R2-D2 írásai 3.0

Niwrok írta:

Utazók


... és nagyjából egy kezemen meg tudom számolni, hogy hány dolog van, ami igazán tetszett:

Spoiler:

 Ezek nekem már önmagukban 6 pontot érnek... hisz ezek közül kettőre építettem a saját dicsérő szavaimat.

Niwrok írta:

Tedd emellé a film mellé mondjuk akár csak a Jupiter felemelkedését (mert az is eszembe jutott közben), nézd meg, mennyivel több tartalom, munka, kreativitás, ötlet van egyikben illetve a másikban, aztán utána kérdezd meg újra, hogy kevés-e az a 3,5 pont      .rok

Kreativitásban lehet, de azért ebben legalább nincs repülő farkasember, meg asztmás meleg köcsög és nyálas fasz testvérpár. Engem ez esetben totál nem zavart semmi koppintás (egyedül a Hold jutott eszembe, meg az űrséta kezdetén a Wall-E), szinte letaglózott az a felismerés, hogy nem egyszerre kelnek fel. Teljesen másra számítottam, egy romantikus valamire, amiben akkor is próbáltam volna a sci-fi révén kapaszkodót találni, ha csak tényleg egy romantikus valami - ld. A burok -, de így, hogy ilyen morális fordulatot is nyújt a film, tökéletesen elég volt.

Szóval... miután tetszett önmagában az egész alapszitu, szimpatikusak voltak a karakterek, én most kivételesen nem vesztem el a részletekben.  

Niwrok írta:

A Signalt, de akár a The Call Upot legutóbb is így láttuk, és tényleg van abban valami üdítő változatosság, ha nem látunk mindig mindent ugyanúgy    ...
.

Kicsit már elszoktam tőle, pedig azt hiszem, pont ez hozott bennünket össze.  



.

R2-D2 írta:

Utazók

 Ezek nekem már önmagukban 6 pontot érnek... hisz ezek közül kettőre építettem a saját dicsérő szavaimat.
Szóval... miután tetszett önmagában az egész alapszitu, szimpatikusak voltak a karakterek, én most kivételesen nem vesztem el a részletekben.  

Ezek tényleg jó dolgok, de az átverés a "részletekben" engem túlságosan zavart .
Párom, aki ritkán kapja fel a fejét apróságokra film közben, 10 másodperc után kérdezte meg, hogy miért ég a villany egy olyan hajón, ahol nincs ébren senki...

R2-D2 írta:

Niwrok írta:

A Signalt, de akár a The Call Upot legutóbb is így láttuk, és tényleg van abban valami üdítő változatosság, ha nem látunk mindig mindent ugyanúgy    ...

Kicsit már elszoktam tőle, pedig azt hiszem, pont ez hozott bennünket össze.  

, részben igen . Úgy emlékszem, inkább csak poénkodtunk vele, hogy mennyire és mennyiszer máshogy tudjuk látni ugyanazt, sokáig az volt a meglepő, ha valamire "véletlenül" ugyanazt mondtuk, , de a lényeg inkább abban volt, hogy az egymással ellentétes véleményeink is megfértek egymás mellett, nem kezdtük rögtön a másikat személyében pocskondiázni, csak mert nem ugyanazt a filmet látta.

.

Niwrok írta:

Utazók

Párom, aki ritkán kapja fel a fejét apróságokra film közben, 10 másodperc után kérdezte meg, hogy miért ég a villany egy olyan hajón, ahol nincs ébren senki...  

Kb azért, amiért a Vaksötétben a vak veterán házában...

Niwrok írta:

R2-D2 írta:

Kicsit már elszoktam tőle, pedig azt hiszem, pont ez hozott bennünket össze.  

... de a lényeg inkább abban volt, hogy az egymással ellentétes véleményeink is megfértek egymás mellett, nem kezdtük rögtön a másikat személyében pocskondiázni, csak mert nem ugyanazt a filmet látta.

...és ez most sincs másként. Néha bizony sajnálatos, hogy nem mindig mindent látunk ugyanúgy, de valahol meg üdvözítő is: rávilágítunk olyan hibákra, amiket esetleg a másik nem vesz észre - ez esetben meg inkább nem foglalkozik velük.


.

.





Az Eichmann-show




„Az Eichmann-per egy bírósági eljárás volt 1961. április 11. és december 15. között Izraelben, Jeruzsálemben, amiben a közép-kelet-európai zsidóság második világháború alatti deportálásában és megsemmisítésében vezető szerepet játszó Adolf Eichmann SS-Obersturmbannführer ellen emeltek vádat emberiesség elleni bűntettért, a zsidóság deportálásában való vezető jellegű tevékenységért, valamint a deportáltak szisztematikus megsemmisítésének egyik értelmi szerzőjeként. A bíróság a vádpontok többségében bűnösnek találta a vádlottat, ezért kötél által végrehajtandó halálbüntetésre ítélte. Miután a kegyelmi kérvényt elutasították, Adolf Eichmannt 1962. május 31-én Ramlában felakasztották. Ezzel ő lett az egyetlen személy, akit Izraelben, az ország története során kivégeztek.”   /Wiki/

Nem, semmi spoiler nincs ebben a bevezetőben… egyrészt az Az Eichmann-showban nem arra megy ki a játék, hogy a faszit felmentik-e, másrészt meg alapból a nulla alatt van ugyebár egy náci háborús bűnös túlélési esélye egy ilyen perben. Viszont nem tudom, ti hogy vagytok vele, de én egészen eddig a filmig életemben nem hallottam még erről a tisztről, pedig aztán azért nagyjából ismerem (?    ) a II világháború történetét és figuráit. Most, így, a mozi megtekintése után pedig úgy érzem, hogy a történelem egy újabb pillanatába kukkantottam be, egy újabb szeletet láttam a XX-ik század egyik legsötétebb időszakából – és ez jó. Szokás szerint jó, az ember ilyenekért is néz történelmi témájú alkotásokat… viszont nem megy ki a fejemből, hogy ez az egész mennyire is NB II színvonal volt. Egészen pontosan, a „ha ló nincs, a szamár is jó” tipikus esete: a zsidó népnek és a világnak nagyon fontos volt, hogy hitelesen megismerjék mindazon szörnyűségeket, amiket velük szemben a nácik elkövettek (ez amúgy teljesen rendben van), ezért mindenképp szükség volt egy náci tiszt nagy nyilvánosság előtti perbe fogása… de miután nagyobb halat (ekkor már) nem voltak képesek fogni, jó lett erre Eichmann is. Ez nem von le semmit az események súlyából, csak úgy halkan megjegyeztem magamban:ha ehhez nincs ez a tv közvetítéses hajcihő, lehet Eichmann csak egy strigula a kivégzett bűnösök listáján.

Igazából a film történetére túl sok szót nem is érdemes vesztegetni: magát a megtörtént eseményt dolgozza fel (minden ezt támogató technikai és filmkészítési módszert kihasználva), a fókuszba azonban nem egyértelműen a bírósági tárgyalást állítja, hanem vele párhuzamosan a médiatörténelmi eseményt is fontosnak tartja. Így az Az Eichmann-show viszont alaposan megtréfálja a nézőt: gyakorlatilag semmi, vele szemben támasztott elvárást nem képes teljesíteni… szerkezetéből kifolyólag holokausztfilmnek túlságosan gyenge, tárgyalótermi drámának lapos… TV-történelmi kordokumentumként meg talán a kutyát sem érdekel. Kivéve, persze engem. Ugyanis én kapásból négy-öt vonalon, négy-öt témában is érdekesnek találom a filmet, hozzátéve azonban azt, hogy ezen témák jórészt tényleg csak a felszínt kapirgálják, az Az Eichmann-show valóban nem lett annyira ütős,mint esetleg kicsit bátrabb hozzáállással lehetett volna. A mozi elején archív anyag bejátszása közben egy narrációval gyorsan képbe kerülünk a világháború bűneivel és Eichmann elfogásával kapcsolatban, majd megjelenik egy bizonyos Milton Fruchtmann nevű producer (Martin Freeman), akinek a fejéből kipattant a zseniális ötlet, hogy közvetítsék Eichmann tárgyalását. Úttörő és roppant bátor húzás volt részéről – hisz eddig ilyet még senki nem csinált (azóta meg… ajaj… mindenki képében ott a kamera) – amit részben a pénz, hírnév, részben pedig a bűnök nyilvánosságra tárásának szándéka vezetett. S ha már bátorság: Fruchtmann rendezőnek azt a Leo Hurwitzot (Anthony LaPaglia) kéri fel, aki az USA azóta is tartó és már többször kitárgyalt kommunistafóbiájának áldozataként épp feketelistás volt. A mozi pedig az első felében, harmadában szépen végigviszi magának a forgatásnak, a bírósági tárgyalás közvetítésének megszervezését, bemutatja annak nehézségeit – akit kicsit érdekel a kamera túloldala, az remekül szórakozhat már ekkor is a filmen.

De nem csak szórakozhat. Én ebben a szakaszban már több olyan dologra is felkaptam a fejem, amin való elmélkedés külön oldalakat tölthetne meg. Az egyik a már említett feketelista (sajnos egyáltalán nem foglakozik mélyrehatóan a történet ezzel), a másik magának a forgatásnak a fontossága. Eddig nem tudtam, így nem kicsit döbbentem meg azon, hogy a holokauszt túlélőit mennyire is nem vették komolyan saját hazájukban: egészen megdöbbentő volt szembesülni azzal, hogy a koncentrációs táborokból menekült zsidóknak egyszerűen nem hitték el, amiket meséltek. Aztán itt ez a saját haza kérdése: maga Hurwitz is felveti egy beszélgetésben, hogy milyen jogon, okkal és ötletből kifolyólag hozták létre ott és úgy Izraelt, ahogy és amikor, de ide tartozik az a csípős kérdés is, hogy miért is egy arab negyedbe megyünk kávézni? Természetesen ezek csak amolyan felszínes kérdések, a téma alapból úgyis tabu, a film sem vállalja be a mélyebb áskálódást benne… csak nekem megütötte a fülemet. S ha már itt tartunk, a védelem – egyébként a filmben teljesen ignorált – egyik érve pont az volt, hogy Izrael állam a bűn elkövetésekor még nem is létezett, így az Izrael állam kontra Eichmann pernek nincs is jogalapja…

Ennyi kósza gondolat után, kb. a film felétől kezdődik maga a tárgyalás. Ahogy párhuzamosan fut a tv közvetítés „játékfilmesített” bemutatása és Eichmann pere, az szerintem qrva jó lett. Itt is több dolgot ki lehet emelni, az egyik Hurwitz megszállottsága, ahogy keresi Eichmannban az embert… nos, már az a gondolat is épp elég botrányos, hogy adott körülmények között mindenki lehet náci, de ahogy Hurwitz egyre megszállottabban merül alá a munkájában, az zseniális. LaPaglia remekbeszabott játéka is segít ebben – egyébként majd összes (Izrael) kritikus megjegyzés Hurwitz szájából hangzik el, és nekem talán pont ezért is ő lett a kedvencem – de az Eichmannt játszó színész, Vaidotas Martinaitis minimáljátéka is rendkívül hatásos. Aztán ugye itt van a Fruchtmann és családja körüli kálvária, a fenyegetettség (szinte csak snitt jelleggel) valamint az ő megszállottsága is. Nem szorosan, de Fruchtmannhoz, az ő producerségéhez köthető két másik világpolitikai esemény, Gagarin és a Disznó-öböl, pontosabban ezeknek a nézettségelszívó hatása (mi is érdekli az embereket jobban???).  De legfőképp – természetesen – maga a tárgyalás… ami meglehetősen megrázóra sikeredett. Én el is hiszem, hogy a felvázolt körülmények közepette a zsidó nép, nézők, hallgatók szinte sokkot kaptak a látottaktól, hallottaktól, nekem sokadjára sem volt egyszerű látvány a markolók által tolt hullahegyek látványa. Már anno az Elit alakulat csont sovány rabjain kiakadtam, de az ugye játékfilm volt, az itt bejátszott archív felvételek viszont a maguk kőkemény valójukban mutatták a szörnyűségeket… merthogy az Az Eichmann-show (abszolút nem elitélendő módon) bizony rengeteg korabeli filmhíradót, II vh-s bejátszást alkalmaz. Ahogy az elején is írtam, nagyon jól keveri a dokumentum jelleget a játékfilmmel, így itt sikerül egy igazán hatásos és tanulságos mozivá válnia.

Ugyanakkor készséggel elismerem, hogy a sok-sok gondolatébresztő összetevő ilyen arányú mixe mégsem eredményezett igazán átütő erejű (és sikerű) filmet. Az összképet tekintve olyan semmilyen az egész, leginkább a forgatásra koncentráló sztori önmagában korántsem annyira izgalmas és érdekfeszítő, mint ahogy azt esetleg az alkotók eltervezték. A valós eseményekben kevés a dráma – pedig még egy kis thriller szálat is belecsempésztek a telefonos fenyegetőzéssel – a háttér gondolatok meg megmaradnak csak incepció szintjén. A tárgyalás is inkább csak fontos, mint izgalmas: valahogy az egész mozinak az üzenete sokkal fontosabb és jobb, mint maga a film. Megtudjuk belőle, hol és hogy kezdődött az azóta teljesen kezelhetetlenné vált és elkorcsosult reality, no meg a holokauszt köztudatba vésésének hajnala. Én sokat tanultam belőle, számomra Az Eichmann-show egy fontos (ámde nem maradandó) film, örülök, hogy másfél évvel a bemutatója után sikerült megnéznem. Apropó… nem tudja valaki, tényleg volt itthon mozis bemutatója? Vagy tényleg csak TV filmként került piacra? Azért is nincs lemezen?

Nem állítom, hogy rohanjatok megnézni, de ha van másfél órátok feleslegben, simán be lehet vállalni.




75%



.

R2-D2 írta:

Az Eichmann-show

Az összképet tekintve olyan semmilyen az egész, leginkább a forgatásra koncentráló sztori önmagában korántsem annyira izgalmas és érdekfeszítő, mint ahogy azt esetleg az alkotók eltervezték. A valós eseményekben kevés a dráma – pedig még egy kis thriller szálat is belecsempésztek a telefonos fenyegetőzéssel – a háttér gondolatok meg megmaradnak csak incepció szintjén. A tárgyalás is inkább csak fontos, mint izgalmas: valahogy az egész mozinak az üzenete sokkal fontosabb és jobb, mint maga a film. Megtudjuk belőle, hol és hogy kezdődött az azóta teljesen kezelhetetlenné vált és elkorcsosult reality, no meg a holokauszt köztudatba vésésének hajnala. Én sokat tanultam belőle, számomra Az Eichmann-show egy fontos (ámde nem maradandó) film, örülök, hogy másfél évvel a bemutatója után sikerült megnéznem. Apropó… nem tudja valaki, tényleg volt itthon mozis bemutatója? Vagy tényleg csak TV filmként került piacra? Azért is nincs lemezen?

Nem állítom, hogy rohanjatok megnézni, de ha van másfél órátok feleslegben, simán be lehet vállalni.

75%

Nekem a másik tévétörténeti film, a Frost/Nixon is tetszett, szerintem annyit, amennyit adtál rá, nekem is megérne, szóval "nézős".
Viszont Eichmann nem annyira másodvonalas, és mint bujkáló, megtalált náci, másokat is megihletett. Több film is szól róla, pl. ez.

Mozis plakátot találtam róla, meg kritikákat is a moziról, szóval volt mozis bemutatója, de bőven el tudom képzelni, hogy csak Budapesten.
.

R2-D2 írta:

Utazók


Január közepén könnyű azt állítani, hogy láttam az év filmjét, de nekem az Utazók jó eséllyel az év végén is a kedvenceim közé fog tartozni... majd minden percét maxi élveztem... nekem ez a mozi felér a csillagok mellé… vagy közé.

.

Ismét olyan történt az oldalon, ami miatt muszáj volt bejelentkeznem. Köszi az írást, féltem attól, hogy mit találok itt erről a filmről, amit épp most láttam és abszolút hatása alatt vagyok, de most, olvasva szavaidat, még nagyobb az örömöm!

téglagyári megálló írta:

Utazók


Ismét olyan történt az oldalon, ami miatt muszáj volt bejelentkeznem. Köszi az írást, féltem attól, hogy mit találok itt erről a filmről, amit épp most láttam és abszolút hatása alatt vagyok, de most, olvasva szavaidat, még nagyobb az örömöm!

Én meg örülök, hogy rövid idő alatt másodszor sikerült "bekapcsolni" téged.

.





Az admirális – Myeong-ryang csatája





Minden népnek megvan a maga hőse, történelmi alakja, akiről az adott nép igyekszik méltó módon megemlékezni. Szobrot állít neki, köztereket, hidakat nevez el róla, könyv, festmény és film hivatott a nemzet kiválóságát az örök emlékezetbe vésni. Nincs ez máshogy (Dél) Koreában sem, az ő egyik hősüket I Szunsinnek (Yi Sun-shin) hívják, aki egy tengeri admirális volt a XVI-ik század végén, s aki megnyert ütközeteivel megfordította az akkori, Korea elleni japán inváziót – s akiről 2012-ben függőhidat is neveztek el. Az admirális című film ennek a faszinak az egyik, talán legnagyobb hőstettéről szól, mikor is alig 12 hajóval a myeongryangi ( ) szorosnál feltartóztatott egy 200 hajós japán sereget: s ha nem derült volna ki az eddigiekből, ez a mozi egy vérbeli hajós, tengeri csatás kalandfilm… amolyan koreai módra. Lehetne párhuzamba állítani a Karib-tengerrel, de az ehhez képest igencsak gyermeteg – ha mindenképp valami támpont kellene, akkor sokkal inkább a Black Sailst mondanám, de nem feltétlenül csak a kalózok miatt, hanem a realisztikussága, koszossága, drámaisága miatt. No meg a 300-at, de erről kicsit később.

Gondolom, velem együtt ti sem hallottatok még az úgynevezett Imdzsin-háborúról. 1592-ben Tojotomi Hidejosi japán daimjó országa egyesítése során nagyszabású tervbe fogott: célja a kínai Ming Birodalom meghódítása volt, amelyhez elengedhetetlenné vált Korea segítsége vagy lerohanása. Miután Korea nem állt Japán oldalára,1592 negyedik hónapjában 200 ezer fős japán sereg özönlötte el a félszigetet, néhány hónapon belül több csatában is fölényes győzelmet arattak, elfoglalták a fővárost és Phenjant is. A hatodik hónapban már az északkeleti részeken jártak, s úgy volt, gond nélkül átvágják magukat Koreán, de a szárazföldi győzelmeik után a tengereken meglepő pofont kaptak. A koreai flotta parancsnokságát a kiváló taktikai érzékkel rendelkező I Szunsin admirális vette át: a háború alatti első kikötői győzelme után még háromszori komolyabb összecsapásban összesen harmincnál is több ellenséges hajót sikerült elsüllyesztenie, a daimjó nagy bosszúságára… 1597.október 26-n pedig egy szinte csodaszámba menő győzelmet aratott az akkor már kétségbeesésükben kalózokkal is szövetkező japán flottán. Ez a kis történelmi áttekintő elmegy egyfajta szinopszisnak is, a történetbe pont akkor kapcsolódunk be, mikor is a koreai haditengerészetet épp belviszályok sújtják, a császár pedig a szárazföldi védelemre akar összpontosítani a tengeri blokád helyett. I Szunshin (Choi „Oldboy” Min-sik), mint a megtépázott flotta vezetője azonban úgy gondolja, hogy ha ő nem állítja meg a japán hajóhadat, akkor az egész ország elbukik: ellentmond hát a császárnak és a saját feje után megy… a baj csak az, hogy az ellenség óriási létszámfölényben van.

A film eleje – ahogy egyébként mindig, minden ilyen esetben – arra megy el, hogy a sakktáblán elhelyezze a figurákat, megismertesse azok motivációit és jellemét. Különösen fontos ez az Az admirális esetében, hisz – elnézve a költségvetést és a végeredményt – egyértelműen nem csak belső piacra készült, így a nemzetközi nézők számára is kellett némi támpont arról, ki kicsoda és mit is akar. Nem volt rossz ez a felvezetés, jártunk a japán oldalon is nem keveset, bepillantást nyerhetünk az ott is dúló belhatalmi harcokba, amik majd döntő hatással lesznek filmünk ütközetének kimenetelére is… és egyúttal érdekes belegondolni, hány és hány csata dőlt el a történelemben azon, hogy az aktuális szemben álló felek saját tábora épp milyen összhangban volt. Egyébként ennek az összhangnak a moziban is külön szerepe lesz, kicsit talán hollywoodi módon, de nagyszerű érzelmi töltettel rendelkező események fontos motivációjává válik. A felvezetés karakterportré jellegében természetesen maga I Szunshin áll a középpontban, talán túlságosan is kisarkítva, de egy igazi keményfejű, mogorva parancsnokot vizionál a film. Nézi, nézi az ember az eseményeket – és nagyon sokáig nem engedi magához közel a forgatókönyv és Choi Min-sik a nézőt: remek játékkal éri el azt, hogy úgy igazándiból ne bújjunk bele az első percekben a karakter bőrébe. Túl arrogáns, nagyképű – olyan tipikusan nagy hadvezéres figura, kevés empátiával, de talán annál nagyobb tudással a hadviselés terén. A baj csak az, hogy egy ideig erről a tudásról a Scofield-szerű összehúzott szemöldökön kívül vajmi keveset tudunk meg…

… mert minden a film második részére van tartogatva. Némi árulás és súlyos veszteség – külön érdemes lenne itt szót ejteni az ún. teknőshajó, azok csatabeli fontosságáról – után az admirális abba a helyzetbe kerül, hogy a flottája 12 hajóra olvad, de a bajt még tetézi az is, hogy a hajói nem igazán akarnak hadba szállni a gigantikus létszámfölénnyel szemben. I Szunshin így egyedül veszi fel a harcot – és kezdetét veszi a közel egy órás (!!!) iszonyat pörgős, látványos, izgalmas és véres tengeri ütközet. Az admirális, aki hazai pályán játszik, sorra használja ki a helyismeretét, a korában hiányolt hadvezéri képességei pedig sorra előjönnek: minden, tengeri ütközetes filmet kedvelő rajongó mind a tíz ujját megnyalhatja attól, amit itt kap. Ráadásul a nem megszokott időpont, helyszín és a nem megszokott hajók látványa az egésznek valami különleges ízt ad: egy vérbeli keleti történetet, ezúttal szimplán keleti színészekkel – amerikai dramaturgiával és látvánnyal. Na jó, a látványon, pontosabban a nagytotálokon még lett volna mit javítani, a hajóseregek néha kínosan rajzoltnak látszanak – de ha belegondolok, a Trója görög serege sem volt ennél sokkal jobb… itt meg a lényeg úgysem elsősorban a „drónfelvételeken” van.

Sokkal inkább a közelharcon, no meg a taktikán, az emberi jellemeken, a döntéseken, azok súlyán – mint írtam, rengeteg amerikai elemmel felturbózva. Nagyon érdekessé és izgalmassá tette azonban az egészet, hogy ez a keleti harcmodor, I Szunshin stratégiája és szerencséje miatt teljesen kiszámíthatatlan volt, mikor, mi fog történni – ez pedig jó kis feszültséget adott a mozinak. Még a „kötelezően” belepréselt szerelmi szál se a megszokott módon hat a nézőre, még abba is bele tudták csempészni azt a bizonyos keleti ízt. A közelharcos jelenetek hihetetlenül intenzívek – de hitelesek – és külön ki kell, emeljem az egésznek a fényképezését, vágását, zenéjét: a nem túl termékeny Han-min Kim rendező megsüvegelendő módon rakta össze az egészet. Szinte lélegzik az egész mozi, totál magába tud szívni az épp látott esemény: legyen az kétségbeesés, öröm, izgalom – vagy a katarzis a végén. Nem véletlen, hogy ez Dél-Korea legnézettebb filmje a maga 17-18 millió nézőjével, nekik, a saját történelmük, kultúrájuk ilyen mértékű hiteles és hazafias visszaadása lenyűgöző élmény lehetett. Egyébként a mozi meglepően korrektül bánik az agresszorokkal, már-már túlontúl korrektül: az egyetlen igazán negatív figura a filmben a kalóz Michifusa, a japánok, annak ellenére, hogy bizony hódítókként csúnya dolgokat tettek (mint általában a háborúk, vagy felszabadítók minden hódítója, ugyebár), valahol tisztes távolban maradnak az eseményektől. Ez képletesen a szemben álló fél megítélésében és ténylegesen a harcban is így van – majd meglátjátok. Valahol egyébként rendben van, hogy 500 évvel később nem csinálnak egy olyan mozit, ami felesleges ellentéteket szül két nemzet között, sőt állítólag minden támogatást is megkaptak Japántól a történeti hűség ábrázolásában.

Aki kedveli a kosztümös tengeri kalandfilmeket, nem fog benn csalódni. Talán az első fele kicsit túlságosan unalmasnak és lassúnak tűnik – az ember tűkön ülve várja az ütközeteket – de abban a szakaszban is meg lehet találni jót. A karakterekben, a történelmi tablóban, a díszletben, jelmezekben, keleti gondolkodásban, mindenben. Kb. egy óránál meg elindul I Szunshin, onnantól meg nem ereszt a film: a fura hajók fura harcmodora (teknőshajó, ismét) egy keleti közelharcos ütközetben igazi csemege. Látványos, nagyszabású, izgalmas csemege. Csak most Oldboy kalapács helyett hajóval csap szét az ellen között. De ha akarom, tekinthetem ezt mondjuk egy koreai Leonidász hőstettének, a csata esélyei, hangulata hasonló volt a 300 hős spártai küzdelméhez, sőt, talán még néhány vágás, lassítás is megidézte azt… a különbség csupán a halottak számában és a végeredményben van.






80%



.

R2-D2 írta:

Az admirális – Myeong-ryang csatája

Aki kedveli a kosztümös tengeri kalandfilmeket, nem fog benn csalódni. Talán az első fele kicsit túlságosan unalmasnak és lassúnak tűnik – az ember tűkön ülve várja az ütközeteket – de abban a szakaszban is meg lehet találni jót. A karakterekben, a történelmi tablóban, a díszletben, jelmezekben, keleti gondolkodásban, mindenben. Kb. egy óránál meg elindul I Szunshin, onnantól meg nem ereszt a film: a fura hajók fura harcmodora (teknőshajó, ismét) egy keleti közelharcos ütközetben igazi csemege. Látványos, nagyszabású, izgalmas csemege. Csak most Oldboy kalapács helyett hajóval csap szét az ellen között. De ha akarom, tekinthetem ezt mondjuk egy koreai Leonidász hőstettének, a csata esélyei, hangulata hasonló volt a 300 hős spártai küzdelméhez, sőt, talán még néhány vágás, lassítás is megidézte azt… a különbség csupán a halottak számában és a végeredményben van.

80%

Az előzetest megnéztem belőle, és egyelőre egy kicsit furcsának tűnnek ezek az úszó "fatéglák", mert én azért a szép vitorlásokat jobban szeretem. Viszont ettől még érdekesnek tűnik, leginkább azért, hogy egy kicsit földhözragadtabb filmet is lássak ázsiai vonatkozással, mint A nagy fal volt.

Felírva .
.

R2-D2 írta:

Nézd ki van itt / Er ist wieder da

Több szempontból is zseniális amit látunk, egyrészt egy eszméletlen hiteles, húsbavágó kór- és körkép a két évvel ezelőtti (!!!) német gondolkodásról, másrészt meg borzongatóan adja vissza mindazon politikai képességeket, amikkel Hitler anno megválasztathatta (!!!) magát. Erről az egész útról, a különféle benyomásokról órákat lehetne írni, ki, miért hol és hogyan reagál a Hitler imitátor feltűnésére… mert eszébe sem jut senkinek, hogy a fickó igazi. Ebben van egyébként a mozi (és gondolom, a könyv) legerősebb gondolata: mennyire is manipulálható egy elégedetlen tömeg egy olyan ember gondolataival, aki embert kvázi máglyára küldene mindenki, ha tudná ki is ő valójában, de ha egy hasonmása mondja ezt el, akkor már mindjárt más.  Mert az csak egy dolog, hogy mindenki azt hitte, hogy ez egy ál Hitler, de magát a mondandóját, céljait azt senki nem kérdőjelezte meg…

Arról ő nem tehet, hogy a civilizáció van olyan balfék, hogy nem hisz neki (végül is, ez talán érthető), ahogy arról se, hogy a gondolatait 80 év után simán bekajálják újból, és hogy média sztárt csinál belőle, hogy az aggódó hangokat elnyomja a többség… Az van ugyanis, hogy a Führer – zseniális képességét kamatoztatva – hamarosan TV sztár lesz, sőt az ismertsége által komoly politikai karrierbe is kezd. Itt is órákat lehetne írni arról a médiakritikáról, amit az alkotók Hitler szájába adnak (szidja a TV-t a TV-ben és ennek tapsolnak a nézők – parádés!), aztán arról a német pártpolitikai görbe tükörről, amit a nézők elé tárnak, a kiskutya szerepéről, aztán ugye a legnagyobb fricska az újnácik fellépése Hitlerrel szemben, … de megint nincs idő és lehetőség mindezekről hosszan elmélkedni. Annyi, de annyi minden történik a filmben, hogy képtelenség egy írás kereteiben mindenen végigmenni: a film a filmben funkció, a migrációs hullám (kezdetének) beemelése, a német belpolitika és médiaviszonyok felszínének megpiszkálása, a szembenézés hetven éves terhe tökéletesen kiegészíti azt a célt, mondandót – ami talán az említett szatíra jelleget bizonyítaná – miszerint az emberiség képtelen tanulni saját múltjából. Mert amíg az igazi Hitler – elsősorban annak múltja miatt – szájából ezek gyalázatosan hangzó mondatok, ámde az őt játszó színésznek igazat lehet adni, addig gond van a fejekben… és az emberiségben.

A film rettentő súlyos gondolatokat hordoz, azonban a Kriegerinnel szemben ezt most jóval szórakoztatóbban teszi: egy percre sem vált át idióta ripacskodásba, humorját pedig néha tényleg érteni is kell. Elgondolkodtató mozi magáról az emberi fajról, Németországról, no meg egy olyan emberről, annak emlékéről, aki – bizonyos érdekek nyomására – talán túlságosan is szörnyetegnek van beállítva. Lehet, kicsit tényleg zakkant volt – no de ki a zakkantabb: az, aki mondja, vagy azok, akik hisznek neki???


85%

Biztos vagyok benne, hogy ha jobban ismerném a német belpolitikát, közvetlenebbül a német viszonyokat, akkor más filmet láttam volna, ahogy akkor is, ha most nem 2017. van, és ez a film nem 2015-ös, hanem 2011-es, amikor a könyv íródott.

De még így sem azt a szatírát láttam, aminek sokan a történetet, a filmet mondják, inkább egy gondolatkísérletnek arról, hogy mit szólna Hitler, mivé változott az ő dicső Harmadik Birodalma, de éppúgy arról is, hogy mit szólna a mai kor embere, ha szembetalálkozna Hitlerrel... pontosabban azzal az alakítása miatt gyorsan celebbé, nevezetességgé váló "színésszel", aki olyan tökéletesen formálja meg azt a Hitler-képet, amilyennek az emberek őt gondolják a filmek és az iskolában tanultak alapján... miközben ő maga Hitler.

Így a film nagyjából három részre oszlik. Az első egy Borat és A diktátor kaliberű road-movie, amiben kandi kamerás és reality eszközökkel próbálják rögzíteni az emberek reakcióit Hitler jelenlétére, és ami talán tartalmaz szatirikus elemeket, de inkább csak egy kabaré néha az egész, ahogy mondjuk Hitler portrérajzolóként próbál pár eurót lejmolni (hiszen ért a festéshez...), vagy ahogy az a "vicc", hogy a viharos tengerparton lobogtatja az esernyőét, és nekem ide tartozik például a rettentő béna CGI-kutyás jelenet is   ... bár annak legalább a tanulsága jó (vagyis hogy mindenki leszarja, ha másoknak ártasz, de ha egy cuki kiskutyába rúgsz, akkor véged). Ez a rész azért tényleg ritkán több egy Hitler-imitátor showjánál. A második szálon, ahol a Hitler szavaira adott reakciók és a jelen kor kritikája jelenik meg, már érdekesebb; bár a puszta gúnyolódásra, Merkel "aszott némberezésére" annyira nem voltam vevő, de ahogy Hitler ma talán tényleg a Zöldekkel találna leginkább közös alapokra, ahogy a nemzetiszocialisták elpuhultságát ekézi, és ahogy éppen a "sajátjai" fordulnak ellene, és ahogy a szavai ma is termékeny talajra hullanak, hiszen azt mondja, amit az emberek hallani szeretnének arról, hogy másoktól elvesz azért, hogy nekik több legyen (csak a vonalat húzta meg félelmet és tömeges ellenségeskedést szítóan alacsonyan...), azok a film majdnem legjobb részei. Abban van társadalmi dráma, nyilván ennek bemutatása a film valódi célja. A harmadik, mindennek a körítése, a tévéstáb belső viszályai, meg a Hitlerben lehetőséget látó tévések felemelkedése, és némelyek bukása inkább szükségszerű volt, mint jó; mint a Barátok közt, csak Hitlerrel. Viszont a sok szerep-megidézés közepette volt a film számomra csúcsjelenete, amikor is a MyTV stábja nyom egy olyan Bukás-paródiát, hogy a könnyeim potyogtak a röhögéstől   .

Amennyire egyébként érdekes a tévé kritizálása a tévében (a YouTube-parafrázis MyTV-nél), annyira érdekes a film végső konklúziója, vagyis hogy az Er ist wieder da igazából majd két órás indoklását adja annak a Hitler megválasztásában és ünneplésében gyökerező kollektív vezeklésnek, bűntudatnak, amit a jelen németei kikérnek maguknak, hogy a tökük tele van vele.

7,5/10
.

.





Széttörve




Előre kell bocsájtanom, hogy ez az írás ismét csak szembe megy a nagyközönség és a „szakma” általános értékítéletével – úgyhogy aki ismét csak arról akar olvasni, hogy Shyamalan így meg úgy visszatért, meg hogy a Széttörve milyen zseniális film, az jobb, ha nem is folytatja az olvasást. Először is: Shyamalan nem ment sehova, kb. ugyanott van, mint volt – '99 óta van, szarabbnál szarabb filmeket csinál, nekem már a legutóbbi az A látogatás is kínszenvedés volt… nem is igazán értem magamat, mit vártam a Széttörvétől. Ez a film, nem hogy nem Shyamalan visszatérése, meg egyebek, hanem egy újabb lépcsőfok a süllyesztőbe vezető úton. Másodszor: McAvoy az egyetlen nézhető és értékelhető dolog a két órás kalandban, az egész, történetnek nevezett valami egy oltári nagy és élvezhetetlen katyvasz, a hangulatnak nevezett valami, ami miatt annyian el vannak ájulva, pedig már egy low-budget horrorfilmnek is szégyenére válna. És itt jegyzem meg azt is, hogy a film legeslegutolsó jelenete, amiben egy másik Shyamalan mozihoz kellene kötni az egészet, s amitől mindenki maga alá vizelt, nekem az égvilágon semmit, de semmit nem jelentett… még ha így, utólag elismerően bólintanék is az univerzumépítésre, attól a Széttörve egy értékelhetetlen darab marad.

Qrvára haragszom erre a filmre. Tulajdonképp már a nyitójelenetében kiakasztott, már ott elvesztett velem minden kapcsot – onnantól pedig idiótábbnál idiótább események követik egymást. A karakterek reakciói annyira távol állnak a valós élettől, hogy azt nézni is rossz volt: nem volt elég, hogy a 23 személyiséget magában hordozó Kevin baromságait el kellett viselni (bolondokat a bolondokházába), de a három lány (+ az öregasszony) szinte hülyébb volt, mint az a bizonyos „horda” összességében. A szörnyről, a 24-ik Kevinről meg ne is beszéljünk, ott velem együtt a fél mozi felröhögött, annyira idióta dolgok történtek vele kapcsolatban… bazzeg, ha ez egy ördögűzős mozi lenne, még hagyján, de elvileg ez egy pszichothriller, elvileg ennek hihetőnek és hitelesnek kellene lennie. Erre mi van? Épp hogy csak a mennyezeten nem mászkál az egyik szereplő, akit nem fog a golyó, s akibe beletörik a kés (hát persze). Aki minden húsevés után szépen elmegy arcot meg fogat mosni, mert egy csepp vér nincs a száján, s azon a késen sincs, ami beletörik (!!) a fasziba. De nem is lenne ezzel semmi baj, ha nem egy valószerű környezetben, valószerű betegségre hivatkozott valószerű történetet látnék, hanem egy újabb Marvel/DC agymenést, amiben a főhős természetfeletti képességekkel születik. Na de még abban sem úgy van, hogy valaki egy tutyimutyi fasz, aztán egyik személyisége eldönti (valami állat mintájára), hogy most akkor ő erős és legyőzhetetlen lesz. Komolyan, azt vártam, mikor nő ki a haja…

Az nem spoiler, hanem a szinopszis része, ha annyit leírok a taralmáról, hogy van egy Kevin ( , a Kevinekkel csak baj van) nevű csóka, akinek 23 különféle személyisége van. Alapból nem értem, egyáltalán hogy lehet egy ilyen élőlény szabadlábon – erre vajmi kevés az a magyarázat, miszerint a pszichológus szakma nem is hiszi el a „horda” létezését – de mindegy, legyen… nos, a film elején az egyikük a 23-ból, bizonyos Dennis (a komisz   ) elrabol három lányt egy parkolóban. Na, ez volt az a pont, mikor először kínosan éreztem magam: ennyire hiteltelen és idióta gyerekrablást még életemben nem láttam. Értem, hogy a hatás kedvéért ki kellett tartani a képet, lassítani az eseményeket, meg minden… de bazzeg, beül melléd egy idegen valaki egy autóba, nem kezdesz el menekülni? Végignézed, mit csinál??? Ahogy itt, ez a három hülye picsa??? Dennis (McAvoy) elviszi őket valahova, ahol egy szobában ébrednek – itt lehetett volna amúgy egy egész jó kis thriller belőle, de részben a csajok tök életszerűtlen viselkedésének, részben pedig a folyamatosan más-más McAvoynak köszönhetően az egésznek nincs semmi súlya és éle. A „pisild össze magad” inkább volt röhejes, mint drámai – pláne úgy, hogy utána mintha a lepisilt harisnyának, lábnak semmi nyoma nem lenne… de mindegy.    Szóval a Dennis, meg Patricia (a női Dennis), mint terrorizáló pszichopaták, kontra a lányok közti feszültség remek alapot adhatott volna egy izgalmas klausztrofób filmnek, de állandóan volt valami, ami kizökkentett a sztoriból. Hol a Casey (Anya Taylor-Joy) múltjában mászkálás – ami amúgy tök kiszámítható volt, de erről kicsit később – hol pedig a Fletcher doktornőnél tett látogatások sokasága. Mert közben nem ment ki a fejemből, mi a szart csinálnak a lányok, amíg Kevinék nincs otthon??? Miért pont akkor kell falat bontani, mikor tudják, hogy bármikor bejöhet??

De a legjobban a Hedwig nevű karakter zökkentett ki. Egyszerűen nem tudtam mást belelátni, mint egy nyomorult, szobába zárt Gollamot, egyszerűen nem tudtam komolyan venni a figurát, s vele együtt a lehetőségét sem a szökésnek – totál nem is illett bele Kevinék koncepciójába, mint gyenge láncszem. Amúgy is, ez az irracionális elképzelés a szobával, székekkel meg a fénnyel tök röhejes (persze, azért van, hogy a néző jobban megértse, mit lát), de amennyiben Dennis és Patricia irányít (ezt ők mondták), mi a fasznak engednek szabadon egy 9 éves gyerek személyiséget??? Az ablakos poén jó volt, kár, hogy a trailer ellőtte már, viszont az adó-vevőssel megint csak nem tudott mit kezdeni Shyamalan… ennyire idióta beszélgetést vészhelyzetben… hááát… nem tudom. És ez az idiótaság egyébként majdnem mindhárom lánygyerekre vonatkoztatható, a legtipikusabb papírklisé figurákat hozzák – a tini horrorokban pontosan azért tartják őket, hogy cicit villantsanak, és utána gyorsan meghaljanak. Ennél itt kicsivel többről van szó (illetve kevesebbről, mert cici nincs), de összességében iszonyat buta és ölnivaló a háromból kettő lány… de hát, ebbe a buta sztoriba totál beleillettek. Azt hiszem, az író (Shyamalan) úgy gondolta, elég nagy durranás lesz önmagában a 23 személyiséget magában foglaló főszereplő ötlete, ezért elég lesz egy faék egyszerűségű valamit köré kreálni. Na de ennél még egy a faék is okosabb…  

Mert tegyük föl, eltekintünk az egész elrablásos, pincébe zárt áldozatos kerettörténettől és magára Kevinre – pontosabban McAvoyra koncentrálunk. Azon nem is akadtam fönn, hogy régi szlogenem a „Bolondokat a bolondokházába!” a mozi majd minden percére érvényes, viszont az sokkal jobban zavart, hogy Shyamalan maga sem tud mit kezdeni a nevezett 23 karakterrel. A 23-ból összesen 8 jelenik meg, a többi 15 nem… no de akkor miért 23??? Lehetne 223 is, ha a 8-on kívül semmit nem tudunk meg róluk. Csupán egy mappák a számítógépen (ez is mikor, hogyan??), ráadásul a 8-ból is 2-3 csupán epizódszerep. Ezzel nem McAvoy érdemeit akarom kisebbíteni, zseniális, amit a srác játszik (mondjuk, ez ilyen nagyon hálás szerep), csupán azt akarom mondani, hogy tök hangzatos a rengeteg személyiség, de minek, ha a 8-at sem tudják rendesen használni??? Mert mit is látunk? A karakterek totál ad-hoc kerülnek előtérbe, a film még a saját játékszabályait sem nagyon tartja be… az, hogy Kevin melyik személyisége öltözik be éppen, az csak és kizárólag a dramaturgián múlik. Mindig az és akkor, mikor a film története azt megkívánja. Nem tudom, de ha Dennis a góré – majd a film végén meg a másik, ugye – akkor hogyan is írhat mittudoménhány emailt a mittudoménhány személyiség, meg hogyan is bújhat elő Gollam a fénybe?? Ja, simán mondhatta volna, hogy „Menj el és ne gyere többet vissza!!”  Minderre pedig hab a tortán az a kimondod a nevét dolog… anyám.    Bazzeg, mi ez? Kampókéz? Bloody Mary???  

Én elhiszem, hogy sokan nagyon szeretnék Shyamalant régi színében tündökölni látni. Az igazság az, hogy nekem már végérvényesen ő az a kalapácsvető, akinek a versenyen eddig egyetlen egyszer lett egy nagy dobása, azóta a béka segge alatti szintet dobál. Idegesítő, logikátlan, unalmas filmeket, amikbe a rendező iránti fanatizmusból sokan próbálnak belelátni sok mindent – én már nem. Azt hiszem, ezzel az ökörséggel végleg lemondtam róla, meg különben is: úgysem vagyok/lehetek igazi rajongó, mert fogalmam sem volt a film végi jelenet értelméről. Ha nem kutatok utána a neten, végképp nem tudtam volna, mit keres az a színész a filmben – de hát nem csoda, úgy istenigazából már az a film sem fogott meg, amiben akkor, ő játszott. De az még a jobbak közül való volt… A másik, csavarnak beállított jelenet meg … hááát… hogy is mondjam. Nagyot akartak durrantani itt Casey traumájával, de közben tök simán ki lehet találni mi is az, viszont a legvégén meg csak ott motoszkál az ember fejében a kérdés, hogy miért is hagyták, hogy az eddig elfajuljon… pontosabban hogy egyáltalán tartson. Szép és jó dolog (lenne) az ilyenekre felhívni a figyelmet, de ez így olyan nesze semmi, fogd meg jól…

A bosszantó csupán az, hogy a Széttörve akár jó is lehetett volna az, ha valami épkézláb író írja a forgatókönyvet, ha a lányokért picit is lehetett volna izgulni, ha a meglepetés tényleg meglepetés lenne, ha az ember ismerte volna a kapcsolódási pontot, ha a klausztrófób hangulat működne, ha esetleg Kevin skrizoféniája, az előbukkanó személyiségek értelmes rendszerben bújnának elő… meg ha és ha és ha...



40%




.

.
Felkészülésként a felkészülhetetlenre   : Összefoglaló képregény a Resident Evil eddigi öt részéről.

.

Niwrok írta:

.
Felkészülésként a felkészülhetetlenre   : Összefoglaló képregény a Resident Evil eddigi öt részéről.

.

Jó. Kicsit sarkított, nagyon rosszindulatú, de jó.

R2-D2 írta:

Széttörve

Ez a film, nem hogy nem Shyamalan visszatérése, meg egyebek, hanem egy újabb lépcsőfok a süllyesztőbe vezető úton. Másodszor: McAvoy az egyetlen nézhető és értékelhető dolog a két órás kalandban, az egész, történetnek nevezett valami egy oltári nagy és élvezhetetlen katyvasz, a hangulatnak nevezett valami, ami miatt annyian el vannak ájulva, pedig már egy low-budget horrorfilmnek is szégyenére válna.

A karakterek reakciói annyira távol állnak a valós élettől, hogy azt nézni is rossz volt: nem volt elég, hogy a 23 személyiséget magában hordozó Kevin baromságait el kellett viselni (bolondokat a bolondokházába), de a három lány (+ az öregasszony) szinte hülyébb volt, mint az a bizonyos „horda” összességében. A szörnyről, a 24-ik Kevinről meg ne is beszéljünk, ott velem együtt a fél mozi felröhögött, annyira idióta dolgok történtek vele kapcsolatban… bazzeg, ha ez egy ördögűzős mozi lenne, még hagyján, de elvileg ez egy pszichothriller, elvileg ennek hihetőnek és hitelesnek kellene lennie.

40%

Azért itt nem lesznek akkora különbségek, mint legutóbb...

Ahogy a sztori felépül, a személyiségváltásokkal, és a rengeteg rizsa az egy testben élő személyiségekről, azok bizarr különbségeiről, az esetleges következményekről, az még nem lett volna rossz. Amilyen bénán ez elő van adva, tengernyi üresjárattal, kimerevített semmivel, és olyan parasztvakítással, hogy kiégett tőle a szemem ("Kevinnek 23 személyisége van. Üljön be rá a moziba, és találkozzon ebből nagyjából 4-gyel!" ), azért meg visszasírtam a Visitet, a rappelő hülyegyerekkel együtt. Nem minden hibát tudok felróni a filmnek, amit te, mert vannak, amikre a film maga indokot szolgáltat (például, hogy "Dennis" szándékosan szemelt ki két ilyen életképtelen bálkirálynőt, a harmadik meg csak véletlenül keveredett a dologba, így nem is viselkedhettek máshogy, vagy hogy nem "Dennis" és "Patricia" engedték a "fényre" "Hedviget", hanem éppen fordítva, a gyereké volt az erősebb személyiség, akit a másik kettő meggyőzött, hogy kell nekik a "Szörny"), de ettől még sokszor volt idióta a film, egyébként meg ritka unalmas szakaszok is vannak benne.

A legjobban igazából az tetszett, hogy hol, milyen helyszínen is zajlik mindez, a legnagyobb trágya meg az...

Spoiler:

Így süllyednek el ezek nyeletlen baltaként...

5,5/10
.

Niwrok írta:

Széttörve

Azért itt nem lesznek akkora különbségek, mint legutóbb...
5,5/10

Ennek most mérhetetlenül örülök...

Niwrok írta:

A legjobban igazából az tetszett, hogy hol, milyen helyszínen is zajlik mindez, a legnagyobb trágya meg az...

Spoiler:

Így süllyednek el ezek nyeletlen baltaként...

Na ja, de ez csak a mozi utolsó két percében derült ki, addig nekem csak egy fura raktárépület volt, néhány elbaltázott szökési kísérlettel.

A lányokban igazad van - bár ez nem cáfolja az én állításomat, hogy segghülyén viselkedtek -, talán a Hedvig ügyben is... de ott meg továbbra is úgy gondolom, mindig az jött a fényre, akit a dramaturgia megkívánt. Egyáltalán nem azt éreztem a személyiség váltásoknál, hogy Hedvig bármit is képes lett volna irányítani.... , meg abba belegondoltál, hogy ha a sötét szobában 23 szék van, hova fog ülni a 24-ik???

Meg... miért is nem lehetett lerohanni Hedviget, mikor hárman voltak?

A "legnagyobb trágya" engem teljesen hidegen hagyott, mert fogalmam se volt, mit látok. Utólag kerestem meg, IGN-nen. De tökmindegy, tuti kihagyom a folytatást.


És ha ez így, ennyire szar volt, képzeld, mi lett volna, ha az XXX 3-ra ülünk be???


.