HomeCalendarGalleryGy.I.K.KeresésTaglistaCsoportokRegisztrációBelépés

Share | 
 

 Niwrok írásai 2.0

Go down 
Ugrás a következő oldalra : Previous  1 ... 6 ... 8, 9, 10 ... 27 ... 45  Next
SzerzőÜzenet
Niwrok
Admin
avatar

Hozzászólások száma : 2731
Join date : 2012. Oct. 06.

TémanyitásTárgy: Halálos hallgatás / Dead Silence   Hétf. Okt. 10, 2016 7:59 pm

.
Halálos hallgatás / Dead Silence



"Klasszikus kisvárosi kísértethistória kissé kopott klisékkel körítve, komolytalanul, kiváló, kreatív környezetben, koppanós konklúzióval, kellemes kikapcsolódásra."

Miután pár hónapja keseregtem kicsit azon, hogy a jelek szerint a Démonok között 2.-vel az egyik kedvenc rendezőm, James Wan lezárta a horrorfilmes korszakát, és hogy nemrég "megvádoltak" vele Smile , hogy én itt valamiféle underground James Wan Fan Clubot próbálok összehozni (belépési nyilatkozatot válaszborítékért küldök... de pssszt! Smile ), gondoltam, nosztalgiázok egyet Wan egyik zsengéjével. Már csak azért is, mert ezzel nagyjából teljes is lenne a gyűjtemény -az első Fűrészt leszámítva, amit talán majd az új részre felkészülésül nézek újra-, hiszen az Insidious 1. és 2. és a Démonok között 1. és 2., valamint az akciófilmes kitérő Halálos ítélet mellett csak a Stygian című, az imdb szerint kizárólag egy ausztrál amatőrfilmes fesztiválon bemutatott filmje (nyilván esélytelen...) és a Doggie Heaven című rövidfilmje (az itt van, ha valakit érdekel Smile ) maradt ki.

A huszonéves Jamie egy brutális és bizarr gyilkosságban elveszíti feleségét, Lisát. A rendőrség, Lipton felügyelő képviseletében, egyedüli gyanúsítottnak Jamie-t tekinti -noha közvetlen bizonyítékuk nincs ellene sem-, és nevetségesnek tartják azt az elméletét, mely szerint a lány halála előtt percekkel kapott csomagban levő, "hasbeszélő" babának köze lehet Lisa megöléséhez. Bár ez Jamie szerint is képtelenség, de ez az egyetlen nyom, amin el tud indulni, és a történtek túlságosan emlékeztetik a szülővárosában jól ismert babonás rémmesére, ezért hazatér, hogy utánajárjon a régi históriának. Aszerint Mary Shaw, aki hasbeszélő mutatványosként élt és dolgozott együtt a száz fababájával egy környékbeli színházban, halála óta kísérti a helyieket, akik a nevét sem nagyon merik kimondani. Így nem elég, hogy a srácnak Lisa temetését kell szervezne és puhatolóznia a hallgatag kisvárosiak között a Mary Shaw iránti félelem eredetéről, mindezt a nyomában kullogó rendőrrel, de a hazatérés elkerülhetetlenné teszi, hogy meglátogassa az apját is, akivel a jócskán megromlott kapcsolat miatt annyira nem beszélt az elmúlt években, hogy az sem tudja, hogy az apjának új felesége, neki meg új mostohaanyja van.

Ebből a pár motívumból is látszik, hogy Wan -és az általános munkatársa, Leigh Whannell mennyire ragaszkodnak bizonyos motívumokhoz. Persze mások is szívesen nyúlnak az olyan klasszikus eszközökhöz, mint például a babák, a bizarr kis fejükkel, meg ahogy azzal hozzák a frászt a nézőre, hogy a tekintetükkel követik a szereplőket (hasonlóval operált nemrég ugye a The Boy is), de Wan-nál is akadtak ilyenek, akár a Jigsaw-bábra, akár Annabelle-re gondolunk. Természetesen ugyanilyen kellék a riasztó vénasszony is, mindegy, hogy fátyolban vagy apácaruhában van, esetleg mint itt, valami vámpíros hangulatú estélyiben. És valahol a színvilág is itt kezdett rögzülni, azaz lett ez a később is gyakran használt kékes-feketés, ami néha már monokrómnak hat, és amit csak néha tör meg valami élesen vörös. Ráadásul, ha töredékesen is, de ehhez a filmhez is sikerült felépíteni egy új helyi legendát, remekül rájátszva a babonákra, híresztelésekre, gyanús körülményekre és a szellemvilág messzire elnyúló kezére, rengeteg apró ötlettel (néha túlzásba esve, ld. lent) és új vonással (mint például a hasbeszélés, ami önmagában is elég riasztó tud lenni ilyen babákkal).

Viszont az is látszik ebből a filmből, hogy mennyit kellett fejlődnie egy történet részletei és azok összetartása terén Wanéknak. Nem kertelek, a Halálos hallgatás története amilyen minimalista, akkora katyvasz is. Az eleje még hagyján, de attól kezdve, hogy Jamie megérkezik Raven's Fairbe, a jelenetek mindenfajta logika nélkül követik egymást, ami a kevés szereplő és az egyik abszurd helyszín miatt csak még zavaróbb. Gyakorlatilag Jamie egyetlen feladata, hogy a három-négy helyszín között pattogva összegyűjtse Mary Shaw történetének minden részletét, így megismertetve azt a nézővel, amit csak néha törnek meg olyan, a puszta -de elég light- riogatásra felhasznált jelenetek, mint a moteles. Aztán az mindig is zavart, hogy a kisváros annyira kihalt, hogy mindössze Ashenék laknak ott meg a temetkezési vállalkozó a feleségével (ehhez jön Jamie és Lipton), és rajtuk kívül egy teremtett lelket nem látni, de ugyanakkor ott van az a színház. Amilyen érdekes és részletgazdag az a helyszín, annyira őrültség egy ilyen picsa kisvárosnak (még ha a környékbeliek oda is járnak mind) egy ekkora színház, ami a lakott területtől elég messze, az erdőben, egy tó közepén van, és aminek egyetlen attrakciója egy hasbeszélő vénasszony minden áldott este, akinek az öltözője a zsinórpadlás tetején van (ahova szegény néninek egy tíz méteres létrán kell fel-le másznia), és amely öltözőhöz akkora titkos szoba tartozik, mint egy hangár...

Ez is csak azért nem zavart annyira, mert a Halálos hallgatás képi világa sokadszor is levett a lábamról, amiben csak néha akad pár bénább CGI vagy jelenet, mint például az erdőben autózások meg a lepedős. Szerintem gyönyörű, akár a helyszíneket (Ashenék háza vagy persze a színház), akár a kellékeket (mégiscsak le kellett gyártani azt a száz babát), és annyira kilóg az egy kaptafára készülő homályos-zöldesszürkés stílusú, sablon horrorfilmek közül, hogy azt el nem tudom mondani. A díszletes, a sminkes és a kellékes különösen sokat tettek azért, hogy képekkel, tárgyakkal, hangokkal (vagy éppen a hangok hiányával; ilyet is "láthattunk" a későbbi filmekben) majdnem tökéletes színpadi illúziót teremtsenek ehhez a szellemidéző szeánsszal és hasbeszéléssel fűszerezett bűvészmutatványhoz. Kár, hogy feszültség helyett igazán csak ezt a hangulatot éreztem az egész film alatt.

A Halálos hallgatás átmenetet képez a Fűrész és az Insidious és a Démonok között között, mind stílusában, mind hangulatában, aminek egészen jó pillanatai vannak, de azért így harmadszor nézve már csodákra nem képes, pedig riogatásban eddig is elmaradt a többitől; azért is, mert nem a hasbeszélő babás, sorozatgyilkos szellem-nyanya a legnagyobb képtelenség és őrültség benne. Christopher Nolan kapcsán mondtam egyszer, hogy "minden rendezőnek kell, hogy legyen legrosszabb filmje", és Wan esetében a többi fényében biztosan ezt mondanám annak; de ha valakinek ilyen a legrosszabb filmje, még kezdőként, akkor az előtt szívesen emelem meg a kalapom... vagy alapítok neki Fan Clubot Razz .


7/10
.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
R2-D2
Admin
avatar

Hozzászólások száma : 3846
Join date : 2012. Oct. 03.
Tartózkodási hely : Szombathely

TémanyitásTárgy: Re: Niwrok írásai 2.0   Hétf. Okt. 10, 2016 10:56 pm

Niwrok írta:
.
Halálos hallgatás / Dead Silence

A Halálos hallgatás átmenetet képez a Fűrész és az Insidious és a Démonok között között, mind stílusában, mind hangulatában, aminek egészen jó pillanatai vannak, de azért így harmadszor nézve már csodákra nem képes, pedig riogatásban eddig is elmaradt a többitől; azért is, mert nem a hasbeszélő babás, sorozatgyilkos szellem-nyanya a legnagyobb képtelenség és őrültség benne. Christopher Nolan kapcsán mondtam egyszer, hogy "minden rendezőnek kell, hogy legyen legrosszabb filmje", és Wan esetében a többi fényében biztosan ezt mondanám annak; de ha valakinek ilyen a legrosszabb filmje, még kezdőként, akkor az előtt szívesen emelem meg a kalapom... vagy alapítok neki Fan Clubot  Razz .


7/10
.

Köszi az írást, tudom, hogy már ajánlottad, de most fel is írtam. Megmondom őszintén, a Halálos hallgatást meg a Halálos ítéletet mindig összekever(t)em... szóval azt hittem, hogy már ezt letudtam.

Na majd hamarosan.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése http://www.artudetu.gportal.hu/
R2-D2
Admin
avatar

Hozzászólások száma : 3846
Join date : 2012. Oct. 03.
Tartózkodási hely : Szombathely

TémanyitásTárgy: Re: Niwrok írásai 2.0   Hétf. Okt. 10, 2016 11:22 pm

Niwrok írta:
.
The Look of Silence


A The Look of Silence azonban annak ellenére sem volt olyan meghatározó és heves érzelmeket kiváltó film, mint elődje, hogy a játékideje sokkal visszafogottabb (nagyjából a fele), így lehetne sokkal intenzívebb, és ennek egyaránt voltak koncepcionális, mint technikai okai. Eleve a két film címének különbsége beszédes: a "The Act of Killing" brutálisan aktív, amiben még a lassabb pillanatok is a látottak, megismertek feldolgozásával telnek, cikázó gondolatokkal a "vádlottak" és a néző szempontjából egyaránt, két harsány figura részvételével, harsány környezetben és jelenetekkel, míg a "The Look of Silence" a passzív merengésé, a feldolgozatlan, kimondhatatlan, elnémított gyászé, és az útkeresésé, hogy hogyan lehetne 50 évnyi gödörből, a mindenre kiterjedő hazugságból továbblépni.

7/10

Nnna. Megmondom őszintén, én ezt most pont fordítva láttam. Lehet, hogy most csak ez kapott el rendkívül jó időben, de ez számomra most sokkal durvább és megdöbbentőbb volt, mint elődje.

Először is, a felezett játékidő pont elég. Aztán, a túl szürreális, színes, néha értelmezhetetlen jelenetek szerencsére hiányoztak - mondjuk itt van helyette a kis öreg szenvedése (mondtam a családnak itthon, ha ezt megérném és így néznék ki, üssenek agyon). Valahogy az egész filmnek számomra jobb íve, lényegretörőbb mondanivalója van: az előző mozi film a filmben koncepciója a sokszor idiótán viselkedő gyilkosokkal kissé távolított - itt viszont, a párbeszédek, a közelik, a csend mind-mind megdöbbentő volt.

Ahogy Adi ment az igazság, tesvére halála után, ahogy beszélgetett a gyilkosokkal, ahogy formálódott a kép erről az egész abnormális világról/történelemről, úgy ment fel bennem a pumpa. Csodálattal és érdeklődéssel néztem a srácot, hogy mikor (és miért nem) omlik össze, mikor lesz az a pont, hogy nekiesik valamelyik kéjesen vigyorgó faszkalapnak.

Aztán egyszer csak megértettem: mikor valami képviselőt kérdezte, aki gyakorlatilag burkoltan megfenyegette, akkor lett világos, hogy ebben az országban még mindig ugyanaz a rendszer van, mint volt. De azért, mert a nép is úgy akarja!!! Persze, agymosás által, de 50 évvel később még mindig tök természetes nekik (s nem csak a gyilkosoknak), hogy kiirtottak több millió embert...

De - ahogy már a korábbi írásomban is felvetettem - a legdurvább talán az volt, amikor konkrétan kiemelték az amerikai elvárásokat, jutalomutakat. Nem mintha nem tudtam volna... csak szemétség, amit USA művel és művelt évtizedek óta a világban. Itt konkrétan megpuccsol egy rendszert, katonai diktatúrát támogat (ld még Pinochet), majd a lakosságot kvázi megmérgezi a kommunizmustól való félelemmel... és asszisztál egy népirtáshoz. Előidézi azt, segíti azt, majd agyonhallgatja/eltussolja azt.

Hihetetlen erős ez a doku, sajnálhatja mindenki, hogy ez magyarul egyáltalán nem elérhető. A kivégzések brutalitása miatt (péniszlevágás, felkoncolás), amit a gyilkosok szenvtelenül és néha kéjesen mesélnek, valamint a nagyon mély családi beágyazottságtól valami egészen súlyos.


.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése http://www.artudetu.gportal.hu/
Niwrok
Admin
avatar

Hozzászólások száma : 2731
Join date : 2012. Oct. 06.

TémanyitásTárgy: Re: Niwrok írásai 2.0   Kedd Okt. 11, 2016 7:02 am

R2-D2 írta:

Niwrok írta:
.
The Look of Silence

A The Look of Silence azonban annak ellenére sem volt olyan meghatározó és heves érzelmeket kiváltó film, mint elődje, hogy a játékideje sokkal visszafogottabb (nagyjából a fele), így lehetne sokkal intenzívebb, és ennek egyaránt voltak koncepcionális, mint technikai okai.

7/10

Valahogy az egész filmnek számomra jobb íve, lényegretörőbb mondanivalója van: az előző mozi film a filmben koncepciója a sokszor idiótán viselkedő gyilkosokkal kissé távolított - itt viszont, a párbeszédek, a közelik, a csend mind-mind megdöbbentő volt.

Aztán egyszer csak megértettem: mikor valami képviselőt kérdezte, aki gyakorlatilag burkoltan megfenyegette, akkor lett világos, hogy ebben az országban még mindig ugyanaz a rendszer van, mint volt. De azért, mert a nép is úgy akarja!!! Persze, agymosás által, de 50 évvel később még mindig tök természetes nekik (s nem csak a gyilkosoknak), hogy kiirtottak több millió embert...

Hihetetlen erős ez a doku, sajnálhatja mindenki, hogy ez magyarul egyáltalán nem elérhető. A kivégzések brutalitása miatt (péniszlevágás, felkoncolás), amit a gyilkosok szenvtelenül és néha kéjesen mesélnek, valamint a nagyon mély családi beágyazottságtól valami egészen súlyos.


Örülök, hogy a kevésbé tetsző előző rész után is belevágtál, annak meg főleg, hogy jobban bejött Smile .

Lehet, hogy neked éppen egy ilyen személyesebb történet kellett a jobb beleéléshez. A jelmezes-szürreális részeket nyilván én sem kedveltem annyira, ahogy a lelkifurkás gyilkosok szövegelése sem jelent túl nagy kapaszkodót mindenkinek. Ami nekem ugyanezt a döbbenetet megadta, amit neked Adi családi drámája, az a tévéműsor volt, ahogy a gyilkosok beültek csevegni a közönség tapsolásával kísérve, arról, hogy hogyan öltek, és anekdotáztak, mintha csak a nyaralásukról mesélnének.
.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
R2-D2
Admin
avatar

Hozzászólások száma : 3846
Join date : 2012. Oct. 03.
Tartózkodási hely : Szombathely

TémanyitásTárgy: Re: Niwrok írásai 2.0   Kedd Okt. 11, 2016 7:35 pm

Niwrok írta:

The Look of Silence

Örülök, hogy a kevésbé tetsző előző rész után is belevágtál, annak meg főleg, hogy jobban bejött  Smile .

Lehet, hogy neked éppen egy ilyen személyesebb történet kellett a jobb beleéléshez. A jelmezes-szürreális részeket nyilván én sem kedveltem annyira, ahogy a lelkifurkás gyilkosok szövegelése sem jelent túl nagy kapaszkodót mindenkinek. Ami nekem ugyanezt a döbbenetet megadta, amit neked Adi családi drámája, az a tévéműsor volt, ahogy a gyilkosok beültek csevegni a közönség tapsolásával kísérve, arról, hogy hogyan öltek, és anekdotáztak, mintha csak a nyaralásukról mesélnének.
.

Azért az is tetszett, csak annyira tényleg nem, mint Neked. De durva volt az is. Itt tényleg a személyesebb történet (simán beleéltem magam a srác helyébe) rántott be - no meg kifejezetten jót tett a filmnek a rövidebb játékidő is.

Bazzeg, ahogy büszkén mesélték, hogy vágták fel hátulról az áldozatokat, legszívesebben oda mentem volna és baseball ütővel szétvertem volna azt a két vigyorgó faszkalapot. Mad Minden elismerésem Adié.


.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése http://www.artudetu.gportal.hu/
Niwrok
Admin
avatar

Hozzászólások száma : 2731
Join date : 2012. Oct. 06.

TémanyitásTárgy: Az ember, aki mindent tudott / Swiss Army Man   Szomb. Okt. 15, 2016 4:16 pm

.
Az ember, aki mindent tudott / Swiss Army Man



Egy fiatal srác (mint később kiderül, Hank) egy hűtőládán egyensúlyozva, kötéllel a nyakában készül az öngyilkosságra egy kopár, apró kis szigeten, ahova egy hajótörést követően sodorta az áramlat. Az utolsó pillanatban veszi észre, ahogy a tenger újabb testet vet ki a partra, és remélve, hogy talán egy újabb szerencsétlen, szalad oda hozzá. Azonban az új jövevény csak egy hozzá hasonlóan húsz év körüli fickó holtteste, már erősen bomló állapotában, amire a keletkező és kiszabaduló gázok folyamatosan emlékeztetik is. Még ezzel együtt is azonban a hulla sokkal hasznosabbnak bizonyul, mint ahogy elsőre gondolta, sikerül is átverekednie vele magát a szigetről a szárazföldre, onnan pedig be egy erdőbe. Hank egyre több funkcióját és képességét fedezi fel a Mannynek elnevezett holttestnek: együtt építenek fedelet a fejük fölé, együtt vadásszák le a vacsorát, és a szorult helyzetekből is többször kisegítik egymást. Mindez egyre inkább növeli Hankben a reményt, hogy előbb-utóbb sikerülhet visszajutni lakott területre... vissza haza, vissza az emberek közé.

Még amikor az előzetest láttam csak a filmből, azt hittem, hogy ez leginkább olyan lesz, mint a Számkivetett, csak éppen Wilson, a labda helyett Hank társa nem kicsit morbid módon egy hulla lesz. Voltak ugyan jelenetek, amik "kicsit" kilógtak ebből a koncepcióból, de azt a "kis" szürreális vonást is bele tudtam úgy illeszteni a filmbe, hogy az gyakorlatilag Hank képzeletének játéka, amit egyfelől a magány és az éhezés okozta hallucinációk, másrészt a remény és a sikerek kiváltotta eufória eredményeznek, kicsit ábrándosra véve a hullával való kalandokat. Ezt a nézőpontot a fingmeghajtású hullán való jetskizést leszámítva nagyjából a film első harmadában tudtam tartani. Addig a film legalább egy lábujjhegyével a földön maradt, és azoknak a dolgoknak, amiket Hank megtapasztalt Mannyből, volt valamilyen hozzávetőleges magyarázata... még úgy is, hogy itt azért elég gyorsan kiderül, inkább egy szimbolikus történetről van szó.

Történet Hankről, aki leginkább az "élet tengerén" szenvedett "hajótörést", és szakadt el mindentől és mindenkitől annyira, hogy a világát márcsak egy kis szigetnek érezte, amiről az egyetlen kivezető út volt a tervezett öngyilkosság. Ahogy Hank és "beszélget" az "amnéziás", a világról szinte semmit nem tudó, de minden után érdeklődő Manny-vel, úgy derülnek ki Hank életének részletei: az anyja halála, az apjával való "érintőleges" kapcsolata (egy kis fricskával a digitális elhidegülésnek), és ezek a beszélgetések néha egészen filozofikus mélységeket érnek el, például ahogy a kommunális hulladéktól eljut az emberi "szemétig", azokig, akikre senkinek nincs már szüksége, az elhalt emberi viszonyokig. Hogy mennyire személyes is ez az út, és hogy Hank és Manny milyen közel is állnak egymáshoz (talán még azt sem túl légből kapott mondani, hogy Manny gyakorlatilag a Hankben élő hulla, a másik személyisége, sorsának egy végkifejlete), az akkor derül ki igazán, amikor Hank zsebéből előkerül a mobilja, annak képernyőjén pedig egy lány fotója. Onnantól mintha ő lenne az események mozgatórugója, mintha az őrá való emlékezés, az ő megismerése és meg/vissza-szerzése lenne az igazi kivezető út, és ennek az elképzelése és megidézése. Ezek a film legjobb szakaszai, az a fantáziajáték, ami már az elején is látszott a sajátos kis "palackpostákkal", az ebben a részben éri el a csúcsát, és még ha csak imitált valóság is a rengeteg kellékkel és díszlettel, egy látványos "romantikus maszturbáció" (az úgyis elég sokáig téma), látszik, hogy örömet okoz Hanknek, és így a néző is könnyen érezhet együtt vele. A két főszereplőt alakító Paul Dano és Daniel Radcliffe is a film közepében lubickol a leginkább (zseniális színészekről van egyébként szó, ha még nem mondtam volna elégszer!).

Sajnos azonban a film utolsó harmadára elfogy a varázslat, ahogy a film elhagyja a korábban említett "szimbolikus utazás" útját. Kevés filmnek lehet ezt felróni hibaként, de a Swiss Army Man ilyen: egyszerűen túl valósághű lesz a végére. Ahogy Hank egyre közelebb jut a városhoz, ahogy újabb emberek bukkannak fel a sztoriban, gyakorlatilag elrontják a hangulatot. Persze az tudható volt, hogy valahogy így kell befejezni ezt a sztorit, annak íve ezt vetíti előre, de azzal Hank a korábbi kedves bolondból egy leginkább szánalmas, szociopata bolond lett, a rajongása Sarah iránt pedig egyszerre lett nyomasztó és ijesztő... ahogy ez a bolondokkal lenni szokott, ha a társadalomba beillesztve látjuk őket. A többiek értetlensége és iszonya nézőként rám is átragadt, így bár Hank végül beteljesítette a küldetését, ahogy tudta, a fináléban igazán csak ennyi a pozitívum.

Ettől még az efféle bolondsága ellenére is magával ragadó és szerethető film lett a Swiss Army Man, morbid módon játékosan mutatva be Hanken keresztül az öngyilkossági szándékból kilábalás lehetőségeit, amin nem csak ő dolgozott sokat kvázi "képzeletbeli" barátjával, hanem a stáb is rengeteg munkát és kreativitást beletett.

7,5/10
.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
R2-D2
Admin
avatar

Hozzászólások száma : 3846
Join date : 2012. Oct. 03.
Tartózkodási hely : Szombathely

TémanyitásTárgy: Re: Niwrok írásai 2.0   Szomb. Okt. 15, 2016 9:49 pm

Niwrok írta:
.
Az ember, aki mindent tudott / Swiss Army Man

Sajnos azonban a film utolsó harmadára elfogy a varázslat, ahogy a film elhagyja a korábban említett "szimbolikus utazás" útját. Kevés filmnek lehet ezt felróni hibaként, de a Swiss Army Man ilyen: egyszerűen túl valósághű lesz a végére.

7,5/10
.

taps

Köszi az írást, de ezt nem ígérem meg, hogy valaha meg is nézem. Az első előzetese óta egy baromságnak tartom, annyira meg nem csábító az ajánlód, hogy ezen változtassak. peace


.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése http://www.artudetu.gportal.hu/
Niwrok
Admin
avatar

Hozzászólások száma : 2731
Join date : 2012. Oct. 06.

TémanyitásTárgy: Inferno   Hétf. Okt. 17, 2016 1:47 am

.
Inferno



"Ki itt belépsz, hagyj fel minden reménnyel!"

A korábbi Dan Brown filmekből, azaz a Da Vinci kódból és az Angyalok és démonokból megismert Langdon professzor (és vele Tom Hanks) visszatért, megint csak szorult helyzetbe kerülve, amiből csak a szakértelme és a gyors analitikus gondolkodása jelentheti a kiutat. Egy kórházban, fejsebbel ébredve rögtön az életére törnek, és nem sokkal utána rádöbben arra, hogy egy újabb, nagyszabású összeesküvésbe csöppent, aminek tétje most nem "csak" a katolikus egyház legnagyobb titkának kiszivárgása vagy egy pápaválasztás kimenetele, hanem milliárdok élete. Langdonnak egy radikális tudós tervét kell megakadályoznia egy hozzácsapódó, segítőkész, és egyébként valószerűtlenül sokoldalú doktornő (minderre a vége felé akad is magyarázat, ami még mindig a lehető legkevésbé volt böszme a lehetséges válaszok közül) kíséretében (a Rouge One leendő üdvöskéje, Felicity Jones alakítja), amihez vissza kéne fejtenie a saját korábbi tevékenységeit, de az elmúlt három, kritikus nap kiesett az emlékezetéből. Mindezek közben fegyveresek vadásznak rá, például egy névtelen, ultratitkos problémamegoldó szervezet, vagy éppen a WHO kommandósai (Shocked), akik szerint Langdon inkább segíti a merénylet bekövetkeztét, mint hogy akadályozná, és ő maga is elég zavart, mert amióta a fejsebét szerezte, azóta kínzó látomások gyötrik a megelevenedett Pokolról. Úgyhogy megint vannak szervezkedések és meglepőnek szánt fordulatok, ezúttal Dante Isteni színjátékának díszletei között, egy olyan vírus nyomában, amihez képest Dante pokla egy délelőtti matiné.

Önmagában attól, hogy egy író egy kupacba hány mindent, amit érdekesnek, elgondolkodtatónak tart a világról, miközben évszázados érdekességek beleszövésével tartja fenn a kíváncsiságot -kicsit villogva a saját műveltségével-, attól még nem lesz egy film rossz. Ezt az előző két epizód is tudta, azokat kedveltem is az unalmas kémes-kalandfilmes klisék és az unásig bonyolított összeesküvések ellenére is, és nem is csak azért, amilyennek a keresztény egyház nem éppen makulátlan múltját és jelenét ábrázolták, hanem mondjuk mert amúgy is szeretem az ilyen nyomkeresős-nyomfejtegetős dolgokat. Plusz még ha egy ponyva keretei között is, de vagy egy érdekes nézőpontot, vagy olyan tudást kaptam ezektől a történetektől, amik tényleg emlékezetessé tették a filmeket. Most is ilyen volt végülis az a terv, aminek a megakadályozására Langdonnak alig pár napja van, úgy, hogy az amnézia és a fenyegetően közeledő ellenfelek hátráltatják. Bertrand Zobrist itt bemutatott elképzelése a túlnépesedés mesterséges meggátolására, és ezzel a Föld kifosztásába belefulladó emberiség, mint faj megmentésére, amilyen radikális, annyira ismerős is lehet más történetekből, mondjuk az Utopiából. Az ottani Janus-terv azonban még egy finomított változata az itteninek, ami ugyan lehetne őrültség, de elvi szinten nagyon jól ragadja meg annak a témáját, hogy a túlnépesedés, ahogy az abból következő problémák kérdésével foglalkozni kell, leginkább önmérséklet gyakorlásán keresztül, mert ha Pató Pál úrként kivárjuk, hogy a természetes szabályzók korlátozzák be az emberiség létszámát és létfenntartását, akkor az lehet, hogy addigra olyan szélsőségeket fog generálni a bolygó ökoszisztémájába, amihez az érzékeny, csak szűk határok között életképes emberiség nem tud időben alkalmazkodni, esetleg csak az eszkimók... bár ők is ugyanazt a levegőt szívják meg vizet isszák. Mindehhez hozzájött az, hogy a kicsit lomha Hanks helyett az igazán karakteres és kimagasló színésze az Infernonak Ben Foster, aki tényleg karizmatikussá tudta tenni a messiás komplexusban szenvedő multibilliárdost, még úgy is, hogy vele szinte csak flashbackek keretében találkozik a néző.

A másik, ami a Da Vinciban és az Angyalokban is kiemelkedő volt, az a látványvilág, önmagában azért, mert a sok futkorászás és nyomkeresés közepette gyakorlatilag részt vettem egy római múzeumkörúton. Nézőként szívesen gyönyörködtem volna akár csak egy némafilm keretében a római épületekben és helyszínekben, és bár ezzel a filmmel is meglátogatunk pár műemléket, igazán csak az "Ötszázak termének" van a történet alakulásában jelentősége, meg a velencei lovaknak, a többi valójában csak díszlet, amin Langdonék keresztülszaladnak, némelyiken úgy, hogy semmit nem tudunk meg róla. Nekem hiányoztak a kiselőadások, a "lábjegyzetek", mert sokat hozzátettek az élményhez. Ugyanígy gyengébbnek láttam a CGI-t, főleg Langdon rémképeit, de igazán az a jelenet volt feltűnően pocsék, amikor az egyik támadó az álmennyezeten keresztül zuhan a halálba, ami olyan, mintha Tom Hanks gázsija és a rengeteg utazás mellett (Firenze, Velence, Isztambul... és egy pár képkocka erejéig Budapest is, igaz, ezúttal is más városok "szerepében") már csak valami ingyenes rajzprogramra futotta volna. Ezeket kéne pótolnia az emberi oldalnak, amilyen például Langdon régi szerelmének újra felbukkanása a professzor életében, és az azt követő romantikus szenvelgés, de ez engem speciel kevésbé érdekelt.

A filmet viszont nem az összehabart zagyvaságok vagy a kiábrándító látvány tette igazi pokoljárássá, hanem az a jó pár bődületes baromság, amitől tulajdonképpen az egész film szétmállik, és még az a kevés értelme is elpárolog, ami amúgy egy ilyen történetnek egyáltalán lehetne. Az egyik korai bugyorban van kb. az a jelenet, amikor Langdon és a kísérője eljutnak Velencébe, mindössze azért, hogy megkérdezzenek egy idegenvezetőt a Dóm lószobrairól, és teszik mindezt úgy, hogy a csajszi éppen előtte volt kiakadva, hogy a francért kell ide-oda utazgatni, amikor csak be kéne ütni a dolgokat a Google-ba  faceplam. Pár bugyorral lejjebb tanyázik a finálé, amikor végső elkeseredésében a vírus elszabadulásában érdekeltek csoportja bombákat akar robbantani ezt biztosítandó, de agyonbonyolítják az egészet egy mobiltelefonnal, aminél döbbenten tapasztalják, hogy tíz méterrel a föld alatt nincs térerő (faceplam), miközben eleve szerelnek rá egy gombot, hogy azzal lehessen indítani a detonációt  faceplam . Már kellően az alja környéki körben van az egész sztori kiindulópontja, a zseni tudós, aki titkos nyomokat hagy hátra a segítőinek abból a célból, hogy a segítők meg tudják akadályozni, ha valaki közel jutna ahhoz, hogy megakadályozza az időzített vírus elterjedését... amely nyomok nélkül egyébként senkinek esélye sem lenne megtalálni és megakadályozni semmit, mert nem is tudnának az egészről  faceplam  faceplam !! Mivel hát bazmeg a WHO is úgy szerez tudomást a tudós radikális terveiről, hogy egy nap besétál oda, hogy bejelentse, ő akkor preventív céllal kiirtaná a fél emberiséget   fuck off !! És Lucifer segge alatt ott van maga a vírus, amit az "őrült" tudós egy füleinél elkötött, önlebomló TESCO-SZATYORBA rak bele, hogy az abból szabaduljon el... hát, emberek, nincs annyi " faceplam" meg " fuck off " a világon, amivel ezt minősíteni tudnám!

A fél-tudományos fantazmagóriákból és a reneszánsz művészetből táplálkozó ponyvairodalom koronázatlan királyaként Dan Brown újabb könyvet, a Fox pedig ezzel újabb filmet tett le az asztalra, de részemről csak Langdon professzor emlékét sikerült ezzel megkeseríteni. Ha lesz újabb adaptáció, arra már közel sem fogok olyan érdeklődéssel várni, mint erre az Angyalok és démonok után.

4,5/10
.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
R2-D2
Admin
avatar

Hozzászólások száma : 3846
Join date : 2012. Oct. 03.
Tartózkodási hely : Szombathely

TémanyitásTárgy: Re: Niwrok írásai 2.0   Hétf. Okt. 17, 2016 2:12 am

Niwrok írta:


Inferno

A filmet viszont nem az összehabart zagyvaságok vagy a kiábrándító látvány tette igazi pokoljárássá, hanem az a jó pár bődületes baromság, amitől tulajdonképpen az egész film szétmállik, és még az a kevés értelme is elpárolog, ami amúgy egy ilyen történetnek egyáltalán lehetne. Az egyik korai bugyorban van kb. az a jelenet, amikor Langdon és a kísérője eljutnak Velencébe, mindössze azért, hogy megkérdezzenek egy idegenvezetőt a Dóm lószobrairól, és teszik mindezt úgy, hogy a csajszi éppen előtte volt kiakadva, hogy a francért kell ide-oda utazgatni, amikor csak be kéne ütni a dolgokat a Google-ba  faceplam. Pár bugyorral lejjebb tanyázik a finálé, amikor végső elkeseredésében a vírus elszabadulásában érdekeltek csoportja bombákat akar robbantani ezt biztosítandó, de agyonbonyolítják az egészet egy mobiltelefonnal, aminél döbbenten tapasztalják, hogy tíz méterrel a föld alatt nincs térerő (faceplam), miközben eleve szerelnek rá egy gombot, hogy azzal lehessen indítani a detonációt  faceplam . Már kellően az alja környéki körben van az egész sztori kiindulópontja, a zseni tudós, aki titkos nyomokat hagy hátra a segítőinek abból a célból, hogy a segítők meg tudják akadályozni, ha valaki közel jutna ahhoz, hogy megakadályozza az időzített vírus elterjedését... amely nyomok nélkül egyébként senkinek esélye sem lenne megtalálni és megakadályozni semmit, mert nem is tudnának az egészről  faceplam  faceplam !! Mivel hát bazmeg a WHO is úgy szerez tudomást a tudós radikális terveiről, hogy egy nap besétál oda, hogy bejelentse, ő akkor preventív céllal kiirtaná a fél emberiséget   fuck off !! És Lucifer segge alatt ott van maga a vírus, amit az "őrült" tudós egy füleinél elkötött, önlebomló TESCO-SZATYORBA rak bele, hogy az abból szabaduljon el... hát, emberek, nincs annyi " faceplam" meg " fuck off " a világon, amivel ezt minősíteni tudnám!


4,5/10


tapstapstapstaps egyetért


lol!lol2Bravo
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése http://www.artudetu.gportal.hu/
Niwrok
Admin
avatar

Hozzászólások száma : 2731
Join date : 2012. Oct. 06.

TémanyitásTárgy: The Walking Dead S6   Szer. Okt. 19, 2016 5:04 pm

.
The Walking Dead S6



Ha már "újévi fogadalom" volt, hogy behozom a lemaradást a két legrégebben futó, leginkább hype-olt sorozatból, most meg már lassan év vége van, és a GoT-felzárkózás mellett a TWD-t még mindig tologattam, úgy döntöttem, a következő évad kezdetéhez igazítva beváltom az ígéretet. Már csak azért is, mert annyit, hogy az évad vége kapcsán giga-cliffhanger esete forog fenn, akkor is elcsíptem a sorozatról, ha csak a híreket olvastam, így gondoltam, legyen akkor nekem is izgalmas, legalább pár napig, hogy kivel mit művel Negan  Smile .

De vissza az elejére, oda, amikor a TWD nevetségesen idilli kisvárosának lakói évek óta először kaptak igazán ízelítőt erőszakból és halálból, aminek nem is kellett jobb megtestesülésének lennie, mint a vérrel borított, dühös és habozás nélkül gyilkoló Rick Grimes. Az egy dolog, hogy a kerítés védte Alexandria mennyi új és izgalmas kérdést vetett fel társadalmi szinten, de volt nem egy kínos is, és tetszett, hogy a stáb egy részüknek elébük ment azzal, hogy bemutatták magyarázatul a kőfejtőt, ami szinte csordultig van "sétálókkal"... és így már nem is volt olyan zavaró, hogy a kérdések másik felét, az emberi oldalt elsunnyogták (mert ugye emberek is vannak ám, akiket az évek során csak érdekelte volna legalább készletek szempontjából a lakópark, amit reklámtáblák tucatja hirdet...). Persze az a gödör is elég idétlen, a "véletlenül pont úgy" leparkolt kamionokkal, de ahogy abból úgy tudtak felépíteni egy bő fél évadon (azaz közel öt órán át!) tartó akciót, hogy az végig érdekes és feszült tudott maradni, mert nem is nagyon tud mást tenni a tengernyi zombi és a zakkant pszichopata Wolves gyűrűjében, miközben azért Alexandriában is erjednek a konfliktusok, legalább megérte. Az is jó volt ezekben a szakaszokban, ahogy a legutóbb még a nokedliszaggató miatt nyavalygó, puding alexandriaiak gyorstalpalót kapnak az új világrendből, de még érdekesebb volt Rick hozzáállása. Ő nemrég még azt mondta, "Eljutottunk oda, hogy minden élő erős. Muszáj annak lenniük. Elég erős vagy, hogy segítenek neked, hogy aztán te segíts nekik..."... de ő láthatóan nem akar nagyon segíteni, hiszen mégsem mindenki erős; hátrahagyandó, elkergetendő koloncnak, puhánynak és életképtelennek tartja az alexandriaiak többségét, és nem akarja, hogy velük vesződve vagy az ő hibájukból bárki is veszélybe kerüljön közülük. A zombi- és Wolves-mentesítő akció (főleg annak vége a teljesen begőzölt kaszabolással, Carl sérülésének drámájával, és az újabb zombicsapdával, amik így együtt tutira az egész sorozat leglátványosabb jelenetei) így igazán csak akkor bicsaklott meg, ahogy visszanézzük Morgan életútját, mert önmagában az, hogy bemutatják a szélsőséges lelki átalakulását, még lehetett volna érdekes (már csak azért is, mert mégiscsak kell egy szentfazék az igencsak gyakorlatiassá vált Rick mellé, ha már egyszer a lelkész úr is fegyvert ragad az évad közepére, hogy gyilkoljon és védjen), de így, hogy egy órára nyújtották, azt kell mondjam, az egészben Tabitha volt a legjobb figura... igen, a kecske  Smile .

Mintha egy évad helyett inkább két fél-évad lenne a hatodik, olyan éles a váltás, ahogy heteket ugrunk ezután előre, már egy olyan Alexandriába, ami az elszenvedett veszteségek, sérülések ellenére is talpra állt, és egy komoly erőddé változott, amiben már senki nem ijed meg vagy undorodik attól, ha ki kell loccsantania egy agyat. Egy ilyen, rég nem tapasztalt biztonságot jelentő főhadiszállásról pedig már el lehet indulni portyázni, kicsit felderíteni a környéket... és itt kap jelentőséget az előbb idézett mondat másik fele: "...vagy erős vagy és ezért megölhetnének. Ezért neked kell megölnöd őket...". Ha tudod, ugye... Egy fegyverraktárral és egy rakás "veteránnal" a háta mögött persze sokan könnyen éreznék magukat nyeregben, főleg, ha az első település, amivel Rickék felveszik a "diplomáciai" kapcsolatot egy Jesus nevű tagon keresztül, tisztára olyan, mint egy kis skanzen a XIX. század közepéről. Hilltop ugyan keveset szerepel, ahogy a lakói is, de egy igazán karakteres helyszínről van szó, Gregory remekül megalkotott figurájával az élén, aki egyfajta önimádó földesúrként irányítja a "birtokát"; remélem, azért több szerepe is lesz, mint a mostani "casus belli". Az évad második felét így az teszi ki, ahogy az alexandriaiak összeakasztják a bajszot az akkor még csak névről ismert Negan csapatával, úgy, úgy hogy nem is igazán tudják, mivel állnak szemben. Még amikor találkoznak is pár felderítővel vagy megtámadnak egy helyőrséget, akkor is csak olyan ez, mint amikor a vakok megpróbálják megismerni az elefántot, és attól függően, hogy ki melyik részét fogta, tapintotta, úgy írja le kígyónak, furcsa fának vagy kőnek... Lassan csorgatva az infokat, így a rivális az elején még csak pár szedett-vedett agresszív bunkónak tűnik, aztán minden alkalommal egyre inkább látszik, hogy Negan mindenhol ott van, mint egy hidra, növeszt mindig új fejet a levágottak helyére... és így nem is akkora meglepetés, ahogy a fináléban kiderül, hogy a cibált bajusz másik végén egy vérszomjas oroszlán van.  

Ami szokatlan volt az évadban, főleg a helyzet és az eddig történtek és leírtak tükrében, hogy a stáb néha egészen komikusra vette a figurát. Eddig is voltak oldottabb pillanatok persze, például az egyik kedvencem volt, ahogy Michonne és Carl ugratták egymást a csokikkal, de ezúttal -inkább az évad második felében- sorban jöttek az ilyenek. Volt, amik be is jöttek, mondjuk amilyen "engesztelő ajándékot" vittek Rickék a tárgyalásra Hilltopból, és ahogy azt megszerezték, az egészen zseniális, percekig vigyorogtam rajta. Wz évad során egyre hangsúlyosabb romantikus szálak is örömteliek voltak kezdetben (aztán egy kicsit unalmasak, amikor már több volt belőlük, mint a Grace klinikában, mert az égvilágon mindenkit összeboronáltak valakivel), hiszen a csapattagok végre ráérnek ezzel is foglalkozni. Bírtam ezeket a részeket, megszakításként a vérengzések, a tragikus jelenetek között, illetve ez volt a "vihar előtti csend". De a nagy lazaságban túlzásba is sikerült esni, mert olyanok is voltak, hogy inkább kínomban röhögtem fel, mint mondjuk Negan motoros csapatának bemutatkozásán, és annak "mágikus" lezárásán  faceplam. Meg volt egy olyan, amit egyszerűen a hitetlenkedéstől tátott szájjal néztem végig, akkora baromság volt minden pillanata; egy olyan bénán leeső furgon, amiről az előző évados írásainkban megemlékeztünk, lehet egyszerű hiba, de az a furgonos kergetőzés, ahogy Rick és Daryl egy teljes részen át folyamatosan azért "küzdenek", hogy elcsesszék a napi melójukat, az csak szándékos, koncepcionális ökörség lehet... Kengyelfutó Gyalogkakukk TWD-módra  faceplam...

Ennél is rosszabb viszont, ahogy az évad vége idegesítően zavaros és unalmas lett, nagyjából az utolsó három órában, mindezt csak azért, hogy a végletekig nyújtsák a Negan-féle bújócskát, ami egy olyan "cicázásban" csúcsosodott ki az évadzáróban, hogy ötpercenként állítottam meg az epizódot, hogy megnézzem, mennyi van még belőle. Mindehhez elnéztem volna, hogy Daryl-t "éppen akkor" kapja el a lelkiismereti roham, és indul egy gyakorlatilag öngyilkos küldetésre, csak azért, hogy bosszút álljon, amikor "kell", de még talán azt az irritálóan erőltetett fordulatot is, hogy Maggie éppen a legválságosabb pillanatban lesz rosszul, és lesz szüksége orvosra. Amit nem tudok sem megérteni (várom a tippeket...), sem megbocsátani, az az, ami Carollal történt, ahogy belekényszerítették egy hajánál előrángatott meghasonulásba   nono . Nekem régóta, talán az elejétől ő az egyik kedvenc karakterem (egyébként Carl és Michonne mellett, Daryl ugyanis mostanában sajnos túl keveset szerepel ahhoz, hogy igazán feltűnjön a jelenléte), és bár volt, amikor Rick is ridegnek és túl kegyetlennek tartotta, ahogy legutóbb elmentek vele ebbe a "beépített ügynök" irányba, az az írók legjobb húzásainak egyike volt. Egyszer világoskék kardigánban süti a pitét, aztán pár kemény szóval belefagyasztja a Sam gyerekbe a szart is, hogy térjen már észre, megint máskor meg álruhában gyilkolja az ellent, mint egy nindzsa. Nem egyszer húzza ki a bajból, ahogy belebújik a gyenge, gyámoltalan nő karakterébe, zseniális átváltozóművész, olyan képességekkel, amihez a többiek hozzá sem tudnak szagolni... És akkor hirtelen két rész alatt kifordítják önmagából, és lesz belőle egy rózsafüzért morzsolgató idegroncs, csak mert agyon kell lőnie egy vöröshajú picsát meg egy láncdohányos vénasszonyt, akit már amúgy is félig megevett a tüdőrák! Az évad legmeglepőbb pillanata volt, amikor rájöttem, hogy nem csak álcából csinálja a hisztit, hanem ez most "komoly". Az a nő, aki lepucolta magáról az erőszakos férje árnyékát, aki látta átváltozni a lányát, aki túlélt egyedül, amikor Rick elküldte (na meg persze az sem volt semmi, amiért elküldte), és aki Lizzie és Mika esetén keresztül olyat tapasztalt és tett, ami ott van azon borzalmak toplistáján, amit a zombivilág eddig produkálni tudott... befordul, mert "csak"   .

Az biztos, hogy az egész évad, még ha csak kétszer pár nap eseményeit is látjuk azokon keresztül, szépen építi fel, hogy mennyire jól látta Rick Alexandria problémáját. Emlékszem, sokáig azért nem akarta igazán beleélni magát ebbe a "letelepedésbe", mert akkor elkényelmesednek, és utána már nem tudják kellő módon megvédeni magukat. A hónapokig tartó nyugalom pedig meg is hozta az eredményét: Rick elhitte, hogy a világ az a pár zombi, ami a kerítés körül kószál, és hogy bármi jön, azzal ők már simán megküzdenek. Elbízta magát minden intő jel ellenére, és innentől fizetni fogja az árát... "bite, chew, swallow, repeat"... Érdekes lesz.

8/10

Ui: Már hogyan is adhatnék többet, mikor van egy E4, egy E10 meg egy E16  Wink ? De még így is jobban bejött, mint a GoT S6-ja.
.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
R2-D2
Admin
avatar

Hozzászólások száma : 3846
Join date : 2012. Oct. 03.
Tartózkodási hely : Szombathely

TémanyitásTárgy: Re: Niwrok írásai 2.0   Szer. Okt. 19, 2016 8:32 pm

Niwrok írta:
.
The Walking Dead S6


Ui: Már hogyan is adhatnék többet, mikor van egy ... E16  Wink ?


No No Evil or Very Mad Evil or Very Mad

Köszi az írást, jó volt. Mindig is kicsit kritikusabb voltál mindkét "csúcs"sorozattal, mint én, ezért a 8/10 tőled szép. Soha rosszabbat.

Az biztos, hogy az S7E1-et megnézem... aztán az évadot meg majd csak szokás szerint, darálva.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése http://www.artudetu.gportal.hu/
Niwrok
Admin
avatar

Hozzászólások száma : 2731
Join date : 2012. Oct. 06.

TémanyitásTárgy: Re: Niwrok írásai 2.0   Szer. Okt. 19, 2016 9:02 pm

.
R2-D2 írta:

The Walking Dead S6

Az biztos, hogy az S7E1-et megnézem... aztán az évadot meg majd csak szokás szerint, darálva.


Nálad ki a tipp?
.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
mesterjani

avatar

Hozzászólások száma : 89
Join date : 2012. Oct. 07.
Age : 30
Tartózkodási hely : Szentgotthárd

TémanyitásTárgy: Re: Niwrok írásai 2.0   Szer. Okt. 19, 2016 9:16 pm

Niwrok írta:
.
Ennél is rosszabb viszont, ahogy az évad vége idegesítően zavaros és unalmas lett, nagyjából az utolsó három órában, mindezt csak azért, hogy a végletekig nyújtsák a Negan-féle bújócskát, ami egy olyan "cicázásban" csúcsosodott ki az évadzáróban, hogy ötpercenként állítottam meg az epizódot, hogy megnézzem, mennyi van még belőle.

8/10
Ui: Már hogyan is adhatnék többet, mikor van egy E4, egy E10 meg egy E16  Wink ? De még így is jobban bejött, mint a GoT S6-ja.
.

Köszi az írást. Új évad előtt remek emlékfrissítő volt. Kellett is, mert sajnos én az évad nagy része alatt nézegettem az órámat. Igazán csak Negan monológjára emlékszem az egészből. Az Ő karaktere csak a végére jött ki az árnyékból mégis miatta fogom nézni a hetedik évadot. Remélem kicsit felkavarja a dolgokat és végre jobban kitágul a világ.
Merjenek a készítők belepiszkálni erőteljesebben a rendszerbe.
Nekem, hogy stílusos legyek egy 6-os volt ez az évad.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Niwrok
Admin
avatar

Hozzászólások száma : 2731
Join date : 2012. Oct. 06.

TémanyitásTárgy: Re: Niwrok írásai 2.0   Szer. Okt. 19, 2016 9:20 pm

mesterjani írta:

Niwrok írta:
.
Ennél is rosszabb viszont, ahogy az évad vége idegesítően zavaros és unalmas lett, nagyjából az utolsó három órában, mindezt csak azért, hogy a végletekig nyújtsák a Negan-féle bújócskát, ami egy olyan "cicázásban" csúcsosodott ki az évadzáróban, hogy ötpercenként állítottam meg az epizódot, hogy megnézzem, mennyi van még belőle.


Köszi az írást. Új évad előtt remek emlékfrissítő volt. Kellett is, mert sajnos én az évad nagy része alatt nézegettem az órámat. Igazán csak Negan monológjára emlékszem az egészből. Az Ő karaktere csak a végére jött ki az árnyékból mégis miatta fogom nézni a hetedik évadot. Remélem kicsit felkavarja a dolgokat és végre jobban kitágul a világ. Merjenek a készítők belepiszkálni erőteljesebben a rendszerbe. Nekem, hogy stílusos legyek egy 6-os volt ez az évad.


Bow
.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Niwrok
Admin
avatar

Hozzászólások száma : 2731
Join date : 2012. Oct. 06.

TémanyitásTárgy: Re: Niwrok írásai 2.0   Szomb. Okt. 22, 2016 10:00 pm

Niwrok írta:
.
R2-D2 írta:

The Walking Dead S6

Az biztos, hogy az S7E1-et megnézem... aztán az évadot meg majd csak szokás szerint, darálva.


Nálad ki a tipp?


Holnap jön a folytatás, úgyhogy a "fogadást" lezárom, én azért leteszem a voksom Smile :

Spoiler:
 
.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Ajánlott tartalom




TémanyitásTárgy: Re: Niwrok írásai 2.0   

Vissza az elejére Go down
 
Niwrok írásai 2.0
Vissza az elejére 
9 / 45 oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1 ... 6 ... 8, 9, 10 ... 27 ... 45  Next

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Filmfórum :: Filmek, sorozatok világa :: Kritikák, filmes gondolatok-
Ugrás: