3 találat

.
Gotham S3




Bár a mozikban Nolan és Burton kivételével eléggé botladozik a köpenyes igazságosztó (Robert Pattinson, tényleg ?!), a tévék és a számítógépes játékok eddig szerencsére elég jól vizsgáztak nálam, és ezek miatt még mindig Batman világához és Gothamhez kötődöm leginkább a képregényes univerzumok közül. Magát a Gotham sorozatot, mint előzményt is ezért kezdtem el nézni. Mert ahogy már meséltem, Batmant leginkább az Animated Seriesszel tudom azonosítani, azon keresztül és úgy ismertem meg... de azt is tudom és elfogadom, hogy ezek így elég gyerekesek, még a vér és az őrület ellenére is. Nekem a Gotham is akkor működött a legjobban, amikor az ismert figurák köszöntek vissza benne, a saját jellegzetességeikkel (amit a Fish Mooney féle gengszteres szál és a Bruce Wayne tinédzseréveihez való kötődés miatt ritkán, bár egyre gyakrabban kaptam meg), de az Arkhamban tett kiruccanással és Dr. Strange elszabadult kísérleteivel végre ennek is eljönni látszott az ideje... És lőn, bár nem éppen úgy, ahogy vártam.

A laborból elszökött szörnyszülöttek és mutánsok ugyanis rövid úton kiíródnak a sztoriból, igazán csak a kissé átalakult alaphelyzetet hagyva maguk után, amiben Jim Gordon fejvadász-magánnyomozóként tevékenykedik, Pingvin politikai babérokra tör, Barbara és Tabby Galavan pedig közös vállalkozásba kezdtek egy éjszakai klub formájában. Aztán mintha nem is kb. 10-15 évvel korábban lennénk, úgy kezdtek felbukkanni az általam is ismert szereplők. Múltkor is említettem, hogy a Batman-univerzum feltűnően gyakran szemezget az Alice Csodaországban karakterei közül; ennek köszönhetően például most nem csak a Kalapos, azaz Jarvis Tetch jelenik meg, mint a húgát (nem fogjátok kitalálni, Alice-t...) kereső, zakkant hipnotizőr, de erről a vonalról megidézik még Tweedle Dum and Tweedle Dee párosát, akik itt éppen pankrátorok, és a Fehér Nyúl is kap egy kameót. Egészen érdekes volt, ahogy ebből az egy szálból sorra nőttek ki azok, amik az évad menetét meghatározták, érintve még az olyanokat is, hogy Jim Gordon korábbi nője, Lee a nyugdíjba vonult Falcone fiának az oldalán tér vissza a történetbe, vagy ahogy a végére ez már egész Gothamre jelent fenyegetést. Arról is szó volt, hogy sok klasszikus karakternek megvan a "magja", amiből majd például a Macskanő, Joker vagy Rébusz kisarjad, de ezek eddig megmaradtak utalás szintjén; igazán csak Pingvin jelent meg teljes pompájában, az ő eredettörténetével, az előző évadban rövid időre megmutatott Mr. Freeze után most viszont váratlan húzások sorozatával itt van szinte a teljes mozis brigád. Ebből Méregcsók volt a meglepőbb, hiszen Ivy eddig rongyos kis utcagyerek volt, de egy ügyes trükkel sikerült "hozzáöregíteni" "álmaim gorillájához", és nem sokkal maradt le tőle az eszmeileg "feltámasztott", itteni Joker, vagyis Jerome Valeska sem. Akit legjobban várnék, belőle sokáig kénytelen voltam megelégedni az egyre zöldebb öltönyökkel, de talán már nem sokáig lesz ez így... De hogy ne csak a régi "lomokból" válogassanak, néhány kevésbé ismert képregényes karaktert is beleszőttek a sztoriba, például a Hóhért, aki megszállottja annak, hogy semmilyen bűnös nem érdemel kegyelmet, Agyagpofát, aki az álcázás mestere, vagy a Baglyok Tanácsát, akiket az előző évadban vezettek fel röviden, és akikkel a szülei halála és a Wayne Vállalat miatt leginkább Bruce akasztja össze a bajusznak aligha nevezhető pihéket az orra alatt.

Ami viszont nem nosztalgia vagy képregény, hanem saját ötlet ezek összekötésére, az olyan, mintha a Barátok közt írói hozták volna össze az ebédszünetben. Ebben is vannak jobb percek, például ahogy Barbarával pipálják ki a "dilinyós picsa" karaktert az általában szokásos Harley Quinn helyett, de azért a nagyobbik része egy maffiózós limonádé. A szex és a szerelem persze a legrégibb írói eszközök, ha két szereplőt össze kell ugrasztani, és a Lee-Jim-Mario háromszögben vagy Selina és Bruce viszonyában még voltak is érdekesebb fordulatok, de sajnos a másik kettő, Isabella felbukkanása, majd gyors kiírása, de főleg Tabby és Butch teljesen súlytalan, idővel simán csak idegesítő civakodása az évad rosszabb jeleneteihez került nálam.

A Gotham még mindig leginkább egy Batmanes délutáni sorozat, mint Supermannel volt a Lois és Clark, komor képregények helyett a ponyvaregényes polcról összeírva a cselekményét, ripacskodással és elmegyógyintézeti farsanggal körítve... de ez talán az egyetlen világ, ahol ezt nem csak elfogadom, de el is várom. A hangulata, a tempója és a látvány ugyanis jó; még ha légüres térben is, de pörögnek az eseményei. A Gotham véres szappanbuborékokból épült, és jól áll neki.

8,5/10
.

.
Gotham S2



Ugyan eléggé lepontoztam a Batman-előzménysorozat első évadát, de ez igazából egyetlen fatális hibára volt visszavezethető (a Babakészítős kreténségre), a többi baklövés csak ennek következménye volt. Ezért bármennyire is utálkoztam a befejezésen, az évad túlnyomó része és a sorozat hangulata a Sötét Lovag iránti évtizedes érdeklődésemmel keverve az első felháborodás után nem hagyott kétséget, hogy látni fogom a folytatást.

Gotham alvilágának kedélyei Falcone "nyugdíjazásával" és Fish Mooney "eltűnésével" lenyugodni látszanak, Pingvin pedig egyedüli vezetőként sokkal inkább a békés üzletmenetre helyezi a hangsúlyt, mint a túlzott erőszak általi megfélemlítésre. Hamarosan azonban új játékos lép a pályára, aki még az eddigieknél is kevesebb gátlással próbálja minél előbb uralma alá hajtani Gotham összes hatalmi és gazdasági ágát. Nem pusztán arra képes, hogy zsarolással rávegye Pingvint, hogy a csicskája legyen, vagy hogy szép lassan kiiktassa a politikai ellenlábasait, de ha kell, akár egy rakás Arkhamból szalajtott őrültet is hajlandó a városra szabadítani (köztük a zakkant Barbarával, Gordon korábbi csajával), így intézve például közvetlen támadást a GCPD ellen. Theo Galavan indokai pedig elég mélyen gyökereznek Gotham történelmében, és a céljai elég messze vezetnek a város hierarchiájában ahhoz, hogy a rendőrség új vezetésének minden erejére szükség legyen, ha eredményesen akarják vele felvenni a harcot.

Egészen érdekes, és nagyon szimpatikus volt a váltás, miután a Gotham lefutotta a magától értetődő kötelező köröket az előző évad fináléjával összefüggésben (például hogy Jim Gordon nem maradhatott lefokozva, utcai járőrként, vagy hogy Bruce úrfi mit is talált a titkos ajtó mögött... nem meglepő módon semmi olyat, ami kiderülne az évadzáróig). A korábbi események kapcsán dicsértem, hogy milyen jól megragadta a stáb a gengszterfilmes hangulatot, aminek fontos szerepe van Bruce Wayne Batmanné válásában, de Gotham mégiscsak a "wannabe-jelmezes szuperhősök és a maszkos szupergonosz pszichopaták melegágya", amire már voltak korábban is utalások, de legutóbb testet talán csak a Madárijesztő előzménysztorijában öltött. Persze, hiszen sem Cat, sem Ivy, sem Bruce vagy a többiek nincsenek még abban a korban, hogy beteljesítsék későbbi sorsukat, Nygma pedig még túl normális a mindig rejtvényekben beszélő Rébuszhoz, így másoknak kell lefektetni ezeket az alapokat... akik jöttek is sorban, ezzel adva meg az igazi Batmanes, "Animated Series"-es hangulatot a sorozatnak. Kezdték rögtön Jerome visszahozásával, akinek a viselkedésében és a szociopata hisztériájában sokan Jokert látták testet ölteni, talán egy új eredettörténet keretében, de a srác (Cameron Monaghan alakításában) önmagában is remek figura volt. Miután kikerült a képből, átszakadt a gát, és egyre többen húzták fel az álcát, elsőként például egy újraértelmezett Firefly (egy teljes testes hőálló ruhában pusztító piromániás), tiszteletét teszi a pszichológus-agymanipuláló Hugo Strange az Arkham igazgatójaként, de idővel Mr. Freeze is felbukkan, akit már a szimpla mozinézők is ismerhetnek. Szerencsére azonban Gotham sokkal tágabb lehetőségekkel rendelkezik, mint amiket a korábbi filmek megengedtek neki. Családi viszályok a város alapításától eredeztetve, titkos szekták, középkori lovagrendek máig fennmaradt emlékei, a John Wicket idéző bérgyilkos társaságok, és így tovább; a Sötét Lovag világát már eddig is sokan bővítgették, és még mindig van benne hely. Amit meg már tényleg csak felsőfokkal tudok kifejezni, az az, ahogy a Batman-univerzum olyan, kissé debil vonásaira is próbáltak elfogadható magyarázatot kreálni, hogy miért tengnek túl a Batman-ellenfelek között az Alice Csodaországban szereplői.

Ugyanez igaz a külsőségekre. Gotham látképét, stílusát már sok látványtervező álmodta újra, a realistától a szürreálisan gótikusig, és azt már legutóbb is méltattam, hogy konkrétan a Gotham képi világa mennyire bejött. Most is csak dicsérni tudom, ahogy New Yorkból némi CGI-vel egy sokkal zsúfoltabb, ettől egyszerre nyomasztóbb és misztikusabb, a neonoktól, utcai lámpáktól pedig színesebb várost csináltak. Azt is, ahogy a belső terekben a bevilágításokkal karakteresebbé teszik a szobroktól és kellékektől amúgy is részletgazdag díszleteket, amik között még mindig a gyárépület-katedrális keverék GCPD volt a kedvenc, de sokat dobnak mindezen az olyan elemek is, mint a Nygma ablakán beszűrődő zöld neonfény. Ami még feltűnt, hogy a Gotham egy fokkal véresebbre és erőszakosabbra sikerült, mint az átlag, csonkolás éppúgy akad benne, mint emberáldozat, ezeket meg jól ellensúlyozzák a kicsit komikusnak ható, bénácska trükkök (a "tűz" (robbanások) és a "víz" (fagyasztások) is elég ügyetlenre sikerültek), de az olyan jópofaságok is, mint hogy az egyik bandában nem "Marco... Polo!"-t játszanak, hanem "Solomon... Grundy!"-t (Solomon Grundy a DC-univerzum elpusztíthatatlan zombija, akit akár meg is ölhetnek, mindig visszatér, erősebben, más személyiséggel és képességekkel).

A Gotham azon kevés sorozatok egyike volt mostanában, ami "nézette magát", ahol egy részt sem azért néztem meg, hogy "túl legyek rajta". Eddig is tetszett ez a kicsit drámai, kicsit ripacs, kicsit őrült, nosztalgikus világ, de most nagyrészt kihagyták belőle az unalmas, irritáló és/vagy felesleges hülyeségeket, ezzel lehetővé tették, hogy szimplán csak nagyon jól szórakozzak rajta. Jól kell egyensúlyozni ezzel, hogy ne legyen gagyi és idétlen, és ebben az évadban majdnem mindig sikerült. Remélem, ez így is marad.


8,5/10
.

.
Gotham S1



Hiába a képregényhős-dömping a mozik mellett most már egyre inkább a tévében is, nem voltam akkora képregényrajongó sosem, hogy jobban el akarjak merülni ezekben, főleg most, ahogy már tényleg a legaljánál, az alig pár éves szuperhősfilm remake-jénél tartunk (ez lenne a frissen eltaknyolt Fantastic 4). Van egy-kettő, ami mondjuk legalább annyira felkeltette az érdeklődésem, hogy észben tartsam, de amit egyetlenként mindenképpen látni akartam, az ez volt. Talán azért, mert Batman volt az, aki leginkább végigkísérte az életem, legyen szó akár az HBO-n vetített rajzfilmsorozatról, majd a Burton-Schumacher gyűjteményről vagy a Nolan-féle trilógiáról, de mostanában talán a játékként kijött Arkham-sorozat tetszett legjobban, egyre-másra villantva fel képeket Gotham zseniális történelméből és lakóinak eredetéről, mindenfajta kánon nélkül.

A Gotham egy eredettörténet akar leginkább lenni, amelyből kiderül, hogy a kis Bruce Wayne-t milyen hatások érték azt követően, hogy a közismert módon árvaságra jutott, amiknek köszönhetően bő egy évtizeddel később magára vette a denevéres védőruhát. Ehhez pedig kiváló táptalaj annak a Gothamnek a megidézése, amit az Árnyak Ligája oly kitartóan akart a saját mocskába fojtani, és aminek a velejéig ható korrupciójáról Ra's al Ghul olyan szenvedélyesen beszélt a Batman:Begins fináléjában. Ez a vonatkozása a sorozatnak egyértelműen remekül sikerült, hiszen majdnem minden jeleneten érződik annak az érdekhálónak a bűze, amiben a legutolsó közlekedési rendőrtől a rendőrfőnökön és a polgármesteren át a területeket egymás között már rég felosztó maffiavezérekig mindenki benne van, persze könyékig vájkálnak egymás zsebében, miközben nyájasan mosolyognak. Ebben a pókfészekben még a legbátrabbak is legfeljebb annyit tesznek, hogy lapítanak, ha már hasznot húzni nincs is gusztusuk, nehogy felhívják magukra a nagyobb vadászok figyelmét. Az utolsó cserkész ezen a szemétdombon a hadseregtől frissen leszerelt Jim Gordon, akinek legalább annyit kell fékeznie a korrupt kapcsolatokban és módszerekben élen járó társát, mint amennyit a bűnözők üldözésére vagy a Bruce úrfinak tett ígéret betartására szán, de -legalábbis látszatra- ő sem maradhat teljesen tiszta, különben túl hamar nyelné el a valódi mocsok... a csatornában. Addig pedig a nyomozhat a maffiaháború esetei mellett nem egyszer azok után a gothami polgárok után, akik -megunva a szennyet- a maguk eszközeivel akarnak tenni a város megtisztítása érdekében, így az önbíráskodó és önjelölt "hősök" kora sokkal előbb eljön, minthogy Bruce először mondaná ki, hogy "denevér".

Ezt a gothami bűnügyi sorozatot színesítik kezdetben azok a karakterek, események, nevek, amiket a jelenleg rendelkezésre álló, bőséges Batman-univerzum hatására mézesmadzagként a forgatókönyvírók el tudtak szórni. Nem mindegyiknek van nagy jelentősége, de persze a rajongók megőrülnek érte, és valóban ad egy különleges hangulatot az egésznek, ahogy utalnak rá, hogy a szobanövény mögött elbújó kislány lesz valamikor Méregcsók, vagy hogy a kollégáit sokszor a találós kérdéseivel fárasztó rendőrségi helyszínelőben a néző felfedezheti Rébuszt, persze a torzonborz frizurájú, hajléktalan, ügyes és kiváncsi tolvajlányra sem véletlenül erőszakolták rá a Cat becenevet, de ugyanúgy árulkodó lehet egy szélesebbre húzott vigyor... és így tovább, szinte az összes "lénnyel", "dologgal", akivel/amivel Batman valaha is kapcsolatba került. A későbbi Pingvin, Oswald Cobblepot kapja a legtöbb figyelmet, ahogy az egyik maffiavezér, Fish Mooney csicskájából akarja kevés gátlással felküzdeni magát azzá a gengszterré, aki majd egyszer lesz belőle. Így viszont ugye még nincsenek Gothamben jelmezes szociopaták, belőlük még nem lehet sztorit építeni, ezért inkább egy színpadias-jelmezes maffiafilmnek tűnik sokszor az egész.

Mivel sok ihletője volt a sorozatnak, és mert Batman története évtizedeket ölel fel, és a stáb ezekből válogatott ki elemeket, a hangulatra és a látványvilágra a legminimálisabb kifejezés az "eklektikus". Talán a játék stílusához van a legközelebb, de az is inkább csak gótikusan modern volt. Itt viszont minden további nélkül előfordulhat, hogy a szereplők zsebében mobil lapul (pár évvel ezelőtti, kinyithatós modellek), az autójuk a 70-es, az öltözékük az 50-es éveket idézi (kivéve Fish Mooneyét, a ruhatára tisztára a 40-es évek revüdivatja mindenféle vörös-fekete prémekkel és arannyal) de közben még dívik az írógép, amit a 30-as években jellemző módon, sorokba rendezve használnak a korabeli irodisták. Bár van egy kóbor monitor a rendőrségen, ritkán látni, hogy bárki is számítógépet használna, a jó öreg iratszekrényes-aktás módszer az általánosan elfogadott, és mindehhez még hozzájön, hogy az épületek sem igazán modernek, inkább valahol a századforduló és az iparosodás környékének művészetében rekedtek meg. Minderre a legjobb példa a GCPD, a rendőrség épülete, ami kb olyan, mint egy gyárépületből átalakított templom, tele hatalmas üvegablakokkal, vaskerendákkal és sötét festékkel. Amennyire furcsának találtam ezt az egyveleget az első pár részben, annyira megkedveltem később, mert nekem ez sokkal inkább illik Batmanhez, mint az a steril realizmus, amit Nolan próbált a trilógiája 2. és 3. részében megvalósítani, és bár akkor is hiányoltam a képregényes stílust, most éreztem meg igazán, hogy mennyire. Pedig a realizmus éppen adott is lehetne, Gotham alapja ezúttal ugyanis New York, csak hozzáhegesztettek ezt-azt, és átszínezték, hogy komorabb legyen.

Ezekre az alapokra épülve a Gotham nagyszerű sorozat lehetett volna... Nem világmegváltó, mert bármennyire is szerettem mondjuk az animációs filmet, de hasonló módon szerettem például a Lois és Clark sorozatot is akkor, ami mai szemmel nézve igencsak gagyika szegénykém... a Gotham meg néha csak annyival jobb a Lois és Clarknál, hogy húsz évvel később készült, magasabb technikai színvonalon, de alig valamivel összetettebben. Ezért volt az, hogy az elsődleges érzésem az évad első felének nézése közben nem a kíváncsiság volt, az elégedettség vagy a szórakozás, hanem valami megkopott nosztalgia. Mint amikor az ember évtizedekkel később újrakóstol egy ételt, amit akkoriban szeretett. Most már jobban feltűnik, ha a színészek csak ripacskodnak, ami valahol érthető, hiszen Gotham világa sok wannabe-jelmezes szuperhős és szupergonosz pszichopata melegágya, és mindenki zakkant kicsit. Bármennyire is jó például Jada Pinkett Smith vagy Robin Lord Taylor (a Hal és a Pingvin) játéka, rajtuk kívül kevés emlékezeteset tudnék mondani, Ben McKenzie Gordon szerepében meg már inkább a negatív skálán van néha, olykor híján mindenfajta természetességnek. Közben vannak olyanok, akikkel még ehhez képest is átestek a ló túloldalára, mint például Mrs. Kapelputtal, aki olyan, mint egy kiöregedett, dilinyós orosz baleria Beetlejuice élőhalottjai között. Az eseti ügyek párszor gyengék, és ezt az évadon végigvonuló nyomozás sem tudta kitölteni, mert az meg attól függ, hogy Cat éppen hajlandó-e elfogatni magát a rendőrökkel vagy sem, és tisztán látszik, hogy az évad közepe csak időhúzás, kitérő az újranyitott Arkhammal, ami megint csak nem jött be maradéktalanul, bármennyire is tetszett maga a helyszín.

Arra a mélyrepülésre viszont, ami a félévadzáró után indult el, egyszerűen semmi nem készített fel; mint amikor a denevér agyvérzést kap alvás közben. Először az tűnt fel, hogy epizódokon keresztül nem történik semmi: Gordonék nyomozásai egyre kevésbé érdekesek (talán a cirkuszos a legjobb, de még egy olyan zseniális figura sem képes menteni a helyzetet, mint a Madárijesztő, pedig abban aztán lett volna lehetőség!), Barbara a csajokkal divatbemutatózik, amikor az ottlétüknek eleve nincs értelme, Bruce Alfreddal borozgat, és azt is vagy ötször kell tök egyforma jelenetek keretében végignézni, hogy Pingvin mennyire nem tud mit kezdeni a rábízott lebujjal... A sima érdektelenség azonban még nem elég, egy tüdőlövéssel le is terítik az írók ezt a szerencsétlen sorozatot! A legnagyobb ballaszt az a hülyeség Fish-sel meg a Babakészítővel a szigeten, aminek szemétre való minden perce! Szent szar, hát mi köze van annak Gothamhez?! Majdnem olyan rossz, mint a szanatóriumba küldött Batman a Sötét lovag - Felemelkedésben! Ezektől együtt vagy öt részig egy helyben topog a sztori, a Batman-vonalat és a bandaháborút szinte teljesen hátrahagyva egy zavaros és buta kliséhalmazzá változnak az epizódok, hogy aztán az évadzáróban jól összegubancolják az előguberált szálakat. A végén olyan legalja dolgokkal ment már a sorozat az idegeimre, mint Cat és még vagy fél tucat szereplő teljesen értelmetlen meghasonulása (amikor Falcone a végén bejelentette azt, amit, majdnem felrúgtam a kisasztalom!), a Szürke 50 árnyalatának szemérmetlen lenyúlása, és az ötlettelenség csimborasszójaként az, amin a True Detective 2. évada is sokaknál elvérzett: a perverz sznobok titkos orgia-bulijának bemutatása. A keserű nosztalgia szép lassa eloszlott, mint a köd, és a -stáb részéről és az én szempontomból is- túl soknak tűnő 22 résznek a végén egy dolog maradt: a megkönnyebbülés. Az pedig majdnem mindennek a halála...

Többet írtam a Gotham pozitívumairól, mert az elején igencsak tetszett. Egyszerre volt látványos, a mindent átszövő korrupciója miatt érdekes, és közben nosztalgikus a régebben nézett hétvégi/délutáni sorozatok és a Batman-univerzum felé. Az elején, az első felében bőven 8-as környékében gondolkodtam, de ha nem kecsegtetne a következő évad egy Rébuszosabb Nygmával, további Batman-szereplőkkel, a frissen felfedezett denevérbarlanggal, meg azzal, hogy amit eddig elb*sztak, azt már nem b*szhatják el még egyszer, hát én bizony kaszálnám ezt a denevérguanót a picsába! Így valószínűleg kap még egy esélyt jövőre, ha az Arkham Knight meghozza hozzá a kedvem...

6/10
.