúzó betonposványban igazán nagy szó Attila és Tamara szerelme, ami lehetne tiszta és egyszerű, de a rosszindulat, a külső érdekütközések és a személyes tragédiákból, problémákból eredő keserűség rányomja annyira a bélyegét, hogy az "egyszerűség" fel se merüljön, a tisztaságért pedig keményen meg kelljen fizetniük bizalommal, tisztelettel, vággyal és elfogadással. Nagyon megszerettem mindkettejük stílusát, még ha Szilvásinak azért bele is kellett nyúlnia azokba a naplókba, hogy fenntartsa a feszültséget meg hogy ugyanarról legfeljebb akkor írjanak mindketten, ha más a nézőpont vagy bővül a történet. Ezért is voltak talán átélhetőbbek, kifejezőbbek és magukkal ragadóbbak azok a napok, amikor Attila és Tamara együtt voltak, amikor fenntartások nélkül tudtak szerelmet vallani és azt érezni egymás iránt, és olyan jól érezni magukat, olyan dolgokat hallani és mondani, amit utána egész életükben hallani és mondani akarnak. Én meg "kivülállóként" vendégül láttam és megkedveltem őket, kicsit összebarátkozva velük.

Az meg már csak az én "fogyatékom", hogy akkor sem voltam "ennyire" fiatal, amikor lehettem volna...

"Vegyétek, olvassátok! Megéri!!!"
.

Niwrok írta:

Szilvási Lajos:Egymás szemében


Köszönöm.

Én most olvastam először, mint ahogy Szilvásitól is bármit, és néhány kisebb döccenőt (a tábori rész elszakítottság miatti letargiáját és a nekem kicsit erőltetett, bár attól még nem kevésbé hatásos katarzisát a végén) leszámítva maximálisan élveztem.


Az meg már csak az én "fogyatékom", hogy akkor sem voltam "ennyire" fiatal, amikor lehettem volna...

"Vegyétek, olvassátok! Megéri!!!"
.

ÉN köszönöm!!!

Már azt is, hogy elolvastad, azt meg végképp, hogy tetszett is. Az írásomban leírt személyes indíttatás miatt érezhetően nagyobb a kötődésem a könyvhöz, de kimondottan jól esik, hogy Neked is bejött...

Hogy is szokta mondani egy tanult kollégám: "Ami jó, az jó!"

Paul S. Kemp: Hullámtörés



"Én mindenestre elolvasom a folytatást, talán már némileg kevesebb lelkesedéssel" – írtam 3 hónappal ezelőtt a duológia első kötete után. Azt azonban magam sem gondoltam, hogy ennyire a béka segge alá fog csúszni ez a lelkesedés, s majd 3 hónapig fogok nyögni egy SW könyvet…

Jó, valamivel kevesebb időm is volt rá, de nem tetszett. Összességben a vége miatt nem tetszett. A korábban felvett klónozott Jedik/Sithek története még csak hagyján, de a finálé valami elképesztően abszurd és – számomra SW idegen lett. A sztori úgy indul, ahogy az első kötet befejeződött: Jaden Korr, a Jedi lovag, frissen szerzett padawanjával, a cereai Marral és újsütetű barátjával, Khedrynnel a szökött klónok nyomába ered. A fizikailag meggyötört kis csapat sikeresen meg is találja a félig jedi, félig sith teremtményeket, akikre – kissé meglepő módon -  tulajdonképp az egész könyv épít. Mert a Hullámtörés fő vonala annak a maroknyi lénynek a története, akik a Thrawn-féle tikos klónozó bázisról megszöktek, kínlódnak saját démonaikkal, kontrollálhatatlan erejükkel – no meg egy pusztító rejtélyes betegségükkel. Egyébként számomra az egyik legérdekesebb ez volt az egészben, nevezetesen a kiforratlan genetikai kísérletek nyomán fellépő betegség, mint motiváció a klónok életében: valahogy emberivé, esendővé, sajnálhatóvá tette őket az író. Különösen az által, hogy a központi szereplő, Katona legfőbb célja a klón kislány, Kegy megmentése, bármi áron.

A Jaden vs klónok párharcba aztán két egészen érdekes, umbarai származású lény is bekapcsolódik, akiknek különleges képessége, hogy környezetükben semlegesíteni tudják az Erőt. Magam részéről totál újdonság volt az egész, kicsit az ysalamirokra emlékeztettek – azzal a különbséggel, hogy a faj két képviselője Nyss és Syll, tudatosan használja ezt a fegyvert az erőérzékenyek közelében. A három szál összefonódása, a macska-egér játék kisebb döccenőkkel azért egész jól elviszi a történetet a könyv végéig, néhány fejezet kimondottan tetszett belőle. Különösen a könyv közepe, a gyógyszerszállító hajón történtek: ott egyszerűen, de remek vizualitással van megírva az a néhány rövid ütközet. Hülyén hangzik, de egy űrhajó belseje abszolút nem volt idegen, teljesen SW hitelesek és életszerűek voltak az események…

… nem úgy a finálé. Magam részéről semmit nem tudok/tudtam a rakatákról, erről az idegen civilizációról. A szűkös itthoni könyvkínálatban nem nagyon találkoztam velük, így meglehetősen kikerekedett szemmel olvastam a bolygóból élőlényként kinyúló űrállomást, az egész misztikus Anya dolgot. Őszintén megmondva elképzelni sem tudtam, hogyan lehet egy űrállomás élő, milyen életforma is Anya, hogyan támadhatnak elszáradt csontvázak, miért kellett a rakata elmelándzsát belekeverni Jaden történetébe. Annyira szürrreális és abszurd volt az egész, hogy egyszerűen képtelen vagyok/voltam feldolgozni. Ez még sci-fi vonalon is embert próbáló képsor, számomra, az én eddigi SW tudásom tükrében meg komlett ökörség.

Így viszont, hiába is tetszett a három szál egymásba fonódása, az egész könyvön keresztül zajló üldözés, a végére nem ment ki a fejemből a kép: egy lény, aminek alsóteste az űrállomáshoz csatlakozott csápok, idegvégződések tömkelegéből áll, felsőtestét egy beteg, hullámzó bőrű klón alkotja üldözi egy „lélegző” űrállomáson keresztül főhőseinket. Az Erő sötét oldalt használva....  



.

R2-D2 írta:

Paul S. Kemp: Hullámtörés

Annyira szürrreális és abszurd volt az egész, hogy egyszerűen képtelen vagyok/voltam feldolgozni. Ez még sci-fi vonalon is embert próbáló képsor, számomra, az én eddigi SW tudásom tükrében meg komlett ökörség.
Így viszont, hiába is tetszett a három szál egymásba fonódása, az egész könyvön keresztül zajló üldözés, a végére nem ment ki a fejemből a kép: egy lény, aminek alsóteste az űrállomáshoz csatlakozott csápok, idegvégződések tömkelegéből áll, felsőtestét egy beteg, hullámzó bőrű klón alkotja üldözi egy „lélegző” űrállomáson keresztül főhőseinket. Az Erő sötét oldalt használva....  

Hát, ha a te SW-tudásod tükrében is ökörség, akkor az ökörség . Úgy tűnik, minden regényfolyamnak megvannak azok az írói, akik feljogosítva érzik magukat, hogy a világ sötét, "felfedezetlen" területeit a saját ötleteikkel töltsék fel, és csak hogy elmondhassák, hogy mi mindent találtak ki, teremtettek meg, képesek mindenféle innen-onnan összeszedett marhaságot belezugyválni.

Például Kemp sok Farscape-et nézhetett, abban volt emlékeim szerint élő űrhajó, ami talán még meg is ellett a sorozat alatt .
.

Niwrok írta:

Paul S. Kemp: Hullámtörés

Például Kemp sok Farscape-et nézhetett, abban volt emlékeim szerint élő űrhajó, ami talán még meg is ellett a sorozat alatt .
.

Lehet. Ez az űrhajó erről a bázisról indulhatott...

Amúgy a rakata faj szerves része (szó szerint) a SW EU-nak, de én még nem olvastam a technológiájukról... Lehet, valóban ilyenek, de nekem ez így most sok(k) volt. Más beágyazódásban érdekes lehet, itt most minimum fura lett.

John Jackson Miller: Kóbor lovag



A yavini csata előtt 1032-ben járunk… Még nem tűnt föl Darth Bane, még nem él a Kettő Szabálya. Nem állunk le időben messze, de még a Jedik és Sithek között dúló 1000 éves háború napjait éljük. A Köztársaság határain kívül létezik egy, a szenátus számára felderítetlen Sith Űr, ahol a különböző Sith Nagyurak és Úrnők hatalmi belharcaival telnek a mindennapok, a különböző szektorok a hadi szerencse épp aktuális állása alapján cserélnek gazdát. A Köztársaság szerencséje is egyben ez, hisz a megosztott erejű Sötét Oldal kisebb eséllyel támadja meg a Coruscanti központú szövetséget.

Kerra Holt egy fiatal lány, s nem mellesleg Jedi lovag. Egy küldetés során elszenvedett súlyos vereség után egyedül marad ebben a Sith űrben, magányos ügynökként, egyfajta partizánként rejtőzködve próbál minél nagyobb kárt okozni a  különböző rendszerek különböző vezéreinek. A kezdésben épp Daiman Nagyúrnak, aki maga szerint az Univerzum teremője, a bolygóján élő lények pedig csupán az ő akaratának megvalósítói. Kerra azonban Daiman ősi ellenségére, Oidon nagyúrra vadászik, aki felelős családja kiirtásáért – a két Sith testvér halálos ellenségei egymásnak. A Jedi lány minden lehetőséget megragad, hogy minél nagyobb pusztítást okozzon – de aztán egy gigászi ütközet közepében tallja magát, ahonnan 1700 gyerekkel kénytelen menekülni egy zsoldos tüzér, Rusher hajóján, a Diligence-n. Menekülésük közben aztán eltévednek a Byllurrára, egy olyan Sith világra, amit két gyerek Sith irányít, majd egy nagy hatalmú Sith Úrnő, Arkadia fagyos világába is. Kerra pedig a sajt bőrének mentése mellett gondolnia kell a menekült porontyokra is, meg rendszeresen küzd a lelketlen, kreditekért bármire képes Rusherrel (tiszta Solo, mi?)

Ez qrva jó volt. Az utóbbi időben úgyis jobban érdekel a régi világok korszaka, legyen az a Revan/Satele Shan vagy a Bane-féle korszak. Mindig is jobban bírtam, mikor sok Jedi és sok Sith futkos az Univerzumban – márpedig itt hemzseg a világ a Sithektől. Minden karakter hihetetlenül jól kidolgozott, a bemutatott világok újszerűek és izgalmasak, de az egész könyv számomra leglenyűgözőbb értéke a háromféle diktatúra bemutatása volt: ugyanis ahány fajta Sith uralom, annyifajta elnyomás forma. Az egyik bolygón a totális személyi kultusz, a félelem által irányított népességgel, a másikon egy gigászi mentális terror, ahol minden elmét egy központi hatalom irányít, míg a harmadikon egy érdekes hibrid rendszer egy jónak tűnő Úrnővel. Tök érdekes és izgalmas világok, jó kis kalandregénybe ágyazva – a végére meg egy nagy globális történelmi áttekintést is kapunk az adott korról. Nem maradhat el a fénykardpárbaj sem, de értelem szerint a történet miatt a rejtőzködő aknamunkának egy ideig nagyobb szerepe van – egészen addig, míg Kerra úgy dönt, hogy nem rejtőzködik tovább.

John Jackson Millert eddig nem nagyon ismertem, de a képregények világából kiemelkedve igazán remek regényt írt a kis főhősnője köré. Megmondom őszintén, ezek után szívesen venném Kerra további történeteit – ugyanis ez a könyv egyértelműen kiragadott esemény a Jedi lány életéből. Ja, meg ő írta a Kenobi regényt is, ami remélhetőleg hamarosan idehaza is megjelenik.



.

Orson Scott Card: Végjáték



Igazából sosem volt kérdés, hogy a kiváló film után valamikor el fogom olvasni a könyvet is – annyian mondták, írták, hogy klassziskülönbség van kettő között, hogy egyszerűen tudni akartam, mi maradt ki belőle, mitől lenne jobb az írott anyag, mint a mozgókép. Niwrok könyvajánlója remekül összefoglalja a lényeget, kiemeli a lényegi eltéréseket, így inkább benyomásaimat, élményeimet jelenteném ezen poszt keretében.

Qrva jó volt. Borzasztóan tetszett (kimondottan felüdülés is volt egy „csak” 217 oldalas könyvet olvasni a sok maratoni SW regény után), ugyanakkor úgy érzem, úgy gondolom, a két mű, a könyv és a film együtt, egymást kiegészítve adják a maximális élményt. Alapban tök jó volt, hogy volt egy elképzelésem arról, ki és mi hogyan néz ki (e szempontból Graff meglepően sovány is volt a képi anyagban), a csarnok, a súlytalanság, valamint a finálé látványos csatája sokkal élvezhetőbb volt olvasva azok után, hogy már láttam moziban annak képeit. Persze, lehet ezt szimplán kényelemnek nevezni, a fantázia hiányának, de számomra akkor megfelelő pluszt biztosított: miután pedig a könyv lényegesen több harccal operál, kimondottan jó támpontokat nyújtott Ender és csapata mindennapos bevetéseihez.

Sokkal logikusabb és érthetőbb a könyv. Először is, nem kellett lóhalálában végigvinni Ender karakterét a történeten, a könyvben 5 év alatt történik mindaz, amit a filmen látunk. A Végjáték az első perctől kezdve Ender lelkivilágát boncolgatja, sokkal hangsúlyosabb minden egyes „kínzás”, elkülönítés, ami vele történik. Minden egyes megnyert ütközete, kiharcolt pozíciója, minden egyes verejtékcseppje kemény munka eredménye. A könyvbéli ellenfelei nem egysíkú papírfigurák, s Ender sem olyan nyuszi, mint ahogy az a moziban esetleg tűnt. Eleve már a két gyilkossággal: ha jó emlékszem, a filmben egyik áldozata sem halt meg, itt viszont mindkettő - de épp ez kellett ahhoz a gyilkos ösztönhöz, ami a sikert hozta neki. Jó mélyen belemegyünk Ender jellemébe, amit valóban nehéz lett volna vászon ábrázolni, ugyanakkor sokkal több súlytalanságos csarnokban eltöltött idő: az edzések, a játék, a rangsor, minden.

Rengeteg új, eddig hiányzó, háttérbe tolt karakter is van, valamint a meglévők is átértékelődnek. Kezdve ugye Bonzoval, de nekem legjobban mégiscsak a Peter és Valentine szál tetszett a Földön. Az egyszerűen zseniális volt, millió háttérgondolattal, Varsói Szerződés kontra NF, s önmagával azzal a vízióval, amit Card 1985-ben elképzelt a nettel kapcsolatban. Akkor azért qrva messze voltunk a mai viszonyoktól, s ma olvasva az egész olyan, mint egy reality show, szinte minden úgy lett, ahogy az író azt megálmodta – más:külön megdöbbentem az Iszlám Állam név szerinti említésén. Sajnálom, hogy Locke és Demoszthenész komplett története kikerült a filmből, de egyben meg is értem azt – a felturbózott, felgyorsított, látványos akcióscifibe nagyon nem illett volna bele két gyerek netes akciója. Az ansimble-vel sem tudott volna mit kezdeni a nézőközönség, mint ahogy Rackham figuráját is célszerűbb volt leegyszerűsíteni. S még valami, a legvégéről: a filmben borzasztóan zavart Ender és a tojás esete, valahogy egyáltalán nem is értettem, mit keres az Eroson az a lény, meg utána hogyan megy vele bolygóról bolygóra. No, itt, a könyvben totál életszerű az egész, azzal, hogy telepessé vált, egy másik világban találja meg azt, s 50 évvel később rejtegeti majd csak Ráadásul Val tudtával. Ez, így teljesen más.

Magam részéről értem a változásokat, valóban húzni kellett rajta, valóban leegyszerűsödött az egész – de hát azért van a könyv, hogy az ilyen dolgokat kiegészítse. Először sajnáltam, hogy nem a filmes borítóval kaptam a könyvet, de aztán majdnem hogy jobb is ez így. Kifejezi a különbözőséget.



.

R2-D2 írta:

Orson Scott Card: Végjáték

Qrva jó volt. Borzasztóan tetszett (kimondottan felüdülés is volt egy „csak” 217 oldalas könyvet olvasni a sok maratoni SW regény után), ugyanakkor úgy érzem, úgy gondolom, a két mű, a könyv és a film együtt, egymást kiegészítve adják a maximális élményt.
Magam részéről értem a változásokat, valóban húzni kellett rajta, valóban leegyszerűsödött az egész – de hát azért van a könyv, hogy az ilyen dolgokat kiegészítse.

No comment, hiszen abszolút egyetértünk .

Nem is ez volt nekem a kérdés, mert a Végjátéknál a film azért előrevetítette a pozitív véleményt, hanem inkább a Holtak szószólója és főleg a Fajirtás... Már ha folytatod persze...
.

Niwrok írta:

Nem is ez volt nekem a kérdés, mert a Végjátéknál a film azért előrevetítette a pozitív véleményt, hanem inkább a Holtak szószólója és főleg a Fajirtás... Már ha folytatod persze...
.

Ezek után természetesen. Még az idén.