4 találat

.
TURN - Washington's Spies S4




Azon sorozatok közül, amikről az elsők között írtam, amik végigkísérték az itteni "munkásságomat", egyre többet kellett így vagy úgy elbúcsúztatnom az évek során. Nem mindig volt ez könnyű, akár mert a nézettségi adatok miatt idő előtt, félbehagyottan elkaszálták valamelyik kedvencem, akár mert ugyanezen adatok miatt akkor sem tudtak elengedni egy-egy szériát, amikor már csak kizsigerelni tudták azt. Most a TURN került ezen a listán sorra, és az egyre gyarapodó negatív tapasztalatok miatt csak reméltem, hogy az amerikai függetlenségi háború elég mankó lesz az eddig nálam sok jó pontot kapó stábnak, és a végére sem engednek a remek karakterekből, szövegkönyvből.

Már csak azért is, mert a két évadon át görgetett központi téma (Benedict Arnold árulása és lebukása) végre megtörtént, és az olyan mellékszálakkal együtt, mint John André kivégzése, vagy a csaknem Abe felakasztásával járó setauketi mini-forradalom, igencsak újrarajzolták az eddig oly stabilnak hitt szövetségeket. Talán a leglátványosabb ezek közül Abe apja, aki ugyan továbbra sem áll közvetlenül a függetlenségpártiak oldalára, de azt egyre kevésbé tűrheti el, amilyen visszaéléseket az ellenük folyó harcokban a király katonái elkövetnek. Szükség is van az új támogatókra, mert hiába a katonai sikerek, Washington serege mostanra felélte az erőforrásait, utánpótlás csak ritkán érkezik, ami egyre csak fokozza a belső elégedetlenséget, növelve egy lázadás esélyét. Közben új fenyegetésként ott van maga Arnold, aki az árulók sorsához mérten most már mindkét oldalon megvetés és nevetség tárgya, amit a háborús hős büszkesége nehezen visel, ezért azzal próbál elismertséget szerezni, hogy rangjából eredően sokat, de szerencsére nem eleget tudva Washington és a rebellisek kémhálózatairól elkezdi azokat felgöngyölíteni. A Culper-hálózat egyelőre biztonságban érezheti magát, de ez csak addig tart, amíg Arnold nem kap váratlan helyről segítséget... olyanoktól, akiknek már csak pár kirakós hiányzott, hogy összeálljon a teljes kép.

Ennek során akadtak gyengébb szakaszok, problémák a dinamikával -mert mondjuk két részt kicsit laposabbnak találtam, majd rögtön az utána következő kettőbe épphogy túl sok mindent akartak beletömni-, de a "képet" nézve csak az látszott a végére, hogy milyen sokszínű sorozat ez. Alapvetően persze még mindig a szervezkedés és az összeesküvés a fő mozgatórugó, és továbbra is maximális elismerésemet bírja, ahogy ezek nem csak önmagukban léteznek, mintha senki más nem kémkedne, csak Culperék, hanem folyamatosan hatnak is egymásra, elzárva bizonyos lehetőségeket, vagy éppen megnyitva az utat egy csata megnyerése felé. De ahogy már múltkor is mondtam, ezeket nem mindig, sőt, egyre kevésbé az elvek, az elköteleződések vezérlik, sokkal inkább a bosszúvágy, a bizonyítási kényszer, vagy éppen egyszerűen csak az anyagi haszonszerzés. Előbbi következik abból, hogy azért kialakult itt több ellentét is az évek során, utóbbira pedig az, hogy sokan érzik, a háború, így vagy úgy, de a végéhez közeledik, és bármi is lesz a kimenetel, ők szeretnék megteremteni az alapokat -már ha megérik- a biztonságos és gondtalan öregkorra. Én már ezzel a háttérmunkával is bőven elégedett lettem volna, nem is vártam, hogy a manipuláción túl annak tárgya is látható lesz, hiszen eddig sem nagyon volt ilyen... ehhez képest igencsak meglepett a stáb, ahogy a végére látványos csatajeleneteket forgattak a függetlenségi háború később döntőnek bizonyuló, yorktowni ütközetéről. Külön tetszett ebben a pár másodperces kis animáció a csapatmozgásokról, olyanokat szívesen láttam volna korábban is, ha már egyszer vizuális típus vagyok, a sorozat meg úgy történelmileg informatívabb lett volna...

Ezek az események csak a "vonalak", amik a karaktereket kötik össze, és örültem, hogy itt mind drámában, mind érzelmekben, mind konfliktusokban sikerült tartani az eddigi szintet. Valamivel talán túl is nőtték az eddigieket, mert háború elhúzódásából eredő kimerültség, az azt kísérő kudarcok egyre többeket megviselnek, akár rövid epizódok erejéig engedve a személyes gyengeségeiknek. A karakterek között megint csak Benedict Arnold jellemrajza volt a legizgalmasabb, a stáb folyamatosan nagy hangsúlyt fektet annak bemutatására, hogy a tábornok milyen fázisokon megy át a korábbi ellenséghez csatlakozva, és belőlük ugyanúgy kiábrándulva, mint Washingtonból, hogyan jut el oda, hogy a harácsolásával az egész hadjárat sikerét befolyásolja. Eddig nagyjából a háttérben volt csibész végrehajtóként Caleb, de most neki is kijut a lelki terrorból, amiből sokáig bizonytalan, hogy hogyan tud felállni. Aki ellenben az alakításával nyűgözött le megint epizódról epizódra, az Samuel Roukin; komolyan, nála jobb pszichopatát kevés filmben láttam eddig, és olyan mondatai, hangsúlyai vannak, hogy biztos voltam benne, nélküle vesztene ez a sorozat a legtöbbet. Aki szintén jó volt, de már kisebb botlásokkal, az éppen a kezdettől fő vonzerőt jelentő Jamie Bell, aki viszont itt az első részben például olyan hisztérikusan játszott, mintha kéjgázt szívott volna a felvétel előtt.

Egy tudottan záró évadhoz általában hozzátartozik az is, hogy a régebbi szereplőket, konfliktusokat felidézik, inkább csak nosztalgiából. Kellemes szokott lenni egy-egy ilyen "meghajlás", újra látni a régi ismerősöket, de azért jobban szeretem, ha ezeknek a cselekmény szempontjából is van szerepe. A TURN ebben a vonatkozásban nem mindig teljesített jól, például nekem Akinbode felbukkanása is éppen elég erőltetett "véletlen" volt. De akikkel még ennyire sem tudtak most mit kezdeni, azok a nők voltak, akik mostanra teljesítették a küldetésük nagy részét, így nem sok szerepük maradt. Annának csak annyi jut, hogy a sereget kísérő civilek, például a katonafeleségek között próbál kicsit csereberélni, de az ő szála legalább bemutat ezt-azt a sereg tábora körüli életből, még ha speciel most az amúgy kémkedésben igencsak elsőbálozó Mary is többet ügyeskedik nála. A másik ilyen Peggy asszony volt, aki nálam a legjobb szereplők között volt sokszor, és akinek most is akadnak érdekesebb villanásai, de azt a részét a dolognak, ahogy a John André iránti féltékenységét próbálják felszítani, miközben André már ugye halott, csak hogy ebből kisarjadjon egy kis álnokoskodással kevert szappanopera... nos, az annyira nem jött be. De így is sok apróság, szép emlék került elő, akár csak egy mondat, flashback vagy képkocka erejéig, amikhez azért a három korábbi évad bőséges anyagot szolgáltat.

Ebben a formájában pedig igazából másodlagossá vált a végkifejlet, ami értelemszerűen Washington győzelmét jelenti. A Culper Ring körüli események hangulata talán leginkább a Black Sailhez áll nálam közel -persze pálmafák és nagyobb hajócsaták nélkül-; ott élveztem hasonló módon a karakterek közti viszonyokat és azok hullámzó változását, még ha a TURN eszközeiben és lehetőségeiben talán korlátozottabb is volt. És majdnem annyira is fog hiányozni, mint a Black Sails.


8/10
.

.
TURN - Washington's Spies S3




Noha ez volt az a sorozat, ahol az emlékeim a másfél év alatt leginkább megfakultak, és az is, amelyik idehaza leginkább a "noname" kategóriába tartozik (talán még a Mr. Selfridge is ismertebb, lévén azt már játsszák a magyar tévék), az amerikai függetlenségi háború eseményeit egy kémhálózat nézőpontjából bemutató TURN afféle titkos favorit volt nálam mindig is. Nincsenek benne ugyan hűdelátványos jelenetek, amik könnyen megragadnák a néző figyelmét, viszont ebben a kis szűk közösségben nagyon jól bánik az emberi kapcsolatokkal, ami egy pókhálószerű összeesküvés esetében fontosabb talán, mint az egymásnak rontó seregek bemutatása. Volt ez még úgy is, hogy a második évad inkább az építkezésé volt, az előkészítésé, több halványabb mellékszállal, túlzottan eltolódva a romantikus-kosztümös irányba, még ha a vége, a futár lelövése jobban be is indította az eseményeket.

Legutóbb Simcoe-val (Samuel Roukin még mindig olyan kiválóan hozza a pszichopatát, hogy imádom utálni a fickót   ) és Rogersszel már elkezdődött az a folyamat, ami egy kicsit átrendezte a táblát a két oldal, a lojalisták és a patrióták között, és ez csak folytatódott azzal, hogy egyre többen kerülnek egyfajta szürke zónába. Egyre kevesebbeknél motiváló erő a puszta eszme, a tiszta hűség a királyhoz, vagy az elköteleződés az államok függetlensége iránt, ehelyett éppen elég régóta gubancolódnak a szálak ahhoz, hogy a személyes ellentétek vagy vonzalmak is meghatározók legyenek, akár az alapvető elvek, a magasztosabb célok ellenében is. Ez eredményez olyan helyzeteket, amikor mondjuk Hewlett őrnagy egy "gyűlölt" függetlenségpártival köt alkut -akit már csak a pozíciójából adódóan is másnapra legkésőbb fel kéne köttetnie- mindezt azért, hogy a -legalábbis névleg- szintén György király fennhatósága alá tartozó Simcoe-t csapdába csalják és megöljék. Nincs szó itt arról, hogy az ellenségem ellensége a barátom lenne, csak a megalkuvással és néma undorral viselt kényszerszövetségek ideje ez.

Ettől jócskán felpörögnek az események, az évad feltűnően rövid időtávokkal dolgozik, az egész talán ha hetekben mérhető. Ebben szerepe lehet annak is, hogy Abe ezúttal sokkal kevésbé alakítója az eseményeknek. A Culper Ring már kiépült, több taggal is dolgozik, Setauket sem annyira meghatározó hírforrás már, ezért az információk legtöbbször már nem tőle indulnak, hanem csak keresztülfolynak rajta, így konkrétan arra is van ideje, hogy elkezdte felújítani a farmját. Nagyobb vad van most már célkeresztben, a már múltkor is emlegetett Benedict Arnold, aki az egyik legérdekesebb figura lett az egész sorozatban. Az írók a valós tényekre alapozva jól építették fel a folyamatot, amivel először a szakmai hozzáértésének megkérdőjelezésével, aztán a becsvágyának feltüzelésével, végül az általa megérdemeltnek gondolt (és emiatt kisajátított) anyagi javak miatt a nyakába akasztott rágalmakkal és perrel egyre jobban eltávolítják őt a függetlenségpártiaktól, elérve, hogy  meggyőződésévé váljon az embernek, neki kell annak lennie, aki Washington és az őt nem értékelő vezetők orra alá dörgöli a saját dilettantizmusukat, lehetőleg a csatatéren, elhozva ezzel a mindenki által várt békét... még ha ezzel a loyalisták győznek is. Szép is az, amikor valakiben folyamatosan viaskodik a lelkiismeret és a messiás-komplexus... Ilyen háttérrel pedig, komolyan mondom, még a brit ügynök John André és Peggy kisasszony szerelméért is jobban tudtam izgulni, ahogy utóbbi pengeélen táncol, próbálva minél inkább Benedict Arnold bizalmába férkőzni, de úgy, hogy a túlzott elköteleződést, azaz a házasságot titokban akadályozni, de legalábbis késleltetnie kell.

Ezzel párhuzamosan az évad kicsit akciódúsabb és véresebb is lett. Kémnek lenni eddig sem volt életbiztosítás, a lebukásból eredő feszültség és az erősödő paranoia végigkísérték a sorozatot, de a szervezkedéseken túllépve egyre többen kerülnek nyílt összeütközésbe. Persze nem olyan közvetlen és állandó életveszély ez, mint a TWD, vagy főleg a Trónok harca, hogy nem is nagyon érdemes megkedvelni a szereplőket, mert mind rajta vannak a halállistán. De azért az jó, hogy van egy kis feszültség abban, hogy egy-egy veszélyesebb helyzetet ki hogy old meg, ki hogyan kerül ki a slamasztikából, akár sebesülések árán is... még ha az nem is nagyon kérdéses, hogy ki fog. De ettől még ki tudnak írni fontos szereplőket egyik pillanatról a másikra, ha arról van szó.

Nem volt rossz az ez előtti etap sem, de az igazi elismerésem az tudja kivívni, ha egy stáb egyszerű eszközökkel tud izgalmat, feszültséget kiváltani, és nem nyúlnak olyan "olcsó" trükkökhöz, mint amilyenek Ben Franklin kütyüjei voltak. Mert az tud meglepetéssel szolgálni, legalább akkorával, mint hogy egy falusi káposztatermesztő kalandjai helyet követelhetnek maguknak akár a csöcsökkel és sárkányokkal gazdagon felékesített Trónok harca mellett is. Nálam legalábbis biztosan.

8,5/10
.

.
TURN - Washington's Spies S2




Amikor egy stáb történelmi alapokon nyugvó sorozatot (vagy filmet, számítógépes játékot, stb.) akar csinálni, és nem akar megelégedni a felszínnel, például pár ismert név elszórásával (mint mondjuk a Spartacus), az aprólékosság mellett egy másik problémával is meg kell küzdenie, nevezetesen azzal, hogy a történelem mind cselekményvezetésben, mind fordulatokban "spoileres". A TURN első évadának megvolt az az előnye az amerikai függetlenségi háborúval kapcsolatban, hogy talán még Average Joe sem ismerte a Culper Ringet és annak a hátterét, és ezzel tudott izgalmas lenni, a színfalak mögötti játszmákban, míg az iskolai törikönyvekben levő személyek és események sokszor csak utalás szintjén jelennek meg (George Washington például nem is teszi tiszteletét az évad jó közepéig). Ez az előny, ahogy a tét emelkedik, ahogy Abe Woodhull nem önkéntes informátor lesz, hanem hivatalos kém, és ahogy a függetlenségi háború is kiterjedtebb lesz, azonban mérséklődik, és nehezebb lesz a feladat. Mert akkor már olyan dolgok körül forognak az események, amit egy hozzám hasonló tájékozatlanabb ember is ismer, mint például Benedict Arnold árulása. De mindez a bővülés, a haladás más helyeken is áldozatokat követelhet.

A sztori mindenesetre pár héttel az előző évad vége után játszódik. Abe ebben az időben a felügyelet alatti kényszerpihenőjét töltötte, így nem tudott kapcsolatba lépni sem Bennel, sem Calebbel, viszont kihasználta az időt arra, hogy kialakítson magának egy rejtekhelyet, tökéletesítse a módszereit, és bővítse a felszerelését. Végül, hogy visszatérhessen a feladatához, új ötlettel, a jogi tanulmányai folytatásával áll elő a család előtt, amiért rendszeresen New Yorkba kell majd mennie, ebben azonban Mary és az apja is akadályokat gördít elé akarva-akaratlanul, ezért még Hewlett őrnagyot is be kell "szerveznie", felvállalva "régi" kapcsolatait a lázadókkal, és azt, hogy "felderíti" a függetlenségpárti sejteket a városban. De közben más területeken is mozogtak a fogaskerekek, amik egy kicsit átrendezik a szereplők feladatait, Rogersnek, Simcoe századosnak és John Andrénak is új szerepben és küldetésben kell helyt állnia, amikor új tényező jelenik meg az angolok és a patrióták harcaiban, mégpedig a franciák.

