Niwrok írásai 1.0

.
Délibáb



"Hajdu bebizonyította, hogy Tarr Béla öröksége nála jó kezekben van" - Indiwire

Ez az ajánló szöveg szerepel a DVD hátoldalán, és tudom, hogy ezen a ponton akár abba is hagyhatnám (kétségtelenül poén lenne ), ideírva annyit, hogy "No comment", meg a nem túl magas pontszámot, és kész. De annyira azért nem volt veszélyes, mint mondjuk "állítólag" a "Torinói ló", ahol ugye már az akciójelenetnek számít, hogy nem indul a ló, vagy hogy eszik a főtt krumplit.

Mert a Délibábban több van, még ha itt is sokszor úgy van, hogy a mindenféle filmkritikusok meg a városuk helységnévtábláját sosem látó értelmiségiek elalélnak annak rusztikus autentikusságától, hogy egy férfi kukoricát darál, kihajtják a libákat az udvarra, meg hogy milyen a végtelen Hortobágy, ahol egyetlen tereptárgy sem látszik ki horizont vonalából. Valószínű, hogy ez is szerepet játszhatott a nemzetközi filmművészeti elismerésekben, de ilyen hosszan és ilyen céltalanul mutogatva ezeket belőlem sokáig csak érdektelenséget váltottak ki. Rögtön azzal indít a film, in medias res, hogy a noname feka csávó sétál bele a pusztába, jó két percig, majd jön a már említett kukoricadarálás, amit a hipp-hopp előkerülő kisvasút bakterja végez, akivel a névtelen hős megosztja küldetése tárgyát: a csárdába akar eljutni. Noha ez annyi lenne, hogy a fickó felszáll a vonatra, és azzal elzötykölődik a csárdába, erre a kihívásra közel negyed órát szán a film az amúgy sem túl combos 85 percből (de legalább nem hosszú ), és ebbe még egy rejtélyes haláleset is belefért, az egyik mellékszereplő ugyanis vélhetően halálra unja magát. Ez után végre hajlandó elkezdődni egyáltalán a film, hogy kiderüljön, ki és miért akar oly nagyon eljutni a csárdába. Persze utána sem szűnnek meg ezek a statikus töltelékjelenetek, bemutatandó a magyar "rögvalóságot", a szikkadt vegetálást és a mindennapos küzdelmet ezen a kietlen -vérmérséklet szerint kies- vidéken, de lassan elkezd kirajzolódni valami történetszerűség, ami már erősen elüt a "bélabái" örökségtől.

Azt azonban Hajdu is elismeri, hogy ami sztorijuk volt is, egy jó része áldozat lett a szélesebb értelmezés oltárán, mert így szerinte mindenki azt látja bele ebbe a világtól elzárt kis szigetbe, amit éppen az ő élete és tapasztalatai diktálnak. Csak hát én inkább történetcentrikus vagyok, és bár az elvonatkoztatás -szerintem már bizonyítottam elégszer - általában nem jelent problémát, legfeljebb töredékes eseményláncnak nevezném azt, ami a Délibábban zajlik, amiből nem is feltétlenül derül ki, hogy melyik szereplő kicsoda, hogy a dolgok hogyan következnek egymásból, ahogy az előzmények sem nagyon. Ezúttal súlyosan el kell spoilereznem a "fordulatokat" és a lassan kiderülő részleteket, de sajnos nincs más választásom, hiszen eleve az, hogy a főhős neve Francis, valahol a film felénél derül ki. Eredetileg arról szólt volna a Délibáb, hogy Francis egy focista, aki a maga javára fordított egy elbundázott meccset, és mert ezután pár alvilági arc rászállt, menedéket kellett keresnie valami félreeső helyen, ami egy Cisco nevű fickó és a bandájának a tanyája lett. Ebből kb. annyi maradt, hogy van egy focilabda, tele Francis elrejtett pénzével, meg hogy a fickónak egyszer lázálma van egy focikapuról.

Mentségemre legyen mondva -mert idáig hallom az "Akkor meg miért?" kérdést - hogy Hajdu Szabolcsnak már láttam filmjét, és az nem ennyire távolba merengős darabként maradt meg (Fehér tenyér), ráadásul ahogy a Víkend, a Délibáb is egy szokatlan műfaj magyar képviselőjének ígérte magát. És ebben van is valami, noha közel sem annyi, mint vártam volna. A Délibáb az alapjait tekintve ugyanis egy "hortobágyi western", és azt el kell ismernem, hogy sokszor sikerült megidézni az olyan vadnyugati jelképeket, mint a vasparipa, vagy a banditák, ahogy az egyszerű földműveseket vegzálják, de magának a tanyának egy-két épületét is bőven el tudtam volna képzelni valahol 150 éve Új-Mexikóban vagy Texasban. Ennek nyomán pedig olyan elemek kerültek a történetbe, amivel tudtommal a Tarr-életmű egyáltalán nem dicsekedhet: verekedések és lövöldözések!! Tényleg, esküszöm! Merthogy Francis felbukkanása a tanyán afféle felszabadító mozgalmat indít el a tanya munkásai, kvázi rabszolgái között; ehhez még tudni érdemes, hogy Hajdu egyik legfontosabb ihletője az egész film forgatására és az alapul szolgáló regény feldolgozására a "csicskáztatás" volt. Így lett a Délibáb a fentiek mellett egy rövidke kivonat a civilizációtól, és emiatt a törvényektől távol eső vidék saját rendszeréről, a modernkori magyar rabszolgaságról és az ott élők kiszolgáltatottságáról, amihez valamiért valaki jó ötletnek tartotta hozzákalapálni a Django Unchainedet meg azt a focis dinnyeséget.

A többi elemhez hasonlóan a képi világ, a megvalósítás is felemásra sikeredett nekem. Voltak részek, kellékek, amik egészen tetszettek, még akár a monoton tájképnézegetés közepette is akadt egy-két szép felvétel, ahogy feljebb írtam, inkább csak a gyakoriságukkal és a hosszukkal volt bajom. Nagyon bejöttek például a tanyához tartozó dolgok, például Cisco valamiféle zsoldosvezérének, Kokasnak volt egy átalakított, baromi jól kinéző és az egész hangulatba és világba abszolút beleillő UAZ-a, ami még a sima pusztában autókázós részeket is fel tudta dobni. Ha meg már Kokas: a gyér szövegkönyv túl sokat bízott a színészekre, amivel a többség nem tudott megbírkózni, és kb. az összes szereplő közül szinte csak az őt alakító Dragos Bucurról hittem el, hogy az, akit játszik, nála csillant meg a hitelesség. Ezt, mármint a sokszor gyengécske színészi játékot a stáb is érezhette, így azzal próbálták a nemzetköziség és az összetettség látszatát kelteni, hogy azt az alig pár tucatnyi mondatot vagy hat nyelven adják elő, így eshetett meg az a szégyen, hogy egy magyar (igaz, koprodukciós) filmet felirattal kellett néznem, mert a magyar mellett még a borzalmasan tört angolsággal előadott mondatokkal sem mindig jutottam messzire, nemhogy a némettel, a franciával meg talán a román volt a negyedik.

Pedig az efféle túldíszítés és túlbonyolítás annyira nem hiányzott, ellenben nem ártott volna azt a kevés történetet meg cselekményt egy kicsivel jobban egyben tartani. Nekem ugyanis inkább idegesítő volt, mint izgalmas vagy mélyen átélhető, hogy egy tíz perces konfliktus tárgya az, hogy a szenilis tata elfelejti, hova is tette a labdát, így aztán mindenkit összever meg megkínoz, aki az útjába kerül, és ez csak egy az időhúzásnak bepakolt és/vagy következetlen, hangulatromboló jelenetek között. Legalább ilyen gyenge vonása nálam a filmnek a vágás, annak is az a része, amikor két jelenet között másodpercekre elsötétül a képernyő, és nem egyszer az volt az érzésem, hogy onnan kivágtak valamit. Van ennek az a része, amikor kis képek segítségével fejezetekre bontják a filmet, és előre utalnak rá, mi fog a következő szakaszban történni, de például kifejezetten baromságnak tartottam, hogy ez történik a nagy leszámolás után is, amikor az egyik szereplő beugrik egy oszlop fedezéke mögé, snitt, sötétedés, a következő jelenetben meg már holtan fekszik, lyukakkal a mellkasában. Hát de tényleg, pont annak az egy fickónak a halálát nem bírta már el a költségvetés, vagy akkor már túl akciódús lett volna Tarr Béla örökségéhez, miután előtte vagy öt percig kelepeltek az AK-k?!

Röviden azt hiszem, az volt ezzel a filmmel a legnagyobb gond, hogy túl sokat akart markolni, de a sztori szempontjából csúnyán megbicsaklott, mert inkább táj- és életképeket mutogatott a stáb, mint hogy el akarta volna mondani, mi miért történik. Ami pedig ezügyben az "örökséget" illeti, röviden azt mondhatom: részemről megtarthatja.


5/10
.

Niwrok írta:

.
Délibáb


"Hajdu bebizonyította, hogy Tarr Béla öröksége nála jó kezekben van" - Indiwire


Röviden azt hiszem, az volt ezzel a filmmel a legnagyobb gond, hogy túl sokat akart markolni, de a sztori szempontjából csúnyán megbicsaklott, mert inkább táj- és életképeket mutogatott a stáb, mint hogy el akarta volna mondani, mi miért történik. Ami pedig ezügyben az "örökséget" illeti, röviden azt mondhatom: részemről megtarthatja.


5/10

 jó írás, köszi!!

Az idézettel mindent elintéztél, eddig sem volt tervben nálam a film, de most már biztos, hogy kihagyom.


.

.
Vissza a jelenbe 2 / Hot Tub Time Machine 2



Amikor az ember olyan képességnek jut a birtokába, mint az időutazás, akkor páran inkább félve, a következmények iránti aggódással állnak a dologhoz. Nem nyernek a lottón, nem jelöltetik magukat elnöknek, legfeljebb csak megpróbálnak egy lányra pozitívabb benyomást tenni, és idővel rájönnek, nincs is semmi szükségük az egészre. Na, Lou Dorchen nem ilyen fickó! Amikor már az öngyilkosság határán pár haverja (Adam és Nick) elhívta, hogy a régi barátságuk emlékére bulizzanak egyet a kedvenc helyükön, egy kis síszállóban, ahova magukkal vitték Adam unokaöccsét, Jacobot is, és ennek során, a féktelen tivornya közepette a pult alól szerzett ruszki energiaital mellékhatásaként a jakuzzi visszarepítette őket a múltba 25 évvel, életük akkori fordulópontjára, Lou tudta, hogy nem hagyhatja veszni ezt a lehetőséget. Az akkor szerzett sikerélményektől megrészegülve és 25 évnyi tudással felvértezve úgy döntött, esze ágában sincs elpasszolni ezt a 25 évet, hanem újraéli és újraírja a jövőjét.

Ahogy már az előző rész végén is látható volt, Lou gátlástalanul lenyúlta a köztes évek ötleteit, technológiai fejlesztéseit, így például a Lougle-t (Google? Az mi!?), és nagy élvezettel éli a különc, hedonista multimilliárdosok léha életét, ahol a napi programot Kellyvel, a feleségével a közös kokainozás teszi ki. Lou már korábban is ritka nagy tuskó volt, de akkor legalább egy önsajnáló, depresszív tuskó, nem egy önelégült fajta, így talán Jacob, a fia is visszasírja az időket, amikor még nem tudta, ki az apja. Viszont bármekkora pöcs is Lou, ilyen távolságból, a képernyőn keresztül szórakoztatónak találtam már a múltkor is. Akkor még egy kicsit nyomasztó volt a hangulat, hiszen ki- és leégett negyvenesek próbálták felidézni életük legjobb, legemlékezetesebb napját, de az a felszabadultság, ahogy a folytatás Lou-val elindult, nekem vicces volt, az összes idétlen faroklóbálás és szemétkedés ellenére. A poénok egy része persze ízléstelen, altesti kreténség volt -mégis csak egy időgép-jakuzzis filmről beszélünk, ahol az előző részben visszatérő "poén" volt egy mókus lehányása-, de az akkor kiemelt Rob Corddry most is remekül tudta hozni a figurát, azon például, ahogy megérkezik a parkolóba, percekig nevettem, abban minden Lou-ság benne volt .

Csakhogy a jelenbe visszaérve látszik az is, hogy elfogyott a "varázserő", Lou cégbirodalma a jövő ismerete nélkül repedezni kezd, és az utálói száma is napról napra gyarapszik, így nem túl meglepő, amikor egy össznépi házibulin, kihasználva egy pár pillanatnyi áramszünetet, Lou ellen merényletet követnek le. Nick (akinek a zenei sikerei megfakultak mostanra) és Jacob próbálják kezelni a súlyos sebet. Végül a srácnak jut eszébe a mentő ötlet, hogy hiszen az apja a ház egy titkos fülkéjében rejtegeti "A" jakuzzit, amit megvett a szállóból, és talán a legjobb esélyük akkor van Lou-t életben tartani, ha visszamennek pár órát az időben, és megállítják azt, aki rálőtt. Csakhogy az idő kicsit megkavarodik, így a célidő helyett tíz évet előreugranak a jövőbe. Ez a szakasz is tartogat pár jobb poént, nagyjából azon a szinten, mint az első részben, amikor a jövőből érkezettek próbáltak eligazodni a 80-as években. Azon például felröhögtem, ahogy a híradóban bemondták, hogy Jennifer Lawrence főszereplésével önéletrajzi film készül Meryl Streepről, de abban is megtaláltam a humort, ahogy a srácok cikizik a Dorchen-villa új berendezését ("Mint egy IKEA Miamiban!") és egymás kinézetét ("Úgy nézel ki, mint aki egyetlen jó döntést sem hozott az életben!, "Olyan vagy mint Gandalf, a csöves", "Úgy nézel ki, mint a kóbor macskák karmestere"). Nagyítóval még az "okosautók" rendszerében is fel tudtam fedezni némi szatírát. Lehet ezeket a poénokat dedósnak meg idétlennek tartani, ahogy a stáb vonzódását sem igazán értem a lehányt dolgokhoz, de eddig legalább tudtam nevetni. Ellentétben a film többi részével.

Ez az a pont, ahol gyakorlatilag a filmet ott lehet hagyni. Kérem, kapcsolja ki a készüléket!

Mintha elvágták volna, úgy illan el a hangulat, és kezdenek egyre jobban sorakozni a felesleges, viszont zsibbasztóan altesti kreténségek, váltakozva az agyhalál szintjét súroló ostobaságokkal. Ha nagyon megerőltetem magam, persze kiizzadhatok például a tévéműsoros jelenetből társadalomkritikát az egyre elborultabb trash-realitykre és a népszerűségükre vonatkozóan, de az akkor is csak egy öt perces, borzasztóan szar jelenet, amiben hosszú vergődés után két faszi virtuálisan megdugja egymást a fizetett közönség szeme láttára. Legalább ilyen rossz a bulijelenet, azt ráadásul tetézi még az a drogos látomást megidézni próbáló effektgyűjtemény, amit már a 90-es években is cikinek tartottak volna. És akkor még ott van mindennek az alja, amikor az egyik szereplőnek a heréjén keresztül akarják leszívni a beinjekciózott nanorobotokat, de ahogy kihúzzák a tűt, minden körbe állót szembespriccel a kifröccsenő ondó. Írhatnék még további szar jelenetekről, például a befejezés teljes agyelborulásáról, aminek már semmihez semmi köze, de minek? Szerintem a pár mondattal korábbi jótanácsot/figyelmeztetést már éppen eléggé megindokoltam.

A Hot Tub Time Machine első és második része között kb. akkora és olyan a különbség, mint amilyet a Piranha 3D és a 3DD között tapasztaltam. Az első sem volt egy világrengető alkotás, de társaságban kellemes film volt, szerethető figurákkal, retro-hangulattal és némi drámaisággal. A folytatás addig bírja szuflával, amíg annak a lendülete viszi előre, utána belefullad a kaki-pisi-hányás-kuki-buzulás-ondó idétlenségbe. Ha az első rész egy medence volt, ez legfeljebb egy WC-kagyló, amit valaki elfelejtett leöblíteni. Ennél a filmnél sem kell hinni az imdb-s szavazati átlagnak (jelenleg 5,2)... nincs az annyi.

4/10

Niwrok írta:

Vissza a jelenbe 2 / Hot Tub Time Machine 2

Lou már korábban is ritka nagy tuskó volt,

ezt mintha már olvastam volna más filmnél... hmmm.

Niwrok írta:

a stáb vonzódását sem igazán értem a lehányt dolgokhoz (...) hosszú vergődés után két faszi virtuálisan megdugja egymást a fizetett közönség szeme láttára (...) az egyik szereplőnek a heréjén keresztül akarják leszívni a beinjekciózott nanorobotokat, de ahogy kihúzzák a tűt, minden körbe állót szembespriccel a kifröccsenő ondó.

Szerintem a pár mondattal korábbi jótanácsot/figyelmeztetést már éppen eléggé megindokoltam.

4/10

Igen. Köszönöm. Tekintve hányásfóbiámat, meg vígjátékundoromat, tökéletesen.


.

.
Circle



Talán mondanom sem kell, mennyire kedveltek errefelé a szűk terekben, alig pár emberrel játszódó pszichothrillerek, és miközben ezek az alacsony költségigény mellett remek ugródeszkát jelenthetnek a kezdő filmeseknek, szerencsére az írók ezek keretei között még mindig tudnak olyan helyzetet teremteni, olyan közösségen belüli összefüggéseket behozni a képbe, ami újdonságot, de legalábbis érdekességet jelenthet.

A Circle ezek között talán a legminimalistább darab, nem is a helyszín miatt (hiszen bármilyen egyszerű, ezt a szobát külön le kellett gyártani), hanem mert az emberek között a verbális interakción kívül minden más lehetőséget elvesz. Kiderül ugyan az ok és a körülmény, amiért ezek az emberek kezdetben ötvenen állnak körbe egy fura piros-fekete emelvényt egy hasonló színű, piros háromszögekkel telepakolt padlójú szobában, ahogy fokozatosan arra is rájönnek, hogy a gép milyen szabályok szerint választja ki egyiküket, hogy egy villámmal padlóra küldje. Ez végülis ismerős szinte minden eddigi, ilyen jellegű filmből, a kiválasztás menete. De itt a szereplőknek nincs környezete, csak a fekete háttér, nincs mozgási lehetősége, mert az egyik szabály, hogy aki elhagyja a számára kijelölt kört, az automatikusan "kiesik", nincs kivel kommunikálniuk a csoporton kívül, pedig az időnkénti suttyanásokból, ahogy a "kiesettek" teste kicsúszik a sötétbe, lehet tudni, hogy vannak ott megfigyelők, és a célt, a végkimenetelt is csak találgatják, így csak egy dolog maradt: beszélni. Ez pedig, azzal együtt, hogy ha nem választanak senkit, akkor a gép -elvileg véletlenszerűen- kiválaszt és kiejt valakit, tehát másfél-két percenként így is, úgy is kiesik valaki, állandó figyelmet igényel, azon belül pedig állandó feszültséget generál.

Az biztos, hogy a helyzet választásra ösztönöz, és a preferenciák elmélete szerint nincsenek egyenlő alternatívák, az ember mindig tud sorrendet állítani a választási lehetőségei közül az egyéni elvei, a csoportja elvárásai vagy a környezet alapján. Ahogy az egyik szereplő mondja, az ember ezzel a választásával ítélkezik is, ebben a helyzetben konkrétan, azaz kimondja, hogy az egyik jellemzőjét a kiválasztandó személynek fontosabbnak tartja, mint egy másikét. Így képződnek az emberek közti csoportok, és egy "tag" a csoporton belül levőket szinte biztos, hogy fontosabbnak fogja tartani, mint a csoporton kívülieket, miközben egy ember egyszerre sok ilyen csoportnak a tagja is lehet; ezen a preferencián meglepődni értelmetlen, hiszen a szociális preferenciák egyidősek az élet kialakulásával... de ez nem jelenti azt, hogy nem lehetne rajta felháborodni, amikor a bőszen hangoztatott "Isten, haza, család" sorrend bizonyos politikuséknél mondjuk leginkább azt jelenti, hogy "ISTENbizony HAZAhordok a CSALÁDnak mindent".

Már az elején látszott, hogy az írók milyen jól válogatták össze a résztvevőket; lehet, hogy ha jobban belemennénk, az is kiderülne, hogy az 50 ember összetétele statisztikailag reprezentatív, és minden társadalmi csoport akkora súlyt képvisel, mint amekkorát az össztársadalmon belül is. Mivel a szereplőkről az elején még semmi tudni, és sokan azelőtt "kiesnek", hogy egyáltalán alkalmuk lenne akár megszólalni is, a film első felében inkább az előítéleteken, a külső jegyeken alapuló választás működik, például az állatvilágból kölcsönvett és különféle morálisnak mondott elvek alapján. Jó, ahogy az írók sorra veszik ezeket (talán csak a vallás hiányzott, de azt el tudom képzeni, hogy azért hanyagolták, mert még a többinél is nagyobb darázsfészekbe nyúltak volna vele), aztán ahogy ezek mentén újabb csoportok alakulnak, és úgy változtatják a tömeg, a sokaság hatalmában mindig benne levő erőviszonyokat. Lehet ugyanis, hogy az ember azt hiszi, könnyű egy csoport ellen fordítani a többieket, de ha megvan az összefogás, könnyen "kieső" lehet a kellemetlenkedő alak (mert a legalapvetőbb, mindent felülíró szempont az, hogy ha valakinek a puszta jelenléte irritál; ezért is lepett meg, hogy az ügyvédforma, nadrágtartós digó milyen sokáig bírta). Lehet azt mondani, hogy ez egy mesterséges helyzet, ami kikényszeríti a választást, és hogy így persze könnyű történelmi párhuzamokat találni, de nekem már a nácik is inkább ezen elvek szélsőséges alkalmazói voltak az újkori történelemben, mint valami új, valami sosem látott kitalálói. Leginkább tőlük lehetett ilyeneket hallani, hogy "Először vesszenek az öregek, azzal is időt nyerünk!", hogy "A betegeknek már úgysincs sok hátra!", sőt, ez még tulajdonképpen elvárás is, hogy ők áldozzák fel magukat a csoportért, és naná, hogy a rassz-kártya is előkerül, de a magukat az erkölcs bajnokainak képzelők is megkapják a maguk lehetőségét, amíg akadnak a csoportban sittesnek kinéző egyének, akikre könnyű rámondani, hogy kevesebbet érnek társadalmilag. Az önfeláldozás szintén érdekes gondolat, az önkéntesek kérdése is, akik megfogalmazott elvárás nélkül érzik azt, hogy a halálukkal többet tehetnek a csoportért, mint élve, illetve azoké, akik képtelenek efféle döntéseket meghozni, és a bűntudat, de akár annak megelőzése miatt vállalják a következményeket.

A gondok, és a film érdekesebb részei leginkább akkor kezdődnek, amikor az efféle "könnyű" választások elfogynak, ezért a film második fele az, ami már kilép az "egyszerű" társadalmi preferenciák köréből, és egy személyes túlélőharccá válik. Addigra már a maradék, amúgy is többségükben végig hangadó, jobban figyelemmel kísért emberekről elég sok minden kiderült, és közben a stáb (leginkább az Aaron Hann - Mario Miscione alkotópáros, mint író-rendező) ügyesen megalapoztak pár későbbi meglepetést, úgyhogy nekem ez volt a film erősebbik fele. Ez a szakasz kicsit hátrahagyja a "magától értetődő" választásokat, a társadalmi automatizmusokat, és az egyénekre helyezi a hangsúlyt. Ilyenkor jönnen elő az igazi trükkök, a kiharcolt majd gyorsan felrúgott szövetségek, a farvizen elevickélő túlélők, és éppen ezért kevésbé megtippelhető, ki lesz a következő "kiszavazott", ezért meglepetésből, jobb fordulatból is több akadt. A legnagyobb húzás pedig ennek keretében az volt, ahogy két embert, akikről előre látszott, hogy elég jó eséllyel indulnak a "döntőért" (mert rájuk kevesen szavaznának, így ők maradnának az utolsó kettő), rájuk hivatkozással szakadt folyton változó összetételben ketté a még "játékban" levők maroknyi csapata, és hogy hogyan, az zseniális, a film egyértelmű csúcsa nálam. Az talán a legsúlyosabb dilemma, mert a film addig is folyamatosan "kérdezi" a nézőt, hogy ő hogyan döntene, ha ő is ott állna a Körben, és ennél a döntésnél van az, hogy már tényleg csak két oldalra lehet állni, és mindenképpen választani kell, mert az erőviszonyok alapján az is döntés lesz, ha nem dönt sehogy. "Aki" látta, úgyis tudja, melyik dilemma ez, aki nem, annak meg hadd legyen meglepetés, érezze csak meg ott és akkor annak a választásnak a terhét; ígérhetem, akár egy fotel kényelméből is lesz neki...

Most jöhet a kérdés, ha ennyi jót írtam a Circle-ről, akkor hogyhogy csak egy szimpla "jó"-ra értékelem. Azt hiszem, azért, mert bármilyen jók is a Körön belüli események, a csoportdinamika és a feszültség, háttér híján nekem túlságosan lóg a levegőben, ezen túl pedig az első szakasz ugyan érdekes, de nem több egy szociáldarwinista kiskáténál. Ha már választás, akkor én inkább preferálom az olyanokat, ahol a háttérben is akadnak rejtélyek, leszűrhető morális tanulságok, és erőteljesebbek a drámai helyzetek, és ebben a Circle nem csak az Exam vagy a Coherence mögött lemarad, hanem még a nemrég bemutatott The Subjects mögött is... nem sokkal, de lemaradt.

8/10
.

Circle


Egy érdekes felvetést tett az itt TimeLooper néven regisztrált srác a swsagán.. Mi van, ha

Spoiler:

R2-D2 írta:

Circle

Egy érdekes felvetést tett az itt TimeLooper néven regisztrált srác a swsagán.. Mi van, ha

Spoiler:

Spoiler:

.

R2-D2 írta:

Niwrok írta:

Circle

Spoiler:

Spoiler:

Spoiler:

.

.
Mélyütés / Southpaw



A Mélyütésnél az előzetes, de tulajdonképpen a plakát vagy a cím alapján sem számíthattam sok meglepetésre, hiszen aki egy sportdrámát látott, az tulajdonképpen látta az összeset. Legfeljebb az lehetett volna a kérdés, hogy kezdőként kell valakinek feljutnia a relatív csúcsra, vagy egy mélyrepülés után kell a szarból kivakarnia magát a korábbi bajnoknak.

Ebből Billy Hope esetében az utóbbi jutott, akinek már éppen sikerült volna majdnem mindent elérni a kategóriájából profi ökölvívóként, alulról indulva (négy világbajnoki címet, gyönyörű, hatalmas házat, luxust, és mindenekelőtt szép családot), amikor is egy trónkövetelővel folytatott kakaskodás egy Billy-nél ideget érő beszólás miatt elfajul, és tragédiába torkollik. Ezután, nagyjából egy órán keresztül (nekem egy kicsit már túl hosszan) jön a klasszikus "derékba törés", mindennek a fokozatos elvesztése, amikor már a bank viszi a házat, a lányát is felügyelet alá veszi a bíróság, a második óra meg a lassú kimászásé a gödörből, majd (lehetne spoiler, de hadd feltételezzem, hogy tényleg mindenki látott már sportfilmet, vagy legalábbis bármilyen ívű klasszikus hollywoodi filmet) a főnixként való kiemelkedésé.

Tudva, hogy a történetnek mi lesz a fő íve, igazán csak két kérdés maradt: hogy részleteiben ill. megvalósításban mennyire lesz ez hiteles. Előbbi megint az a kategória volt, hogy sok ilyet látva fel voltam készülve a sablonokra, így még az sem tudta elvenni a kedvem, hogy minden elem csak azt szolgálta, hogy az erre fogékony nézők átérezzék a drámát. Nekem mondjuk kevesebb is elég szokott lenni, pár utalás vagy a kifejező játék, nem igénylem, hogy úgy tolják neonfelirattal kivilágított ezüsttálcán az arcomba a sanyarú sorsot, és tuszkolják le a torkomon, de fel voltam készülve a "libatömésre". Már rögtön ilyen volt a név, mert ugye a Hope reményt jelent, és még ha ennek takargatására próbáltak is poénkodni vele ("Amíg Billy van, addig "remény" is, utalva arra, hogy hányszor állt fel vert helyzetből), de akkor is a "nomen est omen" elég tolakodó megnyilvánulása. De minden motívumnak érzékeltetnie kell, hogy Billy mennyire mélyről jött, hogy nem egyszerűen a nyomorból, a gettóból küzdötte fel magát, hanem még ennek tetejében árvaházban is nőtt fel, sőt, a szeretett, gondoskodó felesége is árva volt, akit ott ismert meg... És persze ott vannak a barátok, akikről az asszony előre megmondja, hogy csak érdekből vannak vele (mondjuk a kalapos pimpnek öltözött 50 Centről ezt enélkül is megmondtam volna), és tényleg, de azért vannak, akik nem csak a kapott arany Rolexekért egyengették Billy útját. Meg a mélység is, mert a mélység az, amikor világbajnok vagy, aztán egy-két hónappal később már annak is örülnöd kell, ha éjszakás műszakban pucolhatod a budit egy edzőteremben. Talán ez volt az, ami már leverte a lécet, mert elhiszek, de legalábbis elnézek én majdnem mindent egy ilyen filmnek, de azt, hogy ilyen gyorsan, ennyire semmi hatás nélkül el tudnak folyni a százezrek... bár ha az embernek nincsenek készpénz-tartalékai, mert miért is lennének, a rezsit viszont fizetni kell az öthálószobás-panorámás kulipintyóra, akkor akár még az is összejöhet.

Szerencsére azonban az eléggé giccsparádénak ható történet egyik eleme sem volt annyira kiugróan veszélyes, hogy el tudta volna venni a kedvem a másik szemponttól, a megvalósítástól. Ez a film megintcsak Jake Gyllenhaal érdeme elsődlegesen, akár a szerepbe beleélést, akár a mögépakolt munkát, de még akár azt is jelentve, amit Billy személyiségének érzékeltetése jelent. Ellenpontnak ott van rögtön Rachel McAdams, akitől még nem láttam ilyen szintű alibizést, ilyen szenvtelenül előadott nulla átélést, még a legválságosabb percekben is, és remélem, egy kicsit cikinek tartja, hogy a 12 éves Oona Laurence a lányuk szerepében is simán lejátssza a színről, dettó a kevés tapasztalattal rendelkező Miguel Gomez (a The Strainből Gus). Visszatérve Gyleenhaalra, már az is kihívás lehetett, hogy a girnyó Lou után magára pakolt vagy 20 kiló, leszálkásított izmot, de nekem az nehezebbnek tűnt, hogy magát a boxot, mint mozgásformát ilyen szinten elsajátítsa, ilyen tempónál is kezelni tudja, és csak néha éreztem, egy-két vállemelésnél, hogy ez még tanult, tudatos viselkedés, nem beivódott reflex. És a belső dráma is jobb volt, mint amit egy ilyen történetből kinéztem volna. Nem csak a sportolót hittem el Jake Gyllenhaalnak, hanem a férjet és az apát is, de látszott benne az a kiskölyök is, aki ugyan megtanult tűrni, úgy élte túl az árvaházat meg a gettót, aztán ez lett a ringben a védjegye és a győzelmeinek záloga, hogy jobban állta az ütéseket, mint osztotta, de ott van benne a forrófejű, egy rossz mondattól is a plafonig ugró utcagyerek is, és a harag tüze ugyan adja a lendületet és az erőt, de felemészti, és el is lobban, mint a szalmaláng. Jót tett a filmnek az a kis pszichológia, amit a Forest Whitaker alakította edző visz bele a filmbe, mert végülis ez adja meg Billynek azt az eszközt, amivel minden előzetes várakozás, negatív körülmény és szemétkedés ellenére is nyerő helyzetben van a végső leszámolásnál, és szinte már vicces, ahogy mindenki meglepődik, hogy "Jé, ez ilyet is tud?!"

És ha már a tempó, Fuquának és Fiore-nak (utóbbi az operatőr) dícséretére válik a film látványvilága, főleg, amit a meccseken zajlik. Nekem nagyon bejöttek, mert bár nem nagyon nézek profi boxot a tévében, de annak a kevésnek minden érzete benne volt azokban a képekben, sőt, több is, mert a távoli beállításokon túl itt azért volt jó pár testközeli felvétel is (a POV-kat viszont inkább erőltetettnek tartottam ebben az esetben, mint látványosnak). Az egészben nagyon benne van a hangulat, mintha tényleg egy közvetítést, de legalábbis egy jó összefoglalót néznék, mert bár bele kellett pörgetni, hiszen egy 12 menetes meccs elvitte volna a fél filmet, de nem éreztem, hogy nagyon kimaradtam volna valamiből; legfeljebb Miquel fáradását lehetett volna kicsit jobban érzékeltetni a jobb összhatáshoz.

A Mélyütés egy hagyományos sportfilm, a legkisebb újító szándék nélkül, de több olyan dolog is van benne, ami akkor is magával tudja ragadni a nézőt, akkor is izgalmat tud generálni a főszereplő és a stáb munkája miatt, ha esetleg betéve és unásig ismeri az összes sablont, amit ezek a filmek használni szoktak. Hogy sablonfilm és sablonfilm között is mekkora különbségek lehetnek, arra a film közben jutott eszembe példának az A harag tüze. Lehet, hogy a Mélyütés manipulatív, nem egyszer durván, de mégis azzal, hogy ezek miatt (persze a nagyon kirívóakat és erőszakosakat leszámítva) több érzelmet volt képes kiváltani még az éves pótlás eddigi két másik drámájánál is, ezért többre értékelem a Mélyütést... de a "kaptafa" miatt aligha lesz belőle emlékezetes film, így ez sem fog a TOP10-be kerülni.

8/10

Niwrok írta:

.
Mélyütés / Southpaw

A Mélyütés egy hagyományos sportfilm, a legkisebb újító szándék nélkül, de több olyan dolog is van benne, ami akkor is magával tudja ragadni a nézőt, akkor is izgalmat tud generálni a főszereplő és a stáb munkája miatt, ha esetleg betéve és unásig ismeri az összes sablont, amit ezek a filmek használni szoktak. Hogy sablonfilm és sablonfilm között is mekkora különbségek lehetnek, arra a film közben jutott eszembe példának az A harag tüze. Lehet, hogy a Mélyütés manipulatív, nem egyszer durván, de mégis azzal, hogy ezek miatt (persze a nagyon kirívóakat és erőszakosakat leszámítva) több érzelmet volt képes kiváltani még az éves pótlás eddigi két másik drámájánál is, ezért többre értékelem a Mélyütést... de a "kaptafa" miatt aligha lesz belőle emlékezetes film, így ez sem fog a TOP10-be kerülni.

8/10
.

Erre egy héten belül tudok reagálni. De kb. valami hasonlóra készülök én is...
.

.
Félvilág



Ez a film kilóg a többi itteni közül annyiból, hogy ennek tévében volt a premierje, abba a körbe viszont simán beleillik, amiben az utóbbi időben megszaporodott magyar filmek vannak nálam.

Az I. világháború a küszöbön van, de a budapesti közvéleményt és a sajtót egy rejtélyes gyilkosság tartja inkább izgalomban: a budai rakparton járókelők egy vízben úszó utazókosárra lettek figyelmesek, amit partra húzva abból egy fiatal nő holtteste került elő. Még nagyobb hírverést gerjesztett, amikor kiderült, hogy az áldozat Mágnás Elza, legalábbis majdnem mindenki így ismerte a gazdag nagyiparos Max Schmidt szeretőjét. Elza gyakori szereplője volt a bulvárhíreknek és a társasági pletykáknak, köszönhetően annak, hogy Schmidttel az Orfeumban ismerkedtek meg, és a "foglalkozási ártalom" miatt azt követően sem vetette meg a fiatal, jóképű férfiak társaságát. A film az utolsó négy napját követi végig, egy újonnan a házhoz szegődött cseléd, Kató szemszögéből, akit egyszerre elvarázsol a nagypolgári lakás fényűzése, a nagy kockázatot és áldozatot kívánó, de mégis felfoghatatlan gazdagsággal kecsegtető élet, ugyanakkor el is rettenti a falak között megbúvó unalom és romlottság, amiről Elza komornája, Rózsi tud mesélni a lánynak.

A film valós eseményeket dolgoz fel, amolyan fél-történelmi módon. A szereplők többsége létező személy volt, a gyilkosság pedig annyira igazi, hogy még saját kiállítása is van a kiscelli múzeumban. Köbli Norbert forgatókönyve azonban nem követi teljes körűen az ismert tényeket, hanem történelmi alapokra helyezve egy többszörösen összetett szerelmi drámát mesél el, aminek tragikus lezárását jelenti a halál. Ismerve és kedvelve Köbli korábbi munkáit az utóbbi évekből (Vizsga, A berni követ, Szabadság különjárat) lehetett tudni, hogy a forgatókönyv jó kezekben van, hogy alapos kutatómunka előzi meg mind az érdekességek feltérképezése, mind a minél hitelesebb karakterábrázolás miatt, és az első hírektől kezdve örültem, hogy ezúttal '56-ot hátrahagyva egy új korszakban próbál bizonyítani, még ha itt nincs is akkora jelentősége az évszámnak.

A Félvilág az amúgy sem alacsony várakozásokon túl is tudott ugyanakkor meglepetésekkel szolgálni. Az elején talán kicsit kimért a film, de ahogy kibomlik a történet, ahogy megismerjük azt a hét-nyolc szereplőt, akik meghatározóak a végkifejlet tekintetében (több szereplő meg nem is nagyon van, tehát tömegjelenetekre, mozgalmas pesti utcaképekre nem érdemes várni, de erről majd lejjebb), úgy válik a történet is egyre szenvedélyesebbé, feszültebbé és érdekesebbé. A felvezetés után egészen sűrűnek éreztem a filmet, annyira, hogy nehezen hittem el, mindez négy napba belefér, és ezzel az időtávval a szövegkönyv sem tudott mindig lépést tartani; volt egy olyan rész, amikor Elza megkérdezi Katót, hogy emlékszik-e, amikor ezt meg azt mondta, nekem meg az jutott eszembe, "Miért ne emlékezne? Hiszen tegnap volt!". A történetnek meg szaladnia kell, hiszen az utcáról beeső, szende lánynak két nappal később már meg kell inognia, hogy csak szét kéne tennie a lábát, ha azzal ilyen életszínvonal lenne elérhető. A bujaság velejárója a sztorinak, aminek keretében rögtön elsőre olyan szexjelenetet toltak elém, amit nem vártam sem a köztévében, sem állami finanszírozásból, de nem is öncélú, hanem kifejező a karakterépítés szempontjából. Hogy milyen lehet heti egy órás szexre tartott babának lenni öt éven keresztül, aminek az elszigeteltségét, bezártságát még a társasági élet sem nagyon tudja oldani, mert senki nem felejti el Elzának a származását, bármilyen vastag pénzkötegeket lobogtat is. Valóban "félvilág", köztes világ az, ahol Elza van, és ezt példásan mutatja be a film, mert hiába próbálja hátrahagyni a múltját, ha annak mementójaként ott van mellette Rózsi, akivel elég vaskos a közös múltja, jófajta fordulatok táptalajaként (engem legalábbis meglepett, ami kiderült, még ha jobban figyelve nem is lett volna lehetetlen összekötni a pontokat), az áhított új világ, a felsőbb körök pedig nem hajlandók befogadni, ahogy Max Schmidt sem vállalja fel őt a nagyobb nyilvánosság előtt.

Ehhez nagyon kellett a magas szintű színészi játék, amit -kis meglepetésre- mindenkitől meg is kaptam, különösen ami a nőket illeti. Kovács Patríciát eddig nem sok filmben láttam, azokban meg többségében butuska fruskákat alakított, így igencsak szokatlan volt tőle ez a komplex szerep; Elzaként hiteles, pedig tele volt kihívásokkal, erőteljes érzelmekkel a karakter. Mégis jobban meglepődtem Gryllus Dorkán, akit nemrég a Víkend kapcsán húztam le kicsit, de itt Rózsiként sokkal jobban elhittem az alakítását, és külön izgalmas volt az a része, ahogy az Elza által könnyedséggel leplezett kudarcokat a lehető legmélyebben éli meg. Döbrösi Laura kettejükhöz képest kicsit lemaradt, de inkább a karaktere felszínessége miatt; ő még túl fiatal és ártatlan ahhoz, hogy ilyen terheket cipeljen, de idővel megmutatkozik a határozottsága és a jelleme, ahogy először eszközként akarják használni, utána meg két tűz közé kerül.

A stáb többi részének munkája is elsőrangú volt, és bár nem néztem utána, hogy mennyi volt a költségvetés, jócskán látszik benne a pénz és az igyekezet, Szász Attila a Berni követ után újabb nagyszerű filmet rendezett. A korabeli Budapest, Elza lakása, az Orfeum, és a többi helyszín is hangulatosan berendezett, nekem nagyon tetszett például a konyha részletgazdagsága, ahol Rózsi és Kató főznek a "naccságáékra". Az első ott játszódó jelenet ráadásul egyszerre váltott ki kis szégyenkezést és megdöbbentést belőlem, néha ugyanis hajlamos vagyok elfelejteni, hogy a világ nem a 80-as évekkel kezdődött, így azok az alapanyagok, amik talán mostanában kezdenek elterjedni, már száz éve is lehettek egy módosabb család ételeinek alapanyagai; lehet, ciki, de nekem eddig eszembe sem jutott, hogy akkoriban az emberek rákfarkat meg avokádót ehettek, még ha nyilván nem is volt a boltok általános kínálatának része. Az aprólékosság leginkább a jelmezekben, azon belül is Elza ruháiban, kalapjaiban figyelhető meg, a nagyvilági, feltűnést kedvelő nő minden pompája bennük van. Ezeknél tűnt fel viszont az is, hogy a film -részben a téli időszak, a gyenge fényviszonyok miatt- alapvetően félhomályos és kicsit fakó, a pénzszűke miatt ráadásul sok a belső felvétel, a külső helyszíneket pedig pár tíz méter után mindenhol átláthatatlan ködfal veszi körbe; talán ez a "fog of war" volt az egyetlen gyenge pontja az egyébként remek filmnek... ja, igen, meg az első vacsorajelenetnél éreztem egy kicsit soknak a körbeforduló kamerát, a végére már egyenesen szédültem.

Az év eleji kiéhezettség után most már bőven túlléptem azon, hogy "Végre magyar film!", így az elvárásaim is nagyobbak, a Félvilág pedig ezen a "nehezített pályán" ért el igen magas tetszési indexet. Lehet akár a tévéjátékok feltámadásának is tekinteni, vagy különlegességként, ami a témáját és a felidézett kort illeti, amivel a néző kellemes izgalomban és feszültségben tölthet el másfél órát, amivel egy 100 éves magyar "kék fény"-hírt és annak hátterét is megismerhet.


8/10
.

Niwrok írta:

Félvilág

Az év eleji kiéhezettség után most már bőven túlléptem azon, hogy "Végre magyar film!", így az elvárásaim is nagyobbak, a Félvilág pedig ezen a "nehezített pályán" ért el igen magas tetszési indexet. Lehet akár a tévéjátékok feltámadásának is tekinteni, vagy különlegességként, ami a témáját és a felidézett kort illeti, amivel a néző kellemes izgalomban és feszültségben tölthet el másfél órát, amivel egy 100 éves magyar "kék fény"-hírt és annak hátterét is megismerhet.


8/10

Jééé.. ilyenekről még csak nem is hallok.

Mindenestre köszi. Egyszer, talán, ha megint rámjön a magyarfilmnézős hangulat.

R2-D2 írta:

Niwrok írta:

Félvilág

Az év eleji kiéhezettség után most már bőven túlléptem azon, hogy "Végre magyar film!", így az elvárásaim is nagyobbak, a Félvilág pedig ezen a "nehezített pályán" ért el igen magas tetszési indexet. Lehet akár a tévéjátékok feltámadásának is tekinteni, vagy különlegességként, ami a témáját és a felidézett kort illeti, amivel a néző kellemes izgalomban és feszültségben tölthet el másfél órát, amivel egy 100 éves magyar "kék fény"-hírt és annak hátterét is megismerhet.


8/10

Jééé.. ilyenekről még csak nem is hallok.
Mindenestre köszi. Egyszer, talán, ha megint rámjön a magyarfilmnézős hangulat.  

Pedig ennél várni sem kell . Tévében ment, úgyhogy már másnapra "elérhető" volt .
.

Niwrok írta:

R2-D2 írta:

Félvilág

Jééé.. ilyenekről még csak nem is hallok.
Mindenestre köszi. Egyszer, talán, ha megint rámjön a magyarfilmnézős hangulat.  

Pedig ennél várni sem kell . Tévében ment, úgyhogy már másnapra "elérhető" volt .
.

Jóvanna!

Nem feledem, de most más projektjeim vannak.