Niwrok írásai 1.0

.
Dead Set / Hulla-ház (S1)


Az angol Big Brother stúdiójában, főleg a bentlakók között nagy az izgalom, mert az este folyamán kiszavazás lesz. Sok vendéget várnak, élő adás lesz, így, hogy minden klappoljon, a producer Patricknak kell kézben tartania a dolgokat, ezért is nem örül, amikor figyelmeztetik, hogy az adás esetleg elmaradhat, ha a híradóknak tovább kell tudósítaniuk az országszerte kitört fura zavargásokról. Végül a kiszavazás rendben lezajlik, a vörös hajú Pippa elhagyja a Házat, akit az éljenző vagy éppen fújjoló sokaság fogad... meg az a pár zombi, amiknek mostanra sikerült bejutniuk a tévéstúdió területére. A stáb tagjai és a vendégek fejvesztve kezdenek futni az életükért, nem túl nagy sikerrátával, így egy óra múlva már szinte csak zombik vannak a színfalak mögött. Odabent azonban más a helyzet, a szokásos tivornyát nemigen tudja megzavarni, hogy az izgatott ováció kinti hangjaiból kétségbeesett üvöltözés lett, majd az is elhalt. Csak hát így kérdésessé válik, hogy a nehezített körülmények között ki lesz a BB "győztese", ki tudja elhagyni utolsóként a Házat... vagy legalább élve.

Ahogy látszik, nincs ezen mit nagyon magyarázni: a Dead Set egy egyszerű hentelős zombihorror, amiben az a csavar, hogy egy valóságshow díszletei között és szereplőivel zajlik. Viszont ez az egy ötlet rá tudott venni, hogy megnézzem, mert látszott ebben potenciál. Elsődlegesen persze a kezdeti gyanútlanság csábított, ami -gondoltam- csak lassan fokozódik majd, és utána is lehet plusz feszültség forrása, mert bár úgy néz ki, hogy a játékosok "védettek", falakkal körbevéve, a külvilág kizárásával lehetnek bent, amíg van elég kaja, a műsor jellegéből következik, hogy csak ők nem látják, mi van kint, a kintiek bármikor rájuk törhetnek, át az üvegen és a gipszkartonon. A másik, hogy az ilyen show-kban a sokhetes összezártság igazi pszichodrámákhoz vezethet, zárt térben kevés ember egyenlő sok szervezkedés és manipulálás, a zombivész árnyékában meg mindez még intenzívebb lehet, reméltem. Végül, amitől a sok vér mellé egy kis humor volt várható, és igazi valóságshow-s hangulatot lehet vele csinálni, az a karakterek összeválogatása. Aki látott ilyen műsorokat, az tudhatja, hogy nem sok a játékosok között a Nobel-díjas, sokkal inkább szempont, hogy a csajoknak legyen szép nagy mellük, és hogy eszük is van, az nem kizáró ok, de nem muszáj, hogy legyen, a srácok közé meg persze kell egy bunkó macsó (szintén nem sok aggyal), egy nagy manipulátor, akit mindenki utálhat (mert mondjuk a többiekhez képest öreg és igénytelen), a polkorrektség jegyében esetleg egy-két kisebbségi/színesbőrű, és jó, ha akad egy kényeskedő, hisztis travi/buzi is, csak hogy igazán színes legyen a társaság.

Ez utóbbiban nincs is hiba, a lakók összetétele hiteles, a többségükből azt sem nézné ki az ember, hogy fel tudnak ütni egy tojást, nemhogy túlélnek egy zombitámadást. Viszont bár ezek az alapok elegek lennének egy jó és szórakoztató zombifilmhez, a Dead Set csak részben tudja beváltani ígéreteit. A legnagyobb hibája, hogy túl sokat épít és szán a külvilág eseményeire, legyenek azok bármilyen valószerűtlenek (az összes tévécsatorna szünetel, kivéve a BB-ház élő közvetítése, amiből a kintiek megtudják, hogy még vannak a Házban) vagy feleslegesek (én nem akartam volna megtudni, hogy a műsor gyártásvezetője hogyan szarik egy pezsgősvödörbe), ami sokat enyhít a bezártság jelentette feszültségen. Nagyot csalódtam, amikor a várt benti tanakodás és tanácstalanság helyett a lakók már másnap reggel megtudják mi és hogyan is történt, mert egy túlélő gyakornokcsaj pont náluk keres menedéket, de például arra is jó húsz perc megy el, hogy páran elautózzanak a közeli gyógyszertárba, aminek alig van más szerepe, mint hogy felhívják magukra a zombik figyelmét, és legyen egy kis idétlenkedés két túlbuzgó rendőrrel, akiknek szintén nem sorsoltak túl sok észt. A szereplők között is alig van interakció, és ez csak részben magyarázható azzal, hogy alig okosabbak, mint a zombik, mert ezek a jelenetek leginkább közhelyesek, bármelyik zombifilm tele van ezekkel, és semmit nem tesz hozzá az, hogy ez most éppen a BB-ház. Egy-egy helyzetpoén van csak (pl.: hogy az aggódás a zombik miatt kimerül annyiban, hogy "És akkor most nem leszünk benne a tévében?"), viszont kevés az igazi veszekedés, a hajtépés, és az is csak a végén, az utolsó egy órában bukkan fel. A hosszú felvezetés, a kinti események, a betévedő túlélők végülis mind csak ezt készítik elő, az igazi párhuzamot a "játék" és a zombiinvázió között, amikor a "kiszavazás" egyben a túlélés kérdése is, és ahhoz képest, hogy a felvezetés majdnem másfél óra, a maradék szűk egy igencsak kevésnek tűnt, már csak azért is, mert az az izgalmas szakasz, az egész filmnek olyannak kellett volna lennie.

A műsoridő jelentős részét teszi ki a belsőségek marcangolása és a zombik elől menekülések, amik nekem ebben a mennyiségben akkor is kicsit unalmasak lettek volna, ha jól megcsinálják, de még csak nem is azok. Illetve jók, mert a maszkok tetszettek és a hangulatuk is, az operatőr viszont úgy rázta a kamerát, mint a rumbatököt, kb. a zombik számával egyenes arányban gyorsulóan, a statikus kamerákat meg állandóan a zombik szájába tolta, mintha fontosnak tartaná megmutatni a zombik orrából lógó vagy a fogaik közé szorult húscafrangokat, és a legrosszabb, hogy ettől a felvételek zavaróan életlenek lettek.

A kihasználatlan lehetőségek és az idegbeteg rángatózás ellenére azért "egynek jó volt". Az újgenerációs túlélők megpróbáltatásai ugyan inkább ki tudtak volna tölteni egy bő másfél órás filmet, mint egy összesen 140 perces, öt részes minisorozatot (ezért is voltam bizonytalan a zárójellel, hogy ezt ilyen időtartamban egyáltalán lehet-e sorozatnak nevezni), de minden elemében vannak felfedezni- és továbbgondolni-valók. Csak az összhatás nem túl fényes.


6,5/10
.

Niwrok írta:

.
Dead Set / Hulla-ház (S1)

A kihasználatlan lehetőségek és az idegbeteg rángatózás ellenére azért "egynek jó volt". Az újgenerációs túlélők megpróbáltatásai ugyan inkább ki tudtak volna tölteni egy bő másfél órás filmet, mint egy összesen 140 perces, öt részes minisorozatot (ezért is voltam bizonytalan a zárójellel, hogy ezt ilyen időtartamban egyáltalán lehet-e sorozatnak nevezni), de minden elemében vannak felfedezni- és továbbgondolni-valók. Csak az összhatás nem túl fényes.


6,5/10
.

Hogy Te miket nézel...

Ezt kihagyom, ha nem gáz. Hogy is írtad egyszer: "Jó tudni, hogy van ilyen, de kb ennyi"

Azért köszi!

R2-D2 írta:

Dead Set / Hulla-ház (S1)

Hogy Te miket nézel... Ezt kihagyom, ha nem gáz. Hogy is írtad egyszer: "Jó tudni, hogy van ilyen, de kb ennyi"

Fel sem merült, hogy te leszel a célközönség .
Jómagam inkább Weidére gondoltam vagy Mr. White-ra; ők úgy vettem észre, szeretik az idétlenséggel tarkított trancsírozást .


.

Niwrok írta:

Dead Set / Hulla-ház (S1)

Jómagam inkább Weidére gondoltam vagy Mr. White-ra; ők úgy vettem észre, szeretik az idétlenséggel tarkított trancsírozást .

.

Weide??? Bár.... elalvás előtt pont belefér.

.
Oculus


Amikor láttam a film plakátját meg talán az előzetesét is, kb. úgy voltam vele, mint R2. A tükör amúgy is állandó horrorkellék, és össze-vissza rémisztgetnek vele, hogy ki mit lát meg maga mögött bennük, ráadásul még ott van a Tükrök is, ami a plakát által is sugallt tükörvilági rémségeket maxolta ki rendesen nálam, úgyhogy túl nagy érdeklődésem nem volt a dologban. Az Oculus azonban friss élményeket hozott azzal, hogy miközben az évtizedes tragédiák által kísértett testvérpár, Kaylie és Tim egy misztikus tükör rejtélyének nyomában jár, magyarázatot próbálva találni a szüleik halálára, lehetőséget a tükör elpusztítására, ebben a tükör úgy vesz részt, hogy maga a tükrös riogatás és a tükörvilág legfeljebb a film gyengébb pontjain jelenik meg.

Az Oculus nálam három jól elkülöníthető felvonásra osztható, és ezek közül az első annyira jó volt, még ha nem is klasszikus értelemben vett horrorként, hogy a szerintem feleslegesen, és igazából zavaró in medias res prológus sem tudta elvenni a legfőbb erényét: az egyre fokozódó bizonytalanságot. Nagyon tetszett, ahogy feláll az alaphelyzet, azaz ahogy ott van Tim, aki 11 év pszichiátriai kezelés után szabadulna végre, és kezdhetné el a "normális" életét, de ehelyett a nővére visszaviszi abba a házba, ahonnan az egész indult, másrészt ott van Kaylie, aki a sok előkészülettel, az átfogó nyomozásokkal a régebbi esetekről, és a nem egyszer meglepően bosszúszomjas incselkedésével a tükörrel profin hozza a megszállottság minden tünetét. A testvérek vitáiban tök jól benne van, hogy Tim mindenáron próbál racionális magyarázatokat találni azokra a családi tragédiákra, amikről ekkor még kevés fogalmunk van nézőként, de annyi biztos, hogy éveket töltött miattuk a srác az elmegyogyóban, és a legkevésbé az hiányzik neki, hogy amiről mindezalatt győzködték őt és önmagát, ami a szabadulásának az alapja volt, azt most alapjaiban értékelje újra, ráadásul lassan kiderül, az elmúlt 11 évet a nővére kb. arra tette fel, úgy alakította még a munkahelyét és a kapcsolatait is, hogy egy célja volt vele: megkaparintani a tükröt, ami szerinte minden bajuk okozója volt. És kiváló az egyensúly, az időnkénti billegés, hogy most mit higgyek: hogy a tükör tényleg démonlakta, de Tim próbál kizárni mindent a tudatából, ami csak halványan is erre utalna, vagy a tükör csak egy ronda normál tükör, és inkább Kaylie-nek kellett volna pár évet muszájdzsekiben tölteni ahelyett, hogy a "bosszúja" beteljesítésén munkálkodott.

A mérleg azonban előbb-utóbb kileng, ami persze önmagában nem túl meglepő, hiszen ez mégiscsak egy horror, a bevezető is ellőtte a dolgot, ráadásul a tükörről is sugárzik, hogy valamelyik Hófehérke-feldolgozásban lehetett kellék (ezért mondjuk kicsit valószínűtlennek is tartottam, hogy bárki modern ember fel akarja akasztani a dolgozószobájában, hogy egész nap ezt nézegesse...), viszont volt annyira jó az alapanyag, hogy a film ettől alig vesztett érdekességéből. Ebben a felvonásban két dologé a főszerep, vagyis egyfelől most már teljeskörűen megismerhetjük a 11 évvel ezelőtt történteket, legalábbis azok kezdetét, másrészt elkezdhet megmutatkozni, hogy mire is képes a tükör, hogy miért is voltak Kaylie-nek fontosak az előkészületek, próbálva tanulni a korábbi halálesetekből... de az is, hogy a tükörnek ennél bőven nagyobb a hatalma, és semeddig sem tart ezeket "kijátszania". Itt ebben van a varázs: valahol úgy a jó felénél tűnt fel, hogy még mindig alig mutatnak szellemeket, azok is többnyire csak állnak a csillogó tükörszemükkel, mégis totál be vagyok feszülve, mert azért csak azt vették el itt tőlem meg a szereplőktől, aminél ijesztőbb kevés van: az érzékeibe és a saját józan eszébe vetett hitét. Nem láttam, amitől félni kéne, csak éreztem, és ez a mai jump-scare közhelyekre építő horroroknál ritkaság.

Később azzal, hogy ezt a lappangó borzongást is feláldozza a film, próbálva új szintre emelni az ijesztgetést, eljutunk a film harmadik, részemről leggyengébb szakaszához. Félreértés ne essék, normál értelemben ebben volt a legtöbb horrorelem, a tükörszemű rémek egyre közelebből és egyre nagyobb számban riogatnak, a zöldes félhomállyal, a részemről is kiemelendő zenével és ezzel az egy egyszerű csillanáseffekttel is esetenként kellemes feszültséget idézve elő, ráadásul az sokszor remek, ahogy a teljes kavarodás jegyében a múlt és a jelen eseményei hol kiváló precizitással folynak egymásba, hol párhuzamosan futnak, és ezalatt a gyerekeknek még egy pszichopatával és egy bevadult őrülttel is számolniuk kell a meneküléseik során... de többször úgy éreztem, ehelyett szívesebben kapnék még többet a "kinek higgyek?" kétesélyességéből vagy az idegpályákat látható ok nélkül bizsergető "Na majd én megmutatom, hogy kivel szórakozzatok, kis taknyosok!" "játszadozásából. Innentől nekem túl kézenfekvővé vált, hogy mitől is kéne megijedni, túlmagyarázottnak hatott a dolog, és amikor kicsit utánanéztem, hogy ki csinálta ezt a filmet, és mik voltak a korábbi munkái, rájöttem, hogy hasonló volt a gondom Mike Flanagan Absentia c. filmjével is: az is addig tetszett igazán, amíg az alagút minden látható ok nélkül tevékenykedett (pedig az még nem is ilyen Hófehérkés tükör volt, hanem egy hótt egyszerű beton külvárosi aluljáró), és amikor elkezdődött a magyarázkodás az óriásbogarakkal meg a térkapuval, le is eresztett a film.

Az viszont egy Kickstarteres film volt, ezért az eszköztára is csekélyebb volt (70.000 dollár más filmeknél esetenként Perrier-re megy el), az Oculus meg a szintén nem túl magas 5 milliós büdzséjével kellően magas szintre emelt egy hasonlóan jól megírt forgatókönyvet. A saját világán belül a film majdnem tökéletesen működik, amin tényleg szinte csak kekeckedésnek ható apróságok akadtak fenn. Engem néha kizökkentett, ha a külvilágot is megpróbáltam beleképzelni a történetbe, például a múltbeli visszaemlékezéseknél ötlött fel egyszer, hogy ezek a gyerekek miért nincsenek soha iskolában, és amikor az apa közölte a gyerekekkel, hogy szobafogság van és nem mehetnek sehova, akkor csak megkérdeztem magamban, hogy "Nem rohadt mindegy!? Eddig se mentek sehova, bazzeg!" . Flanagan is érezhette ezt a "kiskaput", ezért is örültem külön a szomszéd felbukkanásának, vagy éppen ezért volt jó a játék a segélyhívásokkal (a "hívd ide apádat" külön ütős volt).

Így ezeket még nem nevezném negatívumnak, azt inkább, hogy a befejezés milyen összecsapottnak hatott, nem is azért, ami történt, mert végülis a sztori ezt jól felvezette, hanem ahogy tette ezt.

Spoiler:

Soha rosszabb filmet Halloweenra!


9/10
.

Niwrok írta:

.
Oculus


Soha rosszabb filmet Halloweenra!


9/10
.

Ennek elmondhatatlanul örülök!!!

Niwrok írta:

.
Oculus

9/10

Nekem is tetszett, de a befejezéssel nem tudtam kibékülni.  Hazavágta nálam a film újranézhetőségét.

Remo írta:

Oculus

Nekem is tetszett, de a befejezéssel nem tudtam kibékülni.  Hazavágta nálam a film újranézhetőségét.

Igen, erre próbáltam én is utalni, hogy egy olyan filmnél, ami a bizonytalansággal hozza rám a frászt, egy bármilyen lezárás majdhogynem csak csalódáshoz vezethet, hiszen a fő feszültségforrás elillan. Ráadásul így, hogy két perc alatt lezavarták, ilyen "puff-placcs" volt az egész...

Spoiler:

Azt hiszem, a rendező is érezte, hogy ezt a filmet ilyen felvezetéssel nem lehet jól befejezni, így aztán próbálta gyorsan és "fájdalommentesen" bevégezni. A szándékot megértem, de ettől még nem tetszik.
.

Niwrok írta:

Jómagam inkább Weidére gondoltam vagy Mr. White-ra; ők úgy vettem észre, szeretik az idétlenséggel tarkított trancsírozást
.

Megtiszteltetésnek veszem, hogy gondoltál ránk! Amint időm engedi megnézem.Viszont ez a Haunter nagyon megfogott alapból imádom az olyan filmeket amik az időutazással vagy ahhoz hasonló dologgal kapcsolatos! Apropó viszont én megnéztem a Vihart! Az a helyzet, hogy tényleg jó látni, hogy már 2005-ben volt egy kis előszele a skandináv minőségi filmeknek. Bár igaz ez a film a 6-os és a 7-es számok közé ékelödik a 10-es skálán. Érdekes volt, de a vége egy kicsit zavart, hogy

Spoiler:

Mr. White írta:

Apropó viszont én megnéztem a Vihart! Az a helyzet, hogy tényleg jó látni, hogy már 2005-ben volt egy kis előszele a skandináv minőségi filmeknek. Bár igaz ez a film a 6-os és a 7-es számok közé ékelödik a 10-es skálán. Érdekes volt, de a vége egy kicsit zavart, hogy

Spoiler:

Jó neked, ha csak az zavart...

Mr. White írta:

Apropó viszont én megnéztem a Vihart! Az a helyzet, hogy tényleg jó látni, hogy már 2005-ben volt egy kis előszele a skandináv minőségi filmeknek. Bár igaz ez a film a 6-os és a 7-es számok közé ékelödik a 10-es skálán. Érdekes volt, de a vége egy kicsit zavart, hogy...

Spoiler:

Spoiler:

.

.





After / Néptelen történet




Freddy és Ana egy éjszakai buszon találkoznak, és ahogy beszélgetni kezdenek, túljutva az olyan körökön, hogy "hogy hívnak", "mit dolgozol", megdöbbenve jönnek rá arra, hogy nem csak ugyanabba a kisvárosba tartanak, de majdhogynem szomszédok is. Mielőtt azonban jobban belemerülnének, a buszuk karambolozik, és amikor legközelebb magukhoz térnek, bár otthon vannak, de ez nem az a Pearl, amit ők ismertek. Kettejükön kívül a fakó félhomályba burkolt utcák teljesen kihaltak, és amikor megpróbálják elhagyni a várost, kiderül, hogy akörül egy sűrű, fekete ködfüggöny van, ami ráadásul egyre szorosabban fogja körbe a várost. A városon belül is meglepő eseményeket tapasztalnak, emlékfoszlányok elevenednek meg kettejük múltjából, és miközben azon tanakodnak, hogy "csak" a Homályzóna legújabb epizódjába kerültek-e, vagy a baleset járt végzetes következménnyel, és ők most szellemként ragadtak a limboban, egy furcsa ajtó és egy ijesztő szörnyalak látszik a rejtély megoldásának.

Ha nagyon leegyszerűsítve akarnék fogalmazni, akkor ez a film a múltkor "feltámadt" Vihar (ugye itt és itt) csendesebb, merengőbb, viszont kevésbé seggfej kisöccse. Ahogy a fentiekből is kikövetkeztethető, a történet alapja ugyanaz, ahogy ezúttal a két főhős egy titokzatos helyre kerül, a kihalt szülővárosukba, és ott az életük nehéz, olykor tragikus pillanataival szembesüljenek, mely reményeik szerint a valós világba való visszatérésüket vagy a legalább a halálban való megnyugvásukat jelenti majd. Amíg azonban a Viharban DD a saját tahóságának krónikáját követte visszafelé addig a pontig, amikor végleg megpattant benne valami, és tette mindezt egy szürreális jelenetekkel tarkított cyber-kémes akcióthrillerben, egy rejtélyes vörös csaj útmutatásait követve, és valami öltönyös barom elől menekülve szarvasagancsos gyárakban, Freddy és Ana ténylegesen magukra vannak utalva, az amúgy a Vihar öltönyösénél sokkal jobban kinéző és érdekesebb, a Resident Evil nyáladzóira hajazó szörnyet leszámítva, szimpatikusabbak is, mint DD volt, így azért csak jobban foglalkoztatott, hogy sikerrel járnak-e, és emiatt a bűntudatuk is -ami szintén fontos szerephez jut- átélhetőbb volt.

Ha már múltkor hasonlítgattam, akkor a Silent Hill most is megáll, bár annyira emlékezetes, karakteres helyszínek nincsenek benne, mint ahogy a Viharban volt a lepukkant szoba. Inkább csak egy volt, ami mindent vitt, az ajtó a kulcsokkal, de mert eleve annak a hangulata vett rá arra, hogy megnézzem a filmet, mert az volt a plakáton, így azt már előtte is ismertem. A másik film, ami közben eszembe jutott, a Langolierek volt, ahogy a köd egyre közelebb jut a városka központjához, amin túl csak a végtelen homály látszik, "bekebelezve", ami elé kerül, ezzel jelezve valamiféle határidőt, amíg még van idejük cselekedni, és a sokfogú szörnyről is ezek ugrottak be. A harmadik a film alapvető koncepciójához kötődik, ami egyben a legmarkánsabb különbség a Viharhoz képest, vagyis ahhoz, hogy ez a lelke mélyén egy romantikus film, mert ahogy a buszon Freddy elkezdi a flörtölést és az udvarlást, a közös kalandok, az összezártság hatására ezek még ebben a misztikus világban is érzelmeket keltenek Anában, aztán majd persze kiderül, hogy ilyen körülmények között lesz-e egyáltalán mód ennek a szerelemnek a beteljesítésére ; a harmadik kapcsolódó film nálam a Ha igaz volna... lett.

Bocs, hogy az egész filmet a Viharhoz viszonyítva értékeltem, de két ennyire hasonló koncepciójú film ennyire egymáshoz közel eső megnézésénél nem nagyon tudtam mást tenni. Az összhatás végül efelé billentette a mérleget, mert bár a Vihar hangulata elég hektikus volt, ami pár kimagasló jelenetet vagy kép megvalósítást, fordulatot is jelentett, ez meg ahhoz képest csak egy langyos lábvíz, de a melankóliája is jobban bejött, ráadásul a végén sem azzal álltam fel, hogy "Ez mi a picsa volt?", hanem egy kerek történetet láttam, ami a kellően rövid játékidő alatt nagyon unalmassá sem tudott válni.




70%



.

Niwrok írta:

.
After / Néptelen történet

70%

Köszi az írást, szokás szerint fogalmam sem volt róla, hogy ez létezik. De hát ezért jó a Filmfórum.

.
Kártyavár / House of Cards S2


"Egy szívroham választ el az elnökségtől, úgy, hogy senki sem szavazott rám. A demokrácia annyira túlértékelt dolog!"

Én nem tudom, mit szednek a Kártyavár írói és úgy egyáltalán a komplett stáb, de ezután az évad után azt mondom, hogy receptre kéne felírni más sorozatok íróinak (és csakazért sem írom le, hogy The Strain, amikor az a Kártyavár fingjáig nem ér fel!)! Persze, tudom én, hogy a pénz nagy úr, merthogy a Kártyavár hírhedten sokba kerül, de csak azzal nem lehet magyarázni, hogy ez milyen kiváló lett, nekem legalábbis baromira tetszett... na jó, mondjuk egy elég idegesítő mellékzöngét leszámítva.

Mert oké, az első évad is jó volt, mégiscsak az vezette fel Francis Underwood kongresszusi frakcióvezető bosszúhadjáratát és törtetését az alelnöki posztért, az ennek sodrában alakuló eseményeket a bábként használt újságírókkal és képviselőkkel, és ami nekem nagy kedvenc volt, a feleségével, Claire-rel való kapcsolatát. Viszont egyfelől nekem egy politikai drámához képest akkor túl sok volt a romantikázás, ahogy Frank és Claire is kifelé kacsingatott a házasságukból (részemről utóbbi volt a legunalmasabb szál, ahogy próbálták összeboronálni a brit fotóssal, de a kis Zoé-é sem volt sokkal jobb, ahogy a szaftosabb sztorikért kurválkodott), amik akár lehettek is jók, de a várt feszült szócsatáktól, manipulációktól vették el az időt. Aztán az első évad végén alelnökké választott (ennyi spoilert az első évadról meg kell engednetek) Frank elkocogott párjával az éjszakába, és amikor a második elején kifulladva hazatérnek, mintha egy másik dimenzióba léptek volna. Ezzel a rövid átmenettel mutatkozott meg egyébként, hogy mennyi szálat is kell Franknek kézben tartania, mert ahogy elkezdtem nézni, elsőre például zavaróan nem értettem semmit, kapkodtam a fejem, hogy ki a tök az a Rachel meg a Christina, és még gyorsan újranézve az előző évad utolsó részét is többször éreztem, tudnom kéne, hogy ezt vagy azt Frank mivel kötelezte le vagy tartja a markában, de ha lelőnek sem jut eszembe.

A legfontosabb változás, hogy végre Frank sakktáblája áttevődött a Fehér Ház irodáiba, de azért úgy, hogy még belógjon a Kongresszusba, és nem elégszik meg azzal sem, hogy szemmel tartsa az utódja kiválasztását, egymással szemben ki is használja ezt a két intézményt, hogy abból mindig ő jöjjön ki a legjobban, sok szerencsével. Ez az, amit mindig is a Kártyavár alapjának tartottam, amiért kevésnek találtam a feszült alkudozásokat és azok tétjét, mert hol van egy kezdő firkász meg egy alkesz képviselő (Corey Strollt, mindünk kedvenc Eph-jét akkor is ezzel a szenvedélybetegséggel találták meg... :hányás smiley:) szívatása ahhoz képest, hogy Frank egyszerre bábozik mondjuk az elnökkel, annak "titkos" üzleti tanácsadójával és a külügyminiszter-asszonnyal, és közben rájuk haragít egy komplett kínai delegációt?! Walker elnök esetében Frank amúgy is nevetségesnek tartja, hogy egy ilyen ingatag puhapöcs irányítsa a világ egyik szuperhatalmát. Van az a mondás, hogy "felfelé nyal, lefelé tapos", de mostanra Frank mindkét irányba csak tapos, miközben szemből mindenkit maximális egyetértéséről és támogatásáról biztosít, és hogy eközben olyan lapokat sem átall kijátszani, mint a teremőrség bevetése, az már az abszurdba hajlik, az egyéb színesítő körülményről (pl.: antrax) nem is beszélve. Sokszor jó, ahogy megvannak kis sztorik, mellékszálak, és ezeket mind idegőrlő gondossággal kell beleszőni a nagy tervbe, és néha a néző is csak találgatja, hogy "Na, ezzel vajon mi lehet Frank célja?"; ehhez a támpontokat a már jól ismert kiszólásokon, kikacsintásokon keresztül kapja a néző, néha csak egy lesajnáló pillantás formájában. Az is jó volt, hogy teljesült, amit hiányoltam, azaz most már nem csak a sors játszik Frank ellen, hanem igenis kemény ellenfele akadt az iparmágnás Raymond Tusk személyében, a konc pedig az elnök maga.

Hiába tudom, hogy Kevin Spacey Frank-alakítása és a politikai ármánykodás viszi a hátán a Kártyavárat, az én kedvencem továbbra is Claire. Sokszor érzem a "jelenlétében" a hidegrázós bizsergést, ahogy nyájaskodik, de négyszemközt vagy Franknek már nem kell megjátszania magát, és olyankor kiderül, talán még nagyobb szociopata, mint a becses férje. Robin Wrightnak mindehhez olyan apró gesztusai vannak, hogy csak lestem; volt például egy jelenet, ahol Claire "elgondolkodtató" híreket hall a tévében, és a felszínen csak annyi látszik, hogy sminkel, de ahogy megrezzen a kézfeje, látszik, hogy pattanásig feszültek az idegei. Az alelnök feleségeként természetesen sokkal több lehetősége van besegítenie Franknek, például hogy egy új frontot nyitva éket verjen Walker elnök és a felesége közé, a gyakoribb interjúkkal és befolyással viszont a nagyobb támadási felület is együtt jár, mert mondjuk a saját életének eddig titkolt részei is visszaköszönnek a bulvármagazinok címlapjairól, indítva egy igazán élvezetes tévéinterjúval. Ott látszik talán a legjobban, Claire is ismeri a manipuláció és a könyörtelenség minden csínját, és ahogy a riporter átlát Claire jól begyakorolt színjátékán a gyermekvállalás kérdéséről, kénytelen ellentámadásba lendülni, elkerülendő a további kényes kérdéseket.

Ezen felül a Kártyavár továbbra is az egyik legprofibban megvalósított sorozat. Általában megelégszem azzal, hogy a díszletek és a beállítások kellemesek a szemnek, és nem nagyon szoktam szóvá tenni mondjuk egy-egy jelenet kompozíciós összhangját, de ami itt van, amellett még én sem tudok elmenni szó nélkül. Ha már nekem feltűnik, hogy az adott beállítás micsoda mértani precizitással bír, az már valami, és ilyenből volt vagy egy tucat. A belsőépítészek meg eddig sem végeztek rossz munkát, de azért Zoé lepukkant lakásával nem kellett annyira grandiózusnak és alaposnak lenni, mint mondjuk az ülésterem képeinél. Mindennek a koronájaként volt egy olyan állati jó és korhű polgárháborús megemlékezés a 18. részben, hogy azt a sorozattól függetlenül is ajánlom!

Önmagukban a mellékszereplőkkel is meg voltam elégedve, legyenek akár a megmaradt régiek vagy az újak. Tetszett Lucas nyomozása az előző évad elvarratlan szálai után, főleg, ahogy ezt sokáig a "radar alatt" tudja tartani, még a "mély internetet" is megjárva egy hacker miatt. Tetszett a Frank utódjaként kinevezett Jacqueline, aki majdnem olyan gyakorlatias, mint Frank, és ha a módszereik különböznek is, az eredmény ritkán marad el. Egy kivétel van: Rachel minden perce időhúzás, az egész évad alatt csak talonban van, mint egy ász a kabát ujjába rejtve.

Amikor túl voltam az első öt részen, ujjongtam. Már fogalmaztam, milyen érzés, amikor egy sorozat ennyire egyben van nekem, amikor felváltva vagy éppen egyszerre vigyorgok és hitetlenkedek az egymásra halmozott apróságoktól, amikor annyira nem akarok egyetlen mondatot vagy képkockát sem kihagyni, hogy már menet közben többször visszatekerek jeleneteket, és még a pár apró logikai baki is észrevehetően, de nem feltűnően szolgálja a történet életben tartását. Arra készültem, hogy a kétségeim ellenére is örömmel írom a végére, "10/10". A politikai csatározásra vonatkozóan ez később is igaz volt, de onnantól a nevetségesnek ható ponyvásítás, amivel a középkorú női nézőket is a sorozat elé akarták ültetni, vagy éppen aminek a spontán sokkolás lehetett a célja, elvette az egésznek a zamatát, ahogy tette azt ugyanez a "hozzávaló" már az előző évadnál is. Ez rám legtöbbször csak "ponyv" nélkül hatott, de volt, ami zavaróan nevetséges lett, például ahogy a semmiből varázsoltak elő az írók egy-egy teljesen értelmetlen romantikus szálat. Külön röhejes volt Remy és Jackie egy ágyba kényszerítése, vagy hogy Rachellel is történjen valami a "depóban", kitaláltak hozzá egy pocsék szerelmi háromszöget. Azon meg a hitetlenkedéstől csak nevetni tudtam, hogy van szereplő, akinek a szexuális perverzióit előbb ismerjük meg, mint azt, hogy egyáltalán ki ő, és amikor -nyilván krónikus ötlethiányban- már-már a Római Birodalom arisztokráciájának orgiáit sikerült megidézni egy hármasszexszel... attól kész voltam.

Ez az egy hibája van a Kártyavárnak: valami vagy ilyen szinten próbál botránysorozat lenni, szoftpornóval és könnyes sztorikkal a címlapon, mint a Blikk, vagy krónikása lesz a fiktív Fehér Házban zajló deathmatchnek, amiben a magánélet csak mint drámai összetevő és politikai gyengeség jelenik meg. A kettő együtt nálam továbbra sem fér össze, de legalább az arány javult.

9/10
.

Niwrok írta:

.
Kártyavár / House of Cards S2

Ez az egy hibája van a Kártyavárnak: valami vagy ilyen szinten próbál botránysorozat lenni, szoftpornóval és könnyes sztorikkal a címlapon, mint a Blikk, vagy krónikása lesz a fiktív Fehér Házban zajló deathmatchnek, amiben a magánélet csak mint drámai összetevő és politikai gyengeség jelenik meg. A kettő együtt nálam továbbra sem fér össze, de legalább az arány javult.

9/10
.

Ugye nem kel bizonygatnom, mennyire érdekelnek az ilyesmi politikai töltetű témák, filmek, sorozatok?? A Kártyavárat már akkor felírtam, mikor az első évadról írtál, úgyhogy idén sort kerítek majd mindkét évadra.