Filmfórum
Would you like to react to this message? Create an account in a few clicks or log in to continue.


Kritikák, gondolatok a filmek világából
 
KezdőlapGalleryLegutóbbi képekKeresésRegisztrációBelépés

 

 R2-D2 írásai 2.0

Go down 
+7
Niwrok
cs-robert
Remo
arzo
Mr. White
tchabee
Weide
11 posters
Ugrás a következő oldalra : Previous  1 ... 17 ... 31, 32, 33 ... 49 ... 67  Next
SzerzőÜzenet
R2-D2
Admin
R2-D2


Hozzászólások száma : 4535
Join date : 2012. Oct. 03.
Tartózkodási hely : Szombathely

R2-D2 írásai 2.0 - Page 32 Empty
TémanyitásTárgy: Mentőexpedíció   R2-D2 írásai 2.0 - Page 32 EmptyHétf. Okt. 05, 2015 1:59 pm

.




Mentőexpedíció





"Talán tartanak majd értem egy nemzeti gyásznapot, a Wikipédia-szócikkemben pedig az fog állni, hogy »Mark Watney az egyetlen ember, aki a Marson halt meg.« És alighanem igaz is lesz. Mert tuti, hogy itt halok meg, csak nem a 6. solon, mint ahogy mindenki hiszi.”

Az A marsi Andy Weir amerikai író bemutatkozó regénye, a történet középpontjában Mark Watney amerikai asztronauta áll, aki egyedül marad a Marson, így rögtönöznie kell a túlélése érdekében. Na most, ezt csak azért írtam, mert ha valaki nem tudná (azért gondolom nem mindenki a Nagy Filmes Mindentudó Tehén tőgyén lóg nap mint nap), a hazai forgalmazó finoman szólva is megkérdőjelezhető módon képes volt az A marsit  Mentőexpedícióra fordítani.   faceplam   Talán még érteni is vélem a koncepciót – mármint, hogy ezzel a kétségkívül hangzatos címmel talán több embert tudnak elcsábítani a moziba -, viszont a filmmel kapcsolatban, több dologban is totál mellényúlás a hazai elnevezés. Igaz, ezen meg már csak akkor morfondírozik az ember, ha kijött a teremből…


Ha valakit érdekel, hogy az irodalmi alapanyagból mennyit őriztek meg a filmesek, a neten bőven talál róla anyagot. Ebben én sajnos nem tudok segítségetekre lenni – magam nem olvastam, de nem kizárt, hogy a 6 SW meg közel 30 Leslie könyv elmaradás mellett, beszorítva közéjük még olvasni fogom – viszont mindig is úgy gondoltam, hogy a két műfajt el lehet és el is kell választani egymástól. Egy filmnek meg kell állnia a saját lábán, egy film önmagában kell, hogy el tudja magát adni – e tekintetben kell vizsgálni az A marsit (bocsánat, a Mentőexpedíciót). Márpedig ez a film nem hogy megáll a saját lábán, hanem olyan stabilan áll, amit egy erősebb marsi vihar sem döntene le (ha Watney állt volna így az elején, nem is lett volna film). Az utóbbi években már az év első felében volt néhány jelöltem az év végi TOP 10-be, idén viszont úgy néz ki, az ősz hozza a jobbnál jobb filmeket: a múltkori Everest után az A marsi a következő befutó a listámon. Egyszerűen annyira jó és szórakoztató lett, hogy a későbbiekben esetleg felhozott apró negatívumok mind háttérbe szorulnak – talán nem véletlen, hogy az a hihetetlenül pozitív érzés, ami az egész filmet áthatja, az írást és az értékelést is képes megszépíteni.


Valamikor a jövőben járunk (apró  Question  a mikor, hisz azért a Mars ilyen mértékű kutatása nem mostanában lesz, míg a NASA és az összes többi helyszín úgymond kortárs), egy 6 fős expedíció, az Ares 3 küldetés neve alatt épp a Mars felszínét vizsgálja. A nyitó jelenet amúgy kicsit emlékeztet a Gravitációra, itt is diszkrét viccelődéssel és ugratással telnek a csapat percei, mígnem nagyjából váratlanul beüt a krach – Mark Watney (Matt Damon) űrhajós pedig egyedül marad a Marson. Tulajdonképp esélye nincs túlélni, saját csapata és a NASA is lemond róla, de Watney jó adag szerencsével életben marad – s más dolga nincs, mint a következő küldetésig, az Ares 4 –ig valahogy kihúzza. Egyedül, egy halott bolygón, azokból a készletekből, amit a társai a pánikmenekülésben hátrahagytak, amik maximum egy évre elegendőek –viszont a következő csapat csak négy év múlva jön. Ja, és nem is itt áll majd le, hanem 3000 km-rel arrébb… éééés igazából ennyit szabad tudnotok a filmről. Bocsi, de bármi plusz arról, hogy ki is ez a Watney, mit és hogyan talál ki, mit tesznek társai és a NASA, mind-mind saját magatok által felfedezendő dolog. Mind olyan dolog, aminek előzetes ismerete csökkenti azt az ÉLMÉNYT, amit a Mentőexpedíció nyújtani képes: ezt a zseniális humorral ötvözött túlélőtörténtet.


Azt olvastam, hogy ez az a film, amiben az Apolló 13 találkozik a Számkivetettel – én ennél tovább mennék, feltétlenül belevenném a képbe természetesen a Gravitációt, a Csillagok közöttet, a Gagarint – sőt, még egy filmet… ami egyszerűen nem ment ki a fejemből nézése közben. Ez pedig az Életrevalók. A Mentőexpedíció ugyanis az utóbbi idők legpozitívabb filmje, maga a tiszta optimizmus: minden percéből süt az életigenlés. Az a szarkasztikus vidámság, a néha kifejezett önirónia, a mindenáron tenni és élni akarás, ami itt van, nagyon kevés történet jellemzője csak: Watney még a legnehezebb helyzetekben is képes a dolgok jó oldalát látni… vagy legalábbis keresni azt. Marsi tevékenységét naplóba rögzíti, a temérdek vicces gondolat mögött azonban ott van az örök optimista karaktere. Miközben tudja, hogy jó eséllyel megpusztulhat a bolyón, de mindent megtesz, hogy ez ne következzen be: amitől pedig előzetesen picit tartottam, hogy egy űr-McGyvert fogok látni, egyáltalán nem igazolódott be. Tulajdonképp minden találmánya hiteles (legalábbis annak tűnik), ráadásul a nagyközönség számára is érthető és hihető módon van elővezetve és bemutatva. A fergeteges humor, az optimizmus keveredve a hamisítatlan sci-fi jelleggel pedig egy egészen különleges elegyet alkot – ha mondjuk anno a Bosszúállókon jól éreztem magam annak humora miatt, akkor ez itt hatványozottan igaz: a helyzet súlya, komolysága és tudományossága meg teljesen más szintre emelte a mozit.

Egyébként – ez megint amolyan személyes dolog – már mikor megláttam a kis csapat tagjait, akkor eldőlt számomra, hogy tetszeni fog a film. Aki ismeri írásaimat, az tudja, hogy ha nekem ennyi, más filmekben és sorozatokban megkedvelt színész gyűlik össze egy moziban, az fél siker, itt pedig tobzódtam a kedvencekben. Itt van az a Jessica Chastain, aki legutóbb ugyebár Murphként mentette meg az emberiséget. Aztán itt van Michael Pena, David Ayer rendező személyes kedvence pl. a Haragból, és Kate Mara, akit a Kártyavárban kedveltem meg igazán. És ez még csak a Hermész legénysége. A földön itt van az a Chiwetel Ejiofor, aki 12 évig volt rabszolga, vagy NASA igazgatóként a remek karakterszínész, Jeff Daniels. De itt van San Bean is, aki kivételesen nem hal meg (ez NEM spoiler) és a Tél Katonája, Sebastian Stan is. Igazi sztárparádé, Matt Damon mellett ( Laughing  , megint egyedül egy bolygón) mindenkit kifejezetten bírok, így valahol sokkal könnyebb volt megszeretni magát a filmet is. Az már csak hab a tortán, hogy tulajdonképp az egész moziban nincs is egyetlen egy negatív karakter, sem, arra ott van maga a Mars…

Nem mehetek el szó nélkül a látvány és a gyakori zseniális kamerahasználat mellett sem. Már az első percekben ámultam és bámultam a szkafanderek belső felvételein, szenzációsak voltak a képek, ahogy az információk ki voltak írva a képernyőre, miközben mi magunk is kifelé néztünk az üveg mögül. Aztán ugyanez a naplóval, ahogy Watney beszél kvázi saját magához, ahogy rögzíti az utókornak tetteit és gondolatait – magam részéről kifejezetten sajnálom, hogy a nyitó idézet pl. nem hangzott el a szájából. Állítólag köztudomású, hogy a filmet Budapesten forgatták, de nekem erről fingom nem volt – s nem is tűnt fel semmi ismerős helyszín. Sőt, a marsi felvételek annyira jók, hogy egy cseppnyi kétségem nem volt róla, hogy a Marson vagyok: legyen az akár a Vörös Bolygó, akár a NASA telepített eszközei. Ha nem lenne az a mindent átütő optimizmus – ami egyébként az egész mű (könyv/film) alappilére -, akkor is lenyűgöző lenne az egész film, mint egy hiteles és izgalmas sci-fi, egy magával ragadó, érzelmes, de nem nyálas történet az EMBERRŐL, aki legyőzi a természetet, és akiért végül is az egész világ összefog…

Nos, és akkor ezzel írásom végén el is érkeztem ahhoz az egyetlen tényezőhöz, ami zavarhatna, ha akarna – ezt csak azért írtam, mert legutóbb pont a Gravitáció fináléjából hiányoltam a drámát… amit igazából itt is hiányolhatnék. Az egész Mentőexpedíció (mér csak a címe miatt is) során egyetlen pillanatra nem lehet IGAZÁBÓL aggódni főhőséért, az egész film alatt én a magam részéről biztos voltam benne, hogy mi lesz a végkifejlet, ami viszont egy idő után szükségszerű és kötelezővé is vált, hogy az legyen. Ennyire pozitív filmbe egyszerűen nem illene a dráma – van egy pillanat, amikor majdnem azt hittem, mégiscsak lesz –, ebbe a moziba minden való, csak az nem. Jó, biztos ütős lett volna, de hazavágta volna a nagybetűs filmélményt. A kötekedést erőltetve azt azért meg kell, említsem, hogy a remek humor és az izgalmas események alatt néha eléggé nagyvonalú történetmesélés zajlik, azért rengeteg minden lóg a levegőben: mintha csak fényképszerűen bepillantanánk Watney ténykedésébe, ugyanakkor a köztes időszakok homályba vesznek. Értem, hogy a film és a könyv célja kizárólag az élet Napos Oldala bemutatása, de vélhetően a kép jóval árnyaltabb, mikor az ember 220 millió kilométerre van otthontól – bármennyire is optimista vagy, néha kizárt, hogy nem omlik össze az ember. Márpedig ez a film messze kerüli a depressziót és a sötétséget – ez által icipici hiányérzetet generálhat a gondolkodó nézőben… hogy aztán a gondolkodó néző a következő poénnál elfeledjen mindent, ami zavarja.




90%




.


A hozzászólást R2-D2 összesen 2 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szer. Márc. 06, 2019 7:58 pm-kor.
Vissza az elejére Go down
R2-D2
Admin
R2-D2


Hozzászólások száma : 4535
Join date : 2012. Oct. 03.
Tartózkodási hely : Szombathely

R2-D2 írásai 2.0 - Page 32 Empty
TémanyitásTárgy: Gengszterkorzó S5   R2-D2 írásai 2.0 - Page 32 EmptyKedd Okt. 06, 2015 1:42 am

.



Gengszterkorzó S5



A legutóbb ugyebár ott hagytuk abba, hogy az 1924-es év Amerikájának gengszterei között egyre durvuló érdekellentétek nyomán Atlantic City nagymenőinek pozíciója … hmmm… meggyengült. Chalky túlélte bár dr. Narcisse térnyerését, de súlyos árat fizetett érte, Nucky hatalma évadról évadra csökken, Eli meg hát… minimum bújkálnia kell egy szövetségi ügynök fejének szétveréséért. Chichagóban Al Capone egyre dominánsabb lesz, forrong New York, Brooklyn: Luciano és Lansky pedig sütögeti a pecsenyéjét. Amikor leültem az ötödik évad elé, joggal várhattam el, hogy folytatódik a szesztilalom idején játszódó hatalmi harc története, hogy szép lassan eljutunk a harmincas évek elejére, az őrségváltáshoz, s magához a szesztilalom végéhez.

Lófaszt. Úgy kezdődik, hogy 1931 van. Először nem értettem, mi is ez az egész, Nucky Kubában, Chalky követ tör, Gillian gyogyóban,Van Alden és Eli pedig Chicagóban dolgozik Al Caponénak. Csak néztem, tök fura volt minden, ráadásul egy eddig teljesen ismeretlen stíluselem is feltűnt az évadban: egy flashback szál, ami 1884-ben indul és az akkori Thompson család, a gyerek Enouch és Eli életével, valamint azzal a bizonyos Kapitánnyal foglakozik. Először egyébként még csak arra gondoltam, hogy az írók kifogytak az új, mindent vivő karakterekből (mit pl. Gyp Rosetti, vagy dr. Narcisse), - s valljuk be, ez nem is lett volna oly meglepő – aztán egyre inkább az járt a fejemben, hogy a 7 év ugrás nem volt véletlen. Négy évad tökéletesen felépített világa és messzemenő részletességgel kidolgozott története után nem hiszem, hogy egyszerűen ötlethiány indokolná az időugrást, sokkal inkább azt gondolom, hogy ez az évad végig benn volt az írók fejében. Csak nem ötödiknek, hanem mondjuk nyolcadiknak. Vagy tízediknek. Úgy gondolom – bár nem olvastam utána –, hogy a kasza miatt egyszerűen előbbre hozták a zárást, kihagytak jó pár fontos eseményt és próbálták ebben az évadban elvarrni a szálakat, összeboronálni a múltat és a jelent. Nos, ez TÖKÉLETESEN sikerült, az ötödik szezonnak kiemelkedő pillanatai is vannak, a sakktábla a végére letisztul… de azért az ember agyában mocorognak a gondolatok, mi is maradhatott a fiókban. Mert bizony néhány pozíció, esemény magyarázatra szorul (pl. Luciano és Capone sebhelyei, A.R. hiánya, stb.), amik a hiányzó 7 évben estek meg a főszereplőkkel.

Így, ötödikre most már igazából csak két dologról érdemes beszélni. Az egyik feltétlenül az, hogy hogyan sikerül magát a történetet lezárni, kivel, mi történik az évad alatt – és ebből kifolyólag egyértelműen az a legeslegfontosabb kérdés, ki éli túl az évadot. Meg az egész sorozatot: én eddig nem néztem utána a történelmi hűségnek, úgyhogy azt nem tudtam (jó, mondjuk Al Caponét leszámítva), kivel mi fog történni. Nem tudtam az sem, hogy sajnos néhány kifejezetten irritáló maffiózónak milyen sorsot szánt a való élet, így viszont megvolt az újdonság varázsa és a váratlan halálesetek megdöbbenése. Hmmm… váratlan… nem is tudom. Az igazság az, hogy a Gengszterkorzóban tulajdonképp mindenkit ki kellene nyírni, ez tipikusan az a történet, ahol gyakorlatilag minden szereplő legalább egyszeres gyilkos. Ha a klasszikus hollywoodi sablonokat követnénk, a sorozat végére nem maradna maffiózó az USA-ban, viszont az élet mást írt: így viszont az S5-nek végig megvolt az a bája, hogy minden egyes szereplőnek kétesélyes az életben maradása. Bizony, még Nucky Thompsoné is, aki azért majdnem az egyik legnormálisabb figura volt az összes közül, s aki egy másik sorozatban kb. az első évadban megvehette volna magának a sírhelyet (ld. még BB és SoA). Viszont ez a Gengszterkorzó, itt ebből a szempontból semmi nem biztos. Hogy aztán a nagy resetelés után hogy érzi magát a néző, az egyéni ízlés kérdése: most értelem szerint mégsem fogom tételesen leírni, ki lesz halott és ki nem, de egyértelmű, hogy az ötödik évad központi témája néhány szereplő végjátéka.

A végjátékokból feltétlenül ki kel emelnem az egyre nagyobb szerepet kapó történeti szálat, Al Capone történetét.  yeah  A korábbi négy évadban figyelemmel kísérhettük a sebhelyesarcú ifjú bűnöző titán felemelkedését, a gyakorlatilag kezelhetetlen elmebaját, ami sokszor kiszámíthatatlan agresszióba torkollt – de az összes eddigi jelenete együttvéve sem ér annyit, mint ebben az évadban egy-egy epizód vele.   Shocked  Amit Stephen Graham ebből a karakterből kihozott, az a színészet magasiskolája, ahogy eljátszotta a totál elmebeteg maffiavezért, azt tanítani kellene. Számomra innentől kezdve Ő Al Capone, hiába bújt bele ebbe a gyúnyába már több színész is (pl. DeNiro), ez a srác tette rám a legnagyobb benyomást – a környezetével, a sok félelemtől remegő, parancsra nevető seggnyalójával együtt. Chicago minden perce élmény, amikor meg ugyebár nem Capone van a vásznon, akkor meg Van Alden és Eli… igen, az a Van Alden, aki az ultrakonzervatív, bigott felesége mellől, a szesztilalmi ügynökből Capone behajtójává „nőtte ki” magát. Szép életút, nem?

A másik dolog, ami az ötödik évadot meghatározza, az egyértelműen a flasback szál. Kérem szépen, ez így olyan volt, mint a Keresztapa II - gondolom, nem véletlen ez sem. Párhuzamosan futottak az események, a gyerek, majd az ifjú Nucky Thompson elmerülése a bűnben kontra az öregedő Nucky kiszállási kísérletével. A gyerek(ek) térnyerése, pozícióharca kontra az öreg térvesztésével: azért milyen megalázó és komoly dráma térdelni látni Nuckyt egy másik gengszer előtt. Tökéletesen megkomponált sztori, amiben a kör bezárul. Először ugyan fura volt az eddig nem használt flashbcak stílus, de ahogy haladtunk előre a történetben, úgy kapott egyre több értelmet minden, úgy tárult fel a múlt, úgy állt össze a kirakós, kiből, miért lett az, ami. Hogy lett az ifjú, csóró, apai szeretettől teljesen mentes törékeny kisfiúból Atlantic City teljhatalmú ura, az akkor még ártatlan gyermekből a város legkorruptabb szeszcsempésze. S ha már a múltban járunk – itt kell megjegyezzem, hogy a múlt/jelen aránya remekül el lett találva, valamint pedig a kettő közötti váltás/vágás szenzációs –, érdemes megsüvegelni a castingosokat is. Én nem tudom, hogy csinálták, de sikerült egy az egyben megtalálni Nucky, Eli és Gillian gyerekkori mását, a színészpalánták pedig minden mozdulatukban, hanghordozásukban tökéletesen utánozták a nagy utódokat. Önmagában a múltbéli szál talán kicsit ingerszegényebb, viszont ahogy egy pillanatban összeér a múlt és a jelen a végén, az zseniális. A felismerés, hogy mi, miért volt szinte letaglózó – egy gengszterfilmtől az ember azért mégsem vár ekkora csavart. Meg ilyen finálét…

Amúgy - ahogy korábban is - itt is szép sorban végig lehetne megint menni mindenkinek a sorsán, de az rengeteg időt és betűt emésztene fel: túl nagy ez az univerzum ahhoz. Nekem talán egyedül Chalky története nem volt kerek, valahogy ott éreztem tanácstalanságot, viszont Gillian, Sally és Van Alden szála rendesen meghökkentett. A gengszterekkel úgy voltam, hadd hulljon a férgese, ebben az évben kapunk nem is egy klasszikus utcai lövöldözős, leszámolós jelenetet, dr. Narcisse besúgói szerepét viszont teljesen elhanyagolták (gondolom, az a hét évben lett volna). Az Adóhivatal feltűnése jó, viszont Hoover és szervezete sehol nem volt – ami szerintem azért baj. Legeslegjobb s legpozitívabb esemény viszont nekem mégiscsak Margaret feltűnése, a fura restart Nuckyval. Az egyik legjobb epizód számomra az volt, mikor is két csalódott, tüskékkel és  talán bosszúval teli ember, csupán a dialógusokon keresztül megbékél egymással. Komolyan mondom… az olyan szép volt. Szép és érzelmes – ebben a vérzivataros évadban. Mert most meg a hullák kerülek előtérbe a csöcsök és a szőrös muffok helyett – e tekintetben szinte már hihetetlen, hogy ez is HBO produkció.  

Bármilyen kritikus is voltam vele végig, mégis csak azt mondom, különleges élmény elmenni az USA-ba a szesztilalom idejére, úgyhogy mindenkinek bátran ajánlom az utazást. Az öt évad alatt nyilván vannak döccenők unalmasabb szakaszok (ilyenek csak a 24-ben nincsenek), de a zseniális korrajz és az egészen kiváló karakterek (és azok színészei) miatt is érdemes végignézni az egészet. Igazi, hamisítatlan gengszter feeling, 90 évvel ezelőttről.

Most már csak az zavar, mi maradt a fiókban, mi lehetett volna a hiányzó hét évben… a hiányzó két-három évadban.  R2-D2 írásai 2.0 - Page 32 3603792908




80%


.


A hozzászólást R2-D2 összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szer. Márc. 06, 2019 7:59 pm-kor.
Vissza az elejére Go down
Niwrok
Admin
Niwrok


Hozzászólások száma : 3578
Join date : 2012. Oct. 06.

R2-D2 írásai 2.0 - Page 32 Empty
TémanyitásTárgy: Re: R2-D2 írásai 2.0   R2-D2 írásai 2.0 - Page 32 EmptyKedd Okt. 06, 2015 5:56 pm

R2-D2 írta:

Mentőexpedíció

Márpedig ez a film messze kerüli a depressziót és a sötétséget – ez által icipici hiányérzetet generálhat a gondolkodó nézőben… hogy aztán a gondolkodó néző a következő poénnál elfeledjen mindent, ami zavarja.

90%


A rövid véleményed már olvastam az X.-en, a hosszabbat majd akkor, ha már én is láttam, valamikor ezen a héten Smile .

Nem is árt, ha gyűlnek a TOP10-re való filmek, mert lehet, hogy csak én voltam keveset moziban, de idén nem nagyon tobzódnak a maradandó filmélmények.
.
Vissza az elejére Go down
R2-D2
Admin
R2-D2


Hozzászólások száma : 4535
Join date : 2012. Oct. 03.
Tartózkodási hely : Szombathely

R2-D2 írásai 2.0 - Page 32 Empty
TémanyitásTárgy: Re: R2-D2 írásai 2.0   R2-D2 írásai 2.0 - Page 32 EmptyKedd Okt. 06, 2015 7:22 pm

Niwrok írta:

Mentőexpedíció

A rövid véleményed már olvastam az X.-en, a hosszabbat majd akkor, ha már én is láttam, valamikor ezen a héten Smile .


Akarod mondani SMS-ben, nem? tongue

Egyébként nyugodtan elolvashatod, ha valami spoilermentes, akkor ez az. Attól meg nem féltelek, hogy a véleményem előzetesen bármiben is befolyásolna....

Idézet :
Nem is árt, ha gyűlnek a TOP10-re való filmek, mert lehet, hogy csak én voltam keveset moziban, de idén nem nagyon tobzódnak a maradandó filmélmények.

Ebben egyetértek. Így érzem én is.
Vissza az elejére Go down
R2-D2
Admin
R2-D2


Hozzászólások száma : 4535
Join date : 2012. Oct. 03.
Tartózkodási hely : Szombathely

R2-D2 írásai 2.0 - Page 32 Empty
TémanyitásTárgy: Fear the Walking Dead S1   R2-D2 írásai 2.0 - Page 32 EmptySzomb. Okt. 10, 2015 2:43 pm

.




Fear the Walking Dead S1





Úgy néz ki, Hollywood semmit nem bíz a véletlenre. A múltkori előzmény Better Call Saul (BCS) után most itt van egy (mellékági) előzménytörténet, egy újabb – nagy sikernek örvendő sorozat – minimum megkérdőjelezhető létjogosultságú sztorija, ami a már bejáratott környezetben és/vagy szereplőkkel próbálja a nézőket a TV képernyők elé csábítani. Többen ezt bátorságnak tartják, mármint hogy ez esetben az AMC bevállal egy „nem klónsorozatot”, ami szándékai szerint nem csak egy máshol játszódó The Walking Dead (TWD), hanem az emberiség alkonyának kezdetén játszódik – véleményem szerint viszont ez csak olcsó marketing. A Fear the Walking Dead (FTWD) ugyanis kizárólag akkor működött nálam, amikor TWD feelingje volt, ráadásul a bőszen emlegetett világvége-kezdetet sikerült hat epizód alatt lezavarni, a finálé ismeretében én magam részéről nem is tudok mást elképzelni, mint egy TWD klónt.

Egy óriási különbség van azonban a példának felhozott BCS és e sorozat között. A BCS igazából annak nyújt nagyobb élményt, aki látta annak anyasorozatát, a Breaking Badet – ellenben a FTWD gyakorlatilag élvezhetetlen az anyasorozat ismeretében. Engem legalábbis rettentően zavartak azok a dolgok, azok a bárgyúságok, amik itt szereplők tetteit, gondolatait végigkísérték – nem tehetek róla, én, nézőként TUDOM, mi is történik szerte a golyóbison, én, nézőként TUDOM, milyen veszélyesek a sétálók, én, nézőként TUDOM, hogy mit kell velük tenni.  5 évad TWD után ez a töketlenkedés, az emberiségbe, a kormányba, a pozitív változásokba vetett hit, a fegyverellenesség kifejezetten irritált – márpedig a FTWD nagyjából erre épít. Legalábbis a koncepciója az lenne, hogy engem, a későbbi események ismeretében nézőként elvisz az apokalipszis hajnalára, esetleg egy újabb kis közösség (család) keretein belül kideríteni mi is ez és honnan is indult az őrület. Háát… nem sikerült. Egyrészt azért nem, mert bőven a nulladik beteg után kapcsolódunk a történetbe, másrészt meg, mert mindösszesen ez a nyúlfarknyi első évad kellett hozzá, hogy a világ hasonló legyen Rickék világához. Csak az talán pár hónappal későbbi.

A fiatal, drogos Nick (Frank Dillane) egy jó pár órás önkívület után arra ébred, hogy a kábítószertanyának használt templom ( Laughing ) kihalt a szó szoros értelmében, a korábbi drogos ágytársa, barátnője pedig épp jóízűen lakmározik valakiből. Nick pánikba esik, hanyatt homlok menekül, kirohan az utcára… ami épp olyan kihaltnak tűnik, mint mondjuk Rick ébredésénél pár éve. Itt amúgy rögtön álljunk is meg egy picit. Erről nyitójelenetről nekem két dolog jutott eszembe, ami egyébként tökéletesen leképezhető a FTWD egészére is: egyrészt ahogy Nick kirohan, ahogy kijut az utcára, ahogy körbenéz, az zseniális, kifejezetett feszült és izgalmas jelenetsor – pláne annak, aki ismeri már ezt a világot. Erre viszont tök váratlan húzásként hirtelen élettel telik meg az utca, a korábbi érzésünk, miszerint Nick= Rick, csak a helyszín más, mély meglepődéssel szertefoszlik. Ez elsőre nagyon tetszett, kár, hogy később majdnem ugyanezt még kétszer eljátsszák. Másrészt viszont, már itt lehet érezni azt a fura se veled-se nélküled érzést, ami ambivalens módon összeköti a két sorozatot: a FTWD nem tud létezni a TWD hangulata és elemei nélkül, az igazi feszültség mindig akkor jelentkezik, ha valami olyan történik, ami az anyasorozatban is történhetne. Néha kifejezetten másolásnak – jobb indulattal rebootoltnak – éreztem az egyes eseményeket, szabadon cserélve a két sorozat karaktereit. Az már más kérdés, hogy ezek itt Rickék csapatába nem férnének be, igaz, jó pár hónapjuk lesz még megtanulni sétálót ölni.

Szóval Nick egy problémás gyerek, de a családi háttere nem kevésbé az. Van egy Travis nevű férfi (Cliff Curtis, rengeteg jó film mellékszereplője), akinek van egy Madison nevű felesége (Kim Dickens, aki legutóbb épp bordélyházat vezetett a SoA-ban), akinek Nick és tesója, Alicia (Alycia Debnam-Carey), a gyereke. Tarvis viszont csak egy mostohaapu, neki van egy exe, Liza (Elizabeth Rodrigez), meg egy vér szerinti fia, Chris (Lorenzo James Henrie). Na most. Képzeljétek el az összes létező hollywoodi panelt, ami egy ilyen kapcsolatrendszerben előfordulhat (mínusz pia, de helyette ott van Nick függősége), ki kivel milyen viszonyban lehet – és akkor megkapjuk a FTWD komplett érzelmi hálóját. Travis próbál jó új apa lenni, ő hisz először Nicknek, - aki először látott sétálót, de mindenki (még ő maga is) kábítószeres látomásnak tudja be –, s egyben próbálja megmenteni a drogtól is. Közben exével nincs jóban, vér szerinti fia meg utálja – ebben a szituban kell természetesen őket is megmentenie. Aztán Alicia, Nick tesója gondolhatjátok, mennyire utálja drogos bátyját, mennyire kiakad majd, mikor elszakítják barátjától. Aztán azt is képzeljétek el, milyen szitu, mikor a két család egy fedél alá kerül – egyébként ez nekem kimondottan bejött a két feleséggel  Wink  ) – mennyi klisét puffogtatnak el az írók. Az egész FTWD családi-érzelmi háttere egy hatalmas sablongyűjtemény, kifejezetten unalmas és érdektelen szerelőkkel.  Rolling Eyes  Ráadásul iszonyat béna mindenki, totál szerencsétlen és egyáltalán nem talpraesett – azonosulni senkivel nem lehet, még hat rész alatt sem. Mármint a családból.

Ugyanis a családegyesítés közepette Travisék szorult helyzetbe kerülnek, amiből egy salvadori fodrász húzza ki őket: a történet legérdekesebb figurája Daniel Salazar, a faszi, akiben van valami élet, aki képes meghúzni azt a kibaszott ravaszt, ha kell. Az ő karaktere tele van sejtelmességgel, az ember végig úgy érzi, hogy neki kéne vezetnie a kis kompániát, nem pedig a teszefosza Travisnak. Ja, meg hát mégiscsak hozzá fűződik az évad legdurvább húzása – kár, hogy túl sokat mutogatnak néhány ajtót és mindez kiszámítható volt. Kiszámíthatóságban amúgy is gyengén muzsikál a sorozat, majdnem minden eseményét tudni lehet előre: hát persze, hogy ha mutatnak egy kártyás ajtónyitó pirosra váltó lámpáját, akkor azt csak az a karakter tudja majd kinyitni, aki épp az épület más részéről rohan oda megmenteni mindenkit…   faceplam   de sok ilyen van. Még az egyetlen, drámának szánt esemény sem üt igazán, tulajdonképp csak az volt a kérdés, kivel történik meg – viszont az írók a lehető legkényelmesebb megoldást választották (egyébként is, egy beszélgetésből ezt is ki lehetett találni), hogy feloldjanak egy bizonyos csomót. Pedig az egész kompániában ez a páros lehetett volna a legérdekesebb… de hét ez nem egy SoA, itt ilyen szintű karakterharcra nem számíthatunk.

S igazából nem is számíthatunk semmire. Elindulunk valahonnan (egyáltalán nem olyan koránról, mint azt ígérték) és eljutunk valahova, (ami meg az, amit már láttunk, nem úgy, ahogy ígérték), hat rész alatt senkit nem sikerült felépíteni, sem megszerettetni. Végtelenül naiv majd mindenki, kész csoda, hogy megérték a finálét: az egész újonnan felvázolt világ, az a kb. két hét, ami alatt az események zajlanak… hogy is mondjam… sótlan. Ja, és ha már két hét. Ha jól emlékszem, kilenc napot mondtak az elejétől – nos, ebben a kilenc napban hipp-hopp csak ott terem egy 4 méter magas kerítés az elzárt városrész körül. Ha nem lenne mostanában ez a kerítésépítés mizéria itthon, lehet, fel sem tűnt volna, de így rögtön szemet szúrt: nem egészen egy hét alatt, zombiveszély közepette egy maroknyi katona tökéletes karantént hoz létre. Azon meg, hogy az áram bizony szelektíven jár a hálózatban (mindig akkor nincs, amikor kellene), meg a többi ökörségen már fenn sem akadok… mint pl. a két részen át tartó zavargásokon.

A korrektség kedvéért – ennyi szidás után – azt mindenképp el kell mondani, hogy a sétálós részek nagyon jók. Amikor Aliciaék az üres házakban mászkálnak, az nagyon tetszett, az tiszta TWD: van valami izgalmas más lakásában mászkálni, más személyes holmijait basztatni. Az is tetszett, hogy annyira még nem lepusztult a világ, sem a sétálók, sem a lakókörnyezetek nincsenek még leélve. Az is bejött, ahogy egy ideig a katonaság próbált úrrá lenni a helyzeten, ez életszerűnek tűnt: a fegyveres erők bevetése tök logikus. Salazar mondjuk elintézte a várost – a kórház támadása jó lett (még akkor is, ha megmosolyogtató volt a kerítés áttörése). De leginkább maga a káosz kitörése tetszett, ahogy a fertőzöttek teret nyernek a városban, kicsit megidézte a Flashforward nyitójelenetét… ebből sokkal, de sokkal többet kellett volna mutatni. Emberi sorsokat, drámákat, ahogy a sétálók annektálják a családtagokat a nagy közös hörgésbe és bóklászásba – akkor lett volna igazán ütős.

Mert így csak az történt, hogy szolgamód követve a TWD stílusát, gyorsan lezavarták a kezdeteket, hogy legyen egy másik csapat, másik helyszínen, akinek menekülnie kell a sétálók elől. Én most nem látok más utat (mert már a nulladik nap rég elmúlt), majd meglátjuk, mi lesz. Addig is, gyenge




70%



.


A hozzászólást R2-D2 összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szer. Márc. 06, 2019 8:02 pm-kor.
Vissza az elejére Go down
Niwrok
Admin
Niwrok


Hozzászólások száma : 3578
Join date : 2012. Oct. 06.

R2-D2 írásai 2.0 - Page 32 Empty
TémanyitásTárgy: Re: R2-D2 írásai 2.0   R2-D2 írásai 2.0 - Page 32 EmptySzomb. Okt. 10, 2015 7:36 pm

R2-D2 írta:

Fear the Walking Dead S1

...egy újabb – nagy sikernek örvendő sorozat – minimum megkérdőjelezhető létjogosultságú sztorija, ami a már bejáratott környezetben és/vagy szereplőkkel próbálja a nézőket a TV képernyők elé csábítani. Többen ezt bátorságnak tartják, mármint hogy ez esetben az AMC bevállal egy „nem klónsorozatot”, ami szándékai szerint nem csak egy máshol játszódó The Walking Dead (TWD), hanem az emberiség alkonyának kezdetén játszódik – véleményem szerint viszont ez csak olcsó marketing.

De leginkább maga a káosz kitörése tetszett, ahogy a fertőzöttek teret nyernek a városban, kicsit megidézte a Flashforward nyitójelenetét… ebből sokkal, de sokkal többet kellett volna mutatni. Emberi sorsokat, drámákat, ahogy a sétálók annektálják a családtagokat a nagy közös hörgésbe és bóklászásba – akkor lett volna igazán ütős.

Mert így csak az történt, hogy szolgamód követve a TWD stílusát, gyorsan lezavarták a kezdeteket, hogy legyen egy másik csapat, másik helyszínen, akinek menekülnie kell a sétálók elől. Én most nem látok más utat (mert már a nulladik nap rég elmúlt), majd meglátjuk, mi lesz. Addig is, gyenge

70%


"Nem klónsorozat"?! HE Neutral ?! Én el nem tudom képzelni, mi a "bátorság" abban, hogy csinálnak egy kvázi ugyanolyan sorozatot, csak nagy ötletként előbbről dobbantják a sztorit. Azon túl, hogy ez az ötlet tényleg jó, hiszen betöm egy lyukat a TWD világában, amit Rick "28 napja" miatt eddig nem láttunk, de ez egyszer működik, amíg megszaporodnak a zombik, és onnantól puff! A világ szabályai nem változtak, de még az embertípusok sem, legfeljebb azokat tudják máshogy kombinálni, másféle drámai helyzetbe beleírni, így a második évadra "klónsorozat" lesz, mert nem tud más lenni, hacsak nem összehoznak egy mindenki mindenkivel zombis Grace klinikát a TWD világában. Na, az bátorság lenne Razz , nem az, hogy csinálok egy társsorozatot, amihez még pluszban csatolok egy rövid websorozatot (TWD: Flight 462), ami a majdani második évadot vezeti fel ezzel a kedvcsinálóval.

Jó és elég lesz nekem spin-offnak a már megénekelt játékváltozat két évada Lee-vel és Clementine-nal meg a többiekkel.

Köszi no1 .
.
Vissza az elejére Go down
R2-D2
Admin
R2-D2


Hozzászólások száma : 4535
Join date : 2012. Oct. 03.
Tartózkodási hely : Szombathely

R2-D2 írásai 2.0 - Page 32 Empty
TémanyitásTárgy: Re: R2-D2 írásai 2.0   R2-D2 írásai 2.0 - Page 32 EmptySzomb. Okt. 10, 2015 9:04 pm

Niwrok írta:

Fear the Walking Dead S1


"Nem klónsorozat"?! HE  Neutral ?! Én el nem tudom képzelni, mi a "bátorság" abban, hogy csinálnak egy kvázi ugyanolyan sorozatot, csak nagy ötletként előbbről dobbantják a sztorit.


Jó és elég lesz nekem spin-offnak a már megénekelt játékváltozat két évada Lee-vel és Clementine-nal meg a többiekkel.

Köszi  no1   .
.

A sorozatjunkie-ról vettem. Van, akinek tetszett, s akik állítólag sorozatszakértők, TV-ben szereplő véleményformálók... Rolling Eyes


.


A hozzászólást R2-D2 összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szer. Márc. 06, 2019 8:03 pm-kor.
Vissza az elejére Go down
Niwrok
Admin
Niwrok


Hozzászólások száma : 3578
Join date : 2012. Oct. 06.

R2-D2 írásai 2.0 - Page 32 Empty
TémanyitásTárgy: Re: R2-D2 írásai 2.0   R2-D2 írásai 2.0 - Page 32 EmptySzomb. Okt. 10, 2015 9:17 pm

R2-D2 írta:
Niwrok írta:

Fear the Walking Dead S1

"Nem klónsorozat"?! HE  Neutral ?! Én el nem tudom képzelni, mi a "bátorság" abban, hogy csinálnak egy kvázi ugyanolyan sorozatot, csak nagy ötletként előbbről dobbantják a sztorit.


A sorozatjunkie-ról vettem. Van, akinek tetszett, s akik állítólag sorozatszakértők, TV-ben szereplő véleményformálók... Rolling Eyes


Elolvastam, de így még annyira sem értem, hogy honnan jönnek az ilyen szövegek, hogy "kockáztatták az alacsonyabb nézettséget"... Mert én látatlanban annyit látok ebből, hogy lehet akármennyire is más a koncepció, a cím miatt eleve az fog odaülni elé, aki TWD-rajongó, de minimum zombi-rajongó, és akkor valószínűleg az előbbi is, tehát ugyanazokra a nézőkre számíthat, de azokra szinte biztosan, akikre a TWD. Akik legfeljebb majd utólag elkívánják valahova a "koncepciót", ha az annyira nem jön be nekik. De egy ilyen cím elé ("Féld a sétáló halottakat!") nincs az a hülye, aki úgy ülne le TWD-szűzként, hogy "Na, ez vajon miről fog szólni?".

Tőlem nyugodtan szakérthetnek a tévében, de ez a megnyilvánulásuk nekem  faceplam  és  hihihi ... Smile
.
Vissza az elejére Go down
R2-D2
Admin
R2-D2


Hozzászólások száma : 4535
Join date : 2012. Oct. 03.
Tartózkodási hely : Szombathely

R2-D2 írásai 2.0 - Page 32 Empty
TémanyitásTárgy: Kötéltánc   R2-D2 írásai 2.0 - Page 32 EmptyHétf. Okt. 12, 2015 9:56 pm

.



Kötéltánc




Philippe Petit francia kötéltáncos. 1974. augusztus 7-én egy 200 kilogrammos acélkábelen egyensúlyozott a Világkereskedelmi Központ ikertornyai között. Az illegálisan szervezett mutatvány 45 percig tartott, és felkeltette a világsajtó figyelmét.” – áll a magyar wikipédia e szócikkénél található anyag első bekezdésében. Magyarul sokkal többet sajna nem is tudunk meg ennek a nem mindennapi embernek az életéről, így a kíváncsiak jobban járnak, ha az angol wikit bújják (ez a hatékonyabb) – vagy nemes egyszerűséggel beülnek a Kötéltáncra. Utóbbi kétségkívül szórakoztatóbb, egy lenyűgöző látványvilágú életrajzi film, amiben azonban sajnos a látványon kívül nem nagyon lehet semmibe kapaszkodni.

Én egyébként úgy ültem be rá, hogy annyit tudtam róla, miszerint volt egy bolond, aki 400 méter magasan egyensúlyozott egy drótkötélen. Az első hallásra egyértelmű, hogy a faszi nem volt tériszonyos (de teljesen komplett sem), viszont egészen a film végéig meg voltam róla győződve, hogy minimum biztosítókötelet használt… hát nem. Így a film előtt természetesen azt sem tudtam, hogy túléli-e a próbálkozást, sőt, akkor még sokkal valószerűbbnek tartottam, hogy egy drámára vettem jegyet: nagyobb eséllyel azért az ilyen témájú mozikban inkább emléket állítanak egy figurának, mintsem egy még élő figura dicshimnuszát zengjék. Végül is… ha jól belegondolok, a Kötéltánc sem elsősorban Petit nagyságát fényezi (ahhoz meglehetősen felületes), hanem elsősorban magának a MUTATVÁNYNAK állít emléket, ezzel egyidejűleg meg természetesen az Ikertornyoknak. Megkockáztatom, ez a film soha nem készült volna el, ha nem lett volna 9.11, a mozi élő karakterei mellett a megboldogult WTC egyenrangú szereplője a filmnek. A finálé kicsit giccses, kicsit negédes záróképe valahogy nem is illik ehhez az optimista filmhez – viszont még mindig jobb, mint ha a repülők becsapódásával zártunk volna. Tényleg, Petitnek milyen érzés lehetett látni az épületek leomlását?? Az egyetlen emberként, aki drótkötélen mászkált közöttük?

Viszont az a helyzet, hogy koncepciójában el van baszarintva az egész. Miután maga Petit (Joseph Gordon-Levitt – aki amúgy Nolan házikedvence) narrációjával kezdődik a film, aki fenn áll a Szabadság-szobor tetején és a MÚLTRÓL beszél, rögtön eldőlt, hogy a főszereplőért egyetlen pillanatig nem kell majd izgulnunk. Eldőlt, hogy itt bizony nem lesz tragédia, itt a film csúcspontjának szánt jelenetben semmi megrázó nem fog történni, maga a Kötéltánc sikeres lesz. Ezzel a nyitójelenettel számomra kivették a filmből a legfontosabb összetevőt, nevezetesen azt, hogy azonosulni tudjak a legfőbb karakterrel, hogy együtt tudjam végigjárni vele küzdelmes útját, s hogy vele együtt érjem el a megdicsőülés katarzisát. Így, hogy az első percben kvázi közölték velem a végeredményt, hirtelen kívülálló lettem, Petit nagy álma pedig szimplán egy eseménysor lett, minden érzelmi kötődés nélkül. Amúgy… csak halkan jegyzem meg, nem csak hogy Petithez nem lehet kötődni, de a többiekhez sem: ahogy haladunk előre a sztoriban, úgy válik nyilvánvalóvá, hogy ez nem Petit filmje, hanem a WTC-é és magáé a kötéltáncé.

Szóval azzal kezdünk, hogy Petit emlékeiben elvisz minket a múltjába, hogy azért nagyjából képben legyünk, ki is ő és hogyan is kerül majd föl olyan magasra. A film ezen szakaszának kellene kapcsot biztosítani a néző és a főszereplő(k) között, valahol itt kéne megalapozni azt a szimpátiát, ami elvisz a történet végéig, azonban ez a legnagyobb sajnálatomra elmarad. A szenzációs képi világ (kamerabeállítás + 3D együtt) mellett hihetetlenül üres és semmitmondó minden: Petit gyerekkora, kezdeti sikere és bukdácsolása, minden. Semmi esemény nincs kifejtve, kidolgozva az életéből, olyan, mint egy fényképalbum, totál látszik, mi lesz majd a fontos: a Mutatvány. Pedig magam részéről a Notre Dame-i sétát épp oly fontosnak gondolom, de az lóhalálában le volt zavarva. Gyorsan ugrálunk néhány fontosabbnak tartott eseményre – nem hiába, Petit élete azért nem egy kalandregény –, mígnem elérkezünk New Yorkba. A „cinkostársakról” jóformán semmit nem tudunk, konkrétan a matematikus csapatba kerülése kimondottan röhejes lett, de pl. a drogos srác és barátja is komikus. Így viszont az egész lóg a levegőben (szó szerint  Laughing ), sokakkal ellentétben nekem pl. Petit kiborulása is totál életszerűtlen volt. De legalábbis megalapozatlan.

Kicsit több, mint egy órás felvezetés után mindezek kövekeztében sajnos egy csapatnyi idegen emberrel jutunk aztán föl az ikertornyokba, a közel 40 perces végjátékra, a film kimondottan központi eseményére, a grand fináléra. Dicséretes, hogy az alkotók próbálták a valóságot minél jobban megfogni, reprodukálni a hajdani eseményeket, hisz az eredeti Séta is kb. eddig tartott – viszont számomra a legtöbb buktató talán pont ennek kapcsán került elő. A drótköteles mutatványt engedelmetekkel két oldalról közelíteném meg, aztán mindenki a szíve szerint választhat, melyiknek ad prioritást a végítéletben. Az első, a pozitív nézőpont szerint egyszerűen lenyűgöző az egész. 3D talán még sosem működött ennyire meggyőzően, Zemeckis annak ellenére pofátlanul képes játszani a feszültséggel, hogy tudjuk, nem lehet Petitnek semmi baja. A korábban elhintett, két-három veszélyt magában hordozó esemény, mondat képben tartása valódi izgalmat képes generálni (ennek negatívuma is van, de az a következő bekezdés témája), miközben a kötélről lenézve a szédítő mélység önmagában halálos fenyegetést jelent. Az egész olyan jól van fényképezve, olyan zseniálisan használják a teret és a 3D-t, hogy szinte úgy érezzük, mindjárt lezuhanunk 400 méterről. Le, a nézőközönség elé, egyfajta kétes jutalom gyanánt. Az utóbbi idők leglátványosabb szekvenciája ez a 40 perc, minden dicshimnusz jogos, ami ezzel kapcsolatban megjelent, a 3D hatás miatt pedig a tériszonyosok valóban kényelmetlenül érezhetik magukat.

Ehhez szorosan kapcsolódik a negatív megvilágításom is. Kérem szépen, amíg nem olvastam utána, és nem győződtem meg róla néhány eredeti fényképen, hogy ez TÉNYLEG MEGTÖRTÉNT, hogy ez az ember tényleg fenn mászkált ott a magasban, nem is hittem el az egészet. Először is az nem ment ki a fejemből, hogy nincs szél. Nekem volt szerencsém már 70-80-90 méter magasan körhintázni és vidámparkozni, s már ott is veszett szél tud lenni – nos, Petitnek vagy kurva nagy szerencséje volt és aznap az épp föléje röpülő madár fingja volt a legerősebb szellentés a környéken (ezt azért kétlem), vagy pedig az alkotók egyszerűen semmibe vették a természet szabályait. Petitnek épp hogy csak borzolgatja a haját némi enyhe fuvallat, pedig ott fönn biztos más volt a helyzet. A helikopter meg… nos, az végképp gáz. Az egy dolog, hogy valóban ment oda egy ilyen jármű akkoriban, de ha tényleg ilyen közel ment volna hozzá, mint itt, a légáramlat úgy levitte volna a faszit a drótról, mint a pinty. Értem, hogy a filmes nyelvezetben több dolgot fel kell turbózni a hatás kedvéért, de nem mindig szerencsés ezt a hitelesség rovására tenni. Ráadásul (ld. előző bekezdés) Zemeckis a film során több olyan elemet is elrejt, aminek aztán az égvilágon semmi szerepe nem lesz a végjátékban… és ez bosszantott. Vártam, készültem rá, de nem történt semmi, így viszont teljesen feleslegesnek és hatásvadásznak érzem a korábbi, ide ható jeleneteket. S végül, Petit állítólag azért jött le a drótról, mert elkezdett esni az eső – na, ezt miért is kellett kihagyni?

Meglehetősen vegyes érzésekkel keltem föl a székből. A látvány, a magasság, a Séta magával ragadott, de a realitás némiképp szabad átértelmezése, annak „filmizálása” a karakterek szürkesége, az események kiszámíthatósága bizony kételyeket hagyott bennem. Valahogy dramaturgiailag nem állt össze az egész, kár volt tudni a végét, kár volt meg nem történő eseményekre váratni a nézőt. Ugyanakkor maximális tiszteletem ennek a Petitnek, nem semmi mutatványt vitt véghez – erre, így játékfilmet fűzni viszont nem feltétlenül volt jó ötlet. Erre elég a korábban Oscarral díjazott  Ember a magasban  című dokumentumfilm. Az viszont megsüvegelendő, hogy Joseph Gordon-Levitt, felkészülve a szerepére, több hetet töltött Petit-vel, s a végén maga is tudott dróton járni. Fel biztos nem menne, de elismerésem az ilyen színészek felé, akik mindent megtesznek az autentikusságért. Meg hát ugye… most már hova is menne fel…




70%



.


A hozzászólást R2-D2 összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szer. Márc. 06, 2019 8:05 pm-kor.
Vissza az elejére Go down
Niwrok
Admin
Niwrok


Hozzászólások száma : 3578
Join date : 2012. Oct. 06.

R2-D2 írásai 2.0 - Page 32 Empty
TémanyitásTárgy: Re: R2-D2 írásai 2.0   R2-D2 írásai 2.0 - Page 32 EmptyKedd Okt. 13, 2015 2:59 pm

R2-D2 írta:

Kötéltánc

Philippe Petit francia kötéltáncos. 1974. augusztus 7-én egy 200 kilogrammos acélkábelen egyensúlyozott a Világkereskedelmi Központ ikertornyai között. Az illegálisan szervezett mutatvány 45 percig tartott, és felkeltette a világsajtó figyelmét.” – áll a magyar wikipédia e szócikkénél található anyag első bekezdésében. Magyarul sokkal többet sajna nem is tudunk meg ennek a nem mindennapi embernek az életéről, így a kíváncsiak jobban járnak, ha az angol wikit bújják (ez a hatékonyabb) – vagy nemes egyszerűséggel beülnek a Kötéltáncra. Utóbbi kétségkívül szórakoztatóbb, egy lenyűgöző látványvilágú életrajzi film, amiben azonban sajnos a látványon kívül nem nagyon lehet semmibe kapaszkodni.

Meglehetősen vegyes érzésekkel keltem föl a székből. A látvány, a magasság, a Séta magával ragadott, de a realitás némiképp szabad átértelmezése, annak „filmizálása” a karakterek szürkesége, az események kiszámíthatósága bizony kételyeket hagyott bennem. Valahogy dramaturgiailag nem állt össze az egész, kár volt tudni a végét, kár volt meg nem történő eseményekre váratni a nézőt. Ugyanakkor maximális tiszteletem ennek a Petitnek, nem semmi mutatványt vitt véghez – erre, így játékfilmet fűzni viszont nem feltétlenül volt jó ötlet. Erre elég a korábban Oscarral díjazott  Ember a magasban  című dokumentumfilm. Az viszont megsüvegelendő, hogy Joseph Gordon-Levitt, felkészülve a szerepére, több hetet töltött Petit-vel, s a végén maga is tudott dróton járni. Fel biztos nem menne, de elismerésem az ilyen színészek felé, akik mindent megtesznek az autentikusságért. Meg hát ugye… most már hova is menne fel…

70%


Mint korrajz vagy mint egy különleges emberi teljesítmény krónikája talán még érdekelt volna (ebből a szempontból még az sem nagyon zavart volna talán, hogy tudom a végét), Gordon-Levittet is nagyon jó színésznek tartom, de nálunk nem vetítik a Kötéltáncot, ezért meg aligha fogok elmenni máshova. Talán itthon majd, de mert a varázsát éppen a hatalmas vászon és annak a mélysége adja... hát, majd ráfogom a tériszonyomra Smile .

A szél kérdése viszont érdekelni kezdett, mert azt tudtam, hogy a másik nagy kötéltáncos, Karl Wallenda éppen egy váratlan légörvénybe halt bele az egyik mutatványa során. Találtam pár cikket, közülük ez azt írja, hogy alig volt szél, csak valami szellő, amit az is erősít, hogy köd volt. És ahogy az összehasonlító képeken látom, ha Petitnek volt ereje és kedve "bohóckodni" a dróton, letérdelni meg ilyenek, akkor olyan nagy baj nem lehetett. Másrészt egy másik cikkben olvastam, hogy függetlenül a sok előzetes számítástól és becsléstől, ami ehhez kell (mert nem csak az a szél számít, ami lelökheti őt a kötélről, hanem az is, ami miatt a tornyok kilenghetnek egymáshoz képest, így elszakítva a drótot; úgy olvastam, ez is benne van a filmben), Petit úgy volt vele, hogy a szél olyan tényező, amit úgysem tud befolyásolni, így a szükségesnél többet törődnie sem szabad vele... vagyis kockáztatott. Így aztán simán benne volt a mutatványban, hogy úgy vakarják fel az aszfaltról... csak hát arról nem csináltak volna filmet nagy valószínűséggel.
.
Vissza az elejére Go down
R2-D2
Admin
R2-D2


Hozzászólások száma : 4535
Join date : 2012. Oct. 03.
Tartózkodási hely : Szombathely

R2-D2 írásai 2.0 - Page 32 Empty
TémanyitásTárgy: Re: R2-D2 írásai 2.0   R2-D2 írásai 2.0 - Page 32 EmptySzer. Okt. 14, 2015 12:03 pm

Niwrok írta:

Kötéltánc

Talán itthon majd, de mert a varázsát éppen a hatalmas vászon és annak a mélysége adja... hát, majd ráfogom a tériszonyomra Smile .


Meggyőződésem, hogy a nagyvászon és a 3D +10-20% ot jelent. Anélkül eléggé sótlan az egész.

De majd vélhetően úgyis megnézed, akkor meglátod.
Vissza az elejére Go down
R2-D2
Admin
R2-D2


Hozzászólások száma : 4535
Join date : 2012. Oct. 03.
Tartózkodási hely : Szombathely

R2-D2 írásai 2.0 - Page 32 Empty
TémanyitásTárgy: Tut S1   R2-D2 írásai 2.0 - Page 32 EmptySzer. Okt. 14, 2015 3:05 pm

.




Tut S1




Na, tegye föl a kezét, aki hallott már a Spike kábeltévé 2015-ös, háromestés minisorozatáról…  Question ...  senki, ugye? Én magam sem tudtam róla semmit, viszont nemrég arzo barátom küldött egy linket, amiben felhívta a figyelmemet rá: az egyiptomi környezet és Ben Kingsley neve pedig önmagában elég volt ahhoz, hogy viszonylag hamar abszolváljam az egészet. S hogy ismét csak elcsodálkozzak, hogy néha milyen jó kis anyagok tűnnek el a süllyesztőben: a Tut ugyanis egy kiváló kis szórakozás, gyakorlatilag egy gigászi ókori kalandfilm három részre vágva, amin ugyan meglátszik a kisebb költségvetés, de a történelmi filmek (és e kor) kedvelői így is maxi értékelni fogják.

Tutanhamon nevét szerintem mindenki ismeri. A Ramszesz mellett az egyik legismertebb fáraónév, s hiába írják róla, hogy történelmi szempontból mérsékelten fontos uralkodó volt – pont a történelem szolgáltatott neki igazságot azzal, hogy övé az egyetlen épségben megmaradt sír, meg talán a legtöbb filmes feldolgozást is az ő nevével követték el. Külön jó és értékes dolog, hogy ilyen film/sorozat után az ember hajlamos kicsit utána olvasgatni a történelemnek, a korábbi felületes információit esetleg pontosítani, elmerülni abban a világban – szembesítve a feldolgozást a valósággal. Nos, az ókori történeteknél (ahogy a Tutnál is) icipicit nehezebb helyzetben vagyunk, ugyanis több ezer év távlatából nehéz állást foglalni a valóság és a fikció mellett: mindenestre én három epizód után úgy érzem, megismertem és megkedveltem Tutanhamont, én elhittem az alkotóknak, hogy amit bemutattak, az akár LEHETETT így is. Nem biztos, hogy így történt, de számomra semmi nem bizonyítja, hogy nem így volt. Az icipicit szegényesebb korrajz ellenére remekül sikerült megragadniuk annak a kornak a lényegét, egy fiatal fáraó szomorú sorsát, aki akár a királyi udvar gyilkos ármányai miatt is meghalhatott (volna), az írók azonban ezúttal egy hősiesebb halállal ajándékozták meg.

Történetünk i.e.1332-ben kezdődik, amikor is egy bizonyos Ehnaton nevű fáraó épp végnapjait éli: szegényemet megmérgezték. A sorozat pedig gyakorlatilag egy büntetéssel, egy lovaskocsi után kötendő kivégzéses jelenettel indul, ami a mérgező megbüntetését szolgálja. Az ember nem is igazán érti, mik voltak a merénylő motivációi, csak így, utána olvasva valószínűsíthető, hogy az akkori reformok nem jöttek be néhány embernek, a fáraó különböző intézkedéseivel bizonyos csoportok tyúkszemére léphetett. E ponton (is) bámulatos hasonlóságot lehet felfedezni a múlt és jelen között, s ismét csak meg lehet állapítani, hogy nincs új a nap alatt. Akkor sem, ha az a nap a piramisokkal ad árnyékot… Szóval az öreg fáraó épp megmurdelni készül, halála előtt pedig megteszi utódjának vér szerinti fiát, az akkor 9 éves Tutanhamont. Még emlékszem gyerekkori tanulmányimból, mennyire jellemző volt akkoriban a „tiszta vér”, a családon belüli házasodás és ezzel a vérfertőzés, így nem lepett meg, hogy idővel Tutanhamon is saját tesójával, Anheszenamonnal volt kénytelen összeházasodni – gyermekáldás azonban csak nem jött össze nekik (talán jobb is). Igen, igen, ő az a bizonyos Anc Su Namun, aki a Múmia első részében is feltűnt és itt is kifejezetten dekoratív megjelenést kapott Sibylla Deen személyében. Szóval ’Tut’ hatalomra kerülésével kezdődik a történet, majd hirtelen ugrunk tíz évet, mikor is a már felnőtt fiút látjuk újra, a kissé tapasztalatlan, de jóindulatú fáraót (Avan Jogia), aki elveszni látszik a királyi udvar hatalmi praktikáiban.

Ugyanis míg ő felnőtt – sajnos ez teljesen kimaradt a történetből – Egyiptomot tanácsadói irányították, mindenekelőtt egy bizonyos Ay vezír (Ben Kingsley) és egy bizonyos Horemheb tábornok (Nonso Anozie) személyében. Tutanhamon ekkor kezdi felfedezni hatalmát, megérezni hivatása súlyát, ami természetesen nem maradhat konfliktus nélkül: a korábbi „jólelkű” tanácsadói egyre nagyobb aggodalommal figyelik saját pozícióvesztésüket és az ifjú király szemének felnyílását. Ráadásul – nem tudom, az írók olvastak-e magyar népmeséket, vagy saját ötlet volt – Tutanhamont kiviszik álruhában a nép közé, hogy jobban megismerje alattvalóit, és egy hűséges szolgálót is találjon. A vezír és a tábornok arra azért nem vetemedne, hogy nyíltan szembeszálljon a fáraóval, de a háttérben kegyetlen játszmák mennek: ebben az aspektusában az egész Tut kísértetiesen hasonlít a Trónok harcához, vagy a Rómához, gyakorlatilag nem szól másról, mint a hatalom megszerzéséről és annak birtoklásáról. Különösen Ay vezír szerepe emlékeztet Lord Varys/Kisujj ténykedésére, Ben Kingsley zseniálisan hozza a kétszínű tanácsadó figuráját.

Persze nem lenne az igazi az egész, ha nem lenne benne női „csata” – elvégre egy ilyen történelmi sorozatnál a háttérben áskálódó női karakterek legalább akkora súlyt kapnak, mint a főszereplő férfiak. Itt sincs másképp, a fáraó testvére/felesége mellé bejön a képbe egy Suhad nevű gyönyörűség (Kylie Bunbury – Éva a Búra alattból), aki épp kiütni készül a királynői trónról Anc Su Namunt, a kettejük gyilkos párharca adja a minisorozat egyik külön pikantériáját. A történelmet ismerőknek persze nem újdonság a párharc kimenetele, viszont nagy tisztelet az íróknak, hogy képesek voltak ezt a konfliktust hitelesen és izgalmasan tálalni, sőt, egy bizonyos pont után hitelesen csavarni rajta egyet. S ha már konfliktus, feltétlenül ki kell emeljem Tutanhamon és a papság évadon átívelő, véres konfliktusát: nekem talán ez tetszett a legjobban az egészből. Egyrészt biztos azért, mert az Amun nevű főpapot a Da Vinci démonai Törökje, Alexander Sidding játssza (bírom, mikor ilyen kedvencek tűnnek fel jobbra-balra a filmvilágban), másrészt viszont egyértelműen azért, mert Tutanhamon szembeszállt a papsággal. Az első perctől kezdve szimpatikus volt a srác, de ahogy Amunnal egyre inkább beszélt, ahogy megtagadta az isteneket, ahogy ragaszkodott sajátjaihoz, az nagyon tetszett. Még akkor is, hogy ha viselkedésében egyértelműen benn volt az önimádat, a saját magát istenné tevés gondolata is. De hát az ember pont ilyennek képzel el egy fáraót, nem? Ahogy népe is…ráadásul egy rossz szava sem lehet rá senkinek, különösképp nem a főpapnak, aki maga az istenség, Amun nevét viselte, aki maga volt az istenek szócsöve…

Nagy öröm, hogy a kisebb költségvetés nem hatott ki sem a castingra, sem a remek forgatókönyvre: minden szereplő hiteles, érdekes és talán történelmileg is megállja a helyét (egyedül a főpapról nem találtam konkrétan semmit), a sztori vezetése pedig kategóriájában hibátlan. Nem véletlen a Hatalom-Árulás-Végzet alcímtrió sem, nagyon jól felépített íve van az egész sztorinak. Bizonyos részeken meglepően véres, a csatajeleneteken nem spóroltak, az egész sorozat kinézete összességében nagyon rendben van. Két apróság talán, ami zavaró volt: az egyik a színészek szinte már nevetségessé sminkelése. Oké, értem én, hogy ez is az egyiptomi „díszlet” része, de Ay vezír és Amun főpap is inkább tűnt ezzel a szemfestéssel egy olcsó buzinak a sarki melegbárból, mint befolyásos szereplőnek. Hozzájuk képest Tutanhamon és Ans Su Namun meglepően visszafogott dekort kapott… a másik apróság, ami kicsit kizökkentett az a néha bizony költséghatékony díszlet volt. Különösen a külső felvételeknél lehetett érezni, a Múmia második részének CGI-parádéja tök jót tett volna e sorozat látványvilágának.

Aztán nagyjából ennyi a negatívum. Minőségében, összerakottságában, érdekességében, színészeiben gyakorlatilag a legjobbak között van a helye, sajnálom, hogy nem kapott nagyobb nyilvánosságot. A papokkal dacoló fáraó meg új kedvencem lett az ókori Egyiptomból.  Twisted Evil






80%



.


A hozzászólást R2-D2 összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szer. Márc. 06, 2019 8:06 pm-kor.
Vissza az elejére Go down
Niwrok
Admin
Niwrok


Hozzászólások száma : 3578
Join date : 2012. Oct. 06.

R2-D2 írásai 2.0 - Page 32 Empty
TémanyitásTárgy: Re: R2-D2 írásai 2.0   R2-D2 írásai 2.0 - Page 32 EmptySzer. Okt. 14, 2015 11:27 pm

R2-D2 írta:

Tut S1

Na, tegye föl a kezét, aki hallott már a Spike kábeltévé 2015-ös, háromestés minisorozatáról…  Question ...  senki, ugye? Én magam sem tudtam róla semmit, viszont nemrég arzo barátom küldött egy linket, amiben felhívta a figyelmemet rá: az egyiptomi környezet és Ben Kingsley neve pedig önmagában elég volt ahhoz, hogy viszonylag hamar abszolváljam az egészet. S hogy ismét csak elcsodálkozzak, hogy néha milyen jó kis anyagok tűnnek el a süllyesztőben: a Tut ugyanis egy kiváló kis szórakozás, gyakorlatilag egy gigászi ókori kalandfilm három részre vágva, amin ugyan meglátszik a kisebb költségvetés, de a történelmi filmek (és e kor) kedvelői így is maxi értékelni fogják.

Minőségében, összerakottságában, érdekességében, színészeiben gyakorlatilag a legjobbak között van a helye, sajnálom, hogy nem kapott nagyobb nyilvánosságot. A papokkal dacoló fáraó meg új kedvencem lett az ókori Egyiptomból.  Twisted Evil

80%


"Akkor már mindent értek..." Very Happy

Látom, hogy csak 3x2 óra, de Egyiptom túlságosan kiesik az érdeklődési körömből (túl nagy a forróság ott Smile ...), Ben Kingsley-t meg bármennyire is sikk nagyra tartani az Oscarja miatt, az utóbbi években semmi emlékezetest nem láttam tőle, cserébe viszont kényszeresen osztják rá mindenféle egyiptomiak és arabok szerepét.

Mondtad, hogy el sem hinném, miket fogsz mostanában nézni, a felkészítés ellenére is megleptél ezzel, jó volt olvasni, de ez valószínűleg nem az én sorozatom... legfeljebb majd egy "ásatáson" rábukkanok Smile .
.
Vissza az elejére Go down
R2-D2
Admin
R2-D2


Hozzászólások száma : 4535
Join date : 2012. Oct. 03.
Tartózkodási hely : Szombathely

R2-D2 írásai 2.0 - Page 32 Empty
TémanyitásTárgy: Re: R2-D2 írásai 2.0   R2-D2 írásai 2.0 - Page 32 EmptySzer. Okt. 14, 2015 11:38 pm

Niwrok írta:

Tut S1
"Akkor már mindent értek..." Very Happy

Twisted Evil Twisted Evil Twisted Evil Twisted Evil

Niwrok írta:

Látom, hogy csak 3x2 óra...

3x80 perc... tongue
Vissza az elejére Go down
R2-D2
Admin
R2-D2


Hozzászólások száma : 4535
Join date : 2012. Oct. 03.
Tartózkodási hely : Szombathely

R2-D2 írásai 2.0 - Page 32 Empty
TémanyitásTárgy: Bíborhegy   R2-D2 írásai 2.0 - Page 32 EmptySzer. Okt. 21, 2015 1:24 am

.




Bíborhegy




Annak ellenére, hogy mr. Del Toro az utóbbi időben a The Strainnel alaposan lerombolta nálam korábbi nimbuszát, fene nagy jóindulatomban betudtam az egészet az ismeretlen terep (sorozat) által okozott kihívásoknak, amit – mindenekelőtt íróként – kissé nehezebben vett. Arra gondoltam, a korábbi mozifilmjei csak nyújtanak némi garanciát arra, hogy az aktuális próbálkozás a nagyvásznon ismét csak jól fog elsülni, hisz az ígéretek szerint ugyebár az egyedi vizualitású rendező visszatérhetett ahhoz a világhoz, amiben eddig is oly szívesen merült el: a horrorhoz. Épp ezért meglehetősen szomorúan vettem tudomásul, hogy a Bíborhegy egy újabb írói csőd részéről, amiben ugyan a képi világban, a hangulatban valamit valóban sikeresen megidézett hajdani fénykorából – ámde a többi… nos, az egy rakás idiótaság. És klisé.

A történetünk kezdetén egy fiatal lány épp arról mesél a kedves nézőnek, hogy azzal a különleges képességekkel rendelkezik, miszerint látja a szellemeket. Anyja halála után ugyanis – egy kifejezetten jó szcéna keretében – találkozik annak szellemével, aki próbálja megóvni őt valamitől, amit a kislány nem is igazán ért még akkor: a Bíborhegytől. Ígéretes felütés, egy jó kis kísértethistória alap, már pont kezdetem örülni neki, hogy talán egy Fekete ruhás nő-szerű horrorba csöppentem, de aztán ugrunk 14 évet és minden feledésbe merül… olyannyira, hogy az elkövetkezendő közel 50 percben az égvilágon semmi ne történjen. Na, jó, ez talán kissé túlzó, de semmi horrorszerű, semmi "deltorós" – egy XX. század elejei amerikai romantikus történet bontakozik ki a vásznon. Edith, a kislány (Mia Wasikowska) épp íróként próbál boldogulni, kísértethistóriáját azonban nem fogadják túl nagy lelkesedéssel, részben mert a női írókat akkoriban még nem értékelték (hol volt még Stephanie Meyer vagy J.K Rowling vagy E.L. James  tongue  ), no meg hogy is néz ki egy romantikus szál nélküli könyv… Pedig aztán Edith minden, csak nem romantikus, így rajtunk kívül talán még ő is meglehetősen furán érzi magát, hogy a városba látogató Thomas Sharpe (Tom „Loki” Hiddleston) iránt egyre gyengédebb érzelmeket érez. A mozi első órája gyakorlatilag a nagyváros sártengerében bimbódzó szerelem története, ahol mi nézők, és a lány apja érzi egyedül, hogy valami nincs rendben a megnyerő modorú angol fiatalemberrel.

A szerelem azonban nem ismer határokat, Edith és Thomas pedig egy drámai esemény után Angliába költözik – és végre elkezdődik a film… az 50-ik percben. Edith egy Allerdale Hall nevű birtokra kerül, ahol minden a lehető legfurcsább – és egyben a legidiótább is, de erről később – ahol aztán hamarosan rá kell jönnie, hogy újdonsült férjének a testvére, Lucille (Jessica Chastain) minden, csak nem bájos sógornő. Végre előkerülnek a szellemek, akik szokás szerint egyértelműen közölni akarnak valamit Edithtel, (hogy 14 évig hol a francban voltak, az nem derül ki), s aki természetesen elkezd kutakodni a kastélyszerű házban, ahova beesik a hó (  faceplam  ). Fura mód persze mindig sikerül neki olyan helyeken járni, hogy soha senkinek nem tűnik föl, fura mód az egész kibaszott kastélyban, aminek a falából!!!   Shocked   piros agyag folyik, nincs egy darab személyzet sem, de legfurább az mérhetetlen naivság, amivel ő ezt az egészet kezeli. A történet csavarjairól nem is igazán akarok szót ejteni, gyakorlatilag minden egyes fordulat messziről látható előre, a logikus következtetést csupán néhány piros főzőüstben úszkáló hulla zavarhatja meg: igazából sem a Sharpe pár célja, sem annak eszköze, sem pedig a szerelem erejére épített csattanó nem okozhat meglepetést. A meglepetések olyan bosszantóan bárgyú eseményekre korlátozódnak, mikor is némely (gyakorlatilag az összes) főszereplő különféle mélységű szúrt, vágott, törött sebekkel szinte The Raid-i  Mad  magasságokban járva éli tovább vígan az életét, sőt, ereje teljében harcol tovább. Számomra ez néha már röhejessé vált, s csak tetézte az amúgy is létező sületlenségeket.

A mozi első fele úgy szar, ahogy van. Egy darab anyuszellem (ami akár az Insidiousból is átruccanhatott volna), meg egy darab fej által összetört porcelán mosdókagyló (vagy fordítva, nézőpont kérdése) jelenti az adrenalint. A második szakasz ettől még lehetne jó, de amikor belépek egy házba, aminek a lépcsőházába esik be a hó, de a szereplők képesek hálóingben mászkálni, és a bejárati ajtót is azért betetszik, aminek a falaiból piros trutyi folyik és a picéjében valami okból 6-8 db főzőüst van ezzel a piros trutyival, elhúztam a számat. A történet önmagában amúgy is értékelhetetlen, a lehető legnagyobb hollywoodi paneleket rakja egymás után. De ami a legeslegnagyobb baj: köze nincs a horrorhoz. Legjobb esetben egy gótikus thriller, aminek fő szálai a két főszereplő közti (végzetes) románc, no meg a gonosz terv leleplezése. A szellemvilág jóformán teljesen hanyagolva van, Edith narrációjának gyakorlatilag nulla a jelentősége: ami szellem mozog benne, azok megjelenítése meg kimondottan kínos és nevetséges. Félelem és borzongás helyett inkább sóhaj és elfojtott nevetés bukik ki az emberből, mikor meglátja a mozgásban TWD zombijaihoz hasonlító, kinézetben pedig egy emberi test izomzatát utánzó figurákat.

E pillanatban el is érkeztünk ahhoz, amit azért első nézéskor magam is a film pozitívumának gondoltam: a látványvilághoz. A "deltorós" látványvilághoz. Na kérem, senki ne várjon se a Hellboyhoz esetleg a Faunhoz hasonló szörnyparádét, se az Ördöggerinc csontig hatoló parás hangulatát… egy színes, bohókás, helyenként kifejezetten hangulatos képi világot igen. Nem mintha eredetiségétől térdre kellene borulni, de az első szakasz századelejei Amerikája a színes városképpel és divattal is jól néz ki, de önmagában a kastély kinézetével sincs. Sőt, a terek, szobák, díszletek, apróságok a falakon, az egész hangulata rendben van – csupán a hangulatot alátámasztó események, történések ökörségek. Konkrétan: jól néz ki a falakból bugyogó piros lé, de sem logikája, sem dramaturgiája nincs… Mindezekből következik, hogy a Bíborhegy annyira a látványával sem képes ámulatba ejteni, ilyet és ennél jobbat is láttunk már: talán szerencsésebb lett volna egy stílusirányt határozottan végig vinni, nem ilyen vegyes felvágottat csinálni.

Egy dolog, amit viszont feltétlenül ki kell emelnem: a színészek. Egészen pontosan Jessica Chastain. Ő az, aki hozzáadott értékként ébren tartja a nézőt, a fekete hajával, abban a ruhában sokszor a Boszorkányvadászos Gemma Artertont véltem felfedezni. Jessica szinte lubickol szerepében, láthatólag élvezi, hogy gonoszt játszhat (megjegyzem, azért láttunk már ennél sokkal-sokkal gonoszabb főhősnőket is), minden bizonnyal jól esett neki kicsit lejönni a világűrből. Lokitól kicsit fura volt ugyan ez a szerep – ő nekem mindig is csak Loki marad -, de tény, hogy önmagában a lényében, személyiségében magában hordozza mindazt, ami ehhez az elegáns (nak látszó) úrhoz kell . Valahogy megvan ez a bárós kiállása – nem tudok rá jobb szót. Edith kifejezetten nem tetszett, sem a karaktere, sem a színésznő munkája, viszont két mellékszereplő láttán széles vigyora görbült a szám: az gondolom nem meglepetés, hogy a SoA Jax Tellerének, az itt egy orvost játszó Charlie Hunnamnak mennyire örültem, viszont bónusznak Edith apját az Odaát Bobby Singerje, Jim Beaver játszotta. Király.

Maga a Bíborhegy viszont nem annyira az. Egy a sok közül, egy azon tipikus filmek közül, amik igazából semmit nem nyújtanak. Az ember megnézi őket, de – mint pl. most nekem is – három nappal később már gondolkodni kell, mit látott. Igazán emlékezetes pillanat nélküli, egyszer nézős – ámde talán nem bosszantó darab. Ezért is kár.




70%




.


A hozzászólást R2-D2 összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szer. Márc. 06, 2019 8:10 pm-kor.
Vissza az elejére Go down
Ajánlott tartalom





R2-D2 írásai 2.0 - Page 32 Empty
TémanyitásTárgy: Re: R2-D2 írásai 2.0   R2-D2 írásai 2.0 - Page 32 Empty

Vissza az elejére Go down
 
R2-D2 írásai 2.0
Vissza az elejére 
32 / 67 oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1 ... 17 ... 31, 32, 33 ... 49 ... 67  Next
 Similar topics
-
» R2-D2 írásai 1.0
» R2-D2 írásai 3.0
» R2-D2 írásai 4.0
» Niwrok írásai 2.0
» Niwrok írásai 1.0

Engedélyek ebben a fórumban:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Filmfórum :: Filmek, sorozatok világa :: Kritikák, filmes gondolatok-
Ugrás: