3 találat

.
Hang nélkül 2. / A Quiet Place: Part 2




Három éve a Hang nélkül elég kellemes meglepetés volt a szörnyfilmek között, nem csak azért, mert végig ugyanarra a pár szereplőre koncentrálva tette kulcskérdéssé a jellemeket, vagy mert egy olyan kihívás elé állította a karaktereket, ami abban a világban a maga természetességében is halálos veszélyt jelentett, hanem mert talán még sosem tudott senki ennyi fenyegetést kihozni a csendből. Ehhez mérten a szörnyek is remekül lettek eltalálva, hiszen a hosszú lábaikon hihető volt, hogy bárhova pillanatok alatt odaérnek, még ha esetlenül is mozognak a rengeteg emberi kacat között, a méteres karmaikkal nem volt kérdés, hogy bárkit egy suhintással szétkapnak, és az érzékenyebb részeiket kőkemény páncél védte, így még lőfegyverrel sem volt olyan egyszerű küzdeni ellenük.  

Amit a film és Krasinski továbbvitt az első részből, azok továbbra is jól működnek. Az például egy jó ötlet volt, hogy ott folytassák, ahol abbahagyták, vagyis hogy szó szerint percek teljenek csak el a két film között. Így ügyesen viszi tovább a feszültséget a film, amit az előző megalapozott, de sajnos nem tudtam nem észrevenni, hogy az a kérdés, ami leginkább foglalkoztatta a nézőket, azaz hogy mi lesz a csecsemővel, szinte teljesen figyelmen kívül lett hagyva azzal, hogy ott a láda meg az oxigénpalack. Emellett elkészült az a bevezető, amit sokan talán hiányoltak a múltkor, vagyis hogy hogyan is indult ez az egész invázió; én mondjuk meglettem volna nélküle, de kétségtelenül jó kis adrenalinlöketet ad az amúgy a sok osonás meg suttogás miatt elég lassú, túl sok párbeszédet nem tartalmazó filmhez (az mondjuk már szerintem kicsit túlzás volt, hogy még pluszban belassítottak jeleneteket). Továbbra is kiváló hangulatot épít a film a csendből, és ahogy már írtam, a csend és a hangok tökéletes ritmusú váltogatásából (a hangkeverésért járó Oscar abszolút megérdemelt lenne... ahogy legutóbb is az lett volna), ez is a javára írandó. Meg az is jó, hogy egy kicsit többet és közelebbről látni a szörnyeket, egy kicsit több derül ki a viselkedésükről és a képességeiről, ami legutóbb a vaksötétben botorkálással elég korlátozott volt.

Nekem azonban jobban bejött az első rész koncepciója a túlélésre berendezkedett, elszigetelt családdal, akik még csak szomszédolni sem mernek átmenni, pedig tudják, hogy vannak még túlélők. Az, hogy Abbotték kénytelenek voltak hátrahagyni a lepusztult, nem elég biztonságos otthonukat, és ezzel kitágult a világ, és jött a többi ember, a film elkezdett arra hasonlítani, amire a legkevésbé kellett volna nálam: a The Walking Deadre... Hiába mutat be ugyanis remek helyszíneket a film (pl. a vonat), ha ezekben csak béna jump-scare-ekre futja (pl. a "mozdonyvezető"). Hiába vannak újabb emberek a palettán, ha a nagy részük semmi másra nem jó, mint hogy legyen végre kiket széttépni a szörnyeknek, mert a stúdiók szerint arra gerjed a nép, és ezt a családot már nincs nagyon tovább hova ritkítani. És a legnagyobb szívfájdalmam, hogy hiába próbálnak a múltkorihoz hasonló drámai helyzeteket és jellemfejlődéseket bemutatni, ha egyébként az oda vezető utat butaságok és ostobaságok kell szegélyezzék, csak azért, hogy miközben halad a fő sztoriszál a "titkos fegyverrel", azért valami más is történjen, hogy párhuzamosan lehessen izgulni a szereplőkért. Emiatt nem tudom továbbra sem szimpatikus szereplőnek találni a süketnéma Regant (ha te vagy a kulcsa egy problémának, mindenképpen egyedül vágj neki egy veszélyes útnak... picsa...), emiatt fogtam a fejem, amikor Marcus nekiállt a csarnokban kóricálni csak azért, hogy leverhessen valamit, és emiatt nem volt semmi értelme a "portyázóknak" és annak, ami másfél évig ott volt az orruk előtt, de nem kezdtek vele semmit.

Amikor egy filmből igazán csak az a jó, ami már az első részben is az volt, az általában azt jelenti, hogy nem volt az ötletben annyi, hogy folytatása is legyen. Az új rész nem nagyon tesz hozzá semmi olyat, amit ne lehetett volna tudni vagy kitalálni már az első rész alapján is.


7,5/10
.

.




Hang nélkül




Az igazság az, hogy ebben az óriási filmdömpingben az ember megválogatja, mit néz meg moziban – nem csak anyagilag lenne nehéz bírni minden premier megtekintését, hanem gyakorlatilag napokra be is lehetne költözni egy-egy terembe csütörtökönként. Nos, ebből kifolyólag meglehetősen ritkán ülök be olyan mozira, aminél úgy érzem, nem feltétlenül szükséges hozzá a nagyvászon és – legfőképp!!! – a hang (nekem ugyanis még mindig az a legfontosabb tényező), de tegnapelőtt valami isteni sugallat miatt csak kikötöttem ezen a kvázi némafilmen. S hogy mekkora ötlet volt!! Basszus, az utóbbi idők egyik leghatásosabb mozi élménye volt nekem ez a Hang nélkül, a közel tökéletes film, aminek csak néhány bosszantó történetvezetési és háttérinfo hiányos negatívuma van – de ezek ellenére tömény beszarás az egész. Egy végletekig kiélezett, izgalmas, feszült, a maga némaságában kiválóan működő mozi, aminek olyan zseniális és egyszerű az alapfelállása, hogy csak arról órákat lehetne beszélni…

Engem már az első kép megfogott: miután imádom a posztapokaliptikus filmeket, egyre szélesebb vigyorral néztem, ahogy a földre zuhant közlekedési lámpáról távolodik a kamera és a nagyobb perspektívában feltárul egy kihalt város képe. Sokadszor ejt ámulatba az egész, biztos velem van baj, de én tök szívesen élnék ott, akkor (jó, lehet, csak pár napig, mondjuk egy vakációra), nekem qrvára bejön ez a sehol senki, minden tárva-nyitva világ. A film kezdetén az Abbott családot találjuk egy szupermarketben, akik épp mezítláb, a lehető legminimálisabb zajjal intézik a nagybevásárlásukat – az esemény utáni 89-ik napon. S hogy mi ez az esemény? Nos, ekkor még semmit sem tudunk, ekkor még nem is érdekel, egyszerűen nem is gondolunk rá: leköt az egész nyitószcéna a majdnem lezuhanó játékkal, a jelbeszéddel… és igen, a szinte teljes némasággal. Emberek!! Ebben a filmben kb. két percnyi párbeszéd van, az összes többi szöveg  jelbeszéd – feliratozva! Szóval Abbotték, miután végeznek a bevásárlással (pénztárgép és pénztáros ugye nincs, mert előző hangos, utóbbit meg megették), egy szerencsétlen véletlen és jó nagy felelőtlenség miatt nagyon gyorsan megtapasztaltatják velünk is, amit ők már tudnak: a legkisebb zaj is halálosan végzetes lehet, ugyanis a Földet vélhetően valami földönkívüli invázió következtében vérszomjas ragadozó fenevadak lepték el, akik vakok ugyan, de olyan kiváló a hallásuk, hogy az alapján bárkit levadásznak (ebből lesz a Wayward Pines???).

Két gondolat ehhez a felütéshez. Az egyik – ami amúgy több ízben is felböffen a nézés közben – hogy sajnos az egész kezdeti űrhajójátékos eseménysor borzasztóan sablonos és kiszámítható, egyidejűleg végtelenül életszerűtlen. Vagy legalábbis ebben a helyzetben, amiben Abbotték épp leleddzenek, életszerűtlenül felelőtlen. Szinte fájt, ahogy láttam, hogy hogyan mennek ki a boltból egymás után, szinte kiabáltam, hogy ne, ezt, így ne, és sajnos fixen lehet tudni, mi fog történni – de még ennek ellenére is hatásos volt a hidas jelenet, nagy gratula az alkotóknak érte. Lesz még egy hasonlóan béna és klisés esemény, majd később a szöggel, de ott is fura mód működik az utóhatás, mert kizárt dolog, hogy ne rázná ki a nézőt a hideg, mikor premier plánban mutatják, amit mutatnak. Na de ne szaladjunk előre, mert a nyitás még felvet kérdéseket: ahogy írtam, én imádom az ilyen koncepciót, csak akkor kéretik legalább az alapokat erősre csinálni. Hogy ne kelljen azon gondolkodni, mi is az a fura valami, amit útnak használnak, ki, mikor hogyan rakta le, és honnan szerzett ilyet, mikor a világot már elárasztotta a halál… mert előtte ugye nem volt rá szükség. Aztán, miért csak mezítláb lehet menni (csak mert qrvára kényelmetlen, hideg és mondjuk egy tornacipő vagy egy sima zokni semmivel nem csap nagyobb zajt), vagy hogy honnan is van áram Abbottéknál, mi is termeli azt… hang nélkül… s amit Niwrok kolléga is írt, miért csak egy világ végén található tűzijáték telep az egyetlen megoldás az elterelésre???

Szóval néztem, néztem a filmet, csak gyűltek a gondolatok és kérdések a fejemben, aztán hirtelen minden ilyesmi eltűnt: ennek pedig két oka van. Az egyik, hogy valami fura okból úgy gondolták az írók, hogy életszerű ebben a világban, ahol fingani se lehet nagyon hangosat (tényleg, WC hol van?), ahol se sírni, sem üvölteni nem életbiztosítás, ebben a világban Evelyn (Emily Blunt), az anya terhes. Egyszerűen nem ment ki a fejemből, miért akarják nekem bemesélni, hogy ezek között a körülmények között lehet szülni és síró csecsemőt nevelni – úgy, hogy életben is maradsz. Megnyugtatásként írom: nagyjából megoldották a kérdést, bár aki szült már, vagy nevelt gyereket, az jókat fog mosolyogni néhány dolgon – de addig, míg oda eljutunk, maga a tudat nem hagyott nyugodni… ráadásul most pont két olyan sorozatot is láttam/nézek, amiben nem tudnak mit kezdeni egy gyerekkel. Ez a kérdés minden korábbi megmagyarázatlan sületlenséget, hiányos információt felülírt a fejemben, és kb. a mozi második harmadától szinte birkózott mindazzal a rengeteg pozitívummal, ami miatt az írás végi értékelés száma kijön. Az van ugyanis, hogy Evelyn terhessége és szülése, az addig, a közben és az után eltelő játékidő az utóbbi évek egyik legjobb, legfeszültebb és legzseniálisabb egy órája lett.

Képzelj el egy kis házat, ahol a család tökéletes némaságban kell, hogy éljen, így eszik, játszik, mindent próbál úgy csinálni, ahogy korábban. Persze nem lehet, de megpróbálják: minden véletlen „baleset”, zajkeltés szinte biztos halál. Aztán képzelj el egy szegény süket csajt hozzá, aki azt sem hallja, ha a halál közvetlenül mögötte van, kvázi nem is tud védekezni ellene – egészen kiváló az erre felhúzott karakter (a maga bűntudatával együtt, ugye) sorsa, aki nem a probléma lesz a moziban, hanem a megoldás. Képzelj el – inkább éld bele magad – egy apát, aki az önmarcangoláson túl minden erejével azon kell, hogy legyen, hogy részben megvédje a kis családját a nálánál sokkal erősebb vérszomjas idegenektől – de egyúttal biztosítsa is nekik a túlélést… ja, és pluszban a pincében összeszerelt rádiós szobában túlélőket keressen. Ide tartozik, hogy szenzációsan hatásos volt a fáklyagyújtás ötlete, még ha ezt már más filmekben, más okokból láttuk is. Szóval képzelj el egy ilyen világot, amiben maximum suttogni lehet – s aminek részleteinek, egyes elemeinek, eseményeinek, a fő történetszálának elmesélése (mínusz terhesség, ugye) egyszerűen letaglózóan hatásosra sikeredett, hogy a film majd minden perce egy kész hidegrázás. Még soha nem működött ennyire csend egy film alatt, még soha nem éreztem azt, hogy szinte másfél órán keresztül a karfát markolom izgalmamban: azon lehet vitatkozni, hogy ez horror-e vagy egy jól sikerült thriller, de azon már kevésbé, hogy a film para- és izgalmi faktora az egekben van. Jó néhány jump scare elem is gondoskodik az előbbi zsánerről, meg azért a lények látványa sem egy barátságos mesebeli szörnyeket megidéző kép… de ha csak magát a túlélésért folytatott küzdelem feszültségét és izgalmát nézem, igen, simán lehet thrillernek is nevezni.

Nekem kegyetlenül bejött az egész. Kezdeti gondjaimat az események szép lassan mind háttérbe szorították, egyszerűen egy idő után nem volt rá alkalmam azon gondolkodni, mennyire is bizonytalan az az alap, amire a forgatókönyvet felhúzták. Magával ragadott a félelem a hangtól, a dráma, az egész kilátástalanság veszettül fájdalmas érzése: a mozi minden rezdülése a némaság miatt százszorosan hatott rám. El nem tudtam képzelni, hogy a Hang nélkül hang nélkül is ilyen hatást képes kiváltani, pont egy multiplex popcorntól zörgő termében – és igen, igaz, amit a filmes oldalak mindegyke kiemel: ezen a filmen kifejezetten kínosan érzi magát a néző, ha zörögve, teli pofával tömi magába a büfében vásárolt kaját. Soha ennyire nem volt zavaró a nachos vagy a pattogatott kukorica hangja, igaz, én ezúttal – olvasva a jótanácsokat – kihagytam, de csak azt vettem észre, hogy egy idő után mindenki a zenésebb részeknél, vagy a kevésbé feszült alkalmakkor zörgette azt a bizonyos zacskót. A vége meg?? Nos, először azt mondtam, hogy „Anyátok!”, de aztán rájöttem, hogy ennek, így még tényleg nincs vége, és ha valaminek, ennek tényleg van létjogosultsága a folytatásra. Tervben már van, s ha icipicit finomítanak a háttér kidolgozásán, meg ha hitelesen megoldják, hogy egy újszülött nem sír (és nem úgy, hogy mondjuk ugrunk 5 évet), akkor azt hiszem, még inkább fogom élvezni ezt az egész némaságot. Vagy jelbeszédet. Vagy ami jön…




85%




.

.
Hang nélkül / A Quiet Place

A közeli jövőben, egy idegen faj földi invázióját követően az emberek számára a túlélést egyedül a némaság jelenti. Az űrlények vakok, érzékeny hallásukkal viszont remekül tájékozódnak, több kilométerről is meghallják akár a normál beszédet, akár egy ág reccsenését. Közel másfél évvel az érkezésük után a vidéken gazdálkodásból élő Abbott-család a legkisebb fiút már elvesztette, azóta pedig még jobban ügyelnek arra, hogy a kényszerű szabályoknak, a védelmüket szolgáló elővigyázatosságnak minél jobban megfeleljenek. Arra is próbálnak jó előre felkészülni, hogy a család hamarosan új taggal bővül... de mert nem lehet mindenre, a balszerencse miatt ez lesz eddigi életük talán legnehezebb éjszakája.

Bár horrorként hirdeti magát a film, és valóban van is pár jelenet a szörnyek elől félelemtől reszketve bujkáló Abbottékról, azért a nagy része a filmnek dráma... és ez talán így is van jól. A sokadik trancsír helyett csak pár pillanatra látni, ahogy ezek a nyáladzó-imádkozósáska hibridek a hatalmas karmaikkal egy suhintással szétkapják az embert, a feszültség pedig inkább a lények puszta jelenlétéből és az azt kísérő állandó félelemből ered (mert szó szerint bárhol lehetnek). Sokkal érdekesebb volt az emberek szokásainak, viselkedésének megváltozását figyelni, hogy egyáltalán mit is jelent ilyen némaságban élni, hogy a mindennapi élet tevékenységeit hogyan lehet egy hang nélkül végezni, hogyan kommunikálnak az emberek jelnyelvvel, és hogy mit is jelent a puszta beszédtől is félni. Ebben a helyzetben pedig egy gyerek születése önmagában is egy extrém helyzet, nem még ha a forgatókönyvíró (John Krasinski nem csak a főszerep terhét viszi a vállán, hanem írta, rendezte és "producerelte" is ezt a mozit) rá is játszik erre, és néha már azt éreztem, hogy direkt szopatja halálba ezeket a szerencsétleneket.

Annyi maradt csak meg apróbb hibának, hogy nem értettem, ha már tapasztalatból kellett kitalálni minden riasztót és megfigyelő rendszert, és karácsonyfaként fel van fényfüzérezve az egész birtok, akkor miért nincs egy házból szabályozható csengő, amivel el lehetne csalni a közelben levő szörnyeket, miért csak egy helyben meggyújtható tűzijáték van erre... De ennyi legyen minden film legnagyobb baja, mert egyébként a csend még sosem volt talán ennyire félelmetes és nyomasztó, a házi Monopolyval, a nagymosással, a húsevéssel és a zenehallgatással.... Apropó zene: ha már kampányt építenek arra, hogy ez a film néma csendben hat a legjobban, akkor tök felesleges a filmzene...


8/10
.