Filmfórum
Would you like to react to this message? Create an account in a few clicks or log in to continue.


Kritikák, gondolatok a filmek világából
 
KezdőlapGalleryLegutóbbi képekKeresésRegisztrációBelépés

 

 R2-D2 írásai 2.0

Go down 
+7
Niwrok
cs-robert
Remo
arzo
Mr. White
tchabee
Weide
11 posters
Ugrás a következő oldalra : Previous  1 ... 25 ... 47, 48, 49 ... 57 ... 67  Next
SzerzőÜzenet
R2-D2
Admin
R2-D2


Hozzászólások száma : 4535
Join date : 2012. Oct. 03.
Tartózkodási hely : Szombathely

R2-D2 írásai 2.0 - Page 48 Empty
TémanyitásTárgy: Fekete vitorlák S3   R2-D2 írásai 2.0 - Page 48 EmptySzomb. Ápr. 16, 2016 2:02 pm

.
R2-D2 írásai 2.0 - Page 48 91fOXdR




Fekete vitorlák S3





Kell-e annál ékesebb bizonyíték a tetszési indexre, mint hogy előkerestem a könyvespolcról a Delfin könyvek gondozásában, nyolcvanas években megjelent, 13 (!!) forintért megvásárolt Kincses szigetet és elkezdtem olvasni? Újra?

Ugyebár az előző évadot egy meglehetősen intenzív akciójelenettel, no meg egy komoly drámával zártuk – az idei nyitány pedig ennek logikus folytatása. Kicsit zavaró volt ugyan az elején, hogy az események közepébe csapunk, kicsit hiányzott annak a paktumnak a bemutatása, ami az idei évad hatalmi viszonyait, emberi kapcsolatait majd meghatározza, de a felütés még így is parádés lett. A felpiszkált és megsebzett oroszlán elszabadul, Nassau kalózai pedig – ugyebár elsősorban Flint és a Rozmár hathatós tevékenységének köszönhetően – rövid idő (?) alatt igencsak félelmetes hírnevet szereznek maguknak. Vane, személyes kedvencem ismét tengerre száll, és „back int the business” alapon visszatér ősi mesterségéhez – arra azonban nem számított, hogy a Jack által adott füles a kirabolni készült hajóról nem a teljes igazságot takarja: a megcsáklyázott hajó rakománya nem kis feszültséget generál majd a szigeten. A szigeten, ahol a romokban álló erőd újraépítése a busás fizetség ellenére csak nehézkesen zajlik, a paktum harmadik tagjának, Jacknek jócskán meggyűlik a baja a szervezéssel… pedig igencsak igyekezniük kellene, mert Flint tevékenysége nyilvánvalóan angol bosszúért kiált ( Laughing , ekkor még csak angolért, a spanyolok majd csak később jönnek képbe). Mindeközben pedig a távoli Londonban egy bizonyos Eleanor Guthrie épp tárgyalását és halálos ítéletét várja…

Ennyiből azt hiszem kiderül, hogy az évadindítás szokás szerint nem szarral gurigázik, s rögtön több szálon vesszük föl az események fonalát, amik önmagukban külön-külön érdekesek lennének – mégis, nekem egy idő után bizony negatívabb mederbe terelték az évad megítélését. Az van ugyanis, hogy a Trónok harca-szerű karakter szétszórás ezúttal kevésbé működött: a korábbi évadok legfőbb ismérvét, a központi figurák közti interakciót, az érdekek és ellentétek egymásnak feszülését kiiktatva kissé veszített számomra súlyából a sorozat. Így, hogy az alap szereplők szanaszét bóklásznak a Karib-tengeren, lényegesen csökkent az izgalomfaktor, a feszültség a történetben – s ilyenkor az írók (ha már ezt meglépték) két dolgot tehetnek. Egyrészt ugye a különálló szálakon lehet az adott legénységgel/karakterekkel hasonló szituációkat teremteni, viszont ennek van egy olyan hátulütője, hogy a konfliktusok közepébe emelt szereplők a korábbi események tükrében cserepadosnak tűnnek… s ez akkor is igaz, hogy Silver előbb-utóbb abszolút központi figurává kell, hogy kinője magát. No de az első szakaszban egy Bill vs. Flint vs. Silver konfliktus hol van egy Vane vs. Flint vagy Vane vs. Eleanor ellentéthez képest? Számomra a három legerősebb és eddigi legkarizmatikusabb szereplő térbeli szétszedésével az évad icipicit tompává vált. Az első fele, harmada mindenképp…

A másik, szinte kötelező húzás, hogy új szereplőket emeljenek be a történetbe, akik majd gondoskodnak az új konfliktusokról… ezzel a résszel aztán már az égvilágon semmi gond nincs. Egyrészt ugyebár van egy angol kormányzó jelölt, bizonyos Woodes Rogers (Luke Roberts) nevű figura, aki Londonból indulva tart Nassau felé, azzal a szent céllal, hogy békés módon átveszi a kalózsziget fölött az irányítást… még ha ez elég hülyén hangzik, akkor is. A harmadik évadon belüli erőviszonyok szempontjából kulcsfontosságú a tevékenykedése, az íróknak sikerült az ő személyében egy igazán érdekes és összetett jellemű karaktert becsempészni a történetbe. Nagyon sok esetben idén ő lesz az események katalizátora, viszont annak ellenére, hogy elvileg ő áll a jó oldalon, a törvény oldalán, valahogy mindig sikerül elérnie, hogy inkább Flintnek, Vanenek és Jacknek szurkoljunk… mert valahogy úgy érzi az ember, hogy ebben a világban a nyers erőszak – legyen az önmagában bármennyire is elítélendő – sokkal egyenesebb és tisztességesebb dolog, mint az árulás és a manipulálás. Azt meg csak halkan jegyzem meg, hogy a showrunnerek rajta keresztül ismét egy valós történelmi személyt emeltek be a Fekete vitorlákba: valóban ő volt a Bahamák első kormányzója.

Valós személy beépülésében igazi piros ász azonban nem Rogers, hanem egy bizonyos Edward Thatch nevű faszi, akit Feketeszakállként ismert meg a világ (Ray Stevenson). A történelem egyik legismertebb kalóza, rengeteg irodalmi és filmes mű hivatkozási alapja, egy ikon a kalózvilágban… ehhez képest nagy meglepetésemre ebben az évadban még nem sokat mutatott magából. Azt érteni vélem, hogy ez elsősorban a fiktív Flint (és Silver és Billy) története kell, hogy legyen, de ha már zseniálisan keverik a valós történelmet a fantáziával, kissé nagyobb teret is adhattak volna Thatchnak – pláne úgy, hogy azért nevét rettegik a Fekete vitorlákban is. Mindegy, a finálé tükrében nagyon remélem, hogy a negyedik fejezetben fajsúlyosabb szerep jut neki, most már van motivációja a bosszúra: bízom benne, hogy Nassau földje beleremeg újabb érkezésébe. Az árulók pedig behúzzák fülüket, farkukat, remélem vagy Feketeszakáll, vagy Flint rendet csinál a szigeten… mert ráfér egy alapos rágcsálóirtás a helyre. Elszaporodtak a patkányok: érdekes, de nem egyáltalán nem szívet melengető volt nézni a korábban nagyjából megkedvelt, tisztelt (vagy esetleg sajnált) karakterek pálfordulását és helyezkedését az új rendben. Nem minden és mindenki viselkedése jött be, néhányukat a semmiből helyeznek ismét pozícióba, mások fura mód kerülnek a börtöncellából vissza a hatalomba, mások meg érthetetlen módon alulreprezentáltak ebben az évadban. Gondolok itt mindenekelőtt Anne-ra, aki hiába volt elég sokat a dolgok közelében, számomra kissé szürke lett az évad egészét tekintve.

Feltétlenül meg kell említsek még egy új szálat, szereplő(ke)t, akikkel kibővítették a világot –  Laughing , a Black Sails Világegyetem is tágul rendesen – nevezetesen a néger „királynőt” és alattvalóit. Először nem is igazán tudtam hova tenni őket, sőt, kissé bosszantott is, hogy csak azért vannak benn a történetben, hogy Flint útját keresztezzék – de a lassú építkezés a végére meghozta a gyümölcsét: jó kis kavarodás és kapcsolati háló lett belőle. Most már azt is tudom, Silver honnan szedte a néger feleségét, amit a könyvben említenek, meg annak is van értelme, milyen érdekek fűzték Scottot Elenor közelébe. A finálé nagy balhéja meg csak hab a tortán – azt mondjuk kissé nehezebben értem meg, milyen észérvek mellett kellett az angol flottának támadásba lendülni, de hát kellett egy jó nagy akció ezen évad végére is… ja, ezt amúgy megdicsérem, mert sérülés hitelesség tekintetében néha már a Rambo IV-ben éreztem magam a leszakadó testrészek miatt. Jó volt (és fontos lett) ez a helyszín a sorozat egészét tekintve, összességében nekem is elnyerte a tetszésemet – bár, azt nem tagadhatom, hogy közben néha felhúztam a szemöldökömet néhány helyzet gordiuszi csomójának átvágásán. Oké, hogy Flint nagy stratéga, de abban a szituban, amiben ő és csapata volt, így, ekkorát fordítani a történet kerekén… khmmm… nehezen hihető.

Végezetül nem mehetek el szó nélkül azon esemény(lánc) mellett, ami miatt én ezt az évadot sosem fogom a szívembe zárni. A néha unalmas perceket (pl. szélcsend, Max), a szétszórt karaktereket, a kevésbé feszes konfliktusokat, a néha mosolyogtatóan hiteltelen fordulatokat, a karakterek néha érthetetlen változásait még meg tudnám bocsájtani… sőt, mindent meg tudnék bocsájtani. De az E09-et nem fogom… akkor sem, ha tudom, hogy ez valóban megtörtént (igaz, Port Royalon), akkor sem, ha teljesen logikus és szükségszerű esemény a történetben. Tudom, és értem, hogy ez lényegesen jobban megalapozott és logikusabb húzás, mint mondjuk egy csempész zuhanása a mélybe, de akkor is: rühellem, amikor ilyen történik egy-egy kedvencemmel. Nem először fordult már elő sorozatnézési történelmemben, hogy egy ilyen eset után kissé elfordultam az egésztől – itt ez még ugyan nem játszik, de rettentően mérges és szomorú voltam. Akkor is, ha egy negyedmondatos utalást találtam egy fórumon magára az esetleges eseményre, mindenféle konkrétum nélkül – de mikor odáig jutottam, ki kerül a középpontba, szétvetett a harag. Ja, és egyébként itt jegyzem meg, hogy ha a BB ás a SoA által felvázolt logikával közelítem a dolgokat, oké, hogy ez így történt (nem csak a hiteles történelmi tényt veszem számításba), de akkor az évad elején ámokfutást rendező másik figurának sem juthat más sors. Sőt, ebben a sorozatban senkinek…

Mindezek ellenére a Fekete Vitorlák továbbra is zseniális sorozat. Baszott jól néz ki, nagyon be tud szívni az egész hangulata: tényleg ott érzi magát az ember az 1700-as évek elején. Jók a karakterei, néhány kitérőt leszámítva izgalmas és feszes történetvezetése. A könyv fiktív világa kiválóan van keverve a kor nagy kalózainak életével, s erre az évadra már szerencsére a túlságosan öncélú szex is elmaradozóban van. Rettentő jó korrajz az egész, méltó párja/kiegészítése az A Karib-tenger kalózai világának. Az, hogy a Bolygó Hollandit valahogy becsempésznék a Black Sailsbe, az nem lepne meg, no de mekkora húzás lenne, ha egy cameo erejéig Jack Sparrow és a Fekete Gyöngy is feltűnne…



80%





.


A hozzászólást R2-D2 összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szomb. Márc. 30, 2019 1:56 pm-kor.
Vissza az elejére Go down
Niwrok
Admin
Niwrok


Hozzászólások száma : 3578
Join date : 2012. Oct. 06.

R2-D2 írásai 2.0 - Page 48 Empty
TémanyitásTárgy: Re: R2-D2 írásai 2.0   R2-D2 írásai 2.0 - Page 48 EmptySzomb. Ápr. 16, 2016 3:12 pm

R2-D2 írta:

Fekete vitorlák S3

Kell-e annál ékesebb bizonyíték a tetszési indexre, mint hogy előkerestem a könyvespolcról a Delfin könyvek gondozásában, nyolcvanas években megjelent, 13 (!!) forintért megvásárolt Kincses szigetet és elkezdtem olvasni? Újra?

Végezetül nem mehetek el szó nélkül azon esemény(lánc) mellett, ami miatt én ezt az évadot sosem fogom a szívembe zárni. A néha unalmas perceket (pl. szélcsend, Max), a szétszórt karaktereket, a kevésbé feszes konfliktusokat, a néha mosolyogtatóan hiteltelen fordulatokat, a karakterek néha érthetetlen változásait még meg tudnám bocsájtani… sőt, mindent meg tudnék bocsájtani. De az E09-et nem fogom…

Mindezek ellenére a Fekete Vitorlák továbbra is zseniális sorozat. Baszott jól néz ki, nagyon be tud szívni az egész hangulata: tényleg ott érzi magát az ember az 1700-as évek elején. Jók a karakterei, néhány kitérőt leszámítva izgalmas és feszes történetvezetése. A könyv fiktív világa kiválóan van keverve a kor nagy kalózainak életével, s erre az évadra már szerencsére a túlságosan öncélú szex is elmaradozóban van. Rettentő jó korrajz az egész, méltó párja/kiegészítése az A Karib-tenger kalózai világának.

80%


Arra az "E09"-re nagy tétekben mertem volna fogadni Smile ...
.
Vissza az elejére Go down
R2-D2
Admin
R2-D2


Hozzászólások száma : 4535
Join date : 2012. Oct. 03.
Tartózkodási hely : Szombathely

R2-D2 írásai 2.0 - Page 48 Empty
TémanyitásTárgy: Re: R2-D2 írásai 2.0   R2-D2 írásai 2.0 - Page 48 EmptySzomb. Ápr. 16, 2016 4:59 pm

Niwrok írta:

Fekete vitorlák S3

Arra az "E09"-re nagy tétekben mertem volna fogadni Smile ...
.

Nagyjából ennyi is a különbség köztük, bár megint icipicit más szempontok szerint értékeltünk.  Wink
.
Vissza az elejére Go down
R2-D2
Admin
R2-D2


Hozzászólások száma : 4535
Join date : 2012. Oct. 03.
Tartózkodási hely : Szombathely

R2-D2 írásai 2.0 - Page 48 Empty
TémanyitásTárgy: The Walking Dead S6   R2-D2 írásai 2.0 - Page 48 EmptyKedd Ápr. 19, 2016 1:41 am

.
R2-D2 írásai 2.0 - Page 48 7CfeJp9





The Walking Dead S6






A történelem ismétli önmagát… megint úgy jártam, mint már néhányszor (akár e sorozatnál is): ha ezt az írást tegnap éjjel kezdem el, csak nem tudtam volna máshogy indítani, mint egy jó kiadós anyázással az évad végi cliffhangerrel kapcsolatban. Most már kicsit lenyugodott háborgó lelkem, s egyre inkább csak az érdeklődés maradt bennem a jövővel kapcsolatban – mert ugyan tényleg egy mérhetetlenül aljas és idegesítő befejezést láthattunk, azért azt el kell ismerni, hogy hatásos… de minderről picit később még úgy is szót ejtek.

Az igazság az, hogy nekem a TWD a szívem egyik csücske. Az első percektől iszonyat bírom ezt a világot, a zombiapokalipszis nyomait viselő környezet, a kihalt, lepusztult városok már alapban is kedvemre valóak – ma is pont arra gondoltam, miért van az, hogy néha úgy érzem, tök jól ellenék én abban a pusztaságban – de az i-re a pontot mégiscsak az a kis csapat teszi föl, akik kalandjait immár hatodik éve követjük. Rick „családjából” már mindenki elfoglalta a helyét a pici lelkemben – mindenkit másért, de szeretek valamiért – így a korábbi években a sorozat szempontjából „kötelező” karakterveszteségek mind képesek voltak a megfelelő hatást kiváltani nálam. Viszont most már annyira együtt van a társaság, annyira szívemhez nőtt mindenki, hogy szinte félve ültem le az évad elé, hogy idén ki fog távozni: kit harap meg egy járkáló, vagy ki esik áldozatul az egyre erősödő bandaháborúnak. Természetesen nem árulok el erről semmit – legyen elég annyi, hogy volt olyan pont az évadban, mikor a szívem összeszorult néhány jelenetnél. Annyira talán nem „éles” a helyzet, mint mondjuk a 24-ben volt, de ha Rick=Jack Bauer, akkor a többiek sajnos kiírhatók… amit meg köztudomásúan nem szeretek.

Érdekesen indul az évad. Az S5 végén ugyebár előkerül egy botos ember, egy régi ismerős, s van egy brutális drámánk is – logikus lett volna, ha annak az estének egyenes ági folytatását kapjuk az induláskor. Ehelyett az első (egy órás) epizódban össze-vissza ugrálunk az időben, van egy esemény, ami gyakorlatilag az évad első felét meghatározza, viszont nem lineárisan jutunk el ehhez, hanem idő-visszaugrásokkal. A több ezer zombival tervezett „mutatvány” megvalósításáig eltelt időt, az addig eltelt eseményeket mégsem mondanám tisztán flashbacknek, az egésznek teljesen más, egyedi hangulat és szerkezete van. És ez jó. Már csak azért is jó, mert eddig ilyen a TWD-ben nem volt. Nekem nagyon tetszettek a váltások, ahogy a szépen kidolgozott terv apró részleteibe betekintést nyerünk, ahogy a mértani pontossággal – és színes lufikkal jelzett – megtervezett út felépítése kibomlik a képernyőn, az a végére elismerő csettintést váltott ki belőlem. És ez igaz akkor is, hogy ha az elején rendesen el tud veszni az ember időben és térben, ha néha fogalma sincs, mi mikor és főleg mi után/előtt történik… kitartás, mert a végére összeáll a kép. Ha pedig bárki eddig (velem együtt) úgy gondolta, hogy a járkálók csak biodíszletek a sorozatban, csak akadályok egy gátfutópályán – nos, az átértékelheti ezt a dolgot, mikor ezres nagyságendben tántorognak főhőseink körül/mögött/mellett. Zseniális az egész, izgalmas, brutális és feszült fél évad – az ezt kvázi lezáró E9 meg… nos a TWD történelem legnagyszabásúbb, legmegindítóbb, legjobb hentelése. Beszarás, én mondom.

Azt hozzá kell tennem, hogy amúgy ez az évad megint csak helyben járós lett: a legutóbbi börtöni idill helyett most Alexandria nyújt letelepedési lehetőséget a csapat számára. Végre nem kell menni és keresni a biztonságot, az S5 fináléja után az erőviszonyok is helyükre kerültek, így lehet foglakozni megint csak a karakterekkel, azok egymásra hatásával, személyiségük boncolásával és fejlődésükkel… a szövődő, átértékelődő szerelmekkel…   Cool  nos, lehetne, de most mégsem (csak) ezt látjuk. Pontosabban nem a megszokott módon: Rickék ugye már régóta együtt vannak, a múlt évadban leírt kis falkás hasonlat nagyon jól érzékelteti összetartozásukat, így közöttük túl sok interakcióra nem számíthatunk – marad(na) hát Alexandria korábbi lakói és Rickék közötti ellentét kidolgozása. De nekem igencsak tetsző módon erre sem feküdtek rá az írók, a globális feladat egész jól összerázza a társaságot, így kiszámítható módon külső fenyegetettséget kellett hozni a sztoriba… vagy… vagy valami egészen mást. És ez az egészen más lett az, ami alaposan rányomja a bélyegét az évadra, amitől egyszerre kaptam hülyét és egyszerre bámultam tátott szájjal az eseményekre (inkább előbbi). Mindennek az oka pedig az a botos ember, aki az előző évad végén toppan be, s az általa képviselt „nem ölök” szemlélet – ez pedig többször a feje tetejére állít mindent. Megfertőzi a szereplőket, mint valami méreg, rengeteg idegesítő szituációt (tragédiát?) okoz – mégsem lehet szimplán az asztal alá söpörni, hogy ez hülyeség.

Ugyanis a hatodik évad legfontosabb kérdése az, hogy muszáj-e egy ilyen világban élő embert ölnöd, vagy lehetsz-e olyan naiv, hogy azt hiheted, mindenki képes megváltozni. Egyáltalán tényleg naivság-e ez, vagy hát az emberi lét alapértéke? Persze, nézőként simán rávágod, hogy pusztuljon mindenki, aki veszélyt jelenthet rád… no de igazán magadba nézve, tényleg muszáj mindenkit kinyírni, vagy tényleg minden élet értékes egy halott világban?? Az egész hatodik fejezet ezt a témakört boncolgatja, hol több, hol kevesebb sikerrel – és megmondom őszintén, néha nem kevés hajtépéssel. Néhány karakter szinte „megbolondul” ennek következtében – ha ez most vallás lenne, azt mondanám, megtér – aminek viszont egyenes ági következménye, hogy a megszokottól eltérően reagál le eseményeket. Ez viszont… ez viszont egy ideig kifejezetten idegesítő nézői szempontból: eddig azt szoktuk meg, hogy Rick és csapata minden tette erkölcsileg igazolható, soha nem fordult meg a fejünkben, hogy esetleg meg lehetett volna hagyni valakinek az életét, hátha megváltozik… most viszont, hogy van ez az évadon átívelő, már-már spirituális, filozofikus gondolat, néhányszor elgondolkodik az ember. Ahogy elgondolkodnak rajt a szereplőink is, amiből aztán természetesen komoly bonyodalmak lesznek.

Mondjuk, a fináléban feltűnő Winchester apu karaktere alapján az ember sutba dobja minden jóérzését és korábban megszerzett empátiáját, a TWD kb. 10 perc alatt felállította történetének legunszimpatikusabb, legjobban gyűlölhető figuráját.  Shocked  Komolyan, a Kormányzó ehhez a faszihoz képest egy két lábon járó angyal volt, ennek a figurának a képernyőn eltöltött kb. 10 perce alatt az nézőben úgy megy fel a feszültség, mint malária esetén a láza. Zseniális képsorok, egy kiválóan felépített – újabb egy órás – epizód végén: és igen, a mérvadó sorozatportálon megjelent írások és kommentekkel ellentétben nekem megint csak különvéleményem van… szerintem eszméletlen ütős ( Twisted Evil ) lett ez a végkifejlet, így, ahogy van. Szerintem pont az a tökéletes, hogy nem tudjuk, ki lehet az, szerintem pont az a tökéletes, hogy itt most egy éven át 10 emberért lehet izgulni. Marketingileg meg abszolút csúcsteljesítmény: erre az évadfináléra mindenki emlékezni fog egész életében (azért nagyon kevés ilyen van), ráadásul a sok találgatás, meg majd a későbbiekben vélhetően csepegetett információmorzsa profin fenn tartja az érdeklődést a TWD iránt. Persze, mérges az ember, mikor ilyet lát, de egy ilyen kiváló évadot valahogy így kell befejezni: brutálisan, tele aggódással és kérdőjellel. Na, most hogyan tovább?? Na, most, ezek után, az egész évadnyi gondolat mehet végleg a kukába? Mert hogy ennek az embernek nincs út a jó oldalra, az biztos – és remélem, nem is hagynak neki.

A teljes képhez az is hozzátartozik, hogy nem vagyok vak, és látom a TWD (és úgy általában a sorozatok) hibáit is… viszont miután én ezt úgy unblock rettentő mód komálom, leszarom a tipikus faszságokat. Szokás szerint néhány szál több részen keresztül lóg a levegőben, néhány szereplőt epizódokon keresztül nem is látunk. Sokszor logikátlanul cselekednek a figurák (pláne a végén, mikor minden épkézláb ember elkezd mozogni), sokszor bosszantóan nagyvonalúan kezelnek bizonyos érveket, eseményeket, konfliktusokat, motivációkat. Az is lehet, mindez heti nézésben nem is tűnik föl, de négy nap alatt darálva szembetűnő volt… néha hülyét kaptam, ha valakit az epizód végén ott hagytak valami veszélyes szituban (Rick, Glenn, erdő), majd három rész múlva visszatérnek hozzájuk. Ez nem feltétlenül tetszett, sokszor kizökkentett a ritmusból – de aztán az aktuális fejezet meg esetleg olyan qrva jó lett, hogy el is feledtem, mit/kit kell hiányolnom. De igazából ez nem feltétlenül TWD hiba, ez úgy általános sorozat velejáró. A TWD ezen évad kapcsán – leszámítva a "megtért" karakterek nehezebb elfogadhatóságát – igazából két dolgot tudok megemlíteni negatívumként. Az egyik már régi heppem, Judith léte, szerepe: totál felesleges és hiteltelen, hogy egyáltalán létezik. Még így is, Alexandriában is. A másik meg egyértelműen az E4 volt (újabb egy órás rész), az egyetlen valódi flashback – nekem nagyon nem jött be a botos ember története (amúgy önmagában a botos ember, s filozófiája sem).

Nem vitatom, hogy másnak ezek komoly pontokat vehetnek el (majd) az értékelésükből, de nálam meg sem tudták rezegtetni azt a bizonyos lécet. Ez egy újabb qrva jó évad volt, izgalmas, látványos, drámai, minden… nekem ez semmivel nem volt rosszabb, mint az előző. Azt pedig nagyon is komáltam, úgyhogy bizony én erre sem tudok mást adni:



90%



Ui: már hogyan is adhatnék kevesebbet, mikor van egy E3, egy E9 meg egy E16???






.


A hozzászólást R2-D2 összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szomb. Márc. 30, 2019 1:57 pm-kor.
Vissza az elejére Go down
R2-D2
Admin
R2-D2


Hozzászólások száma : 4535
Join date : 2012. Oct. 03.
Tartózkodási hely : Szombathely

R2-D2 írásai 2.0 - Page 48 Empty
TémanyitásTárgy: A harminchármak   R2-D2 írásai 2.0 - Page 48 EmptySzer. Ápr. 20, 2016 5:51 pm

.
R2-D2 írásai 2.0 - Page 48 WX099vE





A harminchármak





Mindig fura olyan mozit nézni, aminek eseményei esetleg élénken élhetnek a nézők emlékeiben, aminek hitelességét és valóságtartalmát egy kattintással leellenőrizheti az ember – ez még akkor is fura, ha egy-két évtized távlatáról beszélünk, de az szerintem kifejezetten ritkán esik meg, hogy egy 4-5 éves történetet vigyenek vászonra. A 2010-es chilei bányaszerencsétlenség márpedig ilyen esemény, a jelen kor médiájának köszönhetően pedig a világ minden pontján emberek milliárdjai követhették figyelemmel a föld alatt ragadtak megmentését. Talán épp ezért nem egyszerű feladat úgy csinálni egy játékfilmet, hogy annak eseményeit még az alkotói szabadság nevében sem nagyon lehet kiszínezni, ha meg ráadásul az alapanyagban eleve nincs igazán dráma, akkor aztán szinte végképp lehetetlen küldetés. Az A harminchármak esetében pedig ez a helyzet: miután tudjuk, hogy mindenki élve kijön, miután anno az online hírportálok gyakorlatilag percre pontosan lekövették az eseményeket, könnyen beletörhetett volna még egy tehetséges rendező bicskája is a dologba… Patricia Riggen pedig minden tiszteletem mellett nem az.

Ahogy azt mindenki (??) tudja, 2010. augusztus 5-én a chilei San José arany- és rézbányában omlás történt, az aznapi műszakból pedig harminchárom bányász rekedt a mélyben. Szinte hihetetlen, de 69 napot töltöttek lenn a hegy gyomrában, mint ahogy az is hihetetlen, hogy mindegyiküket épen, egészségesen hozták a felszínre a végén. A cím szerint a 33-ak története, de szerintem a 69 napjobban illene a mozihoz (ahogy egyébként a német cím az is): a néha rettentő nagyvonalúan kezelt történetben ugyanis a külső tényezők, események majdnem nagyobb súllyal szerepelnek a képernyőn, mint a bányászok a menedékben. Persze, értem, hogy nagyobb biztonsági játék volt a mentés képeit megmutatni, a felszíni eseményekre koncentrálni (azokról bőven volt anyag), mint esetleg belemenni a lent rekedtek pszichés megterhelésének, egymás közötti viszonyainak bemutatására (azokból csak az van, amit elmeséltek, de az igazi érdekességek ilyenkor titokban maradnak). Mégis, a The 33 nem feltétlenül csak ezen bukik meg: én mindig szívesen nézek egy jól megcsinált, hatásos és érzelmileg manipulált mentőakciót, viszont ami itt van, arról sajnos süt a tanácstalanság és az amatörizmus.

Pedig olyan jól indul. A chilei környezet, az egész légkör, a készülődés tök hamar be tud szippantani, ahogy a fiúk lemennek dolgozni, ahogy nagyjából felskiccelik azt a világot, az nekem nagyon tetszett. Itt említem meg – nem szoktam ezzel foglalkozni, de itt már az elején feltűnt – James Horner egyik utolsó zenéjét: már a kezdő képsorok alá tett dél-amerikai dallamvilág is nagyon jó, de igazából a csúcs majd később, a baleset utáni jelentekben jön. Olyannyira, hogy néha bizony a zene nagyobb feszültséget csinál, mint az események önmagukban. Egyébként maga az omlás viszonylag hamar, kb. negyed óra után bekövetkezik, s leszámítva azt, hogy a vágás meg a sötétség miatt lófaszt se látni, egész hatásosra sikeredett. Kicsit tényleg olyan katasztrófafilm jellege van az egésznek, de én azt cseppet sem bántam. Az meg, hogy a fiúk hova és milyen körülmények közé kerültek, az rendesen meglepett: magam részéről egy bányabalesetet mindig is csak úgy tudtam elképzelni, hogy emberekre egy szűk alagútban ráomlik a föld – nos, itt 700 méter mélyen egy túlélőközpont van kiépítve, (elvileg) vízzel, élelemmel, rádióval, mindennel. Ha semmi másért, már ezért érdemes volt megnéznem a mozit, mert álmomban sem gondoltam volna, hogy spirál alakban kivájt úton teherautók közlekednek a hegy mélyébe, hogy ekkora tér lehet egyáltalán ott lenn. Valahogy az ember úgy képzeli, a hegy egy tömör valami, aztán lószart, mama… ha ez nem is Mória, de azért laikusként megleptek a méretek.

A felütés remek, érdeklődés megvolt – innentől jött az unalom. A történet kétfelé válik, felváltva járunk a mentőcsapat és a bányászok között: engem sajnos egyik közeg sem győzött meg. Fenn, a felszínen, ahogy készülődnek a fúráshoz, az még tetszett is, vélhetően a rengeteg felvétel alapján roppant hiteles módon le lett másolva minden – csupán a lélek hiányzott belőle. Még Gabriel Byrne karaktere sem hozta azt a szükségszerű katarzist, amit neki, mint mentésvezetőnek kellett volna, helyette a fiatal (és épp ezért kissé hiteltelen) bányaügyi miniszter, a Rodrigo Santoro által játszott figura az, aki az ilyenkor kötelező megmentő szerepében tűnik föl. Nekem amúgy szimpatikus a srác, nem is vele volt bajom, sokkal inkább azzal a tömeggel, akik a lezárt bánya körül a férfiakra várakoztak. Nem tudok rá más szót mondani, mint hogy végtelenül teátrális majd minden jelenet, ami a sivatag/fennsík közepén kerítést rázó, majd kiabáló női bandát ábrázolja. Nem mentség erre az sem, hogy a színészek nagy része vélhetően amatőr volt, valahogy az egész hozzájuk köthető jelenetsor iszonyat életszerűtlen, és suta lett. Az sem segített a beleélésen, hogy nagyon nagy léptékben kell végigrohanni a történteken, két nap alatt átmeneti iskola (!!) létesül a várakozó családtagok gyermekeinek, meg kvázi az egész egy kerti partivá alakul – még ha a valóságban ez így is volt, akkor sincsenek meg a megfelelő hangsúlyok és támpontok ennek nézői befogadásához. S ha már hangsúly: arra bezzeg jut kép, hogy az amúgy zseniális 3D-s bányaimitációba beillesszék az Empire State Building képét… Az van ugyanis, hogy ELMONDJÁK, hogy a beomlott szikla súlya 2 db ESB, de hogy mindenki tényleg megértse, MEG IS MUTATJÁK, ráadásul úgy, hogy beillesztik abba az animációba, amiben a bánya metszete van. Dedó…  faceplam

Mégis, a film igazi érzelmi – egyáltalán bármilyen – hatását a felszín fogja majd produkálni, a történet végén sikeresen csalnak (öröm)könnyeket a nézők szemébe az alkotók. Kicsit ugyan itt is színpadiasan zajlanak az események – mintha minden mozdulatnak kényszeredetten olyannak kellene lennie, mint amilyen az a valóságban volt – de kétségkívül működik a nagy egymásra borulás a végén. És ilyenkor lehet elgondolkodni rajta, milyen zseniális mozi is lehetett volna ez, ha valóban lehetett volna aggódni a lent ragadottakért, ha valóban sikerült volna felépíteni bármi feszültséget a bányászokkal kapcsolatban. Sajnos erről szó sincs, az omlás utáni napok (ismét csak meglehetősen nagyvonalúan ugrálva) tragédiájából semmi nem jön át. Oké, az megvan, mekkora geci is a Társaság, hogy semmi nincs úgy, ahogy kellene, de a karakterek szinte végig érdektelenül majszolgatják a 33 felé elosztott 1 db tonhalkonzervet. Sötét is van, mindenki tök koszos, meg se ismerni őket… meg hát, az igazat megvallva az égvilágon semmi nem történik velük. Mert nem is tud: 700 méter mélyen a kijutással komolyan próbálkozni felesleges, idegileg meg úgy néz ki, mindenki topon van, mert a 69 nap alatt olyan igazán kemény és brutális ellentét ki sem alakult közöttük. A végére meg… miután már le tudtak juttatni hozzájuk ezt-azt, olyan volt, mint egy szanatórium 33 embernek. Apropó! Arra mondjuk vehették volna a fáradtságot az alkotók, hogy legalább EGYSZER a moziban tényleg megmutassák a 33 főt, mert bizony én többször megállítottam a képet a „tömegjeleneteknél”, de soha nem számoltam többet 18-20 embernél… csak a leges legvégén, a vége főcímben, ahol a valós személyek állnak sorban.

S ha már itt tartunk: megdöbbentő volt látni azt a különbséget a vélhetően bányászatot abbahagyó, korosodó, pocakosodó valódi személyek és a mélyben rekedt fiatal, sovány színészek között. Még nem döntöttem el, ez hiba-e vagy az élet formálja ugyebár a csodás testeket, de fura volt. Amit viszont mindenképp tudok, és amire talán az összes apróság közül a legjobban haragszok, az megint a teljesen elbaszott hangsáv/szinkron esete. Az van ugyanis, hogy Hollywood képes kétszer ugyanabba a szarba belelépni, az A 44-ik gyermek után ismét eljátszották azt, hogy az ottani orosz mintájára itt a spanyol nyelvet akcentussal beszélt angollal helyettesítették. Katasztrofális volt hallgatni – nem szokásom, de áttettem magyarra… itt meg az a meglepetés ért (és kissé fura is volt), hogy a híradós jelenetekben Azurák Csaba és Pachmann Péter volt a szinkronhang.  Shocked  De összességében sokkal élvezhetőbb ez az egész is magyarul, mint eredetiben.

Érdekes, de nem túl jó film a The 33. Lehetett volna az, de az élet (vagy annak nyilvánosságra került része) nem tartogatott annyit, hogy igazán ütős mozit lehessen belőle csinálni. A szintén mélyben játszódó Sanctum ennél sokkal, de sokkal jobb lett - igaz, ott lehetett fokozni a feszültséget a fikcióval. Ez így unalmas, nagyvonalú, néha amatőr vállalkozás lett – néhány tényleg jó képpel, néhány jól működő érzelmi csúcsponttal. De most Antonio Banderas is kevés volt ahhoz, hogy valódi mélységet adjon a sztorinak, már ugye a 700 méteren túl. Csak arra volt jó az egész, hogy rácsodálkozhattam egy aranybánya belső felépítésére – a dél-amerikai munkakörülmények különösebb meglepetést nem okoztak. Ja, meg most már azt is tudom, hogy egy 3D-s animált kockán elfér a San José bánya meg 2 ESB is.   Rolling Eyes




70%




.


A hozzászólást R2-D2 összesen 3 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szomb. Márc. 30, 2019 1:58 pm-kor.
Vissza az elejére Go down
Niwrok
Admin
Niwrok


Hozzászólások száma : 3578
Join date : 2012. Oct. 06.

R2-D2 írásai 2.0 - Page 48 Empty
TémanyitásTárgy: Re: R2-D2 írásai 2.0   R2-D2 írásai 2.0 - Page 48 EmptySzer. Ápr. 20, 2016 8:08 pm

R2-D2 írta:

A harminchármak

Talán épp ezért nem egyszerű feladat úgy csinálni egy játékfilmet, hogy annak eseményeit még az alkotói szabadság nevében sem nagyon lehet kiszínezni, ha meg ráadásul az alapanyagban eleve nincs igazán dráma, akkor aztán szinte végképp lehetetlen küldetés. Az A harminchármak esetében pedig ez a helyzet: miután tudjuk, hogy mindenki élve kijön, miután anno az online hírportálok gyakorlatilag percre pontosan lekövették az eseményeket, könnyen beletörhetett volna még egy tehetséges rendező bicskája is a dologba… Patricia Riggen pedig minden tiszteletem mellett nem az.

Persze, értem, hogy nagyobb biztonsági játék volt a mentés képeit megmutatni, a felszíni eseményekre koncentrálni (azokról bőven volt anyag), mint esetleg belemenni a lent rekedtek pszichés megterhelésének, egymás közötti viszonyainak bemutatására (azokból csak az van, amit elmeséltek, de az igazi érdekességek ilyenkor titokban maradnak). Mégis, a The 33 nem feltétlenül csak ezen bukik meg: én mindig szívesen nézek egy jól megcsinált, hatásos és érzelmileg manipulált mentőakciót, viszont ami itt van, arról sajnos süt a tanácstalanság és az amatörizmus.

Az meg, hogy a fiúk hova és milyen körülmények közé kerültek, az rendesen meglepett: magam részéről egy bányabalesetet mindig is csak úgy tudtam elképzelni, hogy emberekre egy szűk alagútban ráomlik a föld – nos, itt 700 méter mélyen egy túlélőközpont van kiépítve, (elvileg) vízzel, élelemmel, rádióval, mindennel. Ha semmi másért, már ezért érdemes volt megnéznem a mozit, mert álmomban sem gondoltam volna, hogy spirál alakban kivájt úton teherautók közlekednek a hegy mélyébe, hogy ekkora tér lehet egyáltalán ott lenn.

Amit viszont mindenképp tudok, és amire talán az összes apróság közül a legjobban haragszok, az megint a teljesen elbaszott hangsáv/szinkron esete. Az van ugyanis, hogy Hollywood képes kétszer ugyanabba a szarba belelépni, az A 44-ik gyermek után ismét eljátszották azt, hogy az ottani orosz mintájára itt a spanyol nyelvet akcentussal beszélt angollal helyettesítették. Katasztrofális volt hallgatni – nem szokásom, de áttettem magyarra… itt meg az a meglepetés ért (és kissé fura is volt), hogy a híradós jelenetekben Azurák Csaba és Pachmann Péter volt a szinkronhang.  Shocked  De összességében sokkal élvezhetőbb ez az egész is magyarul, mint eredetiben.

70%


Pedig ha valamiért igazán érdekelt volna ez a film, az a lenti események drámája. Egy ilyen filmet jó esetben meg kell tudni úgy csinálni, hogy feszültség és érzelem legyen benne, és ez nem nagyon megy máshogy, mint úgy, ha a film be tud mászni a mélyben rekedtek fejébe, a kétségeikbe, a kudarcaikba. Hiába tudni, hogy majd kijönnek, ők ezt 68 napig nem tudják, és még ha van is rádió, azért 700m az 700m... Ha csak annyi, hogy némán eszik a halat a koszos sötétben, meg hogy néha edzenek (ez a részlet nagyon megmaradt az egyikük beszámolójából... legalábbis úgy emlékszem, az itt volt), kint meg bénáznak, az azért kevés. Van olyan film, ami elmegy egy dokumentarista illusztrációnak, de ez akkor ezek szerint nem az...

Az akcentusnál ugye "kettőezer-kétszázhuszonkétszer"-t akartál írni  Razz ?
Én akkor ezek szerint gyakrabban nézek szinkronnal filmet, így már többször tapasztaltam, hogy néha ilyen formán poénra veszik a magyar hangnál az ismert hangok felbukkanását. Ha sportközvetítés van egy mozifilmben, már szinte várom a Hajdúbé hangját, de a legjobbat mostanában akkor nevettem, amikor a Zootropoliszban Erős Antónia és Szellő István hangján szólalt meg az Állathíradó  Smile .
.
Vissza az elejére Go down
R2-D2
Admin
R2-D2


Hozzászólások száma : 4535
Join date : 2012. Oct. 03.
Tartózkodási hely : Szombathely

R2-D2 írásai 2.0 - Page 48 Empty
TémanyitásTárgy: Re: R2-D2 írásai 2.0   R2-D2 írásai 2.0 - Page 48 EmptySzer. Ápr. 20, 2016 8:43 pm

Niwrok írta:

A harminchármak

Az akcentusnál ugye "kettőezer-kétszázhuszonkétszer"-t akartál írni  Razz ?


De, lehet... de én csak most szembesültem ezzel másodszor. Bosszantó. Rolling Eyes
Vissza az elejére Go down
R2-D2
Admin
R2-D2


Hozzászólások száma : 4535
Join date : 2012. Oct. 03.
Tartózkodási hely : Szombathely

R2-D2 írásai 2.0 - Page 48 Empty
TémanyitásTárgy: Krampusz   R2-D2 írásai 2.0 - Page 48 EmptyHétf. Ápr. 25, 2016 9:43 pm

.
R2-D2 írásai 2.0 - Page 48 0R2ekIU




Krampusz





„Ez az ördög formájú figura osztrák területről származik, neve is az ausztriai németből való: a német Krampus szó a karom jelentésű régi német Krampen szóból származik, a figurát egyes területeken Krampeln néven ismerik. A gyermekeket rémisztgető alak legjellemzőbb tulajdonsága, hogy a láncát csörgeti, virgáccsal fenyegeti a gyerekeket, a rendetleneket megbünteti. A krampusz alakja minden bizonnyal a téli napforduló pogánykori hiedelemvilág szellemeinek testet öltője, ördög formájú, patás, szőrös, szarvakkal ellátott ábrázolása pedig a keresztény gondolatkör gonosz elképzeléseire vezethető vissza. A jóságos ajándékosztó megtestesítője mellett, aki a Mikulás, szükség volt a rosszaság és a büntetésosztó megformálására is. A keresztény néphagyomány következtében a jóságos Mikulás mellett a gonosz krampusz, az ördöggel azonosult. A krampusz mára már megszelídült, hiszen a bécsi cukrászdák kedves kis marcipán krampusz figurákat gyártanak és a játékboltok is szívesen árulnak vidám és mókás krampuszbábokat.” Wiki

Hát nem bazzeg, EZ a Krampusz bizony nem szelídült meg… ebben a 2015 év végi filmben (amit így utólag sajnálok, hogy kihagytam a moziban) mindent lehet mondani a Krampuszra, csak azt nem, hogy megszelídült. Felejtsétek el a bájos meséket, ahol idióta fekete ruhás pantominosok ijesztgetik a rossz gyerekeket, amiknek általában az a vége, hogy a nagy és igazságos Mikulás a végén csak rendreutasítja a segítőit. Nem, itt az „ördög formájú, patás, szőrös, szarvakkal ellátott” figura bizony nem függ senkitől és semmitől – és bizony, ha ő eljön valakiért valahova, akkor nem csak elviszi büntiből a rossz gyerekeket, hanem ki is irt mindenkit, aki útjába kerül. Michael Dougherty rendező pedig a 2007-es Adsz, vagy kapsz (ejj, ez is de régóta a cetlin van) után ismét remek kézzel nyúlt a mesék és a misztikum világához és remek kézzel csinált egy olyan filmet, amiben a  Karácsony családi szellemisége valami egészen szórakozató módon keveredik egy horrorfilmmel. Ez egyébként önmagában a film – számomra – legnagyobb kérdőjele is egyben: még mindig nem tudom, hova tegyem az egészet, de legfőképp azt nem tudom, hány éves kortól lehet megmutatni a gyerekeknek…  scratch  ez a hibrid „családi horror” nekem mára már kissé idegen kategória. Leginkább talán a Szörnyecskék lehetne a minta, de az sokkal bájosabban félelmetes – itt bizony Krampusz barátunk és az életre kelt játékok néha elég kemény látványnak bizonyultak.

Ráadásul az elején ebből mit sem érezni. A nyitó képsorok akár a Hull a pelyhesbe is elmehetnének, a karácsonyi zenére belassított, ajándékokért egymást „ölő” emberek látványa egyszerre komikus és végtelenül szomorú is. Tökéletes görbe tükre a jelen kor ünnepi készülődésének, vicces kifigurázása annak, mivé is vált mára a karácsony. Ebben a forgatagban próbál egy négytagú család „életben maradni”, ami család már önmagában is megér egy misét…  Laughing  van egy kiskamasz fiú, Max, aki épp a Mikulásban való hit és nem hit határán áll, aztán nővére, az igazi tinikorban lévő Beth, annak minden nyűgével és dacával, anyu és apu a kissé klisés eltávolodásukkal, no meg a talán legérdekesebb figura, a németül beszélő nagyi. Itt jegyzem meg – csak a wikis idézet után állt össze a kép –, hogy mennyire is zseniális ötlet volt a krampusz eredetére utalva német származású szereplőt is betenni a filmbe… márpedig a nagyi minden kétséget kizárólag azért van itt, sőt, meglepő módon németül beszél!! (értsd: nincs szinkronizálva). Az alapban is nem kevés helyzetkomikumot rejtő közösségbe azonban karácsonyra megérkezik a rokonság, így pedig a kis családból egy nagy, igazi Addams Family válik… A film ezen szakaszában, az első harmadban egy kiváló karácsonyi hangulatot árasztó (talán a legjobb, legszínesebb, amit eddig láttam és talán még nem giccses) díszlet, háttér előtt egy igazi családi vígjátékot élvezhetünk, sok jó és ötletes poénnal. A hangsúly (itt még) a családin van, végre nem az idióta altesti humor van terítéken, hanem tényleg néhány életből szedett szituáció, sarkított figurákkal.

A baj akkor történik a filmben, mikor is Max – a sok cikizés ellenére – a francba kívánja az egész bagázst és úgy egyáltalán a karácsonyt, ezzel viszont tudtán kívül megidézi magát az ősi démont, a Krampuszt. No, és itt vált stílust a film, a patás feltűnésével egyre komorabb és félelmetesebb lesz – már ha valakinek félelmetes a megelevenedett játékbábuk és a mézeskalács figurák támadása. Így, felnőtt fejjel inkább aranyos ez a Chucky vonal, de gyerekfejjel (amit azért hamarosan letesztelek) akár még rémisztő is lehet: mindenesetre első nézésre nekem kissé fura ez az ilyen arányú mix. Aztán… aztán az is igaz, hogy a mai világban, a mai ingerküszöb mellett simán lehet, hogy az általános iskolások is gond nélkül képesek feldolgozni a támadó babák (és a láncos szörnyeteg) látványa okozta sokkot. Mert a helyzet egyre komolyabbá válik a moziban, először csak az áram megy el a kisvárosban, majd egy családtag tűnik el az évszázad hóviharában, aztán ahogy kialszik a tűz a kandallóban, s a Krampusz direkt fenyegetést kezd jelenteni. Jó poén volt amúgy, hogy nem cuki módon – ahogy a nagy, dagadt Mikulás – csusszan le a szűk kéményen, hanem bizony érkezésébe a fal is megreped  Twisted Evil . Igaz, jöhetne simán az ajtón keresztül is, de úgy néz ki, az ilyen mítosz figurák igencsak hagyományőrzők: maradnak a jól bevált, hagyományos útvonalaknál… az alkotók meg bíznak abban, hogy senki nem kezd el azon gondolkodni, hogy egy két lábon járó kifejlett szőrös tenyészbika alatt hogy nem szakad be a tető…  peace

De ez teljesen lényegtelen. Ebben a filmben – ebben a sötét mesében – teljesen felesleges ilyeneken rágódni. Sokkal inkább hagyni kell, hogy magával ragadja az embert az a bizonyos hangulat, ami december vége felé minden fehér embert elér… ebben viszont eszméletlen profi a Krampusz. Eleve már az a fránya hóesés qrva sokat dob a filmen (ami bizony itthon évtizedek óta hiánycikk a szentestéből), aztán ott van ugye a szinte képeslapokra illő díszlet a házban. A családi perpatvar, a készülődés mind-mind az ünnepek velejárója, akinél meg hagyomány, az külön elmerülhet a rokoni látogatások megannyi kínjában. Nálam ez mondjuk nem játszott fontos szerepet – hagyjon engem mindenki békén, én is békén hagyok mindenkit – de simán átéreztem, milyen lehet egy idióta rokonságot koloncnak a nyakunkba kapni karácsonykor. A Krampusz mindezek mellet pedig – épp ezért gondolom, hogy jócskán számol a gyerekekkel is – egyfajta darkos Polár Expressz módjára sikeresen feszegeti az örök kérdést: az a bizonyos csengő, ami ugyebár kísértetiesen hasonlított a Mikulás csengőjére a Zemeckis filmjéből, meddig szól, mikor némul el örökké. Mert míg ott csak a Higgy! vonatjegy figyelmeztet arra, mennyire is nem jó felnőni, itt sokkal komolyabb következménye van, ha valaki rühelli az ünnepeket és szakítani akar Fehérszakállal…  Twisted Evil

Itt bizony kész horror szakad a nyakába, amiben a családtagok hullnak, mint a legyek. Ahogy mondom, abban még nem vagyok biztos, hogy a mozi minden egyes jelente, látványeleme simán feldolgozható egy általános iskolásnak (oké, 16-os karika, de akkor meg már úgysem szól a csengő), de mindenestre egy szigorú tanmesének ideális. A Krampusz megjelenése, az életre kelt játékok egyenként zseniálisak – kíváncsi lennék, a kiskölkök ez után hogy néznek majd mondjuk a macijukra – és felnőtt fejjel is remekül élvezhetőek. A film végére nekem minden fenntartásom eloszlott, összességében egy rettentően szórakozató horrormesét láttam, ami igazodik a kor elvárásaihoz… ha jól belegondolok, 30 évvel ezelőtt a Rémecskék tölthetett be talán hasonló szerepet. Vér ebben sincs, csupán néhány ötletes és vicces kombinációja a Gonosz karácsonyi tombolásának. Magam részéről majd próbálom beilleszteni az A karácsonyi ének, az A reszkessetek betörők, a Hull a pelyhes, az A Polar Express mellé év végén – a hangulatában mindenképp méltó párja a felsoroltaknak.




80%




.


A hozzászólást R2-D2 összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szomb. Márc. 30, 2019 2:00 pm-kor.
Vissza az elejére Go down
Niwrok
Admin
Niwrok


Hozzászólások száma : 3578
Join date : 2012. Oct. 06.

R2-D2 írásai 2.0 - Page 48 Empty
TémanyitásTárgy: Re: R2-D2 írásai 2.0   R2-D2 írásai 2.0 - Page 48 EmptyHétf. Ápr. 25, 2016 10:38 pm

R2-D2 írta:

Krampusz

Hát nem bazzeg, EZ a Krampusz bizony nem szelídült meg… ebben a 2015 év végi filmben (amit így utólag sajnálok, hogy kihagytam a moziban) mindent lehet mondani a Krampuszra, csak azt nem, hogy megszelídült. Felejtsétek el a bájos meséket, ahol idióta fekete ruhás pantominosok ijesztgetik a rossz gyerekeket, amiknek általában az a vége, hogy a nagy és igazságos Mikulás a végén csak rendreutasítja a segítőit. Nem, itt az „ördög formájú, patás, szőrös, szarvakkal ellátott” figura bizony nem függ senkitől és semmitől – és bizony, ha ő eljön valakiért valahova, akkor nem csak elviszi büntiből a rossz gyerekeket, hanem ki is irt mindenkit, aki útjába kerül. Michael Dougherty rendező pedig a 2007-es Adsz, vagy kapsz (ejj, ez is de régóta a cetlin van) után ismét remek kézzel nyúlt a mesék és a misztikum világához és remek kézzel csinált egy olyan filmet, amiben a  Karácsony családi szellemisége valami egészen szórakozató módon keveredik egy horrorfilmmel. Ez egyébként önmagában a film – számomra – legnagyobb kérdőjele is egyben: még mindig nem tudom, hova tegyem az egészet, de legfőképp azt nem tudom, hány éves kortól lehet megmutatni a gyerekeknek…  scratch  ez a hibrid „családi horror” nekem mára már kissé idegen kategória. Leginkább talán a Szörnyecskék lehetne a minta, de az sokkal bájosabban félelmetes – itt bizony Krampusz barátunk és az életre kelt játékok néha elég kemény látványnak bizonyultak.

80%


Én meg azt nem tudom, hogy álljak ehhez a filmhez scratch . A pár jelenet alapján, amit láttam, inkább valami kaotikus, ijesztgetős mesefilmnek tűnt... de ha inkább horror, mint mese...
Valami jó horror már jól esne, úgyhogy talán...
.
Vissza az elejére Go down
R2-D2
Admin
R2-D2


Hozzászólások száma : 4535
Join date : 2012. Oct. 03.
Tartózkodási hely : Szombathely

R2-D2 írásai 2.0 - Page 48 Empty
TémanyitásTárgy: Re: R2-D2 írásai 2.0   R2-D2 írásai 2.0 - Page 48 EmptyHétf. Ápr. 25, 2016 11:18 pm

Niwrok írta:

Krampusz

Én meg azt nem tudom, hogy álljak ehhez a filmhez  scratch . A pár jelenet alapján, amit láttam, inkább valami kaotikus, ijesztgetős mesefilmnek tűnt... de ha inkább horror, mint mese...
Valami jó horror már jól esne, úgyhogy talán...
.

A fene se tudja... annyira nem az a titpikus horror, inkább egy nagyon dark mese, némi ijesztgetéssel.
Tedd el karácsonyra. Wink
Vissza az elejére Go down
R2-D2
Admin
R2-D2


Hozzászólások száma : 4535
Join date : 2012. Oct. 03.
Tartózkodási hely : Szombathely

R2-D2 írásai 2.0 - Page 48 Empty
TémanyitásTárgy: A Vadász és a Jégkirálynő   R2-D2 írásai 2.0 - Page 48 EmptyPént. Ápr. 29, 2016 3:56 pm

.
R2-D2 írásai 2.0 - Page 48 D93bxdW




A Vadász és a Jégkirálynő





Annak ellenére, hogy az első rész, amit a Hófehér és a Vadász címre kereszteltek, nem igazán volt a szívem csücske, érdeklődve vártam az új Vadász kalandot: tulajdonképp mindenhol csak azt olvastam róla, hogy az első fejezetnél sokkal jobban sikerült, egy érdekes koncepciójú remek látványvilágú mese, rengeteg jó színésszel meg a szokásos idiótaságokkal. Nos, ennek a leírásnak tökéletesen megfelelt a moziélmény: egész kellemes két órát ültem végig, amin úgy istenigazából nem éreztem kényelmetlenül magam, nem fogtam a fejemet (jó, csak egyszer) a baromságokon, a helyén kezelve – mármint hogy ez egy mese – a dolgokat, teljesen korrekt és vállalható filmnek tartom az A Vadász és a Jégkirálynőt. Egyúttal a magam részéről el is határolódom attól a szélesen elfogadott nézőponttól, miszerint a gyűlölt Alkonyat miatt gyűlölt Kristen Steward miatt olyan az első felvonás, amilyen… lószart mama. Az egy dolog, hogy nem ő volt annak a filmnek a motorja (hanem Ravenna), de azért ott aki a dialógusokat és a forgatókönyvet írta, meg aki az egészet levezényelte, sokkal jobban sáros a dologban.

Az első apró meglepetés a főcímben ért: a The Huntsman: Winter's War elé oda volt biggyeszteve, hogy The Snowhite’s Chronicles … ami abból a szempontból nem lep meg, hogy próbálnak belőle franchiset építeni, viszont a magam részéről inkább a The Huntsman’s Chroniclesre kereszteltem volna  a filmfolyamot. Már csak azért is, mert láthatóan a világ még mindig nehezen fogadja el Bellát, az ő Hófehérségére építeni nem tudom, mennyire okos ötlet, ráadásul ebben a filmben gyakorlatilag nem is szerepel (csak említés szintjén). Helyette a múltban kezdünk, az előző film eseményei előtt kb. 20 évvel, mikor Ravenna (Charlize Theron) még együtt élt húgocskájával, Freyával (Emily Bunt). Az élet, a tükör, meg Ravenna – hiába csak a film végén derül ki, ez teljesen nyilvánvaló már az elején is – úgy hozza, hogy az átélt tragédia által felszabadult sötét erők hatására Freya hús-vér jéggéppé válik, végtelen bánatában Északra költözik, ahol rövid idő – no meg néhány véres hadjáratot követően – rettegett királynő válik belőle. A csaj tisztára olyan, mint egy X-men, képes havat és jeget létrehozni, embereket, élőlényeket mozdulatlanná fagyasztani, sőt, egy perpatvarban jégfalat húzni a szereplők köré… ami amúgy manipulált képet mutat a két oldalán. A kiskertben pedig szépen ott sorakoznak a legyőzött ellenfelek jégszobrai, s ha valakinek esetleg a Narnia és Tilda Swinton Fehér Boszorkánya jutna eszébe, nem véletlen: a Jégkirálynő képessége, gyűjteménye kísértetiesen hasonlít a másik nőszemélyére… csak itt emberek vannak, nem hódok.

Ennek ellenére talán a film azon szakasza jött be nekem leginkább, mikor is a múltban járunk Északon: a Jégkirálynő ugyanis elrabolt gyerekekből hadsereget épít…  hmmm … hol is volt ez legutóbb…  Sleep  na mindegy. Kifejezetten hangulatos volt az a pár képsor, ami a fiatalok képzésére fókuszált, és a történetben kötelezően kódolt konfliktust sem éreztem erőltetettnek. Fantasyhoz, meséhez képest meglepően jól összerakott motivációs háló épül ki, számomra érdekes karakterekkel: Eric, a Vadász (Hemsworth) a maga szemtelen lazaságával már az előző epizódban is bejött, a harcos amazonokat – Sara (Jessica Chastain) – meg mindig is bírtam. Valahol Freya karaktere is bejött, mert bár a mozi nagy részében ő volt a gonosz, ő volt, akitől rettegtek szerte földön, mégis, a film elején elkövetett árulás ismeretében sokkal inkább volt egy szánni való karakter, mint gyűlöletkeltő. S ha már minden hivatalos kritikus megemlíti, én is kénytelen vagyok megdicsérni Emily Buntot azért, hogy ezt a kettősséget bele tudta vinni a karakterbe… a szemét királynő és a becsapott húgocska dupla alakítása kifejezetten jó lett. Mondjuk, néha úgy nézett ki, mint egy hóbagoly, de hát azt is el kellett játszani.

Ha valaki amúgy nem olvasott volna utána, ez a mozi egy ritka furcsa hibrid. egyszerre előzménytörténet (hisz a film elején Ravenna még él), aztán folytatás, aztán valahol spin-off is a világ kitágítása miatt. A történet folyamán ugyanis ugrunk egyet az időben, s hirtelen már Ravenna bukása után vagyunk, Hófehér királysága nagy és erős, csupán az a fránya tükör okoz galibát: úgy néz ki, az az oka mindennek, a tükör Oculusi (vagy inkább Egy Gyűrűi) magasságokba emelkedve árasztja magából a sötétséget. Ki mást bízhatnának meg a biztonságos helyre szállításával, mint az időközben „megözvegyült” Vadászt… a film fő történeti szála pedig ez lesz: a tükör, mint a korlátlan hatalom forrása vajon jó kezekbe kerül-e, vagy esetleg végleg felébreszti a Jégkirálynőben rejlő sötétséget? Nem fogjátok kitalálni, mi fog történni… a csavar mindösszesen annyi az egészben, hogy nem elég a tükörtől, hogy mindenkit megöl/átváltoztat, aki sokat nézi, hanem még lelkeket is tárol… Nos, itt fogtam igazából egyedül a fejemet, mert hiába nézek mesét, néhány dolgot akkor sem szívesen dolgozok föl. Itt konkrétan azt, hogy évekig a tükörben lakik egy elpusztított figura, aztán egyszer csak valami mondvacsinált „varázslattal” életre kel: de nem csak úgy hipp-hopp, hanem deklaráltan valami élet és halál közötti köztes entitásként. Ahhoz képest viszont meglepően jól akciózik a fináléban, ami nem lett volna baj, ha valami fix szabályrendszer keretei között tudták volna tartani sebezhetőségét és elpusztíthatóságát… de nem.  Rolling Eyes  Totál klisé minden – s erre ne mentség teljesen az sem, hogy mese – a jó és a rossz harcában a legcsekélyebb meglepetés sincsen. Nem mintha mondjuk pont a párba állított Narniában akkora meglepetésfaktor lenne, de annak a fináléja egy érzelmes és magával ragadó végjáték volt, ahol egy-egy kentaur elveszése is tudott fájni – itt viszont annyira mindegy volt, hogy alakulnak a dolgok, hogy szinte szégyenletes (tudjátok, mikor úgy néztek egy gigászi bunyót/ütközetet, hogy fixen meg lehet mondani ki éli túl és ki nem).

Viszont annak ellenére, hogy a film végére a mese és a kiszámíthatóság eluralkodott a vásznon, annak ellenére a mozi nem volt rossz. Először is, qrva jól nézett ki: majd minden helyszín, ahol a főszereplőink megfordultak, szinte hibátlan grafikával kegyetlen jó hangulatot árasztott. Néha tök szívesen sétáltam volna abban az erdőben, ahol mini emberek szitakötő szárnyakkal repkedtek fáról-fára, de akár a Deres várára emlékeztető északi székhelyen is körülnéztem volna. Annyira talán nem színes, mint mondjuk az Alice Csodaországban, de kifejezetten hangulatos az egész. A színészekről már ejtettem pár szót, én nem éreztem úgy, hogy a három nő és Thor között nem sikerült megtalálni a helyes arányt: mindenki pont súlyának megfelelően szerepel. Na persze, ehhez kell az is, hogy jómagam nem vizelek ágyba Charlize Therontól, a kifejezetten fos Mad Max 4 Furiosája után nekem elég volt Ravennából annyi, amennyit itt kaptunk… ellenben tudom, hogy a firkász szakma most piedesztára emelte angyalomat, úgyhogy most neki kellene lennie a központnak. Hát nem bazzeg, ebben a történetben pont annyit van, amennyit kell, sőt, nekem az újbóli feltűnésének a módja komoly százalékokat vett el az értékelésből. Még szerencse, hogy volt még valami, ami nagyjából vissza tudat hozni ezeket…

… ez pedig a humor és az abból fakadó hangulat. Ericre ugyanis ráakaszkodik két törpe, akiket nem tud levakarni magáról, s akik a film legtöbb humoros jelenetét és komikumát hozzák. Pláne, miután a kettő törpéből négy lesz, s kicsit bekukkanthatunk a törpék nemek közti viszonyaiba… az ilyen humor pedig nekem roppantul kedvemre való, kicsit talán gyermetegen aranyos, és nincs benne semmi altesti, hányós-fingós baszós elem. Az egész pont annyira idióta, amennyire a helyzet megkívánja amennyire esetleg egy „feszültebb” jelenetet oldani kell vele. Egyébként a két törpe (és a színészek) is jó – oké, nem Gimli szint, de akkor is – és a végén már csak azon tűnődöm, hogy miért van az, hogy a törpék a filmekben vagy gonoszak, vagy idióták…





75%



.


A hozzászólást R2-D2 összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szomb. Márc. 30, 2019 2:02 pm-kor.
Vissza az elejére Go down
Weide

Weide


Hozzászólások száma : 747
Join date : 2013. Aug. 15.
Age : 33
Tartózkodási hely : Budapest

R2-D2 írásai 2.0 - Page 48 Empty
TémanyitásTárgy: Re: R2-D2 írásai 2.0   R2-D2 írásai 2.0 - Page 48 EmptyPént. Ápr. 29, 2016 4:09 pm

R2-D2 írta:


A Vadász és a Jégkirálynő


Köszi az írást. Mivel az első rész is úgy-ahogy bejött, minden bizonnyal ezt is meg fogom nézni. Hogy moziban-e, vagy majd itthon, az még eldől. Alapból jónak tűnik a koncepció, meg amiket írsz, sőt, még ebből a Chronicles dologból is ki lehetne hozni valami, bár ilyenkor mindig felvetődik bennem a kérdés, meddig is lehet életképes egy ilyen franchise? Mindenesetre annak örülök, hogy kapunk még a törpökből, az első részben is nagyon bírtam őket. geek
Vissza az elejére Go down
Niwrok
Admin
Niwrok


Hozzászólások száma : 3578
Join date : 2012. Oct. 06.

R2-D2 írásai 2.0 - Page 48 Empty
TémanyitásTárgy: Re: R2-D2 írásai 2.0   R2-D2 írásai 2.0 - Page 48 EmptyPént. Ápr. 29, 2016 4:43 pm

R2-D2 írta:

A Vadász és a Jégkirálynő

Annak ellenére, hogy az első rész, amit a Hófehér és a Vadász címre kereszteltek, nem igazán volt a szívem csücske, érdeklődve vártam az új Vadász kalandot: tulajdonképp mindenhol csak azt olvastam róla, hogy az első fejezetnél sokkal jobban sikerült, egy érdekes koncepciójú remek látványvilágú mese, rengeteg jó színésszel meg a szokásos idiótaságokkal. Nos, ennek a leírásnak tökéletesen megfelelt a moziélmény: egész kellemes két órát ültem végig, amin úgy istenigazából nem éreztem kényelmetlenül magam, nem fogtam a fejemet (jó, csak egyszer) a baromságokon, a helyén kezelve – mármint hogy ez egy mese – a dolgokat, teljesen korrekt és vállalható filmnek tartom az A Vadász és a Jégkirálynőt. Egyúttal a magam részéről el is határolódom attól a szélesen elfogadott nézőponttól, miszerint a gyűlölt Alkonyat miatt gyűlölt Kristen Steward miatt olyan az első felvonás, amilyen… lószart mama. Az egy dolog, hogy nem ő volt annak a filmnek a motorja (hanem Ravenna), de azért ott aki a dialógusokat és a forgatókönyvet írta, meg aki az egészet levezényelte, sokkal jobban sáros a dologban.

75%


Affrancba, pár órával megelőztél Smile !
Én majd este jövök vele, mert még csiszolgatok rajta, de addig csak annyit tudok mondani rá: az én szívem ennél azért jegesebb lesz...
.
Vissza az elejére Go down
R2-D2
Admin
R2-D2


Hozzászólások száma : 4535
Join date : 2012. Oct. 03.
Tartózkodási hely : Szombathely

R2-D2 írásai 2.0 - Page 48 Empty
TémanyitásTárgy: Re: R2-D2 írásai 2.0   R2-D2 írásai 2.0 - Page 48 EmptyPént. Ápr. 29, 2016 5:33 pm

A Vadász és a Jégkirálynő

Weide írta:


Köszi az írást. Mivel az első rész is úgy-ahogy bejött, minden bizonnyal ezt is meg fogom nézni. Hogy moziban-e, vagy majd itthon, az még eldől. Alapból jónak tűnik a koncepció, meg amiket írsz, sőt, még ebből a Chronicles dologból is ki lehetne hozni valami, bár ilyenkor mindig felvetődik bennem a kérdés, meddig is lehet életképes egy ilyen franchise? Mindenesetre annak örülök, hogy kapunk még a törpökből, az első részben is nagyon bírtam őket. geek


egyetért

Niwrok írta:


Affrancba, pár órával megelőztél Smile !
Én majd este jövök vele, mert még csiszolgatok rajta, de addig csak annyit tudok mondani rá: az én szívem ennél azért jegesebb lesz...
.

Laughing, már kedd óta írom, de sosem tudtam befejezni. Most is csak azért sikerült, mert simábban ment le a ballagás, mint terveztem, aztán volt egy óra szabadidőm. Wink

Kíváncsi vagyok, hogy láttad, engem jó hangulatban kapott el.
Vissza az elejére Go down
R2-D2
Admin
R2-D2


Hozzászólások száma : 4535
Join date : 2012. Oct. 03.
Tartózkodási hely : Szombathely

R2-D2 írásai 2.0 - Page 48 Empty
TémanyitásTárgy: A kétkedő funtamentalista   R2-D2 írásai 2.0 - Page 48 EmptyHétf. Május 02, 2016 11:27 am

.
R2-D2 írásai 2.0 - Page 48 Taqkez0





A kétkedő funtamentalista





2007-ben egy bizonyos Mohsid Hamib nevű pakisztáni jóember tollából megjelent egy regény – ez amúgy alapból is már egy adaptáció volt – ami aztán egy indiai származású rendezőnőnek, az eddig számomra totál ismeretlen Mira Nairnak annyira megtetszett, hogy rögtön lecsapott annak megfilmesítési jogaira. Így, kicsit utánanézve érthető, hisz Nair maga Amerikában él és dolgozik, a könyv és a film témája pedig az a 9/11, amihez new yorkiként vélhetően erős szálak fűzik. Az A kétkedő fundamentalista, mint könyv – de különösképp, mint film – izgalmas és érdekes vállalkozásnak tűnt, hisz egyrészt a terrortámadást arab oldalról igyekszik ábrázolni, filmként meg hát olyan színészeket sikerült a projektnek megnyerni, mint Kiefer Sutherland, Liev Schreiber no meg Kate Hudson. Lehet amúgy, hogy az ő gázsijuk – karöltve a közvélemény érdektelenségével és esetleg forgalmazói bénasággal – is vastagon szerepet játszott a film méretes buktájában: a 15 millás gyártási költséghez csupán 2,1 milla bevétel társult, mindenesetre, ha nincs a Filmfórum, erről a filmről sem szerzek soha tudomást.

Niwrok ugyanis másfél évvel ezelőtt már írt róla, nálam már azóta a kis cetlin szerepelt, de a gépen is már közel egy éve pihengetett. Többször elkezdtem, bele-belenéztem, de az az igazság, hogy ha nem kap el a hangulat az adott film megnézéshez, inkább hagyom a francba az egészet… na mármost ehhez a filmhez – már eleve az indítása miatt is – nem árt, ha valaki indiai/pakisztáni filmnézős kedvében van. Nálam többször van ilyen, csak ki kell fogni: ezúttal (sokadjára) tudtam élvezni kezdésnek azt a fura ünnepséget, azt az érdekes pakisztáni zenét, ami egy bizonyos Rainer professzor elrablásának hátteréhez szolgál. Az tény, hogy nem egyszerű az egész, nem könnyű elmerülni ebben a világban, nem könnyű felvenni a ritmust, legalábbis, míg nem tudjuk, ki kicsoda: európaiként alapból van az emberben egyfajta fura tanácstalanság más rasszok embereinek megkülönböztethetőségében, így az elején csak pislogtam, ki kicsoda és mit akar. A dolog akkor kezdett kicsit letisztulni számomra, mikor egy Bobby (Liev Schreiber) nevű amerikai fickó kerül a kamera fókuszába, s rajta keresztül jutunk el (vissza?) a történet eredeti főszereplőjéhez, a lahori egyetem ifjú tanárához, Changezhez (Riz Ahmed). Innentől vált kicsit követhetőbbé a filmfolyam, de ezen belül is inkább azok a részek, amik nem Pakisztánban játszódnak, hanem Amerikában… s talán ez is egy háttérben megbúvó, ösztönös érzés, ami azt okozza, hogy nekem a történet amerikai része jött be jobban.

Miután Niwrok eléggé jól felvázolta a mozi cselekményét, én ebbe nem is akarok mélyebben belemenni – inkább foglalkoznék azzal, melyik szál mit is jelentett nekem nézés közben. Nos, a kávézóban lefolytatott – kétségtelenül egyre feszültebb – beszélgetésnél engem sokkal jobban megfogott az, hogyan is élte meg a történet szerint 9/11-et egy Amerikában dolgozó arab származású (sikeres) ember. Changez ugyanis a pakisztáni egyetem elvégzése után rettentő gyorsan szép karriert fut be Amerikában, nagyon hamar egy pénzügyi elemző cég kiemelkedő tehetségű és képességű munkatársa lesz. Őszinte leszek: minden kétséget kizárólag szerepet játszik a pozitívabb értékítéletemben az, hogy ennek a cégnek a főnöke Jim Cross személyében az a Kiefer Sutherland, akit ugyebár Jack Bauer néven kifejezetten imádok… egyszerűen ha csak a hangját meghallom, már borzongok a gyönyörtől. És aki látta a 24-et az tudja milyen, ha Jack mérges: amit Niwrok kolléga felesleges ripacskodásnak érzett, az csak egy szokványos – de rettentő enyhe – kiborulás Jack Bauertől. Lehet, hogy objektíven semmi köze nem lehetne egy kedvelt színész feltűnése egy moziban, de nem tehetek róla, nálam komoly pluszt jelent – általa is lett nekem jobb az USA szakasz a moziban.

Az sem elhanyagolható érzelmi motiváció, hogy az elmúlt két évben a sáskajárással és az abból eredő európai terrortámadásokkal az ember kicsit másképp tekint az ilyen filmre. Mert elgondolkodhat azon, hogy az a sok idióta öngyilkos merénylő mekkora kárt tud okozni nemcsak a hitetlenek, hanem a saját népének is. Márpedig számomra az A kétkedő fundamentalista pont arra az aspektusra világít rá – ami ugyan valóban jelen volt már 15 éve New Yorkban is, de igazán bőrünkön csak most lehet érezni – hogy milyen szar lehet annak a kevés muszlimnak, akik már beilleszkedtek az európai társadalomba, akik hasznos tagjai a civilizációnak. Changez karakterén keresztül a siker, integráció után szinte bőrünkön érezhetjük az egyre inkább kialakuló megvetést, amit az amerikaiak vele szemben éreztetnek. Mennyire is rosszul tud elsülni a böszme vallási fanatizmus (megint), mennyire is képes a társadalom megbélyegezni olyanokat is, akik semmit nem tehetnek a dolgokról – s továbbgondolva a mai európai viszonyokra, mennyire is törvényszerű és logikus a szélsőségek megerősödése… mert senkinek ne legyenek illúziói, ha ez az undorító népvándorlás nem áll meg, ennek nagyon csúnya vége lesz. Amerika más, ott a hagyományos polarizáció mellett (ld. még Kártyavár, mint a végén kiderül, többszörösen is, ugye) kisebb teret kaphat az ún. szélsőjobb, de itt, nálunk úgyis az lesz előbb utóbb mindenhol a vezető irányzat/hatalom.

De számomra az A kétkedő fundamentalista magában hordozza valahol a megoldás kulcsát is, mégpedig pont Changez személyében. A lahori szál egyértelmű és legfontosabb tanulsága és üzenete ugyanis az, hogy a terrorizmus elterjedése ellen legtöbbet azok a muszlimok tehetnek, akiket az elmebeteg vezetők, imámok, parancsnokok be akarnak szervezni. Ugyebár a film központi kérdése végig az, hogy Changez – bár többször kijelenti, hogy szereti Amerikát – akkor most terrorista, vagy sem (ld. még Homeland): a kávéházi párbeszéd, kis kitérőkkel pedig csak nagyon lassan adja meg erre a választ. Talán túl lassan is, legalábbis egy idő után én kényelmetlenül éreztem magam a folyton mozgásban lévő pakisztáni környezetben, ahol megint csak nem tudtam, ki kicsoda, és a kissé történetlassító családi kitekintésekben. Ugyan szigorúan a történetvezetést tekintve ezek inkább az USA szálhoz kapcsolódnak, de én mégis Pakisztánhoz kötöm őket – idegen és ezúttal érdektelen volt számomra az egész civilizáció, amibe Changez elkalauzolt. A Bobby vs. Changez diskurzusban viszont tényleg volt potenciál, tényleg jól növelték a feszültséget, de engem Bobby folytonos kibeszélése, külső függősége legalább annyira zavart, mint az egész életszerűtlen szituáció a forrongó egyetemen halál nyugodtan élettörténetet mesélő Changez figurája. Valahogy nem igazán tudtam megérteni ezt a helyzetet, mit is akartak kihozni ebből az írók… ja, amit mellékesen megint csak tetéztek azzal az idiótasággal, hogy a karakterek (bennszülöttek) Pakisztánban, egymás között is angolul beszélnek. Több szempontból is eszembe jutott nézés közben a már említett Homeland, ez már csak hab volt a tortán: ott, az utolsó évadban volt az, hogy az arabok, hazafelé, egymás között németül dumáltak… hát persze.

Úgy összességében nem volt rossz film az A kétkedő fundamentalista. A gondolatisága azonban számomra sokkal fontosabb, mint maga mozi: a mozi helyenként unalmas, néha nem igazán találja el a szál-váltások közti megfelelő időpontot. Viszont az élet úgy hozta, hogy amiről szól, amivel foglalkozik, az váratlanul (?) legalább annyira aktuális, mint 15 évvel ezelőtt – akkor lenne ez igazán tökéletes, lenyűgöző és mélyreható alkotás, ha a roppant érdekes elutasításos, terroristás, arabos kérdéskörre tudna valami egyértelmű, esetleg sokkoló útmutatást adni. Ha ez mondjuk egy ütős tanmese lenne arról, hogy néhány barom tettéért nem minden muszlim felelős… rettentő nagy szükség lenne erre mostanság, mert jómagam is azon az állásponton vagyok, hogy ugyan nem minden muszlim terrorista, de minden terrorista (manapság már) muszlim. És… engem sem térített jobb belátásra ez a film. Pedig megtehette volna.




70%




.


A hozzászólást R2-D2 összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szomb. Márc. 30, 2019 2:27 pm-kor.
Vissza az elejére Go down
Ajánlott tartalom





R2-D2 írásai 2.0 - Page 48 Empty
TémanyitásTárgy: Re: R2-D2 írásai 2.0   R2-D2 írásai 2.0 - Page 48 Empty

Vissza az elejére Go down
 
R2-D2 írásai 2.0
Vissza az elejére 
48 / 67 oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1 ... 25 ... 47, 48, 49 ... 57 ... 67  Next
 Similar topics
-
» R2-D2 írásai 1.0
» R2-D2 írásai 3.0
» R2-D2 írásai 4.0
» Niwrok írásai 2.0
» Niwrok írásai 1.0

Engedélyek ebben a fórumban:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Filmfórum :: Filmek, sorozatok világa :: Kritikák, filmes gondolatok-
Ugrás: