R2-D2 írásai 2.0

.





A beavatott





Szégyen, nem szégyen, nekem az utóbbi idők ún. young adult irányvonala kimondottan bejött. Semmi okom nincs mentegetőzni, épp melyik közutálatnak örvendő mozi miért is tetszik, nem is áll szándékomban túlságosan az okokat keresni – az mindenesetre tény, hogy többek között ez a film sem váltott ki belőlem nagy ellenszenvet már egy évvel ezelőtt sem. Sőt, a tegnap éjjeli ismétlést kifejezetten élveztem, az A beavatott másodjára még jobban is tetszett, mint elsőre – csupán csak majd arra kell vigyáznom, nehogy később összekeverjem rengeteg hasonszőrű film hasonló karaktereit és cselekményét.  

A legnagyobb negatívum (először még számomra is az volt), hogy az ilyen filmek nézése közben óhatatlanul előjön az érzés, hogy a mozi bizonyos elemeit már láttuk máshol, korábban. Ahogy az akár A beavatottnál is: többek között a történet elejei kiválasztósdi pl. kísértetiesen hasonlít a Harry Potter csoportválasztására, csak itt nem a süveg választ, hanem a delikvens. Viszont az a helyzet, hogy míg idáig eljutunk, addigra én már totál elmerültem a filmben, a felütés képei azzal a hajóval a szántóföldön, az egész gigászi fallal, a disztópikus világképpel nekem iszonyat bejöttek. Ahogy a kamera beúszik a jövőbeli Chicago falai közé, ahogy a narrációval bemutatja a háború utáni civilizációt, ahogy képzelt kasztrendszer közösségeibe rövid betekintést kapunk, az tök jó volt. Aztán ezt az érzést érdemben már nem is tudta befolyásolni gyakorlatilag semmi, hiába suttogta a fülembe a kisördög, hogy ezt már láttad, egyszerűen nem érdekelt. Két órára sikerült középiskolássá válni ismét és maradéktalanul elmerülni a jövő egy újabb víziójában.

Ahol is épp egy kiválasztási ceremónia zajlik, ahol is (talán) a bizonyos kort elért fiúknak és lányoknak csoportokba kell tagozódniuk. A sztoriban Beatrice (Shailene Woodley) történetét követjük, aki családi vonalon az Önfeláldozók kasztba kellene, hogy kerüljön, de az előzetes teszt bizonytalansága és belső indíttatása után ő a Bátrak csoportját választja. Egyébként érdemes picit elgondolkodni a pszichológai személyiségek mentén létrehozott jövőbeli csoportszerkezeten is, egyrészt azon, mennyire is fedi le ez a civilizáció nagy részét, illetve mennyire is lehet(ne) erre a békét építeni. Szóval Beatrice bátornak áll, bekerül egy olyan közösségbe, ahonnan fizikai teljesítménye alapján rendesen kilóg: a film nagy része nem más, mint egy katonai kiképzőtábor tiniköntösbe öltöztetve. Nekem nagyon tetszett ez az egész közösség, az őrültségeik, a végtelen lazaságuk, ahogy az elején berobbannak a képbe, majd a versenyhelyzet, amiket produkáltak a bázisukon. Kellően izgalmas és feszült küzdelmek, néha kissé ugyan nagyvonalúan, de némi drámával megspékelve jól érzékeltetik a továbbjutás iránti hajszát. Aztán – ifjú nézők számára némileg talán még meglepő fordulattal –, az egészből a szokásos hatalmi harc bontakozik ki, mikor is az egyik csoport, a Műveltek, át akarják venni az irányítást az Önfeláldozóktól: vezetőjük, Jeannie pedig kicsit beteges megrögzöttségből, a szokásos „csupán jót akarok” indíttatásból a szokásos diktatúra kialakításán fáradozik. Érdekes egyébként, az A beavatott mennyire is nem orwelli az elején, s mennyire is azzá válik majdnem a végére – természetesen Triss lesz majd az a Kiválasztott, akinek feladata megakadályozni ezt. Jó kis akciódús finálé bontakozik ki, ami egyidejűleg hiteles és drámai is, egy évvel a bemutató után pedig szerencsére nem kell azon bosszankodnunk, hogy ez is egy félbehagyott történet lesz. Ahogy egyébként ennek vége lett, a második rész egészen ígéretes dolgokat rejthet: egyrészt a menekülés folyamatos izgalmát, másrészt meg új csoportok bevonását a történetbe. De engem még mindig nagyon izgatna a világ is, a Chicagón kívüli világ. Este megtudom.

Nagyon tetszettek a lány – a Beatriceből (Nagy Fero, rulez!   ) lett Triss – közvetlen környezetében feltűnő figurák, barátok és ellenségek egyaránt. Egyrészt ugyebár Christine (Zoé Kravitz, Lenny Kravitz lánya), aki már az elején őszinteségével levett a lábamról, aztán itt van a Spartacusban borzasztóan megkedvelt Jai Courtney, Eric, mint negatív szereplő karakterében. A Róma Titus Pullója (Ray Stevenson), a Whiplash dobos sráca, Miles Teller, a legutóbb a Nyárutóban megcsodált- de itt csodásabban kinéző - Kate Winslet mellett itt van Triss anyjának szerepében az az Ashley Judd, akinek valami igéző kisugárzása van felém…    A csúcs azonban egyértelműen az a Négyes, alias Theo James, aki kiköpött mása német színész kedvencemnek, Moritz Bleibtreu-nek. Egyszerűen az egész film színészgárdája csupa olyan figura, akiket valahol, valamikor már megszerettem, így ezúttal a szokásos sztereotípiám fordított irányba sült el: a szeretem színészek ezúttal szeretem filmet eredményeztek (ld. még a Harag) – akkor is, ha racionálisan tisztában vagyok az A beavatott gyengeségeivel.

Mert valóban rengeteg klisé köszön vissza a vászonról, a kötelező szerelmi szál természetesen nem hiányozhat, ami ráadásul megint a mester és tanítványa viszonyból alakul ki. Minden bizonnyal láttunk már eredetibb disztópikus világképet is, itt az elpusztult világban sarjadzó új élet a háttérismeretek hiánya miatt valóban lóg kicsit a levegőben. Az is tény, hogy a Bátrak táborában töltött idő, a versengés sem rejt túl sok meglepetést, mint ahogy a finálé sem: mégis, az egész mozi valahogy működik számomra. Képes voltam széles vigyorral nézni a Bátrakat, a mozi bizonyos ötletei kimondottan bejöttek (a legjobb számomra Triss pszichológiai tesztje, majd annak a tanult manipulálása volt – a pohár, amiből ivott külön jó), a végére pedig képes voltam együtt izgulni a szereplőkkel, tetszett a távvezérelt sereg fellépése, annak leállítása is. Ide tartozik az a néhány, zseniálisan időzített poén, ami színesíti a filmet, a szinte hibátlan látvány, a teljesen hihető és hiteles akciójelenetek sokasága (nagy szó!!!), valahol az egésznek a hangulata. Jó volt a zene is, s ha ez mellett jelenleg nincs épp egy Az éhezők viadala, Az útvesztő, Az emlékek őre, az A burok stb, akkor akár erről is beszélhetne a fél világ.

Mert meggyőződésem, hogy ha nem ilyen dömpingben tolnák az arcunkba az újkori tini filmek sokaságát, ha mondjuk, 3-4 évente jönne egy–egy ilyen mozi, teljesen más megítélés alá esnének az egyes darabok. A jóból is megárt a sok elv alapján vélhetően a mértékletesség nagyobb elfogadottságot és színvonalasabb filmeket eredményezne – de mivel tudjuk, hogy a józan ész nem épp Hollywood ékköve, ezért nincs más dolgunk, mint sodródni az újabb és újabb franchise-okkal. Persze, nem árt, ha ezek a regény/filmfolyamok a maguk kis közegükben jól össze vannak rakva, viszont azért nem igazán lehet őket hibáztatni, hogy korábban látott történeteket, filmes elemeket hasznosít újra: pont célközönségük miatt a fiatalok vélhetően vajmi keveset tudnak az pl. orwelli világ korábbi megfilmesítéseiről.  Magam részéről milliószor inkább pl. az A beavatott, vagy az Az emlékek őre, mint egyszer az 1984 – nem tehetek róla, de ezek a tinifilmek a maguk butaságaival képesek szórakoztatni. A gyerekeknek pedig valós útmutatást rejthetnek a kontrollált világ veszélyeibe – már legalábbis azoknak, akik vannak hozzá elég értelmesek, hogy a FB és a Google által uralt világ lassan ugyanide vezet(het).




80%



.

R2-D2 írta:

A beavatott

Szégyen, nem szégyen, nekem az utóbbi idők ún. young adult irányvonala kimondottan bejött. Semmi okom nincs mentegetőzni, épp melyik közutálatnak örvendő mozi miért is tetszik, nem is áll szándékomban túlságosan az okokat keresni – az mindenesetre tény, hogy többek között ez a film sem váltott ki belőlem nagy ellenszenvet már egy évvel ezelőtt sem. Sőt, a tegnap éjjeli ismétlést kifejezetten élveztem, az A beavatott másodjára még jobban is tetszett, mint elsőre – csupán csak majd arra kell vigyáznom, nehogy később összekeverjem rengeteg hasonszőrű film hasonló karaktereit és cselekményét.  

Mert meggyőződésem, hogy ha nem ilyen dömpingben tolnák az arcunkba az újkori tini filmek sokaságát, ha mondjuk, 3-4 évente jönne egy–egy ilyen mozi, teljesen más megítélés alá esnének az egyes darabok. A jóból is megárt a sok elv alapján vélhetően a mértékletesség nagyobb elfogadottságot és színvonalasabb filmeket eredményezne – de mivel tudjuk, hogy a józan ész nem épp Hollywood ékköve, ezért nincs más dolgunk, mint sodródni az újabb és újabb franchise-okkal.

80%

Ez bizony részemről pontosan így van! Azt nem mondom, hogy 3-4 évente jöjjön egy, de hogy évente 3-4 jön, az már engem éppen annyira taszít a dömping miatt, mint téged a Marvel-filmek és a szuperhősök.

Meg nem is az, hogy rossznak tartanám ezeket, de külön ajánlás és érdeklődés nélkül most már nem ugrok beléjük. Erről éppen már kaptam jó véleményt, és a tévében a héten meg is néztem volna, ha nem jön közbe valami. Az Éhezők viadalának idén úgyis vége, majd lehet, hogy ez bejön a képbe a Maze Runner mellé.
.

Niwrok írta:

Erről éppen már kaptam jó véleményt, és a tévében a héten meg is néztem volna, ha nem jön közbe valami. Az Éhezők viadalának idén úgyis vége, majd lehet, hogy ez bejön a képbe a Maze Runner mellé.
.

Örömmel jelentem, hogy a második része simán hozza ezt a szintet, sőt át is lépi. Képzeld, MEGLEPTEK!!! Bővebben holnap.

Csak azért írom, hogy talán érdemes lenne belevágnod, jócskán van benne potenciál. Minden gyermetegésge ellenére is.

.






A lázadó





Avagy hivatalosan: A beavatott sorozat: A lázadó...

A hivatalos cím idióta marketinges háttértartalmával most nem igazán akarok foglalkozni, számomra ez a film mindig is csak A lázadó lesz... helyette kezdjük megint csak a trailerrel (aki elvből nem néz előzeteseket, az most ugorhat). Ami mostanában sajnos vesszőparipám lett: nagyon sokszor teljesen félreviheti a nézői elvárásokat, sokszor olyan jeleneteket tartalmaz, amik benn sincsenek a filmben, gyakran pedig teljesen más az előzetes alá kevert dialógus, mint ahogyan az a moziban elhangzik. Az A lázadó bemutatója tökéletesen beleillik ebbe a sorba, a pár perces képmontázsnak teljesen félreértelmezhető üzenete van a filmről – most viszont abban a kivételesen fordított helyzetben vagyunk, hogy a mozi sokkal, de sokkal jobb lett… egészen pontosan sokkal földhöz ragadottabb, mint azt a trailer esetleg sugallta. Először kicsit megijedtem a levegőben repülő háztól, a drótkötelet röptében elkapó Trisstől, meg a többi látványelemtől, amit ebben mutattak – még szerencse, hogy az egész csak átverés. Pontosabban illúzió…

Gyerekek, ez qrva jó volt. Még ha a mozi közepe felé icipicit fészkelődtem is a székben, még ha ismételten a megszokott hollywoodi panelek mellett halad a történet, a végén olyan esett meg velem, ami nem mostanában (s végképp nem egy young adult filmtől vártam ezt): MEGLEPTEK. Az egész két órás játékidő alapján, amerre ment a történet, ahova tartottak a szereplők, teljesen váratlan módon zárták le a második epizódot – és úgy, hogy igazából nem tudok belekötni: más közegben ezt erőltetett csavarnak érezném, itt viszont egy tök jó perspektívaszélesítésnek, egy hiteles és megalapozott eseménynek. Ráadásul úgy, hogy a titokzatos kocka (inkább ötoldalú téglatest), amit már millió másik filmből is ismerhetünk, egészen különleges értelmet nyer, teljesen szakítva az elvárásokkal.

Négy nappal vagyunk az A beavatott eseményei után. Triss (S. Woodley), Négyes (T. James), Peter (M. „Whiplash” Teller) és Caleb (Ansel Elgort) a várt módon menekül az – szerintem hibásan – életben hagyott Jeanine (K. Winslet) elől. A nő közben teljesen magához ragadta a hatalmat, jó diktátor módjára kegyetlen tisztogatásba kezd, ami gyakorlatilag a konkurens csoport, az Önfeláldozók teljes megsemmisítéséhez vezet. Viszonylag családbarát módon van ez ábrázolva – néhány képsor az egész -, de maga a tény kétségkívül ad valami sötét hátteret, hangulatot a filmnek. Itt érdemes megemlíteni, az egész film tükrében mennyire jól is áll Kate Winsletnek a negatív diktátorszerep: a rideg, számító, kegyetlen nőről többször az Elemi ösztön Sharon Stone-ja jutott eszembe. Szóval a négy fiatal menekül a hatalom elől, megismerhetünk egy újabb csoportot, a Barátságosakat, akik engem speciel totál felidegesítettek: a jámborság ily mértékű megnyilvánulása az emberi természetben számomra inkább bárgyúságként jön le. Itt egyébként egy icipicit csalódtam is a történetben, a rejtőzködés, menekülés izgalmát sokkal nagyobb súllyal vártam az egészben – kicsit bénának tűnik az a hatalom, ami elől kétszer is el lehet rejtőzni egy idegen csoportban -, de egy idő után a napnál is nyilvánvalóbb, hogy mindez csak mellékszál. Arra jó volt, hogy három új közösségbe is bepillantást nyerjünk, a Barátságosak mellett a Csoporton kívüliek és az Őszinték táborába is eljutunk – kimondottan tetszett ez az egész útikalauz a Beavatott-világban.

Tudom, hogy igazándiból ez sem túlságosan eredeti, a különféle kasztrendszerek különféle hangulatú világa megjelent már más művekben is, de nekem valahogy mindig bejön az ilyen. Az Őszintéknél ráadásul újabb hatalmas kedvencem tűnik fel a vásznon, a Lostból ismert Daniel Dae Kim: mintha ez a franchise kimondottan az én kedvem szerint válogatná a színészeit – sőt, itt van még ugyebár Naomi Watts is, aki majd a Csoporton kívülieknél játszik több értelemben is kulcsfontosságú szerepet. Újabb szeretem színészek egy újabb szeretem filmben. Azt nem vitatom, hogy a történet a közepe táján kicsit leül, Triss túlságosan látványosan szenved és keresi saját útját, törvényszerű, és valóban sablonos a kapcsolata a Négyessel, sőt, az is a világ legnagyobb kliséje, ahogy a lány dönt (ilyet már Luke is csinált 32 évvel ezelőtt), de meg kell dicsérnem az alkotókat, hogy időről időre képesek voltak kizökkenteni az unalomból. Ugyanis pofátlanul, de zseniálisan használták az álom/valóság kombinációit, a virtuális világot remekül keverték a valósággal. Ez sem újdonság, de az A lázadóban remekül sikerült eltalálni az arányokat – a fináléról meg ne is beszéljünk. Az maga a vizuális orgia, ami tökéletesen illik a történetbe, általa és miatta egyetlen egy percig nem forog veszélyben a film hitelessége. Így, ami már az A beavatottnál külön erény volt, itt is folytatódik: az egész mozi egy realisztikus, qrva jó hátterű disztópiában játszódó sci-fi, gyakorlatilag az első percétől az utolsóig hiteles marad – ami meg hihetetlen, az vagy álom, vagy látomás, vagy teszt. Többet nem árulhatok el…

Inkább megdicsérem azt a bámulatos hátteret, amit a második epizódra bizony alaposan kidolgoztak. Míg az A beavatottban csak úgy nagyjából pillantunk rá a jövő Chicagojára, itt nagyon sokat mozgunk is benne. A kiszáradt folyómeder tisztára olyan, mint Ruinban, csak nem annyira zöld, a romba dőlt házak, az azok tövében felhúzott telepek, a különféle kasztok különféle stílusú életkörnyezete zseniális. A kis csapat menekülése a romok között qrva jó, mint ahogy a mozi végén is a vándorlás - valahogy tök autentikus az egész képzelt jövőbeli világ. A Műveltek csillivilli palotája, high-tech központja és a Barátságosak egyszerű, nomád körülményei éles kontrasztja nagyon bejött, mint ahogy azon gondolat felvetése is, hogy az öt kaszt közül igazándiból melyik lenne jogosult a kormányzásra… érvek és ellenérvek mindegyik oldalon, az ember, ha nagyon jóindulatú és elkapja ez a hangulat, akár komoly érvrendszerek mellet elbeszélgethet róla. Kétségkívül komolyabb és mély értelműbb lenne az egész, ha ezen gondolatiság előtérbe kerülne az A lázadóban (mint ahogy még mindig nem tudunk jóformán semmit a civilizáció pusztulásáról sem), de tekintve, hogy ez inkább egy látványorientált tiniscifi, ezért én a magam részéről megbocsájtom a nagyvonalúságot. Ha akarok, úgyis agyalhatok rajta utólag – az viszont kétségkívül alapvetés, hogy egy Elfajzott, akiben minden Csoport tulajdonsága megvan, a legalkalmasabb a vezetésre – és egyben a diktatúra legnagyobb ellensége is.

Az A lázadó méltó folytatása elődjének, sőt, megkockáztatom, az Éhezők viadala 3/1-él is jobb. Érzek benne valami nagyobbat, amit a young adult stílus ugyan háttérbe szorít, de az arra fogékony nézőknek kellő táptalajt biztosít. Túl sok hibája nincs, egy picit – mint annyi más mozi – a közepén ez is leül, a sablonokat viszont okosan pakolja egybe. A karakterekre és színészekre végképp nem lehet egy rossz szavam sem – egyedül talán Jai Cortney futásán mosolyogtam, a srác pont úgy mozgott, mintha nem is Kyle Reese lenne a következő Terminator filmben, hanem egy T1000-es. Idióta jelenet az egész filmben talán egy van, amikor Négyes átugrik a vonat előtt, a többi elmegy, a látvány lenyűgöző, a CGI hibátlan (a vége meg egyszerűen lenyűgöző). Talán kicsit kevesebb poén van az A lázadóban, mint volt az A beavatottban, de ez meg pont illik a komorabb hangulathoz. Soha rosszabb YA filmet.



80%



.

.






Sons of Anarchy S3





Na kérem. Ezért érdemes filmet, sorozatot, bármit nézni. Az ilyen pillanatokért, amit a SoA utolsó epizódja rejteget magában, az ilyen utolsó 10-15 percekért. Amikor egyszerre sírsz, nevetsz, a térded csapkodod örömödben, egyúttal keresed az állad a földön, egyszerre érzel mérhetetlen kielégülést, hogy a gonosz, az órák óta mindenkivel kicsesző gonosz végre megkapja jutalmát. Mikor is már minden rosszra fordul, de egy zseniális (és hiteles) csavarral  karaktered végül is eléri célját – az már ennek a sorozatnak a furasága, hogy itt a cél nem épp a hawaii nyaralás… szóval, ezt hívják KATARZISNAK.

A SoA vége egyszerűen beszarás. Nagyon-nagyon ritkán éreztem ilyen elégedettséget akár film, akár sorozat nézése után: eddigi felfokozott érzelmi lezárások többnyire valami gigantikus cliffhangerhez köthetőek, itt azonban szó sincs erről. Itt egy mértani pontossággal, zseniálisan megtervezett és lezárt végjátékot látunk, egy egész évados történetszál tökéletes befejezését, amiben a lehulló fejek látványa talán még sosem okozott ekkora elégtételt számomra. Még ha összességében az egész évaddal bizony voltak gondjaim közben, ez a finálé a maga 110%-ával bizony alaposan felértékeli a SoA harmadik fejezetét. Ami amúgy már az elején is lesokkolt: a SoA kezdete egyszerűen beszarás (hehe, annyiszor használom ezt a kifejezést, a végén tényleg bemegy). Az előző évad végén ugyanis volt egy súlyosnak tűnő sérülés, de a fene se gondolta volna, hogy az évad egy temetéssel – pontosabban az arra felkészüléssel - fog kezdődni. Ráadásul, a fejünk még szinte zúg attól a sokktól, amit az ír Hayes művelt, az első epizód, kegyetlen hatásos zenei körítéssel, képi világgal olyan, mint amikor fejbe vernek és utána szédelegsz a világban. Egy órán keresztül tart a kábulat, totál elaltatnak, meg minden… aztán úgy pofánbasznak, hogy teljesen padlóra kerülsz. Valami kegyetlen kezdés, zseniális dráma, kiváló alap az évadra.

Hogy aztán igazándiból semmi köze ne legyen ahhoz, ami majd történni fog. Pontosabban semmi meghatározóan fontos köze ne legyen hozzá – érezhetően az írók felvették az egészet egy második/harmadik szálnak, ami ugyan mozgatja a karaktereket az évad második felében, de ez az évad elsősorban az írekről szól. Pontosabban ugye az észak-írekről, de a soriban következetesen íreknek szólítják őket, így azt teszem én is – még ha teljesen egyértelműen bődületes tájékozatlanság és ferdítés is. Szóval. Ha a második évad egyértelműen egy „náci/árja” évadnak tekinthető, akkor ez a harmadik az „ír” évad. Eleve már ugyebár azért, annak következményeként is, amit Hayes, az IRA amerikai közvetítője tett a korábbi fináléban, rajta keresztül pedig az évad jó részét alapban is Európában töltenénk - de ami a legfontosabb, a fiúk elmennek Észak-Írországba motorozni!!!! Iszonyat bejött az egész, a kaliforniai napfény kontra a belfasti hangulat nagyon jó. Az ír SoA chapter zseniális, mint McGee, a vezető (Andy McPhee) mint a helyettese, Liam O’Neill (Arie Verveen) kibaszott jó figura. Az az akcentus pedig!!! Különösen McGee, a magasabb fazon valami eszméletlen jó motoros figura, pont olyan, mint ha egy játékboltban motoros babát vennél – az nézne ki kb. így. Beszarás!!  Szóval a fiúk velük motoroznak, közben belecsöppennek az IRA belső hatalmi játszmájába, a végén meg aztán már ott tartanak, hogy a SoA Belfast chapterben, saját klubuk leányvállalatában sem bízhatnak. Egyszerűen az egész kirándulás kiszámíthatatlansága, a terrorszervezet érdekeivel való konfrontálódás nekem nagyon bejött – kicsit olyanok voltak, mint akik bemásznak az oroszlán kifutójába, aztán ráncigálják annak bajszát.

Nem utolsósorban persze egy családi titok is kiderül, ami majd vélhetően alaposan felforgatja a club életét – amikor majd kiderül. Mert az egyre nyilvánvalóbb, hogy az egész SoA koncepciója az agyonhallgatott titkok, az el nem mondott rossz hírek kiderüléseinek lehetőségeiből adódó feszültségkeltés. Itt már rögtön az első etapban ezzel indítunk, majd az egész végjáték erre van felépítve: tény és való, hogy működik, de bizonyos idő után túlságosan sablonossá és idegesítővé válhat az egész. Nekem pl. a Gemma elől eltitkolt eseménysor, az egész felhajtás nagyon nem tetszett, totál életszerűtlen és hiteltelen lett a végére. Már megint mindenki tud mindent, csak az nem akinek pont kéne – az írók, bizonyos pontokon segghülyét csinálnak a karakterekből. Ugyanez van Belfastban is, ott is (több szálon) titkolóznak, az egyiknek egy dráma lesz a vége, a másiknak meg majdnem egy vérfertőzés. Amikor a SoA-ban meghallom, hogy „XY ezt nem tudhatja meg”, már fogom a fejemet – ráadásul körvonalazódik egy további, az egész sorozatot befolyásoló titok, amit nem dobtak volna be, ha nem az lenne a cél, hogy kiderüljön, s hogy valaki majd belehaljon.

De az még odébb van. Az S3 rengeteg kellemes percet nyújt, de az S1 WTF érzése végleg teljesen tovaszállt. Érezhetően átgondoltabb, folytatólagosabb lett az egész, jóval kevesebb szándékosan sokkoló momentummal. Ahogy terveztem, ahogy szerettem volna, amiért belevágtam, a SoA kezd egy gigászi filmmé hasonlítani, ahol láthatólag meg van tervezve minden. Nagyon kevés ad-hoc jelenet van benne, időkitöltő ötletelést most már jóformán nem is éreztem. Azért is bírom egyébként az ilyen filmszerű sorozatokat, mert a jó kis történet mellett valóban van idő kidolgozni a karakterek, van idő és lehetőség jó kis jellemeket felépíteni, megszerettetni akit kell, illetve megutáltatni akit szükséges. A SoA motoros klub összes tagja irtó jó fej, s hiába egyértelműen bűnözők, rosszfiúk, mégis, kivétel nélkül lehet őket szeretni. Ebben az őrült világban még a polgármesterjelölt is rosszabb náluk… s ahogy az előző évadnál is írtam: az alkotók kegyetlen szemét módon képesek a nézőkkel játszani, manipulálni a figurákat, két-három epizód alatt kifordítani őket önmagukból – mindezt hitelesen!! Zseniális: itt pl. a "kemozsaru" ( ) pálfordulása, pontosabban ismét a törvény oldalára állása volt az egyik ilyen csúcsmomentum – sokáig nem is tudtam vele mit kezdeni. De az igazság az, hogy az S3 utólag egyértelműen korábban megismert – az egyik legkegyetlenebb nő, akit valaha láttam – Stahl ügynök évadja lett: beavatottaknak röviden csak annyit, hogy Claire Underwood szint. Simán. Amit ő itt kavar, ahogy elbánik mindenkivel, az mindent visz.

S még valami. Kérem szépen, a komplett SoA 36-ik részében megvolt az első helyszínelés!!!! Hitelesség szempontjából mindig is az volt az egyik legnagyobb bajom, hogy amennyi utcai lövöldözés, balhé van, itt sosem jön utánuk senki, itt sosem mutatják a nyomozást, itt a fiúk simán motorozhatnak tovább a naplementébe… nos, ezek után már ez is változott: ahogy ennek vége lett, egy ideig nem motoroznak. Még így is el kell fogadni a bűn büntetlenségét, hisz azért jócskán ölnek embereket is – a SoA világában ez ugyanakkor bocsánatos dolog, pillanatnyi indulatában a néző talán még ujjonghat is, hogy egy újabb „rosszfiút” iktattak ki a klub tagjai, de azért reálisan belegondolva természetesen ez nem működhetne. Ebben a fiktív világban viszont igen, ebben a fiktív világban, ezekkel az imádnivaló motoros fickókkal igen. Mindegy, hogy a vágott szájú, ír származású Chibs, a ferde hajlamú Tig, a nagypapa Clay, a tetovált fejű Juice vagy épp Jax teszi azt meg. Mert a "klub és a család mindennél fontosabb" – mondom én, ez egy kis szimpi motoros maffia. Most már csak azon tűnődöm, Tig és az új jövevény, Kozik között mi ez az ellentét. Mert ha egy kutya lesz, tényleg beszarok.



90%




Ezt az írást viszont nem is zárhatnám jobb zenével, mint a katarzist okozó epizód témájával...








.

Niwrok, sokat gondolkodtam, mit is tudnék spoiler mögött esetleg ajánlani neked ezúttal, de aztán úgy döntöttem, semmit. Egyrész, mert talán valóban kevés WTF momentum van a sorozatban - ahogy írtam is -, másrészt meg az összes olyan esemény, amit le tudnék írni, az már súlyosan felfedné a történet fordulatait...

Nos, mivel pedig úgy döntöttem, addig rágom majd a füledet, míg egyszer el nem kezded nézni, ezért most innentől nem kapsz új infót. Egyszer azt írtad, talán jobb lenne a mások által kitaposott ösvényen járni, ahelyett, hogy a nagy merítésben rengeteg fost is markolsz - márpedig az igazán jó Breaking Bad és SoA ezen kitaposott ösvényen fekszenek. Ahogy egyébként a Lost, a TWD és a GoT is.

Tudom, nincs annyi esős szombat, de egy epizód nem olyan sok, hogy ne lehessen becsúsztani alkalomadtán a lefekvés elé...  

.






Eszeveszett mesék





Kicsit megcsalt az emlékezetem, mert arra ugyan emlékeztem, hogy Niwrok írt róla pár hónapja, de sem az írás nyúlfarknyiságára, sem az értékelésre nem jól emlékeztem – mindkettőből több maradt meg bennem. Mindenestre bármi ajánlótól függetlenül is képben volt nálam az Eszeveszett mesék – mint az idei idegen nyelvű Oscar egyik jelöltje … az meg már megint csak legyen az én bajom, hogy a díjazott Idánál sokkal jobban tetszett ez a mozi, de mindenképp sokkal szórakoztatóbb. Sőt, az utóbbi idők egyik legszórakoztatóbb filmje, pláne ha a stílusában keresgélek.

Az Eszeveszett mesék egy szkeccsfilm. Legalábbis ezt mondják róla, aminek bizony utána kellett néznem, mit is jelent… nos, hasonlóan az ún. antológiákhoz, a játékidőt több kisfilm, több történet teszi ki, amik közvetlenül nem, vagy csak nagyon erős belemagyarázással kapcsolhatóak egymáshoz. Míg azonban – az elsősorban horror témában készült – antológiákban egy konkrét zsáner köré fűzik fel a történeteket, és azoknak külön rendezőik vannak, addig itt egy iparos alkotása az összes kisfilm, esetünkben az összetartó kapocs pedig az emberi őrület. Pontosabban a „bekattanás”, amikor is az átlagembernél az őt ért sérelmek hatására elszakad a cérna, és a benne levő állat felszínre tör. Párhuzamként leginkább a zseniális Összeomláshoz (juj, de újra kéne néznem ezt is) tudnám hasonlítani, de mindenképpen beugrik róla a hajdanán itthon is nagy sikerrel vetített Meghökkentő mesék című TV sorozat is. A kettő keveréke ez az argentín film, ami egy olyan alkotás, amihez az embernek csak ritkán van szerencséje: néha egy egész estés filmben is nehéz lenne ennyi zseniális ötletet, indulatot, fordulatot belepakolni, itt Damien Szifron rendező 6-szor teszi meg ugyanazt. Kisfilmjei egytől egyig szellemes, igényes kis alkotások, amik összefűzve is remekül megállják a helyüket. Szórakoztatóak, ugyanakkor roppantul kényelmetlenek is egyben – ugyanis nem másról szólnak, mint az életről. Rólad, rólam, kedves néző, mindenkiről, hisz a felvázolt élethelyzetek (talán a repülőst leszámítva) gyakorlatilag bárkivel megeshetnek. S gyakorlatilag bárki reagálhat így, mint azt főhőseink teszik…

Pasternak

A legelső, s egyben legrövidebb epizód egyfajta pilot az egész mozihoz. Egy hangulatkeltő, érdeklődést felcsigázó szösszenet, amiben egy repülőgépen jön rá a becses utazóközönség, hogy nem véletlenül került mindenki ugyanarra a gépre ugyanabban az időben – ajándékjeggyel. Mr. Paszternák intézte ezt, egy hajdani zeneszerző, aki így kívánja tiszteletét leróni a kis csapat előtt…

Las Ratas

Ebben az epizódban egy isten háta mögötti útmenti étterembe betérő vendégről kiderül, hogy az ott dolgozó pincérnő életében korábban fontos szerepet játszott: még uzsorás korában kisemmizte a csajt, annak apját pedig öngyilkosságba kergette. A lányban rögtön fölébred a bosszúvágy, a konyhán pedig adott egy lejárt szavatosságú patkányméreg – a kérdés csak az, hogy meg is tudja-e tenni azt, amit a szíve diktál?? Lehet-e az ember lányában évekkel később akkora harag, hogy képes megmérgezni valakit, aki ráadásul mindent megtesz abban a röpke tíz percben is, hogy kivívja ezt az ellenszenvet??? A vendég egy utolsó seggfej, egy bunkó paraszt – no de a lány indulata elég-e a gyilkossághoz? Tök bejött ez az epizód, nem akarom szépíteni, vélhetően az éttermi kötődése miatt is, ráadásul két jó kis fordulattal is szolgál a röpke tíz perces játékideje alatt. Bravó!!

El más fuerte

Nekem ez tetszett a legjobban. Ebben annyira valós, annyira emberi és annyira életszerű az alapkonfliktus, hogy beszarás. Ja, szó szerint!! Egy klimatizált autóban audis faszi megy szép kényelmesen a négysávos pályán, mikor is elé keveredik egy ócska, lerobbant tragacsban egy suttyó paraszt (olyan, akinek kilóg a kapa a szájából, simán mehetne a Texasi láncfűrészesbe statisztának)  akit csak nagy nehézségek árán tud kikerülni. Természetesen mérgében aztán beszól neki, be is int, majd gázt ad és elhajt – csak arra nem számít, hogy hamarosan újra összefut vele: a kisfilm nem más, mint a két faszi és a két autó küzdelme egy híd tövében. Zseniális: jó pár éve, mikor mentünk Horvátba nyaralni, én is belefutottam egy hasonló parasztba, én is beintettem, aztán nem győztem szegény dízel golfnak tolni a gázt, hogy lerázzam a srácot. Kilométereken keresztül üldözött, nem tudom, mi lett volna, ha elkap. Motoron sok ilyenem volt már, de hát ugye ott az ember húz egy kövér gázt (sisakban!!!) és az összes autós bekaphatja. Az egész epizód érzelmi töltete, megvalósítása roppant közel állt hozzám, jó kis csavarok vannak benne, végre életszerű is (itt nem kell azon mérgelődni, miért is marad fönn a kocsin a két csavarral rögzített kerék) – a legnagyobb dicséret pedig az, hogy bizony megidézi egy bizonyos Párbaj című mestermű hangulatát is.

Bombita

A második legkomplexebb a hat közül: egy faszinak egy nagyvárosban elege lesz abból, hogy a városi közterületfenntartó emberei vadásznak az általuk szabálytalanul parkolónak titulált autósokra – így főhősünk kocsiját kétszer is sikerül elszállítani. Ő ezt nem hagyja annyiban, igazságérzete már a családi békét is fenyegeti – hogy aztán egy kirobbanó fináléban érjen véget. Egy barátom azt mondta, kiszámítható ez a fejezet, s valóban az, de ugyanakkor végtelenül megindító. Mármint abból a szempontból az, hogy talán ez az, amit mi, itt Európában is gond nélkül át tudunk érezni – kevés olyan alattomos „szakmát” láttam, mint a közterületesek és a parkolóőrök által űzött cetliragasztás. Talán ez a kisfilm áll legközelebb a hivatkozott Összeomláshoz – már csak nagyvárosiassága miatt is -, és hiába lineáris és kitalálható a története, semmi nem tudja elvenni a kéjes érzést, mikor is harmadszorra is elviszik a faszi kocsiját. Ja, az meg mekkora poén, hogy a szülinapi tortáján egy Matuka figura van!!

La propuesta

Nekem ez tetszett legkevésbé a hat közül – számomra ez húzza le picit a film összértékelését. Egyrészt mert talán ez áll tőlem (és mindenkitől) a legtávolabb, másrészt mert ebben túl sok eredetiséget nem érzek – ezt a történetet már tényleg láttuk más filmben, akár egész estés filmben is kibontva. A sztori dióhéjban annyi, hogy egy gazdag család gazdag fiának egy balszerencsés baleset következtében épp sittre kéne mennie, ámde gazdag apu jól fizetett ügyvédének ötletére a gondnok épp kapóra jön, mint bűnbak. Az maradjon titok, hogy ezt milyen módszerrel érik el, a korábban már máshol látott legendás argentín korrupció görbe tükre mindenestre működik. Mint ahogy működik az emberi mohóság, pénzéhesség és kétségbeesés bemutatása is – mégis, valahogy ez az egész milliő engem taszított. Kicsit hosszab is, mint kellene, meg talán az össz koncepcióból is kilóg kicsit az egész… nem mondom, hogy mélypont, de kétségkívül érdektelenebb, mint a többi.

Hasta que la muerte nos separe

Ez meg egy esküvő, ahol a menyasszony a kimondottan hangulatos, bulizós partin, tánc közben tudja meg, hogy drágalátos férje megcsalta, sőt meghívta az esküvőre a B szereplőt is. Nos, ezt az ámokfutást (először hisztit, aztán ámokfutást), amit a csaj csinál, nem lehet máshogy nézni, mint széles vigyorral. Maga az egész kis epizód hangulatáról nekem egyénként leginkább a REC3 jutott eszembe, pláne, mikor a hófehér ruha véres lett, de ez a kisfilm sokkal, de sokkal jobb a horror harmadik részénél. Tök életszerű megint, jól játszik az emberi érzelmekkel, tele van jó kis fekete humorral, a finálé az asztalon meg … hát nem voltatok még így, hogy egy gigászi családi balhé így végződjön???

Kicsit sajnálom, hogy a spoilerek miatt többet nem árulhatok el az egyes történetekből, ezt mindenkinek magának kell felfedeznie. Végtelenül szórakoztató két órában lesz része, aki ebbe belevág, a spanyol eredeti nyelv pedig ismét csak segít a jobb átélésben. Összességében túl sok hibát nem tudok találni a moziban: minden egyes fejezetében van valami szerethető, valami emlékezetes. Icipicit az utolsó két fejezetet talán tényleg meg lehetett volna vágni, mindegyik meg amúgy sem tetszhet egyformán, de még így is kiváló alapanyag. Vígjátéknak titulálják, de ez sokkal több, mint egy szimpla fekete komédia, az események gyakorlatilag az életből vannak merítve – több-kevesebb személyes kötődéssel. És így hiába nézzük az első percektől kezdve széles mosollyal a filmet, nem megy ki a fejünkből az a kényelmetlen érzés, hogy basszus ez velünk is megtörténhet. És akkor mikor is szakad el a cérna????

Ugyan a VOX kétoldalas ovációját nem értem, annyira azért nem jó, de az eddig látott idegennyelvű filmek közöl ez volt a legjob, amit láttam. Még kettő hátravan.



80%



.

R2-D2 írta:

Eszeveszett mesék

Kicsit megcsalt az emlékezetem, mert arra ugyan emlékeztem, hogy Niwrok írt róla pár hónapja, de sem az írás nyúlfarknyiságára, sem az értékelésre nem jól emlékeztem – mindkettőből több maradt meg bennem. Mindenestre bármi ajánlótól függetlenül is képben volt nálam az Eszeveszett mesék – mint az idei idegen nyelvű Oscar egyik jelöltje … az meg már megint csak legyen az én bajom, hogy a díjazott Idánál sokkal jobban tetszett ez a mozi, de mindenképp sokkal szórakoztatóbb. Sőt, az utóbbi idők egyik legszórakoztatóbb filmje, pláne ha a stílusában keresgélek.

80%

Nekem a Bombita és a La propuesta nem jött be, az első az általad is említett linearitása és ebből fakadó unalma miatt, utóbbi meg olyan volt, mint egy hosszúra nyúlt bohózat a Szeszélyes évszakok 20 évvel ezelőtti adásából. Ezek miatt lett "kevés" a pont, mert a többi nagyon bejött, leginkább persze az autós .
.

Niwrok írta:

Eszeveszett mesék

Nekem a Bombita és a La propuesta nem jött be, az első az általad is említett linearitása és ebből fakadó unalma miatt, utóbbi meg olyan volt, mint egy hosszúra nyúlt bohózat a Szeszélyes évszakok 20 évvel ezelőtti adásából. Ezek miatt lett "kevés" a pont, mert a többi nagyon bejött, leginkább persze az autós .
.

Akkor a külöbség csak a Bombitában van.. Nem hibátlan, de néha én is jól megleckéztetném őket... apropó, van egy csekkem, holnap fel is kell adnom.

Az autós, az viszont valami zseniális... Szinte nem hittem a szememnek,

Spoiler:

.





Összeomlás




A múltkori Eszeveszett mesék után muszáj volt…

Kaliforniában bizony qrva meleg van… nem is csoda, hogy William Foster (Michael Douglas), a jól szituált, elegáns üzletembernek tűnő férfi egyre nehezebben viseli, mikor autójával épp egy dugó kellős közepén ragad, valahol egy Los Angelesi autópálya belvárosi szakaszán. A felforrósodott levegő lassan az agyvizére is hatással lesz, így a kocsiban lévő légy zümmögése, a szomszéd buszban utazó gyerekek visítása szinte elviselhetetlen teherként nehezedik rá: fogja hát a kis diplomatatáskáját, kiszáll az autóból, majd azt hátrahagyva gyalog indul a nagyvilágba. Egészen pontosan haza, a lánya születésnapjára, de ez majd csak később derül ki – mint ahogyan az is, hogy Mr. Foster igazándiból egy szerencsétlen flótás, akinek az utóbbi időben rendesen nyakába borult a kaki. Az Összeomlás pedig nem más, mint Mr. Foster útja az autópálya felüljáró alól a családi ház közelében található mólóig, egyfajta foot-road mozi, a főhős egy napi kalandja, sétája a multikulti (1993!!!!) Amerikában.

Még mindig zseniális. Douglas minden egyes perce, amit a vásznon tölt, maga a tökély, a film egyes jelenetei, szövege, üzenete pedig 20 év távlatából nézve örökérvényű klasszikussá váltak. Gondolom, a nagy többségnek nem maradt más meg belőle, mint az ominózus McDonald’s-es jelenet (ami igazából Wendy’s), esetleg a katonai boltos, meg talán az útfelbontásos - kétségkívül ezek a legemlékezetesebbek, de van bőven más is.  Még nekem is - pedig én aztán tényleg  jó párszor láttam ezt a filmet - is ezek azok a szcénák, amik a legszórakoztatóbbak és legjelentőségteljesebbek, a többire annyira még én sem emlékeztem. Sőt, a Fostert üldöző, nyugdíjba készülő zsaruról, Prendergastról (Robert Duvall), az ő történeti száláról vajmi kevés emlékem volt. Amúgy is ezt tartom a mozi leggyengébb összetevőjének, a felsége most kimondottan idegesítő volt, de túlságosan az ideiglenes partnerét játszó Sandra (Rachel Ticotin) sem varázsolt el. Az Összeomlás mindig is Michael Douglas filmje marad nekem, Duvall ugyan nem rossz, de ebben a moziban teljesen másodhegedűs szereplő: még akkor is, ha némi párhuzamot vélek felfedezni az ő karaktere és Foster összeomlása között is. Meg még akkor is, ha a filmtörténelem egyik legjobb szójátéka az ő száját hagyja el: a „Fuck you very much!” azóta is rendszeresen idézett mondat nálam.

Szóval Foster. A fehér ingben, nyakkendőben hazainduló kispolgár ámokfutása azóta ikonikus lett, az éttermi jelenete szinte hivatkozási pont – ugyanakkor ennyi idős fejjel én már sok mindent belelátok a moziba, ami fölött esetleg évekkel ezelőtt átsiklottam. Teljesen más megvilágításban látom már a családjától távoltartási végzéssel eltiltott apa karakterét (fura mód a SoA S1-ben is volt egy távoltartási végzés és annak is csúnya vége lett), aki ráadásul egy vélt erőszak miatt lett kitiltva otthonról, mint ahogy másképp nézek a munkahelyét elvesztő mérnök esetére is. De mindenekelőtt másképp nézek az út egy-egy állomására: csak most döbbentem rá, ez a film milyen mélyen belevág az USA akkori liberális viszonyaiba, mennyi rétege is van azoknak az eseményeknek, amiket Foster kiprovokál. Tulajdonképp mennyire is popularista témákat vet fel a film, mennyire is azokat az élethelyzeteket dobálja Foster útjába, amik esetleg az amerikai átlagembert foglakoztathatják. Ezekből persze az is következik, hogy a film meglehetősen manipulatív, hisz ki ne mérgelődne a gyorséttermek promoképein, esetleg a fajgyűlölő boltoson, vagy fordított esetben a buzikon, a milliomos villákon, stb… Az Összeomlás azért is egészen kiváló alkotás, mert a rengeteg problémája közül valamelyikbe biztosan lehet kapaszkodni, valamelyiket biztosan magunkévá tehetjük: legalább egy a sok közül mindenképp beleég az emlékezetünkbe.

Vegyük pl. rögtön az elsőt. Foster a dögmelegben betér pénzt váltani egy kis vegyeskereskedésbe, ahol egy kínai kinézetű faszi a tulaj – s aki nem hajlandó aprót adni neki a telefonáláshoz, csak ha vesz valamit. Hát nem ismerős??? Hát nem átélhető??? Ugye, mindenki volt már hasonló helyzetben???  Hát persze, hogy Fosternek elborul az agya, amikor a saját országában, a saját nyelvét normálisan beszélni nem tudó boltos még őt oktatja ki/támadja meg… ki ne tett volna ugyanígy? Ehhez szorosan kapcsolódik egyébként az a korábban már belinkelt kis filmklip az Az utolsó éjjelből, amiben ugyebár Edward Norton elemzi a multikulti ártalmas jelenlétét az országában: zseniális összecsengés, kvázi az Összeomlás kivonata. De aztán mehetünk tovább. Hát ki ne vágná jól kupán azt a két színesbőrűt (ááá, semmi áthallás), aki csupán az elegánsabb külső mögött rejlő vélt anyagi haszonszerzés miatt épp ki akar rabolni? Valami területi dumára hivatkozva??? Jómagam konkrétan átestem hasonlón, mikor is két fiatalember hajdanán felszólított, hogy takarodjak arról a padról, ahol ülök a barátnőmmel, mert ez itt a színesek parkja és nem akarnak meglátni itt fehér embert… ejj, de jó lett volna egy baseball ütő…

Aztán kinek nincs elege a sok erőszakos alkoholista kéregetőből az áruházak parkolójában??? Az indokolatlannak tűnő, rosszul időzített útfelbontásokból, felújításokból (ld. BP napjainkban), a hatalmas területeken terpeszkedő milliomosok (politikusok) palotáiból? No meg mindenekelőtt a gyorséttermek átveréseiből? Mikor is az a fránya szendvics a fényképen sokszor tényleg nincs köszönőviszonyban sem a megvásárolt termékkel? Mikor tényleg név szerint tudod, ki kicsoda, anélkül, hogy akarnád? Jó, most a reggeli/ebéd időpontja tényleg mondvacsinált ok, de amúgy valós probléma… Szóval, amit Foster tesz, amivel szembesül, az mind-mind a kisemberek napi problémájából vett esemény, így az Összeomlás számomra elsősorban egy borzasztó jó korszakkritika is. Főhőse pedig az esendő kisember, aki mellett az utolsó percig képesek vagyunk kitartani, aki tulajdonképp nem árt olyan embernek, akiről magunk ne gondolnánk úgy, hogy ne érdemelné meg. Akinek tetteit simán átsoroljuk a törvény ezen oldalára – s hiába is lenne ő az antihős, hiába üldözik őt a zsaruk, egy percig sem érezni, hogy valós fenyegetettséget jelent a normális emberre. Még a családjára sem – külön fejezet lehetne, mennyire nem véletlen, hogy felesége olasz… Nem vitás, hogy ennek az egésznek az ilyen formában elkészítése nagymértékben az akkortájt hibázni nem tudó Joel Schumacher érdeme, de én bekeretezném egy bizonyos Ebbe Roe Schmidt nevű úriember nevét, aki ezt írta.

Felületesen nézve az Összeomlás ugyanakkor egy sima thriller. Faszi megbolondul, ámokfut, fenyegeti a családot, nyugdíjba vonuló rendőr utolsó napján meg utána ered. Kétségkívül lehet így is nézni – csak így jóval kevesebb élményt ad. Egyrészt mert a nyomozós szál meglehetősen sablonos, nagyvonalú és (a rendőrfeleség lévén) idegesítő, másrészt meg hiányzik belőle az a valódi elkaplak- nem kaplak el izgalom. Foster motivációinak feltárása, a múltjának megismerése jó, hiteles és picit meglepő is – a fene se gondolta volna az elején, mikor kiszállt a kocsiból, hogy miért teszi -, de a háttértanulmány nélkül tényleg csak egy céltalan balhés hazaút. Bizony, kellenek azok a plusz érzelmi indítékok, amik teljessé teszik a filmélményt… mint pl. nekem a szándékosan végére hagyott kedvenc jelenetem, a katonai boltos.  Van valami abban a pár percben, ami számomra az egész Összeomlást egy magasabb szintre képes emelni, a náci eladó, a két buzi, Foster tette úgy unblock leírhatatlan harmóniában van.



95%



.

"Az A lázadó méltó folytatása elődjének, sőt, megkockáztatom, az Éhezők viadala 3/1-él is jobb. "

Annál mindenképpen. Ettől függetlenül feszengtem, mozgolódtam egész film alatt. Valahogy nem kapott el az a hangulat mint az első résznél.
Úgy éreztem túlságosan teletűzdelték a főszereplő meghatódós, érzelgős, néha hisztis megnyilvánulásaival.
Mondjuk a lányka alapból nem szimpi valamiért és a legnagyobb jóindulatom ellenére sem tudtam leküzdeni ezen ellenszenvemet, igaz ez nem a film hibája.
Na mindegy a filmet görcsösnek és erőltetettnek éreztem, így nálam abbamarad a sorozat az első rész után.
Maximum 30%-ot adok.

R2-D2 írta:

Összeomlás

Az Összeomlás pedig nem más, mint Mr. Foster útja az autópálya felüljáró alól a családi ház közelében található mólóig, egyfajta foot-road mozi, a főhős egy napi kalandja, sétája a multikulti (1993!!!!) Amerikában. De mindenekelőtt másképp nézek az út egy-egy állomására: csak most döbbentem rá, ez a film milyen mélyen belevág az USA akkori liberális viszonyaiba, mennyi rétege is van azoknak az eseményeknek, amiket Foster kiprovokál. Tulajdonképp mennyire is populista témákat vet fel a film, mennyire is azokat az élethelyzeteket dobálja Foster útjába, amik esetleg az amerikai átlagembert foglalkoztathatják.

95%

Nem értem, hogy miért akkora megdöbbenés a multikulti 1993-ban Amerikában, amikor az USA világ életében az volt. Nincs olyan náció, aminek egy-két kolóniáját ne fújta volna oda a szél akár csak az elmúlt kétszázötven évben, plusz egy-két évszázadig zajlott az erőszakos néger-import... Már a New York bandái is a multikultiról szól .

Ha már multikulti meg Schumacher: a "Ha ölni kell"-t megnézted már?
.

arzo írta:

"Az A lázadó méltó folytatása elődjének, sőt, megkockáztatom, az Éhezők viadala 3/1-él is jobb. "

Annál mindenképpen. Ettől függetlenül feszengtem, mozgolódtam egész film alatt. Valahogy nem kapott el az a hangulat mint az első résznél.
Úgy éreztem túlságosan teletűzdelték a főszereplő meghatódós, érzelgős, néha hisztis megnyilvánulásaival.
Mondjuk a lányka alapból nem szimpi valamiért és a legnagyobb jóindulatom ellenére sem tudtam leküzdeni ezen ellenszenvemet, igaz ez nem a film hibája.
Na mindegy a filmet görcsösnek és erőltetettnek éreztem, így nálam abbamarad a sorozat az első rész után.
Maximum 30%-ot adok.

Szerintem te hagyd a fenébe az egész young adult stílust... Nem neked találták ki őket...  

Niwrok írta:

Nem értem, hogy miért akkora megdöbbenés a multikulti 1993-ban Amerikában, amikor az USA világ életében az volt. Nincs olyan náció, aminek egy-két kolóniáját ne fújta volna oda a szél akár csak az elmúlt kétszázötven évben, plusz egy-két évszázadig zajlott az erőszakos néger-import... Már a New York bandái is a multikultiról szól .

Ha már multikulti meg Schumacher: a "Ha ölni kell"-t megnézted már?
.

Félreértettél. Inkább úgy gondoltam, hogy ott már akkor is húsbavágó volt, míg itt Európában még csak most kezd igazából széles társadalmi problémává válni. Persze, hogy USA története alapból az, de az Összeomlás nekem most újdonságot jelentett e tekintetben, nem emlékeztem konkrétan az ilyen erős áthallásokra.

Igazából eddig nem is nagyon érdekelt, csak mostanában foglalkoztat, mióta többet járok Németországban vidámparkozni. A sok csadoros nő a hullámvasutakon megmozdított bennem vavalmit...


Nem, a Ha ölni kellt még nem láttam. Vagyis, most, hogy olvastam, miről szól, lehet. Nyáron megnézem.


.

.






Sons of Anarchy S4





Hogy is szokták mondani? Ez már az őrület egy másik szintje…

Ha az előző évadnál a katarzist emeltem ki, mint maradandó élményt a sorozattal kapcsolatban, addig itt nem tehetek mást, mint ugyanezt tegyem a zseniális forgatókönyvvel: kérem szépen, ilyen egy tökéletesen megírt sorozatévad, ilyen, mikor minden szónak, eseménynek, tettnek súlya és következménye van. Ilyen, mikor a nézőn kívül az írók is rájönnek arra, hogy a végtelenségig nem működnek azok a panelek, amiket esetleg korábban évadokon keresztül használtak, amik újabb előhozásával a becses néző lendületét és érdeklődését esetleg megtörnék: a SoA S4 ugyan nem nélkülözi ezeket – bizonyos szempontból kénytelen is használni, hisz ez egyfajta védjegye lett – de egyúttal nagyon jókor is tesz pontot ezek végére. Így szerencsére sem az újabb előkerült titok (ami az előző évad végében volt kódolva), sem pedig az újabb árulós szál nem megy az ember idegeire: ráadásul mindkettőt egyszerre vágták át egy olyan zseniális csavarral, hogy komolyan kerestem az állam a földön utána. Parádés történetvezetés, szenzációs írói munka – az egyik legjobb, amit valaha láttam…  de tekinthető az egész évad egyfajta rebootnak is, egy új kezdetnek, ami valóban egy másik szintre emeli a tétet, hisz azért az előző évadban véget ért egy korszak Charmingban.

Egyébként mostanra telt meg az a bizonyos szarosbödön és ebben az évadban borul a kis csapat nyakába. Minden tekintetben, mindenekelőtt Clay (Perlman) hathatós tevékenysége nyomán – ugyanakkor talán egyszer és mindenkorra megtanulják, hogy a titkok veszélyesek, mi több halálosak s lehetnek. A titkok rengeteg indulatot szülnek, millió véres félreértéshez vezethetnek, a titkokat nem szabad sokáig őrizgetni. Mert egy idő után kezelhetetlenek lesznek, mélyen beágyazódnak azok hordozóiba, azok nem ismerőiben pedig gyilkos gondolatokat generálhatnak. Pláne igaz ez egy törvényen kívüli motoros banda tagjaira, ahol egyre inkább úgy néz ki, hogy az egyetlen józan gondolkodású lény Jax (Hunman), a fiatal alelnök, no meg annak barátnője, Tara. Talán ők a legkevésbé ösztönlények ebben az őrültek házában – no persze, ha a törvény szolgáit nem számítjuk. Mert aztán higgadtságban, konspirációban senki nem veheti fel a versenyt az újonnan színre lépő államügyész-helyettessel, Lincoln Potterrel (Ray McKinnon), aki ha lehet, még Stahl ügynöknél is hatékonyabb.

Szóval a szar és annak kiborulása. Pedig olyan jó ötletnek tűnt a Gallindo Kartellel szövetkezni, akik nagy tételben vennének fegyvert az IRA-tól… legalábbis először jó ötletnek tűnt. Másfél évet ugrunk az időben, de ez a másfél év sem csak úgy lóg a levegőben, ahogy más sorozatoknál szokott: itt oka van mindennek. A SoA fele ugyanis jól megérdemelt börtönbüntetését tölti, az évad indítása pedig a Stocktoni sitten kezdődik. Jómagam féltem is egy kicsit, hogy túl sokat fogunk időzni a rácsok mögött (Szökés módra), féltem attól, hogy az írók ötlethiányukat egy börtönös évaddal igyekeznek pótolni… áááá…, lófaszt. A fiúk öt perc után már motoroznak haza, ahol azonban alaposan megváltoztak a körülmények és az erőviszonyok. Egyrészt Hale polgármester, a csapat egyik legádázabb ellenfele Charming lankáin épp lakóparkot építtet, másrészt meg két új kakas is feltűnik a kisváros szemétdombján. Miután a sok korábbi balhé miatt a helyi rendőrőrs önállósága, ezzel az őket segítő, öreg Unser hatalma megszűnt, a kisváros átkerül a megyei seriff hatáskörébe, Charmingra új idők köszöntöttek. Eli Roosevelt (Rockmond Dundbar a Szökésből) az új főrendőr, s láthatóan rövid pórázra próbálja fogni az épp hazaérkező fiúkat. A másfél év alatt azonban a klub nem épp egy aránybánya volt, így aztán kapóra jött Clay üzlete a mexikóiakkal, a baj csak annyi, hogy a rendkívül jól jövedelmező új partnereknek történő fegyverellátás mellékeseként visszafelé drogot is kell már szállítani – ami azonban rendkívüli mértékben megosztja a csapatot. Egyébként zseniális módon ez a megosztottság, az ebből eredő belső feszültség végigvonul az egész évadon, ráadásként qrva jó kis konfliktusokat generálva.

Ha az előző évad az "ír" évad volt, akkor ez a "mexikói" - először azt hittem, "orosz" lesz, de azt a szálat nagyon hamar (és parádésan) rövidre zárták. A mexikói Gallindo Kartell, akinek kapcsolattartója Romeo Parada (kapaszkodjatok meg, Danny Trejo!!) először még kiváló üzleti partnernek bizonyul, csak mikor a másik Kartell, a Lobo is beszáll a képbe, akkor döbbennek rá kis motorosaink, hogy talán túl nagy fába vágták fejszéjüket. Innentől a cél egyértelműen a túlélés, illetve egy utolsó nagy balhé megcsinálása – az ezért kapott dollár százezrekkel meg néhányuknak a visszavonulás. Viszont az egyre durvább golyózápor közepette életben maradni is nehéz (sajnos vesztünk is el néhány qrva jó arcot), az államügyész pedig egyre szorosabbra húzza a hurkot a SoA nyaka körül. Egyébként Potter figurája telitalálat, egy igazi antiszociális elmebeteg, akit talán csak a jelvénye helyez a világos oldalra: az a szisztéma, amivel meggyengíti a klubot, zseniális. Ide tartozik a két árulásra felbujtás is, egyik kellemetlenebb, mint a másik, szinte forrtam a dühtől hogy két kedvencemet is behálózta ez a fasz – hatalmas katarzis lett volna egy Stahl szerű finálé részéről. Az írók azonban nem így gondolták… sőt, megint megvezettek rendesen, mert a végén még majdnem meg is sajnáltam szerencsétlent. A Brick című E5 pedig dupla jelentésével pedig elismerő csettintést váltott ki belőlem…

Azonban Kartell ide vagy oda, a SoA S4 egyértelműen Clay évada. Kérem, ott tartunk, hogy az évad végére a vezér lett a szemben az elsőszámú közellenség, az egész sorozat legutáltabb figurája. Amiket tesz, ahogy viselkedik, amilyen beteges módon védi pozícióját, az minden határon túlmegy. Minden szerethetőségi határon – erre mit csinálnak az írók?? Na mit??? Nem mondom meg, de qrvára kiakadtam, mikor amúgy a zseniális csavar egyik eleme épp Clayhez kötődik…       . Szegény Jax… S hogy miért is van ez? Mert az a titok, amiről egyébként azt hittem, az egész sorozatot kitölti majd, ebben az évadban felrobban, magával ránt sok jó embert – ismét egy meglepően jól megtervezett dramaturgia szerint. Nem győzöm dicsérni Kurt Suttert, az ötletgazdát, a sorozat agyát, de annyira látszik, hogy egyben van az egész SoA, annyira látszik, hogy az ötletelés helyett határozott irányban viszi a történetet, hogy egyik ámulatból a másikba esek. Nem mondom, hogy minden epizód egyformán zseniális, de hogy mindennek van szerepe, az biztos. Legyen az egy félredugás egy pornórendezővel, egy fénykép a fináléban, egy összetört kézfej, meg esetleg egy ironikus légzőkészülék a következő évadra…

Iszonyat egyben van az egész. Meglepő módon talán kevésbé cliffhangeres, mint azt az ember elképzelné, de az egész eseményszál íve, annak csavarja, a felvetett konfliktusok és azok megoldásai döbbenetesen jók. Fura mód – ahogy a TWD sem elsősorban zombisorozat – a SoA elsősorban dráma, a motorozás, annak feelingje csak ritkán kerül előtérbe. A hitelesség a negyedik évadra sokat javult, az új rendőrség már látványosan dolgozik is. A karakterekről már nem is áradozok többet, ezt a 8-10 srácot ezentúl ujjongva fogom üdvözölni, akárhol is találkozom velük – a már említet Brick című epizódban cameozó színész láttán meg széles vigyorra görbült a szám. Ha mindenképp negatívumot akarnék keresni, azt most elsősorban Gemma karakterében találnám meg, az a nő messze nem az már, aki volt… ráadásul meglehetősen hiteltelen is, amiket csinál/gondol/érez. No meg talán a szokásos időszakosan félretett és előkerített szereplők miatt húzhatom a számat, Wendy feltűnését két év után egyelőre nem tudom hova tenni. Bár… ahogy írtam is, semmi nincs véletlenül. Az sem derült ki, hogy Tig és Kozik között mi a balhé tárgya, továbbra is kutyára gyanakszom, meg talán az államokon észrevétlenül keresztülcipelt egy kamionnyi RPG és hasonló finomságok hihetősége lehet zavaró.

De mindezek csak kósza gondolatok közben – amiket aztán az olyan WTF pillanatok (igen, visszatértek!!) űznek el, mint pl. Chucky chili főzése. A levágott ujjú barátunknak protézisa van, és levest főz – egy, véletlenül az udvaron felejtett emberfej felhasználásával. De közben ebédidő lett a helyszínelőknek is…



95%



A végére meg a szokásos dal: a finálé zárásáról: House of the Rising Son (SPOILERES!!)







.

R2-D2 írta:

Leviatán

Azt azért nem ártott volna tudnom a film előtt, ki a faszom is az a Jób, meg mi a franc az a Leviatán… akkor talán más élmény ért volna. De miután a bibliai vonatkozású általános műveltségem köztudomásúan a béka segge alatt van – és ott is marad -, a Leviatán című, erősen vallási ihletésű orosz produkcióból csak a vodka vedelése maradt meg emlékeimben…

Oroszország, valahol északon (legalábbis tenger van, meg halászat, meg hideg). Kolja épp perben áll a város teljhatalmú polgármesterével, Vadimmal. A per tárgya pedig Kolja ingatlana, annak fura és áron aluli kisajátítása, s mivel az ifjú ügyvéd is tudja, hogy annak kimenetele a végtelenül korrupt orosz ítélkezésben eleve elrendeltetett – egy jókora fekete dossziéval a hóna alatt érkezik a városba. Amiben terhelő adatok vannak a kis köpcös, full alkoholista polgármesterre nézve…

Ha ennyi lenne, ha ez lenne a fő csapásirány – mármint a politikai vonal, a rendszert átszövő tekintélyelvű korrupció -, qrva jó mozi lehetne a Leviatán. A felütés kifejezetten hangulatos, a lassú építkezés a számunkra idegen, de érdekes tabló előtt nagyon bejött.

De aztán hamar rá kellett jönnöm, hogy ez nem Amerika. Sőt, a Leviatán semmit nem akar kezdeni ezzel a szállal, hanem belegabalyodik egy tök felesleges szerelmi háromszögbe, amiből átvált egy thrillerbe, majd a végére egy ortodox vallási faszságba. Közben pedig az egész képernyőt és a filmet egyre jobban elárasztja az a kibaszott alkohol…

70%

"Tulajdonképpen örülök, hogy csak a Cirkóból kibotorkálva, a dolgoknak kissé utánanézve tudatosult bennem, hogy A visszatérés rendezőjének új filmjének szavaztam bizalmat, ugyanis félő, hogy a jó tíz évvel ezelőtt körbedicsért, általam nem túlzottan kedvelt darabra visszagondolva meglehetős előítélettel viseltettem volna a Leviatán iránt: az orosz nihilt vártam volna visszaköszönni, és azt is láttam volna meg benne." by aeonflux

Én nem láttam azt a filmet, de akkor is az orosz nihil köszönt vissza a Leviatánból, és ez ilyen hosszan már a hangulat rovására ment. Azt az orosz nihilt, amiben a vodka sem tesz már senkit még átmenetileg sem boldogabbá, csak puszta időtöltés az unalom ellen. Ahol a politika, az egyház, a karhatalom és a törvénykezés egymás kezét mossa, felmentve egymást a "bűneik" alól (erre ment ki szerintem az "ortodox vallási faszság", mert az egész a templomért volt), de hát alig száz évvel a cári rendszer után, tapasztalatlanul egyik autokráciától a másikba esve hogyan lehetne ez máshogy?

Úgyhogy ha nem is ilyen sarkosan, de a te véleményedhez áll közelebb az enyém. Még a piát is elviseltem, végülis oroszokról van szó, ahol a tájképeket is, és a vallásnak is akadt funkciója a záró "papolással" az igazságról, de hogy az a muszáj-félrekúrás mennyire elcseszte a filmet... arról már éppen eleget írtál te is. Annyira rossz "banánhéj" az egész az amúgy kiváló elemekkel és szereplőkkel (Vadim tsz-elnököket kenterbe verő alkesz disznóképe mellett Romat azért még kiemelném, mert jó volt a srác, belőle legalább még nem ölte ki az érzéseket a vodka) bíró filmben, hogy csak az marad, hogy "kár érte"...

7,5/10
.