Kritikák, gondolatok a filmek világából
 
HomeCalendarGalleryGy.I.K.KeresésTaglistaCsoportokRegisztrációBelépés

Share | 
 

 R2-D2 írásai 3.0

Go down 
Ugrás a következő oldalra : Previous  1 ... 23 ... 42, 43, 44  Next
SzerzőÜzenet
R2-D2
Admin
R2-D2

Hozzászólások száma : 4096
Join date : 2012. Oct. 03.
Tartózkodási hely : Szombathely

TémanyitásTárgy: Alita – A harc angyala   Hétf. Feb. 18, 2019 9:04 pm

.





Alita – A harc angyala





Még szerencse, hogy Niwrok kolléga felhívta a figyelmemet arra, hogy a filmnek úgy van vége, hogy nincs vége… ugyanis ezen ismeret hiányában anyáztam volna (ismét) egy sort. Miután semmit nem tudtam a film előtt Alitáról (csupán az előzetese vonzott a moziba), nem lettem volna felkészülve arra, hogy egy újabb franchise építés első mozijába csöppenek bele, de így, hogy erre felhívták a figyelmem, a zárójelenetre tudok egy ígéretes folytatás cliffhangereként tekinteni. És nagyon remélem, hogy a beleölt 200 millió dollár a pénzemberek számára megtérülő befektetés lesz, mert én magam részéről nagyon szívesen nézném ennek a folytatását (állítólag bejelentették) – végre egy újabb világ, aminek részleteiben szívesen merültem el, és szívesen fogok elmerülni, ha lesz rá módom.


„Yukito Kishiro japán manga kreátor Alita nevű karaktere még 1990-ben született meg, és a havi megjelenésű, szintén japán Business Jump young-adult  réteget célzó manga-antológia oldalain debütált először. A gépiesített tinédzser megmozgatta  James Cameron fantáziáját, mondhatni rajongóvá téve őt, annyira, hogy 20th Century Fox-szal már 2000-ben lefoglaltatta a „battleangelalita.com” domain címet. Igaz, a legendás filmkészítő nem jutott el a film megalkotásáig, hiszen minden erejét az Avatar-sorozatba fektette, viszont Laeta Kalogridisszel (Viharsziget, Nagy Sándor) rittyentett hozzá egy 186 oldalas forgatókönyvet, meg 600 oldalnyi jegyzetet, ami aztán hosszú évekig porosodott a polcon. Pár évvel később a filmadaptáció elkészítése újra megjelent a horizonton. 2016-ban Robert Rodriguezt kérték fel a film megrendezésére Cameron produceri felügyelete alatt. Rodriguez első feladataként a 186-ot olyan 130 oldalra redukálta, ezzel a játékidőt három óráról kettőre csökkentve. Cameron elegánsnak ítélte az 50 éves rendező finomítását, a forgatás elindult, és az Alita direktorálásával Rodriguez pedig megkapta első 200 milliós projektjét.”

No. Ezek szerint ez is egy képregényfilm – egészen pontosan annak is egy speciális válfajának, a japán mangának a feldolgozása: e tekintetben rokonságot mutat természetesen a Ghost in the Shellel is, sőt a manapság divatos és mindenre ráhúzható cyberpunk műfajjal is azonosítják. Itt jegyzem meg, hogy szerintem mindenki túl sokat foglalkozik a lány szemeivel, állítólag ez tisztelgés a manga előtt, de számomra totál lényegtelen és érdektelen az egész – az számít, hogy rohadtul jól áll a csajnak és a filmnek, ráadásul a rengeteg fizikát meghazudtoló akciójelenetben könnyebben el lehet vonatkoztatni Alita emberi lényétől, valahogy segíti a beleélést a sztoriba. Nekem azonban a moziban mégsem a manga jutott eszembe, mint viszonyítási pont, hanem rengeteg más film, amikhez tudtam kötni a látvány és a sztori egyes elemet… Roncsváros és Felhőváros (bocsi, Zalem) látványáról egyszerre jutott eszembe a District 9, az Elysium, de a RPO, vagy a Szárnyas fejvadász, de még az A Zéró elmélet is (utóbbi biztos Chroistoph Waltz miatt). Az óriásrobotokhoz hasonlító, felturbózott kiborgokról mindenekelőtt természetesen a Transformers univerzuma ugorhat be, de nekem pl. a Vasököl óriás bokszoló robotjai is eszembe jutottak közben. Sőt, bármennyire is szentségtörésnek hangzik, de mind a Valeriannal, mind a Jupiter felemelkedésével, mind a Speed Racerrel véltem némi hasonlóságot, pozitív visszacsatolást felfedezni… de ezek után, mindezek ellenére bármennyire is furán hangzik, az Alita minden egyes újrahasznosított elemet képes volt a saját javára fordítani, azokat úgy használni, hogy valami egészen fura, egyedi, maradandó mozi kerekedjen ki belőle. Egy sci-fi, ami nem csak azért sci-fi, mert azt mondják, és mert a jövőben játszódik, hanem mert vannak olyan – számomra kedves látványelemei – amik miatt elhiszem, hogy abban a korban vagyunk, van rengeteg apró okosság, ötlet, ami mindezt alátámasztja. Lol, végre van egy sci-fi, amiben van telefon…

2563-ban járunk, 300 évvel a Nagy Háború után. A Föld nagyrészt elpusztult, a maradék lakosság az ún. Roncsvárosba húzódott vissza, ami fölött egy Zalem nevű másik város lebeg. A film számomra egyébként legnagyobb hiányossága amúgy megint pont a felütés: igazán kíváncsi lettem volna arra az apokalipszisre, ami után két városnyi ember marad életben – s ennek következtében különösen arra, hogy hogyan képesek mindazt a technikai civilizációt biztosítani, ami a moziban felvonul. Mindegy, erre a kérdésre vagy választ kapunk a következő fejezetekben, vagy megint a szokásos „Ne foglalkozz ezzel” szarság van, amiben odacsesznek egy világot, mindenféle alap nélkül. Szóval, Zalem alatt van egy szeméttelep, ahol Dr. Dyson (Waltz) guberál, alkatrészeket keresve maszek kiborg klinikájához, amikor egy élő aggyal rendelkező kiborgfejre bukkan. Ő lesz Alita, a bociszemű lány (Rosa Salazar), aki a film elején bájos tudatlanságával fedezi fel a világot és saját magát is. Nekem tök bejött ez a felállás, ez a rejtélyekkel és tudatlansággal megpakolt sejtelmes történetvezetés, ez a vicces ismerkedés a környezettel. Alita kifejezetten aranyos főszereplő, könnyen mellé tudunk állni – így egyre édesebb és érdekesebb lesz mindazon harci tapasztalatszerzés, amit a csaj felmutat. Mert aztán lesz bőven: bár nekem ez az egész csak másodsorban akciófilm, nem is ezért szerettem meg, de egyszerűen jó volt nézni, ahogy a kis kiborglány öntudatra ébredve, ösztöneire hagyatkozva a többiek fölé kerekedik. Tipikusan olyan sztori, amit milliószor láttunk már, tök tudjuk, mi fog történni, de jó érzékkel adagolva sokadszor is kellemes élmény alámerülni benne.

Ahogy Alita számára kitágul a világ, úgy fedezzük föl mi is azt: kifejezetten szimpatikus volt a folyamat, ahogy kiderült, ki is ő valójában, s mire is képes. Találkozása Hugoval pedig bármennyire bénának és erőltetettnek tűnik a szerelmi vonalon, szerintem fontos és lényeges eleme ennek a folyamatnak – és ráadásul mindezt olyan apróságok színesítik, mint pl. az egykerekű motor, ami pillanatok alatt kedvencem lett. Aztán ahogy a puzzle összeáll, hogy ki is ő és honnan is jött, ahogy az egész űrhajós, Marsos vonal képbe került, úgy szívott egyre inkább magába a film: onnantól kitágult a sci-fi érzés, már nemcsak egy újabb disztópiát láttam, hanem egyre érdekesebb idegen civilizációs mozit – rengeteg fontos és izgalmas kérdéssel. Persze, lehet vádolni a mozit, hogy túl sok szálat vesz fel, hogy túl sok kérdést vet fel és nem fejezi be ezeket, illetve adósak maradnak még a válasszal, de hát könyörgöm, a legutolsó kép tükrében nyilvánvalónak tűnik, hogy ezekre később még visszatérnek. Hogy remélhetőleg az egész talán egy jól felépített és átgondolt történet része, hogy Alita jellemfejlődése és múltjának felfedezése direkt van így kialakítva, hogy az írók pontosan tudják, kit hova akarnak eljuttatni a végére. Igen, a moziban feltűnő antagonisták eléggé egyszerű figurák (leszámítva mondjuk a vadász Zapant), igen, néha a főszereplők valóban kissé nagyvonalúak és hiányos motivációjú cselekedeteket és pálfordulásokat hajtanak végre (Ido, Chiren), a bazinagy kiborg ellenfél csak azért bazinagy, hogy Alita győzelme fényesebb legyen fölötte – de ez mind másodrangú kérdés. Számomra az egész film kulcsa maga a sci-fi volt, hogy van egy jövő, amiben megint érdekes kütyük vannak, amiben volt valamikor, valamiét egy Földet elpusztító háború, s amiben van egy nagy szemű kiborglány, aki erősebb mindenkinél.

Egyszerűen működött az a bizonyos szerethetőségi és szórakoztató faktor, ami egy ilyen filmben elengedhetetlen, élmény volt elmerülni abban a világban, amiben a Harc angyala újjászületett. A szerelem és a dráma is képes volt megérinteni, a WETA pedig újfent bizonyította, hogy Peter Jackson nem véletlenül választotta anno őket a GYU trükkjeinek elkésztésére – szinte hihetetlen, hova fejlődött a kis ausztrál cég az évek alatt. A látvány, a CGI egyszerűen pazar, és nekem magával a történettel sem volt az égvilágon semmi bajom. Jó volt ez így, franchise indítóként pont annyit adott, amire szükségünk volt: megszerettük a főhőst, sajnáltuk a veszteségeit és kíváncsian várjuk, hogyan jut fel Zalembe – és ott mihez kezd Novával. Mert hogy bőven van még meglepetés ebben a lányban, a múltjában, az hótzicher – az meg, hogy a végén Nova levette a mindent látó szemüvegét, és előkerült az igaz arca (mármint a színész, aki játssza), külön örömmel töltött el. Nagy kedvencem ő, remélem, nem csak egy apró akadály lesz Alita hadjáratában – és egyben arra is kíváncsi vagyok, miért kell őt mindenképp elpusztítani, ki is ő valójában és hogy kötődik a majd 300 éves lányhoz.

Egy szó, mint száz: nekem kifejezetten bejött ez az újabb YA sci-fi, vérbeli szórakoztatás, s ha mondjuk egy picit többet tudtak volna foglalkozni az egész történet hátterével, több információmorzsát ejtettek volna el arról, hogy ki mit és mért csinál, simán lehetne az év Valerianja. De így sem volt rossz… sőt.




80%




.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Niwrok
Admin
Niwrok

Hozzászólások száma : 3022
Join date : 2012. Oct. 06.

TémanyitásTárgy: Re: R2-D2 írásai 3.0   Hétf. Feb. 18, 2019 10:54 pm

R2-D2 írta:
.
Alita – A harc angyala

Jó volt ez így, franchise indítóként pont annyit adott, amire szükségünk volt: megszerettük a főhőst, sajnáltuk a veszteségeit és kíváncsian várjuk, hogyan jut fel Zalembe – és ott mihez kezd Novával. Mert hogy bőven van még meglepetés ebben a lányban, a múltjában, az hótzicher – az meg, hogy a végén Nova levette a mindent látó szemüvegét, és előkerült az igaz arca (mármint a színész, aki játssza), külön örömmel töltött el. Nagy kedvencem ő, remélem, nem csak egy apró akadály lesz Alita hadjáratában – és egyben arra is kíváncsi vagyok, miért kell őt mindenképp elpusztítani, ki is ő valójában és hogy kötődik a majd 300 éves lányhoz.

80%


Amiket felsoroltál, azokból több nekem is eszembe jutott, és szerintem is elég jó volt ahhoz, hogy várni tudjam a folytatást.

Ami már csak Nova háttere miatt is érdekes lesz, mert hogy akkor neki is 300 évesnek kell lennie...

.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
R2-D2
Admin
R2-D2

Hozzászólások száma : 4096
Join date : 2012. Oct. 03.
Tartózkodási hely : Szombathely

TémanyitásTárgy: Boldog halálnapot! 2   Szer. Feb. 20, 2019 9:14 pm

.





Boldog halálnapot! 2




Szűk másfél évvel ezelőtt legnagyobb meglepetésemre egy YA időhurkos (több közül) mozi kifejezetten kellemes perceket okozott, a nem megmagyarázott okból hurokba kerülő Tree nevű szőke picsa kálváriája amellett, hogy izgalmas és vicces volt, a halál maradandó nyomaival való operálás pedig igazi újdonságot hozott a zsánerbe. Megmondom őszintén, most, így, utólag,  kicsit alá is értékeltem az első részt, azóta már láttam talán kétszer is – és ha most kellene pontoznom, közelebb lenne a százalék a 90-hez, mint a 80-hoz. Mindegy, akkor, az, úgy, első élménynek annyit ért… ami után nem is csoda, hogy vártam a második részt. Persze, első hallásra picit fura volt, hogy indok nélkül hogyan teszik vissza Tree-t megint a hurokba, ráadásul azért az előzetes is rendesen félrevezetően van vágva – viszont így még nagyobb meglepetés és élmény volt nézni a második epizódot… ugyanis nagyon tiszteletreméltó módon nem csupán újraforgatták, lemásolták az első filmet, hanem mertek univerzumot tágítani. S ugyan mikor kijöttem a moziból, valahol talán pont a napok sokszori újraélésének a varázsa hiányzott kicsit, de így, pár órával már később képes vagyok látni a nagyobb képet, és képes vagyok értékelni azt a sok remek fordulatot, változtatást, amit eszközöltek a HDD2-re…

Azon már meg sem lepődök, hogy ezt a filmet (is) a nagy okos netes kritikusok többsége simán lehúzza, de engedjetek meg egy idézetet egy blogról: „A film az első rész után pár héttel később veszi fel a fonalat, ahol Tree (Jessica Rothe) és Carter (Israel Broussard) boldogan élnek egy párként. De az időhurok elől nem lehet olyan könnyen menekülni, ami most éppen egy közeli havert, Ryan Phan-t (Phi Vu) találja meg magának.” No kérem… azt megértem, hogy valakinek nem jön be ez az egész franchise, meg hogy nehéz elszakadni az Idétlen időkigtől (holott rengeteg, annál jobb film van a zsánerben), de ekkora baromságot leírni… az kínos. Ez mintha azt jelentené, hogy a jóember úgy ír valamiről, mintha nem is látta volna a filmet – vagy csak szimplán annyira nem érdekelte, mit néz, hogy nem is figyelt rá oda. Na de pont egy időhurkos filmre nem odafigyelni… ehh… ja, és még valami. Azon siránkozni, melyen ötlettelen a cím... anyám. Magyarul, talán, de eredetiben meg szerintem pont nem az a Happy Death Day 2U...

A fentiekkel ellentétben csupán egy nappal vagyunk az első film őrült eseményei után. Ryannal, a vágott szemű sráccal (bocsi, nem tudom, kínai, japán vagy koreai) ébredünk a kocsijában, ahol pont amiatt kénytelen aludni, mert Tree és Carter a szobájában vannak. A korábbi dramaturgiának megfelelően végigmegyünk egy napján, aminek végén egy babaarcú gyilkos most őt teszi el láb alól. Aztán kezdünk újra, mintha csak az előző moziban lennénk, csupán a szereplő változott – de csak nagyon rövid ideig. A film első okos húzása, hogy Ryan kálváriája nem süket fülekre talál, hisz ugye van a kis közösségben olyan, aki ezt már egyszer átélte, s olyan is, aki már elhitte azt, hogy valaki ezt átélte… innentől pedig kicsit már más a történetmesélés. Közösen akarják levadászni a gyilkost – aminek a személye az első igazi meglepetés a moziban. Nem sokat tökölnek a HDD2-ben, még néztem is, hogy akkor most mi van: és ha csak Ryant nézem, és ha abból indulnánk ki, hogy ő ezúttal a hurokban ragadt ember, akkor meg is lepődhetünk azon, mily kevés ideig tart az egész, milyen kevés ideig van Ryan a rivaldafényben. De nem, a HDD2 szintet lépett, s egy teljesen új dimenzióba lökött minket (szó szerint): még nekem is, aki azért látott már mozikat párhuzamos idősíkokról, azok átjárásáról, még nekem is meglepő volt az a kis icipici fordulat, amit itt megléptek…

Ugyanis kiderül, Tree mitől került hurokba, sőt szerencsétlen ugyanazon okból még egyszer belekerül, megint a szülinapján, de ezúttal sok minden teljesen más. Egyszerre vicces és roppant érzelemdús az az elgondolás, ami az új világban várja, azzal pedig, hogy a mozit elvitték egy erősen drámai döntéskényszer irányába, messze túltettek minden elvárásomon. A HDD2 sokkal, de sokkal több lett, mint elődje, ez már nem egy tinivígjátékba csomagolt picsahorror, ez egy nagyon komoly mondanivalóval felruházott vicces időhurkos történet, aminek majd minden elemét, összetevőjét lehet valamiét szeretni. Arról nem is beszélek, hogy maga a zsáner nekem már majdnem elég az üdvösséghez, de az összehajtogatott papírlap, az azon átdugott toll, és annak jelentése/következménye mindent vitt. Ugyanígy az az ötlet – amit talán szintén láttunk már máshol – hogy Tree emlékeit használják fel egy probléma megoldására, megfejelve a sok, önként választott és rendkívül változatos halálesettel, remek húzás… nem utolsósorban Tree immár két filmen átívelő jellemfejlődésének következő állomása. A mozi egyidejűleg roppant érdekesen kombinálja a kibővített univerzum gerjesztette új szálakat, azok minden izgalmával és újdonságával együtt az elvárt és már ismert időhurkos, ébredős szállal, valamint a szintén elvárt és ismert bababarcú gyilkos történetével. Aki – mily meglepő – ebben a világban és szálban természetesen nem az, mint elsőre…

Mindezek mellett pedig feltűnt egy olyan drámai esemény, ami az egész filmet átitatja és ami szintén túllép az elvárásokon: mit is tennél, te, kedves néző, ha döntened kellene két olyan idősík között, amik közül egyikben együtt lehetsz azzal, akivel a másikban nem, illetve fordítva, a másikban nem vagy együtt egy másikkal, akivel az egyikben igen? (tudom, ez így elég hülyén hangzik, de spoiler nélkül kénytelen vagyok így fogalmazni). Tree dilemmája mindenki számára átélhető és húsbavágó, az egész eseménylánc, a találkozások, a döntés súlya kifejezetten komollyá és érzelmessé teszi az amúgy rendkívül szórakoztató mozit. Engem legalábbis külön megérintett ez a téma, és egyáltalán nem vagyok biztos abban, hogy én úgy döntöttem volna, ahogy Tree – bár az is igaz, hogy a mozi igyekezett kicsit megkönnyíteni a lány választását olyan dolgokkal, miszerint az nem az ő élete, stb. … Szóval értem, mi miért lett úgy, ahogy, valahol el is fogadom Tree választását, valahol tényleg az a logikus, hogy ennek a személyiségnek (immár akkor ugye két részen keresztül fejlődve) tényleg ez a jó megoldás, de akkor is…

S ha már ezeknél a párhuzamos idősíkoknál tartunk: az A Boldog halálnapot! 2 számomra icipicit ott hagyott hiányérzetet, hogy ugyan megmagyaráz sok mindent, mi miért is történt Tree-vel, nagyon jól kezeli a párhuzamos világ lehetőségeit – mégis úgy gondolom, úgy érzem, több témát, ötletet, eseményt csak beledobott a fazékba és nem hagyta kiforrni azokat. Kezdjük rögtön a legelején, Ryan esetével. A mai napig nem tudom, nem értem a mozi elejét, hogyan s miért lett úgy, ahogy. A későbbi események tükrében miért is csak ő?? Aztán a gép. Most akkor végülis mit is csinált? Ha új dimenziót, és átdobta egyik szereplőt a másikba, akkor a másik dimenzióban mi történik? Konkrétan Tree-vel? Aztán, a végén… a vicces nagy kalamajka utáni nagy reset hova is tette a főszereplőket? Mi lett Ryannel???  Mind-mind olyan kérdés, ami akkor merül fel a nézőben, ha picit a dolgok mélyére akar nézni, ha képes a felszín alá is tekinteni és a bohém időhurkos tini vígjátékon túl is keresni valamit a moziban. Félreértés ne essék, a Boldog halálnapot! 2 elsősorban egy veszettül szórakoztató, izgalmas, ötletes mozi, tényleg egy habkönnyű szórakozás, az ember néha a térdét csapkodja a nevetéstől… de mégis. Nekem, aki kifejezetten utazik az időhurkos, időutazásos filmekre, aki mindig érteni akar mindent (még ha az alkotók nem is akarják, hogy értsem, akkor is), kicsit hiányosnak tűnnek azoknak az egyébként örömteli változtatásoknak az alapjai, amire ezúttal a filmet felhúzták.

Ettől függetlenül qrvára bejött az egész, BttF 2-vel, Marty McFlyal, faaprítóval, bikinis ugrással együtt. Jó, hogy mindenki itt van, jó, hogy sokan tök mást játszanak, mint először, tök jó, hogy úgy éljük át újra a 18-át, hogy most mégis mást élünk át. Tanulási folyamataiban, összetettségében az egész már-már az A holnap határa magasságait ostromolja, ami kifejezetten jó ajánlólevél – a kérdés már csak az, hogy a 6 dimenzióból kapunk-e még négy másikat is, vagy a harmadikban már szimplán Tree teste elfogy a sok halálban. Remélem, még másfél év, és kiderül.




85%


.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Niwrok
Admin
Niwrok

Hozzászólások száma : 3022
Join date : 2012. Oct. 06.

TémanyitásTárgy: Re: R2-D2 írásai 3.0   Szer. Feb. 20, 2019 11:36 pm

R2-D2 írta:
.
Boldog halálnapot! 2

A HDD2 sokkal, de sokkal több lett, mint elődje, ez már nem egy tinivígjátékba csomagolt picsahorror, ez egy nagyon komoly mondanivalóval felruházott vicces időhurkos történet, aminek majd minden elemét, összetevőjét lehet valamiét szeretni. Arról nem is beszélek, hogy maga a zsáner nekem már majdnem elég az üdvösséghez, de az összehajtogatott papírlap, az azon átdugott toll, és annak jelentése/következménye mindent vitt. Ugyanígy az az ötlet – amit talán szintén láttunk már máshol – hogy Tree emlékeit használják fel egy probléma megoldására, megfejelve a sok, önként választott és rendkívül változatos halálesettel, remek húzás… nem utolsósorban Tree immár két filmen átívelő jellemfejlődésének következő állomása.

Tanulási folyamataiban, összetettségében az egész már-már az A holnap határa magasságait ostromolja, ami kifejezetten jó ajánlólevél – a kérdés már csak az, hogy a 6 dimenzióból kapunk-e még négy másikat is, vagy a harmadikban már szimplán Tree teste elfogy a sok halálban. Remélem, még másfél év, és kiderül.

85%


Ezt akár én is írhattam volna... Meg tulajdonképpen az egészet Smile .

Primer. Ezt nem akartam korábban mondani Smile .

.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
R2-D2
Admin
R2-D2

Hozzászólások száma : 4096
Join date : 2012. Oct. 03.
Tartózkodási hely : Szombathely

TémanyitásTárgy: Re: R2-D2 írásai 3.0   Csüt. Feb. 21, 2019 1:33 pm

Niwrok írta:

Boldog halálnapot! 2

Primer. Ezt nem akartam korábban mondani Smile .

.

egyetért

Meg picit talán Triangle. Smile
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
R2-D2
Admin
R2-D2

Hozzászólások száma : 4096
Join date : 2012. Oct. 03.
Tartózkodási hely : Szombathely

TémanyitásTárgy: Re: R2-D2 írásai 3.0   Csüt. Feb. 21, 2019 11:09 pm

Hehehe... kicsit hiányos a listájuk... Smile

A legjobb időparadoxonos filmek


.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Niwrok
Admin
Niwrok

Hozzászólások száma : 3022
Join date : 2012. Oct. 06.

TémanyitásTárgy: Re: R2-D2 írásai 3.0   Pént. Feb. 22, 2019 7:45 pm

R2-D2 írta:
Hehehe... kicsit hiányos a listájuk... Smile

A legjobb időparadoxonos filmek


A moziban játszott filmekből egész jól összeválogatták őket, és nem mindenki jut hozzá az olyan zsánerfilmekhez, mint az Élet-mentés Smile .

.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Niwrok
Admin
Niwrok

Hozzászólások száma : 3022
Join date : 2012. Oct. 06.

TémanyitásTárgy: Sodródás   Pént. Feb. 22, 2019 9:01 pm

R2-D2 írta:

Sodródás


Nos, azt kell mondjam, Baltasar Kormákur a zseniális Everest után most több dologban is mellényúlt: sem a film időrendi szerkezete, sem a romantikus körítés, sem pedig a külső nézőpont nem igazán tett jót a filmnek. Sokkal, de sokkal több is lehetett volna ebben, már akkor is teljesen más film lenne, ha csak simán időrendben láttuk volna, mi történik – akkor talán tényleg többet lehetett volna izgulni a főszereplőkért. Így, sajnos nem: kevésbé lett érdekes az út a felborult hajóig, mint mikor menet közben az esemény (és a rengeteg víz) váratlanul zúdul a nyakunkba.

Viszont… nem kicsit zökkenünk ki a tragédia által okozott sokkból, valahogy nehezen rázódtam bele a pálmafa inges világ vidámságába és nyugalmába – és kicsit körülményesnek és feleslegesnek is éreztem Tami és Richard kapcsolatának elmélyülését. De az is igaz, hogy ha mindez lineárisan történt volna és lineárisan is lett volna bemutatva, akkor meg talán a film eleje egy színes-szagos romantikus maszlag lett volna… nem tudom, mi a jó megoldás. Kormákur mindenesetre azt választotta, hogy megmutatja az elején a balesetet, majd flashbackekből rakja össze az oda vezető utat, ennek minden veszélyével együtt.

70%


Nekem egy kicsivel jobban tetszett, ha a pontszámnál nem is, de a leírásnál igen. Azt hiszem, azért, mert bár persze kíváncsi voltam rá, hogy hogyan történt a tragédia, viszont azt gyorsan elengedtem, hogy itt bármilyen feszültség is épülne, legfeljebb amiatt, hogy Richard túléli-e (én nem vettem észre semmit a homályban Smile ). Nekem a lineáris sztori azért nem biztos, hogy működött volna, mert fél-fél filmnyi romantikus sztori meg hajótöröttes-szenvedős is unalmas lett volna, így viszont a ritmusváltás, a "hullámzás" egy kicsit visszaadta a tengert, meg éppen amikor kifáradt az egyik szál, akkor egy kicsit felpörgette a másik.

A vége pedig megváltoztatta az egész váltogatásnak az értelmét. Ilyen formában nem öncélúak voltak a flashbackek, hanem Tami visszaemlékezései lettek, ahogy a lány próbálta újraélni a megismerkedését és a szerelmét Richarddal, és azokon keresztül feldolgozni az elvesztését, hogy a végén elengedhesse.

7/10
.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
R2-D2
Admin
R2-D2

Hozzászólások száma : 4096
Join date : 2012. Oct. 03.
Tartózkodási hely : Szombathely

TémanyitásTárgy: Zöld könyv - Útmutató az élethez   Szer. Feb. 27, 2019 12:34 am

.





Zöld könyv - Útmutató az élethez





1936-ban egy afroamerikai postás (később utazó ügynök), I. világháborús veterán, bizonyos Victor H. Green nevű jóember megjelentetett egy kis füzetet, amiben összeszedte az akkori Amerika olyan vendéglátó- és szálláshelyeit, amikben szívesen látták a néger polgárokat. Érdekes egy korszak volt ez akkor, a nagy rabszolgafelszabadítás után ugyanis csak látszólag tűntek el a négerekkel szembeni hátrányos megkülönböztetések, a több száz éves beidegződések és előítéletek továbbra is működtek az országban. Korban, hangulatban, témában leginkább a Race című mozi környékére lehet elhelyezni ezt az egészet, a The Negro Motorist Green Book keletkezésének kezdetét és apropóját (abban a filmben is van jó pár megdöbbentő jelenet) – filmünk pedig, a Zöld könyv még ehhez képest is közel harminc évvel később játszódik… így talán még megdöbbentőbb mindaz, amivel hőseink szembesülnek. Persze, volt már egy Selma is, meg ugye MLK sem véletlenül mondta el később a beszédét, de még akkor is fura, még akkor is túl közeli időpontnak tűnik az 1962-es évszám ahhoz, hogy egyáltalán felfogjuk és megbarátkozzunk mindazzal a kirekesztéssel, ami ebben a road moziban történik.

1962-ben, a néger zongoravirtuóz, Don Shirley (Mahershala Ali) úgy dönt, hogy egy, számára nyilvánvalóan kellemetlenségekkel járó, ámde rendkívül jövedelmező turnéra indul az ún. déli államokba. Talán nem kell magyaráznom, mit is jelentett ez akkor, s könnyen mondhatja az ember, hogy minek nyitogatni azt a bizonyos pofonládát… ugyanakkor (némileg Shirley védelmében, elsőre legalábbis) nem szabad elvitatni azt a művészi önérzetet a zenésztől, zongoristától, amivel igenis be akarja mutatni tudását „ellenséges környezetben” is. Itt jegyzem meg, hogy a mozi amúgy valós eseményeken alapul (gondolom, azért jócskán dramatizálva), a forgatókönyv írásában tevékenyen részt vett annak a Tony Vallelongának (Vigo „Aragorn” Mortensen) a fia, aki itt Shirley sofőrje, testőre és útitársa lett. Ez az olasz származású fickó a film szerint kezdetben maga is „enyhén” rasszista, tipikus nehézfiú, aki az eszét hirtelen haragjával, dumájával és nyers erejével pótolja. Egy bárban dolgozik, amolyan kidobó, mindenes, amikor pedig a bár átmenetileg bezár, megkeresik egy különleges ajánlattal (kezébe yomva azt a bizonyos Zöld könyvet): kísérje el déli körútjára az amúgy királyként élő és viselkedő fekete zongoristát. A két, homlokegyenest más mentalítású, műveltségű, habitusú ember pedig hamarosan egy autóban találja magát – a sors fintora szerint azonban most a fehér sofőr a fekete utas alkalmazottja, kvázi „szolgája”. Ez pedig rögtön egy olyan élethelyzetet eredményez, amit már láttunk inverz módon… az Életrevalókban.

Innentől kapásból két fontos és érdekes szálra bomlik a dramaturgia. Az egyik az egész helyzetnek, útnak a drámai mivolta, események egész sorozatán keresztül csodálkozhatunk rá a 60-as évek eddig idillinek képzelt amerikai korszakának valóságára. A külsőségekben nem egyszer akár az American Graffitit is megidéző film nagyon kemény görbe tükröt tart a rasszizmus és a feketék hátrányos megkülönböztetése elé, nem egyszer az embernek a bicska kinyílik a zsebében akkor, amikor meglátja, hogy bánnak azzal a művésszel, akit ugyan felállva megtapsolnak a fehérek az előadása után, de ugyanő nem vacsorázhat ott, ahol a fehér, neki tapsoló vendégek. Vagy… az ún. Alkonyvárosok, ahol sötétedés után néger nem mehet ki az utcára… érdekes belegondolni, most holt tart az USA, milyen gyors és látványos fejlődés történt alig 50 év alatt, hogy ebből a miliőből félig fekete elnökük legyen. Nagyon komoly, drámai mondanivaló, néhány igazán ütős és hatásos szénába csomagolva… ha más nem lenne, ha csak erre lenne kihegyezve a film, az is remek lenne – de akkor kétség kívül mondhatnánk azt, hogy ilyet már milliószor láttunk. Szegény négereket bántják a csúnya fehérek, nesze, egy újabb mozi a rasszizmusról…

… de a Zöld könyv szerencsére nem áll meg itt, sőt. Az van, hogy azzal, hogy összezár egy autóban, egy útra két ennyire más karaktert, helyzetkomikumok és kiváló dialógusok tömegét teremti meg. Sőt, ha az ember egy komoly drámát vár, akár még csalódhat is, ugyanis majd minden „kemény” jelenetet felold valami vicces beszólás, lezárás. Az egész mozi süt a vidámságtól, valahol – nem is annyira rejtve – ugyanaz az életigenlés és pozitív életérzés jellemzi, mint a zseniális francia Életrevalókat. Jó, dumában annyira nem erős, de ahogy a két figura jelleme alakul, ahogy a két kultúra, mentalitás egymásra hat, amilyen eseményeket, poénokat ez eredményez, az beszarás. Menet közben azt vettem észre, hogy egyre inkább széles vigyorral nézem a filmet, a csirkecombos részen már szabályosan nevettem, mint ahogy azon is elégedetten csettintettem, amikor kiderült, volt-e Tonynál fegyver, vagy sem. Bármilyen súlyos teher is e filmben a rasszizmus, valahogy képes a Zöld könyv önmaga paródiája lenni, mintha csak Cyranora gondolnánk: „Mert magamat kigúnyolom, ha kell, de hogy más mondja, azt nem tűröm el!” Ez a szórakoztató beütés pedig azt eredményezi, hogy a Zöld könyv tényleg egy olyan film lett, amire szívesen gondol vissza az ember.

Lehet persze, aki annyira emberbarát, meg amnestys, hogy számára ez a vicces dolog már magának a drámai élnek a kifigurázását, annak élének elvesztését jelenti – nem tudom. Az biztos, hogy nekem pont attól lett ez az idei Oscar jelölések legjobbika, egyben a Legjobb Film megérdemelt nyertese, hogy ez, így, ilyen mixben szerepel a történetben. Nekem nem lett volna kedvem sokadjára végignézni egy szenvedős négersztorit, nekem most pont ez a fura páros kellett az üdvösséghez. S igen, azt is lehet mondani – különösen a finálét tekintve – hogy néha a film nem nélkülözi a giccsességet sem, de arról meg az a véleményem, hogy pontosan az az érzelmi töltet kellett a végére, pontosan úgy kellett lezárulnia Tony és Shirley útjának, ahogy az itt megtörtént (még ha örvendetesen kiszámítható is).  S ha már az út. A Zöld könyv szórakoztató mivolta és kemény mondandói mellett egyidejűleg egy remek tabló is a 60-as évek Amerikájáról: nagyon sok helyen járnak a főszereplők, magam részéről ugyan talán kicsit több hátteret elviseltem volna még, de ami van, az tök tetszett. A bilikék autó, az egész déli táj, a nagy ranchok, az öltözködés, a komplett díszlet qrva jó volt. Szinte hihetetlen, hogy ennek a mozinak a költségvetése megállt 28 millió dollárból, amiből ugye eleve nem kevés pénzt visz el a két színész gázsija. Vérbeli road movie, ahol nem csak azt jó hallani, mit dumál két pasi a vásznon két órán keresztül, hanem azt is jó nézni, ahol járnak.

Ja igen, a duma. Van számomra egy ún. csúcspont az egészben, egy remekül megírt dialógus, amikor a két, ellentétes jellem és gondolkodás összecsap az esőben, egy vita keretében – nos, az a film egyik legjobb jelenete. Nem csak azért, mert egy csapásra megértjük Shirley összes baját, gondját és motivációját, hanem mert az a szitu ott, abban a pár percben összesűrít mindent, amit a Zöld könyv mondani akar a korról, az emberről és a rasszizmusról. Az nagyon komoly, hirtelen minden viccesség és szórakoztatás eltűnik az esőfüggönyben –és azt hiszem ez kellett ahhoz, hogy a két figura a végén ott kössön ki, ahol, egymást tisztelve és kedvelve. Mindezek átélésében természetesen elévülhetetlen érdeme van a két színésznek, Alit én már a Kártyavár óta bírom, és remek színésznek tartom, Mortensen meg ugye Mortensen, mindenki Aragornja. Egyébként – Chris Bale-hez hasonlóan – ő amúgy is minden dicséretet megérdemel a játékán felül is azért a fizikai átalakulásért, amit ezen szerep kedvéért bevállalt… aztán hogy ez jó-e, és egészséges-e, azt mindenki döntse el saját maga.

Negatívumot nem nagyon tudok írni. Ha részleteiben néha picit vontatottnak és eseménytelennek is éreztem az egészet, a nagy összkép a maga pozitív kicsengésével bőven kárpótolt mindenért. Egyedül talán csak a feleslegesen behozott buziszálat tartom kicsit hatásvadásznak, a nélkül is átjött, milyen nehéz volt a szereplőnek (hogy aztán igaz-e vagy sem, azt végképp nem tudom). Arról meg, hogy az Oscar pedig egyre inkább kezd hasonlítani az Eurovíziós Dalfesztiválra, hogy nem elsősorban a film minősége a mérvadó, hanem a témája, arról meg nem e film tehet – maximum annyiban, hogy nem vagyok benn biztos, hogy nem játszottak-e picit rá az egészre a sztoriban. De ettől függetlenül a Zöld könyv - Útmutató az élethez minden dicséretet megérdemel önmagában is: úgy nyúlt egy közkedvelt, ámde kényes témához, hogy közben képes volt egyszerre drámai és vidám is lenni. Mondom, tisztára Életrevalók… egy kék kocsiban.




85%


.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Niwrok
Admin
Niwrok

Hozzászólások száma : 3022
Join date : 2012. Oct. 06.

TémanyitásTárgy: Re: R2-D2 írásai 3.0   Csüt. Feb. 28, 2019 10:01 pm

R2-D2 írta:
.
Zöld könyv - Útmutató az élethez

Korban, hangulatban, témában leginkább a Race című mozi környékére lehet elhelyezni ezt az egészet, a The Negro Motorist Green Book keletkezésének kezdetét és apropóját (abban a filmben is van jó pár megdöbbentő jelenet) – filmünk pedig, a Zöld könyv még ehhez képest is közel harminc évvel később játszódik… így talán még megdöbbentőbb mindaz, amivel hőseink szembesülnek. Persze, volt már egy Selma is, meg ugye MLK sem véletlenül mondta el később a beszédét, de még akkor is fura, még akkor is túl közeli időpontnak tűnik az 1962-es évszám ahhoz, hogy egyáltalán felfogjuk és megbarátkozzunk mindazzal a kirekesztéssel, ami ebben a road moziban történik. A film nagyon kemény görbe tükröt tart a rasszizmus és a feketék hátrányos megkülönböztetése elé, nem egyszer az embernek a bicska kinyílik a zsebében akkor, amikor meglátja, hogy bánnak azzal a művésszel, akit ugyan felállva megtapsolnak a fehérek az előadása után, de ugyanő nem vacsorázhat ott, ahol a fehér, neki tapsoló vendégek.

… de a Zöld könyv szerencsére nem áll meg itt, sőt. Az van, hogy azzal, hogy összezár egy autóban, egy útra két ennyire más karaktert, helyzetkomikumok és kiváló dialógusok tömegét teremti meg. Sőt, ha az ember egy komoly drámát vár, akár még csalódhat is, ugyanis majd minden „kemény” jelenetet felold valami vicces beszólás, lezárás.

85%


Ez az "Elkülönítve egyenlő" mai szemmel iszonyatos és buta törvénye, amiről folyamatosan Oscar-közelben vannak a filmek, mint ez. Két éve A számolás joga, előtte a Selma, még előtte az A segítség, vagy mutatva, hogy a műfaj sem akadály, ott a Hajlakk... de ami nekem talán elsőként megragadta a figyelmem a téma, az A méhek titkos élete volt. Mindegyik a Polgárjogi törvény 1964-es bevezetése körül szóródik, azért, hogy mutassa, mi indokolta a bevezetését, mekkora ellenállás fogadta, és amit a Méhekhez írtam annak idején: "Attól, hogy van egy darab szignózott papír a feketék és a nők egyenlőségéről, még nem azt jelenti, hogy a rögzült dolgok és viselkedésformák egyik napról a másikra megváltoznak.". Lehet azt mondani, hogy "A rabszolgaságot 150 éve eltörölték! Tovább kéne lépni!", mint Edward Norton Az utolsó éjjelben. De pont a közelsége miatt, hogy még ha idősen is, de köztünk, a jelenben itt élnek azok, akik ezeket elszenvedték, vagy akiknek a családtagjait bántalmazták, esetleg meg is ölték ebben az időszakban... nem indokolt, hogy még mindig itt legyen a téma, főleg, hogy nagyon úgy látszik, még bőven van mit feldolgozni belőle, bármilyen formában is?

Ugye úgy volt, hogy tegnap nézem, de aztán más lett belőle (ld. odaát), de egy-két hét, és én is nyilatkozom. Bár nem hiszem, hogy máshogy látnánk Smile .

.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
R2-D2
Admin
R2-D2

Hozzászólások száma : 4096
Join date : 2012. Oct. 03.
Tartózkodási hely : Szombathely

TémanyitásTárgy: Alelnök   Szomb. Márc. 02, 2019 5:59 pm

.





Alelnök




Richard Bruce „Dick” Cheney (Lincoln, Nebraska, 1941. január 30. –) az Amerikai Egyesült Államok 46. alelnöke George W. Bush elnöksége alatt. Korábban a Fehér Ház alelnöki hivatalának vezetője („Chief of Staff”), az amerikai képviselőház tagja Wyomingból és az USA védelmi minisztere volt. A magánszférában a Halliburton energiavállalat elnöke és vezérigazgatója; amelynek ma is jelentős részvényese. 2002. június 29-én rövid ideig az elnöki hatalmat is birtokolta, mikor Bush elnököt egy orvosi vizsgálat során elaltatták.” (Wiki)

Elég nehéz erről a moziról érdemlegeset és kicsit terjedelmesebben írni… ugyanis egy héttel a megnézése után gyakorlatilag annyi maradt meg bennem, hogy Christian Bale megint milyen szenzációs átalakuláson ment keresztül – no meg hogy az egész mozi inkább tartozik az érdekes kategóriába, mint a jóba. Épp ezért, ezzel egyidejűleg a Legjobb Színész kategóriájának jelölését még érteni is vélem, de hogy ez a film (is) mit keresett a Legjobb Film Oscar-díj várományosai között… nos, az már egy jó kérdés. Az is igaz, hogy ahol a Roma indul, ott annál csak jobbak lehetnek – de míg a többinél nagyjából értem a motivációkat (melegek, rasszizmus, #meetoo, stb…), itt egyszerűen csak nézek ki a fejemből: képtelen vagyok kiverni azt a gondolatot, hogy ez az egész nem más, mint az Akadémia burkolt állásfoglalása bizonyos politikai oldal mellett, hogy az az Alelnök beválogatása nem más, mint egy szándékos fricska a Trump által fémjelzett republikánus oldalnak. Ebben a filmben ugyanis nem csak az van, hogy Cheney maga az ördög, hanem, hogy körülötte, mellette gyakorlatilag mindenki sültbolond és/vagy komplett idióta – beleértve Bush-t is – és hogy a világ (és Amerika) összes bajáról Cheney tehet. Talán nem véletlen, hogy megint kisajátította ezt a filmet egy bizonyos politikai közösség, hogy megint azok áradoznak róla, akik osztják ezt a véleményt – mintha ők, a másikak szende szüzek lennének a politikai porond mocskos színpadán. Csak kérdem: ezek nem látták a Kártyavárat?? Ja, hogy abban ez egy inverz helyzet volt?? Bocsi… a hatalomvágy és a manipuláció politikai beállítottságtól független…

Egyébként nem véletlen, hogy felhoztam példának a Kártyavárat. HA ez mind igaz, amit láttunk (persze, nem az), akkor el lehet gondolkodni azon, mennyire ihlette Francis Underwood figuráját eme bizonyos Dick Cheney: a két karakter célja, természete, stílusa, habitusa, motivációja és módszerei ugyanis kísértetiesen hasonlítanak. Ahogy néztem az Alelnököt, szinte végig a Kevin Spacey által megformált figura jutott eszembe – csak itt most minden tömörítve és felgyorsítva történt. Egyébként ez által valami el is veszett a nagy mesélésben, a film inkább tűnik egy pillanatképekből álló életút bemutatásának, kiemelve annak negatív hozadékait, mintsem egy korrekt és tárgyilagos mozinak (azt nem is merem írni, hogy életrajzi filmnek), valós, hiteles, drámai és érzelmes eseményekkel. Száraz, manipulatív az egész – azt még talán meg is értem, ha valaki saját meggyőződéséből csinál egy negatívabb hangvételű filmet valakiről, viszont ha ez így igaz lenne, s Cheneynek tényleg ekkora befolyása lehetett volna mindenre,a mit a történet állít, akkor az Amerika legnagyobb szégyene lenne, az utóbbi 50 évet tekintve…

A kezdeti 09.11-es nyitókép után 1963-ba kapcsolunk, amikor is az ifjú Dick – azt is muszáj volt ugye megjegyezni más kritikákban, hogy a dick a szlengben mit jelent – Cheney (Christian Bale) egy ön- és közveszélyes, életet habzsoló alkoholista dick volt. Balhéi követően azonban egyszer csak úgy dönt (na jó, a felesége ultimátuma után) hogy ő bizony Washingtonig és a Fehér Házig meg sem áll… itt húztam össze először a szemöldökömet. Ez olyan… olyan… gagyi. „Kedves férjem, ha nem kapod össze magad, elválok. Jó, nem lesz több ilyen, alelnök leszek” – kb. ez volt a szint az eseményben, tanult kollégám erre nyugodtan mondhatná, hogy Cheney mágikus véletlenek során hirtelen leszokott a piáról, egyetemre ment és aztán Donald Rumsfeld segédje (és csicskája lett). Mintha ez olyan kurva könnyű lenne, ugyanis hipp-hopp már egy rendezvényen vagyunk, amin Cheney csak úgy eldönti, hogy innentől ő most republikánus és az előadó Rumpsfeld mellé szegődik. Ez is olyan logikus nem? Semmi érzelmi, ideológiai kötődés, motiváció, csak az van, hogy főhősünk egyik pillanatról a másikra hirtelen oldalt választ és onnantól ő lesz a Sátán gyermeke a moziban. Nekem tök hiányzott valami háttér, valami ok, ami erre az útra terelte a jóembert – immár alkoholtól és fiatalkori bohóságtól mentesen.

Aztán innentől nagyjából a Forrest Gump és a Kártyavár keverékeként működik a film. Cheney minden fontos amerikai politikai eseménynél ott van a háttérben, közben Francishoz és Piszkos Fredhez hasonlóan keveri a szálakat. Fényképalbum szerűen rohanunk végig a történelmen, amiben valahogy az egyre kövérebb és öregebb (egy idő után legalább Bale utoléri saját életkorát) Cheney mindig, mindenben ott van, mindig mindent ő irányít. Már majdnem elnök lesz, aztán jön a demokrata fordulat, amikor kénytelen választani a lánya és a karrierje között… és legnagyobb meglepetésemre vége a filmnek. Ez amúgy nagyon tetszett, a film felénél feltűnő stáblista egy igazán ötletes, ritkán használt és meglepő filmes eszköztári fogás, vissza is pörgettem, azt hittem, hibás a kópia, amit nézek. Az más kérdés, hogy csak nem hagyhatták ki az egészből megint a meleg szálat, vélhetően van valós alapja, csak ennyi filmmel a hátunk mögött picit ezt is PC fogásnak lehetett érezni. Mindegy, a jóember a fényképalbum következő lapjain aztán már Bush-sal tárgyal, és elérkezünk a film címéhez: ő lesz az amerikai elnök helyettese. Itt jegyzem meg amúgy, hogy totál nem értek egyet azokkal a hangokkal, amik az mondják, hogy Sam Rockwell nem hasonlít Bush-ra… nem a lószart nem. Ahogy Bale kiköpött Cheney, úgy Rockwell is tisztára Bush: nekem legalábbis néhány beállításban megszólalásig hasonlított az eredetire. Az már más kérdés, hogy – ahogy fentebb írtam – az egész szituáció rendkívül eltúlzott és úgymond Bush ellenes, az amerikai elnök szimplán egy pojáca Cheney árnyékában. Komolyan, akár Michael Moore is készíthette volna ezt a filmet, s bár jómagam sem kedveltem a fickót, szinte már zavart az a légkör, amit teremtettek köré, ahogy őt ábrázolták.

Talán, ha nem láttam volna a Kártyavárat (no meg a 24-et), még rá is tudnék csodálkozni mindarra, ami itt történik a filmben, még el is tudnék szörnyülködni azon, milyen játszmák vannak az amerikai politikában, mennyire is fontos szerepe van a háttérben meghúzódó emberkéknek. De miután Francis Underwooddal töltöttem öt évadot, és már akkor is meg voltam róla győződve, hogy mindaz, amit ott láttam, akár igaz is lehetne, nem volt rám túl nagy hatással az Alelnök. Maximum megtudtam, hogy akár lehetett Cheney is (meg még más is) az egésznek az ihletője, csak a sorozatban polaritást váltottak – talán pont azért, hogy megmutassák, mennyire is oldal- és pártfüggetlen ez a dolog. Itt, e tekintetben nálam félrecsúszott a mozi, túlságosan is egyoldalú és szájbarágós Cheney és a republikánusok megítélését tekintve. De ha valakinek nincs több évadnyi „tapasztalata” e tekintetben, vélhetően bejön neki a mozi: nekem csupán Chris Bale újfent szenzációs játéka, illetve az a narrációs megoldás nyújtott menedéket az egészben. Ja, igen, mert azt még nem mondtam, hogy a film részben egy titokzatos külső narráció alapján van elmesélve, és ahogy a mesélő szerepe kiderül, ahogy és amikor értelmet kap minden vele kapcsolatban, az bejött. Néztem is egy nagyot – és talán ekkor, de csak ekkor elmosolyodtam picit. Nem is értem, mi alapján nevezik ezt szatírának, esetleg tragikomédiának – mert HA ez igaz, az valóban tragikus és komikus is egyben, de inkább az amerikai politikai és hatalmi viszonyokra vonatkoztathatóan.

Ha ez elég indok az Akadémiának arra, hogy egy filmet nevezzen az Oscarra, az ő dolguk. Szerintem ennek sem volt semmi keresnivalója az idén a jelöltek között – egyedül Bale alakítása (inkább átalakulása) az, ami díjat érdemelt – volna.




70%




.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Niwrok
Admin
Niwrok

Hozzászólások száma : 3022
Join date : 2012. Oct. 06.

TémanyitásTárgy: Re: R2-D2 írásai 3.0   Hétf. Márc. 04, 2019 6:24 pm

R2-D2 írta:

Alelnök

Talán, ha nem láttam volna a Kártyavárat (no meg a 24-et), még rá is tudnék csodálkozni mindarra, ami itt történik a filmben, még el is tudnék szörnyülködni azon, milyen játszmák vannak az amerikai politikában, mennyire is fontos szerepe van a háttérben meghúzódó emberkéknek. De miután Francis Underwooddal töltöttem öt évadot, és már akkor is meg voltam róla győződve, hogy mindaz, amit ott láttam, akár igaz is lehetne, nem volt rám túl nagy hatással az Alelnök. Maximum megtudtam, hogy akár lehetett Cheney is (meg még más is) az egésznek az ihletője, csak a sorozatban polaritást váltottak – talán pont azért, hogy megmutassák, mennyire is oldal- és pártfüggetlen ez a dolog.

Ha ez elég indok az Akadémiának arra, hogy egy filmet nevezzen az Oscarra, az ő dolguk. Szerintem ennek sem volt semmi keresnivalója az idén a jelöltek között – egyedül Bale alakítása (inkább átalakulása) az, ami díjat érdemelt – volna.

70%


Ezt is meg fogom nézni, mert érdekel a sztori és a színészlista is impozáns.
Hogy ennyit írtál arról, hogy mennyire van eltúlozva, akkor néztem, hogy Adam McKay rendezte... majd próbálok ráhangolódni előtte, mert az a barom már az amúgy hasonlóan ígéretes Nagy dobást is szétcseszte a hülye stílusával meg az olcsó poénjaival.

.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Niwrok
Admin
Niwrok

Hozzászólások száma : 3022
Join date : 2012. Oct. 06.

TémanyitásTárgy: Re: R2-D2 írásai 3.0   Szer. Márc. 06, 2019 11:28 pm

R2-D2 írta:
.
Zöld könyv - Útmutató az élethez

A Zöld könyv szórakoztató mivolta és kemény mondandói mellett egyidejűleg egy remek tabló is a 60-as évek Amerikájáról: nagyon sok helyen járnak a főszereplők, magam részéről ugyan talán kicsit több hátteret elviseltem volna még, de ami van, az tök tetszett. A bilikék autó, az egész déli táj, a nagy ranchok, az öltözködés, a komplett díszlet qrva jó volt. Szinte hihetetlen, hogy ennek a mozinak a költségvetése megállt 28 millió dollárból, amiből ugye eleve nem kevés pénzt visz el a két színész gázsija. Vérbeli road movie, ahol nem csak azt jó hallani, mit dumál két pasi a vásznon két órán keresztül, hanem azt is jó nézni, ahol járnak.

85%


Bár a dramatizálás és a humor egy kicsit tényleg elvett nekem az éléből (A számolás jogában is volt humor, de az valahogy jobban kereste az egyensúlyt), kicsit karikatúrába hajlóan, azért még ez egy nagyon jó film volt, és szerintem is joggal lett ez a győztes a Legjobb film jelöltjei között. A csirkés jelenet tényleg mindent vitt, de amit igazán élveztem a filmben, az Mortensen volt, ahogy annyira átvedlett "olasszá", New York-i "digóvá", amennyire csak lehetett.

8/10
.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
R2-D2
Admin
R2-D2

Hozzászólások száma : 4096
Join date : 2012. Oct. 03.
Tartózkodási hely : Szombathely

TémanyitásTárgy: Képmás S2   Kedd Márc. 12, 2019 10:00 pm

.





Képmás S2





Az első évad kapcsán már egy bekezdésen át dicsértem a Counterpart zseniális alapötletét, úgyhogy most annak részletes ismertetésétől eltekintek: aki nem tudja mi az, de nincs ideje, kedve elolvasni a korábban írtakat, annak nagy vonalakban annyi a rövid infó, hogy van két tökegyforma világ/dimenzió egymás mellett, amikben mindenkinek van egy másik énje. Ez a két világ szigorú szabályok között él egymás mellett, néhány kiválasztott hivatalnokon, no meg a kémeken kívül kevesen tudnak a létezésükről – hisz beláthatatlan következményei lennének annak ugye, ha minden ember hirtelen megtudná, hogy van belőle még egy… Egy „Másikom/ My Other”, ahogy a sorozatban használják, egy látszólag ugyanolyan lény – aki azonban a két világ Y szerű fejlődésének következtében totálisan tud különbözni a másiktól. Ugye, pont, mint a mi kis főszereplőnk, Howard Silk (J. K. Simmons)… aki egyik életében egy szürke hivatalnok, míg a másolata egy tökéletesen képzett ügynök…

Már a sorozat első felvonása is nagyon bejött, s nem csak a fentebb nevezett ötlet miatt, hanem mert pont abból kifolyólag a thrilleres, kémes világ mellett rengeteg elgondolkodtató kérdést és helyzetet is beemeltek a történetbe. Ez az új évad azonban – különösen az 5-ik résztől kezdve – valami egészen elképesztő szintet hozott: egyszerre mutatta meg a két világ eltéréseinek történetét és okát, azok következményeit és ezzel egyidejűleg olyan emberi drámákat és jellemeket vitt képernyőre, hogy néha az államat kerestem a földön. Rendesen kibővült ugyanis a kép, most már nem csak annak a néhány főbb karakternek a másikát láthatjuk, akiket a Season 1-ben megismertünk, hanem kifejezetten sok karakter mozog – immár mindkét oldalon. Örvendezve mesélhetném, hogy szinte minden kérdésre választ kapunk, hogy mennyire jó volt nézni, ahogy az ellentétes jellemek környezetük hatására közelednek önmaguk ground zerojához, hogy megint mennyi érdekes és izgalmas kérdést vet fel a két párhuzamos világ léte… no meg hogy a kémes, thrilleres vonal megint csak mennyire eltalált lett. Van itt minden, önmagával viaskodó ügynök, fanatizált terrorista sejt (akiket ugyan zsigerből elítéli az ember, de megismerve motivációik okát, talán még elfogadható is az indítékuk), aztán egy Visszhang nevű börtön, ahol emlékeket szednek ki az emberekből. Megismerjük a negyedik emelet lakóit, hogy jött létre a két világ 1987-ben, sőt, egy nagyon triviális példán keresztül – egyébként ez az egész sorozat legszenzációsabb húzása – fény derül arra is, mi miért lett, lehetett más. Kvázi pillangó hatás effektus módjára történnek események, csak itt Trevor nem megy vissza helyrehozni a hibát…

Az első évad végén ugye az átjáró lezárult, a két Howard meg kényszerből végképp helyet cserélt. Míg az ügynök, talpraesettebb Howard próbálja elfoglalni a szürke hivatalnok életét, próbál beilleszkedni a kórházból hazaengedett, de emlékezethiányos Emily mellé, addig a másik oldalon a mi kis béna Howardunkat bizony rendesen meghurcolják a gyilkosságért, amit elkövetett. Közben meg előtérbe kerül az előző fejezetben leleplezett Indigó hálózat vezetője, bizonyos Mira, aki meglepően nagy hatalommal bír a túloldalon. Fura is volt nézni, nem igazán lehetett érteni, ki is ő és mit is csinál (legfőképp, hogy miért), de aztán a hatodik részben minden világossá válik majd, minden tett, motiváció értelmet nyer. Külön felhívom a figyelmeteket egy bizonyos jelentre, egy vidéki házban: nagyon jegyezzétek meg az ott szereplő néger fickó arcát – fontos szerepe van az egész mindenség kialakulásában… csak ekkor ezt még nem tudni. Az évad első fele, harmada egy remek kis macska-egér játék, egy vérbeli, hidegháborús kémtörténet, amikor is a karakterek szerepeket játszanak egy másik ember bőrében, és végig ott lebeg fölöttük Damoklész kardja, mikor buknak le, mikor derül ki, kik is ők valójában és mit is akarnak. Persze, mint ilyenkor mindig, a szerepet játszó ügynök egyre inkább megkedveli a felvett szerepet, egyre inkább el is hiszi, hogy akar és képes lenni az a figura, akit eljátszik. Esetünkben természetesen a két Howard az, aki körül ezt a fura átalakulásos játszmát nézhetjük, de számomra épp oly fontos volt a Clare-Peter páros játéka is: ahhoz képest, amilyen kis álnok volt a csaj az első évadban, az idei pálfordulása nem csak szerethető, hanem kifejezetten hiteles lett. S végül ehhez az etaphoz tartozik az új igazgató, egy csaj, Naya is, aki azért került az intézetbe, hogy a téglákat kiszűrje… nos, ez nekem a 24 legszebb időszakait idézte meg, mikor is a CTU-ban kellett keresni az árulókat.

Ez az első négy epizód ugyanakkor még mindig csak egy nagyszerű kémtörténet, egy terroristás sorozat, ami önmagában is megáll a lábán, de ekkor nekem még nagyon hiányzott belőle az az igazi, Képmásos, párhuzamos dimenziós hangulat. Viszonylag keveset foglalkoztak azzal, mit is jelenet a két világ léte egymás mellett, hogyan és milyen hatása van ennek a szereplőkre. Aztán… aztán mikor már majdnem „eltemettem” magamban az egészet, jött a Visszhangos epizód, amiben feltűnik egy öregember, aki magát okolja a két világ létéért – és aki kísérleteket végez, hogy megállapítsa, hol és mikor „törik” meg egy-egy ember személyisége. Zseniális volt az egész – ha nem is feltétlenül maguk az események – ahogy boncolgatták Howardon keresztül, melyik karakter mikortól lett olyan, amilyen, hol volt az a pont, amikor valaki máshogy reagált valamire, és aminek a következményei teljesen más útra terelték jellemét. Kicsit olyan volt, mint egy gondolatkísérlet az ember saját múltjával kapcsolatban: kedves olvasó, Te is bizony elgondolkodtál már azon, milyen is lenne az életed, ha egy bizonyos helyzetben máshogy döntöttél volna… nos, az egész Képmás ennek az elméletnek a fizikai megtestesülése képernyőre álmodva. Ekkor már felébredt bennem az izgalom és a plusz érdeklődés a sorozat iránt, de aztán ami a hatodik fejezetben jött, az minden várakozásomat felülmúlta.

Az van ugyanis, hogy az írók egy epizódot szántak 1987-nek, annak az időpontnak, amikor megtörtént a felfedezés és az átjáró nyitása. Ez még önmagában nem is egy nagy dolog (majdnemhogy elvárható is volt), megismerjük az akkori résztvevőket, tudósokat, logikussá válik sok „jelenkori” erőviszony és kapcsolat – no de amit a kazettával műveltek, az az utóbbi idők legeslegjobb filmes/sorozatos húzása. Egy döntés, végzetes következményekkel és reakciókkal: szavakat nehéz találni mindarra, ami Yanekkel és családjával történik, ami miatt minden úgy alakult, ahogy. Egy múlt, egy jelenet, ami a már említett pillangó-hatás effektushoz hűen igazodva létjogosultságot ad az Indigó létére, Mira minden motivációjára, az egész történet eseményláncolatára. Komolyan, sok sorozat sok epizódját láttam már, ez ez az S2E6 simán TOP 10 nálam – mert nem csak az van, hogy valami sokkol, megdöbbent, esetleg drámai, mert meghal valaki, hanem azért, mert olyan dolgot feszeget, olyan dolgot dob be a sztoriba, ami egy egész koncepciót megalapoz. A Lostban volt néhány ilyen, de ott rendszeresen nem tudtak vele mit kezdeni – no, kérem, itt szilárdan egymásra épülő téglák egész halmazát kapjuk ezek után… miért is volt az influenza, kik is a Vezetőség, miért vannak a táskák, ki az a Mira, egyáltalán Yanek szemszögéből mennyire is totális kudarc és lehetetlen a két világ léte egymás mellett.

Az, hogy EZ után mi történik, nekem már tulajdonképp másodlagos is volt. A Képmás S2 nekem mindig is a kazettát fogja jelenteni, mindig is úgy fogok rá emlékezni, hogy lám, mit okozhat egy megváltoztatott döntés. Persze, a hátralevő epizódok sem szűkölködnek egészen kiváló jelenetekben – van további hajsza a terroristák után (biológiai támadás, ld. még 24), vannak egészen kiváló találkozások, nagyszerű leszámolások, igazán nagy ívű tervek és sokkoló események. További kiváló jellemfejlődések és kontrasztok (pl. a két Peter), nagyon jó, egymás életébe belépések, remek kameraváltásokkal, vágásokkal, no meg egy kifejezetten meglepő (vagy tán mégsem??) fináléval. Kár, hogy a Starz befejezettnek nyilvánította ezt a kalandot két évad után, én szívesen néztem volna tovább, hogy alakul a két párhuzamos világ sorsa – esetleg kilépve Berlin közvetlen környezetéből. Mert eddig csak a német fővárosban mászkáltunk ide-oda, jó lett volna látni más nagyváros alternatív képét is. S ha már itt tartunk: ismételten meg kell dicsérnem azt a részletességet és hangulatot, amivel a két különböző helyszínt, az Alpha és a Primer világokat ábrázolták: az egyik egy járvány által megtizedelt, érezhetően kihaltabb, szürkébb képet mutat, míg a másik sokkal mozgalmasabb, színesebb, élhetőbb helyszín. Külön jó volt a finálé alkudozása a két kapcsolattartó között – az is megér egy gondolatkísérletet, az eltérésekből, a helyzetből adódóan melyik civilizáció merre vitte a kutatás fejlesztés irányát, ugyanazok az elmék ugyanazt találták-e ki… egyáltalán… él-e minden tudós „másikja” a Primer világban???

Negatívumot nem akarok keresni, mert nekem ez nagyon bejött, másodjára is. Talán, ha a nyelvi kavalkádban következetesek lettek volna – nevezetesen milyen alapon beszél valaki németül, a többiek meg angolul, Berlinben!! – akkor az erre kényes lelkem is rendben lenne (a rendszámok legalább stimmeltek). De amúgy… tök rendben van az egész. Feszes, izgalmas, remek felvetésekkel és dramaturgiával… kár, hogy vége.

De legalább le van zárva… nagyjából.




90%




.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Niwrok
Admin
Niwrok

Hozzászólások száma : 3022
Join date : 2012. Oct. 06.

TémanyitásTárgy: Lady Bird   Pént. Márc. 15, 2019 9:53 am

Niwrok írta:
R2-D2 írta:

Lady Bird

Christine McPherson (Saoirse Ronan) fiatal, végzős lány. Úgy is mondhatnám, hogy egy hisztis picsa, akinek még a saját neve sem elég jó, ezért a környezetétől is elvárja, hogy a saját maga által kitalált Lady Bird-nek szólítsák… emberek, ez mekkora baromság már. Mármint el tudjátok képzelni, hogy bemész egy iskolába, hivatalos helyre és azt várod el, hogy egy nicknéven szólítsanak?

De ez is csak egy dolog, ha mindez érzelmesen (megint a már megszokott érzelmi hatásvadászat hiánya, ugye) lett volna tálalva, még el is tudtam volna merülni benn, de aztán ahogy egyre inkább jöttek a ma elvárt, PC elemek és fogások, úgy lettem egyre távolságtartóbb az egésszel. A befogadott (??), latin tesó, a kis buzi gyerek, a tipikus, dagi barátnő, aztán az attól való elfordulás, a tipikus menő csajokhoz tartozni akarás – mind-mind olyan elem, ami egy másodosztályú kertévén szombat éjjel játszott filmvígjátékban is unalmas lenne, nem hogy itt. Végig az volt az érzésem, hogy ezek az elemek csak azért vannak benne, mert benne kell, hogy legyenek. Az egészet a vallási elem emelhette volna ki a tömegből, abban lehetett volna némi potenciál, abban lehetett volna megtalálni Lady Bird lázadásának okát… de ez sem működik. Sikerült ugyanis az egyházi iskolát totál elbagatellizálni – lehet, ez a valóság, de nem működik – hisz a csuha ellenére meglepően felvilágosult és laza volt minden.

Nem lett volna ez egy rossz ötlet, érdekesen, izgalmasan és szerethetően meg lehetett volna csinálni egy kamaszlány harcát az élettel és önmagával… csak a rengeteg megfelelni akarás (Oscar???) és egymáshoz tett, de össze nem ragasztott sablon egy teljesen középszerű és számomra érdektelen filmet hozott. Patikamérlegen kiadagolt, steril sztori, nulla emóció és improvizálás… leginkább ez marad meg belőlem a Lady Birdről.

60%


Konkrétan van egy középkorú kolléganőm, akit a világon mindenkinek úgy kell hívnia, hogy Anna*, pedig egyéb az a neve, hogy Irén*, csak neki tetszik az Anna. Amikor új ember kerül a céghez, mindig le kell futni a tiszteletköröket, hogy elkezdi keresni az Irént, és mindenkinek meg kell magyarázni, hogy az Anna az Irén.

* a neveket a személyiségi jogok miatt megváltoztattam  Very Happy

A filmből láttam előzetest, abból kb. ugyanez jött le. Amitől el kell talán ájulni tőle, az az, hogy nő rendezte, csupa nő a főszereplője, és a nővé érés folyamatáról szól, ami az eddigi három "sarkalatos témaválasztás" mellé bejött negyediknek a mostani zaklatásos botrányok miatt. Ennyi erővel mondjuk nevezhették volna a Wonder Womant is, de a dráma mégiscsak előrébb van a listán az Akadémiánál, mint egy sima képregényfilm.

Ahogy mondtam, Saoirse Ronan miatt meg fogom nézni, de aligha egy héten belül fog erre sor kerülni.


Lett abból egy év is Smile .

Nekem jobban bejött, pedig ugyanazt a hétköznapi kamaszos lázadást láttam, mint te, csak talán kevésbé vártam a Nagy Katarzist. Nem vártam magyarázatot sem, mert hát a kamaszok nem "okkal" lázadnak, hanem azért, mert kamaszok, mert a felnőttek által kijelölt határok között és azon túl is keresik a saját határaikat. Ebben kellemes csalódás volt az is, hogy az anya karakterét könnyen elvihették volna vallási bigott vagy vaskalapos irányba, de a lehetőségekhez képest még laza is volt, egy anya, aki néha "rosszul" féltette a lányát a világtól (aki 9/11 után egy évvel akart New Yorkba menni...). A vallásos suli dettó, persze megvoltak a maga rituáléi és tiltásai, de nem osztogatták a körmöst csak azért, mert valaki mosolyogni, viccelni vagy érzelmet nyilvánítani merészelt. Mellette nekem is voltak vicces jelenetek, a színházi társulatnál helyettesítő fociedző jelenetét például végignevettem Smile . És a vége is tetszett, annak az egyszerű felismerése, hogy Christine számára a New York-i úttal nem maradt nagyon semmi, ami ellen lázadni akarna, kitűnni a sokak számára nyomasztó középszerűségből, és az eddig eltolni próbált szülővárosa, a családja lehetett az otthon és a biztonság, egy stabil pont a kitárult világában.

Lehet, hogy Oscar-jelöltként nézve elcsodálkoznék rajta, hogy mit kell ezen annyira kiemelni, de sima családi drámaként, Saoirse Ronan miatt megnézve szerintem jó volt... vagy is hát, leginkább valahogy aranyosan egyszerű Smile ...

7,5/10
.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Ajánlott tartalom




TémanyitásTárgy: Re: R2-D2 írásai 3.0   

Vissza az elejére Go down
 
R2-D2 írásai 3.0
Vissza az elejére 
43 / 44 oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1 ... 23 ... 42, 43, 44  Next

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Filmfórum :: Filmek, sorozatok világa :: Kritikák, filmes gondolatok-
Ugrás: