George Lucas pályakezdő sci-fije nagyban eltér attól, amit a messzi-messzi galaxis urától várnánk. A THX 1138 művészi jellegű, sőt kísérleti film, mely sokat merít az európai újhullámosokból, mint amilyen a Fahrenheit 451, vagy az Alphaville. Egy rideg jövőbeli társadalmat mutat be, mely magán viseli a negatív utópiák összes ismert jegyét. Az arctalan hatalom diktatórikusan irányítja az egyéniségüktől megfosztott tömegeket. Tilos az érzelmi érintkezés, a szex. A tévéből agymosó tartalom árad, a jó polgár pedig az, aki engedelmes zombiként termel és minél többet vásárol. Robert Duvall játssza a címszereplő THX 1138-at, aki a tiltás ellenére szexuális kapcsolatba kezd, ám a város minden pontján jelen lévő megfigyelőrendszer hamar lebuktatja. Elítélik és egy végtelennek tűnő terembe zárják, ahol két lehetősége marad: vagy megszoksz, vagy megszöksz.
A film a jó öreg három felvonásos struktúrát követi. Az elsőben megismerjük a földalatti társadalom berendezkedését. Zavarbaejtő módon gyakran az ellenőrző szervek kameráin és operációs központjain keresztül követjük az eseményeket, mintha mi is a megfigyelők közé tartoznánk. Az elidegenítő hatást erősíti, hogy a kommunikáció jórészt rádiós csatornákon keresztül zajlik rengeteg különböző gépzajjal kísérve. A film alapvetően minimalista lenne, a történet szinte végig zárt, steril környezetben játszódik, de ezt a stílust Lucas megtörte azzal, hogy vadonatúj CGI felvételeket illesztett a rendezői változatban a jelenetekbe, hogy grandiózusabbá és futurisztikusabbá tegye alkotását. A második felvonásban erről kényszerűen lemond, mivel filmjének ezen része jóformán végig egyetlen fehér teremben játszódik, ahová THX-et és a többi renitens személyt zárják. Bár a cselekmény eddig is elég epizodikus volt, itt viszont kezd szétesni és már kórosan eseményszegénnyé válni. THX-et kicsit megdolgozzák, fogolytársai pedig parttalan beszélgetéseket folytatnak ottlétükről. A bekövetkező szökés nem jelent túl nagy kihívást, amivel Lucas mintha célzatosan azt mondaná, hogy a kitörés egyedül elhatározás kérdése.
Az utolsó felvonásban a film újra magára talál, de már nem annyira a gondolatok, mint az akciók hajtják előre. Tulajdonképpen egyetlen nagy üldözéssé válik, melyben a menekülő triótól hamar elszakad az addig tisztázatlan szerepű, de most a helyére kerülő SEN (Donald Pleasence). Az ő mellékszála a feladásról szól. Lucas vele hangsúlyozza ki, hogy ez a léleknyomorító, de messze nem megdönthetetlen rendszer azért tud fennmaradni, mert az emberek hagyják. THX üldözése során jól lekövethetően végigmegy egy olyan úton, ami a szabadsághoz vezet. Egy jelenetben szó szerint szembefordul a tömeggel, mely SEN-t elsodorja. A film végére olyan érzésem volt, hogy nem csupán egy városból, hanem magából az alvilágból szökik meg. THX még démonszerű lényekkel is megküzd a szabadulás útján. Az Lucas később kidomborodó anyagias természetét ismerve duplán ironikus, hogy a THX utáni hajszát azért állítják le, mert túllépi a költségkeretet.
A THX 1138 egy kiforratlan, de egyértelműen tehetséges, modern látásmóddal rendelkező alkotó műve, aki még nem találta meg teljesen a saját hangját. A fényképezés kiváló, technikailag Lucas kihozta a maximumot, amire az adott körülmények között lehetősége volt. A film az érintett témákban nem mond újat, de fogalmazzunk úgy, hogy a gondolatait jó helyekről szedi össze. Ez persze nem jelenti azt, hogy ne lennének saját ötletei: az automatizált gyóntatófülke például a maga módján zseniális. A mondanivaló tálalása más esetben gyakran elég direkte, azonban többnyire hatásos. A befejezésnél nem marad el a katarzis sem. Ha Lucas jobban kidolgozza a film középső szegmensét és ennél merészebben, mélyebben megy bele a felvázolt jövőbe, a THX 1138-at nyugodt szívvel tudnám a klasszikusok közé sorolni, így viszont csak azok nyomában jár. Ahhoz hogy meglett a maga kis kultusza nyilvánvalóan nagyban hozzájárult Lucas későbbi sikere a Star Wars-szal, ám nélküle is egy olyan intelligens sci-fi, amit érdemes felfedezni.
A hozzászólást Remo összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szer. Jún. 12, 2013 4:02 pm-kor.
R2-D2 Admin
Hozzászólások száma : 4535 Join date : 2012. Oct. 03. Tartózkodási hely : Szombathely
Felcsigázva ültem neki Paul Schrader filmjének annak ellenére, hogy a korábban látott rendezői munkái (pl. A szexfüggő; Holtodiglan) közül egyik se nyerte el a tetszésemet. A Könnyű altató ettől persze még simán lehetett volna jó, elvégre Schrader íróként tisztes renomével rendelkezik, elég, ha csak annyit mondok, hogy az ő tollából fogant a Taxisofőr forgatókönyve is. Ezt a filmjét ráadásul egy nemrég olvasott cikkben a legjobb filmek közé sorolták, amik szégyen szemre mégis eltűntek a süllyesztőben, szóval maximális bizalmat szavaztam meg neki. Hinnem kellett volna annak, amit a tapasztalat súg, a Könnyű altató ugyanis pontosan olyan, mint Schrader többi munkája: tipikus példája annak, amikor egy jó író mögött nincs ott egy jó rendező.
Ezek az igazán fájdalmas filmélmények, mivel érezni a komoly lehetőséget, ami aztán félresiklik. A történet egy a szakmáját régóta űző drogdealerről szól (Willem Dafoe). Emberünk nem szimpla utcai árus, hanem lényegében egy lótifuti, aki az ügyfél lakására viszi az anyagot. Főképp éjszaka dolgozik, mint régi barátunk, Travis Bickle, és hozzá hasonló módon ki nem állhatja a munkáját. Találkozik mindenféle alakokkal, azonban elég korrekten bánik velük. Akin rajta van a pofázhatnék, azt meghallgatja, aki pedig már kezd nagyon szécsúszni annak csak csökkentett adagot hajlandó eladni. A filmnek ez a legjobb része. Látjuk, hogyan dolgozik a fickó, a dillemmákat és veszélyeket, amiket ez a munka tartogat. Azt, hogy nincs jövője, és ezt ő is tudja. Egyedül az elosztójaként és egyfajta plátói szerelmeként felbukkanó Susan Sarandon eltúlzott játéka jelzi előre, hogy Schrader nem tartja kézben a színészeit, a drámai érzéke pedig rendezőként korántsem olyan pontos, mint íróként.
A bili aztán lassan kiborul, amikor színre lép a volt barátnő (Dana Delany), aki valósággal menekül a főszereplő elől. Értem én, hogy egykori kábszerfüggőként retteg, hogy visszaesik, amire egy dealer mellett jó esélye van, de az érzelmi reakciói életszerűtlen, sőt idegesítő túlzásként csapódnak le. Dafoe mégis újra és újra megkeresi, hiába hajtja el a nő sokadszorra, ami egyre kínosabb jeleneteket eredményez. A pali kezd mániákusba átmenni, így, amikor bekövetkezik a tragédia, amiről közvetlenül nem tehet, az inkább felszabadítólag hat a cselekményre, sőt irányt ad neki. A film megkésve, de kezd összeszedetté válni, ami főleg a zárásban hálálja meg a magát. A befejezés egy különösen szép pillanatot tartogat a kitartóak számára.
Amit abszolút dicsérni tudok a Könnyű altatóban az a zenéje. A számomra ismeretlen Michael Been erős hangulatú dalokat írt a filmhez, melyeket érdemes külön is meghallgatni. A filmet New Yorkban forgatták épp a szemetesek sztrájkjának idején, amit beleírtak a történetbe. Schradernek ez volt messze a legjobb húzása: az utcákat egyre inkább elllepő mocsok jól visszatükrözi a főszereplő undorát. A mindig remek Willem Dafoe szimpatikus alakítást nyújt, egy nyúlfarknyi szerepben kiszúrhatjuk a nagyon fiatal Sam Rockwell-t is. Ugyan a Könnyű altató Schrader saját bevallása szerint egy trilógiát alkot a Taxisofőrrel és a szintén általa rendezett, kultuszfilmnek számító Amerikai dzsigolóval, ám véleményem szerint meg se közelíti Scorsese klasszikusát, még, ha van is hasonlóság köztük. Túl sok a sallang, a kidolgozatlanság miatt félrement jelenet. Egy hozzáértő rendező kellett volna ide, aki arra fókuszál, amire kell és képes kihozni az anyagban lévő lehetőségeket. Schrader ismét bizonyította, hogy nem ilyen.
50%
Remo
Hozzászólások száma : 351 Join date : 2012. Oct. 08.
Tárgy: Hosszú jegyesség Pént. Jún. 14, 2013 10:54 am
Az Amélie csodálatos élete után a filmvilág együtt ünnepelte Jean-Pierre Jeunet rendezőt és frissen felfedezett sztárját, a francia Audrey Hepburnként emlegetett Audrey Tautou-t. Amikor újabb közös filmbe kezdtek, ráadásul igazi nemzetközi szuperprodukcióba, az elvárások olyan magasra nőttek, melynek a kész mű végül nem tudott megfelelni. Bár nekem az Amélie se jelentett életreszóló élményt, de a Hosszú jegyesség belőlem is kisebb csalódást váltott ki: az Amélie egy variációjának hatott, mely túl sokat markol és keveset fog. Majdnem tíz év után most újra tettem egy próbát vele, és a megítélésem ezúttal sokkal inkább pozitív irányba dőlt.
A film az I. világháború idején, illetve azt követően játszódik. Mathilde (Audrey Tautou) szerelmét, a fronton szolgáló és a háborúba lelkileg belerokkant Manechet (Gaspard Ulliel) négy társával együtt halálra ítélik azzal a váddal, hogy öncsonkítással próbáltak kibújni a kötelességük teljesítése alól. Az öt férfit a senki földjére küldik meghalni, ahonnan később már csak a holttestüket szedik össze. A történet itt akár véget is érhetne, azonban Mathilde nem hajlandó elhinni, hogy Manech tényleg meghalt és a legutolsó szalmaszálba is belekapaszkodva nyomozni kezd, hogy megtalálja őt.
A Hosszú jegyesség legerősebb részei a nyitányul is választott háborús jelenetek. A borzalmakat olyan tökéletességgel mutatja be, ahogy a legnagyobb tudták. A felkavaró, értelmetlen emberi tragédiák A dicsőség ösvényeit jutatták eszembe, míg a csaták, jobban mondan mészárlások, a Ryan közlegény megmentésének brutális realizmusát. Szinte már kár, hogy ezek csupán visszatekintések, és a fő hangsúly a nyomozásra került. Az alkotók nagyon nagy fába vágták a fejszéjüket. A háborús történet mellett egy krimit, és egy romantikus drámát is elmondanak, de a film gyakran bohókássá is válik. Az egység nem lett hibátlan, de az, hogy egyáltalán egységről beszélhetünk már önmagában komoly teljesítmény.
Ami a legkevésbé magával ragadó ebben a kavalkádban, az pont a szerelmi szál, mely kizárólag néhány idilli képben elevenedik fel. A Manechet játszó Gapard Ulliel nem tölt el elegendő időt velünk, hogy közel érezzük magunkhoz. A filmben szerencsére bőségesen akad szerethető figura, sőt a szereplők kilencven százaléka olyan ember, aki fél perc alatt belopja magát a szívünkbe. Mathilde kutatása alatt rengeteg különböző sorssal találkozik, melyet a háború ilyen vagy olyan módon befolyásolt. Az alkotók szép és gazdag korrajzot nyújtanak, mégha többnyire erősen romantizálnak is. A látványvilágon meglátszik a hatalmas költségvetés: a '20-as évek Párizsa lenyűgözően elevenedik meg a szemünk előtt, ugyanakkor a lövészárok poklával képileg is szöges ellentétben álló tengerparti falucska bájos hangulata is varázslatosan hat.
A történet, illetve tétje, az elveszett szerelem megtalálása, ha nem is teljes erővel, de kitart a film végéig. Igazság szerint a mellékszálak némelyike számomra érdekesebb volt (pl. a pár jelenetre feltűnő Jodie Foster története akár külön filmként is megállná a helyét), ami nem feltétlenül rossz, sőt minden bizonnyal az alkotók is azt akarták, hogy ne csak Mathilde mindent legyőző szerelméről szóljon a Hosszú jegyesség. Kínálja magát, hogy összevessem az Amélievel, de igazság szerint túl régen láttam, hogy ezt megtehessem. Mindenesetre Tautou és Jeunet második közös munkája ezúttal sokkal jobban tetszett. A humora, szeretnivaló karakterei és húsba vágó háborúellenessége mind hatalmas pluszt jelentettek. Jó lesz még újranézni párszor.
80%
A hozzászólást Remo összesen 5 alkalommal szerkesztette, legutóbb Pént. Jún. 14, 2013 11:47 am-kor.
R2-D2 Admin
Hozzászólások száma : 4535 Join date : 2012. Oct. 03. Tartózkodási hely : Szombathely
Tárgy: Re: Remo írásai Pént. Jún. 14, 2013 11:06 am
Olvaslak ám, csak nincs mit hozzáfűznöm, egyik filmet sem láttam..
Remo
Hozzászólások száma : 351 Join date : 2012. Oct. 08.
Tárgy: Re: Remo írásai Pént. Jún. 14, 2013 11:11 am
R2-D2: Nem láttad a Hosszú jegyességet? Akkor (mint gondolom a kritikából is kiderült) ajánlom!
R2-D2 Admin
Hozzászólások száma : 4535 Join date : 2012. Oct. 03. Tartózkodási hely : Szombathely
Tárgy: Re: Remo írásai Pént. Jún. 14, 2013 11:16 am
Remo írta:
R2-D2: Nem láttad a Hosszú jegyességet? Akkor (mint gondolom a kritikából is kiderült) ajánlom!
Nem láttam, valahogy olyan tőlem idegennek érezeztem mindig. De iygekszem pótolni...
Más: csak azt tudnám, miért változott meg ez az egész fórumos szövegdobozos rész...
Remo
Hozzászólások száma : 351 Join date : 2012. Oct. 08.
Tárgy: Re: Remo írásai Pént. Jún. 14, 2013 11:18 am
R2-D2: Nekem is feltűnt ez a nem túl előnyös változás. Válaszolni nem is tudok rendesen, nem enged az idézett szöveg alá.
Niwrok Admin
Hozzászólások száma : 3578 Join date : 2012. Oct. 06.
R2-D2: Nekem is feltűnt ez a nem túl előnyös változás. Válaszolni nem is tudok rendesen, nem enged az idézett szöveg alá.
Amikor hozzászólást írsz, az ablak felső részén levő ikonsoron az utolsó ikon az, hogy "Switch Editor Mode". Ha arra rányomsz, akkor az oldal átvált HTML-kódú szerkesztésbe. Sokkal randább, de mégis jobban kezelhető, mert látszik, hogy melyik utasítás hol kezdődik, és így már idézni is jobban lehet (legalábbis nekem).
Remo
Hozzászólások száma : 351 Join date : 2012. Oct. 08.
Tárgy: Bosszútól fűtve Szer. Jún. 19, 2013 11:50 am
Bosszútól fűtve (Dead Man Down)
A film ütős, de átverős előzetese után meglepődéssel tapasztaltam, hogy a történet valójában nem Noomi Rapace bosszújáról szól, hanem a férfi főszereplő Colin Farrelléról. A háttér hasonló rejtélyességgel bomlik ki, mint a Volt egyszer egy vadnyugatban, azonban ezúttal nem várnak a befejezésig a megoldással, hanem már félúton, egy szimpla beszélgetés során felfedik. A film akár egy szokványos akció-thriller is lehetne, de kiemelkedővé válik azáltal, hogy hangsúlyt helyeztek a főszereplők kapcsolatának alakulására. Így lett a Bosszútól fűtve két magányos, sebzett ember története, akik egyaránt véres elégtételre vágynak, de fokozatosan rájönnek, hogy az őket felemésztő harag helyett egymást is választhatnák. A cinikus énem azt mondatja velem, hogy ez egy elég egyszerű és közhelyes üzenet, ám a jó elbeszélés és a még ennél is jobb színészi játék révén meg tudott érinteni. Farrell mindent belead és még a világ legelkoptatottabb jelenetébe (amikor a hős a halott családját nézi egy régi felvételről) is képes valódinak ható tragikumot csempészni. Annyi sajnos nincs a filmben, amitől ez a plusz meghatározóvá válna. Ott van, ez kétségtelen, de a történet akkor is egy bevett úton jár végig. A finálé sem az érzelmeké, hanem a fegyvereké, ahogy az lenni szokott. A panasz csak a nagyobb lehetőségeknek szól, mert egyébként egy technikailag perfekt, lenyűgözően látványos lövöldözésben részesülünk. Véleményem szerint a Bosszútól fűtve megérdemelt volna egy hazai mozibemutatót, Amerikában pedig egy sikeresebb lefutást. Az átlagosnál igényesebb bosszúfilm, mely főképpen Farrell és Rapace kedvelőinek fog kellemes perceket szerezni.
Remo
Hozzászólások száma : 351 Join date : 2012. Oct. 08.
Tárgy: Fejlövés Csüt. Jún. 20, 2013 11:47 am
Fejlövés
Pont mikor Stallone bizonyíthatta volna, hogy már nem csak csapatban, de még önmagában is ütőképes akciósztár, jött ez az irdatlan bukás, ami hozzáteszem teljesen megérdemelt. A Fejlövés egy ízig-vérig B-kategóriás produkció, mely meg sem érdemli a mozibemutatót. Ehhez képest Schwarzenegger szintén pórul járt visszatérője, az Erőnek erejével egy mestermű. Talán a kezdet kezdetén még többet akartak kihozni belőle, de aztán kirúgtak mindenkit, akiben egyáltalán a jószándék megvolt, hogy az arcunkba tolhassák ezt a se íze-se bűze vackot. Stallone szétgyúrta és plasztikáztatta magát, hogy még mindig a régi izomhősnek mutassa magát, ám a játéka olyan unott és álmatag, hogy azon Gáti Oszkár se tud segíteni. Betolták mellé a fiatalabb nézőközönség kedvéért Sung Kangot a Halálos iramban-folytatásokból, de szerepet elfelejtettek neki írni. Esküszöm, a film kilencven százalékában mást se csinál, mint telefonál és ül a kocsiban. A helyében én megalázva érezném magamat. Az egyetlen, akit megpróbálnak észrevehetővé tenni az Jason Momoa, akinek jutott pár brutál pillanat. A többiek, hát inkább hagyjuk. A rosszifúk annyira szánalmasak, hogy a legtöbb színész könyöröghetett a fejlövésért, hogy minél előbb hazamehessen a forgatásról, hogy leigya magát.
A film kudarcát csak fájdalmasabbá teszi, hogy rendezőként Walter Hill adta a nevét hozzá. Oké, a dicső napok rég elmúltak, de haver, a helyedben én a Thomas Lee név mögé bújtam volna, mint a Szupernovánál. Akkor még lehetett egy minimális szakmai büszkeség a pasasban. Most viszont... nagyjából beleszart és ez lekövethető a film összes jelenetén. Semmi stílus, nem is próbálkozik. Lehet, hogy ott se volt és az egészet a másodstáb rendező vette fel. A verekedésekből alig látni valamit. A fényképezés ugyanolyan amatőr, mint a vágás. Néha egy kis humor segít átvészelni a végletekig kiszámítható eseményeket (az, hogy Stallone lányát elrabolják körülbelül onnan nyilvánvaló, hogy kiderül, hogy van egy lánya), egyébként nincs semmi, ami miatt érdemes rászánni az értékes időt a filmre. Még a letöltést se érdemli meg, bőven elég elcsípni a Film+ vagy a Cool késő esti hulladékkiszóró programsávjában.
40%
R2-D2 Admin
Hozzászólások száma : 4535 Join date : 2012. Oct. 03. Tartózkodási hely : Szombathely
Tárgy: Re: Remo írásai Pént. Jún. 21, 2013 11:24 am
Remo írta:
Bosszútól fűtve (Dead Man Down)
Az átlagosnál igényesebb bosszúfilm, mely főképpen Farrell és Rapace kedvelőinek fog kellemes perceket szerezni.
Ez én vagyok. Akkor ez valamikor valahol meglesem...
R2-D2 Admin
Hozzászólások száma : 4535 Join date : 2012. Oct. 03. Tartózkodási hely : Szombathely
Tárgy: Re: Remo írásai Pént. Jún. 21, 2013 11:25 am
Remo írta:
Fejlövés
40%
Ezt meg szomorúan olvasom, nálunk ilyet nem hoztak moziba. Azét majd egy kölcsönzést megér.
Remo
Hozzászólások száma : 351 Join date : 2012. Oct. 08.
Kínos, ha egy bűvészekről szóló vígjáték legnagyobb trükkje az, hogyan tünteti el a humort a jelenetekből. A filmben Steve Carell egy idiótát játszik /meglepetés/, aki tíz éve ugyanazokat a trükkökket adja elő társával (Steve Buscemi). Unja is rendesen, de a pénzt azt szereti, így folytatja. Ekkor lép színre a konkurencia Jim Carrey személyében, aki inkább a frászt hozza az emberekre utcai fellépéseivel, de azt hatásosan teszi. Idáig a tévés rendezőként ismert Don Scardino vígjátéka még nem is olyan vészes, de aztán lejtmenetbe vált a címszereplő karrierjével együtt. Ismerősek azok a kínos szituációk, melyekben a résztvevők annyira életszerűtlenül, irritálóan és barom módon viselkednek, hogy nem is értjük, miért nem vették észre az alkotók, hogy egyáltalán nem vicces? Nos, ezek töltik ki az elkövetkező hosszú-hosszú perceket. Carell igazi seggfej módjára összveszik mindenkivel, többszörösen leégeti magát és még akkor is folytatja az agyament viselkedését, amikor már rég észbe kellene kapnia, azonban a forgatókönyvírók hagyják vergődni, mivel az iskolában azt tanulták, hogy jellemfejlődéssel várni kell a film utolsó harmadáig.
Az alig negyed órát szereplő Jim Carreynek bár nagy poénokat szintén nem írtak, mégis képes kicsit feldobni a végletekig kiszámítható és némiképp identitászavaros filmet. Az alkotók miközben le akarják nyomni a torkunkon érzelmes üzenetüket a bűvészet csodájáról ezzel ellentétes módon elég kegyetlen, sőt már-már az érzéketlenség határát súroló humorral operálnak. Időnként egy poénjuk még be is talál, de többnyire csak feszengést hagynak maguk után. Azt például, hogy a szállodamogult játszó James Gandolfini (rip) nem tudja hány éves a fia annyira viccesnek gondolják, hogy vagy négyszer-ötször elsütik. A végkifejletben a legfantasztikusabb a színpadi világítás, egyébként megint csak Carrey rövid feltűnése menti meg, hogy teljes érdektelenségbe fulladjon. A legkevésbé se fantasztikus Burt Wonderstone beleillik Carell korábbi fárasztó vígjátékainak sorába, mint amilyen a ZseniKém és a Gyógyegér vacsorára. Csak abban bízom, hogy Carell magára ismert a főszereplőben, mert némi önvizsgálatot neki se ártana tartania. Ez a műsor bizony már unalmas, ideje váltani.