R2-D2 írásai 1.0

.




A kolónia




Az, hogy ismét csak bejött valami, amit a nagy többség elutasít, az önmagában már egyáltalán nem meglepő, az viszont, hogy ennek okait már nem is keresem, szerintem egyértelműen a gyógyulás jelei. Számomra A kolónia ugyanúgy egy remek film lett kategóriájában, mint mondjuk pár hónapja a Lockout volt, mindkettőt megfelelő mércével kell mérni, és mindkettő képes volt arra, ami egy mozifilmnek a lényege: szórakoztatott. Sőt, A kolóniánál még a fejemet sem fogtam a sok abnormális cselekedettől (megengedőbb egy picit az ember ilyenkor) – nem úgy, mint néhány mostani sokszázmilliós produkciónál…

Azon amúgy érdemes elgondolkodni, hogy aki a szinopszist írta, egyáltalán végignézte-e a filmet. A történettel kapcsolatban súlyos tévedések vannak benne – nem mintha ez bármiben is befolyásolná a filmélményt, csak ha valaki ez alapján nézi meg a mozit, és netán még emlékszik is a szövegre, az bizony meglepődhet… A valóság az, hogy a jövőben, mikor is a megváltoztatni próbált időjárás egyszer csak bekeményített „Egyszer csak elkezdett esni a hó és nem állt meg”, az emberiség nagy része elpusztult. Vélhetően megfagyott, de erre különösebb kitérő nincs: a hófödte apokalipszis önmagában lenyűgöző. Tisztára, mintha a Holnaputánban lennénk, azonban a mindössze 16 millió USD költségvetés sajnos picit valóban meglátszik a  CGI-n. Nem rossz, de itt a hóviharnak szerintem inkább elsősorban jótékony eltakaró hatása volt, mintsem valódi hideg hangulatkelés… Nos, e fagyott világban van néhány telep (kolónia) a Földön, ahol az emberiség maradéka él és várja a javulást..

Itt rögtön két dolgot is meg kell említenem, ami tetszett. Azt leszámítva, hogy honnan a francból vannak ekkora föld alatti települések, azokat, ki mikor és hogyan építette, maga a helyszín kimondottan tetszett. Olyan volt, mint egy földbe süllyesztett űrhajó, az alagutak, az egész belső tér arra emlékeztetett, s az is igaz, hogy ilyet már sokszor láttunk: de sokszor tetszett is, s most sem volt másképp. Ridegségében olyan hiteles és komor az egész. A másik azonban érdekesebb – s ez képvisel talán fontosabb értéket számomra a moziban: az emberi természet, a csoport hierarchiája, a farkastörvények az életben maradásért… A beteges félelem a vírusfertőzésektől, mikor is gyógyszer híján a golyó a beteg számára a végleges megoldás, nos, ez bármennyire is kegyetlennek van beállítva a filmben Mason (Paxton) által, totál életszerű. Ebbe a felvázolt képbe rondít bele az SOS hívás a másik kolóniától – ahova főhőseink elindulnak. Bárki bármit mond, Fishburne (Briggs) mindig jó karizmatikus vezetőnek, itt sincs másképp. A fagyos út nagyon jó, az ötös kolónián történtek meg kifejezetten izgalmasak. Remek kamerabeállítások, sokáig nem tudjuk, mitől kell félni – sokszor örülnék, ha egy horrorban lenne ennyi feszültség. Az egész elemlámpás séta az új helyszínen, a távoli csattogással, dübörgéssel kimondottan fílinges lett: hogy aztán egy életveszélyes szituban találjuk magunkat. Itt most nem írom le, a lények melyik mozit idézték, de mivel az is nagy kedvencem, így nem zavart. A kaszabolás, az akciójelenetek pörgősek és véresek – vélhetően a vágással itt is a költségvetésbe akartak beleférni – s jut idő drámára is. Főleg a hídon: bármennyire is sablonos és kiszámítható a robbanás, engem már addigra megérintett a karakter annyira, hogy képes voltam sajnálni elvesztését.

