HomeCalendarGalleryGy.I.K.KeresésTaglistaCsoportokRegisztrációBelépés

Share | 
 

 Niwrok írásai 2.0

Go down 
Ugrás a következő oldalra : Previous  1 ... 20 ... 37, 38, 39 ... 43  Next
SzerzőÜzenet
Niwrok
Admin
avatar

Hozzászólások száma : 2698
Join date : 2012. Oct. 06.

TémanyitásTárgy: Terápia S3   Hétf. Feb. 19, 2018 8:04 pm

.
Terápia S3



"Lehet úgy élni, hogy az ember soha nem akad ki senkire, mert megérti mindenki problémáját?"


Még ha a magyar filmgyártás kezd is éledezni, a magyar sorozatgyártás még ennyi év után is nehezen lép ki a napi szappanoperák bűvköréből. A leginkább előremutató próbálkozások egyértelműen az HBO itteni stúdiójához kötődnek, még ha ezek jellemzően licensz keretében is készülnek. Az első, amiről ezek közül írtam itt, a Terápia volt, ami szerintem még mindig az egyik legigényesebben darab a palettán, és hogy szerintem mennyire, azt itt lehet visszaolvasni... Akik pedig nem szeretnének visszaolvasni, annyit azért felelevenítenék a koncepcióból, hogy napi sorozatként készült, hét-nyolc héten át ismerhető meg a részekből Dargay András pszichológus hétköznapjainak egy-egy kb. huszonöt perces szeletkéje. A hét egyes napjai ugyanahhoz a pácienshez tartoznak, és bár András életének eseményei is zajlanak közben, azokra is csak ezeken az "ablakokon" keresztül lehet rálátni.

Ezt pedig nekem, aki amúgy is érdeklődik a pszichológia iránt, gyakorlatilag megunhatatlan. Mert ne azt a fajta körbeülést tessék elképzelni ehhez, ahol mondjuk a szenvedélybetegek beszélgetnek arról, hogy nekik milyen rossz vagy milyen rossz volt gyerekként, hanem sokkal inkább egy páros nyomozós "játékot". Nyilván dramaturgiai szempontból is izgalmasabb, de egyben szakmai eredményesség szempontjából is fontos, hogy nem a fájdalom kibeszélése az elsődleges (sőt, a legtöbben arról győzködik a pszichológust, hogy velük semmi baj nincs... talán kedvetlenebbek mostanában, esetleg álmatlanságban szenvednek, vagy kicsit fáj a kezük, na bumm...), hanem az, hogy egy adott élethelyzetből vagy érzésből kiindulva közösen visszafejtsék, hogy annak milyen tapasztalatok vagy körülmények állnak, állhatnak a hátterében; hogy az illető miért érez úgy, ahogy. András vagy bármelyik pszichológus (a péntek András napja, akkor ő megy terápiára... bár elsőre ő is csak altatót szeretne felíratni) pedig jó esetben segít ehhez ráirányítani a figyelmet azokra a párhuzamokra, félmondatokra, hallgatásokra, témaváltásokra, sértődésekre vagy dühös mondatokra, azokra a kirakósokra, fogaskerekekre, amik fontosak lehetnek.

Mivel a keret adott (nem meglepő módon András fog beszélgetni a műsoridő 90%-ában a páciensekkel ill. a saját terapeutájával), így tulajdonképpen csak attól függ a hangulat, hogy mennyire érdekes eseteket sikerül feldolgozni bennük. Erről pedig az általam olvasottak szerint még a sorozat ötletgazdája is elismerően nyilatkozott a magyar stábot illetően, akik a legmélyebben hozzá mertek nyúlni az eredeti alapanyaghoz, és próbálták magyar viszonyokra adaptálni azt. Mindenesetre a hétfő Zsolté, egy huszonéves, jórészt a javítóintézetben felnőtt fiatalé, aki most is előzetesben ül gyilkosság vádjával, és akihez András volt tanítványa kér segítséget, mert úgy érzi, a fiú ártatlan, de erről valamiért nem beszél, még ha ez börtönnel is fenyegeti. Kedden egy negyves háziasszony, Krisztina érkezik a rendelőbe, aki akár a csalá... kapcsolaton belüli lelki bántalmazás állatorvosi lova is lehetne, ahogy a gyerekeik elköltözésével, a napi rutinból szabadulva egyre élesebben látja, hova is jutott a házassága, és abban mi az ő egyedüli szerepe. A következő napon Sándor története ismerhető meg (már amikor az öreg nem csak morog maga elé), arról, hogy a felesége halála után hogyan költöztették fel Pestre a fiáék magukhoz Székelyföldről, és mennyi fájdalommal jár számára a gyász és az az ismeretlenség és káosz, ami az új helyen körbeveszi. Csütörtökön Edit jön, aki abban vár támaszt, hogy a halálosan beteg, de tőle szinte mindenben különböző húga számára ő maga is támasz tudjon lenni.

Ahogy pedig eddig is volt, a legérdekesebb maga András, és az, ahogy az ő problémái visszatükröződnek a páciensek eseteiben; mert ahogy az első évadban központi téma volt a házasság(törés) vagy a másodikban a szülők és gyerekeik viszonya, úgy hoz a harmadik olyan témákat, mint a magány, a betegség, az öregedés és végül a halál. És bizony a suszternek a leginkább lyukas a cipője... A Judittal való válása, a gyerekeitől eltávolodása és Ágnes elköltözése után túlságosan egyedül maradt még az alakulófélben levő párkapcsolatával együtt is, mindehhez pedig szakmai válság, egy lehetséges betegség árnyéka és a már fent is említett álmatlanság társul. És hogy milyen zseniálisan épülnek egymásra az évadok, a múltból időnként felbukkanó arcoknál is sokkal érdekesebb, ahogy mindaz, amit András a terápia és egy gyermekkori ismerőse segítségével feltárt a szüleiről legutóbb, még mindig micsoda ellenállást és tagadást váltanak ki belőle, aminek most Ágnes frissen megjelent könyve a mementója, aminek egyik tanulmányában András felháborodva ismer magára, még ha a nevek mások is lettek. Eddig is tudható volt, hogy András -szakmai önérzetétől fűtve- sokkal nehezebb páciens, mint bárki, aki nála megfordul, nála még élesebbek azok a reakciók, amiket az ügyfelei egy-egy kényesebb vagy fájdalmasabb kérdés miatt nem akarnak piszkálni... de gyorsan egyértelművé válik, hogy Adél nem az, akit ezzel meg lehetne ijeszteni vagy hatni.

Látszik, ezek nem földtől elrugaszkodott, hagymázas témák, hanem a többsége nagyon is ott lehet bárki életében. Olyan tabutémák jelennek meg a négy páciensben, mint a betegség, a halál feldolgozása, a tradicionális nemi szerepek eltolódása egy családon belül, a lila foltokkal nem járó bántalmazások, egészen az olyan személyesekig, hogy mennyire működhet az a házasság, ahol a felek szexuális igényei gyökeresen eltérnek, vagy hogy az emberi kapcsolatainkban milyen szerepeket veszünk fel és miért. A tisztán őszinte emberi kapcsolat ugyanis ritka, mint a fehér holló, nem csak azért, mert "mindenki rejteget valamit", hanem mert mondjuk nem akarjuk terhelni a másikat a saját gondjainkkal, másrészt sok embernek szüksége van arra a kis illúzióra, hogy körülötte rendben mennek a dolgok... nem is mindenki akar tudni mindent. Indulásakor a Terápia ki nem mondott célja lehetett, hogy magát a terápiát ezekért elfogadottabbá tegye, lehámozva róla pár előítéletet, hogy például nem lesz attól valaki rögtön "dilinyós", hogy "dilidokihoz" jár, és hogy nem automatikusan "nyafogás", "panaszkodás" vagy "árulkodás" beszélni arról, mit gondolunk a másikról vagy mit érzünk iránta... ami talán nem is olyan nehéz, ha szem előtt tartjuk, hogy egy kölcsönösen őszinte baráti beszélgetés is képes lehet elérni, amit a terápia, mindössze a szakmai elmélet és tapasztalat nagyobb mögötte a kirakósok megtalálására és összeillesztésére.

Lehet, hogy sokkal inkább beszéltem a Terápia pszichológiai hátteréről, mint magáról a Terápiáról, de azt hiszem, ezzel talán nagyobb kedvet tudok csinálni hozzá, mint ha szétspoilereztem volna, hogy kivel mi történik ebben a kb. 15 órában, amiknek a felfedezése éppen az egyik legfontosabb élményét adja ennek a sorozatnak. Így a végére inkább annyit, hogy ennél közvetlenebb, ennél hétköznapibb drámasorozat kevés akad, ami csak néha enged a krimi vagy a thriller-vonások csábításának... de éppen ezzel éri el, hogy a néző magára vagy a környezetére ismer benne. Keresve a lehetőséget, az ötleteket, hogy ő mit mondana egy-egy kérdésre vagy reakcióra pedig észrevétlenül is részesévé válik annak, ahogy egy dramaturg két ember beszélgetését megírta. Ez pedig egyedi élmény, de kétségtelenül nyitottság és türelem kell hozzá.


8/10
.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Niwrok
Admin
avatar

Hozzászólások száma : 2698
Join date : 2012. Oct. 06.

TémanyitásTárgy: Ferde ház / Crooked House   Szomb. Feb. 24, 2018 12:21 am

.
Ferde ház / Crooked House




Talán Agatha Christie születésének közeli évfordulója miatt, talán mert vagy huszonöt év után véget értek a tévét elárasztó Poirot- és Miss Marple-sorozatok, de az utóbbi néhány évben jó pár önálló feldolgozás készült a "Krimi Királynőjének" könyveiből. Nem csak a tavaly moziban vetített Gyilkosság az Orient Expresszen tartozik nálam ebbe a körbe, hanem a BBC minisorozata a Tíz kicsi négerből is, és ezek sorába állt most be a Ferde ház, amiből ráadásul talán ez az első feldolgozás.

"Ötből négy könyvnek a megírása munka, egyé élvezet... a Ferde ház pedig tiszta élvezet volt." - nyilatkozta Christie, és jó pár könyvének ismeretében sejteni is vélem, hogy ez miért volt így. Noha alapvetően krimiről van szó, hiszen gyilkosság történik benne, idővel több is, és a végén megnevezésre kerül a gyilkos, a Ferde ház mégsem az a klasszikus krimi, ahol a pipaszurkálót, a lerágott körmöket vagy a gyújtósokat vizsgálgatva deríti ki a híres detektív, hogy ki lőtte le a szabadnapos mosónőt. Sok esetben ugyanis ezek a krimik pszichológiai játékok vagy mikroszociológiai szatírák, hiszen egyetlen gyilkosság sem értelmezhető a motivációk kusza hálója nélkül, ahogy az általában a családi környezet nélkül sem, amiben megtörténnek, és ezek mellett lesz csak harmadlagos, hogy Mustár ezredes követte-e el késsel vagy Szilva professzor méreggel. Kapzsiság, féltékenység, bosszú, csalódás, szégyen vagy éppen pillanatnyi szeszély vezet el a morális gátak áthágásához, akár évtizedes mélységben gyökerezve, miközben az események nem egyszer morbid tükrét mutatják a képmutatásnak, ami Christie szerint láthatóan az angol magatartás kényszerű velejárója volt, ami nem válogat nem, kor, származás vagy vagyoni helyzet szerint. Christie pedig szívesen feszegette ezekkel vagy éppen a gyilkos személyével, a szemlélettel vagy a technikával az akkori krimik kereteit, elég talán csak annyit mondanom, hogy egyik főhőse egy cinikus falusi vénkisasszony.

A Leonides-család bemutatása pedig mindennek az esszenciája, ahogy valamennyire a másik két, fent említett film is az volt, bár sokkal közelebb álltak a nyomozós krimikhez, mint ez. Azzal ugyanis, hogy Sophia Leonides felkéri egy régi, románcnak indult ismerősét, Charlest, hogy segítsen még azelőtt kideríteni a nagyapja gyilkosának kilétét, mielőtt a rendőrség túl mélyre ásva felforgatná az egész családot, a film és a könyv túlnyomó részét egyetlen dolog teszi ki: a családtagok bemutatása. Ugyan van utalás a görög származású, a vendéglátóiparból meggazdagodó Aristide Leonides politikai és alvilági kapcsolataira, a gyanúsítottak között mégis a rokonok szerepelnek az első helyen, közülük pedig bárki hozzáférhetett a gyógyszeres szekrényhez, amiben a gyilkos fegyver lapult, az indítékot pedig részükről kipipálni látszik a végrendelet. Mégis, a titok nyitja inkább kereshető a családtagok személyiségében, akiket extrém módon elkényeztetett és személyiségben eltorzított a hatalmas vagyon, amivel Aristide Leonides szívesen élt és visszaélt, legyen az a fiatal özvegye, Brenda, a cégvezetést átvevő vagy a történészprofesszor fiai, Roger és Philip, vagy a feleségeik, Clemency és Magda, akár a sógornője, Edith... bárki. A Ferde ház ettől lesz inkább egy bizarr elmeszanatóriumi jegyzet, bemutatva, hogy micsoda alakokat képes kitermelni magából egy ilyen védett és szűk közösség az egész színpadiasságával egy békésnek tűnő angol udvarházban, akiknek semmilyen hóbort nem drága, akiknek mindig volt pénz mindenre, és akik nem is nagyon szoktak hozzá, hogy valaki nemet mond nekik valamire.

Az író/rendező Gilles Paquet-Brenner viszont sajnos nem először végez el úgy egy adaptációt, hogy ezeknek a finom, egymásra épülő rétegeknek az adagolása nem sikerül túl jól, nem tud igazi feszültséget csiszolni még ebből az eltorzult családból sem. Túlságosan leragadt ebben az esetben annál, hogy egy ilyen családban mindenkinek ripacsnak kell lennie (amit a színészgárda (Glenn Close, Gillian Anderson, Amanda Abbington, stb... a legkevésbé sem indokolna önmagában), és miközben egyre sorakoznak a jelenetek, amik másról sem szólnak, mint hogy milyen elk*rt család ez, ahelyett, hogy ezekre fektetett volna hangsúlyt, inkább a külsőségekre ment rá. Nem mondom, van egyfajta hangulata, ahogy a rokonok szobáit bejárva már azelőtt elég jó lenyomatot kap a néző a személyiségekről, mielőtt a lakók egyáltalán kinyitnák a szájukat; elhidegült, ráadásul most még külön gyanakvó családtagok révén mindenkinek saját szobája van (bár a kinézetük alapján szerencsésebb lenne talán a "kórterem" szót használni), amiknek a különbözőségétől könnyen olyan érzése lehet a nézőnek, mintha átléptünk volna egy térkapun egy másik világba. De az első sokk után ennek a varázsa elmúlt, és később inkább kínossá vált, ahogy a film vége felé a kislány táncával és a művészieskedő fényjátékkal próbálta meg érzékeltetni a Leonides-család beteges önmagába fordulását. Szintén nem tett jót nálam a filmnek, hogy sokkal több időt szán Sophia és Charles egymásra találásának, mint ami ilyen helyzetben szerintem indokolt lenne, de például voltak jobban sikerült részek is, a finálé például kínosan jellegtelen lett volna filmen a könyv cselekményéhez ragaszkodva, azt egészen pörgősre sikerült megcsinálni az autós üldözéssel.

A Ferde ház filmként kicsit éppen azokba a csapdákba sétált bele, amiket az Orient Expressz a balettáncos kung-fuval vagy a Tíz kicsi néger a látomásokkal elkerülni próbált, mégpedig hogy az efféle lélektani kriminek látványos kivetülését adja a belül zajló folyamatoknak... a rendező ugyanis itt ezzel csak a szobák és némi halszemoptika erejéig élt (hogy a háznak egy "ferde" hatást kölcsönözzön). Ettől a film kicsit régies, 80-as évek beli hatást kelt, amellett, hogy ennyi idő után már az irodalmi újítások sem ütnek akkorát, mint az írásuk idején. Ezen szempontok szerint a Ferde ház talán leginkább egy "tisztességes" feldolgozásnak tekinthető.


7/10
.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Niwrok
Admin
avatar

Hozzászólások száma : 2698
Join date : 2012. Oct. 06.

TémanyitásTárgy: Három óriásplakát Ebbing határában / Three Billboards Outside Ebbing, Missouri   Hétf. Feb. 26, 2018 12:31 pm

.
Három óriásplakát Ebbing határában / Three Billboards Outside Ebbing, Missouri




Miután Mildred majdnem egy év eltelte után sem kapott választ arra, hogy ki ölte meg brutálisan a lányát, Angelát, a helyi rendőrség oszlopos tagjain pedig nem is nagyon látja, hogy különösebben nyomoznának az ügyben, legalábbis ő nem kapott értesítést semmilyen fejleményről, szokatlan lépésre szánja magát: egy félreeső úton kibérel három hirdetőtáblát, és azokon három mondatban kiplakátolja a benne felgyűlt tétlenség és a tehetetlenség miatti minden keserűségét, név szerint is megemlítve, hogy a rendőrparancsnokot, Bill Willoughbyt tartja leginkább felelősnek ebben. Hiába alig használt az út, a helyi média természetesen felkapja a dolgot, ahogy a polgároknak is megvan erről a figyelemfelhívó akcióról a véleménye, két táborra szakítva a városka lakóit. Az egyik Mildred oldalán állva azt vallja, hogy rendőri túlkapásokkal és piti bűnözőkkel elfoglalva magukat a zsaruk félresöpörték Angela ügyét, a Bill ismerősei szerint viszont méltatlan ez a támadás a rend őrei ellen, különös tekintettel Bill családjára és egészségi állapotára. Minél inkább fokozódik Ebbingben a feszültség, minél többen és minél erőszakosabban próbálják Mildredet rávenni arra -akár a családtagjaira, a fiára is nyomást gyakorolva-, az amúgy is szabadszájú Mildred annál makacsabbul ragaszkodik hozzá, hogy a plakátok akár egy évig is a helyükön maradjanak, az elszabaduló indulatokat pedig ablakon kidobott emberek, kézfejbe álló fúrók és gyújtogatások szegélyezik...

Ritkán indít film akkora érzelmi atombombával, mint itt, azaz hogy a plakátok kikerülésével párhuzamosan már ott van a nézőben egy fiatal lány megerőszakolásának és megölésének sokkja, egy anya felfoghatatlan gyásza, és az indulat azok iránt, akik hónapokig mindezt megtorlatlanul, büntetlenül hagyták. A Három óriásplakátban ugyanakkor éppen az az igazán zseniális, hogy egyik oldalon még rápakol erre az érzelmi megterhelésre (hadd utaljak itt arra a jelenetre, ami Angela és Mildred utolsó találkozását eleveníti fel), a másik serpenyőbe olyan jeleneteket rak, amin tényleg lehet felszabadultan nevetni (pl. Mildred beszólásain), még ha kicsit fekete is az a humor, és mindezt sikerült többszörösen, egészen váratlan fordulatokkal körbehurkolni egy olyan szereplőgárdával, olyan rokoni és emberi kapcsolatokkal, amiben még a legellenszenvesebb figurának sem lesz igazán fekete-fehér a megítélése. Nem is Willoughby parancsnok volt ebben nekem az élenjáró, bár az ő tragédiájuk bemutatása is kimagasló (kiemelve a felesége, Anne útját az ajándékboltba), hanem a helyettese, Dixon, aki írdatlan, agresszív, bunkó seggfejből lesz egyre inkább szánnivaló, később pedig annál is több, megmutatva például azt, hogy akár pár kijózanító, de támogató szó mennyire meg tudja változtatni az ember viselkedését... és emiatt -bár részemről Frances McDormand és Woody Harrelson is példásan hiteles és drámai, Oscar-jelölést érő alakítást tudhat magáénak-, ha ebből a filmből kéne választanom, akkor én mégis Sam Rockwellnek adnám az arany szobrocskát.

A keserédes nevetéseken és az érzelmesebb perceken túl amik igazán megfogtak a három Óriásplakátban, azok a városiak közti pozitív kapcsolatok megnyilvánulásai voltak. Alapból a történetről hallva nekem adta magát az érzelmi háttér, hogy itt a városlakók közti közöny lesz a központi téma, kvázi hogy a rendőrök hogyan terrorizálják Ebbinget, és ennek keretében hogyan fenyegetik és bántalmazzák a lakókat, hogy az ezen tevékenységüket közszemlére tevő, arra a figyelmet felhívó plakátok eltűnjenek, és hogy ezzel a status quoval hogyan veszi fel a harcot egy gyászoló anya. Vannak persze ilyenek is, de minél jobban halad előre a történet, annál gyakrabban vannak a szereplőknek olyan megnyilvánulása, hogy minden sérelmük, haragjuk és ellenségességük csak a felszín, és ezeken túllépve ők ugyanazok a kisvárosiak, akik évtizedek óta egy közösséget alkotnak. Akiknek az életében hét hónapja történt egy feldolgozhatatlan tragédia, és ez sok indulatot szül, de az igazán fontos helyzetekben reflex-szerűen visszavedlenek azzá az ebbingivé, akik Angela halála előtt voltak. Akik tudnak egymás ügyes-bajos dolgairól, akik sokszor megálltak beszélgetni a boltban, akik talán egy iskolába jártak, és akik ezek következtében aggódnak egymásért, törődnek egymással. Már Mildred és Bill kihallgatószobai beszélgetésénél is ezt éreztem, később annál az öniróniánál, ahogy a plakátok sorsa alakult, de legjobban a narancsleves jelenet marad meg bennem.

De azért a kiváló érzelmi és hangulati hullámvasút mellett is kitűnt egy-két hiba, ami a sztorit illeti. Az egyik, hogy akadtak olyan jelenetek, amik sokat nem tettek a dologhoz, a gördülékeny, fordulatos és magával ragadó történet mellett erőltetett törések voltak, a játékidő fényében pedig akár feleslegesnek is mondhatók. Nekem leginkább a szarvasos kitérő volt ilyen, főleg mert annál a jelenetnél mindennél jobban elterelte a figyelmem, hogy a szarvas (vélhetően CGI) milyen elképesztően ronda, az egész szinte leesett a vászonról, de például a randijelenetet a végén is lehetett volna egészségesen rövidre vágni. A másik kiemelkedő negatívum meg egy karakter volt, a fickó a polcelán nyúllal, akinek az amúgy motivációk terén kiválóan felépített filmben feltűnően nincs semmi szerepe és indoka, azt az egyet leszámítva, hogy amikor már a legkevésbé Angeláról szól a dolog, akkor továbbrúgja a cselekményt, majd annak folyományaként egyfajta lezárással szolgáljon... de ez így nekem egyáltalán nem jött be, mert az időnkénti groteszkségében is jól felépített sztoriban csalódás volt minden, amit csinált, ahogy viselkedett.

Az író/rendező Martin McDonagh már az Erőszakikkal letette a névjegyét, kialakítva a maga kis rajongótáborát, de a szélesebb elismertséget talán a Három óriásplakát hozza majd meg neki. Nekem annyira sem az, sem az A hét pszichopata és a si-cu nem jött be, ennek a filmnek viszont a pár jelenetén és a hosszán kívül minden elemében volt valami különleges, valami jó, egészen kiemelkedő pillanatokkal is, amiért az eddig látottak közül ennek szurkolok a legszívesebben az idei Oscar-mezőnyből.


8,5/10
.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Niwrok
Admin
avatar

Hozzászólások száma : 2698
Join date : 2012. Oct. 06.

TémanyitásTárgy: Szólíts a neveden / Call Me by Your Name   Vas. Márc. 04, 2018 9:04 am

.
Szólíts a neveden / Call Me by Your Name




Mivel holnap hajnalban Oscar-gála, és mert szokás szerint a bővebb vélemények vagy a moziajánlók között a Legjobb film kategória jelöltjeinek majdnem minden filmjéről megemlékezett kis közösségünk, úgy "illik", ha ezúttal is teljes lesz a kör. Csak jelen írás tárgya maradt ki, és mert tavaly -mint győztesről- a Holdfényről is én írtam, hallgatólagosan ez is rám jutott  Wink ...

A nyarakat a Garda-tó melletti villájukban töltő Perlman-család tagjai a szokásaiknak megfelelően hat hétre vendégül látnak egy végzős egyetemistát egyfajta ösztöndíjként, melyhez afféle fizetségként titkári-munkatársi feladatok is társulnak Dr. Perlman mellett. Az idei kiválasztott Oliver közvetlen stílusával a szülők, sármos, magas, atletikus megjelenésével pedig a környékbeli lányok kedvence lesz, egyedül Elio, Perlmanék 17 éves fia tartja tolakodónak és harsánynak a viselkedését. Ahogy aztán egyre több időt töltenek együtt, körbevéve nyári forrósággal és az antik kultúra szépségeivel, és ahogy Elio egyre inkább felfedezi, hogy mennyi közös van bennük Oliverrel, úgy enyhül meg irányába. Kezdetben barátok lesznek, de Elionak egyre erősebb érzelmei támadnak Oliver felé, és kamaszként nem nagyon tudja, hogy ezek mennyire találnának megértésre, főleg viszonzásra Oliver által.

A véleményemre rávezetésként azt hiszem le kell futnom egy talán szükségtelen, de fontos tiszteletkört. Igen, ahogy a Holdfény, ez is egy "alternatív szexuális irányultságú", egészen pontosan egy biszexuális kamaszfiúról és a kapcsolatairól szól, amiről minden előítélet nélkül is azért minimum feltételezhető, hogy pluszpontot szokott jelenteni az Akadémia jelöléseinél. Ha még hozzáteszem, hogy ahogy annál a szereplők bőrszíne még egy pipát jelenthetett a "sarkalatos témaválasztások" között, úgy itt a nyakláncon hordott Dávid-csillagok teszik ezt meg, rögtön el is lehet könyvelni ezt a filmet a legnagyobb esélyesként vagy a legmegvetettebb páriaként, igény és beállítottság szerint. Én azonban a magam lehetőségeihez mérten akkor és most is próbáltam a filmtől egy lépést hátrálni, és nem az alapján megítélni vagy elítélni a Szólíts a nevedent, hogy mennyire "bátor", "célzott", vagy éppen sokak által visszataszítónak tartott a témaválasztása, hanem ahogy szoktam, hogy egyébként filmként mit ad nekem. Ebben pedig, mivel sok a hasonlóság bennük, és viszonylag közel láttam a kettőt egymáshoz, még így is óhatatlanul adta magát a Holdfény összehasonlítási alapként. Ott ugyanis Chiron családi viszonyai, a környezeti ingerekre alkalmazkodásként a szeretethiányra és a vágyott kötődésre adott reakciók, a személyiségének alakulása, és az évtizedes ugrásokkal bemutatott sorsa nekem önmagában is érdekessé tették a filmet, így most az volt az elsődleges kérdésem, hogy lesz-e ilyen, találok-e ilyet a Szólíts a nevedenben is.

A válaszom az, hogy részben igen. Bár ez a film sokkal szorosabban kapcsolódik a szexualitás témájához, mint a Holdfény, egyben elég részletesen és összetetten mutatja be a film azokat az ingereket és hatásokat, amik Elioban lecsapódnak. Ott van a tanácstalanság forrása például az apja munkájában, aki az antik görög és római kultúra avatott szakértője, Elio pedig láthatóan sok művészeti, filozófiai művet látott és olvasott ebből a korból, amikor férfiak közötti kapcsolatnak, test és szexualitás ábrázolásának egyenesen hagyománya volt. Ott van az anyja által felolvasott, az idealizált szerelemről szóló középkori történetekben. Ott vannak azokban az egyetemi és társasági körökben, aminek a megtestesüléseként Perlmanékhoz különös vacsoravendégek érkeznek egyik este. Ott van Elio zárkózott személyiségében, aki talán barátkozik a korabeli srácokkal és lányokkal, de igazán a könyvekben és a klasszikus zenében éli meg magát. Meg persze ott van abban, hogy Elio agyát vélhetően előtte sosem tapasztalt mennyiségű hormon önti el, és nem is nagyon tud velük mit kezdeni azon a vágyon kívül, hogy kb. mindent szeretne megdugni, ami mozog... néha meg azt is, ami nem. Ezekhez jön hozzá, hogy csak sejthető, hogy milyen utat járt be és éppen hol tart az ezirányú érzelmek megítélése a halálos bűntől az elmebetegségen és a tűrt titok-léten át az elfogadottságig vezető úton a 80-as évek Olaszországában, amikor és ahol a történet játszódik. Nekem úgy jött le, hogy ebben a környezetben, a vélt előítéletek, a lassú puhatolózás és az egymás érzelmeire ráhangolódás mentén Elio és Oliver kapcsolata hitelesen, a maga természetességében alakul úgy, ahogy. Nem ragadnék le ott másokhoz hasonlóan (azért pár írást elolvastam a filmről utólag), hogy ezek most milyen tiszta és őszinte érzelmek, de kétségtelenül megkapó volt annak az önfeledtségnek a bemutatása, ahogy ők ketten ebben a mindössze egynyárinak ígérkező románcban oda tudtak lenni egymásért, és miközben rövidre szabott idejükben ők a világot jelentik egymásnak, mellettük az is, ahogy a körülöttük "keringő" embereket bemutatták. Szépen illeszkedett ebbe a történetbe, sokat hozzátett Marzia, akivel Elio szintén próbál összejönni a film során (még amikor távolságtartóbb Oliverrel), illetve a Perlman-szülők is, sokáig érdekes találgatásra adva okot azt illetően, hogy mennyit tudnak Elio vonzalmáról Oliver iránt, és fordítva, míg a végén ezt Mrs. Perlman pár mondata, a vasútállomásról hazafelé tartó autóút, és Perlman professzor nagymonológja elég szépen helyretette.

Nekem azok voltak a Szólíts a neveden legjobb jelenetei, amik nem akarták "túlmagyarázni" ezt az egészet. Azokban átjöttek a kétségek, az érzelmek és a felfedezés bizonytalansága, amikhez tökéletesen passzoltak a színészek alakításai; közülük az Eliot alakító Timothée Chalamet külön jelölést is kapott Legjobb férfi főszereplőként... és én a látott színészekből neki is adnám, bármennyire nagyra tartom Daniel Day-Lewist, vagy bármilyen jól is sikerült Gary Oldman átlényegülése Malaccá. Hangulatos színfoltja és eszköze a filmnek a korszak megidézése, ami leginkább a rádióban és a diszkóban felhangzó slágerekben mutatkozott meg, de nekem sokat hozzátett az egész itáliai háttér az épületeivel és a művészetével. De ebből gondolom kiderült, hogy voltak olyan jelenetek, amik viszont "túlmagyaráztak". Mondjuk azzal, hogy általános csapdaként tapasztalom az ilyen típusú filmekben, hogy férfi és férfi kapcsolatát valami magasztosabbnak, teljesebbnek, röviden idealizáltabbnak mutatja, mint a férfi-nő szerelem általános ábrázolása... szerintem ezekben is gyökereznek az ilyen filmek "reklámnak" minősítései, vagy az olyan morbid viccek, hogy ez idővel kötelező lenne. Annak például, hogy a tóból kiemelt bronzszobornak és a később bemutatott művészettörténeti diavetítésnek van egy elég éles áthallása az ókori kultúrák férfi-férfi kapcsolataira, részemről remek kiegészítő eleme lett a cselekménynek és a hangulatnak... az meg, amit Elio művel azzal a szerencsétlen gyümölccsel, az ezt követő eseményekkel együtt egyszerre volt nekem feleslegesen művészieskedő, bizarr módon perverz, egyben kínos és nevetséges... vagyis mindaz, ami NEM nagyon volt a film előtte, a meleg-téma ellenére sem. Komolyan mondom, a film egyik érzelmi csúcspontjának szánt jelenetet sikerült végignevetnem...

Figyelem, csak 18 éven felülieknek és erős idegzetűeknek!:
 

Lezárva az összehasonlítást, a Holdfény felnövéstörténete és családi drámája nekem teljesebb élmény volt, mint ahogy itt egy kamaszfiú és egy nem sokkal idősebb egyetemista önmaguk és egymás szexualitásának feltérképezésére tett kísérletét vászonra vitték a 80-as éveket és Észak-Olaszországot használva díszletül. Ebben annak is szerepe lehet, hogy szerintem az sokkal kevésbé akarta magát "melegfilmként" meghatározni, mint ez. Díjat nem adnék neki (az én Oscarom idén egyértelműen a Három hirdetőtábláé), de egy szokatlan vonzalom történeteként és bemutatásaként szégyenkeznivalója sincs előttem.


7,5/10


U.i: A legmeglepőbb és egyben a legérthetetlenebb mégis az volt nekem a Szólíts a neveden kapcsán, hogy tervbe van véve a folytatása. Erre ugyan a forgatókönyv alapjául szolgáló regény utolsó pár fejezete lehetőséget adna, egy lehetséges kimenetellel szolgálva Elio és Oliver kapcsolatának (ahogy például a Before-trilógia tette), de szerintem felesleges. Ez így kerek egész, minden más, minden "jövőbe" tekintés csak szükségtelen sérelmekkel, bűntudattal és elvárásokkal rombolná le, ami a maga fiatalságában, éretlen érzelmeiben beteljesült.


.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
R2-D2
Admin
avatar

Hozzászólások száma : 3816
Join date : 2012. Oct. 03.
Tartózkodási hely : Szombathely

TémanyitásTárgy: Re: Niwrok írásai 2.0   Vas. Márc. 04, 2018 11:49 am

Niwrok írta:
.
Szólíts a neveden / Call Me by Your Name

Lezárva az összehasonlítást, a Holdfény felnövéstörténete és családi drámája nekem teljesebb élmény volt, mint ahogy itt egy kamaszfiú és egy nem sokkal idősebb egyetemista önmaguk és egymás szexualitásának feltérképezésére tett kísérletét vászonra vitték a 80-as éveket és Észak-Olaszországot használva díszletül. Ebben annak is szerepe lehet, hogy szerintem az sokkal kevésbé akarta magát "melegfilmként" meghatározni, mint ez. Díjat nem adnék neki (az én Oscarom idén egyértelműen a Három hirdetőtábláé), de egy szokatlan vonzalom történeteként és bemutatásaként szégyenkeznivalója sincs előttem.


7,5/10



Köszi! Bow

Véleményem ismered, nem szeretem ezt a témát - és szomorúan tapasztalom az erőltetését világszerte. Akár simán nyerhet, de lehet, az idén tényleg a metoo miatt a nők fognak tarolni.


.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése http://www.artudetu.gportal.hu/
Niwrok
Admin
avatar

Hozzászólások száma : 2698
Join date : 2012. Oct. 06.

TémanyitásTárgy: Vörös veréb / Red Sparrow   Hétf. Márc. 05, 2018 5:44 pm

.
Vörös veréb / Red Sparrow




Dominika (Jennifer Lawrence) a Bolsoj Balett vezető táncosaként szép karrier előtt áll, de az egyik előadáson szenvedett baleset szétfoszlatja az álmait. A Balett nélkül mind a lakását, mind a súlyosan beteg anyjának nyújtott állami egészségügyi szolgáltatásokat elvesztheti, gátlástalan nagybátyja, Ványa (Matthias Schoenaerts) pedig, aki igen magas pozíciót tölt be az orosz nemzetbiztonságban, "segítségként" mindössze annyit ajánl fel, hogy hajlandó beszervezni a lányt kisebb feladatokra. Amikor Dominika rögtön az első bevetésén túl sokat lát, mindössze két út áll előtte, bár ha életben akarja tudni magát és az anyját, akkor inkább csak egy: a KGB idejéből fennmaradt titkos program keretében kiképzést kap hírszerzésből, külső adottságainak és intelligenciájának felhasználásával leginkább a csábítást és az empátiát használva fegyverként. A személyiség megtörését, a lelki terrort és a fizikai erőszakot is magába foglaló felkészítést aztán Dominika számára rögtön a mélyvíz követi. A nemzetbiztonságnak ugyanis egy véletlenből kifolyólag tudomására jutott, hogy egy tisztjük hajlandó feladni magát a CIA-nek, a hónapokig tartó puhítást viszont a CIA-s Nate Nash (Joel Edgerton) annyira elcseszte, hogy azóta az amerikaiak nem is engedik vissza Oroszországba. Dominika feladata, hogy új tudását és képességeit kihasználva Nate bizalmába férkőzzön, és kiszedje belőle az áruló nevét, bármi áron.

Ha nem néztem volna utána, hogy a film alapjául szolgáló regény 2013-as, tutira azt hittem volna, hogy még valamikor húsz-harminc, de akár negyven éve íródott, aztán egy asztal mögé esve porosodott mostanáig, amikor is valaki olyan rábukkant, aki jó ötletnek gondolta felmelegíteni a hidegháborús kémfilm-nosztalgiát, megfűszerezve egy kis jelenkori társadalomkritikával. Nem mintha az alvó ügynökökben vagy a kémkedésre kiképzett kurtizánokban nem lehetne fantáziát találni, vagy legalább nem lehetett volna a 80-as években, de mindez annyira bután van előadva a gonosz "Ványa bácsi" által titkosügynök-kurvává képzett, ex-balettáncos madárkával, hogy szerintem akkoriban sem ostromolták volna a mozipénztárakat érte az emberek. A történet előrehaladtával persze megy a nagy titokzatoskodás, keresztbe-kasul árul el mindenki mindenki mást, kínzások és véres merényletek tarkítják Dominika útját az árulóig, aminek során idővel kettős ügynökként zavarja össze a rá vadászókat és a megbízóit is (akik persze néha ugyanazok), amihez persze klasszikus húzásként hozzá kellett keverni a Dominika és Nate között szövődő románcot. Ha mindehhez még hozzáteszem azt az ideológiai hátteret, a hidegháborús paranoiát és a szovjet meg a cári időkből az oroszokra ruházott, szolgalelkűséggel párosuló érzéketlenséget és kegyetlenséget, vagyis ahogy az író láttatni szeretné az oroszokat... akkor így együtt még egy közepesen unalmas erotikus kémfilmnek elmenne a Vörös veréb. A baj az, hogy ez a katyvasz bőven túlnyúlik magán a cselekményen.

A stáb ugyanis alapvető hibát vétett azzal, hogy a hidegháborús propagandához és az abból az időből származó filmek eszköztárához ragaszkodva képtelenek voltak úgy elhelyezni térben és időben a történetet, hogy az ne legyen egyszerre nevetséges és gagyi. Annyira próbáltak ráfeküdni a látványtervezők azokra a szocreál képekre, amik az amerikai nézőkben ma élhetnek az "elmaradott", "lepukkant" keleti blokkról, miközben azon kívül próbálták megőrizni a jelenkor látszatát (hiszen külön ráfordítás lett volna például az autókat, az utcai jeleneteket is a múlthoz igazítani), hogy a film jelentős része olyan, mintha egy olyan alternatív világban játszódna, amiben az idősíkok reménytelenül összekeveredtek. Ebből lesznek azok a szinte követhetetlen és minden értelmet nélkülöző váltások, hogy mindenki csúcsmodern luxus-Audikkal rohangál, és egyébként is egyértelmű, hogy a film a jelenben játszódik (a Veréb-kiképzésen tart az oktatónő egy szenvedélyes beszédet a fogyasztói társadalom és a közösségi média nyugati társadalmat elkorcsosító hatásairól ennek bizonyítékaként), de egyébként egy tetves okostelefon, de talán még mobil sincs az egész filmben, mindenki vonalas(!) telefonnal tartja a kapcsolatot (a CIA központjában is!). Hogy minden orosz és budapesti lakás úgy néz ki, mint aminek a bútorzatához és berendezéséhez a hetvenes évek végén nyúltak utoljára (amúgy tök jó cuccokat szedtek össze múzeumokból és lomtalanításokról, azt meg kell adni...). Hogy Jennifer Lawrence-nek nyilván külön meg kellett tanítani, hogyan kell gyufával begyújtani egy gáztűzhelyet a konyhában. Lehetne még sorolni, és azt mondani, hogy ez retró, de rögtön kiderül, hogy inkább szakmai igénytelenségről (értve ezalatt a terepmunka hiányát) és teljes agyhalálról van szó akkor, amikor az egyik besúgótól kérdezik, hogy nála vannak-e a "diszkek", az meg előveszi a táskájából a postásgumival(!) összecsomagolt 3,5"-es floppykat(!!!)... faceplam faceplam a 2010-es évek közepén!!! Nekünk magyaroknak persze kellemes lehet felfedezni az olyan magyar színészeket, mint Szabó Simon vagy Anger Zsolt, vagy az egymást követő magyarországi forgatási helyszíneket, mint például Budapest jellegzetes tereit, utcáit, később a dégi kastélyt, de ezekből én -mivel szó szerint az "áll" hozzám a legközelebb- az uszodában felvett belső jeleneteket kedveltem a legjobban... de azért könnyen belátható, hogy ezek sem tudták megváltani a filmet.

A Vörös veréb könyvváltozata talán még megfelelt egy "B"-kategóriás kém-ponyvaregénynek, filmvászonra víve és a jelenkorba erőszakolva azonban olyan mértékben kiütköznek a hibái, hogy minden esetleges izgalmat vagy érzelmet felülírnak a túltolt közhelyeken való szörnyülködések és a felröhögések a film hülyeségein. Van még belőle két kötet, a bevételi adatok függvényében később akár azok is moziba kerülhetnek... de bárhogy is lesz, részemről ahhoz másik verebet tessenek keresni, ne engem.


4/10
.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Niwrok
Admin
avatar

Hozzászólások száma : 2698
Join date : 2012. Oct. 06.

TémanyitásTárgy: Fekete Párduc / Black Panther   Szer. Márc. 07, 2018 8:13 pm

.
Fekete Párduc / Black Panther




Akik régebb óta olvassák a FilmFórumot, szépen végigkövethették, hogy az eltelt évek alatt a kezdeti lelkesedés és néhány fellángolás után a Marvel mozis univerzuma iránti érdeklődés hogyan állt bele a földbe a kvázi-fináléra, az Infinity Warra mifelénk. Mert az persze nem furcsa, hogy egy sikeres franchise-t addig akarnak fejni, amíg vákuum nem lesz a tehénben, de az is egyre egyértelműbb, hogy még ezeket a filmeket sem lehet ennyi idő alatt rendesen kidolgozni, ha az évi három filmes ritmus szent és sérthetetlen. Meg hát lássuk be, a bevételi adatokat elnézve a közönség ezt nem is nagyon igényli... Ebbe a hangulatba jött be nálam a Fekete Párduc, akiről a rövid Polgárháborús bemutatkozása és az előzetesben látottak sem győztek meg, hogy a filmje különösebben jó lesz, de úgy voltam vele, az Infinity Warig kitartok most már, aztán utána lesz, ami lesz...

Korábban furcsa volt nekem, hogy Wakandáról mennyire nem lehetett hallani a sorozatban, főleg hogy a vibránium és a Kapitány pajzsa adta volna magát kapocsként, de most legalább azzal kezdett a film, hogy ez miért volt így: azért, mert senki más sem tudott Wakandáról. A bevezető egy homokból rajzolt animáció segítségével elmeséli az ország történetét, kezdve a vibránium-meteor becsapódásával, folytatva a törzsek háborújával ezen értékes anyag feletti uralomért, zárva azzal, hogyan alakult ki a mostani helyzet, amiben Wakanda igazi hi-tech paradicsom, de védőpajzsai, illúziói segítségével képes fenntartani azt a látszatot a külvilágban, hogy nyomorgó közép-afrikai országként a legértékesebb exportcikke nagyjából a kecskeszar lehetne. De ahogy a Polgárháborúban történtek felhívták a királyságra a figyelmet, és ahogy a globalizáció Wakandát is elérte, úgy egyre gyakoribbak azok a hangok a királyságon belül, hogy a titkolózás fenntarthatatlan, akár így, akár úgy, de Wakandának részt kell vállalnia a világ folyamataiban. T'Chaka király halálával ez a feladat az új királyra, T'Challára hárul, amellett, hogy Párducként ő a legfőbb védelmezője az országnak, a korábban látott képességeit pedig Vasemberét is fényévekkel lepipáló páncéljának és egy helyi növény főzetének köszönheti. Szüksége is lesz most ezekre, mert egy régóta keresett csempész akciója Wakanda erejének meggyengülésével és a vibránium titkának kiderülésével fenyeget, ezzel párhuzamosan pedig egy múltbeli gyilkosság máig elérő hullámai trónviszályt okozhatnak, megtörve a több évszázados törzsi békét.

Mivel Wakanda teljesen új, viszont nagyon is karakteres szereplő az MCU-ban, a film is az ottani hatalmi viszonyok, a kultúra és a hagyományok bemutatására helyezte a hangsúlyt, ami szerintem rá is fért a filmre. Az mondjuk érezhető volt, hogy a látványtervezők nehezen mozdultak ki a közhelyekből, így Afrika Tokiójának látképe egy kicsit olyan, mintha az felhőkarcolókkal is egy porfészek lenne, ahogy a belső dekorációk is összefolytak a mindenféle graffitikkel, pedig a jelmezek és a rituálék egyébként a helyükön vannak. A másik szokatlan összetevő a film politikai szerepvállalása, mert ugyan a Marvel jobb filmjeiben akadtak már tartalmasabb kérdések, gondolatok, de magától értetődő, hogy a felfokozott lelkesedés a fekete rendezővel, majdnem teljesen fekete stábbal készült, fekete szuperhősről szóló film iránt ennek is szól. Ennek keretében volt érdekes a világ elé lépés kapcsán felmerülő kétféle lehetőség dilemmája, és a nem titkoltan aktuálpolitikai utalások is sokat hozzátesznek a filmhez, egy képregényfilmhez képest legalábbis szokatlanul sokat... de azért hozsannázni nem kell, így sem lépik túl a mélyebb kérdések a darabonként egy perces keretidőt. Ugyanez a helyzet a karakterek drámaibb pillanataival, különösen ami a női testőrséget vezető Okoye (Danai "Michonne" Gurira alakításában... ismerős arcokban amúgy sincs hiány, kb. Octavia Spenceren kívül mindenki itt van, aki ebben a körben számít  Smile ) helyzetét illeti, de nincsenek irreális elvárásaim egy Marvel-film efféle igényeit illetően... már az is jól esik, hogy egyáltalán foglalkozott a stáb ilyenekkel.

Mert a wakadnai turisztikai kisfilmet és a politikát leszámítva azért az sem mindegy, hogy a maradék 80%-a mire megy el a filmnek, de legalább az is szórakoztató. Az ellopott műkincs eredete, az elején látott flashback beépülése a történetbe, a kémfilmes mellékküldetés és a későbbi események egészen kellemes tempóban jutottak el a végkifejlet gigantikus csatajelenetéig, és ez a ritmus és a döccenők tekintetében máris több volt, mint amit az ez előtti hét Marvel-filmből öttől megkaptam. Volt hangulata annak, ahogy a vályogkunyhók és szőttesek között és mögött megvillantak a már-már sci-fit idéző technikai újítások (az a trükk a köpenyekkel például kiváló volt), vagy ahogy az állatok megjelentek mindebben. Ezek mellett még azt is elfogadtam, hogy az akciózás Busanban egy letagadhatatlan James Bond koppintás, ahogy azt is, hogy nem véletlenül találták meg többen is a kapcsolatot a trónviszályos keret és az Oroszlánkirály sztorija között. Igazán csak két dologgal nem voltam megbékélve, és ezek közül az egyik T'Challa személyes Q-ja, vagyis a húga, Shuri (Letitia Wright), a csaj ugyanis zseni létére is zsibbasztóan hülyepicsás, ráadásul film legostobább "poénja" is hozzá kötődik, amikor a kocsija szétlövése után úgy csúszik tovább az ülésben maradva, kezében a füstölgő kormánnyal, mint bármelyik harminc-ötven éves rajzfilm hasonló jelenetében. A másik ilyen böszme M'Baku volt, a kemény, rideg harcos külseje ugyanis egy agyalágyult udvari bolondot rejt, akinek minden második mondata azt sugallja, hogy itt egy különösen rossz stand-up humorista lett vezérré kinevezve.

A Fekete Párduc egy jól megcsinált eredetsztori, ami ugyan nem mentes az MCU-t nálam egyre jobban felemésztő idétlen humortól, de akadtak benne normálisabb karakterek, cselekmény, háttér, és ezt csak kiegészítette a CGI-látvány, nem uralta. Még Doctor Strange-et kéne kicsit gatyába rázni, és úgy már nem is tűnik olyan lehetetlennek a dolog, hogy a vele együtt összeálló Állatos Osztag (miért, egy Párduc, egy Pók és egy Hangya mi lenne más  Very Happy ? Talán még egy rossz vicc bevezetője, ahogy bemennek a kocsmába  Smile ), a poszt-Vasember Bosszúállók legalább minimálisan érdekelni fog.


8/10

.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
R2-D2
Admin
avatar

Hozzászólások száma : 3816
Join date : 2012. Oct. 03.
Tartózkodási hely : Szombathely

TémanyitásTárgy: Re: Niwrok írásai 2.0   Szer. Márc. 07, 2018 8:31 pm

Niwrok írta:


Fekete Párduc / Black Panther

... ismerős arcokban amúgy sincs hiány, kb. Octavia Spenceren kívül mindenki itt van, aki ebben a körben számít  Smile )



lol2 lol2 lol2

Te kis gonosz.... tongue

Niwrok írta:


Még Doctor Strange-et kéne kicsit gatyába rázni, és úgy már nem is tűnik olyan lehetetlennek a dolog, hogy a vele együtt összeálló Állatos Osztag (miért, egy Párduc, egy Pók és egy Hangya mi lenne más  Very Happy ? Talán még egy rossz vicc bevezetője, ahogy bemennek a kocsmába  Smile ), a poszt-Vasember Bosszúállók legalább minimálisan érdekelni fog.


8/10

.

scratch scratch

Mi van? Miért, lesz valami másik csapat?? faceplam

Amúgy... kicsit csináltál kedvet hozzá, elismerem. Lehet, megnézem, a Holland Pókkal együtt... bár utóbbi karaktert kifejezetten rühellem.


.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése http://www.artudetu.gportal.hu/
Niwrok
Admin
avatar

Hozzászólások száma : 2698
Join date : 2012. Oct. 06.

TémanyitásTárgy: Re: Niwrok írásai 2.0   Szer. Márc. 07, 2018 8:56 pm

R2-D2 írta:

Niwrok írta:


Fekete Párduc / Black Panther

Még Doctor Strange-et kéne kicsit gatyába rázni, és úgy már nem is tűnik olyan lehetetlennek a dolog, hogy a vele együtt összeálló Állatos Osztag (miért, egy Párduc, egy Pók és egy Hangya mi lenne más  Very Happy ? Talán még egy rossz vicc bevezetője, ahogy bemennek a kocsmába  Smile ), a poszt-Vasember Bosszúállók legalább minimálisan érdekelni fog.

8/10

.

Mi van? Miért, lesz valami másik csapat??  faceplam


Ez így még nem tudható, csak sejthető... Az nem várható, hogy a Disney leállna az aranytojást tojó fejőstehenével, hiszen a napokban jöttek ki azzal, hogy kb. 2022-ig megvannak a tervek a mozis bemutatókra, lefoglalták az időpontokat, most már csak kell, hogy filmet rakjanak a dátum mögé... Az is biztos, hogy lesznek szerződések, amik lejárnak, ez a mostani négyes a tervek szerint nem számíthat saját mozira, legfeljebb cameokra (és Chris Hemsworthön kívül nem is nagyon tudok róla, hogy ugrálnak, hogy szerepelni akarnának még), viszont még most is hoznak be majd új karaktert, valami Captain Marvelt scratch , amiről annyit tudni, hogy Brie Larson fogja alakítani.

Az Avengers összetétele a képregényekben is változott, lehet, hogy moziban is verbuválnak egy újat. Az MCU-ban eddig bejöttek az összemesélős sztorik, de majd meglátjuk, hogyan képzelik el ezt... mert hogy olyan "kémia" legyen Strange és az Állatok között, mind volt mondjuk Stark és CapAm között, azt kb. elképzelhetetlennek tartom, anélkül meg mit érne egy ilyen "csapatépítő tréning"...

.

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Niwrok
Admin
avatar

Hozzászólások száma : 2698
Join date : 2012. Oct. 06.

TémanyitásTárgy: Akna / Mine   Vas. Márc. 11, 2018 10:43 am

.
Akna / Mine




A tengerészgyalogosoknál mesterlövészként szolgáló Mike és Tommy egy sivatagi küldetésben egy régóta keresett terrorista vezér likvidálását kapják feladatul. A hírszerzés hónapokon át gyűjtött adatai szerint ez az egyetlen lehetőség látszik, amikor tudható, hogy a fickó erre a minden lakott területtől távol eső helyre érkezik egy tárgyalásra, így kettőjüknek csak várni kell a célpontra. A küldetés azonban a körülmények és Mike bizonytalansága miatt kudarccal végződik, nekik pedig a fegyveresek elől menekülve, gyalog kell megindulniuk a legközelebbi faluba, ahova a homokviharok miatt talán még tudnak küldeni a bázisról egy helikoptert. Szerencsétlenségükre az útjuk egy aknamezőn vezet keresztül, és hiába az erre vonatkozó figyelmeztetés, Tommy hallani sem akar róla, hogy emiatt késedelmet szenvedjenek... ekkor robban fel egy akna Tommy alatt, a segítségére sietni próbáló Mike pedig szintén kattanást hall a talpánál.

Rögtön azzal kezdeném, hogy a filmben kicsit túl hosszú lett a bevezető, és nem is sikerült túl acélosra, mert nem sok jót árul el az USA hadseregének taktikai képességeiről, meg Mike-nak is egy olyan oldalát mutatja meg, ami utána teljesen jelentőségét veszti. De valahogy el kellett keveredni ahhoz a szorult helyzethez, ami a film lényegi tartalma, az ugyanis az aknához szögezett Mike, aki számára a világ a kartávolságot jelenti, és ami azon belül van, azt tudja csak felhasználni a túléléséhez. Bár nem ő az első, akiről ilyen helyzetben filmet látunk, hiszen magányos túlélőkkel akadt már itt elcseszett Mars-utazás (Mentőexpedíció) és túltolt szexjáték is (Bilincsben), illetve az elmúlt évek terméséből még felsejlik a 127 óra a szikla alá szorult kezű túrázóval és az Élve eltemetve (részletezni talán nem szükséges, miről is szól...), Mike aknája talán még egy lapáttal rátesz erre. A sivatag ugyanis önmagában is elég ócska hely, nem hogy akkor, amikor az ember annyit tehet, ha nem akarja megkockáztatni a lába leszakadását, szétroncsolódását, hogy pihenésképpen néha féltérdre ereszkedik. Az enyhítő körülmény ebben az, hogy Mike mégsincs egyedül, egy kissé zakkant nomád időnként meglátogatja, néha még vizet is hoz neki, de amit igazán csinálni próbál, az az, hogy kimozdítsa Mike-ot abból a bénultságból, amiben van.

És ezt nem csak az aknára kell érteni. Ahogy az ilyen jellegű filmekben nem egyszer előfordul, a dehidratáció és a közelgő napszúrás együtt jár a kába látomásokkal, a visszaemlékezésekkel, a múlt teherként cipelt pillanataival. Ezekben persze megjelenik Tommy, de visszanyúlik a forgatókönyv egészen Mike gyerekkoráig, a részeges, erőszakos apjáig, aztán az anyja halálos betegségéig, a menyasszonyával, Jennyvel való megismerkedésig. Noha sokat hozzátesznek Mike személyiségéhez, mindegyiknél azt éreztem, az elsőfilmes író/rendező testvérpár kicsit ugyanúgy csapdába esett, mint szegény aknára lépett katona, és a tényleg elég feszültre megcsinált helyzetekben (azt mondtam már, hogy a segítség estig sem ér oda?) nem nagyon mertek kockáztatni még a drámával is, így azok kicsit közhelyesre, sekélyesre, a vége felé meg leginkább giccsesre sikerültek. Hasonlóan gyenge pont volt nálam a film közepén az a jelenet, amikor a nomád és Mike nekiállnak filozofálni, mert túl hosszú és túl idétlen, még akkor is, ha abban gyökerezik a film általános mondanivalója, tanulsága arról, hogy minden rettegést keltő helyzetből egy kiút van: továbblépni. Az egyetlen, amire Mike a hosszú kiképzés és az életének nagyobb fordulópontjai után sem igazán képes.

Sokkal jobbak voltak azok a részek, amik a "valóságban" játszódtak; ott látszott a rendezők tehetsége leginkább, ahogy a statikus jelenetet voltak képesek izgalommal, reménnyel és várakozással megtölteni. Volt ugyan egy-két valószerűtlenebb mozzanat, amiket még azzal sem lehet feltételek nélkül magyarázni, hogy Mike tengerészgyalogos, a fájdalom, a fáradtság és a szomjúság tűrése pedig a kiképzésének része, mert azzal a lábbal, amit egyszer még külön is megmutatnak, aligha mozogna ilyen olajozottan már pár óra után sem. De valahol el is tudtam ezt nézni, amennyi mindennel szívatják ezt a szerencsétlent, amiben a homokvihar még az enyhébbek közül való, és ahogy egyre elkínzottabb lett ettől Armie Hammer arca, egyre reménytelenebb a várakozás. Ezzel együtt is messze az a pár snitt tetszett a legjobban, amikor a filozófia, a múlt és a valóság szimbolikusan összeolvadt, megmutatva, hogy Mike hányszor, mikor és hogyan lépett már "aknára" élete során.

A Fabio-testvérek ugyan kezdők a nagyjátékfilmek között, de az Akna kvázi egyszereplős cselekményével rögtön elég kemény fába vágták a fejszéjüket. Talán ebből is kifolyólag megvannak a maga hibái, például ami a sablonokat illeti, de volt nem egy olyan kimagasló ötletük, amivel mégis sikerült egy kicsit lenyűgözniük.


7,5/10
.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
R2-D2
Admin
avatar

Hozzászólások száma : 3816
Join date : 2012. Oct. 03.
Tartózkodási hely : Szombathely

TémanyitásTárgy: Vörös veréb   Vas. Márc. 11, 2018 9:17 pm

Niwrok írta:
.
Vörös veréb

A Vörös veréb könyvváltozata talán még megfelelt egy "B"-kategóriás kém-ponyvaregénynek, filmvászonra víve és a jelenkorba erőszakolva azonban olyan mértékben kiütköznek a hibái, hogy minden esetleges izgalmat vagy érzelmet felülírnak a túltolt közhelyeken való szörnyülködések és a felröhögések a film hülyeségein. Van még belőle két kötet, a bevételi adatok függvényében később akár azok is moziba kerülhetnek... de bárhogy is lesz, részemről ahhoz másik verebet tessenek keresni, ne engem.

4/10
.

Mélyrehatóan nem tudok vitatkozni veled, minden úgy van, ahogy írtad. De talán pont a lecsökkentett elvárásaim miatt nekem nem volt ilyen sokkoló negatív élmény, mint neked.

Az tény, hogy az egész egy totál dramaturgiai káosz, szerintem sokszor az alkotók sem tudták, hol van a fonal vége, ide-oda ugrálunk térben és időben, semmi esemény, karakter, akció-reakció nincs kidolgozva, egyszerűen nem lehetett követni, ki, mit, miért tesz. Különösen Dominika esetében. A Veréb - bocsánat, kurva - kiképző egy vicc, borzalmasan van stilizálva mindkét oldal (különösen az oroszok), a korrajz katasztrófa... de a legeslegnagyobb hibája számomra az volt, hogy egy pillanatra sem tudták elhiteni velem, hogy ott és úgy vagyunk, ahogy állítják. Különösen igaz ez Oroszországra.

Nem volt borzalmas, a vége, a fordulat nekem még tetszett is, egyszer meg lehet nézni, annyi előnye van az Atomszőkével szemben, hogy itt legalább nem volt agyament akció. Azt egyre kevésbé viselem el.

60%


.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése http://www.artudetu.gportal.hu/
R2-D2
Admin
avatar

Hozzászólások száma : 3816
Join date : 2012. Oct. 03.
Tartózkodási hely : Szombathely

TémanyitásTárgy: Re: Niwrok írásai 2.0   Szer. Márc. 14, 2018 12:45 pm

Niwrok írta:
.

Kincsem

A Kincsem amit az előzetesek alapján vállalt, azt teljesíti, azaz látványos, bár a korszakban és a szereplőkben rejlő lehetőségeknél kicsit sekélyesebb, a valóságtól a kellemesnél elrugaszkodottabb, kellékeiben talán erőltetettebb közönségfilmje tud lenni a 2010-es évek magyar filmgyártásának. Az egy más kérdés, hogy ettől rögtön valami korszakalkotónak kell-e tartani, ha már egyszer nem is ez volt a célja. Szerintem nem, és ennek megfelelően mondom azt, hogy...

7,5/10
.

Úgy néz ki, immár trendszerű lett a folyamat, amiben az újabb kor magyar filmjeinek többsége nekem jobban bejön, mint neked. Igaz, ebben az is közrejátszik, hogy azért jóval kevesebbet nézek, mint te, azok meg már eleve átesnek valami prekoncepciós szűrőn, de hát ugye nálam a szakadékban ülő béka (amit ugye azok löktek oda, akik) segge alól minden kis emelkedés, átlagnál kicsit jobb mozi nagyobb örömmel tud eltölteni. A Kincsemre meglehetősen régóta várok nettékában (moziba még mindig nem megyek magyar filmért), és most, hogy végre felkerült, rögtön rá is vetettem magam. Volt némi negatív előítéletem vele kapcsolatban - azért te sem magasztaltad egekig - a promóképek borzasztó giccsesek, igazából annyira a lovakét sem vagyok oda, ráadásul ez a korszak néhány 70-es, 80-as évekbeli filmből eléggé negatív módon maradt meg bennem... mindezek ellenére tegnap qrva jól éreztem magam rajta.

Kövezz meg, de ez jó volt. Egy nagyszerű korrajzú és hangulatú, vidám, szórakoztató blockbuster, ami simán megállja a helyét nemzetközi összehasonlítában is. Olvasva a történelmi hűségét, egyértelmű, hogy ez elsősorban egy kalandfilm, ami merít a múltból, használ elemeket, helyszíneket, karaktereket, de hollywoodi módon át is írja, ki is színezi, élvezhetővé, szerethetővé teszi a történetet. Mint mondjuk egy Tulipános Fanfan, egy Három testőr... vagy egy Ridley Scottos Robin Hood. Nálam tök jól működött minden, pont megfelelő arányban volt a romantika, a szabadságharc leverésének történelmi háttere és motivációi, a lóval kapcsolatos események (szelidítés és verseny), a humor, az izgalom és a kaland. Sikerült a végére érzelmeket előhoznia belőlem - bár már menet közben is egyre gyakrabban "éltem együtt" a filmmel - nekem egyáltalán nem volt gáz a pajtás jelenet. Szóval, roppant pozitív az összkép, örülök, hogy mi ilyet is tudunk.

Ami talán kevésbé jött be, az a pont általad említett jelmezparádé: én ezt éreztem túlzónak, olyna művi, mesterkélt, túl csicsás, színes, néha idióta volt az egész. A bálon azt a táncot nem tudom hova tenni, az meg, hogy Klára mit énekelt... nos, ha nem mondják meg előre, ha nem tudom, mi az, a büdös életben nem tűnik föl. Egy Tankcsapda dal feltűnt volna... de bocsi, életemben nem hallottam még semmit ettől a Fogkrém Tomitól, csupán tudom, hogy létezik.

A Veszettek szintén ugyan nincs, de mondjuk az utóbbi években dobogós.



80%


.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése http://www.artudetu.gportal.hu/
Niwrok
Admin
avatar

Hozzászólások száma : 2698
Join date : 2012. Oct. 06.

TémanyitásTárgy: Kincsem   Szer. Márc. 14, 2018 7:56 pm

R2-D2 írta:

Niwrok írta:


Kincsem

A Kincsem amit az előzetesek alapján vállalt, azt teljesíti, azaz látványos, bár a korszakban és a szereplőkben rejlő lehetőségeknél kicsit sekélyesebb, a valóságtól a kellemesnél elrugaszkodottabb, kellékeiben talán erőltetettebb közönségfilmje tud lenni a 2010-es évek magyar filmgyártásának. Az egy más kérdés, hogy ettől rögtön valami korszakalkotónak kell-e tartani, ha már egyszer nem is ez volt a célja. Szerintem nem, és ennek megfelelően mondom azt, hogy...

7,5/10
.

Kövezz meg, de ez jó volt. Egy nagyszerű korrajzú és hangulatú, vidám, szórakoztató blockbuster, ami simán megállja a helyét nemzetközi összehasonlításban is. Olvasva a történelmi hűségét, egyértelmű, hogy ez elsősorban egy kalandfilm, ami merít a múltból, használ elemeket, helyszíneket, karaktereket, de hollywoodi módon át is írja, ki is színezi, élvezhetővé, szerethetővé teszi a történetet. Nálam tök jól működött minden, pont megfelelő arányban volt a romantika, a szabadságharc leverésének történelmi háttere és motivációi, a lóval kapcsolatos események (szelídítés és verseny), a humor, az izgalom és a kaland.
Ami talán kevésbé jött be, az a pont általad említett jelmezparádé: én ezt éreztem túlzónak, olyan művi, mesterkélt, túl csicsás, színes, néha idióta volt az egész. A bálon azt a táncot nem tudom hova tenni, az meg, hogy Klára mit énekelt... nos, ha nem mondják meg előre, ha nem tudom, mi az, a büdös életben nem tűnik föl. Egy Tankcsapda dal feltűnt volna... de bocsi, életemben nem hallottam még semmit ettől a Fogkrém Tomitól, csupán tudom, hogy létezik.

80%


De, pont fél pont miatt szoktam embereket megkövezni, téged meg kétszer is tongue !
Annyival többet is azért adtál kb., mert nem tudtad, hogy ezen vagy azon most fel kell hördülni Smile .

A popkultból kellett volna visszavenni, meg meg kéne tanulni rendes, következetes forgatókönyvet írni Magyarországon... kb. ennyi volt az össz bajom vele. Túl fogom élni, hogy ez is jobban bejött neked, mint nekem Smile .

.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Niwrok
Admin
avatar

Hozzászólások száma : 2698
Join date : 2012. Oct. 06.

TémanyitásTárgy: Altered Carbon S1   Csüt. Márc. 15, 2018 7:53 am

.
Altered Carbon S1




Bő két hónapja írtam a Brightról, és arról, hogy a zsarupárosos-gettós film fantasyvel, így tündékkel, orkokkal és mágiával nyakon öntve mennyire emlékeztetett az egyik kedvenc könyves-szerepjátékos világomra, a Shadowrunra... leszámítva, hogy a technikai fejlettség hiányzott belőle. Most a Netflix egy sorozat keretében teszi hozzá a másik felét Richard Morgan könyvének adaptálásával, ezúttal a mágiát kihagyva.

Az Altered Carbon (magyarul Valós halál címen jelent meg) cyberpunk környezete talán befogadhatóbb az átlagnéző számára is, mint a rendőrruhába bújtatott ork, hiszen ilyenek azért gyakrabban előfordulnak a filmes palettán... gondolva itt például a Szárnyas fejvadászra, a Johnny Mnemonicra (már ha arra még emlékszik valaki...) vagy a Ghost in the Shellre. Bár a jelen civilizációtól az új Föld kihangsúlyozottan több évszázados távolságban van, ami magába foglalta az emberi faj kirajzását és más bolygók kolonizációját is, de még léteznek a letűnt kor olyan emblematikus műtárgyai, mint a Golden Gate híd romjai a már Bay Citynek nevezett metropoliszban. Ami leginkább megkülönbözteti ezt a világot bármely hasonlótól, az az emberek halálhoz való viszonya, egy idegen faj technológiája segítségével ugyanis az emberiség képessé vált kijátszani azt. Test és "lélek" ebben a világban nincs olyan szoros kötelékben; a minden ember számára biztosított, a személyiséget, emlékeket rögzítő és őrző "tudat-tok", mint egyfajta merevlemez segítségével az emberi lényeg szabadon átvihető és beültethető egy másik testbe, akár egy haláleset miatti pótlásról, akár egy kívánt fejlesztésről, cseréről is van szó... a test pedig így nem több, mint "burok", öltözet, még ha az ember persze ragaszkodhat is a megszokotthoz. Tényleges halált ebben az esetben csak a tudattok elpusztítása jelent, és bár az átlagember számára jellemzően több kihívást és kényszert jelent a dolog, mint lehetőséget, kellően hatalmas vagyonnal akár a látszólagos halhatatlanság is elérhető, melyet a -Matuzsálem angol nevéből rövidítve- Meth-nek nevezett szupergazdagok vittek tökélyre. Ilyen formában például a gyilkosság is értelmét veszti, ha a tudat-tok megmaradásával egy új testben a tudat arról is mesélni tud, hogy ki ölte meg... ezért is a tok elpusztítása főbenjáró bűnnek számít, akár több évszázados büntetést vonva maga után, a tettes tudattokját passzív állapotban bedobva egy fiók mélyére. Ilyen tok Takeshi Kovacs is, akit 200 év "fiók-lét" után, különleges képességei miatt azért hoz ki a börtönből próbaidőre Bay City legbefolyásosabb Meth-je, Laurens Bancroft, hogy segítsen kinyomozni egy gyilkosságot, méghozzá a sajátját, ami csak az óvitézkedéseinek köszönhetően nem járt a tudata elpusztításával is, és ami minden biztonsági rendszer ellenére a saját házában történhetett meg.

Szép hosszú bevezető, de még a felszínt is alig karcolgatja az Altered Carbon kusza cselekményszálait illetően. Edzettnek tartom magam sorozatok szempontjából, de bevallom, ahány rövidítéssel, emlékfoszlánnyal, utalással és karakterrel megkínáltak itt az első három részben a nyomozásos vonal mellett, mindezt úgy, hogy éppen próbáltam valahogy elhelyezni magát a világot is térben és időben... az az érdekessége mellett sem volt különösebben kellemes élmény. Nem csak mert tucatnyi szereplő kavarja itt a trutyit, vagy mert legalább három idősíkon történnek az események, és nem csak a valóságban, de néha virtuálisan is, hanem azért is, mert a testeknek és a tokoknak külön élete és története van, így nézőként többször kellett "újrakalibrálni", hogy kit kinek a testében is látok... messze kiemelve azt a jelenetet, ahogy Ortega családja a "nagymamával" ünnepli a Dia de los Muertost. A Bancroft-család belső viszályai és unaloműző perverziói, egy bosszúra szomjazó apa, korrupt zsaruk, egy régi lázadás/terrortámadás máig élő emléke, alvilági figurák, egy halott utcalány, egy digitálisan láthatatlan bérgyilkos, a múltból visszatérő szereplők és egy csipet vallás színesítik sok egyéb mellett ezt a társaságot. Mivel pedig az esetleg külön-külön azért nem mindig túl bonyolult cselekményszálakat azok zavarosra vágásával próbálták meg titokzatosabbnak, összetettebbnek mutatni, emiatt csak úgy valahol a felénél -amikor már elég sok minden kiderült a háttérről is- kezdtem azt érezni, hogy ez a technofil káosz inkább szórakoztat, mint idegesít. Onnantól kezdett igazán jó lenni, onnantól kezdett izgalmas lenni...

Kicsit hasonlóan felemás a sorozat látványvilága és hangulata is. Utóbbinál egyértelműen felfedezhetőek a film noir jegyei, amit ebben a formában akár cyber-niornak is lehetne nevezni; a rejtélyesen mogorva, hosszú kabátos hős, a vissza-visszatérő cigaretta és a veszélyesen vonzó nők sokasága mellett mégis a már említett Szárnyas fejvadász lehetett a tervezőkre a legnagyobb hatással. A színes neonokkal borított, karcsú felhőkarcolók kissé már unalmas kellékei egy ilyen világnak, ahogy a gyakran szemerkélő eső is, meg az olyan helyszínek, mint a bordélyház, de azért akadnak izgalmasan újszerű elemek is, például a Meth-ek felhők fölé épült palotái, amik már egyenesen a Napot akarják érinteni, de ilyen volt a konténervárossal borított híd is. Néha kicsit olcsónak hat egy-egy CGI, de tévén tényleg nem túl gyakori ilyen szintű látvány és tartalom, egy dolog kivételével. Ezzel az eggyel, a Raven Hotellel is inkább csak azért volt bajom, mert hangulatában ez a viktoriánus mesterséges intelligencia kilógott nekem a sorból, másrészt Poe gondnokként-recepciósként ebben a formájában csak mint poénos mellékszereplő került bele... a harmadik meg az, hogy ebben koncentrálódott a sorozat legzavaróbb pontja, mégpedig az idő kérdése. Hiába dobálózik évszázadokkal az Altered Carbon, hogy mutassa, mennyire kitágultak és elmosódtak az élet és a test öregedése jelentette korlátok, sem a világegyetem benépesítésének hatása, sem az eltelt idő nem nagyon érződik a technológián és az emberek életvitelén. Továbbá az sem jött be különösebben, hogy Bay City és a korszak tartalmasabb bemutatása helyett (például hogy mi is az a rejtélyes fa Suntouch House-ban) nem egyszer olyan olcsó tapi-eszközökre megy el a műsoridő, mint a meztelenkedés és a lassított szexjelenetek, kb. a Trónok harca első néhány évadát idéző mennyiségben.

A kisebb buktatói és a kezdeti kaotikussága ellenére is az Altered Carbon egy remek sci-fi cyberpunk sorozat, ami éppúgy képes biztosítani egy krimi izgalmát, mint az összeesküvésekkel keresztbeszőtt világ titokzatosságát, egy elitista társadalom hedonista örömeit és néha még filozófiai mélységet is arról, hogy a külső vagy a belső meghatározó-e egy ember megítélése szempontjából, vagy hogy hogyan is állnak az emberek ezzel a technológiai reinkarnációval. Alapvetően most már tényleg egy Shadowrun-feldolgozást várnék leginkább a Netflixtől a két "főpróba" után... de azért a második évadot is persze, amihez lenne is alapanyag a trilógia két másik kötetében.


8/10
.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Niwrok
Admin
avatar

Hozzászólások száma : 2698
Join date : 2012. Oct. 06.

TémanyitásTárgy: Zoo S1   Vas. Márc. 18, 2018 11:07 am

.
Zoo S1




Évekkel ezelőtt láttam egy, a nagyközönségből leginkább megvetést kiváltó filmet Véres hétvége címmel, amiben egy kiránduló házaspár szembesül azzal, hogy az állatvilág megunta azt, hogy az emberek hogyan randalíroznak a Földön (másnak nyilván Hitchcock és a Madarak ugranak be erről a támáról, de az emlékeim szerint nem volt annyira "öko", mint a Long Weekend). Egyik barátom hívta fel rá a figyelmem, hogy ugyanezt a témát továbbgondolva sorozat is készült, és mert az említett film állatos része tetszett, de túl szűk területre és túl kevés szereplőre koncentrálódott, kíváncsi voltam, hogy mindez hogyan néz ki globális méretekben.

A sztori egy elég bénácska összemeséléssel kezdődik, aminek keretében egy csapatba kell terelni egy francia titkosszolgálati ügynököt, két afrikai szafarivezetőt, egy amerikai újságírót és egy másik amerikait, egy tudóst, aki afféle állati halottkém, és ami végül egy titkos szervezet visszautasíthatatlan felkérésére történik meg. Azért őket választják ki, mert ők azok, akiknek először gyanús lesz a mindenféle állatok korábbi természetüktől eltérő viselkedése, olyanok képében, mint oroszlántámadások Botswanaban és New Yorkban, egy kutyafalka gyilkosságsorozata, vagy olyan, elsőre még viccesnek is tűnő dolgokban, mint házimacskák tömeges eltűnése. Minél több ilyen ügy jut ötük tudomására, annál valószínűbbnek tűnik az a képtelen ötlet, hogy a különböző állatfajok képessé váltak az egymás közti kommunikációra, ráadásul olyan szerevezettséget mutatnak egymás védelmében, amit a táplálékláncban elfoglalt helyük eleve kizárna... és így az sem csoda, hogy az első felmerült ötletek ennek magyarázatára az emberi beavatkozásról, a szennyezések, a génmanipuláció mellékhatásáról szólnak. Az olyan szereplőknek még jól is áll ez a sztori, mint Jamie, aki a világon minden rossz mögött ugyanazt a multinacionális biotechnológiai vállalatot látja, vagy Mitch, aki mogorva cinizmusával végigboncolja az évadot, Jackson esetében azonban már a túlbonyolítás hibájába estek az írók, mert az ő apja hogy, hogy nem egy olyan zakkant kutató volt, akinek az őrültsége az események fényében egyre inkább zseniális előrelátásnak kezd tűnni, a másik végletként meg Chloe csak a hivatalos látszat fenntartásáért van a csapatban, Abraham meg annyira funkció nélküli (azon kívül, hogy Jackson haverja, és mert a nagydarab fekete mindig kell), hogy néha a többiek kérdezgetik tőle és egymástól, hogy mi a rákot keres ott.

Nem tehetek úgy, mint ha erről a koncepcióról nem jutott volna eszembe fél rész után kis fórumunk örök kedvenc fika-céltáblája, a The Strain, de annyiból máris a Zoo indult előnnyel, hogy itt a furcsán összeverbuválódott csapat eleve kevésbé röhejes, és még inkább abban, hogy a cselekmény tényleg a fertőzés eredetének felderítéséről szól, nem nikotinfüggő vénasszonyokról. Nem is korlátozódik csak egy városi kerületre, úgy téve, mint ha a világ többi része nem is létezne (az a része kevésbé hihetetlen, hogy mindenki mindent elszigetelt esetként kezel, és semmifajta kooperáció nincs az országok hivatalos szervei között), mert Jacksonék szinte az egész bolygót bejárják egyre bizarrabb, tömegesebb jelenségekkel találkozva, amiben mondjuk kamikaze denevérek pusztítanak el egy északi-sarki kutatóállomást, de valahol a medvéknél és az üdülőfalut megtámadó több ezer patkánynál kezd igazán felpörögni a dolog (az az évad közepe). Más oldalról viszont míg a CDC teljes felhatalmazással kutathatott (volna) a vámpírzombik eredetéről, addig a Zoo osztaga meglehetősen partizán módszerekkel kénytelen dolgozni, egyetemi laborokba belógva, a szállodai szobájukban farkast belezve, ami kétségessé teszi, hogy mégis milyen cég áll mögöttük és miért is nem hajtják el őket a helyi hatóságok emberei... meg totál nevetséges, ahogy az irodaház előtérből két perc alatt meghackelik a Raiden szupertitkos könyvelési adatait, vagy az, hogy egy sorozatlövést nem hallanak meg egy szállodában, és emiatt napokig nem találnak meg ugyanott egy hullát a hátsó lépcsőnél.

Azonban még a történet és a karakterek buktatóinál is jobban szemet szúrt, hogy az egész milyen végtelenül olcsó. Kétségtelenül a sok utazgatás emészthette fel a kassza nagy részét, hogy ennyire nem jutott díszletre, CGI-re és rendes színészgárdára. Ugyan nem az volnék, aki százmillió dolláros számítógépes animáció nélkül lélegezni sem tud, de azért az afrikai szafari-tábort nem úgy képzelem el, hogy négy fűkunyhó le van dobva egy szikkadt mező közepére, ahogy sarkköri állomásból is jobbat össze lehetne dobni szerintem százezer forintból az Obiban. Még ha ez csak az első évad is a háromból (fixen három, tavaly elkaszálták), amiben még dominál a rejtélyesség és az elszigetelt esetek, és ahogy mondtam, a csapat vizsgálati módszerei is meglehetősen házibarkácsak, ennél akkor is többet kellett és lehetett volna szerintem mutatni, hogy például olyan rosszul montázsolnak a jelenetekre mindenféle fenyegetően néző állatokat, hogy azok csaknem leesnek a képernyőről. Színészek között pedig Nora Arnezeder (Chloe) tűnt igencsak rossz választásnak, aki rémesen túljátszott majdnem mindent a tágra nyitott őzikeszemeivel meg a dühös pontyra emlékeztető tátogásával.

Még a sorozatdömping hajnalán, a 2000-es évek környékén talán újszerűnek hatott volna egy ilyen sorozat, de azóta azért jócskán eltolódtak az ingerküszöbök. Az alapsztori nem rossz, de látszik rajta, hogy kínosan kevés pénzből készült, a Zoo minden elemére kiterjedően, ami alapból nem lenne hátrány, de egy magát kvázi nyomozós katasztrófafilmként eladni próbáló sorozatot elevenen képes felfalni, ha ennyire kilóg belőle a lóláb. A további évadok képeiből azért láttam, hogy van még potenciál az emberek vs állatok meccsben (meg hát kb. a TWD is hasonlóan indult, aztán hova nőtte ki magát)... de ez most nem volt több közepesnél.

6/10
.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Ajánlott tartalom




TémanyitásTárgy: Re: Niwrok írásai 2.0   

Vissza az elejére Go down
 
Niwrok írásai 2.0
Vissza az elejére 
38 / 43 oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1 ... 20 ... 37, 38, 39 ... 43  Next

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Filmfórum :: Filmek, sorozatok világa :: Kritikák, filmes gondolatok-
Ugrás: