Niwrok írásai 2.0

.
Walking with the Enemy




Ahhoz képest, hogy az országos portálok is foglalkoztak vele akkoriban, és hogy a témája (1944, Magyarország) mégiscsak ide köti, teljesen véletlenül akadtam erre a három éves filmre, mert amúgy senki nem fárasztotta magát azzal, hogy honosítsa, vagy akár "közkinccsé" tegye a "tékában"... sokáig.

A Walking with the Enemy egy egyetemista zsidó srác, Elek Cohen, és a barátja, Ferenc szemén keresztül mutatja be a II. világháború nagyjából utolsó évét, azon belül is a zsidók munkaszolgálatra vitelét, a budapesti gettósítást és a deportálást, a Dunába lövéseket, miközben -jócskán leegyszerűsítve- betekintést nyújt azokba a nagypolitikai eseményekbe -Horthy kiugrási kísérletébe, a nyilas hatalomátvételbe, majd az szovjetek bejövetelébe-, amik ezeket befolyásolták. Mivel azonban laikusoknak készült, amerikai piacra, így a történelmi illusztráció másodlagos volt, inkább akart a film a drámai és a thriller vonásokkal foglalkozni, például úgy, hogy Elek és a társai idővel SS-álruhás mentőakciókat hajtanak végre, hogy akit csak lehet, Svájcba tudjanak juttatni. Meg persze a romantikával, úgyhogy lesz egy Hannah nevű lány, akivel Elek szerelembe esik, és a kor meg a háborús veszélyek többször is próbára teszik a kapcsolatukat.

Bevallom, vannak bőven fehér foltjaim a korszak magyar történelméről (is), ezért is ülök le nagyobb kedvvel egy ilyen jellegű film elé, hogy -szem előtt tartva annak dramaturgiai sajátosságait- egy kicsit tanuljak is belőle. A Horthy-család és Szálasi jelenetei annyira minimálisak, hogy abból mondjuk éppen nem derült ki semmi új, bár azt többen is kiemelték az általam olvasott véleményekben, hogy Horthy szerepét hogyan próbálták árnyalni. Ami inkább érdekes volt, hogy a svájciak szerepéről például eddig itt hallottam a legrészletesebben, a bemutatott Üvegházról például nem is tudtam. De ami talán leginkább formálta a korszakról kialakított képemet, az az volt, ahogy "belülről" lehetett látni, hogyan élték meg a zsidók ezt a folyamatot, amit mi már 70 év távolságból akár értetlenséggel is figyelhetünk, hogy miért hagyták idáig fajulni a dolgokat, miért nem mentek, amíg lehetett... Ennek része, hogy hogyan működött az akkori körülmények között a dezinformáció és a propaganda, hogy hogyan vágták el a tájékozódástól illetve befolyásolták a zsidókat, hogy megtudják, milyen sors vár rájuk a munkaszolgálaton vagy a vagonok végállomásán, és hogyan szakították el egymástól a családokat, megkönnyítve a deportálást. Engem például meglepett, ahogy elterjedt volt az a nézet, a fiatalabb férfiaknak kötelessége munkaszolgálatra menni, kivenni a részüket a háborúból... és hogy miért csak a zsidók mentek, azt a közösségi elvárás miatt kevesen firtatták. A bizonytalanságnak, a "lassú főzésnek" meg az lett az eredménye, hogy a maradók vagy nem is tudtak arról, mi lett az elvittek sorsa, vagy rémhírnek gondolva azt nem törődtek azokkal... és sokan talán tényleg azt hitték, még egy lépés, még egy rendelet vagy korlátozás, és utána elég lesz, akkor leszállnak róluk, és ezért vártak, főleg, ha kintről is olyan képeslapok jöttek, amik a deportálást üdülésnek írták le... Aztán meg már késő volt...

Ami a film külsőségeit illeti, a képi hatásokkal még nincs is akkora baj; leszámítva egy-két gyengébb effektet a stáb azon része jó munkát végzett. Ami feltűnően gyenge volt, az a finálé összecsapása a romos gyártelepen, amiről nem csak a pocsék CGI rítt le, de az is, hogy a szűkös büdzsébe már csak ez az olcsó díszlet fért be, hogy a németek és szovjetek közötti végső csata háttere legyen. Ami viszont példás, és nekünk nyilván külön érdekesek lehetnek, azok azok a dolgok, tárgyi emlékek, feliratok, amik miatt többször is megállítottam menet közben a filmet; van itt munkaszolgálatra felszólító plakát, Magyar Nemzetbe csomagolt útlevél, üzletek feliratai az utcán, és például nagyon tetszett, hogy még azt a bizonyos képeslapot is szépen lehetett magyarul olvasni. Ehhez tartozik, hogy végre van egy amerikai film, amiben magyarosan hangzanak a nevek; nyilván akadozó kiejtéssel, de van itt a Ferenc mellett Miklós, Lajos és András is... csak a Ráhel maradt "Récsöl". Sőt, mivel megtehettem, direkt füleltem, hogy az angol szövegbe keverednek-e magyar mondatok, de igazán csak egyszer hallottam ki ezeket, mégpedig amikor a nyilasok lökdösték fel a teherautókra az embereket.

Az eddig csak "B"-kategóriás filmekben tevékenykedő írók és az első- (egyben szerintem utolsó-...) filmes rendező tapasztalatlansága viszont sajnos erősen hatott a filmre. A történetvezetés ellátja a funkcióját, és azon belül az, ahogy és amiért az álca ötlete felmerül, még izgalmas és ötletes is volt. A stábnak ellenben nem nagyon ment az érzelmek, a feszültség igazi bemutatása, amitől a film egy ilyen helyzetben nem nagyon lehet más, csak mű. Még ha figyelembe veszem is azt, amit fent leírtam a félretájékozottság és a megosztottság fals nyugalmáról, akkor is idillien hamis, ahogy a már évek óta meglevő zsidótörvények árnyékában mindenki szélesen mosolyog egymásra, ahogy '44-ben a mindennapokban ennek alig látni nyomát, mintha minden csak akkor kezdődött volna. Nekem az is túlzás, ahogy a lövések semmilyen pánikot nem idéznek elő, az meg már szimplán dühített, amikor ha az amúgy végletesen szemérmes kamera véletlenül egy holttestre tévedt, hát az minden alkalommal lehunyt szemű, békés ábrázatot mutatott, akkor is, ha halálfélelemben levő lányt, vagy a gyermekétől frissen elszakított anyát lőttek agyon éppen. Talán a színészi játék is emiatt az erőltetett semlegesség miatt lett visszafogottabb, még az ismerősebb arcoktól sem kaptam elég erős alakítást, talán csak Hannah Tointont tudnám kiemelni. Az egyetlen igazán ismert név Sir Ben Kingsley, de őszintén szólva én sosem voltam elájulva tőle, és itt is inkább tűnt szoborszerűen unottnak, mint olyan férfinak, akinek az országa és a fia között kell a képtelen döntést meghoznia.

Összességében hogy ekkora volt a csend egy II. világháborús, magyar érintettségű film körül, annak részben az lehet az oka, hogy inkább érdekes, mint jó film. Mozifilmnek készült, de méltatlan lenne mondjuk akár csak a Szabadság, szerelemmel is szembeállítani; inkább tévéfilm, azok közé belefér.


6,5/10
.

Niwrok írta:

Sense8 S2

Néha túl lassú volt az első évad, de alapvetően jó hangulatban néztem végig, az időnkénti "explicit sexual content"-tel együtt is; akkor még biztos volt, hogy folytatom. A gond az volt, hogy a körülmények változása ellenére is jobban ragaszkodott a stáb ehhez a lassúsághoz, és a végére azt kellett mondanom, a képességcserék ellenére, a tapogatózó fázisban is több ötlettel, több humorral álltak hozzá a sensate-dologhoz, mint most, és talán ez vette el egy kicsit a kedvem... Ahogy olvastam, az egyik "nővér" sem látott már benne fantáziát, Tykwer is csak zeneszerzőnek maradt, és ez a sorozatra is rányomta a bélyegét. Most kevésbé vagyok benne biztos, hogy folytatom, de amilyen kevés sorozat most a látótérben van (na persze azért így is akad vagy tíz   ), nem is zárom ki, mert a karaktereket meg megkedveltem.

Megoldották a "problémám", ezt sem kell már folytatni... Egy kaszával több...
.

Niwrok írta:

Sense8 S2

Megoldották a "problémám", ezt sem kell már folytatni... Egy kaszával több...
.

Olvastam. Szerintem ez nem annyira rossz hír...

.
Kártyavár / House of Cards S5



"The American people don't know what's best for them!"

Frank Underwood, miután négy évadon keresztül végigtaposta magát minden akadályon, a politikain túl az emberáldozattól sem visszariadva, célegyenesbe ért, hogy végre saját jogon, választás útján elnök lehessen. A "hordalék" azonban utolérte egy tényfeltáró újságcikk formájában, aminek az információit sokan szívesen felhasználnák, akár egy vizsgálóbizottság keretei között, de éppúgy problémát jelent a több területen is nyilvánvaló fölénnyel rendelkező republikánus ellenfele, Conway is. Pár héttel a választás előtt aztán egy terrortámadás olyan lehetőséget adott Franknek, amiből szándékában áll az utolsó csepp vért is kifacsarni, hogy ezzel bebiztosítsa a győzelmét.

Az előző évad végével biztos volt, és az előzetesek is ezt erősítették, hogy a kampány és a folytatás fő témája a terrorizmus elleni harc lesz. Frank minden botrány és kétség ellenére ezzel tudja leginkább bebiztosítani, hogy a Maslow-piramis alját, a biztonságot érezzék az emberek veszélyben, és a maga felkorbácsolta pánikban tudjon erőt mutatni. Az egy dolog, hogy ebben még az általánosságban militánsabb beállítottságú republikánusok sem értenek vele egyet teljesen, vagy hogy az ingatagabb körzetek remek alkalmat látnak arra a hajrában, hogy megpumpolják a felsővezetést pár százmillióra, de Frank közvetlen munkatársai, például a függöny mögé leginkább belátó Cathy Durant (aki előtt Frank igazából leleplezte magát, még ha félre is ütötte a halálos fenyegetését egy tréfával...) is egyre kevésbé biztos benne, hogy Frank első teljes elnöki ciklusához akar asszisztálni, aminek a szennyes levéből ő is könnyen kaphat. Mert ahhoz, hogy a szavazásig hátralevő két hét alatt kellően felfusson a téma, látványos "eredményeket" kell produkálni: tévés nyilatkozatokkal, plakátokkal kell bombázni az embereket, és gondosan megválogatni azokat a bűncselekményeket, robbanásokat, gyújtogatásokat, amik esetében "nem zárható ki a kapcsolat az ICO sejtjeivel". Sőt, vakmerőségében Frank az NSA-s kapcsolata segítségével egy olyan esetet is képes kiberterrornak eladni, ami amúgy éppen arra szolgál, hogy eltüntessék a korábbi manipulációik nyomait. Eközben Conway tetszeleghet az energikus háborús hős szerepében, de az idegeskedés mindkét oldalon óvatlanságot szül, olyan elszólásokat, amik éppen azt a hajszálat jelenthetik, amin az egész elnökválasztás múlik.

Csakhogy ahelyett, hogy az írók egy igazán feszült két hetet sűrítettek volna bele 12 órába, rengeteg ügyeskedéssel, inkább szétkenték az egészet, bőven túlnyúlva egy elnökválasztás keretein. Frank terve túl nagyot robbant, a félelem pedig olyan patthelyzetet eredményezett, amiben csak a Függetlenségi Nyilatkozat kétszáz éve porosodó módosításának apró betűs szövege lehet Frank esélye... a sorozat szempontjából viszont aligha volt ennél nagyobb baklövés eddig. Hiába sikerült egy elég kifacsart helyzetet kihozni belőle, meglepőnek is mondható csavarokkal, ha onnantól a fél évadon át előkészített, puhított Conway szinte teljesen kikerül a képből, mert csak a haját tépkedi szálanként, egyre jobban felhergelve magát a tényen, azt mantrázva, hogy már rég neki kellene az elnöknek lenni (ami miatt a háborús traumái is felfokozva hatnak a viselkedésére), Frank és Claire pedig a Szenátus és a Kongresszus tagjainak körbenyalásával ugyanarra a kulimunkára kárhoztattak, amit mondjuk az első évadban csináltak... Így az évad jelentős része nem lett más, mint a politikusok győzködésének elég dokumentarista feldolgozása, amik mellé az évad második felében kezdenek felzárkózni az ilyen helyzetben nem jól felépített stratégiának, hanem csak parasztvakításnak tűnő, szalmaláng-cselekményszálak. Olyanok, mint az oroszok és Petrov visszarángatása a történetbe, vagy aktuálpolitikai kikacsintásként a szíriai konfliktus, amik közül a legjobban talán az a gyorsan összecsapott, de legalább elfogadható puccskísérlet tetszett... A két igazán értékelhető, több részen átívelő dolog az volt, ahogy az új helyzetben Frank és Claire között egyre fokozódik a hatáskör-túllépésekből eredő feszültség, amit sem ők, sem a környezetük nem tud minden esetben jól kezelni, később pedig az, ahogy Jane-en és Markon keresztül megtapasztalják, hogy milyen is a valódi, mindenkin átnyúló hatalom, és annak a közelébe kerülni milyen áldozatokkal és következményekkel jár.

A politikai csatározások közepette azonban a sorozat visszatért a Fehér Házi Barátok közthöz, aminek sosem voltam akkora kedvelője, de volt már olyan, amikor ennek az arányai még a 10/10-es értékelést is lehetővé tették (ld. negyedik évad). Az, hogy Seth még mindig Doug helyére pályázik, ellenségeskedés szintjén bele is fért, ahogy Frank is egyértelművé tette, ha Claire-nek az elnöki hálószoba rejtekében szüksége van a Tom nevű toyboy-ra, ő nem fogja ezt szóvá tenni... nekem nagyjából ennyi magánélet fért volna bele, de ez is csak a háttérben, mintegy tudomásul véve, hogy ilyen is van. De egy pörgős, akár szó szerint öldöklő elnökválasztási versenyben aligha voltam felkészülve arra, hogy Doug hancúrjait kelljen néznem, vagy hogy Tom hogyan fekteti minden második részben kétvállra Claire-t, vagy enyeleg vele (az a szánalmas dugás a sajtóteremben meg mindennek az alja, a következményeivel együtt!), vagy éppen Conway-éket a dicsőség mámorában egymásnak esni. Közben, hogy feltöltsék az igencsak megritkult stáblistát, a két új, egyébként az eseményeken sokat dobó tanácsadó mellett az írók előtúrtak két rég elfeledett szálat is, mindkettőt nagy bánatomra. Ha van szó, amit nem akartam ebben a sorozatban még egyszer hallani, az a "Rachel", de persze, hogy elő kellett ásni a kis leszbi barátnőjét a második évadból. És ha már homoszexualitás... eddig mindössze egy-két jelenet utalt Frank efféle hajlamaira (pl.: az a bizonyos alkoholmámoros hármasszex), de most külön történetszálakat szánnak ennek, Frank régi és új szeretőinek, ami ismét csak hatalmas "facepalm"...

A korábban is tapasztalt, elfogadott negatívumokhoz képest azonban (amik talán kizökkentettek a hangulatból, de alapvetően nem befolyásolták azt) rákos daganatként zabálta fel ezt az évadot a tény, hogy ritka szarul van megírva. A House of Cardsot is elérte a rétestésztaként húzott sorozatok sorsa, amikor az ötlethiányban, vagy éppen a bizonyítási kényszerben már az írók nem érnek rá jó fordulatokat, erős párbeszédeket írni, amiknek a hiányáról hülyeségekkel és "tűzijátékokkal" próbálják elterelni a figyelmet, miközben a színészek beleunnak a rutinba, és már közel sem olyan erőteljes és hiteles a játékuk, mint volt, hanem vagy lustulnak vagy ripacskodnak (Frank kommentárjaiból, kiszólásaiból is sokszor csak unott "bitch please" fejek lettek), a megmaradt másodvonalbeli rendezők meg nem merik megmondani egyiküknek sem, hogy ezt nem kéne... Eddig mindig tucatjával voltak azok a jelenetek, amiket többször is visszanéztem, mert annyira hatásosak voltak, most meg nem hogy nem volt ilyen, csak talán egy, helyette azt, hogy az évad során hányszor idegesítettem fel magam az ív nélküli, egymásra hányt elemekből álló, a feszültségépítést hírből sem ismerő katyvasztól, a végére meguntam számolni. A csapongást a cselekményben, az ötletszerűen előrángatott majd hirtelen a kukába dobott, elfelejtett, esetleg pár másodperc alatt elvarrni gondolt szálakat pedig még tovább tudták rontani a hűha-élménynek szánt, belőlem csak unalmat vagy hitetlenkedést kiváltó ökörségek. Ezek közül csak azért nem az Elízium-mező a mélypont (az egész köpenyes rituáléval meg a Tusk-féle sci-fivel), mert a stáb célul tűzte ki, hogy ezt a remek politikai drámát az évad végére átműtik a Borgiák, esetleg a Macbeth modern kori megfelelőjévé, ami egy olyan Frankenstein-szerű szörnyet eredményezett, amit néha csak undorral, köpettel a számban tudtam végignézni.

Underwoodék csúcsokat ostromló, de ingatag alapokon álló karrierje helyett a sorozat volt az a "kártyavár", ami most összedőlt, de legalábbis bedőlni látszik. Szeretném azt hinni, hogy csak a "Watch out for each other, and yes, watch each other." mondatból sugárzó borzongás és felfokozott várakozás miatt mondom, de ez nem csak az eddigi legrosszabb évad a sorozatban, hanem egyszerűen rossz. Nagyon remélem, hogy a gárda összekapja magát, mert hiába az "It's my turn!" izgalma, legközelebb nem leszek ilyen elnéző, még ha nézőnek egyelőre meg is maradok.


6/10
.

Niwrok írta:

És sajnos jelenleg, a mostani projekttel még ebben sem találhatok kapaszkodót...
.

Niwrok írta:

.
Kártyavár / House of Cards S5


Underwoodék csúcsokat ostromló, de ingatag alapokon álló karrierje helyett a sorozat volt az a "kártyavár", ami most összedőlt, de legalábbis bedőlni látszik. Szeretném azt hinni, hogy csak a "Watch out for each other, and yes, watch each other." mondatból sugárzó borzongás és felfokozott várakozás miatt mondom, de ez nem csak az eddigi legrosszabb évad a sorozatban, hanem egyszerűen rossz. Nagyon remélem, hogy a gárda összekapja magát, mert hiába az "It's my turn!" izgalma, legközelebb nem leszek ilyen elnéző, még ha nézőnek egyelőre meg is maradok.


6/10
.

Ááá, gondoltam, hogy ez lesz... nem túl sok jót olvastam róla...

De én a Te írásod alapján nem tudom kötni Tumphoz, van akinek sikerült...  

Mindegy, természetesen megnézem, de ha figyelembe veszem, hogy mindig is "alád" értékeltem a korábbi évadokat is, nem sok jóra számítok...  


.

R2-D2 írta:

Niwrok írta:

Kártyavár / House of Cards S5

Underwoodék csúcsokat ostromló, de ingatag alapokon álló karrierje helyett a sorozat volt az a "kártyavár", ami most összedőlt, de legalábbis bedőlni látszik. Ez nem csak az eddigi legrosszabb évad a sorozatban, hanem egyszerűen rossz. Nagyon remélem, hogy a gárda összekapja magát, mert hiába az "It's my turn!" izgalma, legközelebb nem leszek ilyen elnéző, még ha nézőnek egyelőre meg is maradok.

6/10

Ááá, gondoltam, hogy ez lesz... nem túl sok jót olvastam róla...
De én a Te írásod alapján nem tudom kötni Trumphoz, van akinek sikerült...  
Mindegy, természetesen megnézem, de ha figyelembe veszem, hogy mindig is "alád" értékeltem a korábbi évadokat is, nem sok jóra számítok...  

Azt az írást én is olvastam -persze csak utólag-, de az a legkisebb gond ezzel az évaddal, hogy Trump idejében már egyszerűen nem működik a politikai szatíra. Nem tudom, te mennyire merültél bele, de remélem nem nagyon, már csak azért sem, mert ott csak álmosítóan közhelyesnek írták le azokat, amiken én felbasztam magam... nem is feltétlenül azon, ami történik, hanem azon, ahogy.

Spoiler:

Szeretném is, hogy megnézd, hátha te máshogy látod majd...
.

.
Wonder Woman




Amikor tavaly az Igazság Ligáját felvezető Dawn of Justice egy pontján, a "titkos tabló" nézegetése közben előkerült egy régi fénykép Wonder Womanről és pár katonáról, akik láthatóan még a XIX. század környékékez voltak öltözve, sejthető volt, hogy annak a képnek megvan a maga története. Diana első önálló filmje így nem meglepő módon abból a képből kiindulva magyarázza meg, hogyan is született meg Wonder Woman.

Diana amazon hercegnőként, Temiszkirán nőtt fel, amely szigetet és az egész harcos női osztagot egy meglehetősen furcsa, alternatív görög mitológia szerint Zeusz teremtette, erődként, elrejtve a világ elől, azután hogy halálos sebet ejtett az isteni panteon többi tagját legyilkoló Árészon. Az amazonoknak mindössze egy feladata van, a felkészülés Árész visszatérésére, aki az emberek közötti háborúk, a pusztítás fő okozója, Hippolita királynő viszont védeni próbálta Dianát azzal, hogy nem engedte a harcosok közé állni, így a nagynénje, Antiopé edzette titokban. Diana felnőtt korára így a legerősebb amazonná vált, amiben része volt különleges képességeinek is, és aminek nagy szükségét is látja, amikor az első szigetre érkező idegen nyomában ott jár a halál. Steve Trevor, akit Diana a tengerből ment ki, a brit kormánynak dolgozik kémként a Nagy Háborúban, egy német vegyész titkos naplójával igyekszik hazajutni, hogy megakadályozza egy minden korábbinál veszélyesebb harci gáz előállítását, bevetését. Amikor Diana tudomást szerez erről az Igazság Ostorának segítségével, úgy dönt, kardjával és pajzsával felfegyverkezve, minden veszély és az anyja tiltása ellenére csatlakozik a férfihoz, mert úgy érzi, mindarra, amit Trevortól megtudott, az egyetlen magyarázat, hogy Árész ismét az emberek közé férkőzte magát, és végre beteljesítheti az amazonok küldetését.

Mivel ez volt az első tartalmasabb találkozásom Wonder Womannel, leszámítva a pár alkalmas, meglehetősen cinikus megjelenését az Igazság Ligája rajzfilmben jó pár éve, valahol azzal is kell kezdeni, hogy a karakter helyét megkeresem Batman, Superman és a többiek mellett, leginkább ami a személyiségét illeti. Olvastam olyan véleményt is, ami szerint mennyire pozitív egy olyan hőst látni, akit nem a lelki defektusai, a bosszú vagy a magány ösztönöznek az igazság utáni harcra, hanem a jósága és a szeretete, de azért óvatosan bánnék az ilyen kijelentésekkel, már csak azért is, mert a film is ezt teszi egy kettős értelmezéssel. Az egyik fő konfliktus éppen abból adódik, hogy Diana nem alapvetően jó, "csak" ártatlan a világ és az emberi gonoszságot illetően, mert szó szerint burokban nőtt fel, és pár elméleti kódexen kívül elképzelése sincs arról, hogy a szigetén kívül mi van. Ő tulajdonképpen a legendáik képzeletbeli világában él, és azt próbálja leképezni arra, amit Londonban, majd később a lövészárkokban lát... de éppen ez az, amit a bolondok meg a vallási fanatikusok is csinálnak. Ezzel meg az a gond, hogy a film szinte egyetlen humorforrása, hogy ezen a felnőtt testbe zárt kislányon gúnyolódik, akár a hajós részre gondolok, akár a ruhapróbás jelenetre, az ügyetlenkedésre a karddal, vagy ahogy először látja meg egy férfi... khmm, "karóráját". És ez Dianat valahogy szimpatikussá tette, ez a felnövéstörténet, a filmet viszont egy kicsit kevésbé az, ahogy ezt kezelte.

Pedig szüksége lett volna erre a Wonder Womannek, mert önmagában azért elég keveset nyújt. Van némi áthallás az első Amerika kapitány filmmel, miután Diana és Steve feladata az lesz, hogy a háború poklában kutassanak az őrült tudós és a még őrültebb német tábornok után, akik éppen úgy kicsit karikatúrába hajlóak, mint ott volt a Vörös Koponya. Ludendorff tábornok és Dr. Marut mintha valami szatírikus propagandafüzetből szalajtották volna, mert kínosabbak annál, hogy igazán félelmetesek legyenek, de arra éppen jók, hogy az amazon és a kém egyéb furcsa figurákból álló Lúzer Osztagot maguk mellé gyűjtve (például a Trainspottingos Spud ükapját, egy indián csempészt meg egy török színészt) végrehajtsák a Mission Impossible-t a Maginot-vonal mögött, aminek a végállomása mi más is lehetne, mint egy titkos ná... azaz német kastély, fenn a hegyekben. Ez talán az a rész amúgy, a korszak, ami egy kicsit dob az elég unalmas alapsztorin, az első világháború végnapjairól beszélünk ugyanis, amikorra már minden katonát felőröltek az árkokban töltött hónapok vagy a társaikkal történtek, amikorral minden civil az utolsó tartalékait éli fel (ehhez képest furcsa egyébként a nagy felszabadítást követő buli), és már a vezetők is leginkább hagynák a fenébe az egész eredménytelen öldöklést... Ezek közül megmaradt például az a jelenet az amazonok és a német katonák összecsapásáról, és volt valami szimbolikusan szívszorító az egyenlőtlen harc kilátástalánságában, ahogy az évtizedek óta nyilakkal és lándzsákkal gyakorlatozó harcosok szembetalálták magukat a puskákkal.

Ami a megvalósítást illeti, a film nagyobbik része rendben van, vagyis ami a sziget meg London, amit a későbbiekben, ahogy egyre többször kerülnek elő a koromsötétben játszódó meg az akciójelenetek, egyre gyengébbnek láttam. Értem én, hogy DC=depi, meg ettől lesz a producerek szerint valami lélektanilag mély, hogy a vászon néha olyan fekete, mint a vakond belső zsebe, ahogy az is tudható, hogy London igenis fuldoklott a koromban, és a front sem pompázott szivárványszínekben, de nekem a végső leszámolás a töksötét éjszakában bizony más túl sok volt. Volt azért kellemes meglepetés, mint a törmelékekből és roncsokból épített páncél és fegyverek, de éppúgy elég gáz jelenetek is, mint például ahogy a hadihajó csak úgy eltűnik a csónakok mögött az elején, vagy ahogy Diana akkora villámcsapással sújt le, hogy rögtön reggel lesz tőle . Az akciójelenetek esetében viszont túl közel engedték a rendezői székhez Zack Snydert, aki a felesleges és otromba lassításaival szétcseszte a verekedések dinamikáját, meg fogadni mernék rá, hogy ő volt az is, aki Diana nagy antréját a géppuskafészek elleni rohamnál megkoreografálta. Egy nő (a rendező Patty Jenkins) ugyanis nyilván tudta volna, hogy Diana a tényleg hangulatos kimászás után nem úgy vonulna végig a lövedékek között, mintha divatbemutatón lenne, ami eleve nevetséges egy olyan karaktertől, akinek nincs fogalma arról -mert egy szigeten nőtt fel nők között, csezmeg!-, hogy mi az a "szexi" (és tudtommal Temiszkira nem Leszbosz...). Ez volt egyébként Gal Gadot játékában is a legkirívóbb, hogy túljátszotta a karaktert, ami azzal együtt, hogy a nőnek szinte nincs arcjátéka, csak erőltetett manírjai és állandóan résnyire nyitott ajkai, még mindig nem volt olyan rossz alakítás, mint a Batman vs Superman szoftpornó-kasztingja (az akciókat például ügyesen tolta el)... de azért látszott Chris Pine meg Robin Wright mellett, hogy nem a tehetsége miatt kapta meg ezt a szerepet. David "Lupin professzor" Thewlist sajnos nem mondhatom, ugyanis ő legalább akkora ripacs most, mint Ralph Fiennes volt pár éve hasonló szerepben.

Netszerte meg a tomboló rajongás, hogy lám, éppen egy női szuperhősről, egy nő által rendezett film köszörüli ki azt a csorbát a DC hírnevén, amit a korábbi filmek ejtettek. Én ugyan ebbe az üdvrivalgásba nem tudok becsatlakozni, mert éppen elég hibája van ennek a filmnek is, és szomorú lenne az a világ, ahol már attól jó egy film, hogy nem ótvar... de az biztos, hogy elindulva az előzetesek és a körítés során érzett undortól, legalább kellemesen csalódtam.


6,5/10
.

Niwrok írta:

.
Wonder Woman

6,5/10
.

Köszi!


Ehez én nem fogok tudni hozzászólni, de figyeld a facebookot, ott talán lesz reagálás rá... vagy... esetleg néhány olvasónk talán itt igazad ad - vagy nem ad.

Niwrok írta:

...Diana akkora villámcsapással sújt le, hogy rögtön reggel lesz tőle

Na hallod, van olyan film/sorozat, amiben még csak villámcsapás sem kell hozzá. Elég egy kameraváltás...



.

.
MEMO




Amikor az utóbbi idők magyar filmjeiről írtam, már említettem, hogy néha csalok egy kicsit annyiból, hogy nem mindegyik mozifilm. Ezek eredetileg tévéfilmnek készültek, és csak utólag -vagy a népszerűség okán (Félvilág, Szürke senkik) vagy az olyan kiemelt alkalmakon, mint mondjuk a Magyar Filmnapok- kerültek vetítőterembe. Ez azért gond, mert a moziműsort még csak-csak követem, de a "tévéjátékokba" tényleg csak belebotlani tudok, mondjuk ha valahol cikkeznek róluk. Pedig ezek sem rosszabbak, mint ami moziba kerül, sőt.

A 80-as évek elején Budapesten elmeorvosi kutatóként és egyetemi tanárként dolgozó Lónyai Péter a doktori disszertációjára készül, melynek témája az emlékezet működése. A szakmai érdeklődésen túl Pétert személyesen is érinti a kérdés, az apja ugyanis olyan súlyos memóriazavarban szenved már évtizedek óra, ami a testi épségét veszélyezteti, és képtelenné teszi az önellátásra. Péter kutatása leginkább a különleges emlékezőtehetséggel megáldott, ún. hipermnéziás emberekre terjed ki (illetve arra az egy japán férfira, akinek az esete kellően jól dokumentált), hátha ezzel segíthet megtalálni az emlékezet fejlesztésének új módszerét, kezelve az apja állapotát, hiszen ő is pontosan tudja, egy pszichiátrián vagy egy szanatóriumban aligha számíthatna másra, mint gyógyszerekre és szedálásra. Az egyetem vezetősége azonban egyre kevésbé tolerálja a szerintük felesleges, a szocializmust semmilyen formában nem építő, csekély hasznot hozó áltudományt, az ösztöndíj megvonásával fenyegetve Pétert. Ezért is tűnik hihetetlen szerencsének, amikor az egyik kollégája azzal hívja fel a férfit, hogy az ő osztályán van egy huszonéves, ön- és közveszélyes ápolt, aki talán beleillik Péter kutatásába. Ervin esete azonban gyorsan meggyőzi Pétert, hogy a különleges emlékezőtehetség a legkevésbé sem áldás, így már két, ellentétes állapot kezelésére kell módszert kidolgoznia, ha bármit is el akar még érni a doktorijával.

Nekem a film eleje nem igazán nem jött be, nem is a témája miatt (hiszen az épphogy érdekes volt, azért kezdtem el nézni), hanem a technikai megvalósítást illetően. Még laikusként is zavaróan félamatőrök voltak a beállítások, például a statikusan mutatott "beszélő fejek". Ezen kívül lábon kihordtam egy kisebb epilepsziás rohamot a talán retrónak szánt, de inkább csak baromi ronda főcímtől, és a film közben is agyamra mentek az Ervin fejében levő káoszt érzékeltetni próbáló, de bődületesen primitív animáció-montázsok. Szerencsére fokozatosan mind az író/rendező Tasnádi István, mind az operatőr Csukás Sándor egy számomra sokkal fogyaszthatóbb stílusra állt át, néhány erőltetettnek ható jelenettel, de általában véve kellemesebb képi megoldásokkal. Ehhez az is kellett, hogy a díszletekkel és a kellékekkel jó, bár kicsit ellentmondásos munkát végzett a stáb. A külső felvételek természetesek, hiszen ahogy nemrég olvastam, Budapest abban a szerencsés helyzetben van, hogy 100-150 évet felölelően is vannak hitelesen bemutatható épületei, és ezek között kifejezetten jól mutatnak a szocreál autók... de itt is látszik, hogy ezek gondosan karbantartott veteránok, úgy kipolírozva, amilyenek a Merkúrból kigördülésük idején sem voltak... és bár lehettek ilyenek is, de biztosan nem az összes. Ugyanígy anakronisztikusak kicsit a belső terek, amik túl újszerűnek hatnak, amitől furán mutatnak bennük a megsárgult címerek, de leginkább a megsárgult napilapra kaptam fel a fejem, ami "akkori" állapotában aligha nézett így ki.

Az emberi oldala jobban bejött a filmnek, akár a sztorira, akár az alakításokra gondolok. Az mondjuk elsőre túl hihetetlen véletlen volt, hogy Péter pont a környéken talál egy olyan embert, akiből előtte úgy tudta, csak egy van a világon... de utólag már el tudtam képzelni, hogy talán mindenhol van egy ilyen ember, mint Ervin, csak a kísérő tünetek miatt félrekezelik őket, és elintézik annyival, hogy "bolondokat a bolondokházába" . Az egészséges gondolkodás kulcsa ugyanis az emlékezés és a felejtés egyensúlya, nem az, ha az ember az életének minden pillanatára, azok minden körülményére, szó szerint minden kis szarra emlékszik, és ennek kínjai látszanak is a srácon, el is mondja nem egyszer, és ki is kéri magának, hogy Péter a tesztjeivel, próbálkozásaival csak "teleszemeteli" a fejét. Molnár Áron -a szerepében levő kihívással együtt is- remekül hozza azt a figurát is, aki próbálja minél kevesebb ingerrel terhelni magát, és azt is, aki a túlterhelés kétségbeesésétől dührohamokat kap. Ervin helyzetéhez, különleges állapotához képest Péter és az apja kapcsolatának bemutatása, az apa viselkedése már "csak" hétköznapian drámai, hiszen feledékeny, szenilis rokonai többeknek vannak, ismertebbek a tünetei, és a nézőkben is jobban megragad, hogy ki hogy viszonyul egy ilyen esethez. Lengyel Tamás és Haumann Péter gyakorlottan mozognak kamera előtt, az ő minőségi alakításuk annyira nem lepett meg, és ugyanígy voltam Csákányi Eszterrel és a többi színésszel is.

A drámán túl aztán van még egy kis thrilleres beütése a MEMO-nak, főleg ami a pszichiátrián látottakat illeti, ami lassan krimibe megy át, ahogy Péter keresi a kezelési módokat (ahogy pedig egy véletlen elszólás vezeti rá erre, az tisztára Gyilkos sorok meg Columbo), azt meg már jogosan nevezik többen varietének, ahogy azok hatékonyságát próbálja bizonyítani. Én mondjuk egy kicsivel több társadalomrajzot, politikai hátteret is el tudtam volna képzelni, ha már az egyetem vezetősége ilyen meghatározó tényező a motivációkban, és a szovjeteket is behozták a képbe, de nem vagyok telhetetlen... De azért annyi eszembe jutott ezt a szálat illetően, hogy biztosan van szakmai megalapozottsága a látottaknak, nem hiába szerepel a stáblistán pszichológus tanácsadó és sok idegen szó a szövegkönyvben, de a megoldást túl leegyszerűsítőnek találtam mindkét esetben. Ez az érzés csak még inkább felerősödött az epilógusban, ahol mindkét főbb szereplő olyan külső változásokon megy át, amit nemhogy nem indokol, de egyenesen ellentmond a korábban látottaknak, és az idő múlása meg a hepiend iránti vágy aligha válasz arra, hogy az a jelenet olyan, mintha a színészek csak beugrottak volna civilben, egy másik forgatás vagy színházi próba ebédszünetében egy pótjelenet leforgatására.

Az elején levő botlásokat és apró negatívumokat így én is el tudtam felejteni a későbbiek fényében, de azt hiszem, így is többet ki lehetett volna hozni a témából, ha már a kornak ekkora jelentőséget szánnak, és ha már a témában ennyi drámaiság rejlik. Ezzel együtt is a MEMO-ra egy jó magyar filmként fogok emlékezni.


7,5/10

U.i.: "trigger warning" azoknak, akikben az ilyenek kellemetlen emlékképeket idéznek fel: van a filmben pár öklendezés, és egy kb. két másodpercig látható hányás . Ne ez legyen az akadály, hogy nem szóltam előre ...

.

Niwrok írta:

.
MEMO



7,5/10

U.i.: "trigger warning" azoknak, akikben az ilyenek kellemetlen emlékképeket idéznek fel: van a filmben pár öklendezés, és egy kb. két másodpercig látható hányás   . Ne ez legyen az akadály, hogy nem szóltam előre   ...

.

Vettem, vettem!

Gondolom, nem hosszú, valamikor beillesztem a sűrű programba.

R2-D2 írta:

Niwrok írta:

MEMO

7,5/10

Vettem, vettem! Gondolom, nem hosszú, valamikor beillesztem a sűrű programba.

88 perc ... Itt egy kis "kedvcsináló" hozzá.

Nem egy Veszettek, és főleg nem egy Kojot, de úgy tűnik, az a két film már tényleg legfeljebb csak a tévében fog felbukkanni. Előbbinél még megvan az a "kifogás", hogy "fesztiváloztatják"... másfél éve ..., de utóbbit -egy-egy alkalmon kívül- csak valami istenhátamögötti kis mozi tartotta/tartja műsoron, meg egyébként is kijelentették a film facebook oldalán, hogy DVD-re ne nagyon számítsunk belőle.
.

.
Drága Elza!




A Szürke senkik kapcsán emlegettem, hogy van egy magyar háborús film, amit két éve szeretnék látni, de mint ha a föld nyelte volna el, én sehol nem bírtam a nyomára akadni. Kezdetben a Drága Elza előzetesét még a helyi mozi is vetítette, onnan tudtam egyáltalán róla, de a filmnek magának már nem sikerült oda eljutnia, aztán jöttek az időnkénti rákeresések, hogy merre jár, de semmi. Az ok, amiért most mégis megnézhettem, a magyar filmgyártás állatorvosi lova is lehetne: olyan sokáig húzták a kiadását DVD-n, hogy kikerült a "tékába", amire válaszul a készítők úgy látták, akkor legalább olyan minőségben legyen kint, ahogy ők szeretnék, és lett ebből az ennél jobb sorsot érdemlő moziból (is) hivatalosan(!) a youtube-on nézhető film.

A film története annyiban különleges (amellett, hogy általában hazai háborús filmekkel sem voltunk elkényeztetve az utóbbi pár évtizedben, tehát eleve a műfajában ritkaság), hogy a II. világháború keleti frontján játszódik, de jó okkal nem a nagy csapatmozgásokat követi, hanem mindössze egyetlen katonára koncentrál. Lombos Mihály honvéd semmi mást nem szeretne már az egy éve tartó pokoltól, csak hogy hazatérhessen Budapestre, hogy újra láthassa a feleségét... régóta esedékes eltávja azonban meghiúsul pár elkevert papír miatt. Még alig csillapodott az elkeseredett dühe, amikor másnap egy szovjet támadás következtében hadifogságba esik. Lombosnak innentől minden képességére és trükkjére szüksége lesz ahhoz, hogy ne csak a Gulág rémétől szabaduljon, de a vörös hadsereggel együtt haladva, aknamezőkön, géppuskafészkeken és folyókon át egyre közelebb kerüljön a kezdetben még abszolút elérhetetlennek tűnő otthonához.

A jobb háborús filmek amúgy is sokat foglalkoznak a katonák, a harcok által megkínzott emberek lelkivilágával, de a Drága Elzában ez már szinte egy háborús díszletek előtt zajló dráma, egy road-movie. Engem éppen ezért nemhogy a már fent is hivatkozási alapnak vett Szürke senkikre emlékeztetett, hanem az Út a szabadságba (The Way Back) című filmre. Vannak jelenetek a csatákról is (erre majd visszatérek), de elsődlegesen azokon az embereken van a hangsúly, akik Lombossal egy osztagban vannak, eleve hogy milyen figurákat milyen háttérrel tud összeterelni egy ilyen helyzet. Ebben az az érdekes, hogy nem csak a hadifoglyokat illetően teszi ezt a film, hanem kitérve az oroszokra is, mert például jelentős szerep jut az elvtársak közti romantikának és rokoni kapcsolatoknak. Ehhez megvannak az ilyen esetekben alkalmazott tábortűz mellett ülések is, ahol a vodka könnyen oldja a nyelvet, de Lombos nem egyszer narrátorként ad profilt a sorstársairól, ami azért lényegesen dinamikusabb, mint mély, vagy éppen kedélyes, de elég monoton beszélgetések. Ezek leginkább Lombos (Makray Gábor) személyes drámájánál játszanak szerepet, ahogy a feleségének naplót író honvéd egy másik magyar fogollyal, egy munkaszolgálatos szökevénnyel, Lajossal (Varga Tamás) osztja meg bánatát, terveit. Mintha utóbbi lenne mindaz, ami rosszat csak a háború előhozhat az emberből, úgy próbál vele szemben állóként Mihály erőt meríteni a saját elszántságából, becsületéből és hazaszeretetéből, hiába próbál amaz kétséget ébreszteni mondjuk azzal, hogy ennyi idő után az asszony aligha várja már otthon türelemmel és hűséggel. Fura egy jellem egyébként ez a Lombos honvéd, elég nagyszájú, provokáló és önfejű ahhoz képest, hogy fogoly, és volt egy pár jelenet, ahol meglepődtem, hogy miért vesződnek vele tovább, miért nem kap egyszerűen egy golyót... de aztán erre is akadt válasz.

És akkor a látványvilág... Szintén a Szürke senkik esetében hoztam fel, hogy a magyar háborús filmek további gyarapodásának az lehet a kulcsa, hogy a stábok megtalálják azokat az eseményeket egy háborúból, amiket gigaköltségvetés nélkül is hitelesen lehet bemutatni. Hogy lehet, hogy csak egy madárszaros lovaskocsira futja a kasszából, de akkor olyan történetet kell mögétenni, ahova ez is elég. A Drága Elza a még ehhez képest is alacsony költségvetése mellé egy kompromisszumos megoldást választott, ami ugyan a téma szakértőiből kiválthat megütközést (hogy a felszerelések, a járművek vagy a környezet nem 100%-ban autentikusak, ahogy egyébként állítólag magát a történetet is nehéz elhelyezni a valós események közé), de a hozzám hasonló kocahadászoknak csak tágra nyílt szem marad, hogy hogyan fért bele ez ennyi pénzbe. Nem találtam pontos összeget, de talán ha tízmilliókról beszélhetünk, ami kicsivel kevesebb lehetett, ha a hagyományőrző társaságok önkénteskedtek. Így a rendező (Füle Zoltán) és a társai megoldották, hogy ne kelljen többezres seregeket mutatni azzal, hogy egy aknamentesítő osztagot tettek meg a sztori középpontjának, de azért legyen vagy féltucatnyi, változatos csatajelenet is, tankokkal, lövegekkel, és azért pártucatnyi színész és statiszta csak megforduljon a látótérben. Nem mondom, hogy néhány látványelem nem lóg le egy kicsit a képről (leginkább talán a torkolattüzek és a robbanások), vagy hogy a CGI néha nem elnagyolt-e (mert én azért úgy láttam, akad az is), de semmi olyan, ami szúrta volna a szemem... Akkor már inkább zavart az utószinkron, mert a kis színházak színészei mellett van bőven amatőr beugrós is, a hangjaik viszont sokszor elütnek a látottaktól, nem mindig van igazán összhangban mondjuk az arc és a szöveg. Szintén belefér a kompromisszumok közé viszont az, hogy a nyelvi sokszínűség miatt az akcentusos oroszok egy kicsit furcsán hatottak.

Nagy kár ezért... mármint azért, hogy ez lett a Drága Elza sorsa. Megvalósításában bőven afelett van, amit ilyen helyzetben a néző elvárhat, az apróbb hibák ellenére is; van benne elég lendület és feszültség, ami azért a magyar filmeknek nem mindig megy, remek háborús anekdoták színesítik, és még némi morbid humort is csempésztek bele. Talán csak a sztorinak magának kellett volna kicsit letisztultabbnak lennie, hogy egységesebb legyen az összhatás (mert azért az utolsó öt perc elég szürreálisra sikeredett, sok kérdőjellel arról, hogy mit is akar jelenteni a befejezés)... és akkor lehetett volna nagyobb élmény, magával ragadóbb a hangulat. De tényleg csak ennyi kellett volna hozzá. Nézzétek, osszátok!

8/10
.

Niwrok írta:

.
Drága Elza!

Megvalósításában bőven afelett van, amit ilyen helyzetben a néző elvárhat, az apróbb hibák ellenére is; van benne elég lendület és feszültség, ami azért a magyar filmeknek nem mindig megy, remek háborús anekdoták színesítik, és még némi morbid humort is csempésztek bele. Talán csak a sztorinak magának kellett volna kicsit letisztultabbnak lennie, hogy egységesebb legyen az összhatás (mert azért az utolsó öt perc elég szürreálisra sikeredett, sok kérdőjellel arról, hogy mit is akar jelenteni a befejezés)... és akkor lehetett volna nagyobb élmény, magával ragadóbb a hangulat. De tényleg csak ennyi kellett volna hozzá. Nézzétek, osszátok!

8/10
.

Köszi!

A Szürke senkiket is megnéztem, ezt is meg fogom... még ha alaposan túl is lépem vele az idei magyarfilm-keretemet.

Niwrok írta:

.
MEMO


Nekem a film eleje nem igazán nem jött be, nem is a témája miatt (hiszen az épphogy érdekes volt, azért kezdtem el nézni), hanem a technikai megvalósítást illetően. Még laikusként is zavaróan félamatőrök voltak a beállítások, például a statikusan mutatott "beszélő fejek". Ezen kívül lábon kihordtam egy kisebb epilepsziás rohamot a talán retrónak szánt, de inkább csak baromi ronda főcímtől, és a film közben is agyamra mentek az Ervin fejében levő káoszt érzékeltetni próbáló, de bődületesen primitív animáció-montázsok.

A drámán túl aztán van még egy kis thrilleres beütése a MEMO-nak, főleg ami a pszichiátrián látottakat illeti, ami lassan krimibe megy át, ahogy Péter keresi a kezelési módokat (ahogy pedig egy véletlen elszólás vezeti rá erre, az tisztára Gyilkos sorok meg Columbo), azt meg már jogosan nevezik többen varietének, ahogy azok hatékonyságát próbálja bizonyítani. Én mondjuk egy kicsivel több társadalomrajzot, politikai hátteret is el tudtam volna képzelni, ha már az egyetem vezetősége ilyen meghatározó tényező a motivációkban, és a szovjeteket is behozták a képbe, de nem vagyok telhetetlen...

Az elején levő botlásokat és apró negatívumokat így én is el tudtam felejteni a későbbiek fényében, de azt hiszem, így is többet ki lehetett volna hozni a témából, ha már a kornak ekkora jelentőséget szánnak, és ha már a témában ennyi drámaiság rejlik. Ezzel együtt is a MEMO-ra egy jó magyar filmként fogok emlékezni.


7,5/10


.

Hát, köszi, Niwrok, ez qrva jó volt!!

Magam is meglepődtem, mennyire élveztem az egészet, nekem az elején a főcím kifejezetten bejött. De igazából a témája az, ami rohadtul bejött - így, ennyi idősen egyre inkább vágyom a régi emlékeim előbányászására... szóval a srác képessége nekem lenyűgöző vágyálom volt. Néha... igen, mert nem is gondoltam bele, hogy ez nem csak áldás, hanem átok is lehet.

A korrajz kiváló, a hurkás reklám zseniális (még emlékszem rá), a szovjet szál is jó volt, a labirintuson jót nevettem, bár kitaláltam, hogy ez lesz. Abban viszont igazad van, hogy a heppi end iránti vágy meglehetősen fura megoldásokat hozott, de ettől ez még egy remek magyar film.

Azzal együtt is, hogy végletegig magyar - a 80-as évek dizájna roppant mód azzá teszi.


Simán 80%


.

R2-D2 írta:

Niwrok írta:

.
MEMO

Az elején levő botlásokat és apró negatívumokat így én is el tudtam felejteni a későbbiek fényében, de azt hiszem, így is többet ki lehetett volna hozni a témából, ha már a kornak ekkora jelentőséget szánnak, és ha már a témában ennyi drámaiság rejlik. Ezzel együtt is a MEMO-ra egy jó magyar filmként fogok emlékezni.

7,5/10

Hát, köszi, Niwrok, ez qrva jó volt!!

Magam is meglepődtem, mennyire élveztem az egészet, nekem az elején a főcím kifejezetten bejött. De igazából a témája az, ami rohadtul bejött - így, ennyi idősen egyre inkább vágyom a régi emlékeim előbányászására... szóval a srác képessége nekem lenyűgöző vágyálom volt. Néha... igen, mert nem is gondoltam bele, hogy ez nem csak áldás, hanem átok is lehet.
A korrajz kiváló, a hurkás reklám zseniális (még emlékszem rá), a szovjet szál is jó volt, a labirintuson jót nevettem, bár kitaláltam, hogy ez lesz. Abban viszont igazad van, hogy a heppi end iránti vágy meglehetősen fura megoldásokat hozott, de ettől ez még egy remek magyar film.
Azzal együtt is, hogy végletegig magyar - a 80-as évek dizájna roppant mód azzá teszi.

Simán 80%

És a magyarfilm-hetek tovább folytatódik .

Örülök, hogy tetszett, és örülök, hogy jobban tetszett. Lassan át kéne venned a stafétát , mert én a kezdeti "magyarfilm-eurforia" után már egy kritikusabb szemléletbe csúsztam bele (most már nem elég, ha egy film magyar)... te meg tök jó, ahogy ráérzel, hogy a magyar filmek ilyenek is lehetnek, ilyenek is tudnak lenni, mert mondjuk jó keretet adnak egy kis nosztalgiára. Itt a 0,5 pont meg amúgy is semmi, talán csak kerekítési hiba .

És éppen ezért bánt egyre jobban, hogy százmilliók elköltése után ezek a filmek elvesznek a semmiben, késő esti köztévés műsorsávokba száműzve...

A "hepiendről" meg egy pár mondat, csak hogy ugyanarra gondolunk-e...

Spoiler:

.