R2-D2 írásai 1.0

.




Vadászat



„Misi bácsi szakköre elmarad”

Nos, ha van hazánkban, akinek ez a mozi személyes élményt jelenthet, akkor az a pécsi rajztanár. Egyúttal ezzel a néhány gondolattal remélem adtam némi útmutatást is a filmhez, ugyanis jómagam az égvilágon semmit nem tudtam róla, valahol teljesen másra számítottam – és bizony egy ponton pont e tudatlanság majdnem félbe is hagytam az egészet…

Szerencsére nem tettem, mert végül is egy iszonyat erős drámát láttam, ami bizonyos szemszögből méltán kapott annnyi jelölést és díjat Európában, aminek jelenetei fotelbe döngölnek, s ami film után egyszerűen nem érzed jól magad. S az, hogy ez a mozi mégsem aratott nálam osztataln sikert, az talán pont ennek köszönhető. Ugyanis erős drámaisága mellett borzasztóan kényelmetlen a film. Már a témaválasztása önmagában az, aztán a főszereplő viselkedése és topasága, majd a finálé utolsó percei is. Néztem, néztem, leakadtam, de végig azt éreztem, hogy a szánalom és gyűlölet, a tehetetlenség és a harag dolgozik bennem egy kimondottan lassú dramaturgiájú moziban, ahol az északi nyelv inkább zavaró tényező volt, mint autentikus beleélési eszköz. Az események ugyanis nem helyhez kötöttek.

Eleve nehezen indul a mozi, Lucas (Mads Mikkelsen), mint óvóbácsi jellemének bemutatása és az egész sztori megágyazása számomra kicsit unalmas lett. A kakiló kiskölöktől Klaráig és a konfliktus kialakulásásig eljutni hosszú volt, azt a mélységet, amit esetleg a későbbi történet indokolt, mégsem kaptuk meg (mármint hogy Lucas miért is reagálja le az egézset úgy, ahogy). A „bomba” robbanása nagyon jó, ám de kétlem, hogy ezt szakember ilyen egyszerűen annyiban hagyná… még akkor is, ha ugyebár a film egyik alap tézise: „ A gyerekek soha nem hazudnak” (ááá, nem…)
A drámai hatás mindazonáltal működik, s a mozi is itt kezdett élni számomra. Az a kirekesztés, megaláztatás, amit utána Lucasnak el kellett viselnie, az nagyon durva és megrázó volt. A szerencsétlen flótás – kissé hihetetlen, de zseniális karakter – kanossza járása az egyik legjobb „szenvedéstörténet”, amit láttam. Igazából ezt talán csak Adrian Brody tudta volna jobban eljátszani, de Mikkelsen is szenzációs. Szinte kéjes élmény volt, mikor visszaütött, s nagy megelégedéssel töltött el a rendőrségi ügy végeredménye is.

Ugyanakkor a finálé előtt értetlenül állok. Nem is csak az időbeni ugrás zavart, hanem az a hirtelen jött béke – amit a napfényben álló alak ugyan árnyal, de valójában nem kérdőjelez meg. Csak azt érték el vele, hogy az egész lóg a levegőben… kissé hatásvadász módon. A Vadászat így nem csak a nyögvenyelős indítása, hanem a bosszantó fináléja miatt sem jött be maradéktalanul: ugyanakkor az is tény, hogy a játékidő nagy részében látott, az emberi természetet, kis falusi közösséget bemutató kép zseniális lett. Kellett hozzá egy kiváló színészi gárda, egy remek fényképezés – no meg egy iszonyat kényelmetlen és gusztustalan téma. Ha picit feszesebb lett volna a forgatókönyv, esetleg kevesebb  életszerűtlen cselekedet van a moziban, akkor egy örök érvényű alkotás lehetne. Így is súlyos darab, de akit zavar, hogy nem érzi jól magát egy film nézése közben, annak csak 80 %.

Mint nekem.




.

.





Boszorkányvadászok




Pont múltkor elmélkedtem róla, mennyire nem értem saját magam sem, nevezetesen mi alapján válik egy teljesen nyilvánvalóan ökörség fogyaszthatóvá vagy nézhetetlenné számomra… A Boszorkányvadászok meglepő módon az előbbi kategóriában landolt, pedig a hasonlóan kifordított mesevilág már képen törölt párszor – no meg a nézés körülményei sem voltak ideálisak. Egy szó, mint száz: ugyan senki ne rohanjon írásom után megvenni ezt a filmet, de aki egy könnyed nyári szórakoztatásra vágyik, nyugodtan megnézheti.

Ugyebár ez egy továbbgondolt Jancsi és Juliska mese – divatosabb szóhasználattal rebootolt történet. Ott kezdődik, ahol az origi mesének vége lett, a mézeskalács házban (e tekintetben az új Robin Hoodhoz tudom hasonlítani, ami szintén egy klasszikus történet kibővítése/átértelmezése lett), ahol is az ifjú testvérpár tűzbe dobja a banyát. Kimondottan jó lett ez a rész, olyan gyerekesen darkos, a csodás, színes mesebeli képek elhagyásával és a bunyóval pedig földhöz ragadottabb. Felütésnek kiváló, valahol megadja az egész mozi hangulatát, nagyjából megmutatja, mire is lehet számítani tőle. Nekem tetszett, szerintem igazából itt sok minden eldől a későbbi események befogadásával kapcsoltban – ugyanis később a film konzekvensen hozza azt a szintet, amit a nyitányban ígért…

Sokan a Van Helsinghez hasonlítják, nekem inkább a Grimm ugrott be. No persze arról le kell hámozni Gilliam szürreális látásmódját, de az egész hangulat, a környezet, a háttértabló arra emlékeztet. A testvérpár „felnőtt” korában – a gyerekkori trauma feldolgozásaként, egyfajta Odaát módon - boszikra vadászik, s bármilyen sablonos és klisékre épülő módon terelgeti a forgatókönyv Jánost és Juliskát, az egész valahogy iszonyat szórakoztató. Jók az akciójelenetek, jó a környezet, jók a néha elsütött poénok (a troll vs bíró az nagyon tetszett) és az érintőlegesen meglebegtetett szerelmi szálak sem voltak fájdalmasak. Sőt, még egy pici kis csavar is belefér, amin ha nem is esett le az állam, kedvesen megmosolyogtatott. Ha nem tudnám, mi is ennek a sztorinak az eleje, pontosabban a világirodalmi kötődése, talán még jobban tetszene: egy nagyszerű mese/fantasynak gondolnám, ahol a söprűn röpködő banyák és a varázslatok semmivel nem fájdalmasabbak egy bizonyos szemüveges varázslótanonc kalandjainál. Ugyanakkor az eredeti sztori továbbírásával nem érzem kiheréltnek az egészet, nem úgy, mint némely más hasonló filmnél, a hollywoodi szórakoztatás átsegített az egyszerű történeten, a suta jeleneteken, a gyakorlatilag sérülésbiztos – a’ la Tom és Jerry – főhősökön.

A mozi legeslegnagyobb hibája ugyanakkor az számomra, hogy igazából nem tudom hova tenni: az egy meztelen női feneket, meg a néha arcunkba robbanó emberi testrészeket leszámítva egy családi mozinak kellene lennie, de vagy a készítők nem tudták eldönteni mit is akarnak, vagy csak szimplán tágítják a családi mozi határait, de így eléggé felemás lett: talán egyértelműbb látásmóddal és képi világgal szélesebb közönsége lehetne. A színészek nagyon renden vannak – én bírom Rennert, inkább János legyen, mint Cross -, Jane az X-menből kellemes meglepetés, a szőke csaj feneke kiváló, Gemma Artertont meg ugyebár nem kell magyarázni… Sőt, feltűnik az a Peter Stormare is, akit a Szökés óta különösen kedvelek és zseniális karakterszínész.

Meglepetésemre tehát működik az egész, én jól éreztem magam rajta. A mai problémákkal teli világban meg ez már elég is.



.

.




Lincoln




„Abraham Lincoln (Hodgenville mellett, Kentucky, 1809. február 12. – Washington, 1865. április 15.) 1861-től 1865-ig az Amerikai Egyesült Államok 16. elnöke, az első republikánus elnök. Elnöksége idejére esett a 13. alkotmány kiegészítés és az 1863-as Emancipációs kiáltvány. A polgárháborúban Északot győzelemre vezette és törvényileg eltörölte a rabszolgaságot. Hat nappal azután, hogy a déliek katonai főparancsnoka, Robert Edward Lee letette a fegyvert, Lincolnnal egy merénylő golyója végzett. Ez volt az első eset, hogy amerikai elnök merénylet áldozatává vált.” (Wikipédia)

Spielberg is megcsinálta. Megint megcsinálta. Egy újabb mesterművet alkotott, ráadásul úgy, hogy eddig talán ez a film áll legtávolabb stílusától és korábbi alkotásaitól. Zseniális mozit hozott össze, egy patriotista filmet, ami ezúttal nem csöpög a pátosztól, ami az egyik legnagyobb amerikai elnök életének utolsó négy hónapjába kalauzol el, egy olyan esemény apropóján, amiről – bár nem vagyok hülye töriből – vajmi keveset hallottam én is. Sokakkal egyetemben én is azt hittem, ez egy életrajzi film lesz, úgy is ültem neki, hogy aztán tulajdonképp elégedettséggel vegyes megdöbbenéssel vegyem tudomásul, hogy csupán Lincoln életének talán legfontosabb eseményére koncentrál: a 13. alkotmánymódosítás elfogadására, illetve annak körülményeire…

Egy filmes írásban nem célszerű aktuálpolitikát beletenni, de kicsit kénytelen vagyok kitágítani a nézőpontokat, ha igazából meg akarom magyarázni, miért is tetszett a mozi. Engem lenyűgözött az a politikai metszet, ami az 1860-as évek közepét jellemezte, manapság sokkal jobban el tud varázsolni az ilyen korrupciós-árulós-hatalmi történet, mint egy látványorgia. A Róma és a Trónok harca politikai csatározásai után a Lincoln újfent magába szippantott e téren, a republikánusok és a demokraták akkori csatározásait látva, az akkori környezetben, életstílusban ez számomra lenyűgöző volt. A legmegdöbbentőbb azonban az, hogy ismét csak azt éreztem, amit már korábban többször is: a világ semmit nem változik, az öltözet és a technika mögött az emberi jellemek változatlanok. Ezt a mozit rá lehet húzni akár a mai magyar valóságra, akár a mai USA viszonyaira, akár az Európa Parlamentre. A politika ma is ugyanolyan mocskos és visszataszító, mint volt 150, 500 vagy 2000 évvel ezelőtt. A nevek és a pajeszok változnak ugyan, de az ideológiák és az emberi természet változatlan (épp ezért érett meg a pusztulásra – de ez már egy másik téma).
Az, hogy itt most konkrétan USA egyik legfontosabb eseményéről, a rabszolgatartásról szavaznak, az tulajdonképp lényegtelen. A szavazásig megtett út a lényeg, az addig történtek - ahogy fogalmazták a filmben: „Az ország legdemokratikusabb intézkedése súlyos korrupcióban született”. Sok mindent átértékel ez a gondolat, úgy egészében a demokráciáról, a hatalomról, mindenről. Annyit még ehhez az egész politikai kitérőhöz: Lincoln bizonyos szemszögből, retorikája és némely intézkedése miatt a mai világban diktátornak kiáltatnék ki, holott a nemzet érdekeit szem előtt tartva kormányzott csupán. Hatalmas szobrot kapott bélyeg helyett – el kellene tűnődni ma is néhány gondolkodónak, hogy hol vannak, ha vannak egyáltalán a demokráciának határai…

Muszáj volt ezt leírnom, mert számomra ezt jelenti a film. A mögöttes tartalmat, még ha talán az alkotók ezt nem is igazán így gondolták (ők talán valóban a rabszolgaság eltörlésének egyik sarokpontját akarták megjeleníteni). A tartalmat, ami csodálatosan van becsomagolva: a korrajz, a dramaturgia, a dialógusok és a színészek által. Spielberg saját bevallása szerint sem rendezett még ennyire akciószegény, csupán csak dialógusokra épülő filmet, amiből gyakorlatilag minden Spielberges stíluselem hiányzik. Hosszú snittek, amik az arckifejezésekre koncentrálnak, szűrés és szemcsésítés nélküli képek, gyakorlatilag minimális látvány. Kevés nagytotál, a film jó része a képviselőházban játszódik, a középpontban emberekkel: azok érzéseivel és indulataival. No meg persze magával az elnökkel, Lincolnnal. Közhelyes lehet, de zseniális a komplett szereplőgárda, Ab feleségétől kezdve a szenátorokon át a fiáig. A színészek névsora impozáns, a különféle bajuszok és pajeszok alatt ismert actorok brillíroznak – de azt hiszem, nem kérdés, hogy a csúcs maga Lincoln, illetve megformázója Daniel Day-Lewis. Teljesen megérdemelt az Oscar, amit ő nyújt, az a színészet magasiskolája. Gyakorlatilag felvette Lincoln személyiségét, valami borzongatóan átlényegült bele: minden perc, amit a vásznon tölt, élmény. S mivel nemrég néztem a New York bandáit, amiben szintén ő volt az egyik főszereplő, még jobban működött az áthallás a két film között: annak a filmnek a vége ugyan itt már nincs a történetben, de a hasonló kor és Lewis miatt kvázi annak folytatása is lehetne a Lincoln..

Sokan mondják, hogy unalmas és lassú. Szerintem roppant feszült, minden mondatnak súlya van, minden gondolat, tett, saját gondolatokat ébreszthet – viszont az tény, hogy hangulat kell hozzá. Eleve már a két és fél órás játékidő nem egyszerű, de érdemes belevágni, hisz aki egy icipicit is fogékony (márpedig bizonyos kor fölött az az ember) a hazai és nemzetközi politikai eseményekre, egy maradandó élménnyel lesz gazdagabb. Megismerheti az USA rövidke történelmének egyik legfontosabb dokumentumának születését, megismerheti az egyik legnagyobb amerikai elnököt egy parádés alakításban, s rácsodálkozhat arra, hogy a világ semmit sem változott. Maximum az elnökök már nem sétálnak egyedül színházba…




100%


.

.




Gonosz halott



Véres, hangos, felesleges… Kb. ennyi volt az első gondolatom a megtekintés után, no meg az, hogy úgy összességében mégis jó volt: a komikus, bosszantóan bárgyú és az ijesztő elemek keveredése végeredményben egy mai korhoz igazodó horrorfilmet eredményezett. Aminek legeslegnagyobb baja mégis csak az, hogy van, amihez viszonyítani kell/lehet: ha ez önálló darab lenne, s nem lenne ama bizonyos nagy múltú elődje, biztosan máshogy értékelné az ember - de vélhetően így is van már egy új generáció, akire az aktualizált Evil Dead fog éppoly megdöbbentően és sokkolóan hatni, mint a hajdani Erdő Szelleme rám hatott.

Rendesen hozzányúltak, de véleményem szerint ez nem ártott a filmnek. Az alkotók egyszerre próbáltak a múlt rajongóinak és a modern korosztálynak is megfelelni: így az indítás a pincében egyértelműen azoknak szól, akik már tudják, mivel állunk szemben, ugyanakkor az elvonókúra, a szerepek felcserélése viszont azoknak szólhat, akik új nézőként ülnek neki a kalandnak. Az események nagyjából követik a régi vonalat, az ikonikus pillanatok itt sem hiányozhatnak, de érezni az egészen a frissességet. A japános démonarcok hatásosabbak, az egész képi világ nekem speciel jobban tetszett, manapság a mocskot valahogy jobban megjelenítik – hála a CGI-nek, sőt, még a karakterek, mint elhalálozandó kellékek sem idegesítőek. Tulajdonképp a sorrend sem kitalálható, működik az egész, a rémisztgetés a megfelelő effektekkel, a démon által megszállt testek átalakulása hibátlan. Gusztustalanságban simán veri az eredetit, ugyanakkor azt a hatalmas promóciót, amit e film köré építettek, a mai napig nem értem. Egyszerűen képtelen voltam rajta igazán félni, vagy igazán megijedni: a mozi második felében leggyakoribb reakcióm inkább a mosoly volt…

Mert a tisztes emlékezés mellett a frissességet túlzásba vitték. Az Ördögűző-féle vérhányás egyszerűen röhejes, mint ahogy a fináléban a két karakter szerencsétlenkedése is a vérzivatarban az autó körül. A túlzott látvány és események fura sora a félelem helyett vidámságot váltott ki – amennyiben ez volt a szándék, akkor sikerült. Néhány jelenet inkább az Evil Dead 2-őt idézi meg, pedig egy Fűrész-féle csonkításos hangulat igazán jót tett volna a mozinak.. Amikor érzed a fájdalmat a képernyőn, nem pedig azon röhögsz, hogy az a kéz most hogy szakad le… Ehhh… Talán egyedül a kígyónyelv jelenet volt hatásos, de a többi erősen vígjáték jellegűre sikeredett. Így az év legdurvább mozijának beharangozott Evil Dead remake inkább lett egy jól sikerül horror-paródia, mint vérfagyasztó mozi. Pedig érzésem szerint nem így tervezték.

Míg maga a Szellem korábban egy kézzel ugyan nem fogható, de kellően veszedelmes szereplő volt, itt inkább csak másodhegedűs a véresőben. Kár érte, mert a mozi magában hordozta az ígéretes remake lehetőségét: működhetett volna, ha nem mentek volna minden áron rá a sokkolni szánt látványra. A hangulat, környezet nagyon rendben van, a színészek kellően be van szarva, mikor kell, s kellően rondák, mikor meg vannak szállva. A kevés ijesztgetés is működik, a parafaktor is rendben van a film elején – nagyjából az első vödör vér elpazarolásáig. Onnantól inkább komikum az egész…


A régi Evil dead rajongóinak nem merem ajánlani, pláne nem teljes áron, de az ifjak, akik most ismerkednek a műfajjal, illetve nem tudják, ki is az a Bruce Campbell, azok nyugodtan belevághatnak. Apropó: a stáblistát érdemes bennhagyni a lejátszóban, mert az eredeti film magnókazettája megy, valamint a legvégén egy régi arccal szembesülhetünk.



75%



.

.





Géppisztolyos prédikátor




Még ma sem tudom igazából eldönteni, hogy hova is tegyem ezt a mozit… egyrészről a témája (csak és kizárólag az afrikai vonal) miatt mindenképp becsülendő, torokszorítóan drámai film, míg a hitgyülis maszlaggal leöntött megtéréses témája miatt legszívesebben kidobnám a kukába … Napok óta egyre többet rágódok rajta, tetszik-e vagy sem. … de inkább nem. Vagy tán mégis?

A cím borzasztóan becsapó és hatásvadász, az alapján beülni rá/megnézni óriási hiba. A felütés viszont, az afrikai faluban a legjobb hasonló témájú mozik világába ránt be (akár Hotel Ruanda szinten), a brutalitással kevert dráma az elején rendesen felcsigázott. Hogy aztán utána Childers (Butler) karaktere totál leromboljon mindent. Számomra a teljes moziélményt, a moziban számára meg mindent maga körül. S itt jön az első és egyben legnagyobb problémám: mivelhogy ez egy életrajzi ihletésű filmnek lett beállítva, én ezt egyszerűen nem hiszem el. Nem hiszem el, hogy van a Földön ekkora (az ekkorán van a hangsúly) balfék, totál drogos és alkoholista, motoros bűnöző – apropó: miért is van megint a motoros lét összekötve a bűnözéssel???? -, aki egy bizonyos esemény (őneki nem tökmindegy?) után anyuci unszolására megtalálja istent. Pontosabban az találja meg őt. Lószart mama…

Itt egyébként majdnem kikapcsoltam. Már Childers karakterénél mozgott a léc, utálom, ha egy főhős ennyire nemszeretem karakter, aki szándékosan arra játszik, hogy meggyűlöltesse magát velem. Annál csak azt utálom jobban, s találom hiteltelenebbnek, ha a rosszfiú különösebb ok nélkül jó útra tér, a hab a tortán meg az, ha egész oka a hit. Anyám... De oké, megtörtént. Amit Szudánban művel, az nagyon szép és jó, erős képek és jelenetek, valódi drámák – azonban ezek nagy része nem az újdonsült paphoz kapcsolódik. Childers tettei továbbra is bicskanyitogatóak – épeszű ember (épeszű moziban) ennyire nem éget fel mindent maga körül. Mondjuk, a médiából már ismerünk „sátáni megszállás” közben elkövetett gyilkosságokat, itt most „isteni megszállás” közben elkövetett család és egzisztencia lerombolást látunk. Akár igaz, akár nem, nekem az egész nem áll össze: amennyire propagandafilm az afrikai polgárháborúk véres következményeivel szemben (ami jó dolog), ugyanannyira propagandafilm a vallás mellett (ami meg nem teszik).

De az még mindig csak egy dolog, hogy nekem mi tetszik és mi nem. A film szerkezete, dramaturgiája a fenti példák miatt iszonyat hatásvadász. Az időbeni ugrások ugyanis azt eredményezték, hogy a Childres életéből kiemelt események lógnak a levegőben, megtörténnek ugyan, de nincs érzelmi motivációjuk. Valószínűleg az életben több hónap, esetleg év telt a két esemény között, ahol az ember megérlelte a döntését, személyisége fejlődik, míg eljut A pontból B pontba. A Prédikátorban viszont csak ugrálunk a főhős megmagyarázhatatlan tettei között, nem érezzük át döntései súlyát. Ez így hiteltelen, egy túlexponált élet-esszencia és úgy tűnik, mintha a való élet is ilyen lenne – pedig az sokkal simább mederben kellett, hogy folyjék…

Ami azonban vitán felül mindent vitt számomra, az az afrikai rész. Mindig is érdeklődéssel és szomorúsággal figyelem a hasonló témájú alkotásokat, s csak bízni tudok benne, hogy az ilyen mozik képesek megérinteni olyan embereket, csoportokat is, akik ténylegesen tehetnek valami az ügy érdekében. Ugyanakkor erősen elgondolkodtató az a tény is, hogy a jelenleg működő nemzetközi szervezetek mennyire is tehetetlenek egy hasonló szituban: a nemzetközi jog, meg holmi belső ügyek miatti töketlenkedések miatt milliók halnak meg és lesznek árvák. Ezt hozta az fene nagy demokrácia a világban… Persze könnyű itthonról, a biztonságos lakásból okosnak lenni, meg rácsodálkozni a Childers szerű fanatikusokra – ámde ha a világ igazán jól működne, akkor rájuk nem is lenne szükség. Akkor nem kellene filmet forgatni egy megtért drogosról, aki isteni sugallatra életét a fekete árváknak szenteli…

Most megint elbizonytalanodtam… tetszik, vagy nem?




.

R2-D2 írta:

Géppisztolyos prédikátor

.
Bár beszéltünk már róla, de azért még mindig vannak dolgok, amiket nem értek a véleményedben. Nem meggyőzés, csak kíváncsiság vagy észrevétel:) :


- Mi a "borzasztóan becsapó és hatásvadász" a címben? Mármint a hatásvadászt még talán érteném, bár az is inkább a film egyes elemeire igaz, de géppisztoly nincs benne vagy prédikálás:) ?

- Nem hiszem, hogy a motoros lét lenne összekötve a bűnözéssel, csak egyszerűen a film egy motoros bűnözőről szól. Egyébként meg ne becsüljük le a sztereotípiák gondolkodást könnyítő erejét; a bőrdzsekis bűnözők azért motoroznak általában, amiért a számítógépes játékokkal játszók is az anyjuk garázsában élő, képregényboltban vagy videotékában dolgozó, nőt csak jpeg formátumban látó nyomikként jelennek meg legtöbbször a filmeken:) .

- Lehet, hogy nem hiszed el, és nyilván van is, amit a drámai hatás kedvéért színeztek ki rajta, de Childers tényleg létezik. Már a lemezen levő extrák között is volt kisfilm, amiben a valós sztorit keresték a film mögött, de belinkeltem lentebb két videót arról, hogy Childers hogyan beszél magáról. Abból kiderül, hogy jól érezted, a meghasonulása és az Afrikába elmenetele között is vagy hat év telt el, és két évig tartott, amíg átpártolt Istenhez (és akkor is nagyjából azért, mert megunta, hogy a felesége nyaggatja a templomba menetel miatt:) ). Ez az ugrálások miatt tényleg elég zavaró, ha jól emlékszem, egyedül az utal az idő múlására, hogy a lánya hány éves; abból látszik, hogy a filmben is eltelt vagy tíz év az eleje és a vége között.

- Nekem "különösebb oknak" megtette a halállal és/vagy a többévnyi börtönnel szembenézés. A valódi fordulat nem egy autós késelés, hanem egy elfajuló kocsmai bunyó volt, de éppen mindkettő vezethet ugyanoda; egy sokkhoz, amikor rájön, hogy a filmbeli hajléktalan akár őt is halálra késelhette volna, vagy hogy csak a szerencséjén múlt, hogy egy szar ember megölése miatt nem kerül évekre sittre, hiszen amikor otthagyják a testet az út mellett, még bőven hihette, hogy halott, és hogy ő ölte meg. Erről is beszél például a kisfilmekben, hogy nem a halál ténye zavarta, hanem az értelmetlen halálé.

- Azért viszont nem gondolnám, hogy különösebben piedesztálra kéne emelni, mert rátalált Istenre, és nekem a filmből sem ez jött le, vagy hogy ő "jó" útra tért volna. Jó, persze, még mindig "jobb" gyerekgyilkosok gyilkosának lenni, mint heroinistának, bár ezt némelyik nézőben eltarthatott egy ideig "lejátszani". Ahogy mondani szokás, a függőségét a legritkább esetben teszi le az ember, legfeljebb átvált valami másra. Childers a filmben nekem végig egy drogos, csak az elején még a heroin juttatja a csúcsra, a vége felé meg Jézus szeretete ill. az Isten nevében végzett szolgálat bűnbocsánatot eredményező mámora, ahogy mások, a gyerekek megváltása juttatja őt egyre közelebb a saját megváltásához.

- Viszont ezért nem lepődtem meg a "felégetésen" sem; ez sem működik máshogy, mint a többi drog, vagyis egyre többet, egyre intenzívebben akar a függő belőle, akár csak azért is, hogy ugyanazt az élményt még egyszer átélje. Aki és ami pedig nem szolgálta a függőségét, azt rögtön személyes támadásnak vehette, már csak azért is, mert az erkölcsi fölényt is magáénak gondolta. Még talán a sznob parti miatti felháborodását meg is értik a nézők, na de csak azért végtelenül önzőnek és érzéketlennek beállítani a saját lányát, mert nem akarta a báli ruhájának árából is az afrikai árvák etetését finanszírozni... Persze, az is csak egy idióta amcsi magamutogató marhaság, amivel a tiniket hülyítik, de innen már tényleg csak az van "lejjebb", hogy lányom, ne vegyél magadnak a lyukas cipőd helyett másikat, amíg vannak a Földön olyanok, akiknek semmilyen cipőjük nincs... A szenvedélybetegség tankönyvi példája, és igen, kb. innentől lehet kérdés az "épeszűség" is...

- Aztán hogy vallási propaganda lenne... csak annyira, amennyire be kell látnunk, hogy a vallás, az egyházak által megteremtett egyetemes közösség jelenleg a leghatékonyabb, sőt, szinte az egyetlen eszköz arra, hogy nyugati világban élők kilássanak a saját seggükből... pontosabban a szűkebb/tágabb érdekközösségükből, át a "határaikon"... Vagy véletlen lenne, hogy azok az önkéntes szervezetek, amik a maguk tehetetlensége, "töketlenkedése" mellett legalább nem szarnak bele az egészbe, ami ott van, általában valamelyik egyházhoz kötődnek? Na persze nem hinném, hogy puszta szívjóságból, hiszen az egyház, főleg a katolikus szépen végigasszisztálta a "civilizáló" misszionáriuskodás keretében a komplett gyarmatosítást/meghódítást/kizsákmányolást, mind a mai napig tűrésre és a sorsuk iránti alázatra "programozva" az ott élőket egy "majdani", akár csak a túlvilágon eljövő szebb élet reményében, hogy aztán a tagjaik önkéntes áldozatvállalása és munkája által még meg is dicsőülhessenek, mint a segélyszállítmányok biztosítói...


Nekem a legnagyobb kérdőjelem, ami egy kicsit negatív irányba vitte a filmet, hogy magamutogatónak érzem a helyzetet. "Nézd, itt vagyok én, szegény afrikai árváknak segítek!". Jó, de miért pont nekik? Persze, ott lehet látványos eredményeket elérni meg kitűnni a tömegből, de ha Amerikában nem is annyira rossz a helyzet, mint Afrikában, ott már nincs tennivaló? Szerintem már az egy hatalmas lépés lenne, ha az emberek egy jelentős része legalább azon a közösségen megpróbálna segíteni, javítani, amelyiknek a tagja, legyen az a szűkebb vagy tágabb családja, egy lakótömb, egy város, vagy az országa/nemzete, kinek-kinek igénye szerint, és tegye ezt csak a feleslegesnek érzett/bizonyuló idejével és pénzével. Akár én is... Csak a kihívás vagy bármilyen belső indíttatás miatt benyúlni a szar legaljára, és annak sziszifuszi korrigálásába kezdeni... minden elismerésem ellenére azért itt is bennem lenne, hogy ez nem csak a jószándékról szól, még ha Childers el is mondhatja magáról, hogy hány életet mentett meg, én meg bezzeg egyet sem... de hát nem is véletlenül tartanak sokan cinikusnak:) .






.

Tudom, hogy Childers valós személy, megnéztem az extrát én is... Talán leginkább az események túl tömény megjelenítésével volt bajom, de akkor néhány mondatban megválaszollak:

- A Géppisztolyos prédikátor első értelmezésben számomra egy (afrikai) háborús mozit jelent, ahol egy pap, mondjuk közösségét védve fegyvert fog. Ezzel szemben Childers csupán önjelölt pap volt, s lényegesen kevesebb harc volt benn, mint amit a cím sugallt.
- Mint tudod, magam is motorozok, és sokszor zavar ez a sztereotípia bőrdzsekisekkel szemben...
- A hippi megkéselése, annak esetleges halála az ő akkori állapotában szinte teljesen normális volt, számomra túl nagy váltás volt a lelkiismeretfurdalás.
- De talán legeslegnagyobb ellenérzés mégiscsak a komplett vallási vonallal volt. Ez a Vidám Vasárnapos ugrabugra alapban nevetséges, jómagam pedig olyannyira vallás- és egyházellenes lettem az évek alatt, hogy idegesített valaki, aki 180 fokos fordulatot vett "Isten" szavára. Egyszerűen képtelen vagyok befogadni, hogy ilyen létezik.
- Inkább tartom az egészet Childers álszent menekülésének a múltja elől: a drogos hasonlatod viszont jó példa. Childers így viszont csak egy szimpla bolond lett számomra, aki képes otthagyni mindenkit egy reménytelen helyzet megoldásáért. Hol az ENSZ, hol a WHO, hol vannak a nemzetközi szervezetek????
- Ebből kifolyóan a Prédikátor csupán egy propagadamozi lett számomra, egy élvezetes, néha megdöbbentő és szórakoztató propagandamozi.

R2-D2 írta:

Hol az ENSZ, hol a WHO, hol vannak a nemzetközi szervezetek????

Csak a filmek világában maradva: az ENSZ "lehetőségeit" már "szépen" bemutatta a Hotel Ruanda (és egyébként a Senkiföldje, bár a helyszíne nem Afrika, hanem Szerbia), a WHO-ét az Elszánt diplomata, a nemzetközi szervezeteket meg úgy cuzammen a Darwin rémálma.

.

Niwrok írta:

Csak a filmek világában maradva: az ENSZ "lehetőségeit" már "szépen" bemutatta a Hotel Ruanda (és egyébként a Senkiföldje, bár a helyszíne nem Afrika, hanem Szerbia), a WHO-ét az Elszánt diplomata, a nemzetközi szervezeteket meg úgy cuzammen a Darwin rémálma.

.

Ja, Childers meg az ő istene meg majd rendet tesz....

Nem tudom, mutattam-e már, de az ilyenekről mindig csak ez jut eszembe (légyszi hallgasd végig a szöveg miatt):

.





Totál szívás S5/1




Tisztára, mint a BSG S4… egy újabb félbevágott évad, egy évad, amit dupla bevételként lehet lemezen értékesíteni – hisz tőlünk nyugatabbra pont most jelent meg a félöt évad. Most, mikor a TV-ben meg kezdődött a szezon második fele, S05E10 sorszámmal – tehát az AMC hivatalosan is ötödik évadnak tekinti a folytatást. No de igazából tökmindegy, minek is nevezzük ezt a „maratoni” ötödik évadot (tekintve, hogy 13 epizódnál hosszabb még egyik sem volt), a lényeg az, hogy jó legyen.

És az lett. Qrva jó. Szerencsére sikerült megtartaniuk a negyedik évad lendületét, az S5/1-ből már hiányoznak a nagyon szélsőségesen lassú és idegőrlő pillanatok (sőt, még a kispárnás és a legyes epizód önironikus megidézésére is volt lehetőség). Némi bosszankodásra Sklyer viselkedése ugyan adhat okot, de ez még bőven a tűréshatáron belül marad. Nagyjából… Bár azért azt én, mint átlagember és átlagnéző nehezen értem meg, mi a szart kell ennyit hisztizni: jóformán semmit nem tud a férje valódi tetteiről, s ha már valaki drogfőző feleség, amit tudatosan vállat is, ne akadjon már fönn holmi gyilkosságokon – úgy, hogy amin fönnakad, azt fizikailag nem is Walt követte el… Skyler világa egy illúzió, ahol apuka tevékenysége és az abból befolyó dollármilliók mögött mindenki megmaradhat olyannak, mint előtte volt…

No de kezdjük az elején. Az előző évad „kirobbanó” fináléja után biztos voltam, hogy nem lesz áll-leejtő indítás: nem is lett, a főzés áll, az egész bizniszt újra kell szervezni. A szereplők közti feszültség tapintható, legyen az Mike vs. Walt, Skyler vs. Walt, Mike vs. Hank stb. E tekintetben – még ha nem is történik igazából semmi rendkívüli, baromi jól teljesít a sorozat. A család, a nyomozás és a drogkészítés hármas szála okosan van összefűzve, s miután kiderül, hol és hogyan tud főnix módjára újraindulni a methlabor (zseniális), onnantól már a pörgéssel sincs semmi baj. Walter helyzete, mint az újdonsült vezér ugyanakkor itt még korántsem megerősített, messze nem látható, kissé furcsán is hatott ekkor még a „The King is back” szövegű S5/2 promo…

Aztán jött az ötödik rész, a Dead Freight című. Nos, ott, abban, főleg annak a végén, olyan történt, amit én még TV sorozatban – sőt talán filmen sem – nem láttam. A Walking Dead indításakor volt valami hasonló, de hát ugye az zombi volt… Állíthatom, az egész évad, talán a sorozat egyik legjobb epizódját hozták össze, az egyik legsokkolóbb jelenettel, amit valaha láttam. A BB amúgy sem gyenge hasonlóan megdöbbentő eseményekben, de ez mellbevágott. Így, ami utána történik már abszolút nem volt megrázó, a methbirodalom építésének szinte törvényszerű velejárói: az, meg hogy ezeket a döntéseket Walt hozza meg, már rég benn volt a pakliban. A finálé viszont elég langyos lett. Ez a mindenki abbahagyja az üzletet és éli boldog hétköznapjait – ez valahogy úgy nem illett a korábbiakhoz. Hank megdöbbent képe szarás közben ugyan előrevetíti a jövőt, a kegyetlen hajszát Heisenberg után, de annál azért több kell, mint amit a WC mellett talált…

Igazából nem sok minden volt, ami zavart az évad során. Talán icipicit az elején a kevesebb „akció”, a néhány szereplővel történő logikátlan bánás (Todd), valamint a sorozatok alapproblémája a félbehagyott szálakkal, eseményekkel, karakterekkel. Maga a félévad összességében qrva jó lett, egy borzasztóan erős epizóddal, néhány kemény és megdöbbentő eseménnyel. Ezek tükrében ugyanakkor az egésznek nem lehet más kimenetele, mint ami vélhetően lesz – már csak társadalompolitikai szempontból sem. Mert drogot főzni, embert ölni, kisgyereket megmérgezni, kivégzésekre utasítást adni bűn. A bűnösnek pedig bűnhődnie kell – már csak az a kérdés, hogy jutunk el odáig.




.

.





Erőszakik




Kíváncsi lennék, kinek a szép kocka fejéből pattant ki ez a csodás magyar fordítás Erőszakik címmel… Nem állítom, hogy a Brüzsben jobb cím lett volna, no de az erő-szakik, mint valami hajdani GMK elnevezése szerintem elbaszott lett. Ismét…

Ahhoz képest, amekkora felhajtást kreáltak e mozi köré, amennyire el van tőle ájulva mindenki - ahhoz képest, de csak ahhoz képest számomra baszott pocsék lett: mivel nekem ez eddig kimaradt, csak most kerítettem sort rá, a többség véleménye miatt kurvára magasak lettek elvárásaim. Kár volt érte: ha a felfokozott várakozás kibaszott rózsaszín ködét lehámozom a moziról, egy egész jó kis szórakozás bújik meg az ordenáré szöveg és a sok bazmeg mögött.

Mert nekem ez a mozi szinte csak és kizárólag a kibaszott duma miatt lett emlékezetes. Ilyen stílusú és mennyiségű káromkodás talán még a korai Tarantino mozikat sem jellemezte, ami itt – főleg Ray (Farell) - szájából elhangzik, az brutális. Először megdöbbenéssel hallgattam, de aztán ahogy ráéreztem az egésznek a humoros mivoltára, szándékára, úgy ragadott magával az egész, bassza meg. A háttérsztori egészen Harry (Fieness) megjelenéséig lényegtelen, csak kószálunk Bruge-ben, egyfajta városnézésen vagyunk, Ken (Gleeson) és Ray társaságában. A városka tényleg egy kibaszott ékszerdoboz, a két bérgyilkost körülvevő környezet a törpével és a drogárus kurvával kellően abszurd és hatásos – csak épp az égvilágon nem történik semmi. Ray flashbackje old valamit a helyzeten, de az igazi lendület csak Harry feltűnésésvel jön el: ez mondjuk kibaszott zseniális lett, már önmagában a karakter, a figura, amit Fieness megformál: az a pszichopata családapa, aki képes saját kezébe venni egy büntetés elintézését – holmi becsületbeli ügyre hivatkozva. A hármójuk macska-egér játéka pörgeti fel ezt a baszott filmet annyira a végére, hogy élvezhető legyen – még akkor is, ha a finálé a téren éppoly nevetséges, mint tulajdonképp önmagában az egész film.

Nem először írom, hogy a stílusok keverése közti arányt kibaszott nehéz megtalálni, nehéz azon a határon egyensúlyozni, ami még kellő élményt nyújt mindenből. Itt a balfasz Ray kalandjai, meg a sok duma miatt eléggé erős lett a vígjátéki érzés, ugyanakkor az utolsó harmad fogócskája és halálesetei az akciómozi és dráma felé tolják a történetet. Valahogy úgy éreztem, az egyik kiüti a másikat, nem tudtam komolyan venni a szereplők elvesztését, avagy azok fenyegettetését sem. A Ponyvaregényre hajazó hangulat megvolt ugyan, de a kép mégsem állt össze fasza egésszé: épp ezért számomra inkább csak egy kibaszott dumával rendelkező vígjáték, ahol néhányan földbe harapnak, bazmeg.

A színészek viszont faszák. Mindhárom főszereplőt bírom, miattuk is érdemes megnézni a filmet: Farell szerencsétlenkedése, Fieness őrültsége, Gleeson kimértsége együtt kellemes élmény. A törpére végig azt hittem, ő Lannister a Trónok Harcából, de tévedtem: Jordan Prentice viszonylag ismeretlenebb arc, én eddig még nem láttam egy filmjét sem, nem úgy mint ahogy Chloé megszemélyesítőjének, Clémence „Delacoure” Poésy kisasszonynak… Castingilag tehát nagyon rendben van, a helyszín, a festői Brüzs csodás, a zene is kimondottan tetszett, csupán azt kellett volna eldönteni, mit is akarnak magával a mozival kezdeni.




.

.




A kolónia




Az, hogy ismét csak bejött valami, amit a nagy többség elutasít, az önmagában már egyáltalán nem meglepő, az viszont, hogy ennek okait már nem is keresem, szerintem egyértelműen a gyógyulás jelei. Számomra A kolónia ugyanúgy egy remek film lett kategóriájában, mint mondjuk pár hónapja a Lockout volt, mindkettőt megfelelő mércével kell mérni, és mindkettő képes volt arra, ami egy mozifilmnek a lényege: szórakoztatott. Sőt, A kolóniánál még a fejemet sem fogtam a sok abnormális cselekedettől (megengedőbb egy picit az ember ilyenkor) – nem úgy, mint néhány mostani sokszázmilliós produkciónál…

Azon amúgy érdemes elgondolkodni, hogy aki a szinopszist írta, egyáltalán végignézte-e a filmet. A történettel kapcsolatban súlyos tévedések vannak benne – nem mintha ez bármiben is befolyásolná a filmélményt, csak ha valaki ez alapján nézi meg a mozit, és netán még emlékszik is a szövegre, az bizony meglepődhet… A valóság az, hogy a jövőben, mikor is a megváltoztatni próbált időjárás egyszer csak bekeményített „Egyszer csak elkezdett esni a hó és nem állt meg”, az emberiség nagy része elpusztult. Vélhetően megfagyott, de erre különösebb kitérő nincs: a hófödte apokalipszis önmagában lenyűgöző. Tisztára, mintha a Holnaputánban lennénk, azonban a mindössze 16 millió USD költségvetés sajnos picit valóban meglátszik a  CGI-n. Nem rossz, de itt a hóviharnak szerintem inkább elsősorban jótékony eltakaró hatása volt, mintsem valódi hideg hangulatkelés… Nos, e fagyott világban van néhány telep (kolónia) a Földön, ahol az emberiség maradéka él és várja a javulást..

Itt rögtön két dolgot is meg kell említenem, ami tetszett. Azt leszámítva, hogy honnan a francból vannak ekkora föld alatti települések, azokat, ki mikor és hogyan építette, maga a helyszín kimondottan tetszett. Olyan volt, mint egy földbe süllyesztett űrhajó, az alagutak, az egész belső tér arra emlékeztetett, s az is igaz, hogy ilyet már sokszor láttunk: de sokszor tetszett is, s most sem volt másképp. Ridegségében olyan hiteles és komor az egész. A másik azonban érdekesebb – s ez képvisel talán fontosabb értéket számomra a moziban: az emberi természet, a csoport hierarchiája, a farkastörvények az életben maradásért… A beteges félelem a vírusfertőzésektől, mikor is gyógyszer híján a golyó a beteg számára a végleges megoldás, nos, ez bármennyire is kegyetlennek van beállítva a filmben Mason (Paxton) által, totál életszerű. Ebbe a felvázolt képbe rondít bele az SOS hívás a másik kolóniától – ahova főhőseink elindulnak. Bárki bármit mond, Fishburne (Briggs) mindig jó karizmatikus vezetőnek, itt sincs másképp. A fagyos út nagyon jó, az ötös kolónián történtek meg kifejezetten izgalmasak. Remek kamerabeállítások, sokáig nem tudjuk, mitől kell félni – sokszor örülnék, ha egy horrorban lenne ennyi feszültség. Az egész elemlámpás séta az új helyszínen, a távoli csattogással, dübörgéssel kimondottan fílinges lett: hogy aztán egy életveszélyes szituban találjuk magunkat. Itt most nem írom le, a lények melyik mozit idézték, de mivel az is nagy kedvencem, így nem zavart. A kaszabolás, az akciójelenetek pörgősek és véresek – vélhetően a vágással itt is a költségvetésbe akartak beleférni – s jut idő drámára is. Főleg a hídon: bármennyire is sablonos és kiszámítható a robbanás, engem már addigra megérintett a karakter annyira, hogy képes voltam sajnálni elvesztését.

Az újból a 7-esen történtek első fele ismét a kis közösség belső hatalmi harcainak kiváló modellezése: az erősebb kutya baszik elve alapján. Manson figurája ugyanakkor korántsem akkora geci, hogy rá lehessen építeni a fő jelenetet – az ő motivációja sosem személyes, inkább a közösség védelme, bármennyire kegyetlennek is tűnik. A másik „gonosz”-szal (és az egész csapatával) meg csupán az volt a bajom, hogy semmit nem tudtunk róluk: először ez zavart is (a „Mit akarsz? –Többet!” válaszon mosolyogtam egyet) de aztán rájöttem, hogy kb. pont annyira vagyunk képben velük, mint amennyire a megtámadottak is. Autentikus. A finálé, a remény magjával pedig kellően bizonytalan ahhoz, hogy valódi heppiendként ne lehessen elkönyvelni. Jó volt, na.

No persze, nem lenne akkora elutasítása a Kolóniának, ha ennyire rendben lenne vele minden, mint ahogy én látom. A mögöttes kérdések, az azokra megtalálhatatlan válaszok akár romba is döntenék az egész mozit, ugyanakkor a netes nemtetszések inkább a történetnek, a színészeknek és a látványnak szóltak. A történet egyszerű, de izgalmas, némi mondanivalóval, a színészekkel nekem semmi bajom nem volt, a látványra valóban lehet panasz, de a ráköltött centek tükrében korrekt. Jómagam nem éreztem kínosan magam egyszer sem, nem fájt egy jelenet sem, az Alienes, Holnaputános, Legenda vagyokos, Dologos hangulat bejött. Azon meg, hogy mi értelme van magokat őrizni, állatokat szaporítani (egyfajta Noé módon) egy fagyott világban, ezt a tevékenységet mi látja el energiával, honnan van kaja, víz???, stb, ma nem gondolkodtam. Jó passzban voltam hozzá és kész. Lehet, hogy ez is B film, de ez a kis kanadai film jobban bejött, mint néhány hollywoodi szuperprodukció. Jó helye lesz a polcon a Skyline meg a Lockout mellett.



80%



.

R2-D2 írta:

A kolónia

Jó volt, na.

80%

Igen, nekem is jó volt, de ennyire talán nem éreztem különlegesnek. A hideg világ bemutatása, a jégsivatag pluszpont, a bunkereké dettó (úgy láttam, ezek mind néhai ipari létesítmények területén vannak, ott meg kell is lenniük), az elállatiasodott emberek, a fertőzöttek kezelése, stb.... mégis az maradt meg a legjobban róla, hogy a 40 fokban (nálunk júniusban ment) milyen jó volt havat látni:).

Niwrok írta:

Igen, nekem is jó volt, de ennyire talán nem éreztem különlegesnek. A hideg világ bemutatása, a jégsivatag pluszpont, a bunkereké dettó (úgy láttam, ezek mind néhai ipari létesítmények területén vannak, ott meg kell is lenniük), az elállatiasodott emberek, a fertőzöttek kezelése, stb.... mégis az maradt meg a legjobban róla, hogy a 40 fokban (nálunk júniusban ment) milyen jó volt havat látni:).

Valahogy én olyan hangulatban lehettem.... Egyáltalán már ott tartok, hogy ha egy film nem fáj, nincsenek benn égbekiáltóan bosszantó események, annak már örülni tudok.

Az Elysium után a Kolónia maga a megtestesült realitás - s ez tetszett.

.





A rajtaütés



„Akciófilm, amelyhez foghatót az eredeti Die Hard – Drágán add az életed! óta nem láttunk… Vetekszik az olyan rendezők munkáival, mint Guy Ritchie, Park Chan-wook és Quentin Tarantino.” - comingsoon.net



Anyád. Röviden és tömören ennyi. Megmondom őszintén, kicsit megetetett a promó, s bár olvastam a baljós jeleket is az írásokban, hatalmas pofont kaptam a filmtől én is tegnap éjjel. Rég láttam ennyire rossz filmet, ha tudtam volna, hogy az egész nem más, mint egy kibaszott 80-as évekbeli hongkongi akciófilm új köntösbe csomagolása, akkor bele sem kezdek…

Alapötletében, környezetében leginkább a Dreddhez tudom hasonlítani, de az klasszisokkal jobb ennél. Ott legalább tudjuk, hogy a főhős a legtökösebb rendőr a környéken, s tudjuk, hogy a realitásnak minimális az esélye, aztán mégiscsak az lett a hihetőbb. Itt: elitcsapat – anyám! - megy be az épületbe, de a kezdeti valóságosság viszonylag hamar eltűnik, hogy utána olyan bunyókba és lövöldözésbe menjünk bele, ami egy Kengyelfutó gyalogkakukk vagy Tom és Jerry rajzfilmben is kínos lenne. Már az elején, a furgonban az a duma borzasztó kínos volt, iszonyat amatőr, ahogy meg van írva, ahogy elmondják a színészek. Aztán ahogy bemennek, amiket csinálnak az egyes szobában, az még tetszett is és ötletes is volt – egészen az első gépfegyverropogásig… Mert az elitosztagról nagyon hamar kiderül, hogy egyenruhás balfaszok gyülekezete, akik bucsui céltáblát állnak a szálloda lakóinak: a mészárlás esetleges véressége nem tudta feledtetni azt a rendőri amatőrizmust, amit ott bemutattak. Itt volt az első pont, hogy órámra néztem…

Pedig a java rossz még hátra volt. Ami utána jött, az számomra rémálom. A fizika törvényeit és az emberi tűrőképesség határait teljesen semmibevevő verekedések, ahol minden egyes ütésnél úgy nyögnek, mint akinek szorulása van, ahol a 10 perces verekedésben szarrá vert főhősök utána rögtön rohannak fel a lépcsőn, ahol a legkisebb királyfi, a zöldfülű kis zsaru a legügyesebb (ez volt talán még a legkisebb baj). A Niwrok által írt túlerő érzése két dolog miatt is hamar szertefoszlik: egyrészt mert az impotens rendőri attak, a csapat topasága maga a túlerő oka, másrészt meg a főhős, Rama (mint a margarin) maga a szuperman. Kb. 50 embert intéz el egyedül, gyakorlatilag fegyver nélkül – hol is a milyen túlerő? Sőt, az arcába fúródó machete fájdalmát is szó nélkül bírja. Az egész a 80-as évekbeli Amerikai nindzsa filmekre, a Van Damme, Chuck Norris, Michael Dudikoff filmekre emlékeztetett. Már szinte vártam, mikor kerül szembe a főgonosz főverekedőjével és hogyan nyomja le azt. Irtó gáz… A legtöbbet emlegetett hitelességi faktor, a vér: kérem, ez lópikula. Valóban van néhány levágott kéz, elvágott torok, de pl. a Rambo IV végéhez képest ez mind csak babazsúr. Én elhiszem, hogy a PG13-on nevelkedett amerikai közönség elájult a film naturalizmusától, de én ebben az égvilágon semmi durvát nem láttam. Annyit el kell ismernem – a tényszerűség kedvéért, no meg a 30% magyarázataként -, hogy némely haláleset ötletes volt, a baj az, ahogy odáig eljutunk.

Pocsék dialógusok, pocsék színészek és karakterek, egy teljesen abszurd és abnormális moziban. Ez ennyi idősen sajna már nem tud felizgatni, amennyit nyögtek benn két ütés között, az szerintem egy nyilvános WC éves nyögésszáma körül volt, arról nem is beszélve, hogy ez a Bruce Lee féle keleti harcmodor sosem jött be. Már csak az hiányzott, hogy röpködjenek  a levegőben. Ehhh… A ház amúgy tetszett, de vélhetően millió ilyen van a világon, talán még a maffiafőnök is hiteles figura az emeleten. Rajta kívül az egész sztori, szőröstől-bőröstől, színészestől, verekedésestől mehet a kukába. Egyáltalán nem értem az imdb 7.5! osztályzatát – nem tudom az emberek mit néztek e helyett, mint ahogy nem értem azokat a díjakat sem, amit a Rajtaütés 2011/12-ben bezsebelt.

No de mindegy, ez pont beleillik a hasonló rejtélyeim sorába.

30%



.