Kritikák, gondolatok a filmek világából
 
HomeCalendarGalleryGy.I.K.KeresésTaglistaCsoportokRegisztrációBelépés

Share | 
 

 R2-D2 írásai 3.0

Go down 
Ugrás a következő oldalra : Previous  1 ... 21 ... 39, 40, 41, 42, 43  Next
SzerzőÜzenet
R2-D2
Admin
R2-D2

Hozzászólások száma : 4085
Join date : 2012. Oct. 03.
Tartózkodási hely : Szombathely

TémanyitásTárgy: Kártyavár S6   Kedd Dec. 04, 2018 8:34 pm

.





Kártyavár S6




Az a helyzet, hogy ha akarnám, sem tudnám elkerülni azon elmélkedést, miszerint, Mi lett volna, ha… ha Kevin Spaceyről nem derülnek ki mindazok a dolgok, amik ugye pont a hatodik évad előtt robbantak ki, és amik azt eredményezték, hogy a készítők kitették a sorozatból. Képtelenség nem gondolni rá, hogy teljesen más évadot kaptunk volna, ha Francis Underwood karaktere marad a történetben, egészen biztos, hogy egy teljesen más hangulatú és dramaturgiájú Kártyavár köszönt volna vissza a képernyőn ebben az esetben: ennek az évadnak szinte minden percéről süt, hogy Spacey kvázi kibaszott az alkotókkal botrányával, és hogy egyáltalán nem így képzelték az egészet. Nem lehet nem észrevenni azt a dühöt, azt a rengeteg ártalmatlannak tűnő, de hangsúlyos kiszólást, amit Francis (és általa Spacey) kap az évadban, azt, hogy kénytelenek voltak egy totál más finálét (?) kreálni az Underwood házaspár sztorijának. Mert oké, hogy Claire nekem is teljesen egyenértékű „gonosz” volt eddig is, sőt, kettőjük közül ő volt a „kegyetlenebb” és manipulatívabb, de valahogy úgy éreztem, a kétpólusú hatalomvágy egyik pólusának elvesztésével bizony picit csonka lett ez az évad. Csonka… igen, mert még a szokásos 13 részes hosszt sem tudták kitölteni nélküle, a mindösszesen 8 epizódos évad végére ráadásul egy olyan finálét csaptak össze, amitől rendesen felment a vérnyomásom.

Az alapfelállás az, hogy Kevin Spacey ugye egy erőszakos zaklató a valóságban (ilyenkor lehet elgondolkodni azon, mennyire is önmagát adta eddig a sorozatban) – ezért Francis Underwoodnak meg kellett halnia. Szerintem egyébként amúgy is meg kellett volna (egyszerűen egy ilyen produkció nem engedheti meg, hogy egy többszörös gyilkost a történet végén életben hagyjon, legalizálva ezzel némiképp a bűnt), de itt eleve úgy indulunk, hogy Claire már özvegy. Az előző évad után ugye ő az USA elnökasszonya, a Kártyavár pedig Francis nélkül az ő egyszemélyes Canossa járásává alakul: szegényemnek nem elég, hogy nőként el kell fogadtatnia magát a világgal és az amerikai hatalom háttérben megbúvó irányítóival, de kénytelen valahogy megszabadulni férje véres örökségétől és a szekrényből időnként kidőlő csontvázaktól is. Ez egész jó kis alapot ad az évadnak, mi nézők azonban tudjuk, hogy hiába is állítja, hogy semmiről nem tudott korábban, vastagon sáros minden korábbi gyilkosságban és törvénytelenségben. Francis öröksége azonban csak az egyik (remek) összetevője a motivációknak, amibe erősen beleszőtték Spacey valós életbeli kritikáját, a #meetoo mozgalmat, de ugyanolyan hangsúlyos a napi élet másik meghatározó gondolatisága, a női egyenjogúság kérdése is. A Kártyavár (egyébként ahogy a Homeland is) mindig is híres volt arról, hogy érzékenyen reagál az aktuálpolitikára, társadalmi problémákra – azonban ezt eddig szinte kizárólag a hatalmi, politikai viszonyrendszerek keretein belül tette, s talán most először lépett egy szintet azzal az egész, hogy beemel egyéb fontos társadalmi kérdéseket is…

Szóval Claire az elnök, Francis halott, és előkerül a semmiből egy gazdag család, akinek feltett szándéka, hogy Francis hiányában megbuktassák Clairet. Az évad első felében kialakuló hatalmi játszma Claire és a Shepard család között a sorozat legjobb perceit idézi: a titkok kiderítése és bevetése (külön kiemelve az abortuszos témát), az egész konspirációs vonal nekem iszonyat bejött. Fura, vagy nem – bár ezt én már évadokkal korábban is leírtam – a magam részéről egyértelműen az elnökasszony oldalán álltam, minden korábbi aljassága ellenére az írók elérték, hogy az ő sikeréért szurkoltam, és nagyon szorítottam, hogy a cicaharcból kialakuló pengeváltásokból ő jöjjön ki jobban. Az olyan finomságok pedig, mint a két gyerekkori barátnő (külön jók voltak a flashbackek) nagyközönség előtt széles vigyor mögé rejtett beszólásai igazán pikáns ízt kölcsönöztek a történetnek. Kb. az évad feléig nagyon jól elvoltam ezzel az egésszel, számomra ez egyértelműen Claire-ről, az ő túléléséről és pozícióban maradásáról szólt – aminek a csúcsa a női kabinet felállítása volt. Ebből az időszakból – s talán számomra az egész sorozatból – kiemelkedett a halotti toros epizód, abban, ahogy a kamera váltakozva követte a fontos szereplőket, ahogy a politikai, hatalmi manipulációkat a dialógusokon át hallgatva megismerjük, az szerintem zseniális. Ráadásul operatőri, rendezési szempontból is kiemelkedik az egész, kicsit olyan Birdmanos, Viktóriás élményem volt, mintha nem lenne benn vágás – csak váltás egyik karakterről a másikra. Iszonyat tetszett.

Aztán… aztán valahol az évad utolsó harmadára elromlott az egész. Mintha csak akkor tudták volna meg az írók, hogy rövidebb lesz ez a fejezet, mint tervezték és valami finálét kell csinálni a Kártyavárhoz – számomra kapkodó és átgondolatlan lett a sorozat. Claire húzása a babával alapban zseniális, de őszintén szólva hatásvadász és lóg a levegőben, a nagyléptű időugrások a fel- és eltűnő szereplőkkel, a már említett kiásott és visszaföldelt (?) Rachellel, a nem tudom én honnan előszedett Tommal (tényleg, hűtőház, vagy mi?), tisztogatásokkal mind azt az érzetemet erősítették, hogy csak jussunk már el az utolsó öt percig. Káosznak tűnt minden, ami történt, a korábban jól átgondolt és megírt dramaturgia ment a kukába – és innentől kezdve egyre több olyan esemény volt, ami hiteltelenné tette az eddig megismert eseményeket. Nem tudom elképzelni, hogy ezt, így, akármelyik elnök le tudná vezényelni, s bár igaz, hogy a CIA képes államérdekből sokszor sok ember elhallgattatni, ez már néha nekem is sok volt. A Shepard család szétesése után simán parkolópályára került, Doug pedig… nos, az évad eddig is egyik fő pillére, a Francishez holta után (is) betegesen ragaszkodó Doug Stamper kerül a középpontba, hogy aztán az ovális irodában részt vegyen a történelem egyik legfurább és számomra legidiótább fináléjában. Félreértés ne essék: bírtam, amit csinált, zseniális, de egyben zavaróan elmebeteg volt a függése Francistől – aminek magyarázata szerintem egészen kiválóra sikeredett –, de valahogy nem találtam a korábbi események tükrében annak a váltásnak a szükségességét, aminek következtében a Shepard családról rá helyezték a fókuszt. Nem is igazán tudtam, hányadán állok vele, de nem azért, mert olyan jól oldották meg azt a feszültségkeltő ötletet, miszerint kinek is az oldalán áll és megteszi-e azt, amit meg tervez tenni, hanem pont az ellenkezője miatt: azt éreztem, a stáb sem igazán tudja, mit akar a karakterével. Mindez pedig kiegészítve a már fentebb említett epizódjellegű, minden reális alapot nélkülöző halálokkal és eseményekkel (külön „kedvencem” a futás közben megmutatott, majd elszállított?? hulla), valamint a befejezéssel, a Kártyavár első felének, kétharmadának zsenialitását alaposan lehúzta.

Azt mondom, sok minden belefért már eddig is a Kártyavárba, ami Underwoodék mocskosságát volt hivatott érzékeltetni, de eddig valahogy mindig, mindennek volt racionális háttere. Na de ami itt a legvégén van – nos, azt nem vette be a gyomrom. Ezt szimplán hülyeség, ami az ovális irodában történik, egyszerűen baromság, hogy azt, ott, úgy következmény nélkül meg lehet úszni. A hab a tortán, ami miatt különösen mérges vagyok, hogy ez önmagában akkora cliffhanger, hogy már csak ezért jól fejbe kéne kólintani valakit – tudva, hogy nem lesz tovább, ezt, így baromság volt befejezni. Ha pedig az volt a cél, hogy ezzel fog összedőlni a Kártyavár (ami amúgy az egész sorozatnak a kvintesszenciája kellene, hogy legyen), akkor illett volna legalább a dőlés kezdetét némileg megmutatni. De nem… arra már nem futotta. Így viszont – nem csak konkrétan ettől, hanem úgy összességében az évad második felétől – meglehetősen kellemetlen élménnyel keltem föl a fotelből: hiába is volt Claire  mindig egy domináns szereplő, Francis nélkül csak egy félkarú óriás, akit talán idén még indokolatlanul meg is gyengítettek picit az írók. Mindez pedig úgy csapódott le számomra, hogy bizony a Kártyavár Francis és Claire Underwood – bocsánat, idén Hale – szimbiózisára épülő sorozat, ami egyik hiányában picit egy fércmű. Nekem annyira ugyan nincs róla rossz véleményem, mint az imdb hozzászólóinak, de hogy mind közül a leggyengébb, az biztos.




65%



.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Niwrok
Admin
Niwrok

Hozzászólások száma : 3001
Join date : 2012. Oct. 06.

TémanyitásTárgy: Re: R2-D2 írásai 3.0   Kedd Dec. 04, 2018 9:57 pm

R2-D2 írta:

Kártyavár S6

Ennek az évadnak szinte minden percéről süt, hogy Spacey kvázi kibaszott az alkotókkal botrányával, és hogy egyáltalán nem így képzelték az egészet. Nem lehet nem észrevenni azt a dühöt, azt a rengeteg ártalmatlannak tűnő, de hangsúlyos kiszólást, amit Francis (és általa Spacey) kap az évadban, azt, hogy kénytelenek voltak egy totál más finálét (?) kreálni az Underwood házaspár sztorijának. Francis öröksége azonban csak az egyik (remek) összetevője a motivációknak, amibe erősen beleszőtték Spacey valós életbeli kritikáját, a #meetoo mozgalmat, de ugyanolyan hangsúlyos a napi élet másik meghatározó gondolatisága, a női egyenjogúság kérdése is. A Kártyavár (egyébként ahogy a Homeland is) mindig is híres volt arról, hogy érzékenyen reagál az aktuálpolitikára, társadalmi problémákra – azonban ezt eddig szinte kizárólag a hatalmi, politikai viszonyrendszerek keretein belül tette, s talán most először lépett egy szintet azzal az egész, hogy beemel egyéb fontos társadalmi kérdéseket is…

Aztán… aztán valahol az évad utolsó harmadára elromlott az egész. Mintha csak akkor tudták volna meg az írók, hogy rövidebb lesz ez a fejezet, mint tervezték és valami finálét kell csinálni a Kártyavárhoz – számomra kapkodó és átgondolatlan lett a sorozat. Claire húzása a babával alapban zseniális, de őszintén szólva hatásvadász és lóg a levegőben, a nagyléptű időugrások a fel- és eltűnő szereplőkkel, a már említett kiásott és visszaföldelt (?) Rachellel, a nem tudom én honnan előszedett Tommal (tényleg, hűtőház, vagy mi?), tisztogatásokkal mind azt az érzetemet erősítették, hogy csak jussunk már el az utolsó öt percig. Azt mondom, sok minden belefért már eddig is a Kártyavárba, ami Underwoodék mocskosságát volt hivatott érzékeltetni, de eddig valahogy mindig, mindennek volt racionális háttere. Na de ami itt a legvégén van – nos, azt nem vette be a gyomrom. Ezt szimplán hülyeség, ami az ovális irodában történik, egyszerűen baromság, hogy azt, ott, úgy következmény nélkül meg lehet úszni. A hab a tortán, ami miatt különösen mérges vagyok, hogy ez önmagában akkora cliffhanger, hogy már csak ezért jól fejbe kéne kólintani valakit – tudva, hogy nem lesz tovább, ezt, így baromság volt befejezni.


65%


Ha most is úgy volt, ahogy korábban mondtad, hogy a megnézésig csak felszínesen olvastál bele az írásomba, akkor nagyon örülök, hogy a "Kevin Spacey-t küldjük el a picsába!" projektet mind a ketten ilyen hangsúlyosnak éreztük. Mert ha csak én láttam volna oda a kiszólásokat, akkor még lehetne, hogy túlgondolom, de így -megerősítéssel- én is magabiztosabban állok bele ebbe a véleménybe.

Ezért mondtam azt, hogy ez az évad nem is csak hogy nem az, ami Spacey botránya és kirúgása nélkül lehetett volna, de nem is igazán a szereplőiről szól, hanem a stábról. Persze érdekes volt, ahogy Shepardékkal kavarognak a szálak, ahogy oda-vissza szurkálnak, de a kiszólások sokasága miatt egyre inkább mellékesnek éreztem, hogy mi történik, és inkább azt kezdtem figyelni, hogy miért. Kérdésként merült fel bennem például az, hogy ha ezt a stáb ennyire csak vért izzadva tudta megcsinálni ezt az évadot, ha a játékidő jelentős része arra megy el, hogy Spacey-t kutyázzák, akkor miért kellett erre dollármilliókat költeni, miért nem mondták meg inkább Spacey-nek, hogy mennyire kibaszott velük. De a válasz persze ott volt végig, és pont a zseniális női kabinettel vált bizonyossá, hogy ez az évad azért készült el, mert sokkal nagyobb botrány lett volna, ha nem készül el. Nem csak mert a nőkből álló kormány olyan ötlet lehetett, ami már jó előre a fiókban várta, hogy Claire legyen az elnöki székben, hanem mert a #metoo korában, felépítve egy ilyen erős női karaktert, nem lehetett megtenni, hogy a sorozatot az "It's my turn!" mondatnál félbehagyják, azt sugallva, hogy Claire-re, vagyis egy nőre az elnöki székben már önmagában senki nem kíváncsi.

De minden képkockán látszik, hogy a stáb mennyire megszenvedett ezzel. A finálé pedig mindenekelőtt ennek a szenvedésnek, ennek a "fájdalomnak" vet véget. Menet közben néha nem is értettem, Claire miért szólogat ki többször is úgy a fájdalom típusairól, hogy annak nem mindig van a cselekmény szerint szerepe, de annyira nincs, ahogy akár a bevásárlólistájáról is beszélhetne. A végén lett értelme. Mert ott igazából nem Doug miatt hangzik el a "Kész. Nincs több fájdalom.", hanem a sorozat miatt. Mert ezt a "reménytelen" vergődést, ezt a haláltusát csak így lehetett befejezni, egy kegyelemdöféssel, hogy ne szenvedjen, ne kínlódjon tovább...

Arra csak utólag emlékeztetett egy-két netes cikk, hogy ezzel egyben keretbe is foglalták a sorozatot, mert az így indult:



Ezért nem cliffhanger ez: mert már semmi köze a szereplők valóságához. Arról lehetnek nézetkülönbségek, hogy a sorozat mikor hagyta el a realitások talaját, hogy mikor lett következmények nélküli (szerintem már Cathy múltkori lépcsőn lelökését sem lehetett volna megúszni), de ez a finálé nem is a következményekről, a folytatás lehetőségéről szól, de nem is szólhat a lezárásról sem (hiszen még azt, amit le lehetett volna, sem zárták le... például Shepardék is festményekről beszélgetnek az utolsó jelenetben egy teraszon).

Ezt nem lehet folytatni, de nem is fogja senki; éppen azért lett olyan, amilyen. Ez csak megszabadított mindenkit a "haszontalan" fájdalomtól...

.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
R2-D2
Admin
R2-D2

Hozzászólások száma : 4085
Join date : 2012. Oct. 03.
Tartózkodási hely : Szombathely

TémanyitásTárgy: Re: R2-D2 írásai 3.0   Kedd Dec. 04, 2018 11:03 pm

Niwrok írta:

Kártyavár S6

De a válasz persze ott volt végig, és pont a zseniális női kabinettel vált bizonyossá, hogy ez az évad azért készült el, mert sokkal nagyobb botrány lett volna, ha nem készül el. Nem csak mert a nőkből álló kormány olyan ötlet lehetett, ami már jó előre a fiókban várta, hogy Claire legyen az elnöki székben, hanem mert a #metoo korában, felépítve egy ilyen erős női karaktert, nem lehetett megtenni, hogy a sorozatot az "It's my turn!" mondatnál félbehagyják, azt sugallva, hogy Claire-re, vagyis egy nőre az elnöki székben már önmagában senki nem kíváncsi.


taps

Ez remek konklúzió. Örülök, hogy neked is tetszett maga az ötlet az új kormánnyal...

Idézet :
Ha most is úgy volt, ahogy korábban mondtad, hogy a megnézésig csak felszínesen olvastál bele az írásomba, akkor nagyon örülök, hogy a "Kevin Spacey-t küldjük el a picsába!" projektet mind a ketten ilyen hangsúlyosnak éreztük. Mert ha csak én láttam volna oda a kiszólásokat, akkor még lehetne, hogy túlgondolom, de így -megerősítéssel- én is magabiztosabban állok bele ebbe a véleménybe.

Azért a magasba emelt (gyűrűs ??) mutatóujjat nem igazán lehetett máshogy érezni. Egyébként a felszínesség mellett ez megmaradt bennem, mármint hogy mennyire is be- és kiszólnak Spaceynek, de nem azért vettem észre, mert írtad. Laughing


Idézet :
Ezért nem cliffhanger ez: mert már semmi köze a szereplők valóságához. Arról lehetnek nézetkülönbségek, hogy a sorozat mikor hagyta el a realitások talaját, hogy mikor lett következmények nélküli (szerintem már Cathy múltkori lépcsőn lelökését sem lehetett volna megúszni), de ez a finálé nem is a következményekről, a folytatás lehetőségéről szól, de nem is szólhat a lezárásról sem (hiszen még azt, amit le lehetett volna, sem zárták le... például Shepardék is festményekről beszélgetnek az utolsó jelenetben egy teraszon).

Ezt nem lehet folytatni, de nem is fogja senki; éppen azért lett olyan, amilyen. Ez csak megszabadított mindenkit a "haszontalan" fájdalomtól...

Na de ha - legyen a fordulópont talán Cathy balesete - eddig azért tényleg életszagú (még ha mocskos is) volt az egész, a finálé 3 epizódjának összes iracionalitása teljesen hazavágja az egészet. Nekem legalábbis hiányzott magának a címnek az értelmezése, hogy hogyan dől össze az egész. Ehelyett van egy - kövezz meg, nekem ez cliffhanger, már olyan értelemben, hogy igenis tudni akarom, mi jönne EZ után - jelenet, ami által az egész egy filmszakadás érzetét kelti.

Filmszakadás, amit Spacey okozott???  hmmm

Azért meghallgattam volna azt a beszélgetést, ami Robin Wright és Kevin Spacey között zajlott, az S6 forgatása előtt... Rolling Eyes

S még valami: A korábbi We are the terror is mennyire más jelentést kap Spacey szájából... Shocked



.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Niwrok
Admin
Niwrok

Hozzászólások száma : 3001
Join date : 2012. Oct. 06.

TémanyitásTárgy: Re: R2-D2 írásai 3.0   Szer. Dec. 05, 2018 7:36 am

Niwrok írta:

Kártyavár S6

Nem mutatóujj volt az, hanem középső  Smile ... A beállítás meg olyan volt, mint amikor Frank megkapta a "F U" mandzsettáit, amit már akkor is "Fuck You"-ként lehetett érteni  Smile .

.


Ja, arra gondoltam, természetesen. Pedig még ki is próbáltam itthon... Laughing
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
R2-D2
Admin
R2-D2

Hozzászólások száma : 4085
Join date : 2012. Oct. 03.
Tartózkodási hely : Szombathely

TémanyitásTárgy: Világok őre / Черновик   Szer. Dec. 05, 2018 9:17 pm

.





Világok őre / Черновик





A Világok őre (Черновик; Csernovik, szó szerint: „Piszkozat”) egy 2005-ben megjelent fantasy kalandregény Szergej Vasziljevics Lukjanyenko tollából. A regény a kétrészes Kirill-ciklus első része, melynek címadója Kirill, az emberfeletti képességekkel bíró ún. „funkcionális”, aki vámosként a világok közötti átjárót köteles őrizni. Folytatása az Őrök világa című regény… és vélhetően hasonló címmel jön majd a folytatása ennek a mozinak is. Kicsit megnyugvás egyébként ezt tudni, én előzetesen nem rendelkeztem ezen információval – így értetlenül néztem a félbeszakadt történetet a film végén: nem állítom, hogy tűkön ülve várom a második fejezetet, annyira nem volt jó a mozi, de ha majd egyszer belefutok, biztosan megnézem.

Az orosz filmekkel kapcsolatban jártam már így is és úgy is… drámában és sci-fiben egészen zseniális alkotásokat produkáltak az ottani alkotók, viszont fantasyben… nos, ott van még mit tanulniuk. A Világok őre pedig – bár több zsáner is erőteljesen képviselteti magát benne – inkább utóbbiba tartozik, s nem állítom, hogy önmagában csak ez lenne vele a baj, de azért valahol fura, hogy megint pont egy orosz fantasy nem váltotta be a hozzá fűzött reményeimet. De az is igaz, hogy nem kell messzire menni ahhoz, hogy az óceán túlpartján készült mozikból is találjunk kevésbé sikerülteket: elég csak a nem oly régi az A setét toronyra gondolni… hozzájuk képest teljesen vállalható a Világok őre is, csak itt sem ártott volna valami koherens alapokon nyugvó forgatókönyvet produkálni. Ismét bebizonyosodott, hogy az ötletelés önmagában kevés, hiába a zseniális alap, a néha bizony parádés alkotóelemek sokasága – ha nincs egybefűzve egy normális történetbe, ha az ember időközben elveszti a fonalat menet közben, ha a nézőnek néha fogalma sincs arról, hogy hol van, mikor, ki mit és miért csinál… nos, az az ilyen filmek halála. És igen: itt is bebizonyosodik, hogy mekkora baj, ha a néző nem ismeri a komplett hátteret, ha az alkotók úgy csinálnak egy filmet, ha feltételezik azt, hogy mindenki járatos abban az univerzumban, amit képernyőre visznek.

Az első fél óra után az államat kerestem. Van egy fiatal srác, Kirill (Nikita Volkov), akit egy vérbeli orosz rendőrfurgon hátuljában ismerünk meg, s akit fura módon elfelejtenek intézkedés alá vonni. Ő sem érti, mi van körülötte – de mi sem: a történet szerint jön ugyanis egy 24 órás flashback, amiből kiderül, hogy egy napja Kirill még egy menő építész, ünnepelt sztár volt, akinek új projektje hatalmas sikert aratott. Céges buli, szelfik, csinos barátnő – minden, ami egy fiatalembernek megadathatott. Ekkor egyébként még nem zavart egy bizonyos, sehova sem tartozó jelenet Annával, Kirill barátnőjével, gondoltam, majd csak lesz értelme (nos, nem), egyre nagyobb érdeklődéssel figyeltem, ahogy Kirill alól kicsúszik a talaj. Mert kérem szépen, amit láttam, az az utóbbi idők egyik legjobb eseménylánca, a Játsz/ma hangulatát idéző képsorok: a srác hazamegy, de a lakásában egy vadidegen nő lakik, a saját kutyája sem ismeri meg. A szomszédjai elsőre még igen, de aztán már ők sem, sőt, a munkahelyén senki nem emlékszik az előző esti bulira, na meg hogy ki is ez a srác. Mondd, néző, te mit tennél adott helyzetben? Hogy tudnád bizonyítani, ki is vagy te, ha egyik óráról a másikra semmilyen nyilvántartásban nem szerepelsz, nincs személyid, s a saját szüleid sem emlékeznek rád??? Ha gyakorlatilag pár óra alatt mindent és mindenkit eltüntetnek, amihez, és akihez kötődsz??? Bediliznél, te is, ugye? A film első negyede ezzel a bizonytalansággal, ezzel a szokatlan helyzettel nekem nagyon bejött – ráadásul van olyan okos a dramaturgia, hogy a főszereplővel együtt mi se tudjunk semmit a dolgokról.

Aztán egyszer csak jön egy üzenet Kirill mobiljára, amin követnie kell egy irányt, az út végén meg egy elhagyottnak tűnő, amolyan világítótorony szerű épület áll. Kirill ekkor tudja meg, hogy ő különleges, a régi élete már nem létezik, és innentől a feladata a párhuzamos világok – párhuzamos Moszkva – közötti közlekedés felügyelete, az esetleg átvitt termékek megvámolása. Amolyan határőr, aki kinyitja az ajtókat azoknak, akik arra jogosultak, hogy a világok között közlekedhessenek, úgy, hogy közben ő is szabadon közlekedhet 15 km-es távolságban az épülettől. Néha tátott szájjal bámultam mindazon ötleteket, amik a film ezen szakaszában elém tárultak, kezdve azzal, hogy az épület az új lakója gondolatára reagálva olyanná alakul, amilyennek ő szeretné (jó poén volt, mikor a mentor nőt vetkőztette meztelenre egy gondolattal), folytatva a különféle, Counterpartot megidéző alternatív Moszkva képeivel. A Kreml és a Vörös tér mindegyikben adott, de van, ahol tenger mosta partjait, van, ahol az 50-es évek munkatáboraira hajaz a látvány – és van egy titokzatos világ, amiben nem volt világháború, Hitler pedig egy festő Bécsben. Kirill feladata pedig pont ez: kinyitni ennek a világnak az ajtaját, amit eddig egy Őrzőnek sem sikerült. A srác amúgy egy tipikus Kiválasztott, jellemfejlődése a jól megszokott és sablonos eseményláncokon keresztül történik, megfejelve azzal a romantikus csavarral, hogy ő bizony nem hajlandó korábbi barátnőjét elfeledni, elengedni. Amikor aztán Anna egy másik fickó oldalán épp turistáskodni készül és átkel egy másik Moszkvába, Kirill úgy dönt, visszaszerzi magának a láthatóan amnéziált nő kegyeit.

A film minden bonyodalma tulajdonképp ebből ered majd, Kirillt hiába próbálják mindenféle nagyhatalmú felettesei irányítani, ő megy a saját feje és Anna kegyei után. Közben sorozatban szegi meg azokat a szabályokat, amiket Őrzőként be kellene tartania, egyre inkább konfrontálódik mindenkivel, s az ajtókat használva több kalandos utazáson vesz részt. S ha már ajtók: nekem már a Mátrixban is bejöttek a mindig máshova nyíló ajtók, itt is valami hasonló van… csak az a baj, hogy ahogy Kirill jön-megy és merül el a saját maga által okozott káoszban, úgy lehet egyre inkább elveszni magában a filmben is. Nem nagyon tudom leírni – még spoileresen sem – mire gondolok, mert egy idő után annyira követhetetlen és ad-hoc az egész, hogy néha fájt. Sem a karakterekből, azok motivációikról nem igazán értünk meg semmit, sem arra nincs magyarázat, hogy mi volt az az óriás Matrjoska baba abban a világban, ami megtámadta Kirillt. Hogy van az, hogy van egy elvágott torkú nő, aki víz hatására meggyógyul (miért pont víz és hogyan??), hogy mi volt az a jelenet, amikor Kirill kikerül a Kiválasztott státuszból. Kik azok, akik irányítják Kirillt és a világokat, honnan és hogyan jöttek, fejlődtek idáig. Oké, a MIB szerű emlékezettörlés az még csak hagyján a fényképezőgéppel, de ezek a szuperképességek… nem az a baj, hogy vannak, hanem hogy nem tudjuk, honnan és hogyan, kik ők egyáltalán és mit is akarnak. Legalább mondanák azt, hogy mondjuk Jedik, vagy Mágusok, esetleg roxforti varázslók, boszorkányok – akkor minden könnyebb lenne… de így… Így csak passog az ember, a szinte nulla – de fontosnak tűnő – kohézióval rendelkező események láttán, s gondolkodik azon, hogy tulajdonképp mi a faszt is lát.

Mindezekből következik, hogy a Világok őrzője egy felemás mozi lett. Azt mondom, hogy a sok apróság miatt mindenképp érdemes megnézni (a Cinemax műsorán van, magyar szinkronnal, de fönn van a nettékában is), de ennek az egésznek a visszafejtése embert próbáló feladat. Lehet, hogy ha az ember elolvasná a könyvet, akkor minden sínre kerülne – no de milyen film az már (megint), hogy csak akkor érthető és értelmezhető, ha valaki olvasta is hozzá az adaptáció alapját… anélkül csupán egy érdekes, ötletes nagy katyvasz – amiben ha nem lennének egészen jó húzások, akkor mehetne akár a kukába is. A több helyen szidott CGI és látvány ellenben szerintem rendben van, a (természetesen) ismeretlen orosz színészek is jók. Van dinamikája is a mozinak, az első fél óra feszültsége remek, utána a rácsodálkozás a világokra szintén. Sok üresjárat nincs benne, egyedül talán az akciójelenetekkel tarkított végjáték hagy némi kívánnivalót maga után… bár még mindig inkább a gépfegyverrel főhősünkre lövöldöző óriás Matrjoska drónok elől menekülő Kirill akciójelenetét nézem, mint egy szimbióta által vezetett motor hiteltelen száguldását. Mert erről tudom, hogy baromság, és nem is kell elhinnem…

Most, hogy utánaolvastam, és tudom, hogy egy duológia első felvonását láttam, a legvégére sem haragszom már annyira. Remélem, Moszkvában nem akkora úr a Box Office, hogy ne csinálnák meg a második részét.  




70%



.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Niwrok
Admin
Niwrok

Hozzászólások száma : 3001
Join date : 2012. Oct. 06.

TémanyitásTárgy: Re: R2-D2 írásai 3.0   Csüt. Dec. 06, 2018 7:07 am

R2-D2 írta:
.
Világok őre / Черновик

A Világok őre (Черновик; Csernovik, szó szerint: „Piszkozat”) egy 2005-ben megjelent fantasy kalandregény Szergej Vasziljevics Lukjanyenko tollából. A regény a kétrészes Kirill-ciklus első része, melynek címadója Kirill, az emberfeletti képességekkel bíró ún. „funkcionális”, aki vámosként a világok közötti átjárót köteles őrizni. Folytatása az Őrök világa című regény… és vélhetően hasonló címmel jön majd a folytatása ennek a mozinak is. Kicsit megnyugvás egyébként ezt tudni, én előzetesen nem rendelkeztem ezen információval – így értetlenül néztem a félbeszakadt történetet a film végén: nem állítom, hogy tűkön ülve várom a második fejezetet, annyira nem volt jó a mozi, de ha majd egyszer belefutok, biztosan megnézem.

70%


Én eddig orosz fantasyból csak az Őrség-filmeket láttam, ami nekem tetszett, de mondjuk arról tudtam is, hogy egybe tartoznak, így egy estén pörgött le a kettő, egymás után, nagyjából egy filmként.

Ez is látszik, hogy tele van jó ötletekkel, egy esélyt megér. Szóval "vettem, vettem" Smile .

.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Niwrok
Admin
Niwrok

Hozzászólások száma : 3001
Join date : 2012. Oct. 06.

TémanyitásTárgy: A bátrak / Only the Brave   Vas. Dec. 16, 2018 9:59 pm

R2-D2 írta:

A bátrak / Only the Brave

Fura kettősség jellemzi a mozit: meglehetősen lassúnak és merengőnek tűnik, sokszor érzi úgy az ember, hogy az igazi bevetések, a megtörtént tűzesetekben való részvétel háttérbe szorul a karakter- és a csapatépítés rovására, sokszor van úgy, hogy bizony inkább néztem volna a hősies küzdelmet a lángoló erdőben. Mondjuk… ahelyett, hogy Marsh és felesége, Amanda veszekedését hallgassam, vagy esetleg egy elsőre sehova nem tehető drogos hülyegyerek kínlódást lássam – de persze semmi és senki nincs itt ok nélkül, a fináléra minden ilyen apróságnak szerepe lesz. Számomra az is nehézkes volt, hogy nem igazán értettem ezt a rohamtempót, ami gyakorlatilag a mozi kétharmadát jellemzi, ha jól számolom, 2005. június 21. és 2013. június 18. között játszódik a történet, közben három, négy komoly tűzesetnél is voltak a fiúk (igen, zömük huszonvalahány éves), mégis olyan epizódszerű az egész film felosztása. Épp hogy csak érintünk dolgokat és eseményeket egyik képen megszületik a baba, a következő snitten már akár három éves is. Persze, a fináléra minden kisimul, az utolsó negyed órára minden karaktertörténet összesűrűsödik, minden gyakorlatnak, elméleti és fizikai terhelésnek szerepe lesz – de közben, nézés közben inkább csak gyűlik az emberben a kétség és a kérdés.

Higgyétek el, érdemes megnézni az A bátrakat, nem mindennapi élmény lesz. Egészen parádés színészgárda, hiteles és hihető karakterek és emberi kapcsolatok, érzelmek jellemzik, és pluszban az ember több új ismerettel gazdagodik az erdőtüzek oltásával kapcsolatban. Nem ám csak víz, aztán oké… ááá… árokásás, irtás, ellentűz, stb. Mondjuk, a legelején a helikopteres vízszívás az beszarás, simán elhiszem, hogy van ilyen… Átélhető és átérezhető a kiemelt karakterek motivációi és döntési nehézségei, végre nem semmitmondó, hanem tényleg hús-vér dialógusokkal tűzdelve. Ha icipicit rövidebb lenne, de legfőképp, ha menet közben lehetne tudni, mi miért van úgy, ahogy (ezt nem tudom, hogy lehetne megoldani, csak egy érzés), akkor még magasabb pontszámot is érdemelne. De az az utolsó negyed óra…

80%


Teljesítettem a kívánalmakat, igazából az egész filmről csak annyit tudtam, amikor leültem elé, hogy egy drámás-katasztrófás filmet fogok látni tűzoltókkal.

És én is nagyjából ugyanígy láttam... Lehet, hogy azért, mert egy Lánglovagok kaliberű filmet vártam leginkább, így egy kicsit nehezebben vettem az első másfél óra terjedelmét és lassú építkezését, viszont a végén voltam kénytelen rájönni, hogy talán öt-hat szereplőn kívül másnak nem jutott részletesebb bemutatás, és így a kötődés is hiányos maradt. Nekem is epizódos, töredékes volt, a Tellert alakító srácról a lecsúszottsága miatt elsőre azt hittem, hogy bénaságból ő gyújtja majd azt a tüzet, amit ez a csapat elolt, de az élet nem ezt a sztorit írta meg.

Az alapanyag jó benne, csak valahogy a rendezés nem találta meg benne a ritmust. Bátrabban lehetett volna építeni egy háborús-bajtársas vonalra, hiszen az újonc karakterében ez már ott van, és a tűz ellen is van annyira veszélyes és halálos küzdeni, annyit taktikázni ellene, mint egy hús-vér ellenféllel szemben. Lett volna idő a mélyebb karakterbemutatásra, talán még a tüzek testközelibbé tételére is, és akkor lehetett volna több pont is... de így is egy jó filmet láttam.

7/10
.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
R2-D2
Admin
R2-D2

Hozzászólások száma : 4085
Join date : 2012. Oct. 03.
Tartózkodási hely : Szombathely

TémanyitásTárgy: Re: R2-D2 írásai 3.0   Vas. Dec. 16, 2018 10:23 pm

Niwrok írta:

A bátrak / Only the Brave

Az alapanyag jó benne, csak valahogy a rendezés nem találta meg benne a ritmust. Bátrabban lehetett volna építeni egy háborús-bajtársas vonalra, hiszen az újonc karakterében ez már ott van, és a tűz ellen is van annyira veszélyes és halálos küzdeni, annyit taktikázni ellene, mint egy hús-vér ellenféllel szemben. Lett volna idő a mélyebb karakterbemutatásra, talán még a tüzek testközelibbé tételére is, és akkor lehetett volna több pont is... de így is egy jó filmet láttam.

7/10
.

egyetért

Tulajdonképp nálam is az utolsó negyed óra adta hozzá a + 10%-ot... scratch Engem lesokkolt az élet által írt forgatókönyv.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
R2-D2
Admin
R2-D2

Hozzászólások száma : 4085
Join date : 2012. Oct. 03.
Tartózkodási hely : Szombathely

TémanyitásTárgy: Mars - Utunk a vörös bolygóra S1-2   Kedd Jan. 01, 2019 9:11 pm

.




Mars - Utunk a vörös bolygóra S1-2




A Mars - Utunk a vörös bolygóra című sorozat a National Geographic egyik legdrágább projektje, ami keveri a fikciós drámák műfaját a csatornától már megszokott tudományos-ismeretterjesztő stílussal. A Mars Ron Howard és Brian Grazer producerek, a NatGeo és a NASA fejéből pattant ki: az alkotók megkeresték a NASA-t, hogy kooperáljanak egyet, és a tudomány mai állását alapul véve gondolják végig, milyen lenne, ha 2033-ban expedíció indulna a Marsra. Az eredmény pedig egy tudományos alapokon nyugvó történet lett, amiből akár valóság is lehet: a történet szerint 2033-ban, a Daedalus űrhajó egy maroknyi űrhajóssal megérkezik a Vörös Bolygóra, először természetesen még csak kutatás céljából, ám a zömében tudósokból álló legénység feladata a terraformálás lehetőségeinek megteremtése is. Az első évad – a gyengébbik évad – nagy részében a csapattal együtt az élet nyomait keressük a Marson, míg a második évadban már 10 évvel később járunk, s a bolygó fel- és kihasználását követhetjük nyomon.

Műfaja nem egészen fikciós sorozat, hanem inkább spekulatív, de tudományos alapokon nyugvó: önálló sci-fiként is megállná a helyét, de szerkezetéből kifolyólag nem lehet maximálisan elmerülni szimplán a kalandokban. Az egyes epizódok felépítése (főleg az elején) ugyanis úgy néz ki, hogy megírtak egy forgatókönyvet, rendes fikciósat, majd felvettek pár interjút tudósokkal, szakértőkkel, NASA-alkalmazottakkal, és ezeket majd összevágták a történésekkel – ezeket az interjúkat beillesztették magába a sztoriba, de megtörve annak esetleges lendületét. Nem egy rossz ötlet ez, kétségkívül érdekessé, hitelessé teszi az egészet, de van úgy, hogy a néző inkább követné a jövő kis marsi csapatának küldetését, mintsem a jelen tudósainak okfejtését hallgatná arról milyen lehetne a Mars gyarmatosítása. Milyen lehetne, milyen lesz…

2033-ban az emberiség képes lesz arra, hogy embert küldjön a Marsa. A 7 hónapos út simán megy, azonban már rögtön a landolásnál problémák merülnek fel, és egyébként számomra meglepő módon már az első epizód tartogat drámát is. Az arányok itt még kevésbé tetszettek, nekem kicsit sok volt a tudomány a sci-fi rovására, de ahogy telt az idő, úgy lett egyre kerekebb és értékelhetőbb az egész. A landolás után a csapatnak nem kis nehézségébe kerül eljutni az előre telepített bázisra (kifejezetten izgalmas és hiteles események után), ahol aztán új élet kezdődik számukra: bizonyítékot kell keresni az életre, és egyúttal párhuzamosan el kell kezdeniük a légkör átalakítását is. Itt jön képbe amúgy az interjúhalmaz, amikben jó alaposan elmagyarázzák az egésznek a lényegét, hogy lehetne évtizedek alatt (!!!!) megváltoztatni a Marsot úgy, hogy élni lehessen rajta. Persze, ha halott a bolygó, ha soha nem is volt rajt semmi élet, felesleges kínlódni – Földön pedig az őket küldő, támogató Alapítványban egyre türelmetlenebbül várják az eredményt. Szerencsére az alapítványt az a Joon vezeti, ki Hanahnak, a marsi kolónia parancsnokának az ikertestvére, így kicsit könnyebb húzni az időt, és kivárni az eredményt – mert azt ugye nem kell mondanom, hogy természetesen megtalálják az élet nyomait a fagyos Marson. Egyre több telepes egyre jobb és komolyabb körülményeket teremt a bolygón, és a sorozatnak a rengeteg remek tudományos okfejtés mellett van ideje emberi sorsokkal, kapcsolatokkal és drámákkal is foglalkozni. Sőt, azzal is, mit tesz a pszichével önmagában az ottlét szimpla tudata.

Az első évad azonban még így is csak egy langyos felvezetés mindahhoz, ami a másodikban jön: számomra az S2 hozta el mindazon katartikus élményeket, ami miatt most egyáltalán billentyűzet elé ültem. A második évad ugyanis egy vérbeli kalandos sci-fi (például olyan epizóddal, ami akár egy szűk Androméda törzs is lehetne), egy igazi, nagybetűs marsi fantasztikus film. Az évad elején már a 2040-es évek elején járunk, a kolonizáció jól halad, azonban a költségek a Földön az egekbe szökkentek – így megjelentek az első magáncégek is az Alapítvány körül. Hogy, hogy nem, épp egy milliárdos által vezetett bányászcég lesz az első, aki magánúton a bolygóra repül, feladatuk pedig természetesen a még szűz égitest kiaknázása. Mert hát mekkora buli is az, hogy elsőként ők rendelkeznek majd minden nyersanyaggal, ami ott található, mekkora helyzeti előny is az, hogy ha ők találnak elsőként folyékony vizet a Mars mélyén. Általuk aztán egy teljesen más szintre kerül a sorozat, kapunk rögtön két rivális és részben ellenérdekelt csoportot, amit ugyan össze kellene, hogy tartson a Földtől való hatalmas távolság és az idegen világ minden veszélye, ám a tudomány kontra profit szülte ellentét folyamatos feszültséget generál köztük.

Most nem fogom elspoilerezni, de kifejezetten jó epizódokat írtak e téma köré, számomra a második évad szinte minden perce élmény volt: már csak azért is, mert a korábban fajsúlyosabb dokumentarista jelleg kissé háttérbe szorult. Oké, itt is van ilyen, Trump klímapolitikájától kezdve a Greenpeace működésén át a szibériai vírusfertőzéssel bezárólag, de most valahogy sokkal jobban volt adagolva minden. Nem tört meg a lendület, lehetett végigizgulni egy-egy történetszálat, ami pedig a tudományos részt illette, most kiválóan egészítette ki a fő anyagot. Mert igen, a fő szál immár egyértelműen a marsi emberek élete, sokkal inkább a (szomorúan realista) fikció veszi át a szerepet a sztoriban. Az emberek közti hatalmi játszmák, a tragédiák súlya, azok feldolgozása, egyáltalán néha a puszta életben maradásért folytatott küzdelem és egymásra utaltság ábrázolása egyszerűen pazarra sikeredett. Nézőként meg… azt úgysem kell az értelmesebbjének elmagyarázni, hogy mire lenne képes a magánszektor a profit érdekében a bolygót illetően, hogy mennyire is mellékes lenne ott (is) a környezetvédelem. Hisz még környezet sincs… Mindezek mellé meg kapunk egy születendő kisbabát, ami amúgy nem is lenne nagy szám, de mikor elkezdték azt fejtegetni, hogy a Marson született babának mennyi nehézséget okozna a földi élet (már csak az eltérő gravitáció miatt is), és kvázi szüleivel együtt örökké ott kellene élnie – nos, ez a téma önmagában rendkívül elgondolkodtató.

Természetesen a jó történet mellé egy jó sorozatba kellenek jó és szerethető karakterek is, itt pedig azokból sincs hiány. Akár a főszereplő Hannahra (Jihae), akár az ezermester Javierre (Alberto Ammann), vagy a tudomány megszállottjára, Martara (Anamaria Marinca) gondolok, mind-mind nagyszerűen megírt, hiteles, emberi gyarlóságokkal felruházott figura, akik tényleg úgy viselkednek, ahogy a hasonló emberek hasonló helyzetben tennék – a Földtől minimum 80 millió kilométerre. De még az újonnan érkezett bányászcég emberei sem teljesen unszimpatikusak, valami van Kurtban (Jeff Hephner) is, amitől a néző kegyeibe fogadja… Jent (Roxy Sternberg) meg nem kell magyarázni, ugye… Az, hogy NGC sorozat, az senkit ne tartson vissza, a látványra egy szem panasz nem lehet – különösen igaz ez a második évadra. Díszlet és CGI szempontjából is simán elmehet egy közepes költségvetésű mozifilmnek mindaz, amit látunk, ráadásul büszkévé tehet minket a tudat, hogy a Mentőexpedíció után újra Marson játszódó történetet forgattak Budapesten. Sivatagunk nincs, a külső felvételeket Marokkóban rögzítették, de tekinthető ez is (részben) magyar sorozatnak.  S még annyit az egészhez: az első évad ugyan papíron hét részből áll, de a hetedik epizód egyfajta extratartalom, egy epizódhosszúságú werkfilm mintha egy DVD kiadvány extrája lenne.

Nem azt mondom, hogy rohanni kell megnézni, meg hogy megvan az új Stranger Things vagy Dark, de 12x 45 percet simán megér. Izgalmas és egyben tanulságos kis sorozat, amiben NatGeo alapossága keveredik a Mentőexpedíció kalandosságával.





80%




.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Niwrok
Admin
Niwrok

Hozzászólások száma : 3001
Join date : 2012. Oct. 06.

TémanyitásTárgy: Re: R2-D2 írásai 3.0   Kedd Jan. 01, 2019 10:12 pm

R2-D2 írta:
.
Mars - Utunk a vörös bolygóra S1-2

Műfaja nem egészen fikciós sorozat, hanem inkább spekulatív, de tudományos alapokon nyugvó: önálló sci-fiként is megállná a helyét, de szerkezetéből kifolyólag nem lehet maximálisan elmerülni szimplán a kalandokban. Az egyes epizódok felépítése (főleg az elején) ugyanis úgy néz ki, hogy megírtak egy forgatókönyvet, rendes fikciósat, majd felvettek pár interjút tudósokkal, szakértőkkel, NASA-alkalmazottakkal, és ezeket majd összevágták a történésekkel – ezeket az interjúkat beillesztették magába a sztoriba, de megtörve annak esetleges lendületét. Nem egy rossz ötlet ez, kétségkívül érdekessé, hitelessé teszi az egészet, de van úgy, hogy a néző inkább követné a jövő kis marsi csapatának küldetését, mintsem a jelen tudósainak okfejtését hallgatná arról milyen lehetne a Mars gyarmatosítása. Milyen lehetne, milyen lesz…

Az, hogy NGC sorozat, az senkit ne tartson vissza, a látványra egy szem panasz nem lehet – különösen igaz ez a második évadra. Díszlet és CGI szempontjából is simán elmehet egy közepes költségvetésű mozifilmnek mindaz, amit látunk, ráadásul büszkévé tehet minket a tudat, hogy a Mentőexpedíció után újra Marson játszódó történetet forgattak Budapesten. Sivatagunk nincs, a külső felvételeket Marokkóban rögzítették, de tekinthető ez is (részben) magyar sorozatnak.  S még annyit az egészhez: az első évad ugyan papíron hét részből áll, de a hetedik epizód egyfajta extratartalom, egy epizódhosszúságú werkfilm mintha egy DVD kiadvány extrája lenne.

80%


welcome

Az, hogy a NatGeo sorozatot csinál, abban nekem nem az a furcsa, hogy csinál, hanem hogy eddig nem csinált  Smile . Mostanában annyira mindenki sorozatot gyárt, hogy már itt is többször foglalkoztunk olyan sorozatokkal, amiket a History Channel vagy a Discovery hozott össze, pedig elsődlegesen mindkettő ismeretterjesztő csatorna (volt..., amíg el nem kezdték hányásig gyártani a reality-ket). Még az sem ritka, hogy ilyen "spekulatív" (jó név, megtartjuk  Smile ) sorozat készül, hiszen a dokumentarista beszélő fejekhez régóta készülnek illusztrációk, most csak az arányok tolódtak el.

Ha nem is rohanni, de sorra kerülhet, mert jól hangzik... mondjuk az említett Dark után  Smile .
Nem, nem tudom, azt mikor nézem Wink ...

R2-D2 írta:

Mindezek mellé meg kapunk egy születendő kisbabát, ami amúgy nem is lenne nagy szám, de mikor elkezdték azt fejtegetni, hogy a Marson született babának mennyi nehézséget okozna a földi élet (már csak az eltérő gravitáció miatt is), és kvázi szüleivel együtt örökké ott kellene élnie – nos, ez a téma önmagában rendkívül elgondolkodtató.


Annyira, hogy már el is gondolkodtak rajta, és film született belőle, a The Space Between Us  Smile .

.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
R2-D2
Admin
R2-D2

Hozzászólások száma : 4085
Join date : 2012. Oct. 03.
Tartózkodási hely : Szombathely

TémanyitásTárgy: Re: R2-D2 írásai 3.0   Kedd Jan. 01, 2019 10:52 pm

Niwrok írta:

Mars - Utunk a vörös bolygóra S1-2

welcome


Igyekszem!!!  king


Idézet :
.
Annyira, hogy már el is gondolkodtak rajta, és film született belőle, a The Space Between Us  Smile .

.

Köszi, hogy felhívtad rá a figyelmem (ismét). Ezek után, lehet, megnézem. Laughing


.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
R2-D2
Admin
R2-D2

Hozzászólások száma : 4085
Join date : 2012. Oct. 03.
Tartózkodási hely : Szombathely

TémanyitásTárgy: Ragadozó városok   Vas. Jan. 06, 2019 4:53 pm

.




Ragadozó városok




A Ragadozó városok bizonyos Philip Reeve nevű brit író 2001-ben írt ifjúsági regénye, amit szokás steampunk (???  Shocked ) és sci-fi elemekkel tűzdelt posztapokaliptikus fantasy történetnek tekinteni – a városok önálló, önellátó, mozgó, az erőforrásokért egymás ellen harcoló entitások, szövevényes társadalmakkal, érdekekkel, viszonyokkal és kalandokkal. A később folytatásokkal (Predator's Gold, Infernal Devices, A Darkling Plain), illetve előzménytrilógiával (Fever Crumb, A Web of Air, Scrivener’s Moon) hétkötetesre bővített regényfolyamot Reeve 2018-ban az alaptörténethez kapcsolódó novellákat tartalmazó mini-antológiával (Night Flights), illetve a regények univerzumát bemutató illusztrált kötettel (The Illustrated World of Mortal Engines) is kiegészítette. Az Egyesült Államokban a regénysorozat The Hungry City Chronicles címmel jelent meg.

No, ezt csak azért írtam, mert gondolom ti sem nagyon hallottatok még ekkora Mortal Engines Univerzumról, s gondolom ti is úgy ülnétek be erre a mozira, hogy valami épkézláb, kerek történetet vártok tőle. Nekem legalábbis nagymértékben meghatározta filmélményemet az a tudatlanság, ami a filmet övezte: kicsit keserű szájízzel, kicsit kielégítetlenül keltem fel a székből, furán néztem magam elé, hogy akkor ez most mi volt. Persze, megtaláltam benne a kapaszkodókat, tartalmaz egészen zseniális ötleteket, látványelemeket, de a történet sutasága és hézagos mivolta bizony hagyott bennem hiányérzetet – de ha tudtam volna, hogy egy hétrészes sorozat nyitányát nézem, minden bizonnyal máshogy álltam volna a dolgokhoz. Jó, a folytatásra úgy nagyjából tippelhettem, tekintve hogy fő gonoszok off screen ritkán halnak meg (kivéve ugye Francis Underwood), de nem gondoltam, hogy most tulajdonképp egy univerzumépítő, alapozó nyitányt látok. Annak nagyon jó volt, jobb, mint mondjuk az A setét torony, de attól tartok, hogy ez is önmagában szingli marad, mind annyi más egyrészes franchise darab…

A történet alapötlete kifejezetten abszurd – de önmagában nem rossz. Kb. ezer év múlva a Föld egy pusztuló világ, miután az emberiség sikeresen kiirtotta önnön nagy részét. Ezer év után a maradék civilizáció mozgó városokban él, gigantikus kerekeken és lánctalpakon guruló hatalmas településeken: nekem egyébként először pont ennek átgondolása és befogadása okozta a legnagyobb gondot. A guruló Londont ugyanis ne úgy képzeljétek el (ahogy először én értelmeztem), hogy az igazi Londont kiemelik a Temze partjáról és kerekeket tesznek alá – sokkal inkább egy hatalmas motorizált lakóparkként, aminek épületei, bizonyos stíluselemei, elnevezései az eredeti Londont idézik. Itt jegyzem meg – csak halkan – hogy azért bármennyire is PJ a forgatókönyvíró meg producer – illett volna azokra a fránya méretarányokra odafigyelni: a városok belső felvételein valóban városnak látszanak, a középületek emberi léptékűek, viszont mozgásban, külső felvételeken ehhez képest teljesen életszerűtlenek a méreteik. Kb., mint az első Tűzgyűrű Jaegerei… a környezethez és egymáshoz képest ezen városok méretarányaiban semmi következetesség és kohézió nincs, baromi látványos ugyan, ahogy a gigászi London robog a pusztaságban, de annyi épületet magán hordozva kb. hússzor akkorának kéne lenni. És akkor még nem is beszéltem arról az örök problémáról, hogy milyen energia hajtja, mit esznek, isznak a rajta az emberek: de lehet, hogy ez csak az én bajom, hogy mindig, minden kitalált posztapokaliptikus világnál a háttér mélységét firtatom. De mindegy is, ahogy írtam, a helyzet abszurd, de jó: London, mint az egyik legnagyobb ragadozó város épp átjött Angliából a hídon (???  Rolling Eyes ), hogy Európában keressen nyersanyagot és forrásokat önmaga fenntartásához. A ragadozás pedig abból áll, hogy a kisebb, kereskedő- és bányászvárosokat bekebelezi (a trailerben is látott módon).

A mozi felütése, a világ felskiccelése, a szabályrendszerek felállítása, a szereplők, környezet bemutatása nagyon tetszett. Konkrétan, az amerikai istenek szobrán felröhögtem, az mekkora húzás volt (az már más dolog, hogy ugye az csak mozis ötlet lehet), de egyébként is, az egész guruló London, annak minden eleme (nagyvonalúságuk ellenére), s ezen belül is az apró kis ötletek nagyon tetszettek. Főszereplőnk, Hester (Hera Hilmar), a kendős csaj – Laughing , eszembe jutott a Trough the Never – épp egy kis guruló várossal London fogságába esik, ámde hamar kiderül, hogy részéről ez egyáltalán nem baj. London egyik „ura” ugyanis a közkedvelt és elismert régész, Thaddeus Valentine (Hugo Weaving), akivel Hesternek elszámolnivalója van – a film elején a remek háttér előtt így rögtön egy kis feszes üldözéses szénát is kapunk. Sőt, ha jól belegondolok, az egész mozi egy nagy üldözés, Hesternek meg kell halnia, mert belerondíthat Valentine terveibe, tulajdonképp a film döntő része arról szól, hogy ki mikor és hogy akarja megölni a lányt – és újdonsült „ficsúr” barátját, Tomot (Robert Sheehan). A lány karaktere kicsit összetettebb és átgondoltabb, mint a klasszikus kiválasztott szerep, egyszerre van benn egy sötét múltból eredő bosszúvágy a vezető szerepre hivatottsággal… ez nem is rossz húzás, kicsit tényleg többdimenziós lesz tőle a figura. Sebhelyének eredete, kapcsolata az anyjával, a medál az egész személyisége nekem tök bejött, olyan igazi YA főhős, aki a „vadonban” is túlélte a posztapokaliptikus világot.

Sajnos azonban van egy összetevője a filmnek, ami pont ekkor, a múltjával kapcsolatban  nálam teljesen kiverte a biztosítékot, és jelentősen lefelé ráncigálta az értékelésemet. Van ugyanis egy karakter, egy Sikoly nevű figura (a Vaksötétes Stephen Lang játssza, de ez totál érdektelen), aki még ebből a sci-fi fantasyból is kilóg. Nem árulok el sokat róla, de ami ő, az alapból egy idiótaság – de ha már van, akkor illett volna icipici magyarázatot adni fajtája háttértörténetére és létjogosultságára. Az meg, ahogy kikerül a képből… anyám… faceplam ennél kínosabbat rég láttam. Sikoly szerepeltetése, megjelenése, ereje, motivációja, minden, ami vele kapcsolatos, nekem rém erőltetettnek és fárasztónak tűnt – még az úgynevezett steampunk (???  faceplam ) keretein belül is. Szerencsére azért volt más összetevő, ami pozitívba billentette a mérleg nyelvét, a nagyon örültem például a „gurulásellenes” lázadók vezetőjének, Annának (Jihae), akivel épp most töltöttem két évadot a Marson. Ráadásul picit megidézte Niobét a Mátrixból, ami meg ugye egyik alapmű számomra.

De természetesen a Ragadozó városok legfőbb pillére és legnagyobb erénye maga a látvány: a városok, a világ, amiben játszódik, az a fentebb említett kohézió hiányának ellenére szenzációs. Nekem legalábbis nagyon bejött, rengeteg nagyszerű ötlettel és látványelemmel tarkított színes-szagos hollywoodi blockbusterré teszi a filmet. Tény, hogy a sztori önmagában nem túl bonyolult, tény, hogy vannak benne idióta elgondolások és szereplők – de YA mivoltát figyelembe véve, egy épülő franchise első fejezeteként kifejezetten jól működik. Szórakoztató, helyenként vicces, PJ vizualitása és monumentalitása jól áll a filmnek (pl. a Falon túli kínai település nagyon bejött), néha egészen Gyűrűk Ura érzésem volt egy-egy új világ feltárulkozásakor. S ha már Kína… megint. A legutóbbi Meg-nél kicsit lassan esett le a tantusz, mit keresnek a kínai strandon, de itt Jihae feltűnésekor rögtön lejött, hogy ezt a filmet (is) azért csinálták ilyen színesre, hogy a keleti piacra is eladható legyen. De most valahogy van létjogosultsága az egésznek, ahogy London elindul keletre, ahogy és akik a Falat védik (ld. még Matt Damon és az A Nagy fal), az nekem tetszett. Kérdés persze, hogy akkor fizikailag hol is van ez a fal, mennyit és miből is gurult London odáig – de ez már tényleg csak szőrszálhasogatás. A szórakoztató faktor sok mindent felülír, s így, hogy tudom, hogy ennek még bőven van folytatása/előzménye, kicsit más szemmel is tudok rá tekinteni. Tipikusan az a mozi, amire istenigazából nem tudsz haragudni, Sikolyon kívül más nem is nagyon tud felhúzni benne – mégis, ahhoz, hogy igazán jó legyen, hogy az ember tűkön ülve várhassa Hester Shaw következő kalandját, ahhoz azért még sok kellett volna. Persze, lehet, hogy jobb is, ez így, ha megcsinálják a következő könyvet, kisebb lesz az elvárás (bár, szerintem nem fogják)… elfér ez a többi elkezdett és félbehagyott franchise mellett.




70%



.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
R2-D2
Admin
R2-D2

Hozzászólások száma : 4085
Join date : 2012. Oct. 03.
Tartózkodási hely : Szombathely

TémanyitásTárgy: Re: R2-D2 írásai 3.0   Vas. Jan. 06, 2019 7:08 pm

R2-D2 írta:
.
Solo - Egy Star Wars történet


Kaland, árulás, egy baromi jó Kessel-út, némi meglepetés és dráma, néha homályba burkolódzó látvány (Assassins Creed), kevés érdekes és annál több érdektelen karakter – nagyjából ennyi a film. Nagyon hiányzik belőle az a humor és lazaság, amit én egy Solo filmtől felétlenül elvártam volna (de még a Star Wars keretein belül is roppant ingerszegény), amit alapból a figurának és kapcsolatainak magában kellett volna hordozni.

Nem szívesen néznék meg még egy filmet ezzel a sráccal a főszerepben. Tök jó Han Solo filmet lehetett volna csinálni, még ezen sarokpontok mellett is, csak hát… kellett volna egy Han Solo bele – meg némi lazaság. De ha ez ilyen lett, egy olyan karakterről, akit imádok, akkor milyen lesz egy tényleg nulla figura vásznon, bizonyos Boba Fett. És pszttt… egyelőre még ő is túlélte a Sarlacc gyomrát…

70%


Harmadszori nézésre még rosszabb, mint anno volt... scratch  nehogy 70%-ot nem ér, de inkább az 50-et nyaldossa alulról...

Egyszerűen ez a színész egy katasztrófa. Nekem ő annyira nem Solo, hogy lassan a filmet sem bírom miatta megnézni. De egyébként is: irtó gáznak érzem az egész történetet, a névadást, ezt a koaxiumos ökörséget. Ami jó, az viszont jó volt benne korábban is: Lando karaktere telitalálat, jó a Kessel futam is... aztán kb ennyi.

A BD pedig egy óriási blama, 2019-ben HD hang nélkül (és mellesleg kimondottan pocsék és gyárilag homályos képpel) kiadni egy filmet - különösen a Disney égisze alatt - szégyen. Az extrák legalább magyar feliratosak, van pár érdekes és jó anyag köztük, de zömében a szokásos önfényező PR dokumentumfilmek. És még az extrák sem tudtak róla meggyőzni - pedig akartak - hogy milyen jó is ez a film. Nekem nem az, sőt, szerintem az idei BOTTOM-ra is felkerül.

Azt meg csak halkan jegyzem meg, hogy hamarosan végzek a Crispin-féle Solo trilógiával, ami mérföldekkel jobb, mint ez a... film. Egyre távolabb kerülök a Disney-féle kánontól és nekem egyre inkább csak a Legendák lesz a SW. Az EP VI-tal vége lett valaminek, amit annyira imádtam. Sajnálom, én is bztos változtam, de úgy gondolm, nem csak én vagyok a hibás.


.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Niwrok
Admin
Niwrok

Hozzászólások száma : 3001
Join date : 2012. Oct. 06.

TémanyitásTárgy: Re: R2-D2 írásai 3.0   Vas. Jan. 06, 2019 7:27 pm

R2-D2 írta:
.
Ragadozó városok

A mozi felütése, a világ felskiccelése, a szabályrendszerek felállítása, a szereplők, környezet bemutatása nagyon tetszett. Az egész guruló London, annak minden eleme (nagyvonalúságuk ellenére), s ezen belül is az apró kis ötletek nagyon tetszettek. De természetesen a Ragadozó városok legfőbb pillére és legnagyobb erénye maga a látvány: a városok, a világ, amiben játszódik, az a fentebb említett kohézió hiányának ellenére szenzációs. Nekem legalábbis nagyon bejött, rengeteg nagyszerű ötlettel és látványelemmel tarkított színes-szagos hollywoodi blockbusterré teszi a filmet. Tény, hogy a sztori önmagában nem túl bonyolult, tény, hogy vannak benne idióta elgondolások és szereplők – de YA mivoltát figyelembe véve, egy épülő franchise első fejezeteként kifejezetten jól működik. Tipikusan az a mozi, amire istenigazából nem tudsz haragudni, Sikolyon kívül más nem is nagyon tud felhúzni benne – mégis, ahhoz, hogy igazán jó legyen, hogy az ember tűkön ülve várhassa Hester Shaw következő kalandját, ahhoz azért még sok kellett volna. Persze, lehet, hogy jobb is, ez így, ha megcsinálják a következő könyvet, kisebb lesz az elvárás (bár, szerintem nem fogják)… elfér ez a többi elkezdett és félbehagyott franchise mellett.

70%


Most én mondom, hogy "nem csináltál kedvet hozzá", de bevallom, előtte sem volt sok...

Pedig a steampunkot, ezt a viktoriánus divatot és hangulatot a modern technikával, óraművekkel és gőzgépekkel keverő, sok fával és rézzel régiesebbé tett stílust én alapvetően szeretem, de a két előzetes és az abból leszűrt tartalom nem lelkesített fel. Peter Jackson sem akkora húzónév nekem, úgyhogy lehet, majd csak valamikor a tévében csípem majd el.

.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
R2-D2
Admin
R2-D2

Hozzászólások száma : 4085
Join date : 2012. Oct. 03.
Tartózkodási hely : Szombathely

TémanyitásTárgy: Re: R2-D2 írásai 3.0   Vas. Jan. 06, 2019 9:16 pm

Niwrok írta:

Ragadozó városok

Most én mondom, hogy "nem csináltál kedvet hozzá", de bevallom, előtte sem volt sok...


Sajnálom... lol!


Mondjuk nem volt rosszabb, mint az utolsó kettő Útvesztő...
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Ajánlott tartalom




TémanyitásTárgy: Re: R2-D2 írásai 3.0   

Vissza az elejére Go down
 
R2-D2 írásai 3.0
Vissza az elejére 
40 / 43 oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1 ... 21 ... 39, 40, 41, 42, 43  Next

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Filmfórum :: Filmek, sorozatok világa :: Kritikák, filmes gondolatok-
Ugrás: