Niwrok írásai 2.0

Niwrok írta:

.
Vörös veréb

A Vörös veréb könyvváltozata talán még megfelelt egy "B"-kategóriás kém-ponyvaregénynek, filmvászonra víve és a jelenkorba erőszakolva azonban olyan mértékben kiütköznek a hibái, hogy minden esetleges izgalmat vagy érzelmet felülírnak a túltolt közhelyeken való szörnyülködések és a felröhögések a film hülyeségein. Van még belőle két kötet, a bevételi adatok függvényében később akár azok is moziba kerülhetnek... de bárhogy is lesz, részemről ahhoz másik verebet tessenek keresni, ne engem.

4/10
.

Mélyrehatóan nem tudok vitatkozni veled, minden úgy van, ahogy írtad. De talán pont a lecsökkentett elvárásaim miatt nekem nem volt ilyen sokkoló negatív élmény, mint neked.

Az tény, hogy az egész egy totál dramaturgiai káosz, szerintem sokszor az alkotók sem tudták, hol van a fonal vége, ide-oda ugrálunk térben és időben, semmi esemény, karakter, akció-reakció nincs kidolgozva, egyszerűen nem lehetett követni, ki, mit, miért tesz. Különösen Dominika esetében. A Veréb - bocsánat, kurva - kiképző egy vicc, borzalmasan van stilizálva mindkét oldal (különösen az oroszok), a korrajz katasztrófa... de a legeslegnagyobb hibája számomra az volt, hogy egy pillanatra sem tudták elhiteni velem, hogy ott és úgy vagyunk, ahogy állítják. Különösen igaz ez Oroszországra.

Nem volt borzalmas, a vége, a fordulat nekem még tetszett is, egyszer meg lehet nézni, annyi előnye van az Atomszőkével szemben, hogy itt legalább nem volt agyament akció. Azt egyre kevésbé viselem el.

60%


.

Niwrok írta:

.

Kincsem

A Kincsem amit az előzetesek alapján vállalt, azt teljesíti, azaz látványos, bár a korszakban és a szereplőkben rejlő lehetőségeknél kicsit sekélyesebb, a valóságtól a kellemesnél elrugaszkodottabb, kellékeiben talán erőltetettebb közönségfilmje tud lenni a 2010-es évek magyar filmgyártásának. Az egy más kérdés, hogy ettől rögtön valami korszakalkotónak kell-e tartani, ha már egyszer nem is ez volt a célja. Szerintem nem, és ennek megfelelően mondom azt, hogy...

7,5/10
.

Úgy néz ki, immár trendszerű lett a folyamat, amiben az újabb kor magyar filmjeinek többsége nekem jobban bejön, mint neked. Igaz, ebben az is közrejátszik, hogy azért jóval kevesebbet nézek, mint te, azok meg már eleve átesnek valami prekoncepciós szűrőn, de hát ugye nálam a szakadékban ülő béka (amit ugye azok löktek oda, akik) segge alól minden kis emelkedés, átlagnál kicsit jobb mozi nagyobb örömmel tud eltölteni. A Kincsemre meglehetősen régóta várok nettékában (moziba még mindig nem megyek magyar filmért), és most, hogy végre felkerült, rögtön rá is vetettem magam. Volt némi negatív előítéletem vele kapcsolatban - azért te sem magasztaltad egekig - a promóképek borzasztó giccsesek, igazából annyira a lovakét sem vagyok oda, ráadásul ez a korszak néhány 70-es, 80-as évekbeli filmből eléggé negatív módon maradt meg bennem... mindezek ellenére tegnap qrva jól éreztem magam rajta.

Kövezz meg, de ez jó volt. Egy nagyszerű korrajzú és hangulatú, vidám, szórakoztató blockbuster, ami simán megállja a helyét nemzetközi összehasonlítában is. Olvasva a történelmi hűségét, egyértelmű, hogy ez elsősorban egy kalandfilm, ami merít a múltból, használ elemeket, helyszíneket, karaktereket, de hollywoodi módon át is írja, ki is színezi, élvezhetővé, szerethetővé teszi a történetet. Mint mondjuk egy Tulipános Fanfan, egy Három testőr... vagy egy Ridley Scottos Robin Hood. Nálam tök jól működött minden, pont megfelelő arányban volt a romantika, a szabadságharc leverésének történelmi háttere és motivációi, a lóval kapcsolatos események (szelidítés és verseny), a humor, az izgalom és a kaland. Sikerült a végére érzelmeket előhoznia belőlem - bár már menet közben is egyre gyakrabban "éltem együtt" a filmmel - nekem egyáltalán nem volt gáz a pajtás jelenet. Szóval, roppant pozitív az összkép, örülök, hogy mi ilyet is tudunk.

Ami talán kevésbé jött be, az a pont általad említett jelmezparádé: én ezt éreztem túlzónak, olyna művi, mesterkélt, túl csicsás, színes, néha idióta volt az egész. A bálon azt a táncot nem tudom hova tenni, az meg, hogy Klára mit énekelt... nos, ha nem mondják meg előre, ha nem tudom, mi az, a büdös életben nem tűnik föl. Egy Tankcsapda dal feltűnt volna... de bocsi, életemben nem hallottam még semmit ettől a Fogkrém Tomitól, csupán tudom, hogy létezik.

A Veszettek szintén ugyan nincs, de mondjuk az utóbbi években dobogós.



80%


.

R2-D2 írta:

Niwrok írta:

Kincsem

A Kincsem amit az előzetesek alapján vállalt, azt teljesíti, azaz látványos, bár a korszakban és a szereplőkben rejlő lehetőségeknél kicsit sekélyesebb, a valóságtól a kellemesnél elrugaszkodottabb, kellékeiben talán erőltetettebb közönségfilmje tud lenni a 2010-es évek magyar filmgyártásának. Az egy más kérdés, hogy ettől rögtön valami korszakalkotónak kell-e tartani, ha már egyszer nem is ez volt a célja. Szerintem nem, és ennek megfelelően mondom azt, hogy...

7,5/10
.

Kövezz meg, de ez jó volt. Egy nagyszerű korrajzú és hangulatú, vidám, szórakoztató blockbuster, ami simán megállja a helyét nemzetközi összehasonlításban is. Olvasva a történelmi hűségét, egyértelmű, hogy ez elsősorban egy kalandfilm, ami merít a múltból, használ elemeket, helyszíneket, karaktereket, de hollywoodi módon át is írja, ki is színezi, élvezhetővé, szerethetővé teszi a történetet. Nálam tök jól működött minden, pont megfelelő arányban volt a romantika, a szabadságharc leverésének történelmi háttere és motivációi, a lóval kapcsolatos események (szelídítés és verseny), a humor, az izgalom és a kaland.
Ami talán kevésbé jött be, az a pont általad említett jelmezparádé: én ezt éreztem túlzónak, olyan művi, mesterkélt, túl csicsás, színes, néha idióta volt az egész. A bálon azt a táncot nem tudom hova tenni, az meg, hogy Klára mit énekelt... nos, ha nem mondják meg előre, ha nem tudom, mi az, a büdös életben nem tűnik föl. Egy Tankcsapda dal feltűnt volna... de bocsi, életemben nem hallottam még semmit ettől a Fogkrém Tomitól, csupán tudom, hogy létezik.

80%

De, pont fél pont miatt szoktam embereket megkövezni, téged meg kétszer is !
Annyival többet is azért adtál kb., mert nem tudtad, hogy ezen vagy azon most fel kell hördülni .

A popkultból kellett volna visszavenni, meg meg kéne tanulni rendes, következetes forgatókönyvet írni Magyarországon... kb. ennyi volt az össz bajom vele. Túl fogom élni, hogy ez is jobban bejött neked, mint nekem .

.

.
Altered Carbon S1




Bő két hónapja írtam a Brightról, és arról, hogy a zsarupárosos-gettós film fantasyvel, így tündékkel, orkokkal és mágiával nyakon öntve mennyire emlékeztetett az egyik kedvenc könyves-szerepjátékos világomra, a Shadowrunra... leszámítva, hogy a technikai fejlettség hiányzott belőle. Most a Netflix egy sorozat keretében teszi hozzá a másik felét Richard Morgan könyvének adaptálásával, ezúttal a mágiát kihagyva.

Az Altered Carbon (magyarul Valós halál címen jelent meg) cyberpunk környezete talán befogadhatóbb az átlagnéző számára is, mint a rendőrruhába bújtatott ork, hiszen ilyenek azért gyakrabban előfordulnak a filmes palettán... gondolva itt például a Szárnyas fejvadászra, a Johnny Mnemonicra (már ha arra még emlékszik valaki...) vagy a Ghost in the Shellre. Bár a jelen civilizációtól az új Föld kihangsúlyozottan több évszázados távolságban van, ami magába foglalta az emberi faj kirajzását és más bolygók kolonizációját is, de még léteznek a letűnt kor olyan emblematikus műtárgyai, mint a Golden Gate híd romjai a már Bay Citynek nevezett metropoliszban. Ami leginkább megkülönbözteti ezt a világot bármely hasonlótól, az az emberek halálhoz való viszonya, egy idegen faj technológiája segítségével ugyanis az emberiség képessé vált kijátszani azt. Test és "lélek" ebben a világban nincs olyan szoros kötelékben; a minden ember számára biztosított, a személyiséget, emlékeket rögzítő és őrző "tudat-tok", mint egyfajta merevlemez segítségével az emberi lényeg szabadon átvihető és beültethető egy másik testbe, akár egy haláleset miatti pótlásról, akár egy kívánt fejlesztésről, cseréről is van szó... a test pedig így nem több, mint "burok", öltözet, még ha az ember persze ragaszkodhat is a megszokotthoz. Tényleges halált ebben az esetben csak a tudattok elpusztítása jelent, és bár az átlagember számára jellemzően több kihívást és kényszert jelent a dolog, mint lehetőséget, kellően hatalmas vagyonnal akár a látszólagos halhatatlanság is elérhető, melyet a -Matuzsálem angol nevéből rövidítve- Meth-nek nevezett szupergazdagok vittek tökélyre. Ilyen formában például a gyilkosság is értelmét veszti, ha a tudat-tok megmaradásával egy új testben a tudat arról is mesélni tud, hogy ki ölte meg... ezért is a tok elpusztítása főbenjáró bűnnek számít, akár több évszázados büntetést vonva maga után, a tettes tudattokját passzív állapotban bedobva egy fiók mélyére. Ilyen tok Takeshi Kovacs is, akit 200 év "fiók-lét" után, különleges képességei miatt azért hoz ki a börtönből próbaidőre Bay City legbefolyásosabb Meth-je, Laurens Bancroft, hogy segítsen kinyomozni egy gyilkosságot, méghozzá a sajátját, ami csak az óvitézkedéseinek köszönhetően nem járt a tudata elpusztításával is, és ami minden biztonsági rendszer ellenére a saját házában történhetett meg.

Szép hosszú bevezető, de még a felszínt is alig karcolgatja az Altered Carbon kusza cselekményszálait illetően. Edzettnek tartom magam sorozatok szempontjából, de bevallom, ahány rövidítéssel, emlékfoszlánnyal, utalással és karakterrel megkínáltak itt az első három részben a nyomozásos vonal mellett, mindezt úgy, hogy éppen próbáltam valahogy elhelyezni magát a világot is térben és időben... az az érdekessége mellett sem volt különösebben kellemes élmény. Nem csak mert tucatnyi szereplő kavarja itt a trutyit, vagy mert legalább három idősíkon történnek az események, és nem csak a valóságban, de néha virtuálisan is, hanem azért is, mert a testeknek és a tokoknak külön élete és története van, így nézőként többször kellett "újrakalibrálni", hogy kit kinek a testében is látok... messze kiemelve azt a jelenetet, ahogy Ortega családja a "nagymamával" ünnepli a Dia de los Muertost. A Bancroft-család belső viszályai és unaloműző perverziói, egy bosszúra szomjazó apa, korrupt zsaruk, egy régi lázadás/terrortámadás máig élő emléke, alvilági figurák, egy halott utcalány, egy digitálisan láthatatlan bérgyilkos, a múltból visszatérő szereplők és egy csipet vallás színesítik sok egyéb mellett ezt a társaságot. Mivel pedig az esetleg külön-külön azért nem mindig túl bonyolult cselekményszálakat azok zavarosra vágásával próbálták meg titokzatosabbnak, összetettebbnek mutatni, emiatt csak úgy valahol a felénél -amikor már elég sok minden kiderült a háttérről is- kezdtem azt érezni, hogy ez a technofil káosz inkább szórakoztat, mint idegesít. Onnantól kezdett igazán jó lenni, onnantól kezdett izgalmas lenni...

Kicsit hasonlóan felemás a sorozat látványvilága és hangulata is. Utóbbinál egyértelműen felfedezhetőek a film noir jegyei, amit ebben a formában akár cyber-niornak is lehetne nevezni; a rejtélyesen mogorva, hosszú kabátos hős, a vissza-visszatérő cigaretta és a veszélyesen vonzó nők sokasága mellett mégis a már említett Szárnyas fejvadász lehetett a tervezőkre a legnagyobb hatással. A színes neonokkal borított, karcsú felhőkarcolók kissé már unalmas kellékei egy ilyen világnak, ahogy a gyakran szemerkélő eső is, meg az olyan helyszínek, mint a bordélyház, de azért akadnak izgalmasan újszerű elemek is, például a Meth-ek felhők fölé épült palotái, amik már egyenesen a Napot akarják érinteni, de ilyen volt a konténervárossal borított híd is. Néha kicsit olcsónak hat egy-egy CGI, de tévén tényleg nem túl gyakori ilyen szintű látvány és tartalom, egy dolog kivételével. Ezzel az eggyel, a Raven Hotellel is inkább csak azért volt bajom, mert hangulatában ez a viktoriánus mesterséges intelligencia kilógott nekem a sorból, másrészt Poe gondnokként-recepciósként ebben a formájában csak mint poénos mellékszereplő került bele... a harmadik meg az, hogy ebben koncentrálódott a sorozat legzavaróbb pontja, mégpedig az idő kérdése. Hiába dobálózik évszázadokkal az Altered Carbon, hogy mutassa, mennyire kitágultak és elmosódtak az élet és a test öregedése jelentette korlátok, sem a világegyetem benépesítésének hatása, sem az eltelt idő nem nagyon érződik a technológián és az emberek életvitelén. Továbbá az sem jött be különösebben, hogy Bay City és a korszak tartalmasabb bemutatása helyett (például hogy mi is az a rejtélyes fa Suntouch House-ban) nem egyszer olyan olcsó tapi-eszközökre megy el a műsoridő, mint a meztelenkedés és a lassított szexjelenetek, kb. a Trónok harca első néhány évadát idéző mennyiségben.

A kisebb buktatói és a kezdeti kaotikussága ellenére is az Altered Carbon egy remek sci-fi cyberpunk sorozat, ami éppúgy képes biztosítani egy krimi izgalmát, mint az összeesküvésekkel keresztbeszőtt világ titokzatosságát, egy elitista társadalom hedonista örömeit és néha még filozófiai mélységet is arról, hogy a külső vagy a belső meghatározó-e egy ember megítélése szempontjából, vagy hogy hogyan is állnak az emberek ezzel a technológiai reinkarnációval. Alapvetően most már tényleg egy Shadowrun-feldolgozást várnék leginkább a Netflixtől a két "főpróba" után... de azért a második évadot is persze, amihez lenne is alapanyag a trilógia két másik kötetében.


8/10
.

.
Zoo S1




Évekkel ezelőtt láttam egy, a nagyközönségből leginkább megvetést kiváltó filmet Véres hétvége címmel, amiben egy kiránduló házaspár szembesül azzal, hogy az állatvilág megunta azt, hogy az emberek hogyan randalíroznak a Földön (másnak nyilván Hitchcock és a Madarak ugranak be erről a támáról, de az emlékeim szerint nem volt annyira "öko", mint a Long Weekend). Egyik barátom hívta fel rá a figyelmem, hogy ugyanezt a témát továbbgondolva sorozat is készült, és mert az említett film állatos része tetszett, de túl szűk területre és túl kevés szereplőre koncentrálódott, kíváncsi voltam, hogy mindez hogyan néz ki globális méretekben.

A sztori egy elég bénácska összemeséléssel kezdődik, aminek keretében egy csapatba kell terelni egy francia titkosszolgálati ügynököt, két afrikai szafarivezetőt, egy amerikai újságírót és egy másik amerikait, egy tudóst, aki afféle állati halottkém, és ami végül egy titkos szervezet visszautasíthatatlan felkérésére történik meg. Azért őket választják ki, mert ők azok, akiknek először gyanús lesz a mindenféle állatok korábbi természetüktől eltérő viselkedése, olyanok képében, mint oroszlántámadások Botswanaban és New Yorkban, egy kutyafalka gyilkosságsorozata, vagy olyan, elsőre még viccesnek is tűnő dolgokban, mint házimacskák tömeges eltűnése. Minél több ilyen ügy jut ötük tudomására, annál valószínűbbnek tűnik az a képtelen ötlet, hogy a különböző állatfajok képessé váltak az egymás közti kommunikációra, ráadásul olyan szerevezettséget mutatnak egymás védelmében, amit a táplálékláncban elfoglalt helyük eleve kizárna... és így az sem csoda, hogy az első felmerült ötletek ennek magyarázatára az emberi beavatkozásról, a szennyezések, a génmanipuláció mellékhatásáról szólnak. Az olyan szereplőknek még jól is áll ez a sztori, mint Jamie, aki a világon minden rossz mögött ugyanazt a multinacionális biotechnológiai vállalatot látja, vagy Mitch, aki mogorva cinizmusával végigboncolja az évadot, Jackson esetében azonban már a túlbonyolítás hibájába estek az írók, mert az ő apja hogy, hogy nem egy olyan zakkant kutató volt, akinek az őrültsége az események fényében egyre inkább zseniális előrelátásnak kezd tűnni, a másik végletként meg Chloe csak a hivatalos látszat fenntartásáért van a csapatban, Abraham meg annyira funkció nélküli (azon kívül, hogy Jackson haverja, és mert a nagydarab fekete mindig kell), hogy néha a többiek kérdezgetik tőle és egymástól, hogy mi a rákot keres ott.

Nem tehetek úgy, mint ha erről a koncepcióról nem jutott volna eszembe fél rész után kis fórumunk örök kedvenc fika-céltáblája, a The Strain, de annyiból máris a Zoo indult előnnyel, hogy itt a furcsán összeverbuválódott csapat eleve kevésbé röhejes, és még inkább abban, hogy a cselekmény tényleg a fertőzés eredetének felderítéséről szól, nem nikotinfüggő vénasszonyokról. Nem is korlátozódik csak egy városi kerületre, úgy téve, mint ha a világ többi része nem is létezne (az a része kevésbé hihetetlen, hogy mindenki mindent elszigetelt esetként kezel, és semmifajta kooperáció nincs az országok hivatalos szervei között), mert Jacksonék szinte az egész bolygót bejárják egyre bizarrabb, tömegesebb jelenségekkel találkozva, amiben mondjuk kamikaze denevérek pusztítanak el egy északi-sarki kutatóállomást, de valahol a medvéknél és az üdülőfalut megtámadó több ezer patkánynál kezd igazán felpörögni a dolog (az az évad közepe). Más oldalról viszont míg a CDC teljes felhatalmazással kutathatott (volna) a vámpírzombik eredetéről, addig a Zoo osztaga meglehetősen partizán módszerekkel kénytelen dolgozni, egyetemi laborokba belógva, a szállodai szobájukban farkast belezve, ami kétségessé teszi, hogy mégis milyen cég áll mögöttük és miért is nem hajtják el őket a helyi hatóságok emberei... meg totál nevetséges, ahogy az irodaház előtérből két perc alatt meghackelik a Raiden szupertitkos könyvelési adatait, vagy az, hogy egy sorozatlövést nem hallanak meg egy szállodában, és emiatt napokig nem találnak meg ugyanott egy hullát a hátsó lépcsőnél.

Azonban még a történet és a karakterek buktatóinál is jobban szemet szúrt, hogy az egész milyen végtelenül olcsó. Kétségtelenül a sok utazgatás emészthette fel a kassza nagy részét, hogy ennyire nem jutott díszletre, CGI-re és rendes színészgárdára. Ugyan nem az volnék, aki százmillió dolláros számítógépes animáció nélkül lélegezni sem tud, de azért az afrikai szafari-tábort nem úgy képzelem el, hogy négy fűkunyhó le van dobva egy szikkadt mező közepére, ahogy sarkköri állomásból is jobbat össze lehetne dobni szerintem százezer forintból az Obiban. Még ha ez csak az első évad is a háromból (fixen három, tavaly elkaszálták), amiben még dominál a rejtélyesség és az elszigetelt esetek, és ahogy mondtam, a csapat vizsgálati módszerei is meglehetősen házibarkácsak, ennél akkor is többet kellett és lehetett volna szerintem mutatni, hogy például olyan rosszul montázsolnak a jelenetekre mindenféle fenyegetően néző állatokat, hogy azok csaknem leesnek a képernyőről. Színészek között pedig Nora Arnezeder (Chloe) tűnt igencsak rossz választásnak, aki rémesen túljátszott majdnem mindent a tágra nyitott őzikeszemeivel meg a dühös pontyra emlékeztető tátogásával.

Még a sorozatdömping hajnalán, a 2000-es évek környékén talán újszerűnek hatott volna egy ilyen sorozat, de azóta azért jócskán eltolódtak az ingerküszöbök. Az alapsztori nem rossz, de látszik rajta, hogy kínosan kevés pénzből készült, a Zoo minden elemére kiterjedően, ami alapból nem lenne hátrány, de egy magát kvázi nyomozós katasztrófafilmként eladni próbáló sorozatot elevenen képes felfalni, ha ennyire kilóg belőle a lóláb. A további évadok képeiből azért láttam, hogy van még potenciál az emberek vs állatok meccsben (meg hát kb. a TWD is hasonlóan indult, aztán hova nőtte ki magát)... de ez most nem volt több közepesnél.

6/10
.

.
The Wall




Nem lehet senkinek meglepő, hogy az USA iraki és afganisztáni katonai akciói kimeríthetetlen források a hollywoodi filmekhez, de az már engem kicsit meglepett, hogy dömpingszerűen futottam bele ezekbe mostanában, nem csak a múltkori Mine-ra gondolva itt, hanem a "kis-topikban" levő Sand Castle-re és a Megan Leavey-re is. A The Wall ezek közül a Mine-hoz áll legközelebb, meglehetősen hasonló alaphelyzettel, ami egy új elem miatt mégis emlékezetesebbé tudott válni.

Két amerikai mesterlövész, Isaac és Matt aszalódik a forró iraki napsütésben már csaknem egy napja. Vészhívásra érkeztek ki egy épülő kőolajvezetékhez, de már csak lemészárolt munkásokat és biztonságiakat találták a helyszínen, tisztes távolból, távcsövön keresztül próbálva felderíteni a környéket, hogy a támadók még errefelé lehetnek-e. Aggodalmukra leginkább egy régi, romos ház egyetlen megmaradt kőfala ad okot, ami mögött akár meg is bújhat valaki, csak arra várva, hogy a halottakhoz próbáljon valaki közelíteni. De mert érkezésük óta nem láttak mozgást, Matt türelmetlenségből úgy dönt, jobb lenne menniük, úgysincs ott senki, akármeddig várhatnak. Közelebb érve a halottakhoz feltűnik nekik, hogy az áldozatok mindegyikével fejlövés végzett, és elég gyorsan ahhoz, hogy senkinek ne legyen ideje elmenekülni... de amire megfogalmazódik bennük, hogy a támadó egy profi mesterlövész volt, már késő, Mattet le is teríti a fickó, és a segítségére siető Isaac is kénytelen menekülőre fogni, így is golyóval a combjában vetődik be az elmúlt órákban figyelt kőfal mögé. A fal, ami mögött a fegyverest sejtették, most az egyetlen fedezék Isaac és az iraki mesterlövész között, és bár várható, hogy ha nem jelentkenek, küldenek valakit a megmentésükre, de korántsem biztos, hogy a faltól mindössze pár méterre levő rádió nélkül ez azelőtt megtörténne, hogy ő és Matt elvéreznének.

Így már látható, hogy az alapvető különbség a The Wall és a Mine között, hogy amíg az egy meglehetősen statikus helyzetből próbált feszültséget csiholni, és az egyetlen ellenfél az alacsony valószínűségtől való félelem, itt még a helyhez kötöttség ellenére is sokkal dinamikusabb a szituáció. Ott az egy mellékszereplő egy segítő volt, még ha inkább csak bölcseleteivel fárasztotta is Mike-ot, aki alapvetően magára volt utalva a környezetéből érkező veszedelmekkel szemben, itt villámgyorsan egy játszma alakul ki halálos ellenfelével párban, amiben már a kezdetektől Isaac áll vesztésre, ő az, akit jobban sürgeti az idő. Külön jó, ahogy Isaac és a később Jubaként bemutatkozó iraki megtalálják a módját a kommunikációnak, így nem csak néma taktikai hadviselést folytatnak, amit csak néha törnek meg Isaac fájdalmas nyögései vagy a lövések hangja (amiknél egyébként külön jó, ahogy a golyók szó szerint a semmiből érkeznek, és csak néhány másodperc múlva követi őket a dörrenés). Verbális és mentális hadviselés ez, hazugságokkal, megtévesztéssel próbálva gyengíteni az összpontosítást, elterelve a másik figyelmét, ahogy Isaac próbál mindent bevetni a túlélés érdekében. Kicsit talán feleslegesnek tűnt a szemléltetés, ahogy a srác a porba rajzolva a képleteket próbálja kitalálni, hogy hol lehet Juba, de maga az ötlet nagyon tetszett, később pedig a vizespalack és a rádió megszerzése, valamint Matt kimentése is újabb és újabb ötleteket kíván tőle.

Mondhatom, hogy talán külön szereplője a filmnek a fal, ez a mindössze pár méter hosszan, másfél méter magasságban álló kőrakás, ami ingatagságával többször is nehéz helyzetbe hozza Isaacet (például amikor a terep jobb belátásához a srácnak ki kell szednie pár követ, de minden mozdulatot meg kell gondolnia, nehogy ledőljön az egész), és Juba is félelmetes pontossággal találja el időnként azokat a pontokat, amikkel egyre tovább gyengíti a falat, egyre kisebb védelmet jelentve Isaac számára. Jubának (Laith Nakli) ugyan csak a hangját halljuk, de így is kitűnik, hogy egy intelligens ellenfélről van szó, Isaac néha csak szerencsével tud átlátni egy-egy trükkjén, aki meg Aaron-Taylor Johnson alakításában sebzett, csapdába esett farkasként másfél órán át fetreng a porban, minden erejét, elszántságát és a kiképzés során tanultakat próbálva felhasználni a láthatatlan, de folyamatosan az agyába bemászni próbáló ellenféllel szemben. Hogy a film ennyire pörgős és érdekes lett, talán nem is a forgatókönyvírónak köszönhető, aki eddig igazán csak a számomra meglehetősen gyenge Iron Fist segédírói posztját tudja felmutatni referenciaként, a rendezői székben viszont az a Doug Liman ült, akinek olyan filmeket köszönhetünk, mint az A holnap határa, a Mr. és Mrs. Smith vagy a Bourne-rejtély.

Bár annak is megvolt a feszültsége, ahogy Mike a Mine-ban leginkább önmagával volt kénytelen harcolni, a kitartását véve leginkább igénybe, Isaac és Juba párviadala, mind fizikailag, mind szellemileg is próbálva a másik fölébe kerekedni, egy hasonlóan szűk területre szorulva is izgalmasabb volt minden szempontból; kicsit úgy, mint ahogy a sakk is érdekesebb, ha ellenfél is van hozzá.


8/10
.

Niwrok írta:

.
Insidious: Az utolsó kulcs


Ha választani kell a cselekmény nélküli, de hangulatos riogatás, és a jobb háttérsztorival megtámogatott, de amúgy elég laposka ijesztgetés között, akkor csak azért billen a mérleg az utóbbi, azaz a Last Key felé, mert az évek alatt megkedveltem a Spectral Sightings tagjait, és jobban érdekel, milyen kalandokba bonyolódnak, mint hogy kétezredszer valami rám hozza a frászt, ha már a régi hangulatot úgysem várhatom, hogy bárki visszahozza. Pedig ez a rész szerintem felejthetőbb, jellegtelenebb, mint az előző volt.


6,5/10
.

Most néztem csak, eddig mindegyik Insidious részről bővebben megemlékeztem, de sajnos erre most nem fog sor kerülni...

A végeredményben mindenképp egyet értek veled, nálam is kb ennyire jön ki, hozzátéve, hogy úgy istenigazából sosem fogott meg ez a franchise. Bírom a szellemes filmeket, szerintem azok tudják a legjobban a frászt hozni a nézőre, mégis, itt mindig volt valami, ami kizökkentett a hangulatból (többnyire ugye a pirosfejű, de esetünkben a két idióta szellemvadász viszi a prímet)... Ez az epizód az elején nagyon jó volt, a kislány Elise lenyűgöző casting a szerepre. Eleve, amíg gyerek van egy horrorban, az valahogy mindig ad plusz töltetet neki, az '53-as események nagyon jók voltak, talán csak az apát nem tudtam akkor még hova tenni.

Aztán, ahogy Elise visszamegy a két hülyével, számomra kettészakdt a film: rettentően idegesített a kényszeredett csajozásuk, az egész lényük. Az Odaátban is volt ilyen, de ott a sorozat színes stílusa elbírta, itt roppant mód kilógott a lóláb általuk. A szellemes jump scare jelenetek jók voltak, a legelsőnél tényleg meg is ijedtem (a háttérben elfutó valaminél), de a többi is működött - akkor is, ha azért néha kiszámítható volt. Jó volt, ahogy felépítették a nő történetét, a képességeit, jó volt a szülői ház - a baj, hogy egyre nagyobb a káosz a fejemben az Insidioussal kapcsolatban. Igaz, nem néztem újra a korábbi részeket (lehet, hiba volt), de ha eddig az apáca volt a főgonosz szellem, akkor mi ez a röhejes kulcsos démon? A végén beköszönő Darth Maulról ne is beszéljünk... Tudom, hogy jön az Apáca, de akkor is.

Amúgy, nem volt ez rossz, de túlságosan maradandó sem. Egy a mai tucathorrorok közül, néha megijeszt, vannak jobb pillanatai, így, hogy egy franchise negyedik fejezete, így elmegy - de ha ezt önállóan kéne nézni, vagy ezt látom elsőre, nem sok maradna meg belőle. Egy kis befosás, idétlen humor, meg egy jó gyerekszereplő.


.

Niwrok írta:

.
The Wall

Bár annak is megvolt a feszültsége, ahogy Mike a Mine-ban leginkább önmagával volt kénytelen harcolni, a kitartását véve leginkább igénybe, Isaac és Juba párviadala, mind fizikailag, mind szellemileg is próbálva a másik fölébe kerekedni, egy hasonlóan szűk területre szorulva is izgalmasabb volt minden szempontból; kicsit úgy, mint ahogy a sakk is érdekesebb, ha ellenfél is van hozzá.


8/10
.

Ez is érdekel, jegyzem. Köszi!


.

R2-D2 írta:

Niwrok írta:

.
Insidious: Az utolsó kulcs


Ha választani kell a cselekmény nélküli, de hangulatos riogatás, és a jobb háttérsztorival megtámogatott, de amúgy elég laposka ijesztgetés között, akkor csak azért billen a mérleg az utóbbi, azaz a Last Key felé, mert az évek alatt megkedveltem a Spectral Sightings tagjait, és jobban érdekel, milyen kalandokba bonyolódnak, mint hogy kétezredszer valami rám hozza a frászt, ha már a régi hangulatot úgysem várhatom, hogy bárki visszahozza. Pedig ez a rész szerintem felejthetőbb, jellegtelenebb, mint az előző volt.


6,5/10

A baj, hogy egyre nagyobb a káosz a fejemben az Insidioussal kapcsolatban. Igaz, nem néztem újra a korábbi részeket (lehet, hiba volt), de ha eddig az apáca volt a főgonosz szellem, akkor mi ez a röhejes kulcsos démon? A végén beköszönő Darth Maulról ne is beszéljünk... Tudom, hogy jön az Apáca, de akkor is.

A'sszem itt tényleg kis kavarc van ... már eleve ott, hogy kevered a két, eddig elkülönült franchise-t .

Az Apáca a Conjuring-világban van, ahogy Annabelle, a Crooked Man, meg a még talán készülő többiek, amiket Warrenék személye köt össze. Ebben a világban például nincs a kékes fénnyel világító szellemvilág, csak néha Lorraine Warren átnéz bele.
Az Insidious ezzel szemben Elise és a Szellemvadászok triójáé, és bár idővel összeköthetik a két halmazt, de eddig ilyen nem volt. Aki hasonlított innen az Apácára, az a fátylas vénasszony volt, aki Josht kergette, és aki végül Elise végzete lett/lesz, azért bukkan fel időnként a látomásaiban, mint az elkerülhetetlen jövő... A kulcsos egy teljesen külön démon, aki kezdetben a halálraítéltek szenvedésén élősködött, és abból erőt merítve őrjítette meg azokat, akik a fészke közelében laktak.

A kapcsolat a Conjuring-filmek és az Insidious-filmek között eddig szerintem csak technikai, azaz hogy Wan kezdte mindkettőt, az ő stábja csinálja, meg hogy azonos a produkciós iroda.
.

Niwrok írta:

A'sszem itt tényleg kis kavarc van   ... már eleve ott, hogy kevered a két, eddig elkülönült franchise-t   .

Az Apáca a Conjuring-világban van, ahogy Annabelle, a Crooked Man, meg a még talán készülő többiek, amiket Warrenék személye köt össze. Ebben a világban például nincs a kékes fénnyel világító szellemvilág, csak néha Lorraine Warren átnéz bele.
Az Insidious ezzel szemben Elise és a Szellemvadászok triójáé, és bár idővel összeköthetik a két halmazt, de eddig ilyen nem volt. Aki hasonlított innen az Apácára, az a fátylas vénasszony volt, aki Josht kergette, és aki végül Elise végzete lett/lesz, azért bukkan fel időnként a látomásaiban, mint az elkerülhetetlen jövő... A kulcsos egy teljesen külön démon, aki kezdetben a halálraítéltek szenvedésén élősködött, és abból erőt merítve őrjítette meg azokat, akik a fészke közelében laktak.

A kapcsolat a Conjuring-filmek és az Insidious-filmek között eddig szerintem csak technikai, azaz hogy Wan kezdte mindkettőt, az ő stábja csinálja, meg hogy azonos a produkciós iroda.
.

Jéééé... tényleg!!!


Köszi, valóban a fátylas öregasszony nekem = apáca...

Mindegy, köszi az infót, ha egyszer majd újranézem (van rá esély), letisztul ez is. Ettől függetlenül, mint film nem volt akkora durranás.

.

Niwrok írta:

Pókember - Hazatérés


"Hazatérés"... hirdeti már a címével is a 2000-es évek harmadik Pókember-rebootja, és többszörösen is hazatérés ez. Nekem mondjuk olyan nagy bajom az eddigiekkel sem volt (legalábbis maradandó károsodást nem okoztak, némelyiken meg még jól is szórakoztam), de azt kell mondanom, a nagy jogi kavarásban a 20th C. Fox-szal ellentétben a Sony legalább belátta a nullszaldós előző Csodálatos Pókember után (aminek a kb. harmada azt a harmadik részt készítette elő, ami így el sem készült), hogy van az a pénz, amiért Pókembert végre visszaengedik a Marvelhez, és bekerülhet a Bosszúállókba.

Na, Niwrok, erre varrj gombot! Ezt is megnéztem... a Te és TM hathatós ajánlására, kizárólag Tom Holland miatt...  

Niwrok írta:

Az új Pókember is hasonló sablonokból építkezik, mint a testvérfilmek (leszámítva a film egyetlen meglepőnek szánt fordulatát, ami inkább erőltetett lett, mint váratlan), viszont a két új karakter és megformáló színészeik tudnak annyi energiát beletenni, hogy a nosztalgiával és az átkötésekkel karöltve kiemeljék az utóbbi néhány, az unalomtól és az üres poénkodástól néha megkeseredett Marvel-mozi közül. Mondjuk M.J. lehetett volna kevésbé idétlen, de az még kijavítható a következő részben...

8/10

Teintve, hogy a Superman mellett az összes filmes képregényfigura közül Pókembert rühellem leginkább, elég nagy szó, hogy belevágtam ebbe a kalandba... összességében nem bántam meg, mert egy valóban szórakoztató valamit kaptam, sőt, nekem messze ez az eddigi legjobb Pókember mozi (eddig csak a Sam Raimi féle első résznek a kétharmadát láttam    ) - igaz, a közepe táján itt is megfordult a fejemben, hogy kikapcsolom és hagyom a francba az egészet. Végül is nem tettem, mert mindg volt valami, ami átlendített a holtponton - zömében persze az a humor, az az pozitív attitűd, ami a filmet jellemezte. Nem kevésszer éreztem úgy, mintha a Deadpoolban lennék, a film sok elemében megidézi azt - kb ilyen lett volna az, korhatár nélkül.

Jó volt az eleje, ahogy kapcsolták a Civil Warhoz, jó volt, ahogy Parker gyerekként többet akar. Ahogy fedezi fel magát és a ruháját, ahogy alakul az egész élete a suliban. Igaz, hogy a közepe egy gimis tinifilm szintjére süllyed, de ez is jobb nekem, mint a Keselyű néven röpködő Birdman... ezekben a filmekben általában mindig az ilyen főgonoszokkal van bajom. Viszont... arra nem számítottam, hogy képesek lesznek meglepni vele kapcsolatban, az egy hatalmas plusz pont a filmnek. Aztán az, hogy utána Peter miért csinálja azt, amit csinál, már nehezebb felfogni, a repülős jelenetsor meg teljes apátiába süllyesztett a mozi kapcsán: pont az ilyen jelenetek miatt nem voltam hajlandó korábban Pókember mozikat nézni.

Ha ez nem kapcsolódna szervesen a Bosszúállókhoz, ha nem lenne ennyire beépülve a MCU-ba, nem néztem volna meg: Tom Holland miatt, meg jópofasága miatt tetszett, de borzasztóan gáz az egész pókos-röpködős karakter maga. Pont, mint egy párduc, vagy hangya, vagy darázs. Vagy homokember, vízember meg a faszom tudja még milyen ember... Mindegy, láttam, pótoltam, néha jól éreztem magam rajta, de csak egy tucat az MCU filmek között.


Nekem olyan 70 %


.

Niwrok írta:

R2-D2 írta:

12 majom S3

...nem mellesleg azt a Tanút, aki 1959-ben fogant, 2163-ban születik meg, 2007-ben, alig 10 évesen próbálják elkapni, majd egészen 1891-ig kell várni, hogy találkozzanak vele. Azt a Tanút, aki amúgy több kiváló hopponálási helyszín közbeiktatásával 1959-ben megsérül, megmentetik 2017-ben, hogy visszatérhessen a Titánra 2163-ban. Ezt olvasni is rohadt jó, nem átélni: igazi Kánaán ez az utazás, amiben még arra is van idő, hogy a jó emberekből rossz legyen, hogy testvérek egymás ellen forduljanak, hogy az eredendő gonosz mégse legyen az, és hogy a prófécia itt is hamis legyen. És végre van értelme a Tanú nevének is: hát mi más legyen egy időutazó, aki tanúja az emberiség történelmének???

A leírás fényében szinte kevésnek érzem azt a 8 pontot .

Sokadszor ígérem, mindig az orrom előtt is van, de tényleg meg fogom nézni, szerintem még valamikor a télen, akkor úgyis könnyebben megy a pótlás .
Most, hogy a régi sorozataim szinte mind lezárultak, kell is a vérfrissítés...

.

Vége a télnek... most már tényleg, jövő héten jön a tavasz.


.

R2-D2 írta:

Niwrok írta:

Pókember - Hazatérés

Az új Pókember is hasonló sablonokból építkezik, mint a testvérfilmek (leszámítva a film egyetlen meglepőnek szánt fordulatát, ami inkább erőltetett lett, mint váratlan), viszont a két új karakter és megformáló színészeik tudnak annyi energiát beletenni, hogy a nosztalgiával és az átkötésekkel karöltve kiemeljék az utóbbi néhány, az unalomtól és az üres poénkodástól néha megkeseredett Marvel-mozi közül. Mondjuk M.J. lehetett volna kevésbé idétlen, de az még kijavítható a következő részben...

8/10

Tekintve, hogy a Superman mellett az összes filmes képregényfigura közül Pókembert rühellem leginkább, elég nagy szó, hogy belevágtam ebbe a kalandba... összességében nem bántam meg, mert egy valóban szórakoztató valamit kaptam. Jó volt az eleje, ahogy kapcsolták a Civil Warhoz, jó volt, ahogy Parker gyerekként többet akar. Ahogy fedezi fel magát és a ruháját, ahogy alakul az egész élete a suliban. Igaz, hogy a közepe egy gimis tinifilm szintjére süllyed, de ez is jobb nekem, mint a Keselyű néven röpködő Birdman... ezekben a filmekben általában mindig az ilyen főgonoszokkal van bajom. Aztán az, hogy utána Peter miért csinálja azt, amit csinál, már nehezebb felfogni, a repülős jelenetsor meg teljes apátiába süllyesztett a mozi kapcsán: pont az ilyen jelenetek miatt nem voltam hajlandó korábban Pókember mozikat nézni. Ha ez nem kapcsolódna szervesen a Bosszúállókhoz, ha nem lenne ennyire beépülve a MCU-ba, nem néztem volna meg: Tom Holland miatt, meg jópofasága miatt tetszett, de borzasztóan gáz az egész pókos-röpködős karakter maga. Pont, mint egy párduc, vagy hangya, vagy darázs. Vagy homokember, vízember meg a faszom tudja még milyen ember... Mindegy, láttam, pótoltam, néha jól éreztem magam rajta, de csak egy tucat az MCU filmek között.

Nekem olyan 70 %

"Birdmantól" én is baromira féltem, mert tudom, hogy Toomes milyen volt eredetileg, és a karjaival csapkodó, jelmezes nyuggerrel még engem is ki lehetett volna kergetni a világból. Azt viszont nem értem, hogy mivel kvázi emberi drónként gondolták újra, és a képességeit mind egy robotruha adta, az mennyiben lesz ennyire megvetés tárgya ... Hogy Peter úgy indul, hogy megmarja egy radioaktív pók, és attól lesz emberfeletti ereje, az még lehet hülyeség, de hát így indul a sztori, ennek lenyelése nélkül csak a köpet fog gyűlni, bármit is csinál szegény... de a röpködést például már az teszi hozzá, hogy a srác vegyész, és tud kotyvasztani magának hálót, meg ebben a filmben neki is van hi-tech hacukája.
A sztori is oké, tele van rétestésztával, töltelék nélkül, de a srác motivációin megint nem értem, mit lehet számon kérni, hiszen az egész film arról szól, hogy Stark, mint apafigura előtt bizonyítson, minden mást ez ír felül...

Akkor gondolom a Párduc nem mostanában fog jönni nálad... de ennyi fenntartással talán nem is baj...

.

R2-D2 írta:

Niwrok írta:

12 majom S3

Sokadszor ígérem, mindig az orrom előtt is van, de tényleg meg fogom nézni, szerintem még valamikor a télen, akkor úgyis könnyebben megy a pótlás .
Most, hogy a régi sorozataim szinte mind lezárultak, kell is a vérfrissítés...

Vége a télnek...  most már tényleg, jövő héten jön a tavasz.      

Sokadszor ígérem, mindig az orrom előtt is van, de tényleg meg fogom nézni...

.

Niwrok írta:

.
The Wall

Nem lehet senkinek meglepő, hogy az USA iraki és afganisztáni katonai akciói kimeríthetetlen források a hollywoodi filmekhez, de az már engem kicsit meglepett, hogy dömpingszerűen futottam bele ezekbe mostanában, nem csak a múltkori Mine-ra gondolva itt, hanem a "kis-topikban" levő Sand Castle-re és a Megan Leavey-re is. A The Wall ezek közül a Mine-hoz áll legközelebb, meglehetősen hasonló alaphelyzettel, ami egy új elem miatt mégis emlékezetesebbé tudott válni.

... a rendezői székben viszont az a Doug Liman ült, akinek olyan filmeket köszönhetünk, mint az A holnap határa, a Mr. és Mrs. Smith vagy a Bourne-rejtély.

Bár annak is megvolt a feszültsége, ahogy Mike a Mine-ban leginkább önmagával volt kénytelen harcolni, a kitartását véve leginkább igénybe, Isaac és Juba párviadala, mind fizikailag, mind szellemileg is próbálva a másik fölébe kerekedni, egy hasonlóan szűk területre szorulva is izgalmasabb volt minden szempontból; kicsit úgy, mint ahogy a sakk is érdekesebb, ha ellenfél is van hozzá.


8/10
.

El is felejtettem múltkor kérdezni: háborúra készülsz valakivel? Csak mert hogy ilyen filmdömping van nálad... igaz, ez totál hangulatfüggő, egyszer én is 4 napig tengeralattjárós filmeket néztem. Utána jó volt kimenni a szabad levegőre.

No. Köszi az ajánlást, ez qrva jó film volt!!! Minden igaz, amit írtál, az első perctől az utolsóig feszült és izgalmas, zseniális, ahogy kapcsolatba kerülnek, s bár folyamatosan elhangzik a filmben, Juba mit és miért csinál, valahogy az emberben mégsem tudatosul. Így a finálé rendesen megdöbbentő...

Rengetegszer eszembe jutott közben az A fülke, ahogy Juba próbálja zsarolni Isaacot, ahogy végül is a távcsővel kapcsolatban vallomásra bírja, az zseniális. Nagyon jó ritmusú és jól időzített e közben az "akció", ami gyakran csak abban áll, hogy Isaac mit talál ki szorult helyzetében, néha egy-két lövés (fal leomlása). A hangulat, környezet, a forró, homokos iraki sivatag nagyon jó, számomra legalábbis totál hiteles és hihető volt az egész. A dialógusok is zseniálisak - ha jól belegondolunk, a film ezekre épít -, hol viccesek (olyan katonai szopatósak), hol komoly társadalmi, kultúrális, politikai mondandóval rendelkeznek. Mindketten imádjuk a monodrámákat, ez egy nagyon jól sikerült darab: egy emberre fókuszálva, akinek a külvilág egy rádió, csupán párbeszédeken, koszon, poron, pánikon és haragon keresztül nyújt másfél órás izgalamas szórakozást. Majd meglátjuk, év végén az összesítéskor mire lesz ez elég.

Egy apró dolog, ami viszont elkerülhetetlen, ha írsz róla: még jobb lett volna, ha a fal mögé kerülésükről sem tudok semmit, tehát ha úgy ülök neki, hogy nulla információm van a mozival kapcsolatban. Így azért azt a bizonyos lövést is vártam az elején, talán jobb lett volna, ha az is sokkol - de hát ha meg nem olvaslak el és nem tudom, miről szól a mozi, akkor nem nézem meg. Mindegy, így is simán



80%


de talán ennek még föle is van nálam.



.