Niwrok írásai 1.0

.
Szemfényvesztők, avagy "Ne aggódjanak! Ez mind a műsor része!"


Gyerekkoromban nagyon szerettem a bűvészeket, a trükkjeiket, és ez a rajongás egy okból kopott csak meg egy időre: a Tökéletes trükk (bár maximálisan a kedvenc filmem) megmutatta a bűvészet árnyoldalait, hogy milyen áldozatokat követel meg esetenként az, hogy a bűvész egy illúzióval, gyakorlatilag egy csalással ámulatba ejthesse a nézőit. Azóta igazán csak Dynamo pár trükkjénél és ennél a filmnél éreztem, hogy nem is feltétlenül érdekel a csalás ténye és módja, hogy mekkora szerepet játszik a manipuláció vagy a tökéletesre csiszolt kézmozdulatok, hanem csak az, amire ezeket kitalálták: bűvöljenek el. A Szemfényvesztők első kétharmada ezt adta meg.

A film jelentős része ugyanis olyan, mint beülni egy háromfelvonásos, több kisebb mutatvánnyal színesített bűvész-showra... és annak qrva élvezetes!! Ebben a szakaszban nekem minden maximálisan tetszett, és az, ahogy a fogékony nézőket bevonják a játékba rögtön az első percben, az filmes szempontból az évtized egyik legjobb "húzása"! Aztán jön a leendő "Lovasok", vagyis a négy főszereplő bűvész bemutatása (persze nem csak úgy, hogy "Helló!"), akik mind saját szakterülettel rendelkeznek (mentalista, illuzionista, szabadulóművész és utcai előadó), és egy fura meghívásra válaszolva szövetkeznek egy háromállomásos turné erejéig. Részben heist-filmről lévén szó persze kiderül, hogy többről van szó, mint hogy ipari mennyiségben tűnnek el nyulak a cilinderben (bár mindkettő van a filmben, csak máshogy:)...), és akkor lesz igazán izgalmas a trükk, amikorra az FBI, az Interpol, egy bosszús ex-milliomos, és egy olyan fickó is árgus szemekkel figyeli minden kézmozdulatukat, aki a bűvészek titkainak leleplezésével és kiárusításával keresi meg a betevőt. Pedig el is mondják az alapvető szabályt: "Amikor a bűvész azt mondja, csak a kezemet figyeljék, akkor pont a kezére nem szabad figyelni". A karakterek tökéletes "bűvészinasok" mindehhez: a Négy Lovas csibészsége, egymással és a többiekkel való kapcsolatuk, a beszólásaik, és a kabátujjból tényleg bármikor előhúzott trükkjeik az akciójelenetek és a fellépések közti "átvezetőket" is szórakoztatóvá teszik.

Minden a helyén: az "asszisztencia", a látvány, a humor, a magyarázatok, az érintőleges moralizálás (kár, hogy a lemezen levő werkben zsibbasztóan sokszor sulykolják, hogy "Robin Hood, Robin Hood..."), és a show kereteire tekintettel minden abszolút "valóságosnak" hat, és ennél több nem is kell a "varázslathoz"... kevesebb meg nem elég:).

A harmadik felvonásra és a fináléra viszont nagyon elfogyott a lendület. Nekem csalódás volt, hogy a stáb képletesen betolt egy gigantikus, csillogó ládát a nézőtérre, amivel egy elefántot vagy egy tankot is el lehetett volna tüntetni, de helyette csak egy egér vált köddé a doboz alatt. A harmadik fellépést egyszerű parasztvakításnak éreztem, amiben csillogó lézerfények pásztázzák a csápoló tömeget percekig (akik újabb hibaként ekkor már csak dekorációs elemek, nem részei a mutatványnak), aztán... Csalódás volt, hogy nincs rendesen előkészítve az egész, csak kapkodtam a fejem, hogy mi ez a széfesdi, hogy került a képbe, és ez kizökkentett az illúzióból, a végére nem marad szinte semmi a varázslatból. A néző általában ilyenkor szembesül vele, hogy nem varázslatot látott, hanem egy kézmozdulatot, amivel a bűvész az ingujjába csúsztatta a lapot. A lezárás pedig hiába illeszti helyére a kirakósokat, ha ehhez megint csak ki kell lépnie az illúziók világából...

Röviden: A film show-része tökéletesen sikerült, a Szemfényvesztők stábja kiváló illuzionista műsort csinált, legalábbis amíg megmaradtak az illúzióknál... de a Tökéletes trükköt továbbra is egy másik filmben érdemes keresni.

8,5/10
.

Niwrok írta:

.
Szemfényvesztők, avagy "Ne aggódjanak! Ez mind a műsor része!"

8,5/10
.

LIKE! Hamarosan nekem is megjön, majd értekezek róla.

De úgyis tudod, ebben maximálisan egytértettünk...

.
Az erő krónikája


Úgy tűnik, a szuperhős-mozikat is elérte a "found footage"-mánia, a kézikamerás őrület ezeknek a középiskolás srácok kalandjainak képében, akik a maguk pubertás problémái mellé még különleges képességeket is kapnak.

Az iskolai tápláléklánc alján vegetáló, többszörös családi nehézségekkel küzdő Andrew, a tőle lehető legtávolabb eső, osztályelső-diákelnök Steve, és a számegyenesen kettejük között levő Matt egy erdei gödörben találnak "valamit", és ez a valami telekinetikus erővel ruházza fel őket. Attól azonban, hogy tudnak tárgyakat mozgatni, és hogy sorra fedezik fel, mi mindenre teszi ez képessé őket, még nem lettek hirtelen érettebbek, felnőttebbek. Úgyhogy szupererővel is azt csinálják, amit a korukbeli srácok: sportolnak, kicsit szivatják az embereket, csajoznak, buliznak, próbálják magukat népszerűvé tenni. Nekem a finálén kívül ez a szakasz tetszett a legjobban (főleg az iskolai tehetségkutató), amíg a képesség játékos szórakozás és nem hatalom... kár, hogy a drámai alaphelyzet miatt nem maradhatott az. Ahogy kár az is, hogy hozzánk csak a 81 perces változat jött, ahogy néztem, azért a 86 perc sem lett volna rémesen hosszú, viszont lehetőséget adott volna Andrewn kívül a többiek családjának, ambícióinak jobb megismerésére.

Ami már kevésbé tetszett, az maga a stílus, legalábbis ahogy indult. Gyakorlatilag az első újkori "found footage" (Ideglelés) óta probléma, hogy a kamerát a szereplők azokban a helyzetekben, amikbe kerülnek csak hiteltelenül tudják használni. Ki törődik a videóval, amikor egy ötvenemeletes szörny vagy egy gonosz lélek van a nyomában? De még talán ennyire rosszul, megerőszakolva soha nem oldották meg, mert már a kamera előkerülése is marhaság. Van bármi értelme annak, hogy Andrew a korábbi piszkálások, megaláztatások mellett egy neonfénnyel világító "Rúgj belém!" homloktetoválással felérő, vállról indítható kamerával kezdi élni a mindennapjait?! Csak szerintem nincs? Mármint azon kívül, hogy éppen egy kézikamerás film készül... Ennél még a szőke csaj "magyarázata" is jobb a "Miért kamerázol?" kérdésre: "Csak úgy...". Ennyi, francnak kérdezel hülyeségeket, tipli tovább, nincs itt semmi látnivaló!

Azaz dehogy nincs! Onnantól, hogy a kézikamera a képességük krónikásává, az események szerves kísérőjévé válik, és nem a körülmények esetlen bemutatása miatt van csak bent, szóval onnantól minden rendben. Rengeteg a kiváló jelenet, amiknek nyomán a várva-várt érzelmi töltet is megérkezik, és remek volt, ahogy együtt tudtam izgulni meg örülni ezekkel a srácokkal. Az utolsó 20 perc "mintha benne lennél" érzete is nagyszerű, az akciók nemkülönben, itt látszik igazán az a 12 millió, amibe a film került.

Röviden: Kb. ilyen az, amikor az ember nem a különleges erővel együtt, Jonathan és Martha Kent óvó kezétől kísérve nő fel, hanem hirtelen pottyan bele a sérelmeinek és a keserűségének mocsarába. És persze ott a kérdés is: Te mit kezdenél egy ilyen erővel?

7,5/10
.

Niwrok írta:

.
Az erő krónikája

7,5/10

Örülök, hogy nagyjából egyetértünk. Nekem az Erő segítségével mozgatott kamera perspektívája nagyon bejött. Sokkal több van e filmben, mint azt első pillantásra vélhetnénk.

.
Mama


Felnőtt mese... igen, azt hiszem, ez a jó szó a film leírására, mert bár horrorként emlegetik, de én a műfaji "felsorolásból" erősen hiányolom a drámát. A Mama nyomokban tartalmaz ugyan kísértethistóriát, de sokkal inkább arról szól, hogy két kislány hogyan talál új családra, miután a szüleik meghaltak.

Az, hogy a kislányok a központi szereplők, nagy felelősséget rakott a gyerekszínészek vállára, főleg a Victoriát, az idősebb testvért alakító Megan Carpentierére, akik az alakítást meglepő hitelességgel hozták. Érdekes lenne tudni, hogy mennyire avatták be őket a történet mélységeibe és rémségeibe, de éppúgy érződik rajtuk az erdőben eltöltött idő hátborzongató elállatiasodása, mint idővel a nevelőszülők iránt érzett szeretet és aggódás. Csak mögéjük sorolhat be az Annabel szerepében Jessica Chastain, nem azért, mert az alakítása rosszabb lenne, egyszerűen csak a bevezetőt és a finálét leszámítva a karaktere súlytalanabb, viszont nagyon jól mutatja be azt az érzelmi átalakulást, amivel a filmbeli események számára együtt járnak. Ami/aki nem működik a filmben, az sajnos éppen Mama, legalábbis nem úgy, ahogy egy horrorfilmben azt vártam.

Egyszerűen nem tudtam félni attól a szellemtől, amelyik ugyan gyilkol, riogat, kifacsarodik, hörög meg mászkál, de közben a film jelentős részében annyit csinál, hogy játszik a gyerekekkel, énekel nekik, eteti őket -az Örökké Termő Fán érő, szilvaméretű cseresznyéivel(?)-, és amikor lelepleződne, akkor előzékenyen elbújik a háziak elől a szekrénybe meg egyéb helyekre. Nem éreztem, hogy a figura maga félelmetes lenne, csak az eszközök azok, amivel a stáb a frászt akarja a nézőkre hozni, hogy hirtelen felbukkan itt-ott és hogy milyen zajokat kelt. Még amikor titokzatos, akkor is kb. olyan, mint egy albérletben élő, szégyenlősen rusnya babysitter, akit Annabel simán megkérhetne, hogy vigyázzon a lányokra, amíg koncertezik a bandájával. Onnantól meg, hogy elkezdik direktbe mutogatni, és kiderül, hogy "csak" egy groteszk samponreklám, még inkább szánalmat és sajnálatot éreztem iránta, mint félelmet.

Ezért a Mama inkább "riogatós" drámaként tetszett meg, ahogy bemutatja a testvérek kapcsolatát és a szereplők anyasághoz való viszonyát. Hogy hogyan "éli meg" Mama, aztán meg Annabel, hogy a lányok bekerültek a "létezésükbe" (Mamánál ugye nehezen értelmezhető az "életükbe"), és hogy a testvérekben milyen változásokat indít ez el. Mindezt szinte mellékesnek tűnő jeleneteken keresztül, mint ahogy Lily hívja Victoriát egyik éjjel, vagy ahogy Victoria leveszi a szemüvegét, mielőtt a gyerekszobába lépne. A film sokkal inkább szól a szeretetről, a gondoskodásról, a ragaszkodásról, az elengedésről és az érzelmi kapcsolatok szorosságáról, mint a félelemről. Minden horrorklisé és mellékszereplő ellenére ez két nő és két kislány története. Még Luke karakterével sem tudtak sok mindent kezdeni, a funkciója annyi, hogy létrehozza ezt a kapcsolatot, Annabell "tükre" legyen, és utána Coster-Waldau-t az író kómába meg egy céltalan erdei bolyongásra küldte.

Még mindenképpen ide kívánkozik, hogy az operatőrt, a látványtervezőt és a rendezőt is együttesen dicséret illeti a film hangulatának megteremtéséért. Bár sokszor kilóg a lóláb az érzelmi manipuláció miatt (a végén, hajaj...), de még az elejéről nagyon megjegyeztem Jeffrey menekülését az autóval a havas úton meg a Helvetia nevű kis házat az erdőben (ami az elmúlt évek egyik legkarakteresebb helyszíne lett szerintem ebben a stílusban).

Röviden: A Mama alapjául szolgáló 3 perces kisfilm sokkal félelmetesebb, mint másfél órásra hizlalt nővére. Ettől még sok dolog van, amiért érdemes lehet megnézni, csak tudni kell, hogy a riogatás még csak-csak, de a borzongás nem igazán van köztük. A véletlen úgy hozta, hogy két egymást követő napon is megnéztem a Mamát, de örülök ennek, az eredetileg szánt 7 pont a műfaji korrigálás miatt így erős 8 pont lehetett.

8,5/10

Niwrok írta:

.
Mama

8,5/10
.

Köszi. Akkor ezt látatlanba megvehetem. Úgyis unom már a netről letöltött anyag sokszor kétes minőségét.

.
Kényszerleszállás, avagy "Lehet-e egy seggfej hős, és fordítva?"


„Az ember megiszik egy piát, majd a pia megiszik egy piát, végül a pia megissza az embert!”

Egy lötty állott sör az üvegből, egy kis maradék whiskey, egy csík kokain: így indul jól a reggel Whip Whitaker kapitány számára, aki ezen a különleges napon abba a helyzetbe kerül, hogy egy repülőszerencsétlenséggel a háttérben tesztbábuja lehet mindenféle morális dilemmának, ezzel próbára téve önmagát, a környezetét, a nézőket, de még igazából a filmet készítő stábot is.

Bár az ajánló nem említi, de mert a fent leírt események a mozi első öt másodpercében történnek, így nem spoiler: a történet alapja az, hogy Whitaker kapitány berúgva, majd önmagát egy szippantásnyi kokainnal józanítva olyan repülési bravúrt hajt végre, ami a totális katasztrófa helyett "csak" hat embernek a halálával jár. Ezt nagyjából tudtam már a film előtt is, így azt hittem, hogy ez leginkább egy tárgyalótermi krimi lesz egy függő drámájával kiegészítve, és a kérdések aköré fognak csoportosulni, hogy mit tekintünk "fontosabbnak": hat ember halálát vagy kilencvenhat életét? Meghurcolható-e az az ember bármilyen okból, aki 96 ember túlélését jelenti egy reménytelennek tűnő helyzetben, hat áldozat árán? Megmenthető lett volna még akár az a hat is, ha Whitaker kapitány nem a pia-kokó kombót dobja be reggelire, hanem egy sonkás tojást, vagy ezek tették lehetővé azt a higgadtságot, hogy legalább az utasok egy részét megmeneküljön? Ha Whitaker a rákos felesége vagy a bírósági végrehajtó utolsó figyelmeztetése miatt aggódott volna, akkor ez a befolyás kisebbnek, elfogadhatóbbnak tűnik-e, mint az effajta függőség? Szóval már rögtön a valóban sokkoló hangulatúra megcsinált légikatasztrófa után szépen sorakoznak a kérdések, várva, hogy ha a film nem is ad választ ezekre (hiszen akkor mit vinne magával a néző?), de azért megpróbál közelebb vinni hozzájuk.

Nos, ez a film ezt nem teszi meg. Ezt a csattanót sajnos le kell lőnöm, sok csalódásnak elejét véve ezzel: aki pszichológiai nyomozásra számít, és arra, hogy a végén választ kap például Whitaker függőségének okára, hogy azért piál-e, mert az imádott apja túl korán halt meg, vagy mert hatéves korában eltörték a hintalovát... az ilyenekért másik filmet kell nézni. Hasonlóan kell tenni a probléma széleskörű "kibeszéléséért" (például a média és a külvilág szinte teljesen kimarad az alaphelyzetből), vagy hogy a néző egy Dávid-Góliát küzdelmet lásson a "kisember" és a Nagy, Gonosz Légitársaság meg a Még Nagyobb, Még Gonoszabb Repülőgépgyár között, akik a saját hibájuk mocskát maszatolnák egy "hős" esendőségére.

A készítők inkább egy személyes megközelítést választottak. Értelemszerűen részben Whitakerét, akinek megismerjük a körülményeit, amikben él, az áldozatot, amit ő személy szerint elszenvedett a baleset miatt, a múltjának egyes elemeit, a meghasonulásait, a vívódásait a függőséggel, és hogy ez miket hoz ki belőle... de, ahogy mondtam, a probléma gyökerének a bemutatását a film kihagyja. De ez egyáltalán nem baj, mert amelyik kérdést ehelyett végigvezeti a film, az legalább ilyen izgalmas: bármiért is került Whitaker erre az útra (ami nem pusztán a függőé, hanem a hazudozó, beképzelt, gyáva seggfejé...), van-e bármi, ami letéríti őt erről? És mert az első lehetőséget, vagyis hogy a munkája, az életüket rábízó utasai iránt érzett felelősségtudat legyen ez, azt rögtön az alaphelyzet kiikszeli... Igen, Whitaker piával folytatott "küzdelménél" már csak az keményebb, amit a stáb folytat azért, hogy a néző 96 ember megmentőjét ellenszenvesnek tartsa. Ahogy EZT Denzel Washington kifejezi és elősegíti, azért emelném ki őt.

Azonban mégsem ő az, akit megjegyeztem ebből a filmből, akitől igazán emlékezetes alakítást láttam volna, vagy akinek a karaktere a legérdekesebb volt, hanem... mindenki más:)! A Kényszerleszállás olyan szinten tobzódik a kiváló mellékszereplőkben, amit talán még egy másik filmben sem láttam; még úgy is, hogy igazából semmi más szerepük nincs a film eseményeire tekintettel, mint hogy csomópontok, útjelző táblák legyenek, választási lehetőségek elé állítva Whitakert. Már az furcsa volt, hogy Whitaker sztorijával párhuzamosan egy drogos "masszősz" életét is felvezetik (és Kelly Reilly alakítása ennek a szerepnek egy percében is hitelesebb volt, mint Washington a film teljes időtartama alatt), de ő csak előfutár volt. Ugyanígy kiváló karakter és szerepformálás volt John Goodman dílere (morbidan kellemes humorral fűszerezve a filmet), a vallásos másodpilóta (Brian Geraghty), Whitaker ex-felesége és fia, Whitaker szakszervezetis barátja-katonatársa (Bruce Greenwood), a Whitakert a jóízlés határán egyensúlyozva kimosdatni igyekvő ügyvéd (Don Cheadle), a stewardessek, de még az AA-klubban "Kétsör" Barry (Dylan Gussman) vagy az a kórházi ápolt is (Charlie E. Schmidt), aki a lépcsőházban bagózva öt perces filozófia nagymonológot nyom Whitakernek az életről. Plusz köztük van a film számomra igazi kulcsfigurája is, de hogy ki az és miért, azért már inkább tényleg nézze meg mindenki a filmet... vagy kérdezze meg a fórumon;).

Kár, hogy az érzelmek, az események súlyának kifejezésében a rendező Zemeckis nem elégedett meg azzal, amit a színészei nyújtottak, és néha nevetséges, giccses vagy éppen bunkó módon tolta az arcomba, hogy mit is kéne gondolnom és éreznem. Ezt néha szimplán kiröhögtem (pl.: Whitaker túlméretes vodkásüvege, a lágyan felduruzsoló hotelszobai hűtő), néha szimplán tudomásul vettem (Whitaker keresztneve Whip, ami angolul ostort jelent...), de a vége, az majdnem földbe állította nálam a Kényszerleszállást (ami amúgy egy tényleg jó, többféleképpen értelmezhető cím).

A DVD képét remeknek találtam, eredeti hanggal nézve azt egy kicsit halknak, nyugodtan lehetett volna erősíteni rajta. A lemezen egy hétperces kisfilm van a repülőbaleset forgatási képsorairól; hasznos és érdekes extra, de emellett szívesen hallottam volna például arról, hogy az író mi alapján és miért írta ezt meg... ja, és tudom, hogy telhetetlen vagyok, de mindezt úgy, hogy nem kell hozzá BD-t vennem.

Röviden: Ez a film egy kalandos repülőút, ami többször kerül légörvénybe, főleg a fináléval, és bár sokak számára részletkérdés lehet, de nekem akkor is bejött az, hogy az ülés kényelmes volt, a stewardessek kedvesek és csinosak, a felszolgált kaja ízletes, a kilátás pazar... és hogy a "leszállásnál" kéznél volt a repülőkön rendszeresített hányózacskó.

9/10


Elsősorban R2-D2-nak, más Remon kívül meg úgysem nagyon jár erre:

Spoiler:

.

Niwrok írta:

.
Kényszerleszállás

Elsősorban R2-D2-nak, más Remon kívül meg úgysem nagyon jár erre:

Spoiler:

.

Na b+, csak most olvastam a spoilert. Valamiért a benti gép a múltkor nem mutatta.

Megértem érvelésed, de - ahogy asszem kifejtettem - képtelen vagyok érzelmileg elvonatkoztati a film tekintetében a piától. Az ivásra nincs logika, nincs mentség, nincs jogos motiváció. Semmi nem lesz tőle jobb, de tudom, hogy az emberiség jó része ezt képtelen belátni. Az ivás nem egy bocsánatos bűn, nem egy jópofa buli, hanem emberek halnak meg miatta. Közvetlenül és közvetve is.
E tekintetben kiváló a mozi - csak nem ez volt a célja, nevezetesen ellenpropaganda az alkoholnak.

Ahogy öregszem, egyre zsémbesebb leszek néhány dologban, vallás, alkohol, stb.. Mondtam is itthon, vénségemre olyan leszek, mint Clint Estwood a Gran Torinoban a tornácon.

Szóval mellette én már nem tudtam élvezni semmi mást.

Niwrok írta:

.
Mama

8,5/10

Háááát... Ezen még gondolkodom, de nekem nem jött be. A végén néha felröhögtem, de úgy összességében csak néztem: WTF???

Még jó, hogy mégiscsak letöltve néztem.

R2-D2 írta:

Kényszerleszállás

Na b+, csak most olvastam a spoilert. Valamiért a benti gép a múltkor nem mutatta.

Megértem érvelésed, de - ahogy asszem kifejtettem - képtelen vagyok érzelmileg elvonatkoztati a film tekintetében a piától. Az ivásra nincs logika, nincs mentség, nincs jogos motiváció. Semmi nem lesz tőle jobb, de tudom, hogy az emberiség jó része ezt képtelen belátni. Az ivás nem egy bocsánatos bűn, nem egy jópofa buli, hanem emberek halnak meg miatta. Közvetlenül és közvetve is.
E tekintetben kiváló a mozi - csak nem ez volt a célja, nevezetesen ellenpropaganda az alkoholnak.

Ahogy öregszem, egyre zsémbesebb leszek néhány dologban, vallás, alkohol, stb.. Mondtam is itthon, vénségemre olyan leszek, mint Clint Estwood a Gran Torinoban a tornácon.

Szóval mellette én már nem tudtam élvezni semmi mást.

Lehet, hogy azért nem mutatta, mert csak utólag, kb. egy nappal később írtam hozzá a spoileres részt .

Nos igen, a túlzásba vitt, felelőtlenül, függőségi viszonyban folytatott ivás az ilyen. Egyébként hogy mi volt a film célja, ha propagandaként nézzük, egy érdekes kérdés . Úgy kb. a film felénél jutott eszembe, hogy mintha ez az egész arról szólna, hogy a problémamegoldó-helyzetfelismerő-katasztrófaelkerülő képesség javítása miatt az a legjobb, ha a pilóták egy csík kokainnal kezdik a napot  .
.

Niwrok írta:

.

Kényszerleszállás

/.../

Elsősorban R2-D2-nak, más Remon kívül meg úgysem nagyon jár erre:

Spoiler:

.

Nekem úgy tűnik, hogy látod a film hibáit, csak nem érdekelnek, így igazán nincs mit hozzáfűznivalóm, csak azt tudom ismételni, hogy szerintem ez egy rossz film.

.
Strike Back S3


"Don't you know a sympathy fuck when you had one?"

Ha elsőként látom ezt az évadot, akár különállóként, nem folytatásként, akkor is lennének fenntartásaim, de a második évad tükrében annyira semleges kopipészt utánzat volt, hogy azt már nem vettem igazán jó néven. Ugyanazt csinálja, mint az előző évad, de ezúttal sokkal sterilebben.

Ez az évad ugyanis csak abban próbál különbözni az előzőtől, hogy "több". Több akció, több hulla, több kilőtt golyó, nagyobb drámák, több csöcs, nagyobb tét, több mindenből. És a sok "több" közben áldozat lett az a kevés életszerűség és szerethetőség is, a lazaság, ami az összes képregényes-rajzfilmes stíluselem mellett is szórakoztatóvá tette a Cinemax sorozatát, és lett egy lélektelen klón. Hiába van több lőpárbaj aknavetőkkel meg minden, a bele fektetett energia elismerése mellett sem tűntek ezek többnek egy videojáték töltelékjeleneténél, ahol pontosan lehet tudni, hogy 76 arctalan senki lepuffantása után nyílik meg a következő szint, és lehet továbbhaladni. Kevesebb a poén, még Scott is hanyagolja a szexista beszólásokat, meg egyébként is nincs is kivel, mert túl drámaira és nyomasztóra akarta a stáb venni a hangulatot. Ugyanez igaz a védjeggyé vált dugásokra, mert ha legalább annyira abszurdak lennének, mint a múltkori "Gyere, bébi, futás közben van még két percünk...", de egyfelől elképzelni nem tudom, honnan szedtek ennyi baltával faragott arcú nőt (másik végletnek meg ott a milíciavezér nője, akin tisztán látszik a napi egy óra futópad és a modellkarrier), másrészt ezek mind érzékeny szeretkezések, a lelkek megértése és együvé olvadása... Scottnál... Tudtam én, hogy a legrosszabb, ami történhet, ha elkezdenek Scott érzékeny lelkére gyúrni.

Egyértelműen látszik a szándék a komolyságra, érzelmi töltésre, ezért próbáltak a korábbinál szövevényesebb sztorit összehozni, ennek mindenféle lelki válságokat, tragikus emlékeket a részévé tenni, de a készítők ritkán (igazából egyszer, a kivégzésnél) jutottak tovább a giccsnél és/vagy a kínos fordulatoknál, amiket még kínosabb epizódjelenetek színesítenek. Rögtön az elején Stonebridge élete duplán is drámai fordulatot vesz, de ilyenkor azért csak felmerül, hogy biztos adnék-e annak az ideggyenge fickónak éles lőszert a kezébe, aki a játékpisztollyal is bénázik... és mivel az egész drámának az alapja hiteltelen, így egy cseppet sem érdekelt, hogy a szabályok és az utasítások feltétlen hívénél még Pavlov kutyái is nagyobb önkontrollal rendelkeznek, és csaholva fut bosszút állni minden utcasarkon. Ugyanebbe a csapdába esik az évad jobb sorsra érdemes főgonosza, akinek tervét sikerült úgy összekatyvaszolni, hogy van, aki zoknit lassabban vált, mint az öreg "megtámogatandó" országot, hogy a végén "jobb híján" alapon nála is személyes bosszúba fulladjon a nagy machináció. Röhejes apróságokat gyakorlatilag minden epizódból lehetne mondani, kiemelve például a félepizód-zárókat, de a mélypont nálam a "csőcselék" volt: komolyan gondolta bárki is, hogy egy lincselésre kiéhezett tömeg órák alatt arra jut csak, hogy rázza a tyúkketrecnek is gyenge rendőrségi dróthálót?! Na meg hogy kerítésre alig van pénz egy p'csányi rendőrőrsön, de spéci sokkolós lövedékre igen... jajanyámborogass...

Ez most úgy tűnhet, mint egy fikahalom, ami alig hangsúlyozza a pozitívumokat... és ez így is van. Teljesen feleslegesnek tartom ugyanis még egyszer túlragozni azokat a szimpatikus elemeket, amik már a második évadban is benne voltak. A színészekre nem lehet panasz, az akciójelenetek koreográfiája hangulatos, a párbeszédek (a fent már kitárgyalt nyáltengereken kívül) tűrhetőek. Én Afrikával is ki voltam békülve, mert azért a kontinens elég nagy ahhoz, hogy többféle jellegű díszletet adjon, így aztán éppúgy belefér a homoksivatag, mint a lepukkant falvak, városrészek, kontrasztként pedig a luxuslakások és a felső tízezer gazdagsága. Az így is benne van ezekben a jelenetekben, hogy a bemutatott jótékonysági esteken többet költenek a mártásokra, mint amennyi végül egy-egy megsegítendő családhoz eljut...

Vannak jobb pillanatok, mellékszereplők, emlékezetes jelenetek, de a többi mellett ezek is szinte csak arra voltak elegendőek, hogy a végéig eljussak.

7/10, de ezt is nehezen adtam meg, inkább csak az évad második fele miatt.
.

Niwrok írta:

.
Strike Back S3

7/10, de ezt is nehezen adtam meg, inkább csak az évad második fele miatt.
.

Ismételten egyetértünk. Valami ilyesmit íram én is, csak más súlypontokkal.

Nekem a következő projekt a S4 lesz, kíváncsi vagyok, merre mennek tovább...

.
A biztonság záloga / Safe


Már a borítót olvasva is felszaladt a szemöldököm, elvégre a ketrecharcos-exrendőr még csak hagyján, de ez a zsenikislány vonal elég bizarrnak tűnt, viszont régen láttam vérbeli "B" kategóriás akciófilmet, ezeknél Statham mozijaira bizton lehet számítani, és ezek közül a Safe-re esett a választás.

Mivel ennek a stílusnak alapból megvannak a maga korlátai, így ezekkel nem is érdemes foglalkozni, és akkor a maradék negatívumokat a bevezetőben sorra is vettem. Vagyis azt, hogy az egész alapötlet marhaság. Statham karaktere, ez a Luke se kutyafüle, de benne legfeljebb a töménység zavaró, ahogy az összes 80-as évekbeli akcióklisét megpróbálták egy szereplőbe szuszakolni (mondjuk a "tévedésből elvesztett meccs, ami után kiírtanak egy családot" dolog még ott is erős lett volna, az utána megvalósított "felügyeletről" nem is beszélve). Mei puszta létezése és felbukkanása viszont egy gigantikus kérdőjel: a matektanárát is lealázó, Kínából importált, kiskorú matekzseni, akit a triádok zsebszámológépes PDA-ként használnak, pedig az elektronikus változatnál azért pár fokkal feltűnőbb és "sérülékenyebb", és akkor még hozzájönnek a személyes problémák is... EZMIEZ?! Oké, tudom, már csak egy bánatos kölyökkutya kéne, és kész is lenne a tökéletes film, de engem azért csak megdöbbent, amikor valakinek ilyen messzire gurul a gyógyszere, még akkor is, ha persze, azt is értem, hogy nehéz ebben a műfajban újat, figyelemfelhívót hozni, ez meg legalább az. Az író-rendező Boaz Yakin amúgy meglepetésemre egészen érdekes filmográfiát és egyéb filmes múltat tudhat magáénak, amik közül többet szeretek...

...és igazából ezt is, mert a két főhős abszurditásán túl elégedett voltam a filmmel. Leginkább amiatt, hogy ezeket a karaktereket milyen izgalmas kapcsolati hálóba dobja bele. Bár az első fél óra másról sem szól, mint hogy gubancolódik a Mei-Luke-ruszkimaffia-triádok-korruptzsarukéstársaik ötösfogat, de még utána is akad egy-egy új szál, amik körbehurkolják az egészet. Ez néha zavaró, de általában tetszeni szokott, ha egy film csak "ablak" a szereplők életére, és nem azzal húzzák az időt, hogy mindent előre szájba akarnak rágni. Ilyenkor meg aztán pláne, amikor a bűnszervezetek jó mélyen turkálnak egymás zsebeiben, persze mindenfajta bizalom nélkül, évekre/évtizedekre visszamenően. A Safe csúcspontja nekem az a hatalmi/üzleti/politikai háló volt, amiben nem is az a kérdés, hogy rablók és pandúrok hátbaszúrják-e egymást, még csak nem is az, hogy mikor, hanem minderről még alkudozni is kezdenek, hogy akkor most markolatig szúrnak-e, vagy esetleg bizonyos jutalékok megemeléséért, bizonyos érdekeltségek átengedéséért csak öt centi mélyen. Ez az, amiért egy kicsivel több, mint egy sima alsó-középkategóriás akciófilm.

Mert az, még úgy is, hogy a műfajhoz képest egy kicsit kevés az akciójelenet, meg rövidek is, a már említett drámaiság érdekében, a Luke és Mei között kialakuló kötődésnek nagyobb teret hagyva, ami jó, csak egy ilyen filmet nem ezért kezdek el nézni. Van azért egy szépen koreografált bunyó a metróban, két-három nagyobb lövöldözés és autós üldözés, ahol szerencsére nem csak a kilőtt golyók meg a leamortizált kocsik száma a fontos, hanem a rendezőnek jó pár érdekesebb beállításra is futja (pl.: a visszapillantó tükrös).

Röviden: Az időnkénti érzelgősködés és a röhejes alapsztori ellenére is azt kell mondanom, hogy a Safe összességében egy jó hangulatú és stílusos akciófilm, Statham munkásságának egyáltalán nem válik szégyenére... még ha ez egyeseknek nem is jelent sokat .

7/10

.

.
Vissza a jelenbe / Hot Tub Time Machine


Az "időutazó jakuzzi"... Na most ehhez, meg a fenti "egyenlethez" mit lehet még hozzátenni?! Mit mondhatnék, amitől vonzóbbá tehetném ezt a filmet, vagy amivel kevésbé nagy marhaságnak tűnne? Utóbbihoz nincsenek ötleteim, az előbbivel azért megpróbálkozom .

Mert persze az alapötlet blőd, de attól még szimpatikus ezzel a 3+1 szerencsétlennel (három régi haver -akik egy kicsit távol sodródtak az évekkel egymástól- egészül ki egyikük kocka unokaöccsével), akiket megkeseredett, félrecsúszott életükben egy tragédia kovácsol össze, hogy aztán nem sokkal később egy váratlan lehetőséget kapjanak életük legjobb éjszakájának újraélésére... és esetleg megváltoztatására. Igazából ennyi, egy fejesugrás a rossz házasságokból és a döntések rossz következményeiből a 80-as évek féktelen síparadicsomi bulijába.

Mindezt szerencsére egész fogyaszthatóan és humorosan teszi a film, legfeljebb egy kicsit morbidra véve a figurát (mint a már említett tragédiánál), vagy éppen visszafogottan ordenáréra (a lehányt mókus után most már tényleg kénytelen vagyok új hollywoodi fétisre gyanakodni). A poénok egy része, a legtöbb természetesen a két korszak különbözőségéből adódik, mert mondjuk két évtizede még egy kicsit több kellett a "lájk"-nál egy kapcsolat beindításához, ahogy az időutazóknak meg az megdöbbentő, hogy valaki nemcsak tudja, mi az a walkman, de használja is. Ezen felül vannak vicces jelenetek a szereplők múltjának kissé másmilyen újraéléséből, a maradék meg jön a helyzet abszurditásából.

Érthető módon a húzóneveknek John Cusacknek meg a kb. három jelenetben felbukkanó, a rejtélyes és talányos gondnokot alakító Chevy Chase-nek kéne lennie... de nálam szinte ők voltak a legérdektelenebbek, mert a showt totál elrabolta Rob Corddry! Még csak idén kezdtem felfigyelni a fickóra, szerintem nagyon jó komikus, de itt még a karaktere is annyira tökéletesen seggfej, hogy talán minden percet végigvigyorogtam, amikor a képernyőn volt. Ő a történet kiindulópontja, az ő élete van a legmélyebb gödörben, mégis ő mondja a legjobb poénokat (egyet, Nick "hazatelefonálását" leszámítva), és tök jól áll neki a cinizmus meg a szarkazmus is, miközben neki ez az éjszaka nem is volt olyan kellemes élmény, lévén kétszer is összeverték... amit az események vonalához hűen újra is kell élnie. Na és hát a vége, az mindent visz !

Röviden: Lehet ez akármilyen baromság, szinte végig jól szórakoztam, még ha múltidézésből többet is el tudtam volna képzelni. Alig várom, hogy belecsobbanhassak a folytatásba  !

8/10
.