2 találat

.
A préri urai / Hell or High Water

R2-D2 írta:

A préri urai

Tegnap óta azon tűnődöm, mi a francot keres ez a film az idei Oscar kínálatban. Elképzelni sem tudom, mi az a titkos összetevő, ami rávette az Akadémia jelölőit, hogy ezt a bankrablós-texasos-roadmovies akciófilmet a legjobb kilenc közé nevezzék. Mert akárhogy forgatom, csűröm-csavarom, sem az indiános vonal, sem a bankos/pénzügyes vonal nem annyira jól kidolgozott, hogy akkora erő lenne benne… ha meg a drámaisága miatt… nos, nem tudom, ki hogy van vele, de tök egyértelmű, kiszámítható és logikus, ami ennek égisze alatt a karakterekkel történik. Szóval… nem tudom. Ez jó esetben egy szépen fényképezett, kicsit művészi, kicsit odamondogatós, szurkálós akciófilm, amiben egy testvérpár több bankot kirabol Texas államban: nem rossz, egyszer simán meg lehet nézni, de ha most hirtelen valamihez viszonyítanom kell, akkor a kétes emlékű Országúti bosszú, illetve a 70-es évek autósüldözéses filmjei jutnának eszembe.

70%

Ahhoz képest, hogy ettől vártam talán az Oscar-mezőnyben a legjobb film jelöltek közül a legkevesebbet, és hogy emiatt elég lesajnálóan nyilatkoztam róla előzetesen, ez volt talán a legkellemesebb meglepetés közülük. Nem azért, mert annyira jó, hanem mert vagy jobban össze van rakva, vagy egyenletesebb, és nem egy drámánál ragad le, mint egyik-másik. A téma, a bunkóság és az erőszak ellenére meg jól is szórakoztam rajta.

Ha nekem kapcsolatot kellett volna keresni, akkor a Sugarlandi hajtóvadászatot meg a Thelma és Louise-t mondanám, mert ezekben volt téma az a küzdelem, ami a "kisemberek" igazságérzete meg a törvény és rend szervezete közötti zajlik, ami igazából mindkét fél akaratán kívül elfajul, egészen a nem túl kétséges végkifejletig. Ebben kap szerepet most a "gonosz" pénzügyi rendszer, a kizsákmányoló bankárok, amit az út mentén sorakozó óriásplakátok szemléltetnek; ez a hitelspirál a puszta életben maradásért, amiből nincs kiút. Nyugat-Texasban meg aztán főleg nincs, ahol a szárazság és a gyér termés miatt mindig a legkevesebből kellett kihozni a legtöbbet, és az sem volt elég sok mindenre... mert mégsem találhatott mindenki olajat a hátsó udvarban, csak a legszerencsésebbek meg a Ewingok. Talán ezért is -ahogy mondjuk itthon is Ambrus Attila-, a Howard-tesók is mindaddig még majdhogynem szimpatikus figuraként jelennek meg a mellékszereplők és a nézők számára, amíg az okosan kimódolt hadjáratuk nem jár gyilkosságokkal, amikor a körülmények változása miatt nagyobb kockázatot kell vállalniuk, mint amekkorával eredetileg kalkuláltak, és ami nélkül a rablássorozat még akár bocsánatos bűn is lehetett volna a jog szemében.

Amiért ez mégis több, mint egy sima bankrablós film, amiért mégsem mindegy, hogy "eső vagy fagy lenne a háttér, esetleg a Sziklás hegységgel vagy a felhőkarcolókkal", az éppen a környezet miatt van. Én sokkal inkább azt éreztem, hogy a helyszín, ami esszenciális, a kor viszont lehetne más, mondjuk visszaugorva 150-180 évet, és akkor akár megkaphatnánk ugyanezt a sztorit. Ugyanúgy lennének benne banditák, sheriff meg indiánok, ugyanúgy a pénzeszsákokról meg a törlesztők alatt nyögőkről, a zsebkendőnyi földterületükért küzdőkről szólhatna a film, ugyanúgy kihalt porfészkeket, marhacsordákat mutatna a kamera, csak autók helyett több ló lenne benne, kamion helyett postakocsi, a távolban meg épülnének a sínek. Az a cowboy fogta meg szerintem leginkább a lényeget, aki kifakadt azon, hogy másfél évszázada pontosan ezt csinálta volna, mert ezt a vidéket, ezt az életformát ennyire elkerülte az idő. Ezt nekem a bankok felszereltsége fejezte ki a legjobban, ahol nem "biztonsági rés" van, hanem informatikai kőkorszak, mert a problémát az okozza, hogy most építik ki a VHS-alapú megfigyelő rendszerek helyett a digitálisat... 2016-ban, az okostelefonok korában, amikor már azért nem csak a mosópor intelligens...

De a társadalmi vonatkozásai mellett a személyesek is jól illettek a filmbe. A bankrabló testvérpár tényleg lassan feltáruló háttere, a kapcsolatuk mélysége egyszerre volt dinka és megkapó... azért kevesen mondják ilyen szeretettel egymásnak, hogy "Kapd be a faszom!", csak azért, hogy a kritikus pillanatokban ne érzékenyüljenek el texasi férfihoz már-már méltatlan módon   . Minden jelenettel egyre újabb és újabb rétegek derülnek ki az életükről, Chris Pine és főleg Ben Foster pedig nagyon jól átadják ezt, a múlt eseményeire, például a szüleik halálára vonatkozóan éppúgy, mint amilyen kilátástalanságban ebbe az egészbe belevágtak és ahogy azt végigcsinálják. Ehhez képest Jeff Bridges nyugdíj előtt álló nyomozója legtöbbször inkább a komikus vonalat erősíti, még az állandó beszólógatásai is a helyettesének csak csipkelődésnek tűnnek (pedig azért közel sem azok). Viszont az évtizedes nyomozómunka minden napja is ott van az alakításában, az is, amivel már esze ágában sincs rohangálni a tolvajok után, csak szépen megvárja, hogy a csapdájába sétáljanak, de az is, hogy tudja, talán ez lehet az utolsó alkalom egy kis mozgalmasságra, és amikor személyessé válik a dolog, akkor nincs kegyelem... De nem csak a fő szál, hanem a melléksztorik is nagyon tetszettek, főleg mondjuk a két pincérnő; az is, amelyiket nem érdekli, honnan van a borravalója, amíg abból kijön a félhavi törlesztő, és az is, amelyik 44 év után már aligha tud mosolyogni a vendégekre... és azok nem is nagyon igényelnék.

Illetve de, egy újdonság volt a filmben, mégpedig...

Spoiler:

Szerintem nem elemeiben kell keresni az okot a jelölésre, hanem egyben, indiánostól, bankostól, lovasostól, és azt még hozzátenni, hogy az amcsik adják az Oscart. A Hell or High Water ugyanis nekem egy kiváló XXI. századi western volt, miközben azon túl is működött családi drámaként, hogy nagy újdonságot nem villantott... Komolyan, nálam simán az idei Oscar-jelöltek élbolyában van.

8,5/10
.

.





A préri urai / Hell or High Water





Tegnap óta azon tűnődöm, mi a francot keres ez a film az idei Oscar kínálatban. Elképzelni sem tudom, mi az a titkos összetevő, ami rávette az Akadémia jelölőit, hogy ezt a bankrablós-texasos-roadmovies akciófilmet a legjobb kilenc közé nevezzék. Mert akárhogy forgatom, csűröm-csavarom, sem az indiános vonal, sem a bankos/pénzügyes vonal nem annyira jól kidolgozott, hogy akkora erő lenne benne… ha meg a drámaisága miatt… nos, nem tudom, ki hogy van vele, de tök egyértelmű, kiszámítható és logikus, ami ennek égisze alatt a karakterekkel történik. Szóval… nem tudom. Ez jó esetben egy szépen fényképezett, kicsit művészi, kicsit odamondogatós, szurkálós akciófilm, amiben egy testvérpár több bankot kirabol Texas államban: nem rossz, egyszer simán meg lehet nézni, de ha most hirtelen valamihez viszonyítanom kell, akkor a kétes emlékű Országúti bosszú, illetve a 70-es évek autósüldözéses filmjei jutnának eszembe.

Egy kisváros kis bankjánál kezdünk, reggel 8 körül, mikor is egy kék autó gördül az épülethez. Két símaszkos faszi száll ki belőle, majd a szerencsétlen pénztárosnőt kényszerítik, hogy adja át a bevételt – pontosan a kasszában tárolt készpénzt, apró címletekben. Csak pár perccel később derül ki, hogy a két férfi testvér, a Howard család még élő tagjai: a Tanner és Toby gyerekek. Az mondjuk jó, hogy tulajdonképp úgy megyünk bele a filmbe, hogy 5-10 percig nem is látjuk a főszereplők arcát, azt csak a meneküléskor, a kocsiban pillantjuk meg először. Ekkor derül ki az is, hogy az egyik rác, a Tanner fiú (Ben Foster) a vagány, ösztönlény, balhésabb, míg a másik, Toby (Chris Pine) az ész, aki jóval megfontoltabb és visszafogottabb társánál. Viszont még semmit sem tudunk arról, mi is az, amiért rabolnak – ebből a szempontból meglehetősen okosan építkezik a film, szép lassan áll csak össze a kép. Tulajdonképp, ahogy beülünk velük a kék autóba az első reggelen, úgy fedezzük fel ezt a világot, úgy ismerjük meg a két srác múltját, a körülményeiket, a családi hátterüket („Ezért nem ellenkeztem tovább, inkább lelőttem a rohadékot.”) – no meg a legfontosabbat, hadjáratuk célját. Ez egészen jó koncepció, ez tetszett, érezni rajt az átgondoltságot… bár… már ekkor két apró dolog is szöget ütött a kis fejembe. Az egyik a nyomok eltüntetése és az autók… most komolyan? Ez ilyen egyszerű lenne? És minden napra áll a garázsban egy új rablóautó?? Honnan? Miből?? És miért is nem lehet visszanyomozni, kié is az a jármű?? Különösen az egyszemélyes bankrablás után???

De még ennél is érdekesebb, magának a bankhálózatnak az ügye… el nem hiszem, hogy ilyen biztonsági rést hagy bármelyik bankhálózat, ráadásul az összes fiókjában, egyidőben… persze, így van értelme a történetnek, a két fiú ugyanis pár nap alatt végezni akar a munkával, egy jól meghatározott cél érdekében, egy jól meghatározott összeg reményében. Maga amúgy ez az egész cél, amire kell nekik a lóvé, ahogy azt legalizálják, az nagyon tetszett, valamint remekül működik a két testvér karaktere is egymás mellett – ha ellenkező neműek lennének, akkor azt mondanám, a kémia, de itt csupán testvéri kötelékről van szó. Kicsit Robin Hoodos feelingje is van az eseményeknek, a két bankrabló pedig nagyon sokáig szimpatikus figura (sőt, igazából nekem végig az volt, függetlenül attól, miket tettek), így megint csak az a fura helyzet áll elő, hogy tulajdonképp két bűnöző bőrébe sikerül belebújni – már az első percekben. Ugyanakkor nem először mondom, hogy ha egy vagány karakter egy filmben/sorozatban megtesz bizonyos dolgokat, akkor az az esetek túlnyomó többségében meghatározza a sorsát… és ebből a Hell or High Water sem kivétel. Fixen lehet tudni, ki hol végzi a történet végén, az erre a szálra épített drámaibb vonal pedig hatástalan.

Elvileg aztán azon sem igazán kell gondolkodni, hogy a fiúk nyomába eredő ranger páros, a nyugdíj előtt álló Marcus (Jeff Bridges) és indián társa, Alberto (Gil Birmingham) hogy végzi... hisz hát ugye ők a jófiúk a történetben, a hatóság képviselői, akiknek papírjuk van arról, hogy ölhetnek. Nos, nem tehetek róla, de nekem egyáltalán nem volt szimpi ez a páros – ez pedig egyértelműen Marcus karakterén múlott. Annak ellenére, hogy Bridges zseniálisan játssza a figuráját (vagy talán pont azért) valahogy eltávolított az a stílus, ahogy a vén zsaru beszélt mindenkivel. Különösen igaz ez a társával kapcsolatban: egy-egy jól sikerült és ötletes poénon kívül kifejezetten fárasztó és degradáló volt a rasszista duma, amit Marcus nyomott. Nem is egészen értem, a filmnek mi célja volt vele, ahhoz rohadtul kevés és súlytalan volt, hogy komoly társadalmi mondanivalót lehessen építeni rá, ahhoz viszont pont elég volt, hogy a mozi egyik pozitívnek szánt figuráját mélybe taszítsa. Alberto meg… amolyan tipikusan mulya indián, én a helyében lehet, rég pofán vágtam volna társamat. Mindazonáltal talán ez az egyik vonal, ez az indiános, őslakosos vonal, az azzal való szembenézés nagyon halvány parazsának illúziója, ami megbirizgálhatta az ítészeket.

A másik meg talán a banki kizsákmányolás. Ugye, eleve e körül forog az egész sztori, a csúnya bankok kontra szegény kizsákmányolt emberek – no de ebben a témában különösen az utóbbi időben rengeteg nagyszerű tényfeltáró játékfilmet láttunk. A Hell or High Water (kíváncsi leszek a magyar címére, ha lesz valaha) egyáltalán nem hordoz magán semmi újat e témában, amit tartogat, az roppant mód felszínes és nagyvonalú. Épp hogy csak egy kis háttér a két testvér rablóhadjáratához… úgyhogy én ezt az összetevőt sem tudom hova tenni. Ezek után viszont nem marad más, mint a nagy amerikai környezettanulmány értékelése: az, hogy a benzinkúton az autók mellett még lóval is közlekednek – lol, talán még vályú is van – illetve hogy szegény cowboyok terelik a marhákat a szabadban. Azt készséggel elismerem, hogy van hangulata a mozinak, tényleg átjön a texasi feeling, a sivatag, a vidéki lét, a nihil – no de hogy ez nevezést érjen… hát nem tudom. Ebben a sztoriban semmi rendkívüli nincs, ezt simán behelyezhetnénk más környezetbe, s akkor sem lenne túl nagy különbség. Csak mondjuk a tikkasztó hőség és szárazság helyett eső vagy fagy lenne a háttér, esetleg a Sziklás hegységgel vagy a felhőkarcolókkal…

Ennek ellenére teljesen korrekt film a Hell or High Water: izgalmas, mikor kell, néha vicces is, jó karakterei vannak, van némi felületes mondanivalója és szenzációsan van fényképezve. Talán néha már túlkombinált is, az országúton rohanó autó többször is több aspektusból filmezve kissé unalmas, meg egyébként is, néha túlságosan soknak éreztem a csodás tájon elidőző kamerát. Ha ez a kétségtelenül szuggesztív képi világ az elején magába tud szívni, akkor nyert ügyed van, akkor majdnem mindegy is, hogy az egyébként nagyszerű színészek mit művelnek a vásznon. Ha nem – mint pl. engem – akkor is lehet élvezni ezt a mozit, de úgy csak egy szimpla akciófilmként, ami megkapargatja néhány fontos kérdés felszínét… viszont az átütő erő hiányzik belőle. Ahogy nézem, a film szkriptjét az a Taylor Sheridan írta, aki anno a SoA-ban Hale seriffet játszotta – nos, lehet, a világ jobban járt volna, ha megmarad színésznek. Előző (és egyben első) forgatókönyvéből, a Sicarióból és ebből is hiányzik valami, ami igazán összefogná és csúcsra emelné az élményt… talán majd legközelebb.



Kétlem, hogy ez idén bármi díjat is nyerne Oscaréknál - akkor meg aztán végképp nem jut el hozzánk -, de valahol nem is érdemelné meg.



70%



Update: A film magyar címe az HBO-n A préri urai lett...  





.