Niwrok írásai 1.0

R2-D2 írta:

Mindig meglep, ha belevágsz valami ilyesmibe, tekintve, hogy sokáig ódzkodtál tőlük. Bár az is igaz, utóbbi időben - a sorozatok minőségének ugrásszerű javulásával egyenes arányban - nagyon helyesen gyakrabban kalandozol ilyen vizekre is.

Már most szólok, hogy van még egy pár "meglepetés" a tarsolyomban .

A kevés üresjárattal és kevés idiotizmussal rendelkező, kompakt sorozatokkal eddig se volt bajom, csak nem nagyon készült ilyen. Ráadásul nem csak a minőség változott (részben talán azért, mert amíg mondjuk az Entourage-ban még szégyennek számított, ha egy filmszínész a tévébe "száműződik", ma már ez közel sincs így), hanem a műfaj is, elvégre horror meg fantasy sorozat nem nagyon volt még akár öt éve sem, és arról, hogy a nemzetközileg elismert sorozatok USA-hegemóniáját hogyan törik meg lassan az angolok, még nem is szóltam...

Válogatni közülük, meg megállni, hogy ne próbáljak ki minden szart, és ami szar, azt ott bírjam hagyni, na az lesz nehéz ...
.

.
Szárazon / Smashed


Kate és Charlie boldogan, pontosabban boldog öntudatlanságban élnek. Hogy milyen szerepet tölt be a házasságukban a pia, a sörözéssel töltött esték, a részeg bulik és a félájult, másnapos reggelek, az akkor derül ki igazán, amikor a lányt dupla sokk éri: a mámor és a kíváncsiság utáni hajszában kipróbálja a cracket, és ez megijeszti, amit másnap a szégyen követ, ahogy elköveti azt a hibát, hogy az általa tanított kisiskolások előtt hány, amiből könnyebb kibújni egy hazugsággal. Egy segítőkész kollégája hajlandó falazni neki, és mellette javasolja neki, hogy Kate látogasson el vele egy AA-gyűlésre, hátha segít. De aztán lassan kiderül, Katenek az egész alkoholizmusból a pia elhagyása jelenti a legkisebb gondot, viszont felszínre kerülnek azok a dolgok, amiket eddig elöntött a békésen hullámzó tequila-tenger. Józanon már nem annyira vicces a részeg haverok idétlenkedése, a piától bűzlő Charlie már nem olyan vonzó szexpartner, és az is új megvilágításba kerül, hogy az iszákos családtagok, barátok milyen szerepet töltenek be a múltjában és az életében. A sok egyéb akadály mellett a legnagyobbnak Charlie bizonyul, aki szerint az AA-szekta telebeszélte Kate fejét mindenféle marhasággal, és mindkettejüknek az lenne a legjobb, ha a felesége szépen meginna vele egy pár whiskey-t, aztán az este hátralevő részét a kedvenc kocsmájukban töltenék.

Igazából négy dolog miatt néztem meg a Szárazont. Az első az volt, hogy a Need for Speed után kíváncsi lettem, mi ez a Golden Globe-os felhajtás Aaron Paul körül, mert az autós filmben túl sok lehetősége nem volt kibontakozni, a Totál szívást meg tuti, hogy nem fogom csak ezért megnézni. A másik ok, hogy érdekesnek és különlegesnek hangzott a sztori a párról, akiket a pia köt össze és a józanság választ szét, mert általában fordítva szokott lenni; csak a film vége felé jöttem rá, hogy én ezt a koncepciót már láttam egyszer, csak akkor nem a pia volt a kapocs, hanem a heroin (Candy), és élményben is kb. hasonló lett mindkettő. Aztán ott volt, hogy kvázi ingyen vehettem ki egy turiskosárból, és így sem pénzben, sem időben (a film a stáblista nélkül alig éri el a nagyjátékfilmes 70 percet) sem jelentett nagy kockázatot. És végül, ha már úgyis szóba kerültek tegnap a "profilok"   ... kíváncsi voltam egy filmre, amit Artu kb. nulla pontra értékelne, ha hajlandó lenne egyáltalán megnézni , de nem .

Ahogy már mondtam, a filmről alkotott véleményben némileg befolyásolt, hogy ott volt valamikor a Candy, bár eszembe sem jutott régóta, pont azért, amiért valószínűleg ez sem fog. Az író rendező ugyanis készséggel elismeri a werkben, hogy ő egy love-storyt akart forgatni, nem egy drámát az alkoholizmusról, főleg nem egy (ki)oktatófilmet a pia hatásairól. Ezért is lett olyan rövid a film, mert sok olyan jelenetet, ami Kate állapotát és küzdelmét mutatta volna, úgy kivágta, hogy még a kivágott jelenetek között sem jutott nekik hely. Ezek nélkül pedig nekem túl idillikusnak tűnik a szeszfelhő, amiből nagyobb elvonási tünetek és érzelmi sokkok nélkül csak úgy hupp, ki lehet jönni, és ahogy már fent is mondtam, az a kevés érzelmi kitörés inkább a józanságból erednek. Hogy Charlie alkoholista, hogy az anyja alkoholista, hogy az összes haverjuk alkoholista, és igazából egyiküknek sem tetszik, hogy Kate tud nem az lenni. Az meg még nagyobb kár, hogy Kate-en kívül a tbbiekről nem is derül ki szinte semmi, a férfi főszereplő Charlie-t tényleg két tulajdonság határozza meg, a pia és hogy szereti Kate-et, ennyi. Hogy miért iszik, hogyan iszik, miért nem tud vagy próbál Kate-tel együtt kiszállni, ha már annyira szereti?... Minek is azt bemutatni, persze...

Aaron Paulnak itt sem sikerült bemutatnia számomra a tehetségét, de ez megint nem rajta múlt; a lecsúszott alkeszt jól hozza, de férfi főszereplőnek unalmasan sekélyes. Kate-nek meg hiába van egy kis mélysége -innentől mondhatom, egy függős-romantikus filmhez képest-, ha a rövid játékidő alig elég, hogy Mary Elizabeth Winstead érzelmeket villantson. A legjobban megírt és eljátszott karakter így egy mellékszereplő, Octavia Spenceré, neki vannak a legjobb mondatai, és rajta érződik, hogy nehéz küzdelemmel a szeszt lecserélte egy másik, szenvedéllyé szelídült függőségre, a főzésére, és ez céllal és elégedettséggel töltötte el.

6,5/10
.

Niwrok írta:

.
Szárazon / Smashed


Kate és Charlie boldogan, pontosabban boldog öntudatlanságban élnek. Hogy milyen szerepet tölt be a házasságukban a pia, a sörözéssel töltött esték, a részeg bulik és a félájult, másnapos reggelek, az akkor derül ki igazán, amikor a lányt dupla sokk éri: a mámor és a kíváncsiság utáni hajszában kipróbálja a cracket, és ez megijeszti, amit másnap a szégyen követ, ahogy elköveti azt a hibát, hogy az általa tanított kisiskolások előtt hány, amiből könnyebb kibújni egy hazugsággal....

Hehe... ehhez hasonlóval van tele a BB. Aaron Paul csak ismétli önmagát: ott Jesse összejön egy csajjal, s a drog (is) jelenti a közös nevezőt...

Niwrok írta:

a Totál szívást meg tuti, hogy nem fogom csak ezért megnézni.

Soha ne mondd, hogy soha - hatalmas élménytől fosztanád meg magad.

Niwrok írta:

És végül, ha már úgyis szóba kerültek tegnap a "profilok"   ... kíváncsi voltam egy filmre, amit Artu kb. nulla pontra értékelne, ha hajlandó lenne egyáltalán megnézni , de nem .


6,5/10
.

De nem. Pontosan. A f*szom se kíváncsi megint alkoholisták kínlódására... látok azt minden nap.


.

R2-D2 írta:

Szárazon / Smashed

De nem. :)Pontosan. A f*szom se kíváncsi megint alkoholisták kínlódására... látok azt minden nap.

Na jó, erről az egészről csak afféle filmes trollkodásként írtam , sőt igazából megnézni is azért néztem meg . Tiszta sor, hogy ha tehetnéd, kb. a kópiáit elégetnéd ennek a filmnek .
.

Niwrok írta:

.
Szárazon / Smashed

Kate és Charlie boldogan, pontosabban boldog öntudatlanságban élnek. Hogy milyen szerepet tölt be a házasságukban a pia, a sörözéssel töltött esték, a részeg bulik és a félájult, másnapos reggelek.

->Nem félünk a farkastól ezt a filmet ajánlanám ha kíváncsi vagy egy olyan házasságra amit nagyban összeköt az alkohol és egy kis "játék"!

Idézet :

A másik ok, hogy érdekesnek és különlegesnek hangzott a sztori a párról, akiket a pia köt össze és a józanság választ szét, mert általában fordítva szokott lenni;.

->Nagyvárosi fények jutott eszembe erről a mondatról ott volt az, hogy a csavargó megmentett egy enyhén ittas állapotú egyént aki amikor már ki volt józanodva nem ismerte fel Chaplin karakterét, de hogyha a pasi részeg lett és találkoztak akkor egyből felismerte!  

Idézet :

A legjobban megírt és eljátszott karakter így egy mellékszereplő, Octavia Spenceré.

-> Tényleg nagy színésznő öröm őt látni egy filmben a Segítségben is nagyot alakított!

.
Manderlay


"Új szerződések íródtak, régiek érvénytelenítődtek. Meglepően simán ment, már ahogy az gyorstüzelő fegyverek jelenlétében szokás."

Miután az elmúlt hónapokban két, rabszolgákkal foglalkozó filmet is láttam (Lincoln, 12 év rabszolgaság), meg hát mondjuk a Segítség sem volt olyan régen, egyre jobban érlelődött bennem, hogy újra kéne nézni azt, ami a legemlékezetesebb volt a témában, még ha hat év után félő is volt, hogy nem lesz ugyanakkora élmény. Bár ez önbeteljesült, de bárcsak minden film csak ennyire lenne csalódás az újranézésnél.

A történet főszereplője Grace, aki a gengszter apjával autózik keresztül az 1930-as évek Alabamáján, amikor egy rémült fekete lány szalad ki eléjük az útra, segítséget kérve. Grace megdöbbenten hallja a szökevénytől, hogy a szomszédos ültetvényen a négereket 70 évvel a rabszolgaság eltörlése után is akként tartják, zárt kapuk mögött, fegyverek által őrizve, korbács által fenyítve, szigorú szabályok szerint. Utóbbiak gyűjteményét a helyiek csak Asszonyunk Törvényeként ismerik és félik. Bár apja figyelmezteti Grace-t, hogy nem kéne magukat a helyiek ügyeibe ártani, a lány elszánt abban, hogy megadja Manderlay fekete lakóinak azt a szabadságot, ami törvény szerint megilleti őket, és elvegye a fehérek azon kiváltságait, amikkel eddig engedelmességre kényszeríthették a feketéket. Mivel azonban Grace tart attól, hogy a felek közötti álcázott munka- és kölcsönszerződések ugyanúgy a feketék kizsákmányolásához fognak vezetni, ahogy történt ez közvetlenül a rabszolgaság eltörlése után is, ezért végül alkut köt az apjával: pár maffiózó Grace-szel Manderlay-ben marad, aki afféle felügyelőként és tanácsadóként részt vesz az ültetvény munkájában az első aratásig, segítve és tanítva azokat a rabszolgákat, akik a hirtelen rájuk szakadt szabadságban attól is kétségbe esnek, hogy mikor kell vacsorázniuk. Grace úgy gondolja, hogy az általa megvetett Asszonyunk Törvénye helyett a demokrácia szabályainak bevezetése, a korábbi előítéletek és megkülönböztetések megszüntetése, az ültetvény javainak felhasználása a helyiek életkörülményeinek javítására és az együtt végzett munka hasznának közös élvezete elegendőek lesznek ahhoz, hogy Manderlay sikeres gyapottermelő gazdasággá váljon. Azonban a lány minél erősebben akarná bizonyítani a maga igazát, annál többször, annál nagyobb keserűség és áldozatok árán mutatkozik meg, hogy elképzelései nem állják ki a valóság próbáját, meg hogy eddig sem véletlenül történtek úgy a dolgok Manderlay-ben, ahogy.

Ahogy az már a fentiekből is kiderülhet, a Manderlay nekem akkor tetszik a leginkább, amikor társadalompolitikai szatíraként funkcionál. Ez a világtól elzárt kis ültetvény remekül modellezi azt a folyamatot, amikor embereket, közösségeket szellemi vagy fizikai erőszakkal próbálnak sebtiben átszoktatni egy másfajta viselkedésre, csak mert az modernebb / demokratikusabb / szabadabb. Mindezt úgy, hogy felelőtlenségből, közönyből vagy éppen tudatlanságból úgy avatkoznak be rendszerek működésébe, hogy nem ismerték meg előtte annak működését, összefüggéseit... még ha ez egy általánosabb értelmezéshez is vezethet. Nem véletlenül vált napjainkra szitokszóvá bizonyos helyeken mondjuk a liberalizmus, nem is önmagában, hanem az azzal összefüggésben kialakult képzettársítások és a méltatlanná váló, korrupt "képviselői" által, bőven messze kerülve attól, amiről ez eredetileg szólt, vagy amiről szólhatna. Ez persze nem azt jelenti, hogy katasztrófához vezetne bármilyen eltérés a bevált módszerektől, csak annyit, hogy a "felszabadítás" nem nélkülözheti a régi szabályok megértését, kialakulásuk folyamatának okát és értelmét, csak azért, mert "Asszonyunk Törvénye" fúj és kegyetlen és ódivatú és elavult, és esetleg még a frissen írott törvényektől is eltér. Ugyanakkor csak mert valami hagyományos meg régi, attól sem biztos, hogy működőképes hosszú távon, és csak részben azért, mert a "csak a változás állandó" hatására a benne levők folyamatos alkalmazkodásra kényszerülnek, hanem azért is, mert egy törvény, egy szokás, egy hagyomány is próbálhat felülírni, megváltoztatni alapvető működési szabályokat, amiket nem lehet, erőltetésük pedig akár maradandó torzulásokhoz is vezethet. Arról szólt nekem a Manderlay, hogy bármilyen nemes vagy akár csak méltányolandó egy cél, elérésükre ritkán működnek a sablonmegoldások, bármennyire is egyszerűek vagy kényelmesek, de még mindig gyakrabban, mint a "nesze, itt van, kezdj vele, amit akarsz!"-módszer. És persze, ott van Manderlay és a rabszolgaság, de a film készítésének idején (2005) annyira egyértelműen az USA kritikája volt ez az afgán és az iraki hadjáratok miatt, hogy úgy olvastam, Nicole Kidman egyenesen "anti-amerikainak" minősítette a filmet (és azzal a lendülettel vissza is dobta Grace szerepét)... meg hát tükröződhet benne az embernek a saját portája is, ha akarja... ha nem.

De nem a téma az első, ami szembeszökő volt, hanem a megvalósítás. A stáb egy érdekes ötlettől vezérelve egy viszonylag szűk, minimalista térben, gyakorlatilag egy kevés díszletet és kelléket tartalmazó színpadon képzelte el a filmet. A kevés az NAGYON kevés, sokszor csak a hanghatások és a szereplők mozdulatai "árulkodnak" arról, hogy mit is kell az adott helyre képzelni (mondjuk ahogy egy kútból folyik a víz, de csak a csobogást halljuk és a környéken állók örömét az enyhülés és az új öntözőcsatorna miatt), a másik oldalról meg ott vannak, pontosabban nincsenek ott a hiányzó falak, amellyel betekintés nyerhető a színfalak mögé. Ezúttal ennek a játéknak és stílusnak nincs akkora jelentősége, láttam már filmet, aminél nagyobb volt, de nekem mindig is tetszett és egyedi volt a koncepció, például az, hogy bizonyos díszletelemek helyzete csak a padlón levő "tervrajzból" derül ki. Az már kevésbé jött be, hogy túl sokszor billen meg a kamera, hogy néha ötletszerűnek és durvának tűnnek a vágások, de ezek szerencsére pillanatnyi zavarok voltak csupán.

Kicsit nagyobb és hosszabb lecsengésű probléma két dolog volt nekem. Az egyik a színészek játéka, akik nem mindig tudnak mit kezdeni a hatalmas nyílt térrel, a kellékekkel, így néha jobban átütött a kelleténél az, hogy nem Manderlay lakóit látom, hanem típuskaraktereket a változás folyamatában: a besúgót, az akadékoskodót, a csalót vagy éppen azt, akinek az egészről fingja sincs. Az alakítások is elég minimalisták, és igazából csak ezért nem zavaró, hogy Nicole Kidman helyére Bryce Dallas Howard került. A másik gondom az volt, hogy szatíra kitöltésére szolgáló részeknek ugyan helyük lehet egy Manderlay-szerű ültetvény életében, de nem igazán tartottam ezeket érdekesnek. A legfeleslegesebb talán az volt, ahogy Grace egyre intenzívebben fantáziál arról, hogy milyen lenne egy méretes fekete kékerest a lába közé kapni... még akkor is, ha amúgy kiválóan fejezi ki, hogy Grace egyetemes kudarca, felelőtlensége és naivitása hogyan válik személyessé.

Bármennyire is korlátozott volt a lelkesedésem így másodszorra a film iránt, az akkori gondolatok ugyanúgy megfogalmazódtak, az akkori párhuzamok, analógiák ugyanúgy látszottak. Amik miatt újranéztem, az most is baromira tetszett és ütős volt, csak legfeljebb a köztes részek kötötték le kevésbé a figyelmem. De bármennyire is lassan telt esetleg bizonyos szakaszaiban a film, az biztos, hogy a vége, az utolsó fejezet ugyanakkora "miapicsa!", mint eddig, ami eredetileg is a legjobban megragadt a fejemben, és ami megdöbbentően erős kritikája annak, hogy MEKKORA elkúrt egy színház ez az egész. Az 10/10. A többivel együtt -elismerve azok szükségességét az igazán hatásos pofára esésben- most már csak...

8/10


Sokáig gondolkodtam, hogy leírjam-e ezt ide, hiszen definíció szerinti SPOILER!, azaz "olyan lényeges információ, aminek idő előtti közlése ronthatja, tönkreteheti, akár meg is gátolhatja egy mű befogadásának az élményét". De végülis a dolog közismert, úgyhogy...

Spoiler:

.

Niwrok írta:

.
Manderlay

Spoiler:

.

Elvetted a kedvemet... először meghoztad, aztán elvetted...

R2-D2 írta:

Manderlay
Elvetted a kedvemet... először meghoztad, aztán elvetted...

TUDTAM! ÚGY TUDTAM!   
Biztos voltam benne, hogy ha ezt az egyetlen, a film szempontjából egyébként majdnem lényegtelen apróságot kihagyom, akkor érdekelni fog, esetleg meg is nézed, és akár még beszélni is tudunk róla. De egyszerűen nem volt pofám ekkora "csapdát" állítani!
.

kistülök írta:

Jó írás, tetszik. Ami talán nincs kihangsúlyozva, de érdekes lehet, hogy a film a "Dogville - A menedék" folytatása. Utóbbiban alakította Grace szerepét Nicole Kidman.

Helló köztünk  !

Valóban nincs hangsúlyozva a Dogville, de okkal . Nehéz is volt úgy írnom a bevezetőt, hogy kerülni akartam, hogy Grace milyen "hagyatékkal" menekül Dogville-ből az apjával.

Az is remek társadalomkritika (ott ugye az a téma, hogy az emberek többsége mennyire nem tud máshogy reagálni a jószándékra és a kiszolgáltatottságra, mint kihasználással... egyre brutálisabb és aljasabb formában), a díszletes-kellékes játék ott jobban kijön (pl.: a kutya), a színészei is jobbak... én mégis a Manderleyre emlékszem jobb szívvel. Bár lehet, hogy a Dogville-t is újra kéne néznem ennyi év távolából .

Maga a színpadi látkép, amiért "érdekesnek", bár inkább zseniálisnak tartom az ötletet, az tudtommal nem Dogma-sajátosság... ellenben a rángatózó kamera, a csálé beállítások és vágások igen, amiket mostanra is csak eltűrnöm sikerült, nem megkedvelni. Láttam már egy pár ilyet, főleg Triertől (Táncos a sötétben, Főfőnök), de mástól is (Olasz nyelv kezdőknek), és soha nem jött be igazán.
.

R2-D2 írta:

Manderlay
Elvetted a kedvemet... először meghoztad, aztán elvetted...

Annyit még, hogy ha úgy érzed, hogy nálam van "kedved" (ha már egyszer "elvettem"), és visszaadhatom valahogy, csak mondd meg, hogyan .
.

Niwrok írta:

Annyit még, hogy ha úgy érzed, hogy nálam van "kedved" (ha már egyszer "elvettem"), és visszaadhatom valahogy, csak mondd meg, hogyan .
.

Jó kérdés. Lehet, lesz még valaha az életemben olyan pillanat, hogy egyszer belevágok egy Trier filmbe, de az nem egyhamar jön el. Akkor majd szólok.

Egyébként meg 06.03-ra kérj szabit, aztán már vissza is adhatod.

R2-D2 írta:

Egyébként meg 06.03-ra kérj szabit, aztán már vissza is adhatod.

Más körülmények között, más szájából ez finom érzelmi zsarolásnak hangzana    ...

.
Bosszútól fűtve / Dead Man Down


Nem tudom, ez tényleg valami trend lett-e Hollywoodban, vagy csak én lettem az utóbbi időben érzékenyebb erre a témára, de zsinórban látom az olyan filmeket, amik elbaszott szerelmesekről szólnak. Olyanokról akik valamilyen személyes tragédiájuk és/vagy -akár erkölcsi- fogyatékosságuk miatt nem igazán számíthatnának normális párkapcsolatra, de a hihetőség határán belül a forgatókönyvírók tudnak kreálni melléjük egy partnert, akivel kölcsönösen megérthetik egymást, aki segíthet megoldást vagy legalább megnyugvást találni a problémáikra. Akivel a lehetőségekhez mérten a legboldogabbak lehetnek. Nem idilli románcok ezek, de még mindig jobb, hogy ketten viszonylag boldogok, mint hogy négyen boldogtalanok.

Ja, hogy eddig úgy néz ki, mintha valami romantikus-lelkizőst kaptam volna le a polcról, és rossz fejléc alá írom mindezt? Pedig nem. A verőemberként egy Alphonse nevű kisebb maffiafőnöknek dolgozó Victor és az autóbalesetben megsérült Beatrice szomszédként találnak egymásra, de a bosszú és a veszteség tragédiája hozza őket össze. Az amúgy magyar származású férfinek (ennek két borzasztó rossz magyarsággal elmondott mondaton kívül csak az "egzotikusságban" van jelentősége) szintén megvan a maga gyásza, ráadásul a főnöke körül is felpörögtek az utóbbi időben az események, mert pár hónapja valaki rejtélyes fenyegető üzeneteket küldözget neki, egy ideje pedig az embereit is elkezdte megölni figyelmeztetésként. Így miközben Beatrice próbál megnyugvást keresni és feldolgozni a nap mint nap kapott vagy érzett megaláztatást, Victornak Alphonse egyre súlyosbodó paranoiájával kéne kezdeni valamit, közben figyelni a család örömét és fontosságát csak nemrég felfedező barátjára, Darcy-ra, aki a saját szakállára kezd nyomozni az üzenetek írójával kapcsolatban, és persze ott van Victornak a saját problémája is.

Azért ebből már jobban látszik, hogy az akciójelenetek ellenére ez inkább (megint) dráma. A nyitójelenet például az, ahogy Darcy arról elmélkedik Victornak, hogy a barátnőjét és őt magát is mennyire megváltoztatta a fiuk születése, úgy, hogy ekkor még az se tudja a kedves néző, hogy ki ez a két ürge. Ami viszont utána jön, az akkora fejesugrás az események közepébe, amilyet rég láttam, és egyfelől izgalmas és feszült volt, hogy ennyire fogalmam sem volt, hogy mi miért történik, és hogy ki kicsoda, de valamennyire zavart is ugyanez. Egyszer-kétszer az volt az érzésem, hogy a forgatókönyvíró nem is a szereplők elől rejti el az információkat, hanem csak előlem, mint néző elől, és mintha egy bosszúállós bűvészmutatványt néznék... csak ne lassítaná be mindezt olyan gyakran a szereplők néma maguk elé és egymásra meredése, a visszafogott beszélgetések és a többi hasonló.

Más körülmények között biztosan élveztem volna ezt is, csak ezúttal fontosabbnak tartottam volna az egyébként remekül koreografált és hangulatos lövöldözéseket. Főleg az első tetszett, amit jamaikai dubstepre "hangszereltek", de a fináléé is kiválóan sikerült a váratlan díszletelemmel. A krimi-thriller vonal, azaz a fenyegető üzenetek révén az Alphonse és a levélíró körül szoruló hurok is nagyon jól sikerült, a szakadt papírfecni meg igazi hűbazmeg-pillanat volt. Amúgy is jó pár, ha nem is váratlan, de érdekes fordulat van a filmben, amik jól kiegészítik az akciódúsabb jelenetek pörgősségét és a szituációból eredő drámai feszültséget.

A pontszám ezúttal inkább annak szól, hogy nem pont ilyen stílusú filmet vártam, el tudtam volna képzelni több, pontosabban sűrűbb akciót vagy nyomozást a lelkizés rovására, de jó volt ez így is... csak szokás szerint egy kicsit hosszú.

7,5/10
.

Niwrok írta:

.
Bosszútól fűtve / Dead Man Down

7,5/10
.

Köszi ezt az ajánlót! Képzeld, ez a film az, amit akárhányszor meglátok a MM-ban, meg akarom nézni, de akárhányszor leülök a nettéka elé, mindig elfelejtem megkeresni.

Talán így jobban szem előtt lesz. Farellt meg Naomit is bírom, talán nem lesz olyan pocsék.

.
A vadászat / Jagten


Elég sokat vártam ezzel a filmmel, leginkább azért, mert amikor vetítették, akkortájt láttam az Audrey Hepburn főszereplésével készült Végzetes rágalmat, és túl hasonlónak éreztem a két film témáját, legalábbis az alapján, amit tudtam a Vadászatról. Abban ugyanúgy egy sértett gyerek "füllentése" indítja el a lavinát (ott még "csak" a magániskolai tanítónők leszbikus viszonyáról), és nem hittem igazán benne, hogy az emberek viselkedése, a reakciójuk az eseményekre annyira más lenne, hogy ilyen háttérrel hasonlóan katartikus élmény tudna lenni nekem a nehéz téma ellenére is a Vadászat, mint ahogy azt többektől visszahallottam. Ráadásul ezeknek a "füllentős" filmeknek a trónját stabilan őrzi nálam a Vágy és vezeklés, úgyhogy az érdeklődésem és a várakozásaim lassan apadtak annyit, hogy már ne valami egetrengetőt várjak a biztos csalódás árnyékában, hanem csak egy "jó" filmet. Hogy milyen lett volna akkor, hirtelenjében megnézni, nem tudom meg, de utólag azt érzem, érdemes volt várni.

A "jó" film ismérveinek ugyanis pont megfelel a Vadászat, igazán feszült pillanatokkal (amikor talán még megvan a -természetesen hiábavaló- remény, hogy az események mégsem olyan irányt vesznek, mint amit várnék), és pár, számomra érthetetlen mélyponttal. A rövid felvezetés, a főszereplők és a barátok, ismerősök körének gyors bemutatása után megtörténik a "dolog", azt követően pedig a pletyka megindul a maga útján, és eljut arra a pontra, amikor már teljesen mindegy, hogy ki mit mond. A folyamat, ahogy egy mindenki által kedvelt óvóbácsiból Lucas pár nap alatt pedofil állattá "válik", a maga szemléletes, kérlelhetetlenségében és könyörtelenségében durva módján hitelesnek tűnt, leginkább azért, amit én csak a "pletyka terjedési útvonalá"-nak hívok, és annak öngerjesztő voltáról szól. Távoli a példa, de az Égig érő fűben van az a jelenet, amikor Ullmann Mónika úgy akarja kizsarolni az engedélyre a sürgősségi pecsétet, hogy az igazgató nadrágjába kapaszkodva bőg... és két sorral hátrébb a nyugdíjasok között már az a téma, hogy az igazgató hogy kevert le két makarenkóit szegény szőke kislánynak. Mert igaz, Klara sértettségében füllent, de a rágalmak színpompás palettáját már a felnőttek színezik hozzá, természetesen saját érdekeik, kétségeik és félelmeik szerint:

Spoiler:

Ez az a pont, ahol a film témát vált, és egyben egy kicsit le is ülepszik. Innentől -vagyis nagyjából a szülői értekezlettől- már sokkal inkább a felnőttek félelmeiről és haragjáról szól az egész, hogy ki hogyan reagál erre a pletykára, és ez már bármilyen pletyka lehetne, a pedofília maga jelentőségét veszti. Bár úgy tűnik, hogy Lucasnak egyre durvább megaláztatást és megvetést kell kiállnia, ez csak látszólagos, mert "csak" jelképes pillanatokról van szó, más-más falusival, és ha nem lett volna egy-két kimagasló jelenet (például amikor Klara szeretné megsétáltatni a kutyát, vagy Marcus karaktere), bizony a durvasága ellenére is laposnak mondanám ezt a szakaszt. Meg aztán lehet, csak az én szűklátókörűségem, de isten bizony nem értettem, hogy egyes emberek miért úgy reagálnak, ahogy:

Spoiler:

 
Leginkább az érzelmi töltetet hiányoltam, mert nincs igazi kétség. A néző előre tudja, hogy Klara füllent, és hogy Lucas egy rágalom áldozata lesz. Persze, dolgozik az emberben a sajnálat, hogy szegény jobb sorsra érdemes, ártatlanul meghurcolt óvóbácsinak miket kell kiállnia, meg az igazságérzet, hogy derüljön ki minden, és végre békében lakhasson nála a fia. De ebben a helyzetben érdekesebbnek tartottam volna, ha a néző nem kész információkkal rendelkező kívülálló, hanem egy szemlélődő "falusi", aki semmivel sem tud többet, mint a többi falusi. Na mert akkor lehetne ám csak igazán jókat elmélkedni rajta, hogy ki kinek hisz, és mi alapján! Hogy Lucas lesz-e beteg állat, aki szakmát is úgy választott, hogy beteg vágyait kiélhesse, vagy Klara lesz-e kis hazudós luvnya (ne-ne, olvastam én már olyan véleményt, hogy a kiscsajnak a szeme se állt jól!), és a két szélsőség között ki hova teszi a saját meggyőződését. Mert bizony akkor válik el ám a szar a májtól (és nem a "vértől", innen is csókoltatom azt, aki a feliratot csinálta...), és akkor fog a kedves néző hosszabban elgondolkodni rajta, hogy egy ilyen, kvázi bizonyíthatatlan helyzetben, amikor igazából csak hinni lehet egyik vagy másik variációban, ő hogyan reagálna, ha az ő szomszédjáról, bolti vásárlójáról, kollégájáról vagy barátjáról terjedne el valami kellemetlen, valami bűnös vagy valami megvetendő! Hát még ha az ember maga keveredik "kabátlopásba". Ott van a kutya meg a kellemetlen kérdések elásva! Mert itt sajnos készen kaptam mindent, egyoldalú nézőponttal: Lucas az áldozat, Klara a hazug, a falusiak meg kevés kivételtől eltekintve egy hazugság által megvezetett, hiszékeny és agresszív birkák. A kérdés így csak a vége volt, hogy lesz-e "igazságszolgáltatás"?... az meg nekem kicsit kevés egy kétórás filmhez, bármennyire is jó dráma, bármennyire jól megírtak a karakterei és bármennyire is hangulatos és kifejező az egész összhatás.

A Vadászatra végülis azt mondhatom, hogy a reményeket nem váltotta be, de az elvárásokat igen, még ha ezek az elmúlt egy évben maguktól fakultak ki a fejemben. Eredetileg 8-ast gondoltam adni, de a vége lökött még rajta fél pontot...

Spoiler:

8,5/10
.