Kritikák, gondolatok a filmek világából
 
KezdőlapGalleryLegutóbbi képekKeresésRegisztrációBelépés

2 találat

SzerzőÜzenet
szószólója - Keresés Movies14Téma: Könyvajánló topik
R2-D2

Hozzászólások: 141
Megtekintés: 14214

Itt található: Könyv, játék, zene   szószólója - Keresés EmptyTárgy: Orson Scott Card: A Holtak Szószólója    szószólója - Keresés EmptyCsüt. Május 21, 2015 3:13 pm


Orson Scott Card: A Holtak Szószólója



Miután Ender Wiggin (a Fajirtó) a Végjáték könyvváltozatában érthető és hiteles módon magához vette az utolsó élő hangyot, hogy új hazát keressen neki, kíváncsian vártam, hogy a történet hogyan folytatódik: hogyan fog a szuper stratéga kisfiú megbirkózni azzal a borzalmas teherrel, hogy tulajdonképp elpusztított egy egész értelmes populációt. Nagy lelkesedéssel és kíváncsisággal vágtam bele hát a Holtak Szószólójába


…. hogy aztán pár héttel ezelőtt azzal a lendülettel le is tegyem. A helyzet az, hogy a könyv elején több tíz oldalon keresztül azt kellett olvasnom, hogy az író, mr. Card milyen megfontolásból írta meg ezt a könyvet, illetve a Végjátékot, hogyan kapcsolódik a kettő egymáshoz. Viszont engem ez qrvára nem érdekelt. Úgyhogy bűn, vagy nem bűn, simán félretettem az egészet, mígnem múltkoriban újra elővettem, s a kérdéses részt simán átugorva (nem is tudom, mit tartalmaz pontosan), másodszor is fejest ugrottam Ender történtébe. Az első meglepetés akkor ért, amikor sehol nem volt Ender. Egy Lusitania nevő kolónián járunk, ahol néhány tudós tanulmányozza az ott élő ismeretlen fajt a pequinokat, amit az emberek Malackáknak neveztek el. Lehet, hogy komikus, de nekem ez az elnevezés automatikusan egy malac formájú egyedet vetített a képernyőmre – s ettől egész végig nem tudtam szabadulni. Szóval vannak az emberek, akik nagyon szigorú szabályok szerint ismerkednek a malackákkal, kínosan ügyelve rá, hogy semmi olyan információt ne adjanak át a lényeknek, amik felgyorsítják azok egyedfejlődését. Hamarosan azonban tragédia történik, az egyik tudóst, Pipot a lények rituálisan kivégzik, a rangidős tudós két tanítványa közül a lány, Novinha pedig végső elkeseredésében Szószólót hív…

Ugyanis tényleg 3000 évvel járunk a Végjáték eseményei után. A Galaxisban élnek ún. Szószólók, akik az elhunyt hamvai felett egyfajta kendőzetlen gyászbeszédet tartanak, de messze kerülve az egyház tanításait. Novinha kérése pedig az ansible-n keresztül az épp 22 évnyi útra található Endernél landol, az első és legnagyobb Szószólónál: a fiatalember pedig nagy reményekkel útra kel a távoli Lusitania bolygóra. Egyrészt mert az üzeneten keresztül is megérezte Novinha végtelen fájdalmát és bűntudatát, másrészt meg bízik benne, hogy végre otthont talál a Boly Királynőjének – az utolsó hangynak. A könyv fő gerince nem más, mint Ender tevékenysége a Lusitania némileg bigott katolikus közösségében, kísérlete egy széthullott család egyesítésére és három különböző faj együttélésének biztosítására.

Zseniális. Az elején még picit el lehet veszni a rengeteg új névben, információban, Card nagyon sok új, idegen kifejezést használ – ezzel színesíti saját világát -, de aztán ahogy Ender feltűnik, utána szinte letehetetlen a könyv. Addigra már nagyjából képben kell lennünk a lusiataniai viszonyokkal, a katolikus közösséggel, Pipo és Libo munkásságával. A helyzetet icipicit bonyolítja, hogy Novinhának időközben 6 gyereke született (az alatt a 22 év alatt, míg Ender odaért), így meglehetősen káosznak tűnik minden, de fura mód Ender pillanatok alatt rendet tesz: ahogy a családba beférkőzik, az egyszerűen briliáns. Okos, érzelmileg nagyon erős jelenetek, tökéletesen ábrázolják azt az Ender Wiggint, akit megismertünk korábban: az empátia császárát. A könyv közepe egy baromi jó okfejtős-nyomozós történet, amiben Ender felfejti Novinha meglehetősen sérült családjának titkait, majd megtartja a beszédét – erről nekem totál a Leslie L. Lawrence beszédek jutottak eszembe. Igazi, vérbeli dráma az egész, egy sokszereplős pszichológiai tanulmány, egy nagyon sötét helyzet, amibe Ender visz fényt a beszédével.

A malackák és az ő felemelkedésük kicsit fura volt. A történet ezen szála is zseniális, ahogy a descolada vírus és annak hatása is, de lelki szemeimmel bizony nehezen képzeltem el a háromféle életet egy fajon belül. Szerintem picit szürreális lett, tele érdekes, de őrült elképzelésekkel. Mindenestre a finálé tárgyalása nagyon jó lett, mint ahogy a családi dolgok rendeződése is. Értem és nagyon tetszik az ansimble használata, az ezáltal elért időnyereség, nagyon megörültem Valentine döntésének is. Továbbra is iszonyat bejött Card egész világképe, ahogy az ő valós életénkek aktuálpolitikájához viszonyít mindent. Eleve már az évszámok is nagyon jók, mintha csak a Földön járnánk… de azt hiszem, nem meglepő, hogy a néha erős vallásellenesség tetszett az egész mögöttes tartalomban a legjobban. No meg persze Jane, a számítógépes szuperprogram, a világokat átfogó értelem a gépben. Még belegondolni is rossz, mire lenne képes Jane, ha egyszer ártani akarna az emberiségnek – az ő jelenléte a könyvben az egyik legjobb, leghitelesebb és legfélelmetesebb MI, amivel mostanában találkoztam.

Mindezek felett áll azonban a Holtak Szószólója érzelmi töltete. Megmondom őszintén, többször könnyeztem olvasás közben, hol az örömtől, talán néha a drámától, de mindenekelőtt a meghatottságtól: ahogy Ender Novinha gyerekeivel bánik, ahogy utat tör a sérült és zárkózott szívekbe, az engem borzalmasan megérintett. Most még nagyon nehéz elhinni, hogy – ahogy Niwrok írta – ezek után a Fajirtás gyengébb könyv, de most annyira belelkesedtem Ender Wiggin letelepedésésn a Lusitanián, hogy legszívesebben már holnap belevágnék. De leginkább talán a Boly Királynőjét és a Hegemont olvasnám el... szószólója - Keresés 3603792908


S még valami: nem tudom, mennyire szándékos, de ez a borító számomra Gerald Buttlert ábrázolja - szóval ha valaha lenne ebből film (amit kétlek), akkor most már tessék őt tenni főszereplőnek.  tongue


Niwrok írta:
"Ender maga is egy ilyen őskövület, akit az emberek gyűlölnek a tetteiért, ugyanakkor kvázi istenítenek a gondolatai élességéért, azért az analitikus megértésért, amit a fajok felé tanúsít... persze anélkül, hogy tudnák, ő írt Démoszthenész neve alatt."


Hmmm... én úgy értelmeztem, Démoszthenész az Valentine volt  hmmm


.
szószólója - Keresés Movies14Téma: Könyvajánló topik
Niwrok

Hozzászólások: 141
Megtekintés: 14214

Itt található: Könyv, játék, zene   szószólója - Keresés EmptyTárgy: Orson Scott Card: Holtak Szószólója / Végjáték 3    szószólója - Keresés EmptyHétf. Aug. 18, 2014 5:12 pm
.
Holtak Szószólója

Háromezer év telt el a hangyok lerohanása óta, melyet az emberek a korábban a hangyok által lakott világok benépesítésével töltöttek, anélkül, hogy újabb értelemmel rendelkező fajjal találkoztak volna. A hangyok fenyegetése már rég a múlté, az idők során Ender győzelme csak egy értelmes faj kíméletlen kiirtásaként maradt fenn a kollektív emlékezetben, és azok a könyvek, melyekben Ender (álnéven) megfogalmazta a saját bűntudatát, a hangyok gondolkodásmódjának bemutatásán keresztül pedig figyelmeztette az embereket az idegen fajokkal való kapcsolat felelősségére, azóta általánosan elismert vizsgálati szempontokká, szabályokká váltak. Ender az eltelt években, mint a Holtak Szószólója, egy új társadalmi szereplő első, azóta pedig egyik képviselője lett, akik azt a feladatot vállalták, hogy felkérésre beszélnek az elhunytakról, de nem a "halottakról vagy jót vagy semmit" jegyében, hanem arról, amilyenek valóban voltak, és amiért úgy éltek és úgy haltak meg, ahogy. Emiatt Ender annyit járt a világok között, és közben annyi generációt hagyott maga mögött a számára csak pár hetesnek vagy hónaposnak tűnő utazásai során, hogy kiléte feledésbe merült, kivéve a mindig vele tartó nővére számára. A dolgok akkor változnak meg gyökeresen, amikor új faj bukkan fel az emberiség látókörében, az ún. "malackák", akiknek vizsgálatára alakult katolikus berendezkedésű kolónia egyik lakóját az évekig békésnek tűnő lények brutális kegyetlenséggel megölik. A haláleset kapcsán felkért Szószólók közül Ender tartózkodik a legközelebb, aki nehéz szívvel, de többszörös kíváncsisággal telve indul el az útra, remélve többek között azt is, hogy egy régi ígéretének is eleget tehet. Az Ender számára csak két hetesnek tűnő út alatt a Lusitanián 22 év telik el, és amire odaér, a helyzetet tovább bonyolítja nem csak az érintettek életének alakulása, de egy újabb, a malackák által elkövetett gyilkosság is.

Bocsánat, ha egy kicsit jobban belementem a történetbe, mint amennyire SPOILER!-figyelmeztetés nélkül illendő lett volna, de szerettem volna legalább címszavakban kitérni a visszautalások sokasága ellenére is különálló könyvként kezelhető Holtak Szószólója minden szálára... majdnem mindre. Igen, "különálló", hiszen az író, Orson Scott Card a könyv előszavában le is írja, a Végjátékot csak az előzmények magyarázatára szánta, hogy az eredetileg tervezett könyvben (azaz ebben) már ne kelljen hosszú oldalakat erre fordítania. Ezért hiába a "Végjáték 2." alcím, nehéz a Holtak Szószólóját folytatásként értelmezni, évezredek távolságából ez nem is nagyon lehetséges, inkább csak a Végjáték egy alap, amire a Holtak Szószólója épült, felhasználva a múlt néhány darabkáját.

Ender maga is egy ilyen őskövület, akit az emberek gyűlölnek a tetteiért, ugyanakkor kvázi istenítenek a gondolatai élességéért, azért az analitikus megértésért, amit a fajok felé tanúsít... persze anélkül, hogy tudnák, ő írt Démoszthenész neve alatt. Jelenlegi szerepében, Szószólóként pedig ugyanazokat a képességeit kamatoztatja, amiért annak idején Graff ezredes kiválasztotta és amiket az Akadémia évei alatt tovább csiszolt: hogy legyen elég empatikus ahhoz, hogy fel tudja deríteni, rá tudjon érezni az "ellenfél" taktikáira, ugyanakkor ez az empátia ne akadályozza abban, hogy fájdalmat okozzon a gyászolóknak, a közösségnek, amiben az elhunyt élt, amikor tényszerűen beszél a halottról és cselekedeteiről. Egy Szószóló így gyakorlatilag egyszerre nyomozó és pszichológus, aki teljes felhatalmazással és betekintéssel lehet az elhunyt környezetének emberi kapcsolataira, próbálva feltárni a bűntudat, a kétségek, a harag vagy a megvetés "gócait", titkokat, amik kimondatlanul az élőkre nehezednének. Talán mondanom sem kell, hogy ezzel a Szószólók konkurenseivé válnak a Lusitania kolóniáján igencsak erős jelenléttel és támogatással rendelkező katolikus egyháznak, ugyanakkor az érintettek sem feltétlenül tűrik jól, ha egy idegen a lelki sebeiket kezdi el vakargatni akár évtizedes távolságokból, Ender így nem csak a saját konfliktusaival kénytelen megküzdeni a Lusitanián, hanem azokkal is, amik az űrhajója kikötésekor "konyhakészen" várják.

A könyv stílusa a fentiek miatt nem sokat változott, a jelentős részeit továbbra is az teszi ki, ahogy az egyes szereplők gondolataiban, érzéseiben vájkál, legfeljebb annyi a különbség, hogy a Végjátékban Ender belső monológjai voltak túlsúlyban, ahogy próbált megoldásokat találni az elé görgetett, egyre nehezedő problémákra, ezúttal a több szereplő miatt ez gyakrabban testesül meg párbeszédekben. Ahogy akkor, úgy most is remekül átjön a pszichodráma, hogy mondjuk egy szereplő hogyan hozott olyan döntést még az első malacka-gyilkosság idején, ami taccsra vágta nem csak a saját életét, hanem a gyerekeiét is, úgy, hogy erről nem csak maga a család, hanem a közösség tagjai, például a boncolásokat végző orvos is bőszen hallgat, és aki inkább elhisz egy orvosi csodát, mint az "egyszerű" választ a kavargó kérdésekre.

Aztán a malackákat se hagyjam ki, mert az ő szerepük is megkérdőjelezhetetlen Ender szószólói tevékenységében, a társadalmi berendezkedésük, szokásaik, az emberekkel való kapcsolatuk, de még a bolygójuk jelenlegi állapota és a múltja is tényezővé válik. Érdekes volt például, ahogy az idegenek kategóriákba lettek sorolva, amiben fontos a malackák elhelyezése, hiszen, ahogy a linken is olvasható, "Csak Varelsék ellen folytatott háború tekinthető jogszerűnek". Card pedig egyszerre foglalkozik a vallás és a tudomány folyamatos vetélkedésével, de még olyan tudományon belüli kérdésekkel is, hogy egy megfigyelés hogyan változtatja meg a megfigyelés tárgyát, például hogy a malackák kultúráját hogyan kezdi "szennyezni" az emberi kultúra, eleve azzal, hogy emberek élnek mellettük, ketten pedig kijárnak hozzájuk, és kérdéseket tesznek fel, ami lehetetlen anélkül, hogy ne beszélnének mondjuk a saját társadalmi viszonyaikról, eszközeikről... melyeket azonban a Galaktikus Tanács súlyos szankciókkal sújtana, ha tudna róluk. A tudósoknak tehát úgy kéne végezni a munkájukat szenvedéllyel, hogy napokra/hetekre el kell szakadniuk tőle, úgy kéne eredményeket produkálniuk és kielégíteni a tudóstársak kíváncsiságát, hogy ennek érdekében a legjobb lenne, ha semmit sem tennének, és úgy kéne bizalmat kiépíteniük a malackákkal, hogy nem avathatják őket a bizalmukba, miközben amúgy a kolónia biztonsága és jóléte (élelmezése, kényelme, stb.) is leginkább rajtuk múlik. Hát... erre mondják, hogy "Sok sikert!".

Ahogy a megfigyelés a megfigyelés tárgyát, úgy a könyv megítélését is biztosan befolyásolta valamennyire nálam, hogy a Végjátéknál a film "ellőtte" a történet izgalmát, a Holtak Szószólója pedig egy számomra új küldetést fedett fel Ender történetéből, ami egyszerre volt egy többrétegű krimi, filozófiai értekezés és pszichológiai esettanulmány is, így bár közel sincs annyira monumentális és epikus, mint a Második Hangy Háború "hősének" története, nekem mégis egy kicsivel ez tetszett jobban.
.
Vissza az elejére 
1 / 1 oldal
Ugrás: