HomeCalendarGalleryGy.I.K.KeresésTaglistaCsoportokRegisztrációBelépés

Share | 
 

 Koncertbeszámoló topic

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2
SzerzőÜzenet
R2-D2
Admin
avatar

Hozzászólások száma : 3419
Join date : 2012. Oct. 03.
Tartózkodási hely : Szombathely

TémanyitásTéma: Re: Koncertbeszámoló topic   Szer. Jún. 04, 2014 9:29 pm

Weide írta:
R2-D2 írta:
De utánanézek.

Főként folkkos elemekkel teletűzdelt metalról van szó. De azért egy kis kedvcsinálót bedobok ide, hátha. Smile


Igzad volt, én ezeknek nem néztem utána...

No, nem azt mondom, hogy nem tetszik, egy-egy dalt meg is hallgatok, de ezt órákon át??? Nem hiszem.

Az Eluveitie ezzel a számomra borzasztóan idegen (svájci????) nyelv miatt nehéz eset, mint ahogy az orosz Arkona is. A Skálmöld meg túl hörgős...

MHH mellékleteken elviselem ezeket, de tartósan nem. Tudod, öreg rocker vagyok, maradok a classicnál. Smile
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése http://www.artudetu.gportal.hu/
Weide

avatar

Hozzászólások száma : 726
Join date : 2013. Aug. 15.
Age : 26
Tartózkodási hely : Budapest

TémanyitásTéma: Re: Koncertbeszámoló topic   Szer. Jún. 04, 2014 9:40 pm

R2-D2 írta:
Kéne valami metálos smiley - 3 elég lesz???? Bow

 metal rock ördögvilla 
Elég.  cheers 
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
R2-D2
Admin
avatar

Hozzászólások száma : 3419
Join date : 2012. Oct. 03.
Tartózkodási hely : Szombathely

TémanyitásTéma: Re: Koncertbeszámoló topic   Pént. Jún. 06, 2014 9:52 pm

Iron Maiden- 2014.06.03 Bp, Papp László Sportaréna





Én még ilyet sosem láttam, hogy a pissoirokhoz sorba kellett volna állni… most komolyan: csészénként tíz faszi állt egymás mögött, meleg váltásban adva át a helyet egymásnak. E látvány után el is ment a kedvem az egésztől, s csak 3 óra múlva jutott eszembe újra, valahol Enese környékén…

Ebből következik, hogy qrva sokan voltak. Telt ház a hajdani BS-ben, szerintem 12-15 ezer ember lehetett. Mondjuk ez még mindig piskóta a 92-s Népstadionos GNR koncert 80 ezres tömegéhez képest, de adott körülmények között igazán nagyszerű volt látni ennyi vén rockert egy helyen. Igen, vén rockert, mert elnézve a tömegen, az átlagéletkor simán a 40-hez volt közelebb, mint a 30-hoz: a sok pocakos, kopaszodó rocker között az ember nem is érezte annyira különcnek magát. Mindezek mellett természetesen - legnagyobb örömömre – jó néhány fiatal srácot és lányt is felfedeztem, úgy néz ki a rock tényleg örök és elpusztíthatatlan…


Ha valaki nem tudná (és érdekli), ez is egy időszak-specifikus Maiden koncert volt, a harmadik a sorban, gyakorlatilag egy bizonyos Maiden England koncertvideo rebootja, zeneileg pedig az első 5 albumra, abból is a Seventh Son of a Sevent Son címűre fókuszálva.  Ez köszöntött elsősorban vissza a díszletekben is, aki bővebben akar tudni az egész turnéról, ITT megteheti.

A szándékosan kihagyott Anthrax koncert után (mely időt inkább fórumtársaimmal töltöttem) épp időben érkeztem, hogy viszonylag jó helyem legyen a küzdőtéren: de még így sem voltam maximálisan elégedett. Az emeletes színpad ugyanis meglehetősen alacsonyan volt, annak alsó szintjén játszó zenekarból jóformán semmit nem láttam. A felső szint kellett a folyton változó színpadképhez, a hatalmas Eddie-figurákhoz (minden elképzelhető díszlettel), no meg Bruce Dickinson rohangálásához – még szerencse, hogy a két óriáskivetítőn jól nyomon lehetett követni a négy gitárossal felálló banda működését. A felvezetőben hallott Doctor,doctor című dalról sem azt nem gondoltam, hogy Maiden dal (feldolgozás), sem azt, hogy hozzátartozik a koncerthez: furcsa volt ugyan, hogy elsötétült a terem, de teljes számot csak úgy minden nélkül, playbackről még nem igazán láttam koncert részeként… aztán utána a kivetítőn a jéghegyek omlása után a Moonchild dallamaival elindult a másfél órás nosztalgia buli.





Mostanában nem először futok bele koncerten ilyen 20-30 éves válogatás buliba és mindig élvezem őket: miután én akkor szerettem meg az egész metal stílust, többek között a Maidennel az élen, hatalmas élmény volt (újra) élőben hallani a hajdani klasszikusokat. Most nem sorolom fel az összes dalt (ld, setlist az írás végén), de a korabeli albumok közül válogatták a műsort, egy kibaszott időutazás feelingt hozva a Papp László Sportarénába, egyedül a Fear of the Dark lógott ki a sorból – de az meg akkora siker, akkora metál himnusz, hogy kihagyhatatlan. Nem mellesleg nekem személyes kedvencem.





Megmondom őszintén, mikor megláttam az énekest frakkban, legalábbis frakk-kabátban, hangosan felröhögtem. A hajtókája tele volt kitűzőkkel, de a fekete pólóra húzott kabát mégiscsak frakk volt. Aztán persze előkerült az angol hajdani katonaruha, a kötelező zászlólobogtatással, majd a végére helyreállt a rend a „normál” Dickinson megjelenéssel (amolyan 56 évesen). A Maiden mindig is az egyik legjobb koncertbanda volt, Dickinson pedig mindig is az egyik legjobb frontember: ez annyira igaz, hogy a még amúgy egyébként semmilyen Sanctuaryból is képesek voltak közönségéneklős dalt csinálni. A legnagyobb beindulás azért természetesen a The Number of the Beast-ra volt, néhányan még pogóztak is rá mellettem.





Szokás szerint néhány dalt nagyon szívesen meghallgattam volna még, amivel esetleg még nagyobb éneklős hangulatott lehetett volna csinálni: a Heaven can wait, esetleg a Hallowed be thy name jól jött volna. De ne legyünk telhetetlenek, ugyebár. A pesti koncert egy vérprofi, tökéletes precizitással, nagyszabású látvánnyal előadott koncert lett, amiből azonban a gépi jelleg miatt picit talán hiányzott számomra a lélek és a spontaneitás. Természetesen ez nagyrészt már a zenészek korának rovására írható (56-58 évesek), de sokszor a rutint, az unalomig ismételt beállást éreztem néha. Ez egyáltalán nem baj, csak a múltkori Within sokkal közelebb volt a közönséghez – itt a mainstream jelleg miatt nehezebb volt átérezni igazából a bulit. A hangzás – meglepő módon – néha nem volt tökéletes: az énekes hangja elveszett az éterben, a gitár- és dobsound elnyomta. Aztán hogy ez technikai probléma volt, vagy simán Bruce hangjának elfáradása, nem tudom. Lehet, picit mindkettő. Mindegy, az 1 óra 45 percnyi koncert pozitív élményt érdemben nem tudta befolyásolni. Ja, és teganp megnéztem a Live after Death DVD-t… milyen arnyosak voltak 30 éve…


-1. Doctor, doctor (UFO feldolgozás)
Intro Nick Ingman and Terry Devine-King's "Rising Mercury"
1. Moonchild (from Seventh Son of a Seventh Son, 1988)
2. Can I Play with Madness (from Seventh Son of a Seventh Son, 1988)
3. The Prisoner (from The Number of the Beast, 1982)
4. 2 Minutes to Midnight (from Powerslave, 1984)
5. Revelations (from Piece of Mind, 1983)
6. The Trooper (from Piece of Mind, 1983)
7. The Number of the Beast (from The Number of the Beast, 1982)
8. Phantom of the Opera (from Iron Maiden, 1980)
9. Run to the Hills (from The Number of the Beast, 1982)
10.Wasted Years (from Somewhere in Time, 1986)
11.Seventh Son of a Seventh Son (from Seventh Son of a Seventh Son, 1988)
12.Wrathchild (from Killers, 1981)
13.Fear of the Dark (from Fear of the Dark, 1992)
14.Iron Maiden (from Iron Maiden, 1980)

• Churchill's Speech
15. Aces High (from Powerslave, 1984)
16. The Evil That Men Do (from Seventh Son of a Seventh Son, 1988)
17. Sanctuary (from Iron Maiden, 1980)


 Heavy metal forever!!  ördögvilla


A hozzászólást R2-D2 összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Vas. Júl. 03, 2016 5:02 pm-kor.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése http://www.artudetu.gportal.hu/
R2-D2
Admin
avatar

Hozzászólások száma : 3419
Join date : 2012. Oct. 03.
Tartózkodási hely : Szombathely

TémanyitásTéma: Re: Koncertbeszámoló topic   Hétf. Okt. 27, 2014 5:49 pm

Accept - 2014.10.26 Bp, PECSA







Na kérem, ezért kell (rock)koncertre menni. Ez az igazi feelingje az egésznek, mikor is több ezer ember egy adott dalra össznépi dúdolásba, esetleg üvöltésbe kezd. Márpedig a tegnapi Accept bulin ez többször is előfordult – mind a zenekar, mind pedig dalaik zászlóvivői ennek a dolognak…







Személyes kapcsolatom velük a 80-as évek közepére datálható, a német metal színtér egyik legnagyobb és legsikeresebb formációja volt az idő tájt. A Für Elise dallammal felturbózott Metal Heart című dalukat pedig talán még az is hallotta, aki egyáltalán nem hallgat metalt, bár természetesen nekem jóval mélyebb kapcsolatom volt zenéjükkel. Az igazsághoz  - és a pillanatnyi értékeléshez, élményhez – az is hozzátartozik, hogy a gonosz kis törpének kinéző énekes, az együttes egyik alapítója, Udo Dirkschneider már régóta külön utakon jár, egy kétséges sikerű újraegyesülés után pedig új énekessel nyomul a banda. Nos, számomra ez volt az új énekes, Mark Tornilló élőben tesztelése – az eredmény pedig jeles. Nem egészen olyan, mint UDO, de azt a hangot megismételni lehetetlen: ennek ellenére az Accept örökség, hangzásvilág teljesen megmaradt általa is.

A Blind Rage album idén ősszel jött ki, értelem szerint a setlist nagy része ehhez kötődött, ez egyébként már a harmadik nagylemez az új felállással. A 21 elhangzó dalból 12 volt a Mark-éra termése: a Blind Rage 6, a Stalingrad 3, A Blood of the Nations is 3 számot adott. Ezek mellett természetesen elővették a kihagyhatatlan Accept himnuszokat, a Restless and Wildról 4!!, a Balls to the Wallról 3, a Breakerről 1, és a Metal Heartól is egy dal volt a programban.

Azt mondanom sem kell, telt ház volt, bár ezúttal kissé csalást érzek a dologban: a PECSA terem hátsó negyede kordonnal és fekete függönnyel le volt választva, így a tömeg még jobban összehúzódott a maradék helyen. Nem vagyok már én sem mai gyerek, de legnagyobb örömömre fiatalnak éreztem magam a közönségben, a körülöttem állók nagy része közelebb volt az ötvenhez, mint a negyvenhez. Néhány egészen érdekes (szimpatikus) figura is feltűnt a közelemben, mindenkinek kezében természetesen sör – mégse volt egy darab balhé sem. Nem szokott…

S akkor néhány szó a zenéről. Az első számnál még kicsit kásás volt a hangzás, de a második számtól már igazi hangos metal üvöltött a 36! hangszóróból (már ha az hangszóró volt, ami a színpadképet adta). Az Accept – és UDO – mindig is híres volt az orosz vonzalmáról, így természetesen elengedhetetlen volt már másodikként a Sztálingrád című szám is – 4:30-nál orosz himnusz!!!







Az aktuális dalok (amiket minél többet hallgatom, annál jobban tetszenek) után egy meglepő retro-blokk jött, majd ismét a egy újkori szekció. Ebből ajánlanám szíves hallgatásra a Shadow Soldierst, ami simán mehetne valami korai lemezre is.







Egyébként tök jól volt felépítve a koncert, mert ahogy haladtunk előre, úgy vették elő az igazi közönség kedvenc dalokat. A koncert második felében jött a Fast as a Shark, a Restless and Wild, az elsőszámú közönség énekeltető Princess of the Dawn, a második számú, a Metal Heart, majd az elengedhetetlen finálé, a Balls to the Wall. Azt mondjuk ma sem tudom még hova tenni, hogy egy kedves koros koncerttársam milyen apropóból üvöltötte a dal alatt mellettem, hogy „Sieg Heil” de ilyen apróságokon nem akadok fenn – csak mosolyogtam rajta…







Annak ellenére, hogy ők is bőven 50 felett vannak, majd két órát nyomatták. Az új énekes szuperül kitölti Udo helyét, az új dalok és az új lemez vérbeli Accept – mégis, a legnagyobb beindulás csak a régi dalokra volt. De azt hiszem ez valahol természetes, a nosztalgia mindent visz: ráadásul azok a zenék, ott, abban a korban, azokra a fiatalokra teljesen máshogy hatottak, mint teszi azt ugyanazon együttes mai zenéje ugyanazon emberekre. De ettől még igazán dögös, súlyos, de dallamos gitárral, torokreszelős énekkel megtámogatott zenét hallottam tegnap, vérbeli Accept muzsikát. Soha rosszabbat.

Hiányérzet??? Úgy igazából nem sok. Ami fontos volt, azt játszották, az új albumról talán csak a Trail of Tears jöhetett volna, azt bírom, a régiek közül pedig a Shake your Heads, a The King és a Can't Stand the Night kellett volna, ezek személyes kedvenceim (az ismertelen kedvencek).







Anyám... ez a klip is harminc éves....   Sad



A setlist, ha valakit érdekel:

1. Stampede  
2. Stalingrad  
3. Hellfire  
4. 200 Years
5. Losers and Winners
6. London Leatherboys  
7. Starlight  
8. Dying Breed  
9. Final Journey  
10. Shadow Soldiers
11. From the Ashes We Rise  
12. Restless and Wild  
13. Ahead of the Pack  
14. No Shelter  
(with a guitar rock-off)
15. Princess of the Dawn  
16. Dark Side of My Heart
17. Pandemic  
18. Fast as a Shark
Encore:
19. Metal Heart
20. Teutonic Terror  
21. Balls to the Wall




metal


A hozzászólást R2-D2 összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Csüt. Júl. 30, 2015 2:15 pm-kor.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése http://www.artudetu.gportal.hu/
R2-D2
Admin
avatar

Hozzászólások száma : 3419
Join date : 2012. Oct. 03.
Tartózkodási hely : Szombathely

TémanyitásTéma: Re: Koncertbeszámoló topic   Vas. Nov. 23, 2014 1:35 am

Tankcsapda/ Road/ Depresszió – 2014.11.21, Szombathely, Savaria Aréna







Örömmel jelentem, így, 24 órával a koncert vége után már egész jól hallok. Az elmúlt egy nap ugyanis többé-kevésbé zúgó fejjel és csengő füllel telt el, totál másnaposnak és kifacsartnak éreztem magam, pedig (szokás szerint) egy kortyot sem ittam. A Depresszió/Tankcsapda páros ugyanazt a hatást érte el nálam, mint két évvel ezelőtt, s ha már két éve írtam róla, gondoltam, most se hagyom ki.


Miután a helyi kulturális központot, a Sportházat 50-ik szülinapja után szétdöntötték és felújítják, ezért az újabb megabuli egy még nagyobb, eddig ilyen célra nem használt helyszínre került: a Falco sportcsarnokába, az Arena Savariába. Kicsit aggódtam is, milyen lesz egy hatalmas kosár stadion egy rockkoncerten, nem lesz-e élvezhetetlenül visszhangos a terem, de szerencsémre a visszhangból a vissz teljesen hiányzott: csupán hangos volt, de azt iszonyatosan. Mondjuk, milyen más is lehetett volna?? Depit és Csapdát nem lehet halkan hallgatni…




A helyzet az, hogy ezúttal kicsit csaltunk. Tekintettel a program hosszára, meg a két gyerekre otthon, az első fellépőt, a Phoenix Rt. zenekart kihagytuk, így csak a Depresszió fél nyolcas kezdésére értünk oda. Halász Feriék pontosan jöttek – érdekes, eddig minden koncert, amin voltam, elkezdődött pontosan, leszámítva Axl Rose fel nem lépését pár évvel ezelőttről -, s rögtön a húrok közé csaptak. Nekik is van új lemezük, így a koncert nagy részét értelem szerint a Folyamat zajlik című album bemutatása tette ki. Miután két éve már dicsértem őket eleget, így a szokásos tiszteletköröket kihagyhatjuk: nagyon szeretem őket, talán jobban is, mint a Csapdát, épp ezért meglehetősen csalódott voltam a koncertjük után. Nem tudom konkrétan megmondani, minek mi volt az oka, de kimondottan vérszegény volt a bulijuk. Egyrészt az elején eléggé kásás volt a hangzás, két-három dal kellett, míg rendesen megdörrent a cucc, másrészt viszont nem egészen értettem a minden szám utáni leállást. Egy rock koncert nem ilyen, egy rock koncert pörgős, lendületes: itt a zenekar minden dal után tartott 10-20 másodperces szünetet, jó esetben csak a dobos tette a dolgát, de volt, hogy ő sem. Miután nem tudom, mi volt a valós ok, ezért nem ítélkezem, lehetett mondjuk az énekes betegsége, de lehetett egyfajta sértődöttség is a „harmadhegedűs” szerep miatt. A főbanda ugyanis a szülinapos Tankcsapda volt, de előttük nem a szokás szerint a Depi játszott, hanem a szintén szülinapos Road zenekar. Volt olyan érzésem, hogy az egy óra, ami nekik jutott, azt inkább csak kötelességből nyomták el, ezúttal nem éreztem azt az energiát, amit tőlük megszoktam.





Az mondjuk, amit a helyi egyik média seggfej tollnoka ír, miszerint a Depresszió a szegény ember Tankcsapdája, azt nem osztom, sőt az író fejét szívesen beleverném a falba – mi a fasznak megy Depi koncertre, ha nem szereti őket. Nem muszáj szeretni, de akkor nem megyek oda, hogy utána köpködjem: én sem megyek mondjuk Radics Gigi koncerte (bocsi,ez csak példa volt). Amit a Depi ez este nyújtott, az egy kötelező minimum volt, a kötelező slágerekkel, még így is jó dalok, jó előadásban egy nagyszerű új lemezről. S még valami, ami nem kimondottan a zenéhez kapcsolódik, sokkal inkább társadalmi kórkép: basszus, a körülöttem lévő 10 négyzetméteren minden második ember azt a kibaszott okostelefonját nyomogatta és szelfizett. Eszem-faszom megáll, posztolták magukat, hogy hol vannak, utána meg húzogatták a képernyőt, ki reagált rá… kibaszott idióták…



A harmadik fellépő, a Road viszont újból kimaradt, a Depi után leléptünk – elvégre fürdetni meg lefektetni kellet a gyerekeket… hogy ágyba dugásuk után este 10-re pont visszaérjünk az est fő attrakciójára, a 25 éves Tankcsapdára. Meglepő módon a terem majdnem megtelt – az első bulin jó fél ház lehetett – és nem meglepő módon a közönség részegségi szintje hatalmas mértékben emelkedett. Kimondottan sok dülöngélő, magáról nem tudó alakot láttam, előttem egy faszi szerintem állva végigaludta az egészet, s a buli elindulásakor pedig túl sok önmagáról megfeledkező (értsd közveszélyes) pogózó srácot láttam. Na mindegy, ők tudják, én sosem értettem, miért jó egy koncert seggrészegen, mikor azt sem tudja az ember másnap, hogy hol volt…





Lukács Laci és bandája ez este zseniális volt. Amit a közel két órában műveltek, az a rockzene magasiskolája: iszonyat profi koncert, iszonyat profi színpadképpel és hangzással. Kérem, itt nem volt egy perc üresjárat, itt nem volt pihi, csak a folyamatos zene. S ha már zene. Az új album nyitódala, a Zene betemet, a lemezen nagyon nem tetszik, viszont koncerten meglepően jól működik – itt jegyzem meg, a TCS koncerteknek filmes vonatkozása is van, ugyanis az intro nem más, mint  Saw zenéje. Szóval Lukácsék iszonyat profin nyomták, ahogy néztem őket, mintha nem is hazai banda lettek volna. Az egész kiállásuk, a hangzásuk bármelyik nyugati rockbandáé lehetne, látszik, hogy a nemrégi európai turnéra mennyit készülhettek – ennek gyümölcsét élvezhettük tegnap. Ráadásul Lukácsnak kimondottan jól áll a kor, egy gramm súlyfölösleg nélkül, kendővel a fején olyan igazi rocksztárnak látszott. Nemzetközi rocksztárnak.





Ha valamibe, akkor talán a setlistbe lehetne belekötni, de igazából abba sem tudok. Az elmúlt 25 év majd minden albumáról szólt valami, olyan is, amit még soha nem hallottam tőlük koncerten. A furcsa kettősség itt is megvolt, az ifjabb rockercsajok a Mennyország tourist – Rio - Ez az a ház trióra indultak be, míg én az Ezen a földön, az Így lettél és a Legjobb méreg dalokat üvöltöttem végig. A neten van setlist a turnéról, minimális változással az megy mindenhol, érdemes végigböngészni, ilyen program talán még soha nem volt: legnagyobb örömömre zömében nem slágerek szóltak tegnap. Ráadásul az új album dalai is remekül illeszkedtek a képbe, volt olyan, mikor Iron Maiden koncerten éreztem magam az énekeltetéssel, a hangulatkeltéssel, a Sállállállá pedig ezentúl egyértelműen kihagyhatatlan koncertprogram lesz. Megint úgy jártam, mint mindig: ugyan az adott lemezük nem mindig győz meg, koncerten hibátlanok.





Brutálisan jó volt, egy vérprofi zenekarral. Boldog szülinapot /évet, Tankcsapda!
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése http://www.artudetu.gportal.hu/
R2-D2
Admin
avatar

Hozzászólások száma : 3419
Join date : 2012. Oct. 03.
Tartózkodási hely : Szombathely

TémanyitásTéma: Re: Koncertbeszámoló topic   Vas. Nov. 23, 2014 11:53 pm

Hehehe... erről beszéltem. Ezek szerint már mást is zavar:

Slipknot koncert és a mobil
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése http://www.artudetu.gportal.hu/
Niwrok
Admin
avatar

Hozzászólások száma : 2268
Join date : 2012. Oct. 06.

TémanyitásTéma: Re: Koncertbeszámoló topic   Hétf. Nov. 24, 2014 12:18 am

R2-D2 írta:

Hehehe... erről beszéltem. Ezek szerint már mást is zavar:
Slipknot koncert és a mobil


Már évekkel ezelőtt is volt, aki szóvá tette ezt, és nem is koncerten.
Azóta meg még inkább hajaj Rolling Eyes ...

Részemről koncerten telefont csak így Smile :


.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
R2-D2
Admin
avatar

Hozzászólások száma : 3419
Join date : 2012. Oct. 03.
Tartózkodási hely : Szombathely

TémanyitásTéma: Re: Koncertbeszámoló topic   Csüt. Júl. 30, 2015 11:18 pm

Judas Priest - 2015.07.29 Székesfehérvár, Fezen Fesztivál







Zenei (koncertes) bakancslistám előkelő helyén szerepelt az angol Judas Priest zenekar, így mikor meghallottam, hogy idén ismét ellátogatnak hozzánk, kérdés sem volt, hogy el fogok rá menni. Icipici visszatartó erőt ugyan maga a fesztivál, mint körítés kétségkívül jelentett – kis fejemben földön fekvő seggrészek sátorlakók képe villogott figyelmeztetésül -, de aztán csak erőt vettem magamon… s nem bántam meg. Mert azt az elbaszott kiengedést leszámítva, amikor is több ezer embert egy két méter szűk vasúti gyalogos felüljárón szakaszolva engedtek ki a koncertről, nagyon király este lett.

- Egyébként kezdhettem volna az írást azzal is, hogy a napi pozitív élményhez nagymértékben hozzájárult a háromórás baráti eszmecsere Dunaújvárosban, de inkább ezt megtartom magamban. Különben sem tartozik szorosan a metál estéhez, meg hát mégiscsak privát parti volt – mindenesetre köszönöm a lehetőséget. Legközelebb folytatjuk… -

Szóval a fesztivál. Néhány szót hadd ejtsek meg róla, mert nekem újszerű volt az egész: a FEZEN ahogy olvasom, immár 15 éves buli Fehérvár belterületén – szerencséjük van a szervezőknek, hogy ilyen toleráló lakosság van a MÁV pálya körül. Parkolási lehetőségért ugyanis én fél órát autóztam, míg egy közeli, kis kertvárosi utca végén, egy családi ház előtt le tudtam tenni a kocsit. Ha én laknék ott, biztos nem örülnék neki, hogy négy napon keresztül minden este fullon van az utcám idegenekkel, többnyire illuminált állapotú rockerekkel – de miután a helyszínen semmi tájékoztatást, táblát én arra vonatkozóan nem láttam, hol máshol hagyhatnám a kocsit, kénytelen voltam a békés lakosság tűrőképességére bízni magam. Szerencsére semmi gáz nem volt. A koncert, maga a fesztivál a vasútállomás melletti MÁV pályára volt szervezve, oda pedig egy vasúti felüljárón át vezetett az út. Érdekes megoldás, befelé még nem volt gond (elég későn érkeztem), de kifelé bizony a híd áteresztőképessége és a szükséges biztonsági intézkedések alaposan lekorlátozták a távozó tömeg haladási sebességét. Egy órán át álltam sorban, míg elhagyhattam a helyszínt, azért érdekes lett volna egy esetleges katasztrófa (tűz, egyéb) esetén hogy engedik át a vasúti síneken a jónépet.

Mindegy, türelmes vagyok és inkább ajándékként fogtam fel azt a rengeteg szellemes zsörtölődést, amit a körülöttem álló, félspicces rockerek produkáltak, hangot adva nemtetszésüknek. Magamban kuncogtam az egészen, ha nagyon akarom, tekinthetem úgy is, hogy kaptam egy óra ingyen show-t. Amúgy a fesztivál helyszínével már semmi gondom nem volt, a stadion gyepe tökéletesen elég volt a rekordszámú nézőnek (állítólag 10.000 fő). Körben végig sörsátrak, amikben eszméletlen jó kajákat árultak, önmagában csak kajálni is bármikor visszamennék. Az már legyen az ő bajuk, hogy rendesen kiitták a készletet, több helyen láttam üres PEPSI hűtőt, sőt, ahogy hallottam, volt ideiglenes sörszünet is… de engem az meg nem érintett. Mindenesetre kifelé (hajnali fél egy körül nem hagyhattam ki egy zseniális, faszénen sült jókora darab sült kolbászt – ezúton is köszönet érte annak, aki sütötte!!

A Priest 15 perc késéssel, 22:45-kor robban színpadra. Ők sem mai gyerekek (ahogy egyébként szokás szerint  a közönség túlnyomó többsége sem volt az), az énekes, a kopasz, körszakállas, festett szemű Rob Halford konkrétan bottal jött a színpadra. Már majdnem el is hittem, hogy belerokkant a heavy metalba, de hamar eldobta az öreg a botot és – igaz eléggé komótosan – belevágott a koncertbe. Annyit mindenképp érdemes megjegyezni, hogy ugyan lehet, már nem futkosott annyit a színpadon, mint hajdanán, de a hangja a régi: azok a sikolyok… anyám. A  Victim of Changes is csupán soundilag vastagodott, de Rob ugyanúgy odatette magát, mint 40 éve…





A cucc eszméletlen jól szólt, mégsem süketültem meg: a szabadtér óriási előnye a tiszta, de halláskárosodás nélküli hangzás. Még az eleredő esőt is sikeresen elkergette, néhány perc szemerkélő csapadék után az égiek továbbálltak (nem épp rockrajongók). Amit mindenképp meg kell, jegyezzek – aki ismeri őket, annak ez nem lehet újdonság – hogy a Priestnek ezek szerint viszonylag merev koncertprogramja van, a vázat ugyazok a dalok alkották, mint a legutóbbi Epithaph koncert alatt. A tegnap esti buli azonban annál rövidebb volt, a korábbi 21-22 szám helyett ezúttal 15 került terítékre, azok közül is logikusan beépítették az új album, a Redeemer of Souls dalait: így az új albumot 3, a British Steelt szintén 3, a Screaming for Vengeancet is 3 szám képviselte. Ezeken kívül 1-1 dal hangzott el a Killing Machine, a Defenders of the Faith (legnagyobb sajnálatomra), a Painkiller, a Turbo, a Sad Wings of Destiny illetve a Stained Class albumról. Ráadásul az új albumról sem épp a legnagyobb kedvencem, hanem a címadó dal – de ez sem rossz…





A színpadkép talán kicsit visszafogottabb volt, mint vártam, pirotechnika semmi, majdnem minden projektorról, a zenekar mögé volt vetítve. Ötvözve a klipek képi világát a koncert élőképével: egyébként, természetesen, a színpad két oldalán szokás szerint két óriáskivetítő is biztosította a remek láthatóságot. Én jól elől voltam, nekem annyira most nem kellett, de a hátul állóknak biztosan jól jött. Így láthatták az amúgy Judas Priest koncertek elengedhetetlen elemét, a Harleys motoros begördülést, amiből a Hell Bent for Leader dal indult – viszont én tök jót mosolyogtam, hogy a montázsszerűen pörgő motoros colorok képei között felfedeztem a Sons of Anarchy emblémát is… nem tudom, ki vette még észre. Mindenesete a végén természetesen a Judas Priest MC, Birmingham color töltötte ki a képernyőt…





A koncert vége – ahogy számítani lehetett rá – semmi meglepetést nem tartogatott. A fiúk majdnem mindig ezekkel fejezik be, volt a szokásos közönségénekeltetés is: apró baki csupán, hogy a dobos(??) Budapestet mondott Fehérvár helyett, de bocsássuk meg az angol anyanyelvű faszinak, hogy nehezen birkózott volna meg másfél óra játék után azzal, hogy Székesfehérvár…  Így hát sorra jöttek az örök Priest klasszikusok, a Breaking the Law, a Painkiller, a You've Got Another Thing Comin', no meg (éjél után) a Living After Midnight. Igazi Priest esszencia, meg kell hagyni, semmi baj nincs velük – csupán icipicit unalmasak talán. Mármint hogy egy 40 éves életműben jócskán van még elénekelni való dal.





Ebből következik, hogy kis lelkem még vágyott volna másra is. Tudom, hogy a százvalahány dalból nem lehet mindenki kedvére tenni, de nekem a The Sentinel vagy a Love Bites nagyon hiányzott, az egyik legnagyobb kedvencem, az United sem volt. Aztán – sokakkal ellentétben nagyon bírom mind a Nostradamus, mind az Angel of Retrubition (Angel, Lochness) albumukat, ezeket ezúttal hanyagolták. Szóval… én még elhallgattam volna őket még egy óráig, ha meg én állíthattam volna össze a setlistet… ajaj… De hát ne legyünk telhetetlenek, a lassan nyugdíjas rockerek – a gyakorlatilag minden szám után átöltöző Halforddal az élen – kitettek magukért. Szerintem a közönségre sem lehet panaszuk, alapból mindegyik banda szereti a magyar csápolókat: kiváló hangulatot csináltak egy legenda magyarországi fellépéséhez.

Azt olvastam valahol, hogy „Ha megkérnének, mutassam meg, mi a heavy metal, a Judas Priestet mutatnám meg.” Találó.

És akkor a végére egy kis komikus klip 1980-ból. Már a kinézetük miatt komikus…





A setlist pedig, ha valakit esetleg érdekel:

War Pigs / Battle Cry (gépzene)
1.Dragonaut
2.Metal Gods
3.Devil's Child
4.Victim of Changes
5.Halls of Valhalla
6.Turbo Lover
7.Redeemer of Souls
8.Beyond the Realms of Death
9.Jawbreaker
10.Breaking the Law
11.Hell Bent for Leather
Encore:
11.The Hellion
12.Electric Eye
13.You've Got Another Thing Comin'
Encore 2:
14.Painkiller
15.Living After Midnight
Beginning of the End (gépzene)



Ui: A jegy kicsit manipulált, mert természetesen a Fezenes napijegyen nem volt JP logó... Smile



Ui2: Annak meg külön örülök, hogy szakmai szemmel nagyjából ugyanúgy látták, mint én, amatőr módon... Shock! magazin




.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése http://www.artudetu.gportal.hu/
R2-D2
Admin
avatar

Hozzászólások száma : 3419
Join date : 2012. Oct. 03.
Tartózkodási hely : Szombathely

TémanyitásTéma: Re: Koncertbeszámoló topic   Kedd. Dec. 15, 2015 3:47 pm

Amorphis / Arch Enemy / Nightwish - 2015.12.12 Bp, Papp László Sportaréna







Az élet eddig úgy alakult, hogy még sosem voltam Nightwish koncerten. Mélyebb kapcsolatba csupán az Imaginaerum albummal kerültem velük, s bár ismertem korábbi dalaikat is – mondjuk a Nemot nem volt nehéz – valahogy eddig nem nagyon volt lehetőségem megnézni őket, mit is művelnek a színpadon. Így, a koncert után kissé bánom, ugyanis a korábbi felállásokról látott anyaggal összemérve ez a mostani produkció jócskán hagyott bennem hiányérzet: a legjobb indulattal is minimum felemás az összkép a négy órás minifesztivál után. De konkrétan majd az adott résznél erre még visszatérek…

A nyitóbanda az az Amorphis volt, amit vélhetően olvasóim közül meglehetősen kevesen ismernek. Róluk annyit kell tudni, hogy ők is finnek,  a 90-es évek elején indultak a hörgős death metal hullámain, aztán néhány lemez után elhagyták a hörgést és egyre inkább áttértek egyfajta Kalevala ihlette népi motívumokkal kevert dallamosabb metál zenére. Jómagam az 1996-os Elegy albummal váltam rajongójukká, olyannyira, hogy az azon található My Kantele című dal egy része bizony esküvői kivonuló zeném lett ( Laughing , a Guns 'n Roses és a Led Zeppelin mellett). Érdeklődéssel vártam őket, s bár tisztában voltam vele, hogy albumaik nem minden esetben koncertre valók, no meg hogy előzenekar mivoltukban kissé háttérbe lesznek szorítva, de még így is alulteljesített a produkciójuk. Egyrészt metalkoncerthez képest olyan hangzás volt, mint egy babazsúron: iszonyat halk volt a cucc – simán lehetett alattuk beszélgetni – másrészt meg a kb. harminc perces játékidő borzasztóan kevés volt. Szerintem sokkal többet érdemeltek volna, viszont ha már ilyen kevés jutott nekik, élvezetesebb lett volna egy best of programot tolni: aki ezek a dalok alapján ismerte (volna) meg őket, lehet, nem is merül el mélyebben a zenéjükben. Nem voltak ezek sem rossz dalok, a Death of a king, a The smoke vagy a House of sleep (Nightwishes vendégfellépővel) kimondottan jó dal, de nekem az Eclipse-ről a Born from fire, az Under a soil and black stone nagyon hiányzott, azt meg el sem tudtam képzelni, hogy a My Kantele nem lesz… 






(3:26-tól volt esküvői zene   king  )


Az Amorphis az alábbiakat játszotta:

1. Death of a King
2. Sacrifice
3. Hopeless Days
4. Bad Blood
5. The Smoke
6. Silver Bride
7. The Four Wise Ones
8. House of Sleep


Azt este második fellépője sötét ló volt számomra – nem úgy barátomnak, akinek egyik kedvenc zenekara az Arch Enemy. Talán nem sértődik meg, de néhány jó dallamon kívül ez a csapat nem az én zeném. Sosem szerettem ezt a hörgős, üvöltős metált – ez pedig nem nagyon állt másból. Amit különlegességképp el kell mondjak róluk, hogy az énekes az valóban lenyűgöző: képzeljetek el egy kékhajú, 40 kilós csajt!!!, egy igazi energiabombát, aki szinte megállás nélkül igazi frontemberként csinálta a showt a koncerten. Mindezek tetejébe képzeljétek el, milyen lett volna, ha Amanda Lear anno elkezd hörögni – nos, a csaj hangja egy az egyben olyan volt, mintha férfi énekese lett volna a csapatnak. Ha háttal állok, vagy csak lemezen hallom, meg nem mondtam volna, hogy ez nő… apropó háttal állok. Jót derültem, mikor egy meglehetősen illuminált állapotú koncertlátogató a színpadnak háttal légigitározott több számon keresztül (mondjuk a Nightwishen, de mindegy). Szegényem, fogalma sem volt, hol van, és hogy merről jön a hang…  Összességében a kb. háromnegyed órányi zene nem igazán volt ugyan az én világom, de az extravagáns énekesnő, meg talán az utolsó három dal magasabb tetszési indexe miatt nem maradt meg kellemetlen élményként bennem a koncert. Ráadásul a hangerő gombot is megtalálták a technikusok, és végre a mélyeket éreztem a farmergatyám szárán.






Setlist

1. Song played from tape
2. Yesterday Is Dead And Gone
3. War Eternal
4. Ravenous
5. Stolen Life
6. You Will Know My Name
7. As the Pages Burn
8. Under Black Flags We March
9. Avalanche
10. No Gods, No Master
11. Nemesis



Este 9-kor aztán színpadra lépett a főbanda, a Nightwish. Magam részéről sosem voltam kőkemény fan, sőt, ha választani kellene inkább Within Temptation CD-t vinnék magammal egy lakatlan szigetre, mint Nighwisht…. viszont… viszont élőben látni a finn legendát, az mindjárt más tészta. Ez olyan bakancslistás dolog, az ember, ha teheti, nézze már meg kedvenceit legalább egyszer élőben is. Igen, kedvenceit, mert bár – ahogy írtam – , az Imaginearum szívott be teljesen, az a kedvenc lemezem, sőt, az új CD, a Endless froms most beautifult is nagyon szeretem, utólag azért természetesen szépen bepótoltam a korábbi, Tarjás időszak zenéit is. Teljesen képben vagyok hát a korai Nightwish-sel, azokban is megtalálom a magam gyönyörét, de elsősorban az új korszak új zenéit bírom igazán. Mindezekkel csak azért hozakodtam elő, mert köztudomású, hogy a zenekar mára már a harmadik énekesnőjét fogyasztja, és … és a koncert egyik kulcsa, egyik negatív attitűdje pont az új csaj, Floor Jensen volt.  Ahogy barátommal beszéltük, valamilyen negatív csillagállás miatt a csaj képtelen volt a régebbi dalokat úgy visszaadni, ahogy kellett volna – sőt, az új album új dalai is vékonyan szólaltak meg szombaton általa.





Ezzel egyébként el is érkeztünk a második negatív gondolathoz: miután ez elsősorban egy lemezbemutató koncert volt, így jócskán maradt az emberben hiányérzet a klasszikus kedvencek mellőzése miatt. Én nagyon bírom az új lemezt, de még így is szembetűnő volt a két órán belül az arányok eltolódása: 7 dal volt az újról, az Imaginaerumról három, a Onceról kettő, míg a régiekről (Century child, Dark passion play, Oceanborn, The sound of Nightwish reborn, Wishmaster) egy-egy szám került elő.  Én úgy érzem, valahogy nem volt hibátlan a setlist, talán túlságosan is az újdonságra koncentrált – egy vélhetően kevésbé ismert, még ülepedő anyag annyira nem mozgatta mg a tömeget, mint kellett volna. A vége meg… az egyik legnagyobb baklövés volt, amit elkövethettek: az utolsó szám az a The greatest show on the earth volt, ami az új albumot zárja. A maga 24 perces hosszával ez önmagában egygyönyörű dal, igazi zenei költemény, viszont teljesen leült tőle a hangulat. Tele van különféle lassú, hangszeres betétekkel, amit ugyan jó dolog hallgatni otthon, de egy koncertet teljesen megállít – a szó szoros értelmében. A koncert végén a közönség csak állt és hallgatta a zenét…  Amúgy is, minden zenekarnak vannak olyan dalai, amik kevésbé intenzívek, kevésbé pörgősek, amik nem valóak élőben, színpadra, de ezek közül is ez a szám különösen kiemelkedik.





Valahol nem is csoda, hogy a legnagyobb beindulások a Némóra, a Whistmasterre, a Stargazersre, az I want my tears backre és a Last ride of the dayre voltak, míg az új (egyébként zseniális) dalok egy része jobb esetben szolid csápolást eredményeztek. Idő kell neki, míg mindenki megismeri, befogadja őket. Itt jegyzem meg, de csak halkan: nem is volt tele az Aréna, a küzdőtéren is szellősen voltunk, a föklső karéj ki se volt nyitva, szerintem max 6-7000 ember lehetett. Hogy ez a decemberi munkanapnak, a karácsonynak, esetleg az új lemeznek volt köszönhető, nem tudom. Nekem viszont… iszonyat tetszett az új dalok kapcsán, az az immár teljes jogú taggá avanzsált faszi által megszólaltatott különleges hangszerek részvétele a dalokban. Fogalmam sincs, mik ezek (sípok, dobok, nádihegedűk), de ezek adják manapság a Nightwish egyedi ízét – én pedig világ életemben szerettem a különféle folk metalokat, így ez az új hangzás, már az előző lemezzel kezdve nagyon betalált.




Én az újak közül az Alpenglownak, az Elannak és a Week fatasynak örültem a legjobban, míg legnagyobb hiányzónak többek között a Wish I have an angelt, a Highest hopest a Creek marys bloodot , no meg mindenekelőtt a Turn loose the marmains tartottam (persze, ujjam meg a biliben)… bár… utóbbi éppúgy állva hallgatós lett volna. Egyébként a negyedik óra végére azért már érzi az ember a lábaiban az egy helyben ácsorgást, este 11-re, mikor a Nightwish elbúcsúzott, már elég távoli volt a 7 órás kezdés, mikor is az Amorphis belecsapott a húrokba. Összességében egészen kiváló este volt, némi negtatív fenhanggal csupán: az Amorphis sajnos nagyon rövid (és halk) volt, az Arch Enemy nem az én zeném, a Nightwish pedig szerintem nem elég intenzív setlistet rakott össze. Floor Jensen pedig – akinek amúgy olyan combjai vannak, mint nekem – szerintem nem a legjobb napját fogta ki, a régi dalokkal nem boldogult, de az új lemez is jobb lemezen, mint élőben. De ettől mag a ZENE, a Thomas Holopainen által megálmodott dallamvilág továbbra is zseniális. Szóval… a hétvégi produkció alapján vagy Anettet, de leginkább Tarját vissza a Nightwishbe!





Setlist

1. Shudder Before the Beautiful
2. Yours Is an Empty Hope
3. Ever Dream
4. Wishmaster
5. My Walden
6. While Your Lips Are Still Red
7. Élan
8. Weak Fantasy
9. 7 Days to the Wolves
10. Alpenglow
11. Storytime
12. I Want My Tears Back
13. Nemo
14. Stargazers
15. Ghost Love Score
16. Last Ride of the Day
17. The Greatest Show on Earth
Chapter I: Four Point Six;
Chapter II: Life;
Chapter III: The Toolmaker)
18.The Greatest Show on Earth (from tape)
Chapter IV: The Understanding;
Chapter V: Sea-Worn Driftwood)


Az írás végén meg álljon egy Pink Floyd fedolgozás Nightwish stílusban:








.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése http://www.artudetu.gportal.hu/
R2-D2
Admin
avatar

Hozzászólások száma : 3419
Join date : 2012. Oct. 03.
Tartózkodási hely : Szombathely

TémanyitásTéma: Re: Koncertbeszámoló topic   Szer. Márc. 02, 2016 6:30 pm


Scorpions - 2016.02.29 Bp, Papp László Sportaréna






No, ez a nap is eljött, ezzel a koncerttel asszem végleg kipipáltam az élőben megtekintendő a 80-as években imádott metálzenekarok listáját. Egyedül Mötley Crue-re nem jutottam el, a Nirvana meg ugyebár későbbi (ráadásul az a lökött ki is nyírta magát). A bakancslista ezzel nagyjából megvan, a nagypapa korú zenekarokat mind láttam még azok végelgyengülése előtt.  tongue  Az meg már tisztán az én saram, hogy Scorpionsra csak most mentem el, tény és való, hogy szerencsésebb és intenzívebb lett volna őket a 80-as, 90-es években látni – de hát akkor egyrészt az embernek voltak fontosabb dolgai is, mint koncertre járni (csajozás, miegymás), másrészt akkor még elképzelhetetlennek tartottam volna, hogy egyedül elmenjek egy ilyenre. Ma már egyik sem hátráltat, úgyhogy egyre többször belecsapok a lecsóba.


A Scorpionsról szerintem mindenki hallott. Ők azok, akik jobbnál-jobb metál balladákkal ajándékozták meg a világot, akiknek lassú számait még a diszkókba is becsempészték abban az időben. Ők azok, akik „lenyúlták” a mi Gyöngyhajú lányunkat, akik valami fura megérzéstől vezérelve megírták a Wind of Change című dalt, ami anno hónapokkal előbb kvázi megjósolta a berlini fal leomlását és a szocializmus bukását.  És igen, ők azok, akik 1983 május 29-én a San Bernadiro fesztiválon 500 ezer!!! ember előtt játszottak élőben… ebben nem vagyok biztos (lusta vagyok utánajárni), de azt hiszem ez a valaha volt legnagyobb élő koncert. Jelen turnéjuk az együttes megalakulásának 50-ik!!! évfordulója alkalmából zajlik, csupán 5 évvel a 2011-es búcsúkoncertjük után…  Rolling Eyes  ami igazából szimplán átalakult egy 50 éves jubileumi turnévá. Nos, ennek az apropójából – talán tényleg utoljára – volt lehetőségem őket élőben megnézni, s a rövid játékidőt és a néhány törvényszerűen hiányzó dalt leszámítva maximálisan elégedetten jöttem el az Arénából. Ennyi idősen, ilyen energikus koncertet összehozni hatalmas dicséretet érdemel, az a kb. tízezer néző, aki velem együtt részt vett az eseményen, szerintem meg lenne elégedve magával, ha 65 fölött ilyen teljesítményre lenne képes.





Egyébként már jegyet is nehéz volt rá venni, legnagyobb meglepetésemre rettentő hamar elfogytak a belépők – pedig aztán 10 és 25 ezer között adták darabját. Ennek ellenére – a Nightwish-sel ellentétben – full ház volt, kb. 10 ezer ember, a nagy részük természetesen 50 fölötti. Ez amúgy meglepően jó érzés volt, mármint hogy egy olyan rockkoncerten állni, ahol korban a mezőny fiatalabb harmadába tartozom, pocakban pedig talán az alsó negyedébe… rengeteg "öreg rocker" jött el, akiknek talán már a 70-es évektől kedvenc bandája a germán hard rock csapat. Nyolcra volt a kezdés hirdetve, a Scorpions bőven tűréshatáron belül, kb. 10 perc késéssel kezdett, egy roppant energikus introval: imádom, mikor egy koncert ilyen hangorgiával és kirobbanó formában kezdődik. Miután lehullt a színpadot borító lepel, és előrobbant a nyugdíjas rockbanda, az embert bizony valami eufória kerítette hatalmába: egyszerűen Klaus Meine hangja annyira magával ragadó még mindig, hogy meg nem mondaná az ember, hogy nem a 90-es években van. S ez igaz akkor is, hogy ha szerintem az első pár percben valahol az éterben elveszett az énekes… szerencsére a technikusok megtalálták. S ha már technikusok. Épp a keverőpult mellé "váltottam helyet" magamnak és alaposabban megkukucskáltam a cuccokat… már csak azért is megérte.





A setlistet böngészve a beavatottaknak rögtön feltűnhet, hogy nem a Coming Home volt a nyitószám, én a magam részéről ezt akkor még megbocsájtottam – azt már kevésbé, hogy teljesen kimaradt a repertoárból. Pedig aztán a koncert nem nélkülözte a nagy slágereket, sőt, még arra is volt lehetőség, hogy egy 70-es évekbeli dalmontázzsal (szakszóval medley) megörvendeztessék a rajongókat. A balladáiról híres zenekar hasonló mixben adta elő a három lassú számösszefűzéséből készült betétjét is, aminél az elsötétített háttér előtt összekuporodva, csak egy, a mennyezetről leereszkedő baszott nagy lámpa fényénél zenéltek. Olyan volt, mint egy nagyméretű infralámpa a csirkekeltetőkben…  s ha ilyen szépen elérkeztünk a színpadképhez: nos, az egyik legjobb és leghatásosabb, leglátványosabb volt, amit koncerten manapság láttam. A kétszintes színpad emeletén volt a dobcucc, ami eddig nem nagy szó, mint ahogy az sem, hogy a zenészek föl-le járkáltak. Viszont. A dob alatti sáv – ami amúgy 40 darab Marshall hangdobozt is tartalmazott – egyfajta green screen szerű háttérként is szolgált: a zenekart (különösen az énekest) ez előtt a kép előtt játszva kivetítették a dob mögötti óriási vászonra. Zseniális megoldás, az csak egy dolog, hogy a magyar zászló előtti éneklés szívet melengető volt, de pl a Wind of Change alatt kivetített háttér azt eredményezte, hogy az összképben Meine mintha a Fal előtt állva énekelne.





De szinte minden dalnak megvolt a saját háttere, ami kiválóan illeszkedett hozzá, a technikusok pedig mesterien mixelték össze a zenekar tagjait a hátterekkel. Hol antikolták őket, hol 3D-sítették, hol picasso szerű színorgiába oltották. Amikor meg az az ominózus dobszóló volt… nos, ahogy a Scorpions lemezborítói feltűntek a vásznon a dobütések ritmusára, az beszarás volt. Ja, igen: a programba (gondolom, hogy az énekes pihenjen), több zenei betétet is becsempésztek. Volt ugyebár a Coast to Coast című intsrumentális dal, aztán egy gitárszóló meg egy dobszóló (a CtC –ről annyit, hogy nem gondoltam eddig, hogy egy ének nélküli zene össznépi éneklést és beindulást képes kiváltani). Viszont az est egyik fénypontja a Kottak Attack című betét volt, amiben az együttes amerikai származású, 54 éves dobosa alkotott hatalmasat. A faszi szerintem nem teljesen százas (nem hiszem, hogy csak seggrészeg volt), már menet közben is csinált őrültséget, de mikor a cuccát felemelték kb. 5-6 méter magasra, s ott dobolt, majd félmeztelenre vetkőzött (azt hittem, a gatyáját is letolja) és szinte magából kikelve dobolt és hergelte a közönséget, az fenomenális volt. Kár, nagy kár, hogy a dobszóló nem váltott át egyik kedvenc Scorpions dalomba, a Crossfire-ba, de ahogy elnézem, máskor sem történt ez meg. Ez marad Kottak showja.





Azt, hogy egy 50 éves életműből ( Laughing , az első lemez 44 éves) nem lehet mindenkinek a kedvére tenni, megértem – viszont hadd legyek már kicsit önző és hadd hiányoljam néhány nagy kedvencemet. Mindenek előtt a bevezetőben már említett Coming Home-ot, annak is TELJES verzióját, aztán ugye a dobszólós Crossfire-t. Lehetett volna még az In Trance, a Rhythm of Love, no meg midenekelőtt a számomra legszebb – és talán legismeretlenebb Scorpions ballada, az 1978-as Born to Touch Your Feelings. De akár egy Daddy’s Girl-nek, akár a Best Is Yet To Come-nak örültem volna . És bár felfogtam, hogy abba a mindösszesen másfél órába nem férhetett minden bele (nekem a már unásig játszott Holiday nem is hiányzott), meg hogy azért már nem fiatal csókák ugráltak a színpadon – valahogy az emberben maradt hiányérzet. Egy ilyen életműkoncertet képtelenség ugyan teljesen átfogóvá tenni, no meg az átlag rajongó főleg a nagy klasszikusokat akarja hallani, ráadásul az új lemez is viszonylag friss még, arról is muszáj valamit nyomni – de szerintem lehetett volna icipicit bátrabb, izgalmasabb repertoárt kínálni. Ha már csak a  két medleyben lévő 7 dalt végigjátsszák, már akkor kiváló az arány,  a Send Me an Angel, a Wind of Change , de akár a The Zoo is mehetett volan a levesbe. Így fura lett a kínálat, a Love at First Sing és a Return to Forever albumot 3 dal, az Animal Magnetism és a Blackout-ot 2, míg a Crazy World-ot és a Lovedrive-t 1-1 szám képviselte. A többi gitár, dobszóló és egyveleg volt. Három órában mondjuk oké, de másfélben sok.





Ennek ellenére remek este volt. Klaus Meine hangján nem fogott az idő, a színpadkép végtelenül profi és hatásos lett. Az is tény, hog a zenekar nem csak alibi koncertet adott, hanem szívvel-lélekkel odatette magát, a cucc kegyetlenül jól (és tisztán) szólt… csak az egész iszonyat rövid lett. Mint egy babazsúr. Vagy inkább egy zenés nyugdíjas találkozó… na mindegy, április 4-én az Avantasia 3 órás bulit ígér. Majd azon kiélem magam.


A végére személyes kedvencem:







A setlist pedig ez volt:


1. Going Out With a Bang
2. Make It Real
3. The Zoo
4. Coast to Coast
5. Top of the Bill / Steamrock Fever / Speedy's Coming / Catch Your Train
6. We Built This House
7. Delicate Dance
8. Always Somewhere / Eye of the Storm / Send Me an Angel
9. Wind of Change
10. Rock 'n' Roll Band
11. Dynamite
12. In the Line of Fire
13. Kottak Attack
14. Blackout
15. Big City Nights

Encore:
17. Still Loving You
18. Rock You Like a Hurricane






.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése http://www.artudetu.gportal.hu/
R2-D2
Admin
avatar

Hozzászólások száma : 3419
Join date : 2012. Oct. 03.
Tartózkodási hely : Szombathely

TémanyitásTéma: Re: Koncertbeszámoló topic   Szer. Ápr. 06, 2016 1:00 am

Avantasia - 2016.04.04 Bp, Barba Negra Music Club







Tobias Sammet egy zseni… most már biztos. Eddig sem volt túl sok kétségem ezzel kapcsolatban, de amit tegnap este művelt az Avantasia élén a Barba Negrában, ahogy az egészet levezényelte – s nem mellesleg amilyen dalokat képes írni – az egy csoda volt. 3 órás koncertet ígért, lett belőle majdnem 3 és fél óra, egy olyan koncert, ami méltán kerülhet életem legjobb élményei közé: soha nem voltam még ennyire intenzív, interaktív és ennyire magával ragadó hangulatú bulin. Az utóbbi évek profi (ugyanakkor kiváló!!), de patikamérlegen kimért szórakoztató eseményeitől eltekintve ez maga volt a nagybetűs feeling, ami egyébként nem csak nekem, résztvevőnek, hanem magának „Tobinak” is eufórikus estét biztosított.





Nem egyszerű írni egy ilyen gigászi showról. Illene azzal kezdeni, hogy néhány szót ejtenék magáról a zenekarról, de a mai netes világban, aki akar, bőven talál róluk anyagot – én már az első két lemezük, a The Metal Opera I-II óta imádom őket. Pedig aztán az egész egy bulizenekarnak indult, az Edguy frontembere, bizonyos Tobias Sammet zenei hiperaktivitását kiélve összedobott egy lemezt, amire vendégénekesként meghívta néhány barátját, meg néhány nagy torkot a metal világból. Ebből született mag az Avantasia projekt, ami hamar népszerű lett fogós dallamaival, no meg talán különleges vendégei miatt. Még emlékszem, valamikor 2000 tájékán, mikor még volt a Nyugati téren MCD zenebolt, a DVD-k között böngészve „kihallgattam” két metálos srácot, ahogy szidják az akkori friss Metal Operát, miszerint túl nyálas, túl lágy. Hát, jelentem, a lófaszt. Lehet, hogy némelyeknek ez már túl dallamos, de pl. ahogy tegnap koncerten megszólaltak a dalok, arra mindent lehet mondani, csak azt nem, hogy lágy zene. A remek hangzásért amúgy innen külön köszönet és gratula a Barba Negrának, még nem voltam ott, de minden tekintetben kiváló koncerthelyszín. Ja, az meg hab a tortán – bár qrvára nem ide tartozik –, hogy post most nézem a kalózos Black Sails S3-at, erre belépek a klubba és félig-meddig kalózos díszlet fogad.





Maga a koncert 8-kor kezdődött (én balga, azt hittem, 7-kor fog, de akkor még csak kapunyitás volt), s mire 8 óra lett, a klub rendesen megtelt. Nem tudom, mennyi ember lehetett, szerintem ezer és kétezer között – mindenestre ahhoz tökéletesen elég volt, hogy létszámával és aktivitásával a varázslat kölcsönös legyen a zenekar és a közönség részéről. Tobi többször meg is jegyezte az este folyamán, hogy ez a turné legkisebb helyszíne, a legkisebb színpad, de itt van az összes közül a legjobb atmoszféra. Milliószor megköszönte, ahogy a magyar rajongók viszonyultak az estéhez, hozzá és a bandájához – és úgy érzem, ezt ő tegnap tényleg komolyan is gondolta. Nála jobban egyébként egyvalakit tisztelt csak a BN tegnapi közönsége, egy bizonyos Michael Kiske nevű jóembert, aki bizony az immár legendássá vált első Helloween albumokon énekelt. Egyszerűen még nézőként is megindító volt az a szeretet, ami a palit körberajongta – sőt, többször is éreztem azt a fura helyzetet, hogy Kiske a koncert bizonyos pontjain ellopja a showt Sammet elől… de hát hogyne lopná, mikor poénból elkezdi énekelni a Keeper of The Seven Keys refrénjét?? Volt is a közönség részéről Happy, happy, helloween, helloween, hello-ween…





S ha már show… az egész tegnap este egy kibaszott nagy, többszereplős színpadi előadáshoz hasonlított, egy gigászi metál operához. Itt szúrnék oda (csak halkan) a fikázóknak, hogy ha már az egész együttes koncepciója a többszereplős, vokálos, szereposztásos dalvilágra épül, ha már az első két lemezük címe is ezt sejteti, akkor minek fennakadni a túlságosan „operás”, dallamos, szintetizátorokkal megtámogatott zenei világon? Ezek ők, aki ezt a vlágot nem komálja, talál magának rengeteg más zenekart – én viszont, aki lubickol ebben a stílusban, kiválóan éreztem magam (és bírom a lemezeket is). Szóval a show: az együttes ugye alapból három gitárossal, egy dobossal, egy szintissel, két háttérvokalistával és Tobival lézetik – erre rakódnak rá a többé-kevésbé állandó vendégénekesek. Nos, tegnap négyen voltak, az említett ex-Helloween torok Kiske, a norvég viking, a Masterplanos Jorn Lande, aztán a Pretty Maidses Ronnie Atkins no meg a tegnap még nem felismert Mr Big énekes Eric Martin.  Laughing , ha már filmes fórum, nem mehetek el azon kis gonosz intrika mellett, hogy a srác tegnap úgy nézett ki, mint Cillian Murphy… igaz, Kiske meg úgy, mint aki kinn volt a Nemzeti Választási Irodánál a múltkori balhékor… Nos, ők négyen csapódtak hozzá a bulihoz (ejj, mekkora poén lett volna, ha Dee Snider, Alice Cooper vagy Sharon del Adel is itt van – bár, lehet el se fértek volna), ők négyen, folyamatosan váltakozva, egymásra reagálva, kvázi párbeszédként énekelték végig a koncertet, Tobi mellett. Minden egyes fellépésüket hatalmas ováció fogadta, amíg ők meg énekeltek, Tobias mint egy rendezvényszervező irányította a dolgokat: zseniális összhang, zseniális váltások.





De amitől igazán szenzációs volt az egész, az a rengeteg duma, élcelődés, sztorizgatás, ami az énekesek (és a közönség!!) között a dalok szüneteiben lezajlott. Irtó jó fej mindegyik, a közönség meg hálás volt mindegy egyes poénért. Nem is tudnám most itt mind felsorolni (meg ugye egy része élőben ütött leginkább), de egy dolog baromira jó volt: Tobias kinézett egy srácot az első sorokban, akiről megállapította, hogy szakasztott úgy néz ki, mint a pár éve elhunyt Ronnie James Dio (pl. Black Sabbath, Rainbow). Nos, ennek a Ronnie Fucking James Dio szerű srác (meg persze az igazi) tiszteletére pl. belekezdtek a klasszikus Heaven and Hellbe… borzongató volt! Három és fél órát persze nem könnyű lenyomni, mindenkinek kellett a pihenés, viszont a szüneteket kitölteni érdekes!! viccelődéssel – kiváló szervezés. Az is az egyébként, hogy az öt énekes (plusz a háttér, plusz az egyik gitáros) milyen jól tehermentesítette Tobias Sammetet – viszont volt olyan rész, amikor öten énekeltek felváltva  a bandából!! A finálét meg nem is veszem ide, mert ott természetesen heten/nyolcan…





Hogy ennyi rizsa után – ami végülis nem az, mert ezek a nüanszok jelentették a kategória különbéget más, profi előadásokkal szemben – térjünk rá magára a koncertre, illetve az elhangzottakra. Bár Tobias Sammet az előzetes interjúkban azt ígérte, a teljes Avantasia életműre építi a showt, túlnyomó többségben természetesen mégiscsak az új, Ghostlight című lemez képviseltette magát, szám szerint 6 dallal. Már a nyitó nóta amolyan bele a közepébe vaolt (némi Űrodüszeiás intro után), hisz rögtön azzal a számmal kezdtek, amivel indultak az idei német A dal-on: a A Mystery od Blood Red Rose taktusaira indult a buli. Én – ahogy mondtam – szeretem az új albumot is, de szembetűnő volt, hogy élőben mennyivel erőteljesebbek, energikusabbak a dalok. A The Mystery of Time-ot négy, a The Scarecrow-t szintén négy szám képviselte, viszont fura módon a hírnevet hozó The Metal Operáról csak kettő, míg annak második részéről egy sem jött. Pedig menet közben a legnagyobb beindulás mégiscsak az Avantasia, a Farewell és a Reach out for the Light-ra volt – már ha nem számítjuk természetesen a The Scarecrow című alapművet, no meg a finálé Lost in Space-ét. Egyébként itt is volt egy jó poén, mikor mondta Tobi mester, hogy az egyetlen slágerlistás dal következik – elvégre egy fucking metál banda vagyunk…





Ami a múltkor a Nightwishnél nem működött, itt igen: itt a hosszabb, 10-12 perces számokra sem ült le a hangulat, mindig történt valami a színpadon, ami továbbvitte a szekeret. Hol az új hang/énekes belépője, hol egy-egy jó ütemű váltás a dalban. A viszonylag sok dumálós rész sem törte meg a koncert lendületét, az az atmoszféra, az a hangulat, amit Sammet is végig dicsért, egy percre sem hagyott alább: a közönség a sztorizgatásokra ugyanúgy vevő volt, mint a zenére. Márpedig arra nagyon az volt – még el is mosolyodtam, mi okból lehetett vajon az, hogy a közelemben álló lányok a  Dying for an Angelre kezdtek ugrálni (eredetileg ugyebár a Scorpionsos vendégénekes Klaus Meinével) – és erre még ma sem jöttem rá. Mindegy, szépek voltak, jó volt nézni őket, közben meg hallgatni a zenét. A zenét, ami összességében egy kiválóan összeállított setlist volt – s amibe különösképp bele sem tudok kötni. Minden bizonnyal figyelembe kellett venni az adott orgánumú vendégénekesek helyettesítésének lehetőségét, az egész koncepció szerkezetét. Persze, mint mindig még van pár darab, amit szívesen hallgattam volna, de ezúttal valahogy még sincs hiányérzetem. Maximális élményt kaptam, két koncertnyi hossz egy áráért, egy baszott jó helyszínen, állati jó hangulatban. Mr. Tobias „visszajövünk Magyarországra” Sammet azt mondta, ha lesz újabb turné (egy ilyen hobbi projektnél egyáltalán nem biztos), megint eljönnek… ha még látok, meg hallok, ott leszek. Addig is amik most kimaradtak – Memory, Blowing out the Flame, Sign of the Cross, Twisted Mind, The Toy Master - azokat meg hallgatom CD-ről.  peace






A teljes setlist pedig az alábbi volt:

Intro:
Also sprach Zarathustra (theme from "2001: A Space Odyssey")  
1. Mystery of a Blood Red Rose
2. Ghostlights
3. Invoke the Machine
4. Unchain the Light
5. The Watchmakers' Dream
6. The Scarecrow
7. Lucifer
8. What's Left of Me
9. The Wicked Symphony
10. Draconian Love
11. Farewell
12. Stargazers
13. Shelter from the Rain
14. Let the Storm Descend Upon You
15. Promised Land
16. Song played from tape
17. Reach Out for the Light
18. Avantasia
19. Twisted Mind
20. The Great Mystery
21. Dying for an Angel
22. The Story Ain't Over

Encore:
23. Lost in Space
24. Sign of the Cross / The Seven Angels
(everyone on stage)



Update: Megjelent a Shock! kritikája is, megint igazat írtam.  peace



.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése http://www.artudetu.gportal.hu/
R2-D2
Admin
avatar

Hozzászólások száma : 3419
Join date : 2012. Oct. 03.
Tartózkodási hely : Szombathely

TémanyitásTéma: Re: Koncertbeszámoló topic   Vas. Júl. 03, 2016 5:52 pm

Tankcsapda, Iron Maiden - 2016.07.01 Sopron, Volt Fesztivál








Azzal kell kezdjem, hogy a tavalyi Fezen fesztiválig nem igazán voltam képben az ilyen többnapos bulik mibenlétével. Persze, az ember lát képeket, videókat, meg van egy pejoratív kép a fejében, miszerint részeg, drogos gyerekek hömbölögnek mindenhol – de úgy igazán, testközelből még sosem tapasztaltam meg, milyen is egy többnapos rockfesztivál… jó, most is csak villámlátogatásként éltem meg az egészet, de majd minden negatív előítéletet lehet a kukába dobni ezzel kapcsolatban. Ami tény: a szabadtéri koncertnek mindig más hangulata van, mint egy csarnokos bulinak, az ilyen nyílt mezős esemény meg még azon belül is külön helyet foglal el. A tegnapelőtti Volt így egy újabb kimagasló élmény lesz az Emlékpalotámban, a sokadik Tankcsapda és a harmadik Maiden koncert talán a helyszín és a hangulat miatt is exluziv helyre került a rangsorban.

Egyébként már azon meglepődtem, mekkora felhajtás is ez a Volt Sopronnak. Szerintem simán túlnőtte a várost, ahogy közeledtem kocsival a camping felé, egyre több útszélen parkoló autó, árokparton és bokrokban piknikező rocker látványa fogadott. Valahogy nem is állt össze a kép, mit is kerestek ők itt kinn, mikor benn meg ment a buli, de hát ők tudják. Arra sem voltam felkészülve, hogy a Volt közelében semmi parkolóhelyet nem találok – azért a vidámparkos és motorversenypályás gigaparkolókhoz szokott lelkemnek ez fura volt – így közel fél órás séta volt, míg egy távoli mellékutcából visszagyalogoltam a helyszínre. A beléptetés viszont már profi volt, a tömeghez képest viszonylag hamar be is jutottunk: ez dicséret a szervezőknek. És igen, a tömeg… nos, annak ellenére, hogy brutális mennyiségű ember volt ott, mégsem éreztem azt az esetleges nyomort, amit várni lehetett, és amit előzetesen néhány netes okostojás vizionált. Igaz, nekem nem volt szükségem italra közben, úgyhogy a sör soráról nem tudok nyilatkozni, sőt, szándékosan a kimondottan soknak tűnő Toi WC-ket sem teszteltem – simán végigálltam a három órát mindenféle szükséglet nélkül.





Valahogy úgy jött ki, hogy pont a Tankcsapda koncert nulladik percére értünk oda, a már jelentősre nőtt tömeghez csatlakozva. Nem kicsit volt fura a verőfényes napsütés és a perzselő hőség, de hát ilyen is kell: Lukácsék pedig az őket megillető technikával és profizmussal nyomták végig az egy óra 10 percet. Mikor megláttam Lukácsot abban a piros ing+fekete bőrmellény+napszemüveg kombóban, majdnem felröhögtem – hogy jutott eszébe piros inget venni, nem tudom – de aztán ahogy néztem a faszit az új bajszával nem ment ki a fejemből, mennyire is megidézi megjelenése a nemrég elment Lemmyt. Jó, mondjuk Lemmy szerintem sosem vett volna piros inget, de akkor is.





A Tankcsapda – méltó módon a hazai zenei életben jelenleg betöltött pozíciójához – vérprofi koncertet nyomott, zseniális volt a hangosítás, minden.  Az más kérdés, hogy a setlist nem igazán volt ínyemre való: volt dal, amiről azt hittem, még sosem hallottam (Jóképű), de mégis, aztán volt, amit már el is feledtem (Magányos repülő), az új meg nem igazán fogott meg (Alföldi gyerek), a Fiúk ölébe lányok című populáris slágerekkel meg inkább el lehet kergetni, mint csápolásra késztetni. S ha már Alföldi gyerek: nemrég néztem meg az új dokumentumfilmjüket, ami egyben ennek a dalnak is kvázi a premierje, akkor már azt mondtam, hogy a film alapján, viselkedésük alapján a Három Rohadék Rockcsempész nem más, mint három alföldi parasztgyerek – nos, ezt konkrétan Lukács is kimondta.  Ha őszinte akarok lenni, az egész repertoárból egyedül a Legyen az ördögé és a Föld és ég volt az, amire megdobbant pici szívem, a többi csak szimplán Tankcsapda volt, számomra mindenféle érzelmi többlet nélkül. Nem hiába, alapban a Méreg/Férgek/Connector/Ember tervez időszak Tankcsapdája az én Tankcsapdám – a többit is szeretem, de annyira nem ájulok el tőlük. Egyébként is: TCS koncert A legjobb méreg nélkül???





A koncert mindazonáltal nem volt rossz, iszonyat profin szólt, a végére a napsütés is alább hagyott, úgyhogy jó volt: csak és kizárólag az én hibám, hogy ez a tegnap esti dalkínálat nem volt kedvemre való. Mondjuk az tény, hogy különleges volt, ezt, így, együtt szerintem sehol máshol nem játszották még… Ja, és még valami – nem kimondottan a zenéhez kapcsolódik – a világosban jócskán volt alkalmam látni a közönséget…  Shocked  Nos, ennyi „érdekes” figurát én rég láttam.  Laughing  Az csak egy dolog, hogy jóformán senki nem volt már szomjas (mégis ittak), de azért néhány hajszerkezet, néhány öltözék igazán extravagáns volt – olyan tipikus TV-be, fotóra való különcség. E tekintetben nálam az útjelző bólya a fejen vitte a prímet, de két raszta hajú csaj madártollakal és első világháborús repülős szemüveggel a fejükön sem volt semmi. Plusz poén, hogy mellettem állt Charles Vane kapitány alacsonyabb, magyar alteregója: a srác kiköpött kedvenc kalózkapitányom volt…

Setlist:


1. Mi a fasz van?
2. Rock a nevem
3. Fiúk ölébe lányok
4. Pokol a Mennyből
5. Be vagyok rúgva
6. Jóképű
7. Keleti csőd
8. A 3 grácia
9. Köpök rátok
10. Föld és ég
11. Legyen az ördögé
12. Alföldi gyerek  
13. Füst és lábdob  
14. A Rock & Roll rugója
15. Magányos repülő
 
Encore:

16. Baj van!!  
17. Egyedül a világ ellen


A Tankcsapda precízen kiszámított ütemterv szerint pont úgy fejezte be a műsorát, hogy szép kényelmesen át lehetett sétálni a Telekom Nagyszínpadnak hívott fellépő hely elé, ahol hamarosan a húrokba csapott a Maiden. Ha már ilyen élménybeszámoló szerűt írok, engedjetek meg egy apró gondolatot: költséghatékonyság szempontjából biztosan ki van számolva, hogy megéri, de nekem tök fura volt az OTP Junior Színpad és a Telekom Nagyszínpad közelsége. Két koncertet egyidőben szerintem így nem lehet rendezni, a kérdés csak az, hogy az átszerelések közti idők megspórolásával van-e értelme a kettő, minimális méretbeli különbségű színpadnak egy téren… de hát ők tudják.





No, 21:00 kor, majdnem percre pontosan felcsendült a Doctor, doctor – amin, hála a múltkori koncertnek már nem lepődtem meg. Pont jó volt az időzítés, már szerencsésen besötétedett, a tömeg óriásira duzzadt, s kezdődött a The Book of Souls lemezbemutató turné… igen, ezt fontos kiemelni, ugyanis olvastam olyan kritikát, hogy egy fesztiválon illik egy best of műsort nyomni, a Maiden pedig nem tette ezt. Nos, az okos kritikus annyit tudhatott volna, mielőtt a legolvasottabb netes hírportálra publikál, hogy a Maiden ezt a fellépést úgy vállalta, ha lemezbemutató programot hozhat – így dőreség volt várni a régi klasszikusokkal telepakolt műsort… az, hogy az új lemez dalai mennyire valók koncertre, az már más kérdés. Van abban ugyanis igazság, hogy ahogy egyre komplexebb, összetettebb lett az Iron Maiden zenéje, úgy lett egyre inkább csak CD barát: hiába vannak zseniális dalok az új lemezükön is, de azok mintha kevésbé lennének képesek megmozgatni a közönséget. Ez a helyzet kísértetiesen hasonlít mondjuk a legutóbbi Nightwish koncerten történtekre, ott is hiába szenzációs a 23 perces epikus albumzáró szerzemény, a The Greatest Show On The Earth, a koncerten nem működött. És néha bizony ezen a Maidenes bulin is ezt éreztem.





Márpedig a setlist egyértelműen a The Book of Souls lemezre épült: a nyitó számon, az If Eternity Should Fail kívül még 5 másik dal is felcsendült róla. Annak ellenére, hogy érezhetően a rövidebb számokat tették a programba, még így is bizonyos mértékű hangulat-visszaesést produkáltak ezek a dalok: a hajdani zakatolós, éneklős Maiden témákhoz képest ezekben a zenékben jóval kevesebb kapaszkodót találhat a becses publikum. Jók, qrva jók ezek a zenék is, de valahogy nem igazán koncertre valók… legalábbis egyelőre nem. Vagy még túl frissek, vagy alapból hiányzik belőlük az az igazán közösségi, bulis érzés: a második szám, a Speed of Light például hiába egy rohadt pörgős, ritmusos, igazi speed metal zene, ha nincs benn lehetőség arra, hogy ebbe a rohanásba bevonjuk a közönséget. Ékes bizonyíték erre a Children of The Damned, egy vérbeli klasszikus, amivel több századszorra is együtt élt a közönség.  Magára a koncertre is ez a kettősség volt jellemző, az új dalokat inkább csak hallgatta a tömeg, míg a régiekre rendesen beindult. Értenek a fiúk a setlist összerakásához, amikor már majdnem leült a buli, mindig jött valami zene, ami képes volt feldobni. Általában két új után jött egy régebbi dal, aztán a végére már csak az énekeltetős, ugrálós klasszikusok maradtak. A csúcspont – teljesen várható módon – a Hallowed Be Thy Name/ Fear Of The Dark kombinációnál jött el, akkor lobogott szerintem a legjobban a tűz a rock szívekben. De hát ez nem is csoda.





A Maiden megint egy vérprofi koncertet adott, amibe csupán néhány apróság miatt lehet belekötni. A dalkínálatba nem érdemes – a fent vázoltak miatt – abba viszont sokkal inkább, hogy az első két szám alatt iszonyat szarul szólt a cucc. Nem is tudom mihez hasonlítani, mintha CD-ről jött volna a szomszéd szobából: kásás, zavaros hangkép, a mély túlvezérelve, gitárt, éneket alig lehetett hallani. Ezt a problémát csak kb. negyed óra után tudták orvosolni, onnantól a hangszeres szekció hibátlan volt. Nem úgy Bruce hangja… nos, már a múltkor is fura volt, hogy néha elnémult a mikrofon, mikor énekelt, akkor azt hittem, csak a magas hangokkal van így. Oké, volt szegényemnek egy szájrákja, az is csoda, hogy színpadon van még, de valami akkor sem stimmelt az énekkel: tök sok alkalommal teljesen elhalkult a mikrofon, viszont én nem tudtam rájönni, hogy ez Bruce miatt volt-e, vagy a hangosítás volt hullámzó. Néha egész kiválóan szólt minden dallam, néha mintha elfújta volna a szél (szélcsend volt)… nem tudom, nekem fura volt. Amúgy, az egész banda ismét vérprofi volt, ezúttal úgy láttam, kevésbé gépiesen csinálták, ezúttal, mintha több lett volna a produkcióban a szív is. Bruce a szokásos színpadi produkcióját hozta, megküzdött még a besétáló Eddie-vel is, a háttér folyamatosan változott, az egész színpadkép nagyon rendben volt. Külön jó poén volt, mikor Dickinson bemondta a Wales-Belgium meccs eredményét – már csak azért is, mert megtudtam belőle, hogy a két koncertjegy árát gyakorlatilag visszahoztam TippMixen…  yeah

Összességében azt mondom, az exluziv szabadtéri környezet meg egy halál profi előadás miatt egészen kiváló koncerten voltam. Én kifejezetten szeretem az új album dalait, így most ezt a két órát úgy is tekintem, hogy volt alkalmam élőben meghallgatni a lemez egy részét is. Az, hogy az album legjobb dala, a 18 perces Empire of The Clouds nem hangzott el, kicsit bánom – de maximálisan meg is értem őket miatta. Helyette hallgassátok most itt meg ti is.






A setlist:


Intro:


Still of the Night  (Whitesnake song)  
Doctor Doctor  (UFO song)  

1. If Eternity Should Fail
2. Speed of Light
3. Children of the Damned
4. Tears of a Clown
5. The Red and the Black
6. The Trooper
7. Powerslave
8. Death or Glory
9. The Book of Souls
10. Hallowed Be Thy Name
11. Fear of the Dark
12. Iron Maiden

Encore:

13. The Number of the Beast
14. Blood Brothers
15. Wasted Years



Update: Megjött a szokásos Shock! kritika...

Smile Ezúttal én még szőrösebb szívű is voltam a hangzás terén...


.


A hozzászólást R2-D2 összesen 3 alkalommal szerkesztette, legutóbb Hétf. Júl. 04, 2016 12:08 pm-kor.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése http://www.artudetu.gportal.hu/
Niwrok
Admin
avatar

Hozzászólások száma : 2268
Join date : 2012. Oct. 06.

TémanyitásTéma: Re: Koncertbeszámoló topic   Vas. Júl. 03, 2016 10:01 pm

R2-D2 írta:
Tankcsapda, Iron Maiden - 2016.07.01 Sopron, Volt Fesztivál

Azzal kell kezdjem, hogy a tavalyi Fezen fesztiválig nem igazán voltam képben az ilyen többnapos bulik mibenlétével. Persze, az ember lát képeket, videókat, meg van egy pejoratív kép a fejében, miszerint részeg, drogos gyerekek hömbölögnek mindenhol – de úgy igazán, testközelből még sosem tapasztaltam meg, milyen is egy többnapos rockfesztivál… jó, most is csak villámlátogatásként éltem meg az egészet, de majd minden negatív előítéletet lehet a kukába dobni ezzel kapcsolatban. Ami tény: a szabadtéri koncertnek mindig más hangulata van, mint egy csarnokos bulinak, az ilyen nyílt mezős esemény meg még azon belül is külön helyet foglal el. A tegnapelőtti Volt így egy újabb kimagasló élmény lesz az Emlékpalotámban, a sokadik Tankcsapda és a harmadik Maiden koncert talán a helyszín és a hangulat miatt is exluziv helyre került a rangsorban.

Egyébként már azon meglepődtem, mekkora felhajtás is ez a Volt Sopronnak. Szerintem simán túlnőtte a várost, ahogy közeledtem kocsival a camping felé, egyre több útszélen parkoló autó, árokparton és bokrokban piknikező rocker látványa fogadott. Valahogy nem is állt össze a kép, mit is kerestek ők itt kinn, mikor benn meg ment a buli, de hát ők tudják. Arra sem voltam felkészülve, hogy a Volt közelében semmi parkolóhelyet nem találok – azért a vidámparkos és motorversenypályás gigaparkolókhoz szokott lelkemnek ez fura volt – így közel fél órás séta volt, míg egy távoli mellékutcából visszagyalogoltam a helyszínre. A beléptetés viszont már profi volt, a tömeghez képest viszonylag hamar be is jutottunk: ez dicséret a szervezőknek. És igen, a tömeg… nos, annak ellenére, hogy brutális mennyiségű ember volt ott, mégsem éreztem azt az esetleges nyomort, amit várni lehetett, és amit előzetesen néhány netes okostojás vizionált. Igaz, nekem nem volt szükségem italra közben, úgyhogy a sör soráról nem tudok nyilatkozni, sőt, szándékosan a kimondottan soknak tűnő Toi WC-ket sem teszteltem – simán végigálltam a három órát mindenféle szükséglet nélkül.


Igaz, hogy nem aszfaltos parkolóban, hiszen Volt csak egy hétig van egy évben, de mindig kialakítanak a fesztivál mellett egy ingyenes, felügyelt parkolót, ha jól emlékszem, valami autóbontó mellett Smile . De az igaz, hogy egy kicsit túlnőtte a kereteit, hiába bővítenek minden évben valamennyit az alapterületen, és bármeddig is sakkoznak a színpadokkal.

De a szabadtéri hangulat, főleg azon a környéken kiváló ördögvilla Yeah2 !
.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
R2-D2
Admin
avatar

Hozzászólások száma : 3419
Join date : 2012. Oct. 03.
Tartózkodási hely : Szombathely

TémanyitásTéma: Re: Koncertbeszámoló topic   Hétf. Júl. 04, 2016 12:05 am

Niwrok írta:

Igaz, hogy nem aszfaltos parkolóban, hiszen Volt csak egy hétig van egy évben, de mindig kialakítanak a fesztivál mellett egy ingyenes, felügyelt parkolót, ha jól emlékszem, valami autóbontó mellett  Smile . De az igaz, hogy egy kicsit túlnőtte a kereteit, hiába bővítenek minden évben valamennyit az alapterületen, és bármeddig is sakkoznak a színpadokkal.

De a szabadtéri hangulat, főleg azon a környéken kiváló   ördögvilla   Yeah2  !
.

Bow Bizony!

Én nem láttam ezt a parkolót, elmentem kocsival a bejáratig, de senki nem irányított semerre. Vagy már tele volt, vagy az irányítók nem álltak a helyzet magaslatán...

Mindegy, egy kis séta csak nem árt... Smile

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése http://www.artudetu.gportal.hu/
Sponsored content




TémanyitásTéma: Re: Koncertbeszámoló topic   

Vissza az elejére Go down
 
Koncertbeszámoló topic
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
2 / 2 oldalUgrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Filmfórum :: A mozitermen kívül :: Könyv, játék, zene-
Ugrás: