Kritikák, gondolatok a filmek világából
 
KezdőlapGalleryLegutóbbi képekKeresésRegisztrációBelépés

7 találat

SzerzőÜzenet
vitorlák - Keresés Movies14Téma: Niwrok írásai 2.0
Niwrok

Hozzászólások: 980
Megtekintés: 95608

Itt található: Kritikák, filmes gondolatok   vitorlák - Keresés EmptyTárgy: Fekete vitorlák / Black Sails S4    vitorlák - Keresés EmptyCsüt. Jún. 22, 2017 6:06 pm
.
Fekete vitorlák / Black Sails S4

vitorlák - Keresés 15frdyb


A kalózkodás aranykorában játszódó Black Sails harmadik évadának végén nagyon úgy nézett ki, hogy a kalózokból és rabszolgákból verbuvált, a törékeny szövetségek ellenére is elszánt sereg megállíthatatlan lesz. Hogy a még a székét megmelegíteni sem tudó új angol kormányzó képtelen lesz megakadályozni Nassau visszafoglalását (vagyis hogy azzá a köztársasággá váljon, amivé a kalózokat vezető Flint kapitány jó évtizede szeretné, mint a birodalomtól való függetlenség "zászlóshajója"), még úgy is, hogy a helyi ellenállás vezéralakját, Charles Vane-t sikerült bitóra juttatnia.

Ennyi idő után már nem meglepő, hogy az írók azért megtalálták a módját egy ügyes kis csapdával annak, hogy a vége ne legyen egyértelmű és lapos, de azért a résztvevők se széledjenek szét annyira, sőt, bővíteni lehessen a számukat. Első körben a szigeten levő rabszolgákban látják meg többen is a lehetőséget, és már attól vigyorra húzódott a szám, hogy ebben a történetben az ültetvényesek sem csak ölbe tett kézzel várják, hogy a kalózok eljöjjenek az embereikért, sőt, olyan dilemma elé állítják őket, ami mentén fel is feslik a varrás (leginkább Billy mentén), ami a szövetséget összetartja. Azt azonban Rogers is sejti, hogy ezzel csak szusszanásnyi előnyhöz jutott, az évadok között feleségül vett Eleanorral lenne is egy tervük, bevonva a nő még meglevő, de elég ellenséges rokonságát a játszmába, amit viszont képtelenség megvalósítani addig, amíg Feketeszakáll felügyeli a kikötőt, csak az esélyt várva, hogy lecsaphasson azokra, akik szerepet játszottak Vane halálában. Az egyéb szálakat figyelembe véve úgy a harmadik rész környékén jutott egyébként eszembe, hogy ilyen gyorsan változó, összetett helyzetben nincs is időm arra, hogy Vane hiányozzon, másrészt halálában talán jobban is befolyásolja a történetet, mint élve... és egyébként nem is csak ő... Aztán még van egy angol főtisztünk, akinek minden vágya, hogy kötélen himbálózó kalózokat láthasson Nassau főterén, meg persze Max, aki tudja, hogy az csak olaj lenne a tűzre. Az évad első fele ezektől a szálaktól leginkább olyan, mint az a régi vicc a partizánokkal meg a fasisztákkal, akik oda-vissza foglalgatják az erdőt napokig, aztán jön a csősz, és mindenkit kizavar az erdőből... jelenleg éppen a történetbe visszatérő spanyolok képében. Az ő elég furcsa távozásuk után pedig a hatalmi frakciók helyett a személyekre, a katarzishoz vezető elvi ellentétekre helyeződik a hangsúly, amit ügyesen sikerült összefonni azzal a végkimenetellel, ami a történet elejétől kezdve ott volt, vagyis hogy egy kincsekkel, drágakövekkel teli ládát, ami annyi küzdelem okozója, annyi terv záloga volt eddig is, majd el kell ássanak a Csontváz-szigeten... és annak -bármilyen valószínűtlennek is tűnik ez akár csak fél órával a vége előtt-, ott is kell maradnia évekig.

Azzal, hogy Rogers meg tudta akasztani a támadás lendületét, és a tengeri ütközet helyett szárazföldre kényszerítette Silverék csapatát, ahol viszont emberhiányba kerültek, beindult az a hatalmi játszma, ami eddig mindig annyira jól sikerült ebben a sorozatban, és amiért talán jobban is szerettem, mint csak a külsőségekre helyezték volna a hangsúlyt egy lapos sztorival. Nem mondom, hogy nincsenek furcsa fordulatok, vagy khmm... "érdekes" megmenekülések, de a motivációkat és az időzítést kevés sorozat tudja ilyen jól kezelni, egyensúlyban tartani. Ahol tényleg van súlya annak, amikor valaki feladja az eddigi szövetségeseit (aztán annak is, amikor visszakerül közéjük), ahogy az érdekek ütközése annak ellenére idéz elő konfliktust, hogy a feleknek alapból nem is egymással lenne bajuk, vagy ahogy a szervezkedések egymásra is hatással vannak... és mindezt a már korábban emlegetett szűk időkereten belül (ismét van olyan szakasz, ami két-három részen keresztül is csak egyetlen napnak az eseményeivel foglalkozik). Megint csak azt tudom mondani, hogy a Trónok harca politikai játszmáinak népszerűségében és dicsőítésében szerepet játszhat az ottani tét nagysága, a méretek, a kellékek és a mellékszálak sokasága is... na meg hát sárkányok meg fagyzombik vannak benne. Pusztán emberekkel előadni mindezt, nem felszámolva a köztük levő konfliktusokat, egységbe és egyszerűségbe tömörítve a résztvevőket, hanem mindig újabb és újabb rétegeket rápakolva a körülményekre adott reakciókkal... ahogy a TURN-nél is mondtam, az szerintem nagyobb bravúr.

Amikor először írtam a Black Sailsről, még elég lesajnáló dolgokat mondtam arról, hogy a szűk kassza miatt hogyan próbált a stáb spórolni, például a hajózós jeleneteken és a tengeri felvételeken, míg a díszletesek munkáját már akkor is dicsértem. Az évadok során fokozatosan fejlődött a látványvilág, ami most már eljutott oda, hogy fogást sem nagyon tudok találni rajta. A belső jelenetekből sokkal kevesebb lett, ahogy szétszóródott a csapat, és még azok is sokkal változatosabbak, a Nassaun kívüli részek meg annyira profik lettek, hogy már inkább a pozitív meglepetésekre kaptam fel a fejem, mint hogy a hibák lennének szembeötlőek (mondjuk hogy a világon sehol nem süt vízszintesen a Nap...). Még ha csak pár másodpercre is látható, de úgy is lenyűgöző Havanna látképe, Philadelphiáról nem is beszélve, végre vannak "rendes" dzsungeles felvételek, mozifilmbe illőek lettek a hajós csaták, Nassau ágyúzása meg az egyik legszebb jelenet, amit tévésorozatokon belül láttam, és ahogy végig mutatják a kalózok egyik kedvelt kivégzési módszerét, a hajó alatt áthúzást, az igazi bravúr. A színészekre meg ugyan az elején sem lehetett sok panasz, de mostanra mindannyian (kevés mellékszereplőtől eltekintve) megtanultak annyira együtt élni a szereppel, hogy tökéletes az illúzió... csak pár pillanatra éreztem, hogy egy rettentő tömény kalózos szappanoperát nézek, a többiben teljesen beszippantott a hangulat. Ha a sok közül mégis egyet kéne kiemelni, az talán Jessica Parker Kennedy lenne Maxként, mert nagyon bírtam az akcentusát... pedig a végére Luke Arnoldot (Silver) és Toby Schmitzet (Rackham) is megkedveltem.

Ennyi után nem is lehet kérdéses, hogy az egyik kedvenc sorozatomtól veszek így kelletlen, de mégiscsak örömteli búcsút. Lehet, hogy el bírtam volna viselni több tengeri csatát, vagy idillibb pálmafás tengerpartokat a szutykos kalózkocsmák helyett, de azon kívül mindent megkaptam erről a korszakról és társaságtól, amit például magamban elképzeltem évtizedekkel ezelőtt, ahogy a hajó formájú pixelekkel kergetőztem a Pirates!-ben. Pár helyen olvastam, hogy nincs igazából lezárva a történet, de szerintem ez így volt a legkerekebb, egy kicsit talán idealizált befejezéssel, amit akár hepiendnek is mondhatnánk... akiket meg érdekel a "folytatás", vegyék a kezükbe a Kincses szigetet, ha már úgyis az volt a "térkép", ami ezt a "kincset" egy "X"-szel megjelölte.
vitorlák - Keresés 29ld7km

9,5/10
.
vitorlák - Keresés Movies14Téma: R2-D2 írásai 3.0
R2-D2

Hozzászólások: 988
Megtekintés: 68077

Itt található: Kritikák, filmes gondolatok   vitorlák - Keresés EmptyTárgy: Fekete vitorlák S4    vitorlák - Keresés EmptyKedd Ápr. 11, 2017 12:00 am
.
vitorlák - Keresés DWnF4zr




Fekete vitorlák S4





Több dolog is eszembe jutott, miközben néztem ezt a seasont. Az egyik az volt, hogy kifejezetten sajnálom, hogy nem egyben pörgött le a négy évad, hogy nem úgy csináltam, mint anno a SoA esetében – valami hihetetlen élmény lett volna ezt a történetet, így, egészben látni. Tudom, sokan hetiben nézik a sorikat, de én meg velük ellentétben már majdnem ott tartok, hogy most már az évadonkénti dara sem elég, hanem egy ilyen komplex történet, egy ilyen 38 órás film egyben nézést igényel. Ez egyébként különösen az induláskor volt szembetűnő, már megint eltelt egy rész, míg képbe kerültem mindenki motivációjával és pozíciójával (az sajna nem opció, hogy minden egyes sorozat minden egyes új évada előtt újranézni az addigi teljes eseményláncot – arra két élet se lenne elég).

Aztán a másik, ami gyakorlatilag végig motoszkált a kis kobakomban, hogy miután ugye ez a hivatalos záró évad, valahogy el kell jutnunk az A kincses sziget alapfelállásához: Billy Bones egy kis vidéki panzióban húzza meg magát, retteg Hosszú John Silvertől és a Fekete Folttól, van nála egy rajz egy Csontváz-sziget nevű helyről, ahol Flint kapitány elásott kincse található. Ja, és Flint… van a könyvben egy mondat bizonyos Savannah-ról meg rumról… meg Silver néger feleségéről. Mindezek tükrében kifejezetten izgalmas és érdekes volt nézni, az írók a kezdeti keszekuszaság után hogyan is boronálják egybe a szálakat, tudva ugye azt, hogy miután ez egy prequel, néhány személynek egyszerűen kötelező életben maradni.

A harmadik, amire rácsodálkoztam – és amúgy nem is örültem neki felhőtlenül – hogy mi is lett ebből a sorozatból. Ahonnan indultunk, Flinttől, a kalózoktól, Nassautól, attól már nagyon messze járunk, az egész Black Sails mára már egy nagyszabású, történelmi, polgárháborús, rabszolgafelkeléses egyenjogúsásos sorozat lett. Nem mondom, hogy ez nem érdekes, de azt hiszem, ezeknek a figuráknak a kapcsolati hálója, érdekei, sérelmei nem feltétlenül követeltek meg egy ilyen nagyszabású történeti hátteret – még akkor se, ha esetleg igaz lenne az egész… de én nem találtam erről semmit a neten. Az, hogy az egész eddigi Black Sails koncepciója az volt, hogy keverték a valós eseményeket a fiktív, stevensoni karakterekkel, az még nem feltétlenül kíván egy ekkora volumenű felfordulást a Karib-tengeren (és még Jack Sparrow sem köszönt be, pedig a világ egyik legpoénosabb crossovere lehetett volna   geek  ). Szóval, mindaz a rengeteg árulás, hatalmi játszma, dráma és halál, ami a negyedik évadban felvonul, az ugyan az egészet a GoT és a Róma mellé emeli – de nem biztos, hogy minden elemében működik is.

Ugye, ott tartottunk, hogy a harmadik évad végén Flint vezetésével, Feketeszakáll támogatásával és egy törékeny szövetséggel a kalózok és rabszolgák között a Nassauról elűzöttek győzelmet arattak az angol támadókon. Az évad kezdetén pedig a Szövetség ellentámadásba lendül, természetesen Flint irányításával, egy villámostrommal be akarja venni Nassaut – azonban nem számolnak egy jól felállított csapdával, ami meg egy csúnya árulás következménye. Szokás szerint rettentő intenzív az évad kezdete, jó a csata, izgalmas, látványos és vérbeli kalózos/történelmi a felütés. Mindkét oldalon megvannak azok az érdekes karakterek (ugyebár ezek a sorozatok lelkei), akik miatt érdemes nézni a sztorit, és bizony, így, a negyedik évadra már senki nem csak fehér vagy csak fekete. Ismét csak furcsán érezheti magát az ember, hogy a törvényen kívüli kalózokkal van érzelmileg – de hát hogyan is érezhetné magát, ha olyanok állnak a törvény oldalán, akik szívbaj nélkül áthúznak valakit a hajó alatt háromszor… Rogers az ártatlan babaarc mögött sokkal inkább pszichopata, mint bármelyik szemben álló kalóz, ők megelégszenek a gyilkolás puszta tényével, szadizmus nélkül. S ha már gyilkolás: igen, jó szokásához híven nem szégyenlős a sorozat, de a negyedik évadra szerencsére elértük azt, hogy az erőszak nem öncélú, mint ahogy az erotika is teljesen háttérbe szorult a korábbiakhoz képest.   taps

A történet nagy ívűsége, a szélesre tárt tabló, a komplex háttér nem igényel felesleges nézőcsalogató extrákat. Épp elég mindazt a drámát és hatalmi játékot feldolgozni, amik sorban adják a gyomrosokat: először ugyebár ott van Teach története, sajnálatos módon meglepően keveset teszi tiszteletét a sztoriban – viszont a csáklyázása, az ott bekövetkező események a valós életből lettek átemelve. Aztán nem mehetünk el szó nélkül Eleanor története mellett: annak ellenére, amiket tett, nagyon kemény volt az a szitu, amibe a birtokon keveredett… komolyan, sajnáltam. De egyúttal elismerően csettintettem is, mekkora fricska az egész, mennyire kegyetlen irónia is az írók részéről, hogy a spanyolok bevonásával (lángba) borul Nassau élete. Mert igen, a történet egy pontján – mikor is Anglia még háborúban áll Spanyolországgal – Rogers a pozíciójának visszaszerzése érdekében a spanyolokhoz fordul, ironikus módon lerombolva ezzel mindent, amit elérni szeretett volna. Onnantól egyébként a szunnyadó vadállat életre kel, onnantól a sokszereplős sakkjátszma egy komoly tényezővel bővül. Nem elég, hogy Flint sokkal többet szeretne már, mint Nassau függetlenségét (konkrétan egy forradalmat Anglia ellen, egyfajta polgárháborút), nem elég, hogy Billy éket akar verni Silver és Flint közé, nem elég, hogy Silver célja szinte már csak feleségének megmentésére korlátozódik, az édes hármasba bekavar Rogers a maga bosszúhadjáratával. Élmény volt lubickolni, ki kivel, mikor és milyen feltételekkel lép szövetségre – és mikor árulja el a másikat – annak ellenére, hogy néha annyira összetett lett az egész, hogy követni is nehéz volt. Erre pedig csak hab a tortán Philadelphia, ami bár lassítja az eseményeket, a maga hideg, téli kontrasztjával remekül színesítette a sztorit.

Új karakter nem túl sok van, aki mindenképp fontos, az Israel Hands (David Wilmot), ő ugye ott lesz majd Stevenson regényében is – jó olvasni úgy a könyvet, hogy van arca a szereplőknek – illetve bizonyos Berringer kapitány (Chris Larkin), aki az aktuális utálni való, ámde jelentéktelen figura lett. Minden évadban van egy ilyen alak, aki a maga degenerált állatságában érdekes lehetne egy évadon át, de mintha az alkotók ügyelnének rá, nehogy túl sok teret kapjanak, nehogy elvegyék a nagyfiúk játékát… ilyen Berringer is. Mindenesetre mindkét figura puszta jelenléte képes feldobni az egyébként néha önmagába gabalyodó évadot, Israel Hands nekem kifejezetten tetszett – és jól ki is van dolgozva az alap az ifjúsági regényhez. Ebben egyébként semmi hiba nincs – sőt, értékelésemben a legjobb és legfontosabb összetevő – amik történnek, ahogy a szereplők az évad végére felveszik azokat a pozíciójukat, amikkel a könyv indít, az zseniális. Silver minden könyvbeli dörzsöltsége kódolva van már itt, ezek után az is nyilvánvaló, mi elől és főképp miért menekül Billy. Flint lelépése annyira már nem tetszett, hiába logikus és ésszerű a helye az évad végén, úgy gondolom, korábbi tüze, elszántsága feladása meglehetősen nagy pálfordulás, és önmagában Savannah léte csupán azért van itt, mert Stevenson megemlítette…. és akkor nem beszélek a csókról… Egy valami hiányzott ebből az egészből: hogy kerül Billyhez Flint térképe. Azt azért jó lett volna tudni.  scratch

Nem minden perce hibátlan ennek az utolsó évadnak, mert szerintem túlságosan is eltávolodott az alap koncepciótól és túl sok szálat mozgat, túl sok érdekkel. A kép bővülésével háttérbe szorult a kalózos kaland jelleg, többször belassul az egész, néha a hatalmi játszmák dialógusai bizony unalmassá teszik. De ha ezzel sikerül megbarátkoznunk, egy újabb remek kosztümös történelmi drámát kapunk, kiváló díszlettel, nagyszerű tablóval, castinggal, jelmezzel, CGI-vel, mindennel. Egy újabb nagy, 10 órás filmet, amiben zseniális fejezetek is találhatók (pl. a bunyó a hajó gyomrában, vagy Feketeszakáll esete, vagy mondjuk maga a Csontváz szigeten történtek, különös tekintettel Billy szerepére), amik miatt viszont összességében szerethető ez az évad is. Nekem mondjuk Charles Vane után már semmi sem a régi – a Flint vs Vane konfliktust még csak megközelíteni sem tudja senki – de azt készséggel elismerem, hogy az A kincses sziget szempontjából nézve jól összerakták az egészet…  Smile , bár, abban nem káromkodtak ennyit.  tongue





80%



.
vitorlák - Keresés Movies14Téma: Niwrok írásai 1.0
Niwrok

Hozzászólások: 977
Megtekintés: 102616

Itt található: Kritikák, filmes gondolatok   vitorlák - Keresés EmptyTárgy: Fekete vitorlák / Black Sails S3    vitorlák - Keresés EmptySzomb. Ápr. 16, 2016 3:21 pm
.
Fekete vitorlák / Black Sails S3

vitorlák - Keresés 1z1v1nd

Amikor a második évadnak vége lett, és abban Flint kapitány szétlőtt és felégetett maga mögött nem csak minden hidat, hanem városokat és a teljes múltját, az illúzióival együtt, egy kicsit aggódtam, hogy mennyire marad meg az az összetett és izgalmas viszony a szereplők között, amiben ahhoz képest, hogy karibi kalózokról beszélünk, a szavaknak nagyobb szerep jut, mint a kardoknak és az ágyúknak. Most viszont Flint egyértelművé tette, hogy számára a szavak ideje lejárt, és ha nem garantálhatja Nassau biztonságát úgy, ahogy ő elképzelte, akkor majd úgy fogja, hogy félelmében meg se merje közelíteni azt senki.

De az aggodalmam ezúttal alaptalan volt, a stáb ugyanis egy kicsit talán erőltetett, de mindenképpen hatásos trükkel késleltni tudta a helyzetet, amit ők maguk idéztek elő: egyszerűen félreállították Flintet Nassauból, sőt, tulajdonképpen az események teljes sodrából. Merthogy a kalózkodás hírhedtebbé tételével, az angol kolóniák és hajók felprédálásával töltött hónapok után Flint éppen a Nassau szempontjából legválságosabb időszakban összeakad egy kalózvadásszal (na persze nem is akármelyikkel, de ez legyen "meglepetés" Smile ...), és annak az összecsapásnak az eredményeként a Walrus legénysége parkolópályára kerül majdnem az évad teljes hosszára. Ettől ez még közel sem unalmas, sőt, éppen azokat a paneleket veszi sorra, amiket az ember el is vár egy kalózos sorozattól: egymást ágyúzó hajókat, izgalmas és kockázatos taktikai manővereket, tengeri viharral küzdő matrózokat, vagy azt, hogy a kiszolgáltatottság milyen értelmetlen halálokhoz is vezethet a nyílt vízen, ha mondjuk elcsendesedik a mozgást, és így a túlélést biztosító szél, és így tovább. Azt speciel annyira nem értettem, utóbbinál miért érzik kényszernek a kalózok, hogy napszúrással rontsanak a szomjhalálhoz közeli állapotukon, de az biztos, hogy pont az efféle kitérőket hiányoltam például az első évad folyamán, amikor fél évadig ki sem hajóztunk Nassauból, ami azért akkor, amikor még kalózos kardozós-b*szós sorozatra készültem a Black Sails képében, igencsak hiányzott.  

Amíg Flint távol van, a többiek nagyjából ott tudják folytatni az általuk mesterfokon űzött szövetség-árulás-rivalizálás szentháromságot, ahol legutóbb abbahagyták, még úgy is, hogy ahogy mondtam, a két évad között most hónapok telnek el, ahogy az évadon belül is van egy nagyobb ugrás. A Black Sails történetének egyik érdekessége éppen a sűrűségében rejlett sokáig, ami minden máshol tapasztaltnál elevenebbé és közvetlenebbé tette az érdekütközéseket vagy a pillanatnyi összefogásokat a szereplők között, hiszen úgy tűnhetett, alig napok telnek el az évad eleje és vége között. Ez az érzet most is megmaradt, csak éppen egy új status quoban, aminek következményeit megint csak folyamatában lehet megismerni, így mindig szolgál valami meglepetéssel. Flint éppen azért lehet távol, mert egy megállapodás rendezte Nassau hatalmi viszonyait, azaz Jack Rackhamé az erőd (benne a hajórakománnyi arannyal), Max intézi az egyéb szárazföldi ügyeket (vagyis a kupi igazgatása mellett azt csinálja, amit Eleanor eddig), Charles Vane pedig a flottát felügyeli. Attól viszont, hogy ezt ilyen szépen lepacsizták, még nem lett megoldva semmi. Mert így, hogy az angoloknak sem látták hírét sem, a kereskedőhajók Flint miatt állandó készenlétben tartják a fehér zászlót, és az erődbeli kincs okán az aranynak már szinte nincs értéke a szigeten, a kalózhajók legénysége többségében bizony elkényelmesedett, ellustult. Az az össz tevékenységük, hogy az aranynak a seggére akarnak verni, a kupának a fenekére akarnak nézni, a kurtizánokkal meg ugyanezeket akarják tenni felváltva. Így aztán pillanatnyilag nem is érdekli őket, hogy például romokban van az erőd, hogy I. György bármikor észbe kaphat, és a spanyolok is bekopogtathatnak még az aranyukért... márpedig előbb-utóbb mindhárom problémát fog okozni.

Amit ezek közül az évad központi konfliktusának szánnak, az Woodes Rogers, az új brit kormányzó érkezése, és ez rögtön együtt jár két zseniális húzással is: ezzel visszatehető egy olyan bábú is a nassaui sakktáblára, akit már egyszer levettek onnan (mondjuk nem is lehetett kétséges Eleanor visszatérése, gyakorlatilag az ő oda-vissza utaztatása miatt kellett a két előreugrás az időben), de ennél is frappánsabb és ironikusabb a dolog, hogy az új kormányzó ugyanazon az úton jár Nassaut illetően, mint amilyen terveket annak idején Hamiltonék és Flint dédelgettek... de ők mostanra mindhárman "halottak". Ez pedig, már eleve onnantól, ahogy Rogers "elfoglalni" tervezi a szigetet, kifogyhatatlan tárháza a szervezkedéseknek, és a Black Sails még mindig abban a legjobb, hogy ezeknek a néző (egy-két meglepetésnek szánt, gondosan elhallgatott információt kivéve) mindkét oldalról követni tudja, ahogy azt is, hogy a látszólagos kívülállók életét, terveit ez hogyan befolyásolja: "A" szívességet tesz "B"-nek, amiről "C" nem tud, de befolyásolja a "D"-vel való üzletét, ami miatt viszont "B" kénytelen "A" ellen fordulni. Nincs még egy sorozat, még az istenített Trónok harca sem, ami epizódonként ennyiszer változna, ennyiszer rendezné újra az erőviszonyokat, még akkor sem, ha most már azért be-bevillant a Barátok Közt (kezdtem besokallni, hogy újabb és újabb örök ellenségek léptek szövetségre, csak hogy egy harmadikat kicsináljanak), és azért most akadnak ügyetlenebb fordulatok (például ahogy Jack menekülés közben, egy életre elég lóvéval a hóna alatt fordult vissza, csak mert hopp, hirtelen rájött, hogy neki az önérzet mégiscsak többet ér), ahogy egy-egy képtelenül valószínűtlen is (ld. Mr Scott családja).

Mert bár a szereplők is változnak az események hatására, mostanra már látszik, hogy legtöbbjük egy-egy fő személyes motivációval akár a stáb, akár a többi karakter számára szabadon "vezethető". Ilyenre épül a már megfáradt kalózként bemutatott Feketeszakáll itteni mellékszála, ilyen a Flint agyát elborító vörös köd, ilyen Jack vágya arra, hogy arany betűkkel írják a nevét Nassau történetébe, de ilyen Max ragaszkodása mindahhoz, amit üzletileg felépített magának, vagy Anne ragaszkodása ez utóbbi kettőhöz, és akkor még ott van Charles Vane, akinek az okoz dilemmát, hogy mit áldozzon még fel azért a városért, ami eddig legtöbbször csak kiköpte magából, de köti hozzá az adott szava, és a képessége, ahogy hatni tud az ottani emberekre. Észben tartva ezeket az lehet lenyűgöző, ahogy az írók ezeken a húrokon, vagy egyáltalán az emberi természet alapvető vonásain játszanak, elfelejtve azokat pedig jó párszor jön a "Tééényleg, basszus!"-élmény. Az egyetlen, akit úgy vettem észre, mélyebb, drámai karakterként is kezelnek, az John Silver, aki egyszerre próbál megküzdeni a fedélzetmesteri poszt felelősségével, a levágott lába fájdalmával, és azzal, hogy úgy érzi, állandóan küzdenie kell azért, hogy a társai ne tartsák haszontalan kenyérpusztítónak, miközben még az egyensúlyra is figyelnie kell Flint legénysége és az újonnan felfedezett kolónia szökevényei között, mert hát a bemutatkozás nem sikerült éppen ideálisra azok félelmei és szabályai miatt. Ahhoz képest, hogy az elején ő volt a furfangos csibész ezernyi trükkel, mostanra inkább törődött, megfáradt ember lett, és okkal, mert ugye kezdetektől arra épült a sorozat, hogy a Kincses sziget Long John Silverének előtörténetét bemutassa, most meg aztán végképp egyértelművé is teszik.

Ennyi szervezkedés közepette alig van idő a korábban elég gyakori szexre (csak feltűnt, nem hiányzott, hogy valamikor a hetedik rész környékén nyomták be az elsőt, egy elég muszáj-szagú leszbizést), és a humor is jócskán alábbhagyott (régen azért Jackék elég jókat tudtak idétlenkedni), így egy sokkal komorabb stílust kapott a Black Sails, ami következik abból, hogy sokkal nagyobb a tét, hiába vagyunk a napsütéses pálmafák alatt. Ez még érthető volt, az már kevésbé, hogy sokkal kevesebb a vér a sorozatban; eddig teljes legénységeket lehetett lemészárolni, most inkább a végére tartogatott csatában szakadtak csak a végtagok, ami azért egy repeszbomba becsapódásánál illik is. Ha már itt vagyok: a látvány -pár kezdeti botlástól eltekintve- mindig is erőssége volt a Black Sailsnek; most is le tudtam ragadni olyan hülyeségek nézegetésénél, mint az ablaktáblákról lepergő festék, plusz új helyszínként felépítettek egy teljes öbölbeli falut, ami megint nagyon tetszett. És persze a legjobb, hogy a hajókat is egyre többször használják; mostanra érett meg az idő és a pénz, hogy valódi, többhajós flották részvételével zajló csatákat láthasson a közönség, de akad itt teljes letámadásos szárazföldi ütközet, pár vívás, illetve egy remekül fényképezett, akciódús lovaskocsis üldözés.

Talán tényleg csak mert egy kicsit már túl sok szappanoperás vonást vett fel a Black Sails erre az évadra, vagy csak mert túlmagyarázottnak éreztem a felbomló majd újra létrejövő szövetségeket, de egy hajóhossznyival gyengébbnek éreztem ezt az évadot, mint az előzőt. Annyira viszont nem, hogy kevesebb pontot akarjak rá adni, hiszen még mindig baromi jó dolog követni a karibi kavarásokat.

8,5/10
.
vitorlák - Keresés Movies14Téma: R2-D2 írásai 2.0
R2-D2

Hozzászólások: 992
Megtekintés: 87373

Itt található: Kritikák, filmes gondolatok   vitorlák - Keresés EmptyTárgy: Fekete vitorlák S3    vitorlák - Keresés EmptySzomb. Ápr. 16, 2016 2:02 pm
.
vitorlák - Keresés 91fOXdR




Fekete vitorlák S3





Kell-e annál ékesebb bizonyíték a tetszési indexre, mint hogy előkerestem a könyvespolcról a Delfin könyvek gondozásában, nyolcvanas években megjelent, 13 (!!) forintért megvásárolt Kincses szigetet és elkezdtem olvasni? Újra?

Ugyebár az előző évadot egy meglehetősen intenzív akciójelenettel, no meg egy komoly drámával zártuk – az idei nyitány pedig ennek logikus folytatása. Kicsit zavaró volt ugyan az elején, hogy az események közepébe csapunk, kicsit hiányzott annak a paktumnak a bemutatása, ami az idei évad hatalmi viszonyait, emberi kapcsolatait majd meghatározza, de a felütés még így is parádés lett. A felpiszkált és megsebzett oroszlán elszabadul, Nassau kalózai pedig – ugyebár elsősorban Flint és a Rozmár hathatós tevékenységének köszönhetően – rövid idő (?) alatt igencsak félelmetes hírnevet szereznek maguknak. Vane, személyes kedvencem ismét tengerre száll, és „back int the business” alapon visszatér ősi mesterségéhez – arra azonban nem számított, hogy a Jack által adott füles a kirabolni készült hajóról nem a teljes igazságot takarja: a megcsáklyázott hajó rakománya nem kis feszültséget generál majd a szigeten. A szigeten, ahol a romokban álló erőd újraépítése a busás fizetség ellenére csak nehézkesen zajlik, a paktum harmadik tagjának, Jacknek jócskán meggyűlik a baja a szervezéssel… pedig igencsak igyekezniük kellene, mert Flint tevékenysége nyilvánvalóan angol bosszúért kiált ( Laughing , ekkor még csak angolért, a spanyolok majd csak később jönnek képbe). Mindeközben pedig a távoli Londonban egy bizonyos Eleanor Guthrie épp tárgyalását és halálos ítéletét várja…

Ennyiből azt hiszem kiderül, hogy az évadindítás szokás szerint nem szarral gurigázik, s rögtön több szálon vesszük föl az események fonalát, amik önmagukban külön-külön érdekesek lennének – mégis, nekem egy idő után bizony negatívabb mederbe terelték az évad megítélését. Az van ugyanis, hogy a Trónok harca-szerű karakter szétszórás ezúttal kevésbé működött: a korábbi évadok legfőbb ismérvét, a központi figurák közti interakciót, az érdekek és ellentétek egymásnak feszülését kiiktatva kissé veszített számomra súlyából a sorozat. Így, hogy az alap szereplők szanaszét bóklásznak a Karib-tengeren, lényegesen csökkent az izgalomfaktor, a feszültség a történetben – s ilyenkor az írók (ha már ezt meglépték) két dolgot tehetnek. Egyrészt ugye a különálló szálakon lehet az adott legénységgel/karakterekkel hasonló szituációkat teremteni, viszont ennek van egy olyan hátulütője, hogy a konfliktusok közepébe emelt szereplők a korábbi események tükrében cserepadosnak tűnnek… s ez akkor is igaz, hogy Silver előbb-utóbb abszolút központi figurává kell, hogy kinője magát. No de az első szakaszban egy Bill vs. Flint vs. Silver konfliktus hol van egy Vane vs. Flint vagy Vane vs. Eleanor ellentéthez képest? Számomra a három legerősebb és eddigi legkarizmatikusabb szereplő térbeli szétszedésével az évad icipicit tompává vált. Az első fele, harmada mindenképp…

A másik, szinte kötelező húzás, hogy új szereplőket emeljenek be a történetbe, akik majd gondoskodnak az új konfliktusokról… ezzel a résszel aztán már az égvilágon semmi gond nincs. Egyrészt ugyebár van egy angol kormányzó jelölt, bizonyos Woodes Rogers (Luke Roberts) nevű figura, aki Londonból indulva tart Nassau felé, azzal a szent céllal, hogy békés módon átveszi a kalózsziget fölött az irányítást… még ha ez elég hülyén hangzik, akkor is. A harmadik évadon belüli erőviszonyok szempontjából kulcsfontosságú a tevékenykedése, az íróknak sikerült az ő személyében egy igazán érdekes és összetett jellemű karaktert becsempészni a történetbe. Nagyon sok esetben idén ő lesz az események katalizátora, viszont annak ellenére, hogy elvileg ő áll a jó oldalon, a törvény oldalán, valahogy mindig sikerül elérnie, hogy inkább Flintnek, Vanenek és Jacknek szurkoljunk… mert valahogy úgy érzi az ember, hogy ebben a világban a nyers erőszak – legyen az önmagában bármennyire is elítélendő – sokkal egyenesebb és tisztességesebb dolog, mint az árulás és a manipulálás. Azt meg csak halkan jegyzem meg, hogy a showrunnerek rajta keresztül ismét egy valós történelmi személyt emeltek be a Fekete vitorlákba: valóban ő volt a Bahamák első kormányzója.

Valós személy beépülésében igazi piros ász azonban nem Rogers, hanem egy bizonyos Edward Thatch nevű faszi, akit Feketeszakállként ismert meg a világ (Ray Stevenson). A történelem egyik legismertebb kalóza, rengeteg irodalmi és filmes mű hivatkozási alapja, egy ikon a kalózvilágban… ehhez képest nagy meglepetésemre ebben az évadban még nem sokat mutatott magából. Azt érteni vélem, hogy ez elsősorban a fiktív Flint (és Silver és Billy) története kell, hogy legyen, de ha már zseniálisan keverik a valós történelmet a fantáziával, kissé nagyobb teret is adhattak volna Thatchnak – pláne úgy, hogy azért nevét rettegik a Fekete vitorlákban is. Mindegy, a finálé tükrében nagyon remélem, hogy a negyedik fejezetben fajsúlyosabb szerep jut neki, most már van motivációja a bosszúra: bízom benne, hogy Nassau földje beleremeg újabb érkezésébe. Az árulók pedig behúzzák fülüket, farkukat, remélem vagy Feketeszakáll, vagy Flint rendet csinál a szigeten… mert ráfér egy alapos rágcsálóirtás a helyre. Elszaporodtak a patkányok: érdekes, de nem egyáltalán nem szívet melengető volt nézni a korábban nagyjából megkedvelt, tisztelt (vagy esetleg sajnált) karakterek pálfordulását és helyezkedését az új rendben. Nem minden és mindenki viselkedése jött be, néhányukat a semmiből helyeznek ismét pozícióba, mások fura mód kerülnek a börtöncellából vissza a hatalomba, mások meg érthetetlen módon alulreprezentáltak ebben az évadban. Gondolok itt mindenekelőtt Anne-ra, aki hiába volt elég sokat a dolgok közelében, számomra kissé szürke lett az évad egészét tekintve.

Feltétlenül meg kell említsek még egy új szálat, szereplő(ke)t, akikkel kibővítették a világot –  Laughing , a Black Sails Világegyetem is tágul rendesen – nevezetesen a néger „királynőt” és alattvalóit. Először nem is igazán tudtam hova tenni őket, sőt, kissé bosszantott is, hogy csak azért vannak benn a történetben, hogy Flint útját keresztezzék – de a lassú építkezés a végére meghozta a gyümölcsét: jó kis kavarodás és kapcsolati háló lett belőle. Most már azt is tudom, Silver honnan szedte a néger feleségét, amit a könyvben említenek, meg annak is van értelme, milyen érdekek fűzték Scottot Elenor közelébe. A finálé nagy balhéja meg csak hab a tortán – azt mondjuk kissé nehezebben értem meg, milyen észérvek mellett kellett az angol flottának támadásba lendülni, de hát kellett egy jó nagy akció ezen évad végére is… ja, ezt amúgy megdicsérem, mert sérülés hitelesség tekintetében néha már a Rambo IV-ben éreztem magam a leszakadó testrészek miatt. Jó volt (és fontos lett) ez a helyszín a sorozat egészét tekintve, összességében nekem is elnyerte a tetszésemet – bár, azt nem tagadhatom, hogy közben néha felhúztam a szemöldökömet néhány helyzet gordiuszi csomójának átvágásán. Oké, hogy Flint nagy stratéga, de abban a szituban, amiben ő és csapata volt, így, ekkorát fordítani a történet kerekén… khmmm… nehezen hihető.

Végezetül nem mehetek el szó nélkül azon esemény(lánc) mellett, ami miatt én ezt az évadot sosem fogom a szívembe zárni. A néha unalmas perceket (pl. szélcsend, Max), a szétszórt karaktereket, a kevésbé feszes konfliktusokat, a néha mosolyogtatóan hiteltelen fordulatokat, a karakterek néha érthetetlen változásait még meg tudnám bocsájtani… sőt, mindent meg tudnék bocsájtani. De az E09-et nem fogom… akkor sem, ha tudom, hogy ez valóban megtörtént (igaz, Port Royalon), akkor sem, ha teljesen logikus és szükségszerű esemény a történetben. Tudom, és értem, hogy ez lényegesen jobban megalapozott és logikusabb húzás, mint mondjuk egy csempész zuhanása a mélybe, de akkor is: rühellem, amikor ilyen történik egy-egy kedvencemmel. Nem először fordult már elő sorozatnézési történelmemben, hogy egy ilyen eset után kissé elfordultam az egésztől – itt ez még ugyan nem játszik, de rettentően mérges és szomorú voltam. Akkor is, ha egy negyedmondatos utalást találtam egy fórumon magára az esetleges eseményre, mindenféle konkrétum nélkül – de mikor odáig jutottam, ki kerül a középpontba, szétvetett a harag. Ja, és egyébként itt jegyzem meg, hogy ha a BB ás a SoA által felvázolt logikával közelítem a dolgokat, oké, hogy ez így történt (nem csak a hiteles történelmi tényt veszem számításba), de akkor az évad elején ámokfutást rendező másik figurának sem juthat más sors. Sőt, ebben a sorozatban senkinek…

Mindezek ellenére a Fekete Vitorlák továbbra is zseniális sorozat. Baszott jól néz ki, nagyon be tud szívni az egész hangulata: tényleg ott érzi magát az ember az 1700-as évek elején. Jók a karakterei, néhány kitérőt leszámítva izgalmas és feszes történetvezetése. A könyv fiktív világa kiválóan van keverve a kor nagy kalózainak életével, s erre az évadra már szerencsére a túlságosan öncélú szex is elmaradozóban van. Rettentő jó korrajz az egész, méltó párja/kiegészítése az A Karib-tenger kalózai világának. Az, hogy a Bolygó Hollandit valahogy becsempésznék a Black Sailsbe, az nem lepne meg, no de mekkora húzás lenne, ha egy cameo erejéig Jack Sparrow és a Fekete Gyöngy is feltűnne…



80%





.
vitorlák - Keresés Movies14Téma: R2-D2 írásai 2.0
R2-D2

Hozzászólások: 992
Megtekintés: 87373

Itt található: Kritikák, filmes gondolatok   vitorlák - Keresés EmptyTárgy: Fekete vitorlák S2    vitorlák - Keresés EmptyVas. Márc. 13, 2016 1:32 am
.
vitorlák - Keresés Ju3DhBR





Fekete vitorlák S2





Talán az is bizonyítja, mennyire bejött az első évad, hogy nem sokat tököltem Flint kapitány (és mások) történetének második szakaszával. Sőt, tekintve, hogy kb. két hét múlva vége a harmadik évadnak, nem is lehetett volna jobb időzítés elmerülni a Black Sails világában… egy hónapon belül meg lehet nézni mindhárom évadot. Úgy néz ki, a március a kalózok hónapja lesz ezentúl nálam.

Az első évad központi témája ugyebár az Urca de Lima spanyol hajó aranyának megszerzése volt – némi kitérővel,  Laughing – aminek kapujába ugyan elértek hőseink, de messze nem úgy, ahogy gondolták. A belső harcok és némi szerencsétlen külső tényezők összejátszása miatt a kalózok inkább tűnnek reményvesztett vert seregnek, mind vér- és kincsszomjas vadembereknek… ráadásul ugyebár a Ranger (és kapitánya) sincs épp a helyzet magaslatán. Nos, az évad egyik legjobb húzása és szála épp az lesz, hogy Flint a vert helyzetéből hogyan küzdi vissza magát az új ( Twisted Evil ) hajója élére, hogyan tudja kihasználni és a maga javára fordítani elé kerülő helyzeteket. Zseniális az egész, úgy, ahogy van: ha eddig nem is volt tiszta a Black Sails szándéka és iránya, legkésőbb ebben az évadban világossá válik, hogy ez Flint kapitány (no meg John Silver) története. Előtörténete a Kincses szigethez: egy olyan bámulatosan megírt és kidolgozott forgatókönyvvel, amitől minden sorozat és filmrajongó elégedetten megnyalhatja mind a tíz ujját. Már aki egyáltalán szereti ezt a kalózos környezetet… itt ugyanis nincs üresjárat, nincsenek felesleges időhúzások, idegesítő töltelékszereplők, itt minden helyszínnek, minden figurának szerepe és jelentősége van (vagy lesz).

Mert aztán szál és figura van bőven. Flint és legénysége távollétében Nassaun sem áll meg az élet… sőt. A Black Sails pedig, mint nagy, tengeri kalózos sorozatnak tűnő alkotás úgy vezeti a nézőt az orránál fogva, hogy öröm azt nézni: a második évad, akárcsak az első, játékidejének nagy részét nem is a tengeren tölti. De ezt úgy, hogy jóformán fel sem tűnik, úgy hogy nem is igazán hiányoljuk a csatákat és az igazi kalózkodást – engem legalábbis kilóra megvett a Nassau vezetéséért folytatott kőkemény harc a tengerparton. Kérem, amik történnek, azok simán elmehetnének Királyvárba, amilyen összeesküvések, árulások, hatalmi játszmák színesítik itt az évadot, az minden igényt kielégíthet. Beszarás, ahogy tud fordulni az évadon belül a kocka, „királyok” tűnnek el, senkik válnak királlyá, itt még az árulót is elárulják. A „ki kardot ragad, kard által vész” közmondás talán csak a GoT-ben volt ennyire aktuális, de miután itt a klasszikus politikai manipulációkról nem beszélhetünk, be kell érnünk az ahhoz nagyon is hasonlító gazdasági hatalomszerzés útvesztőiről. Mert hát mi másról is lehetne szó egy kereskedelmi kikötő vezető pozíciójárt vívott harcban, a háttérben 5 millió dollárnyi spanyol arannyal ( Smile , azt hittem, ez is olyan lesz, mint a lusitaniai flotta, sosem éri el a szigetet), meg egy bordélyháznak álcázott kémfészekkel???  A sziget fölött tornyosuló, ágyúkkal felszerelt erődről, vagy a kikötőben lehorgonyzott spanyol hadihajóról meg ne is beszéljünk… mert szerintem – ahogy Flint amúgy mindig is mondta – a nagyobb képet kell nézni. Hiába a rengeteg személyes ellentét (basszus megszámolni sem tudom, idén ki kivel, mikor és miért került szembe), a végső cél mégiscsak Nassau megmentése és felvirágoztatása. Valahogy elérni, hogy a kalózoknak élhető hely legyen a sziget, egy biztos – már-már szülői – otthon, ahol a vadászatok után megpihenhetnek: az aljas kis személyes ellentétek, farokméricskélések eltörpülnek mindezen cél árnyékában. S ha már ide kanyarodtam: a finálé a maga megdöbbentő szomorúságával tökéletes lezárása mindezen útnak és kísérletnek. Akkor, ott Flintből pont azok csináltak VÉGLEG vérszomjas és rettegett kalózt, akiknek épp lett volna lehetőségük ezt megakadályozni. Zseniális.

Mint ahogy zseniális (bár először kissé fura volt), a múltbéli szál behozása is, amiben kvázi megismerjük Flint kapitány megszületését. Jó, ezt nem konkrétan abból, hanem majd egy későbbi elbeszélésből, de korábbi London, az akkor még James McGraw néven élő Flinttel, az angol haditengerészet fiatal tisztjével és újsütetű barátjával, Thomas Hamiltonnal illetve annak feleségével, Miranda Barlowval nekem kegyetlenül bejött. A parádés korrajz is sokat segített az ügyben, de ahogy csomagolódott ki a múlt, ahogy bomlottak ki Flint motivációi, ahogy közelebb kerültünk ahhoz a bizonyos (addig remekül ködösített) gyilkossághoz, amit mr. Gates látott, az nekem nagyon tetszett. Megismerhettük Flintet még kalózzá válása előtt, bónuszként logikus magyarázatot kapva mindarról a kettősségről, amit önmaga léte jelentett. A benne lévő jó –  Cool , mint Vaderben Ani – végigkísérte az évadot, s talán pont ez a flashback szál kellett ahhoz is, hogy a történet folyamán a néző tudjon szeretni egy rettegett kapitányt, többszörös, kegyetlen gyilkost és rablót, minden idők egyik leghírhedtebb kalózát. Hogy aztán az utolsó epizód eseményeiben mellette álljunk, annak következményeit ne érezzük túlzónak, s minden további erkölcsi támogatást megadhassunk Flintnek…

De nekem akkor is Vane marad a kedvencem. Az a figura, azzal a színésszel, azzal a kinézettel, azzal a nem kevésbé összetett jellemmel – az első perctől a Black Sails fényesen ragyogó csillaga számomra. Sőt. Tekintve, hogy ugyebár a fősodorban Flintet is illik megkedvelni, nekem az egész évadon végigszáguldó vetélkedésük néha komoly fájdalmat okozott: nem szeretem nézni, mikor két kedvencem megy ölre. A második évad legnagyobb kívánsága így az volt számomra - még az is lehet, hogy szívem mélyén valami aktuálpolitikai vonatkozással - , hogy ők ketten béküljenek ki, hogy ők ketten fogjanak össze egy nagyobb, közös, jó cél érdekében: Nassau felvirágoztatásáért. Nos, ha azt nézzük, mennyi ilyen alkalmat mulasztottak el a fiúk, mennyien és milyen formában próbálják a két férfi között megmérgezni a viszonyt, kisebb katarzissal ért fel számomra a finálé… no meg a harmadik évados trailer is. Nem mintha a többiek – a régiek – nem varázsoltak volna el, borzongató volt látni Elenor talajvesztésést, Max felemelkedését, vagy Anne tetteit… Rackhamról mr nem is beszélve. Hihetetlen karakter mindegyik, kivétel nélkül mindegyik első osztályúan kidolgozva: szinte egyénenként le lehet követni mindenkinél azt a bizonyos karakterfejlődést, ami ugyebár a filmbeli jellem elemzések és értékelések alapja. S miután pedig egy jó sorozatot elsősorban a karakterei adnak el igazából, a Black Sailsnek e tekintetben nyert ügye van.

Pláne úgy, ha olyan alakokat képesek az írók előkapni a mellényzsebükből, mint a Nassaura az első epizódban behajózó (és a nyitójelenetet is megkapó) Ned Low… basszus, ez a figura… valami eszméletlen jó volt. Ilyen szintű fennhéjazó elvetemültséggel még tán nem is találkoztam a vásznon, az egyik legundorítóbb karakter, akit valaha is kitaláltak. Komoly fegyvertény őt bárkinek is megállítani… épp ezért logikus és felemelő volt számomra, hogy az írók kit küldtek ellenébe. De itt említhetném Rackham egyik epizódbeli kapitány ellenfelét is, az is kiváló figura – kiváló alakításban. Ha önmagában a történet nem lenne eléggé magával ragadó és fordulatos (de az!!!), a Fekete vitorlákat már csak a karakterei miatt is érdemes lenne nézni. De szerencsére a kincsvadászat és a nassaui (no meg a charlestowni) események miatt a sorozat erősen két lábon áll: első osztályú hatalmi játszmák, kiváló szereplők közötti kapcsolati hálóval – egy bámulatos korrajzú háttér előtt. Mert azt mindenképp meg kell jegyezzem (megint), hogy az 1700-as évek világában, akár a tengerparti bűntelepen, akár Londonban, akár a tengeren, akár Charlestownban járunk, minden egyes díszlet, minden egyes CGI tökéletesen kivitelezett és autentikus.

Csupán két apró dolog van, ami menet közben icipicit zavart: az egyik Flint múltjában keresendő, konkrétan a barátjához fűződő viszonya. Ugyebár alapból nem szeretem az ilyet, ráadásul nekem végig totál más irányba terelődtek a feltevéseim, az egész „viszony” kettejük (hármójuk) között, a fordulat és annak következménye kissé… erőltetett volt. A másik meg egy másik triumvirátus, a bordélyházi banda: nos, ott is nem kicsi izzadtságszagot éreztem ( Wink , amennyit hancúroztak, nem csodálom), ahogy összekavarták a szálakat… Anne esetében feltétlenül. Valahogy az eddigi rejtélyes kalapos, könyörtelen gyilkos fura volt azokban a helyzetekben látni… egyáltalán nekem a kalap (és ruha) nélküli Anne valahogy kilógott a sorból. Persze, mondhatni azt, hogy túl prűden nézem az egészet, de ez nem így van – csupán a hatásvadász és/vagy polkorrekt szexet nem komálom a képernyőn. Márpedig akad bőven, még akkor is, ha a sztori összetettségével fordított arányban csökken is a számuk.




90%



.
vitorlák - Keresés Movies14Téma: R2-D2 írásai 2.0
R2-D2

Hozzászólások: 992
Megtekintés: 87373

Itt található: Kritikák, filmes gondolatok   vitorlák - Keresés EmptyTárgy: Fekete vitorlák S1    vitorlák - Keresés EmptyCsüt. Márc. 03, 2016 9:58 pm
.
vitorlák - Keresés NnmbctX




Fekete vitorlák S1





Ennek már nagyon itt volt az ideje… nem is tudom, mi tartott eddig, hogy miért is nem buktam rá rögtön a Nassaui Kalózköztársaság (köszi, Niwrok! ) eseményeire, de most, hogy Jack Sparrow kissé hosszan tartó szabadsága alatt ismét alámerültem a Karib tenger vizeiben, rögtön megtaláltam a hangot ezzel a világgal. S bár ezúttal én vagyok az, aki ezt a közeget nem ismeri oly mélyrehatóan, mint becses kollégám, de már az A Fekete gyöngy átka felébresztette bennem a gyerekkorom óta szunnyadó kalózt: az azóta látott epizódok pedig (még ha csökkenő színvonalon is), no meg néhány más tengeri mozi (pl. A tenger szívében, Kon-tiki) pedig bőven szinten tartották az éberséget. Azért a gyerekkorok könyveinek emlékei nem merültek feledésbe, a Fekete vitorlák pedig – annak ellenére, vagy tán pont azért, mert TV sorozat – a maga monumentalitásával, hosszával, kiterjedt világával beteljesítette kötelességét: legnagyobb örömömre egy újabb olyan világot biztosít, amibe évente elmerülhetek. Tavaly úgyis vége lett 3-4 általam követett sorinak is…

A történetbe az 1700-a évek elején kapcsolódunk be, mikor is egy spanyol hajót épp megtámad a kor egyik leghíresebb (fiktív) kalóza, Flint kapitány (Toby Stephens). Ismerős volt a neve, így utánanéztem és jól rémlett: gyerekkorom regényében, a Kincses szigetben is feltűnt a figurája sőt, legnagyobb meglepetésemre az itteni John Silver (Luke Arnold), mint itt kezdő szakács is szerepel Stevenson könyvében. A végén még megérjük, hogy a Fekete vitorlák az A Kincses sziget prequelje lesz, kevésbé ifjúsági módon… végül is, kincs lesz hozzá. No de ne szaladjunk ennyire előre: az évad (és a sorozat) egy olyan tengeri ütközettel kezdődik, ami után minden kalóztörténet rajongó megnyalhatja a 10 ujját. Sőt, miután ez is Starz sorozat, a jelenetek kellően véresek és brutálisak: a Disney kalózokhoz képest mindenképp. A felütés tehát kiváló, simán berántott a sorozatba, de egyben tipikusan mézesmadzag jellege is van: az évad mindösszesen három csatája között meglehetősen sok idő telik el, a hangsúly a tengeri ütközetek helyett teljesen máshova helyeződik.

Mégpedig Nassaura, a Bahama szigetek jelenlegi fővárosába, ami a XVIII-ik században a kalózok kedvelt búvóhelyeként és kereskedelmi központjaként szolgált. Kereskedelmi… , Laughing   mármint az elrabolt áruk újraelosztásának központjaként: a kalózok a zsákmányukat itt pakolták le, itt jutottak pénzhez, itt lett arányosan kifizetve a legénység – hogy aztán a „nehéz munkával” megkeresett pénzt rögtön el is lehessen költeni kurvákra és piára. Nekem iszonyat tetszett ez az egész világ, a mesei fehér homokban felhúzott kis város, a kikötő, az erőd a háttérben legalább annyira hangulatos hátteret adtak a történethez, mint mondjuk a kalózhajók. S itt még tengeribeteg sem lesz az ember. Nos, tehát ide érkezünk az első tengeri ütközet után megpihenni, s itt ismerkedünk meg sorozatok további kardinális szereplőivel –  taps  , a Feketeszakállon qrva jót röhögtem (de mily találó!!) – az orgazdaság kézben tartójával, ezáltal a kisváros irányítójával, Eleanor Guthrie-vel (Hannah New), annak néger tanácsadójával, Mr. Scottal (Hakeem Kae-Kazim), no meg az abszolút személyes kedvencemmel, Vane kapitánnyal (Zach McGowan). Itt kell megjegyezni, hogy a Black Sails egészen kiválóan mixelte össze a valós személyeket a fiktív, de már ismert kalózokkal, hisz Stevenson figuráival ellentétben Vane, Hornigold, Rackham vagy akár Anne mind-mind valós személy, kalóz volt akkoriban. A kiváló castingnak köszönhetően a keverék rettentően élvezetes és hiteles lett: a néző vérmérséklete szerint választhat magának figurát a szigeten.

Amúgy az egész sztori egy mesés kincset hordozó spanyol hajó, az Urca de Lima utáni hajsza körül bonyolódik. Egészen pontosan az évad első felében még csak egy kitépett papírlap után, ami az első ütközetben tűnt el az elfoglalt hajó hajónaplójából – a tolvaj tolvaja pedig Nassaun van, aki, miután rájött, mennyit ér szerzeménye, természetesen el akarja adni az információt. A bohókás, nagydumás figura így kerül bele a sziget vérkeringésébe, ismerkedik meg egy Max nevű kurvával (Jessica Parker Kennedy), majd okoz részben akaratán kívül óriási galibákat a szereplők életében és kapcsolataiban. Igazi katalizátor ő, olyan figura, aki ha bárhol, bármikor feltűnik, valami történni fog a szereplőkkel… aztán ez lehet jó és rossz is…  Laughing , többnyire utóbbi: igazi túlélőművész, az a figura, aki az oroszlán szájából is kidumálja magát. Lehet, sokaknak kevésbé jött be a nyitó ütközet utáni nassaui időtöltés, de szerintem a sorozat majd minden mozzanata zseniális. Bámulatos az az érzelmi-kapcsolati háló, amit itt a karakterek közé felhúztak, önmagában az az egész törvénytelen világ, amit felskicceltek. Itt jut szembe – lehet, csak az A szüfrazsett kapcsán – mennyire kényelmetlenül éreztem magam azon az ábrázolásmódon, ahogyan itt a nőkkel (kurvákkal) bántak, azon gondolkodtam, mi kell történni ahhoz egy nővel, hogy rendszeresen megaláztassa magát a félig-meddig vademberekkel… Milyen poén lett volna, ha itt szabadul el a Köpök a sírodra Andreája…

A 8x50 percnyi játékidő nagy része a szigeten telik el, egyre jobban és mélyebben merülünk el a családi és szerelmi intrikákban. Egyre jobban megismerjük a sakktábla figuráit, s egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy a főbb szereplőink közül egyik sem tisztán olyan, mint amilyennek első pillanatban mutatja magát. Flint titkai és valós szándékai, Vane erőszakossága mögötti fura múltja, Anne zseniális álcája mögött megbúvó feminizmusa vagy Silver nagy dumája és kétségbeesése mögötti céltudatossága csak szép lassan bontakozik ki – és ez nekem nagyon bejött. Mindezekre bónuszként pedig egészen zseniális mellékszereplőket kapunk, mintha csak válogatták volna a fedélzetmestereket:  Billy, Gates, Dufrense mind-mind kiváló karakter, remek színészválasztással (Dufrense első bevetése örökké emlékezetes marad). De említhetném Randallt is, aki nem kicsit emlékeztetett Dokira… vagy Vane legénységéből néhány figurát: az egész kalózbagázs, tokkal-vonóval szenzációs, úgy ahogy van. A Black Sails egyik legnagyobb dicséretét mindenképp a castingért és a karakterekért kapja tőlem – ez pedig egy sorozatnál nem utolsó szempont. Végül is, órákig kell köztük lennem…

De nem szólhatok egy rossz szót a történtre sem: a kincsvadászat ugye a zsánerben alap dolog, a tengeri csaták a szétszakadó hajókkal, a közelharcokkal kegyetlen jók lettek. Külön dicséret azért, hogy volt idő, bátorság és energia a hajókon az erőviszonyok ábrázolására, mennyire is kiszolgáltatott volt a kapitány a legénységének: sikeres rajtaütések esetén népszerűsége az egekben, viszont mennyire is tud fordulni a közhangulat kudarc esetén. Flint kapcsán végig a fejemben volt az A tenger szívében mániákus bálnavadásza, de éppúgy beugrott az Alexander mániákus felfedezője is: nem elég jó hajósnak és (had)vezérnek lenni, tudni kell fanatizálni is a legénységet/sereget. Az évad sok apró rezdülésével, amikor látszólag egy helyben állnak a dolgok, mind-mind kitér ilyenekre is – gondoljunk csak a Singleton esetére, ugyebár… Nekem a látvánnyal sem volt az égvilágon semmi bajom, Nassau részletessége lenyűgöző, a csaták közelijei szintúgy – ugyanakkor bőven a tűréshatáromon belül volt a CGI „elnagyoltsága” is. Ennél sokkal komolyabb stúdiófilmek néznek ki sokkal cikisebben, én nem éreztem a műanyaghatást a képernyőn. Semmivel nem volt rosszabb, mint mondjuk a görögök hajóhada Trójánál...

Amit kicsit tényleg feleslegesnek érzek, az a szokásos erotika és vulgaritás: nem gondolom, hogy egy ilyen jól felépített sorozatot, amiben remekül megírt karakterek és történet van, muszáj volt felturbózni szexszel. Még ha alá is írom, hogy ez, akkor, ott, mást jelentett – ld. még Róma és/vagy Spartacus – sokszor teljesen feleslegesnek és erőltetettnek éreztem az egészet. Ha csak indokolt esetekben dobják be, remek kiegészítése lett volna az amúgy is felnőtteknek szóló sztorinak, de így bizony néha meglehetősen erőltetettnek tűntek a jelenetek. Jó, még így sem annyira, mint a Válaszcsapásban, s legalább arra figyeltek, hogy nem volt divat a leszállópálya dizájn, de a káromkodás és vulgaritás épp elég és elég hiteles lett volna ahhoz, hogy a Fekete vitorlák maradandó felnőtt sorozat legyen. De talán „baszós-kardozós” stílus a sikereket és a pozitív fogadtatást látva inkább átvált csak kardozósba – no meg a szokásos és remek hatalmi játszmásba. Az az én igazi világom.




85%



.
vitorlák - Keresés Movies14Téma: Niwrok írásai 1.0
Niwrok

Hozzászólások: 977
Megtekintés: 102616

Itt található: Kritikák, filmes gondolatok   vitorlák - Keresés EmptyTárgy: Fekete vitorlák / Black Sails S2    vitorlák - Keresés EmptyVas. Júl. 19, 2015 10:21 pm
.
Fekete vitorlák / Black Sails S2

vitorlák - Keresés Mkuf52

Mivel az előző évadnak úgy lett vége, ahogy, ezért nem túl meglepő módon a Black Sails is azon sorozatok táborát gyarapítja, amik közvetlen folytatásoknak tekinthetők -mondjuk a House of Cardshoz hasonlóan-, így a számozást, hogy 9., 10., elég komolyan kell venni. Aki ugyanis nem, vagy csak alig emlékszik rá, hogy mi hogy is volt, könnyen elveszhet az átkötések és visszautalások tengerében.

A készítők ezt azzal próbálták enyhíteni, hogy az első részt, egy mészárlásos bevezető jelenetet és némi hajószerzési kalandot leszámítva, arra szánták, hogy emlékeztessenek, ki hol is van, ki kivel ki ellenében szövetkezik mostanra. Ettől kicsit döcögősen indult nekem a folytatás, mert nem is igazán a "mi" a gond, arra azért lehet emlékezni, hanem a "hogyan" az, ami a szereplők kapcsolatát befolyásolja. Ebből pedig van jó pár: az erődnek új gazdája van, ez pedig Flint pozícióját, tervének megvalósulását, de még akár a Nassauba való biztonságos visszatérését is kétségessé teszi, és ebben most Eleanortól sem számíthat segítségre, miközben már eleve kénytelen szembenézni a tettei következményével, mert bár a kincses gályát elérte, de bőven nem olyan körülmények között, ahogy szerette volna.

Ugyanazt tudnám kiemelni a Black Sailsről legnagyobb előnyként, amit a legutóbb is írtam: szinte már zseniális, ahogy a szereplőkkel játszik, akik végig ott vannak valahol egymás történetében, legfeljebb a néző nem tud róluk, hiszen már a múltkor is egy kész rendszert ismertünk meg, ami csak fokozatosan fedte fel minden titkát, az ültetvényeseken, a kereskedőkön és a kalózokon át a nagyhatalmak tevékenységéig. Nekem nagyon bejött, ahogy mindössze két új tényezővel a sakktáblán sikerült többször is teljesen átrendezni a felállást, miközben a régebbi szereplőket is jól időzítve hozta elő újra, a régi érzelmeikkel vagy sérelmeikkel. Ráadásul mindez annyira sok tényezőt és szempontot hoz magával, hogy még a legnagyobb szembefordulásoknak is érthető, megmagyarázható motivációja és következménye van, sokszor fűszerezve titkokkal. A döntéseknek ettől érezhető jobban a súlya és az áldozata, elvégre nem lehet mindenkinek egyszerre a kedvére tenni, ráadásul mintha mindenki pszchichológiából doktorált volna, úgy látnak át egymáson, a szándékaikon, a félelmeiken, mint az üvegen... és azok járnak igazán pórul, akik mégsem. Akik nem veszik számításba az összes elemet a háttérben, csak az alapján döntenek, amit maguk előtt látnak. Amikor például egy új kapitány jelenik meg Nassau partjainál, akihez képest a hirhedt Flint, de még akár Vane is fehérkesztyűs úriember, egy olyan "rakománnyal", amiből ő maga csak némi pénzt remél, Ned Low elköveti azt a hibát, hogy erővel és félelemmel próbál hatni Eleanorra, hogy átvegye az áruját, csak mert a nő által irányított kereskedelmi szövetség gyenge lábakon áll, nem tudván, nem is tudhatván, hogy Eleanortól hányan és hogyan függnek, mondjuk érzelmileg. Ezt követni pedig néha kihívás, a Black Sails nem mindig használ sorvezetőt, viszont minden információmorzsát kihasznál, vagy akár szembe is fordít egymással, és ami ma még jutalom és cél egyszerre, az holnapra már talán csak egy akadály. Voltak helyzetek, amikor még a House of Cardson is túltett szövevényességben, mert még azt a luxust sem engedte meg magának, hogy túl nagy időtávokat átugorjon; nem számoltam pontosan, de szerintem a két évad eseményei szűk egy hónap alatt zajlanak le, anélkül, hogy a szereplőkben jelentősebb változás lenne, ezért is olyan friss és élő minden seb, minden szívesség, minden árulás.

Szinte pihentetőek azok a jelenetek, amik egy kicsit kilépnek ebből a körből, és 10 évet visszaugorva az időben azt mutatják be, miért is lett Flint célja az, hogy Nassaut felvirágoztassa. Ebben az időben Londonban járunk, ahol egy befolyásos politikus, Thomas Hamilton az apja felkérésére vállalja azt a feladatot, hogy egy alternatív "gyógymódot" talál ki a "gyengélkedő" nassaui kolónia számára, a kalózok pénze által könnyen elcsábuló kormányzó eltávolítása utáni időkre. Az ötlet pedig hiába születik meg gyorsan és jelent egy csekélyebb vérontással járó lehetőséget (a nyilvánvaló megoldás természetesen az összes kalóz felkötése lenne) kellő számú támogató esetén az ingatag helyzetű gyarmaton, akkora képtelenségnek tűnik, hogy a Brit Birodalom akár ilyen módon is gyengeséget mutasson, hogy Hamilton szerint már a felvetése is árulásnak minősülne egyesek szemében. Az tudható már az előző évadból, hogy Thomas Hamiltonnak mi köze van Mirandához és Flinthez, és pár részen keresztül ezt a hátteret részletezik, és azt az elszántságot alapozzák meg, amiért Flint tette amit tett az elmúlt tíz évben.

Akikkel egy kicsit mostohán bánt ez az évad, bármennyire is sok infó fut is náluk össze, az a Max-Jack-Anne trió. Csak a történet farvizén úszkálnak, miközben a frissen szerzett bordélyházat próbálják menedzselni, úgy, hogy nem csak tengerre nem szállhatnak az előzmények miatt, bármennyire is vágynak abba az életbe vissza, de páriái is Nassaunak. Ebből hiába lehetne valami jót kihozni (bár akkor is csak egy zárványa lenne Nassaunak, kevés kapcsolódási ponttal a többiekhez), ha az idő jelentős részét egy bénácska szerelmi háromszögre fordítják (csak hogy meglegyenek a b*szós részek is, rajtuk kívül ugyanis talán egy-két ilyen van), valamint nem kétlem egy ilyen intézménynek a hatékonyságát, de az már kicsit talán erős volt, hogy a jótündér-keresztanya sem tudná ilyen varázsütésre elintézni a dolgokat, mint itt Max, és ezzel beültetni Jacket a tutiba.

Nekem a második évad még jobban is tetszett, mint az első; már bőven távol esett attól a kardozós-b*szóstól, aminek eredetileg gondoltam; sokkal inkább egy kiváló kölcsönhatásokkal operáló politikai játszma, aminek Nassau és a Kalózok Köztársasága ad otthont. Azt speciel nem tudom, a stábnak merre van még mozgástere, most, hogy nem pusztán összekavarták a bábokat, hanem felrúgták a sakktáblájukat az évad végével, mennyire tudják tartani ezt a stílust, de izgatottan várom.

8,5/10
.
Vissza az elejére 
1 / 1 oldal
Ugrás: