HomeCalendarGalleryGy.I.K.KeresésTaglistaCsoportokRegisztrációBelépés

Share | 
 

 Niwrok írásai 2.0

Go down 
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4 ... 24 ... 45  Next
SzerzőÜzenet
Niwrok
Admin
avatar

Hozzászólások száma : 2731
Join date : 2012. Oct. 06.

TémanyitásTárgy: The Conjuring / Démonok között 2.   Szer. Jún. 22, 2016 11:35 pm

.
The Conjuring / Démonok között 2.



Már az első Démonok között után is lehetett látni, hogy Ed és Lorraine Warren munkássága bőséges alapanyagul szolgálhat a későbbi Conjuring-filmekhez (ahogy amúgy szolgált eddig is jó pár horrorfilmhez), ahogy az is, hogy James Wan kezében jó helyen vannak a Warren-akták. Lehet persze vég nélkül szapulni a horrorfilmeket a klisék használata miatt, de akkor is azt mondom, hogy jelenleg Wan az, aki azokat úgy tudja felhasználni és trükközni velük, hogy a klasszikus alapokon nyugvó horrorok közül a leginkább kitűnjenek a filmjei.

Nincs ez máshogy most sem, amikor egy kis amityville-i kedvcsináló után Warrenéknek Angliában akad tennivalójuk, miközben ők már egyébként a visszavonulásukat fontolgatják. Az Enfieldben élő Hodgson-családot ugyanis hetek (pontosabban egy kísérletező kedvű szeánsz) óta félelemben tartja egy, a házukban lakó szellem vagy valamiféle entitás, ami a négy gyerekből leginkább a fiatalabbik lányt, Janetet szemelte ki magának, rajta keresztül manifesztálódik és rémít halálra mindenkit, bárhova is mennek előle. Az ügy érdekessége, hogy már jóval azelőtt jelentős médiavisszhangot kapott, mielőtt az a Warren-házaspár fülébe jutott volna, akiket ezúttal nem is a megszállt család keres meg a segítségért, hanem az egyház egyik képviselője, és a vizsgálatuk tárgya is sokkal inkább a jelenségek paranormális eredetének igazolása, mint a szellem vagy démon kipurgálása. De ahogy Perronék esetében is volt, a történet hamarosan személyes fordulatot vesz számukra, ami akár egyikük halálával is végződhet.

Bár ez hivatalosan egy második rész, nem igazán folytatás, hanem inkább csak egy új történet feldolgozása szinte pontosan ugyanazokkal az eszközökkel és ritmusban, ahogy az az első részben volt. De úgy is mondhatnám, hogy az első rész kvázi-remake-je. A rettegésben élő család szinte másolja Perronékat, csak ők nem egy tanyán élnek, hanem egy elég lepukkant munkásnegyedben, így a történetben szerepet kapnak a szembeszomszédok is, viszont a gyerekek apja nem (ő nem sofőrködés miatt hiányzik, hanem fixen, új családot alapítva). De ismerősek a történet egyéb elemei, Warrenék drámai szála (ezúttal nem Lorraine-nel és a lányukkal, hanem Eddel a középpontban), a házba érkező forgatócsoport, egészen a helyszín felépítéséig és addig, hogy a prológus után Warrenék vagy egy órára eltűnnek a történetből, hogy részleteiben megismerjük, mivel is néznek szembe Hodgsonék. Az egyetlen markáns különbség mindezeknek a célja, a vizsgálat, mert a csapathoz a tévéseken keresztül tartozik egy szkeptikus is (és a nő még a jobbik eset a kétkedésével, hiszen Ednek már éppen eléggé tele a hócipője a szakértőnek mondott alakokkal, akik csak őket próbálják hitelteleníteni és nevetségessé tenni), aki árgus szemekkel figyeli, nem-e csak Janet és Peggy színjátéka-e az egész, a szomszédokkal és az egyéb érintettekkel elég széles kört bevonva az átverésbe, amivel mondjuk a figyelemre és esetleg egy jobb házba költözésre ácsingóznak (csak az időtáv tűnt nekem túl hosszúnak ehhez). Mint nézők mi ugyan látjuk a természetfelettit, minket is kitör tőle a frász, együtt félünk és ijedezünk a családtagokkal, de hihető az a része is, hogy egy kívülállónak, amíg nincsenek közvetlen bizonyítékai vagy tapasztalata, mindez lehet csak egy hallomásokkal megtámogatott bűvésztrükk is, ezért is volt érdekes például az a dolog a vizespohárral. De azért azt sem itt látjuk először, ahogy mondjuk egy magnószalag kulcsszerepet játszik, ez a kis játéka legutóbb is az egyik kedvencem volt... és legalább ilyen jók voltak a jelek a bizonyos névre vonatkozóan, a kutyák a csengővel, és a stáblista közbeni, aljas kis bevágások, a la Harcosok klubja  Smile .

Ugyanez igaz a horrorfilmes eszközökre is. A helyszínek abszolút magukon viselik Wan stílusát, a sok színes kellékkel (csak itt mondjuk lendkerekes tűzoltó-kisautó van, nem járóka), a színpadias díszletekkel, amiknél néha már szerintem is túlzásba esett (a hintás kép a köddel szinte már karikatúra). De ugyanígy voltak pozitív meglepetések is, Ed festménye a rémálmáról például kiváló kellék, és csak azzal úgy tudtak feszültségben tartani percekig az "élethűsége" miatt, hogy csak utólag éreztem úgy, ez igazából csak egy töltelékjelenet volt, ami önmagában semmit nem mozdított a sztorin. Ugyanígy többször láttam ugyanazokat a beállításokat, beijesztéseket, amikhez a korábbi Wan-filmekben már hozzászoktam, és gondolom az sem véletlen, hogy az "apáca" a sminkjében mennyire hasonlít az Insidious fátylas rémére, aki meg már eleve egy Mary Shaw utánérzés volt a Halálos hallgatásból. De most is vannak kisebb újdonságok, például bejött a kis vizuális trükk a homállyal a "kikérdezésen". És van valami, amit még mindig Wan csinál a legjobban, talán ezért is szeretem annyira a filmjeit. Ha jól emlékszem, nem csak én tettem már szóvá itt, hogy a mostani horrorok többsége nem akarja túlstresszelni a nézőit. Így mondjuk egy kis sötétben bujkálós, rémülten lihegős jelenetet követően gyorsan megijeszt, és hopp, hirtelen máris reggel van, csivitelnek a madarak, és a szereplők kipihenten ébredeznek az esti rémálomból... Na persze! Egy horror ne pátyolgasson már, ha kérhetem! A Démonok között viszont nem ezt tette/teszi, hanem gyakorlatilag a film kétharmadában szoríttatja a nézővel a zabszemet, akár 15-20 perces jeleneteken keresztül is, hogy na mindjárt, mindjárt, ott meg fog jelenni valami... És nem csak hogy nem pont úgy ijeszt meg utána, ahogy várná a néző (ez a legnagyobb trükk, vagy háromszor sikerült most is megugrasztania ennek a szemétládának  Smile  affraid  !), de nem egyszer egymásra is építi az ijesztéseket, nem engedve el a nézőt a reggel megnyugtató fényei közé, hanem akkor fut vele még egy ötperces kört, hadd szokja, és utána még a napos nappaliban is ráhozza egy kicsit a frászt. Így pedig amikor tényleg pihi van, esetleg csak egy kis beszélgetés a kertben vagy a karácsonyi éneklés, akkor sem mertem nézőként teljesen kiengedni, mert hoppá, hát mennyire váratlan is lenne akkor is egy kicsit felrúgatni a nézővel a kólás poharat. Az utóbbi időben talán csak az It Follows volt képes ilyen hosszan feszültséget fenntartani, csak hát az teljesen leeresztett például a tengerpartos jelenetre.

Amit legutóbb is fontosnak tartottam kiemelni, és amiben talán a legnagyobb -talán egyedüli- volt a fejlődés, az a korrajz. A Perron-ház, és a benne megjelenő 70-es éveknek is kivételesen hiteles volt a hangulata, amire a klipes montázzsal, a tévéshow-k világával és a színészi alakításokkal csak még rátettek egy lapáttal. Utóbbiaknál Vera Farmiga eddig is favorit volt, de itt a karaktere háttérbe szorult kicsit Frances O'Connor javára, aki amennyire furának éreztem ebben a szerepben az elején, annyira meggyőző volt a végére (és csak utólag hallottam egy werkben, micsoda angol akcentust vett fel Peggy szerepére). Ráadásul itt nem csak üres lózung, hogy "valós történet alapján"; az Enfield-esetet mondják a legjobban dokumentált ügynek a paranormális vizsgálatok között, aminek több hangfelvételét és fotóját fel is használták a forgatás során, és hogy mennyire autentikusan, arról a végén van egy kis összefoglalás, tovább emelve a film hangulatát. A nagy valósághűségre és eredetiségre törekvés mellett éppen ezért vettem tudomásul némi csalódással, hogy Wan azzal lépett ki leginkább a korábbi kereteiből, hogy egy teljesen hangulatidegen, totál CGI-jelenetet is beletett ebbe a filmbe, szintén csak mellékszálként... és legalább akkora megdöbbenés volt, amikor kiderült számomra, hogy az mégsem CGI, hanem valódi színész és maszk!

Annyira nem éreztem jónak, mint az első részt. Az valahogy egységesebb, jobban összerakott volt, de elemeiben ez is legalább olyan kiváló. Sajnos mind a terjedelme (közel két és fél óra egy horrorfilmre rengeteg), mint a hangulata azt sugallja, hogy van alapjuk a pletykáknak, James Wan tényleg ezt szánta a horrorfilmes hattyúdalának, mielőtt elhúzott volna Aquamant és MacGyver reboot-pilotot  No  faceplam  forgatni, és innentől -most legalábbis úgy tűnik- csak besegít majd pár kezdőnek a tanácsaival és a pénzével (Lights Out), illetve a már meglevő karaktereit fogja kiárusítani (az Insidious 4 és az Annabelle 2 is tervben van). Én pedig az eddigiek alapján aligha várhatom, hogy bárki is ugyanazzal a hozzáértéssel nyúl majd hozzájuk és kelti életre őket, ha ez már a közvetlen és évtizedes alkotótársának, Leigh Whannellnek sem sikerült.

8,5/10

.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Niwrok
Admin
avatar

Hozzászólások száma : 2731
Join date : 2012. Oct. 06.

TémanyitásTárgy: Spotlight: Egy nyomozás részletei / Spotlight   Hétf. Jún. 27, 2016 9:41 pm

.
Spotlight: Egy nyomozás részletei / Spotlight



A nagy év eleji "bepótlási" és Oscar-jelölt hajrában végül csak az a film maradt ki nálam, amelyik meg is kapta a legjobb filmnek járó díjat. De természetesen nem csak ezért eszem ágában sem volt kihagyni, hanem mert a témája is ígéretesnek tűnt, a stábban is jó pár impozáns név akadt, és igazából R2 kifogásai is leginkább arra szorítkoztak, hogy nem látta a filmben azt az elemi erejű felháborodást, amit egy ilyen ügynek ki kéne váltania, ahogy nem adott teret az ügy igazságszolgáltatási részének sem, a büntetéseknek. Mentségére legyen mondva a filmnek, hogy utóbbi eredetileg sem nagyon volt az ügynek, és hogy miért nem, leginkább abba nyújt betekintést ez a két óra.

Ha egyszer a valóság is a bostoni egyházközösség gyerekmolesztálási ügyeinek eltussolásáról szólt, akkor hogyan is tudta volna a Spotlight ezt máshogy megjeleníteni, és kellett volna-e egyáltalán? Gyakorlatilag bő tíz évvel az eset után sem látszanak nagyon, hogy bármiféle retorzióig "fajult" volna a Spotlight cikke, aztán majd meglátjuk, hogy a film mennyit ér el az események felelevenítésével (tipp: nem sokat). Így aztán dolgoztak abból, amiből lehetett, és váratlan összetettséggel szedték össze mindazokat a dolgokat, amik az ügy és a szereplők megítélésében szerepet játszottak, és különösen nagy teljesítmény lehetett mindezt két órába bele is sűríteni. Mi ma már nyilván többet hallunk az efféle dolgokról, könnyebben megírja egy újság, ha kipattan egy ilyen botrány, így magasabban van az ingerküszöbünk, amit a kezdeti egy darab molesztálási ügy előszedése még nem is nagyon ért el. De ahogy elkezdett exponenciálisan növekedni az érintettek száma, hogy minden új kutatási módszerrel váltottunk egy nagyságrendet, és még mindig csak Bostonon belül, és még azt is bagatellizálni próbálták, hogy ugyan már, csak 5% a selejt, és csak a szerencsén múlt, hogy mindez kiderült, ott azért már erőteljesebben szorult ökölbe a kéz. Közben meg sorra jöttek az igazi ziccerek: ahogy mindössze a származására hivatkozással próbálták és tudták volna ellehetetleníteni Baron nyomozását, ahogy kiderült az újságírók érintettsége az ügyben, kié így, kié úgy, ahogy belekerült mindebbe a média szerepe ("Bocs, de nem írhatjuk meg, mert azzal elveszítenénk az előfizetőinket!"), ahogy sorra lepleződtek le az egyházi szervek módszerei. Ezek emelték igazán ki a filmet az átlagos "jó" filmek közül, koronaként azzal a Paquin atyával, aki azzal tagadta a molesztálást, mert amit ő csinált, azt vele is csinálták gyerekként, és az nem volt az, ráadásul vele csináltak durvábbakat is!

A cselekmény mellett azonban -ha kiléphetek ennyire a film kereteiből- igazából az volt az igazán dühítő és bicskanyitogató, hogy ez az egész "sunnyogás" a maga "természetességében" történik. Annyira olajozott és rutinszerűen működő rendszer mutatkozik meg az összegyűjtött adatokból -ami még mindig csak Boston!-, annyira benne van gyakorlatilag az évszázados(!) megszokás, hogy az teljesen elképesztő! Tudtam én, hogy ennek így KELL működnie az elsikált, előásott ügyek fényében, csak nem sejtettem! Hogy szemrebbenés nélkül sakkoztak a papokkal, hogy ha az egyik helyen valamelyiknek terhes kezdett lenni a személye (és ne csak molesztálási ügyekre, hanem például gazdasági bűncselekményekre is tessenek gondolni), gyülekeznek körülötte a viharfelhők, akkor egy kicsit el lehet küldeni betegszabadságra, akár közvetlenül az erre rendelt egyházi szanatóriumba, és egy rövidke, fél-egy éves "nagygenerál" után el lehet helyezni egy olyan helyen, ahol az embereknek fogalma sincs az előéletéről. És ebben áll a finálé "bekarikázásának" könnyedsége és súlya: gyakorlatilag oda sem kell nézni a papírra. A "sick leave" rendszere annyira beteg és korrupt, annyira pofátlanul alapoz az emberek elszigeteltségére, félelmeire, tudatlanságára, tájékozatlanságára -pont úgy, ahogy megszokták-, és végső soron árulja el a hívők beléjük vetett bizalmát, hogy az egyházi szövetségnek sikerült még lejjebb csúsznia nálam a listán, pedig eddig sem voltak éppen a top háromban. Persze eszemben sincs úgy tenni, mintha ez kizárólag egyházi probléma lenne, hiszen annyiszor írtam le mostanában a "too big to fail" kifejezést, hogy már én unom, lehet az vállalatcsoport vagy bármi, aminek a tömegbázisa már önmagában hatalmat képvisel. Egyszerűen rohadhat akármeddig, mindig lesznek olyanok elegen, akiknek érdekükben áll a jelen állapot fenntartása, akik elvből nem is hajlandók meghallani a rosszat, és kiátkozzák a "rágalmazókat" (vagy ti nem tudtátok, hogy a mostanában a "szentségtörés" nem a bűn, hanem az, ha beszélnek róla?), és azok is, akik szerint akár egyénileg, akár a komplett rendszerre veszélyt jelentene a "korhadt gerendák" kiverése, strukturálisan annyira beépült mindez a társadalomba. Inkább csak várjunk a csodára, hátha megment minket a messiás...

A téma és a mögötte levő, duplán megsüvegelendő előkészítő munka mellett filmként is nehéz belekötni; biztosan volt egy kis elfogultság az Akadémia tagjaiban, de a minőség részemről kifogástalan minden szempontból. Tökéletesen megidézi a film a régimódi, oknyomozó újságírást, ahogy a szereplők kapualjról kapualjra követték a nyomokat, amiből mostanában azért nem túl gyakran kapni; talán ettől néha egy kicsit vontatottnak és önismétlőnek (ahogy újra és újra ugyanazokat az embereket kérdezik, hátha már "máshogy" emlékeznek) tűnik, de a fent említett összetettség miatt ez a legritkább esetben tűnt fel. Remekül építi a feszültséget azzal, ahogy felvillantja az egyház mindenhova elérő csápjait és mindenkiben félelmet keltő árnyékát, hiszen kétségtelenül hatalmas tömegbázisa és meggyőző ereje van a szervezetnek magának, amivel -nem kell félni a szavaktól- nyugodtan meg lehet zsarolni bárkit, ha úgy hozza a szükség. Mindehhez pedig a korrajz is passzol, bár nyilván nincs akkor a eltérés a mostanihoz képest, és amúgy is inkább a belső felvételek dominálnak. A színészek egytől egyig jól alakítanak, akik közül inkább azok voltak emlékezetesek, akiknek drámai szempontból is fontosabb szerep jutott, így például Mark Ruffalo a maszatolás miatti kirohanásáért, Liev Schreiber a téma felvetéséért és annak a tűzzel-vassal átveréséért, Michael Keaton meg a nyomozást végigkísérő dilemmáért.

A Spotlight nem csak egy fontos téma kiváló feldolgozása, hanem valamennyire előremutató is; több tanulsággal szolgálhat, mint az utóbbi évek Oscar-díjas filmjei. Mondjuk abban, hogy ha már itt élünk ebben az információs zajban, legalább használjuk arra, hogy a nyilvánosság erejével az ilyeneket kidobjuk a történelem szemétdombjára. Nem fogjuk (bár a film végén vetített listából azért kiderül, hogy egyre több áldozat meri megtalálni a hangját a világ minden részén), de attól még a közösségi média erre való lenne.

Valami talán el is indult...


9/10
.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
R2-D2
Admin
avatar

Hozzászólások száma : 3846
Join date : 2012. Oct. 03.
Tartózkodási hely : Szombathely

TémanyitásTárgy: Re: Niwrok írásai 2.0   Hétf. Jún. 27, 2016 11:22 pm

Niwrok írta:
.
Spotlight: Egy nyomozás részletei / Spotlight

A Spotlight nem csak egy fontos téma kiváló feldolgozása, hanem valamennyire előremutató is; több tanulsággal szolgálhat, mint az utóbbi évek Oscar-díjas filmjei. Mondjuk abban, hogy ha már itt élünk ebben az információs zajban, legalább használjuk arra, hogy a nyilvánosság erejével az ilyeneket kidobjuk a történelem szemétdombjára. Nem fogjuk (bár a film végén vetített listából azért kiderül, hogy egyre több áldozat meri megtalálni a hangját a világ minden részén), de attól még a közösségi média erre való lenne.

Valami talán el is indult...


9/10
.


taps Jó írás!

Örülök, hogy tetszett, én a véleményemet továbbra is fenntartom: én szerettem volna egy földindulást, az egyház földbe döngölését, több érzelmi töltetet is a moziban.

Tudom, értem, hogy sem cél nem volt ez, sem lehetőség nem volt rá - de így meg megmaradt a hiányérzet. Crying or Very sad


De a 10 % különbség sem olyan sok. peace


.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése http://www.artudetu.gportal.hu/
Niwrok
Admin
avatar

Hozzászólások száma : 2731
Join date : 2012. Oct. 06.

TémanyitásTárgy: Re: Niwrok írásai 2.0   Hétf. Jún. 27, 2016 11:38 pm

R2-D2 írta:

Niwrok írta:

Spotlight: Egy nyomozás részletei / Spotlight

Valami talán el is indult...

9/10
.

Tudom, értem, hogy sem cél nem volt ez, sem lehetőség nem volt rá - de így meg megmaradt a hiányérzet. Crying or Very sad


Ezt nyilván megértem, de az a film már sci-fi lett volna...
.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
R2-D2
Admin
avatar

Hozzászólások száma : 3846
Join date : 2012. Oct. 03.
Tartózkodási hely : Szombathely

TémanyitásTárgy: Re: Niwrok írásai 2.0   Hétf. Jún. 27, 2016 11:50 pm

Niwrok írta:

Ezt nyilván megértem, de az a film már sci-fi lett volna...
.

Szívesen írok hozzá egy forgatókönyvet... Wink
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése http://www.artudetu.gportal.hu/
Niwrok
Admin
avatar

Hozzászólások száma : 2731
Join date : 2012. Oct. 06.

TémanyitásTárgy: Trónok harca / Game of Thrones S6   Szer. Jún. 29, 2016 4:51 pm

.
Trónok harca / Game of Thrones S6



Most, hogy Stannis serege is lekerült a tábláról, és ezzel északot a Boltonok viszonylagos nyugalomban uralhatják, King's Landinget pedig a politikai foglyokon keresztül gyakorlatilag túszul ejtette Cersei anyakirályné legnagyobb baklövéseként az új vallási mozgalom, Westeros egyfajta békés bénultságba merevedett, mindössze csak a lázadók gerillaharcának hagyva helyet, akiket meg túlságosan lekötnek a régi sérelmeik ápolgatása, mint a közös cél felismerése. Nincs sokkal jobb helyzetben Essos sem, ahol a Sárkány Lady távozásával a tanácstalan tanácsosainak kéne rendet vágni a forrongó városállamok kaotikus hatalmi gócaiban, legalább abban az egy városban, ahol ők is vannak, mielőtt bárki kiderítené, hogy Óz függönye mögött csak egy törpe van, egy töketlen és a turbékoló gerlepár. De a legnagyobb kihívás kétségtelenül a forgatókönyvírókra hárult, akiknek George R. R. Martin útmutatásai nélkül kellett tovább játszaniuk a Nagy Sakkpartit.

Ennek megoldása részemről felemásra sikerült, ami sajnos az évadot egy bűvészmutatványhoz tette hasonlatossá... egy egyre csökkenő érdeklődést és izgalmat kiváltó bűvészmutatványhoz. A nagy mentőötlet ugyanis az volt, hogy az írók végigolvasták újra a könyveket, újranézték az eddigi évadokat, és az összes szereplőt, akiknek a halála egy kicsit is nyitott volt, illetve a háttérben hagyással Martin maga rejtette őket a kabátujjába, hogy később egy váratlan bábúként hasznára legyenek, szép lassan, egyesével visszarakosgatták a táblára. Akit pedig úgy ítéltek meg, hogy igazából szükségtelen, azt rövid határidővel lemészárolták. Így aztán szinte minden részben előkerül valaki a múltból, hogy legalább annyian meg is haljanak. Ez ugyan szükséges a harci erő koncentrációja végett, ami az egyetlen esélynek mutatkozik a holtak seregének legyőzéséhez (a végső cél nyilván ez, így a sorozat kényszerűen csak az idáig vezető utat mutathatja be), de a sok meglepetés után már inkább unalmas az újabb kalapból elővarázsolt "nyúl", főleg, hogy esetenként három-négy évadra visszamenően kéne visszaemlékezni, hogy ugyan ki a bánat az, akit most rángattak elő a tömlöcből. Külön zavaró ez olyan szereplőknél, akik a semmiből felbukkannak, behoznak, megölnek, vagy éppen megmentenek, vagy éppen őket szabadítják ki a fogságból, aztán mennek vissza a színfalak mögé, újabb részekre eltűnve. A másik, amivel a bűvészek élnek, azok a látványeffektek. Ez itt nem csak tényleges vizualitást jelent, hanem minden eddiginél monumentálisabb, érzelmileg sokkoló jeleneteket is. A részek ritmusa viszont némileg ellene van ennek a megdöbbenésnek, hiszen a köztes események jellemzően lassan folydogálnak, néha megszakítva egy dagályos beszélgetéssel, és akkor a végén puff, nesze, lepődj meg... az már más kérdés, hogy sajnos a józan ész sem akadály ezeknél, hiszen ugye minden barlangnak van egy vészkijárata, ami egy ajtó... Attól is kivoltam, hogy a szereplők nem mozognak, hanem megjelennek, lehetőleg a legválságosabb pillanatokban, és így egyszerűen semmi folyamatosság nincs az egészben, csak a már múltkor is emlegetett diafilmek, azok is agyzsibbasztó idő- és térugrásokkal.

Mindez persze azért volt hasznos, hogy elfedje, a sorozat egyik fő védjegyének számító intrika igencsak visszaszorult. A szerteszét szórt szereplők egyre inkább a Trónok harca egyik gyenge pontját jelentették, de eddig legalább a motivációk bemutatása miatt érezhető volt valami összefüggés, átmenet az egyes történeti csomópontok között, de most ez is igencsak hiányos. Meg egyébként is minek hosszú diplomáciai tárgyalásokba bonyolódni, ha szíven is lehet szúrni, aki útban áll? Vagy ha meg lehet ríkatni, esetleg nevettetni a nézőket, hogy fel se tűnjön nekik a sok töltelékjelenet? Grey Worm és Missandei spiccesen vicceket mesél egymásnak, jajanyám... Nekem viszont hiányzott, és ami maradt, például Cersei és Lady Olenna (aki még mindig a legjobb karakter) szervezkedése a Sparrow-k egyre nagyobb hatalmának és befolyásának megállítására, vagy az, ahogy Sansa nehezített pályán indul toborzó turnéra, hiszen az őket támogató családok egyszer már megégették magukat, az jó, csak kevés. Főleg nagyon kevés akkor, amikor az évad végére szinte minden túlélő a korábbi drámaiságot és lelkizést teljesen nélkülöző sakkbábbá degradálódik, akikkel majd a következő évadban tovább lehet játszani, és akik mellett a haláloknak, a régóta érlelődő tervek beteljesülésének sincs olyan súlya, mint kéne. Hogy Cersei és Jamie esetében az évadzáróban, abban a helyzetben egy sanda pillantásnál nem szántak többet (nagyon remélem, hogy legközelebb az évad legfontosabb konfliktusa lesz belőle!), de Dany szappanoperájában hosszú perceken keresztül habzik a nyál, az már bőven több, mint hiba. Így történhetett meg az, hogy az évad számomra talán legdrámaibb jelenete egy kis, elszenesedett szarvasszobor előkerüléséhez kötődött...

Ezen a ponton a két állandó delikvenst kell elővennem, ugyanis számomra már botrányos, amit velük művelnek. Az egyik Bran, akit az előző évadból teljesen hanyagoltak, és bár most visszatér, a parasztvakításon kívül teljesen céltalan az, amit csinál. Nulla előkészítés, semmi magyarázat, csak állandó visszanézegetés a múltba, mintha valami kóválygó időturista lenne, közben meg mindenki csak bökdösi, hogy húzzon már onnan a francba, és ő is láthatóan baromira unja magát. Ez csak zavart, az viszont már idegesített, hogy még ennyire sincs felvezetve és kibontva, amikor a kis tündérszerű izék ledobják az egész eseményláncot beindító, történeti atombombát, aztán a hűha-faktor után megint csak el van felejtve az egész a francba... és akkor még kétszer eljátsszák ezt az évadban Brannel kapcsolatban. A másik meg ki más lehetne, mint az essosi shopping-királynő, akit az előző évad végén a sárkány elreptetett a nagy büdös semmi zöldellő mezőre, csak hogy megtörténhessen vele, ami történik (és ez is csak azért, hogy újabb tételt pipálhasson ki a bevásárlólistájáról), aztán amikor ez megvolt, akkor a sárkánytaxi szó nélkül visszaviszi Meereenbe, "véletlenül" éppen akkor, amikor már kezd látványosan összedőlni minden... ami közben megint csak arra jó, hogy házhoz is hozzák neki, amire leginkább szüksége van. Daenerys abból a szempontból még egy jó karakter volt, amikor a bátyja és a kegyetlen világ ellenében kellett törékeny lányként helyt állnia, elszenvedni az egyedüllét kiszolgáltatottságát, mások durvaságát, a sárkányaival a háta mögött viszont egy üres, irritáló, gőgös picsa lett, akinek a jelenlegi formájában csak megszületni volt nehéz, és akinek nem is nagyon kell tennie semmit, mert a hatalma a vérében van, és a sztori sem tud mit kezdeni vele. Na és ahogy elkezdik minden alkalommal sorolni a huszonnyolc titulusát, istenem, de nevetséges... már Tyrion is csak gúnyolódni tud rajta.

Külön-külön ettől még az, ami történik, ugyan csak tyúklépés, de részleteiben, a világ bemutatásában ugyanúgy érdekes és szórakoztató, mint ahogy eddig is az volt. Továbbra is sok olyan kis anekdota, emberi dráma (Blackfish, Hodor) vagy éppen rituálé (Iron Islands koronázási szokásai) kerül elő, ami nagyon tetszett. Szívesen láttam viszont a Brotherhood without Banners tagjait, akik ezúttal szintén egy nagy visszatérővel bővülnek. Jó volt egy kicsit visszatérni a dothrakiak közé, és megtudni például azt, hogy a hagyományaik milyen sorsot szánnak a vezérek özvegyeinek. Továbbra is izgalmas figyelni a Jaquen irányította Arctalanok működését, ahogy Aryának is egyre nagyobb kihívásoknak kell megfelelnie, hogy bekerülhessen a soraikba. És ha már Arya, az egyik legnagyobb élmény az évadban az összes látványosság mellett az a vándorszínházi előadás volt, ami afféle korabeli híradóként vitte el messzi földekre a King's Landingben történteket. Ami mellett még nem lehet szó nélkül elmenni, az természetesen a képi világ. Az, még ha nem is hibátlan (mondjuk a sárkányok tüze elég gyenge a végén), olyan magas színvonal, amelyikért blockbuster mozifilmek is összetennék a kezüket. Ez eddig is így volt, a jelmezekben külön el lehet veszni, ahogy a gyönyörű tájképekben is, de hosszú idő után végre olyan csatajelenetekkel kényezteti a stáb a nézőket, amiktől tátva marad a száj. Olyan lovasrohamokkal, ahol érződik a lovak masszív tömege, kardcsatákkal, ahol tényleg nincs más, mint hogy az ember vakon kaszabol előre, remélve, hogy a vágása hús vagy csontot ér, és olyan nyílzáporokkal, amik elől nyílt színen nincs hova bújni.

Még mindig egyedi sorozat a Trónok harca, egészen hihetetlen látványvilággal, nem egy váratlan fordulattal vagy epikus pillanattal, de a dramaturgia túlságosan szétesett, miközben az írók egyik ilyen jelenettől rohantak a másikig, szinte végletekig letisztítva, leegyszerűsítve a hatalmi viszonyokat. Mondogattam már, hogy nem lehet a végtelenségig húzni, hogy az egész sztori csak kitölteni hivatott azt az időt, amíg Daenerys, begyűjtve a hódításhoz szükséges erőforrásokat, végre méltóztatik rárakni a formás fenekét az egyik sárkányára, és átkelni a Narrow Sea-n... és most, hogy ehhez a legközelebb vagyunk, és már nem nagyon lehet tovább halogatni, az írók három rész alatt akarták felzárkóztatni mindazt, amit vagy másfél évad alatt eltötymörögtek. Martin nélkül félkarú óriásként.


8/10
.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
R2-D2
Admin
avatar

Hozzászólások száma : 3846
Join date : 2012. Oct. 03.
Tartózkodási hely : Szombathely

TémanyitásTárgy: Re: Niwrok írásai 2.0   Szer. Jún. 29, 2016 5:48 pm

Niwrok írta:
.
Trónok harca / Game of Thrones S6

Még mindig egyedi sorozat a Trónok harca, egészen hihetetlen látványvilággal, nem egy váratlan fordulattal vagy epikus pillanattal, de a dramaturgia túlságosan szétesett, miközben az írók egyik ilyen jelenettől rohantak a másikig, szinte végletekig letisztítva, leegyszerűsítve a hatalmi viszonyokat. Mondogattam már, hogy nem lehet a végtelenségig húzni, hogy az egész sztori csak kitölteni hivatott azt az időt, amíg Daenerys, begyűjtve a hódításhoz szükséges erőforrásokat, végre méltóztatik rárakni a formás fenekét az egyik sárkányára, és átkelni a Narrow Sea-n... és most, hogy ehhez a legközelebb vagyunk, és már nem nagyon lehet tovább halogatni, az írók három rész alatt akarták felzárkóztatni mindazt, amit vagy másfél évad alatt eltötymörögtek. Martin nélkül félkarú óriásként.


8/10
.


Jééééé... megelőztél... Shocked

Én csak jövő héten nézem, addig nem is nagyon mélyedtem el írásodban... mindenestre, ha Neked "csak" 8/10, akkor jó esély van rá, hogy nekem talán több is lesz.

Valahogy én egy picit mindig is jobban bírtam ezt a világot. peace




.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése http://www.artudetu.gportal.hu/
Niwrok
Admin
avatar

Hozzászólások száma : 2731
Join date : 2012. Oct. 06.

TémanyitásTárgy: Re: Niwrok írásai 2.0   Szer. Jún. 29, 2016 9:00 pm

R2-D2 írta:
Niwrok írta:

Trónok harca / Game of Thrones S6

8/10


Mindenesetre, ha Neked "csak" 8/10, akkor jó esély van rá, hogy nekem talán több is lesz.
Valahogy én egy picit mindig is jobban bírtam ezt a világot. peace


Majd remélem úgyis (ki)beszélünk róla (végre egyszer Smile ), de eddig nekem is 8,5-9 volt... ez meg már túlságosan szappanbuborék.
.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Niwrok
Admin
avatar

Hozzászólások száma : 2731
Join date : 2012. Oct. 06.

TémanyitásTárgy: Jonathan Strange & Mr. Norrell (S)   Vas. Júl. 03, 2016 11:02 pm

.
Jonathan Strange & Mr. Norrell (S)



- Egy varázsló képes lenne embert is ölni mágiával?
- Egy varázsló talán képes lenne rá, de egy úriember sosem tenné ezt meg.


Egyszer volt... vagy inkább lehetett volna Angliában egy korszak, amikor a mágia, a valódi varázslás még a mindennapok része volt. Ezen sorozat történetének idején, a napóleoni háborúk korában azonban ennek az időnek már jó háromszáz éve vége. Azóta a mágia csak a régi kódexek, könyvek lapjain elevenedik meg, ismertetve a rég nem, vagy akár sosem alkalmazott (de elméletileg hatásos) igéket, formulákat és rítusokat, illetve az ún. varázslókörök beszélgetéseiben, ahogy a tagok felidézik, megvitatják a könyveikben olvasottakat, az ismert történeteket és elméleteket. És mert a gyakorlati mágia a társadalmi megítélés szerint az utcai kuruzslók szemfényvesztése, ezek a gentlemanek természetesen soha nem is próbálkoztak a varázslással, és nem is láttak még egyet sem a varázslatok közül. Ezért is vált ki széles körű megrökönyödést, amikor egy tisztes, bár félrevonultan élő úr, név szerint Mr. Norrell azzal a vallomással áll elő egy véletlen folytán, hogy nem pusztán évtizedek óta tanulmányozza a mágiát, de bizony használja is. Még nagyobb a döbbenet, hogy amikorra Mr. Norrell szép sikereket ér el a varázslataival nem csak a közemberek, de az arisztokraták között is, még egy ember felbukkan, Jonathan Strange, aki szintén úgy látszik, varázserővel rendelkezik. A legfurcsább azonban az, hogy kettejükkel beteljesülni látszik egy régi jóslat, amit még a mágia aranykorának varázslója, a Holló király hagyott hátra, és ami a mágia Angliába visszatéréséről szól... viszont egyben mindkettejük bukásáról is.

Kár is megkérdezni, fogalmam sincs, hogy miért pont ezt néztem meg a sorozatok soha ki nem fogyó zsákjából, azon kívül, hogy már jó pár hónappal ezelőtt egy online bolt feldobta ajánlóként, és mint varázslós sorozat, érdekesnek tűnt. Nem is tudtam róla előzetesen semmit, annak is csak közben olvastam utána, hogy az alapja Susanna Clarke nagyjából tíz évvel ezelőtti regénye, amiért akkor -sok egyéb mellett- megkapta a fantasy irodalomban rangos Hugo-díjat. Az ő alternatív XIX. százada elevenedik meg a képernyőn, amiben a mágia létező dolog, ami tele van csodával, amiben az egyik varázsló becsvágyának lesznek olyan következményei, amik évtizedekre meghatározzák mindkettejük és egész Anglia életét, ami sok keserűséget és bosszúságot hoz számukra, és amiben ők ketten és sokan mások akaratlanul is egy tündér hatalomvágyának bábjai lesznek. De nem ám valami kis pille-pixie csajszit képzeljetek el, mint Csingiling, hanem egy Mefisztót, aki ördögi, kifacsart alkuival, többértelmű kijelentéseivel, mágikus ígéreteivel hajtja igájába az embereket, közben meg megőrül a birodalma groteszk pompájáért és a bálokért.

Ami a sorozat gerince, az Norrell és Strange hol laza szövetségbe, hol nyílt rivalizálásban forduló viszonya, és ami kettejük mentalitásának különbözőségén alapul. Norrell megszállottja a könyveknek, nem véletlenül töltött évtizedeket köztük, így aztán bár varázsol, de inkább az elméleti mágusok közé tartozik. Az ő felfogása szerint minden varázslat előtt időt , lehetőleg éveket kell szánni annak kiismerésére, és utána lehet használni... de inkább akkor sem, hiszen ő aztán pontosan tudja, mekkora kockázat van egy rosszul felmért hatású varázslatban. Csak hát a falak közül kilépve a rivaldafénybe és az elismerésbe könnyen megrészegül az ember... Strange ezzel szemben fiatalos lendülettel és felfedezőkedvvel veti bele magát a kísérletezésbe, és bár ismeri az alapvető fortélyokat, de nem rendelkezik annyi könyvvel, hogy az elméleti tudását akár ő maga is elegendőnek tartaná. Néha csak annyit tesz, hogy a földi elemek segítségével ad formát a benne tomboló varázserőnek, így roppantva szét például egy hatalmas sárököllel egy életére törő francia katona testét. Így sokszor hiányzik az a kifinomultság belőle, ami meg tudná győzni a kétkedőket, hogy a mágiának helye van a hétköznapokban, hogy ne a félelem vezérelje az embereket, amikor korlátozni akarják a használatát, cserébe időnként hatékony, de megkérdőjelezhető módszereket választ, mert nem áll más a rendelkezésére. Ezért is sérelmezi, hogy Norrell éppen azt a tudást zárja el tőle, amit ő maga is fontosnak tartana, hogy biztos kézzel, széles eszköztárral tudjon varázsolni. Ez lesz hullámzó intenzitású viszályuk alapja, amellett, hogy Strange másik gyengesége, amelyen keresztül könnyű befolyásolni őt, az a felesége, Bell iránt érzett szerelme.

A gerinc azonban, ahogy egy könyvnél, csak az egyik szempont, és néha másodlagos is, ha közben hullanak ki a lapok belőle. Azért nem annyira, mint múltkor a hubotoknál, de megint azt éreztem, hogy a stáb túlvállalta magát, és többet akar kihozni a történetből, mint ami a képességeikből telik. De Norelléknek legalább megvan az a mentségük, hogy az ő sztorijuk jó pár éven keresztül zajlik, így sokszor lépünk előre hónapokat, éveket, és bár biztos vannak, aki a történelmi eseményekből ki tudják ezeket következtetni, nem tartozom közéjük. A másik, hogy elég sok mellékszereplőt borítanak bele egyszerre rögtön az elején, és amíg ki nem alakul, hogy kikre és miért is kéne jobban figyelni, én bizony eléggé el voltam veszve. A Nyomorultakra emlékeztetett, ahol az első ötven oldal valami egyházfi ügyes-bajos dolgairól szól, aztán annyi jelentősége van az egész történetben, hogy tőle lopja el Jean Valjean a gyertyatartókat. Ha egy kicsit több időt szánnak rájuk, több tartalommal töltik meg őket, sokat dobott volna az élményen, mert egyébként zseniális gárda van Norrell és Strange körül. Én például nagyon bírtam Childermasst, aki Norrell cinikus szolgájaként jön rá lassan arra, hogy ő azért ennél sokkal többre hivatott, vagy Drawlightot, aki az udvari talpnyalók mintapéldánya, de persze ha abból van haszna, két fillérért hátba szúrná az anyját is, de a kedvencem Vinculus lett, egyfelől az őt alakító Paul Kaye (Nesze neked, Pete Tong!, Trónok harca) miatt, másrészt mert annyira fantasztikus szerepe lett a történet végére, ami még ebben a varázslatokkal kellemesen eltelt sorozatban is egy csúcspont volt.

Mert amire a legkevesebb panasz lehet, az az, ahogy mindez "materializálódik". Nyilván nem a Trónok harca százmilliójához képest, de a kor megidézése és a varázslatok látványossága, technikája szempontjából is jelesre vizsgázott a stáb nálam. Minél mélyebbre merülnek a mágiában a szereplők, annál hihetetlenebb dolgok tárulnak a néző szeme elé, nem is csak azért, mert a varázslatok annyira monumentálisak lennének (de, a felborult hajó felállítása az az!), hanem mert annyira kreatív és izgalmas, ahogy mondjuk az olasz katonákat Strange kétszeresen is szóra bírja a zsákmányolt ágyúk ügyében. És akkor még ott vannak az emlékezetes kellékek, például Childermass jóskártyája (ugye már mondtam, hogy mennyire odavagyok ezekért?), vagy hogy hogyan készít magának Strange őrület-szérumot, a tükrökön átrepülő varjak, meg a látogatás III. Györgynél, a varázslókör, stb.. Minden rész tartogat meglepetéseket, csak nem mindig kellemes a kivárásuk.

Igencsak döcögős kis sorozat ez, ahol a remek látvány és a jól kitalált világ is csorbát szenved azon, hogy a történet építőkockái nehezen gyűlnek és nehezen is állnak össze, pedig csak hét órányi az egész. A fő baja, hogy három könyvet (az író eredetileg így bontotta szét a történetét) gyúrtak benne egybe, így csak csapong egyik meghatározó eseménytől a másikig, és soha nincs idő kibontani azokat, pedig a végére kiderül, érdemes lett volna... csak egy kicsit későn.

7,5/10
.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
R2-D2
Admin
avatar

Hozzászólások száma : 3846
Join date : 2012. Oct. 03.
Tartózkodási hely : Szombathely

TémanyitásTárgy: Re: Niwrok írásai 2.0   Hétf. Júl. 04, 2016 12:00 am

Niwrok írta:
.
Jonathan Strange & Mr. Norrell (S)

Igencsak döcögős kis sorozat ez, ahol a remek látvány és a jól kitalált világ is csorbát szenved azon, hogy a történet építőkockái nehezen gyűlnek és nehezen is állnak össze, pedig csak hét órányi az egész. A fő baja, hogy három könyvet (az író eredetileg így bontotta szét a történetét) gyúrtak benne egybe, így csak csapong egyik meghatározó eseménytől a másikig, és soha nincs idő kibontani azokat, pedig a végére kiderül, érdemes lett volna... csak egy kicsit későn.

7,5/10
.

Shocked Question Question Question

Köszi, érdekel, beleteszem a "sorozatok soha ki nem fogyó zsákjába" én is. peace


.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése http://www.artudetu.gportal.hu/
R2-D2
Admin
avatar

Hozzászólások száma : 3846
Join date : 2012. Oct. 03.
Tartózkodási hely : Szombathely

TémanyitásTárgy: Re: Niwrok írásai 2.0   Szomb. Júl. 09, 2016 1:24 am

Niwrok írta:
.
Trónok harca / Game of Thrones S6

...hogy az egész sztori csak kitölteni hivatott azt az időt, amíg Daenerys, begyűjtve a hódításhoz szükséges erőforrásokat, végre méltóztatik rárakni a formás fenekét az egyik sárkányára, és átkelni a Narrow Sea-n...


Niwrok írta:

...hogy mi lesz végül azzal a tetves, 17 éve Lusitania felé tartó flottával, és hogy az igencsak vaskos Fajirtásból egy mukkanásnyi nem derült ki erről, igencsak kiakasztott...

A párhuzamok, ugye... vagy csak én érzek némi áthallást?? tongue

Egyébként nekem kifejezetten tetszett a évad. Csupa-csupa szívmelengető esemény...

Spoiler:
 


Bővebben hamarosan.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése http://www.artudetu.gportal.hu/
Niwrok
Admin
avatar

Hozzászólások száma : 2731
Join date : 2012. Oct. 06.

TémanyitásTárgy: Re: Niwrok írásai 2.0   Szomb. Júl. 09, 2016 1:34 am

R2-D2 írta:
Niwrok írta:
Trónok harca / Game of Thrones S6

...hogy az egész sztori csak kitölteni hivatott azt az időt, amíg Daenerys, begyűjtve a hódításhoz szükséges erőforrásokat, végre méltóztatik rárakni a formás fenekét az egyik sárkányára, és átkelni a Narrow Sea-n...

Niwrok írta:

...hogy mi lesz végül azzal a tetves, 17 éve Lusitania felé tartó flottával, és hogy az igencsak vaskos Fajirtásból egy mukkanásnyi nem derült ki erről, igencsak kiakasztott...

A párhuzamok, ugye... vagy csak én érzek némi áthallást??  tongue


Ja, hogy utálom az átlátszó időhúzást Rolling Eyes ?! Így van.

De ez a "felfedezés" azért még kevés lesz neked, hogy bekerülj a Mensa tagjai közé tongue Wink .
.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Niwrok
Admin
avatar

Hozzászólások száma : 2731
Join date : 2012. Oct. 06.

TémanyitásTárgy: Eye in the Sky   Szomb. Júl. 09, 2016 1:42 am

.
Eye in the Sky



"Soha ne mondja egy katonának, hogy az nem tudja, milyen áldozatokkal jár egy háború!"


Nagy nemzetközi összefogás mellett egy hat éven keresztül zajló katonai és titkosszolgálati akció gyümölcse készül beérni. Ennek során a brit ezredes, Katherine Powell feladata, hogy egy kenyai terrorista sejt vezetőinek elfogását levezényelje, mindezt a kenyai hadsereg és titkosszolgálat segítségével, brit katonai és minisztériumi vezetők felügyeletével és egyéb tanácsadókkal, végül az amerikaiak is jelen vannak egy drónt irányító csapaton keresztül, lehetővé téve a távoli megfigyelést. A nemzetek közti együttműködést és azzal járó, hosszadalmas engedélyezési folyamatot az is indokolja, hogy hogy mindez szövetséges területen történik, a női célpont brit állampolgár, és hogy a találkozón, ami az akcióra lehetőséget ad, egy amerikai is részt vesz, akit az Al-Shabaab terrorszervezet akar beszervezni. Azonban az akció a terroristák biztonsági intézkedései miatt közel sem halad olyan simán, mint ahogy mindenki várta, nemsokára pedig olyan tényezők kerülnek a képbe, amik minden előzetes tervet felülírnak. Miközben  Powell ezredes úgy érzi, kicsúszik a kezéből az irányítás, amivel évek munkája veszhet kárba, további támadásokat és áldozatokat kockáztatva, a többiek elveszni látszanak az esélyek latolgatásának, az esetleges médiavisszhangnak, a diplomáciai és jogi kérdéseknek valamint a morális döntéseknek az útvesztőjében.

Mostanában kevés emlékezetes, szűk térben játszódó pszichológiai dráma akadt horogra, és még ha a "szűk tér" itt eléggé el van szórva a világban, a helyzet attól még az, hogy alig tucatnyi embernek kell kiutat találnia az akció során felmerült döntések és a dilemmák mocsarából, rendkívül behatárolt idő alatt, és mindezt úgy, hogy a kétségeikkel szinte magukra vannak utalva. Azért csak szinte, mert időnként, amikor maguk között megakadtak, tudnak "telefonos segítséget" kérni. Különösen tetszett, ahogy pár aprósággal érzékeltették, ezt az akciót nem/sem figyeli lélegzetvisszafojtva az elit, ez nekik csak a napi rutin része, ezért sok esetben csak éppen bejelentkeznek a folyamat egy-egy állomásán, miközben például egy ételmérgezés következményeivel kínlódnak, és már mennek is vissza a dolgukra, és közülük kettőnek a reakciója egészen zseniális. Szóval ott vannak ők úgy tízen, a hierarchia különböző szintjein, különböző mentalitással, szakmaisággal és érzékenységgel, és nekik kellene úgy konszenzusos döntésre jutniuk egy állandóan fokozódó helyzetben, hogy a tükörbe is tudjanak nézni, ki se legyenek rúgva az alkalmatlanságukért, ne is hagyják túl sokáig eszkalálódni az eseményeket ("valamiért" ez a legkisebb prioritás...), de azért hadbíróság elé se akarják majd utólag állítani őket, mert mondjuk valamelyik jogász úgy ítéli meg, hogy tere lett volna még a további információgyűjtésnek, intézkedéseknek a veszteségek minimalizálására, mielőtt cselekvésre került volna a sor (láttunk mostanában ilyet...).

Lehet, hogy csak az én tapasztalatom csekély, de annyira kristálytisztán tükröződött ebben az, ahogy kiélezett helyzetben emberek állnak a döntésekhez, hogy a véresen komoly helyzetekben, az esetleges tragédia nyomása alatt átizzadt ingek és blúzok gyűrűjében is csak vigyorogni tudtam egy-egy reakción. Volt ugyanis főnököm, aki csak akkor írt alá valamit, ha egy szinttel felette és alatta is szignálták már azt. Itt meg a szereplők egyszerűen sportot űznek abból, hogy miután megfontolták a döntésük minden kimenetelét, azt a döntést hozzák, hogy akkor inkább ők mégiscsak lepasszolnák a döntés felelősségét valaki másnak. Az is tipikus persze, hogy a nagy ide-oda pattogásban a "szar" előbb-utóbb a legalsó szintre érkezik meg (mintha a vezetői szintekre is hatna a gravitáció; emlékeztek még a halálos áldozatokat is követelő augusztus 20-ai viharra, ahol ha jól emlékszem, végül valami meteorológust marasztaltak el, csak mert nem nyomatékosította a döntéshozók számára "kellő" mértékben, hogy milyen veszélyt is jelenthet a vihar?), oda, ahonnan mindenki nagy megnyugvására már nem lehet tovább passzolni a lasztit... kivéve ha éppen akad egy trükk a tarsolyban, meg némi vér a pucában. Hiába ennyi "csak" a film jelentős része, és idegesíthetett volna is akár a töketlenségnek és a határozatlanságnak ez a töménysége némely karaktereknél, engem rendesen magával ragadott a hangulat, amiben a feladat végrehajtásánál vagy akár az "enyhe" következmények bevállalásánál is fontosabb volt a halogatás, az időhúzás és a saját segg bevédése. Hihetetlen volt nézni, ahogy emberek ennyire a szerencsére és az isteni közbeavatkozásra várnak, ahogy ennyire elhiszik, hogy a dolgok valahogy mégiscsak megoldódnak maguktól, ha elég sokáig várnak!

Természetesen a feszültség egy filmben csak akkor ér valamit, ha azt a stáb át is tudja adni, és ezzel igencsak elégedett voltam. A forgatókönyv a felvezetés után jól egyensúlyozik az érzelmek, a kockázatok és a rideg gyakorlatiasság között, és bár nekem belefért volna még tíz perc az amúgy másfél órás tiszta játékidőbe, hogy több karakter személyiségét is megismerjük kicsit, de abból a szempontból aláírom ezt a kis hiányosságot is, hogy a jellemvonásoknak és az egyéni motivációknak kevesebb szerepe van egy ilyen helyzetben, mint az általános emberi viselkedésformáknak, azokat meg elég jól lefedte a csapat. A díszletek nagy része is ugye zárt tér, aminek így nincs akkora jelentősége, de a külső felvételek, a film nézőjével együtt kamerán keresztül figyelt akciók, és a használt kellékek (egészen hihetetlen és futurisztikus is akad köztük (hol van már ettől a Macskafogó  Smile ?!)) sokat dobnak az amúgy jelen levő be- és elzártságon. És kellettek hozzá a jó színészek is, akik közül Helen Mirren nekem nagy kedvenc, itt is bírtam a stílusát és egy-egy epés megjegyzését, és hasonlóan tetszett Alan Rickman itteni alakítása is, akinek egyébként ez volt az utolsó szerepe a halála előtt (pár szinkront leszámítva). De rajtuk kívül is akadnak ismerős arcok (Iain Glen, Aaron Paul), sőt, egy kisebb szerep erejéig maga a rendező, Gavin Hood is beugrott.

Az egyetlen baj a filmmel az, hogy nem hittem el. Ez persze nem lenne akkora hiba egy fikciós filmnél, ami tényszerű események felidézésével (ld. az Al-Shabaab 2013-as terrortámadása Nairobiban) próbálja megvetni a lábát a valóságban, továbbá képek felvillantásával a fanatikus iszlamisták nőkkel szembeni bánásmódjáról vagy az imádkozáson kívüli szabadidős tevékenységek megítéléséről (Allah az égben! Hogy mer játszani egy gyerek, és főleg ilyen istentelenül erkölcstelen eszközzel! Jó, hogy le nem lőtték ott helyben!), vagy azzal, hogy a drónok milyen félelmetes eszközei is a modern hadviselésnek (ugye a múltkor látott 13 Hoursban is hogy be lehetett fosatni vele a puskával hadonászókat!). Magát az egész folyamatot, a rengeteg önreflexiót, az aggodalmakat tartottam már ilyen szinten minimum kétségesnek, még ha emberileg a "forró krumpli" passzolgatása, a felelősség "átruházása" olyannyira ismerős is volt. A már említett feszültséget ugyan jól tudták fokozni az írók, ahogy egyre újabb és újabb dolgokat pakoltak a mérlegelés serpenyőibe (talán csak két helyen volt nekem már erőltetett az események alakítása a balszerencsével), de egy idő után azt éreztem, hogy katonai thriller vagy dráma helyett propagandafilmet nézek. Egy fizetett hirdetést arról, hogy igenis higgyem el, hogy amikor ilyen dolgok történnek, akkor minden érintett a lehető legnagyobb körültekintéssel és óvatossággal jár el, mindenki a helyzete magaslatán van, szakmai tudása teljes körű, mentálisan felkészült, és természetesen semmilyen költség és felszerelés nem drága akkor, amikor akár egyetlen élet is veszélyben forog. Hogy a drónokat csak végszükség esetén, a járulékos veszteségek maximálisan lehetséges kizárásával vetik be. Nem akarok úgy tenni, mint aki fogalmatlan a kockázatok természetével és jelentőségével, az utólagos okoskodással és a terroristák által okozható sérülésekkel, halálokkal kapcsolatban, de a felelősség súlyától ráncolódó homlokokat, a várakozás tehetetlenségétől remegő kezeket és a könnyek barázdálta arcokat látva sem tudtam elfelejteni például a Collateral Murder képeit, csak hogy a legismertebbet említsem az "elbaszások" hosszú sorából. Akkor sem, ha közben ennyit fejlődött (volna) a technika, és 10.000 méter magasból is UltraHD-ben lehet kamerázni, és leperzselni a légy seggéről a pattanást.

Spoiler:
 

De ezzel együtt is izgalmas és hangulatos film volt, amiben még a propaganda-jelleg is tekinthető a műsor részének, mint fegyver a globális terrorizmus elleni hadviselésben. Miközben ugyanis az ember filmeket nézve könnyen legyint, hogy az asztal mögül, a légkondicionált irodában könnyű megnyomni egy gombot, két szempontot észben kell tartani: ilyen helyzetben jó döntés nincs, és a néző is könnyen ítélkezik "távoli szemként" egy fotelből.


8,5/10
.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Niwrok
Admin
avatar

Hozzászólások száma : 2731
Join date : 2012. Oct. 06.

TémanyitásTárgy: Nagy szemek / Big Eyes   Kedd Júl. 12, 2016 11:41 pm

.
Nagy szemek / Big Eyes



Amikor ez a film előkerült itt, azt mondtam róla, hogy érdekel, csak éppen nem érzem, hogy tudna olyan újat adni, amit szívesen megtudnék vagy átélnék belőle. A művészet és a kritikusok viszonyában a gyerekfestők kapcsán már bőven túlléptem azon, hogy pár sznob irányítja a kulturális ízlést, belemagyarázva a cseresznyevirágos űrállomást a színes pacákba, ráadásul a nők elnyomását azóta teljes terjedelmében lefedte a Szüfrazsett, így maradt ennek a festményes svindlinek a krimis szála, még az tűnt érdekesnek.

A történet -röviden, azok kedvéért, akik nincsenek képben, és nincs kedvük visszalapozni- szerint Margaret egy csúnya válás után egyedülálló anyaként próbál érvényesülni az 1950-es évek kertvárosi, viszont erősen férfiközpontú világában, mindezt az eddig hobbiként űzött festésből, rajzolásból. A folyamatos elutasítások és a máról-holnapra élés után a sorsa akkor látszik kicsit jobbra fordulni, amikor megismerkedik Walter Keane-nel, aki szintén festő, és rövidesen össze is házasodnak. Az gyorsan kiderül, hogy Margaret jobb festő, mint Walter, egy szerencsés véletlen, és egy kezdetben ártatlannak, viszont jövedelmezőnek tűnő hazugság után viszont az is, hogy kereskedőnek kiváló; az ő stílusával, Walter neve alatt Margaret képeit viszik, mint a cukrot. Az állandó hazugságban élés azonban lassan felőrli a házasságukat, és ez nem maradhat következmények nélkül.

A Nagy szemek jócskán más arányokkal rendelkezett az elemeket illetően, mint amit én gondoltam a leírások alapján. Lehet, hogy már csak a Szüfrazsettel és a korábbi ismereteimmel összehasonlításban, de egyáltalán nem éreztem, hogy annyira hangsúlyos lenne a női művészek elnyomása. Persze párszor megjegyzik, hogy hát azért jobb lenne, ha férfi lenne, és tudható, hogy az akkori "békeidőkben" az idealizált nő egy két lábon járó háztartási gép volt, virágos kartonruhában, üdvözült mosollyal. Az egész egy galériatulajdonosra és egy vevőre korlátozódik, akik képtelenségnek tartják, hogy női festő műveit kiakasszák, áruba bocsássák. Amikor viszont eljön a fordulópont, az első igazán érdeklődő potenciális vevő (az írógépgyártó Olivetti), akkor fel sem merülhet ez a kérdés, hiszen Walter már eleve sajátjaként prezentálja a képeket, abban viszont kisebb szerepe van annak, hogy nő festette... de erre még úgyis visszatérek. Hasonlóan másodlagos volt a művészet sznobságának kifigurázása. Oké, hogy a színes pacák és nonfiguratív kompozíciók világában egy kép annyit ér, amennyit adnak érte (jellemzően annyit, amennyiért reményeik szerint továbbadható, illetve amennyire le tudják vele nyűgözni a hasonlóan sznob barátaikat... és egy csekély hányad valóban művészi értéket tulajdonít nekik, esetleg szimplán csak tetszik nekik), és minél hangosabban fitymálják le a "kontárok" "mázolmányait" a selyemsálas szakértők, annál magasabbra szalad a sznob-o-méter mutatója, és nő a tekintély. De ez megint csak egy ember pár jelenetben, aki elmondja, hogy a nagyszemű képek giccsesek, primitívek és minimalisták, és aki megpróbál gátat szabni a terjedésének, miközben az már a tömeggyártásnál tart. Én egyébként úgy gondolom, hogy Margaret képei nagyon érzelemgazdagok, személyesek voltak, ami fontos volt az önkifejezése, önkimutatása miatt, ha már máshogy nem merte/tudta ezt megtenni, de elég egyszerű eszközökkel dolgozott... talán éppen ezért is nem tudták másolni, utánozni, pedig biztosan próbálták.

Ami ezek helyett inkább vezérfonala volt nekem a Nagy szemeknek, az Margaret rossz választásai a párkapcsolatok terén és a [s]családon[/s] párkapcsolaton belüli erőszak. Mivel a film eleve azzal indít, hogy a nő a lányával úgy otthagyja a férjét, hogy mi nem is látjuk, így ki sem derül, miért teszi ezt Margaret, de amit a második házassága folyamán átél, az azért elég sokat sejtet. Az első időkben persze még minden idilli és romantikus Walterral, de pont az első kép eladásánál derül ki, hogy itt más motivációk mozgatják a szálakat. Elsőre azt hittem, hogy inkább valamiféle cinkosság lesz a háttérben, hogy Margaret, ha vonakodva is, de maga járul hozzá, sőt, valamennyire javasolja is, hogy a képei Walter neve alatt fussanak, így szerezve meg nekik a várt és vágyott elismerést. Ehelyett a dolog sokkal inkább szól Walterről, az ő sikeréről és ambícióiról, és ahogy lenni szokott, ha valaki hatalmat gyakorolhat olyanon, aki tehetségesebb, aki többre hivatott, akkor jön a csalódás, a sértettség, a harag, és végül az elnyomás. A film legizgalmasabb szála az a kicsit leegyszerűsített, de még így is jó végigvitt története egy kezdetben a közös érvényesüléssel és a jövedelmezőséggel magyarázott, aztán az érzelmi zsarolásokon keresztül zsarnokoskodásba forduló lelki bántalmazásnak, aminél csak idő kérdése, hogy mikor fordul fizikai erőszakba. Bár Margaret drámájának is megvannak a maga erőteljes képei, mondjuk a kis ablakos fülkében robotmunkában alkotás jelenetei, hogy a festmények mind csak Walter egóját pumpálják egyre nagyobbra, miközben Margaretet már kísértik a nagy szemek, a legérdekesebb, hogy anya és lánya kapcsolatában mindez hogy csapódik le. Hiszen Jane volt a legközelebb a titokhoz, amiről senki sem tudhatott, és hogy emiatt Margaretnek neki is hazudnia kellett, nehogy akár -gyermeki óvatlanságában- elszólja magát, a legtöbb fájdalmat ez okozhatta neki.

A Nagy szemek azonban a harmadik részre leült kicsit, a perre. Pedig mint tárgyalótermi krimi ígéretes volt, és ennek igazán egy oka volt: Walter. Pontosabban Christoph Waltz, aki végig egy kicsit túljátssza a szerepét. Túl nagy teret kapott Walter bukása, amin keresztül már sokadszorra mutatkozott meg, hogy Waltz karakterszínész, ezt a figurát hozza igazán jól, aminek így tizedszer már nincs olyan hatása, mint elsőre volt a Brigantykban. Ingatlanügynökként, képkereskedőként jól is állt neki, hogy van benne színpadiasság, harsányság, hogy lyukat beszél bárki hasába. Aztán a tárgyalóterembe mindent beleadva, teljes tűzerővel inkább volt nekem szánalmas és kínos a vergődés, amit produkált. A mélypont, ahogy túl lett nyújtva a védőbeszéd, amitől Walter végképp nevetséges lett, közben meg szomorú, hogy valaki ennyire ne tudja belátni a vereségét az utolsó utáni lépés után a harmadiknál... márpedig egyiket sem óhajtom érezni valaki iránt, aki kis híján rágyújtotta a házat a családjára.

De ez volt az egy pont, ahol Tim Burton egy kicsit mellényúlt nálam. Ezt leszámítva a filmnek jók voltak a karakterei, jól idézte meg a korszakot, jól építette fel a meglepően ütős drámáját, és Margaret festményeit idéző színvilága is bejött. Burtonról általában a morbiditás és a sötét színek ugranak be először, de ha jól megnézzük, minden második filmje kontrasztként egészen tiritarka.


8/10
.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
R2-D2
Admin
avatar

Hozzászólások száma : 3846
Join date : 2012. Oct. 03.
Tartózkodási hely : Szombathely

TémanyitásTárgy: Re: Niwrok írásai 2.0   Szer. Júl. 13, 2016 12:08 pm

Niwrok írta:
.
Nagy szemek / Big Eyes


Amikor ez a film előkerült itt, azt mondtam róla, hogy érdekel, csak éppen nem érzem, hogy tudna olyan újat adni, amit szívesen megtudnék vagy átélnék belőle. A művészet és a kritikusok viszonyában a gyerekfestők kapcsán már bőven túlléptem azon, hogy pár sznob irányítja a kulturális ízlést, belemagyarázva a cseresznyevirágos űrállomást a színes pacákba, ráadásul a nők elnyomását azóta teljes terjedelmében lefedte a Szüfrazsett, így maradt ennek a festményes svindlinek a krimis szála, még az tűnt érdekesnek.


De ez volt az egy pont, ahol Tim Burton egy kicsit mellényúlt nálam. Ezt leszámítva a filmnek jók voltak a karakterei, jól idézte meg a korszakot, jól építette fel a meglepően ütős drámáját, és Margaret festményeit idéző színvilága is bejött. Burtonról általában a morbiditás és a sötét színek ugranak be először, de ha jól megnézzük, minden második filmje kontrasztként egészen tiritarka.


8/10

Na. Örülök, hogy tetszett! cheers

Én a Szüfrazsettet később láttam, így némiképp másabb hatása volt a női egyenjogúság témájának rám, de ettől függetlenül is kiválóan működik a film. Margaret festményei meg - azóta is megigéznek. Smile


.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése http://www.artudetu.gportal.hu/
Ajánlott tartalom




TémanyitásTárgy: Re: Niwrok írásai 2.0   

Vissza az elejére Go down
 
Niwrok írásai 2.0
Vissza az elejére 
3 / 45 oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4 ... 24 ... 45  Next

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Filmfórum :: Filmek, sorozatok világa :: Kritikák, filmes gondolatok-
Ugrás: