Niwrok írásai 2.0

.
Érkezés / Arrival



Elég későn sikerült csak látnom ezt a mozit, mert hozzánk csak most jött el, pedig az első hírek óta érdekelt. Csak addigra, amire a filmet már megnézők feje körül a kérdőjel-erdőket láttam kinőni lelki szemeimmel, kb. úgy, mint ahogy a filmbeli nyelvészprofesszor is csak passogott az elején, amikor a frissen a Földre érkezett, de meglehetősen zárkózott és sejtelmes űrlények céljainak és kommunikációjának megfejtésével bízza meg őt az USA kormánya, a világban elszórt tizenegy társához hasonlóan.

Ahogy a filmbeli Louise és az eseményeket izgatottsággal figyelő emberiség számára az alapvető kérdés az volt, hogy "Mi a célotok a Földön?", úgy bennem egyetlen kérdés motoszkált már a film előtt is: "Mennyiben sikerül majd újat hoznia az Érkezésnek a Kapcsolattal szemben?", fel tud-e mutatni húsz évnyi fejlődést. Természetesen rengeteg film foglalkozott már az első "találkozással", a földönkívüliekkel való kapcsolatfelvétel lehetséges forgatókönyveivel, de ez a fajta tudományos megközelítés és a megértés fontossága nekem abban a filmben volt a leghangsúlyosabb (meg persze a Holtak Szószólójában, de az könyv). Nem vártam teljes elszakadást, hiszen az "üzenet" és a hozzá kapcsolódó dekódolás nem is nagyon történhet másként, mint egy rejtvény darabkáinak összeszedése és összeillesztése, így az Érkezés is sok időt szán a kirakósra, hogy melyik paca mit fejezhet ki (bónusz nyelvész kurzus arról, milyen lépéseken keresztül lehet hatékonyan feltérképezni egy nyelvet). Inkább csak a hangsúlyok tolódtak el, például az Érkezés sokkal többet foglalkozik a világ nagyhatalmai közti viszonyokkal, mint a hétköznapi emberek reakcióival. Viszont például főszereplő érzelmeinek ugyanakkora jelentősége lesz (csak amíg Ellie-nek az apjához való kötődése volt a kulcs, Louise esetében a lányával való kapcsolata adja a drámai mélységet), és a merénylet itt is kötelező kellék, még ha a végkifejlete más is a kettőnek.

Miközben azonban a Kapcsolatnak legalább a közepe érdekes tudott lenni a térbeli CAD-rajzzal, az építkezéssel, és a találgatással, hogy mit is építenek százmilliárdokért, az Érkezés játékidejének jelentős része várakozás. Biztos van, aki teljesen el tud merülni a szürkés, végletekig leegyszerűsített látványvilágban a ködbe burkolózó idegenekkel és a fémszerű óriáskagylókkal, ahogy a hosszú, merengős pillanatok is szolgálhatják, hogy a néző elgondolkodhasson, vagy jobban átérezze, milyen konfliktusok dúlnak Louise-ban... de mindez ennyire túlzásba víve már nagyobb kihívás, mint hogy a nyolcvankettedik pacakurfli az "fegyvert" jelent-e vagy "szerszámot". Az még csak-csak elfogadható, hogy a feszültséget fokozandó még véletlenül sem mutatják az ufók érkezését (helyette a szinte teljesen üres osztálytermet nézzük, ahogy a kevés diák a tévében nézi a "Breaking News!"-t), de attól már mohás lett az északi oldalam, ahogy tíz percen keresztül, lassított felvételen kell követni, ahogy a tudóscsapat rácsodálkozik a gravitációs erőtérre. Annak is megvan a maga pozitívuma, ahogy Louise felidézi a lánya életét, nagyon érzelmes képekkel, különösen amilyen csavarra ez fel van építve, de Denis Villeneuve olykor Terrence Mallickot utánozza, és annyira belassul tőle a film, hogy arra a nyelvészek sem találnának pontosabb kifejezést, mint a "dögunalom".

Az Érkezésnek mégis sikerült egy kicsit megnyernie azzal, hogy teljesíti a tudományos-fantasztikus filmekkel szembeni legfontosabb kívánalmamat: sokkal inkább szól az emberekről, mint az űrlényekről. Nagyjából úgy, ahogy a Csillagok között is az ötödik dimenziós szeretettel tudott leginkább lenyűgözni. Nem is csak geopolitikai vonatkozásaira gondolok (sőt, kicsit túlzásnak is éreztem azt a naiv elképzelést, hogy az USA hadserege szépen kivárja, amíg a tudósaik az űrbéli Rorschach-teszttel malmoznak hónapokig, és "véletlenül" pont a kínaiak meg az oroszok azok, akiknek reszket az ujjuk a ravaszon), vagy arra, hogy milyen trükkösen és kitartóan kényszerítik ki az idegenek az emberekből az összefogást, és hogyan fejezik ki már az első pillanatban a segítő szándékukat, hanem amit általánosságban felvet az emberi gondolkodásról. Az önmagunk kifejezésére és a kapcsolatok fenntartására használt nyelv jelentőségéről, és arról, ami csak áthallással jelenik meg, azaz hogy minden bajunk forrása az a kielégíthetetlen vágyunk a biztonságra, és hogy az életünk milyen irányt vehetne, ha ezt ki lehetne küszöbölni. Lehet legyinteni, de a fejünkben most sem csak azt tudjuk megjeleníteni, az befolyásolja a mindennapjainkat, ami már megtörtént, a tapasztalataink, hanem éppúgy a képzeletünk és a kitűzött céljaink, és nem is Villeneuve az első, aki ily módon megfogalmazta, hogy biztosnak lenni a sikerben néha már önmagában garantálja a sikert, mint egy önbeteljesítő jóslat (említettem már itt Ray Bradbury Toynbee-átalakítóját, a kattintás után spoileres!). Ha meg nem, még ez is lehet egy "kenguru" ...

Ahogy a kommunikációs jelrendszereinknek alapvető feladata, hogy olyan bonyolult dolgokat tudjunk kifejezni velük, mint elvont fogalmak vagy érzelmek, úgy éreztem Denis Villeneuve ezen filmjénél, hogy olyan egyszerű dolgok felhasználásával (mint az Alice Csodaországban pár gondolata, kávésbögre-lenyomatok rajzolata és a klasszikus sci-fik sablonjai) akar valami gazdagabbat átadni a nézőnek, érzelmileg és gondolati síkon egyaránt. Sajnos erre az ő "kommunikációs" (azaz filmes) eszközei nem annyira alkalmasak (a sokkal kommerszebb Christopher Nolannek is majdnem beletört a bicskája két éve), így sokaknak lesz ez a film puszta "halandzsa", amiben elveszik az a három-négy fontos mondatocska. Nekem a színfalak mögötti része tetszett, a díszlet viszont nem... de még ezzel együtt is kezelhetőbb volt, mint Villeneuve legutóbb látott filmje, az Enemy.

7/10
.

Niwrok írta:

Érkezés / Arrival

Nekem a színfalak mögötti része tetszett, a díszlet viszont nem... de még ezzel együtt is kezelhetőbb volt, mint Villeneuve legutóbb látott filmje, az Enemy.

7/10

Jól van, megnyugodtam.

R2-D2 írta:

Niwrok írta:

Érkezés / Arrival

Nekem a színfalak mögötti része tetszett, a díszlet viszont nem... de még ezzel együtt is kezelhetőbb volt, mint Villeneuve legutóbb látott filmje, az Enemy.

7/10

Jól van, megnyugodtam.

Ezért is akarom elolvasni a novellát. Kíváncsi vagyok, mi is az, ami ténylegesen Villeneuve sara, illetve hogy mit tett hozzá a filmhez.
A témái miatt sajnáltam lepontozni, de hiba volt azt hinni, hogy egy film attól lesz drámai, hogy lassú, mint a tetű.
.

R2-D2 írta:

Jól van, megnyugodtam.

Azért egy pár sort nem írsz mégis róla, mert "mindenhol" csak azt olvasom, hogy egyetértesz, de nem tudom pontosan, mivel ?
.

Niwrok írta:

Azért egy pár sort nem írsz mégis róla, mert "mindenhol" csak azt olvasom, hogy egyetértesz, de nem tudom pontosan, mivel   ?

De, igyekszem.

Niwrok írta:

.
Fekete tükör S3 / Black Mirror S3

... (csak a pontosítás végett, nálam 3-6-2-4-5-1 a sorrend, pedig az "1" is jó, és talán az emésztette fel a legtöbb lóvét); talán ezért is lett pozitívabb a végére a hangulatom még az első évadénál is.
9/10

Nálam is simán 90%, a sorrendem pedig: 3-1-6-5-4-2

R2-D2 írta:

Niwrok írta:

Fekete tükör S3 / Black Mirror S3

... (csak a pontosítás végett, nálam 3-6-2-4-5-1 a sorrend, pedig az "1" is jó, és talán az emésztette fel a legtöbb lóvét); talán ezért is lett pozitívabb a végére a hangulatom még az első évadénál is.
9/10

Nálam is simán 90%, a sorrendem pedig: 3-1-6-5-4-2

Az "1"-et megbeszéltük, és bejött, hogy neked talán nem lesz akkora élmény a "2" meg a "4".
De leginkább annak örülök, hogy te is úgy érezted, aminek a sok csicsa, trükk és fordulat mellett leginkább orrba KELL basznia a nézőt, az a "3"...

.

.
CTRL nélkül / Halt and Catch Fire S3




Az első évados lelkesedéshez képest a második évadról írtak talán egy kicsit indokolatlanul lettek lelombozóak, de attól még nagyon vártam ezt a retro számítógépes drámát, mert ha a történetnek voltak is kellemetlenebb fordulatai, a szereplőket és a stílust igazán megszerettem. Ahogy belefért, rögtön látni akartam, ezúttal milyen kihívások elé állítja a csapatot az informatikai fejlődés. Viszont nem tudom, ki hogy van vele, de nem mindig könnyű egy év után visszakapcsolódni egy sorozat régi szálaiba; nem egy sorozat folytatása van nálam parkolópályán, csak mert közvetlen folytatásként jó lenne visszaidézni, mi és hogyan van, mert már az első jeleneteknél elveszettnek éreztem magam.

A Halt & Catch Fire-nél ilyen gond nem volt múltkor és most sem, mert elég nagy időtávokat ugrunk ahhoz, hogy a korábbi események közvetlen befolyással legyenek, sőt, néha inkább az a furcsa, hogy sokáig elsikkadnak az olyan meghatározó konfliktusok, mint Gordon betegsége. Ezúttal ráadásul a helyszín is változott, mert fél évvel vagyunk azután, hogy a mostanra szinte csak közösségi szolgáltatásokban utazó Mutiny a teljes szereplőgárdával együtt áttette a székhelyét Kaliforniába, hogy a távközési cégek felé meglevő kiszolgáltatottságuk helyett egy saját szerverrel biztosítsák a programjaikhoz szükséges kapacitást. Ezt az időt Gordon a szerver javítására és felújítására fordította, míg Cameron és Donna a chatszobákat és az avatarokat csinosítgatták új funkciókkal, így a "kódmajmok" is karakterrajzolással töltik idejük nagy részét. A 8-bites grafika és a többféle felület azonban kezd kevés lenni, ahogy erre egy új munkatársuk, Ryan fel is hívja a vezetők figyelmét, mert a százezerhez közeli számú felhasználóval a Mutiny már nem az a garázsprojekt, ami kaliforniai lazasággal állhatna a biztonság kérdéséhez, hanem a mérettel felelősség is jár. Főleg mert a mostanra mindenkiben csak köpési reflexet kiváltó Joe -a Gordontól lopott vírusírtó hasznából szépen megszedve magát- is ebben az iparágban dolgozik, és a sorozatok törvényszerűségei miatt előbb-utóbb jönnie kellett az összeütközésnek...

Rögtön az elején nagyon bejött a váltás, ami az évad ritmusát meghatározta. Eddig Cameron és Gordon voltak azok, akik úttörőként az előre menekülést választották, és minden tettükkel a fejlesztési lehetőségeket keresték, ill. próbálták azokat megvalósítani. Most viszont ők azok, akik mellett elhaladt az idő, például ami az adatkezelést illeti; mondjuk hogy talán tudják, hogy többezer ember privát online beszélgetésébe "belehallgatózni" vagy azt nem túl erős védelemmel ellátni talán "nem szép dolog", de könnyen söprik félre erkölcsi aggályaikat, amikor megérzik, micsoda piackutatási potenciál rejlik a beszélgetésekből leszűrhető adatokban. Főleg, amikor már a chat sem elég izgalmas, és új lehetőségként az "eBay", az online kereskedelem ősét akarják megvalósítani. De ugyanez igaz a használt programnyelvekre, az alkalmazott struktúrákra, és most már Cameronnak vannak olyan programrészei, amik a szívéhez nőttek, így nem szívesen lép túl rajtuk, akkor sem, ha az üzleti kapcsolatok vagy maga az üzlet látja ennek kárát. Joe pedig (akit ezúttal teljesen az eddig is mintául használt Steve Jobsra öltöztettek és alakítottak) az idegen tollakkal ékesített, hatalmas cégében, a befektetők által éppen az a dolgot vesztette el mostanra, aminek a hiányától mindig is irtózott: az irányítást.

Mindez sok techno-blablával is együtt jár, de azért az is találhat kedvére valót, akit ez ilyen szinten nem köt le; én például sokszor a szaknyelv részének tekintettem ezt, amit nem is kell értenem, elég ha nagyjából tudom, milyen célt szolgál. Jó pár "örökölt" konfliktus akad, így például még mindig téma, hogy Gordon és Boz nem találja a helyét a cégben, mert előbbi inkább a hardverhez ért, arra meg nincs szükség a Mutinyben, utóbbi pedig csak az üzleti ügyekben érdekelt, és abban, hogy stílusával és poénjaival lehengerelje a pénzes fejeseket, vagy határozottságával javítson az alkupozíciókon. Ami újdonság, az mondjuk a költözés tényéből fakad, például hogy Cameron (akinek továbbra is gondja van a csapatmunkával, és azzal, hogy az életébe bevonjon másokat, mert ő is éppen elég önfejű és kontrollmániás) átmenetileg Clarkékhoz költözött be, amíg talál magának lakást, és ez a hónapok alatt felőrölte Gordon türelmét, akinek éppen elég lenne a családi házba beszivárgó munkaügyekkel és a kamaszodó lányai problémáival foglalkozni. Szintén új elem a szexizmus, amivel Donna és Cam egyre többször találkozik a tárgyalásaikon, ezért is tartják szerencsésnek, hogy egy kellemetlen közjáték során megismerkednek Diane-nel, aki "véletlenül" pont egy nagy befektetési cég egyik vezetője... korban pedig pont illik Bozhoz. És akinek ez sem elég, az szórakozhat az időnként felbukkanó SW-s poénokon   ... vagy Boz kedvenc társasági viccén a dinóról.

Még mindig nagyon erősek a H&CF karakterei, és még mindig szívesen követtem a történetüket, megint nagyon hangulatos a körítés (nagyon jó zenékre bukkanni benne, ha valaki szereti ezt a stílust), de az erős indulás után megint kicsit azt éreztem, hogy az írók nem tudnak mit kezdeni velük, és ezúttal nem csak Gordonnal, hanem Joe-val és Bozzal sem, így pár szakasz unalomba fulladt. A nagyobb gond inkább az évadzáró két rész epilógusa-prológusa, ami a négy éves ugrással és az egész évadban pedzegetett Internettel együtt túlságosan lóg a semmiben.

7,5/10

Niwrok írta:

CTRL nélkül / Halt and Catch Fire S3

Viszont nem tudom, ki hogy van vele, de nem mindig könnyű egy év után visszakapcsolódni egy sorozat régi szálaiba; nem egy sorozat folytatása van nálam parkolópályán, csak mert közvetlen folytatásként jó lenne visszaidézni, mi és hogyan van, mert már az első jeleneteknél elveszettnek éreztem magam.

Ajaj, rengetegszer. Ha van időm, néha az előző évadok utolsó epizódját újranézem, de az meg csak arra döbbent rá, hogy az előtte lévő tizenvalahány rész esett ki.

Sokszor az első két rész elmegy arra, hogy kitaláljam, ki kivel van.

Niwrok írta:

És akinek ez sem elég, az szórakozhat az időnként felbukkanó SW-s poénokon   ...

Niwrok írta:

Még mindig nagyon erősek a H&CF karakterei, és még mindig szívesen követtem a történetüket, megint nagyon hangulatos a körítés (nagyon jó zenékre bukkanni benne, ha valaki szereti ezt a stílust), de az erős indulás után megint kicsit azt éreztem, hogy az írók nem tudnak mit kezdeni velük, és ezúttal nem csak Gordonnal, hanem Joe-val és Bozzal sem, így pár szakasz unalomba fulladt. A nagyobb gond inkább az évadzáró két rész epilógusa-prológusa, ami a négy éves ugrással és az egész évadban pedzegetett Internettel együtt túlságosan lóg a semmiben.

7,5/10

Köszi az írást, nagy segítség a fórum életben tartásásra.

R2-D2 írta:

Köszi az írást, nagy segítség a fórum életben tartására.

Tudod, vetésforgó . Az elmúlt egy-két hétben filmek helyett inkább játszottam, főleg a Batman: Arkham Knighttal, a Gotham S2-re ráhangolódásként, ahogy terveztem is annak idején .

.

.
A lecke / Urok









Egy bolgár kisváros egyik általános iskolájában angolt tanító Nade meglehetősen kényes kérdéssel szembesül, amikor megtudja, hogy valamelyik gyerek az osztályból ellopta egy másik gyerek uzsonnapénzét, de nem tudja, ki. Próbálva az osztályon belül tartani a dolgot, először a büntetés elkerülésének lehetőségével akarja jobb belátásra bírni a tolvajt, majd a egy képletes "osztálykölcsönnel" akarja a kárt megtéríttetni, de mert egyik módszer sem válik be, végül csapdát állít a kis enyveskezűnek. Ennek a trükknek viszont nem várt következményei lesznek, ahogy összefonódnak Nade magánéleti problémáival, mégpedig hogy a férje hazugságai és felelőtlensége miatt megcsúsznak a hiteltörlesztéssel, a végrehajtó pedig azzal fenyegeti őket, hogy napokon belül elárverezi a házukat, utcára küldve ezzel Nadét a férjével és a négy éves kislányukkal, Deával együtt.

Egyfelől kicsit csalódás volt a film, mert arra számítottam, és abban bíztam, hogy az osztály tolvaja utáni nyomozás teszi ki a játékidő nagyobb részét. Ebben több izgalmat tudtam volna elképzelni, vagy azt, ahogy Nade valami egészen frappáns trükkel próbálja leleplezni, ki a felelős. Továbbá ebből a szálból nekem hiányoztak a szülők is, és az, hogy ők milyen indulatokat, konfliktusokat hoznak a felszínre, ha egyszer az ő gyerekükre is ráég a "potenciális tolvaj" bélyeg, amíg a valódi tettes elő nem kerül. A lopás azonban tényleg teljesen az osztálytermen belül marad, és ugyan vannak jobb jelenetek, ahogy Nade a nyulat próbálja kiugratni a borokból az "ujjlenyomatokkal" és a rendőrséggel fenyegetőzéssel, ahogy a besült csapda is a film egyik legérdekesebb és leginkább tragikus tíz percét eredményezi, ebből a szempontból mindenképpen hiányérzetet hagyott maga után a Lecke (amiben a lecke nem is valódi "megleckéztetés", hanem csak egy kissé erőltetett párhuzam).

Ennek ellenére a másik szál, Nade küzdelme a lakáshitellel és a környezetével egész jól tudta ezt pótolni. Talán éppen azért, mert szociodrámaként annyira hétköznapi történet kerekedik ki belőle -az olyan egyszerű életképek mellett, mint Dea lefektetése-, a folyamatosan esküdöző, ex-alkoholista, munka nélkül levő férjjel, a kertkapu elé beszorult, lerobbant lakókocsival, Nade apjának új szeretőjével, de akár még a távoli ismerősökkel is, akiknek mind lesz szerepe ebben a pénz utáni kálváriában. Ahogy Nade megállás nélkül kénytelen kilincselni azért, hogy helyrehozza a férje hibáját, folyamatosan örlődve az elvei és a kiszolgáltatottság között, arról ugyan eszembe jutott a Két nap, egy éjszaka Sandrája, de Nade egyre mélyebbre csúszásának sokkal erősebb, maradandóbb jelenetei akadtak. Két rész tetszett különösen: a zsarolásra adott reakció a dolgozatokkal, és annak a feszültsége, ahogy Nadénak a véletlenek és a szerencsétlen helyzetek összejátszásának következtében  mindössze párszáz forintnak megfelelő leván múlik a sorsa és a háza, amit szó szerint percei vannak összeszedni. És a legjobb, hogy ebben a filmben még az abszurd is valószerűnek hat, amire a legjobb példa a Nade és az apja végletesen megromlott viszonyában komoly szerepet játszó Galia, az apa szeretője, és a bocsánatkérős jelenet.

Az ilyen köznapi drámák gyakran azzal próbálnak kitűnni a többiek közül, hogy művészi képekkel próbálja elejét venni a túlzott egyszerűségnek, általánosságnak, hogy a nézővel elhitessék, ettől a filmtől többet kapnak, mint ha csak bemennek egy tetszőleges panelház három tetszőleges lakásába, de az elsőfilmes bolgár szerzőpáros -helyesen- egyáltalán nem érezte ennek szükségét. Helyette néha egészen kellemes és ötletes képek vannak arra, hogy szavak nélkül, az első benyomásra is fogalma legyen a nézőnek egy szereplő jelleméről, vagy két karakter kapcsolatáról. Ilyen volt Nade látogatása a temetőben, másodikként pedig megint csak Galiát kell elővennem, mert a szereplőnek két jelenete van összesen, de mind a kettőben sikerült kimagaslónak lennie.

A Lecke utolsó tíz perce viszont annyira nem jött be, nagyjából az uzsorás újabb feltételének elhangzásától. A korábbi realizmussal szemben, bármilyen kétségbeesett is a befejezés, a megmagyarázhatatlan nyugalomtól és a némaságtól kicsit hitelét vesztette a sztori. Leckeként, "tanmeseként" így bár nem értelmezhető nekem a film, de a komoly, feszültséggel terhes története és a remek ötletei miatt majdnem a végéig érdekes és szórakoztató volt.




7,5/10



.

Niwrok írta:

.
A lecke / Urok


... Egy bolgár kisváros egyik általános iskolájában...

... de az elsőfilmes bolgár szerzőpáros...

A Lecke utolsó tíz perce viszont annyira nem jött be, nagyjából az uzsorás újabb feltételének elhangzásától. A korábbi realizmussal szemben, bármilyen kétségbeesett is a befejezés, a megmagyarázhatatlan nyugalomtól és a némaságtól kicsit hitelét vesztette a sztori. Leckeként, "tanmeseként" így bár nem értelmezhető nekem a film, de a komoly, feszültséggel terhes története és a remek ötletei miatt majdnem a végéig érdekes és szórakoztató volt.

7,5/10
.

Nocsak, újabb fehér folt kipipálva a világ filmgyártásában???

Nem tudom, láttam-e már bolgár filmet, de ha másért nem, az újabb striguláért egyszer lehet, bevállalom.



.

.
Jessica Jones S1



Nem egyszer emlegettük már a FilmFórumon a Marvel teljes pályás letámadása kapcsán, amivel lassan három-négy havonta új képregényfilmet küldenek a mozikba, hogy ez a fajta, egyre jobban kiüresedő dömping egyre kevésbé fekszik nekünk. Nem is feltétlenül azért, mert nem lehetne ezeket megnézni, mert nem lennének szórakoztatóak, hanem mert a futószalag mellett egyre kevesebb figyelem jut arra, hogy az akciózáson kívül elég sokat foglalkozzanak a karakterekkel és a történettel; a látvány és az olcsó humorizálás felülírta ezeket a szempontokat (ráérősebb emberek összehasonlíthatják a Vasember 1.-et meg az Amerika kapitányt mondjuk a Hangyával és Dr. Strange-dzsel). Az offenzívából a tévé sem maradt ki, legalább hat-nyolc sorozat bővíti már ott is az MCU-t, és bár nem vágytam rá, hogy ott is szuperhősöket nézzek, kettő esetében elhittem, amikor azt mondták, hogy jók a karakterek, és a sorozatjelleg miatt van idő a bemutatásukra és a hangulatépítésre is. Ezek közül került sorra most a Jessica Jones.

Ahhoz képest, hogy a moziban látott világmegváltó ripacsok micsoda monumentális díszletek között végzik tevékenységüket, szinte meglepő, hogy a Jessica Jones mennyire megmarad a hétköznapok talaján még a körülmények ellenére is. Jessica nem hord jelmezt (legalábbis már nem), és a fizikai erejével sem kérkedik, inkább csak hasznát veszi a magánnyomozói munkája során, ahogy könnyebben elér megfigyelési pontokat a hűtlen házastársak lefényképezéséhez, vagy hatékonyabban leszereli az erőszakoskodó rosszfiúkat, akikkel New Yorknak ebben a kevésbé prospektusba való részében bármikor összefuthat. A néző ezzel viszont csak a történet közepén kapcsolódik be, amikorra Jessica film noirba illő megkeseredettséggel, cinizmussal és whiskey-mennyiséggel éli a napjait, a múltbéli tettei árnyékában. Abban, amiben meghatározó része volt az ő személyes nemezisének, Kilgrave-nek, egy hipnózis-szerű erővel rendelkező mutánsnak, aki többek között Jessica akaratát is az uralma alá vonta korábban, ezzel kényszerítve olyan tettekre, amik azóta is kísértik. Jessica abban a tudatban élte az elmúlt hónapokat, hogy az utolsó leszámolásuk során Kilgrave meghalt, és most pár eseményből rémülten jön rá arra, hogy a "Lila Ember" visszatért.

Kezdem is rögtön vele. Nagy pacsi jár a stábnak azért, hogy Kilgrave emberszerű, csak a ruhája idézi az eredeti színét, a képregényben ugyanis a bőre is lila, és az rém nevetségesen hangzott. Ellentétben azzal, amire képes! Anélkül is, hogy effektcunami lenne a képernyőn, zsigerig tud hatolni a megkérdőjelezhetetlen uralma az emberek felett, amikre, amiért és ahogy utasítja őket, és legalább ilyen nyomasztó az utóhatás, ahogy azok a szerencsések, akik túléltek egy ilyen parancsot, teljesen összeomlanak, amiért esetleg le "akartak" ugrani egy háztetőről, vagy le "akartak" lőni valakit. Külön jó, amilyen ereje a szavaknak van, akár azért, ahogy Kilgrave panaszkodik, hogy a képessége milyen kétségekkel és erőfeszítésekkel jár számára (nehogy felindulásában adjon valakinek "pontatlan" parancsot), akár amikor Jessica a konkrét szavak miatt tudja elejét venni egy-egy halálesetnek.

A kontroll teljes hiánya még akkor is előhozza az emberekből a paranoiát, és lehetnek negatív következményei, ha Kilgrave "csak" futárnak vagy sofőrnek használja őket, Jessica viszont ennek a félelemnek és bűntudatnak sokkal több lépcsőjét ismerte meg a vele töltött idő alatt (például ahogy rendszeresen megerőszakolta), amik az áldozatok gyarapodó számával együtt fokozzák benne a bosszúvágyat... miközben ő maga is fél attól, hogy Kilgrave mit tesz meg másokkal miatta, vagy akár ővele. Bár Jessica mindent megtesz azért (például a "vonzó" személyisége segítségével), hogy távol tartsa magától, akit csak lehet, hogy ne tegye őket célponttá, megvannak a maga segítői és kísérői, részben új ismertségek, részben a múltja révén. Jessicával egy erős női márkanevet akarnak felépíteni a Marvelnél, így nem meglepő módon a mellékszereplők többsége is nő. Olyannyira, hogy egyikük, a törtető ügyvéd komoly leszbikus szerelmi háromszögbe keveredik a történet során, miközben mellékesen Jessica védencének ügyét próbálja valahogy a jog medrében tartani. A legtöbb szálon viszont Jessica mostohatestvére kapcsolódik a sztorihoz, egészen odáig leásva, hogy a családja elveszése után Jessica hogyan került új családhoz, és hogy mi és ki kovácsolta olyan szorosra a köteléküket, hogy sokáig ez volt Jessica egyetlen érzelmi kötődése.

Azért foglalkozok ennyit a karakterekkel és a hátterükkel, mert a jellemek, a szuperhősökben, mint emberekben, és a szuperhősök kapcsán megjelenő érzelmek nagyobb szerepet kapnak, mint maguk a szuperhősök. Amikor kicsit utánanéztem, mit kell tudnom Jessicáról, némileg furcsálltam, hogy neki is volt egy "köpenyes" korszaka (Jewel néven), de még jobban azon, hogy ez az évadban két percre kerül elő. Ugyanígy tudható, hogy a történet része az MCU-nak, de csak pár mondattal utalnak például a Bosszúállókban történtekre, egyébként a "mutánsok" iránti hangulat leginkább az X-Ment idézi, amelyben az emberek még kétkedéssel fogadják, hogy a "ripacsokon" kívül is vannak különleges képességekkel rendelkezők, és az elsődleges viszony feléjük a bizalmatlanság, néha egészen az ellenségeskedésig fajulóan.

A gond az, hogy ballasztok is akadtak a sorozatban. A Punisher rossz emlékét idézte fel például az a balfékgyűjtemény, akik Jessica szomszédságában laknak, a drogos kretén éppúgy, mint a bizarr ikerpár a pszichotikus nővérrel és a bogárgyűjtő öccsel. Sokáig irritáló a legtöbb jelenetük, leginkább azon az igyekezeten keresztül, hogy különlegesek legyenek, bármi is lett végül a szerepük a sztoriban. A másik a költségvetés. Természetes, hogy a mozis pénz nélkül nem lesz olyan a látványvilág, mint azt a Marveltől a moziba járó megszokhatta, nem is nagy ár a történet széleskörű drámai vonatkozásaiért, de voltak dolgok, amik hihetetlenül bénán néztek ki, élükön Jessica erejének bemutatásával. Vannak jobb bunyós jelenetek, de a többségük arról szól, hogy amit nem tudtak megoldani CGI-vel, azt megoldották a vágással, és ezt látni kellene, hogy lássátok, mennyire gáz tud lenni; Jessica meglendíti a karját - snitt - a fickó ugrik egy hátraszaltót, neki a falnak. És igazából állandó probléma volt, hogy ezzel a Jessicával, Krysten Ritterrel nagyon ráhangolódni sem tudtam a karakterre, mert a nő közel sem jeleníti meg azt a gazdag érzelemvilágot, ami Jessicában benne van, inkább csak durcáskodik, mint egy tinilány, vagy keménykedik, mint egy kiégett nyomozó; részemről a leggyengébb színésznek tartottam a stábban. Na és hát azok a véletlenek... pontosabban "véletlenek", amiket valaki nem átallott egyszer történetvezetésnek csúfolni, azok teszik fel a negatívumokra a koronát (mondjuk hogy a random rendőrként felbukkanó Simmonsról nem csak az derül ki, hogy "véletlenül" egy titkos kormánykísérlet alanya volt korábban, hanem az is, hogy ennek a kísérletnek "véletlenül" köze van Jessica múltjához is)...

A Jessica Jones vért vizel abból a szempontból, hogy úgy akar egy bő tíz órás előzményfilm lenni, hogy mellette egy másik történet epilógusa, miközben egy új karakternek is felvezetője (Luke Cage), és egy harmadik sorozatba is bekapcsolódik érintőlegesen (Daredevil). Ennyifelé aprózódva pedig sok minden elsikkad, például amikor a lényegi információk néha csak pár szavas visszaemlékezésekből derülnek ki. Emellett ha lehámozom róla Kilgrave-et és Luke Cage-et, még akkor sem Jessica az, akiről a sorozatban a legtöbb vonást megtudtam, akit a legjobban felépített karakternek tartanék, mert az Trish, aztán meg Hogarth. Így bár az első évad nagyrészt tetszett, ez inkább a "periféria" miatt volt így; közel sem sikerült meggyőznie a Netflixnek arról, hogy maga Jessica Jones érdekel engem... pedig a második évad iránti kíváncsisághoz ez azért nem ártana.

7,5/10
.

Niwrok írta:

Jessica Jones S1


Kezdem is rögtön vele. Nagy pacsi jár a stábnak azért, hogy Kilgrave emberszerű, csak a ruhája idézi az eredeti színét, a képregényben ugyanis a bőre is lila, és az rém nevetségesen hangzott.

Niwrok írta:

A Jessica Jones vért vizel abból a szempontból, hogy úgy akar egy bő tíz órás előzményfilm lenni, hogy mellette egy másik történet epilógusa, miközben egy új karakternek is felvezetője (Luke Cage), és egy harmadik sorozatba is bekapcsolódik érintőlegesen (Daredevil). Ennyifelé aprózódva pedig sok minden elsikkad, például amikor a lényegi információk néha csak pár szavas visszaemlékezésekből derülnek ki. Emellett ha lehámozom róla Kilgrave-et és Luke Cage-et, még akkor sem Jessica az, akiről a sorozatban a legtöbb vonást megtudtam, akit a legjobban felépített karakternek tartanék, mert az Trish, aztán meg Hogarth. Így bár az első évad nagyrészt tetszett, ez inkább a "periféria" miatt volt így; közel sem sikerült meggyőznie a Netflixnek arról, hogy maga Jessica Jones érdekel engem... pedig a második évad iránti kíváncsisághoz ez azért nem ártana.

7,5/10

Hááát, nem győztél meg. Annyira, de annyira nem érdekel már ez a egész világ, hogy nem tudom, valaha képes leszek-e rászánni magam ... de nemcsak erre, hanem bármelyik Marvel sorozatra.

És ez lehet akkor is így lenne, ha most áradoztál volna róla...

R2-D2 írta:

Jessica Jones S1

Hááát, nem győztél meg. Annyira, de annyira nem érdekel már ez a egész világ, hogy nem tudom, valaha képes leszek-e rászánni magam ... de nemcsak erre, hanem bármelyik Marvel sorozatra.
És ez lehet akkor is így lenne, ha most áradoztál volna róla...

Pedig neked talán jobban tetszene, mint bosszúfilm, és mint írtam, közelebb áll az X-Men világához, mint a Bosszúállókhoz, úgy, hogy a renegát, bujkáló mutánsokkal foglalkozik... de tukmálni azért nem fogom .
.

Niwrok írta:

Jessica Jones S1

Pedig neked talán jobban tetszene, mint bosszúfilm, és mint írtam, közelebb áll az X-Men világához, mint a Bosszúállókhoz, úgy, hogy a renegát, bujkáló mutánsokkal foglalkozik... de tukmálni azért nem fogom   .
.

Lehet, egyszer majd... most Westworld S1 pörög...

.