Ami elsőként feltűnt az új évaddal kapcsolatban, hogy sokkal szerteágazóbb, viszont éppen ezért kevésbé függnek össze a szálak, mint korábban, és ez -hiába a nagyobb tét izgalma- nem mindig jött be. Akkor még Setauket volt az események központja, minden szál itt futott össze, és izgalmas volt nézni, ahogy megteszik, miközben Abe, mint egyszerű káposztatermesztő próbált kémként helytállni, és nem lebukni. Most Abe állandóan New Yorkban van infót gyűjteni, és próbálva egy ottani hálózatot kiépíteni, miközben Hewlett őrnagyot nagymennyiségű, de ködös kamuadattal látja el, ezzel teremtve alapot az újabb és újabb utazásra. A többiek közül Rogers közvetlenül III. György királytól kap egy küldetést, hogy keressen meg egy viasz mellszobrot, amelyben a birodalom számára létfontosságú titkot próbáltak a lázadókhoz juttatni, Simcoe századost immáron egy új osztag élén leginkább a bosszú élteti, John André Benedict Arnoldra igyekszik kivetni a hálóját, a gyenge pontját, a hiúságát kihasználva, Ben pedig szinte kis sem mozdul a táborukból, és legtöbbször annyi a célja, hogy rajta keresztül ismerjük meg Benedict Arnold motivációit vagy a patrióták felsővezetésének viszályait, illetve hogy fiatalos lendülettel vitatkozzon George Washingtonnal, akivel kb. semmiben nem ért egyet. Ezek még külön-külön jók is, mindegyiknek megvannak a maga kis fordulatai, érdekességei, és akadnak olyan izgalmasabb események, mint például amikor Bennek két, ellenőrizhetetlen információkkal rendelkező külső személyről kell megállapítania, melyikük hazudik, Hewlett őrnagy elrablásáról nem is beszélve. Ami viszont nem jött be egyáltalán, mert túl izzadtságszagú volt, az a muszáj-romantika. Legutóbb ez még kiválóan illett a többi történetszál közé, Abe házassága Mary-vel és vonzalma Anna Stronghoz egy-egy újabb réteg volt a Cupler Ring kialakulásán, most viszont ez szinte teljesen eltűnt, hiszen Abe otthon sincs, Mary pedig teljes epizódokra tűnik el a hímzőkörben. Helyette Annát valami megmagyarázhatatlan idétlenséggel Hewlett őrnaggyal kezdték összeboronálni, "barátság" címszó alatt, és mert ez még nem elég a bókokból, találkákból és rebegő szempillákból, John André útja a (leendő) árulóhoz Peggy Shippenen, egy előkelő philadelphiai hölgyön keresztül vezet, amely viszony sokkal hihetőbb, viszont jórészt felesleges.

Ezt azzal a kis tárlatvezetéssel kompenzálták a készítők, amire Ben Franklin házának "lefoglalása" és Nathaniel Sackett tevékenysége kapcsán lehetőséget láttak. Eddig is érdekesek voltak a korabeli kémmódszerek például az üzenetek továbbítására, de most az évadra készülést azzal kezdhették, hogy összeszedtek mindenféle mechanikus csodákat a múzeumi katalógusokból az adott korból, és akárhogy is, de ezeket bele akarták írni a forgatókönyvbe. Amikor Sackett bevezette a műhelyébe Bent és Calebet, tisztára azt éreztem, hogy utóbbi kettőből meg a távol levő Abe-ből összegyúrták a korabeli James Bondot, aki most megérkezett a korabeli Q-hoz, és felszerszámozzák a korabeli "kütyükkel", jelen esetben például a láthatatlan tintával, ahogy ez a látogatás lebbenti fel a leplet arról az eszközről is, amit a sorozat főcíme már jó előre "megjósolt". És bár egy kicsit erőltetett így ez a dolog, jól mutatja a sorozat minőségét, részletgazdagságát, azzal ugyanis ebben az évadban sincs semmi baj, sőt, mivel sokkal több helyen játszódik, sokkal több ember bevonásával, változatosabbak is a díszletek, mint a korábbi lápvidék meg az unalmas kis halászfalu. A színészek közül pedig talán akadnak kevesebb beleéléssel játszók, de emellett ott vannak az olyan zseniális alakítások, mint mondjuk Samuel Roukin a mostanra teljesen pszichopatára vett Simcoe figurájával.

Az évad egyetlen hibájának a csökkenő összhangot tartom, ami hiába a párhuzamos események kényszerű velejárója, nálam a feszültséget is csökkentette, és ezzel egy fontos előnyén szenvedett csorbát a TURN. Ahogy az is kiérződik, Benedict Arnoldon és Robert Townsenden kívül kevesebbet foglalkozik az emberi viszonyokkal, kapcsolatokkal is, ami van, az meg sokszor csak romantikus érzelmekben nyilvánul meg. Kevés szó esik arról, hogy kire hogyan hat a kémkedés vagy akár az egész függetlenségi mozgalom, ahogy hiányoznak a múltkor dicsért morális dilemmák is, mintha nem lenne ezekre idő az események sodra mellett. Amikor meg igen, és egy teljes epizódot szánnak arra, hogy Washington egyetlen kérdésen lamentál, átesnek a ló túloldalára, és egy látomásoktól, hallucinációktól gyötört embert mutatnak, csúcsra járatva az amúgy is feltűnő igyekezetet, hogy valami egyedit gurítva minden dicsőséget lehámozzanak a Nemzet Atyjáról (bezzeg a végén...). Ahogy a bevezetésben említett problémát a "spoileres" történelemmel is azzal próbálták áthidalni, hogy elkezdtek alternatív történelmet írni, és ebben is akadtak szerencsétlenebb húzások.

Ezektől a TURN még mindig egy jó sorozat, csak ezt az évadot az efféle vonások egy kicsit gyengébbé tették, mint az előző volt... nagyjából azért, amiért ugyanez a Black Sailsnél fordítva volt.

7,5/10
.

.
TURN - Washington's Spies S1



Függetlenül attól, hogy soha el nem fogyó tömeget képeznek előttem a megkezdett vagy ajánlott sorozatok, azért a próbálgatás, a felfedezés ugyanúgy ott van az igényeim között, és mértékkel, de próbálok válogatni a frissen induló sorozatok között is. A TURN mellett Jamie Bell szereplése szólt, a jónak tűnő történelmi krimi-drámás sztorivezetés, illetve az, hogy a Kossuthkifli a fantasy szállal eléggé lelombozott. Én egy egyszerű, hellyel-közzel hiteles történelmi kalandfilmet szerettem volna "csak" látni, mint amilyen mondjuk a Cinkos vagy a Lincoln (itt és itt ugye) volt, mert azért lenne nem kevés potenciál a magyar történelemben, akár a szabadságharcban is, de így az amerikai függetlenségi háborúval és az az alatt szervezett és működtetett kémhálózattal kellett "beérnem". Soha rosszabb "beérést", de megint csak az jött le, hogy a két kezem összetenném, ha Magyarországon is készülne legalább egy ilyen.

Abe Woodhull másra sem vágyik, mint hogy káposztatermesztőként el tudja tartani a feleségét és a fiát a New Yorkhoz közeli Setauketben, a szülőfalujában, de ez egyre lehetetlenebb feladatnak tűnik. Ahogy a faluban állomásozó vöröskabátosok egyre többet engednek meg maguknak -mármint annál többet, hogy a templom környékét átalakították helyőrséggé, az épület maga pedig egyszerre lett hivatal és istálló-, Abe falujából is sokan lépnek be George Washington seregébe. Akár családon belül is okozhat ez a helyzet szembenállást, és Abe-nek sokszor a royalista apja és felesége (Mary), valamint a patriótákkal szimpatizáló volt menyasszonya (Anna) és több gyerekkori barátja között kell egyensúlyoznia. Több szerencsétlen véletlen (egy elfajuló kocsmai verekedés, kártevők pusztította termés, egy csempészút és egy gyanús körülmények között lezajlott gyilkosság) miatt végül Abe vállalja a barátai, Ben és Caleb által rábízott feladatot, azaz hogy álcaként felesküszik az angoloknak, de csak hogy információkkal láthassa el Bent. Azt persze ekkor még ő sem tudhatja, hogy a változó harci helyzetek, árulók, más kémek és az otthoni viszonyok szőtte hálóban ezt meddig és milyen sikerekkel csinálhatja.

Noha eredetileg is voltak ismerős nevek a sorozatban (mondhatnám, hogy megint az Assassin's Creedről van szó, de a III.-at inkább elfelejteni szeretném), de csak némi utánajárással derült ki, hogy szinte az összes főbb szereplőt valós személyről mintázták, és amennyire az elvárt drámaiság engedte, a történelmi hűséghez is ragaszkodtak. Az, aminek a kialakulását lehet végig követni a TURN-ben, Culper Spy Ring néven szerepel az USA történelemkönyveiben, de hosszú az út addig, amire egyáltalán neve lesz ennek. Addig például egy rakás szereplőt be kell mutatni, és ahogy Abe küldetéséhez egyre kevésbé volt elég egy száradni kirakott fekete alsószoknya, úgy kezd egyre több szálon mozogni a történet, amibe éppúgy beletartozik az angol hírszerző John André által beszervezett színésznő, a Rangerek parancsnokaként az angolok oldalán harcoló Robert Rogers személyes elégtétele, de még pár korábbi rabszolga is, és ez még azelőtt, hogy Washington emlékezetes átkelése a jeges Delaware-folyón megtörtént volna, ami után (a téli időszak abban az időben hagyományosan a fegyverszüneté és a kivárásé volt) igazán felpörögnek az események. Főleg mert a setauketi helyőrséget vezető Hewlett őrnagy passzivitása egyre inkább felhergeli a rebellis mételyt mielőbb és minél véresebben eltakarítani igyekvő Simcoe századost, aki egyre inkább a maga kezébe veszi a helyzet irányítását, aminek aztán olyan katartikus jelenetek lesznek az eredményei, mint a "kémes négyes" találkozója a kocsma pincéjében. És nem csak róluk van szó, néha az is kellemes meglepetés volt, hogy akár egy Setauket méretű városkával összefüggésben is hányan kémkednek, titkolóznak és szervezkednek, és azon már csak nevetni tudtam, hogy egy egyszerű varrókör hölgytagjai is milyen vérprofi módon szerzik meg az információkat kevésbé figyelmes más hölgyektől két öltés között.

De a történelmi képeskönyvön túl is akadtak érdekes dolgok és elgondolkodtató részek. Setauket kisebb tanulmánya annak, hogy milyen hatással van egy közösségre a megszállás vagy akár az, ha két szembenálló fél között rekednek az egyszerű polgári lakosok. Hogy milyen könnyű kifosztani bármilyen ürüggyel azt, aki felhívja magára a figyelmet, de ugyanakkor az is, hogy ez a kiszolgáltatottság hogyan termeli újra önmagát a lázadók tekintetében, és mivel a háborún jól lehet nyerészkedni, nem mindenki érdekelt abban, hogy gyorsan vége legyen... Persze egyik sem egetverő újdonság, de ez is benne van a TURN-ben. Drámai szempontból, bár sok kis élettörténet vagy személyiségrajz megfordul a filmben, legmélyebb mégiscsak Abe-é, akinek a kémek örök terhét kell cipelnie, azaz hogy a kettős játék miatt védenie kell a társait, de úgy, hogy ez a védelem ne tegye gyanússá. Ez pedig van annyira nehéz, hogy Abe nem is tudja magában tartani, és mindkétszer magát sodorja veszélybe vele (és emiatt kb. ezek is lettek a sorozat legerőltetettebb és legösszecsapottabb szálai).

Remekül megcsinált, hiteles díszletekkel, kellékekkel és alakításokkal felvértezett sorozat volt a TURN (az AMC egyéb sorozataival sem szokott ebből a szempontból baj lenni... meg másokból sem nagyon), ami a függetlenségi háború történelmét kevéssé ismerőknek izgalmas és fordulatos lehet (nekem legalábbis az volt ), de a mellékszálak és a hangulat miatt még azzal együtt is érdekes lehet. Bár ilyen lett volna a Kossuthkifli is...

8,5/10
.