Kritikák, gondolatok a filmek világából
 
HomeCalendarGalleryGy.I.K.KeresésTaglistaCsoportokRegisztrációBelépés

Share
 

 Koncertbeszámoló topic

Go down 
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3
SzerzőÜzenet
R2-D2
Admin
R2-D2

Hozzászólások száma : 4183
Join date : 2012. Oct. 03.
Tartózkodási hely : Szombathely

Koncertbeszámoló topic - Page 3 Empty
TémanyitásTárgy: Re: Koncertbeszámoló topic   Koncertbeszámoló topic - Page 3 EmptyPént. Júl. 14, 2017 12:19 am

.


Guns n' Roses - 2017.07.10 Bécs, Ernst Happel Stadion




Koncertbeszámoló topic - Page 3 Gnr




Ha valaki veszi a fáradtságot és olvasgatja írásaimat a különféle koncertekről, az tudhatja, hogy sokkal inkább írok élménybeszámolókat, mint szakmai kritikát – utóbbira ott vannak olyanok, akik jobban értenek a dologhoz. Esetünkben ismét csak hivatkozni tudok e témában a Shock! magazin írására, nem egyszer köszönnek vissza gondolataim az ott olvasottakban: viszont én úgy vagyok képes évezni (vagy nem élvezni) egy-egy koncertet, hogy sokszor fogalmam sincs az aktuális együttes egyes tagjainak nevéről, vagy esetleg némely dal címéről… attól még lehet tök jó az egész. Így hiába is nem tudtam a japán animéből szalasztott háttérénekesnő nevét, vagy esetleg hogy az Izzy helyén gitározó, de Izzyként kinéző csókát hogy hívják, a végeredmény attól ugyanaz lett: egy nagyon-nagyon jó, maximálisam profin kivitelezett koncert, aminek szépségén és eufóriáján csupán csak az a tény árnyalt, hogy 25 évvel öregebbek vagyunk. Mind.





Arról már volt szó, hogy én szerencsére azon 80 ezer ember közé tartozom, akik 1992.május 22-én ott voltak a Népstadionban a Use Your Illusion Tour hazai állomásán – így akkor élőben láthattam a világ legdögösebb és legjobb rockbandáját… apropó, legjobb. Az sem titok, hogy gyerekkorom óta, amióta rockzenét hallgatok, mindig is a Guns n’ Roses volt az örök szerelem, s bár rengeteg egészen kiváló bandát ismertem meg az elmúlt évtizedekben, a szívem mindig is az Axl/Slash kettősért dobogott. Itt jegyzem meg azt is – főleg egy mitugrász Indexes majom írására reflektálva – hogy igen, külön-külön is: az még csak természetes, hogy Slash összes külön albuma megvan és tetszik, de és a félresikerültnek titulált Chinese Democracy-t is kimondottan szeretem, sőt, a This I Love a valaha készült egyik legjobb GNR dal számomra. Ez a rövid kitérő pedig csupán azt a célt hivatott volt szolgálni, hogy kvázi előre magyarázkodhassak kicsit a néha talán negatívabbnak tűnő (de nem az) értékítéletemen: jó volt, qrva jó volt az egész, de nekem ezúttal AZ a libabőr, ami AKKOR, 25 évvel ezelőtt simán megvolt, AZ az érzés, ahogy AKKOR, a Népstadion felső karéján a szakadó esőben ugráltam a You Could Be Mine-ra, nos az most elmaradt… de csak mert eltelt az a fránya 25 év. Sem bennük, sem bennem nincs már az a szemtelen fiatalság, az a vagányság, az a lendület, ami akkor feledhetetlenné tette az egészet.







Sokszor voltam már Bécsben, évente 5-10-szer megfordulok az osztrák fővárosban, de ekkorát még életemben nem szoptam. A szokásos, kb. 15 perces út az A2 bejövőjétől az A23-as lehajtójáig 45, de inkább 50 percig tartott. Tekintve, hogy rengeteget jövök-megyek Európában, ez nem is lepett meg annyira, de hétfőn időre kellett menni: a vége az lett, hogy 19:31-re estünk be, amikor is már az It’s So Easy szólt. Mondjuk, még így is mázli, már eleve a koncert megléte is az: én csak az eső szélét kaptam el a pályán, de ha ez a tornádó mondjuk nyolc körül odatévedt volna az Erns Happel Stadionba, lett volna pánik, meg szünet… ahogy amúgy Hannoverben volt. Bááár, ha cserébe itt is feltűnt volna Angus, nem bántam volna… No. Szóval az a helyzet, hogy a korábbi Axl hisztinek nyoma sincs, nemhogy késett volna a banda, de pár perccel korábban is kezdte a show-t: így mi már pont a nyitószámra értünk oda, az 56000 többi néző mellé. Már régóta nem ülök föl a lelátóra egy koncerten sem, így most is a küzdőtérre vettem jegyet – sajnos azonban azzal kellett szembesülnöm, hogy magából az együttesből így sem látok lópikulát sem. Szerencsére két akkora kivetítő – és valami eszméletlenül tűéles kép – volt a színpad két oldalán, hogy nem maradtam le semmiről, amit a rendező meg akart mutatni, bár igazából én arra lettem volna igazán kíváncsi, amit nem láttam. Nevezetesen azt, hogy hogyan is működik a kémia a két géniusz között, mennyire is valós (mennyire lehet látványos munka közben) a barátság Axl és Slash között… ez sajna elmaradt, de ahogy olvasgatom, mindketten simán teszik a dolgukat koncert közben, nem egymást puszilgatják.







Minden imádatom ellenére kellett pár dal, míg felvettem a ritmust. Valahogy ez a fél nyolcas, világos kezdés sem hozott igazi hangulatot, aztán valahogy nekem az első pár dal meglehetősen kásásan, tompán szólt. Amúgy sem volt a koncert egy fülsiketítő élmény – ennél pl. az AC/DC pár éve ugyanitt jóval hangosabb volt – de kellett kb. negyed óra, míg rendesen, tisztán, arányosan ki lehetett venni mindent. Axl éneke egyszerűen borzongató ennyi év után is, bárki, bármit mond, a világ egyik legjobb énekese – legalábbis senkinek nincs még egy ilyen nyávogó hangja, Slash meg egyszerűen a világ legjobb gitárosa (ld. Godfather Theme Song feljebb) , de bizony kellett egy kis idő, míg minden hang a helyére került. Magát a setlistet érdemben nem veszem végig, elég annyi, hogy a megszokott és kötelező elemek mellett volt néhány számomra külön kedves tétel. Az egyik ilyen a Double Talkin’ Jive volt, aminek gitárszólójától 25 év óta a hideg kiráz, a másik meg a Better, amit képes utálni a fél világ, de én szeretem.





Axl kb. két-három dalonként pólót váltott, egy ideig még számoltam is, a két Harley Davidsonost megjegyeztem, mint ahogy a kiscicásat is. S ha már itt tartunk – és ugye ott volt az a fránya nagyfelbontású kivetítő is – azért a faszin még mindig látszik az az ominózus súlyfelesleg. Sokat fogyott, az tény, ennyi futkosás után nem is csoda, de a tokája még mindig megvan – a párom viszont kiszúrta, hogy a pufi arcban ülő szemek néha még képesek voltak úgy megcsillanni, mint 25 éve. De hogy ne csak őt cikizzem: sajnos a rengeteg Marlboro és whiskey/vodka Slash ábrázatát sem hagyta érintetlenül, már a pár évvel ezelőtti önálló Arénás koncerten feltűnt, mennyire nem szép látvány a faszi – itt nem is nagyon vette le sem a napszemüvege, sem a haját nem vette el az arca elől. A cilinder megtartotta. Így játszottak ők, kicsit megvénülve, kicsit kimérten – azért a UYI Tour őrült rohangálásából mindketten visszavettek – de vérprofin. Ahogy sötétült az este, úgy ragadott egyre inkább magával az egész, az egyik örök, de rádióban kevésbé agyonjátszott kedvenc, az Estranged dallamaira már elért a hangulat. A You Could Be Mine-ra már teljesen a múltba révedtem, előjöttek az emlékek, milyen jókat pogóztunk erre anno a házibulikon, aztán jött az első katarzis a This I Love személyében.





Normális esetben, más zenekaroknál ekkor már talán már túl is lettünk volna a koncert felén – de a Guns hétfő este csodát művelt (ahogy amúgy a turné összes állomásán): közel 3 órás koncertet adott!! Én, aki azért megfordulok itt-ott, igazán tudom ezt értékelni, úgyhogy maximális tisztelet a srácoknak ezért. Az, hogy igazából miket is játszottak, az gyakorlatilag tökmindegy volt, rövid közös életművükből szinte nem tudok gyenge dalokat mondani, a Chinese Democracy három száma meg tökéletesen beleillett a repertoárba – sőt, ha lehet azt mondani, csupán a tudat, hogy Slash játszik bennük, más szintre emelte őket. A műsor gerincét természetesen az első, korszakalkotó album, az Appetite for Destruction adta, a maga 8 dalával, meg persze a két UYI anyag jön 7 számmal. Hivatalosan ugyan feldolgozásnak számít, de ide vehetjük a Knockin’ on Heaven’s Door-t és a Live and Let Die-t is, hisz ezek már egybeforrtak a GNR nevével. És ha így számolunk, akkor az Attitude is kijött már GNR lemezen, szóval maradt 4 feldolgozás – amiből természetesen a legaktuálisabb és legszívszorítóbb a Chris Cornell emlékére eljátszott Soundgarden dal, a Black Hole Sun volt.






Tulajdonképp nem lehet belekötni a dalok beválogatásába, nekem talán egyedül a My Michelle és az Ain’t it Fun hiányzott. Ugyan nem volt Don’t Cry sem, de az már nálam az a akategória, hogy a nagy sikere miatt unom… érdekes, de a November Rain-t meg nem, igaz, azt a kedves rádiók gyakran lekeverik a beőrülős része előtt (amitől nekem igazán tetszik). S ha már beőrülés: a közönség természetesen a legnagyobb „slágerekre” indult be, a Sweet Child of Mine-nál például nem is hallottam Axl hangját a mögöttem visító veresegyházi asszonykórus éneklésétől… A kötelező ráadásban aztán jött a Patiente, no meg az elhagyhatatlan Paradise City, ezúttal már konfettiesővel, akárcsak pár éve a Slash koncerten. Meg kell említenem a tűzijátékot, közben is volt néhányszor, de a fináléra nem spóroltak vele a fiúk.







Kicsit sok lett az írás, elismerem, de hát egy háromórás maratonról még oldalakat lehetne írni. Nagyon örülök, hogy együtt vannak, talán még lemez is lesz – viszont, azt kell mondjam, ez 25 évvel ezelőtt mégiscsak jobb volt. Ez, így egy hibátlan gigaprodukció, egy színpadi fellépés, egy előadás, mindenki csillagos ötösre végezte a munkáját – de csupán a munkáját végezte. Számomra legalábbis úgy tűnt, hogy amellett, hogy ugyan élvezik az egészet, a tűz alábbhagyott… jó, tudom, Axl sosem volt az a szószátyár típus, de a zenekar bemutatását kivéve jóformán nem is szólt a közönséghez (pl. a Black Hole Sun-nál pár gondolatot mondhatott volna Cornellről). Ez az interakció nekem kicsit hiányzott: a fellépés ugyan így is tökéletes volt, a végére el is vitt a múltba, de valahogy az az őrültség, az a tipikus, vagány GNR lendület hiányzott. Az utolsó videóban is látott őrültség, az a bizonyos emlékkoncert, amiben Axl berobbanása 3:22-nél a színpadra még most is borzongással tölt el….






S végül a teljes setlist, ha valaki érdekel (és még nem látta volna):



Intro:


Looney Tunes
The Equalizer  (Harry Gregson-Williams song)  

1. It's So Easy  
2. Mr. Brownstone
3. Chinese Democracy
4. Welcome to the Jungle  
5. Double Talkin' Jive
6. Better
7. Estranged
8. Live and Let Die (Wings cover)  
9. Rocket Queen
10. You Could Be Mine
11. Attitude  (Misfits cover) (with "You Can't Put Your Arms… more )  
12. This I Love
13. Civil War  (with "Voodoo Child" outro)  
14. Yesterdays
15. Coma  (with band introductions)  
16. Slash Guitar Solo
17. Speak Softly Love (Love Theme From The Godfather)  (Nino Rota cover)  
18. Sweet Child O' Mine
19. Used to Love Her
20. Out Ta Get Me
21. Wish You Were Here (Pink Floyd cover) (Slash & Richard Fortus guitar duet)  
22. November Rain (with "Layla" piano exit intro… more )  
23. Black Hole Sun (Soundgarden cover)  
24. Knockin' on Heaven's Door  (Bob Dylan cover) (with "Only Women Bleed" intro)  
25. Nightrain

Encore:

26. Patience  (with The Allman Brothers Band's "Melissa" intro)  
27. The Seeker  (The Who cover)  
28. Paradise City


You Know My Name (Chris Cornell song)


A hozzászólást R2-D2 összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Vas. Júl. 29, 2018 2:14 am-kor.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Niwrok
Admin
Niwrok

Hozzászólások száma : 3136
Join date : 2012. Oct. 06.

Koncertbeszámoló topic - Page 3 Empty
TémanyitásTárgy: Re: Koncertbeszámoló topic   Koncertbeszámoló topic - Page 3 EmptyPént. Júl. 14, 2017 10:19 pm

R2-D2 írta:


Csak hogy a GnR írás a következő lapra kerülhessen... mert olyan lassan jön be az oldal a sok video miatt...
Hamarosan. Smile


Hihihi    hihihi   ... Ilyet én is szoktam  Smile .
.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
R2-D2
Admin
R2-D2

Hozzászólások száma : 4183
Join date : 2012. Oct. 03.
Tartózkodási hely : Szombathely

Koncertbeszámoló topic - Page 3 Empty
TémanyitásTárgy: Re: Koncertbeszámoló topic   Koncertbeszámoló topic - Page 3 EmptyPént. Júl. 14, 2017 10:58 pm

Niwrok írta:
R2-D2 írta:


Csak hogy a GnR írás a következő lapra kerülhessen... mert olyan lassan jön be az oldal a sok video miatt...
Hamarosan. Smile


Hihihi    hihihi   ... Ilyet én is szoktam  Smile .
.

Sad Sad

Azt hittem, reagálsz a beszámolóra....
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Niwrok
Admin
Niwrok

Hozzászólások száma : 3136
Join date : 2012. Oct. 06.

Koncertbeszámoló topic - Page 3 Empty
TémanyitásTárgy: Re: Koncertbeszámoló topic   Koncertbeszámoló topic - Page 3 EmptyPént. Júl. 14, 2017 11:06 pm

R2-D2 írta:
Niwrok írta:
R2-D2 írta:


Csak hogy a GnR írás a következő lapra kerülhessen... mert olyan lassan jön be az oldal a sok video miatt...
Hamarosan. Smile


Hihihi    hihihi   ... Ilyet én is szoktam  Smile .
.

Sad Sad

Azt hittem, reagálsz a beszámolóra....


Reméltem, hogy nem keltek téves ábrándokat, de ehhez nem tudnék érdemben hozzászólni  Sad .
A G'n'R is azon dolgok közé tartozik, amik a kommersz részen túl kimaradtak, a klasszikus számokon kívül nem ismerek egyet sem.
A This I Love-ot meghallgattam a belinkelt videók közül (amiket nem ismertem, azokba is bele-bele, de csak ezt az egyet végig), az tetszett  peace  . Ma ennyit tudtál tenni a zenei kultúrám bővítéséért Smile .
.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
R2-D2
Admin
R2-D2

Hozzászólások száma : 4183
Join date : 2012. Oct. 03.
Tartózkodási hely : Szombathely

Koncertbeszámoló topic - Page 3 Empty
TémanyitásTárgy: Re: Koncertbeszámoló topic   Koncertbeszámoló topic - Page 3 EmptyPént. Júl. 14, 2017 11:48 pm

Niwrok írta:


A This I Love-ot meghallgattam a belinkelt videók közül (amiket nem ismertem, azokba is bele-bele, de csak ezt az egyet végig), az tetszett  peace  . Ma ennyit tudtál tenni a zenei kultúrám bővítéséért  Smile .
.

egyetért

Ma ennyi is elég. Smile
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
R2-D2
Admin
R2-D2

Hozzászólások száma : 4183
Join date : 2012. Oct. 03.
Tartózkodási hely : Szombathely

Koncertbeszámoló topic - Page 3 Empty
TémanyitásTárgy: Re: Koncertbeszámoló topic   Koncertbeszámoló topic - Page 3 EmptyVas. Júl. 29, 2018 12:05 am

.
Epica / Helloween - 2018.07.25 Székesfehérvár, Fezen Fesztivál,



Koncertbeszámoló topic - Page 3 MzQ52RR



Amikor először hallottam róla, hogy az ős-Helloweenes arcok (is) elásták a csatabárdot, és koncertkörútra indulnak Pumpkins United címmel, rögtön arra gondoltam, hogy ezt nekem látnom kell – bíztam benne, hogy legalább Bécsig, vagy Pozsonyig eljönnek, ha hozzánk nem is. Aztán, hogy-hogy nem (hatalmas köszönet, Fezen!) feltűnt a magyar koncert dátuma, ráadásul egy olyan bandával párosítva, amit pár éve fedeztem csak fel magamnak, s aminek önálló bulijára, lehet nem mentem volna el, de így, hogy egymás után álltak színpadon, kész főnyeremény volt az este. És azt hiszem, a bakancslistám ezzel teljes: az összes, gyerekkoromat meghatározó olyan zenekar koncertjén voltam, amit látni akartam… a Helloween is megvolt már egyszer (1998.06.03 A Black Sabbath előtt), de a klasszikus felállással csak most először. A Nirvana ugye már nem lesz meg, meg esetleg egy Mötley Crüe bulira mentem volna el – igaz, arra is inkább 90-ben… de a többi mind megvolt.

Harmadszor voltam a Fezenen, kicsit rutinosabban mozogtam a környéken és a fesztiválon is, a két évvel ezelőtti bővülés mellett most olyan nagy változás nem volt, hacsak az nem, hogy helyet cserélt a két nagyszínpad. A szabadtéri pissoiros vizelés élményét és látványát még most sem értem, de nem is nekem találták ki az egész fesztiválozást – még fiatalon sem voltam több napig sehol sem ilyen helyeken… most meg, elnézve a további napok programját, Dj Boboval és Rúzsa Magdival… nem is tudom… még ha fizetnének, sem. De mindegy is, a program szerda estéről szólt, egy dupla koncertről, ez pedig így maga volt a tökély.

Este nyolckor, szinte percre pontosan kezdett a holland Epica – amit a laikusok számára leginkább Nightwish, Within Temptation vonalra tudnék helyezni, annyi megjegyzéssel, hogy a dallamos, szimfónikus metal jelleg mellett a zene alapját, ellenpontját a hörgés/üvöltés adja. Az egész azonban egy csodás mixet alkot, amikor már bántóan átmenne az egész egy súlyos death/black metálba, mindig jön az énekesnő valami szuper dallammal. S ha már dallam: az egy dolog, hogy Simone Simons simán elmehetne akár operába is énekelni, olyan hangja van, de e mellett az Epica zenéje olyannyira összetett, komplex, és dallamközpontú, hogy még a hörgés is képes beilleszkedni ebbe a sorba. Egyébként a zenekar nem először jár nálunk, szinte minden évben feltűnnek valahol, vélhetően szeretik is a magyar közönséget – a közönség pedig hálás volt, a kicsit hangulatromboló világos kezdés ellenére szerintem tisztességgel megtelt a színpad előtti placc. Amint említettem, magam is még csak most ismerkedek a The Quantum Enigma című albumon túli Epica léttel… és ezt a célt ez a koncert tökéletesen betöltötte. S ha már az eggyel ezelőtti album: talán a zenekar legjobb, legkönnyebben befogadható számát, ami miatt és az egésszel kapcsolatba kerültem, mindenki végig bírja hallgatni:





A kb. másfél órás buliról néhány dolgot mindenképp el kell mondjak: az egyik, hogy nálunk volt a leghosszabb a show, a többi helyszínnel ellentétben mi 13 dalt kaptunk… míg máshol 7-9 volt a standard. Aztán, roppantul tetszett az egész zenekar hozzáállása, a billentyűs faszi totál zakkantnak tűnt, az énekesnő meglepően szolid öltözetben, majdnemhogy kislánynak tűnt a többiek között. Másfél óra intenzív zene, de ami a legjobban meglepett és legnagyszerűbb volt az egészben: kérem szépen, én talán még nem hallottam ilyen jól kihangosított, ilyen profin megszólaló koncertet. Már-már stúdió szintű hangzás, minden egyes elem tisztán, hangosan és arányosan szólt – ha a Helloween is ilyen lett volna, qrva jó lett volna: nekem iszonyat bejött az egész fezenes Epica. Annak ellenére, hogy igazából az új lemezt turnéztatták (a The Holographic Principle-ről kapásból 5 szám is szerepelt), jutott hely a régebbi Epica bemutatására is. Remek összeállítás, egyszerre fesztiválos és lemezbemutatós… az meg legyen az én bajom, hogy a legjobban várt, fentebb linkelt The Canvas of Life nem hangzott el. De volt helyette sok másik – hamarosan az Epica diszkográfia a polcon fog piheni.





És akkor a setlist, ha valakit érdekel és képben van vele:


Eidola
1. Edge of the Blade
2. Sensorium
3. The Essence of Silence
4. Storm the Sorrow
5. Ascension - Dream State Armageddon
6. Dancing in a Hurricane
7. Cry for the Moon
8. The Obsessive Devotion
9. Unchain Utopia
10. Once Upon a Nightmare
11. Sancta Terra  
12. Beyond the Matrix
13. Consign to Oblivion


Az átszerelés szünetét egy másik fezenes specialitásra, a sült kolbászra használtam el, az egyik legjobb kolbászt itt lehet kapni kis hazánkban. Mire visszaértünk a Helloweenre, érezhetően megtelt a placc, kétszer, háromszor annyian várták a kezdést, mint előbb, de még így is viszonylag közel sikerült jutni a színpadhoz. Amúgy azért is jó ez az „öreguras” koncert, mert itt már a daráló sem olyan, mint egy zúzós, fiatal közönség által alkotta pogóparty… itt zömében pocakos, kopaszodó, középkorú faszik voltak, feleségekkel, gyerekekkel (idomultunk a zenekarhoz  Smile  ). A Helloweenről azt kell tudni, hogy 1984-ben alapították, a német csapat pedig hamar a korszak meghatározó speed/power egüttese lett. A mostani turné és koncert pedig azért érdekes, mert a fiatalság, bolondság jegyében akkor a meghatározó tagok oly sikeresen összevesztek több lépcsőben, hogy a harmadik lemez után először az egyik alapító, Kai Hansen szállt ki, majd két lemezzel és rengeteg feszültséggel később a másik nagyágyú, a korábban még csak 18 évesen szerződetett énekes, Michael Kiske is távozott. Ha jól tudom, a fiúk közel 20 évig nem nagyon beszéltek egymással, de legalábbis Michael Weikath-tal, a főnökkel biztos nem – pont múltkor olvastam régi Metal Hammert, fura is volt a fiatal bandát egyben látni.





Ezekből kifolyólag óriási dolog volt ez az egész. Együtt az ősfelállás (leszámítva az akkori dobost, aki ’95-ben meghalt), kiegészülve a mostani énekessel és gitárosokkal… egy 7 fős banda, akik visszarepítettek a múltba. Az Epica után az első dal, a 13 perces Halloween ugyan még kifejezetten pocsékul szólt, de aztán a szám végére nagyjából helyreállta a technika és jött a henger: zseniális volt látni például a régi és az új énekes duettjeit, hallani azokat a számokat, amiken anno felnőttem. Voltak közös éneklések, voltak szóló dalok – Andy Derris a saját érájából is énekelt néhányat – és volt egy egyveleg, a legelső lemezről, amit az akkori első énekes, a ma már csak gitáros Kai Hansen énekelt!! Libabőr volt az egész, egyszerűen tök jó volt látni, hogy ők is képesek a színpadra állni harag nélkül, tök jó volt látni a tiszteletet, szeretetet, bohóckodást, vidámságot a színpadon.





A repertoárt természetesen az első három albumra építették, ha az egyvelegeket is beleveszem, 14 dal volt innen. A Walls of Jerichot 2 (+3 a Hansen egyvelegben), A Keeper of the Seven Keys I-et 3 (+1 az egyvelegben), a Keeper II-őt 5+1 dal képviselte. Természetesen ezek voltak a legütősebbek, talán ezeket várta, hallgatta legszívesebben a közönség is, de az új nóta, a Pumkins United is nagy sikerrel ment le. A Derris-éra egyik legjobb húzása a Perfect Gentleman volt, amit ketten Kiskével műveltek, az akár egy bevezetés az angol nyelvbe órán is lement volna. Nekem még az If I Could Fly is nagyon bejön, meg biztos tudtam volna még válogatni az újkori Helloween dalok közül is, de ez az este nem arról szólt. Sőt, ha nagyon bunkó és szigorú vagyok, szívesen elhallgattam volna egy Derris nélküli bandát, csak Kiske albumokkal, és bár a világ utálja, én tök szeretem a Chameleon című lemezüket is, Kiske utolsó részvételével. Kár, hogy mondjuk az I Believe vagy a Longing nem került be a programba. Ahogy egyébként a másik nagyon várt dal, az A Tale That Wasn't Right sem… pedig ehhez nagyon sok személyes élményem kötődik: anno, az akkori házibulikban ez volt az egyik standard lassú szám, amit lejátszottunk, egy csodás ballada, amit meghallgattam volna szívesen élőben.





A teljes igazsághoz hozzá tartozik két kisebb személyes, kritikai megjegyzés is (azon túl, hogy azért Kiske tök logikus módon nem tud olyan hangokat kiadni magából, mint 30 éve): az egyik, hogy a közepén szerintem kicsit leült a buli, valahogy a 7. dal után, a dobszólóval az élen kicsit olyan ácsorgós lett az egész… félreértés ne essék nagyon becsülendő dolog volt Ingo Scwichtenbergről megemlékezni, érzelmes és nagyszerű dolog volt rádobolni a képre, de a pár perces videoval megtámogatott dobszóló kicsit visszavett a lendületből. És e nélkül is túl sokat voltak az énekesek a színpadon kívül, az előző Epica dinamikája kicsit hiányzott nekem a Helloween fellépéséből – legalábbis a közepén. Másrészt meg a Livin Aint No Crime/ A Little Time medleyt, meg a March Is Time-ot leszámítva annyira nem is rajongok az ekkor elhangzottakért, ráadásul egyre türelmetlenebbül vártam a másik házibulis kedvencemet, a Future World-ot, amire anno még a You Could be Mine-nal szoktunk pogózni…





Ami aztán a végére meg is jött, de már előtte két-három számmal érezhetően emelkedett a hangulat, sőt a végére, az I Want Out dallamaira a közönségnek kiszórt órás helloween lufikkal, az énekeltetéssel, a konfettiesővel közel extázisszerű érzést sikerült elérni. Nekem legalábbis a finálé duettje, az utolsó negyed óra népünnepély szerűsége miatt úgy fog megmaradni ez a koncert, hogy qrva jó volt. Nagyon kellett ez, így a végére, ez hozta el az igazi, fenomenális katarzist, méltó zárása volt egy különleges fellépésnek. Láttam egy gyerekkori kedvenc bandát, s ha a kor miatt eleve nem ugyanolyan az egész, mint anno lehetett, rohadt jó érzés volt.







A teljes setlist pedig a következő volt:

1. Halloween  
2. Dr. Stein  
3. I'm Alive  
4. Are You Metal?
5. Perfect Gentleman  
6. Starlight / Ride the Sky / Judas
7. Heavy Metal (Is the Law)  
8. If I Could Fly
9. Pumpkins United
10. Drum Solo  
11. Livin' Ain't No Crime / A Little Time  
12. March of Time
13. Sole Survivor  
14. Power
15. How Many Tears
16. Invitation  / Eagle Fly Free  
17. Keeper of the Seven Keys  (partial)  

Encore:

18. Future World
19. I Want Out



Ja, és akkor a végére a szokásos szakmai Shock! kritika. metal


.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
R2-D2
Admin
R2-D2

Hozzászólások száma : 4183
Join date : 2012. Oct. 03.
Tartózkodási hely : Szombathely

Koncertbeszámoló topic - Page 3 Empty
TémanyitásTárgy: Ugly Kid Joe / Tankcsapda / Slash   Koncertbeszámoló topic - Page 3 EmptyVas. Júl. 21, 2019 4:06 pm

.
Ugly Kid Joe / Tankcsapda / Slash - 2019.07.27 Sopron, Volt Fesztivál,




Koncertbeszámoló topic - Page 3 EGO4FLe




Tudom, hogy már több, mint három hét eltelt az – legalábbis úgy néz ki – idei év számomra egyetlen nagyobb szabású koncertje óta, de csak most van időm arra, hogy a szokott módon, szokott hosszban írjak egy kis élménybeszámolót második Voltos kalandomról. A koncert apropóját természetesen minden idők egyik legjobb gitárosának, Slashnek ismételt hazai fellépése szolgáltatta (annak ellenére, hogy voltam már ugye saját önálló buliján is, no meg nem is oly rég a GNR koncerten, Bécsben), de aztán úgy alakult az este, hogy összességében mégsem rá fogok emlékezni erről a fesztiválról. Sokkal inkább az első pillanatban bónusznak tekinthető, ám akkoriban szintén kedvelt Ugly Kid Joe koncertjére: a talán kissé lesajnált, méltatlanul alulértékelt, 3 lemez után megszűnő/pihenő, akkoriban MTV sztárnak kikiáltott kaliforniai banda fergeteges bulit csinált – már közben is éreztem azt, hogy ez itt most qrva jó lett, de a nap végére egyöntetűen meg kellett állapítsam: a nap csúcspontját rögtön az első fellépő produkálta.

Mint mindig, ezúttal is engedjetek meg néhány gondolatot magáról a körítésről. Írtam két éve, mennyire kinőtte magát és Sopront az egész Volt – nos, gondolom ennek hatására is új, nagyobb helyszínt kapott az egész fesztivál. Az újat úgy kell érteni, hogy tulajdonképp a régi lett „felfújva”, néhány színpad máshova került, de ugyanazon a helyen van, ahol volt. A legfontosabb változás, hogy ezúttal már volt kijelölt, saját parkoló is, ahova szakszerűen terelgettek a sárga mellényes segítők. Ahol mi megálltunk, az a fesztivál háta mögött, a nagyszínpad és a kempingek után volt található – külön „gyalogösvénnyel” az idén megnyitott hátsó bejárathoz. Végre nem a városban kellett ott hagyni a kocsit, valami ház előtt az árokparton – de egyúttal nem mehetek el szó nélkül a mellett sem, hogy mekkora szívás volt éjjel fél egykor a mezőn nem találni a járművet. Töksötétben, telefonok fényeinél bóklásztam fél órát, míg ráleltem az autóra, ugyanis a nagy terelgetésben, irányításban nem figyeltem oda pontosan arra, hol is hagytuk a járgányt – még világosban. Aztán a koncertek után meg velem együtt több tucat ember kereste a sötétben az autóját: a jövőre tekintve célszerű lenne valami betűket, számokat kitenni tájékozódási pontoknak (ahogy a plázákban szokták).

Nem gondoltam volna, hogy itthon is találkozok ennyi profizmussal és szervezettséggel, mint amit az idei Volt produkált. „Csak bámultam, lestem, majd hanyatt estem, nem tudtam mi van”: iszonyat munka és szervezés, megszámlálhatatlan segítő, rend és tisztaság jellemezte az egészet. A konténer WC pl. olyan volt, mint otthon, a kajáldákról meg ne is beszéljünk… egész héten elettem volna ott. KP fizetés itt sincs, rengeteg kiegészítő szolgáltatás, profi módon megszervezve. S még valami… olvastam utólag, mekkora politikai hisztit kreáltak a fesztivál köré… nos, én hat órán keresztül ott voltam, de egyetlen egy percnyi propagandát nem láttam. Nem állítom, hogy nem volt, de én nem találkoztam vele…

A szervezettséget igazolandó, 18:45-kor pontosan elkezdődött az Ugly Kid Joe koncert, a Petőfi Rádió színpadán (tuti, ezt a koncertet látjuk még TV-ben). A zenekar ugyan sosem volt nekem a favoritom, de anno, a 90-es évek elején, közepén szívesen hallgattam dalaikat: természetesen mindenek előtt az Everything about you és a zseniális Cats int he Cradle címűeket. A program nagyjából egy komplett best of  volt az első három albumból, illetve két dal a 2012-es Epjükről. No meg ugye a két feldolgozás, az egyik az ominózus Cats int he Cradle, a másik meg nagy ováció közepette a Motorhead Ace of Spades-e.





Csak szuperlatívuszokban tudok beszélni a koncertről, Whitfield Crane énekes – még ha kicsit hibbantnak is tűnt – zseniális hangulatot csinált. Persze, fura volt látni, hogy a huszonx évvel ezelőtti, hosszúhajú srác is megöregedett, de frontemberként még most is hátán vitte a zenekart – meg az egész bulit. A csúcs egyébként egyértelműen a Cats int he Cradle volt, már csak azért is, mert a fesztivál területén, gólyalábakon bóklászó, maszkos embereket behívta a pódium elé, és aktív részeseivé tette őket a műsornak. De ütős volt a Milkman songs vagy a Neighbour is, magam részéről – ha már így belemerültek – még a Black Sabbath feldolgozást, a N.I.B.- t szívesen hallgattam volna tőlük. Mindegy, erre a setlistre (tekintve a kisebb merítést) azért nem lehet egy rossz szavam sem, minden volt, amit szerettem tőlük, és ami ismertté tette őket – pluszban láttam egy újabb korabeli kedvencemet élőben… akik ugyan nem voltak bakancslistásak, de így, bónuszként kifejezetten élveztem őket.






Setlist
 
1. Intro
2. Neighbor
3. Madman
4. Jesus Rode a Harley
5. C.U.S.T.
6. Panhandlin' Prince
7. No One Survives
8. Devil's Paradise
9. So Damn Cool
10. Cat's in the Cradle (Harry Chapin cover)
11. I'm Alright
12. Milkman's Son
13. Goddamn Devil
14. Ace of Spades (Motörhead cover)
15. Funky Fresh Country Club
16. Everything About You


8 órára átsétáltunk a nagyszínpad elé, hogy immár sokadszorra megnézzem Lukács Laci bácsit és az ő Tankcsapdáját. Túl sokat erről nem akarok írni (megtettem már jó néhányszor), csupán két dolog említésre méltó. Mindkettő kissé szomorú, és kicsit beárnyékolta az amúgy vérprofi koncertet: az egyik hogy van némi infóm a frontember alkohollal ápolt kapcsolatáról, de eddig azért nem tűnt föl, hogy a jóember esetleg ittas lett volna a mikrofon előtt… Hozzáteszem, semmiben nem befolyásolta a koncert és a zene minőségét, csak most látványos volt. A másik, szomorúbb dolog, hogy bizony egyre nagyobb szakadék tátong köztem és a zenekar között: alapból utálom már régóta, hogy a slágerekre a közönség megőrül, én meg lelohadok (most is így volt), míg a kevésbé ismert, régebbi daloknál ez fordítva van – de őszintén meg kell, mondjam, az utóbbi lemezeikben, akárhányszor hallgatom őket, egyre kevesebb kapaszkodót utálok. Voltak a bulinak jobb pillanatai, néhány régebbi kedvenc is felcsendült, de a Fiúk ölébe lányok szerű szarságokra, vagy az újabb szerzeményekre nem igazán tudtam beindulni (ellentétben velem, voltak, akik igen, így életemben először testközelben élvezhettem a tömeg egy kis részének pogózásást). De legalább volt az A legjobb méreg






1. Senki nem menekül  
2. Vagyok olyan szemét
3. Rock a nevem
4. Fiúk ölébe lányok
5. Nem kell semmi
6. Egyedül a világ ellen
7. Mennyország Tourist
8. Rio
9. Mi a fasz van?  
10. Köpök rátok
11. Örökké tart
12. Jönnek a férgek
13. Ez az a ház
14. Alföldi gyerek
15. Be vagyok rúgva
16. Adjon az ég
17. Baj van!
18. A legjobb méreg


A Csapda után nem sokkal ugyanazon a színpadon, immár hömpölygő tömeg előtt, pontban tízkor kezdett Slash barátunk. Immár a negyedik lemez jött ki idén Myles Kennedy énekessel – aki amúgy egy másik bandában is énekes (nem utolsósorban ugye meg Slash épp most turnézta végig a világot az újjáalakult Gunssal) – így hát nem meglepő módon hat dal is képviseltette magát a programban a Living the Dream-ről. Nagy bánatomra pont a legjobb, a The Great Pretender hiányzott, a többi sem rossz az albumon, de azt kedvelem meg igazán: és akkor itt ragadom meg az alkalmat, hogy elmondjam, miért is nem ez lett az est fénypontja. Miután másodszor vagyok önálló Slash bulin, most már másodszor állapítottam meg, ami amúgy totál nyilvánvaló: ez a zene, ez a hangulat,amit a cilinderes játszik (főleg a Conspiratorssal), az nem koncertre való. Qrva jó, igényes, néha talán bluesba hajló, vérbeli, tökös rockzene, de nincs benn az a tűz, az a ritmus, az a hangulat, ami egy koncert közönségét igazából átmozgatja. Rengeteg jó téma, igényes, profi gitár, jó ének, jó dallam… de inkább olyan autós, otthoni háttérzene. Nem segített a dolgon az sem, hogy Myles ugye nem Axl, ez  srác sokkal visszafogottabb a színpadon – így úgy éreztem, nem volt magának az egész koncertnek meg az a varázsa, ami miatt örökké emlékezetes lehetett volna.





Amúgy a dalok rendben voltak, a Beggars megint hiányzott nekem (valamiért a Snakepitet hanyagolja Slash, természetesen az Anastasia meg a Starlight megint a legnagyobbat szólt – s láss csodát, fura mód az előző Ugly Kid Joe Motorhead feldolgozása után megint Lemmyt juttatták eszembe, mikor is a Doctor Alibit is eljátszották. Kevésbé műértők számára: ez egy olyan dal, amit Lemmy énekelt fel egyik Slash szólólemezen. G'n'R dal viszont már csak egy maradt a programban, a Nightrain - amire láss csodát, a vélhetően erős Guns kötődésű közönség mégscsak meg tudott őrülni...






Setlist
 
1. Song played from tape Ray's Goodbye
2. The Call of the Wild
3. Halo
4. Standing in the Sun
5. Apocalyptic Love
6. Back From Cali (Slash song)
7. My Antidote
8. Serve You Right
9. Boulevard of Broken Hearts
10. Shadow Life
11. Mind Your Manners
12. Driving Rain
13. We're All Gonna Die (Slash song) (Todd Kerns on vocals)
14. Doctor Alibi (Slash song) (Todd Kerns on vocals)
15. Starlight
16. Nightrain (Guns N’ Roses cover)
17. You're a Lie
18. Anastasia
19. World on Fire


Összességében természetesen nem bántam meg, láttam egy vérprofi szervezést, meg egy belépővel három koncertet. Egy kis kikapcsolódás a hétköznapok rohanásában.




.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Ajánlott tartalom




Koncertbeszámoló topic - Page 3 Empty
TémanyitásTárgy: Re: Koncertbeszámoló topic   Koncertbeszámoló topic - Page 3 Empty

Vissza az elejére Go down
 
Koncertbeszámoló topic
Vissza az elejére 
3 / 3 oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Filmfórum :: A mozitermen kívül :: Könyv, játék, zene-
Ugrás: