Niwrok írásai 2.0

.
A boszorkány: New england-i rege / The VVitch: A New England Folktale



Valamikor a XVII. század elején William a feleségével és négy gyerekükkel (a tinédzser Thomasin, a pár évvel fiatalabb Caleb és a hat év körüli ikrek), feladva angliai életüket, egy puritánok lakta településre költözik, New Englandbe, az együttélés nehézségei, leginkább Williamnek a közösségétől eltérő vallásértelmezése miatt viszont költözniük kell. Egy közeli erdő mellett sok munkával saját farmot építenek maguknak, felkészülve az önellátásra és a gyerekek felnevelésére, akik hamarosan ötre gyarapodnak a kis Sam érkezésével. Egyik nap Thomasin Sammel játszik, amikor is egy pillanatra nem figyel oda és a kisbaba eltűnik. William, tartva attól, hogy a kisfiút valamilyen vadállat ragadta el, a keresésére indul Calebbel. Ezzel együtt félelem költözik a családtagok szívébe, mert Sam eltűnése csak az első a baljós események és tragédiák sorában, és egyre inkább meggyőződésükké válik, hogy mindez azért történik, mert az Úr elfordította róluk a tekintetét, hogy rontás és boszorkányság telepedett rájuk a bűneik miatt.

Ahogy olvasgattam a filmről a neten, az egyik helyen úgy jellemezték a The Witchet, mint az "A farm, ahol élünk, alámerül a Pokolba". Az írója utólagos engedelmével kölcsön is venném ezt a kifejezést, mert fél mondatban összefoglalta, amit én csak a fél oldalban tudtam volna körülírni. Mert ugyan elég fenyegetően indul a film, William tárgyalásával, aminek a kiutasításuk lesz a vége, onnantól a körülményekhez képest egészen idillien alakul a család élete. A házukat és a hozzá tartozó gazdasági épületeket gond nélkül fel tudják építeni, alakul a kis konyhakert a ház mellett, beérett az elvetett kukorica, az ólban kecskék, és Sam születésével immár öt gyereket nevelnek egészségben, az Úr parancsolata szerint, a Bibliájukkal összhangban.

Ehhez a részhez illeszteném hozzá a film külsőségeivel kapcsolatos dolgokat is, mielőtt nagyon belemennék a vallási rész "rejtelmeibe", mert az is megérdemli a szót. A képi része például kiváló, mert bár igaz, hogy egy tisztásnyi területen kellett csak korhűnek lenni, de az olyan remekül sikerült, mintha csak valami skanzent látnék. A színeknél mondjuk nem kellett volna ennyire ráfeküdni arra, hogy minden barna és szürke legyen, még akkor sem, ha egyébként a két időszak között nagyjából egy év telhetett el, így jogos, hogy ugyanúgy késő ősszel látjuk a tájat. A színészeknek is nagy falat lehetett ez a szerep, mert nem elég, hogy a lelki folyamatokat kell hitelesen ábrázolni, mindehhez még külön kellett figyelniük a The Witch archaikus nyelvezetére is, különösen mondjuk a gyerekeknek. Ez a stílus bármennyire is segítette a beleélést, egy ideig inkább zavart, mert tudok én angolul annyira, hogy a filmek ne jelentsenek túl nagy gondot, de a "sok lőn meg vala" azért igencsak megnehezítette a megértést, hogy ki miről is beszél, főleg amikor beindul az egymásra mutogatás.

Abból ugyanis van dögivel. A The Witch minden egyéb vonása és misztikussága mellett is leginkább családdrámaként működik, aminek keretében a szereplők a körülöttük zajló eseményeket, balszerencsét és tragédiát a puritán vallásuk bűnfelfogásának keretében megpróbálják a többiek hibáztatásával vagy a saját gyarlóságuk, döntéseik következményeként magyarázni, értelmezni. Így lesz az idillből hamarosan pokol az atomjaira hulló családban, ahogy az egymás iránti szeretetből félelem lesz, majd abból gyűlölet erjed, és aminek az örvényéből képtelennek látszanak szabadulni, még erőszakkal sem. Hogyan is tehetnék, amikor a hiedelmekre és babonákra való igény egyik fő mozgatórugója, hogy az emberek befolyásolni akarják azokat az eseményeket, folyamatokat, amik ismeretlenek számukra, vagy amit nem tudnak teljesen az irányításuk alatt tartani, vagy hogy egyáltalán képesek rá, és ez éppúgy igaz a barlangrajzokra, az esőtáncra és az imádságra. Ugyanennek persze a fordítottja is igaz, azaz ha valami rossz történik, akkor az biztos azért van, mert az ember "rosszat", az Istennek (bármelyiknek) nem tetsző dolgot cselekedett, és ezért kapja a büntetést. Nem elöszőr téma ez itt (többek között a Mr. Nobody és a Hátrahagyottak S2 esetében), de a The Witchhez legközelebb álló film talán a Kreuzweg. Az a keresztény fanatizmus szélsőséges példáján keresztül ugyanis majdnem tökéletesen mutatta be, hogy a "bűnt" követő büntetéstől való félelem a tudatlanság és a korlátozott tudományos háttér okán akár az emberi test viselkedéséről (mondjuk hogy tizenévesen a fiúk már megnéznek egy ruhából majdnem kibuggyanó mellet, még ha az egyetlen látókörön belül levő mell a nővéréé is) hogyan fajulhat vallásos paranoiává, minden cselekedetben, gondolatban és érzésben a bűn lehetőségét vizsgálgatva, görcsösen próbálva kijavítani, helyrehozni azt a hibát, ami talán meg sem történt, de megtörténhetett volna (ld. gondolatbűnözés)...

Spoiler:

Mivel a boszorkányság ugye központi téma, adott volt, hogy a természetfeletti valami módon meg kell jelenjen, még ha akkoriban a boszorkányság mást is jelentett, mint manapság általában elképzelik (gonosz mágia vs. minden, ami az Istennek nem tetsző) És talán pont ezen a ponton vesztett el egy kicsit a film. Engem sokkal jobban lekötött, amikor csak a félelmek, a kétségek meg a vágyaik vezették a családtagokat, amikor a boszorkányság nem kézzel fogható volt. Ehhez képest meg a vége már full varázslás, amit szerettem volna az őrülettel magyarázni, mert az valamivel valószerűbbé tette volna a dolgot, de ezt nem igazán hittem el még magamnak sem.

A The Witch így lett érdekes korrajz és feszült családi dráma egyszerre, aminek inkább csak kényelmetlenségei lettek volna, mint igazán hibája, ha a végén nem akarják megmagyarázni azt, amit felesleges.


8/10
.

Niwrok írta:

.
A boszorkány: New england-i rege / The VVitch: A New England Folktale

A The Witch így lett érdekes korrajz és feszült családi dráma egyszerre, aminek inkább csak kényelmetlenségei lettek volna, mint igazán hibája, ha a végén nem akarják megmagyarázni azt, amit felesleges.


8/10

Már élesítve, hamarosan nézem én is.

.
Real Humans - Az új generáció / Äkta människor S2


Mégiscsak meglett az a "késztetés"... Annak ellenére, hogy a sztori egy-két cliffhangert leszámítva igazából lezárult, és ennek érdekében a szereplők felét ki is írták a történetből, ha már "tékáztam" a folytatást még az első évad megnézése előtt, nem akartam csak úgy lomtárazni. Meg aztán most éppen valami olyanra volt igényem, ami abszolút nem vesz igénybe... és mert az AXN egészen jó szinkront csinált ehhez a sorozathoz, még csak az angollal sem kellett bajlódnom.

David Eischer öröksége, a szabad akarattal rendelkező hubotok megteremtésének lehetősége hat hónappal az előző évad eseményei után az emberek többsége számára még mindig csak összeesküvés-elméletként létezik... akik viszont ismerik a kódot vagy akár csak töredékeit, azon kevesek számára maga a Szent Grál. A gond az, hogy az emberekben az eltelt idő alatt csak megerősödött a félelem az irányítás és felügyelet nélküli hubotok iránt, hivatkozással arra a vírusra, ami a hubotok szoftverét támadja meg, és ami bármikor veszélyessé és agresszívvá teheti őket. A kevés megmaradt szabad hubot és a vezetőjük úgy érzi, a kód számukra lehetőség átlépni egy evolúciós lépcsőt, és ezzel világuralomra törni a hubotok, mint faj számára, de a korábban súlyos égési sebet szerző Jonas és a börtönből frissen szabadult Silas is a program foltozgatásán fáradoznak, hogy elérjék, ami állítólag egyedül Eischeréknek sikerült, az emberi tudat áttöltése egy hubotba. A szerteágazó nyomozás szálai aztán kezdenek lassan összefonódni, és úgy tűnik, a kód megszerzésének van egy másik módja is, mégpedig megtalálni David klónját, amit a halála előtt nem sokkal csináltatott, és amibe, a tudatával együtt, talán a kódot is átmentették.

Azt kell mondjam, talán még sosem láttam ilyen nyögvenyelős évadkezdést; az eleje borzasztóan erőltetett volt, ahogy megpróbáltak új életet lehelni ebbe a lemerült hubotba. Az, hogy fél év eltelt, egészen nevetséges és kínos ötlet volt, tekintettel akár csak a Beatrice-szal történtekre. Aztán legalább ilyen gáz, ahogy úgy hozzák vissza a szabad hubotok eddig fogságban levő részét, hogy Roger kidobja őket egy parkban, mint a szemetet, miközben a fia is értetlenkedik, hogy miért tette, hiszen arról volt szó, hogy az eladásukból csinálnak pénzt. Mostanában egyre gyakrabban hallom meg a karakterek efféle "segélykiáltását", amikor ők vagy a körülöttük levők nem értik a saját korábbi tetteik, motivációik alapján, hogy amit tesznek, azt miért teszik, azon kívül, hogy az író erre kényszeríti őket. Iskolapéldája ennek Mimi/Anita, aki úgy él fél éve az Engman-családnál, hogy ő maga sem érti, miért, amikor semmi dolguk vele, nem csinál semmit, és igazából csak megszokták már, mint egy vázát a sarokban. De mondhatnám azt a hubotot is, amelyik hirtelen kitalálja egy havas, elhagyatott gyártelepen sétálva, hogy ő inkább más színű szemet szeretne, és erre nincs is alkalmasabb eszköz, mint egy lepukkant fali terminál, ami "véletlenül" van egy az elhagyatott gyártelepen, és -döbbenet!- "véletlenül" ezzel le is tölti a vírust! Vagy ott a motelben "talált" kisbaba.

A másik dolog, ettől nem teljesen függetlenül, amitől felállt a szőr a hátamon a történetvezetéssel kapcsolatban, hogy a már múltkor is szidott mikrovilág miatt (értsd: kevés szereplő van, akiknek a sorsa állandóan összefonódik, de úgy, mintha más nem is létezne a világban) olyan otromba és értelmetlen véletlenekkel kötötték össze az egyes szálakat, amiken a végén már csak nevetni tudtam, annyira szánalmasak. Engmanék meg akarnak szabadulni az egyik hubotjuktól, és az hova is kerülhetne, mint a Roger üzemeltette Hub Csatatérre (az ilyen paintball-szerű izé, ahol az emberek vadászhatnak elektromos puskákkal a hubotokra)?! És persze, hogy még két ismert hubot is ott köt ki! Flash megismerkedik egy férfival, és az ki más is lehetne, mint annak az ügyvédi irodának a tulajdonosának a fia, ahol Inger dolgozik?! Lehet, hogy a kód utáni keresésben David Eischer sírja értékes nyomot rejt? Hol máshol lehetne az a temető, mint a múltkor szereplő leszbi lelkész temploma mellett?! Kínos igyekezettel, hogy minden régi szereplőt beletapossanak a történetbe, olyan karaktereket is visszaírnak teljesen más "feladatkörrel", mint Rick, és ha kell, akkor Vera, a házvezetőnő-hubot kezébe is láncfűrészt adnak, hogy ott tartsák őket.

Pedig leginkább az volt rossz, ahogy megírták a sztorit, amit írtak, az minden negatívum ellenére is képes volt felkelteni és mérsékelten fenntartani az érdeklődésem. Leo történetszála múltkor a sok visszaemlékezés miatt túl lassan bonyolódott, azért is kellett epizódokon keresztül ott lébecolni minden ok nélkül a lelkésznél a hubotoknak, ahogy az Engmanék és Teresa által vitt drámai szálak sem voltak igazán acélosak (társadalmi szinten érdekes felvetés, de azért nem nagyon kötött le, milyen rágerjedni egy hubotra), a Lennart-Vera nyugdíjaskabaréról nem is beszélve. Ezúttal viszont több a történetszál, és azok is sűrűbben szőttek; vannak persze üresjáratok, meg olyan szereplők, akiknél egy fikarcnyit sem érdekelt, mi van velük, de annyira nem jelentős a súlyuk az évadban. Önmagában érdekes Beatrice véres és kalandos kutatása a kód után, meg ahogy ebbe a "zseléfejű" bekapcsolódik, megteremtve az évad krimi-thriller alapjait. Romantikus szálnak ott van Flash, akinek rögeszméjévé vált a családalapítás, és erre most talán esélye is mutatkozik Douglas oldalán. Állandó fenyegetésként végigkíséri az évadot a hubot-vírus réme, ami egy kis horroros ízt ad némelyik jelenetnek (van egy-két jumpscare a hubotok bekattanása közben), de néha éppen ettől lesz drámai is, ha olyan hubot fertőződik meg, amelyik valakinek a szívéhez nőtt. De aki arra fogékony, a társadalomkritikus vonal is megmaradt, és minden eddiginél nyíltabban feszül egymásnak a két szervezet a közelgő parlamenti választás árnyékában, a Transzhumánok és az Igazi Emberek (utóbbiaknak például egészen jó kis kitérőt teszünk az ifjúsági táborába, míg az előbbiek egy kis házibulival képviseltetik magukat).

Talán az előbb említett dologban fejlődött a legtöbbet a sorozat: a személyiségábrázolásban, az emlékezetes figurákban. Múltkor még túl sok volt a töltelékszereplő, és nehéz volt a hamuból kikaparni a gesztenyét, a valóban fontos karakterekkel történteket kihámozni és összerakni, ezúttal viszont egyet, a Hubcsatateres bénázást leszámítva, ami Odi miatt került leginkább be (na, ő még egy olyan szereplő, akit már rég be kellett volna zúzni, mert vicces helyett inkább kínos, ahogy totyog körbe a konnektorra kötve, tíz részen át csak egy aksira várva), több emlékezetes figura is akad. Az ikrek, Flash és Gordon mindig is a hubot-társadalom filozófiai kérdéseit feszegették, úgyhogy velük eddig sem volt baj, illetve ahogy Gordon most fanatizálódott, az nekem elég légből kapott volt. De ott van például Silas, aki az első évadban csak egy hubotokkal seftelő kis patkány volt, itt viszont egyre jobban megkedveltem. Ő volt az egyik, aki tényleg vicces volt, nem egy észlény, de ha arról volt szó, találékony is tudott lenni (ahogy bekapta azt az ujjat... ), és közben látszott, hogy van szíve, abból, ahogy óvta Odit a lemerüléstől. A másik feltűnő személyiség a sajnos csak rövid ideig szereplő Betty volt, amiatt is, ahogy bekerült a történetbe, és amiatt is, ami később kiderült róla.  

Részemről ez az évad mindenképpen jobb, mint az első volt; az elmaszatolt társadalmi kérdések fejtegetése mellett a karakterközpontú, sok titokkal színesített, bár még mindig elég pocsék történetvezetés jobban bejött, mint az eredeti koncepció a sok vágóasztali hulladékkal meg a Hubotok közttel. Annyival viszont nem volt jobb, hogy igazán több pontot akarjak rá adni.


6,5/10
.

.
A vívó / The Fencer / Vehkleja








Az 50-es évek közepén Endel Nelisnek, a fiatal észt sportolónak a katonai múltja miatt menekülnie kell az addig biztonságosnak hitt Leningrádból, ezért visszatér a szovjetek által megszállt észt területre, Haapsaluba, hogy ott az egyik általános iskolában legyen testnevelőtanár. Az iskola igazgatója kezdetektől ferde szemmel néz Endelre, gyanúját pedig akkor látja beigazolódni, amikor az új tanár a proletariátus elfogadható sportok helyett (melyekhez egyébként az iskolának semmiféle felszerelése nincs, mert azokat a környékbeli szovjet laktanya állománya "rekvirálta") a szombati sportfoglalkozásokon nem átall vívást oktatni (ahhoz sincs felszerelés, de azt legalább kezdetleges szinten meg tudják oldani). Hiába hogy a gyerekek egyébként kedvelik ezt a fajta mozgásformát (gyakorlatilag bármi kicsit is szórakoztatót azokban a félelemmel teli, kegyetlen időkben), és a szülők, gondviselők sem akadékoskodnak, amíg a gyerekek lefoglalják magukat, az igazgató a helyi sportbizottságot és a gondnokot kezdi bujtogatni, hogy hátha előkerül Endel múltjából valami terhelő.

Ez a film ugyan nem volt jelölt az Oscaron, a Golden Globe-on viszont ott volt a legjobb külföldi film kategóriában, így bukkantam rá (azok számára, akiket ez érdekel   ... ja, meg hogy észt-finn-német koprodukció lévén "Miekkailija" címen is lehet keresni). Ez főleg azért fontos, mert más szempontokat vesznek figyelembe zsűritagok, az Oscar kifejezetten szakmai, míg a Globe az újságíró-bírálókon keresztül valamivel közönségbarátabb. Az ugyanis már az előzeteséből is látszott (ami egyébként nagyjából el is meséli az egész filmet, úgyhogy csak módjával!), hogy nem igazán az összetett korrajzra, a mélylélektani drámára és a sok szálon futó történetre van kiélezve a Vívó, hanem egyszerűen el szeretné mesélni egy valós élettörténet meghatározó részét. Majdhogynem ifjúsági filmnek tűnik, kis romantikával átszőve.

Pedig a korszakban és a helyszínben éppen elég feszültség van, amit a film pár sornyi szöveges összefoglalóval és egy kis mellékszállal (az egyik szereplőért megérkezik a "fekete autó") le is tud. Röviden annyit lehet megtudni belőle, hogy amikor a nácik elfoglalták Észtországot, a harcképes férfiak jelentős részét, köztük Endelt is kényszersorozták, aztán ahogy a Szovjetúnió bekebelezte az országot, az összes ilyen katona népellenséggé vált. Ezért is kell Endelnek Haapsaluba mennie, mert a KGB kezd felfigyelni rá. Annak viszont, hogy itt egy elfoglalt "ellenséges" országról van szó, ahol minden bizonnyal Magyarországhoz hasonlóan tobzódtak az új rendszer kegyeit kereső besúgók, a mesebeli gonosz boszorkánynak is beillő igazgatón kívül semmi nyoma. A megszálló hadsereg is csak a sportszereket viszi el. Szintén az itthoni viszonyokból sejthető, hogy szegénység volt és nyomor, de olyan sok utalás erre sem látszik, azon kívül, hogy itt-ott málik a vakolat a suliban... De ha már a suli, én nem emlékszem rá, hogy ezek a gyerekek bármi mást is tanultak volna az iskolában, sőt, hogy a négy felnőtt szereplőn (a negyedik a szerelmi szálat jelentő Kadri) kívül bárki más is tanított volna ott; mintha szinte csak azért jártak volna iskolába, hogy szombatonként edzenek. Gyakorlatilag a sok gyereken kívül alig van háttérszereplő a filmben, mondhatnám úgy is, hogy "letisztult".

Ha nagyon sarkos akarnék lenni, akkor azt mondanám, hogy a Vívó egész egyszerűen felszínes és sekélyes. A képei (a kevés helyszín nagyon részletgazdag és szépen is fényképezett), a világos színei, a zenéje, a mindig kedvesen mosolygó karakterei, főleg az aranyos, cukiság-faktornak tökéletes gyerekek kicsit idegenül hatnak ahhoz képest, hogy mi milyennek gondolhatjuk ezt. A tragédiák egy-két könnycseppet facsarnak csak ki a karakterekből, és utána a múlt homályába vesznek, a félelmek, amit egy megszállás magában hordoz, kimerülnek pár lassított felvételben és semmibe révedő tekintetben, és még a fő konfliktust jelentő nagy kérdés is leginkább abból a szereplőből vált ki haragot és rettegést, aki igazából csak közvetve érintett benne. Helyette vannak a kedves, majdhogynem vicces jelenetek arról, ahogy a gyerekek edzenek, azoknak a szívszorító pillanatai, ahogy sikerül egyre jobb felszerelésekhez jutniuk saját erőből vagy éppen szívességből, a szerelmesek biciklizése a tavaszi, virágos erdőben, vagy a séták a közeli várfal tövében. A gyerekek szerepei is előre le vannak osztva, abszolút az ifjúsági sportfilmek kliséi szerint, mert ott van például a sokat megélt, elszánt Jaan, meg ott van a cserfes kis Marta, a háromtucatnyi gyerek majdnem legkisebbje, aki mégis afféle szószóló és reformer, aki egy-egy durcival mozdítja ki a dilemmázó Endelt a holtpontjáról... de aztán mégis rajta múlik minden a végén, ahogy az lenni szokott.

Mindez a "rózsaszín szemüveg" akkor kezdett kevésbé zavarni, akkor kezdtem elfogadni valamennyire, amikor elkezdtem úgy nézni, hogy ez olyan, mint egy fátyol. Annak a megnyugtató, fényes boldogsága, hogy a külvilágot legalább arra a pár órára ki lehet zárni, a vívás idejére el lehet felejteni az otthon gondoskodásra váró, síró kistestvéreket, az elvesztett apákat, rokonokat, a szegénységet, az óvatos pillantásokat. Ami azoknak a ritka pillanatoknak a gyűjteménye, amikor még ilyen körülmények között is az emberek jól tudták érezni magukat, amikor meg merték ezt engedni maguknak.

Ezek miatt -bármilyen hihetetlen a korszakot és a témát látva, de- inkább könnyedebb alkalmakra tudom ajánlani ezt a romantikus drámát, de tudom ajánlani, mert szép film.

Észtország is kipipálva a térképről   .




7/10
.

Niwrok írta:

.
A vívó / The Fencer / Vehkleja

Ez a film ugyan nem volt jelölt az Oscaron, a Golden Globe-on viszont ott volt a legjobb külföldi film kategóriában, így bukkantam rá (azok számára, akiket ez érdekel   ... ja, meg hogy észt-finn-német koprodukció lévén "Miekkailija" címen is lehet keresni). Ez főleg azért fontos, mert más szempontokat vesznek figyelembe zsűritagok, az Oscar kifejezetten szakmai, míg a Globe az újságíró-bírálókon keresztül valamivel közönségbarátabb. Az ugyanis már az előzeteséből is látszott (ami egyébként nagyjából el is meséli az egész filmet, úgyhogy csak módjával!), hogy nem igazán az összetett korrajzra, a mélylélektani drámára és a sok szálon futó történetre van kiélezve a Vívó, hanem egyszerűen el szeretné mesélni egy valós élettörténet meghatározó részét. Majdhogynem ifjúsági filmnek tűnik, kis romantikával átszőve.


Észtország is kipipálva a térképről   .


7/10

Hogy te miket találsz...

Köszi, jegyzem, de nem mostanában fér bele a programba. De egyszer majd csak előkerül - ahogy szokott...

.
Öngyilkos osztag / Suicide Squad


Általában is magyarázkodással szoktam kezdeni, hogy miért nézem meg ezt vagy azt a filmet, de most ez indokolt is, hiszen még reggel is azt írtam, hogy a hátam közepére sem kívánom. De talán éppen ez volt a fordulópont, túlságosan kedvelem ugyanis Gotham világát ahhoz, hogy ilyen szinten látatlanban is elutasítsam, és úgy voltam vele, azt a két órát megérdemli. Ha mégsem olyan rossz, mint ahogy az előzetesekből nekem tűnt, akkor azért jó, ha meg Ayer sem bírt legalább valami olyat összetákolni, ami nem esik darabokra (ami a filmet kísérő hírek és kapkodás fényében elég esélyes volt), akkor legalább nem kell gátlásosnak lennem, és mint a filmbeli Diablonak, szabadulhatnak el az indulatok.

Lehűtendő azonban kicsit a kedélyeket, annyit hozzá kell tennem, hogy részben úgy jártam ezzel a filmmel is, mint a Batman vs Supermannel. Volt jó pár dolog, amibe belehergeltem magam, hogy ilyen formában csak szar lehet (pl.: Ben Affleck már a nyitásnak is kiégett Batmanként), de aztán -részben nyilván a többi elem fényében- még inkább pozitívumai is lettek a teljes műnek. Itt Will Smith volt ilyen mumus, akinél egyszerűen nevetséges volt, hogy még a számomra arctalan Deadshotként is köze legyen a Batman-univerzumhoz, és bár sokkal inkább jelent meg Will Smith filmográfiája a karakterben a Kaliforniába jöttemtől a Bad Boysig, mint egy hidegvérű bérgyilkos, nem volt annyira rossz, mint vártam. Hasonló volt a mindenhol promózott Margot Robbie Harlequinje is, mert azon kívül, hogy csöccsel meg egy szőke hajjal keretezett csinos pofival mindent el lehet adni (ld. még Daeneryst a Trónok harcából), semmi nem látszott az alapfigura kislányos zakkantságából, inkább szimplán csak kettyós volt, mert az manapság a filmekben menő, meg "az őrült csajok a legjobbak az ágyban"... a teljes filmet látva viszont az új Harlequin éppen azon a határon volt, amit még el tudtam fogadni "modernizálás" címszó alatt (a XXI. században csak nem maradhat pin-up girl), a DC-CU részeként, és legalább egy pillanatra felvillantották a jelmezét, afféle cameoként. Harmadikként Amanda Wallert emelném ki, akit ugyan csak az Igazság Ligájából ismerek kicsit, (aminek ugye éppen az előkészítése zajlik ezekkel a filmekkel), de nagyjából ilyennek képzeltem a nemzetbiztonsági érdeket minden elé helyező árnyék-ügynököt, pluszban pedig hozzá kapcsolódik a sztori kevés értékelhető pillanata, köztük egy olyan is, amit akár "fordulatnak" is nevezhetnénk. Végül Jared Leto Jokere ezekkel az idióta tetoválásokkal részemről értékelhetetlen, viszont a körítésében még van lehetőség, a fegyvereseit a plüsspandával, a batmanálarcos martalóccal meg a többiekkel bírtam, azok jöhetnek legközelebb is.

De a többiek sajnos már nem remekelnek, az alapsztoritól kezdve sem. Ha már egyszer az az őrült koncepció, hogy a halálos kobraméreg modern megfelelőjével vesznek rá egy rakás többszörös életfogytot töltő pszichopatát, hogy a jófiúk helyett ágyútöltelékként eltakarítsák a szemetet (meg hogy a későbbiekben talán Waller magánhadserege legyenek, ha a JL nem az érdekeinek megfelelően cselekszik), akkor engem speciel baromira nem érdekel ezeknek a pszichopatáknak a nyálas lelkizése, mert nem illik ide. Attól kéne közelebb kerülnöm egy bérgyilkoshoz, hogy egy sör mellett elpityergi, hogy a kislánya, hüpp, nem lehet igazi kislány a dilis anyja mellett? Vagy értsem meg a meghasonult bűnözőt, aki az indulatkezelési problémái miatti személyes tragédiájától annyira meghasonul, hogy megígéri, soha többet nem gyilkol, kivéve akkor, amikor csak úgy mindenkit elhamvaszt a börtönudvaron? Az ilyeneken látszik, hogy körömpiszoknyi következetesség nem volt cél, csak az egysoros benyögések "humora", a tonnányi kiszórt ólom és a robbanások, miközben a lelkizés csak szépségtapasz azon a tényen, hogy az egyébként tényleg kellemesen látványos karakterbemutatások után (csak kár, hogy valamiért az egészre ezt a rossz emléket ébresztő, neonos "Joel Schumacher"-színkészletet használták) az egész annyi, hogy a csapat összeszervezése szempontjából éppen időben egyszer csak megjelenik a rosszfiú és a rosszlány, és pár kátrányzombit életre keltve addig zsonglőrködnek egy rakás szikrázó ócskavassal, amíg az osztag nem méltóztatik legyőzni őket.

De eleget játszottam a szikrákkal az ujjaim között, ideje felforralni ezt a pöcegödröt! Az osztag többi tagja hulladék, a DC szégyene, a délelőtt emlegetett figurák méltó társai. Bumeráng kapitány, azon kívül, hogy egy tökfelesleges figura, játssza a nagy cinikust, a végén mégis visszalép a csapatba úgy, hogy már arra sem veszik a fáradságot, hogy bemutassák, miért is tenne ilyet. Nála épp csak egy fokkal volt feleslegesebb az a csáklyás fickó, akit be sem mutatnak, és ettől lerí róla az első pillanattól, hogy az egyetlen funkciója az lesz, hogy rajta demonstrálják, az "agybomba" nem csak amolyan játékos szókép... és lőn! Aztán nem tudom, hogy ki szerepelt a filmben, de hogy az a nyüzüge kis hüllő nem Killer Croc volt, legfeljebb a mindenhol kicikizett unokatestvére, Varangy, az tuti... amikor levette a pólóját, és befeszültek a pikkelyes bőre alatt a nemlétező izmai, majdnem felsírtam. És hát a végére kellett hagynom a két kis gyöngyvirágot, a csipőficamos füstös banyát (aki a szintlépése előtt még szimplán csak kínos volt) meg azt a lendkerekes, izzó múmiát, a filmbe beleszarás élő szobrait, akiknél ostobább, lelketlenebb, érdektelenebb ellenfelet még nem mert senki képregényfilmbe rakni (bár Ronan még azért követelne magának azon a listán egy kis helyet) ! Hogy mennyivel rosszabb ez, mint egy átlagos képregényfilm?! Annyival, hogy ha már egyszer van egy boszorkány, aki olyan villámló fánkot tud varázsolni, amelyik többezer kilométerről kettébassza a Nimitzet is, akkor amikor jönnek a dinkák legyőzni őt, esze ágába sincs ám ezt a villámfegyvert használni, helyette odamegy KARDMŰVÉSZKEDNI közéjük VARÁZSLÓKÉNT, csak azért, mert az TRENDI, meg ezt látták a Mámiában is!!! De még ez sem a legalja, hiszen valóban ott van az Egyiptom isteneinek megidézése a rasztahajú tűzisten-ropi és a már emlegetett esztergaforgács múmia összecsapásával, tökéletesen igazolva, hogy miért is kerülöm azt a filmet messzire, és hogy így belecsempészték az amúgy sem túl acélos elvárások közepette feltálalt Öngyilkos osztagba... Ehh... Minek törjem a fejem valami kifejező hasonlaton, amikor már így is többet dolgoztam ezzel a filmmel, mint az írói?

Az igazi Suicide Squad ebben a filmben a DC, amelyik láthatóan semmi másra nem hajt, mint későn érkezőként (akkor lépve be a piacra nyolc év után, amikor már a Marvel is visszavonulót fúj (az Infinity War állítólag mégiscsak egy film lesz, és nem kettő)) az utolsó morzsákat is összecápázni a képregényfilmes svédasztal romjai közül, mielőtt az amúgy is fáradó buli végleg befulladna. Mert már egyik stúdió sem hiszi el, hogy kéthavonta egy képregényfilmtől nem csömörlik majd meg a mozinézők tömege 2020-ra, bármennyire is vevők a "tapiműsorokra". Ettől ők éppen csak annyival rosszabbak még a Fantasztikus Négyest túszként fogva tartó Foxnál is (de tényleg, mekkora gecinek kell már lenni, hogy csak azért forgass egy filmet, bármennyit is buksz rajta, hogy a jogok ne szálljanak vissza a Marvelre?!), hogy ők a saját világukat herélik és darálják be éppen, de tulajdonképpen tényleg vannak képregényfilmek és látványorgiák, amiknél időnként ez sem rosszabb. Csak hát amíg az ezen jelenetek között levő hézagokat egyedül a közöny tölti ki, addig én is ilyen pontszámokra "árazom be" az élményt.

4/10

.

Niwrok írta:

.
Öngyilkos osztag / Suicide Squad

Csak hát amíg az ezen jelenetek között levő hézagokat egyedül a közöny tölti ki, addig én is ilyen pontszámokra "árazom be" az élményt.

4/10

Ejjj, de mérgesnek teccik lenni...

Jaja, mindenben igazad van, de ez esetben (is) számomra jó volt a boldog tudatlanság.

Nekem ezek a karakterek, így, ilyen formájukban elvitték hátukon a mozit és nem tudtam agyalni, milyennek is kellene lenniük. De köszi az írást, jó volt olvasni!

Niwrok írta:

.
A boszorkány: New england-i rege / The VVitch: A New England Folktale

... az Úr parancsolata szerint, a Bibliájukkal összhangban.

... Ugyanennek persze a fordítottja is igaz, azaz ha valami rossz történik, akkor az biztos azért van, mert az ember "rosszat", az Istennek (bármelyiknek) nem tetsző dolgot cselekedett, és ezért kapja a büntetést.

A The Witch így lett érdekes korrajz és feszült családi dráma egyszerre, aminek inkább csak kényelmetlenségei lettek volna, mint igazán hibája, ha a végén nem akarják megmagyarázni azt, amit felesleges.


8/10

Nem tudom, mikor lesz időm írni róla - lesze-e egyáltalán -, de jelzem, megnéztem. A reakcióm pedig elsőre:



A Keresztút bicskanyitogató bigottizmusával ellentétben ez egy szánalmasan barom vallásos banda volt, ahogy telt a játékidő, úgy fogtam egyre inkább a fejemet a sok sületlenségtől, amit mondtak és gondoltak. Kifejezetten unalmas és izgalommentes film volt ez nekem, egy rakás bolonddal, akik a falumúzeumban élnek... a végérről meg ne is beszéljünk. Horror NULLA, thriller NYOMOKBAN. Óriási csalódás.

Hogy a kecske b@szná meg az egész bagázst...  

40%

R2-D2 írta:

A boszorkány: New england-i rege / The VVitch: A New England Folktale

Ez egy szánalmasan barom vallásos banda volt, ahogy telt a játékidő, úgy fogtam egyre inkább a fejemet a sok sületlenségtől, amit mondtak és gondoltak. Kifejezetten unalmas és izgalommentes film volt ez nekem, egy rakás bolonddal, akik a falumúzeumban élnek...

40%

Éppen ettől lett ez autentikusan puritán, történelmileg hiteles   .
.

Niwrok írta:

A boszorkány: New england-i rege / The VVitch: A New England Folktale

Éppen ettől lett ez autentikusan puritán, történelmileg hiteles   .
.

Ezt nem is állt szándékomban vitatni... csak ahogy öregszem, egyre nehezebben viselek el (akár a képernyőn is) olyan embereket, akik szerintem full idióták.


Na mindegy, lesz majd másik közös pont.

.
Cartel Land










Amikor az Oscar-díjak kerülnek itt elő, általában a legjobb film és a legjobb idegen nyelvű film kategóriák győzteseit, jelöltjeit szoktuk sorra venni. Néha azonban az egyéb kategóriák is megérdemelnek egy-egy pillantást, és így voltam idén a "legjobb dokumentumfilm" jelöltjeivel, amire a régóta várt The Look of Silence (ami a The Act of Killing testvérfilmje, folytatása) miatt jobban figyeltem. A többi jelölt között ez tűnt még a legérdekesebbnek, mint egy újabb kis betekintés az USA-Mexikó határsáv működésébe, a drogkereskedelem által előidézett helyzetbe.

Szerintem már meséltem, de itt főleg nem kerülhetem meg, hogy pár éve láttam egy elég középszerű kis thriller-horrort, a Határvidéket, és amellett, hogy a film maga legfeljebb erős közepes volt, a készítésének körülményeit és a DVD-n levő kísérőfilmet azóta sem tudom elfelejteni. A lemezen levő rövid, alig húszperces dokumentumfilm ilyen rövid idő alatt is képes volt érzékeltetni azt a kegyetlenséget és közönyt, ami a drogkartelek egy részének működését áthatják, hogy hogyan jelenik meg mindebben a fanatizmus és a szinte vallásos-babonás áhítat és engedelmesség, keveredve a droghasználattal. Mindezt csak azért írtam le, mert ez az a vonatkozása a témának, amit nagyon-nagyon hiányoltam ebből a filmből. Ha bármennyire is átfogó képet akar valaki nyújtani az ottani helyzetről, szerintem ezt sem hagyhatja ki, és az is látszik, hogy húsz perc is elég, ha a szerkesztő elég tömör tud lenni. A Cartel Land bár valóban felvillant képeket az elrettentésül vagy bosszúként végrehajtott gyilkosságokról, lefejezésekről, kivégzésekről, amiket a drogkartelek hajtanak végre, teljes családokat mészárolva le akár csak a védelmi pénz késedelme miatt, a száraz tényekkel és a könnyekkel sem tudja igazán érzékeltetni, hogy mekkora fenyegetést és hatalmat is jelentenek a kartelek a határsáv mindkét oldalán.

Ami elengedhetetlen lenne a film kijelölt témájához, főleg, miután némi drogkotyvasztás és pár áldozat bemutatása után a Cartel Land leginkább az egyszerű lakosokból szerveződő, illegális félkatonai mozgalmakról és csapatokról kezd szólni. Azokról, akik elégtelennek tartják a kormányzat, a hivatásos határőrök tevékenységét, és a saját kezükbe veszik a fegyvert, hogy megvédjék, amit úgy érzik, rajtuk kívül senki sem véd meg. Ebből az amerikaiak oldala megint csak elég felszínesre sikerült, lévén csak egy pár fős "osztag" életébe nyújt betekintést, abból is inkább csak a parancsnokukéra, aki összefogja a műveleteket a senkiföldjén. Meghallgathatjuk Tim Foley kétségeit az egész tevékenységükről, annak hatékonyságáról és hasznosságáról, párszor kimegyünk vele és a többiekkel akciózni a sivatagba, elfogni pár csempészt vagy őrszemet, de történetük gyakorlatilag nincs, "csak" végzik az önként vállalt küldetésüket, megtalálva azt a csatateret, ahol még hasznossá tudják tenni magukat (mivel a többségük veterán katona, általában haditengerészek), és mindezért a hatóságok sem vegzálják őket.

Azért emeltem ki így sorban ezeket a szempontokat, mert a másik oldal ennek szöges ellentéte, és éppen ezért a leginkább, de talán azt is mondhatom, hogy az egyedüli igazán érdekes szakasza a filmnek. Mexikói oldalon az abszolút, legfeljebb sorkatonai szolgálattal rendelkező  civilek kezdtek el felfegyverkezni a kartelek ellen, akik a fent már bemutatott módokon tartották és tartják őket terror alatt, és annak ellenére, hogy nem volt túl nagy tapasztalatuk, egyre látványosabb sikereket értek el a bandák ellen. Az egyik leghíresebbé/hírhedtebbé vált ilyen csoport, az Autodefensas vezetője José Manuel Mireles Valverde, aki a társaihoz hasonlóan a civil munkája mellett viszi a polgárőr-szolgálatot... amely foglalkozást egyébként elég hosszan készíti elő a film, próbálva ráépíteni némi meglepetést... úgyhogy én sem árulom el. Ő, a közvetlen barátai és a hozzájuk csatlakozók a Cartel Land igazi témái, nagyjából két-három éven át követve őket a kamerával, Foley-ékhoz hasonlóan elkísérve őket a bevetésekre (amik konkrétan városi gerillaharcok), ahogy sorra szabadítják fel a környező településeket a drogkartelek uralma alól. Leginkább azokat a jeleneteket emelném ki, amikor Mireles és a helyettese, "Törpapa" (a mindig mosolygós, fehér szakállú öregúr a film egyik igazán tragikomikus szereplője) nyílt toborzásra mennek, mert azokon látszik, hányféleképpen is viszonyulnak az emberek egy ilyen mozgalomhoz, tekintve őket hősöknek, önbíráskodó bűnözőknek vagy a szart feleslegesen felkavaró hőbörgőknek, akik csak még jobban felbőszítik a kartelek vezetőit, még véresebb leszámolásokat okozva ezzel. A filmben szereplő időszak elég hosszú ahhoz, hogy az Autodefensas története több fordulópontot is elérjen, és a mozgalom az egyre növekvő létszámával egy sokkal általánosabban is értelmezhető tanmese legyen a Mexikóban (is) uralkodó viszonyokról. Erről megint csak nem szeretnék többet írni, csak annyit, hogy a befejezés ismeretében a bevezető is teljesen átértelmeződik, így foglalva egy olyan zseniálisan összehangolt keretbe a filmet, ami elsőre nagy valószínűséggel fel sem tűnik a nézőnek.

Nekem talán az az igazi bajom ezzel a filmmel, hogy a rendező érezhetően más irányba akarta elvinni a Cartel Landet, átfogóbb képet nyújtva a határmenti állapotokról, de aztán ahogy az ütős téma, az Autodefensas rátalált, és ezzel krónikásává válhatott egy, a mexikói droghelyzet szempontjából meghatározó eseménynek, erre a vonalra kezdett koncentrálni... amitől viszont a film nagyjából harmada felesleges. Viszont a "maradék" megáll a saját lábán, érdekes témát feszegetve, komoly tanulsággal szolgálva... ha már drogtéma, nekem kedvet csinált az amúgy is nemrég emlegetett Narcoshoz, annak, "aki" meg az első évadot már látta, jó ráhangolódás lehet a szeptemberben esedékes másodikra   .


7/10
.

Niwrok írta:

.
Cartel Land

... ha már drogtéma, nekem kedvet csinált az amúgy is nemrég emlegetett Narcoshoz, annak, "aki" meg az első évadot már látta, jó ráhangolódás lehet a szeptemberben esedékes másodikra   .


7/10
.

Ha jól emlékszem, az, "aki" azt az első évadot látta, az - vagy ő is - ajánlotta ezt neked még anno.. úgyhogy célkeresztben van, de most más a program.

De persze köszi az ajánlót!


.

R2-D2 írta:

Niwrok írta:

.
Cartel Land

... ha már drogtéma, nekem kedvet csinált az amúgy is nemrég emlegetett Narcoshoz, annak, "aki" meg az első évadot már látta, jó ráhangolódás lehet a szeptemberben esedékes másodikra   .

 Ha jól emlékszem, az, "aki" azt az első évadot látta, az - vagy ő is - ajánlotta ezt neked még anno.

.

Ha így van, az csak jó . Próbáltam visszakeresni, hol ajánlottad, de nem találtam. Biztos működött a tudatalatti .
A Narcos meg baromira tetszik, de majd jövök nemsokára bővebben!
.

.
VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan



Noha a magyar filmnézők többsége még mindig ódzkodik magyar filmeket nézni, azért az utóbbi időben mind változatosságban, mind minőségben sikerült valamennyit előre lépni, és ez a mozikban is olyan kellemes meglepetéseket eredményezett, mint az eredetileg tévéfilmnek szánt Félvilág mozis bemutatója, a Liza, a rókatündér bőven százezer feletti nézőszáma, és hogy egy olyan vizsgafilm is, mint a VAN (a továbbiakban ezzel az általánossá vált jelöléssel hivatkoznék a filmre), szájhagyomány útján terjedve is egészen szép sikereket érhetett el. Kiegészítésként mondom, hogy a Saul fiát szándékosan hagytam ki ebből a felsorolásból, mert ott azért az Oscar-jelölés majd a díj jelentős befolyással bírt az emberek kíváncsiságára.

A történet főszereplője Áron, aki 29 évesen, frissen végzett bölcsészként (igen, lehet visszafelé számolni a 29-et...) kéne megtalálja a helyét a világban, vagy legalábbis Budapesten. Mindezt olyan környezetben, mint a szülei, akik azért már láthatóan kezdik unni, hogy a csemetéjük még nem csak hogy nem állt a saját lábára, de nem is nagyon tesz az ügy érdekében; a testvére, aki a mintacsaládot szimbolizálja a "fekete báránnyal" szemben; a barátai, akik már munkával és esetleg családdal tekintenek a jövőbe... és Eszter, a barátnő hiánya, mert Eszter egy szép napon kisétált Áron életéből. Ilyen helyzetekben néha mentőövként szokott jönni valami váratlan, ami kimozdítja az embert a megfeneklett élethelyzetből, kicsit úgy, mint egy seggberúgás az élettől, ami ugyan fáj, de előrébb kerülünk általa. Áron esetében ez egy részeg mámorban megvásárolt repülőjegy Lisszabonba, ami akkor éppen jó ötletnek és a buli részének tűnt, de másnapra már ott torlódnak a következmények, például a szülői rosszallás. Áron mégis menni akar.

A vélemények alapján sokakban az maradt meg a VAN-ról, hogy mennyire jól megragadta a magyar későhuszas-koraharmincas generáció élethelyzetét, és azokat a válságokat, amikkel ezeknek a fiataloknak szembe kell nézniük. Ilyen messzire talán nem mennék, mert nehéz mindezt általánosnak tekinteni, és még csak a "társadalmi görbe tükör" kifejezéssel is óvatosan bánnék. Azt hiszem, talán ebben van leginkább jelentősége annak, hogy a VAN Reisz Gábor rendező/forgatókönyvíró és a stábtagok diplomafilmje, akik biztosan sokat merítettek a saját tapasztalataikból, amikor a karaktereket megalkották. Nem is csak a jócskán "elvarázsolt", filmtörténet szakos Áront, aki lebénul még az olyan érdektelen társalgást elősegítő kérdésen is, hogy mi a kedvenc filmje, nemhogy a saját önéletrajzát meg tudná írni (hiszen mit is írna bele?), vagy az alig pár éve tanító tanárt, aki az alkoholizmusra rágyúrva értetlenkedik azon már most, hogy mi a francnak tanítja ő, hogy hol van vasérc, ha akit érdekel, két másodperc alatt kiguglizza, de úgysem érdekel senkit... hanem úgy általánosságban azon kortársaikról, ismerőseikről, akiket mondjuk az iskolapadból kikerülve számukra túl hirtelen vágott arcon a valóság, és kezdik mutatni ettől az akut cinizmus jeleit. A VAN csak életképeket villant fel a valós eseményekről, például a pár évvel ezelőtti diáktüntetésekről meg a gazdasági emigrációról, amiben a saját, a tapasztalatokból kicsit közhelyekké, sztereotípiákká szűrt figuráit elhelyezi (mert milyen is lehetne más egy filmesztéta vagy tanár), és felidézi erről az emlékeiket és a véleményeiket, amik/akik ettől ugyan ismerősek, szórakoztatóak, de csak mint egy lenyomat.

Nekem viszont igazából szerelmesfilmként volt érdekes, emlékezetes és szerethető a VAN, hiszen Áronnak nem csak az álláskeresés és a repülőjegy körüli konfliktusokat kell kezelnie, hanem a barátnőjével való szakítást is. Többször is eszembe jutott, hogy Áron ugyan alapból is elég szétszórt, esetlen és passzív lehetett, de a filmben látható letargiában és érdektelenségben Eszter hiányának is szerepe van, kell legyen. Lehámozva az általános teszetoszaságot, csak egy szerelmes srác marad, akit elhagytak, és nem tud mit kezdeni magával a barátnője nélkül. Ahogy az "Eszterek" követik Áront a hazafelé vezető úton, ahogy nem tud mit kezdeni a lány lakásban maradt tárgyaival, ahogy a hajszálait is felemlegeti, amiből annyi konfliktusuk volt, most Áron mégis hiányolja őket, ez jelenik meg remek képeken keresztül. Ugyanígy a másik vetület is megvan, ahogy Áron próbálja újra felvenni a fonalat a nőknél, de még éppúgy nem tud mit kezdeni egy magát felkínáló lánnyal, mint ahogy igyekezetében és idegességében azt is túlreagálja, amikor neki tetszik meg valaki; nekem ez a két jelenet tetszett a legjobban az egész filmben. A szerelem témájától kicsit elszakadva a harmadik jelenet, ami még nagy kedvenc volt, az a BKK-irodában zajló, és bármennyire kis abszurd, annyira pozitív a végkifejlete, hogy csak szeretni lehetett; kicsit visszahozza a reményt Áron életén keresztül a nézőébe is, hogy mégiscsak vannak néha csodák.

Amiért viszont annyira mégsem váltam igazi rajongójává a filmnek (legalábbis kevésbé vagyok az a második nézés után, mint voltam az elsőnél), az pár zavaró dolog. Ott van rögtön az, hogy miközben több párhuzamos szálba is belekap a forgatókönyv, valójában ezek egy-két szkeccs után kifutnak, és akár a jelenetek közepén is elfelejtődik, hogy mi is volt a célja az egésznek (tipikusan ilyen Áron álláskeresése). A jegy megvásárlásán, az utazás előkészítésén, illetve az Eszterrel való szakítás feldolgozásán kívül nincs igazi történetvezetés, és néha még külön megszakad a sztori azzal, hogy a film véletlenszerűen átvált szürreálisba, meg próbálja szimbolikus jelenetekkel érzékeltetni Áron és a szereplők lelkiállapotát, dilemmáit, amitől viszont szétfeslik a dramaturgia. Gondolom ez is diplomafilmes dolog, hogy a stábnak meg kell mutatni a kreativitását, és az ötleteit képi nyelvre lefordítani, mert a vizsgabizottság többet vár el egy történet szimpla elmesélésénél, de nekem ennyi már sok volt. Ráadásul maga a történet is kisiklik a vége felé, ahogy közeledik a repülőút, és ami egyre zavarosabbá, céltalanabbá, és ezek miatt kiábrándítóbbá válik, amiért nagy kár. Ezeken kívül még mondjuk bajom volt az időnkénti "dobozhanggal", vagy ahogy a környezeti zajok elnyomják, amit a szereplők beszélnek, de nem egy amatőr-kisköltségvetésű film után (a VAN-nak 7 millió forint volt a költségvetése, annak is a nagy része eszközbérlés lehetett) ez már csak zavaró apróság.

Talán éppen az a VAN nagy erénye, hogy többféleképpen is nézhető, így a többség megtalálhatja benne azt, amit kedvelni tud benne. Ehhez túl kell tudni lépni a költségvetés miatti korlátokon, esetleg a történet vagy a karakterek egy-két vonásán... de leginkább azon, hogy az ember ódzkodik a magyar filmektől. A VAN sok esetben meg tudja hálálni ezt a bizalmat... De biztos, hogy nem való mindenkinek   .

Ja, és a zenéje is tök jó!

7,5/10
.

Niwrok írta:

Ha így van, az csak jó   . Próbáltam visszakeresni, hol ajánlottad, de nem találtam. Biztos működött a tudatalatti  

Emailben, egy csomó mással együtt...