2 találat

.




A burok



Úgy döntöttem, nem fogok magyarázkodni Meyert illetően, de nem állok be abba az egyre népesebb táborba sem, akik az Alkonyat filmek miatt okkal-ok nélkül köpködik az írónőt. Ugyan nem tartom kimagasló írónak, de kétségkívül ráérzett valamire, ami elég széles körökben tette ismertté nevét, a műveiből készült filmadaptációkban pedig előbb-utóbb mindig is megtaláltam azokat a kapaszkodókat, amik segítettek élvezhetővé tenni a történeteket… És ez nem volt máshogy a Burokkal sem. Mondjuk itt most különösebben keresnem sem kellett a kapaszkodót, önmagában a sci-fi háttér megadta azt, de engem leginkább az egy testben két lélek problematikája ragadott magával: és nekem tökmindegy, hogy az egy szerelmes lány vagy egy sorozatgyilkos esetével van kibontva.

Az alapszitu, az idegen invázió már eleve jó pont volt, ahogy az történt, az meg különösen tetszett. Lehet-e egy invázió, ami békét teremt, erőszakos? Lehet-e elítélni az erőszakra hajlamos emberek békés élőlényekké konvertálását, ami akár erőszakos módszerekkel történik? Valahol tényleg az Invázió című mozi szinonimája a Burok, nagyon hasonló a felállás ahhoz: maroknyi embercsoport küzd az elnyomókkal szemben, akik medúzaszerű lelkükkel kívánják megszállni a gazdatestet – biztos túlélést biztosítva ezzel az emberi fajnak, s egyben a Földnek is. A megszállók hátsó szándékaikról nincs túl sok információnk – így feltételezhetjük, hogy ez esetben nem bolygónk kihasználása a céljuk, így maga a megszállás közel sem tűnik végzetesen rossz dolognak… ha nem lenne egy olyan dolog, mint az emberi öntudat.

Az az öntudat, ami a mai túlliberalizált világban talán túlságosan is előtérbe kerül, ugyanakkor mi máskor is lehetne egy Burok aktuálisabb, mint manapság. A Melanie testébe beköltözött idegen lény, a Vándorra így rengeteg féleképp tekinthetünk, akár ideológiai eszmeként, akár a társadalom görbe tükreként – vagy csak szimplán egy szeretni tanuló élőlényként. Sorba véve a lehetőségeket, a pacifista szemlélet kontra emberiség, a műtétekkor kérdés nélkül elpusztított lények kontra azok megmentése jól kiegészíti az egész film lényegét, ami messze-messze túlmutat a szerelmi négyszög kusza történésein. A szeretet, a szerelem az emberi természet legfontosabb és leggyógyítóbb tulajdonsága (ld. még Eleven testek), egy idegen, racionális, csupán technikai alapokon felépített civilizáció örök hátrányban lesz a minden emberben (néha alaposan rejtett) melegség, szeretettel szemben. Ez lehetne túlélésünk záloga ezen a bolygón – s valahol ez jött le nekem ebből a moziból is.

Ami mozi természetesen messze nem olyan rossz, mint azt a nagyközönség gondolja róla. Kétségkívül van valami álmosító hangulata, de nekem pl. a hajtók környezetének, járműveinek, egyáltalán a megszállt világnak a sterilsége nagyon tetszett. Jó lenne, ha a jövő valóban ilyesmi lehetne… A kontraszt, a bujkáló embercsoport a barlangban viszont valami ősi természetességet hordoz magában, a kommunák illúzióját, az összetartozás érzését. A két világ összecsapása kellő dinamikát és lendületet ad a mozinak ahhoz, hogy nálam simán nézhető legyen – innentől pedig a romantikus katyvasz sem feküdte már meg a gyomromat. Sőt. Kimondottan volt valami szórakoztató abban, ahogy az egy testhez vonzódó két fiú megélte a dupla öntudattal rendelkező lány viselkedését. Önmagában már az is elgondolkodtató, hogy a dupla öntudat mivel jár, vajon a skrizofénia hasonló-e ehhez. Vajon Melanie/Wanda kettősén keresztül betekintést nyerhettünk-e egy pszichopata fejébe? Vajon a Gollam/Szmeagol eset is hasonló volt?? Azzal a nem elhanyagolható különbséggel persze, hogy ott nem volt nyaki vágott seben bekúszó medúzaszerű élőlény.

Aztán persze lehet, hogy ezúttal én ástam túl mélyre, de egy cseppet sem bánom. Ezek miatt a gondolatok miatt nekem nagyon tetszett a Burok, sokkal többet láttam benne holmi tiniszerelem vívódásainál. A környezet, amiben játszódik jó, a dizájn jó, a színészek – bár igazából semmi rendkívülit nem nyújtanak – jók, a történet pedig még a felszínen is bőven fogyasztható. A rendező stílusjegyei kétségkívül tetten érhetők a filmen, ugyanakkor a Lopott időnél érzett bosszantó ökörségeket és hiteltelenséget sikerül majdnem teljesen mellőzni. Az írott anyag jóval visszafogottabb és életszerűbb volt, Nicoll vizualitásával párosítva egy jó filmet eredményezett. Ahol a felszín cukormáza alatt lehet találni értelmes gondolatokat is. Csupán azok az idióta kék kontaktlencsék zavartak – no meg az, hogy sikerült a végére az egyik legrondább női testet a Földön megtalálni végleges lakhelynek. Mert azért Meyer nem lenne Meyer, ha máshogy lenne vége a mozinak…



.

A burok, avagy "A Stephenie Meyer menet"

Egyik kedves barátnőm miatt mentem el erre a filmre. Ő kb. egy éve olvasta a könyvet, és akkor nagy hatással volt rá, sokat idézett belőle, és bár a könyv nem lelkesített be, amikor hallottam, hogy film is készül belőle, gondoltam, az csak nem fog annyira fájni. Nos, úgy tűnik, férfiemberként magyarázkodással kell kezdenem, hogy miért megyek el az Alkonyatos csaj filmjére:).

Ennél már csak azt kéne jobban kimagyaráznom, hogy igazából nagyon rosszat nem tudok mondani róla. A Burok nagyjából ott folytatódik, ahol az Invázió befejeződött, vagyis hogy a Földet és a lakóit szó szerint megszállta egy idegen faj, itt éppen pitypangcsiga-szerű léleklények, és már csak pár ember küzd lázadóként ellenük. A sztori központi alakja a magát Vándornak hívó lélek és a vele test-társbérletben levő Melanie, aki túl erős és túl érdekes tudatnak bizonyult Vándornak. Az "egy test-két lélek" lesz így a konfliktusok forrása, főleg ahogy Vándor felfedezi magának az emberi érzések világát Melanie családján, barátain keresztül, a léleklények Hajtónak nevezett begyűjtői meg azt, hogy Vándor Melanie befolyása alá került.

Meyer-feldolgozásról lévén szó, az, hogy a beteljesíthetetlennek és elérhetetlennek tűnő szerelem lesz a téma, nem is lehet kérdés. Az már inkább, hogy ez a világ érdekesebb, mint a csillámporos tinivámpíroké, még ha nem is sokkal mozgalmasabb. Itt is baromi sok a szenvelgés, főleg, hogy Melanie bezártságának érzékeltetésére a rendező is "bezárta" a filmet a lázadók menedékéül szolgáló préri-barlangvárosba a játékidő 80%-ára, amit csak néha tör meg egy-egy üldözéses jelenet a Hajtók krómozott sportkocsijaival és helikoptereivel. Így sok jelenet arról szól, hogy Mel és Vándor "beszélgetnek" a sötét barlangfalat bámulva, és a két órás játékidő ellenére sem lép túl három kérdésen és annak fejtegetésén. Mondjuk lehet, hogy nekem szerencsém volt, a filmet a már említett barátnővel néztem, és ő időnként jelzett, hogy mire kéne figyelnem, vagy hogy a történet milyen vonatkozásai (pl.: a Vándor által meglátogatott korábbi világok, a lelkek társadalmi struktúrája, biológiája, stb.) maradtak ki. Lehet, hogy a "lábjegyzetei" nélkül rosszabb lenne a véleményem.

Így én lepődtem meg a legjobban, hogy a film gyenge pontja nem Meyer, hanem a rendező/forgatókönyvíró Andrew Niccol. Már film közben is ott motoszkált a fejemben a Lopott idő az egyenkrómozott járművektől és a szupersteril helyszínektől, és amikor felvillant Niccol neve a stáblistán, csak egy "Óóóó... bazmeg"-re és egy homlokra csapódó tenyérre futotta tőlem. Én elhiszem, hogy a producerek odavannak ezért a fickóért, mert a jelmezes és a díszletes gázsija kb. megspórolható, de nézőként a falra mászok tőle. Az az egyetlen marha nagy szerencséje, hogy a Burokhoz még illik is valamennyire ez a stílus, hiszen egy szenvedélyektől, érzelmektől és konfliktusoktól tulajdonképpen mentes világot kellett megteremtenie, amiben a krómon/-ben jól tükröződik a lények ezüstös tekintete. Hogy aztán az emberi lázadók miért nem tartották fontosnak, hogy a régi civilizáció bármilyen személyes emlékét magukkal vigyék a rejtekhelyükre a használati tárgyakon kívül, vagy hogy bizonyos eseményekre, körülményekre mi a magyarázat, az meg legyen Niccol titka.

Röviden: Meditatív romantikus sci-fi, két órába sűrítve egy Alkonyat-maratont, csak éppen olyan sterilen előadva, mint egy műtő. Valami azért csak van benne, mert a hossza és annak ellenére, hogy igazából alig történik valami, nem untam.

7/10
.