R2-D2 írásai 1.0

.





A könyvtolvaj




Aranyos… ez az első szó, ami eszembe jut róla. A történelmi tabló, a világháborús háttér ellenére az egész megmarad egy ártatlan ifjúsági film szintjén – aminek báján még a szükségszerűen beleszőtt drámai események sem tudnak csorbítani.

Még nem láttam olyan mozit, ahol a Halál lett volna a narrátor. Talán Az ötödik pecsétet, no meg természetesen az Odaátot leszámítva kevés mozgóképben van ennyire interaktív szerepe, s bár fizikai formájában ezúttal nem láthatjuk, mégis a nyitó képsorokat rendesen meghatározza jelenléte. Kiváló kezdés, egy mély és sötét dráma megalapozása – ami aztán homlokegyenest más irányt vesz… 1938-at írunk, amikor is egy Liesel nevű kislány számára ismeretlen nevelőszülőkhöz kerül egy német kisvárosban.  A miértekről túl sokat nem is tudunk meg, de nem is annyira érdekesek: szomorú, de volt egy korszak az emberi történelemben, amikor egy anya inkább lemondott gyermekéről, hátha azzal meg tudja kímélni életét. Liesel így kerül egy új, idősebb családhoz, ahol egy unszimpatikus, szigorú anya és egy bohém, jó fej apa fogadja. A film első fele gyakorlatilag a kislány beilleszkedése az új környezetébe, az új iskolába, az új barátok közé. Kimondottan lassan építkező történet, ahol a legfontosabb esemény – és dráma – hogy Liesel bizony nem tud olvasni. No. A mozi első felében legalább megtanul… ez a rész többnyire izgalommentes, s még a háttérben érezhető háborús készülődés sem tud bele valódi feszültséget csempészni.

A feszültség az új szereplő, Max érkezésével jön el. Természetesen a zsidó fiú bújtatása a hitleri Németországban a lehető legnagyobb filmes klisé (egyúttal egy hatalmas csapda is) és a lehető legsablonosabb és legtöbbször látott eseményeket vonultathatná fel, azonban az A könyvtolvaj egy okos húzással mindezt kikerüli. Max figurájánál ugyanis majdnem végig azon izgulunk, hogy túléli-e az egészet, nem pedig azon, hogy lebukik-e. Már csak azért is, mert mr. Narrátor az elején már ügyfelei között említette. S ennek nagyon örültem. No persze van egy jelenet (ezt nem lehetett kihagyni), ami a lebukásra épít, de még azt sem éreztem annyira dominánsnak. Úgy egyébként is: a pár perces kötelező vágóképeken kívül az egész moziban nem éreztem a német arroganciát, ez nem egy újabb náciellenes propagandafilm, nem a holokauszt sokadik megidézése, hanem egy tizenéves kislány története a II. világháború idején. S mielőtt félreértené bárki is: természetesen a náci birodalom kegyetlensége érződik a képkockákon, de nincs az arcunkba tolva az egész. Az egészet egy ártatlan kislány szemszögén keresztül látjuk, s ha bizony nem tudnánk, mi is az egész, nem biztos, hogy rá is jönnénk. Ez tetszett, ez korrekt volt. A tóparti „Utállak Hitler” pedig a maga gyermeki ártatlanságával remekül színezte a filmet.

Apropó, ártatlanság. Az ártatlan kislány, akiből könyvtolvaj lesz… A mozi címe meglepő módon tulajdonképp csak a  film harmadánál-felénél nyer értelmet, mikor is Liesel kielégíthetetlen olvasási szomjának oltására „kölcsönvesz” könyveket egy olyan házból, ahonnan kitiltották (nekem picit az A felolvasó ugrott be, de ez a történet sokkal jobban tetszett). Hogy aztán a fináléban egy vargabetűvel ugyanoda visszatérjen – ez volt talán a legzseniálisabb húzás az egészben. Egyébként is, a fináléra lehet a legkevesebb panaszunk. Már mikor a narrátort meghallottam, tudtam, baj lesz, de arra végképp nem számítottam, ami történni fog. Nagyon jó, megrázó, realista, de mégsem túlspilázott dráma a végére, tökéletesen illeszkedik az egész mozi hangulatához. A néző szívét ugyanakkor kellő mértékben össze tudja szorítani a jeges rémület, mikor is a német kisváros idilli utcáján sétál a kamera, a narrátor pedig beszélni kezd. Mert legnagyobb megdöbbenésünkre tudjuk, mi fog történni…

A korrajz hibátlan, a karakterek szintén. Emily Watson és Geoffrey Rush kiválóak a pótszülő szerepekben, a kislányról, Sophie Nelisse-ről sem nagyon tudok rosszat elmondani. Mert ugyan hozzá kapcsolódik, de mégiscsak nem az ő hibája, ami engem nagyon zavart a filmben. Pontosabban két dolog zavart, az egyik hozzá kötődik:

Kérem, ez a mozi gyakorlatilag felöleli a II vh. történetét, de a gyerekek nem öregednek!!! Borzasztóan aláássa a mozi hitelességét, hogy a kislány és a szőke kisfiú is ugyanúgy néz ki a film elején, mint a végén. Egy kamaszodó gyerek ennyi idő alatt rengeteg változáson megy át, itt erre sajnos nem figyeltek. Pedig érezhették ezt az alkotók is, mert próbálták az egészet elsunnyogni a papa szájába adott: „Kész felnőtt lettél!” és hasonló mondatokkal. Kár, hogy ez a vásznon nem látszott…

De ami igazán zavart és mérhetetlenül bosszantott is, az a hibrid nyelv. Kimondhatatlanul idegesített ez az angol-német keverék: ilyen nincs!! Nincs „Nein, I dont know”!!! Már eleve azt is óriási hibának tartom (ahogy a Valkűrnél is tartottam), hogy egy német nyelvterületen játszódó, német történelemben elhelyezett moziban angolul beszélnek, de akkor legalább következetesek lettek volna. Nem, b+. Itt egyik karakter angolul, a másik németül szólal meg, még a német tisztek közül is egyik angolul, másik németül beszél!!! Teljesen logikátlan, életszerűtlen az egész (kivételesen a magyar szinkron ezen jócskán javíthat). De még ha lenne célja!!! Vagy valami fontos szerepe a nyelvek ilyen mód keverésének… én nem találtam. Mindenesetre azt érték el vele, hogy az autentikusság nagymértékben csökkent, az eseményekbe beleélést nálam sikeresen kizökkentették ezzel.  Kár.

Az A könyvtolvaj ezért nálam nem is érte el azt a hatást, aminek esetleg szánták. Állítólag a könyv, amiből készült, sokkal jobb, ez így csupán egy aranyos kis ifjúsági film lett, ami egy sötét korszak árnyékában játszódik, aminek zseniális narrátorra van és egészen kiváló színészei – ámde az olvasni megtanuló kislány története csontig hatoló dráma vagy érzelmi kötődés nélkül önmagában kevés ahhoz, hogy maradandó filmélmény legyen. S még azt is lerontják ilyen hülyeségekkel, mint a nyelvi kavalkád…



70%



.

.





Gengszterek sofőrje




Van már 25-30 éve is, hogy utoljára láttam, s emlékeimben valami misztikus tisztelet övezte többek között ezt a mozit is. Mint kiderült azonban, néhány ikonikus jelenetét leszámítva jórészt feledésbe merült nálam az egész sztori – ugyanakkor azt konkrétan tudom, hogy ifjúkorunkban az egyik alap autós filmként tekintettünk rá. Ezek után kíváncsi voltam, hogy egyrészt mennyire állja meg a helyét a mai filmek között, másrészt meg hogy van-e helye kortársai - pl. a hasonló stílusú, örök kedvenc Mad Max mellett - a szívemben (polcon sajna nem, mert erre esély sincs itthon). Az egészhez még az is hozzátartozik, hogy tulajdonképp már a 2011-es Drive óta terveztem ezt újranézni, mert az borzasztóan gyanús volt bizonyos tekintetben: valahol belül úgy éreztem, hogy az nem más, mint a Gengszterek sofőrjének Refnesített változata. És igazam lett…

A Sofőr (így, név nélkül – mert ebben a filmben nincsenek nevek) egy profi, akit jó pénzért rablásokhoz lehet felbérelni, akinek autóvezetési tudása gyakorlatilag páratlan. Semmit nem tudunk róla, nincs felesleges és érzelgős félórás felvezetés a múltjáról, a hányatatott sorsáról, a mozi már az elején belecsap a lecsóba. A kb.10 perces autós üldözés a nyitányban még akár a mai filmekben is megállná a helyét, 1978-ban pedig maga lehetett a csoda. A Sofőr félelmetes profizmusa, kiegészítve a magával ragadó képsorokkal kiváló felütés: a rendőrautók „kinyírása” pedig sikeresen a tűréshatáron belül marad. Tulajdonképp az egész szcéna tökéletesen tükrözi a kor autós mozijainak elvárásait, feszesre vágott, de nagyjából hiteles képsorok, túlzó robbanások nélkül – helyenként egészen parádés kamera beállítással. Aztán ahogy haladunk előre, megismerjük a törvény őreit is, akik közül a Nyomozó (így, név nélkül – mert ebben a filmben ugyebár nincsenek nevek) életcélja a Sofőr elkapása, s aki néha a tisztesség határait is súrolva próbálja ezt elérni. Végeredményben ez is tipikus forgatókönyv, amikor a vad és a vadászt csak az különbözteti meg egymástól, hogy épp kinél van a jelvény - mindez a párharc pedig egy kimondottan feszült másfél órát eredményez, amibe zavaró tényezőként még egy rendőrség által felbérelt bűnözőbanda is belerondít. Így a duellből hamar egy három sarkú akció krimi kerekedik, ahol nem maradhat el a nagy átverés és a fináléra a kor talán egyik legjobb autós kergetőzése sem.
A két kocsi bújócskája a raktárban ugyanis a filmtörténelem legjobb autós jelenetei közé tartozik. Már maga a bújócska is az, de különösen a Sofőr (Maxhez hasonló) kamikaze akciója emlékezetes... Na, az volt az a jelenet, amit gyerekkorom óta őrzök memóriámban, és amit most hatalmas élmény volt újranézni.

Minden imádatom ellenére azért azt el kell ismernem, hogy a mai szemmel kissé eljárt felette az idő. Néha meglehetősen ingerszegény az egész, a Sofőr és a Nyomozó dialógusa jó ugyan, de azt a feszültséget én most már nem éreztem benne, amit esetleg 25 évvel ezelőtt. Aztán én még életemben nem láttam ennyi üres parkolóházat és raktárt, ahol a kergetőzések nagy része zajlik, valamint nem láttam még ennyire visszafogott utasokat sem, akik a menekülő autóban szó nélkül kapaszkodnak. Néha már zavart a némaság – ami némaság viszont egyben a Sofőr védjegye is volt. Picit gonosz leszek, de a másik Ryan, a Gosling most már tudom, honnan vette a fapofát: itt Ryan O’Neal játszotta azt a végletekig érzelemmentes figurát, ami visszaköszönt a Drive-ban is. O’Neal-ről nem igazán tudok nyilatkozni, de a baj az, hogy Gosling úgy is maradt…

A Gengszterek sofőrje mégis – sőt, talán természetesen – egy kiváló kikapcsolódás. Walter Hill (pl. 48 óra) második rendezése nosztalgia mozinak is első osztályú, többek közt a Mad Max, a Bullit, a Konvoj, a Száguldás a semmibe mellett pedig a 70-es évek egyik legjobb autós filmje. Ikonikus jelenetekkel, néhány egész jó kamera beállítással, egy remek karakterrel maradandó élmény. Eddig körbelengte valami varázslatos köd, ami csak a szépre és a jóra engedett emlékezni, de most már friss élményként is csettintést érdemel.



80%


.

.




Ideglelés Csernobilban



Az utóbbi idők legkellemesebb csalódásaként éltem meg tegnap éjjel ezt a mozit. Ahhoz képest, amit várni lehetett tőle, ahhoz képest, amit az előzetesek, meg a netes írások sugalltak róla, messze túlteljesítette elvárásaimat, sőt, bizonyos elemei miatt kifejezetten maradandó élmény is lett. Bárcsak mindegyik ilyen lenne ebben a kategóriában!!!

Pedig nem indult jól – számomra legalábbis. Nem szeretem a kézi kamerás filmeket, ezért a legelején bizony elhúztam a számat, mikor megint azzal indítottak. Szerencsére egy ötletes megoldással az egész átkerül egy tabletre - mint családi felvétel -, s már Kijevben is voltunk. Ez a húzás már önmagában nagyon tetszett, így kifejezetten tudtam értékelni a kissé nagyvonalú, de hangulatos Európa-túrát is. Másrészt meg érdekes nézni ezt a filmet 2014 tavaszán, miután Kijevtől hangos a világsajtó… és ez akkor is így van, ha természetesen a valóságban az egésznek köze nincs Kijevhez. Szóval hat fiatal, egy ukrán „idegenvezetővel” extrém túrára indul a Csernobil melletti lezárt kísértetvárosba, Pripjatyba, ami messze nem tűnt nagyobb blődségnek, mint mondjuk egy erdei faházba szervezett buli. Egy ilyen túrán bizony magam is részt vennék, mert baromira érdekel az egész – így a film első felének minden képkockáját szinte ittam magamba…

1986. április 26-án, szombaton, hajnali 1:23:58-kor a csernobili atomerőmű 4-es reaktora gőzrobbanás következtében kigyulladt, és robbanások sorozata után bekövetkezett a nukleáris olvadás. Ez az eset volt az atomenergia felhasználásának történetében a majaki után a legsúlyosabb katasztrófa. A védőépületek hiánya miatt radioaktív hulladék hullott a Szovjetunió nyugati részére, valamint Európa más részeire és az Egyesült Államok keleti részére. A mai Ukrajna, Fehéroroszország és Oroszország területén hatalmas területek szennyeződtek, kb. 200 000 embert kellett kitelepíteni - a radioaktív hulladék kb. 60%-a Fehéroroszországban hullott le, de mi is jócskán kaptunk belőle. Április 26. éjjelén, több mint 24 órával a robbanás után egy állami küldöttség meggyőződött a sugárzás igen magas mértékéről, és el kellett rendelnie a reaktor kiiktatását és a közeli Pripjaty város kiürítését. Hogy az emberek ne vigyenek magukkal túl sok holmit, azt mondták nekik, hogy az evakuálás csak ideiglenes, és körülbelül három nap múlva visszatérhetnek. 3 hónappal a baleset után megengedték a lakosoknak, hogy megmaradt tulajdonuk szállítható részéért visszatérjenek, de eddigre már a város nagy részét kifosztották.

Mindez a kis töri óra azért fontos, mert én ezt átéltem. Pontosan emlékszem azokra a hetekre, mikor a szoci TV próbálta tompítani az események súlyát – de mi, itt a nyugati határszélen az ORF adásaiból viszonylag tiszta képet kaptunk a dolgokról. E személyes kötődés miatt az évtizedek alatt sem csökkent érdeklődésem a téma iránt – s talán ez volt az egyik oka, annak, hogy nekem ez a film borzasztóan bejött. Mert kérem, ELHITTEM, hogy Pripjatyban vagyok, ELHITTEM, hogy a távolban azok ott az erőmű kéményei. Egyszerűen az alkotók, a díszletesek, a helyszínkeresők zseniális munkát végeztek, mikor is a kiskunlacházi szovjet laktanyát használták a forgatás helyszínéül (arról mondjuk megint oldalakat lehetne írni, hogy miért is vannak nálunk kísértetvárosok az elhagyott laktanyák képében, de az nem tartozik ide). A lényeg az, hogy Brad Parker elsőfilmes rendező elképesztő módon képes volt megteremteni a csernobili környezetet, ami számomra már önmagában bőven az emlékezetes filmek közé sorolja ezt a horrort is. Pedig a film tulajdonképp csak a második felére válik igazán azzá, miután a kis csapat teljesen törvényszerű módon kezd fogyatkozni. Hatalmas pozitívum, hogy a legnagyobb karakterkliséket igyekszik elkerülni a film, az egész menekülés és bóklászás a kihalt környezetben nagyjából hiteles, s bár a film vége felé feltűnő sugárzombik miatt a hangulat a Legenda vagyok felé tendál, de még így is bőven fogyasztható és élvezhető az egész. Az elején még talán azt sem lehet megmondani, ki éli túl – ha túléli egyáltalán valaki  - a kalandot, ez pedig kifejezetten jó. Az igaz, hogy a karakterek nem túl érdekesek, a legjobb Jurij, az idegenvezető, de a film típusából kifolyólag nincs is szükség mély karakterdrámára. Arra, hogy elhalálozzanak, tökéletesen megfeleltek. A finálé meg…nekem bejött.

Apróságokba ugyan bele lehet kötni, néhányszor az idő-helyszín nem stimmelt (egyik pillanatban világos, majd a snitt után sötét, no meg szépen kergetőztek, míg eljutottak a távoli erőműbe), továbbá azt sem értem, mit keresett az az állat a panelben – de kétségkívül hatásos volt – de mindezek ellenére én remekül szórakoztam az egészen. Meglepő módon még csak véres és félelmetes sem volt annyira, mint azt egy mai tini horrortól várni lehet, inkább a szellemváros nyomasztó hangulata telepedett rá a mozira. Ez pedig kifejezetten jól állt neki.

Tekintve, hogy nézés közben iszonyat élveztem az egészet, minimum 70%. De szívem legmélyén többet is adnék rá.


.

R2-D2 írta:

Ideglelés Csernobilban

Jó volt olvasni az írásodat, főleg annak a tükrében, hogy igazából majdnem minden mondatoddal egyetértek. A kihalt város valóban nyomasztóan és hitelesen lett ábrázolva, az idegenvezető ukrán valóban érdekes és kirívó karakter volt, meg úgy szegmensenként is élvezetes volt a mozi, viszont nekem pont hogy a vége lett baromira elcseszve, míg az elejét-közepét (kvázi a "zombik" megjelenéséig) kifejezetten élveztem. A film eleje megalapozta a történetet, bedobtak 1-2 elnagyolt jellemzőt, hogy valahogy azért meg lehessen különböztetni a karaktereket, aztán bele a lecsóba; így kell ezt. Tetszett a halas poén meg a kihal panelokban való mászkálás, sőt, még az egyes eltűnések, a kutyák támadása is izgalmas volt, de aztán átment az egész unalmas kergetőzős hülyeségbe, aminél egyrészt nem lehetett látni semmit, másrészt tényleg túlságosan vontatottnak és üresnek éreztem, a rövid játékidő ellenére is. A végső, nagy csavar meg aztán olyan elcsépelt és bárgyú volt, hogy nekem emiatt is lett az egész olyan

4/10


.

Weide írta:

R2-D2 írta:

Ideglelés Csernobilban

Jó volt olvasni az írásodat, főleg annak a tükrében, hogy igazából majdnem minden mondatoddal egyetértek. ... A végső, nagy csavar meg aztán olyan elcsépelt és bárgyú volt, hogy nekem emiatt is lett az egész olyan 4/10.

Köszi! Érdekes, nekem a vége két dolog miatt is bejött:

Spoiler:

A 4/10 mégiscsak kevésnek tűnik... annyira mellbevágott a finálé???

R2-D2 írta:

Ideglelés Csernobilban

Az utóbbi idők legkellemesebb csalódásaként éltem meg tegnap éjjel ezt a mozit. Ahhoz képest, amit várni lehetett tőle, ahhoz képest, amit az előzetesek, meg a netes írások sugalltak róla, messze túlteljesítette elvárásaimat, sőt, bizonyos elemei miatt kifejezetten maradandó élmény is lett. Bárcsak mindegyik ilyen lenne ebben a kategóriában!!!

Tekintve, hogy nézés közben iszonyat élveztem az egészet, minimum 70%. De szívem legmélyén többet is adnék rá.

Hát adj  !

Abszolút Csernobil bűvkörében voltam, amikor a film ment a moziban, így a hely hangulatának megidézéséért én is teljesen odavoltam ... és akkoriban játszottam csernobili témájú játékokkal.



A városon belül pedig örökre a fejembe vésődött az óriáskerék, nem is a kvázi népszerűsége miatt, hanem mint a második legemblematikusabb példája a hiábavalóságnak, a célok beteljesítetlenségének... az első amúgy a Titanic.
.

Niwrok írta:

Ideglelés Csernobilban



Abszolút Csernobil bűvkörében voltam, amikor a film ment a moziban, így a hely hangulatának megidézéséért én is teljesen odavoltam. Akkoriban vetítette egy filmklub ezt a filmet...


A városon belül pedig örökre a fejembe vésődött az óriáskerék, nem is a kvázi népszerűsége miatt, hanem mint a második legemblematikusabb példája a hiábavalóságnak, a célok beteljesítetlenségének... az első amúgy a Titanic.
.

Ezt, vagy legalábbis ennek jó részét, vagy ehhez hasonlót láttam TV-ben valamikor. Talán a HírTV adta...


De hogy honnan szedek én 1 óra 40 percet, hogy megnézzem, az egészet, nem is tudom... azért köszi!

R2-D2 írta:

A 4/10 mégiscsak kevésnek tűnik... annyira mellbevágott a finálé???

Nem csak a finálé miatt, de azért nyomott a latba. Szerintem simán adtam volna neki pár ponttal többet, ha minden csűrcsavar meg sztereotipikus baromság bedobása nélkül egyszerűen lezárják a dolgokat.
Na meg ez a pont valamennyire szól az összbenyomásnak is. Általában azoknak a filmeknek adok ennyit, amik az "egyszer elmegy" kategóriába esnek, műfajukon belül hozzák az elvárhatót, de semmi többet, s bár van 1-2 jobb momentumuk, összességében bőven az átlag alatt vannak. Számomra ez a film ráadásul még a saját kategóriájában is megbukott, ugyanis horrorhoz képest nem hogy nem izgultam, de a végén egyenesen untam, másrészt a helyiek inkább voltak viccesek, mint paráztatóak.

Viszont, ha -ezek szerint- bejönnek neked ezek az összeesküvés filmek, megfejelve egy kis misztikummal meg parával, ajánlom neked a Halálhegyet. Anno asszem írtam róla egy rövidke ajánlót az Xpress-re, de azt most nem fogom visszakeresni, legyen elég róla annyi; kategóriájában szerintem simán veri a Chernobyl Diaries-t. Több szegmensből is érdekes a film, ha pedig érdekel maga az alapsztori, ami már önmagában szerintem kibaszott félelmetes, A Djatlov-incidensről tudsz részletesen olvasni, ráadásul magyarul.

Weide írta:

Viszont, ha -ezek szerint- bejönnek neked ezek az összeesküvés filmek, megfejelve egy kis misztikummal meg parával, ajánlom neked a Halálhegyet.

Hallottam már róla, olvastam is direkt összahsonlítást a Csernobillal és jócskán a Csernobilt hozák ki győztesnek. De mindenképp megnézem valamikor, köszi, hogy felhívtad rá a figyelmemet.

Abban igazad van, hogy a Csernobil nem annyira horror, mint lehetne, de ez engem ez esetben kevébé érdekelt. Maga a helyszín, az eseményekhez fenti módon vázolt kötődés miatt nagyon bejött. Lehet, ha Te is középiskolában átélted volna azt, hogy három hónapon belül ferobban Csernobil meg a Challenger, Te is máshogy látnád.

.





A félelem ára



Ha Remo pár hónappal ezelőtt nem ír a Félelem béréről (KÖSZI!!!) valószínűleg sosem jut eszembe újranézni ezt a mozit. Pedig ez is a nyolcvanas évek egyik meghatározó alkotása volt számomra, e film óta tudom, mi is az a folyékony nitroglicerin és még emlékszem, mennyit is emlegettük önmagában a robbanóanyag felhasználásának lehetőségeit gyerekkorunkban. Poénból. Mert mégsem lett belőlünk terrorista…

Mivel vélhetően kevesen ismerik ezt a mozit, egy kis gyors összefoglaló és szinopszis róla. Az 1977-es!!! mozi úgy indít, hogy négy különböző helyszínen, a Föld négy különböző pontján négy ember szarba kerül. Közös bennük, hogy tulajdonképp mind bűnöző (különböző fajsúllyal) és ahogy szorul körülöttük a hurok, le kell lépniük a térképről. Mindannyian egy dél-amerikai porfészekben (vélhetően Chilében, de ez csak tipp) kötnek ki, ahonnan gyakorlatilag nincs visszaút. A repülőjegy több évi kereset, így a négy szereplőnek kapóra jön egy életveszélyes munka: folyékony nitroglicerint kell szállítani a 200 mérfölddel odébb kiütött olajkút- tűz eloltására. A baj csak az, hogy az extrém veszélyes anyag ütődésre robban, no meg hogy a hegyen és őserdőn keresztül vezet az út. A bérezés viszont lehetőséget ad az újrakezdésre, így a négy főhős, a francia bankár, a palesztin szabadságharcos, a mexikói bérgyilkos és az amerikai gengszter elvállalja a munkát – tudva, hogy egyáltalán nem biztos, hogy túlélik. Az út a vártnál is nehezebb lesz, s a természeti akadályok mellett saját teljesítőképességük határait is le kell gyűrniük…

Zseniális. Különösen a második óra, de úgy összességében is az egész az. William Friedkin feldolgozása viszonylagos ismeretlensége ellenére örök érvényű mozi, a két teherautó útja pedig talán a filmtörténelem egyik legfeszültebb óráját nyújtja. A mozi indítása ugyanakkor kissé nehézkes. Először csak kapkodjuk a fejünket, ki kivel is van, mi szerepet is játszanak a térbeli ugrások, egy-egy karakter pedig olyan keveset van vásznon, hogy megjegyezni sincs rá időnk az arcát (különösen a bérgyilkosét). Furcsa mód Friedkin már itt is próbál súlyozni, az utolsó két figura kapja legtöbb szerepet az út előtt, ámde - mielőtt bárki is elmosolyodna  -, a szereplők túlélési esélyeit illetően ez nem jelent semmit. Szóval a négy főszereplő négy különféle ügy miatt menekülni kényszerül, de hogy a négy szál hogyan függ össze, azt csak a faluban tudjuk meg: évvel (évekkel?) később mindnyájan egy koszos, isten háta mögötti koszfészekben kötnek ki. Komolyan, néha meg is kell erőltetni a kézelőerőnket, hogy némelyiküket azonosítani tudjuk: a figurák arcára mesteri módon oda van varázsolva a környezet hatása. Bámulatos.

Az indítás viszonylag kapkodó és feszült képsorai (még autós üldözésre is futja) után a falu eseményei kissé unalmasnak tűnhetnek. Én lehet, icipicit megvágtam volna, túl sok az egymás bámulása, a lázadás képeit és jelentőségét nem igazán értettem, de az egészet úgy is lehet értelmezni, hogy rápihenünk a mozi második felére. Nekem ez a fél óra egyébként kevésbé tetszett, de gondolom, meg lehet ebben is találni a kapaszkodót (politikait, táradalmit, vagy bármilyet). No meg hát én már alig vártam, hogy gyerekkori emlékeim életre keljenek és elinduljanak az útra. A robbanástól kezdve – ami szinte felráz minket a szunyókálásból –minden tökéletes. Van egy kissé mókás teherautósofőr – casting, egy baromi jó autóválogatás, és már a nitroglicerines ládák bepakolása is izzasztóan izgi. S még hol a vége!!! Hol az út!!

Én nem tudom, honnan szedték össze ezeket az autókat és ezeket a helyszíneket. Az a két kocsi, ahogy kinéz, ahogy megy, szinte két önálló karaktere a mozinak. Zseniális. Ahol meg mennek – háát, apám… Még mindig keresem az állam, hogy hogyan sikerült ezt, így fényképezni, hogyan tudtak elvarázsolni, hogy még azt is elhittem, mikor azon a hídon mentek át. Pedig az szinte lehetetlen. De ELHITTEM!!! Eszméletlen jó képsorok, a szakadó eső, a dzsungel, a borzasztó veszélyes rakomány idegtépő terhe olyan feszültséget képes generálni, amit csak nagyon kevés mozi tudott valaha is produkálni. Ráadásul az induláskor elhangzik egy mondat, miszerint teljesen nyilvánvalóan kicsi a túlélés esélye – tehát nézés közben egyáltalán nincs biztonságban egyik karakter sem. Itt kell megemlítsem, hogy bár a mozi arca egyértelműen Roy Scheider, a társaira sem lehet egy rossz szavunk sem. Kiváló alakítások, nagyon jó és hiteles emberi vonásokkal.

A finálé meg… az csak egy dolog, hogy természetesen valaki célba ér, no de hogy a legvégén taxival megjön az a két öltönyös úriember… anyám. Kegyetlen végszó!!! Zseniális! A rendező a Francia kapcsolat és az Ördögűző után újabb mesterművet tett le az asztalra – az már nem az ő hibája, hogy akkor, abban a szituban kvázi bukta volt a fim. Ő szerintem egyébként is itt volt a csúcson – későbbi munkái annyira nem jöttek be -, ezt a moziját pedig méltatlanul feledték el.

Tessék nézni, beszélni róla, propagálni!!



90%



.

Niwrok írta:

Abszolút Csernobil bűvkörében voltam, amikor a film ment a moziban, így a hely hangulatának megidézéséért én is teljesen odavoltam. Akkoriban vetítette egy filmklub ezt a filmet...

Helyiek Csernobilban.

(TÖRÖLT LINK)

Niwrok írta:

Abszolút Csernobil bűvkörében voltam, amikor a film ment a moziban, így a hely hangulatának megidézéséért én is teljesen odavoltam. Akkoriban vetítette egy filmklub ezt a filmet...

Niwrok, (nem) Csak Neked!!!

A cserobili atomfelhő mozgása

.




The Clone Wars S6 – The lost mission



Vége. Most már tényleg vége. S amilyen ellenérzésekkel voltam az S5 után, hogy kifogytak az ötletekből az alkotók, most épp annyira keresem az állam a földön… ugyanis a hatodik évad talán az egész TCW legjobb (tört) évada lett, olyan történetszálakkal, amik vagy szervesen illeszkednek a sagába, vagy bizonyos szemszögből nézve talán még más megvilágításba is helyezik azt. Egyszerűen ZSENIÁLIS az egész, így, nagybetűvel – a negyedik, de főleg az ötödik évad után sosem gondoltam volna, hogy ezt fogom írni e sorozatról.

Az évad szerkezete itt is a már jól bevált történetmesélést követi, tulajdonképp 4 kalandot mesél el, 2 quadrológiában, egy trilógiában illetve egy duológiában. Önmagában mindegyik nagyon tetszett, de az évad csúcspontja, a negyedik szál, az egész TCW talán legeslegjobb története a Mortis-trilógia mellett. S milyen érdekes, hogy hajdanán az egész TCW Yoda-val kezdődött, s most Yodaval is ér véget: az öreg jedi-mester gyönyörű keretet ad az egész történetnek…

Egy űrhajón kezdünk, ahol egy Tup nevű klón megbolondul és megöl egy jedit… az esemény teljesen váratlanul ér mindenkit, a hibás klónt (mint egy gépet) pedig kivizsgálásra a Kaminora szállítják. No persze nem olyan egyszerű a küldetés, mert a szeparatisták is meg akarják szerezni a beteget, jó okot adva némi csatajelenetre is  – ugyanis a körülmények szerencsétlen összejátszása esetén kiderülhet Palpatine ördögi terve: a 66-os parancs. Ezzel foglakozik ez a szál, zseniális, ahogy a klón bajtársa, Fives egyre közelebb kerül az igazsághoz, zseniális, ahogy megtudjuk, hogy milyen úton aktiválták az EP III-ban a klónokat, csodálatos összekötés és magyarázat ez a harmadik részhez. Sok fontos karakter, Shaak Ti, Anakin, Palpi,  Dooku, a komplett Jedi-tanács, Kamino vezetői feltűnnek, no meg egy bájos kis droid is AZ-3 személyében , ráadásul – TCW-hez hűen – rengeteg apró, finom kis kikacsintás színesíti a sztorit: az egyik jelenetben pl. automata E-web lézerágyúkat raknak a folyosóra, pont, mint az Aliensben… de a végén Palpi nevetése mindent visz.

Egyre inkább érezni, hogy közeledünk a Köztársaság bukásához, s hogy a Sith milyen mesteri hálót épített. Ezt hivatott érzékeltetni a következő szál is, a bankár klános. Egy új bolygóra jutunk, a Scipióra, ahol a egy bankár klános összeesküvés után nyomoznak Amidaláék. Tipikus TCW szál ez is, kőkemény politika, korrupció, árulás – a banki világra vetítve pedig talán még soha nem volt ilyen aktuális. A szál számomra mégis egyértelműen Anakinról szólt: basszus, amit művel itt Clovissal, és Amidalával, azok az évad talán legmegdöbbentőbb jelenetei. A buckalakók legyilkolása utáni lejtő újabb állomása, egy újabb tökéletes kapocs az EP III-hoz. Kapcsok szempontjából a következő történetszál, Jar-Jarral és Winduval nem teljesít túl jól, de önmagában kiváló ez is. A Bardotta rendszerben történtek izgalmasak, az Erő-lopkopdás, Windu (miért is érzem azt, hogy külön neki írtak egy szálat???), no meg Talzin visszatérése nagyszerű. Mint ahogy Windu helyre is teszi a boszorkányt a végén: a „Te tudásod csak mágia, nem valós hatalom”…

Ezek után értünk el az általam legjobban várt történetszálhoz, Yodahoz. Szerintem ez az egész 6 évados TCW legjobb, legösszetettebb, legtöbb kérdést felvető és megválaszoló szála, abszolút személyes kedvencem.  Ebben a négy részben annyi minden történik, hogy szinte elmondani sem lehet. Yoda a halálból való megszólalás rejtélye után kutat, navigátora pedig Qui-Gon. Eljut a Dagobah-ra (zseniális párhuzam az EP III-mal és V-tel), majd eljut a Morabantra, a Sithek ősi bolygójára is (ami megegyezik az EU-ból ismert Korribannal), közben le kell győznie először saját sötét énjét, majd Darth Bane vízióját is. Igen, azét a Darth Bane-ét, akiről Drew Karpyshyn trilógiájában olvashattunk először, azét a Darth Bane-ét, aki újraformálta a Sith Rendet és megalkotta a Kettő Szabályát. Kegyetlen ellenfelek – még Yodának is -, pedig az igazi csemege még hátra van. Borzongató, ahogy Yoda kvázi látja a jövőt, ahogy rájön, hogy a csapda végleg bezárult, és hogy az halálos. Iszonyat sokat mondó tettek és gondolatok az EP III-hoz közelítve, kicsit átértékelve Yoda későbbi tetteit is. Az a csoportkép pedig, azzal az idillel szívszorítóan gyönyörű – még ha csak egy próba, egy látomás is. Kicsit olyan, mint a Lost fináléjában, mikor ott van mindenki.

Ezt a négy részt ugyanakkor itt kibeszélni nem is lehet. Tátott szájjal bámultam a német adást a Super RTL-en, de annyi információt akaptam, amit kis processzorom képtelen volt feldolgozni. Ezt mindenképp újra kell néznem.A TCW S6 13 epizódja méltó lezárása az egésznek: a tévútról visszatérve tökéletes SW feelinget biztosít –ahogy azt tette az elején. Most viszont borzasztóan sajnálom, hogy vége…


.

R2-D2 írta:

The Clone Wars S6 – The Lost Missions

Jó volt olvasni . Nem is a történet szempontjából, hanem hogy egy ember és egy világ annyira egymásra találjon, hogy az illető évtizedekkel később is ilyen őszinte és szenvedélyes rajongással tudjon beszélni róla. Ebből a szempontból mondjuk szerencsés volt a "választásod", mert azért az SW elég bőséges kínálattal rendelkezik ahhoz a médiában, hogy inkább már az legyen a kérdés, hogy mi maradjon ki.

Nekem sajnos ez is kimaradt, talán a már egyszer elregélt Shadowrun áll ehhez a legközelebb, de az is "csak" egy évtizedes "szerelem" .
.

Niwrok írta:

Jó volt olvasni . Nem is a történet szempontjából, hanem hogy egy ember és egy világ annyira egymásra találjon, hogy az illető évtizedekkel később is ilyen őszinte és szenvedélyes rajongással tudjon beszélni róla.

Köszi!

Igen, ezért már dícsértél egyszer-kétszer... de annyira zsigerből jön, annyira ösztönös, hogy közben nem is gondolkodom rajta, hogy hány éves vagyok, meg hogy ez már nem is nekem való.