R2-D2 írásai 1.0

.





Gyilkos hajsza/The Following S1





Ha valaki érez még úgy, mint én, miszerint a 24 S8 fináléja óta keresi azt a sorozatot, ami felérhet Jack Bauer kalandjaihoz, nos, annak jó hírem van. A Gyilkos hajsza majdnem felér. Legalábbis lendületben, izgalomban, kiszámíthatatlanságban. Talán karakterekben is, azok színességében mindenképp… Ennél mélyebben viszont nem érdemes belemenni, mert a 24 számomra véglegesen a trón tetejére telepedett, s azt csak egy új 24 taszíthatja le onnan…

Ahogy a Gyilkos Hajsza (továbbiakban GYH) kezdődik, az kegyetlen jó: a Sweet dreams metálosított gitárdallamaira börtönből megszökő sorozatgyilkos kiváló felütés, a pilot végtelenül feszült és rendesen megdöbbentő is egyben. A sorozatgyilkos Joe Caroll (James Purefoy, aki Marcus Antonius volt Rómában) ördögi tervet eszel ki legnagyobb ellenfele, Ryan Hardy (Kevin Bacon) FBI ügynök ellen, aki börtönbe jutatta őt 14 lány meggyilkolásáért. Minden cselekedetnek súlya van, minden mindennel összefügg, Caroll mosolya mögött egy lángelme tűnik fel: Hardy pedig, mint egy kiégett, alkoholista FBI-ügynök csak kénytelen-kelletlen veszi fel a harcot a bűnözővel szemben. A gyilkos hajszát…

Mert bizony Caroll ténykedésének egyre több ártatlan ember esik áldozatul, az események előrehalad tával egyre csavarosabb és megdöbbentőbb lesz a sztori. Már önmagában Hardy figurája megidézi a 24-et - annak is harmadik évadát, mikor Jack volt maga alatt -, hisz Hardy hasonlóan öntörvényű, szabályokat kikerülő figura, de a kiszámíthatatlan fordulatok, a váratlan halálesetek csak ráerősítenek erre az érzésre. Ismét – végre!!! – egy olyan sorozat, ahol nem lehet kitalálni, mi fog történni, ahol nem tudhatod, ki marad életben az epizódok végére. A két főhősön kívül bárki meghalhat, s az írók nem szégyellik kihasználni ezt a tudatot: cliffhangerekkel, időszakosan bizonytalanságban hagyott nézőkkel. Feszültsége és fordulatai miatt méltó társa lehet a 24-nek, a CTU szerepét átvéve az FBI, a terroristák helyét pedig a sorozatgyilkos. És a követői…

Ugyanis menet közben GYH-nak van egy érdekes bővítménye: Carollnak rengeteg beteg követője akadt, akik E.A. Poe költészetén át, Caroll örökségét követik kinn a nagyvilágban. A GYH egy idő után egy baromi nagy pszichopata gyilkosszemle lesz, ennek minden előnyével és hátrányával. Előnye az iszonyat sokszínűség, a rengeteg szálon mozgatott rengeteg érdekes karakter. Kimondottan jó – s beteg lelkük ellenére talán még néha szeretető – figurák sokasága, Emmával, Jacobbal az élen. Hátránya – s egyben az egész sorozat legnagyobb hibája -, hogy egy idő után hiteltelenné válik az egész, a Caroll által évekkel előbb leszervezett események a sztori fokozatos tágításával egyre inkább valószerűtlenné válnak. Ahogy jönnek be a képbe az új követők, ahogy bővül a szekta, úgy válik az egész történet kissé életszerűt lenné és túlkomplikálttá… S miközben az események továbbra is hemzsegnek a meglepetésektől, ott motoszkál a néző fejében, hogy „Hát ezt meg hogy lehetett??”

Minden sorozat lelke a történeten kívül a karakterek. Nos, azokra lehet itt végképp a legkevesebb panasz. A rossz oldalon számtalan érdekes figura van, némelyiknél idő is jut arra, hogy megtudjuk, miért lett gyilkos, a csúcs természetesen egyértelműen Caroll, aki szinte már Hannibal Lecteri magasságokat ér el a végére. A másik oldal, az FBI tagjai nem kevésbé érdekes alakok, Parker vagy Weston szerintem önmagában elbírna egy sorozatot, de Claire, Caroll exe a maga különleges viszonyával, illetve fia, Joey is remekül megírt karakter. A bőrükbe bújt színészek nagyon jók, mégis kimagasodik a mezőnyből Purefoy és Bacon. Ahogyan kell is. Nem véletlen Kevin Bacon díja – de igazából én Purefoyt (is) díjaztam volna

Tetszett, hogy sem a szerelmi szálat, sem a zsaru szenvedését nem vitték túlzásba, ezzel nem törték meg a sorozat lendületét. Tetszettek a többé-kevésbé hiteles akciójelenetek, s ha az FBI illetve a többi hatóság kevésbé lett volna néha töketlen, tényleg egy életszagú sorozat lehetne. Bár, ha őszinte akarok lenni Jack Bauer kalandjai sem voltak mentesek a túlzásoktól… annál több meg itt sincs… Ehh, de nem akarok őszinte lenni. A The following – ami címnek a kinti követőkkel teljesen más a valós jelentése, mint azt a magyar címe utalhat -, hasonlóan kiváló szórakozás, mint a 24. De nem jobb.

Az RTL-en most vetítik, talán még ki is adják itthon.



85%







.

.




Vasember 3




Én megpróbáltam. Tényleg. Másodszor is megnéztem ezt a mozit, hátha a szokott módon átbillen pozitív tartományba a tetszési index, de nem. Továbbra sem… továbbra sem vagyok kibékülve önmagában az egész figurával és a komplett vasember franchise-zal, s ha nem az a színész lenne a páncél mögött, aki van, már az egész ment volna nálam rég a levesbe…

Amíg még nem volt a Bosszúállók, addig az ember elvolt a külön kis (Marvel) filmekkel, azok változó minőségével. Aztán jött a nagy közös mozi, annak minden pozitív érzésével – s bizony utána már magasra került az a bizonyos léc, amit most először a Vasembernek nem sikerült megugrani, a többi meg hamarosan kiderül. Egyszerűen ez a mozi túl lassú, túl unalmas, túl szenvedős lett, még önmagához képest is, nemhogy az elvárt szórakoztatáshoz képest.
A mozi első harmadában, a támadásig tulajdonképp semmi nem történik. A nyitó képsorok ráadásul iszonyat bacán vannak szerkesztve: a filmet először látva súlytalanok, pedig fontos szerepük van. Biztosan nem tesz jót Killian (Pearce) kinézete sem, no meg a növény fontosságára sem igazán lehet figyelni. Talán ha az egész máskor lett volna beillesztve a moziba, hangsúlyosabb lehetett volna… Ebből kifolyólag az első fél óra csak úgy lóg a levegőben. A titokzatos ellenség, Mandarin ténykedése kísértetiesen hasonlít az USA paranoiás félelmét kiváltó arab terroristákra, mintha csak az Al-Kaida tevékenységét látnánk. S rögtön ehhez két problémám is kapcsolódik: egyrészt az X-menes katonák, másrészt meg Amerika kapitány hiánya. Mert azt nagyjából elfogadom, hogy a többi szuperhős épp nem foglalkozik csekélyke támadásokkal, de azért az USA elleni támadásoknál legalább a Kapitány feltűnhetne. És igen, a film egy pontján Tonynak személyes bosszúvá változik az egész, no de addig… addig kb. ötször felemlegetik New Yorkot, szinte erőltetik ránk a kapcsolatot – hogy aztán a kabát zipzárja mégse legyen behúzva…

Apropó, Tony. Borzasztóan idegesített ez a pánikroham ötlet. Annyira karakteridegen volt, ugyanakkor annyira komikus, hogy szinte fájt. Roham jön, Vasember összegörnyed, egy perc múlva kissrác mond valamit, ötlet jön, roham elmúlik. Na ne már… a gyerek egyébként a Seriff az űrből szitut juttatta eszembe, olyan aranyosan idióta volt már önmagában a léte is.
A szenvedés, amit Tony produkál a fináléig, óriási hatással volt rám: vele együtt szenvedtem végig a filmet én is. A jobb pillanatok mellett – mert azért az is volt, ezt el kell ismernem -, unatkoztam a mozin, mosolyogtam a bárgyú forgatókönyvön és Vasember kiherélésén. Ben Kingsley szerepe, játéka viszont üdítő volt, mint ahogy a végén a finálé is az lett. A vassereg megérkezése adta vissza a film igazi varázsát, abban a tíz-tizenöt perces eszement akcióban volt olyan a Vasember3, amit egész filmben vártam. Izgalmas, látványos, poénos. Szerencsére ez az élmény annyira intenzív volt, hogy összességében a mérleg a pozitív irányba billent, a film nézhető lett, s maradhat a polcon. Ugyanakkor csak mosolyogtam azon a bakin, figyelmetlenségen, hogy Tony ugyebár megoldja a képletet, de a kórházban fekvő jóember meg gyógyuljon meg magától…

Továbbra is tetszettek a kütyük, a bombarobbanás helyszínelemzése kiváló lett. Hitelességet ettől a mozitól szerencsére végképp nem vártam, a stílusához képest még visszafogott is volt. A színészek jók – mindenki az-, számomra ezúttal is leginkább egy normális szkript hiányzott. Ahogy általában. Egy szuperhősös mozinak nálam nem áll jól, ha ennyire összetörik a főszereplő karakterét, itt ráadásul Tony Stark emberi vonásainak kiemelése pont fordított módon működött, mint azt esetleg tervezték. Sosem gondoltam volna, hogy a második epizód után ezt kell írjam, de még mindig jobban kedvelem úgy, ahogy korábban megismertem: gazdag ripacsnak, nagyképű zseninek, akit egy kék lópikula tart életben… nem tudom, anélkül már mennyire lesz egyáltalán az a Vasember, ami volt.



70%




.

R2-D2 írta:

Vasember 3

Sosem gondoltam volna, hogy a második epizód után ezt kell írjam, de még mindig jobban kedvelem úgy, ahogy korábban megismertem: gazdag ripacsnak, nagyképű zseninek, akit egy kék lópikula tart életben… nem tudom, anélkül már mennyire lesz egyáltalán az a Vasember, ami volt.

Valahogy így vagyok én is. Nekem nem igazán a Vasember 3 volt, hanem a RustMan 1.

R2-D2 írta:

Gyilkos hajsza/The Following

85%

Jól hangzik, de már így is 6-7 sorozat vár a sorára, a filmekről, mozikról nem is beszélve .

.

Niwrok írta:

Jól hangzik, de már így is 6-7 sorozat vár a sorára, a filmekről, mozikról nem is beszélve .

.

Ismerős. Pedig ez neked tetszene a sok pszichopata miatt...

.





Triangle




Még mindig sokszor meg tud lepni egy-egy mozi sikere/sikertelensége, még mindig rá tudok csodálkozni néha a különféle pontozásokra, amik állítólag hivatottak értékítéletet mondani a filmekről … Most épp ennél a filmnél történt ez meg, fejcsóválva bámulom az imdb 6.8-as értékét, s bosszankodva csodálkozom, hogy ez, 2009 óta hazánkba miért is nem jutott el. Pedig egyszerűen zseniális.

A Triangle – talán Háromszög, de még magyar címe sincs -, kegyetlen jó film. Olyan film, amiről jóformán semmit nem szabad elmondani, még csak támpontokat sem célszerű adni, megnevezni más mozikat – mert jelentősen befolyásolhatja a filmélményt. Így hát meglehetősen nehéz dolog írni is róla, pedig az ember szíve szerint világgá kiabálná, mit is látott, ugyanakkor meg ismeretlensége miatt beszélgetni is nehezebb róla – már pedig ha valamiről lehetne, akkor ez bizony az. A történetről annyit el lehet árulni, hogy egy fiatal társaság kihajózik a tengerre, ahol egy viharban hajótörést szenvednek, ám hamarosan fel tudnak szállni egy épp arra járó óceánjáróra… a többi a képzeletetekre van bízva. Egyébként a mozi talán leggyengébb része ez az egész vitorlázásos, az alkotók próbálnak minket megismertetni a főbb karakterekkel – ámde ennek sem sikere, sem jelentősége nincs.

Rég láttam ennyire megdöbbentően csavaros sztorit, ennyire figyelmet igénylő filmet. Nem az első ebben a témában – s biztosan nem is az utolsó -, azonban talán az első, ami ezt a témát ebből a megközelítésből tálalja. Sok helyen horrornak van aposztrofálva, én inkább egy kib@szott jó thrillerként tudok rá tekinteni, hisz végig inkább izgalmas, mint félelmetes. A fiatal, s számomra ismeretlen színészgárda nagyon jó, karaktereik szerepét tekintve meg pláne. A mezőnyből természetesen kiemelkedik a szőke csaj, aki a borítókon, posztereken is szerepel: Melissa George (Jess). Most olvastam, hogy először Lindsay Lohannak szánták a szerepet, szerintem nem jártunk rosszul, hogy nem ő kapta. A csaj, amiken keresztülmegy, a komplett szitu, amit játszik, meglehetősen kemény és összetett – a zavarodott tekinteten túl komoly munka lehet alakításában.

Nagyon tetszett a helyszín, ahol a mozi eseményei történnek: hiteles, egyszerre klausztrofób és tágas, köszönhető az események láncolatának. Az eseményeknek, amik megdolgoztatják a szürkeállományt, amik első alkalommal megdöbbenést, majd pedig elégedett csettintést váltanak ki a nézőből. Irtó okosan szerkesztett történet, már közben lehet rajt agyalni, de igazából utána. Most akkor mi is volt? Ez hogyan? És akkor az, hogy? Persze, lehet a hibákat is keresni, mint minden ilyen filmnél eleve benn van a pakliban néhány elvarratlan szál – ugyanakkor a tökömet sem érdekelte nézés közben, annyira magával ragadó volt, amit láttam a képernyőn. S nem is önmagában az izgalom miatt, hanem az ötlet miatt.

Lehet, hogy valóban nem hibátlan mozi a Triangle. De hogy az utóbbi idők legnagyobb élményét nyújtotta, az biztos. Külön köszönet Niwroknak, aki felhívta rá figyelmemet még két évvel ezelőtt. Azóta terveztem megnézését, de a világ csak mostanság tágult ki – ezek után viszont simán megveszem a szomszédban. Ott már BD-n is van.

S legvégül nem bírom ki, hogy spoiler mögé ne írjam le, mihez lehet a mozit viszonyítani (történésekről nem írok, csupán csak útmutatónak néhány címet) :

Spoiler:

95%


.

.





A búra alatt S1



Először is: lóf@sz az alkotók valagába, hogy úgy fejezték be az évadot, ahogy azt tették. Ilyeneket a SupNat-ban szoktak csinálni, s már akkor is eléggé bosszantott ... Egy vígasztal, hogy ebből is legalább lesz folytatás, nem úgy, mint némely korábbi, ígéretes sorozatból: Flashforward, Rejtélyek városa, stb…

A hatalmas felhajtás ellenére – különösen a TV2 promójára gondolva – eléggé vegyes érzelmeim vannak az első évaddal kapcsolatban. Messze nem azt hozta, amit vártam tőle, így messze nem hozta azt, amit vártam tőle… A nyakatekert mondat pedig csupán azt érzékelteti, hogy az A búra alatt (továbbiakban BA) teljesen más irányba megy el, mint amire számít az ember: a misztikus, megdöbbentően jó felütés után egy társadalomkritikai, emberi jellemeket boncolgató tömegsorozattá szelídül, ami témát viszont már sokat láttunk filmen is - akár magától Stephen Kingtől, hisz a Ködben a boltban összezárt csoport kicsiben ugyanez volt… Én a BA-tól nem igazán ezt vártam, inkább egy jófajta sci-fit, némi Lost beütéssel, netán icipici horror feelinggel. Mert az előzetese, sőt a pilot is ezt sugallta…

De kezdjük az elején. A BA zseniális ötlettel kezdődik: egy amerikai kisvárosra egy láthatatlan és elpusztíthatatlan búra telepszik, senki nem tudja, mi az és miért van ott. A pilot eseményei megdöbbentően jók, a totális meglepetés, a balesetek, az egész szitu nagyon tetszett. A láthatatlan falnak kívülről nekihajtó, azon szétkenődő teherautó, vagy a hasonló okból lezuhanó repülő jól szolgálja a helyzet komolyságát, mint ahogy a szétszakadó családok, kapcsolatok is – kissé ugyan hatásvadász, de működik a két oldalról egymáshoz illeszkedő kéz látványa. Egészen kiváló indítás, amit a kettévágott tehén gagyi látványa/ötlete sem tud lehúzni – hogy aztán utána megtegye az a sok idiotizmus, amit a kisváros lakói művelnek a búra alatt…

Azt olvastam, hogy az alkotók kibővítették a karakterek listáját a könyvhöz képest – vélhetően pont ezzel ölve meg annak feszességét. Lehet, az összes bajom ide vezethető vissza, de mivel magát a könyvet nem ismerem, erről nem szívesen ítélkezem. Számomra most csak a látottak a mérvadóak: van egy fickó, ex katona, akinek a neve Barbie!!!!! … Anyám… Aztán van egy polgármester szerű valaki, „Big Jim” Rennie, aki a maga 165 cm-ével minden, csak nem big (egyébként tök örültem neki, ő volt Hank a Breaking Badben, bírom a faszit)... Aztán van egy vöröshajú csaj, akiről nem tudtam eldönteni, Liptai Klaudiára vagy Scarlett Johanssonra hasonlít jobban, de ami legfontosabb, van egy iszonyat idegesítő fekete hajú kölök, Big Jim fia, Junior, no meg néhány tini, egy pap, egy rendőrnő, egy leszbikus apuka/anyuka – „Üdvözöllek a 21-ik században!”. Ők alakítják a sorozatot, az ő kavarásuk, egymáshoz való viszonyuk adja a feszültséget, ami helyenként még működik is. A baj azzal van, hogy az összes többi figura a városban olyan, mintha ott sem lenne, a főszereplők meg olyan szinten logikátlan és hiteltelen dolgokat csinálnak, hogy totál kiábrándulsz az egészből. Spoiler nélkül nehéz alátámasztani ezt az állítást, de simán megesik, hogy aki egyik epizódban rád fogja a fegyvert, a következő epizódban a legjobb barátod – minden átmenet nélkül. Értem én, hogy a cél egyfajta görbe tükör mutatása volt az emberi természetről, de ezek a váltások borzasztóan hiteltelenek. Big Jim térnyerése feltételez egy rakás hülyét körülötte, fia a pszichopata nőrablóból az egyik kulcsfigurává válása, majd onnan visszatérése szintén. Egyszerűen az a kritika, amit próbáltak belevinni a sorozatba, iszonyat tömény és adott szituban értelmezhetetlen és hiteltelen. Nagyon. S sajnos ez a fő szál…

Ami jobban érdekelt volna, a Búra maga, totál mellékes. Kapunk némi Lost-szerű rejtélyt, némi idióta szituációt, gyakorlatilag semmit nem tudunk meg arról, ami igazán érdekes. Sőt, a tojás behozatala csak ront a helyzeten, a feltett kérdésekre nevetségesen bárgyú válaszokkal. A lakók a búra alatt meg – ehhhh… Bazzeg, a fejedre eresztenek egy kupolát, aztán éled tovább mindennapjaidat??? Oké, egyik epizódban voltak egy napos zavargások.. No de a többi nap? Aztán a külvilág. Letudva egy rakétával? Komolyan? Annyi, de annyi potenciál volt az egész szituban…

Ami viszont pozitívum, de igazából a finálé körülre jött elő: az az összetett, árulással, ármánykodással, megdöbbentő csavarokkal tarkított történet, Big Jim tevékenysége és térnyerése. Néha biza kapkodtam a fejemet, hogy most akkor ki kivel és miért, különösen a szőke csaj feltűnése után  - az már megint más kérdés, hogy ő aztán a semmiből totál hiteltelen és felesleges szereplő volt. A kis kopasz a végére viszonyt annyira utálatos egy figura lett, hogy már ő miatta megérte végignézni az évadot, várni, mikor b@sszák pofán. Kár, hogy ennek az egésznek, a politikai és bűnözői harchoz a búrának nem sok köze volt. A Gengszterkorzóban élmény volt, itt nem annyira.

Összegezve: nem olyan szép az egész, mint amennyire mondják – igaz, annyira nem is rossz, mint azt néhány weboldalon írják róla. Nálam erős közepes, a minek megvan a maga bája, de az nem az, ami miatt leülsz elé. A második évadért nem fogok remegni, hogy rögtön lássam.



60%



.

.





Pain and Gain




“Hogy átbasztak a reklámmal, ezzel az Amerika-lekvárral, Ezzel a műanyag élettel, ahol annyi ember tévedt el.
(…)
Ahol minden nő tökéletes és minden férfi izmos.(…)Meg az izomagyú Miki egér, aki bárkit megöl a kokainért.”


Annyira tudtam, hogy ez nekem nem fog bejönni… annyira biztos voltam benne, hogy az előzetesből fröcsögő nyál és cukorszirup, a szilikonos buta picsákkal meg a testépítő seggfejekkel nem lesz az én világom… és milyen igazam lett!!! Ha valaminek, ennek az egynek maradéktalanul tudok örülni a mozi kapcsán. Most persze felvetődhet a kérdés: Akkor mi a szarért nézted meg? Nos, tagadhatatlanul szerepet játszott benn a fórumozók lelkesedése, de ez az “igaz történet alapján” dolog is felkeltette az érdeklődésemet. Michel Bay ugyan nem különösebben kedvencem, de azt olvastam, hogy ez a legkomolyabb filmje, a színészgárda pedig impozáns volt – gondoltam olyan óriásit nem csalódhatok. Nem is: pontosan azt kaptam, amit vártam, talán csak egy icipicivel kevesebbet.

Az idézett Tankcsapda szöveg tökéletesen jelzi viszonyomat ehhez a világhoz (érdekes, ez is ’94-ből származik), így egyáltalán nem meglepő, hogy kifejezetten rühelltem azt a látványt, ami a filmben fogadott. Az a csillivilli Miami az agyatlan testépítőkkel, a medencés cicababákkal, tulajdonképp az egész szalon légköre nálam nem szeretem kategória - ehhez jött még a túlszínezett képi világ, a rengeteg felesleges lassítás, és már meg is volt a negatív alaphangom. Pedig a nyitó képsorok még tetszettek is: a falon hasizmozó Wahlberg látványa eredeti, poénos és hatásos, a gondom csak utána kezdődött. Kapunk három (bocsi, négy) számomra totál unszimpatikus főhőst – így a nemszeretem karakterek nem szeretem filmet eredményeztek, ismét -, akik valami önmegvalósító maszlag hatására őrült (ámbár ekkor még viszonylag ártalmatlan) ötletetet eszelnek ki anyagi gyarapodásuk elősegítésére. Az  már csak hab a tortán, ahogy ezt teszik: egyrészt kétlem, hogy ennyire balfaszok lettek volna a valóságban, a komédia miatti kiszínezett jellemük viszont nekem nem jött be, másrészt meg nem is igazán tudtam mit kezdeni azzal az idióta alapszituval, hogy tulajdonképp senki nincs a filmben, akivel azonosulhatnék…

Magával a bűncselekménynel még csak elvoltam. Ha eltekintünk a valós vonatkozásaitól, talán még élvezni is lehetne, egy abnormális fekete komédiaként, majdnem egy Ravasz, Agy.. szintű idiotizmusnak, ahol gyakorlatilag mindenki síkhülye. Az áldozat, a tettesek, a rendőrség, a nők, mindenki. Az események “rosszra fordulása” után a fiúk tulajdonképp csak reagálnak a dolgokra, meglehetősen sután (picit olyannak érzem, mint mikor esik kifelé a kezedből egy pohár, kétszer-háromszor belekapsz, de a végén úgyis összetörik), de az ebből fakadó  poénok nagyjából működtek, igaz, a trágárság szerintem  túlspilázott volt, a lábujj meg a rossz emlékű Pirahnás kiköpött farkat juttatta eszembe. Néha azért felröhögtem, de inkább értetlenül bámultam azt a színes orgiát, ami mr. Bay tárt elém: azt nem mondom, hogy fájt, inkább csak úgy elvoltam vele. De már közben is azon gondolkodtam, miért is idegen tőlem ez a film, miért nem tudok rá úgy tekinteni, mint a nagy többség: egy szórakoztató sötét vígjátékként.

De csak valahol a legvégén jöttem rá igazából. Akkor, mikor mutatták a tényleges elkövetőket. Nos, ott jöttem rá, hogy a három főszereplő, azok korábbi előélete, az egész nyálas világ tette teljesen hiteltelenné számomra a mozit. Egyszerűen a triumvirátus túl jóképű, túl izmos, túl jól szituált volt a nevezett eseményekhez. Egyedül talán Rock hozta önmagát, a hülye izomagyat, de a többiek számomra mellényúlásnak tűntek. A valóságban az elkövetőknek számomra igenis bűnöző kinézetük van, erős latinamerikás/fekete beütéssel, a Wahlberg féle szépfiús megjelenítés sokat rontott a hitelességen - igaz, nagymértékben segítette a film dizájnját, ennek a kifordított értékrendű, fekete humorral átitattott agymenésnek a képi világát.

Azt hiszem, az év egyik legjobb filmje lehetett volna a témája miatt, ha egy valódi drámaként dolgozzák föl, hitelesebb színészekkel, komorabb, sötétebb hangulatban, humor nélkül. Igaz, ahhoz nem Michael Bay kellett volna, hanem mondjuk David Fincher. Mert ez az egész történet inkább szomorúan sokkoló, mint humoros – mint ahogy az is, hogy létezik Murderpedia a neten.


55%



.

.





Sinister




A legutóbbi felfokozott várakozással megtekintett Insidious után – ami nem kis csalódást okozott idióta fináléjával -, kissé félve ültem le ez elé a mozi elé. Ráadásul többnyire negatív hangvételű írásokat olvastam róla, így külön örültem, hogy a végén szinte teli gatyával keltem föl a fotelből…

Én, ha valami félelmetes zörejre felébrednék éjszaka, tuti hogy nem egy szál elemlámpával bóklásznék itthon: biztosan kivilágítanám az egész lakást, hogy annak a fránya szellemnek esélye se legyen megijeszteni. Aztán ha továbbra is szórakozna velem, és/vagy kiderülne a házamról, hogy bármi átokkal sújtott, biztos elhúznék innen a büdös francba. Nem kezdenék el könyvet írni, nem kezdenék kamerával a kísértet után menni, hanem én biza hanyatt-homlok menekülnék…

Szerencsére a horrorfilmek nem épeszű emberekkel dolgoznak (az is jó kérdés, hogy épeszűeknek készülnek-e, de ebbe most ne menjünk bele). A horrorfimekben a szereplők szinte keresik a bajt, s mindent megtesznek, hogy meg tudjunk ijedni kalandjaik nézése közben. A Sinisterre aztán meg végképp igaz ez, hisz a története szerint Oswalt (Hawke) pont olyan házakba költözik be, ahol gyilkosség történt: szinte keresi a bajt – amibe legutóbbi választásával alposan beletalált. Egy komplett családot akasztottak fel az udvaron (a főcím ezért már alapból ütős), ő pedig a túlélő után kutatva veti bele magát a családi videókba. Vesztére..

Iszonyat jó volt. Rég láttam ennyire nyomasztó hangulatú, borzongatóan feszült és félelmetes mozit, amikor akkor is szorongsz, ha nem történik semmi a vásznon. Pont az a lényeg, hogy gyakorlatilag elhiszed, hogy bármikor történhet. Hisz tudod, hogy a főhős körül ott ólálkodik valami - véletlenül az események szinte mindig éjszaka történnek -, tudod, hogy bármelyik pillanaltban arcodba robbanhat egy kép, ami a megfelelő hanghatás kíséretében a frászt hozza rád. S ha már itt tartunk: nem mehetünk e szó nélkül a Sinister osztályon felüli hagkeverése és effektjei mellett. A film parás hangulatának egyik legfontosabb eleme a hangkép, legyen az akár a padláson dübörgő léptek, akár a vetítőgép surrogásásnak zaja. Egyszerűen lenyűgöz… és beszarató…
Tök tetszettek a Super8-as vetítések, kimondottan hangulatosak voltak. Nagyon tetszett az indiánra emlékeztető srác, Trevor szerepe, ha nem lettek volna az egyéb rémségek, akár rá is lehetett volna építeni a mozit. Tulajdonképp tetszett Oswalt figurája is, a mániája miatt viszont nehéz azonosulni vele – a finálé ismeretében érdekes a szereplő megszerethetőségi foka. S ha már finálé: nekem kifejezetten bejött az, úgy, ahogy volt: kellően meglepő és megrázó, vérbeli horror zárás.

A neten különféle komoly és komolytalan kritikusok ízekre szedték ezt a mozit. Nekem ennek ellenére hatalmas élmény volt, de ezen már meg sem lepődök. Lehet, hogy tényleg sablonokból építkezik, de ezek a sablonok kibaszott jól épülnek egybe, egy sejtelmes, félelmetes hangulatú, helyenként gatyából kiugrasztó ijesztegetéssel operáló filmet eredményezve. A képi világ, a díszlet, a zene, az effektek, a sminket/trükkök mind ezt támogatják. Csak legyen erőd végignézni!

Ha ezt sem adják ki itthon, ezt is muszáj lesz kintről megvenni...


90%  



.

R2-D2 írta:

Pain and Gain

55%

Igazán nem mondhatod, hogy nem ez volt Bay legkomolyabb filmje .
.

R2-D2 írta:

Sinister

90%  

Nekem meg pont ez nem akaródzott bejönni, elkerült a hangulata... van ilyen.
.

Niwrok írta:

Nekem meg pont ez nem akaródzott bejönni, elkerült a hangulata... van ilyen.
.

Van. Végre egy kis különbség.

Spoiler:

R2-D2 írta:

Niwrok írta:

Nekem meg pont ez nem akaródzott bejönni, elkerült a hangulata... van ilyen.
.

Van. Végre egy kis különbség.

Spoiler:

Bevallom, ott én is majdnem .
.

.




Köpök a sírodra 2



Bár még viszonylag kevés (magyar nyelvű) értékelés található a neten Steven R. Monroe második köpködős mozijáról, de az imdb pontszámok alapján, meg az olvasottak alapján ismét csak különvélemémyem van. Nem lennék jó precog…

Ez nekem jobban tetszett, mint elődje. Sokkal jobban. Annak bizonyos pontjain kimondottan kínosnak éreztem a forgatókönyv logikátlanságait, alapban már az erdőbe félrevonuló bombázó ötlete sántított, ellenben az új mozi új csaja, Katie egy életszerű szituban aláztatik meg először, s innentől valahogy máshogy álltam hozzá a mozihoz. Ugyanis az új történetben New Yorkban járunk, ahol a főszereplő szépség pénzhiány miatt egy ismeretlen társasághoz megy el fotózásra. A rossz előérzete, meg a betegesen viselkedő „orosz” testvérhármas miatt azonban lelép onnan – értetlenül is bámultam utána a képernyőt, hogy akkor most mi is van. De nem sokat kellett várni, hogy az „esemény” első felvonása, még New Yorkban megtörténjen, sajnos a mai közbiztonsági viszonyoknak totálisan hihető módon. Egyébként itt van a film számomra hatalmas erénye: a hitelesség. Valahogy életszerű volt az egész, a környezet, az események, minden. El tudtam hinni, hogy ez megtörténhet, itt még tulajdonképp semmi túlzás nem volt – szomorú egy világban élünk, hogy ez normális.

Aztán az elsötétülő kamera utáni események egy elborult, beteg moziba kalauzoltak el. Nagyon jó húzás volt, hogy oda kerültek, ahova – s milyen kis fricska volt ez a valóságnak, hogy eddig az ilyesmi esetleg pont fordítva volt ismert, leszámítva talán az Elrabolvát… Katie szenvedése, megaláztatása egyszerűen gyomorforgató, a meztelensége totál nem öncélú, a tettesek pedig egyszerűen állatok. Jó, az icipici kis csavar közben kiszámítható, tekintve, hogy még csak félidőnél járunk, de mindez csak arra szolgált, hogy utána még durvább események jöjjenek Valkoval… Néha szabályosan fájt, amit láttam, a legjobb Fűrész-filmek hangulatát megidézve. Amúgy is: a hangulat, a helyszín egyszerűen kiváló, az a környezet szintén baromira valószerű. Ha elfogadjuk, hogy vanank ilyen aberrált állatok – márpedig miért is ne lennének -, akkor a megmenekülésig a film hiteles.

Mert ennek is a leghihetetlenebb momentuma a megmenekülés. Egy fokkal életszerűbb ugyan, mint az első epizódé, de nekem még így is sántított. Talán az „Istenem ne hagyj meghalni miatt” – hol volt addig??? -, talán önmagában a csatornarendszer miatt, nem tudom. Mindenestre picit most is húztam a számat a félholt kislány erősre kapásától – de hát ez már az Spit filmek védjegye. Erre vártunk az eleje óta, erre vártunk az erőszak óta, kiváncsiak voltunk a bosszúra. Ami betegesen véres és elborult lett… de jó! Nem célszerű írni semmit erről, a végeredményt mindenki tudja: aki ártott a lánynak, az csúnya halált hal. Törvényszerűen. Csupán két dolgot fűznék hozzá: nagyon tetszett Katie átalakulása, a nagyvárosi csini lányból egy japán horrorfilmbe illő, fekete hajú démonná vált, és nagyon nem tetszett a két külső félszereplő bevonása a sztoriba. Mindkettő meglehetősen súlytalan volt.

A bosszú itt nem édes, hanem véres és gusztustalan: míg a film első felét nem ajánlom nőknek, úgy a film második felét férfiként bizony fájdalmas volt végignézni. Még most is sajognak a golyóim. Kevés ennyire kegyetlenül naturista és fájdalmas = beteg képsort láttam eddig, aki nem bírja az emberi kínzást, az hagyja ki ezt a mozit. A karakterek egyébként kiválóak, a számomra ismeretlen színészek szerepükben szintén azok. A forgatókönyv érezhetően összeszedettebb, mint korábban, a látvány a nagyvárosi háttér ellenére megdöbbentően mocskos. Ahogy a mozi is az lett.

80%

Spoiler:

Emlékeztetőül a 2012.06.01 írás:







Köpök a sírodra




Régi tervem vált valóra a megtekintésével, hisz a remekül sikerült előzetes egy feszes, brutális horrort ígért. Nos, ez csak részben jött be, ugyanis a feszességen is lehetett volna valamicskét húzni, meg a brutalitáson is.

Talán valóban rá lehet fogni, hogy horror – nekem inkább mégiscsak thrillerként jött le. Leginkább a Fűrésszel tudom párhuzamban állítani, no meg mindenekelőtt a bosszúfilmmekkel: a meggyalázott nő bosszút áll sérelmeiért. Az egyik legnagyobb bajom úgyis ezzel van. Miért is gondolja bárki, hogy életszerű az, hogy egy fiatal, jó csaj egyedül kivesz egy kis faházat az isten háta mögött az erdőben. Hát persze, hogy felfigyelnek rá és hát persze, hogy meg fogják erőszakolni. Kliséhegyekkel indul a mozi, s míg eljutunk a valódi történésekhez, majdnem egy óra telik el. Kissé hosszú, ámde feltétlenül hangulatos felvezetés után elérünk a következő hajmeresztően összecsapott forgatókönyvi bakihoz. A túléléshez. Aki látta, tudja, miről beszélek, aki még nem, érezni fogja.
Onnantól viszont közel hibátlan a mozi, ötletes, változatos büntetések, s a legeslegutolsó jelenet meg annyira ütős, hogy az egész filmet a pozitív tartományba billenti. A „seggpárti” vagyok elintézés a maga komikus és kegyetlen módján mindent visz. S még azt is hajlandóak vagyunk elfelejteni, hogy jutunk el idáig – logikai bukfencekkel együtt.

Nem volt rossz, de egyelőre nem hiányzik, hogy nem jelent még meg.



70%



.

.




Apollo 18




Borzasztó rég meg szerettem volna nézni ezt a mozit, de a hazai forgalmazási anomáliák újabb gyöngyszemeként mindezidáig ezt sem sikerült. Igaz, volt kezemben BD-n a szomszédban – de látatlanban már egyre ritkábban vásárolok, viszont a nagy netes téka kinyílásával az ilyenek könnyedén pótolhatók.

Az Apollo-programot eredetileg 20, később költségvetési okok miatt 18 küldetésesre tervezték. Végül 17 küldetést hajtottak végre (ld. a HBO minisorozat), a 18-as sorszámú a program egyik törölt missziója, az itt fel nem használt Saturn V hordozórakétákat a Skylab pályára állítása során, majd az amerikai-szovjet közös űrrepülés Apollo-Szojuz- program során használták fel. A törölt holdra szállások persze rengeteg összeesküvés-elméletet szőttek, ennek újabb – szerintem többnyire jól sikerült darabja – az Apollo 18 című mozi. Egy mozi, ami megvalósítási formája miatt a totál járatlanok számára akár valóságnak is tűnhet: a kézikamerás, dokumentarista jellegű filmről simán el lehet hinni, hogy valóban a Holdon készült felvételeket látunk – kvázi összevágva, ahogy azt a készítők állítják. Sőt, marketing szempontból zseniális módon egy weboldalt is létrehoztak, amire felkerültek a hitelesnek tűnő videók is. Mindez azt eredményezte, hogy az 5 millió USD készítési költségekből a film 25 millát hozott világszerte – de ami a legfontosabb, az átlagnézőben, aki fogékony az ilyenre, talán képes volt elültetni a kétkedés magját is…

Nem különösebben rajongok a kézikamerás, áldokumentarista mozikért, nagyon sokszor nyakatekert, erőltetett kifejezési formának érzem. Néhány témához viszont kifejezetten illik: s nincs ez másképp itt sem. A korabeli felvételek imitálása remekül sikerült, a rángatózás, szakadozás, szaggatott, szemcsés kép mind a beleélést erősítik. Tényleg elhiszem, hogy ott vagyok a Holdon, a Freedomban illetve a Libertyben – e szempontból kiválóan teljesít a film. Az operatőri munka remek, jól játszanak a minimális térrel, a sisak általi nézőponttal, ráadásul a felvételek antikítása is nagyszerű lett. Ugyanakkor az kétségkívül tény, hogy mindez kevés ahhoz, hogy a mozi valóban nagyszerű legyen: nem ártott volna ugyanis egy icipicit feszesebb forgatókönyv hozzá…

Mert ez kérem valóban meglehetősen unalmas. Unalmas lehet a nagyközönség számára, akit nem érdekel az űrutazás, az Apollo-program, a holdra szállás. Unalmas lehet annak, aki egy vérbeli horrort/thrillert vár, mert ugyan a film vége egyértelműen ez irányba megy el, de a játékidő nagy részében szó sincs ilyenekről. S végül nehezen befogadtató annak, aki hiperrealista módon közelíti meg az egészet, s fenn akad holmi vérengző pókokon a Holdon, akik képesek magukat holdkőzetnek álcázni… Jómagam leginkább az utóbbi kasztba tartozom, s mint ilyen, ezt is tekintem egyébként a film legnagyobb hibájának: a realisztikus, hatásos és mindenekelőtt hihető felvezetés után egy ilyen bacaság miatt bizony húztam a számat. Amit a lények műveltek, ahogy azt felvették, megmutatták, az nagyon jó, csupán a kreatív igazgató fejére koppintanák rá picit, hogy ennél miért is nem volt jobb ötlete… Ha ezzel viszont megbarátkozik az ember, akkor kellemes másfél órában lesz része, eljuthat a Holdra, s talán egy hiteles betekintést nyer az asztronauták világába…

A film gyakorlatilag kétszereplős, a harmadik emberke ugyebár orbitális pályán kering, a néhány kerti partis figura meg inkább díszlet, mint karakter. A számomra totál ismeretlen – vélhetően költséghatékonyság céljából választott – színészek korrektül hozzák figurájukat, a mozi a minimál költségvetés fényében kimondottan jól össze van rakva. Leginkább az sajnálható, hogy véleményem szerint szerkezete miatt kevés nézőt tud igazán megérinteni: a dokumentarista űrprogramos rész miatt nehéz, a horror elem kevés - dráma szintúgy -, de az összeesküvéses filmek kedvelőinek is csupán morzsák jutnak a végén. Engem összességében szórakoztatott, bár az is igaz, hogy a közepén nehezen teltek a percek. Viszont az imdb pontozása – szokás szerint – egyáltalán nem mérvadó.

Meg még mindig nem tudom, valójában miért is állt le a Holdprogram. Biztosan nem a gyilkos pókok miatt… Vagy mégis???



70%




.

.




Europa report




Olvasom itt a neten, hogy ez egy found footage film… Mivel halványlila fingom nem volt róla, mi is az, picit utánanézve arra megállapításra jutottam, hogy az égvilágon semmiben nem befolyásolt az áldott tudatlan állapot: nem azon múlt, mennyire jött be ez a mozi, hogy mi a szakzsargon szerinti elnevezése, az ilyen kifejezések meg inkább maradjanak csak meg a szakíróknak – vagy a magukat annak tartóknak… Én továbbra is szimplán csak élvezni akarom a filmeket.

Érdekes, hogy két nap alatt két áldokumentarista sci-fibe is belefutottam: az Apollo 18 után most az Európa Report volt az, ami megpróbált a valóság imitálásával hatni rám. Ám a lehető legeretnekebb módon – szemben a világgal – nekem előbbi jött be jobban, a Föld holdján történtek valahogy jobban megérintettek, mint a Jupiterén. Nem tudom a miérteket, a különbség is tulajdonképp csak nüánsznyi, de ha megkérdik, melyik mozi tetszett jobban, az Apollósat mondanám (talán a nagyon erős kötődésem a minisorozathoz miatt is). Ugyanakkor a maga nemében nagyszerű mozi az ER is, egy komolyabb, racionálisabb, nehezebben befogadható – amit a nem lineáris történetvezetés csak erősít – vérbeli sci-fi, amiben a sci végig sokkal fontosabb szerepet játszik, mind a fi. Ezáltal - no meg a mindent hitelesnek tűnő módon rögzítő kamerafelvételek alapján – arra fogékonyak számára - az egész egy jó kis űrutazásos valóságshow, ahol a hatfős legénység története, az ő drámájuk adja a film savát-borsát, míg a folyamatosan érzékelhető, felfedezéshez köthető várakozás pedig a végkifejlet alapját…

Kissé bonyolultnak tűnik ez így leírva, a lényeg a következő: a NASA egy felderítőegységet küld a Jupiter egyik holdjára, ahol jégfelszín alatt vizet – ezáltal életet - feltételeznek. A film nagy része az út története, kellő izgalmakkal megspékelve (megszakadt kommunikáció, baleset, tragédia), a finálé pedig maga a felfedezés, annak minden bonyodalmával. Az utazás dokumentálása tényleg kicsit tényleg olyan, mint egy visszafogott Big Brothers show, a mindent látó kamerák által rögzített képek ezt az érzésemet erősítették. Egyébként önmagában a kamerahasználatba nem lehet belekötni, vélhetően egy ilyenfajta expedíciónál ez alap lenne, ugyanakkor rögtön két dolog is zavart ezzel kapcsolatban. Az egyik a megkavart időrend, aminek érteni véltem ugyan a célját, nevezetesen a feszültség fenntartását (no meg a meglepetés megalapozását), de inkább káoszt okozott a történetvezetésben, mint izgalmat. Sokszor csak kapkodtam a fejem, most mikor is vagyunk… ráadásul az ezt közölni hivatott sárga alapú számláló csak közelről értelmezhető, ez pedig meglehetősen bosszantó. Másrészt a rengeteg fix beállítás miatt, az egész szerkezete miatt a karakterek súlytalanok: minimális közeli, minimális mimika, minimális azonosulási lehetőség (nem csoda így, hogy azt legjobban a kamerába legtöbbet beszélő csajjal, Rosával tudunk), míg a többiek szerepe tulajdonképp mellékes. Vonatkozik ez a kapitányra is, akinek azért elvileg fajsúlyosabbnak kellene lennie. Nem rossz az utazás megjelenítése, egyáltalán nem az, csupán picit érdektelenek lettek az egyes a karakterek.

De összességében a finálé sem ütött akkorát, mint vártam. Oké, a legutolsó képek azok sokkolóan jók voltak, de az egész fúrás, fény, stb. erősen Mélység titka utánérzést keltettek, az áldozatok, amiket a karakterek hoztak, korábbi szürkeségükből kifolyólag számomra érdektelenné váltak. Néhány logikátlan döntés (szavazás-ugyan már???) miatt inkább haragudtam rájuk, mintsem kötődtem volna hozzájuk. A legvége viszont kimondottan jó lett, a legvégén helyére kerültek a képsorok, a NASA-nő dumája értelmet nyert – mégsem vagyok benn biztos, hogy a történet szétszabdalása jót tett az élvezhetőségnek.

Azt hiszem, az A fertőzésnél éreztem hasonlót (pedig az játékfilm volt): a túlzott dokumentarista jelleg túlságosan realisztikussá tette a filmet. Ebben az esetben bizony hiányoztak Hollywood érzelmi hatásai, hiányoztak a filmkészítés apró trükkjei, amik egy ilyen jellegű filmet áttolnak a kalandos, élvezhető tartományba. Elismerem, az űr csendjében, hajójától távolodó szkafanderből készített kép tényleg megrázó, de az is kissé steril lett. Olyan szívesen láttam volna ezt a történetet igazi nagyszabású produkcióban, ugyanennyi sci-vel, több látványosabb kalanddal. Az (ál)kamera használat picit itt is visszaütött, leszűkítette a teret, elvette a nagyszabású mozi élményt.

Mindenestre Sebastian Cordero spanyol rendező (aki mellesleg hasonlít Dragonslayer barátomra szakállban) lehet, jobban tette volna, ha icipicit más szemszögből mutatja meg a történetet, a számomra ismeretlenek színészek (leszámítva Michael Nyqvistet, a svéd Tetovált lányból) viszont korrektül hozzák a valóságshow rájuk eső részét. Technikailag nem tudok belekötni a moziba, a kamerás felvételek nagymértékben meghatározzák a látványt és a trükkök tárházát – ezekre nem is lehet panasz. Igazából csupán csak azt nem értem, hogy kerülhette ez eddig el a (nem csak hazai) mozikat, hiszen bőven van benne potenciál.

Nekem kicsit száraz volt, sci-fiben jobban szeretem a nagyobb volumenű eposzokat…



70%


.