Niwrok írásai 2.0

.
Kubo és a varázshúrok / Kubo and the Two Strings



"Aki pislogni akar, most tegye meg!"

Jó ez az év végi "pótlós" időszak, hogy az év közben kihagyott/elsodródott filmeket újra látókörbe hozza, a Kubo ugyanis sokáig az első helyen volt ezen a listán. De már eleve ahhoz, hogy pont ez az animációs film látókörbe kerüljön -mert sem a plakátja, és a harcias-kísérteties nővéreken kívül az előzetese sem fogott meg annyira-, kellett egy lökés, amit ezúttal éppen Szirmai Gergőtől kaptam meg. Tudom, sokan nem szeretik a véleményét és a stílusát, de amilyen pozitívan nyilatkozott erről a filmről, amilyen dolgokat "belelátott", az kíváncsibbá tett, mint előtte bármi a Kuboval kapcsolatban.

A tíz év körüli, félárva kisfiú Kubo egy tengerparti sziklán él a beteg (szenilis) anyjával, visszavonultan a világtól, valahol Japánban. Kubo számára az emberekkel való kapcsolatot mindössze egy közeli falu lakói jelentik, hozzájuk jár le élelemért, amit a mutatványaival összekoldult pénzből vesz meg, ezzel ellátva mindkettőjüket. A fiú ugyanis valamennyit konyít a varázsláshoz, és a kalandos történeteit, amiket hősökről és szörnyetegekről szokott mesélni az emberek szórakoztatására, látványos illúziókkal tudja kísérni, a falusiak pedig, akik talán sokadszor hallják és látják ezeket a történeteket, még mindig elképedve állnak, várva a folytatást, dobálva az érméket. A meséket Kubo az anyjától hallott, töredékes emlékfoszlányokból rakja össze, amik Kubo és a családjának baljós történetéről szólnak, amiről a fiú ugyan keveset tud, de az intelmeket, amik ebből erednek, és amiket az anyja minden lefekvés előtt elmond neki, azokat nagyon is... és a nyomát is viseli örök emlékeztetőként, a félig elvett szeme világát. De amikor egy nap a falu ünnepi forgataga, és a lehetőség, hogy valahogy kapcsolatba léphet a túlvilágon levő apjával, annyira elvonja Kubo figyelmét, hogy megszegi az anyai tanítást, a múlt árnyai azonnal lecsapnak rá. A fiúnak ezután nincs más választása, mint hogy beteljesítse az apja kudarcba fulladt küldetését, és megtalálja egy ősi fegyverzet darabjait, hogy azokat viselve szálljon szembe a történetekből már jól ismert Holdkirállyal... a saját nagyapjával.

Amikor a mozi előzetesét láttam, azt hittem, hogy sima számítógépes animáció, aminek szintén szép volt a látvány, de azért kicsit egyszerű és üres is, hatalmas terekkel, kevés szereplővel. Csak utólag olvastam, hogy egy fenét, a Coraline-hez és a Paranormanhez (meg egyébként a Doboztrollokhoz ... ) hasonlóan inkább a stop-motion animáció adja a gerincét; gyakorlatilag az azokon a filmeken dolgozó animátorok érezték úgy, hogy egy saját filmmel is a közönség elé lépnek. A szakmai háttér pedig látszik is a kész művön, mert önmagában ahogy Kubo elmeséli a történetet (a történetét...) a falusiaknak, és ahogy mindezt a kis origami figurákkal megjelenítette, az hihetetlenül szép. Utána is akad jó pár ilyen, például a hajó "megépítése", az álomjelenet vagy a "boss-fightok", de nekem az maradt a kedvencem. Ettől ugyan egy kicsit darabos-remegős a mozgás, különösen ami a szájak és az apróbb kellékek mozgását/mozgatását illeti, de nekem bejött az egyedisége és a hangulata, valahogy emögött jobban látszik a munka, mint ha csak CGI lenne.

