Kritikák, gondolatok a filmek világából
 
KezdőlapGalleryLegutóbbi képekKeresésRegisztrációBelépés

7 találat

SzerzőÜzenet
stranger - Keresés Movies14Téma: Niwrok írásai 3.0
Niwrok

Hozzászólások: 205
Megtekintés: 25121

Itt található: Kritikák, filmes gondolatok   stranger - Keresés EmptyTárgy: Stranger Things S4    stranger - Keresés EmptyVas. Szept. 04, 2022 8:40 am
.
Stranger Things S4

stranger - Keresés 8a6a6810


Kissé meglepett a dolog, megnézve a folytatást, hogy milyen régen is volt már a harmadik évad, hogy mennyi minden történt és került terítékre azóta, de azért ott volt benne az is, hogy nem volt felhőtlenül pozitív annak az emléke. Nekem az ST S3 jobban megmaradt a "Kémek, mint mi"-szerű paródiát idéző jelenetekként, mint hogy mi is történt a Tótágasban és annak szörnyeivel.

Talán a hosszát leszámítva (az egyes epizódok most majdnem mozifilm hosszúságúak, az évadzáró pedig dupla rész), és hogy ettől nekem kicsit soknak tűnt a lassított felvétel és a távolba merengés... szóval ezen kívül a folytatás akkora előrelépés, hogy az már majdnem egy ugrás Hawkinsból a Tótágasba. Kezdve rögtön a történettel, ami rengeteget bővít az eddigi ismereteken erről a világról; a legutóbbi béna orosz bázist látva félő volt, hogy a készítők kifogytak az ötletekből, de igazán most találtak magukra, meg a koronavírus-járvány egyik kellemesebb hozadéka lehetett, hogy a leállások miatt volt idő jobban átgondolni a forgatókönyveket. Vecna végre nem egy artikulátlanul morgó és üvöltő szörny, hanem olyan, akivel lehet kommunikálni, aki egy teljesen új kasztot képvisel a Tótágas lényei között, és aki nem a puszta fizikai erejétől vagy a méreteitől lesz félelmetes, hanem attól, ahogy kiderül, jó főgonoszként eddig is ő állt az események mögött, többszörösen is, de eddig a háttérben meghúzódva húzogatta csak a szálakat. A Stranger Things eddigi stílusából persze sejthető, hogy ő sem a nulláról pattant ki az írók fejéből, hanem több klasszikus horrorfilmes gonoszt varrtak össze a tekergőző csápokból és nyúzott húsból gyúrt testben (a teljesség igénye nélkül láttam bele a Hellraisert, az Azt és a Rémálom az Elm utcában Freddyjét... és ez utóbbi egy kameó miatt is fontos). Ehhez kapcsolódik az is, hogy emiatt a sorozat távolabb került az eddigi puszta belezős-szétmarcangolós trancsírtól, és sokkal zsigeribb a riogatás az ebben a formájában szinte és sokáig láthatatlan ellenféllel szemben, és bizony áldozatok is lesznek szép számmal, amíg sikerül egyáltalán a csapatnak a közelébe férkőznie.

Múltkor a negatívumok között említettem, hogy nem igazán dolgozik össze a csapat, hiszen nem is tehetik a nagy távolságok miatt, pedig az elején külön varázsa volt, hogy mindenki a képességei és a tudása szerint járul hozzá a győzelemhez, és mint egy jó szerepjátékos csapatban, mindenkinek megvan a funkciója. Ez annyiból lett jobb, hogy ugyan most is szétmesélik a csapatot, hiszen mindenkinek máshol akad dolga, akár más kontinensen, és alig van kommunikáció most is köztük, a végére viszont tökéletesen egymásba csúsznak az egyéni küldetések, a végső harcban távolról is jut szerep mindenkinek, és ha bármelyikük is elbukott volna a saját feladatával, akkor Vecna "átka" egyértelműen máshogy futott volna ki. És itt nem csak a főszereplőkre gondolok, sőt, elsősorban nem rájuk, hiszen az olyanok, mint Mike vagy Will láthatóan jobban el vannak foglalva a magánéleti gondjaikkal, mint hogy zavarná őket, hogy itt éppen egy hatalmas erejű túlvilági lény próbálja kiterjeszteni a hatalmát a Földre, és "csak" fel-le furikáznak a gandzsaszagú pizzabusszal (sokkal inkább az első sorba lépett be Steve és Nancy, vagy akár Lucas és Max, még ha utóbbi nem is "önkéntes" alapon). Jobban működtek a mellékszereplők, mert a Suzieval előadott duettet én például inkább időhúzós butaságnak találtam, mint cukinak, ahogy az átlag, de most a kiscsaj is szimpatikusabb lett, ahogy egy teljes részt szántak az ő és a családja, környezete bemutatására, de a kedvenc karakterem ezúttal Yuri lett, a simlis mogyoróvaj-csempész (és külön említést érdemel Nikola Djuricko kiválóan komikus alakítása is, pedig könnyen lehetett volna a figura irritáló, mint ahogy néha a hasonszőrű Murray is az lett).

Érezhetően kicsit kevesebb a nosztalgiára szánt idő, kevésbé lett annyira panoptikuma ez a 80-as évek holmijainak és hobbijainak, de ez valahol érthető is, ha ennyivel nagyobb a tét, és ugyanez negyedszer már könnyen lehetne unalmas. Sőt, amit már sokszor emlegettünk a metálzene és a szerepjátékok kapcsán, hogy mindkettő megkapta a maga "sátánista-szektás" bélyegét, az itt lett kézzelfogható, hiszen a nem evilági fenyegetéssel és annak vérengzésével szemben a kisváros lakói -főleg a forrófejűbbje- könnyebben találták meg a bűnbakot ezekben, és folyik gyakorlatilag boszorkányüldözés mindkettő ellen. A tracklist továbbra is kiváló, de innen sem a most mindenhol agyonjátszott Kate Bush sláger maradt meg, hanem a Musical Youthtól a Pass the Dutchie Smile .

Az előző évadnak komoly kihívása volt, hogy mit kezd a gyerekkorból kinövő karaktereivel, a mindössze méretben fejlődő gonoszával és a társadalmi környezettel, amit akkor a Duffer-tesók elégé elbuktak, de ezt a lécet az új évad maximálisan megugrotta... talán egy kicsit túlságosan is. Eddig sem volt éppen érzékeny lelkűeknek való, de most annyival komorabb, brutálisabb, fenyegetőbb és nagyobb léptékű, hogy látszik, kinőtte azokat a nosztalgiás-tinifilmes kereteit, amibe eredetileg kitalálták. És mert nem vagyok tini, nekem éppen így tetszett az eddigi legjobban.


8,5/10
.
stranger - Keresés Movies14Téma: R2-D2 írásai 3.0
R2-D2

Hozzászólások: 988
Megtekintés: 68101

Itt található: Kritikák, filmes gondolatok   stranger - Keresés EmptyTárgy: Stranger Things S3    stranger - Keresés EmptyHétf. Júl. 29, 2019 1:44 pm
.
stranger - Keresés HNjAIPp




Stranger Things S3





"A Stranger Things számomra nem lehetne ennyire jó, ha a színészei, hangulata mellett az első percétől az utolsóig nem lenne egy rettentően jól felépített, átgondolt, hiteles és izgalmas forgatókönyve. Amiben tényleg odafigyeltek mindenre, amiben az ember nem fogja a fejét, hogy hát ez most mi volt. Amiben gyakorlatilag nincsenek mellékvágányok, elfelejtett szereplők, idióta időhúzások."(S1)


"De talán majd jövőre… hisz a pók ott van Tótágasban, valaki meg majd csak kinyitja azt az ajtót megint…" (S2)


Roppant mérges vagyok… a két fentebb idézett kis szöveg a korábbi évadértékelésimből származik, amikor is még a Sranger Things egy lenyűgöző élmény volt számomra, mikor még el voltam ájulva a Duffer testvérek kreativitásától és forgatókönyvétől. Most viszont, miután végignéztem ezt az évadot, legszívesebben beleverném fejüket az asztal szélébe, egyszerűen nem értem, hogy az istenbe lehetett ennyire idióta és tipikusan hollywoodi leszarom történetet és hátteret írni az eddig remek és átgondolt sztori helyett. Mert, valljuk be őszintén – hiába volt borítékolható – az is kicsit gáz már, hogy klisészerűen megint ki akarja valaki nyitni azt a kaput, amit korábban bezártak, és amin át halálos veszély fenyeget mindenkit, de hogy ezt e történetben kik, hogyan és hol teszik… nos, az nálam kiverte a biztosítékot. És akkor már itt említem meg a például Niwrok kolléga által is írt kórházas nagyjelenetet, ami bármely filmnek és sorozatnak is rém ciki lenne, nem egy Stranger Thingsnek…

Az első percekben, mikor valakik megint kísérleteznek a kapu kinyitásával, még csak picit csóváltam a fejem: a fentebb említettek miatt nem igazán örültem neki, mert elég fa lenne, ha minden évadban az lenne a fő történeti szál, ha valaki kinyitja a kaput, Tiziék meg be akarják zárni. De túl rövid és esetlen volt a felütés, a fókusz meg elég hamar Hawkins kisváros gondatlan nyarára kerül, a hangulat, az egész „altatás” eddig sikeresen elterelte a figyelmemet az utóbbi idők legnagyobb blődségéről. Sőt, első nézésre a dátumok sem tűntek föl, csak most, utólag fura az egész: a második évad 1984 októberében játszódik, ez meg ugye 1985 nyarán. Na most. A film elején 1984 nyarán adnak utasítást arra, hogy nyissák ki azt a kaput, amit Tizi még be sem zárt… vagy ők már tudtak arról, amiről még a főszereplőink nem, vagy szimplán faszság az egész. Az azonban már nem az, hogy mindössze fél év alatt felhúznak Hawkinsban egy hiper-szuper plázát, ennyi idő alatt tönkre is megy minden kiskereskedő a városban. De még ez sem akkora baj, ám legyen – kinn vélhetően gyorsabban megy minden építkezés… no de hogy az istenbe lehet a pláza alá egy százméteres(!!!) mélységben lévő, több ezer négyzetméteres titkos katonai bázist létrehozni, úgy, hogy az építők nem is amerikaiak??? Mint a JW2-ben, itt is mindenki totál hülye és vak, itt is azt és akkor lehet ki-be cipelni az USA-ba, amit akar az ember? Teljes titokban egy csúcstechnológiás bázist felépíteni – azoknak, akik anno a legnagyobb ellenségnek számítottak??? Ember… ebbe belegondolt valami író?? Ja, nem, megint az van: bazzeg, hülye néző, ne foglalkozz semmivel, fogadd el, hogy ez ott van és kész (ld. még Wayward Pines).

Eszméletlenül felcseszett ez az egész. Néztem, néztem és egyre inkább elszomorodtam. Különösen a fináléhoz érve, amikor az addig szétszórt szálak és karakterek egy helyre fókuszálva, teljes és totális rádiócsendben (értsd: az ütközet előtt és alatt a más emberfia nem jár feléjük) felveszik a harcot azzal a valamivel… Ez is lehetne külön bekezdés, hogy ez most akkor mi és hogyan lett a Will testéből távozó démonködből egy materializálódó valami, de már komolyan nem akarok rá szavak vesztegetni. Elég legyen annyi, hogy néha kínos, néha vicces voltak a hozzá kapcsolódó jelenetek – a dramaturgia, ahogy és amikor veszélyt kellett stimulálni, meg pont a legrosszabb hollywoodi kliséhalmazt idézte. Gondolok pl. Bill autós jelenetére a plázánál, de az Elmenyúzó is hagyott időt rendesen a kis csapatank mindig, mikor össze kellett szedniük magukat. Amikor meg futott a kocsi után… anyám. Azt vártam, elcsúszik a kanyarban, vagy driftel, mint a démon a Dzsinnben…

A Tótágasról lószart se tudunk meg, az egész, korábban felépített misztikum egy csapásra eltűnt az idiótaság rovására. Hülyébbnél hülyébb ötletek és jelenetek – a csúcs amúgy Dustin és Suzy duettje – követik egymást, minden, ami eddig érdekessé és izgalmassá tette a Stranger Thingset, ment a kukába. De nekem még a karakterek sem úgy jöttek most át, mint korábban, engem inkább idegesített ez az erőltetett nyári tini élet bemutatása, minthogy tetszett volna. Természetesen az sem jött jól, hogy a gyerekek időközben két évet öregedtek, míg a történetben csak fél év telt el, de ettől függetlenül is túlságosan infantilis és sablonszerű lett a kor és a korszak problémáinak bemutatása. Néhány dolog ugyan tetszett, de most már a kis csapatért nem tudtam úgy rajongani, ahogy korábban: oké, hogy mi is megváltoztunk gyerekkorunkban, mikor jöttek a csajok, oké, hogy a korábbi galeri, baráti társaság szétrobbant miattuk, de itt ez számomra túlságosan erőltetetten (gyorsan) volt ábrázolva. Persze, így is sikerült néha mosolyt csalni az arcomra – különösen Tizi világgal való ismerkedése folytán – néhány jelent a maga nosztalgikus mivoltában meg is érintett… na, nem feltétlenül a fingásra gondolok (ami amúgy valóban hozzátartozik a korszellemhez). De valahogy a korábban bicikliző gyerekből autót vezető kisrácok elveszették bájukat (ismétlem, a történet szerint kb. másfél évvel vagyunk a S1 után!!!), az meg, hogy ebbe is bele kellet hozni a meleglobbi seggnyalását a leszbikus coming outtal… az feltetette a nemszeretemség i-jéra a pontot.

De nem voltam sokkal jobban a Byers anyu és Hopper rendőr egy évadon át tartó civódásával sem: egy idő után már túl sok volt, s ha ez nem lett volna elég, ezt még csodásan megfejelték a szerencsétlen túsz + tolmács szerepeltetésével. Jó, voltak kifejezetten jól működő poénok, néha valóban megnevettetek, meg azt is értem így, utólag, mire futott ki az egész kapcsolat szárnybontogatása, miért is voltak ennyit a képernyőn ők, párban, de nézés közben a kevesebb is több lett volna. Ahogy amúgy mindenből: kevesebb giccses strand, kisebb bázis, kisebb Elmenyúzó, kevesebb szerelmi veszekedés, kevesebb baromság (az honnan jött, hogy valaki, aki életében nem hallott egy nyelvet, visszafejt egy rádióüzenetet???) talán jobb lett volna, talán akkor nem dobott volna ki magából ez a évad.

Pedig esküszöm, próbáltam szeretni. Kétségbeesetten próbáltam kapaszkodni mindenbe, amibe tudtam: a nyolcvanas évekbe, a sok utalásba, az egész korrajzba, mindenbe. A fiúkba, Tizi képességébe, mindenbe, ami korábban bejött… de nem nagyon ment… és akkor jött a finálé fináléja, ami még a fentebb felsorolt negatív impulzusok ellenére is meg tudott hatni. Nincs kétség, a filmkészítők, a filmes eszközökkel (vágás, zene) még ennyi hülyeség után is tudnak hatni rám: a dráma működött, és simán megérintett a végjáték utáni szomorkás hangulat is. Ez – lehet giccsesnek mondani, de nekem nem volt az – egy kifejezetten jó és érzelmes lezárása a sztorinak, s bár én sem egészen értem, hogy fogják Kamcsatkát összekötni majd Hawkinssel  a negyedik évadban, de bízom benne, hogy a Duffer tesók kicsit sarokba dobják a Nagy Hollywoodi Hülyeségek Könyvét és saját kútfőből normális forgatókönyvet írnak.

Roppantul sajnálom az egészet, ez az évad számomra a Stranger Things univerzum szégyenfoltja lett – lehet, én vagyok hülye, hogy nem tudok átlépni néhány idiótaságon, de asszem az előző két fejezet túl magasra tette a lécet e tekintetben. Valahol mindig a szívem csücske marad a sorozat, de innentől már más lesz az elvárásom vele szemben. Én biztos nem ilyen irányba vittem volna el az egészet, sokkal jobban belementem volna magába Tótágasba, mi az, hogyan működik, miért is akarja az ott lévő átvenni az irányítást kis Földünkön – és egyáltalán hogyan lehetséges ez. De ezek után nagyon meglepődnék, ha valaha is válaszokat kapnánk ezekre a kérdésekre, úgy néz ki, maradunk a véres, trancsíros, eszetlen akció vonalnál, ahol nem számít, hogyan lehet az, amit látunk, csak a trendeknek megfelelő, pörgős, agyatlan történetet legyen. Mert tényleg látványos a tűzijátékkal megdobált mittudoménmilyen szörny vs gyerekek ütközete – de valljuk be őszintén, egy komplett idiótaság az is.

Az értékelés meg inkább az előző két évad iránt érzett erős kötődés ez évi utóhatását tükrözi.




60%




.
stranger - Keresés Movies14Téma: Niwrok írásai 2.0
Niwrok

Hozzászólások: 980
Megtekintés: 95642

Itt található: Kritikák, filmes gondolatok   stranger - Keresés EmptyTárgy: Stranger Things S3    stranger - Keresés EmptyPént. Júl. 12, 2019 9:29 am
.
Stranger Things S3

stranger - Keresés C3388510


A titkos kormánykísérletből megszökött El, kamaszodó barátai és Hawkins városának lakosai már kétszer verték vissza a Tótágasnak nevezett sötét dimenzióból érkezett lényeket, nem kevés áldozat árán... és most ennek jutalmaként úgy tűnik, gondtalanul élvezhetik végre a nyár adta örömöket. Sokan nem feledték persze az elszenvedett rémségeket, ahogy az áldozatokat sem, de ezzel együtt is szinte mindenki megtalálja a maga örömét a strandon, az újonnan nyitott pláza boltjaiban és mozijában, vagy esetleg egy új szerelem ölelésében, vagy ha kell, akkor az iskola befejezése után ez az első alkalom belekóstolni a felnőttek világába az első munkahelyeken. A sorozat eddigi eseményeihez képest már-már abnormálisan nyugodt, csillogó, világos és vidám a hangulat, így persze nem is maradhat ez sokáig így. Egy titkos csoportnak ugyanis tudomására jutott, milyen kísérletek folytak a mostanra elhagyatott Hawkins Laborban, és nem törődve a következményekkel kezdenek újabb kutatásokba... ez pedig felébreszti azt az eddig a sötétben rejtőzködő lényt, aminek új terve van a világ elpusztítására.

Kicsit írnom kellett a szörnyekről és a háttérről is, mert bár a bevezető megadja az alaphangulatot, az utána következő részek egy-két jelenetet leszámítva egy habkönnyű nyári tinifilmnek is elmennének. Nem mondom, hogy ez egy cseppet sem zavart (főleg az úszómester Billy-t stírölő, kiguvadt szemű háziasszonyoknál éreztem, hogy nem kicsit túlárad a limonádé), de alapvetően jó volt ezt a csapatot ennyire gondtalannak látni, akiknek csak a pubertás szokásos dolgaival kell megküzdeniük, úgymint barátok, csajok, pasik, szülők, ruhák, stb.. Különösen jó volt ezt látni Elnél, akinek végre van lehetősége kicsit jobban felfedezni a világot Max és Mike segítségével, mint átlag tinédzser, bármennyire is szigorúan akarja fogni Hopper sheriff apaként, és aki végre nem szakadt göncökben meg kopaszon kénytelen végigcsinálni egy évadot. Erre ráfűzve pedig van egy csomó kellemes apróság, olyan témák, amik egyértelműen a változás egy-egy pozitív vagy negatív hatásáról szólnak (például hogy hogyan húzták le Hawkins kis boltjai a rolót a pláza miatt), azokról sem feledkezve meg, akik félve vágnak bele egy ilyen változásba, vagy éppen ragaszkodnak a régi megszokásokhoz, például a gyerekkor dolgaihoz, és nem akaródzik nekik továbblépni.

Viszont ami a szörnyes részt illeti, kicsit csalódtam. Azt értem, hogy ebben a történetben nehéz újat behozni, hiszen az alapok elég kötöttek (és most még sokkal többet mozog a történet a kisvárosban, mint eddig összesen, behozva a képbe például a polgármestert), de mikor visszaolvastam az előző évados írásainkat, én is meglepődtem, hogy mennyire egy kaptafára készült ez az évad is. Szinte ugyanazokat a mondatokat fogalmaztam meg, mint amiket a második évad után leírtam, mintha a szereplők kicsit beleragadtak volna ezekbe a karakterekbe, és miközben szeretnének felnőni, erőszakkal visszarántják őket a gyerekkorba, és ugyanazt kell csinálniuk, mint legutóbb is. Így talán ennyivel van benne több, erőszakból, mert amíg az első két évad inkább a misztikumával és a homályvilág lényeivel keltett borzongást, csak rövid kitérőt hagyva a Resident Evil-szerű demi-dogoknak, itt már az első résztől fröcsköl a vér, mállik a hús, robbannak a belsőségek, csak hivatkozásnak használva a Tótágast, és én a trancsírnak sosem voltam akkora barátja, mint egy jó riogatásnak. Ettől még jó ez a másik dimenzióból ideszakadt Kisgömböc, de nem ragadott annyira el, nem kötött le annyira, mint az előző történetek.

Ezzel együtt is két dolog volt, ami nem igazán kedveltem ebben az évadban, és amiért a múltkorihoz hasonló élmény-számot ezúttal lefelé kerekítettem. Először is borzasztóan esetleges volt egyik-másik nyom, amik mentén a megintcsak túl sok részre szakadt csapatok elkezdtek gyanakodni, és jó pár dolog érezhetően csak azért került bele a sorozatba (aztán gyorsan elfelejtésre...), hogy egy-egy jelenetet segítsen kötni valahova. Ezek a gyerekek már kétszer megmentették a világot, de még mindig úgy írják meg őket Dufferék, mintha nyeretlen kétévesek lennének, akik nem beszélnek meg semmit. Ez oda fut ki, hogy kizárólag az utolsó részben mesélik össze a szálakat, és ezt pont azt az izgalmas fokozatosságot, egymásra épülést vette el a mostani etaptól, ami az első évadban például még jól megvolt... meg hát engem például erősen a The Strainre emlékeztet, ha úgy történik vérengzés egy kórházban, hogy arról másnap egy nyikkanás nincs, mindenki megy a vásárba önfeledten partizni. A másik gondom pedig a szálak egyikével volt, a fagyis bagázzsal, kezdve már azzal, ahogy azt a titkos üzenetet elcsípik. A hasonló filmekben persze mindig van egy kis humor meg játékosság, segítve a túllépést azon az itt is mindvégig, a három évadon átívelő abszurditáson, hogy egy csapat gyerek ilyen akciókban, titkos kormánykísérletek leleplezésében meg szabotálásában vesz részt... ez kb. az E.T. óta velejárója ennek a stílusnak. Ami viszont itt zajlik a titkos földalatti létesítménnyel és az egész háttérrel, az már inkább kínos, mint vicces, közben meg olyan mélyen és eltúlozva nyomva a kor hangulatához valamennyire persze illő, de messze eltúlzott sztereotípiákat, hogy az egész egy rossz karikatúrára emlékeztetett, amin eszembe sem jutott nevetni.

A harmadik évad egy kerekebb, teljesebb lezárását adja a Stranger Things sorozatnak, az eddigiekhez méltó minőségben adva elő egy újabb véres-rettegős sztorit a Tótágasról és El csapatáról, közben még egy nosztalgialöketet adva a rajongóknak, egy utolsó nyári élményt, mielőtt mindenkinek kényszerűen fel kell nőni, tovább kell lépni.

És ebben az egészben az a "legfurcsább", hogy állítólag lesz 4. évad is... Érdemes megvárni a stáblistás jelenetet Smile .


8/10
.
stranger - Keresés Movies14Téma: Niwrok írásai 2.0
Niwrok

Hozzászólások: 980
Megtekintés: 95642

Itt található: Kritikák, filmes gondolatok   stranger - Keresés EmptyTárgy: Stranger Things S2    stranger - Keresés EmptyPént. Márc. 30, 2018 12:43 pm
.
Stranger Things S2

stranger - Keresés Strang10


Az első évadot úgy néztem meg ebből a retró antológiából, hogy akár közvetlenül is folytathattam volna a másodikkal, amire a természetfeletti képességekkel rendelkező El, jópofa kis társasága a négy "kocka" sráccal, meg a titkos dimenziós, összeesküvős sztori minden alapot meg is adott. De azért még az ennyire jó sorozatoknál sem árt egy kis szünet nálam a kellő kíváncsisághoz... még ha az talán hosszabb is lett az előre tervezettnél.

Bármennyire is örült mindenki, hogy Willt sikerült kimenteni az egyfajta negatív tükörszerű dimenzióként létező "Tótágasból", az eközben elszenvedett áldozatok fájdalma és a szőnyeg alá söprésről szóló alku (hogy a labor békén hagyja Hawkins érintett lakosait, ha azok cserébe nem hozzák nyilvánosságra a labor módszereit és hibáit) sok feszültséget hagyott az emberekben és közöttük. Még nagyjából egy évvel az incidens után is ott van Mike-ban El eltűnése miatt, ott van Nancyben a bűntudat okán, ott van Joyce aggodalmában, és ott van egy csomó titokban, ami az egészet körbelengi, és aláássa... de ekkor még senki nem is tudja, hogy mennyire. Tótágas félelmetes lényei ugyanis a nyitva hagyott, bár kordában tartottnak gondolt (Malcolm prof a Jurassic Parkból elnézően mosolyog egyet...) Kapun keresztül továbbra is fenyegetést jelentenek, és "fű alatt" a kezdetektől készítik elő az inváziót, a Föld birtokba vételét. Úgy néz ki, megint Mike-ra és kis társaságára vár, hogy megpróbálják meggátolni ezt a tervet, de ők is tudják, hogy El nélkül erre sokkal kevesebb esélyük van... de nem is biztos, hogy nélküle kell próbálkozniuk.

A Stranger Things alkotógárdájának majdnem mindent sikerült megtartani azokból a pozitívumokból, amik az első évadot olyan hangulatossá és izgalmassá tették... bár mintha mindenből egy kicsit kevesebb lenne benne, talán a korrajzot maximálisan élvezetessé tevő zenéken kívül. Bőséges kínálat áll rendelkezésre persze a 80-as évekből, amiből lehet válogatni, és a korábbi szerepjátékos pince helyett igazi klasszikus közösségi tér lett a játékterem a sok arcade géppel, de nagyon jópofa lett a srácok jelmeze is, amivel a Halloweenre készültek. Az ifjak továbbra is remek csapatot alkottak, tetszett, ahogy az eseményeket még mindig az ő sajátos nyelvezetükkel magyarázzák (bár a Star Wars tényleg furcsán hiányzik), és továbbra is okosan színesítik a cselekményt azok a problémák, amik az ő korukban, szörnyinváziótól függetlenül is együtt járnak a kamaszodással... amikről azt hiszem, Hopper sheriff tudna a legtöbbet mesélni  Smile . Nekem tetszett a három-négy új szereplő is, például Max és Billy párosa, akik közül előbbi a csapat hiányzó lánytagjának pótlásaként a szerelmi rivalizálást hozta magával (mondjuk ez a Nancy-Steve-Jon trió mellett inkább csak vicces volt, mint hogy hiányzott volna), utóbbi pedig a kötelező "bully" figuráját, miután Steve erre az évadra igencsak megszelídült... de jó volt Baumann is, aki hidegháborús paranoiával és szovjet összeesküvés-elméletekkel fűszerezte a sztorit. Így ami a külsőségeit és a drámáját, az érzelmeit, a szereplők közti kapcsolatait illeti ennek az évadnak (is), abban nem nagyon találni kivetnivalót.

Ezt a kavalkádot mégis talán azért éreztem mégis kevesebbnek mint a múltkor, mert a meglepetés kényszerű elmaradása mellett is soknak éreztem az újrahasznosított elemeket, amiktől a ritkás negatívumok is jobban feltűntek... mintha Tótágas fakósága, szürkesége magára a sorozatra is kifejtené a hatását. Mert az egy dolog, hogy nekem a múltkori misztikus sztori jobban bejött, mint ez az inváziós, de nem is annyira éreztem kidolgozottnak, és talán az is közrejátszik ebben, hogy kevesebb a karakterek között az interakció. Például szemben a múltkori együttműködéssel, ahol a szálak lassan összefonódtak, így tárva fel a történet újabb rétegeit, most öt-hat szál fut teljesen külön, elaprózva a csapatot, és ennek nem egyszer a karakterek maguk is hangot adnak. Az például, hogy megint Will van a középpontban, a múltkori események után érthető (a "kémkedéses" vonal és az arra adott reakciók remekek voltak), de az már kevésbé, hogy ehhez megint Byers-ék házát kell kidekorálni, mint múltkor a villanyfüzérrel, ami nekem egy sokkal érdekesebb és érzelmesebb ötlet volt, mint ez a rajz. Az is jó ötlet, hogy kicsit tudjunk meg többet El hátteréről, mind az ő személyét, mind a labor kísérleteit illetően, de hogy ehhez a legképtelenebb, legértelmetlenebb helyről kerül elő egy aktákkal teli doboz, mindenféle magyarázat nélkül, azért már majdnem dühös voltam... így pedig a Nyolcas-féle kitérőnek sem tudtam igazán örülni. Az egyedüli pedig, ami nagyon nem jött be, az az volt, hogy Dustin bolondos, de bölcs haspókját sajnos egy buta, öntelt, és leginkább kínos figura irányába vitték el... mert annyira nem lehet valaki hülye, hogy a tavalyi eseményeket teljesen figyelmen kívül hagyva hazavisz egy fura kis lényt, ami két nap után lábakat növeszt magának, azzal a mesével győzködve magát, hogy ez csak valami ritka gyík meg ebihal, csak mert cukin eszi a nugátot  faceplam   faceplam ...

Leginkább az volt nekem a két évad között a különbség, hogy ez kevésbé összeszedett és aprólékos, mint az volt. Nem annyival, hogy kevesebbet adjak rá, de annyira igen, hogy úgy érezzem, nem volt elég az évadok közötti egy év arra, hogy a sztori hiányosságait ne sablonokkal kelljen pótolni.


8,5/10
.
stranger - Keresés Movies14Téma: R2-D2 írásai 3.0
R2-D2

Hozzászólások: 988
Megtekintés: 68101

Itt található: Kritikák, filmes gondolatok   stranger - Keresés EmptyTárgy: Stranger Things S2    stranger - Keresés EmptyPént. Nov. 17, 2017 8:29 pm
.

stranger - Keresés Rhe4SaO




Stranger Things S2




Egy évvel ezelőtt számomra a semmiből tört elő a Netflix 80-as éveket megidéző, misztikus, picit horroros tini sorozata – hogy aztán 8 epizódjával gyakorlatilag levegyen a lábamról. Az alkotók, nevezetesen Matt és Ross Duffer alaposan eltalálták azt a mixet, ami az embert egy ilyen felállású sorozatnál (filmnél) a fotelhez szegezi: remek karakterek, kegyetlen jó korfeeling, pici horror, pici misztikum és nem utolsósorban kiválóan adagolt történet. Csodás utazás volt az egész: a nosztalgiafaktoron túl olyan zseniális ötletekkel fogtak meg, mint mondjuk a Tótágas világa – a sorozat apró hibái ellenére hamar kedvencemmé vált. A folytatás hírének nagyon örültem, s nekem cseppnyi kétségem nem volt a felől, hogy a Duffer testvérek képesek egy épkézláb sztorit összerakni a második évadra, még úgy is, hogy Tizi eltűnésével azért érzékeny veszteség érte a karakterlistát: simán arra gondoltam, hogy Will és az ő kis változása majd elég lesz az évadra. S nem csalódtam!!

Kb. egy évvel járunk a kis amerikai város, Hawkins néhány lakójának életét felborító események után. A hatóság alaposan elsikált mindent, látszólag visszatért az élet a normális kerékvágásba – a lakók úgysem tudtak semmit a dolgokról, kis szereplőink meg kénytelenek voltak beletörődni, hogy a különleges lány, Tizi nincs többé. A korábbi csúnya, gonosz bácsik helyett újak jöttek, akik rutinos nézőknek természetesen az első percektől kezdve hasonlóan csúnya, gonosz bácsiknak tűnnek – hisz mi más is juthatna az embernek eszébe arról, ahogy vizsgálják az egyre gyakrabban fura tüneteket produkáló Willt, és ahogy próbálják titokban tartani valós kutatásukat. Látszólag semmi nem változott, de hadd jegyezzem meg itt az írás elején, hogy látva az egész évadot, óriási piros pont az íróknak ezért a szálért. A néző egyik meglepetésből a másikba esik, amikor is a szokottól eltérő módon kezd működni az Energetikai Labor, amikor majd a főbb szereplőink szorosabb kapcsolatba kerülnek dr. Owenssel (Paul Reiser) és munkásságával… ami ebből kialakul, az minden, csak nem tipikus forgatókönyv. Tótágas kapuja nyitva áll, a tudósok pedig próbálnak rájönni, mi is akar átjönni rajta, s hogy hogyan lehetne azt megfékezni – teszik pedig mindezt úgy, hogy az első évadhoz hasonlóan az elején halványlila fingunk nem lehet arról (megint), mire is mehet ki a játék. Egyébként fura… ez az egész másik dimenzióból érkező fenyegetettség manapság egyre gyakoribb a képernyőkön (Hellboy, Dark Tower, Doctor Strange, stb)… hmmm… csak nincs valami alapja, amiről nem tudunk?

Hogy még teljesebb és érdekesebb legyen a kép, van egy Nyolcasunk is, akinek rövid kis jelenetét nagyon sokáig nem fogjátok tudni hova tenni – de mindenkit megnyugtathatok, a Stranger Thingsben nincsenek értelmetlen, sehova nem vezető szálak és jelenetek. Nyolcasnak lesz még szerepe, nem is kicsi, vele kapcsolatban pedig óhatatlanul felmerül, hogy akkor mi van a többi elrabolt, felturbózott gyerekkel – Tizi testvéreivel. Az, amilyen képességet kapott Nyolcas, meg az egész koncepció persze óhatatlanul felveti a nem kis hasonlóságot az X-men univerzummal, de én erre most magasról tojok: amúgy is bírom a mutánsok rendkívül színes világát, s ha egy Alkonyat szériában tudtam örülni a különféle képességű vámpíroknak, képzelhetitek, milyen jó volt itt az elmét befolyásolni képes lányt, vagy esetleg a Jane erejű másikat látni. Remek lett kettejük közös epizódja, ráadásul az évadon belül egészen szenzációsan van elhelyezve – egy bődületes finálé előtt, egy izgalmas eseménysort megszakítva kicsit megpihenteti a nézőt. S ha már párhuzam: az X-men mellett, ami nekem természetesen eszembe jutott, az a Star Wars világa – hiába szerepel ezúttal kevesebbet a háttérben popkult tartalomként, a lány már-már Jediként képes viselkedni – csodálom, ezt a magas labdát még nem csapták le…

Sokat fogok mellédumálni, mert semmi fontosat nem akarok elárulni a történetről, ezt egyszerűen mindenkinek magának kell átélni. A lényeg annyi, hogy Willnek egyre nyomasztóbb élményei vannak Tótágasból, a fiúk nem tudnak neki segíteni, nem is igazán tudnak a dolgokról – ez is milyen jó már, hogy csak szép lassan avatják be őket – ráadásul lefoglalja őket egy Mad Max nevű titokzatos játékos, aki a kedvenc játéktermükben új rekordot állít fel a videojátékban. Az évad új szereplője lesz egy fura pár, a fiatal, vörös hajú lány, Max (Sadie Sink) és bátyja, a roppantul irritáló, de vagány Bill (Darce Hargrove). Két dolog tartozik ide: az egyik, hogy óriási dicséret a castingosnak, aki megtalálta ezt a két színészt, remek kisugárzással két remek figurát hoztak be a történetbe, remélem, még sokáig velünk lesznek (Bill vs. apu jelenet qrva jó). A másik, Billel kapcsolatos: van a vége fel egy szcéna, amiben a srác totál megidézte az  A bárányok hallgatnak Buffallo Billjét… ahogy kinéz, az beszarás. Csak ezen több ruha volt. Szóval ők ketten a friss hús a sorozatban, ők kísérik a korábbi szereplők útját, akik hamarosan rájönnek, hogy Will Byers előkerülésével és Tizi áldozatával koránt sincs vége a borzalmaknak. Sőt, csak most kezdődnek: a Tótágas lényei, maga a másik dimenzió kezd teret hódítani e világban is, a cuki kis gyíkocska pedig egy egész hadsereg vezére lehet – ha nem vigyáznak vele.

Minden korábbi karakter sorsa szinte tökéletesen van folytatva a második évadban. Igaz, a legelején néha még kapkodhatjuk a fejünket, mit is keres Nancy és Steve megint együtt, illetve hogy Jim rendőrünk miért is csinálja a kis erdei házában azt, amit csinál, de aztán olyan nagyszerűen jönnek egymásból az események, hogy öröm nézni. Nancyék szála korántsem annyira kínos, mint volt tavaly, sőt, egy bizonyos fordulat után kifejezetten aranyos lesz, az írók pedig elérték azt is, hogy az ember Steve-t favorizáljon egyes helyzetekben (zseniális!!). A szögekkel kivert baseball ütő meg… Negan után már nem ugyanaz: milyen óriási utalás már ez is!! Jó, nem akkora, mint a SupNatban volt, de akkor is… Jim meg… sokáig mérges voltam rá, miért nem engedi ki a kis vadállatot, aztán ahogy a flashbackekben feltárul közös egy évük, megértettem az óvó szándékot – ráadásul dramaturgiailag is nagyon fontos volt, hogy a kis ház lakója akkor, azért, oda és úgy menjen el, ahogy az megtörtént. Mondom, itt nincsenek ad-hoc események, itt minden kegyetlen jól ki van találva. Joyce karaktere külön gondolatot érdemel: Winona Ryder újfent remekül adta vissza a látszólag felszabadult, de belül fia újbóli elvesztésétől rettegő anya szerepét, az meg, hogy megajándékoztak minket Sean Samu Astinnal, mint Joyce leendő párjával, az egy újabb óriási piros pont. Bob, a figura, akit Samu játszik, ráadásul igazán fontos szereplővé lép majd elő, igaz, néha kicsit olyan, mintha még mindig Középföldén lenne, de ezt bocsássuk meg neki. Ott lesz ennek a történetnek is a sorsfordító eseményeinél, ő is kénytelen lesz szembenézni a Tótágasból átszökő szörnyek seregével.

Mert hát ez az egész új évad központi szála: megállítani valahogy az inváziót, Tizi nélkül, kitalálni, hogyan lehet bezárni azt a fránya dimenziókaput, elpusztítani a csápos szörnyeteget, a tököket elszárító indákat – úgy, hogy Will ne haljon bele. Apropó: nekem egyébként rettentően bejött ez a démonos-megszállós vonal is, de ezen ennyi évad SupNat után nem igazán lehet csodálkozni … másnak példának az Ördögűző és társai juthatnak eszébe róla, szerencsére Will nem hányja le anyját. Szerintem nem árulom el, sikerül-e, mindenestre nem kis feladat harcolni egy hatalmas erejű másik dimenzióbeli lénnyel: a Stranger Things második évada az első percétől az utolsóig egy roppant izgalmas és feszült kb. nyolc órás kalandot ígér. Benne van minden, ami korábban sikeressé tette, nagyszerű színészek, elképesztő hangulat, izgalom – 80-as évek stílusban. Kifejezetten sok és ötletes popkult kiszólás – a Szellemirtóknak pl. egy egész epizódot szenteltek – s ami engem még pluszban külön levett a lábamról, az a zene. Épp hogy csak elkezdtem nézni, mikor belefutottam a Shock! magazinon egy kritikába – és csak néztem egy nagyot, mit is keres ott sorozatajánló (persze, miért is ne?) egy metal portálon, de aztán mikor a házibuliban felcsendült a Shout of the Devil a Mötley Crue-től, majd később a Runaway a Bon Jovitól, és Kill em All lemezről (poszter a Falon!!!) a The Four Horsemen a Metallicától, majd magam alá vizeltem gyönyörömben. És akkor a Rock You Like A Hurricane-t és a Should I Stay or Should I Go-t még nem is említettem…

Oké, szőrös szívűek, vagy esetleg azok, akiket nem érint meg külsőségei és hangulata miatt ez a sorozat, azok bizonyára találnak benn hibát. Jómagam nem kerestem, így gyakorlatilag nulla negatív emlékem maradt meg róla – ha mindenképp valamit kell e témában említenem, talán azt tudom mondani, hogy bizony néha elvesztem a mi világunk és Tótágas egymásra hatásának kuszaságában, utóbbi működésében és szándékában: ahhoz képest, amit az első évadból láttunk belőle kicsit másra készültem, mint futkosó, Kaptár módra szétnyíló fejű gyíkkutyákkal vívott harcra. De talán majd jövőre… hisz a pók ott van Tótágasban, valaki meg majd csak kinyitja azt az ajtót megint…

És még valami, amit majdnem (szándékosan) elfelejtettem: igen, visszahozták. És jól. Qrva jól!  taps




90%



.
stranger - Keresés Movies14Téma: Niwrok írásai 2.0
Niwrok

Hozzászólások: 980
Megtekintés: 95642

Itt található: Kritikák, filmes gondolatok   stranger - Keresés EmptyTárgy: Stranger Things S1    stranger - Keresés EmptyPént. Okt. 27, 2017 6:51 am
.
Stranger Things S1

stranger - Keresés Promo310


Két okból sem kell nagyon írnom erről a sorozatról a történet szempontjából. Az egyik az, hogy már bő egy éve olvashattatok itt a Stranger Thingsről, de nekem mostanra sikerült csak pótolni. A másik, hogy azzal azért nem lehet vádolni, hogy túl eredeti ötleteket dolgoznának fel benne... de ahogy teszik, az megérdemli az elismerést.

Az ötletgazdák, az írás-rendezés jelentős részét is a kezükben tartó Duffer-tesók ugyanis soha egy pillanatra sem tagadták -nem is tudták volna-, hogy két fő inspirációjuk volt a sorozat megalkotásánál: Stephen King és Steven Spielberg. Alig pár héttel az Az mozis bemutatója után amúgy is adja magát az összevetés, amikor megint csak a természetfelettivel kalandokba és veszélybe keveredő tizenévesek alkotják a történet gerincét, még pontosabban egyikük eltűnése és az ő megkeresése, amiből kialakul egy mentőakció, de aki kicsit jobban ismeri King életművét, találhat más visszaköszönő elemeket, például nekem folyamatosan az Álomcsapda járt az eszemben, ahogy a különleges képességekkel bíró El bemutatásra került. Szintén El az, aki miatt az ST az E.T.-vel is szoros rokonságot mutat, akár csak a szaltózó furgonra, vagy az álruhás-parókás jelenetre gondolva. Így áll össze az újabb "lúzer" banda, akik a barátjukat keresve egy másikat találnak, egy elég furán viselkedő, a beszédét alig pár szóra korlátozó lányra bukkanva, akit befogadva gyorsan kormányügynökök és a közelben titkos kísérleteket folytató tudósok kereszttüzében találják magukat, miközben a szomszédaikból, ismerőseikből egyre többen válnak érintetté a bujkálásban, menekülésben és a küzdelemben... de csak úgy PG-13 módon.

A hangulatáról viszont nagyon szívesen írok, még ha ebben sem tudok olyan sokat hozzátenni a "kolléga" élménybeszámolójához. A hivatkozásokat látva sejthető, hogy a 30-as éveik elején járó Dufferék visszanyúltak az említett filmek korszakába, egyben a saját gyerekkorukba, és teleszórták annak díszleteit, párbeszédeit filmes relikviákkal, utalásokkal (1983-ban érthető módon ezek legnagyobb része a Star Warshoz kötődik), és mellé sikerült olyan soundtracket összeállítani, amely dalok még ma is jól hangzanak. A kertvárosi családi idill képeinek, a pincében a sokak általában ferde szemmel nézett szerepjátékokkal töltött órák jeleneteinek megidézésével, az iskolai rivalizálásokkal, csúfolódásokkal, klikkesedéssel, és még a többi eszközzel sikerült egy olyan korrajzot alkotni, amiből semmi nem lóg ki; amiben nincs sem hiányérzet, sem túlzásba vitt dolog. Persze nem a realizmus volt a lényeg, sokkal inkább a fenti filmekben használt stíluselemek tisztelettel felhasználása. De azért nem csak a múltba merengés határozza meg a sorozat hangulatát, hanem például a bonyodalmak forrását jelentő furcsa világ, az Upside Down, ami ma leginkább párhuzamos valóságnak mondanánk (egy olyan dimenziósíknak, ami egy sötét, rothadó tükörképe a mienknek), aztán meg mindazok a dolgok, amiket az ügynökök a tevékenységük elfedésére, titokban tartására használnak.

Amit még mindenképpen figyelembe ajánlanék, azok a remek karakterek, illetve a hozzájuk kapcsolódó alakítások. A kedvencem ebből a körből Joyce volt, akit a mostanában elég kevés filmben látható Winona Ryder testesít meg, és aki olyan átéléssel hozza a nem kicsit hisztérikus, de a fiáért nem csak a tűzbe, de a józan ész határain is bőven túlra menő anya reménykedését, amit nem tudtam nem szeretni... az az egész koncepció a fényfüzérekkel, karácsonyfa-izzókkal zseniális volt, nálam a film csúcsát jelentette. Érdekes volt Jim, a sheriff figurája is (David Harbour személyében), akit egy kis személyes drámával próbáltak közelebb hozni a nézőhöz, de miközben egy megkeseredett zsaruról van szó, egyben az ő elszántsága, kíváncsisága is kell hozzá, hogy ne fulladjanak már az elején kudarcba az események... ezen túl pedig hozzá kötődik az egész évad simán legdurvább jelenete (a bonctermes). Nagyon jók voltak mellettük a kölykök, mindegyik a saját mentalitásával (a Vezető, a Realista és az Udvari Bolond (aki folyton a hasára gondol, de nagy igazságokat is tudott mondani)), és mindegyik a maga kis defektusával, hogy mintha nem lenne elég a kalamajka, még a kamaszkor küszöbén átlépéssel is kénytelenek legyenek kicsit elbajlódni. Mondhatnám tovább is, de a legtöbb epizódnak jó ritmusa, gördülékeny cselekménye volt, pár nem is az, hogy "vontatott", de azért elég komótos szakasszal. Az egy, amit a főbb szálak közül kicsit gyengébbnek találtam a többihez képest, az Nancyé volt; hiába kellett az ő és Jonathan tapasztalata, kis bosszúvággyal vegyült bátorsága is a végső leszámoláshoz, aztán meg Steve felbukkanása, nekem sok volt az odáig vezető középiskolás civakodás.

Szóval aki a 80-as években nőtt fel -még ha itt, a keleti blokkban ennek más is volt a hangulata-, és még nem látta ennyi idő után sem, azért bőséggel találhat olyan dolgokat a Stranger Thingsben, amire nosztalgiával gondolhat vissza az amúgy kellemes szörnyes-kormánykísérletes alapsztori keretei között. Egyébként is bárkinek jó szívvel ajánlom a minősége és a hangulata miatt. Aki pedig már túl van az első évadon, annak talán jó volt ez emlékfrissítésre, mert hamarosan jön a folytatás... konkrétan ma este  Smile .


8,5/10
.
stranger - Keresés Movies14Téma: R2-D2 írásai 2.0
R2-D2

Hozzászólások: 992
Megtekintés: 87409

Itt található: Kritikák, filmes gondolatok   stranger - Keresés EmptyTárgy: Stranger Things S1    stranger - Keresés EmptyCsüt. Aug. 11, 2016 12:45 am
.
stranger - Keresés DPayKK6





Stranger Things S1




Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de én készülése közben/előtt az égvilágon semmit nem hallottam erről az újabb Netflixes csodáról – nem hiába, ha valaki nem bújja hetente a sorozatos blogokat, az lassan a már-már mérhetetlen mennyiségű film- és sorozatkínálatban könnyen lemaradhat valamiről. Erre a Stranger Thingsre is csak úgy kaptam fel a fejem, hogy a neten belefutottam az őt övező eszméletlen hype-ba, ami ugyan nem lett volna önmagában elég a belekezdéshez , ha nem a Super 8-hoz, az E.T.-hez, a Harmadik típusú találkozásokhoz… no meg persze Stephen Kinghez és az X-aktákhoz hasonlítják. Ez az időszak, amikben ezek a filmek játszódnak, különösen kedves pici szívemnek, a sorozattal kapcsolatban meg szinte mindenhol kiemelték, hogy talán legnagyobb erőssége a hangulata, a 80-as évek megidézése – innentől már csak az volt a kérdés számomra, hogy a bicikliző gyerekek nosztalgiateremtő cukisága mögött vajon mit rejt a sorozat történetileg. Hogy csak azért jó-e, mert valakiket (engem?)képes visszaröpíteni az időben gyerekkorukba (ez sem elhanyagolható szempont, de nem minden), vagy valóban sikerült-e egy igazán ütős, izgalmas sztorit is összehozni az íróknak?

A válasz egyértelműen IGEN. Ez a nyolc részes sorozat tényleg egy igazi adrenalin bomba lett, miközben valóban megidézte az ember gyerekkorát – pontosabban megidézett egy korszakot, amiről az embernek nagyjából ezek jutnak eszébe. Ebből a szempontból azért nem elhanyagolható tény az sem, hogy egy átlag magyar kisgyerek abban az időben nem Dungeons &Drangons szerepjátékkal játszott, hanem mondjuk tarzan-üvöltéssel a közeli diófáról ugrált le … de a bicikli az nagyjából stimmelt ... így – ahogy az egyébként a hasonló témájú amerikai ifjúsági filmeknél lenni szokott –, inkább csak a korszak hangulata jön át a képernyőn, mint a konkrét tárgyakhoz, gegekhez való kötődés ( Rolling Eyes  The Thing plakát a falon… hol voltunk mi attól??). Egyszerűen működik, minden: a zene, a korrajz, maga az az ingerszegény atmoszféra, ami a mostanihoz képest roppant szembetűnő tud lenni – ezek pedig tényleg alapjaiban meghatározzák a sorozat hangulatát. De ahogy mondtam, önmagában ez még messze nem lenne elég, és akármekkora nosztalgiát is képes volt belőlem kiváltani, ettől még nem ájultam volna el.

Baromi nehéz erről az egészről spoilermentesen írni, a történet elején egy kis baráti társaság mindennapjaiba csöppenünk bele. Will, Mike, Lucas és Dustin, a négy jóbarát, akik épp D&D szerepjátékot játszanak egyiküknél az alagsorban, első pillantásra négy egyszerű (amerikai) vidéki srácnak tűnnek – de aztán hamar kiderül, hogy nem kicsit „kockák”, ennek pedig néha ára is van a suliudvaron. Ők lesznek a történet egyik (központi) szála, közülük fog eltűnni az egyik srác, akit majd egész évadban keresni fognak, s ez a keresés majd többször próbára is teszi a kis barátságukat. Talán nem nagy spoiler – hisz hát az első epizód címében is szerepel –, közülük Will Meyers lesz az a kiskölök, akit elragad valami, amiről sokáig semmit sem tudunk, ő lesz az, akinek családján keresztül bejön a képbe a sztori második szála… az összetört anya és az antiszociális tesó szála. Will anyja, Joyce (Winona Rider) totál összeomlik fia eltűnésétől, amúgy sincs túl jó passzban, hisz válása után egyedül neveli fiait. Will volt a fiatalabb, Jonathan (Charlie Heaton) az idősebb – róla annyit érdemes tudni, hogy ő a város különce, a kapcsolat és barátok nélküli srác, a magányos farkas – akit azért nagyjából mindenki békén hagy. A Stranger Things amúgy már ezekben a jellemekben messze túlteljesíti az elvárásokat, mert bizony itt minden képbe kerülő szereplőnek, minden egyes karakternek jól felépített, nem túltolt, hiteles jelleme és motivációja van. Néhány eseményt ismerve Winona Rider életéből, végig azon gondolkodtam, mennyire is nem kell magát megjátszania…

… őrült anyaként. Az a szitu ugyanis, hogy miközben a fél kisváros Willt keresi, a fiú kapcsolatba lép anyjával – villanykörtéken keresztül. Na most, mit szólnátok, ha bemennétek egy lakásba, ami tele van aggatva karácsonyfaizzóval, ahol egy nő egy szekrénybe kuporodva, a lámpák felvillanó fényével, eldöntendő kérdésekkel próbálja megtudni fiától, hol a fenében is van?? Ugye? Ugye, hogy őrültnek tűnne – ajaj, mennyivel hitelesebb ez az állapot, mint az Amikor kialszik a fény depressziója és magára hagyása, mennyivel értelmesebb és világosabb útmutatásokat ad – ugye, hogy te sem tartanád teljesen komplettnek a nőt?? Még a nagyobbik fia sem tartja annak, a kisvárosban egyedül a sherrif, Jim (David Harbour) az, aki – jól megindokolt és később ki is fejtett!! személyes okokból – picikét hinni kezd neki és elkezd nyomozni saját szakállára. Ő az, aki aztán elég messze jut majd a dolgok felderítésében, ő az, aki rájön, hogy a város határában működő titokzatos energetikai cégnek bizony köze lehet Will eltűnéséhez. Nézőként így kész Kánaán látni a fals nyomot, a jó szándékú, de teljesen tévútra tért gondolatokat arról, mi is zajlik a kisvárosban: mert az elején még senki nem tud a sorozat abszolút központi szereplőjéről, Tizenegyről.

Will eltűnésekor az erdőben egy majdnem kopasz kislány ténfereg, kórházi ruhában, éhesen, láthatóan megszökött valahonnan. Az, hogy megszökött, az majd akkor lesz nyilvánvaló, mikor jönnek érte a csúnya gonosz bácsik a fekete autóban – vesztükre – az viszont, hogy a lány kicsoda, micsoda és honnan jött, nagyon sokáig rejtély marad. És ez jó, nagyon jó. Sorsa aztán összefonódik a Willt saját szakállukra keresni kezdő baráti csapattal, így a teamben ő lesz a negyedik tag: fura, mindig éhes, gyakorlatilag nem tud kommunikálni, picit, mintha fogyatékos lenne – egészen pontosan olyan, mint aki ma született – viszont „szuperereje” van, ahogy Dustin mondja. Tizenegy amúgy a sorozat egyik legnagyobb titka, ha csak arra építették volna az egészet, ki is ez a kislány és mit akartak vele, hogy egy vidéki kisváros hogy menti ki a gonosz cég kezéből – nos, akkor is remek sori lenne. De hol vagyunk ettől!!!    Shocked    Anyám… az a helyzet (amit megint csak nem árulhatok el, mi az), hogy Willt egy egészen zseniális helyre tették, ahonnan Tizenegy tulajdonképp jön, s ami az utóbbi idők legzseniálisabb ötlete. Nekem néhány jelenetnél már menet közben eszembe jutott, hogy hát hiszen ő OTT (jaj, de kár, hogy nem írhatom meg, melyik film alapján...  bounce  bounce  - annak a filmnek amúgy az volt a legeslegjobb része, az egyetlen értékelhető része) van, de amikor valójában is megjelenítették ezt, az egyszerűen beszarás. Icipicit a végén ugyan belekavarodtam annak a helynek, lényeinek a szabályaiba, kicsit talán túl nagyra bővítették Tótágas határait, de egye fene. Önmagában a léte zseniális.

Van még a Stranger Thingsnek egy másik fontos, meghatározó eseménylánca, szereplője is: egy idegen lény, ami embereket rabol, ami valahogy kapcsolatban van a titkos kísérletekkel, s ami Joyce falából is képes előbújni. Létezése persze nem egyértelmű senki számára, szerencsétlenségére csak az amúgy is bolondnak tartott Joyce, no meg a kommunikálni képtelen Tizenegy tud róla… meg még valaki, akin keresztül újabb karaktereket (és az egész sori legidegesítőbb elemét) is becsempészték a sztoriba. Mike nővére, Nancy (Natalia Dyer) ugyanis egyik barátnője eltűnése után kénytelen hinni a lényben, egy kis segítséggel ő is saját nyomozásba kezd, sőt, ő lesz először, aki rátalál majd Tótágasra is. Az még nem is lenne rossz és felesleges az ő behozatalával, hogy immár három különálló nyomozás zajlik Will illetve a lény után, mert a maga nemében mindhárom szál szenzációsan izgalmas és nagyon jól van egybefűzve az egész – a baj a love storyval van. Az szerintem nagyon nem kellet volna: értem, hogy egy ilyen félig-meddig ifjúsági filmnél – bocsánat, sorozatnál – fontos hogy, a kamaszok lelkivilágát, magánéletét, gondjait is bemutassuk, de nekem ez a Nancy vonal a sori elején bicskanyitogatóan irritáló volt. Az egész, ami történt: Nancy, mint irtó naív és buta picsa, a dzsigoló Steve, annak majom haverjai…oké, hogy van/volt ilyen, de részben a Stranger Things izgalmi faktorából, feszültségéből vett el, megtörve a lendületet, dinamikát – részben meg hülyét csinál szereplőiből. Gondolom, az volt a szándék, hogy Nancy és Steve is szépen jellemfejlődjön az évad alatt, de engem inkább irritált kapcsolatuk… egészen addig, míg ugyebár Steve némi sérülést össze nem szed.

Hibát, nemtetszést, én mást nem tudok mondani. A Stranger Things számomra nem lehetne ennyire jó, ha a színészei, hangulata mellett az első percétől az utolsóig nem lenne egy rettentően jól felépített, átgondolt, hiteles és izgalmas forgatókönyve. Amiben tényleg odafigyeltek mindenre, amiben az ember nem fogja a fejét, hogy hát ez most mi volt. Amiben gyakorlatilag nincsenek mellékvágányok, elfelejtett szereplők, idióta időhúzások. Amiben látszik, hogy az alkotók kigondoltak valamit, amit volt idejük, lehetőségük megvalósítani: elvileg van szó második évadról is, de ha nem lesz, ez tekinthető egyfajta nyugtalanító lezárásnak – de lezárásnak. Ha lesz S2, én tuti jövök. Ez a Tótágas… ember, ez valami qrva jó…





85%



.
Vissza az elejére 
1 / 1 oldal
Ugrás: