Kritikák, gondolatok a filmek világából
 
HomeGalleryKeresésRegisztrációBelépés

Share
 

 Niwrok írásai 2.0

Go down 
Ugrás a következő oldalra : Previous  1 ... 32 ... 61, 62, 63  Next
SzerzőÜzenet
Niwrok
Admin
Niwrok

Hozzászólások száma : 3152
Join date : 2012. Oct. 06.

Niwrok írásai 2.0 - Page 62 Empty
TémanyitásTárgy: Daredevil S3   Niwrok írásai 2.0 - Page 62 EmptyKedd Aug. 06, 2019 8:29 pm

.
Daredevil S3

Niwrok írásai 2.0 - Page 62 Dd310


Most, hogy a Marvel-Netflix Defenders-sorozatainak mindegyike lehúzta a rolót, én pedig vegyes érzelmekkel elengedném ezt a "külvárosi Bosszúállók" csapatot, az eddig kimaradt, "desszertnek" tartogatott Daredevilre is sor került. Tudom, még van egy Jessica Jones S3, de az már közel sem érdekel ennyire, és bár valószínűleg megnézem, de nem várom, hogy különösebben megmozgasson; ennek a szériának a Daredevil volt a gerince és az etalonja nálam.

Történik ez még akkor is, amikor rögtön ennek az évadnak az elején egy elég komoly dolgot kell megugrani, mégpedig hogy Matt hogyan élhette túl, amikor egy több kilométer mélyen levő alagútban rászakadt egy felhőkarcoló. Ezen túl kell lépni, ez a feltétele, hogy ez az évad egyáltalán létezzen, és az írók meg is tesznek mindent, hogy a néző ne ezzel foglalkozzon, leginkább úgy, hogy visszatérnek az első évad hangulatához és szálaihoz. A másodikat ugye nagyon meghatározták a The Hand mesterkedései és Elektra, amik nekem az eltúlzott misztikusságuk miatt nem is jöttek be annyira, de mostanra mindkettő a múlté, előbbi testileg, utóbbi lelkileg törve meg Mattet. A lábadozás, az elszámolás Istennel (Matt vallásossága mindig is érdekes témát és kettősséget jelentett "ördögként"), a képességeinek újratanulása (a sérülései egy időre ténylegesen vakká teszik), a bántó teher, hogy a barátai halottnak hiszik, és egyáltalán az, hogy ki is ő, milyen emberré tették őt a múltjának eseményei és körülményei, valamint hogy innentől mit is akar kezdeni az életével, mind visszahozták azt a drámát, amiért igazán szeretem ezt a sorozatot, akár önmagában tekintve is. Mindig is ott lebegett a kérdés, hogy hogyan fér meg Matt Murdock és Daredevil egy testben, végül a Karentől és Foggy-tól való eltávolodáshoz vezetve, és ez újra aktuális, hiszen Matt már megpróbálta egyszer Daredevilt hátrahagyni, és az nem ment... Külön örültem annak, ahogy kicsit háttérbe került eközben Daredevil karaktere, legalábbis ami a ruhát illeti (hiszen az megsemmisült), amivel Matt visszatér ahhoz a szerepéhez, ami a vörös ördögjelmez felvétele előtt volt rajta.

Mintha nem is lett volna a Hand-féle kitérő, nagyjából úgy folytatják Matté mellett Fisk történetét is. Az ő szála ugye ott tartott, hogy a Nelson & Murdock Ügyvédi Iroda rács mögé juttatta a bűnszervezeteket sokáig a háttérből mozgató gengszterfőnököt, amivel talán a nagy ember még el is tudott volna számolni, azzal viszont nem, ahogy Matt Fisk nőjét, Vanessát kezdte fenyegetni, bűntársként nemzetközi elfogatóparancsot intézve az Európába menekült galériatulajdonos ellen. Ahogy pedig szorulni kezd a hurok Vanessa körül, Fisk úgy dönt, hogy az eddigi teljes némaságát megtörve alkut ajánl az FBI-nak, feladva korábbi üzlettársait, hónapokra elég gyors és látványos sikert adva a szövetségieknek, amiért cserébe csak annyit vár, hogy ejtsék a vádakat Vanessa ellen. Bár sokak számára meggyőző, ahogy Fisk a szerelméért aggódik, Matt nem tartozik ezek közé, és amint megtudja, hogy az alku keretében Fisk háziőrizetbe került a börtönből, minden alkalmat megragad arra, hogy Fisket visszajuttassa a rácsok mögé. Csakhogy ez már csak azért sem lesz egyszerű, mert Fisket éppen az FBI védi, szinte megközelíthetetlen, így egy idő után Matt és Fisk vetélkedése egy vakon folyó sakkjátszmához kezd hasonlítani, amiben úgy látszik, Fisk már két lépéssel előre jár.

Két olyan ember harca lett a téma, akik közül az egyik be van zárva egy szobába, a másik pedig rejtőzködni kénytelen, így a küzdelem leginkább a továbbra is kiváló mellékszereplőkön keresztül zajlik, akik ugyan a bábjai ennek a sakkpartinak, csak éppen önálló akarattal, múlttal és érzelmekkel teli bábjai. Ebben pedig továbbra is bírom Foggy-t; a barátsága Matt-tel, az eközben érzett bűntudata, és a Marci (nem megijedni, Marcella Smile ) hatására felébredő ambiciói is jó kiegészítői az évadnak. De nekem még mindig Karen a kedvencem, leginkább azért, mert valahányszor megjelent a korábbi évadokban, a Punisherben vagy a Defendersben, és egy gyilkosság volt a téma, mindig ott volt a gesztusaiban az, hogy ha önvédelemből is, de embert ölt... és ez az évek óta felette lógó Damoklész kardja most lesújtani készül. Harmadikként akivel legtöbbet foglalkozik az évad, az Dex ügynök, akinek a személyiségét, múltját lassan adagolt kirakósok formájában fedik csak fel, ami egy fél epizódot kitevő visszaemlékezésben csúcsosodik ki, hogy minden részletében ismertek legyen a motivációi, amikor annak jelentősége lesz. Végül mindezt olyan kisebb drámák színesítik, mint hogy Foggy-ra hogyan próbál nyomást gyakorolni a családja, hogy hagyja ott az ügyvédi pályát, hogy mik történtek azon az ártalmatlan családi vacsorával induló estén, amik teljesen felforgatták Karen életét, hogy a Fisk ügyét vezető Nadeem ügynöknek milyen családi problémái vannak, és hogy azok milyen erkölcsi dilemmákig vezetnek, de olyanok is, mint amikor az FBI-os főnökasszony az apjával való kapcsolatáról és a kegyes hazugságokról beszél.

A stílus, a technikai részek pedig ugyanúgy remekek, mint eddig, nagyon jól átjön belőlük a hangulat... kicsit klausztrofób, sötét, szűk helyiségekkel, kevés szabadtéri jelenettel, de ez következik a fent leírtakból. A többi Defenderhez képest ebben találtam legjobbnak a verekedős jeleneteket; Danny misztikuma, Luke komikuma és Jessica túljátszottsága mellett ezek voltak a leginkább reálisak (ha az ember szemet húny afelett, hogy a bucira meg pépesre vert fejeken másnap egy véraláfutás sincs...). A jó hangulatomat erősítette, hogy a többiek is igazán akkor akadtak ellenfelükre, amikor magukkal néztem szembe (Davos, Bushmaster és Alisa is gyakorlatilag másolták a hősök képességeit), úgy küzd meg most Daredevil a saját negatív tükörképével, aki közben kicsit egy olyan tradicionális ellenfél karakterjegyeit is képbe hozza, mint Bullseye. Az írókat is dicséret illeti, a fordulatok többségében jók (még olyan is akadt, amire én sem számítottam), ellenben volt egy, ami nem volt rossz, de nagyon lelassította a tempót, annak nem tett jót. Érezhető, hogy utolsó évadnak szánták, így mindent bele akartak sűríteni, ami ötlet csak volt, ami a képregényekből fontos lehet, és ez néha a kidolgozottság rovására ment. Amire ez nem igaz, az a szövegkönyv, ami miatt megszámolni sem tudom, hány jelenetet tekertem vissza, ami nálam eddig is egyfajta fokmérő volt, annyira tetszett néha csak egy szó, egy hangsúly vagy egy tekintet. A színészek közül Charlie Cox és Deborah Ann Woll volt a leginkább emlékezetes, és ezúttal jobban bejött Vincent D'Onofrio karaktere és orgánuma is, a Foggyt alakító Elden Hensont viszont egy picivel gyengébbnek éreztem (igaz, közben sidekick barátból simaszájú ügyvéddé lépett elő), és a barátnőjét alakító Amy Rutberget is a kelleténél jobban próbálták eladni "házicicának", így kicsit hiányzott a szarkazmusa. Végül meg kell említenem, hogy mennyire bírtam, amilyen trükköket használtak, például ahogy az eddig a vakság álcája mögé bújó Matt úgy rejtőzik el az emberek között, hogy látónak "tetteti" magát, ami pár aranyköpéssel együtt kis humort csempészett ebbe a nagyon is komor és véres évadba.

Nem mondom, hogy tökéletes lett ez az évad, már csak azért sem, mert a közepére kicsit kifulladt, és néha kizökkentettek olyan dolgok, amit hibának éreztem, vagy amik máshogy talán jobban tetszettek volna. De hogy az egyik legjobb ebben a szériában, együtt pedig az egyik legjobb sorozat, amit láttam, az biztos. Kár érte, hogy a torkára lépett a Disney, de így is megvan a szinte teljes lezárása.


9,5/10
.
Vissza az elejére Go down
Niwrok
Admin
Niwrok

Hozzászólások száma : 3152
Join date : 2012. Oct. 06.

Niwrok írásai 2.0 - Page 62 Empty
TémanyitásTárgy: Relics and Rarities S1   Niwrok írásai 2.0 - Page 62 EmptySzomb. Aug. 10, 2019 11:11 am

.
Relics and Rarities S1

Niwrok írásai 2.0 - Page 62 Mv5bod10


Sokáig gondolkodtam, hogy ennek itt van-e a helye, és van-e itt helye (azon túl, hogy tudom, nem ennek "kellett" volna jönnie, hanem valami "sötétebbnek" Wink ), de végülis ez az én kis "játszóterem", ez meg egy "sorozat", aminek van története, közben meg most fel vagyok villanyozva annyira, hogy ne érdekeljenek annyira a körülmények Smile ...

De előtte egy kicsit az okokról. Emlegettem már fantasy vagy sci-fi jellegű filmek kapcsán, hogy évekig játszottam asztali-kockadobálós szerepjátékokat, így ha mondjuk kijön egy olyan film, mint a Bright vagy az Altered Carbon, egészen jól el tudom ezeket helyezni a fejemben a mások számára esetleg szokatlan keveréknek tűnő stílusukkal együtt (orkok rendőrzubbonyban...), mert többfélét kipróbáltam (konkrétan a Star Wars-t is Smile ). Fantasy-t is persze, de az olyanokat például a Gyűrűk Ura egy kicsit általánosan ismertebbé tette, mint az olyan futurisztikus-mágikust, mint a Shadowrun, ami az én kedvencem. Szerencsére az 1970-es, 80-as évektől talán már eltelt annyi idő, hogy ne tapadjon erre a hobbira annyi sztereotípia, mint az elején (sátánista rituálék, úgy'biza!), közben meg akik gyerekként, fiatal felnőttként találkoztak ezzel a fajta "társasjátékkal", azok mára a harmincas-negyvenes generáció tagjai. Erre szoktam mondani, hogy nem kell sokat várni, és nyugdíjasotthonokban is zajlanak majd szerepjáték-partik, mert az öregedő generáció jó eséllyel magával viszi ezeket a dolgokat, amiket gyerekként, fiatalként szeretett. Persze ettől még kicsit "gyerekes" dolognak van tartva (de hát melyik rajongás nem az?), esetleg olyan dolognak van elkönyvelve, amit pattanásos szüzek űznek az anyjuk pincéjében. Pedig mindent lehámozva róla az egész csak olyan -ahogy ezt mondani szoktam, ha bárki a szerepjáték természetéről kérdez- mint egy interaktív színházi előadás, ahol a játékosok egy-egy szereplő "jelmezébe", karakterébe bújnak egy küldetés megoldásának keretében, és az összes többi "színházi" szerep (drámaíró, rendező, díszletes-kellékes, súgó, stb.) a Játékmester, a Mesélő feladata, aki megtölti élettel, akcióval és képekkel a keretet, egy jó könyvhöz hasonlóan mindezt a "színészek" képzeletében megjelenítve azzal, amit elmond.

De mire fel mondom ezt most el? Nos, azért, mert a múltkor bemutatott Daredevil S3 után szokás szerint körülnéztem az imdb-n, hogy kinek milyen egyéb munkái voltak vagy vannak azóta, hiszen sok színészt megkedveltem (azt még nem is mondtam, hogy a Daredevilnél az ötletgazda-producer Drew Goddard volt, aki például a tavalyi Húzós éjszaka az El Royale-ban-t is jegyezte; tőle is eredhet a sorozat jól átgondolt összetettsége és a karakterek kidolgozotttsága). És ott néztem, hogy Charlie Cox (Matt Murdock megformálója) szerepel ebben a Relics and Raritiesben, ami olyan jó kis fantasy-kincskeresősen hangzott, szóval tovább olvastam. Az első meglepetés akkor jött, amikor kiderült, hogy ez nem más, mint egy tv-show-vá alakított "élő" szerepjáték, a Dungeons&Dragons szabályok szerint (azt mondjuk éppen nem ismerem annyira, bármennyire is az mindennek az alapja), ahol a kamera jórészt azt mutatja, hogy 5+1 ember (öt játékos, egy Mesélő) ülnek egy nagy asztal körül, mindenféle stilizált díszletek és kellékek között, és szerepjátékoznak (és mert sokaknak van közülük színészi háttere, így egy kicsit nagyobb beleéléssel, mint ahogy mi szoktuk Smile ), egyébként minden más a néző képzeletében játszódik le, ahogy a játékosokéban is. A második akkor jött, amikor néztem, hogy Charlie Cox úgy került ebbe bele, hogy a 6 epizód mindegyikébe hívtak a négy állandó játékos mellé egy sztárvendéget, és rögtön jött a harmadik, ugyanis ebből a körből, a Defendersből ott volt két másik kedvencem a stáblistán, Deborah Ann Woll (Karen Page) és Simone Missick (Misty Knight). Kvázi a TOP3, akikért leginkább tetszettek a Netflixes Marvelek! Utána állt csak össze a kép, hogy az egész gyakorlatilag Deborah Ann Woll projektje, aki a magánéletben nagy szerepjátékos (ő maga Mesélőként terelgeti ezt a kalandot), beszervezve a barátait és kollégáit, gyakorlott szerepjátékosokat és abszolút kezdőket egyaránt (akik közül talán Kevin Smith a legismertebb), és hogy egy amcsi szerepjátékbolt youtube-csatornájára(!) készült a Relics and Rarities.

Nem fog ez mindenkit érdekelni, nem is azért írtam róla. Nekem viszont egyszerre volt érdekes, nosztalgikus, vicces, izgalmas... amibe egy kis irigység is keveredett. Több okból nem játszottam már évek óta; egyrészt azért, mert a régebbi baráti társaság kicsit eltávolodott egymástól és a szerepjátéktól, másrészt a játékból is kiábrándultam picit. Itt sok minden vissza jött abból, hogy miért is szerettem ezt játszani, meg abból is valamennyi, hogy miért hagytam abba. A Relics and Raritiesnél egyszerű, de jól kitalált kalandokkal dolgozik a hat epizódból legalább öt (az erdős kaland nekem túl egyszerű lett); a két órás kalandokba nem is fér nagyon több, és így, szerkesztve jó a tempója is, mert ki lehetett vágni azokat a részeket, amikor percekig a karakterlapokat nézegették, hogy ki mekkora bónuszt is kap a támadására. A karakterek is felemásak lettek nekem; Veros, a lovag elég idegesítő volt, de ettől még jól volt kijátszva a beképzelt nőcsábász "konzerv", a másik véglet meg mondjuk a félork barbár volt, aki többször is az ősei szelleméből nyert erőt, meg az állandóan a mágiával, mérgekkel vagy éppen gyógyító főzetekkel teli üvegcséivel babráló gnóm, aki egyszerre volt kapzsi és önfeláldozó. Utóbbiakat nagyon bírtam. Jópofák és ötletesek a vendégkarakterek (például a kalóz a mágikus kezével, az ördögi magánnyomozó a kis famulusával, vagy a sárkányfajzat pap, készen egy jó kis ördögűzésre), és tök jó, ahogy látszik a játékosaikon a tanácstalanság (többen is annyit tudtak előtte a D&D-ről saját bevallásuk szerint, amennyit a Stranger Thingsben láttak belőle Smile ). Ugyanakkor -tapasztalatlanság ide vagy oda- nagyon kreatívak is tudtak lenni a feladatmegoldásokban, vagy éppen a balszerencséjük a legnagyobb poén, hogy a szellemlátó pap egyetlen túlvilági lelket sem képes érzékelni az egész játék alatt, az akrobata ügyességű sírrabló meg az összes csapdát úgy találja meg egy kriptában, hogy aktiválja azokat... És ahogy nálunk voltak emlékezetes pillanatok, amiket akár évekkel később is felidézünk egy beszélgetés alkalmával, úgy lesz itt is talán ezzel a csapattal. Ahogy Beryl a víz alatti kalandban brutálisan megöl egy rájuk támadó cápát, és annak a levágott fejét fegyverként használva veri orrba a másik cápát... Ahogy Rikki a barbár és egy múmia közé veti magát, hogy így védje meg társát a támadók terjesztette ragálytól, amivel ő már megfertőződött, és akár halálos is lehet... Ahogy a csapat következetesen hiteti el mindenkivel, hogy ők egy helyi biztonsági cég alkalmazottai... Ahogy Zora, a szent fénybe burkolózó paplovag a végén lesújt a fő ellenfélre egy "Megdöglesz, ribanc!" kíséretében. Ezek hiányoznak kicsit... ezért az a pici irigység...

Nincs értékelés meg semmi, csak láttam, jól esett, és jól esett írni róla... Talán kicsit meghozta a kedvem magához a szerepjátékhoz is, Deborah Ann Woll jöhetne hozzánk mesélni Smile .

.
Vissza az elejére Go down
Niwrok
Admin
Niwrok

Hozzászólások száma : 3152
Join date : 2012. Oct. 06.

Niwrok írásai 2.0 - Page 62 Empty
TémanyitásTárgy: Elveszett próféciák / Good Omens S1   Niwrok írásai 2.0 - Page 62 EmptyKedd Aug. 13, 2019 9:30 pm

.
Elveszett próféciák / Good Omens S1

Niwrok írásai 2.0 - Page 62 28327510


Terry Pratchett és Neil Gaiman az angol fantasy irodalom elismert és népszerű alakjai, akik önállóan is tartalmas életművet tudhatnak maguk mögött; előbbi leginkább az angol abszurd humorban igencsak bővelkedő Korongvilág ciklusával, utóbbi meséivel és felnőtt meséivel tette le leginkább a névjegyét (mozirajongók leginkább talán a Coraline-t és a Csillagport ismerhetik tőle). Egy paródiának indult ötletből azonban közös regényük is született, egyben ezen sorozat alapja, mely igencsak sajátos értelmezését adja a Végítéletnek, a Jelenések könyvének, Menny és Pokol seregeinek... és egy kicsit az Ómen filmeknek is.

A hatezer éves terv lassan céljához ér, az Antikrisztus hamarosan a Földre érkezik, hogy beteljesítse a rá kiszabott feladatot, és elindítsa a Végső Háborút angyalok és démonok seregei között a világ uralmáért. A terv megvalósulásába azonban aprócska hiba csúszik akkor, amikor az emberiség felügyeletével az idők kezdete óta megbízott angyal, Azirafael, és a már az Édenben is az embereket a kísértésbe vivő Crowley úgy érzik, hogy túlságosan élvezik a földi élet nyújtotta örömöket ahhoz, hogy szó nélkül hagyják elpusztulni a világot, így arra készülnek, egy kicsit belekontárkodnak az Antikrisztus felcseperedésébe, nevelésébe, mielőtt az 11 éves korában -felismerve valódi erejét- elhozná a Végítéletet. A terv megvalósulásába további hibák csúsznak egy sátánista apáca ügyetlenkedése, egy XVI. századi boszorkány szép és pontos jóslatai és egy bájos angol falucska lakói miatt. Mindezek az apró hibák összességükben talán azzal a veszéllyel fenyegetnek, hogy a világnak mégsem lesz vége egy kellemes nyári szombat délután, nem sokkal teaidő után, és hogy az Apokalipszis Motorizált Lovasai hiába kezdenek gyülekezni... de persze ebbe még a Menny és a Pokol seregeinek is lesz egy kis beleszólása.

Fantasy könyvek közül ez az egyik kedvencem, így nagyon megörültem annak, amikor láttam, hogy sorozat készül belőle. Bár inkább Gaiman történeteit olvastam (azokat is inkább akkor még, amikor kicsit morbidabb vonalon mozgott, és nem merült el ennyire a gyerekkönyvek világában), Pratchett könyeiből is ismerek párat (például a Hollywood világát kikarikírozó Mozgó képeket), és bár van, amikor nagyon zsibbasztó a humora, az biztos, hogy kevesen képesek ennyire figyelni történeteik minden kis apró mókás részletére. Az Elveszett próféciák mindkettejük munkásságából a legjobbat örökölte, amiből a sorozatra sajnos annyi változás történt, hogy Pratchett annak munkálataiban már nem tudott részt venni (2015-ben meghalt), így inkább Gaiman elképzelése és stílusa dominál. A humor például jócskán megcsappant, a narráció is csak töredékét képes ennek átadni, ráadásul a vége felé egyre jobban fogyatkoznak ezek a jelenetek. Közben magát a cselekményt jól követi a sorozat, sok olyan dolgot is átvéve, amit nem is vártam volna (vagy éppen olyan fricskákkal kiegészülve, hogy Isten egy nő (Frances McDormand hangján), aki igencsak sötét bőrrel teremtette az első emberpárt... néhány fundamentalista keresztényt ráz is az ideg az "istenkáromlás" miatt), így megismerheti a néző Anathema és Newt évszázadokra visszanyúló történetét és egymásra találását is, Agnes Nutter könyvét, Crowley halálfélelemben élő szobanövényeit, vagy hogy például a Lovasok közül Éhínség milyen remekül érzi magát a modern divatszakmában és az élelmiszeriparban. Érthető módon az adaptáció kívánt némi kompromisszumot, hiszen a lényegi cselekménye négy napra korlátozódik, sok párhuzamos, akár csak pár soros fejezetekre szabdalva (ami előfordul, hogy nehezen követhető vagy értelmezhető), így sajnos olyan, szerintem jópofa részletek kimaradtak belőle, hogy a Sokbeszédű Szent Beryl Apácarend életében milyen szerepet tölt be a csütörtöki fél órás asztalitenisz, és nélkülözni voltam kénytelen a Nebraskai Elektromos Vezeték Evangélikus Kórus "Jézus a szerelő életem kapcsolótábláján" című zsoltárját is. Szóval maradt némi hiányérzet, de szinte csak olyan, amiért akár elő lehet venni a könyvet is, és ennyi dologgal pro és kontra még bőven madarat lehetett volna fogatni velem.

Amiért viszont csalódtam a sorozatban, az az, hogy Adamet mennyire háttérbe szorították az írók, miközben neki kellett volna lenni a kulcsfigurának. Van sajnos egy olyan érzésem, hogy ennek két fő oka volt, és őket úgy hívják, hogy Michael Sheen (Azirafael) és David Tennant (Crowley), akik nagyszerű, karizmatikus színészek remek játékkal, a stáb és a producerek pedig a szerződtetésüket követően juthattak arra a döntésre, hogy a nézők jobban be tudják majd fogadni, ha a Végítélet kettejük angyali-ördögi, fura barátságára épül, mintha készítenek egy sorozatot, amire ma könnyen lehetett volna mondjuk egy Stranger Things utánérzésként tekinteni. Így viszont Adam szinte mellékszereplő a saját történetében, és ez nem csak a puszta tény miatt zavart. Amire leginkább emlékeztem mindig is a könyvből, az az a szeretet volt, amivel Adam öntudatlanul is megvédte kis falucskáját, ahogy valami idilli ifjúsági film helyszínévé varázsolta még fel sem fedezett erejével, meg a lelkes izgalom, ahogy a barátaival mindenféle dolgokról beszélgettek, ahogy a gyerekek el szokták képzelni maguknak a világot, benépesítve azt könyvekből, filmekből eredő fantáziáikkal... majd mindezek után az arra való ráébredés csalódása, hogy a világ tele van "döglött bálnákkal, kivágott erdőkkel és atomhulladékkal", és ami ráviszi Adamet, hogy így talán nincs is értelme tovább folytatni, hogy a világ tényleg megérett a pusztulásra, és ebben a folyamatban csak az utolsó lépés az, amikor ráébred, hogy neki meg is van a hatalma ehhez. Nagyon fontos része az egésznek Adam jelleme és annak formálódása, és egy kiváló pillanat, ahogy megszületnek az Apokalipszis Új Lovasai. A sorozatban ebből szinte csak annyi jött le, hogy a srác össze-vissza varázsol mindenféle csudákat, igazán csak látványelemként bekerülve az egyes epizódokba (például hogy Atlantisz kiemelkedik az óceánból), aztán a hatalmától megrészegülve megzakkan, és vöröslő szemeivel a frászt hozza a barátaira. Mindehhez még hozzátehető az is, hogy a könyv egyben egy aprócska segélykiáltás is a jövő nemzedékétől az egyre inkább szemétdombbá változó Föld ellen (és az 1990-es), ennél pedig aligha lehetett volna aktuálisabb témát találni, tekintettel arra, hogy túl sok minden nem változott azóta sem, a "jövő generáció" pedig mostanra rohadtul megunni látszik azt, hogy minden eddiginél több a döglött bálna, a kivágott erdő és a hulladék.

A Good Omens sorozat kicsit szerkesztettebb formában, de szinte szóról szóra átvette, és kiváló képekkel jeleníti meg két kiváló író közös könyvét. Sajnos azonban ez a "szinte" a történet számomra leginkább sarkalatos, leginkább várt része, nem mellesleg alapvető hangulati eleme és tanulsága miatt került oda, és ez az élményfaktorra is rányomta a bélyegét.

Így a könyv 9/10 pontja mellett a sorozat nekem csak 7/10.

.
Vissza az elejére Go down
R2-D2
Admin
R2-D2

Hozzászólások száma : 4196
Join date : 2012. Oct. 03.
Tartózkodási hely : Szombathely

Niwrok írásai 2.0 - Page 62 Empty
TémanyitásTárgy: Re: Niwrok írásai 2.0   Niwrok írásai 2.0 - Page 62 EmptySzer. Aug. 14, 2019 7:58 pm

Niwrok írta:
.
Elveszett próféciák / Good Omens S1

A hatezer éves terv lassan céljához ér, az Antikrisztus hamarosan a Földre érkezik, hogy beteljesítse a rá kiszabott feladatot, és elindítsa a Végső Háborút angyalok és démonok seregei között a világ uralmáért. A terv megvalósulásába azonban aprócska hiba csúszik akkor, amikor az emberiség felügyeletével az idők kezdete óta megbízott angyal, Azirafael, és a már az Édenben is az embereket a kísértésbe vivő Crowley úgy érzik, hogy túlságosan élvezik a földi élet nyújtotta örömöket ahhoz, hogy szó nélkül hagyják elpusztulni a világot, így arra készülnek, egy kicsit belekontárkodnak az Antikrisztus felcseperedésébe, nevelésébe, mielőtt az 11 éves korában -felismerve valódi erejét- elhozná a Végítéletet. A Good Omens sorozat kicsit szerkesztettebb formában, de szinte szóról szóra átvette, és kiváló képekkel jeleníti meg két kiváló író közös könyvét. Sajnos azonban ez a "szinte" a történet számomra leginkább sarkalatos, leginkább várt része, nem mellesleg alapvető hangulati eleme és tanulsága miatt került oda, és ez az élményfaktorra is rányomta a bélyegét.

Így a könyv 9/10 pontja mellett a sorozat nekem csak 7/10.

.

Hoppá!


Ahogy olvastalak... ezek a nevek... nyomokban Odaátot tartalmaz...

Szerintem tetszene neked az, de tudom, hogy 14 évadnak nincs esélye nálad. Sad

Azért ezt köszi, ezt lehet megnézem valamikor. Csak kár, hogy itt más Crowley lesz...


.
Vissza az elejére Go down
Niwrok
Admin
Niwrok

Hozzászólások száma : 3152
Join date : 2012. Oct. 06.

Niwrok írásai 2.0 - Page 62 Empty
TémanyitásTárgy: Swedish Dicks S1   Niwrok írásai 2.0 - Page 62 EmptySzomb. Aug. 24, 2019 11:36 am

.
Swedish Dicks S1

Niwrok írásai 2.0 - Page 62 Swedis10


Többször említettem már, hogy a sorozatgyártás akkora üzletté vált alig pár év alatt, hogy aki csak a médiában mozog, forgatott, forgat, vagy forgatni szeretne saját tartalmat. Hogy nincs az a régiós vagy szubkulturális csatorna, ami ne szeretne magának is szakítani ebből a pénzgyárból, arra például példa jelen írás tárgya, ami az inkább csak a skandináv(!) piacon elérhető streaming-szolgáltató Viaplay, szóval kb. a svéd Netflix saját tartalma, egy vicces kis buddy-movie.

A Los Angelesben magánnyomozóként dolgozó, svéd Ingmar pár évvel ezelőtt még filmes stábok tagjaként kaszkadőrködött. A jól alakuló karrierjének az vetett véget, amikor egy olcsó akciófilm forgatásán az állandó társa és legjobb barátja, Tex egy félresikerült mutatvány közben meghalt. Azóta Ingmar -önmagát vádolva Tex halála miatt- megkeseredett lett és cinikus, aki lecsúszottként éppcsak annyit keres, amennyi egy kis iroda fenntartásához elég, és akinek a szociális kapcsolatai kimerülnek annyiban, hogy a lányával néha beszél telefonon, hogy az irodához tartozik alkalmazottként egy észak-koreai takarítónő, és hogy esténként kijár Tex sírjához "beszélgetni". Ingmarnak talán még most is ennyiből állna a napirendje, ha az egyik ügye, amikor is egy DJ bízza meg azzal, hogy szerezze vissza az ellopott laptopját, nem vezetné el Axelhez. Az eddig láthatóan valamiféle burokban élő srác szintén svéd, egyben teljesen lenyűgözi a magánnyomozói munka (bár arról egyelőre nem sok fogalma van), és mert Ingmar amúgy is pénzszűkében van, Axel bevásárolja magát a cégbe, így lesz társtulajdonos és kolléga is a Swedish Dicksben.  

Amikor olvastam róla, már a címét is bírtam, hiszen hogy lehetne nem viccesnek találni egy magánnyomozó-iroda kalandjait, ami Svéd Pöcsök néven fut (persze a "dick"-nek van olyan jelentése is, hogy kopó, zsaru, de senki nem erre gondol először  Twisted Evil )? Aztán csak utána láttam, hogy Peter Stormare a főszereplője, aki ugyan általában csak a háttérben látható a filmekben, de úgy tíz éve megjegyeztem magamnak egy teljesen középszerű thriller kevés pozitívumának egyikeként, és azóta is kedvelem a stílusát, a játékát. Erre már csak tovább rakódtak rá a további, nézés közben kiderülő előnyök, például az, hogy egy epizód nettó 20 perc, ami nem csak önmagában kellemes, hanem azért is, mert ez ritka kompakttá és pörgőssé tette a részeket. Ebbe az "ebédszünetnyi" időbe ugyanis minden alkalommal belefér egy-egy ügy (olyan fura, mókás vagy bizarr klientúrából és nyomozásokból szemezgetve, mint a vak ember csapodár felesége, az elrabolt kos, a zaklatott pornósztár vagy a rivalizáló ravatalozók), egy-két poénos szituáció, ahogy a két balfék az irodát próbálja működtetni a felmerülő problémákkal, végül pedig szép lassan bonyolódik az epizódokon átívelő szál is, ahogy Axel unszolására Ingmar elkezd utánajárni, hogyan és miért is halt meg Tex.

De igazából a szereplők és a szövegkönyv is volt annyira jó, hogy ezek miatt is megérte, mert ezektől jó a hangulata, és kicsit őrült módon kiszámíthatatlan is. Például még ha nem is értettem belőle egy kukkot sem, akkor is baromi jól hangzott, ahogy Ingmar és Axel néha átváltanak angolról svédre (Stormare negyven éves koráig élt Svédországban, az Axelt játszó Johan Glans most is), de az első ilyenre rögtön beszól Ingmar lánya, Sarah (nem kevés öniróniát adva a jelenethez), hogy a svéd egy haszontalan nyelv a maga 9 millió használójával, ami éppen 2 millióval kevesebb, mint ahányan Los Angelesben élnek Smile . Az ilyenek miatt Sarah lett a kedvenc szereplőm, mert bár Stormare remek volt a kiégett magánnyomozó szerepében, Glans pedig jól hozta mellette a csetlő-botló idiótát, aki néha olyan elesett, hogy az ember azt érzi, képes lenne akár L.A. belvárosában is éhen halni, de simán az amúgy profi ügyvédként dolgozó csajnak voltak a legjobb szövegei. De szinte minden mellékszereplőt meg lehetne említeni, a pártállami beidegződéseit nehezen levetkőző Sunt, a rivális nyomozóirodát vezető Jane McKinney-t vagy akár az Ingmar gondolatai között időnként megelevenedő Texet, akit Keanu Reeves alakít.

Ilyen rövid, vicces sorozaton rég szórakoztam ilyen jól, ami egyszerre köszönhető a jól kitalált karaktereknek, a jópofa sztorinak és a színészeknek. Kár, hogy Magyarországon talán egy maroknyi ember fogja csak látni...


8/10
.
Vissza az elejére Go down
Niwrok
Admin
Niwrok

Hozzászólások száma : 3152
Join date : 2012. Oct. 06.

Niwrok írásai 2.0 - Page 62 Empty
TémanyitásTárgy: 13 okom volt / 13 Reasons Why S3   Niwrok írásai 2.0 - Page 62 EmptySzer. Aug. 28, 2019 10:45 pm

.
13 okom volt / 13 Reasons Why S3

Niwrok írásai 2.0 - Page 62 13_rea10


Másfél éve igencsak jókat írtunk ennek a sorozatnak a korábbi évadairól, mert ugyan az azokban érintett témák inkább a tinikről és tiniknek szólnak, a mögöttes szándék nemes, a dráma mély, a körítésre kitalált sztori meg kifejezetten izgalmas lett az első évad kazettáival (és kevésbé a második évad fényképeivel). A folytatás a sikerek és az évad végi cliffhanger ellenére is fura ötletnek hangzott elsőre, hiszen az alapsztori lezárult, Hannah Baker története két oldalról is körbe lett járva, látványosan el is engedték. Így mi maradt elmondanivaló?

Nyolc hónappal járunk az előző évad eseményei után, és minden érintett megpróbálta túltenni magát az akkori és az azóta történt eseményeken. Ki a munkában, ki a tanulásban, ki a sportban találta meg magát újra, de igazán két ember van, akinek a többiekénél talán egy kicsit mélyebb gödörből kellett kimásznia. Az egyik Tyler, akit szó szerint a szakadék széléről sikerült visszahúzni az amúgy is összefonódó titkaikba gabalyodott diákcsapatnak, és megakadályozni, hogy másokat is magával rántson a mélybe, azóta pedig állandó felügyelet, szinte házi őrizet alatt tartják. A másik Bryce, aki a Liberty High vezérbikájának szerepéből lett megbélyegzett, kiközösített erőszakoló, immáron másik iskolában, egy elit magángimiben próbálva boldogulni. Az indulatok és a múltbéli sérelmek azonban nem tűntek el nyomtalan, és ezek ki is törnek egy, a Bryce régi és új iskolája közötti focimeccsen, ami után Bryce eltűnik. A rendőrség nyomozni kezd, de tartva attól, hogy a zsaruk eközben más dolgokra is fényt derítenek, hasonlóan tesz Clay is, oldalán az iskolába alig pár hónapja új diákként érkezett Anival, próbálva feltérképezni, kinek lehet ehhez köze... főleg, amikor előkerül Bryce holtteste.

Én mondjuk egyre kevésbé szeretem, ha csak azért ugrunk előre egy történetben az időben, hogy utána lehessen az írói önkény mentén visszafelé találgatni (a leglényegesebb és legközelebbi eseményről, a Homecoming focimeccsről látványosan és dühítően sokáig kussolva...), hogy mi hogyan és miért alakult úgy, ahogy látjuk, együtt a szinte csak pár képkockára felvillanó utalásokkal (ld. kazetta), de ez az állandó visszaemlékezgetés, az ide-oda ugrálás a múltban eddig is szerves része volt a sztorinak, csak most ezt Bryce-ra koncentrálva tesszük meg. Amennyire az előző évadban furcsán vette ki magát nekem, ahogy az addig szende ártatlanságként bemutatott Hannah-ról kialakult képet árnyalták azzal, hogy már nem Clay rózsaszín szemüvegén keresztül láttuk, olyan bizarr volt a szándék, hogy most Bryce-ot kell áldozatként kezelni. A srác nem lett sokkal kevésbé öntelt, arrogáns, elkényeztetett kis tahó pöcs, de az együttélés a tettei következményével őt is megroppantotta, ennek hatására pedig sokszor tett gesztusokat az elmúlt hónapokban egyfajta vezeklésként azok felé, akiket megbántott, akiknek sérelmeket okozott, amellett, hogy a családi problémáiba is mélyebb betekintést kapunk, néha addig fajulva, hogy ő is képes volt sírni. Azok, akik később csatlakozva a történethez ezt az oldalát, a sérült, kiközösített és bűnbánó Bryce-t ismerik inkább (mint például Ani), hajlamosak csak ezt az oldalát látni, míg a többieknek nincs sokkal kevesebb okuk utálni őt. Így mint egy klasszikus krimiben az évad sokszor csak annyit tesz Poirot Jr. és Ms. Marple segítségével, hogy sorra veszi a lehetséges gyanúsítottak körét, a lehetséges motivációk labirintusában kóvályogva találva meg a következő nyomot, ami újabb gyanúsítottakhoz vezet, gyakorlatilag senkit nem kihagyva a körből, így a "13 okom volt" helyett stílszerűbb lenne a "13 okunk lett volna" címmel illetni ezt az évadot.

A szerencsére inkább csak keretsztoriként szolgáló, Ani rendőrségi vallomástételének narrációjával kísért detektívregény mellett azért a sorozat továbbra is inkább a drámára fekteti a hangsúlyt. Érdekesebbek voltak a mellékszálai az évadnak, és ahogy most sokkal szélesebb körben érint olyan dolgokat, amik a tinik életében fontos szerepet játszhatnak. Az első évad központi témája a bullying volt, az iskolai szekálások, amit a második bővített ki a #metoo mozgalom kérdéseivel és a nők elleni erőszakkal, de itt mindenből van egy kis mazsolázgatás (kiforratlan szexualitás, testképzavarok, önértékelési problémák, stb. ), az általános kérdés pedig az lehetne, hogy a bűnösöknek van-e megbocsátás, az áldozatoknak pedig továbblépés, mindkettejüknek egy normalizálódó élet reményében. Konkrétan ez Tylernél az általános bizalmatlansági légkört jelenti, hogy mindenki potenciális tömeggyilkosként tekint rá, de vannak kicsit humorosabbra vett szakaszok is, mint Jessnél azt, hogy hogyan próbálja újra felfedezni és élvezni a szexet a nemi erőszak nyomasztó terhe mellett, de van olyan is, akinél ez eltávolodik az iskolai közösségtől, így Tony-nak most leginkább a bevándorlásiakkal gyűlik meg a baja. Általában jók ezek, ilyenkor már az is elég tud lenni, ha egy kicsit továbbgondolva látjuk a már megismert szereplők sorsát... de volt egy, akivel szerintem elég nagy öngólt sikerült rúgni, aki pedig Monty. Viszont megint van egy kimagasló monológ, majdnem olyan erős, mint az előző évadban a tárgyalótermi montázs, Jessica előadásában.

Összességében egy kicsit soknak tartom ezt 13 részre elhúzni, hiszen nem épül úgy fel kirakósonként egy fiatal lány tragédiája, vagy izgulunk vallomásonként egy bírósági per kimeneteléért, mint a korábbi évadokban. De a továbbgondolás működött, részleteiben is, egyszerűen azért, mert ennyi idő után is tudott érdekelni, hogy kivel mi történik azok közül, akik annak idején kaptak Hannah Bakertől egy kazettát... és akik között talán ott van, aki meg akar úszni egy gyilkosságot.


8/10
.
Vissza az elejére Go down
R2-D2
Admin
R2-D2

Hozzászólások száma : 4196
Join date : 2012. Oct. 03.
Tartózkodási hely : Szombathely

Niwrok írásai 2.0 - Page 62 Empty
TémanyitásTárgy: Re: Niwrok írásai 2.0   Niwrok írásai 2.0 - Page 62 EmptyHétf. Szept. 02, 2019 4:15 pm

Niwrok írta:
.
John Wick 3


Ez így együtt tök jó is lett volna, felváltva tudtam csodálkozni és nevetni, a casablancai és a sivatagi kiruccanás hülyesége mellett is, és hajlottam volna a 8,5 pontos értékelésre, mert az első perctől jól szórakoztam, jobban mint bármikor ezen a sorozaton... ha pont a vége nem siklik ki elég durván a film. A Continentalban zajló leszámolás ugyanis minden mércén túl lett nyújtva, túl lett lihegve, és bár röhejes ilyet mondani a John Wickre, de azon a ponton még a saját keretei, szabályai között is butává vált. Ennek egyik eleme, hogy már a felénél is elég unalmas az a csatározás, és hiába törnek össze tucatnyi üvegvitrint, attól az még ugyanaz az üvegvitrin, mint tíz vitrinnel azelőtt volt. A másik az, hogy néha persze úgy kell tennie az ellenfeleknek, mintha éppen nagyon ügyetlenek, figyelmetlenek lennének, hiszen John Wick nem győzhető le, de szinte már kínos, ahogy ők maguk állnak le minden kiélezettebb helyzetben, és sokszor úgy néz ki, mintha nem is akarnák megölni Johnt, és direkt arra hajtanának, hogy John legyőzhesse őket; néha azt vártam, nem is pisztollyal kezdik lőni, hanem lőnek róla egy szelfit a rajongók, annyira örülnek, hogy Johnnal meccselhetnek. A harmadik gond meg éppen John legyőzhetetlenségének illúziójával van, ami sima bosnyák maffiózók meg kezdő bérgyilkosok ellen még csak-csak megáll, de itt ahogy tucatnyi, állig páncélozott kommandós sem jelent akadályt, az nem legyőzhetetlenség, hanem hülyeség.

Az alkotók a második rész után most sem találták el, milyen időtartamban tud érdekes és jópofa lenni a gyomor-fej lövések sokasága és a változatos eszközök segítségével zajló verekedés. Két óra egyszerűen sok, nem tart ki eddig az adrenalin; sok volt legutóbb, és sok lesz legközelebb is. Pedig már csak ezt az arányt kéne jobban belőni, hogy a John Wick legyen az egyik legjobb abszurd akciófilm.


8/10
.

Abszurd akciófilm... Smile Azért nagyon messze van a tróntól, amíg fut a FF széria...

Minden szavaddal egyet kell, hogy értsek, az akciójelenetek túl hosszúak és túl idióták voltak, Casablanca még csak hagyján, de a sivatagos jelenet úgy röhej, ahogy van. Pláne a fürdőkáddal a Szahara közepén...

... ugyanakkor szinte már szégyelltem magam nézése közben, mert alkalomadtán bizony én is jól szórakoztam rajta. Ez köszönhető természetesen a béka segge alatt lévő elvárásaimnak, no meg annak, hogy sikerült néha vígjátékként tekinteni rá. Néhány bunyónál szabályosan felnevettem, mintha egy Bud Spencer filmet láttam volna (vagy John esetében Tom és Jerry, esetleg a Kengyelfutó Gyalogkakukk farkasa is beugrott), és miután az első perctől kezdve sikerült nem komolyan venni az egészet, még tetszett is.

Továbbra is egy komplett baromság az egész, de elengedtem a valóságot, így végig tudtam nézni, adott pillanatokban élvezni is. Csak a kutyák létszámát nem értem... scratch


Erős 70%

.
Vissza az elejére Go down
Niwrok
Admin
Niwrok

Hozzászólások száma : 3152
Join date : 2012. Oct. 06.

Niwrok írásai 2.0 - Page 62 Empty
TémanyitásTárgy: Re: Niwrok írásai 2.0   Niwrok írásai 2.0 - Page 62 EmptyHétf. Szept. 02, 2019 9:21 pm

R2-D2 írta:

John Wick 3

Minden szavaddal egyet kell, hogy értsek, az akciójelenetek túl hosszúak és túl idióták voltak, Casablanca még csak hagyján, de a sivatagos jelenet úgy röhej, ahogy van. Pláne a fürdőkáddal a Szahara közepén...
... ugyanakkor szinte már szégyelltem magam nézése közben, mert alkalomadtán bizony én is jól szórakoztam rajta. Ez köszönhető természetesen a béka segge alatt lévő elvárásaimnak, no meg annak, hogy sikerült néha vígjátékként tekinteni rá. Néhány bunyónál szabályosan felnevettem, mintha egy Bud Spencer filmet láttam volna (vagy John esetében Tom és Jerry, esetleg a Kengyelfutó Gyalogkakukk farkasa is beugrott), és miután az első perctől kezdve sikerült nem komolyan venni az egészet, még tetszett is.

Továbbra is egy komplett baromság az egész, de elengedtem a valóságot, így végig tudtam nézni, adott pillanatokban élvezni is. Csak a kutyák létszámát nem értem... scratch

Erős 70%


Kettő.
Mi a kérdés?

.
Vissza az elejére Go down
R2-D2
Admin
R2-D2

Hozzászólások száma : 4196
Join date : 2012. Oct. 03.
Tartózkodási hely : Szombathely

Niwrok írásai 2.0 - Page 62 Empty
TémanyitásTárgy: Re: Niwrok írásai 2.0   Niwrok írásai 2.0 - Page 62 EmptyHétf. Szept. 02, 2019 9:47 pm

Niwrok írta:

John Wick 3

Kettő.
Mi a kérdés?

.

Oké,
de:
 
Vissza az elejére Go down
Niwrok
Admin
Niwrok

Hozzászólások száma : 3152
Join date : 2012. Oct. 06.

Niwrok írásai 2.0 - Page 62 Empty
TémanyitásTárgy: Re: Niwrok írásai 2.0   Niwrok írásai 2.0 - Page 62 EmptyHétf. Szept. 02, 2019 9:53 pm

R2-D2 írta:
Niwrok írta:

John Wick 3

Kettő.
Mi a kérdés?

.

Oké,
de:
 


Bár a szitu tényleg kétértelmű, de elsőre szerintem csak meglőtte a kutyát a páncélján, ezzel jelezve, hogy akár hajlandó is lenne lelőni, ha nem lehet az övé.

.
Vissza az elejére Go down
R2-D2
Admin
R2-D2

Hozzászólások száma : 4196
Join date : 2012. Oct. 03.
Tartózkodási hely : Szombathely

Niwrok írásai 2.0 - Page 62 Empty
TémanyitásTárgy: Re: Niwrok írásai 2.0   Niwrok írásai 2.0 - Page 62 EmptyHétf. Szept. 02, 2019 9:56 pm

Niwrok írta:
R2-D2 írta:
Niwrok írta:

John Wick 3

Kettő.
Mi a kérdés?

.

Oké,
de:
 


Bár a szitu tényleg kétértelmű, de elsőre szerintem csak meglőtte a kutyát a páncélján, ezzel jelezve, hogy akár hajlandó is lenne lelőni, ha nem lehet az övé.

.

De akkor a csaj miért mondja, hogy lelőtte a kutyámat? Amire John mondja, hogy Megértelek? Meg ha csak meg is lőtte, miből van az a kutya, hogy utána úgy küzd, mint ha mi sem történt volna?

Vissza az elejére Go down
Niwrok
Admin
Niwrok

Hozzászólások száma : 3152
Join date : 2012. Oct. 06.

Niwrok írásai 2.0 - Page 62 Empty
TémanyitásTárgy: Re: Niwrok írásai 2.0   Niwrok írásai 2.0 - Page 62 EmptyHétf. Szept. 02, 2019 10:04 pm

R2-D2 írta:

De akkor a csaj miért mondja, hogy lelőtte a kutyámat? Amire John mondja, hogy Megértelek? Meg ha csak meg is lőtte, miből van az a kutya, hogy utána úgy küzd, mint ha mi sem történt volna?


Angolban gondolom ez csak annyi volt, hogy "You shot my dog!", amiből nem derül ki, hogy le vagy meg Smile . John arra mondhatja, hogy "Megértelek.", hogy tudja, hogy Sofia sosem adná fel a kutyáit, tehát itt lövöldözés lesz, még akkor is, ha ez a saját számításait kicsit keresztbe húzza. Meg hát hogy ne mondta volna, amikor az első rész vérengzését ő is egy kutya miatt indította, hasonló szituban, ahol a kutya csak megtestesülése egy érzelmi kötődésnek Smile ?

Az előbb mintha írtál volna valamit a Tom&Jerryről, így nekem épp csak egy pillanatra tűnt fel, hogy a kutya milyen gyorsan kiheverte a páncélon át elszenvedett lövedék okozta lökést és fájdalmat Smile .

.
Vissza az elejére Go down
R2-D2
Admin
R2-D2

Hozzászólások száma : 4196
Join date : 2012. Oct. 03.
Tartózkodási hely : Szombathely

Niwrok írásai 2.0 - Page 62 Empty
TémanyitásTárgy: Re: Niwrok írásai 2.0   Niwrok írásai 2.0 - Page 62 EmptyHétf. Szept. 02, 2019 10:47 pm

Niwrok írta:


Meg hát hogy ne mondta volna, amikor az első rész vérengzését ő is egy kutya miatt indította, hasonló szituban, ahol a kutya csak megtestesülése egy érzelmi kötődésnek Smile ?



Nekem ebben a szituban csak és kizárólag ez jött le. Hogy lelőtték, ahogy az övét is... már ha az övét anno lelőtték, ezt már nem is tudom... scratch
Vissza az elejére Go down
Niwrok
Admin
Niwrok

Hozzászólások száma : 3152
Join date : 2012. Oct. 06.

Niwrok írásai 2.0 - Page 62 Empty
TémanyitásTárgy: Jessica Jones S3   Niwrok írásai 2.0 - Page 62 EmptyVas. Szept. 08, 2019 8:21 am

.
Jessica Jones S3

Niwrok írásai 2.0 - Page 62 Jessic11


A múltkori Daredevillel ugyan megvolt a desszertje a Marvel-Netflix együttműködés sorozatainak, de már akkor is írtam, hogy egy még kimarad. Jessica Jones ebben a leosztásban nekem mindig is az "érdekes, de nem olyan jó" karakter volt; a szupererővel bíró, cinikus alkesz magánnyomozó nehezen bizonyult megkedvelhetőnek. Két évadnyi drámának kellett ráépülnie az alapokra, sok elszenvedett veszteséggel és kihívással, hogy végre azt érezzem, halad valamerre a sztori, és végre nem csak a múltban vájkálunk, hanem egy kicsit a jövőbe is enged nézni a sorozat.

Erre persze még nem sok utal az évad elején, mert Jessica az elmúlt egy évben még azoktól is elhidegült, akik sokat jelentettek számára. Oscarékkal sem jár össze vacsorázgatni, Malcolm Hogarthnál dolgozik, Trish-sel pedig nem is beszélnek, mert Jessica nem tudja megbocsátani, amit a nővére az állítólagos érdekében tett. Így aztán maradtak a kisebb kaliberű ügyek és a mindennap ledöntött üveg whiskey, amit biztosan nem írna fel az orvos még szuperhősöknek sem. Az évadon végigívelő sztoriszálba is csak véletlenül botlik bele, egy rámenősen simlis fickót felszedve az egyik bárban, valakit az egyéjszakás kalandok sorában. Erikről azonban nem csak az derül ki, hogy a tetemes szerencsejáték-adósságai miatt nagy szüksége lenne a Jessica jelentette védelemre, vagy az, hogy ezekre mások megzsarolásával teremti elő a fedezetet, de az is, hogy neki is vannak képességei: megérzi az emberekben a gonoszságot, a bűneiket. A zsarolások áldozatait is ezzel választja ki, és a "tudom, mit tettél, fizess" a kisebb csalóknál, piti bűnözőknél működik is (noha Erik képessége magukra a tetteikre nem terjed ki, nem tudja megmondani, ki mit csinált)... és most egy olyan embert is megzsarolt, aki talán még Jessica számára is komoly kihívás lesz. Olyat, aki könnyen jelenthet halálos fenyegetést, aki ellen a szupererő vajmi keveset ér, és aki a szuperhősök elleni ideológiai háborúra akarja ezt az egészet felhasználni.

Erik szerepe nem csak önmagában volt érdekes (főleg, hogy az milyen személyiséggel párosul), hanem azért is, mert ebben kifejezésre kerül az a gondolat, ami az egész évadot meghatározza: az "erkölcsi iránytű" létezése vagy éppen hiánya, és hogy az kinél hogyan működik. Ott vannak a könnyebben látható esetek, ahogy a szakértői státuszba lépett Malcolm számára jelent egyre nagyobb lelkiismereti kihívást a munkája, főleg, hogy Hogarth a halálos betegségével küzdve egyre elkeseredettebben és gátlástalanabbul próbál újra fellobbantani egy régi szerelmet, miközben a cégét is igyekszik elég mélyen beágyazni ahhoz, hogy az öröksége legyen. Aztán ott van Trish, aki többek között azért volt egy picsa szinte végig az előző évadban, mert úgy érezte, szeretné jobbá tenni a világot, és ehhez semmilyen ár nem volt elég drága... és aminek a végén ő is szerzett bizonyos képességeket. Azokat megedzve ő is belép a maszkos szuperhősök világába (még abszurdabb módon élve kettős életet, mint ahogy Matt tette az ügyvédkedéssel), most pedig már az ereje birtokában kellene mérlegelnie, mit tehet meg ahhoz, hogy ne váljon hasonlatossá azokhoz, akiket üldöz. Jessica pedig ebben a helyzetben még maga kénytelen kezelni a szélsőségesebb kilengéseket a körülötte élőknél, az örök megkeseredett lázadó szerepében dolgozva például azért, hogy az ügyei törvényes keretek között maradjanak. Bárkinek bezúzhatná ő is a fejét, de az egyetlen akarattal elkövetett gyilkossága (azaz Kilgrave megölése) is éppen elég lelki teher neki ahhoz, hogy ne akarjon újabbat elkövetni.

Aki mondjuk az efféle és az itt nem részletezett kisebb drámákra nem annyira fogékony (például hogy hogyan enyhül meg Trish és Jessica is az anyjuk irányába), az maradhat a sorozatgyilkos utáni nyomozásnál és a nehézkes becserkészésénél, ami leginkább azért volt érdekes, mert a fickó -ismerve az igazságszolgáltatás és a közösségi média kiskapuit- szinte érinthetetlen lesz, így Jessicának többször is újra kell kezdenie felépíteni a stratégiát, ha el akarja kapni. Vannak még kisebb mellékszálak is, de igazán akkor is jó választás lehet, ha az ember csak egy igényesen leforgatott, jól megírt, és jó néhány kimagasló alakítással megerősített sorozatot akar csak nézni. Krysten Ritter ugyan nekem továbbra sem favorit, az olyan "anyahajók" mellett, mint Carrie-Anne Moss vagy Rebecca De Mornay könnyen elsüllyed az alakítása, de bírtam Benjamin Walkert is Erikként, ha pedig valamelyik kasztingos szociopata tömeggyilkos szerepére keres valakit, csak lapozza fel Jeremy Bobbot a telefonkönyvben. Nekem tulajdonképpen az volt a legbeszédesebb ennek az egésznek a minőségéről, hogy azokat a jeleneteket is ugyanúgy tudtam élvezni, amiben Trish egy teleshop-csatornán kasmír pulóvereket reklámoz.

Akkor ezzel tényleg vége, ennyi volt a Marvel-Netflix... és azzal vagyok kénytelen elengedni ezt a szériát, hogy a Jessica Jones is akkor volt a legjobb, amire végre megtalálta a saját hangját.


8/10
.
Vissza az elejére Go down
Niwrok
Admin
Niwrok

Hozzászólások száma : 3152
Join date : 2012. Oct. 06.

Niwrok írásai 2.0 - Page 62 Empty
TémanyitásTárgy: Ad Astra - Út a csillagokba   Niwrok írásai 2.0 - Page 62 EmptyVas. Szept. 22, 2019 12:08 am

.
Ad Astra / Út a csillagokba

Niwrok írásai 2.0 - Page 62 Ad_ast10


Roy McBride őrnagy szinte kizárólag a szakmájának élő, kiváló asztronauta, aki a megszállottságig fajuló céltudatossága és emberkerülése miatt mostanra magányossá is vált. Roy számára azonban ez számít az ideális állapotnak, hiszen néha azt is nehezen viseli, ha egy űrhajó vagy egy űrállomás fedélzetén találkoznia kell azzal a pár kollégával. Egy sikeresen túlélt, súlyos baleset után aztán lehetősége nyílik arra, hogy ezt a kört még tovább szűkítse, és egyben egy régi kérdésére is választ kapjon. Roy apja, a legendás űrkutató hírében álló Clifford McBride évtizedekkel korábban egy küldetés keretében az intelligens idegen életformákkal való kapcsolatfelvétel lehetőségeit kereste a csapatával, de a Neptunusz körüli pályán keringő űrállomásukkal tizenhat éve megszakadt a kapcsolat. A várható költségek és a bizonytalan kimenetel miatt az űrutazásokat szervező amerikai SpaceComm ezt azóta nem is próbálta helyreállítani, most azonban úgy vélik, hogy a Földet sújtó katasztrófák (melynek része volt a Roy által túlélt baleset is) hátterében McBride parancsnok Lima Projektje áll, és egyben azt is feltételezik, hogy Roy apja még életben lehet. Roytól egy titkos akció keretében azt várják a felettesei, hogy próbáljon kapcsolatba lépni az apjával, és ha az sikerül, akkor az apja lelkére beszélni, mert félő, hogy az egyre súlyosbodó kozmikus hullámok az egész földi életet veszélyeztetik.

Lehet, hogy filmes igénytelenségem egyik bizonyítéka, de engem nem nagyon tudtak megfogni az olyan filmek, mint a 2001: Űrodüsszeia vagy a Solaris. Érthető okból az űr végtelensége, és abban a magányos utazóként sodródó emberiség könnyen filozofikus hangulatba hozza az arra fogékonyakat, néha kombinálva némi vallásos áhítattal (pl: Event Horizon, Napfény), hiszen csak akkor érezni meg igazán, milyen aprók és törékenyek is vagyunk, ha több százezer kilométerről a lentről oly hatalmasnak is tűnő Föld már csak egy kék márványgolyónak látszik, vagy még távolabbról a Nap lesz egy a sok csillag között. A távolság, a kiszolgáltatottság és a bezártság persze az emberi pszichét és lelket sem hagyja érintetlenül, így remek drámákat is fel lehet építeni erre a témára. Ha olyan "alanyt" sikerül ehhez találni, mint Roy, akkor már részben meg is van a tuti recept, mert Roy rideg precizitása, szembeállítva az apjával való viszonyának és az eltűnésének feldolgozatlanságával remek konfliktusok forrásának ígérkezett, és ehhez még illenek is a Terrence Malickot idéző, szinte tőmondatos belső vívódások és az olykor közhelyekbe hajló filozofálások. Jómagam egyébként azért nem is merészkedtem még a Tarkovsky-Kubrick fémjelezte filmes mezsgyére, mert nálam már Malicknál is rezeg a léc (most is meg kellett néznem, nem ő rendezte-e az Ad Astrát), ami a mélység és a befogadhatóság egyensúlyát illeti, Tarkovskyt meg ezen a határon bőven túl sejtem.

Ez az egyszerre hívogató és fenyegető üresség viszont sokszor együtt jár azzal, hogy azt az űr témáját filmre vinni szándékozó rendezők vagy bénító unalommal próbálják érzékeltetni, vagy extrém és művészi vizuális ingerekkel ellensúlyozni, mint ahogy a fent említett urak is tették. A bevezető leírás könnyen azt sugallhatná, hogy az Ad Astrában ezzel nem lehet gond, hiszen egy izgalmasnak ígérkező, titkos küldetés ad keretet az űrbeli filozofálásnak, akadályt és félelmet nem ismerő kutatás egy elveszett apa után és az emberiség megmentéséért, az első képeken pedig egészen kellemes a "közeli jövőben"-re datált időszak CGI mennyisége és minősége... De az Ad Astra meglepő módon nálam éppen azon vérzett el, amilyen háttér előtt mindez játszódik, és ennek még csak köze sem volt annak filozófiai-pszichológiai vonatkozásához. Az író-rendező James Gray -akinek a lassú cselekményvezetésével már megismerkedhettem a The Lost City of Z című, dzsungeles expedíció keretében ősi kultúrák nyomainak kutatóiról szóló filmjével- ugyanis úgy vitte mindezt vászonra, amivel nálam elkövette a filmes ősbűnt: megpróbált hülyének nézni.

Vizuálisan ugyanis az volt a koncepció -vélhetően a Kubrick és Tarkovsky előtti főhajtásként-, mintha a film a '70-es években készült volna, és az űrkutatás azzal a technikával lenne képes eljutni a Neptunuszig és azon túlra, mint amivel a Holdra szállás is kihívás volt. A turisztikai célú Holdutazás és az elég régóta üzemelni látszó marsi bázis árnyékában azonban minimum furcsák az űrutazás úttörőit idéző járművel és belső terek, főleg amikor a szereplők előkapják a hipermodern, üveges e-book olvasóikat  scratch . Amíg Tarkovsky és Kubrick azért jelenítette meg az űrhajókat, ahogy, mert az ő korukban az képviselte a csúcstechnikát, James Gray esetében ez puszta sznobériának és közömbösségnek hat, a mélyűrbe rúgva a sci-fijének "sci" részét. Mindamellett hogy a hiteltelen és zavaros korrajz nem egy filmet tett már nálam taccsra, az Ad Astra látványvilága egyben egyszerre minimalista és értelmetlenül pazarló, aprólékos és igénytelen is közben; hatalmas üres folyosók tátonganak az elvileg erőforráshiányos bázisokon, fényjáték és földi kanapé díszeleg ott, ahol láthatóan a tapétát sem sikerült rendesen felragasztani Roy pihenőszobájában, és ahol a spoilerekre tekintettel éppen csak megemlítem, hogy a film forgatókönyvének következetessége is igencsak hagy kívánnivalót maga után, különösen ami a finálét illeti. Végül nem mehetek el annak a három jelenetnek a dühítő feleslegessége mellett sem, amik Michael Bay szintű akcióval próbálják felpörgetni a lassan folyó eseményeket, mert érezte a rendező, hogy valamit tenni kell a nézők többségének elszenderedése ellen, de így inkább ne csinált volna semmit...

Spoiler:
 

Az Ad Astra a felszínen talán egy izgalmas és drámai űrexpedíció történetének hathat, ahol megvan a veszélye, hogy azt a világűr és az emberiség kapcsolatáról való filozofálás túlságosan és unalmasan lelassítja... de valójában éppen fordítva van. Még mindig a Nagy Kérdések és a közhelyek jelentik a kisebb problémát akkor, amikor James Grayhez hasonlóan valaki ennyire fogalmatlanul, következetlenül és bután nyúl azokhoz az eszközökhöz, amikkel a Nagy Megfejtésekhez el akarja juttatni a nézőjét.


5/10
.
Vissza az elejére Go down
Ajánlott tartalom




Niwrok írásai 2.0 - Page 62 Empty
TémanyitásTárgy: Re: Niwrok írásai 2.0   Niwrok írásai 2.0 - Page 62 Empty

Vissza az elejére Go down
 
Niwrok írásai 2.0
Vissza az elejére 
62 / 63 oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1 ... 32 ... 61, 62, 63  Next

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Filmfórum :: Filmek, sorozatok világa :: Kritikák, filmes gondolatok-
Ugrás: