.
Tomb Raider
Közhely, hogy mennyire nem könnyű számítógépes játékból jó filmet forgatni; olyat, ami megtalálja az egyensúlyt a rajongók aprólékosan kőbe vésett elvárásai és a laikusok korlátozott ismeretei között, és nekem ilyenkor mindig ott van az is, hogy ez a két médium nincs is annyira messze egymástól, mint a könyv és a film. Ma már sok játék igazából interaktív mozinak is elmenne, az átvezető animációk meg alig gyengébbek minőségben, mint egy CGI-látványvilág, így egyre nehezebb egyszerre a nosztalgiára és a kíváncsiságra építeni, ami mindkét oldalnak megelégedettségére válik. Tizenöt éve például még elég volt annyit vászonra vinni egy
Tomb Raiderből, hogy egy nagymellű csaj ugrabugráljon meg lövöldözzön, ami alapvetően nem is volt rossz, de azért azóta a játék is sokat fejlődött a harmadik újrakezdése után, ezért reméltem, ha már reboot lesz a filmvásznon is, csak tanultak már valamit az eddigiekből, és a bögyöknél meg a pisztolyoknál többet kívánnak nyújtani vele.
A játékadaptációk első csapdáját ügyesen elkerülte az új
Tomb Raider azzal, hogy a stáb nem fárasztotta magát új történet írásával. Mindössze a világot átvenni, és arra új mellékszereplőkkel új történetet írni elég kockázatos, túl mély ismeretet kíván meg az íróktól, amivel azok általában nem rendelkeznek, így felszínes lesz a dolog (ld.
Assassin's Creed), vagy éppen fordítva, túl sok információt akarnak belepasszírozni két órába, és a végén már senki nem érti, a kik mit miért csinálnak hol (erre meg jó példa nálam a
Warcraft). Az évszázadokkal korábban a titokzatos Yamatai-szigetre száműzött hercegnő, Himiko misztikus erejéről szőtt legenda viszont szinte egy az egyben átveszi az új trilógia
első játékának sztoriját. Lara ezúttal fiatalon kerül bemutatásra (ami valahol vicces, Angelina Jolie ugyanis fiatalabb volt az első film bemutatójakor, mint Alicia Vikander most), ekkor még nem gyakorlott sírrabló, sőt, éppen az itt szerzett élmények, tapasztalatok és sebek hatására lesz belőle az, akinek a régészet nem csak pár romos épület meg csorba tárgy, de ugyanúgy nem is puszta kaland, hanem felelősség. Ez a része pedig filmen sem rosszabb, mint a játékban volt, teret engedve annak, amikor egy vagány, sportos lány először kénytelen éles helyzetben, a vadonban, a szintén a sziget titkára vadászó, állig felfegyverzett zsoldosokkal szembeszállni, túlélni, és hogy milyen mondjuk megölnie az első embert, még ha önvédelemből is. Nyilván aki nem játszott ezzel a résszel (sem), az nem fog ezekre külön figyelni, hogy mi származik onnan, de nekem sem volt problémám ezekkel... a bevezető-, eredettörténet-jelleggel már a játéknál el kellett számolnom, ezt is csak örökölte a film.
Inkább azzal voltak gondjaim, amiket az írók mindehhez hozzátoldottak, hogy Lara története valamennyire kerek egész legyen, és mondjuk legyen benne vicceskedő, de felesleges mellékszereplő, amire a játék szűk tere, és benne a túlélésért folyó nyomasztó küzdelem nem adott lehetőséget. Az elején még teszett is az, ahogy az arisztokrata és vagyonos családi hátterével Lara boxklubokban lejmol haladékot a bérlet kifizetésére meg biciklisfutárként teper, és ahogy ennek a magyarázatát érzelmileg felépítették, de ennek elég gyorsan vége szakadt, ahogy sokadszor is újragondolták Lara apjának halálát (szerintem csak Bruce Wayne szülei haltak meg többféleképpen, mint Richard Croft), és ugyan a Hong Kong-i kikötőben zajló fogócska is pörgős volt, de nem különösebben érdekes. Fél óra volt legalább amire a film elkezdett egy
Tomb Raiderhez hasonlítani, de egy olyan
Tomb Raiderhez, aminek a forgatókönyve összemosódott az Indiana Jones és az Utolsó kereszteslovagéval... Ráfeküdve a túlélős sztorira, Larából inkább női akcióhőst próbáltak csinálni, aki szembeszáll a pontos lelőhely ismeretének hiányában hét éve csak sziklákat robbantó zsoldosokkal, próbálva kideríteni az apjával történteket és kimenteni a szigeten rekedteket... és az utolsó fél órát leszámítva nagyjából ennyi a történet. Nem túl acélos, jobban ki van tömve kincsvadászos klisékkel, mint Vikander kisasszony melltartója, de eltelt vele a játékidő... És akkor már inkább fájt a szívem a színes kristályos csapda gagyiságától, a belengetett, aztán a végére elfelejtett próbatételektől, a "sereg" céltalanságától, és attól, hogy a film kényszeredetten próbál lehámozni mindent a
Tomb Raiderről, aminek a misztikumhoz és a természetfelettihez köze lenne, miközben ez a sorozat egyik építőköve.
A látványban is a játék volt a meghatározó. Lehet a kötődés miatt, de azok a jelenetek tetszettek a legjobban, ahol gyakorlatilag még a kameranézeteket is átvették; a viharban hánykolódó hajó, a sebes folyó és a rozsdás repülőroncs jellegzetes, ügyesen vászonra vitt helyszínek és akciók (mondjuk az az ejtőernyőzés elég bénácskára és meseszerűre sikerült így)... de ezen kívül a nézőpont beszűkül a fogolytáborba és a barlangokba, rengeteg lehetőséget elvesztegetve. Yamatai a játékban éppen azért tudott változatos lenni a terület korlátozottsága ellenére is, mert valószerűtlenül sok kort idézett meg, és Lara hol sziklatemplomok körül kavart, hol romos pagodák között rohangált (Himiko sírkamrája ugyanis nem két nap alatt épült fel, az embereknek addig is lakni kellett valahol), hol a roncsokból épített hulladékvárosokban kellett kavarni, és ami megindokolta az itt is felbukkanó repülőt, az a II. világháborús támaszpont volt. Ebből mind sikerült berakni egy fél helyszínt, én pedig hiányoltam, hogy ezzel együtt kevés a rom, a rejtély és az ősi titkok utáni kutakodás; az az egy nyomi kis barlang a három-négy csapdájával nekem nem igazán volt elég, főleg nem a két órás játékidőre vetítve.
Az új
Tomb Raidernek azok voltak a legjobb részei nekem, amik simán lemásolták a játék vonatkozó jeleneteit, de ezzel együtt sem mondanám, hogy csak ennyi a jó benne. Nem az volt a baj, amit hozzátettek, hanem amit kihagytak belőle... ami persze csak azt fogja zavarni, annak lesz csalódás, aki ismeri a teljesebb képet. Egyébként akciódús kalandfilmnek így sem rossz.
7,5/10
.
Téma: 
Tárgy: 
Szomb. Márc. 31, 2018 12:31 am
Kicsit gebe ugyan, de rohadt jól néz ki a csaj. Apropó, gebe: néha már annyira az volt, hogy magukat az erőnléti jeleneteket is megkérdőjelezte fizikuma. A sztori rendben volt, nekem az eleje, a biciklis üldözéses, Londonos rész kifejezetten tetszett, jó pörgős volt a mozi. Igaz, arra nem kaptam választ, hogy Lara tulajdonképp hogy lett biciklis futárból dzsungeles akcióhős, de mindegy. Valahogy úgy éreztem, nincs rendesen megalapozva a karaktere... 
Végig a fák között, gyakorlatilag nulla karcolással... csupán egy lágyékérülés, amivel viszont sziklát lehetett mászni. WTF??? 