Niwrok írásai 2.0

.
Transformers 3. / Transformers: Dark of the Moon



Amikor a Transformers - Az utolsó lovag minden negatív filmes rekordot megdöntött nálam tavaly, és büszkén elfoglalta méltó helyét a filmes poklom legmélyebb pöcegödrében, eldöntöttem, hogy még egy esélyt adok ennek az univerzumnak: újranézem a harmadik részt. Azért azt, mert nem csak hogy annyira bejött a maga idején, hogy még az éves listára is beválogattam, de azért is, mert sokan éppen azt tartják a széria mélypontjának, legalábbis hogy az első háromból az lett a leggyengébb, az Utolsó lovagot pedig megengedően azzal mentegetik, hogy "az sem rosszabb, mint a többi Transformers". Én pedig kíváncsi lettem, hogy tényleg én öregedtem ennyit lelkileg a hat év alatt... vagy a Dark of the Moon minden az előtti és az utáni csalódással, negatív érzéssel együtt is képes elszórakoztatni.

Ez a meccs részben már az első négy percben eldőlt. Míg a múltkori TraFo a lovagkorba visszatérve próbált gyökeret verni a múltban, de csak gyökérség lett az eredménye, itt azzal, ahogy egy félresikerült cybertroni akcióval összekapcsolták a '69-es első holdraszállást, sikerült egy egészen átgondolt történetnek legalább az illúzióját kelteni. Nem csak a történelmi felvételek bevágásai jöttek be, de az olyan kis finomságok is, ahogy kipótolták azt az időszakot, amit az Apollo 11 legénysége rádiócsendben töltött, és az is, ahogy később Edwin "Buzz" Aldrin személyével elmélyítették ezt a kapcsolatot. Mindezt ráadásul hozzákötötték egy másik emblematikus helyszínhez, vagyis Csernobilhoz és Pripjatyhoz, ami még úgy is tetszett, hogy a felhasznált, bemutatott díszlet minimálisan idézte csak meg ezeket, de azért persze van reaktor-utánzat meg óriáskerék-pótlék mutatóba. Lehet, hogy azok, akiknek egy Transformersből elég az, hogy dolgok törjenek össze két és fél órában ezek nem jelentenek semmit, hogy ezeknek van a legkevesebb köze egy szűken vett Transformershez, magukhoz a robotokhoz, de Bay legalább megpróbálta... és ahogy gondolom szembesült vele, hogy erre nincs igény, nem is fárasztotta magát ezzel a későbbiekben.

Bay nagyjából hasonló módon járt el a karakterekkel is. Bár ez a rész is sokat örökölt az előző részek kreténjeiből (pl.: Simmons ex-ügynök és Sam szülei), felturbózva olyan színészekkel, akiknek a pojácáskodása borzalmas (Kevin Yeong), de legalább vannak mutatóba olyan szereplők és színészek, akik nem csak baromkodni próbáltak. Frances McDormand titkosszolgálati főnöke, John Malkovich hisztérikus cégvezetője, Alan Tudyk ideggyenge kommandós-őrkutyája éppen úgy karikatúra, mint bármi más ebben a filmben, de képesek voltak megmosolyogtatni, és nem csak arra, hogy le akarjam tőlük kaparni az arcom. Még a két idióta kis genyó robot is elviselhetőbb volt úgy, hogy nem minden sarkon jött egy retardált vagy éppen túlgondolt transformer (bár a szemüveges, kopasz öreg robotnál erősen rezgett a léc), nem kezdett egyik sem pisálni, bréktáncolni, seggel felmászni egy háztetőre meg reppelni, és egyik sem úgy nézett ki, mintha egy gép képes lenne arra, hogy löttyedt legyen a teste.

Természetesen a Transformers 3. sem akarta és tudta levetkőzni a sorozat eddigi jellemzőit, de még az olyan kellékekben is, mint a csöcs-segg-láb Rosie Huntington-Whiteley is észre lehet venni a próbálkozást, mert az ő szemében pislákolni látszik némi értelem, míg Megan Foxéban csak az üresség látszott (igen, néha meg lehet próbálni a szemükbe nézni). De nekem ez inkább az arányokról szólt, mert míg a 3. előtti részek az idióta poénkodással próbálták meg ellensúlyozni az akciót, az ez utáni részek pedig mindenből próbáltak minél többet letömni a néző torkán, robbanásokból éppúgy, mint a hülyeségből, a Dark of the Moon pillanatfelvétele valahogy közel került egy harmonikus egyensúlyhoz. Elhiszem, hogy ez nem mindenkinek van kedvére, elvégre mindenki máshogy szórakozik. Sőt, készséggel elismerem, hogy ebben a részben feltűnően kevés jelenetben szerepelnek a robotok maguk, és tényleg kevés az akció és a zúzda például az olyan jelenetekkel összemérve, amikor a milliárdos playboy Dylan az autógyűjteményével kérkedik, és ami van, ott is inkább az emberek, Sam és a katonák csúszkálnak épületek oldalán meg osonnak a robotok lábai között. De én itt kaptam azt, amit vártam egy ilyen filmtől: hogy Bay játsszon a játékaimmal, segítsen játszani, és keltse őket életre. Hogy üsse egymásnak a robotfigurákat, rombolja le az építőkocka-tornyokat, borítsa halomra a meccsbokszokat, mindehhez kreáljon olyan sztorit, amit gyerekként én is kitalálhattam vagy a reggeli rajzfilmben láthattam volna.

Hogy buta-e a Transformers 3.? Igen. Tele van-e képtelennél képtelenebb jelenetekkel és allergiás reakciót okozó szereplőkkel? Igen. Hogy a történet -bár szabad szemmel láthatóan is létezik- nem töltene meg egy papírszalvétát? Igen. És mégis... Ez az egyetlen Transformers számomra az eddigi filmekből, amiről el tudom mondani, hogy kevésbé ostoba, mint amilyen látványos. A CGI-fröccsöntött akciófilmekkel kapcsolatban pedig elég régóta ez az egyetlen elvárásom.


7,5/10
.

Niwrok írta:

.
Transformers 3. / Transformers: Dark of the Moon


Hogy buta-e a Transformers 3.? Igen. Tele van-e képtelennél képtelenebb jelenetekkel és allergiás reakciót okozó szereplőkkel? Igen. Hogy a történet -bár szabad szemmel láthatóan is létezik- nem töltene meg egy papírszalvétát? Igen. És mégis... Ez az egyetlen Transformers számomra az eddigi filmekből, amiről el tudom mondani, hogy kevésbé ostoba, mint amilyen látványos. A CGI-fröccsöntött akciófilmekkel kapcsolatban pedig elég régóta ez az egyetlen elvárásom.


7,5/10
.

Ezzel maxi egyetértek. Maxi-maxi.


.

.
The Alienist S1



"Mondja csak, fiatalember, a maga kalitkája hogy néz ki?" / Fahrenheit /

A XIX. század végén New Yorkban praktizál az elismert elmeorvos, Dr. Laszlo Kreizler. Nem pontos fordítása ez az angol "alienist" kifejezésnek, de a pszichológia, a mentális zavarok feltárásának és megértésének tudománya a brutális fizikai behatásokon túl annyira kiforratlan még ebben az időben (Freud is alig tíz éve kezdte meg munkásságát), hogy a "pszichológus" megnevezés még koridegen lenne. A doktor módszerében azonban ez köszön vissza, abból az elméletből kiindulva, hogy az ilyen személyeket a társadalmi nyomás, egy múltbeli trauma vagy egyéb ok eltávolította a valódi, emberi természetüktől, és ez ad magyarázatot abnormális viselkedésükre, erőszakos kitöréseikre. Különösen forradalmi ez akkor, amikor a rendőrség munkáját segítendő vesznek rész nyomozásokban, egyfajta profilkészítőként feltérképezve a bűntett jellegzetességei mögött a személyiségjegyeket, így segítve a tettes felderítését. Így kerül kapcsolatba Dr. Kreizler a város frissen kinevezett rendőrfőnökének és a New York Times rajzolójának közbenjárásával egy gyerekprostituált meggyilkolásának és megcsonkításának ügyéhez, ami azért is lesz különösen fontos neki, mert egy évekkel korábban hasonló körülmények között megölt kis páciensére emlékezteti.

A sorozat alapját Caleb Carr azonos című (a magyar fordításban az A Halál Angyala címet kapó) könyvsorozata képezi, ami eredendően egy pszichothriller, mert bár ott a sorozatgyilkos utáni hajsza, de a cselekmény hangulatára mégis inkább az elkövetés módszerének iszonyata nyomja rá a bélyegét, és az, ahogy a gyilkos szinte szellemként jár ki-be, szinte földöntúlivá és misztikussá fokozva a személyét. Néha ugyan elsikkadnak korábban fontosnak tartott nyomok (pedig milyen sokat és érdekesen foglalkoznak az ujjlenyomatok vizsgálatának "modern" módszerével), és az írók is többször nyúlnak ahhoz a módszerhez, hogy a magyarázat különösebb igénye és akár későbbi indoklása nélkül változtatják meg a csonkítások jellegét (tipikusan ilyen a Vadnyugat bekerülése a kirakósba), ezzel adva új eszközt a tettes megtalálásához Kreizlerék kezébe, de még így is ez volt a legjobb, klasszikus értelemben vett, és kellően szerteágazó nyomozás, amit mostanában láttam. Ahol tényleg elutaznak egy csomó helyre, ahol tényleg átnyálaznak egy csomó papírt, és ahol tényleg kikérdeznek olyan embereket, akik ismerhették az elkövetőt, sőt, néha még azt a "luxust" is megengedi magának a sorozat, hogy a szereplők téves nyomot kövessenek például a saját romantikus elképzeléseik vagy előítéleteik miatt. Közben mintha ez valami XIX.századi Gyilkos elmék lenne, úgy lesz része a nyomozásnak a múlt, egészen a gyilkos gyermekkoráig visszamenően, megjárva nem egy elmegyógyintézetet és hivatalt.

És nem is csak ennyiből összetett az Alienist, hanem a társadalmi környezete és a szereplők lélektana miatt is. Dr. Kreizlernek ugyanis szakmai ártalomként különös érzéke van ahhoz, hogy olyan emberekkel vegye körbe magát, akiknek kihívásokkal van tele a jellemrajza, és súlyos emlékeket, élményeket cipelnek a múltjukból. Mindegy, hogy a New York-i rendőrség első női alkalmazottjaként helytállni próbáló, de magányosan élő Sara, a nappal rajzolóként dolgozó, de éjszaka a régi szerelme elvesztésének emlékétől a piába menekülő John, a néma cselédként Dr. Kreizlernél dolgozó Mary, vagy éppen maga Laszlo és az ő bal karja a téma, előbb-utóbb mindenkiről kiderül valami, amiből ma egy manhattani pszichológus jó pénzt akaszthatna le. A másik oldalon, a külvilág irányában pedig az érdekek színes hálója az, ami sokat hozzátesz a filmhez, leginkább az, hogy a rendőrök hogyan viszonyulnak a feladatukhoz és az ügyhöz. Ennek része, hogy a nyugalmazott rendőrfőnök nem nagyon szeretné, hogy mindenféle kis dilidoki elhappolja a dicsőséget az emberei elől, miközben az új parancsnok próbál tenni a korrupció ellen, míg mások leginkább azért aggódnak, nehogy a "felső 400" tagjaihoz is elvezessen a nyomozás, mert hát szadista perverziókért az ilyen elitista beltenyészetek ritkán mennek a szomszédba. Ezekhez pedig nagyon kellenek az olyan kiváló színészek, mint Daniel Brühl, Dakota Fanning és Luke Evans, de még az epizódszerepeknél is olyan ismert arcokra lehet bukkanni, mint Michael Ironside.

Nem ez az első sorozat, amit ebből a korszakból látok (ld. Mr. Selfridge, The Knick), és valószínűleg nem is az utolsó (a Taboo elég régóta vár nálam a sorára, ahogy a Penny Dreadfulról is sok jót olvastam), hiszen a jelenkor után az előző századforduló, a "period drama" népszerű téma... de még ezekkel együtt is szerintem ez volt mind közül a leglátványosabb, pedig az említettek is nagyon jók voltak. A díszlet, az elképesztően aprólékos és hiteles kellékek és a hangulat egyetlen elemébe sem tudnék belekötni, még ha akarnék sem. Az egy dolog, hogy Budapest és az etyeki díszletek mennyire mennek el némi CGI-rásegítéssel New York-nak -merthogy ezt is nálunk forgatták-, de sokszor azon kaptam magam, hogy lenyűgöznek például a népszámlálási hivatalban a kézzel írt névsorok, egy mindössze pár másodpercig látszó utcakép tömegjelenete vagy éppen az Operaház és az előadás szépsége. A téma miatt egy kicsit szűkek a lehetőségek, így néha azt éreztem, mint ha az utcák semmi másból nem állnának, csak bordélyokból, amikben a lánynak öltözött kis hímringyók várják kéjenc vendégeiket... kicsit hiányzott az a sokszinűség és a technológia behozása a képbe, mint ahogy például a Knick tette az elektromos autókkal, mert azért 1896-ban már előfordulhatott egy-egy automobil az utcákon. A korrajzba inkább csak utalás szintjén kerültek be a mostani időszak forró témái, mint például a nők elleni szexuális zaklatások, a feketék helyzete (ebből például nagyon jó Cyrus unokahúgának kis monológja), a zsidóellenesség vagy a multikulti... utóbbinak annyi előnye mindenképpen van, hogy pár mondat magyarul hangzik el az egyik részben.

Néha ugyan mellékvágányokra téved, de így is egy kiváló viktoriánus-kosztümös nyomozós filmet láttam, amiben csak a figyelmen kívül hagyott lehetőségek okoznak hiányérzetet.


9/10
.

Niwrok írta:

.
The Alienist S1

... ezzel adva új eszközt a tettes megtalálásához Kreizlerék kezébe, de még így is ez volt a legjobb, klasszikus értelemben vett, és kellően szerteágazó nyomozás, amit mostanában láttam. Ahol tényleg elutaznak egy csomó helyre, ahol tényleg átnyálaznak egy csomó papírt, és ahol tényleg kikérdeznek olyan embereket, akik ismerhették az elkövetőt, sőt, néha még azt a "luxust" is megengedi magának a sorozat, hogy a szereplők téves nyomot kövessenek például a saját romantikus elképzeléseik vagy előítéleteik miatt. Közben mintha ez valami XIX.századi Gyilkos elmék lenne, úgy lesz része a nyomozásnak a múlt, egészen a gyilkos gyermekkoráig visszamenően, megjárva nem egy elmegyógyintézetet és hivatalt.


Ezekhez pedig nagyon kellenek az olyan kiváló színészek, mint Daniel Brühl, Dakota Fanning és Luke Evans, de még az epizódszerepeknél is olyan ismert arcokra lehet bukkanni, mint Michael Ironside.


Néha ugyan mellékvágányokra téved, de így is egy kiváló viktoriánus-kosztümös nyomozós filmet láttam, amiben csak a figyelmen kívül hagyott lehetőségek okoznak hiányérzetet.


9/10
.

Nem is hallottam róla, de a meglepően magas pontszám, a felsorolt színészek - no meg az egy évadnyi hossz kedvet csinált hozzá. Köszi!


.

.
Sara's Notebook / El Cuaderno de Sara



"Mindannyian állatok vagyunk, csak a felszínt kell megkapargatni ehhez. Afrika fő problémája, hogy ezt a kapargatást még soha senki nem hagyta abba."

Köszönhetően egy fotóriporter kockázatvállalásának, a középkorú Laura két év után először hall az eltűntként kezelt, már csaknem halottá nyilvánított nővéréről, Sararól. A kapcsolat akkor szakadt meg Saraval a testvérek és a Laura által gondozott apjuk között, amikor Sara egy segélyszervezet tagjaként Afrika kongói részén vállalt szolgálatot, és az éj leple alatt érkező egyik milícia tagjai elhurcolták a nőt, akiről most úgy sejtik, azóta a fogságukban van. Laura természetesen azonnal a nővére keresésére akar indulni, de bárki, akivel találkozik, jó előre figyelmezteti, hogy a reménytelenre vállalkozik. Sara feltételezett tartózkodási helye ugyanis gazdasági okokból állandó rivalizálás és fegyveres konfliktusok forrása a környékbeli katonai szerveződések között, gyakorlatilag háborús zóna. Laura azonban rendíthetetlen.

Ez a film kicsit mintha a 2020-as évek Véres gyémántja akarna lenni, hiszen nagyjából ugyanazokat a témákat járja körbe. Ez nem is annyira az önismétlés miatt van így, hanem mert Afrika azon részén nem nagyon változott semmi az elmúlt tíz év alatt sem... hiszen évszázadok óta nem teszi. Ugyanazok a képek jönnek itt is elő a gyerekkatonaság borzalmas csapdájáról, a váratlan rajtaütésekről, a lemészárolt falvakról, a rabszolgamunkára kényszerített emberekről, a megerőszakolt nőkről, mint amilyenek rendszeresen előkerülnek a filmes világban, és ennek az apropója még csak nem is egy könnyen felfogható drágakő, mint a gyémánt, hanem egy olyan, a modern elektronikában általános felhasználású fém, mint a tantalit. Az eddig látott filmekhez képest ez még egy kicsit visszafogott is, a veszélyesebb helyzetekben, a véresebb jelenetekben inkább Laura iszonytól torzult arcát mutatja a kamera. Az egyetlen téma, ami kimagaslott a többiből, az a milíciák vezetőit körbelengő miszticizmus.

Ennek oka részben az, hogy a politikai, gazdasági, törzsi és hatalmi játszmák közepette, és a fegyveres támadások mellett is inkább a helyzet emberi oldalával akar a film foglalkozni. Hiába Laura (Belén Rueda) roadmovie-ja, sajnos ebben ő a legkevésbé érdekes szereplő, mert az ő gondjai nem Afrikához kötődnek, hanem a családi viszonyaikhoz (saját életéről az a legkifejezőbb pillanat, amikor felidézi a Bibliából a tékozló fiú történetét... de talán az egyetlen is); az egész útra egyfajta bizonyítási kényszer hajtja, és ebben a Fekete Kontinens csak leküzdendő, túlélendő akadály neki. De közben az sem derül ki, hogy mit hagyott otthon azért, hogy hetekig a nővérét keresse (túl egyszerű lenne elintézni azzal, hogy semmit az Alzheimeres apján kívül), Afrikában meg úgy viselkedik, mint egy naiv, fogalmatlan turista, aki nagyon elszánt tud lenni, de elképzelése sem nagyon látszik arról, mi várja ott. Ezért hiába szerepel szinte csak álomképekben és a vége felé (annyi spoilert talán megengedtek, hogy Laura megtalálja Sara-t...), Sara sokkal összetettebb személyiség, sokkal árnyaltabb a kötődése ehhez a helyhez; bár elsődlegesen a gyógyítás, a gondozás tölti ki az életét, ő már tisztában van azzal, hogy ehhez ott milyen áldozatokat is kell hozni. Engem ő leginkább az Egy jobb világ orvosára, Antonra emlékeztetett, a maga kicsit elnagyolt módján. Harmadik főszereplőként pedig ott van Jamir, aki meg a múltja elől szeretne elszökni minden szempontból, de az útja éppen azt bizonyítja be, hogy mennyire nem tud, éppen az olyan, még az ENSZ-katonák által is erőltetett sztereotípiák miatt, amik a múltjából erednek.

Viszont ez a téma még ezekkel a cselekményszálakkal is egy sokkal gyakorlottabb rendezőt kívánt volna, mint egy olyat, aki eddig leginkább csak sorozatok epizódjait rendezte. Maguk az afrikai képek simán elmennének egy útifilmben, a természeti snittek éppúgy gyönyörűek, mint később a városi piacok vagy az utcák forgataga, addig jó. Szűkebb térbe kényszerülve, mindössze pár emberre koncentrálva azonban már kiütköznek a hibák, mert Laura kalandtúráját sem ritmusában, sem feszültségében nem sikerült jól megcsinálni. Sokadszor már kissé unalmas, hogy Laura éppen kapna valakitől segítséget, de azt szinte menetrendszerűen perceken belül elveszíti, vagy egy átverés, vagy az erőszak miatt. Amiket pedig különösen rossz volt nézni, azok az akciójelenetek, de nem azért, mert olyan véresek lennének, hanem mert olyan rosszul vannak összerakva és vágva, hogy az is látszik belőle, mennyire filléres volt az egész, és az is, hogy az olcsóságot kapkodással, gyors váltásokkal próbálták elfedni.

Ezért bár a témája és két főszereplője miatt érdekes filmnek mondanám a Sara's Notebookot, sajnos sem a családi problémákat érzékeltetni próbáló melankolikus merengés, sem az átgondolatlan rendezői munka nem tették egyben jó filmmé is.


6,5/10
.

.
Hogyan ússzunk meg egy gyilkosságot? / How To Get Away With Murder S1




Annalise Keating nem pusztán sikeres ügyvédi irodát vezet, de egyetemi oktatóként egy olyan népszerű kurzust is, ami gyakorlati oldaláról próbálja bemutatni a hallgatóknak a jogrendszert és a tárgyalásokon bevethető technikákat. Ennek része az is, hogy öt diákot maga mellé vesz asszisztensnek a két állandó segédje mellé, akik az éppen folyamatban levő ügyeiben kell a segítségére legyenek, a jobb érdemjegy mellett egy vándortrófeát is felajánlva annak, aki ötük közül a leghasznosabbnak bizonyul. Ahogy a minden szempontból színes társaság beleveti magát az ügyekbe, egyre kevésbé látszanak számukra fontosnak a jogban megbújó igazságosság elvei, és ahogy Annalise egyre gyorsabban egyre komolyabb elvárásokat támaszt, a gátlások és a törvényesség is áldozattá válik. Mindez odáig fajul a jogi munkát egyre szövevényesebben befolyásoló magánéletükkel, és ahogy egyre jobban belefolynak Annalise családi ügyeibe is, hogy alig pár héttel a kurzus indulása után olyan kihívással néznek szembe, amihez minden tudásukra és trükkjükre szükségük lesz: egy megúszandó gyilkossággal.

Nem egyszer meséltem már arról, hogy a manapság oly divatos zsarus-különcös, a másik vonalon meg a CSI nyomdokain készült krimisorozatokkal mennyire eltelítődtem. Ráadásul annyira idióta ötletekkel próbálják már ezeket feldobni, hogy például már az unatkozó Lucifernek sincs jobb dolga, mint Los Angelesben nyomozni, vagy hogy a hullaházi zombi lép elő rendőrségi asszisztenssé, hogy ezek már taszítanak. Így bár szeretem a műfajt, évekig hanyagoltam az ilyen jellegű sorozatokat, talán az egy Limitless kivételével. A több helyen is ajánlott Hogyan ússzunk meg... ebben a helyzetben inkább azért kezdett érdekelni, mert jófajta tárgyalótermi kriminek tűnt, amiben össze lehet szedni egy-két furcsaságát a precedensjognak, mint amilyen egy jogi Dr. House lenne, és az O.J.-per megmutatta, hogy abból lehet jó sorozat. A baj az lett, hogy nem néztem jobban utána, milyen stáb is hozta össze ezt a sorozatot (a Grace klinikáé)... így viszont a "picsahorror" mellé most már felírhatom, hogy "picsakrimi"-t is láttam.

Azzal ugyanis még kiegyeztem volna, hogy a perek mellett térdig járunk a szereplők egyéni hátterében, hiszen alapvető egy mozgóképnél, hogy személyesen is foglalkoztassanak a karakterei, ne csak lélektelen szócsövek legyenek, a dráma meg mindig jó kiegészítő. Itt viszont az ügyekre talán ha öt perc jut epizódonként, így sem nyomozásról, sem tárgyalótermi krimiről nem lehet nagyon beszélni. Mindenkinek megvan a maga véleménye az ügyvédekről, de sokszor a védők legrosszabb oldalát sikerül bemutatni, amikor csak zsarolásról, kihasználásról és mocskolódásról szól minden sikerük, ami még kevésbé tudta szimpatikussá tenni az amúgy is nagyrészt első pillanattól ellenszenves gárdát. És még azt is olyan irritálóan unalmasra sikerült megcsinálni, hogy a legtöbb ügy kulcsa az, hogy Connor (aki egy srác...) leszopja a megfelelő f*szt, és ezzel jut birtokába a kritikus információknak, esetleg még Michela ötletel egyszer-kétszer, és a többi diák nem csinál igazán semmit, ami előrevinné a pert. Ellenben ennek többszöröse megy el arra, hogy ki kivel fekszik össze, ki kire féltékeny, ami legfeljebb Keatingék házassága, valamint Wes és Becca kapcsán kritikus eleme az ezekre a viszonyokra épített cselekménynek, a két csaj esetében elviselhető mellékszálak... viszont sikerült egy olyan párost is összeboronálni az évad alatt, hogy majdnem felsírtam a röhögéstől, mert sütött belőle a kapcsolat szánalmassága, hogy a két utolsó szabad szereplőként őket sem akarták kihagyni legalább egy kósza kufircból.

Hogy az izgalomfaktor ilyen körülmények között is meglegyen, arról pár érdekesebb információ gondoskodik, amik folyamatosan derülnek ki a szereplők titkairól... és ezzel párhuzamosan tud meg a néző egyre többet a legnagyobb titokról, a közösen eltussolni tervezett gyilkosságról. Az évad nagy része, kb. az első tíz részig inkább visszatekintés, ami csak segít megindokolni, hogy miért is próbál ez az öt, egymást különösebben nem is kedvelő figura egy erdőben felgyújtani egy hullát a nyomokat eltüntetendő, hogy ki hol és miért tölti azt az állandóan visszapörgetett, tucatnyi nézőpontból megmutatott éjszakát. Ebben még lehetne is potenciál, ahogy már előre felvillantanak olyan furcsaságokat, hogy két szereplő, akik elsőre le se köpnék egymást, milyen szoros kapcsolatba kerül alig pár hét alatt, és bár az áldozat személye gyorsan kiderül, a gyilkos az időszálak összefutásáig rejtve marad, ami megint csak teret ad némi feszültségnek és találgatásnak... de közel sem sikerült kihasználni a lehetőséget. Mivel a jövőbeli infók kiderülése után a múlt már csak lohol annak nyomában, így nem izgatottá váltam nézőként, hogy "A" pontból hogyan jutunk el "B" pontba, hanem sokszor az érdekelt volna, mi van a "B" után, és untam, ahogy lépésről lépésre még csak totyogunk efelé.

A Hogyan ússzunk meg... a pocsék bevezetője után így igazán akkor kezdődik el, amikor a gyilkosság időrendben is megtörténik. Ahogy Damoklész kardja megjelenik Keating sleppjének feje felett, rögtön nincs ideje senkinek túl sokat enyelegni, ellenben nagyon jól áll nekik, ahogy be vannak fosva attól, hogy elég jól végezték és végzik-e a feladatukat saját maguk kimentésére, illetve a váratlan helyről érkező segítség elegendőnek bizonyul-e. Ott már van idő azzal foglalkozni, hogy egy kis személyes hátteret adjanak pár karácsonyi pillanatképpel a fiataloknak, van idő felismerni, hogy Viola Davis és Marcia Gay Harden milyen remek színésznők, vagy hogy a kényszerű alapozás után mennyire jól működik a feszültség. Annak a pszichológiai játszmának a feszültsége az érintettek között, hogy meddig tud működni a csapatszellem, és kinek mikor jut eszébe feláldozni mást a saját menekülése érdekében.

Az évad második felében megelevenedő fogolydilemma, a kevés drámai pillanat és a pár jobb színész játéka volt az, amiért érdemesnek tartottam megnézni ezt az évadot, és amiért egyáltalán hajlandó vagyok elgondolkodni azon, hogy a következő évadot is megnézem majd egyszer. Mert hogy nem az összecsapott és ellenszenvesen bemutatott jogászkodás, a sokszor legfeljebb közömbös szereplők (kivéve Asher, a kölyök végig egy pojáca seggfej volt nekem), és a köztük kavargó szerelmi katyvasz volt az, az biztos.


6,5/10
.

Niwrok írta:

Hogyan ússzunk meg egy gyilkosságot? / How To Get Away With Murder S1

Nem egyszer meséltem már arról, hogy a manapság oly divatos zsarus-különcös, a másik vonalon meg a CSI nyomdokain készült krimisorozatokkal mennyire eltelítődtem. Ráadásul annyira idióta ötletekkel próbálják már ezeket feldobni, hogy például már az unatkozó Lucifernek sincs jobb dolga, mint Los Angelesben nyomozni, vagy hogy a hullaházi zombi lép elő rendőrségi asszisztenssé, hogy ezek már taszítanak.

Niwrok írta:

Az évad második felében megelevenedő fogolydilemma, a kevés drámai pillanat és a pár jobb színész játéka volt az, amiért érdemesnek tartottam megnézni ezt az évadot, és amiért egyáltalán hajlandó vagyok elgondolkodni azon, hogy a következő évadot is megnézem majd egyszer. Mert hogy nem az összecsapott és ellenszenvesen bemutatott jogászkodás, a sokszor legfeljebb közömbös szereplők (kivéve Asher, a kölyök végig egy pojáca seggfej volt nekem), és a köztük kavargó szerelmi katyvasz volt az, az biztos.


6,5/10

Nem győzél meg, hogy ezt látnom kell - de vélhetően nem is akartál...


.

R2-D2 írta:

Niwrok írta:

Hogyan ússzunk meg egy gyilkosságot? / How To Get Away With Murder S1

Az évad második felében megelevenedő fogolydilemma, a kevés drámai pillanat és a pár jobb színész játéka volt az, amiért érdemesnek tartottam megnézni ezt az évadot, és amiért egyáltalán hajlandó vagyok elgondolkodni azon, hogy a következő évadot is megnézem majd egyszer. Mert hogy nem az összecsapott és ellenszenvesen bemutatott jogászkodás, a sokszor legfeljebb közömbös szereplők (kivéve Asher, a kölyök végig egy pojáca seggfej volt nekem), és a köztük kavargó szerelmi katyvasz volt az, az biztos.

6,5/10

Nem győzél meg, hogy ezt látnom kell - de vélhetően nem is akartál...

Ha több lett volna a Nyolc tanú benne, mint a Barátok közt, akkor megpróbáltam volna, de így...

.

.
CTRL nélkül / Halt and Catch Fire S4




Kevés olyan sorozat maradt mostanra a palettán, ami olyan régóta, majdnem a kezdetektől kíséri ezt az oldalt nálam, mint a Halt and Catch Fire. Ez talán annak fényében a legfurcsább, hogy sem gyilkos politikai törtetés sem az éppen aktuális zombihorda elöli menekülés nem alapozza meg feszültség szempontjából a cselekményt... de hát én egy period drama Mr. Selfridge-ben is meg tudtam találni a szórakozást. Megvolt ugyan az a korrajzi körítés, ahogy a számítástechnika és a szoftverek fejlődését a 80-as, 90-es évek keretei között bemutatták, de ez igazán csak az első évadban volt meghatározó, onnantól kezdve sokkal fontosabbá vált, hogy a szereplők hogyan tudnak érvényesülni egymás társaként vagy éppen egymás rovására ezen a mindig rohanó piacon, és ez hogyan befolyásolja a kapcsolatukat.

Hogy ebből az energiából és kapcsolati hálóból azért futja egy negyedik, utolsó évadra is, az annak ellenére nem volt kérdéses, hogy az utóbbi két évadban azért egy-egy szereplő mellékvágányra került, nem tudtak az írók mindenkivel egyformán foglalkozni, és ez kissé apasztotta a kezdeti lelkesedésem. Azért nem, mert a körítés díszletei, kellékei és utalásai mellett a sorozat legnagyobb előnye mindig is a szövegkönyv volt, a kiváló és frappáns párbeszédek. Hiába van csak öt fő karakter, a mondataikon keresztül mostanra olyan részleteiben, olyan sok rétegben rajzolódik ki a személyiségük és az egymáshoz való viszonyuk, ami kevés sorozat sajátja. Legyen az Gordon és Donna mostanra válással végződött házassága, amelyik kapcsolatot még mindig egyben tartják a mostanra középiskolássá cseperedett gyerekek, vagy Joe és Cameron távolságtól sem fakuló "se veled, se nélküled" románca, Joe és Gordon barátsággá váló munkakapcsolata, amibe az is belefér, hogy Joe három évre elvonult a "sebeit" nyalogatni, vagy éppen ahogy Donna és Cameron munkastílusának ellentéte hogyan fajult odáig, hogy már szólni is utálnak egymáshoz... ennek a négyzetnek minden eleme olyan, amit nem is kell "túlírni", csak "hagyni kell" beszélni őket az eléjük gördített nehézségek során.

Abból pedig akad most is bőven. Már az előző évad vége belengette egy négy éves ugrással, hogy az aktuális téma az internet lesz, de még három évvel eltolva az időt annak is az a része, amikor már nem önmagában a net elérése vagy az azon való megjelenés a kérdés, hanem az, hogy az egyre fokozódó érdeklődés közepette hogyan lehet ezt a töméntelen és exponenciálisan növekvő adathalmazt kezelhető mederben tartani. Joe régi terve egy böngésző, amit kb. úgy lehet elképzelni, mint a magyar Startlapot, de hogy ez mennyire egy nehézkes, könnyen elavuló ötlet, az abból is látszik, hogy én tíz év után csak ennek az írásnak a kedvéért böktem rá, és nem hiszem, hogy az itt olvasó többség egyáltalán hallott volna róla... de az akkori, pár ezer, tízezer lapot még lehetett kezelni vele. Ez azért is van így, mert a másik módszer a rendszerezésre egy kereső, amit a Donna által vitt cég és a Rover képvisel a történetben, de ott meg a puszta katalogizálás problémája helyett a tanulási algoritmusok jelentenek nehézséget, vagyis hogy hogyan lehet megtanítani a programot arra, hogy azt az oldalt dobja fel, amire a gép előtt ülő ember vélhetően valóban kíváncsi. Sok minden belekapcsolódik még ebbe a két oldalba, például hogy milyen szerepet vállal a cégek és programok rivalizálásában Gordonék kisebbik lánya, később pedig Cameron vagy Boz, de a "szakmai" rész így is elenyészőnek tűnik.

Mert ezek mellett is sokkal inkább foglalkozik ez az évad olyan általánosan emberi kérdésekkel, mint az életközepi válság az elvesztett lendülettel és álmokkal, vagy az öregkori feleslegesség érzése. A valaha fiatal, törtető, kreatív szereplők már a negyven körüli éveket tapossák, a hátuk mögött cégek sokaságának születésével és bukásával, és egyre kevesebb erőt éreznek magukban ahhoz, hogy ezt csinálják, hogy sokadszor is a nulláról kezdjék újra. Már nem jönnek maguktól az új ötletek, a reggeli kávé nélkül már nehezen tudnának lehengerelni bárkit, miközben olyan huszonévesekkel kell megküzdeniük, akik az első évadokban ők is voltak, amikor olyan embereknél kellett kilincselniük pár ezer dollárnyi befektetésért, mint amilyenek ők most. Az olyan kérdések, hogy hogyan lehet ezt vagy azt leprogramozni, a cselekményen belül pár percre szűkülnek, és inkább az lesz a kérdés, hogy mi lesz a családalapítással, hogy a gyerekek felnőnek, hogy egyre gyakoribb vendég lesz a betegség és a halál, és minden ilyennel egy kicsit a mindennapokat kell "újraprogramozni".

Felvillantott ugyan párat az internetes böngészők fejlesztéseinek nehézségeiből ez a fejezet, és dobott pár nosztalgia-koncot is a korrajz kedvelőinek, de a záró évad inkább érzelmileg igyekezett lezárást adni nézőknek és szereplőknek egyaránt, nem egy újabb korszakot bemutatni az informatika történelméből a maga pezsgésében. Nekem ez a pörgés azért hiányzott, de ennyi idő alatt megkedveltem annyira ezeket a karaktereket ahhoz, hogy azt is szívesen nézzem, ahogy csak élnek és a helyüket keresik a változó világban.


7,5/10
.

Niwrok írta:

.
CTRL nélkül / Halt and Catch Fire S4

Mert ezek mellett is sokkal inkább foglalkozik ez az évad olyan általánosan emberi kérdésekkel, mint az életközepi válság az elvesztett lendülettel és álmokkal, vagy az öregkori feleslegesség érzése. A valaha fiatal, törtető, kreatív szereplők már a negyven körüli éveket tapossák, a hátuk mögött cégek sokaságának születésével és bukásával, és egyre kevesebb erőt éreznek magukban ahhoz, hogy ezt csinálják, hogy sokadszor is a nulláról kezdjék újra. Már nem jönnek maguktól az új ötletek, a reggeli kávé nélkül már nehezen tudnának lehengerelni bárkit, miközben olyan huszonévesekkel kell megküzdeniük, akik az első évadokban ők is voltak, amikor olyan embereknél kellett kilincselniük pár ezer dollárnyi befektetésért, mint amilyenek ők most. Az olyan kérdések, hogy hogyan lehet ezt vagy azt leprogramozni, a cselekményen belül pár percre szűkülnek, és inkább az lesz a kérdés, hogy mi lesz a családalapítással, hogy a gyerekek felnőnek, hogy egyre gyakoribb vendég lesz a betegség és a halál, és minden ilyennel egy kicsit a mindennapokat kell "újraprogramozni".


7,5/10
.

Hogy szokták írni a feliratozók a fordításnál: "Köszönjük 4 évados figyelmedet!"

Tényleg köszi, jó, hogy végigkövetted, én még nem tudom érdekel-e annyira a téma, hogy belevágjak... akkor már inkább Turn és Banshee a korábbi ajánlások közül.


.

R2-D2 írta:

Niwrok írta:

CTRL nélkül / Halt and Catch Fire S4

Az olyan kérdések, hogy hogyan lehet ezt vagy azt leprogramozni, a cselekményen belül pár percre szűkülnek, és inkább az lesz a kérdés, hogy mi lesz a családalapítással, hogy a gyerekek felnőnek, hogy egyre gyakoribb vendég lesz a betegség és a halál, és minden ilyennel egy kicsit a mindennapokat kell "újraprogramozni".

7,5/10
.

Tényleg köszi, jó, hogy végigkövetted, én még nem tudom érdekel-e annyira a téma, hogy belevágjak... akkor már inkább Turn és Banshee a korábbi ajánlások közül.  

Segítek: nem   . Én is igazán az első évadot tudnám ajánlani, az tényleg nagyon tetszett; a folytatások már nehézkesebbek voltak, és így a karakterek, a remek párbeszédek és a korszak figyelembe vételével is csak "jó"-nak mondanám azokat. Talán ha úgy vennéd, hogy csak egy évad készült, és nincs folytatás   ...

De szívesen kiegyezek a másik kettővel, amiket mondtál    ... bár a Banshee-nál elég nehéznek látom az utad a nekem a csúcsot jelentő a harmadik évadig.

.

Niwrok írta:

De szívesen kiegyezek a másik kettővel, amiket mondtál    ... bár a Banshee-nál elég nehéznek látom az utad a nekem a csúcsot jelentő a harmadik évadig.

.

Meglesz. Így, hogy mindkettő befejezett történet, egy nagy film az egész, könnyebb rávenni magam. A TURN meg alapból is érdekelt mindig is, valamelyik adón pont most láttam belőle részletet, nem tűnt rossznak. Csak elsőre nem is értettem, mi az a Fordulat...

Vikingek, Spartacus, TURN... jó kis törióra.


.

R2-D2 írta:

Niwrok írta:

De szívesen kiegyezek a másik kettővel, amiket mondtál    ... bár a Banshee-nál elég nehéznek látom az utad a nekem a csúcsot jelentő a harmadik évadig.

.

Meglesz. Így, hogy mindkettő befejezett történet, egy nagy film az egész, könnyebb rávenni magam. A TURN meg alapból is érdekelt mindig is, valamelyik adón pont most láttam belőle részletet, nem tűnt rossznak. Csak elsőre nem is értettem, mi az a Fordulat...

Vikingek, Spartacus, TURN... jó kis törióra.


.

Ja, hát a Spartacus nálam is listán van... vagy nyolc éve... Még a DVD díszdobozt is megvettem belőle   . De a Vikingek is jól hangzik... Majd kikérdezzük egymást "töriből"   .

"Fordulat"... ez alapján én sem biztos, hogy tudtam volna, mi ez... de az sem, hogy hirtelenjében tudtam volna jobbat, azon túl, hogy meghagyom TURN-nek. Itt ugyanis a "köpönyegforgatás" értelemben szerepel, tehát legfeljebb "Köpönyegforgatók: Washington kémei"-t tudnék elképzelni, de ettől meg a reklámújságok tördelői kaptak volna agyvérzést.

De azt sem tudtam, hogy van ez a csatorna (Epic Drama). Érdemes lesz megint egy kicsit áttúrni a csatornakiosztást. Köszi a tippet!  

.

.
Imperium




Nate Foster fiatal ügynökként teljesít szolgálatot az FBI kötelékében, és feladatai között leginkább az szerepel, hogy iszlamista chatoldalakon keresztül finom provokációkkal térképezzen fel potenciális terrorista sejteket vagy szimpatizánsokat az USA területén belül. Egyre kevésbé tud azonban napirendre térni az előírásokban megfogalmazódott manipulációk felett, és egyébként sem elégíti ki az irodai munka, mindenképpen terepen szeretne magának és a feletteseinek bizonyítani. Erre akkor nyílik alkalma, amikor egy baleset következtében az FBI tudomására jut, hogy általában piszkos bomba gyártásához használt céziumot csempésztek az országba. A vezetőség jelentős része szokás szerint iszlamista vonalon kezdi keresni a radioaktív anyag megrendelőjét és beszállítóját, az FBI-on belül külön csoportot vezető Angela viszont úgy gondolja, hogy a korábbi hasonló módszerekkel elkövetett robbantások és egy népszerű internetes szónok egyik beszéde alapján inkább az USA szélsőjobbosai között kellene keresni az elkövetőket. Nate számára itt lenne a kiugrási lehetőség, egy beépülős munka, információgyűjtéssel és kapcsolatok építésével derítve fel, hogy a fehér faj felsőbbrendűségét hirdető több környékbeli csoport közül érintett-e valamelyik az ügyben, és ha igen, melyik, és mindezt azelőtt, mielőtt akcióba lépnek. Nate-nek viszont kb. fogalma sincs arról, hogy mi várja az "árja" nyúl üregében...

A film korábbi FBI-os Mike German feljegyzéseiből készült, ami tudomásom szerint nagyjából azt jelenti, hogy a beépülések során szerzett tapasztalatait beledolgozták Nate karakterébe. Az ilyen "téglás" sztoriknak mindig van egy alap izgalma, hiszen ingoványos terepen kell hatékonyság és személyes biztonság között egyensúlyozni, új emberként kell bizalmat építeni egy alapvetően bizalmatlan csoportban, és a lebukás éppúgy veszélyes lehet, mint ha annak kiépítésére túl sokat tesz valaki. Muszáj kérdezősködnie, de nem többet, mint ami már gyanússá válna. Nem is beszélve arról, hogy az ilyen ideológiai alapon képződő egyesületek akár be is szippanthatják az arra fogékonyakat... márpedig Ender Wiggin óta tudjuk, hogy a győzelemben kulcsszerepe van az empátiának, az ellenfél céljainak és működésének kiismerésének. Nate-nek így már felkészülésként a Mein Kampfot és a háttérhatalmi összeesküvésekről szóló könyveket kell bújnia, kiegészítve a Harmadik Birodalom és általánosságban a "fehér" történelem fontosabb eseményeivel, ismernie kell a "tiltott termékeket", és legalább annyira ismernie kell a hálózat felépítését, mint aki szimpatizál az elvekkel, és persze a Manipuláció for dummies c. könyvet is betéve kell tudnia. Ez a része jó annyira, hogy elég izgalmassá tette a filmet, volt egy-két ügyesen elejtett félmondat, amik könnyen vezethettek volna Nate álcájának lehullásához, vagy olyan csapdahelyzet, amikből a srác csak leleményességgel, gyors reakciókkal, illetve szerencsével tud csak kikeveredni. Itt jól is jön, hogy Nate inkább az "agy", noha a háttérsztoriját a három év iraki szolgálatról nem igazán támasztja alá. Bár nem Nate lett Daniel Radcliffe legjobb alakítása, de a meggyőzést és az időnkénti tanácstalanságot is jól hozta a játékával, így Nate már önmagában is érdekessé tette volna talán az Imperiumot. De mégsem innen fogok emlékezni rá...

Olvastam olyan véleményeket, meg a plakát is fennen hirdeti, hogy itt aztán az Amerikai história X meg a Tégla ad randevút egymásnak, és hát a Téglát hellyel-közzel a fentiekkel ki is lehet pipálni... de aki olyan szkinhedeket vár, mint az X-ben voltak, akkor könnyen előfordulhat, hogy csalódni fog. Persze érthető, a "White Power" mozgalomban nem csak kopasz fiatalok vannak horogkeresztes tetkókkal; vagyoni helyzet, nem, kor és iskolázottság sem korlát abban, hogy valaki azonosulni tudjon ezzel az eszmével. Viszont elég gyorsan azt kezdtem érezni -és később ez csak fokozódott-, hogy vagy az író, vagy a rendező, vagy egyszerre mindketten, de valaki igencsak gúnyolódik itt az USA árja elveket valló csoportjain. Már eleve az egész FBI-nyomozást elindító Dallas Wolf is egy hihetetlen figura az államhatalom és a tömegmédia iránti kétségről és az ellenük uszításról szóló rádióműsorával, amikor élő adásban a neonfényű névtáblája előtt úgy osztja az észt, mintha valami tévés prédikátor lenne... de még csak utána kerültek elő a családi körülményei. De nem csak ő volt céltábla, mert szinte ötpercenként jöttek az olyan jelenetek, kellékek vagy beszólások, amik arról szólnak, hogy az "árja eszme" is egy lett a sok bazári giccs közül, az ebben résztvevőket pedig sokkal jobban leköti a klikkesedés, a kicsinyes viták és néha az ingyen kaja, amivel csak a saját fontosságukat akarják kiélni, mint hogy most mi van a zsidókkal meg a négerekkel. Talán három-négy olyan jelenet volt, ahol a stáb igazán fenyegetőnek tudta és akarta mutatni a csoportok tagjait, egyébként meg nem voltak többek egy rajongói klubnál, akiknek megvannak a maguk hagyományai, de annál, hogy egy kocsmaasztal mellől az öklüket rázzák az arra járókra, és megbeszélik, hogy melyik mustárosflakon finanszírozza a cionista hatalmat, aztán a kertvárosi piknikre hasonlító gyűlésen fikázzák a szendvicseket, a legtöbbjük nem jut messzebb. Persze lehet azt mondani, hogy éppen a vélt ártalmatlanságuk teszi ezeket a "vezető nélküli", magányos harcosokat veszélyessé, akik közvetlenül az eszméből merítenek erőt, lehet egy ilyen olvasata is a film cselekményének... De engem igencsak szórakoztattak a finom eszközök, a háttérben zajló párbeszédek, amik valahol talán tényleg arról szólnak, hogy a legtöbb ilyen mozgalomban a király meztelen, az oroszlán meg fogatlan... viszont még mindig ott van az a kevés, aminek a figyelmen kívül hagyása életekbe kerülhet.

Beépülős sztoriként is ellettem volna ezzel a filmmel, mert ott is akadt egy-két jobb csavar, de jobban tetszett az a meglehetősen abszurd része, ami az árja eszmékben hívőknek olyan csoportjait mutatja be, amiket a külsőségeik alapján előbb gondoltam volna hímzőszakkörnek vagy egy elméleti fizikusok teadélutánjának. Kicsit eszembe jutott közben az Eszement zaci suttyó párosa, de leginkább úgy mutatja be a WP-társaságot, mint a Four Lions az iszlám terroristákat... na jó, annyira durván azért nem oltja le őket, mint az...


8/10
.

Niwrok írta:

.
Imperium


Beépülős sztoriként is ellettem volna ezzel a filmmel, mert ott is akadt egy-két jobb csavar, de jobban tetszett az a meglehetősen abszurd része, ami az árja eszmékben hívőknek olyan csoportjait mutatja be, amiket a külsőségeik alapján előbb gondoltam volna hímzőszakkörnek vagy egy elméleti fizikusok teadélutánjának. Kicsit eszembe jutott közben az Eszement zaci suttyó párosa, de leginkább úgy mutatja be a WP-társaságot, mint a Four Lions az iszlám terroristákat... na jó, annyira durván azért nem oltja le őket, mint az...


8/10
.

Köszi, hogy előhoztad, nekem ez már teljesen "radar alá" került, pedig mióta először hallottam róla, látni szeretném. na, majd most... A Tégla helyett viszont nekem mindig a SZPÜ a viszonyítási alap (sőt, talán a Cell 211), ha abból valami van benn, tuti nézős. A 8/10 az azért jó ajánlat.


" Már eleve az egész FBI-nyomozást elindító Dallas Wolf is egy hihetetlen figura az államhatalom és a tömegmédia iránti kétségről és az ellenük uszításról szóló rádióműsorával, amikor élő adásban a neonfényű névtáblája előtt úgy osztja az észt, mintha valami tévés prédikátor lenne... "

Ez meg kíséretiesen emlékeztet a Homeland médiafigurájára (aki másodállásban Bryce Walker apja), aki tényleg tévés prédikátor lett... úgy látszik, USA-ban zavaróan nagy nyilvánosságot kapnak az elmebetegek...


.