R2-D2 írásai 1.0

.





Hitchcock



Nem tudom, egy ilyen életrajzi filmnek, ami csupán a címszereplő egy életszakaszát eleveníti fel, mennyire kell hűen követni a valóságot, mennyi lehet benn a művészi szabadságként aposztrofálható eltérés, de aki nem ismeri tényszerűen Hitchcock életrajzát, valamint a Psycho születésének körülményeit, annak ez a mozi kiváló szórakoztatást fog nyújtani. Jelesül nekem is, én a film közben tényként kezeltem, hogy ez így történt – s utánanézve kicsit a neten nem is járt messze a mozi a valóságtól…

Az utóbbi években az Akadémia szobrocskákkal díjazta a filmkészítésnek emléket állító műveket, hol megérdemelten, hol szerintem érdemtelenül. A Hitchcock tökéletesen beleillik ebbe a sorba, a fenti motivációt figyelembe véve és ismerve a konkurenciát, akár díjakat is érdemelne, ha másért nem is, legalább Anthony Hopkins játékáért. Ez a film ismét csak a MOZI intézményének állít emléket, azon belül is a filmtörténelem egyik kultikus alkotásának, a Psycho készítésének. Teszi ezt úgy, hogy e köré a téma köré szépen körbeépíti a rendező figuráját, annak magánéletét, illetve adott magánéleti válságát. Nekem – aki egyébként is rajong a filmkészítés kulisszatitkaiért - ugyanakkor ez kevésbé lett életrajzi film, inkább egy jól megkomponált werkfilm, egy játékfilmmé bővített dokumentumfilm, ami kiválóan mutatja a be az ’59-ben forradalmi eszközöket felvonultató horrorfilm születésének nehézségeit.

Nagyon tetszett az egész, a szereplőválogatás, a forgatások, a harc a stúdióval és a cenzúrával (hogy miért nem lehetett egy filmben WC-csésze, azt ma sem értem), Hitch és Alma utómunkái, valamint a mozis fogadtatás. Ha csupán ennyi lett volna az egész, már akkor is bejött volna, de a rendező házasságának icipici válsága, annak beemelése a sztoriba igazi mélységet adott a filmnek. Nem tudom, ez így volt-e, nem tudom, mit szólna ehhez a feleség és Hitch maga, de itt kiválóan működött: a bukás kérdésessége miatt kialakult stressz, az ebből eredő zaklatottság és idegeskedés, a valós és vélt sérelmek felerősítése nagyon jó lett. A kezdeti kifejezetten élvezetes poénos civakodásból elmérgesedő házastársi viszony korrekt filmes alap, erre ráépülve a forgatás a hab a tortán. A habos tortán a gyertya - de inkább a tűzijáték - pedig a két főszereplő színész, Helen Miller és Anthony Hopkins játéka…

Nekem különösen utóbbi tetszett, egyszerűen zseniálisan hozza azt a képet, ami az emberben Hitchcockról kialakult. A hatalmas pocak, a mozgás, a megjelenés, a végsőkig megidézett hanghordozás és szöveg szinte egyé teszi a színészt a karakterrel. Hopkins papa ezzel újabb tanúbizonyságát adta kivételes képességeinek – ha jól belegondolok, nem is tudnám mással elképzelni eme szerepet. Helen Miller nem kevésbé zseniális alakításában ugyanakkor feltárul a nő, Alma karaktere – hisz jól tudjuk, minden sikeres férfi mögött egy nő áll. Nos, itt most megtudhatjuk, ki is ez a nő, ki volt az, aki nélkül a Psycho nem lenne ott, ahol van, ki is volt az, aki iránytű volt a rendező életében. A sokat emlegetett kémia jól működött a két idősödő sztár között, s bár ez egyértelműen az ő filmjük, nem mehetünk el szó nélkül az Anthony Perkinst megidéző James D’Arcy illetve a Janet Leightet megidéző Scarlett Johansson mellett sem. Telitalálat mindkét szereplő.

Mint ahogy telitalálatok azok az okosan elrejtett és adagolt Hitchcockos mondatok, utalások, jellemek, amik közben elhangzanak a filmben. Gondolok itt a szőke nős mániára, a „master of suspense” bélyegre, stb… Mosolyogva éltem át ezeket a poénokat, érezve azt a maximális tiszteletet, ami szinte körbelengi az egész filmet.

Ja, és végre nem egy látványfilm.




.

.




Totál szívás S3



Két dolog biztos: ez után az évad után, ennek is a 10-ik epizódja után már soha nem lesz olyan egy légy lecsapása, mint volt. A másik meg az, hogy kizárt dolog, hogy van még a világon egy ilyen sorozat, ami egyik részben a fotelbe döngöl megdöbbentő eseményeivel, a másik részben meg le kell kötöznöd magad, hogy végig bírd nézni… Mert, ahogy azt már a korábbi évadoknál is említettem, iszonyat kettősség jellemzi ezt az évadot is. Ugyanúgy, ahogy korábban, két fő szálra van fölfűzve a cselekmény, a családi drámás illetve drogos szálra. Azonban míg utóbbinak majdnem minden perce élmény (mínusz The Fly), addig a családi vonal borzasztóan kínos.


Ahogy az egész indul, azt egyszerűen mindenkinek látnia kellene. Amúgy sem volt eddig sem gyenge a BB évadindításokban, de ez überel mindent. A mexikói faluban egy kunyhó felé öltönyben és halálfejes veszkócsizmában földön kúszó bérgyilkosok látványa egyszerűen döbbenet. Az is az, amit majd ők később tesznek, az évad első harmadának legjobb, legmeghatározóbb szereplői. Ők Tuco unokatesói, minden jelenetük élmény. S ez még akkor is igaz, ha a Danny Trejo féle jelenet totál feleslegesnek érzem… Szóval az évad elején nekik sikerült az a feszültsége és színt vinni z egész sorozatba, amiért megéri folytatni. Ugyanis a másik szálon a Walt/Skyler páros iszonyat alulteljesít. A válás körüli hercehurca, Skyler félredugása, Walt pszichés összeomlása, a főzzek- ne főzzek havi egy milláért dilemma egy idő után borzasztóan kínos és unalmas. Hozzá még Jesse elvonója… Unalom a köbön.

Aztán valami történt. Pedig a testvérek elvesztése után (akármilyen jól is sikerült a jelenet), mikor is már gyakorlatilag minden motivációm elveszett, már nem vártam semmi jót, elindult valami. A páros újra munkában, Gus és ügyködése nagyon jó, Skyler is végre elhatározza magát. Néhány részre szépen összeáll minden, a két szál végre kezd összeolvadni – egyre jobban el lehetett merülni az egészben. Izgalmas, jól csavart történet, a hullámvasút egyik csúcsa… Amit a Fly című epizód teljesen hazavág. Sőt, majdnem az egész évadot, szerencsére utána egy iszonyat erős finálé következett, így az összkép inkább pozitív maradt. De az a rész!!! Képzeljétek el, 45 percen keresztül próbáltak egy zárt, drogfőző laborban elkapni egy legyet. 45 percen keresztül!!! És tényleg semmi más nem történik – esetleg minimális feszültséget az generálhat, hogy Walt elszólja-e magát vagy sem…

Finálé viszont üt rendesen. Ebből megint nem lesz nehéz jó nyitányt produkálni, úgyhogy hamarosan bele is vetem magam a negyedik évadba. Kíváncsi vagyok, hogy a kezdetben szerethető rákos kémiatanárból mi lesz, mert itt már messze kilépett ebből a karakterből. A drog készítése és az önmarcangolás a sötétség felé taszítja, az pedig felemészti – egyre vadabb dolgokat tesz meg, amikkel egyre nehezebb lesz azonosulnunk. Jesse ugyanakkor pont itt lehetne végre egy tiszta, jó fej társ, sajnálnám, ha máshogy alakulna (pedig biztos máshogy lesz) A többiek meg mind kiválóak, még Hank is, aki pedig korlátozott lehetőségeket kap.
A csirkés, az ügyvéd, a lökött drogosok, a DEA nagyszerűen fűszerezik a sztorit, de az évad legjobb figurája címet ezúttal Tuco unokaöccsei vitték el.

Íme:






.

.





Mad Max




Ha megkérdezel egy motorost - akinek mondjuk, már deresedik a haja, esetleg némi sörpocakot is megengedhet már magának -, hogy mi is a motorosok alapfilmje, a Szelíd motorosok mellett a Mad Max első része vélhetően szerepelni fog a listájában. Ez egyúttal azt is jelenti, hogy volt egy korszak a (film)történelemben, amiben a Mad Max képes volt egy olyan életérzést sugallni bizonyos köröknek, ami azokban a bizonyos körökben őt kultfilmmé, szélesebb körben pedig rajtuk keresztül ismertté tette.

Tizenéves korunkban, mikor is Simsonnal meg Jawa Mustánggal, Rigával, Romettel és Komárral róttuk az utakat, minket ugyanúgy megérintett ez az egész. Az elérhetetlenül távoli Ausztrália útjain száguldozó nomád motoros banda, a csodálatos KZ1000-es és Z900-as Kawasakikkal, a CB900-as és CB750-es Hondákkal akkor egy beteljesületlen álom megtestesítői voltak. Látni a gumiégetéssel létrehozott, majd azt áthúzott karikát (motoros körökben csak MadMax kör), érezni azt a szabadságot, törvényen kívüliséget egész egyszerűen csodálatos moziélmény volt. Még akkor is, hogy ha ezek miatt feltűnésük az első percétől kezdve a”rossz” oldalon álltam, s bár nem állítom, hogy Trancsírnak és bandájának szurkoltam, de amikor mutatták őket, bármilyen motoros jelenetet, felment bennem az adrenalin. Amikor meg Vadliba 160-nal száguldott a felezővonalon – nos, valamikor akkor határoztam el, hogy ilyet én is fogok csinálni…

Eltelt lassan 30 év, de a feeling nem változott semmit. Ma már tudok másféle szemmel is nézni rá, de az a gyermeki rajongás ott bennem bizony rendszeresen felértékeli a filmet. Az álmok nagy része valóra vált, a KZ1000 már egy elavult típus, a kiskamasz sem Jawa Mustanggal kínlódik már, mégis, akárhányszor nézem, mindig beszippant. A Mad Max ugyanakkor elsősorban mindig is motoros filmnek marad meg számomra, s csak másod-, illetve harmadsorban tudok rá akként tekinteni, ami valójában is: mint a posztapokaliptikus filmek kiindulópontjára, illetve mint egy kegyetlen jó bosszúfilmre.

„A film a legközelebbi jövőben játszódik. A civilizáció hanyatlik, általános az áru- és üzemanyaghiány. A rendet és a törvényt egyre inkább az anarchia és ököljog váltja fel. „ – hmm… miért is érzem úgy, hogy a Mad Max minden képkockája valósággá válhat hamarosan??? Az első epizódra ez talán még fokozottan igaz, hisz itt még van civilizáció, elvileg még működik is, ennek a vászonra álmodása (különösen ’79-es mértékkel) pedig egészen kiválóan sikeredett. A megfogható valóság, amitől igazán tartani lehet, süt a filmből: amikor majd az erőszak lesz az úr, amikor majd ismét csak a rendőrség lesz az utolsó mentsvár, amikor majd a Max Rockatanskyhoz hasonló figurákba kell tennünk hitünk maradékát. Önmagában már ennek a víziónak megjelenítése dicséretes, az alkotóknak ugyanakkor sikerült ezt az egészet megtölteni egy érzelmes, hiteles történettel és egészen kiváló karakterekkel.

A motoros banda garázdálkodása, annak következményei, s az abból eredő bosszúhadjárat egészen újszerű volt: itt most nem a klasszikus maffiás-bűnözős leszámolós filmet látunk, hanem valami egészen mást. A végére pedig Maxnek ugyanolyanná kell válnia, mint akiket üldöz, de ezúttal nincs feloldozás, a változás visszafordíthatatlan. Tanulságos, izgalmas, néha brutális sztori, megfelelő érzelmi töltettel, ikonikus pillanatokkal. Az esetleg máshol bevillanó szemgolyók azóta is csak ezt a mozit juttatják eszembe, mint ahogy egy függöny alatt fekvő nagybeteg látványáról is mindig a megégett Goose ugrik be. Az meg már mára igazából részletkérdés, hogy mit is jelentett ez a film Mel Gibsonnak - aki totál ismeretlen volt előtte -, a végeredményt tudjuk, meg tulajdonképp mára már a film utóélete is az: bár a filmet bemutatásakor viszonylag kevés moziban vetítették, az USA-ban 8,75 millió dollárt hozott, világszerte pedig 100 milliót. Mivel a film gyártási költsége csak 650 000 dollár volt, anyagi szempontból is elég sikeres lett. Húsz éven keresztül számon tartotta a Guinness Rekordok Könyve, mint a legtöbb bevételt hozó legkisebb költségvetésű filmet, 2000-ben az Ideglelés című film taszította le erről a pozícióról.

S még valami, ami mellett Mad Max rajongóként nem mehetek el szó nélkül: a Maxet körülvevő figurák egytől-egyig zseniálisak. A csúcs ugyebár a barátja, Vadliba, de Fifi, sőt a film elején az üldöző rendőrök is kiválóak. Trancsír, Bubba, Johnny, Éji Lovas pedig a másik oldalról számomra feledhetetlen karakterek a filmtörténelemben. Az tény, hogy mai szemmel esetleg borzasztóan egyszerű és visszafogott képi világú a mozi, sem lendületben, sem dramaturgiában, sem dialógusokban nem állná meg a helyét a mai akciófilmek között, de a Mad Max egy más kor gyermeke, más kornak készült. Minél idősebb vagy, annál nagyobb esélyed van, hogy élvezd – ha soha nem motoroztál, akkor is. Akkor legalább végig a jó oldalon tudsz állni.



95%




.

.





Totál szívás S4




A BB egy lassan érő sorozat. Négy évad kellett ahhoz, hogy számomra kiküszöbölje végzetes hibáit, négy évad kellett ahhoz, hogy végre egy homogén egész legyen. Ebből kifolyólag messze ez a legfogyaszthatóbb az összes közül, s ha még néhány korábban megszokott elképesztően sokkoló eseményt is belepakoltak volna, akkor talán toronymagasan a legjobb lehetett volna. Így csak szimplán az…

A harmadik évad fináléja után valami elementáris erejű évadnyitót vártam – ehelyett egy kimondottan lassú, de végletekig feszült első részt kapunk. Négy ember vár egy teremben órák óta egy ötödikre. Mikor az megérkezik, egy szót sem szól, csak átöltözik egy piros vegyvédelmi ruhába és szó nélkül elvágja egyikük torkát. Majd mintha mi sem történt volna, visszaveszi csini ruháját és távozik. Eme tett ugyan megdöbbentő és hatásos, ugyanakkor mégsem éreztem ezt az indítást olyan erősnek, mint a korábbiakat. A maximális kémiatudást igénylő emberi dezintegrálás után viszont egy évadon át megfelelően kitart a feszültség, ami mindenképp jót tett a sorozatnak. A korábbi családi szál helyére egyre inkább egy nyomozós vonal jön be, a drogfőzés és terjesztés mellett ez kezd egyre erősebbé válni. Ebből kifolyólag az egész sztori, a komplett nagy történet összeért, mint egy nagy folyó.

Végre minden egy irányba tart, minden kiegészíti egymást és ez nagyon jó. Mindezek mellett nem hiányozhatnak a szokásosan brutális és sokkoló események (bár nekem kissé kevésnek tűntek): a Gus vs. Kartell egyszerűen fenomenális, a kissrác és a kórház baromi izgi, az ősz hajú macsó esése megdöbbentő, a finálé meg szokás szerint nagyot szólt. Hank nyomozása, Walter szorult helyzete, Skyler talpraesettsége, Jesse öntudatra ébredése kiváló karakterdrámákat hoz be a képbe, amiket még az ex-szerető szál, illetve a kleptomániás szál sem tud lehúzni. Ebben az évadban nagyon kevés üresjárat van, az alkotók végre megtanultak feszültséget generálni – ugyanis eddig inkább sokkoltak, s a sokkoló részek vitték tovább a sztorit. A moralizálás szinte teljesen eltűnt, már mindenki tudja, mit miért is csinál, s szerintem mindenki – és mi, nézők is – tudja, hogy ennek mi lesz a vége.

Új karakter kevés van, olyan, akit meg külön ki kell emelni, mint legutóbb, olyan meg senki. A BB S4 a korábban megismert figurákkal játszadozva, okosan bővítve személyiségüket és múltjukat éri el történetének csúcspontját. S bár az évad vége akár a sorozatot is lezárhatná, én örülök neki, hogy jön még egy (állítólag utolsó) évad, amiből nyolc rész már elkészült, nyolc meg szeptembertől kerül képernyőre USA-ban. A magyar érdeklődők egyébként az RTL adásában a harmadik évadba kukkanthatnak bele – már ha valaki van olyan butus, hogy képet próbál alkotni egy sorozatról, annak harmadik évada alapján.

Bele kell vágni, mert minden korábbi hibája ellenére jó kis sorozat ez.




.

.





Mad Max 2




Öt évvel az első rész eseményei után Max kiégve, magányosan bolyong Ausztrália útjain, egyetlen társa a kutyája. A korábban még felvázolt civilizációnak nyoma sincs már, totál anarchia az egész, gyakorlatilag minden a benzinről szól. A benzin, az olaj, amiért ölni is érdemes… hmmm… már megint miért is van olyan érzésem, hogy nem is vagyunk olyan messze ettől?

Sok minden változott az első részhez képest. Számomra legalábbis. Ez már nem motoros film, s nem is bosszúfilm – helyette egy kegyetlen jó és jól megcsinált posztapokaliptikus akciófilm, gyakorlatilag az ilyen típusú mozik ground zeroja, a film, amit azóta annyian megidéztek, amire annyian hivatkoztak. Ilyesképp teljesen más is a viszonyom vele, az a nagyon erős érzelmi kapocs, ami az első részhez a motorok miatt köt, itt már hiányzik. Ugyanakkor nem jelenteném ki, hogy ez akár egy picit is rosszabb lenne az első epizódnál, inkább csak más. A feelinget átvette az akció, a bosszút a harc, a nomád motoros bandát meg egy szedett-vedett vegyesfelvágott. A nyitóképek – amik csak a nemzetközi forgalmazásra készültek – szépen összekötik a két filmet, Max menekülése, majd kis győzelme akár az első részből is lehetne… Aztán itt nagyjából ki is merül az egész: innentől, a kapitánnyal való találkozástól érezhetően más irányba indulunk. Később, a  Pursuit Speciállal (és a kutyával) történtek pedig végleg lezárják a múltat és az általam imádott feelinget is. Mert a kamiont vezető Max, mint a közösség megmentője egy teljesen más szint. Az öncélú bosszú helyett előtérbe helyezett társadalmi szerepvállalás – még ha vonakodva is – számomra eltünteti azt a Maxet, amit korábban megkedveltem.

A motoros bandával leszámoló fiatal zsaruból lett országúti harcos karaktere ugyanakkor nem kevésbé érdekes, Max múló ridegsége, viszonya a csapathoz kalandos (és bizony sablonos) jellemfejlődést rejt. A szitu, amibe kerül, akár borzongatóan életszerű is lehetne, a karakterek, akik körülveszik pedig kiválóak. Még akkor is, hogyha a rövid játékidőben nem túlságosan jut rájuk idő (a későbbi akciófilmek pedig még ezt is szolgamód másolják), s még akkor is, ha elmaradnak az első rész megismételhetetlen alakjaitól. A háttér, a sivatagban működő olajfinomító, Humungus és bandája, a járműveik nagyon tetszettek, ahogy maga az egész koncepció is. A csúcs természetesen a 12 perces kamionos üldözéses finálé, azzal a tudattal meg pláne, hogy 81-ben még nem volt CGI, ami itt borul az tényleg borul, ami robban és repül, az valóban robban és repül. Első osztályú kaszkadőri és pirotechnikai munka.

Persze ez 30 év távlatából – és ennyi idős fejjel - eléggé bárgyú egy üldözés: mindig csak pont annyian jutnak közel hozzá, akivel el tud bánni, s az a MACK kamion sem piskóta, ami full rakománnyal versenyre kelhet a személyautókkal és motorokkal. De mindegy, ezek csak amolyan kis mosolyogtató bosszúságok – manapság sokkal nagyobb ökörségeket próbálnak lenyomni a torkunkon. Az üldözés - mint ahogy az egész mozi is - valahol korszakalkotó, a film pedig világvége hangulatával kiváló kiindulási alap lett a következő évtizedekre – stílusváltása és mainstream mivolta miatt ráadásul ismert lett szerte a nagyvilágon. Én mégis úgy vagyok vele, hogy nekem a Mad Max az mindig is az első rész lesz, az abban megismert karakter és események jelentik az igazi (motoros)élményt.

Azt meg amúgy végképp nem értem, hogy mi alapján van a korhatár-besorolás: a második epizód sokkal durvább, mint az első, mégis, a lemezemen FSK 16-os logo virít. Ebben sokkal több a szex és az erőszak is, az elején a kocsiból kieső hulla pedig már-már Cápa-szintű jelenet. Kisebb gyerekeknek tényleg nem ajánlott – szemben az első résszel, ami az FSK 18 ellenére  simán nézhető nekik… Na, mindegy.




.

.





Mad Max 3



Sosem szerettem a Mad Max 3-at… Igazából soha nem értettem, mi szükség is volt rá, a kissé szürreálisra sikeredetett posztapokaliptikus világ mellett nem tudtam hova tenni a gyerekeket az oázisban, no meg Max sem a régi már jármű nélkül.

Nos, a trilógia újranézésével ez a véleményem nem változott, inkább csak a súlypontok tolódtak el. Nekem „Mad” Max már a második epizód felénél eltűnt, helyette csak egy szimpla Max maradt, aki ott még Országúti harcosnak megfelelt. Itt azonban maximum Hook lehet, annak minden gyermeki bacaságával együtt. Az Igazság csarnokának a finálét leszámítva nulla köze van a Mad Max univerzumhoz, világvége utáni filmnek talán még elmenne, ha nem áldozták volna be a korhatár besorolás oltárán. Így lett belőle egy szimpla ifjúsági mozi, amiben Max senkit nem öl meg, teljesen vértelen az egész, még azzal a két nyíllal együtt is, amit Blasterbe engednek.

Az eleje pedig viszonylag jól indul – kicsit furcsa ugyan, hogy nem üldözéssel kezdődik, mint az első kettő – de a tevék által húzott autó látványa egy, már totál üzemanyag nélküli világot vizionál. A repülős figura meg, a gyerekkel szerintem simán az előző rész Kapitánya volt – ez esetben viszont kissé fura a későbbi kapcsolta Rockatanskyval. Talán lehet egy ikertesó, de akkor már megerőszakolom a forgatókönyvet… Max kalandjai Csencsvárosban némi fenntartással elmennek, bár az őrült Maxból egy tutyimutyi Max lett: szolgamód megteszi, amit mondanak neki, majd hagyja magát deportálni… Gulag. Száműzetés a sivatagba… anyám… ez kinek jutott így eszébe???

De ezek még mindig a jobb pillanatok voltak. A kölyökhad szerepe, történetük egy teljesen más irányba vitték el a mozit. Arról most ne is beszéljünk, hogy hogyan és milyen körülmények között maradhattak ott és úgy, annyi ideig életben (hisz az atom óta kb 15 év telt el), és észrevétlenek, sokkal jobban zavart az a bugyuta szerepjáték, az a hiteltelen ősemberi környezet a sivatag közepén, illetve önmagában az egész Hook-i légkör. Annyira nem illik ez az egész a Mad Max világába, annyira nevetséges lett tőle Max, hogy szinte fájt. Ifjúsági filmnek viszont tökéletes: a botokkal felszerelt, koszos arcú kiskölkök inkább egy komorabb hangulatú Disney moziba valók, esetleg egy a Le a cipővel poszt apokaliptikus számháborújába…

A finálé a maga ökörségeivel (szinte lemásolták a második epizód kamionos üldözését), a sivatag közepén véget érő, új sínpáron száguldozó személyautóból készített vagonnal még tetszett is. Itt éreztem egyedül azt a feelinget, ami a második részt átitatta, de még ez sem volt olyan, mint a motoros elő rész. A teljes vértelenség és Max csodás elengedése ellenére azt kell, írjam, hogy a harmadik rész csupán ebben a 10-15 percben volt képes minimálisan megidézni a vérbeli Mad Max világot – de ezt is családbarát módon képes csak tenni.

Nem igazán akarok a film minden tízpercébe belerúgni, mert tulajdonképp szeretem ezt az egész Univerzumot is, a rengeteg logikai buktató fölött is képes vagyok szemet hunyni, azonban egy dolog van, ami mindenképp említést érdemel: ahogy Max súlytalan lett, úgy lett pehelykönnyű a Gonosz is ebben a moziban. Tina Turner karakteréről egy percig nem tudtam elhinni, hogy képes lenne bármiét is ölni (disznószarért meg pláne nem), fullajtárjai azokkal az idióta maszkokkal és megjelenésükkel pedig inkább komikusak lettek, mint félelmetesek. Végül is… pontosan olyanok voltak, mint amilyen a film maga. Középszerű, érdektelen, felesleges. Trilógia harmadik darabjának is csak nyögvenyelősen megy el, önálló filmként számomra értékelhetetlen lenne.



.

R2-D2 írta:

Mad Max 3

Ez a rész szerintem is el lett barmolva teljesen. Vizuálisan vannak benne jó pillanatok, látszik, hogy ennek a résznek volt a legnagyobb a költségvetése, amúgy érződik, hogy Miller ebbe már nem adta úgy bele magát. Máshogy mondva összecsapta. Rémlik, ahogy te is írtad, hogy visszatér egy karakter a második részből, de itt mintha meg se ismerné Maxet - ennyire van kidolgozva a sztori. A film a végére teljesen szét is esik. Van valami idióta rosszfiú, aki vagy háromszor-négyszer meghal, de aztán mindig feltámad, végül pedig meg is feledkeznek róla.

Remo írta:

Ez a rész szerintem is el lett barmolva teljesen. Vizuálisan vannak benne jó pillanatok, látszik, hogy ennek a résznek volt a legnagyobb a költségvetése, amúgy érződik, hogy Miller ebbe már nem adta úgy bele magát. Máshogy mondva összecsapta. Rémlik, ahogy te is írtad, hogy visszatér egy karakter a második részből, de itt mintha meg se ismerné Maxet - ennyire van kidolgozva a sztori. A film a végére teljesen szét is esik. Van valami idióta rosszfiú, aki vagy háromszor-négyszer meghal, de aztán mindig feltámad, végül pedig meg is feledkeznek róla.

Igen, furcsa volt nekem is: a neten annyit találtam, hogy Miller barátjának halála miatt fordult el a projekttől - a végefőcímben neki is ajánlják a mozit. Az már kétséges, hogy örülne neki.

A visszahozott karakter pedig nem más, mint a második rész helikopteres (girokopteres) figurája, akinek már gyereke van, de nem ismeri Maxet. Vagy legalábbis nem mutatja.

A többször meghalt faszi meg valóban komikus, annyira erőltetett, annyira ölettelen szerepeltetése: itt jön be az, hogy a súlytalan főgonosz mellé kellett egy félelmetesebb figura, mint amikkel tele volt az 1-2, de itt ez sem jött be...

Mindegy, újranéztem, egy ideig nem fogom. Maximum az elsőt, de az sokszor.

.





Trónok harca S3




Miután vélhetően senki nem a harmadik évaddal kezdi a Vastrónért vívott csata történéseit, így a bevezetőt gyakorlatilag át is ugorhatjuk. Mert volt már itt sok-sok nagyszabású TV sorozat, de egyre inkább úgy érzem, a Trónok harca monumentalitásához lassan nem érhet föl semmi…

Gigászi az egész, úgy, ahogy van. Egy hatalmas birodalom története, ami a rengeteg szereplő sorsán keresztül formálódik, a királyságok konfliktusai, plusz a külső veszélyek néha 10!!! történetszálban  mesélik el ezt az óriási sztorit. Meglepő módon ugyanakkor ez az egész nem igényli azt a hatalmas látványt, amit mondjuk egy mai elvárásokkal készülő hasonló tematikájú mozi kívánna, egy-egy jól elhelyezett gyilkosság, intrika, mondat sokkal itt többet ér, mint egy várostrom – ezek hatására pedig a Trónok harca az utóbbi idők legjobb TV sorozatainak egyike lett, személyes listámban mondjuk a TOP5 be jutott…

No de térjünk a harmadik évadra: az első két rész gyakorlatilag arra kellett és arra szolgált, hogy az ember felvegye a ritmust. Hogy ismét belemerüljön ebbe a világba, hogy ismét képbe kerüljön a rengeteg karakterrel. Bármennyire is unalmasnak és lassúnak tűnik az évad indítása – bár a maga nemében kétségkívül izgalmas jelenetek tarkítják -, szóval bármit is érez az ember, nem szabad abbahagyni. Mert kb. a harmadik epizódtól, mikor is Jaime Lannister kerül a középpontba, onnantól egy őrületes évadot látunk. A történetvezetés olyannyira szerteágazó, hogy csak kapkodjuk a fejünket, a drámai eseményeknek olyan súlya van, hogy szinte agyonnyomnak, az izgalmas részek pedig hideg verejtéket okoznak. Zseniális az egész, úgy, ahogy van, még az sem zavaró (más sorozatokkal ellentétben), hogy néha némely történetszál háttérbe szorul. Mert amit kapunk helyette, az bőven kárpótol mindenért, legyen az akár az eunoch Lord Varys és Lord Balish szóbeli pengeváltása, vagy egy szitává nyilazott szolgálólány látványa a királyi hálószobában…

A helyszíneket tekintve személyes kedvencem továbbra is dél,  Daenerys és sárkányai történetszála. Egyszerűen ez a karakter – Emilia Clarke megformálásában – lassan az egész sorozat legjobb, legszimpatikusabb alakja lesz, a kis csaj, amit művel, az elképesztő. Ráadásul, ha így folytatják, nem is marad más, akit szeretni lehet… Észak, a maga jeges ridegségével annyira nem jött be, de Havas John újkeletű barátnője, Ygritte miatt, no meg vadak mászása miatt különös figyelmet érdemel. Jó néhány drámai fordulattal megspékelve, a történetszál végén aztán tátott szájjal bámulunk az ellovagló jóemberre, nyílvesszőkkel a hátában – személy szerint nagyon nem szerettem ezt a lezárást… De ez hol van attól, ami Rob Stark szálban történik… Komolyan, mikor annak az epizódnak vége volt, köpni-nyelni nem tudtam. Ordítani tudtam volna, s ha valami módon be tudtam volna lépni a történetbe, tuti elvágtam volna én is néhány ember torkát. Ehhez képest Királyvár, a Lannisterek udvara már szinte barátságos, a vérfertőzésből született elmebeteg király pedig már majdnem szimpatikus is lett – míg nem az írók gondoskodtak a vele szembeni utálat újabb forrásáról…

Apropó, utálat. A harmadik évad után, már nem is igazán tudom, kit utáljak jobban. Tywinn Lannistert, az öreget, aki a családi hírnév megőrzése miatt a háttérből összehozta a sorozat legnagyobb mészárlását??? Joffreyt, a bolond királyt, aki az egyik leggonoszabb figura, akit valaha láttam vásznon? Stannis Baratheont, aki a korona iránti vágy következtében saját családját is lemészárolná??? Walder Feryt, az őrült hadúrt, aki azt a szégyenletes eseményt levezényelte? Sir Boltont, aki amellett, hogy elengedte a Lannister herceget Királyvárba, fizikailag is az utolsó tőrdöfést adta??? A vörös papnőt, aki a Fény Urának engedelmeskedve gátlástalanul gázol át mindenkin? Nem tudom... A gyűlölet tárgya és személye ebben a sorozatban széles skáláról választható, s ilyen eddig még nem is volt talán…

S még két dolog. Ahogy írtam már az S2-nél is, meglepően jól keveredik a fantasy a középkorral, teljesen hihetőek és jól beillesztettek akár a zombik, akár a sárkányok, akár a vargok, akár a Fény Ura.  Furcsa ezt így leírni, de nélkülük kevesebb is lenne az egész. A jövőbe tekintve viszont az Északról jövő fenyegetés a Holtak Seregével talán még a Makulátlanok seregénél is veszélyesebbnek tűnik, úgyhogy talán hamarosan a Vastrónon pöffeszkedő szőke hercegnek is ellátja valaki a baját.
A másik dolog, ami már az S2-nél is említhető lett volna, az a színészi gárda: bámulatos társaság, rengeteg nagyszerű korábbi karakterszínész jutalomjátéka, szinte nem győzi kapkodni a fejét az ember, hogy melyik újonnan feltűnő szereplőt hol látta már. Zseniális a casting is, az utóbbi idők egyik leglenyűgözőbb sorozatában.

Amúgy most először fordult elő velem, hogy itthon is megjelenő sorozatot a hazai DVD megjelenés előtt megnézek, de nem bírtam várni jövő tavaszig, míg ez kijön. De qrvára nem bántam meg, hogy megtettem. Inkább csak az zavar, hogy most egy évig megint semmi Trónok harca…


100%





.

R2-D2 írta:

Trónok harca S3

Na ugye, hogy nem mindig igaz, hogy "a nemszeretem karakterek nemszeretem filmet eredményeznek  "!

Eddig csak félve olvasgattam bele a Trónok harcáról szóló írásaidat, kerülni igyekezve a SPOILER-gyanús bekezdéseket. Hogyne lennék rá kíváncsi, főleg úgy, hogy a környezetemből talán csak a házmester macskája nem ajánlotta eddig! Amint valaha is utolérem magam, rögtön ez kerül sorra, de előtte még biztosan bezombulok, aztán Elveszek, a köztes időben Törtetni kéne, főleg, hogy annak már a felénél járok... Talán a tavasz, ami neked oly távoli időpont volt, nekem éppen jó lesz, hogy "közelegjen a tél" .



.

Niwrok írta:

Na ugye, hogy nem mindig igaz, hogy "a nemszeretem karakterek nemszeretem filmet eredményeznek  "!

Eddig csak félve olvasgattam bele a Trónok harcáról szóló írásaidat, kerülni igyekezve a SPOLIER-gyanús bekezdéseket. Hogyne lennék rá kíváncsi, főleg úgy, hogy a környezetemből talán csak a házmester macskája nem ajánlotta eddig! Amint valaha is utolérem magam, rögtön ez kerül sorra, de előtte még biztosan bezombulok, aztán Elveszek, a köztes időben Törtetni kéne, főleg, hogy annak már a felénél járok... Talán a tavasz, ami neked oly távoli időpont volt, nekem éppen jó lesz, hogy "közelegjen a tél" .

.

Wow, ezek aztán szép tervek!!!

Nyugodtan olvashatod a GoT írásokat, egyrészt próbálok tényleg spoilermentes lenni - inkább csak felcsigázó jelleggel emelek ki néhány eseményt -, másrészt meg mire odaérsz, hogy elkezded nézni, úgyis elfelejted, miket írtam és miről.

No, a Walking Deadre és a Lostra különösen kíváncsi vagyok. Előbbi szerintem csont nélkül bejön, utóbbiban nem vagyok olyan biztos. Abban az S5 viszont minden idők legjobb évada - az összes sorozat közül.

R2-D2 írta:

No, a Walking Deadre és a Lostra különösen kíváncsi vagyok. Előbbi szerintem csont nélkül bejön, utóbbiban nem vagyok olyan biztos. Abban az S5 viszont minden idők legjobb évada - az összes sorozat közül.

Mondjuk azt nem mondtam, melyik tavaszra fog ez összejönni:) ...

A Lostból már láttam másfél évadot, úgyhogy nagyjából tudom, hogy arra kell számítanom, mint a FlashForwardnál: az epizódok jelentős részében szálanként fogom kitépni a hajam a logikátlanságoktól és az időhúzástól, cserébe a maradék részeken lelkendezve fogok szórakozni:) .

Niwrok írta:

A Lostból már láttam másfél évadot ...

Nocsak. És hol van az írás róla???

R2-D2 írta:

Niwrok írta:

A Lostból már láttam másfél évadot ...

Nocsak. És hol van az írás róla???

Elég döcögősen haladtam vele, nem is nyűgözött le igazán (hogy azt a k*rva bunkert fél évad körbeásni, az meg egyenesen kikészített), így nem éreztem kedvet írni róla... Talán majd most, a második lendülettel:) ....

Niwrok írta:

Elég döcögősen haladtam vele, nem is nyűgözött le igazán (hogy azt a k*rva bunkert fél évad körbeásni, az meg egyenesen kikészített), így nem éreztem kedvet írni róla... Talán majd most, a második lendülettel:) ....

Az ötödikig juss el, az lenyűgöző.