2 találat

R2-D2 írta:

Egy szent szarvas meggyilkolása

Önmagában nekem egy görög dráma sem egy nagyszerű ajánlólevél, de amit akkor megírtak, ami akkor, abban a korban, istenekkel, Artemisszel, Akhilleusszal, Iphigeneiával, Agamemnonnal, esetleg működött, működhetett, az a jelenben minimum kétséges – esetünkben pedig kínos és nevetséges. Ugye Euripidész IE 406-ban írta azt a mesét, amiben Agamemnon egy gyönyörű szent szarvast öl meg egy vadászaton, az istennő meg jól berág rá, ezért a görög seregnek nem fúj elég szelet, hogy át tudjanak hajózni Trója ellen. Csak akkor, ha Agamemnon kiengesztelésképp megöli valamelyik lányát. Logikus, nem?

De még így is lehetett volna esetleg valami értékelhetőt összehozni, ha nem ez az agyonhype-olt fasz csinálja, mert önmagában a tragédiák a filmben kellően szomorúak és megdöbbentőek ahhoz, hogy működjenek… de az egész szerkezet, képi világ, stílus, dramaturgia, minden a befogadhatóság ellen hat.

Stephen Murphy (Colin Farell) jól menő sebész, aki idilli környezetben él családjával. Felesége, Anna (Nicole Kidman), lánya, Kim (Raffey Cassidy) és fia, Bob (Sunny Suljic) azonban a mozi első harmadában sokkal inkább tűnik egy csilli-villi díszletnek a filmben, mint valós szereplőgárdának… minden egyes mozdulatuk, párbeszédük, mondatuk mértéktelenül művi, mesterkélt, kimért és totál életszerűtlen. S miután a film első 51(!!!) perce gyakorlatilag ebben a közegben, teljesen és totálisan esemény nélkül játszódik, meglehetősen nehéz és szenvedős ébren maradni közben.

Ami miatt nincs tarrbélai mélységekben, az mégiscsak az, hogy a két gyerek drámája működik, a mozi első, unalmas és altató 50 perce még így is TGV-ként száguld el Béla bá három órás eposzai mellett… no meg azért mégiscsak Colin Farell és Nicole Kidman szerepel benn. Egy kis ideig még arra is van remény, hogy épeszű magyarázatot kapjunk mindarra, ami történik – sőt, a néző talán a legutolsó percekig is bízhat abban, hogy nem egy semmiből jövő, majd semmibe vesző betegséget lát.

35%

Ezen nem fogunk összeveszni .

Én nem várom el a hiperrealista drámát, nem zavar egy-egy hétköznapi helyzetbe ültetett szimbolikus történet, ami nem egy történetet mesél el, hanem "csak" kifejez valamit... kétségeket, hitet, bűntudatot, bosszúvágyat, tehetetlenséget, önzést, stb.. Ellenben azt KURVÁRA elvárom, hogy ha már rászánok egy ilyen filmre két órát, akkor ne 51 percet basszanak el az életemből az óraszíjakról meg a hónaljszőrzetről szóló eszmecserékre, amiket a minden életszerűségtől sterilizált szereplők monoton hangon előadnak !! Lanthimos előző filmje, a Homár sem állt éppen két lábbal a valóság talaján az állattá változtatott szinglikkel, de abból legalább gyorsan kirajzolódott egy szocreál üdülői ismerkedős estre hajazó disztopikus szatíra, azt még valamennyire élveztem is... Ennek a filmnek az első felében nem volt mit élvezni, mert igazából nem volt benne semmi ! Nem tudtam meg a szereplőkről semmit, akkor még nem kezdődnek el a betegségek, és Alicia Silverstone egyetlen jelenete az karamellás pitével sem indította be az eseményeket.

A második fele egy rövid bevezetővel még lehetett volna egy jó film, de persze nem ezekkel a szereplőkkel, mert azok mindegyike eddigre már az elviselhetőség határát súrolta. Mert a bénulások kapcsán ami előjött dráma, azok legalább elgondolkodtattak. Például a babonaságról, amikre az egész vallás épül, és amiben az ember azon igyekezete, vágya testesül meg, hogy befolyásolni tudja azokat az eseményeket, amikre tudomása szerint nincs hatása, és aminek megszemélyesítésére Isten ki lett találva. Vagy az emberi reakciókról egy ilyen helyzetben, ahogy a családtagok próbálják meggyőzni Stevent, hogy kit öljön meg... és ebben messze Anna mondatai voltak a legdurvábbak. Vagy az önmentegetésről, ahogy az aneszteziológus és a sebész egymást okolja a műhibáért. Vagy gondolhatnék arra a kevés emberi jelenetre, mondjuk Anna kifakadására a krumpliról vagy Steven zokogására. Ezeket a gondolatokat is megpróbálták elcseszni az olyan ostobaságokkal, mint a spagettis jelenetből sütő idiotizmus, de akkor már igazából immunis lettem az ilyenekre...

Csak ezért nem pontozom le annyira, és csak ezért nem lesz BOTTOM-listás...


4/10
.

.






Egy szent szarvas meggyilkolása





Kezdjük a lényeggel (innentől megint eldöntheti mindenki, olvas-e tovább): minden, neten található, míves és híres oldal kritikai elismerései ellenére ez a film egy nagybetűs FOS. Egy értelmezhetetlen, gyakorlatilag nézhetetlen, újabb művészfilmes agymenés, amiben az 51-ik percig kell arra várni, hogy egyáltalán valami történjen, s aminek a két órás játékideje után értetlenebbül kelünk föl a fotelből mint mondjuk egy Stepen Hawking előadás után. Az biztos, hogy én ezzel a rendezővel, ezzel a görög, Yorgos Lanthimos nevű faszival és műveivel soha többet a büdös életben nem akarok találkozni (még íróként sem), s egyúttal az is biztos, hogy a képzeletbeli gumiszobámba/karanténomba Béla bá, Miki bá,Trier, Refn, Arronofsky mellé új társ költözött az ő személyében. Az is igaz, hogy önmagában ahhoz is tudás kell, hogy valaki ekkora szarságo(ka)t forgasson, lehetne valami módon díjazni ezt is – de az ily módon díjazás helyett megint csak rácsodálkozom a nagyságos internet óriási tudású és tapasztalatú kritikusainak kvázi magömlésére e mozi kapcsán. Nem tudom, egyáltalán megnézték-e ezt a borzalmat, vagy csak propagandaszerűen ömlengnek róla – de a legjobb indulattal is minimum azt gondolom, hogy ez megint attól lett zseniális film, hogy egy értelmezhetetlen zagyvaság… márpedig a „nem értem, ezért kultstátuszba helyezem” módszer nem először működik.

Mielőtt továbbmennénk, el kell szomorítsam azokat, akik most azt gondolják, minek néz az író ilyen filmeket, maradjon a Marvel világánál – nos, kedves barátaim, attól a világtól legalább akkora herótom van, mint az ilyen művész agymenésektől - ráadásul utánanéztem, mi is ez az egész, mit is akar kifejezni, s ennek tükrében írom felháborodott soraimat. Önmagában nekem egy görög dráma sem egy nagyszerű ajánlólevél, de amit akkor megírtak, ami akkor, abban a korban, istenekkel, Artemisszel, Akhilleusszal, Iphigeneiával, Agamemnonnal, esetleg működött, működhetett, az a jelenben minimum kétséges – esetünkben pedig kínos és nevetséges. Ugye Euripidész IE 406-ban írta azt a mesét, amiben Agamemnon egy gyönyörű szent szarvast öl meg egy vadászaton, az istennő meg jól berág rá, ezért a görög seregnek nem fúj elég szelet, hogy át tudjanak hajózni Trója ellen. Csak akkor, ha Agamemnon kiengesztelésképp megöli valamelyik lányát. Logikus, nem? Olyan isteni… egy szarvasért egy lánygyermek… és még csodálkoztok, hogy nem kedvelem az isteneket? Mindegy, a lényeg az, hogy Lantifos úr ezt a történetet meséli el 2017-be ültetve: a bűn és bűnhődés örök körforgását, egy extrémen idióta és hiteltelen bosszúfilm keretében – ami történet viszont annyira nem illik a mai korba, hogy szinte fáj. De még így is lehetett volna esetleg valami értékelhetőt összehozni, ha nem ez az agyonhype-olt fasz csinálja, mert önmagában a tragédiák a filmben kellően szomorúak és megdöbbentőek ahhoz, hogy működjenek… de az egész szerkezet, képi világ, stílus, dramaturgia, minden a befogadhatóság ellen hat.

Stephen Murphy (Colin Farell) jól menő sebész, aki idilli környezetben él családjával. Felesége, Anna (Nicole Kidman), lánya, Kim (Raffey Cassidy) és fia, Bob (Sunny Suljic) azonban a mozi első harmadában sokkal inkább tűnik egy csilli-villi díszletnek a filmben, mint valós szereplőgárdának… minden egyes mozdulatuk, párbeszédük, mondatuk mértéktelenül művi, mesterkélt, kimért és totál életszerűtlen. Az csak egy dolog, hogy önmagában az eredeti mű átirata nem működhet a jelenben, de a jelen szereplői sem működnek… és ez baj. Nagy baj. Ha létezik is ilyen család, ilyen kommunikációval, kapcsolatrendszerrel, ilyen rideg, és színpadias légkörrel, az semmiképp nem alkalmas arra, hogy a nézőt be tudja szívni a film, hogy a műanyag élet műanyag szerelői közül bárkivel együtt érezzen. S miután a film első 51(!!!) perce gyakorlatilag ebben a közegben, teljesen és totálisan esemény nélkül játszódik, meglehetősen nehéz és szenvedős ébren maradni közben. Az egyetlen dolog, ami úgy nagyjából fenntartja a kíváncsiságot, az egy fura kölök, bizonyos Martin (Barry Keoghan – nem értem, mit csodásítanak rajt, a Dunkirkben sem volt nagy szám), aki szinte piócaként tapad a mi Stephenünkre – néha bizony kínos módon. Legalábbis én nagyon sokáig nem tudtam hova tenni az egészet, sokáig valami titkos pedofil szálra gyanakodtam, s megmondom őszintén, minden az irányú gyűlöletem és undorom ellenére is inkább annak örültem volna, mint amit itt kaptam…

Az van ugyanis (nem titok, a trailerből kiderül), hogy egy bizonyos ponton a két gyerek szépen, egymás után, ámde váratlanul lebénul. A bénulás teljes orvosi rejtély, s addig, amíg rejtélyként is kezelték, addig, amíg a racionalitás talaján állva, orvosi eszközökkel és tudással próbáltak rá magyarázatot találni, addig a film egészen élvezhető lett: úgy is mondhatnám, kvázi sebességet váltott. Jó kis orvosi kriminek ígérkezett, s bár néhány szülői reakció itt is kiverte a biztosítékot nálam (ugyanolyan műanyag volt, mint a mozi első 50 perce), addig, amíg képbe nem jön az OK, addig teljesen felvillanyozódtam. Még gondoltam is, hogy innen lehet igazán jó innen lehet egy fasza kis thrillert látni, amiben kiderül, ki, miért és hogyan okozta a titokzatos fertőzést, s az az anyára miért is nem hat – mert ugyan hallottam elhangozni a magyarázatot, de miután a magyarázat nem volt megmagyarázva, hogy mindez HOGY történhet, egy percig sem gondoltam, hogy ennyiben hagyják. Pedig aztán de: az egész lebénulás egy kibaszott isteni büntetés egy múltban elkövetett (vélt, vagy valós, ez sem biztos) bűnért, aminek feloldása egy családtag megölése – pont, mint a görög drámában. A bibi csak az, hogy bazzeg, 2017 van, isten(ek) nincs(enek), pláne nem egy nyálas pöcs az, aki varázslással, kézrátéttel, jedi elmetrükkel le tud bénítani két kiskamaszt. Ez nem az, mint IE 406-ban, amikor is a sereg szél híján nem indul el Trójába (még az is kézzelfoghatóbb), itt konkrétan két megmagyarázhatatlan orvosi esemény történik, amit egy valaki idéz elő, büntetésből… hát persze, bazzeg… de akkor legalább mutatták volna meg, mikor szállta őt meg a magasságos Artemisz. Ez, így, ilyen kohézióban egyszerűen értékelhetetlen, ez nem hogy dráma, tragédia, hanem egy elbaszott sci-fi… vagy vígjáték. Röhögni viszont nem lehet rajt, mert rettentően monoton, depresszív az egész, meg hát jóérzésű ember csak nem röhög két lebénult gyereken. A legvégén esetleg, azon az idióta pörgős, lövős jeleneten… tessék mondani, az orosz rulettről nem tetszettek még hallani? S ha már kérdések: miért nem is lett beavatva a rendőrség? Hogy van az, hogy apu és anyu tök simán elfogadják az egészet, szinte semmit nem tesznek a dogok ELLEN, minimális dühkitörésekkel várják, míg valakinek majd vérzik a szeme. Tök életszerűtlen, idegen és számomra befogadhatatlan az egész szituáció és annak lereagálása – e korban, ilyen közegben. Ráadásként meg még olyat is kell nézni, amiben Nicole Kidman egy kocsiban kiveri a faszát valakinek… WTF???

S hogy ez mikor lehetett volna egy jó film (ugyanis a lehetőség megvolt rá)? Nos, ha az eredeti alapanyagot eredeti környezetbe helyezik, vagy legalábbis valami olyanba, ahol nem ennyire idegen, hiteltelen és életszerűtlen az isteni beavatkozás. Aztán, ha az egész büntetés nem attól jön, akitől, hanem – mint mondjuk az A viskóban – neve, arca van annak, aki ezt, így képes levezényelni. Aztán… nem ártott volna valami épkézláb családot összerakni, kevésbé irritálót és színpadiasat, s nem ártott volna normális, életszerű párbeszédeket írni nekik. Értem, hogy Lantifos úr most ettől olyan qrva nagy művésznek gondolja magát, meg önmegvalósítás, meg minden – meg lehet, hogy a kritikusok farkát is kiverte a jó szó érdekében Nicole – de ez, így, ilyen mixben szinte értékelhetetlen. Ami miatt nincs tarrbélai mélységekben, az mégiscsak az, hogy a két gyerek drámája működik, a mozi első, unalmas és altató 50 perce még így is TGV-ként száguld el Béla bá három órás eposzai mellett… no meg azért mégiscsak Colin Farell és Nicole Kidman szerepel benn. Egy kis ideig még arra is van remény, hogy épeszű magyarázatot kapjunk mindarra, ami történik – sőt, a néző talán a legutolsó percekig is bízhat abban, hogy nem egy semmiből jövő, majd semmibe vesző betegséget lát. Komolyan, nekem a film azon része tetszett a legjobban, amikor a gyerekek bénák voltak, és valamit próbáltak tenni ez ellen - egészen addig, amíg megint nem jött az a rohadt közöny és beletörődés. Sem egy hiszti, sem egy dühroham, sem egy összeomlás… csak a csendes beletörődés. Amúgy, tényleg: ha csak a megváltást/megoldást nézem… azt hogyan is sikerül kidumálni a hatóságoknál?? Vagy, hülye néző, ne gondolkodj… ennél még az is jobb, mikor Iphigeneia szarvassá változott. IE 406-ban az qrva mindegy volt, de itt, ebben a valós közegben, ebben a napjainkban zajlódó tragédiában szerintem rohadtul nem az.

Ahogy már a címe sem sejtet sok jót, úgy maga a mozi pont olyan lett. Nagy kalap művész kaki, élvezkedjenek csak rajta széplelkű, nagy tudású kritikusok. Én nem vagyok az, nekem ez nagyon nem jött be. Ennél már csak egy lehet rosszabb a tavalyi felhozatalból, arról hamarosan írok.




35%




.