De persze a puszta látvány is lehetne kevés, ha amit bemutat, az sovány. Ugyan a történet a varázstárgyak utáni küldetésről elférne egy szalvétán (meg kell szerezni egy kardot, egy páncélt és egy sisakot, mindegyikért megharcolva egy-egy ellenféllel), de amilyen karaktereket sikerült erre ráfűzni, az bőven kárpótolt ezért a szűkösségért. Amilyen szimbólumokkal sikerült ezt köríteni (pl.: hogy mi is pontosan az a "két húr", amit az eredeti cím is említ), amilyen összetettségben sikerült bemutatnia a Kubo-család viszonyait, és amiket azok kifejezhetnek a hagyományok szerepéről és beépítéséről az új generációk életébe is (mondjuk ezért tényleg érdemes megnézni ezt a Szirmai-videót, a lényeg valahol 3:20 környékén kezdődik). Amit Kubo bemutat ebben a másfél órában, az egy igazi felnövéstörténet, az idős szülők ápolásának felelősségétől kezdve a gyász és a bizonytalanság feldolgozásának terhén át általánosságban az "ősök", a tekintélyelvű vezetők hatalmának megkérdőjelezéséig, ahogy az egy kamasznál lenni is szokott. Mindehhez Kubo kap két elég furcsa kísérőt-segítőt, egy életre kelt majomszobrocskát, és egy bogártestben élő, amnéziás harcost, és amilyen érzelmekkel és érzékenységgel megjelenik a hármójuk közötti kapcsolat, talán az adta nekem a legtöbbet a film értékéhez.

Úgy látszik, az évekkel ezelőtt bevezetett LopottIdő-Díj mellé (amit ugye a leginkább csalódást keltő sci-fi filmnek szoktam kiosztani, ha akad olyan) időszerű lenne valamiféle StrangeMagic-Díjat is alapítani. Mindezt azoknak az animációs filmeknek, amik elsőre talán nem ragadják meg a figyelmem, akár a moziban is kihagyom őket emiatt, vagy éppen a hírverés és a mozis bemutató hiánya miatt csak jóval a bemutatásuk után jutnak el hozzám, aztán meg hihetetlenül "elvarázsolnak". Szerencsére minden évre akad ilyen, a névadó Strange Magic (még egyszer kösz érte !), a The Book of Life, a Paddington és a Nyári háborúk után erre a listára iratkozott most fel a Kubo. Nem csak azért, mert az animációja lenyűgöző, hanem mert jószándékkal és szeretettel tanító mese (a családi kötelékekről és a kamaszodásról), amiből olyan kevés akad...


8,5/10
.

Niwrok írta:

.
Kubo és a varázshúrok / Kubo and the Two Strings

Úgy látszik, az évekkel ezelőtt bevezetett LopottIdő-Díj mellé (amit ugye a leginkább csalódást keltő sci-fi filmnek szoktam kiosztani, ha akad olyan) időszerű lenne valamiféle  StrangeMagic-Díjat is alapítani. Mindezt azoknak az animációs filmeknek, amik elsőre talán nem ragadják meg a figyelmem, akár a moziban is kihagyom őket emiatt, vagy éppen a hírverés és a mozis bemutató hiánya miatt csak jóval a bemutatásuk után jutnak el hozzám, aztán meg hihetetlenül "elvarázsolnak". Szerencsére minden évre akad ilyen, a névadó Strange Magic (még egyszer kösz érte   !), a The Book of Life, a Paddington és a Nyári háborúk után erre a listára iratkozott most fel a Kubo. Nem csak azért, mert az animációja lenyűgöző, hanem mert jószándékkal és szeretettel tanító mese (a családi kötelékekről és a kamaszodásról), amiből olyan kevés akad...


8,5/10
.

Tessék kiszínezni a TOP 10-ben!

R2-D2 írta:

Niwrok írta:

Kubo és a varázshúrok / Kubo and the Two Strings

8,5/10

Tessék kiszínezni a TOP 10-ben!

Hiába, ha egyszer az nem is a végleges lista .
.

Niwrok írta:

Hiába, ha egyszer az nem is a végleges lista   .
.

A linkelés szempontjából az lényegtelen. Vagy írd át a listát!

Niwrok írta:

.
Kubo és a varázshúrok / Kubo and the Two Strings


"Aki pislogni akar, most tegye meg!"

A tíz év körüli, félárva kisfiú Kubo egy tengerparti sziklán él a beteg (szenilis) anyjával, visszavonultan a világtól, valahol Japánban. Kubo számára az emberekkel való kapcsolatot mindössze egy közeli falu lakói jelentik, hozzájuk jár le élelemért, amit a mutatványaival összekoldult pénzből vesz meg, ezzel ellátva mindkettőjüket. A fiú ugyanis valamennyit konyít a varázsláshoz, és a kalandos történeteit, amiket hősökről és szörnyetegekről szokott mesélni az emberek szórakoztatására, látványos illúziókkal tudja kísérni, a falusiak pedig, akik talán sokadszor hallják és látják ezeket a történeteket, még mindig elképedve állnak, várva a folytatást, dobálva az érméket. A meséket Kubo az anyjától hallott, töredékes emlékfoszlányokból rakja össze, amik Kubo és a családjának baljós történetéről szólnak, amiről a fiú ugyan keveset tud, de az intelmeket, amik ebből erednek, és amiket az anyja minden lefekvés előtt elmond neki, azokat nagyon is... és a nyomát is viseli örök emlékeztetőként, a félig elvett szeme világát. De amikor egy nap a falu ünnepi forgataga, és a lehetőség, hogy valahogy kapcsolatba léphet a túlvilágon levő apjával, annyira elvonja Kubo figyelmét, hogy megszegi az anyai tanítást, a múlt árnyai azonnal lecsapnak rá. A fiúnak ezután nincs más választása, mint hogy beteljesítse az apja kudarcba fulladt küldetését, és megtalálja egy ősi fegyverzet darabjait, hogy azokat viselve szálljon szembe a történetekből már jól ismert Holdkirállyal... a saját nagyapjával.

8,5/10
.

No. Gyors voltam???

Ennyire ugyan nem tetszett, mint neked, de egy teljesen korrekt kis mese - az Oscar díjas Zootropolissal összevetve viszont azt szórakoztatóbbnak tartom.

Nem volt rosz ez sem, tényleg egy jó kis felnövéstörténet (na meg valamiért megint a gyász... ez mostanában kísért ), a problémáim inkább a sztori egy-egy elemével voltak. Anyun még csak továbbléptem, de apu már kínos volt fordulatnak... a végén, a Holdnagypapánál meg azon gondolkodtam, hogy az animált figura kire hasonlít jobban, Tarkinra, vagy Palpatinere... De egyértelmű, hogy Palpatine, Kubo meg Luke és ő sem állt át a Sötét Oladalra.

Nekem legalábbis tök ez jött le abból a jelenetből...

De köszi, hogy írtál róla, nem bántam meg, hogy megnéztem.

Niwrok írta:

Csak utólag olvastam, hogy egy fenét, a Coraline-hez és a Paranormanhez (meg egyébként a Doboztrollokhoz   ... ) hasonlóan inkább a stop-motion animáció adja a gerincét; gyakorlatilag az azokon a filmeken dolgozó animátorok érezték úgy, hogy egy saját filmmel is a közönség elé lépnek.

Neked ez a Doboztrollok nagyon tetszik....




.

R2-D2 írta:

Niwrok írta:

.
Kubo és a varázshúrok / Kubo and the Two Strings

8,5/10

No. Gyors voltam???

Ennyire ugyan nem tetszett, mint neked, de egy teljesen korrekt kis mese - az Oscar díjas Zootropolissal összevetve viszont azt szórakoztatóbbnak tartom.

Niwrok írta:

Csak utólag olvastam, hogy egy fenét, a Coraline-hez és a Paranormanhez (meg egyébként a Doboztrollokhoz   ... ) hasonlóan inkább a stop-motion animáció adja a gerincét; gyakorlatilag az azokon a filmeken dolgozó animátorok érezték úgy, hogy egy saját filmmel is a közönség elé lépnek.

  Neked ez a Doboztrollok nagyon tetszik....    

Igen, mert még mindig az van a fejemben, hogy azok alapján, amiket felsoroltál meg meséltél, a Doboztrollok a sajtfüggő Domestos-bacikkal egy meg nem értett dadaista mestermű, csak sajnos én nem értek az efféle művészethez .

Az meg hogy a Zootropolis szórakoztatóbb, az nem kérdés nekem sem, de nem is mindig csak a szórakozásért nézünk filmeket . Illetve de, a falusiaknak tartott előadást, azt igen .

A Szirmai-video jelölt részét is megnézted hozzá ?
.

.
John Wick: 2. felvonás/ John Wick: Chapter 2



Miután a hírhedt elit bérgyilkos John Wick hullahegyeket hátrahagyva megbosszulta imádott feleségének meggyalázott emlékét, és miután egy látványos bevezető keretében a kocsiját is visszaszerezte (már azt, ami marad belőle a visszalopás végére), újra megpróbálkozik azzal az egy dologgal, amiben kudarcot vallott: a visszavonulással. Azonban még szó szerint a beton sem köt meg az utazóládáján, amikor is egy régi üzletfele keresi fel azzal, hogy visszakérje azt a szívességet, amivel annak idején John a lekötelezettjévé vált. A megbízás egyszerre rúgná fel a kartellbe tömörült alvilági szervezetek darázsfészkét, szolgálna újabb személyes bosszúk alapjául, vezetve véres leszámolásokhoz, és ami John számára a legnehezebb, a célpont egy közeli ismerőse, így elsőre nem vállalja a munkát. Miután többen is egyértelművé teszik számára, hogy ez egy visszautasíthatatlan "ajánlat", ami csak egy halál által válik teljesítetté (ami lehet a megnevezett személyé, vagy az övé), John kénytelen újra felvenni a zakóját, beszerezni a szükséges kiegészítőket, és felkészülni az újabb vérfürdőre.

Ezen a ponton következik az a történetben, ami már eredetileg is kedvenccé tette a szériát: a szigorú szabályok szerint működő bérgyilkos-hálózat, és annak megtestesülése a Continental-szállodaláncban (igen, mint kiderül, a világ több nagyvárosában is van belőle, így például Rómában is). Ahogy ezzel a James Bondokat (de egyébként olvastam ezt a Kingsmanhez is hasonlítani) is túlszárnyaló hűvös eleganciába és luxusba csomagolták a legfeljebb a szamurájokéhoz mérhető becsületkódex szerinti életet és működést, ahol a szervezet és annak jelképei iránti tisztelet mindennek felett áll, és azok megsértésének szégyenét csak vérrel lehet lemosni, annak továbbra is remek hangulata van. Ez az a klub, ahol az úri szabó készségesen méretre és alkalomra szabja a golyóálló zakót, ahol a sommelier nem csak bort segít választani, hanem fegyvert is, ahol az igazgató a puszta tekintélyével képes véget vetni bármilyen "munkának", és ahol egy érme szinte bármilyen ajtót képes megnyitni vagy bárhonnan elérhetővé teszi a tagság számára a szolgáltatásokat. A 2. fejezet sokat bővít ezen a világon, sok új részlet derül ki, és azzal, hogy ugye kilépünk New Yorkból, tényleg nemzetközivé lesz a Continental. Mondjuk amikor a "könyvelés" úgy nézett ki, mintha bérgyilkosék megragadtak volna a 70-es évek végén, írógépekkel meg monokróm-zöld monitorokkal, azt már egy kicsit soknak éreztem a színpadiasságból és az anakronizmusból, de így is még mindig ez volt a legjobb eleme a filmnek.

A többi sajnos már nem volt mindig ilyen rózsás. Már az elején, miután vége volt a taxiállomásos lövöldének, és a következő akcióra vagy fél órát kellett várni, közte meg legtöbbször csak azt mutatta a kamera, hogy John Wick sétál egyik helyről a másikra, kezdtem azt érezni, hogy el van nyújtva a film, de amikor a végén a finálé tíz perce után a teljes játékidő közel volt a két órához (míg az előző rész nagyjából megállt 100 percnél), meg is bizonyosodtam erről. Biztosan megvolt a kellő "bodycount" és fejlövés, de az első rész éppen attól volt különleges, hogy legfeljebb öt-tíz perces, pihentető megszakítások voltak az egyébként folyamatos akciók közepette, és ez a pörgés nekem nagyon bejött, míg itt éppen fordítva éreztem. A másik, hogy tudom, hogy amiért a legtöbben köpték a John Wicket (itt is), azok a "hülye" motivációi voltak, hogy mekkora marhaság már egy kutyáért meg egy kocsiért tömegmészárolni, de a kutya mögött meghúzódó érzelmi töltet, és az, ahogy külön megmutatták, az autó sem önmagáért volt akkor már fontos, nekem sokkal jobban bejött, mint a mostani, ahol John egyszerűen kap egy megbízást, és azért kell végiglőnie magát a fél világon. Az is közömbösebbé tett egy picit a film iránt, hogy ilyen helyzetben az ellenfelek is csak végeláthatatlanul és rideg szakmaisággal rohamozó golyófogók voltak egy-egy szint végi boss-szal, nem pedig a "Rémkirálytól" a bokájukat is lefosó maffiózók, akik tehetetlen dühvel és riadalommal kénytelenek végignézni, amíg az egyikük által óvatlanul valagba rúgott alvó oroszlán -bárhogy is próbálják lecsillapítani vagy megfékezni- kitombolja magát.

Ettől még az akciók ugyanolyan látványosak, és bár nem mindig jó ritmusban, de azért sikerült megint elég változatossá tenni ahhoz, hogy a 272. altest-fej kombó után se váljon végtelenül unalmassá. Jók voltak a spéci mozdulatok, a puska "újratöltése" például kiváló ötlet volt, ahogy az is működött, ahogy váltogatták a lőfegyveres és a közelharcot. Utóbbinál azért megjegyeztem magamnak, hogy Keanu Reevesben még nagyjából egy-két John Wick film van, különben menthetetlenül ő lesz az új Liam Neeson, akinek már egy 6 másodperces jelenetet is 15 snittre kell szétvágni, hogy úgy nézzen ki, mintha átugrott volna egy kerítést... szerencsére a látottak alapján a stáb is legfeljebb ennyire tervez. Most viszont még viszonylag hiteles a mozgása, profin kigyakoroltak például, ahogy a fegyvereket kezeli, és az a jó, hogy akár akkor is lehetne helye a sorozatban, ha az akciózástól visszavonul, hiszen remek mellékszerepek akadnak most is, a visszatérő Ian McShane, Lance Reddick és John Leguizamo mellett is kellemesen meglepő színészválasztásokkal (az egyiknek, Juliusnak különösen örültem, pedig nem is vagyok rajongója). A helyszínek továbbra is hangulatosak, főleg ahogy kiruccanást teszünk Johnnal Rómában, de nekem a két Continental mellett jól illett ide a múzeum és a rom is, tovább fokozva a VIP-érzést. Mondjuk azt nem tudtam eldönteni, hogy a statiszták reakcióit fricskának szánták-e, ahogy John a színpadon kezd lődözni, ők meg visítva csápolnak rá, főleg ahogy utána meg a metróban senki sem kezd pánikolni... de azért az érződött, nem csak a létszámukkal van itt baj, ha már a hullagyártó kisiparosok kiszabadult az eddigi zárt világukból az utcára, a járókelők közé.

Szóval jó volt ez a rész is, de nekem nem tetszett annyira, mint az előző. Hiányzott mögüle nem pusztán az újdonság varázsa, hanem a főhős személyes érintettsége, a dinamika és a zsigeri félelem John Wick iránt... valahogy úgy, mint ahogy egy nyaralás is különbözik a szimpla otthoni ejtőzéstől.


7,5/10
.

Niwrok írta:

.
John Wick: 2. felvonás/ John Wick: Chapter 2

Szóval jó volt ez a rész is, de nekem nem tetszett annyira, mint az előző. Hiányzott mögüle nem pusztán az újdonság varázsa, hanem a főhős személyes érintettsége, a dinamika és a zsigeri félelem John Wick iránt... valahogy úgy, mint ahogy egy nyaralás is különbözik a szimpla otthoni ejtőzéstől.


7,5/10

Kevesebb, mint vártam, de egyben reálisabb is.

Nem volt rossz, azt hittem előtte, egy újabb Fast & Furious franchise-t kapunk, de annál azért komolyabb volt. A The Expendablesnél már nem, de az meg még elmegy.



.

R2-D2 írta:

Niwrok írta:

John Wick: 2. felvonás/ John Wick: Chapter 2

Szóval jó volt ez a rész is, de nekem nem tetszett annyira, mint az előző. Hiányzott mögüle nem pusztán az újdonság varázsa, hanem a főhős személyes érintettsége, a dinamika és a zsigeri félelem John Wick iránt... valahogy úgy, mint ahogy egy nyaralás is különbözik a szimpla otthoni ejtőzéstől.

7,5/10

Kevesebb, mint vártam, de egyben reálisabb is.  

Mondjuk az első részre sem adtam többet, mint 8... egy erős 8. Ez meg mondjuk egy gyenge 7,5.
.

Niwrok írta:

John Wick: 2. felvonás/ John Wick: Chapter 2


Mondjuk az első részre sem adtam többet, mint 8... egy erős 8. Ez meg mondjuk egy gyenge 7,5.
.

Na ja, de ott még nagyobb volt a különbség kettőnk között. Olyan, mint egy alkudozás, közelednek az ajánlatok. A harmadiknál akár még egyetérthetünk is... olyan 70% körül.


.

.
Kojot



A Budapesten bankárként dolgozó, harminc év körüli Bicsérdy Misi békés, de kissé kiüresedett kispolgári életet él a kisbabát váró barátnőjével, Eszterrel, amiben aztán rövid idő alatt két sajnálatos, sorsfordító esemény is történik. Nem sokkal azután ugyanis, hogy Eszter elvetél, Misi a régen és ritkán látott nagyapját is elveszíti. Az öreg -remélve, hogy azzal majd sikerül embert faragnia a puhánynak tartott unokájából-, a végrendeletében Misire hagyja a telkét, rajta egy megviselt kis házacskával a faluja, Tűzkő határában. Misi és Eszter elsőre úgy gondolják, ez a kis darab föld, noha sosem foglalkoztak a művelésével, a boldogságuk és a jövőjük egy stabil pontja lehet, még ha csak egy kis nyaralót húznak fel rá, akkor is. Csakhogy ez terv ütközik a helyi földbirtokosok, Szojkáék elképzelésével, akik eddig is válogatott, a bürokratikus ügyeskedéstől a nyílt fizikai erőszakig terjedő módszerekkel vették el a környékbeliektől a kis parcellákat, amik "elcsúfították" a szántóikat, egybefüggő gabonatábláikat. Ráadásul egy nemzetközi befektetés lehetősége csak még jobban felértékeli a területet, és ennek már csak egyetlen darab föld az akadálya, a "Bicsérdy-birtok". Misi így rövid úton találja magát szembe Szojkáékkal, és mindazokkal, akik így-úgy a zsebükben vannak, ide értve a helyi rendőröket is, akik leginkább a Szojka család rendjét őrzik. De ahelyett, hogy az első beijesztések után elpucolna, ahogy azt mindenki várja tőle, Misi, mintha csak a névadó nagyapja szelleme szállta volna meg, megmakacsolja magát, és verejtéket, vért nem kímélve kezd ragaszkodni a telekhez, akkor is, ha ezzel minden mást el is veszít.  

Amennyire a Veszettek úgy másfél éve a csorba iparvárosok magyar közállapotaira építve mutatott be egy "East Side Story" jellegű történetet, az elsőfilmes Kostyál Márk Kojotja hasonló módon mesél el egy kicsit "nyugatias", de azért felismerhetően Magyarországon játszódó esettanulmányt a vidéki kisemberről, aki rosszkor van rossz helyen, és lép rá ezzel a helyi földesúr tyúkszemére. Bár Kojotot sokan a "magyar western" első fecskéjeként emlegetik, úgy téve, mintha a Délibáb el sem készült volna, érthető a párhuzam, hiszen műfajában hány és hány filmnek volt az a kiinduló konfliktusa, hogy fegyveresek állták körbe a helyi farmert, fenyegetve azt egy pár rögnyi szikkadt földért vagy pár szarvasmarháért... nem is azért, mert nekik vagy a megbízójuknak annyira szükségük van arra, amin a bogáncs is bajosan terem meg, hanem mert megtehetik, és mert nehogy már valaki felálljon nekik, és azt merje mondani, "Nem.". A Kojot ugyan nem rendelkezik olyan széles merítéssel és összetett hatalmi kapcsolatokkal, mint a már említett Veszettek (a polgármester, annak egy ügyintézője, a helyi yardok és a verőlegényként zsoldban álló polgárőrök jelennek inkább csak meg), kevesen is éppen elegen vannak ahhoz, hogy ott gáncsolják Misit, ahol tudják. Még ha csak érintőlegesen is, de jól összefoglalják azt, milyen összefonódások, hatalmi gócok vannak a pár száz vagy ezer lakosú falvakban, ahol a régi/új birtokosok a földosztások "hibájának" eltörlését tartják a legfontosabbnak, és ennek nyomán hogyan épül ki nem egy helyen a neofeudalizmus.

A hasonlat azonban nem áll meg a történetben, és a "gáncsolás" sem csak amolyan szókép. Misi-Dávid és Szojka-Góliát egymásnak feszülése ugyanis tényleg olyan, amit még talán sosem láttam magyar filmben. Ha valamit is olvasni vagy hallani fogtok ezen az íráson kívül a Kojotról, akkor az biztos, hogy első helyen fog foglalkozni a westernek pisztolypárbajait helyettesítő verekedésekkel. Már rögtön az elején, amikor még semmit sem tudunk a szereplőkről, prológusként van egy olyan negyed órás tömegbunyó tucatnyi, véres-szakadt férfi között, hogy szó szerint a fal adja a másikat, és amiből csak lassan bontakozik ki a háttér, hogy itt bizony a hegyomlásnyi, bivalyerős Lacit próbálják kilakoltatni Szojkáék emberei, ami nagyon nem megy betört orrok, repedt bordák és kivert fogak nélkül. És ezekből még bőven tartogat a stáb Misi megérkezése utánra is, a fickót szelíden a kukoricásba borító csicskalángostól kezdve a rosszul végződő családi ebéden és egy lakodalom szétverésén át a finálé újabb csoportos verekedéséig. Ezek a brutalitásuk és a dinamikájuk miatt annyira újszerűnek hatnak a kb. az ÖtvösCsöpi-féle bohóc-bunyónál megrekedt magyar akciófilmek között, hogy már ezért is emlékezetes darabja lenne ez a "filmográfiámnak".

Mégis, a puszta külsőségein, és az akár a Lúdas Matyival is rokonítható cselekményén túl nekem a Kojot leginkább a Kalandorokkal áll párhuzamban. A Kojot ugyanis legalább ilyen arányban családi és emberi dráma is, aminek kulcsa a Bicsérdy és a Szojka családban is az a három generációnyi férfi, akik a filmben megjelennek. Az írók sokat és mélyen foglalkoznak apák és fiúk egymás közötti viszonyaival, a régi sérelmekkel és az új kihívásokkal, egészen olyan általános kérdésekig, hogy mi tesz férfivá egy férfit, hogy milyen felállni egy pofon után és visszaadni, vagy hogy az egyik generáció mit hagy örökségük az utána következőknek, vagyonban éppúgy, mint nevelésben, mentalitásban. Misi legalább annyira nyögi az apja, Áron "hagyatékát", mint amennyire abban nyomot hagyott a bőrszíj, ami amúgy is egy többrétegű jelképévé vált a Bicsérdyek közti kapcsolatnak, és ugyanez igaz a két és fél Szojka Pálra is. Az is érdekes volt, hogy mindebben a külső és belső csatatéren hova húzódnak, mit tesznek a nők, az olyan "kívülállók", mint Eszter, aki igazán nem tud mit kezdeni azzal, hogy Misi rendszeresen kékre-zöldre-vörösre verve ér haza. Misiék és Paliék mellett két szereplőt szeretnék még kiemelni, ők voltak talán a legkülönlegesebbek ebben az egész "hálózatban". Az egyik Lajos volt, és az, amilyen szerepet betöltött Misi életében, a másik meg a középső Pál, nagyon szokatlan volt ugyanis az, ahogy ő hozzáállt ehhez az egész hercehurcához, és amiért a végén már leginkább csak sajnálni tudtam. Mindehhez a drámához pedig sikerült olyan kiváló, filmben eddig nem vagy alig látható színészeket találni, mint Mészáros András (Misi), Bocsárszky Attila (Lajos), Orbán Levente (Attila) és Mátray László (Pali), de gyakorlatilag mindenkit felsorolhatnék.

Ezen kívül még nagyon sok mindenről tudnék írni, hiszen még nem szóltam a Kojot kevés, de nagyon frappáns poénjáról (tényleg csak címszavakban kiemelve a Misi által felbérelt első építőbrigádot, vagy a film végén megérkező svéd befektetőket), ahogy a pazar operatőri munkáról és a látványról sem (kínos belegondolni, hogy pár hónapja a hasonló környezetben játszódó Kút vért pisált, és úgy sem tudott fele ilyen hiteles lenni), ahogy a film hibáit is hanyagoltam (a történet ívében akadt egy-egy botlás, néha egy-két percre ellaposodott, de ami mindenek felett zavart, az a hangkeverés, hogy a tolakodó zene meg a zörejek mellett sokszor alig érteni a párbeszédeket... egy magyar filmnél...). Viszont a rengeteg befektetett energián és munkán, a magukkal ragadó drámai jeleneteken és a kutyaviadalok keménységét idéző verekedéseken túl is olyan jól össze van rakva minden szempontból, történetre, hangulatra, látványra, rendezői mondanivalóra, amennyire nem csak magyar, de bármilyen film is ritkán. Ezért -ha korai is ilyet mondani március elején- egy éves TOP10-es filmet köszönhetek Kostyál Márknak és a Kojot stábjának.


9/10

U.i.: De legalább ez is eltűnik majd a süllyesztőben, több más remek magyar filmhez hasonlóan   . A vidéken szinte nulla marketing és a gyér vetítések, ezekből következően meg a párezres nézőszám legalábbis ezt vetítik előre... szokás szerint   .

Niwrok írta:

.
Kojot

Ezért -ha korai is ilyet mondani március elején- egy éves TOP10-es filmet köszönhetek Kostyál Márknak és a Kojot stábjának.


9/10

Ez jó, köszi! Messze még az év vége, talán addig én is belefutok "valahol"... bár, ha a Veszettekből indulok ki, akkor lehet, mégsem...

Az amúgy normális, hogy a Szojka család helyett rendszeresen Sztojkát olvastam?


.

R2-D2 írta:

Kojot

Az amúgy normális, hogy a Szojka család helyett rendszeresen Sztojkát olvastam?

Első egy-két alkalommal én is "odahallottam", nem is hinném, hogy véletlen a névadás, de azt nem tudom, ez mennyire normális   .

Vagy az, hogy ekkora rajongója lettem egy olyan filmnek, amire immel-ámmal ültem csak be. Annyi kapcsolódási pontja van, hogy felsorolni is nehéz (a Leviatán nem is nekem jutott eszembe, hanem másnál olvastam, de neked még az Egy jobb világot is tudom mondani), közben mégis különleges. Megrágott érzelmileg anélkül, hogy olyan fenenagy katarzis lenne benne. Hol hagyott merengeni, elkalandozni, hol arcul csapott, és egyikért sem tudtam haragudni rá.
.

Niwrok írta:

Kojot

Első egy-két alkalommal én is "odahallottam", nem is hinném, hogy véletlen a névadás, de azt nem tudom, ez mennyire normális   .

Ez már-már rasszizmus.

Talán valamikor meg tudom nézni.

Niwrok írta:

.
Horns

És megint egy film, aminél a fene sem érti, hogy miért kerülte el hivatalos formában Magyarországot, főleg, hogy az alapjául szolgáló könyv (Szarvak címen) évekkel ezelőtt megjelent, és elég jó fogadtatásra talált itthon. Először is Iget Daniel Radcliffe alakítja, akiről elhiszem, hogy már nem az a kis Harry Potteres tinibálvány, akire biztos nézettséget lehetett építeni, de a srác nagyon tud játszani. Másrészt a filmet Alexandre Aja rendezte, akinek oké, volt olyan -botlásnak is tekinthető- filmje, mint a Piranha (bár én azzal is elvoltam, ellentétben a Magasfeszültséggel), de ott van a dicsőségfalán a Tükrök, ami nekem az egyik legparásabb horror, és a Sziklák szeme, ami meg a mutánsos filmek között volt emlékezetes. Vele pedig általában együtt jár a remek maszk- és trükkmesteri munka... még akkor is, ha az itteni CGI-kígyók éppcsak átcsúsztak a minőségi küszöbön nálam.

A Horns miatta is lett egy nagyszerűen rendezett, több látványos képpel és hangulati elemmel felvértezett misztikus thriller, ami nem nélkülözi Aja megszokott morbid humorát, de nem is ment el (annyira) az idétlen paródiák felé, mint a Piranha esetében tette, és még a színészei is remekelnek.

8/10

Másodszor is tetszett, nagyjából ugyanazon sarokpontok mentén, mint elsőre. Azóta a könyvet is olvasgatom, de valahogy nincs annyira magával ragadó, mint a film, így inkább csak akkor kerül elő egy pár oldal erejéig, amikor éppen nincs mit olvasnom ; a drámái nem olyan erősek, a vallásos utalásokon meg túl sokat rugózik. Ezért is volt meglepő, amikor megtudtam, hogy az író Joe Hill igazából Stephen King fia... de mondjuk ha előbb látom a fényképét, ez magától értetődő lett volna.

Ig és Merrin szerelme viszont a tragikus lezárás ellenére még mindig nagyon érzékletes, most valahogy a mellékszereplők jellemére is jobban figyeltem, és az őszinteségi rohamok jeleneteiből is azok fogtak meg jobban, amik családon belül történtek, nem a morbid humoros része. Csak az a gáz démonos lezárás ne lenne...