R2-D2 írásai 3.0

.





T2: Trainspotting





Egy vallomással kell kezdenem: soha nem voltam megveszekedett Trainspotting rajongó. 20 évvel ezelőtt nem is láttam a filmet, csak jóval később, nagyjából a DVD megjelenés alkalmából abszolváltam… a maga módján tetszett, vicces volt, meg minden, de miután akkor csak és kizárólag drogos filmként tudtam rá tekinteni, nem lopta be magát a szívembe. Kultfilm meg aztán végképp nem is lett nálam, úgyhogy szép lassan a feledésbe merült – egészen tegnapig, míg ráhangolódásként a mai mozira újranéztem. Nos, meg kell mondjam, eszméletlenül jól szórakoztam rajta, sok mindenre nem is emlékeztem belőle – ugyanakkor voltak olyan képek, jelenetek, amik olyan erős vizuális hatásúak volt már 10 évvel ezelőtt is, hogy beleégtek emlékezetembe (WC kagyló), amiket ismerős mosollyal fogadtam tegnap. A véleményem pedig alaposan megváltozott: bizony, sokkal több van abban a filmben, mint azt elsőre éreztem, az idióta hernyós jeleneteken felül egy jó adag 90-es évek életérzés, no meg természetesen az akkori Skócia (és a világ) társadalomkritikája. No meg Obi-Wan kiskorában…

Mindezen gondolatoknak pedig két szempontból van jelentőségük. Az egyik, hogy az által, hogy nem kötődök ezer szállal a Trainspotting első részéhez, némileg könnyebb helyzetből tudom értékelni a folytatását, így ez az írás sokkal pozitívabb kicsengésű lesz, mint a neten található kritikák nagy része. A másik meg, hogy így, hogy gyakorlatilag 15 órán belül láttam az első és a második epizódot, a kettő együtt valami egészen különleges élményt nyújtott. Tök jó volt azt látni, amire az ember egy film után mindig is kíváncsi: mi lesz a szereplőkkel, mi lesz a sráccal, aki egy pénzeszsákkal a vállán, széles mosollyal elsétál a naplementébe – mint kiderült, a fapapucs és a tulipán hazájába. Tök jó volt ez így, hogy nem kellett rá húsz évet várni, tök jó volt, hogy az első rész is majdnem új élményként csapódott le bennem – az egész így egy duplarészes sorozatepizód volt, felfokozott érzelmi faktorral.

S ha már érzelmi faktor: van az ember életében egy kor (pontosabban egy kor fölött), amikor egyre gyakrabban réved a saját múltjába. Amikor kezd rájönni, hogy igazából az a rohadt idő elrepült, hogy jórészt nem úgy éli az életét, ahogy gyerekkorában esetleg elképzelte. Hogy a napi rutin, a meló, a család mellett semmire nincs ideje, kapcsolatai felszínesek és kötelező jellegűek, hogy azok a fontos emberek, akik anno élete részei voltak, eltűntek mellőle. Mert nincs idő semmire, Spudhoz hasonlóan az ember mindig egy (több?) órával le van maradva mindenről… nos, ilyenkor menekül az ember az emlékeibe, ilyenkor gondol azokra az ökörségekre, amiket valaha együtt csinált néhány őrült fiatal társával. Ilyenkor pedig roppant mód jól esik, ha sikerül felvenni a kapcsolatot valami régi baráttal, osztálytárssal… ha nem is lehet újraélni a múltat, de beszélni lehet róla. Így az, hogy a Trainspotting kettőben pedig lehet, sőt, erre épül az egész sztori, az nekem a legkevésbé sem volt hátrány, inkább óriási előny: a sokak által szidott nosztalgikus önismétlés minden egyes pillanata számomra kéjes élvezet volt, legyen az Renton újabb monológja, vagy vigyora egy másik autó másik szélvédőjén. Ráadásul sok helyen olvashatjátok, hogy a T2 „csak” egy osztálytalálkozó – de bazzeg, én imádom az osztálytalálkozókat !!! … van egy láthatatlan kötelék, ami azokhoz a gyerekekhez köt, akikkel együtt jártam suliba, s amikor velük vagyok, a pókháló szinte láthatóvá válik.

Renton (Ewan McGregor) ugyebár 20 évvel ezelőtt lenyúlta a barátai pénzét, s skótosan távozott az országból. Narkóügyileg tiszta, épp egy konditeremben találkozunk vele – nem sokkal később pedig már az edinburghi reptéren fogadja egy szlovák hostess (még hogy nincs benn társadalomkritika). Az ugyan nem derül ki, hogy is jutott Renton arra a fura elhatározásra, hogy hazamegy oda, ahol vélhetően többen minimum ki akarják picsázni, de végül is mindegy: szép sorban találkozik volt barátaival: Spuddal (Ewen Bremner) és Simonnal, a hajdani Sick Boyjal (Jonny Lee Miller). Igen, majd Begbievel is (Robert Carlyle), aki az összes közül leginkább ki van akadva Rentonra – de hát nem csoda, mindig is ő volt a legőrültebb az összes közül. Renton nosztalgiája, múltba merülése persze veszélyes kaland, hisz egyszerre kell azok szemébe nézni, akiket anno lenyúlt nem kevés pénzzel, és ugyanakkor meg kell találnia a helyét egy olyan városban, közegben, amiből húsz éve elmenekült. A legkönnyebb dolga még Spuddal van, hisz hát neki hagyott lóvét a szekrényben, Simon már nehezebb eset, de valahol ő meg a lelke mélyén talán még meg is érti Renton tetteit – viszont Begbie haragjától isten óvja a srácot. Szerencsére ő épp börtönbüntetését tölti, amit nem igazán tudott jó magaviselettel lerövidíteni…    hogy aztán hogy sikerül nekik egy fura és vicces szituban összefutni, az maradjon titok. Apropó: mekkora már a promó poszter!! Ha nem nézed meg a filmet, fogalmad sincs, miért vannak a karakterek azokban a WC kabinokban… no de így… zseniális!!

Annak ellenére, hogy 20 év nagy idő, nagyon jól megoldotta Danny Boyle, hogy ne érezzük magunkat furán a régi/új karakterek jellemét illetően. Ha nem tudnánk, hogy nem így van, mondhatnánk, hogy a forgatókönyvet az élet írta: a gyerek, család ellenére mindenki olyan, amilyen volt, ahogy hagytuk őket a múltkori film végén. Nincs tanmese a jó útra tért drogosokról, nem lengi körbe rózsaszín köd a korábbi figurákat: a drogos az drogos marad örökre. A pszichopata meg pszichopata. Csupán az öregedés az, mi lelassítja az emberi baromságokat, de a lényeg nem változik: a Renton által szervezett osztálybuliban azokat a srácokat látjuk viszont, akikre emlékeztünk korábban. Külön jó pont, hogy egy ironikus kiszólásban pellengérre is van állítva Renton nosztalgiája – Danny Boyle ugyanakkor pontosan tudja, mikor és mennyit kell adagolni a múltból ahhoz, hogy ne legyen tolakodó, de egyetlen percre se feledjük, kik ők és honnan jöttek. Persze, lehet szidni a filmet érte, hogy nemcsak újraéli az első mozi jeleneteit, hanem még be is vágja őket, de hát könyörgöm, ez volt a lényeg!! Ezért készült a film! Hogy megtudjuk, mi lett velük 20 év múlva – eszméletlen kevés filmnél adatik ez meg – és hogy menet közben újra és újra átéljük az első részt. Átéljük azt, amit ők, az emlékeket… a múltat… a barátságot. Engem qrvára megfogott ez a koncepció, tök jó volt Renton szemszögéből visszarepülni az időben (sőt, még a gyerekkorukba is!!), én magam is tök szívesen járok olyan helyeken, ahol évtizedekkel ezelőtt voltam, találkozok olyanokkal, akiket rég nem láttam…ha máskor nem, érettségi találkozón. Szóval, a T2 nosztalgiafaktora számomra nem merült ki konkrétan a mozi egyes jeleneteinek újrázásában, hanem valami sokkal személyeset is előhozott belőlem.

Minderre aztán hab volt a tortán néhány egészen zseniális képsor. Az éneklős-táncolós találkozó, amit ott műveltek, ahogy pénzt szereztek, az egyszerűen beszarás: mivel nem tudtam róla, utána is néztem gyorsan, mi is volt ez a boyne-i csata... Aztán ott van ugye a jelenet, mikor Renton összefut Begbievel. Aztán, van egy jelenet, mikor Renton hazamegy a családi házba és agy asztalnál ül szüleivel… nos, az a fény-árnyék játék, az a beállítás szintén parádés. De én – ahogy mondtam – ide sorolom majd az összes olyan képsort, ami megidézte az első részt, kéjesen vigyorogtam minden helyszínem, beállításon, mondaton. Külön örültem, hogy feltűnt Diane, a Gengszterkorzó Margaretje, Kelly Macdonald is, bírom azt a csajt, amit meg mondott a fiatalságról, az külön pikáns volt. A csúcs természetesen Renton újabb monológja, a Válaszd az életet! vol 2, de nem csak azért, mert minden egyes betűjével qrvára egyet tudok érteni, hanem azért is, mert egy elegáns vágással megmondja, mi is ez és honnan is jön.

Az tény, hogy ez már nem az a drogos, féktelen film, mint elődje volt. De csak annyit lassít a tempón, amennyit a szereplői öregedtek. Az is tény, hogy kevésbé vicces – én az elsőt (így, újranézés után) most már inkább kezelem vígjátéknak, mint egyéb mozinak -, de így is megvannak a kifejezetten humoros pillanatai. Jó, itt nincs szobában szétfröccsenő szar, de szegény Spud önmagában egy bohózat, meg ne felejtsük a mezőn egy szál faszban futó karaktereket se. A minimális csöcsörészés itt is megvan – fura amúgy, hogy a DVD borítóján 16-os karika szerepel, ez meg 18-as: előbbi lényegesen vulgárisabb és erotikusabb volt ennél. Ja, és most behoztak két új cicit (egy nőn): az új lány, bizonyos Veronika (Anjela Nedyalkova), egyszerre a femme fatale és a kizsákmányolt keleti szexrabszolga… méghogy nincs benn társadalomkritika… Annak is kifejezetten örültem, hogy a drogos, látomásos, szürreális képi világot szinte teljesen hanyagolták (elvétve akad néhány), szerencsére teljesen másra helyezték a hangsúlyokat. Ha nagyon magasztosan akarom megfogalmazni, akkor arra, hogy eljön egy idő, mikor az ember úgy érzi, bocsánatot kell kérnie a régi sérelmekért, mikor az ember elég idős ahhoz, hogy meg is bocsásson. A pszichopatákra ez persze nem vonatkozik… másra, bizonyos kor fölött viszont igen. Amúgy, többek között ezért tudok menni idén GnR koncertre is.

Ez egy rohadt jó film, csak meg kell hozzá öregedni picit.




85%




.

.




Logan




„Az öregedő, képességeit fokozatosan elveszítő Logan a mexikói határ környékén bujkál, és miközben igyekszik magát módszeresen a halálba inni, sofőrködéssel keres pénzt a szenilis, ön- és közveszélyes rohamokkal küzdő X professzor gyógyszereire.” – olvasom egy írásban a neten… lehet hogy én vagyok szimplán hülye, és túl okoskodó, de nekem ezzel az amúgy valós  szinposzissal/felütéssel kapásból két bajom is van. Az egyik az öregedő Logan… WTF?     Hát nem ez a figura volt eddig, akinek mutáns tulajdonsága a gyors sejtregenerálódás???  Mi az, hogy képességeit elveszti? Miért? Mitől? A másik meg: halálba issza magát, de sofőrködik… hát ez qrva jó. De tényleg. Legyél seggrészeg Uber sofőr, mert az qrva menő, azt csinálja Farkas is a Loganben. De legalább csak 16 éven felül láthatod…  

Nem akarom ízekre szedni ezt a filmet, mert összességében azért tetszett. Kicsit hosszabb volt a kelleténél ugyan, de zömében azért jól éreztem magam rajta… viszont csodálkozom azon a nagy netes ömlengésen, ami ezt a filmet övezi. Őszinte leszek: számomra ennek, így semmi értelme és létjogosultsága nem volt, a két maradék régi főszereplő szereplése (Magneto hol van?), az egész korábbi X Univerzum újbóli, sokadik teljes átírása – pontosabban elintézése egy mondatban – rettentően nagyvonalú és átgondolatlan. Amennyire lehet örülni a korhatárnak, annyira univerzumidegen is az egész: hiába jók a káromkodások, teljesen abszurdan hangoznak egy olyan figura szájából, ami 17(!!!) évig nem káromkodott, s hiába néz ki két megvillanó cici mindig jól a filmvásznon, ebben a moziban teljesen céltalanul himbálóztak. Ha meg az erőszak… az tényleg jó, végre van tétje a szúrásoknak, vágásoknak, én magam viszont nem adtam volna ezért R betűt, ámde legyen.

Aztán azt sem ártana megtanulni a kedves netre – népszerű helyekre – írogató kollégáknak, hogy nem kellene már a szalagcímekben elspoilerezni az egész film lényegét… mert igen, csak az nem tudta, mi fog történni a film végén, aki nem akarta. Jómagam előtte értetlenkedve is olvastam a főcímeket (kritikákat direkt nem), hisz az eddigi (korábbi 8 film, a képregényekkel nem foglalkozom) információim mindennek pont ellent mondtak – meg amúgy is, milyen baromság már pont ez, pont az ilyen képességgel megáldott mutánssal. De nem, tényleg minden úgy van, ahogy sejtetik… ráadásul háromnegyed játékidő eltelik, míg valami magyarázat csontot odadobnak a becses publikumnak, hogy, hát ezért. Hát, nekem ez édeskevés… a nagy szurkálásban, lefejezésben és káromkodásban teljesen elveszett a kreativitás, hogy valami épkézláb magyarázatot találjanak arra, mitől is néz ki úgy Logan, mint akin keresztülment egy gyorsvonat… már a film elején.

Egyébként egy egész jó kis bunyóval nyitunk, amiben a láthatóan seggrészeg Farkas elintéz néhány mexikói rosszfiút, akik épp arról a limuzinról próbálják lelopni a kereket, amiben Logan alszik. Van levágott kéz, átszúrt fej… meg van… mennyi is? 2029. Hmm… végül is tényleg nincs messze, csupán 12 év, addig vélhetően nem lesz utópisztikus világ – az önjáró konténerautók így is jó ötletnek tűnnek – viszont van egy kis bibi. 2029 csak 6 évvel van az Az eljövendő múlt napjai után… nos, ha az eredeti idővonalat néznénk, akkor ez a világ túl egyben van, ha viszont a megváltozottat (mert ugye ekkor már azt kell nézni), akkor meg túl széthullott. 6 év alatt kipusztult a mutánsvilág? Mert müzlit ettek??     És mennyi idő óta is nem született új mutáns?? És erről az új idővonalon Charles nem is tudott?? De mindegy, a lényeg, hogy Logan alkoholista sofőrként tengeti életét      - tényleg, ilyen kézzel miért nem alkoholista szabó vagy valami - , gyűjti a pénzt az öreg, leépült Xavier gyógyszereire, mikor is belekeveredik egy fura ügybe: egy spanyolajkú nő könyörög neki, hogy a lányát, Laurát (Dafne Keen – amúgy zseniális) vigye el egy biztonságos helyre, mert ha nem, megölik őket. Logan vonakodik – elvégre az apaszerep áll tőle a lehető legtávolabb – azonban a dolgok szerencsétlen összejátszása folytán nyakig benne lesz a dologban. Öreg tanárát és Kisfarkas Laurát bepakolva a kocsiba kénytelen elindulni a több napos útra. Közben meg – szokás szerint – kergetik őket a csúnya kormány csúnya emberei, akik vissza akarják szerezni maguknak a lányt, hisz az az ő tulajdonuk, nem is értem, Logan mit gondolt, mikor lenyúlta őt a kormánytól.

A Logan valahol tényleg egy road mozi. A déli határról kell nekik eljutni az északihoz, bizonyos Éden nevű helyre, ahol az újonnan előkerült mutánsok biztonságban vannak. Sajnos azonban ez az út önmagában már egy szomorú kliséhalmaz: már maga az Éden léte is a Nagy Posztapokaliptikus Kliségyűjteményben elkelő helyen szerepel, de nem különösebben eredeti ötlet mondjuk a tanyán való megállás sem. Minden egyes zűr, amit az üldözőcsapat okozott, ahogy azokat a problémákat megoldották, bántóan egyszerű. Annyira, de annyira kiszámítható minden, hogy mikor, mi fog történni… az admantium golyóról meg ne is beszéljünk. Annyit mutogatták, hogy megsértve éreztem volna magam, ha nem használják… Most mindenki elélvez attól, hogy Logan káromkodik, hogy a kislány egy levágott fejet dob a placc közepére… de könyörgöm, tényleg ez a legfontosabb? Ennyire el tud vakítani az R korhatár besorolás? Hogy nem számít a sztori? Hogy nem számít az idővonal kohéziója – ja, ez egy X-univerzum, itt ez másodlagos – hogy nem számít a bántóan fájó ötlettelenség? Hogy csak azért, hogy két régi mutánst egy új, eddig elképzelhetetlen szituációban tüntessenek föl, szinte mindent semmibe vettek? Tényleg el lehet attól élvezni, amilyen most Logan és ami történik vele?? Köszönöm, nekem ez nem jött be… miért is kellene örülnöm egy-egy korszak lezárásának?

De mint mondom, mindezen negatív fennhagok ellenére a Logan nem lett rossz film. Sötét, drámai, melankolikus képregényfilm, ami eddig talán valóban nem volt (azon lehet vitatkozni, hogy egy képregényfilmnek ilyennek kell-e lenni, vagy inkább maradjon a vidámabb vonal), aminek vannak egészen kiváló összetevői. Mindig is írtam, hogy számomra az x filmek mindig is a színes, kreatív mutánsvilágról szólnak elsősorban, s igaz, hogy ebből van itt talán a legkevesebb (a fináléban pici, de a zseniális), viszont van egy új mutáns, aki mindent visz - Laura jelenléte, karaktere maga film pozitív esszenciája. Kegyetlen jó a csaj, jók az új körmei, az egész lénye: ezzel a némasággal, a vadságával hátán viszi el az egész filmet. Többekkel ellentétben engem nem zavart a lány „szűkszavúsága”, sem az ebben beálló változás sem: teljesen várható és kiszámítható fordulat volt az egész. Megint csak én éreztem volna magam furcsán attól, hogy ha ez nem történik meg. Külön kiemelem a kormány lukeskywalker kezű katonáját, bizonyos Pierce nevűt (Boyd Hoolbrook), nekem legalábbis bejött a srác, illetve a karaktere. Aztán itt van ugye a humor: zöme persze a káromkodásból adódik, de kétségkívül működik. Szokni kell ugyan Logan szabad száját, de tény, hogy jól és jókor fuckozik… nem annyira jó a duma, mint Deadpoolban, de jó. Jók az akciójelenetek is, tényleg roppant intenzív és brutális az egész, valahogy az ember tényleg ilyennek képzel egy késes leszámolást. Báár... mondjuk, egy A fegyvertelen katona után… a fene se tudja, mennyire számít ez keménynek.

Kíváncsi vagyok, mennyire is gondolják ezt az egész új Farkas filmet mérföldkőnek az X univerzumban. Tekintve, hogy ugye X professzor is tért már vissza, semmi garancia nincs arra, hogy ami itt megtörténik, az így is marad: semmi garancia nincs arra, hogy a szögre akasztott farkas jelmez a szögön is marad (a tolókocsi meg a platón). Pedig ha igazán jót akarnak, leszerződtetik ezt a csajt pár filmre, mert benne megvan a folytatás lehetősége – és ő akár most is elkezdhet káromkodni, úgy legalább hiteles marad. Sőt, az új generáció gyerektagja mind hozhatnák a jelen kor iskolai vulgaritását, aztán a széles nagy közönség minden egyes évben maga alá vizelhet.

Összegezve: sajnálom, hogy én megint nem tudok beállni a sorba, de a fentebb felsorolt felnőttiesítés nekem ennél a karakternél nem nagyon jött be.




75%




.

R2-D2 írta:

Logan

A Logan valahol tényleg egy road mozi. A déli határról kell nekik eljutni az északihoz, bizonyos Éden nevű helyre, ahol az újonnan előkerült mutánsok biztonságban vannak. Sajnos azonban ez az út önmagában már egy szomorú kliséhalmaz: már maga az Éden léte is a Nagy Posztapokaliptikus Kliségyűjteményben elkelő helyen szerepel, de nem különösebben eredeti ötlet mondjuk a tanyán való megállás sem. Minden egyes zűr, amit az üldözőcsapat okozott, ahogy azokat a problémákat megoldották, bántóan egyszerű. Annyira, de annyira kiszámítható minden, hogy mikor, mi fog történni… Most mindenki elélvez attól, hogy Logan káromkodik, hogy a kislány egy levágott fejet dob a placc közepére… de könyörgöm, tényleg ez a legfontosabb? Ennyire el tud vakítani az R korhatár besorolás? Hogy nem számít a sztori? Hogy nem számít az idővonal kohéziója – ja, ez egy X-univerzum, itt ez másodlagos – hogy nem számít a bántóan fájó ötlettelenség? Hogy csak azért, hogy két régi mutánst egy új, eddig elképzelhetetlen szituációban tüntessenek föl, szinte mindent semmibe vettek? Tényleg el lehet attól élvezni, amilyen most Logan és ami történik vele?? Köszönöm, nekem ez nem jött be… miért is kellene örülnöm egy-egy korszak lezárásának?

Összegezve: sajnálom, hogy én megint nem tudok beállni a sorba, de a fentebb felsorolt felnőttiesítés nekem ennél a karakternél nem nagyon jött be.

75%

Úgy érzem, legalább +1 pontot a rajongás tett ehhez az értékeléshez... Hogy csakazértsem fogod megtenni azt a "szívességet", hogy ezért a klisékből összetákolt "újraértelmezésért" lehúzd a filmet, bármennyire is megérdemelné.

Na, nálam még az sincs meg... de majd a héten meglátom.
.

Niwrok írta:

Logan

Úgy érzem, legalább +1 pontot a rajongás tett ehhez az értékeléshez... Hogy csakazértsem fogod megtenni azt a "szívességet", hogy ezért a klisékből összetákolt "újraértelmezésért" lehúzd a filmet, bármennyire is megérdemelné.

Na, nálam még az sincs meg... de majd a héten meglátom.
.

Lehet.

Az is tény, hogy nem a legjobb hangulatban néztem - az írt események tükrében -, de nekem ez az egész egyáltalán nem kerek.

Na mindegy, újabb strigula a máshogy megtélt mozik listáján.



.

R2-D2 írta:

T2: Trainspotting

Egy vallomással kell kezdenem: soha nem voltam megveszekedett Trainspotting rajongó. 20 évvel ezelőtt nem is láttam a filmet, csak jóval később, nagyjából a DVD megjelenés alkalmából abszolváltam… a maga módján tetszett, vicces volt, meg minden, de miután akkor csak és kizárólag drogos filmként tudtam rá tekinteni, nem lopta be magát a szívembe. Kultfilm meg aztán végképp nem is lett nálam, úgyhogy szép lassan a feledésbe merült – egészen tegnapig, míg ráhangolódásként a mai mozira újranéztem.

Az tény, hogy ez már nem az a drogos, féktelen film, mint elődje volt. De csak annyit lassít a tempón, amennyit a szereplői öregedtek. Az is tény, hogy kevésbé vicces – én az elsőt (így, újranézés után) most már inkább kezelem vígjátéknak, mint egyéb mozinak -, de így is megvannak a kifejezetten humoros pillanatai. Jó, itt nincs szobában szétfröccsenő szar, de szegény Spud önmagában egy bohózat, meg ne felejtsük a mezőn egy szál faszban futó karaktereket se. Annak is kifejezetten örültem, hogy a drogos, látomásos, szürreális képi világot szinte teljesen hanyagolták (elvétve akad néhány), szerencsére teljesen másra helyezték a hangsúlyokat. Ha nagyon magasztosan akarom megfogalmazni, akkor arra, hogy eljön egy idő, mikor az ember úgy érzi, bocsánatot kell kérnie a régi sérelmekért, mikor az ember elég idős ahhoz, hogy meg is bocsásson.

Ez egy rohadt jó film, csak meg kell hozzá öregedni picit.

85%

Akkor én még nem vagyok elég öreg azt hiszem. Nem a bocsánatos gondolatok miatt, hanem hogy ezt egy rohadt jó filmnek lássam.

Az első film sem hagyott mély nyomot bennem, de annak legalább volt annyi mentsége, hogy szétcsapta a heroin, és annyi is, hogy Boyle abban vélhetően sokat merített a személyes élményeiből, így jó volt a közvetlensége.

Boyle azóta elismert, profi rendező lett, aki fantasztikus képi hatásokkal tud magabiztosan játszani (az árnyék zseniális!), remek anekdotákat tud kitalálni (a kártyalopásos részből nekem inkább csak a PIN-kódok tetszettek, azon még nevettem is), és jó meglátásai vannak a világról (a monológ egyszerre volt súlyos és tartalmas alig másfél perc alatt is). De az, hogy ezek mögé nem írt semmilyen, akár csak elfogadható történetet, hogy a sztorizást és a nosztalgiázást valami összekösse, és már a heroin sem lehetett kifogás, leginkább csak "unalmastól" a "kínosig" tologatta a film hangulatát nálam. Kitalálta, hogy milyen lehet az a négy srác 20 év múlva, hogy mit csinálnának, ha találkoznának, és rájuk erőltette a régi helyszíneket és a régi sztorit a pénzről, de kivette belőle a heroint, miközben az volt az egyetlen üzemanyaga, kivette belőle a személyes kötődést, hiszen már nincs kapcsolata azokkal az emberekkel, akikről ezt a négyest mintázta... és eltűnt belőle a lázadó fiatalság, ami mára a reggeli merevedést a derekában érzi.

Így a Trainspotting 2. még annyira sem jut sehonnan sehova, mint az első rész. A nosztalgiázásai is csak ritkán teremtenek közösségi élményt, inkább csak emlékek megfakult fotói, és azokból is azok jöttek be egyáltalán, amik nem az első részből kivagdosott jelenetek voltak, a nézőt nosztalgiáztatva, hanem egy kicsit bővítettek a karakterek kapcsolatán.

De igazán csak azzal a három, példaként kiemelt dologgal volt több egy teljesen érdektelen és semleges értékelésnél... mert a többire már holnap sem fogok emlékezni.

5,5/10
.

Niwrok írta:

T2: Trainspotting


Az első film sem hagyott mély nyomot bennem, de annak legalább volt annyi mentsége, hogy szétcsapta a heroin, és annyi is, hogy Boyle abban vélhetően sokat merített a személyes élményeiből, így jó volt a közvetlensége.


Így a Trainspotting 2. még annyira sem jut sehonnan sehova, mint az első rész. A nosztalgiázásai is csak ritkán teremtenek közösségi élményt, inkább csak emlékek megfakult fotói, és azokból is azok jöttek be egyáltalán, amik nem az első részből kivagdosott jelenetek voltak, a nézőt nosztalgiáztatva, hanem egy kicsit bővítettek a karakterek kapcsolatán.

De igazán csak azzal a három, példaként kiemelt dologgal volt több egy teljesen érdektelen és semleges értékelésnél... mert a többire már holnap sem fogok emlékezni.

5,5/10

Tudom, tudom, ne sajnáljam, de akkor is...

Mindegy, akkor ezt (is) máshogy éltük meg. Nekem pont az tetszett benn, hogy nincs drog - az elsőben meg az volt a bajom, hogy "szétcsapta a heroin" - no meg az, hogy mintha magamat láttam volna, ahogy 20 év után visszamegyek valahova. A filmes barátommal sokat szoktunk fantáziálni arról, hogy ha lenne időgépünk, és csak egy irányba mehetnénk vele, merre mennénk... nos, nagyon sokáig egyértelmű volt az ELŐRE, de pár éve már mindketten a VISSZA mellett tettük le a voksunkat.

Tényleg nem vagy eléggé öreg.


.

R2-D2 írta:

Niwrok írta:

T2: Trainspotting

Az első film sem hagyott mély nyomot bennem, de annak legalább volt annyi mentsége, hogy szétcsapta a heroin, és annyi is, hogy Boyle abban vélhetően sokat merített a személyes élményeiből, így jó volt a közvetlensége.
Így a Trainspotting 2. még annyira sem jut sehonnan sehova, mint az első rész. A nosztalgiázásai is csak ritkán teremtenek közösségi élményt, inkább csak emlékek megfakult fotói, és azokból is azok jöttek be egyáltalán, amik nem az első részből kivagdosott jelenetek voltak, a nézőt nosztalgiáztatva, hanem egy kicsit bővítettek a karakterek kapcsolatán.

5,5/10

Tudom, tudom, ne sajnáljam, de akkor is...

Mindegy, akkor ezt (is) máshogy éltük meg. Nekem pont az tetszett benn, hogy nincs drog - az elsőben meg az volt a bajom, hogy "szétcsapta a heroin" - no meg az, hogy mintha magamat láttam volna, ahogy 20 év után visszamegyek valahova. A filmes barátommal sokat szoktunk fantáziálni arról, hogy ha lenne időgépünk, és csak egy irányba mehetnénk vele, merre mennénk... nos, nagyon sokáig egyértelmű volt az ELŐRE, de pár éve már mindketten a VISSZA mellett tettük le a voksunkat.

Tényleg nem vagy eléggé öreg.

A heroin nekem sem tetszett az első részben, elég távol áll tőlem az a világ, az ennyire le- és szétcsúszott drogosoké, de az legalább egy szervező elv volt még a szervezetlensége ellenére is. Ebben meg még annyi vezérfonal sincs, mint abban a heroinnal együtt.

De tényleg ne sajnáld, neked legalább van elég jó sztorid, amiket majd mesélhetsz az unokáknak   .

Niwrok írta:

De tényleg ne sajnáld, neked legalább van elég jó sztorid, amiket majd mesélhetsz az unokáknak   .

Na bazzeg, az biztos.

.





Kong – Koponya sziget




Az megvan, mikor az Utazás a rejtelmes szigetre című – amúgy kifejezetten szórakoztató moziban – a szigetet egy óriási viharzónán keresztül lehet megközelíteni?  Nos, örömmel jelentem, hogy nem csak az az egy sziget ilyen, hanem van egy másik is: a Csendes-óceánon található az úgynevezett Koponya sziget, ahol maga John Hammond is elégedetten dörzsölhetné a tenyerét.  Ahol a sziget ura egy Kong nevű óriás majom, ahol a vízben óriásbölény szerű lény terpeszkedik, ahova talán maga a nagy és hatalmas Kraken is petézett, ahol a vérszomjas órásmadarak nem kalitkában élnek… és ahol a föld alatt nem egy komplett dinoszaurusz populáció tanyázik, hanem egy Koponyarágónak (tényleg a Csontrágót miért kellett megváltoztatni?) nevezett gyíkszerű lény él. Ahol Kincs ugyan nincs, mégis van egy háborúból ottmaradt veterán, és ahol ugyanaz a mondás érvényes, mint az Isla Sornan: „Mindig így kezdődik! Aztán majd jön a futás, meg a sikítás!”

Ha valaki ennyiből nem találta ki, az új King Kong film egy rettentő lélektelen, panelekből építkező, kiszámítható és érzelemmentes látványorgia. Leginkább úgy tudnám jellemezni, hogy remek színészek ősállatok között nem csinálnak semmit, de még annyit sem, hogy bármelyikük azt megpróbálná, hogy icipici érdeklődést kiváltson az általa megformált karakter iránt. Ja, bocs, nem… egyvalaki érdekelt: azt vártam már, hogy a megszokott idióta háborúmániás katonát mikor eszi meg már valami nagy. Ezen kívül tényleg semmi: annyira érdektelen itt minden, hogy a számomra nem túlságosan kedvelt Peter Jackson féle King Kong mozi is felértékelődött ezek után. Amúgy is: mintha annak egy érdekes újragondolását látnánk, csak most más a helyszín és más a cél. A vietnami pokol után, Kurtz ezredes helyett itt egy majmot kell megtalálni az őserdőben (ez mondjuk lényegesen könnyebb, mert szegényem akkora, hogy nehéz nem észrevenni).

A mozi egy egészen fura jelenettel kezdődik: megtudjuk, hogy a II világháborúban a japán Kamasuka (Kincs, ami nincs) nem egyedül zuhant le a rejtelmes szigeten, hanem volt egy amerikai ellenfele is, bizonyos Hank Marlow (később John. C. Reilly) nevű pilóta képében, akik aztán majd jól találkoznak a sziget királyával. Itt kell megjegyeznem, hogy – 3D-ben legalábbis – valami eszméletlen béna lett a nyitójelenet CGI-ja: a homokba csapódó gép a háttérben, az emberrel a középpontban számomra iszonyat elbénázott méretarányokat mutatott. Kíváncsi vagyok, másnak is szemet szúrt-e, de valami nem klappol ebben a jelenetben… Aztán, ahogy a főcím pörög, az viszont tetszett, még a túl gyors montázsban is fel lehetett fedezni egy csomó ismert világtörténelmi eseményt – külön jó „látványelem”, ahogy a felirat vált évszámról betűre. Egészen 1973-ig pörög az óra, elérkezünk a vietnami háború végéhez, mikor is egy Preston Packard (Samuel L. Jackson) nevű ezredes épp hazainduló kis csapatát egy telefonfülkéből (ezen jót röhögtem, mi van, ha pont nem sétál arra) megbízzák egy kutatóexpedíció katonai biztosításával. Ja, igen, mert otthon, a nagy Amerikában egy titokzatos tudós, mr. Randa (John Frédi Goodman) épp meggyőzi az illetékeseket, hogy még a szovjetek előtt derítsenek már fel egy szigetet, valahol az óceán közepén. Az ezredes, aki egyébként akár Coppola filmjéből is átjöhetett volna, tipikusan az az ember, aki háború nélkül csak árnyéka önmagának, kapva kap az alkalmon és bevetésre viszi kis csapatát – egy unalmasnak induló dzsungeltúrára. Két, számomra érdemleges tagja is van a különítménynek, az egyik a többnyire negatív szerepeket kapó Toby Kebell (amúgy ő Kong is), illetve a Gengszterkorzó Eli-a, Shea Whigham. Őket bírom, értük, a korábbi szerepeik miatt icipicit tudtam izgulni. Persze, nem küldetés a küldetés, ha nincs egy törvényen kívüli, leszerelt katona, de a dzsungelt jól ismerő zsoldos, Conrad ( Tom Loki Hiddleston), illetve egy pacifista – ezúttal női – újságíró. Mert újságíró/filmes az mindig kell, hogy legyen: eggyel több szerencsétlen civil, akit meg kelljen menteni – meg hát ha már a Kong szigetre megyünk, akkor kell egy nő Kongnak is, nem??? Tényleg, mekkora poén,hogy a Viet Kongok után most King Kongra kell lőniük??

A fényképezős csajt egyébként a Szobából kiszabadult Anya, Brie Larson játssza – és ezzel azt hiszem, minden fontos és ismert színészt meg is említettem. Szóval. A felderítő küldetés abból áll, hogy tudományos céllal lebombázzák a szigetet, feltérképezendő annak geológiája és élővilága, azzal azonban nem számoltak, hogy ez nem fog tetszeni King Kongnak. Ez amúgy a film egészének ismeretében jó kérdés… hogyan is tudhatta/gondolhatta az a valaki, hogy ott szörnyek élnek, ha ez a sziget viharködbe burkolózva eddig felfedezetlen volt? Na, mindegy. Az előzetesben is látott képsorok következnek, mikor is Majom Úr rendet tesz az őt lövő helikopterek között, a csapat meg több darabra szakadva gyalogol tovább. Egyébként elgondolkodtam azon, mekkora őrültség is az, hogy – miután látják, hogy semmi esélyük a lény ellen – továbbra is támadnak, ahelyett, hogy szanaszét menekültek volna onnan… az már csak hab a tortán, hogy Kongot valószínűleg erőtér védte, mert amit kapott, attól bármilyen hús-vér állat kipurcan. Értem, hogy érzékeltetni kellett hatalmasságosságát, de akkor meg visszatérünk az első gondolathoz… miért is maradtak ott?? Amúgy is, ennek a filmek állatok tekintetében nem erőssége a következetesség: a lények inkább a dramaturgia miatt halnak meg, nem a sérüléseik miatt.

Az immár kis csapatok így gyalog mennek A pontból B pontba, egyikük vérgőzösen, a majommal valós leszámolás reményében (hát, persze), a másikuk meg inkább a józan paraszti ész által vezérelve, életüket mentve. A film átvált egy őslénytanos túlélőtúrává, megidézve az Az elveszett világot, vagy a Jackson féle King Kongot: van itt minden, mi szem szájnak ingere. Óriáspók, óriáspolip, óriásgyík, meg valami, amit szavakba sem lehet önteni. Mintha egy tücsök elaludt volna egy odvas fában, és mire felébredt, akkora lett, hogy a fát nem tudta leszedni a hátáról… mindegy, előkerül a pilóta is (egyébként ő a legjobb figura a moziban), aki ugyan elhiszi, hogy vége a háborúnak, de 28 évvel korábbi állapotban van. Ja, meg van egy csomó kifestett néma bennszülött (WTF???), akik telepatikusan kommunikálnak. Ez még kellett… Így tartanak ők külön-külön a B pontba, számos veszély leselkedik rájuk – amik közül aztán hamar kiderül, hogy a legnagyobb veszély az ember maga. Megint. Kong nem bántani embert, ha ember nem bántani Kong – kár, hogy ezt az ezredesnek nem mondta senki. Pontosabban mondja, de akkor már késő… kezembe temettem fejemet eme eszetlen tettek láttán, amit Packard művel. Jó, kellett egy ilyen háborús bolond, de akkor is…

Többet nem mesélek, igazából nincs is mit, néhányan meghalnak, néhányan nem, jönnek mindenféle lények (akiken éppúgy nem fog a golyó, mint Kongon), megint van Kong és nő jelenet, stb. A film nézése közben végig úgy éreztem, hogy ezt már mind átéltem többször is, hol az Isla Sornán, hol az Isla Nubaron, hol a Jackson filmben, vagy épp a napalmos reggelen, Vietnamban. Nem volt amúgy rossz az egész, egy látványos zúzda a mozi nagy része, súlytalan emberekkel és üres történettel – annyira az volt, hogy még az üres lózungok, amiket ilyen helyzetekben rendszeresen el szoktak sütni, még azok is szinte hiányoztak. De látványos popcorn az egész, kíváncsi vagyok, ezt a Kongot veszik-e majd alapul a Godzilla elleni moziban. Érdekes lesz őt innen elvinni (vagyis, nem lesz érdekes, mert azt is láttuk már), de még érdekesebb lesz Godzillát idehozni… lehet, nem is fognak verekedni, hisz mindkettő emberbarát, nem?

Szerintem én ezt többször nem nézem meg, egyszer bőven elég volt – viszont jó, hogy nagyvásznon láttam. Az első percek kínos látványa után nagyjából rendben van a film, a 3D-nek szokás szerint semmi értelme. A humora viszont jó, nagy részük a veterán pilótához kapcsolódik, de a katonák egymást ugratása is a helyén van. Rohadtul jól szólt az egész, igazi nagypályás mozi élmény a film – kár, hogy pont a legeslegfontosabb összetevőket hagyták ki belőle. Nevezetesen a történetet és a karaktereket… mármint a karakterek árnyalását.






65%



Ui: a Paranoid viszont brutál jó volt.  




.

R2-D2 írta:

Logan

Nem akarom ízekre szedni ezt a filmet, mert összességében azért tetszett. Kicsit hosszabb volt a kelleténél ugyan, de zömében azért jól éreztem magam rajta… viszont csodálkozom azon a nagy netes ömlengésen, ami ezt a filmet övezi. Őszinte leszek: számomra ennek, így semmi értelme és létjogosultsága nem volt, a két maradék régi főszereplő szereplése (Magneto hol van?), az egész korábbi X Univerzum újbóli, sokadik teljes átírása – pontosabban elintézése egy mondatban – rettentően nagyvonalú és átgondolatlan. Amennyire lehet örülni a korhatárnak, annyira univerzumidegen is az egész: hiába jók a káromkodások, teljesen abszurdan hangoznak egy olyan figura szájából, ami 17(!!!) évig nem káromkodott, s hiába néz ki két megvillanó cici mindig jól a filmvásznon, ebben a moziban teljesen céltalanul himbálóztak. Ha meg az erőszak… az tényleg jó, végre van tétje a szúrásoknak, vágásoknak, én magam viszont nem adtam volna ezért R betűt, ámde legyen.

A Logan valahol tényleg egy road mozi. A déli határról kell nekik eljutni az északihoz, bizonyos Éden nevű helyre, ahol az újonnan előkerült mutánsok biztonságban vannak. Sajnos azonban ez az út önmagában már egy szomorú kliséhalmaz: már maga az Éden léte is a Nagy Posztapokaliptikus Kliségyűjteményben elkelő helyen szerepel, de nem különösebben eredeti ötlet mondjuk a tanyán való megállás sem. Minden egyes zűr, amit az üldözőcsapat okozott, ahogy azokat a problémákat megoldották, bántóan egyszerű.

De mint mondom, mindezen negatív felhangok ellenére a Logan nem lett rossz film. Sötét, drámai, melankolikus képregényfilm, ami eddig talán valóban nem volt (azon lehet vitatkozni, hogy egy képregényfilmnek ilyennek kell-e lenni, vagy inkább maradjon a vidámabb vonal), aminek vannak egészen kiváló összetevői. Mindig is írtam, hogy számomra az x filmek mindig is a színes, kreatív mutánsvilágról szólnak elsősorban, s igaz, hogy ebből van itt talán a legkevesebb (a fináléban pici, de a zseniális), viszont van egy új mutáns, aki mindent visz - Laura jelenléte, karaktere maga film pozitív esszenciája. Kegyetlen jó a csaj, jók az új körmei, az egész lénye: ezzel a némasággal, a vadságával hátán viszi el az egész filmet. Többekkel ellentétben engem nem zavart a lány „szűkszavúsága”, sem az ebben beálló változás sem: teljesen várható és kiszámítható fordulat volt az egész.

75%

Talán mert nem ismerem annyira az X-Men világát, és a filmek puszta megnézésén kívül nem is lett akkora kedvenc, hogy megpróbáljam jobban egymáshoz illeszteni a darabjait... de ez a film nekem jobban tetszett, mint az írásod alapján neked.

Valóban hosszú is, sok a klisé (a farmos rész már nekem is sok volt), ellenben a háromszor egy mondatban elintézett kérdésekkel, és nincs sok kapcsolódás az eddigiekhez, de abba a kevésbe, amit én tudtam Rozsomákról (az egyik barátom elmondana mindennek, ha Farkasnak merném hívni ), beleillett, hogy a fokozatosan gyengülő, az átlagosnál is megkeseredettebb Logan ilyen lenne abban a helyzetben. Az persze gáz, hogy egy lecsúszott alkesz luxus limosofőr, és a jövő is többet fog változni tíz év alatt, mint amennyire itt a stáb fantáziája "megszaladt" (csak nézzük meg, hogy tíz évvel ezelőtthöz képest mekkora a változás), de ha tényleg levadászták volna az összes mutánst, ha tényleg gondoskodtak volna az utánpótlás elmaradásáról (ugye, mire nem jó a GMO...), és ha Xavier vénségére tényleg ennyire leépült volna, akkor annak nagyjából így kell történnie. Amolyan Az ember gyermeke módra...

Jó volt, ahogy ebben a helyzetben továbbgondolták a figurákat, az újabb vámot szedő adamantiummal, a rohamokkal, a bujkálással, amiben nemhogy a káromkodás fura, hanem az, hogy egy ennyire cinikus figura miért nem káromkodott eddig is. Sokféle érzelemmel játszott, amellett, hogy az akciók is rendben voltak, és ezzel már több, mint az eddigi részek. A kiscsaj is jó volt, bár a némasága engem is idegesített, és amikor megszólalt, és úgy szólalt meg, az a vicc jutott róla eszembe, amikor a néma gyerek tíz éves korában mondja ki az első szavait, azt, hogy "Sós a leves.", és amikor az örömkönnyekben úszó szülei megkérdezik, hogy hát eddig miért nem beszél, az a válasza: "Eddig minden rendben volt."... Lora helyzetében viszont ez sem hihető.

Spoiler:

Lehet, hogy a sorozat részeként zagyvaság, de "önállóan" nézve ebben a világban szerintem is az egyik legjobb.

8,5/10
.

Niwrok írta:

Logan


Talán mert nem ismerem annyira az X-Men világát, és a filmek puszta megnézésén kívül nem is lett akkora kedvenc, hogy megpróbáljam jobban egymáshoz illeszteni a darabjait... de ez a film nekem jobban tetszett, mint az írásod alapján neked.

8,5/10

 Az jó, mert nagyjából ugyanazokat, nagyjából ugyanúgy láttad.

Niwrok írta:

... nemhogy a káromkodás fura, hanem az, hogy egy ennyire cinikus figura miért nem káromkodott eddig is...

Ez viszont pontosan így van. Mert miért is nem? Mert más volt a szándék vele kapcsolatban... és most mért? Mert korhatárossá tették, ugyanis megint csak más volt a szándék vele kapcsolatban...

Szóval... a következetesség némileg csorbult ez esetben. Értem, hogy ilyennek kellett volna lenni, de miután több ideig volt nem ilyen, ezért most kifejezetten fura vol, hogy ilyen lett.

R2-D2 írta:

Logan

Niwrok írta:

... nemhogy a káromkodás fura, hanem az, hogy egy ennyire cinikus figura miért nem káromkodott eddig is...

Ez viszont pontosan így van. Mert miért is nem? Mert más volt a szándék vele kapcsolatban... és most mért? Mert korhatárossá tették, ugyanis megint csak más volt a szándék vele kapcsolatban...

Szóval... a következetesség némileg csorbult ez esetben. Értem, hogy ilyennek kellett volna lenni, de miután több ideig volt nem ilyen, ezért most kifejezetten fura vol, hogy ilyen lett.

A következetesség a legritkább esetben szempont, ha a pénz belekerül az egyenletbe. Régen a Disney-stílustól remélhettek nagyobb bevételt, most a Deadpool-vaker a nyerő. De talán az is közrejátszhat, hogy a 17 év alatt egy teljes generáció felnőtt Hugh Jackman Rozsomákján, és akinek akkor 10 évesen finomítani kellett a szövegen, az ma 27 évesen kinevetné a szájkosarat, és el is várja a vért meg a fuckokat...
.

Niwrok írta:

Logan

A következetesség a legritkább esetben szempont, ha a pénz belekerül az egyenletbe. Régen a Disney-stílustól remélhettek nagyobb bevételt, most a Deadpool-vaker a nyerő. De talán az is közrejátszhat, hogy a 17 év alatt egy teljes generáció felnőtt Hugh Jackman Rozsomákján, és akinek akkor 10 évesen finomítani kellett a szövegen, az ma 27 évesen kinevetné a szájkosarat, és el is várja a vért meg a fuckokat...
.

Ez mind szép és jó, de mi van, ha mondjuk leülsz egy X maratont tartani? Van benn ráció, amit mondasz, de az egészet tekintve baromság a koncepció... na mindegy, a legnagyobb baj, hogy utálom, ha valaminek vége. Ld. még Han...

.





Váratlan szépség




Ha igazán stílusos akarnék lenni, akkor most a filmbéli Howardhoz hasonlóan fogalmaznék egy levelet a neten található, ún. Kritikusokhoz, amiben leírnám, hogy megint mekkora trógerek, mennyire félre tudják vezetni a jónépet írásaikkal, hogy majdnem kihagytam ezt a filmet miattuk a negatív tartalmú kritikáik miatt. Hogy kár mindig beállni a nagy köpködés széles sodrába, hogy megint csak sokkal, de sokkal jobb ez a film, mint azt majd’ mindenhol publikálták.  Pontosabban… én megint láttam valamit, ami nekem jobban tetszett, mint a többségnek, ezen írásom megszületése jószerint meg megint csak annak a felháborodásomnak következménye, ami ennek a filmnek negatív kampányát övezi.

Szerencsére a konkrét filmbeli szituációt még csak érintőlegesen sem tudom átérezni – borzalmas belegondolni, különösen Verona után, hogy van olyan, aki igen – viszont az tény, hogy meglehetősen empatikusan tudok mostanában viszonyulni a gyász mozis megformálásához… sajnos jó okom van rá. Ez az empátia persze gyakran negatív ellenérzésbe is képes átfordulni, gyakran nem úgy reagálnék, ahogy a történetek szereplői… viszont itt, ebben az esetben maximálisan át tudtam érezni gyakorlatilag minden karakter szerepét. Nem tartom kizártnak, hogy ha valaki elveszti gyermekét, teljesen megzakkan, egyáltalán nem tűnik túlzásnak, hogy orvosi segítség híján leveleket írogat a Halálnak, a Szeretetnek és az Időnek. Nem, egyáltalán nem hülyeség, sőt, bizonyos keretek között még meglepően szolid reakció is. Ugyanakkor azt itt kell megjegyeznem, hogy a film előzetese – ami amúgy felcsigázott remek színészeivel és misztikumával – totál átverés megint, a nevezett három fogalom egyáltalán nem úgy és azért jelenik meg a filmben, amiként azt első körben gondolhatnánk.

Howard (Will Smith) egy jól menő cég társtulajdonosa, akit a kezdő képsorok vidámsága után mély letargiában látunk viszont: 6 éves kislánya egy ritka agydaganatban, a Glioblastoma-ban (röviden GBM-ben) meghalt. Minden normális ember összezuhan ilyenkor, de Howard két éve olyan szinten mélyponton van, hogy az már a cége működését is veszélyezteti. Feleségétől elvált, a munkahelyre pedig csupán dominót építeni jár be – világéletemben bírtam a Domino Dayt, tök jó volt látni Howard építményét –, némán, minden kommunikáció nélkül éli életét, legjobb barátja pedig versenybiciklije (lol, ilyesmi van nekem is), amivel New York utcáit járja. Az igazság az, hogy előzetes információim és várakozásaim alapján egy roppant depressziós és mélyen megrázó filmre számítottam – és ezen a ponton simán benn is volt a lehetősége ennek – de legnagyobb örömömre az alkotók teljesen más irányba vitték el a hangulatot. Nem, nem vicces a mozi – a minimális humor pont arra való, hogy a nagyon sötét gondolatokat elűzze – sokkal inkább egy kissé melankolikus, de pozitív töltetű alkotás, amiben a három fogalom megszemélyesítői nem csak azt a célt érik el, hogy Howardot visszahozzák a való életbe, hanem azt is, hogy másik három ember életét is rendbe tegyék. Sőt… így, a film egészét tekintve azt is kétlem, hogy ez egyáltalán Howardról szólna – nekem legalábbis ugyanolyan fontos volt az üzlettársai élete, mint magáé a főszereplőé.

Persze, a központi téma Howard (Will Smith) „meggyógyítása”. Azon lehet vitatkozni, hogy mennyire volt jó húzás a misztikumot egy elegáns vágással kihúzni a történetből, és élettel tölteni meg a három fogalom szerepét, de azon nem igazán lehet, hogy ahogy ez megtörténik, és amilyen célt ez szolgál, az zseniális ötlet. A lényeg az, hogy a cég három vezető embere, név szerint Whit (Edward Norton), Claire (Kate Winslet) és Simon (Michael Peña) fondorlatos tervet eszel ki, hogy a csődtől menekülendő, rábírják Howardot egy papír aláírására: szövetkeznek a Halállal (Helen Mirrer), a Szeretettel (Keira Knightley) és az Idővel (Jacob Latimore), hogy hassanak a depresszióban szenvedő társukra. Tudom, ez így leírva nagyon hülyén hangzik, de higgyétek el, a moziban mindennek más értelme van. Szóval, a három fogalom megtestesítője – azért ők, mert Howard ezekhez ír többnyire mérges leveleket, ezeket hibáztatja lánya halálával kapcsolatban – a legváratlanabb pillanatokban Howard mellé lép az utcán és az általa írt leveleket idézve szembesíti a faszit téves gondolataival. Igen ám, de ki hinné el, hogy egy idős nő pont leül mellé egy padra és azt mondja magáról, hogy ő a Halál… (mondjuk, ha a SupNatban vagyunk, ezzel nem tanácsos viccelni) így Howard is szépen elhajt mindenkit melegebb éghajlatra. A terv kezd dugába dőlni, újra kell kalibrálni mindent – viszont közben kiderül, hogy a megbízóknak talán nagyobb szükségük is van a terápiára, mint magának Howardnak. Hogy talán ők maguk is legalább annyira sérültek, mint megmenteni kívánt (majd később már simán kisakkozni kívánt) társuk.

És nekem ez nagyon bejött. Széles mosolyra görbült a szám, mikor rájöttem erre, onnantól kapásból négy szálra bomlott a film, onnantól már nem is egy, hanem négy ember életét kellett rendbe hozni. Négy mini családi kör, négy kisiklott életút – a maga problémáival kifejezetten érdekes volt. Majdnem érdekesebb volt, mint maga Howard, mert a látszólag egészséges embereknek talán nagyobb változást kellett magukból kicsiholni a végére, mint szegény megtört apának… akinek amúgy is akad egy segítsége, egy terápiavezető nő személyében. Mint tudjátok, nem igazán rajongok a csoportterápiás jelenetekért, de ennek, így, a mozi végén elhelyezett csavarral együtt fura mód helyét éreztem. S ha már itt tartunk: ritkán és rég éreztem azt a ledermedést, ami itt ért el a házban, nagyon jó és megalapozott az egész felismerés, amit átélünk. Kegyetlen, de szép és megható is egyben, hisz ekkor jövünk rá igazából, milyen mélyen is volt Howard, hogy honnan is kellett neki visszajönni – ugyanakkor remekül működik az az érzelmi hatásvadászat, amit a jelenet rejt. A döbbenet után pedig a könnyeké a főszerep…

Ahogy írtam azonban, nem csak Howardé ez a film, hasonló reakciók jöhetnek egy, lányát újból megtaláló, kissé felelőtlen és arrogáns apa megjavulásában, egy karrierje érdekében családot háttérbe szorító nő megvilágosodásában… illetve, egy halállal megbékélő másik férfi szomorú sorsában. Nem állítom, hogy minden egyes szál minden egyes eleme hibátlan és földbe döngölően drámai, de a végére teljesen meg lehet kedvelni a figurákat ahhoz, hogy velünk sírjunk vagy nevessünk – és itt jön be a pozitív érzés az alap tragédia árnyéka ellenére. A Váratlan szépség így nem csak önmagában a gyásznak egy érdekesen továbbgondolt feldolgozása, hanem az átlagember gyarló életéből vett három mintaprobléma megfejtése is. Sok rosszat olvastam a filmről, hogy giccses, meg unalmas, meg gyenge színészi játék meg minden… ezek közül semmit nem írok alá. Számomra egy érdekes, érzelmes történet volt, ami akkor is tetszett volna, ha marad a misztikum, de így is jó volt, hogy más értelmet nyertek a fogalmak. A kapcsolati háló kifejezetten tetszett, ahogy a filmnek a ritmusa és érzelmi töltete is, és most valahogy olyan lelkiállapotban vagyok, hogy a hangulata is beszívott. Vélhetően egyébként pont ez tett zavart a fejekben, pont ez a lágyabb stílus, de hát ez nem Susanne Bier film, hogy K.O.-t okozzon.

Az igazság kedvéért azért a mérleg negatív serpenyőjébe is jut egy-két dolog, arra a másfél óra alatt sem jöttem rá, hogy mi is a váratlan szépség az életben, különösen Howard életében… hacsak nem a terapeuta nő. Aztán, a legfontosabb a dialógusok rettentően elnagyolt mivolta. Rengeteg jelenetben azt éreztem, hogy sokkal, de sokkal többet ki lehetet volna hozni a karakterekből, hogy a fogalmak kontra Howard párbeszédek eszméletlenül felületesek. Annyi, de annyi jó kis tanulságos útmutatót, életigazságot, ember- és társadalomkritikát el lehetett volna rejteni bennük, hogy azokat sokáig ismételhettük volna… mert hát gondoljunk csak bele, mikor van az embernek esélye beszélni magával a Halállal? S még ha ismerve a filmet, nem is konkrétan erről van szó, akkor is adhattak volna a fogalmak szájába sokkal elgondolkodtatóbb, ötletesebb szöveget. Többször elvette a jelenet erejét a semmilyen dialógus… amiért nagy kár. Nagy kár a szövegkönyvért, mert amúgy számomra a film rendben volt: rohanni ugyan nem fogok, hogy újranézzem (már csak a központi konfliktusa miatt sem), de kellemes emlékként őrzöm majd meg. Egy olyan filmként, amiben a színészek döntő többségét kifejezetten kedvelem, ami megmutatja, hogy bárhonnan van visszaút.

Csak vagy a Halál, vagy a Szeretet, vagy az Idő kell hozzá. Vagy szimplám egy empatikus Nő.





80%



.

R2-D2 írta:

Váratlan szépség

A Váratlan szépség így nem csak önmagában a gyásznak egy érdekesen továbbgondolt feldolgozása, hanem az átlagember gyarló életéből vett három mintaprobléma megfejtése is. Sok rosszat olvastam a filmről, hogy giccses, meg unalmas, meg gyenge színészi játék meg minden… ezek közül semmit nem írok alá. Számomra egy érdekes, érzelmes történet volt, ami akkor is tetszett volna, ha marad a misztikum, de így is jó volt, hogy más értelmet nyertek a fogalmak. A kapcsolati háló kifejezetten tetszett, ahogy a filmnek a ritmusa és érzelmi töltete is, és most valahogy olyan lelkiállapotban vagyok, hogy a hangulata is beszívott.

80%

Na, az ilyen drámákat például sokkal jobban szeretem, mint a szürreális művészdarabokat .
Meglátom, majd jövök vele.
.