Niwrok írásai 1.0

.
A hátrahagyottak / The Leftovers S1



Amikor elkezdtem nézni a Hátrahagyottakat, az első képsorok alatt a FlashForward ugrott be. Látva, ahogy az irányításukat vesztett autók összeütköztek, ahogy rémült kiabálás töltötte meg a levegőt, ahogy az emberek tanácstalanul álltak... tisztára mint amikor a világon mindenki elájult 137 másodpercre, és közben álomszerűen belenézhetett a jövőjébe. Az a maga módján egy remek összeesküvéses-akciós-időkavarós sci-fi volt, míg a Hátrahagyottak az ehhez hasonló sokk veszteségének, bizonytalanságának a drámai oldalát próbálja kihangsúlyozni.

A Hátrahagyottakban nincs villanás, ájulás meg ilyesmi, csak maga a száraznak tűnő tény: a Föld lakosainak 2%-a 2011. október 14-én eltűnik. Nem meghalnak, nem porlanak el, nem nyúlik le értük fénysugár, egy hang sem kíséri, az emberek egyszerűen csak vannak, aztán meg már nincsenek. A dolog ráadásul teljesen véletlenszerűnek látszik, semmifajta kapcsolat az eltűntek között, filmsztár és koldus, sorozatgyilkos és óvódás kislány egyaránt akadt. Semmilyen szelekciós szempont sem mutatható ki statisztikailag, sőt, aszerint nem is jelentős az arány, "egy átlagos focicsapatból például senki sem tűnne el", vigasztalják magukat az emberek... de ahogy a munkanélküliség is 100%-os, ha te vagy munka nélkül, úgy a statisztika sem ad megnyugvást annak, akinek esetleg három közeli rokona tűnt el, míg másnak esetleg "csak" egy sógor, egy barát vagy egy kolléga. Instant Utopia... huss 140 millió ember!

Nem mondom, hogy nem néztem volna meg egy tanulmányt arról, hogy egy ilyen... "katasztrófa" után hogyan szerveződik újjá a világ, hogyan pótolják a hézagokat, hogyan gyászolnak és dolgozzák fel a veszteséget, akik maradtak, de a Lostot is jegyző Damon Lindelof inkább csavart még kettőt a sztorin. Ennek keretében a rövid bevezető után ugrik a sorozat három évet előre az időben, a tér pedig beszűkül egy mindössze pár tízezer lakosú kisvárosba, Mapletownba, hogy ezen a közösségen keresztül nézhessük meg, hogyan él azóta a világ. Azon belül is kiemelt szerepet kap a városi rendőrfőnök, Kevin Garvey, akinek nem csak a belső, időnként tettlegességben vagy akár gyilkosságban is kicsúcsosodó ellentétektől feszített városkát kéne egyben tartania a polgármester-asszony óvó, de azért néha rosszalló tekintetétől kísérve, hanem a családi gondjait is kezelnie kéne. Azt, hogy a felesége már nincs vele, hogy a pubertás lánya nehezen és ritkán tudja rávenni magát arra a szívességre, hogy legalább együttműködő legyen, és hogy a fiáról hónapok óta nem hallott, amióta a srác elköteleződött egy "gyógyító" szekta mellett.

Leginkább ez utóbbira van egyébként kiélezve a Hátrahagyottak. A kispolgári élet nyűgjei, az egyéni veszteségek feldolgozása is eredményez erős drámai helyzeteket, mégis néha lassú felvezetésnek tűnnek csak. A nagy egész, a világ általános nyomott és nyomasztó hangulatát viszont jól kiegészítik és kihangsúlyozzák, és nekem ez a vonása volt a legkellemesebb meglepetése a sorozatnak. A meghatározó érzés ugyanis három év után már egyre kevesebbeknél a gyász vagy a remény, hanem a kiábrándultság. Alapvető dogmák dőltek meg az "Eltávozással", akár a tudományos életet (amelyik képtelen magyarázatot találni az eltűnés lehetőségére is, nem hogy az okára vagy arra, hogy akkor hova is kerültek az eltávozottak), akár a különféle egyházakat, hitrendszereket nézzük. Bizarr belegondolni, még ha többször is csak utalás szintjén kerül is elő, hogy milyen lehet(ne), amikor mondjuk ott a keresztény vallás évezredes tanítása, hogy Isten majd kiválasztja a jókat, az arra érdemeseket, erre megtörténik a "csoda", de nem az "elvárások" szerint... arról nem is beszélve, hogy maga a pápa is csak egy az "eltávozottak" között. Az emberek ettől persze továbbra is válaszokat akarnak a kérdéseikre, megnyugvást találni egy eszmében, sőt, még inkább az új helyzetben. A hagyományos vallásoktól elfordulással párhuzamosan gombamód szaporodnak a kisebb mozgalmak, szekták. Közülük amelyikkel a Hátrahagyottak legtöbbet foglalkozik, az a Bűnös Maradvány, akik azzal mennek mindenki agyára, hogy teljesen elfordulva korábbi életüktől és a magántulajdontól, hófehérben, némán állnak mindenhol, követik az embereket, és közben folyamatosan ott ég a szájukban a cigi. Illetve emberi szokás szerint a sokkból is egyre többen ocsúdnak fel, és persze beindul az össznépi egymásra mutogatás, azt meg már épp csak megemlítem, hogy az állami bürokráciában, a politika is egészen döbbenetes dolgokat produkál az egyre fokozódó feszültség fedő alatt tartására.

Ahogy ebben a néha irreálisan szűknek tűnő, önmagába többször visszatérő közösségben kezd minden szétesni, ahogy Kevin egyre jobban fél attól, hogy az apja sorsára jut, és ahogy a Bűnös Maradvány is egyre közelebb jut, hogy megvalósítsa legőrültebb tervét, úgy tetszett egyre jobban a Hátrahagyottak, még úgy is, hogy az őrület és a szarvas ilyen kombinációja egy másik sorozatot juttatott eszembe, és ebben a környezetben az csak felesleges parasztvakításnak hatott.


8/10

Niwrok írta:

.
A hátrahagyottak / The Leftovers S1

Ahogy ebben a néha irreálisan szűknek tűnő, önmagába többször visszatérő közösségben kezd minden szétesni, ahogy Kevin egyre jobban fél attól, hogy az apja sorsára jut, és ahogy a Bűnös Maradvány is egyre közelebb jut, hogy megvalósítsa legőrültebb tervét, úgy tetszett egyre jobban a Hátrahagyottak, még úgy is, hogy az őrület és a szarvas ilyen kombinációja egy másik sorozatot juttatott eszembe, és ebben a környezetben az csak felesleges parasztvakításnak hatott.


8/10
.

Augusztusban jön a harmadik évad... addig szerintem megnézem az első kettőt. Köszi!!!

Az mondjuk kicsit zavarni fog, hogy írásod alapján semmit nem tudunk meg a miértekről, de majd meglátjuk.

Niwrok írta:

... Isten majd kiválasztja a jókat, az arra érdemeseket, erre megtörténik a "csoda", de nem az "elvárások" szerint... arról nem is beszélve, hogy maga a pápa is csak egy az "eltávozottak" között.

Ez már önmagában tetszik. Lehet, Istent meg már korábban elrabolták az UFO-k.



.

R2-D2 írta:

Niwrok írta:

.
A hátrahagyottak / The Leftovers S1

Ahogy ebben a néha irreálisan szűknek tűnő, önmagába többször visszatérő közösségben kezd minden szétesni, ahogy Kevin egyre jobban fél attól, hogy az apja sorsára jut, és ahogy a Bűnös Maradvány is egyre közelebb jut, hogy megvalósítsa legőrültebb tervét, úgy tetszett egyre jobban a Hátrahagyottak, még úgy is, hogy az őrület és a szarvas ilyen kombinációja egy másik sorozatot juttatott eszembe, és ebben a környezetben az csak felesleges parasztvakításnak hatott.

8/10

  Augusztusban jön a harmadik évad... addig szerintem megnézem az első kettőt. Köszi!!!
Az mondjuk kicsit zavarni fog, hogy írásod alapján semmit nem tudunk meg a miértekről, de majd meglátjuk.

A bizonytalanság kulcselem az egészben, amitől nem csak hogy nincs jelentősége annak, hogy mi magyarázza az Eltávozást, hanem annak van jelentősége, hogy nincs. Három év kutatás után sem tudott senki felállítani egy "függvényt", és mint ahogy nem egyszer beszéltünk már róla, ahol még nem lettek feltárva a tudományos hátterek (persze esetleg azok is töredékesen), ott nem marad más, csak a hit és a meggyőződés, ok és okozat összefüggésére. Ahogy a mondás szerint egy dugóhúzóban került repülőgépen nincsenek ateisták, úgy lehet, hogy csak babona, és hogy "komplett idióta mindenki, aki ebben részt vesz", de ha mondjuk van beteg a családban, és valaki azt mondja, hogy ha elmondasz egy imát, akkor nagyobb eséllyel fog meggyógyulni (és ebben már rég nem az ima a lényeg, hanem az, hogy az illető a beteg jobb-létére koncentrál), akkor vajon hányan merik, tudják megkockáztatni, hogy ne így tegyenek? Az imától az esőtáncon át a fekete kakas háromszori megköpködéséig mindnek az alapja az, hogy az ember hinni akar abban, hogy befolyásolni tudja, amit fizikailag vagy a meggyőződése szerint képtelen befolyásolni. Az Elhagyatottak annyiban új, hogy a klasszikus vallások már nem adják meg azt a következetességet, összefüggésrendszert és biztonságot, amit az emberek várnak, és így széthullik az egész, és kvázi hajótöröttként minden embernek újra meg kell találnia azt, amiben a tudásán kívüli meggyőződése, a reménye, a látható, tapasztalható világon kívüli világra hatása gyökeret tud verni.

Minél többször gondolok bele, a vallási vonatkozása, a hit egy érdekes újrafelfedezési folyamata sokkal érdekesebb, mintha simán lenne megint valami összeesküvéses sci-fi kavarás, és ha megpróbálod majd ezt is figyelembe venni, ezzel a részével nem hiszem, hogy gond lesz. Én sokkal inkább attól tartok, hogy az erősen tölteléknek ható meg a haluzós jelenetek miatt fogod dobni, "de majd meglátjuk"   .
.

Niwrok írta:

A hátrahagyottak / The Leftovers S1

Én sokkal inkább attól tartok, hogy az erősen tölteléknek ható meg a haluzós jelenetek miatt fogod dobni, "de majd meglátjuk"   .
.

Menet közben biztos nem "dobom", maximum a második évad elmarad. Majd meglátjuk.

Niwrok írta:

.
The Fades S1

Mac jelenléte, és az állandó filmes utalásai

1. Nem mondtad hogy ENNYI!!!!!  

2. Nem mondtad, hogy Natalie Dormer!  

Ha ezt megírod, már korábban elkezdtem volna...  

Niwrok írta:

Ha én gonosz akartam volna lenni, akkor beleírom, hogy a szinopszis és a történet menete mennyire emlékeztet arra az Odaátra, amit nem is láttam, de az elmondásaidból simán olyan, mint annak a tiniverziója ! Az lett volna csak a "jó kis kedvcsináló" !

 Tényleg olyan. De azért nem egészen.

Az Odaát jobb.

R2-D2 írta:

Niwrok írta:

.
The Fades S1

Ha én gonosz akartam volna lenni, akkor beleírom, hogy a szinopszis és a történet menete mennyire emlékeztet arra az Odaátra, amit nem is láttam, de az elmondásaidból simán olyan, mint annak a tiniverziója ! Az lett volna csak a "jó kis kedvcsináló" !

1. Nem mondtad hogy ENNYI!!!!!  
2. Nem mondtad, hogy Natalie Dormer!  
Ha ezt megírod, már korábban elkezdtem volna...  

 Tényleg olyan. De azért nem egészen.  Az Odaát jobb.

                   

Te ENNYIRE leástál a múltba ?!

A "Natalie Dormer"-fiaskó esetében kérem figyelembe venni enyhítő körülményként, hogy csaknem egy év eltelt, amire egyáltalán elkezdtem volna a Trónok harcát   . Még JCH emlegette fel, amikor erről a sorozatról írtam, én előtte talán csak egy filmben, egy Agatha Christie feldolgozásban láttam... igaz, már ott is életre szóló kedvenc lett   .

De most tényleg: talán a 24-en kívül mi lehetne jobb neked, mint az Odaát     ?!
.

Niwrok írta:

The Fades S1

Te ENNYIRE leástál a múltba ?!      

Le ám!

Mondtam, van a cetli, arra mindig felírom, amit megnézésra gondolok menet közben, és abból hangulat és idő függvényében szemezgetek. Az In the flash is rajta van.

.
Absolutely Anything



Az emberiséget mindig foglalkoztatta a kérdés, hogy egyedül vagyunk-e a világegyetemben, a XX. századra  pedig eljutottunk oda, hogy az űrbéli palackpostáinkat ki is tudjuk küldeni, jelezve, itt vagyunk. A régi álom teljesülni látszik, amikor egy ilyen szonda négy űrlényhez kerül, de pechünkre ők a galaxis egyfajta rögtönítélő bizottsága, akik eldöntik, hogy az általuk felfedezett fajok méltóak-e a befogadásra, ill. a létezésre... és túl sok fajt eddig nem minősítettek erre alkalmasnak. A bevett módszerük, hogy a bolygó uralkodó faja közül egy véletlenszerűen kiválasztott egyednek teljeskörű hatalmat adnak, egy kívánságteljesítő tündért csinálva belőle, és vizsgálva, hogy azt mennyire használja jóra vagy rosszra. A Föld sorsa így kerül -szó szerint- a beugrós tanárként dolgozó Neil kezébe, aki közben írói karrierről ábrándozik, és arról, hogy lesz bátorsága a szomszédban lakó Catherine-t elhívni randira, de a nő gondolatait teljesen kiöltik a munkahelyi kudarcai, és hogy megszabaduljon a kullancsként akaszkodó volt pasijától, Granttől. Miután Neil kezdi felfedezni a képességet, aminek valahogy a birtokába jutott, természetesen próbálja azt az emberiség javára fordítani... de legalábbis a sajátjára... vagy hogy azért kárt ne tegyen másokban... vagy legalább ne haljon bele senki.

Van abban valami megmosolyogtató, hogy már nem először tudok visszautalni mostanában az Élet-mentésre, hiszen Neil alig csinál mást, mint annak idején Karcsi, igaz, sokkal nagyobb léptékben. Hiszen minek akarná elnöknek jelöltetni magát bárki, ha egyszer egy kézsuhintásával rögtön azzá is válhat? Mégis ugyanúgy nem nagyon tud mit kezdeni a beépített varázspálcájával, kishitűségéből eredően szinte csak reagál az eseményekre, és miközben oly könnyű lenne akármit kérnie, nem lát túl a régi céljain, kívánságain, így csak azokat akarja és próbálja elérni, például Catherine-t. De hogyan is nézhetne távolabb, ha azoknál is a saját bőrén kell megtapasztalnia, hogy azért a teljhatalom sem fenékig tejfel, hogy a kívánságait többszörösen összetett mondatokban megfogalmaznia, ha nem akar globális katasztrófákat előidézni, és még így sem mindig sikerül, például azért, mert az emberek olyanok, amilyenek. Ugyan ki számítana például arra, hogy miután egy varázsütésre minden ok megszűnt a háborúkra, az emberek ok nélkül kezdenek értelmetlen háborúkba, mondjuk Új-Zéland hadat üzen Izlandnak. Mivel a kívánságok közé tartozik az is, hogy Neil mindent visszacsinál, így ezek csak átmenetiek, az ügyetlensége és a kapkodása miatt viszont így a film kellemesen pörgős, állandó meglepetéseket okozva. Még ha a sztori maga természetesen aligha szolgálhat fordulatokkal, a kívánságokon és az eredményükön sokat nevettem; a sofőrön, akinek vezetés közben hirtelen "nagyon jó" lesz, a rasszista csontvázon, ahogy Dennisen, Neil kutyáján keresztül betekinthetünk a kutyalélektan rejtelmeibe, ahogy Neil próbálja egy kicsit megkukkolni Catherine-t, vagy éppen ahogy egy kicsit félrecsúszik, amikor Neil Rayt, az egyik kollégáját akarja vonzóbbá tenni egy kolléganőjük szemében.

Néha kicsit erőltetett, abszurd meg csapongó, de ezt végülis hihetővé tudta tenni, hogy Neil abszolút nincs felkészülve arra, hogy a szavainak milyen súlya van. Az nagyobb baj, amikor a forgatókönyv túlságosan manipulált; tipikusan ilyen a hirtelen elromló kívánsággép, olyan helyzetben dobva mentőövet Neilnek, aminek semmi szerepe nincs azon kívül, hogy lehetővé teszi a hepiendet a film végén. Igazán azonban csak Grant figurája volt negatív élmény, mert amellett, hogy egy tolakodó, önhitt fráter, eltelve attól, hogy ő amerikai, katona és persze kőgazdag, de ráadásul infantilis is, mint a fene... Amikor így az ő kívánságairól van szó, azok egy része -a puszta önzés mellett- együgyű cikizések, csúfolódások, ami hiába eredményez egy-két vicces helyzeteket, önmagában a figura nem volt az, ami zavarni kezdett, mert képtelenebb volt még a beszélő kutyánál is.

Részemről hiába van itt Kate Beckinsale, a film igazi jokere nekem Simon Pegg, akit vagy tíz éve tartok remek komikusnak, és mintha sportot űzne abból, hogy stílusokat, zsánerfilmeket parodizál (és inkább a Cornetto-trilógiára gondolok és a The Fantastic Fear of Everythingre, kevésbé a Paulra). Aki pedig egy kicsit jobban megtúrja a stáblistát (vagy tüzetesebben megnézi a fenti képet), az más ismerősöket is találhat a filmben, még ha csak a hangjukat is. Az űrlényeket ugyanis a Monty Python tagjai szinkronizálják, Dennis pedig Robin Williams hangján szólal meg, sajnos az utolsó szerepeként.

Egy kis Galaxis útikalauz stopposoknak, egy kis Minden6ó és egy kis Bájkeverő jelentik az alapját ennek a könnyed romantikus vígjátéknak, ami pusztán azáltal tud végig szórakoztató lenni, hogy tényleg bármi megtörténhet benne. Az egy "Kula bácsit" és Grantet leszámítva nagyon idétlen poénok sincsenek benne, az altestiekből meg talán egy, ami manapság nagy szó.


8,5/10
.

Niwrok írta:

.
Absolutely Anything

Egy kis Galaxis útikalauz stopposoknak, egy kis Minden6ó és egy kis Bájkeverő jelentik az alapját ennek a könnyed romantikus vígjátéknak, ami pusztán azáltal tud végig szórakoztató lenni, hogy tényleg bármi megtörténhet benne. Az egy "Kula bácsit" és Grantet leszámítva nagyon idétlen poénok sincsenek benne, az altestiekből meg talán egy, ami manapság nagy szó.


8,5/10
.

Köszi! A széles olvasótábor nevében!


.

.
Paddington



Úgy egy éve a helyi mozi körbe volt plakátolva ezzel a piroskalapos-kékkabátos, mosolygós mackóval, de nem nagyon éreztem késztetést beülni rá. Aranyos filmnek tűnt, de semmi többnek. Aztán most újra előkerült, megjött hozzá a kedvem, és bekerült abba a csokorba, ahol az olyan kedves, meseszerű családi filmek vannak, mondjuk mint a Stuart Little.

Mostanában úgyis divat egyes filmeket egy másik átirataként bemutatni, így most én is eljátszok ezzel :
Az árva kisegér medvebocs, miután a rokonait elvesztette, új otthont szeretne találni New Yorkban Londonban. Szerencséje van, amikor az árvaházba a pályaudvarra megérkezik a Little- Brown-család. Az anya nagyon kedvesnek és megnyerőnek találja Stuartot Paddingtont, és a döntése alapján a család befogadja a különös kis állatot, még akkor is, ha ezt nem mindenki nézi jó szemmel, például George Judy, aki cikinek tartja, hogy egy egér medve költözik hozzájuk. De gyanakodva figyeli például az új jövevény érkezését Hómancs, a család macskája a szomszéd Mr. Curry is, aki szeretne megszabadulni az új lakótól, mert megalázónak tartja, hogy egy egér a gazdája, mert veszélyesnek tartja a medvéket, ezért szövetkezik a gonosz kóbor macskával, Füstivel múzeumi állatpreparátorral, Millicenttel, hogy elrabolják Stuartot Paddingtont. A Little Brown-család életét addigra rendesen felforgatja Stuart Paddington, de mindenkit egyre inkább lenyűgöz a kedvessége és ügyessége, így amikor Stuart Paddington eltűnik, mindenki a keresésére indul. Közben Hómancs Mr. Curry rájön, hogy milyen veszély fenyegeti Stuartot Paddingtont, amit akkor és ennyire már nem akar, ezért megpróbálja megakadályozni Füsti Millicent tervét azzal, hogy Füstiék után ered értesíti Brownékat, hogy hol találják Paddingtont. Addigra Stuart Paddington kis segítséggel megszökik, és bár majdnem odaveszik a csatornában kéményben, de végül megérkezik Hómancs a Brown-család, és együtt legyőzik Füstit Millicentet, aki lerepül a fáról tetőről, Stuart a Brown-család pedig boldogan indul haza.

Kiírhattam volna, hogy SPOILER!, de tudtommal újszülöttek nem/sem olvassák ezt a fórumot, szóval talán nyugodtan feltételezhetem, hogy mindenki látott már ilyen típusú filmet. Nem is a sztori az, ami feldobja a Paddingtont, de ettől még nem lesz igazán egyedi sem. Viszont már az elején jópofa az a régies filmbejátszás a Peruba induló felfedezőről, aki egy különös, barátságos medvepárral találkozik, akik nagyon fogékonynak bizonyulnak az ipari forradalom eszközei és az angol nyelv iránt. Így amikor a felfedező távozása után évtizedekkel később újra visszatérünk a medvékhez, addigra ők már -az unokaöccsükkel kiegészülve- folyékonyan beszélnek angolul, lemezeket hallgatnak, és több lekvárt főznek (pardon, "marmeládé"), mint Biga Csiga és Batka Manó . És ez a játékosság, "cukiság" Paddington miatt az egész filmben jelen van, ahogy nagyon illemtudóan viselkedik Brownékkal, de sok olyan van, amit nem ért a mai civilizációból, mert mondjuk fogalma sincs, hogyan is kell használni a mellékhelyiséget, vagy túl ártatlan ahhoz, hogy tudja, mi az a zsebtolvaj, és akaratlanul is ezzel keveri magát kalandokba, meg olyan Tom&Jerry szintű akciójelenetekbe, mint a kádas. Az egy, amit már sokkal inkább undorítónak találtam, mint bájosnak, az a fülzsíros mutatvány, de ahogy a bocs állandóan csetlik-botlik, nincs idő nagyon leragadni egy ilyennél, meg aztán később ő is egészen jól beleszokik a "nagyvárosi dzsungelbe".

Az animáció, ami mindezt kíséri, gyönyörű. Nem is a technikai fejlettsége miatt, mert ugyan a mackó mimikája nagyon aprólékos, a csomós bundája és a néha kicsit darabos mozgása miatt nekem nem látszott a 15 év a Stuart Little és eközött. De az a kreativitás, ahogy mindez megjelenik, amilyen átvezetések vannak a jelenetek között, és amilyen szabadon használják fel a díszletet, kifejezve például a szereplők hangulatát (ld. a fa a lépcsőházban), az mindig új meglepetésekkel szolgált. Brown-ék háza, a Természettudományi Múzeum, Millicent irodája, de főleg a Földrajzi Társaság tárháza a figyelemfelhívó részleteknek. Utóbbi steampunk csőpostája és elosztórendszere például már-már a Leleményes Hugót idézte fel bennem, az meg hatalmas szó, de nagyon tetszett Jonathan fémépítős játéka is, olyanom nekem is volt gyerekkoromban, csak nem ilyen sok .

Alakítások szempontjából persze Paddington viszi a prímet, de az inkább az animátorokat dicséri, meg Ben Whishawt, aki a hangját adja Paddingtonnak. A többiek közül nekem Julie Walters tetszett Mrs. Bird, a házvezető szerepében; az a tipikus tenyeres-talpas mindenes volt, aki nem csak az ebédet főzi meg, de az évtizedek alatt dadusként figyelte, hogyan nőnek fel a gyerekek, és mint kiderül, Henryt is bőven azelőttről ismeri, hogy túlságosan eluralkodott volna rajta az aggódás és a szakmai ártalom. Sally Hawkins lehet, hogy a Happy-Go-Lucky maradandó hatására, de inkább szökött dinkának tűnt, azért Geena Davis jobban elhittem ebben a szerepben. Aki meg ugyan hiteles a szerepében, de így is ez lehet a karrierje mélypontja, az Nicole Kidman.

Jó, hát az elején le kell nyelni a narancslekvár-függő, beszélő perui medvéket, aztán legfeljebb még egy-két botlása van a filmnek, de én nagyon jól éreztem magam közben, jó sokat nevettem, és szinte ötpercenként voltak olyan jelenetei, amiket imádtam, a látványvilága, az időnkénti átkötései meg egyszerűen varázslatosak.


9/10
.

Niwrok írta:

Paddington

tudtommal újszülöttek nem/sem olvassák ezt a fórumot,

9/10

Amúgy meg:

.
Bates Motel S3



"Szerintem egyikünkkel valami nagyon nincs rendben, és kezdem unni a feltételezést, hogy az a valaki én vagyok!"

Bár az előző évadban a Bates Motel vesztett valamennyit abból a parás-horroros hangulatból, amiért az első évadot szerettem, drámasorozatként legalább annyira megállta a helyét. Ilyen kevés szereplővel ilyen összetett kapcsolatokat szerintem nem nagyon mutatott be még sorozat, és ahogy már mondtam, van abban valami zseniális, ahogy a jól ismert alaphelyzetet lépésenként közelítjük meg, azt, amikor Norma, ez a most még energikus, de súlyos terheket cipelő nő "leköltözik" a pincébe.

Azzal, hogy sok szereplő számára örömteli, mégis talán meglepő módon az előző etap úgy zárult, ahogy, átmeneti nyugalom jön el a Bates-családban, olyannyira, hogy a mostanra már félig kész elkerülő út látszik a legnagyobb fenyegetésnek az életükre és a nyugalmukra nézve. Ezért az ősz közeledtével, amikor kiderül, hogy Normannak talán még mindig nem lenne túl szerencsés ekkora közösségbe járnia, Norma egy ötlettel két legyet akar ütni: kinevezi Normant a motel vezetőjének, amit Emma segítségével szerinte ketten is meg tudnak oldani, és közben még magántanulóként fel is tudnak készülni a vizsgákra, majd az érettségire, ő pedig addig, kicsit kitanulandó a szakmát, beiratkozik főiskolára. Elméletben ez talán jól hangzik, de megbicsaklik azon a ponton, hogy Norma egy fontos dolgot elvesztett, ez pedig a bizalom Norman iránt. Eddig a fiút úgy kezelte, mint egy beteget, akinek vannak időnként ilyen "ájulásai", amik kiesnek az emlékezetéből, de gondos ápolással és felügyelettel ezek veszélyessége minimalizálható, mostanra viszont Norman nem nagyon tud olyat tenni, hogy amögött az anyja ne sejtsen hátsó szándékot. Ezzel az a fura helyzet áll elő, hogy érzelmileg és kötődésben Norma eltolódni látszik Dylan felé, csak hát ő sincs annyit otthon, mint előtte, mert éppen az ismételten felbukkant "nagybátyját" rejtegeti a kis hegyi kunyhójában.

Még mindig az a sorozat legjobb eleme, ahogy Norman és Norma kapcsolatát alakítják, mindig egy lépéssel közelebb az elkerülhetetlenhez. Ez az évad abban hoz újat, hogy az eddigi titkolózás helyett a gyanakvás és a vádaskodás lesz a meghatározó kettejük viszonyában. Normannél a ládában töltött órák sokkjának hatására ledőlt az a tudati gát, ami miatt elfelejtette azokat a dolgokat, amiket az "ájulásai" alatt tett vagy tapasztalt. Még mindig vannak dolgok, amik nem tudatosodnak benne, de a hasadt személyisége, a benne élő Norma egyre többször jelenik meg nála hallucinációként (nagyon tetszett Vera Farmiga ebben a kettős szerepben), akként a gondoskodó, minden problémát megoldó anyaként, akire Norman vágyik, és amit az igazi Normától egyre kevésbé érzi, hogy megkap. Norma körül ugyanis egyre több a férfi, akiket a fiú riválisnak lát az anyja szeretetéért, figyelméért, miközben ő maga egyre jobban elszigetelődik, és szinte már csak Emma marad, de nála sem lehet biztos benne, hogy meddig. Norma ezzel párhuzamosan érzi, hogy ő maga tartsa kontroll alatt Norman állapotát, és ahogy más esetekben is, a halogatás, a menekülés és a dühös tagadás taktikáit váltogatja, de ahogy ő maga egyre többször rákérdez, hogy ha egyszer a fia kezelhető, akkor miért nyomoz utána a legkisebb gyanús jelre is, másrészt ahogy egyre többen és egyre durvábban hozzák tudomására, hogy Normannel valami nagyon nincs rendben (most aztán Dylannek is van alkalma átértékelni Norma erőfeszítéseit, amiket nap nap után tesz Norman mellett), ezek a játszmák egyre kevésbé működnek.

Ezt festi alá és valamennyire alakítja is a múltkor Vice Pine Bay-re keresztelt bűnügyi rész, ami szerencsére jócskán alábbhagyott, és az is sokkal jobban kapcsolódik a Bates-családhoz, mint legutóbb. A két nagy fűültetvényes dinasztia Dylan és Romero segítségével mostanra "kigyomlálta" egymást, így a sheriff elérkezettnek látja az időt, hogy az egész várost megtisztítsa, ami egyfelől többeknek nem tetszik, másrészt így sem marad a város bűnszervezet és mindenható keresztapa nélkül, ezúttal Bob Paris személyében. A gond csak az, hogy egy súlyos üzleti titkokkal teli pendrive-nak lába kél, ami végül Normánál köt ki, aki már amúgy is vert helyzetében úgy érzi, a dolgok akkor sem lehetnek rosszabbak, ha "üzleti" ajánlatot tesz Parisnek... mintha az ilyen kaliberű, a hatalmi vákuumban éppen megerősödő fickók jól tűrnék, ahogy megzsarolják őket. Norma tovább feszegeti hát a Romero tűréshatárát, aki viszont a halmozódó hazugságok, a pozícióját fenyegető választás és DEA-ügynökök mellett (nyilván ők sem hagyják szó nélkül, hogy fél White Pine Bay a fűtermesztésből gazdagodott meg) ezt egyre kevésbé tűri jól. Pedig még Dylan is jó útra tér, és ha már kitanulta a szakmát, akkor törvényesen az orvosi célokra eladható max. 99 tő vadkendert akarja termeszteni... de persze ez sem maradthat sokáig így Caleb ismételt felbukkanása után, ami az akciózások mellett egy régóta érlelődő drámai szálat is a történetbe hoz.

Nekem jobban bejött ez az évad, mint az előző. Azt nagyon elvitte a drog körüli kavarás és az egyéb töltelékjelenetek az évad közepén, míg inkább csak az utolsó három-négy rész foglalkozott jobban Normannel. Most ilyen gond nincs, az évad végig pörög, még üresjáratot sem nagyon éreztem benne, és a Norma(n)-szálat épp csak addig hagyjuk el, amennyire az amúgy is szükséges és jól esik a feszültség és az összegubancolódó szálak miatt. Ahogy olvastam, a sorozatnak talán nem olyan jó a nézettsége, mint várták, de most úgy néz ki, mégis két évadot rendeltek belőle előre. Várós!

8,5/10
.

Niwrok írta:

.
A nagy dobás / The Big Short

Mindezzel együtt az a véleményem, hogy ez a film maga a bemutatott bankrendszer szimbóluma: ennyi jó színésznek (nem írtam róluk, de ismerem őket, és nem csak beleéléssel, de biztosan hitelesen is játszottak, megformálva az eredeti személyeket), egy ilyen mélyreható témáról, ami ennyire közvetlenül érintette a nézői életét, ugyan ki merné megmondani, hogy egy hol szájbarágós, hol nevetséges, a végére meg túlbonyolított katyvasz, ami tele van felesleges jelenetekkel? Amin az emberek nevetnek, mint a Wall Street farkasán, miközben szörnyülködniük kéne, hogy anyám, tényleg ekkora idióták vagyunk?! "Too Big to Fail", ez lehetne ennek is a szlogenje... és így meg sem állt az Oscar-jelöltségig...


6,5/10
.

Egyelőre csak annyit, hogy nekem ennél ugyan jobban tetszett, de én sem értem az Oscar jelölést. Úgy látszik, az idei év az ilyen érhetetlen nominálások éve...

Próbálok hosszabban is megnyilvánulni majd, addig is annyit róla, hogy egy tök jó és érdekes téma borzasztó módon előadva.


.

R2-D2 írta:

A nagy dobás / The Big Short

...egy tök jó és érdekes téma borzasztó módon előadva.

Igazából ugye nálam is ez jött ki ...
.

.
Kártyavár / House of Cards S3



"Mindketten gyilkosok vagyunk, Francis!"

Bármennyire is tetszett a House of Cards már az első két évad alkalmával is, úgy alakult, hogy csak most -ahogy a többi hasonló sorozattal is jártam-, az új évadra felzárkódásként került a lejátszóba, és érdekes aktualitást ad a dolognak, hogy azt az időszakot dolgozza fel az USA politikai életéből, ami jelenleg is zajlik, a 2016-os előválasztást.

Amíg nem láttam ezt az évadot, azt hittem, a House of Cardsnak az lesz a fordulópontja, hogy most, hogy Frank Underwood -még ha egyelőre csak "biztosítókötéllel" is, nem saját jogon- feljutott a csúcsra, és innentől elfogynak az eszközei, azokkal, nemzetközi tapasztalat híján nem tudja megtartani az elnökséget. Franket a gátlástalansága, a háttérben zajló manipulációi, a simulékonysága és a gyakran hátbaszúrt szövetségesei elnökké tehették, de onnan nincs tovább. Ehhez képest, ha néha tétován és hibákkal is, de az évad során elég jól lavírozik az új szerepében is, hiszen a célja végig adott, az újraválasztás. Ennek rendelődik alá a benyújtott törvényjavaslat a teljes foglalkoztatásról (lehet, hogy vannak áthallások, de ő legalább tudja, hogy csak úgy lehet bővíteni valamit, ha a másik oldalt leépítjük, és nem lehet odaígérni, még szóban sem, egyszerre a kecskét és a káposztát), a globális helyzetben végrehajtott manőverei, kiemelten az izraeli-palesztin konfliktussal és az oroszokkal kapcsolatban, de még az is, ahogy lemondani látszik az elnökségért indulásról. Ez a kettősség az elejétől kezdve, már Russo képviselő úrnál is zavart kicsit, hogy bár a narrációkon keresztül belelátunk Frank fejébe, és elég határozottnak látszik a céljaiban, de a túl éles váltások miatt mégis úgy látszik, az eseményeket inkább a szerencse alakítja, és kevésbé ő. Ettől még remekek a politikai játszmák bemutatásai, az izraeli ENSZ-nagykövet például nagyon jó, ahogy Heather Dunbar is a pártbeli riválisaként, de persze a lényeg Lars Mikkelsen Putyinként (ki más lenne ugye, ha egyszer ott Pussy Riot személyesen, és az egész az ő politikáját képezi le?!), még ha kicsit furcsa is... Lehet, hogy csak a sorozat hangulata ragadt rám, de ebből kiéreztem némi propagandát, hogy olyan szavakat adnak Putyin megszemélyesítőjének szájába, amik tompítják a politikájának élét. A politikai thriller néha döcögve, de Frankkel együtt a vége felé egyre jobban belelendülve, az előválasztási pörgésben egészen kíváló lesz, és végülis ez volt az eredeti oka a színészek mellett, hogy elkezdtem nézni ezt a sorozatot.

Csak hát azóta annyira bejött a képbe Francis és Claire házassága, hogy még a szakmai illusztrációt is ki tudja sokszor takarni. Aki nézi a Hose of Cardsot, tudhatja, hogy ennek a kapcsolatnak a szerelemhez aligha van köze. Már elsőre is azt írtam róla, hogy "mindketten túlságosan a karrierjüknek, a küldetésüknek rendelték alá az életüket, a házasságukat ahhoz, hogy szenvedélyről és meghittségről beszéljünk az esetükben, inkább bizalminak és támogatónak nevezném a kapcsolatukat", de aki szeret képekben gondolkodni, annak a sorozat maga siet most a segítségére: "Két, egymással mindenben megegyező elemi részecske hidegfúziójának eredménye". És bármilyen zseniális karakter is Kevin Spacey Frank szerepében, hozza a megállíthatatlan politikai úthengert -tudhatóan a gyilkosságtól sem visszariadva-, a motor ebben nekem az elejétől kezdve Robin Wright és Claire, aki a kétségek pontjai irányt tudott mutatni Franknek, hogy tovább mászhassanak felfelé. Eddig. Most volt először, hogy Frank tűnt a dominánsabb szereplőnek, ami természetes is lehet, mégiscsak ő az elnök, ráadásul az ellenfelei is nagyobb kihívást jelentenek, mint legutóbb Walker. Kellemes meglepetésként többször hallottam Spacey-t úgy megnyomni a hangját az akaratát és az alá-fölé rendeltségi viszonyokat tisztázandó, ahogy csak ő tudja. Ezzel párhuzamosan pedig, ha lassan is, mindkettejüknek rá kell jönnie, hogy eljutottak arra a pontra, amikor a feljebb jutás már csak úgy történhet, ha egyikük feláll a másik vállára. Ebben pedig még az eddigieknél is ügyesebben zsonglőrködnek az írók a szálakkal, mert a nézőt könnyen magukkal ragadják az "eddigi" Claire karakterétől elég távol eső jelenetek, ahogy morális kétségeket mutat, ahogy érzelmek látszanak tükröződni az arcán, ahogy az elvi kérdések felülemelkedni látszanak a puszta gyakorlatiasságon, ahogy úgy látszik, megroppantja a felelősség és a tét terhe, elgyengíti a következményekkel való szembesülés... de igazából csak önmagát, az eddigi céljait kérdőjelezi meg, és azt, amit elért vele... Bármennyi is a sallag, ennél jobb répa nem is kellett a bot végére, legalábbis nekem; a Claire bizonytalanságával való játék, ahogy ezt Frank egyre kevésbé tolerálja, majd az a határozottság, ahogy a végén helyrehozza ezt a jellembeli hibáját, parádés... már ha a hűséget és a lelkiismeretet annak tartjuk, de Claire számára az eddigiek alapján azok, és látszik is, hogyan rémül halálra, amikor úgy érzi, ezek okozzák majd a vesztét, a zuhanását.

Szóval sallang... az most is egyértelműen Doug. Üveges szemekkel feküdt a sárban az erdő közepén, ember!!! Attól, hogy nem elég, hogy "feltámasztják", de ráadásul az első rész szinte végig róla szólt, a rehabilitációjáról, alig láttam a pipától! Négy-öt résznek is el kellett telnie, amire a szerepeltetésének egyáltalán létjogosultsága lett, addigra kerekedett ki az ő személyes dilemmája és problémája: egy olyan emberé, aki képtelen létezni anélkül, hogy Frank Underwoodot szolgálja. Nekem, aki csak ez eddigi pár jelenetnek az erejéig látták a köztük levő köteléket, nem éltünk vele együtt évekig, az évad legérthetetlenebb eleme volt -mármint azon kívül, hogy így fokozzák a feszültséget-, hogy Frank, aki értelemszerűen jobban ismeri, miért akarja ennyire következetesen parkolópályára tenni Dougot, még ha bottal is kell járnia, de elismerem, érdekes volt figyelni, Doug milyen elkeseredett és őrült manővereket tesz annak érdekében, hogy a hasznosságát bizonyítsa... A többiekkel, még ha csak átvezető jelenetek is Underwoodék játszmái közt, közel sem volt ekkora bajom; töltelékek, de annak jók, és sokszor a személyes történetük is érdekes, a hosszú, háttérben zajló események után pedig jó ütemben döntő hatást tudnak gyakorolni Underwoodék életére. Ott van például Tom, aki szintén elég furcsa utat jár be megbízott írótól bizalmasig, és a mellékszála, a kavarása a tudósítócsajjal önmagában elég uncsi, ugyanakkor általa nyílik meg az elnöki pár, látunk át a gránit repedésein, és a végén ő adja meg a végső lökést Claire-nek. Mondjuk kibírtam volna, ha rajta keresztül nem érzékeltetik újfent, micsoda ellenállhatatlan bálványa a körülötte levő férfiaknak Frank és a benne megtestesülő hatalom, mert így, harmadszor már elég felesleges volt; részemről ezt a múltkori hármasszexszel kipipáltam, Do(u)g és Meechum elég lett volna most is. A régiek közül Jackie és Remy is inkább része a cselekménynek most, mint a múltkor, sőt, az a kínosan elnagyolt afférjuk lesz most a kapcsolatuk alapja. Végül örültem, hogy sikerült visszahozni azt a remek karaktert, akit az események alakulása miatt kiesni látszott a sorozatból.

Sokszor ki szoktam emelni, hogy külsőségeiben egy sorozat mennyit képes fejlődni, hogyan lesz látványosabb, ahogy a stáb egyre gyakorlottabb és ahogy bővül a kassza, de a House of Cardsnál ilyen nincs. Mert már eddig is tökéletes volt. A külső helyszínein, a belső tereken, a jelenetek hitelességén minden centje érződik annak a 100 milliónak, amibe egy évad az óvatosabb becslések szerint is kerül. Például csak azért a pár jelenetért buddhista szerzetesek csináltak egy mandalát ide! De a legjobb benne, hogy ettől nem lesz merev, poros és száraz, mert Frank ugyan a protokoll és annak külsőségei szerint éli a napjait, de az éjszakai pár perc szabadidejében meg egy "kocka". Már eleve Tomot is egy játékról írt cikke alapján választja ki, hiába van annak amúgy nem egy bestsellere, de amikor Frank nekiállt The Stanley Parable-t játszani   ... van, akinek a rockzene hoz közelebb a szívéhez egy karaktert, nekem meg ez   .

Nem kérdés, a House of Cards ott van a jelenleg futó sorozatok dobogója közelében, és ha felállni rá pár tényező miatt még nem is tudott (és most szúrós szemmel nézek Rachelre), ha Frankhez hasonló céltudatossággal, elszántsággal és kreativitással sikerül megszabadulni a ballaszoktól, a hátráltató elemektől, ennek aligha lesz akadálya.

9/10
.