Az újból a 7-esen történtek első fele ismét a kis közösség belső hatalmi harcainak kiváló modellezése: az erősebb kutya baszik elve alapján. Manson figurája ugyanakkor korántsem akkora geci, hogy rá lehessen építeni a fő jelenetet – az ő motivációja sosem személyes, inkább a közösség védelme, bármennyire kegyetlennek is tűnik. A másik „gonosz”-szal (és az egész csapatával) meg csupán az volt a bajom, hogy semmit nem tudtunk róluk: először ez zavart is (a „Mit akarsz? –Többet!” válaszon mosolyogtam egyet) de aztán rájöttem, hogy kb. pont annyira vagyunk képben velük, mint amennyire a megtámadottak is. Autentikus. A finálé, a remény magjával pedig kellően bizonytalan ahhoz, hogy valódi heppiendként ne lehessen elkönyvelni. Jó volt, na.

No persze, nem lenne akkora elutasítása a Kolóniának, ha ennyire rendben lenne vele minden, mint ahogy én látom. A mögöttes kérdések, az azokra megtalálhatatlan válaszok akár romba is döntenék az egész mozit, ugyanakkor a netes nemtetszések inkább a történetnek, a színészeknek és a látványnak szóltak. A történet egyszerű, de izgalmas, némi mondanivalóval, a színészekkel nekem semmi bajom nem volt, a látványra valóban lehet panasz, de a ráköltött centek tükrében korrekt. Jómagam nem éreztem kínosan magam egyszer sem, nem fájt egy jelenet sem, az Alienes, Holnaputános, Legenda vagyokos, Dologos hangulat bejött. Azon meg, hogy mi értelme van magokat őrizni, állatokat szaporítani (egyfajta Noé módon) egy fagyott világban, ezt a tevékenységet mi látja el energiával, honnan van kaja, víz???, stb, ma nem gondolkodtam. Jó passzban voltam hozzá és kész. Lehet, hogy ez is B film, de ez a kis kanadai film jobban bejött, mint néhány hollywoodi szuperprodukció. Jó helye lesz a polcon a Skyline meg a Lockout mellett.



80%



.

R2-D2 írta:

A kolónia

Jó volt, na.

80%

Igen, nekem is jó volt, de ennyire talán nem éreztem különlegesnek. A hideg világ bemutatása, a jégsivatag pluszpont, a bunkereké dettó (úgy láttam, ezek mind néhai ipari létesítmények területén vannak, ott meg kell is lenniük), az elállatiasodott emberek, a fertőzöttek kezelése, stb.... mégis az maradt meg a legjobban róla, hogy a 40 fokban (nálunk júniusban ment) milyen jó volt havat látni:).

Niwrok írta:

Igen, nekem is jó volt, de ennyire talán nem éreztem különlegesnek. A hideg világ bemutatása, a jégsivatag pluszpont, a bunkereké dettó (úgy láttam, ezek mind néhai ipari létesítmények területén vannak, ott meg kell is lenniük), az elállatiasodott emberek, a fertőzöttek kezelése, stb.... mégis az maradt meg a legjobban róla, hogy a 40 fokban (nálunk júniusban ment) milyen jó volt havat látni:).

Valahogy én olyan hangulatban lehettem.... Egyáltalán már ott tartok, hogy ha egy film nem fáj, nincsenek benn égbekiáltóan bosszantó események, annak már örülni tudok.

Az Elysium után a Kolónia maga a megtestesült realitás - s ez tetszett.

.





A rajtaütés



„Akciófilm, amelyhez foghatót az eredeti Die Hard – Drágán add az életed! óta nem láttunk… Vetekszik az olyan rendezők munkáival, mint Guy Ritchie, Park Chan-wook és Quentin Tarantino.” - comingsoon.net



Anyád. Röviden és tömören ennyi. Megmondom őszintén, kicsit megetetett a promó, s bár olvastam a baljós jeleket is az írásokban, hatalmas pofont kaptam a filmtől én is tegnap éjjel. Rég láttam ennyire rossz filmet, ha tudtam volna, hogy az egész nem más, mint egy kibaszott 80-as évekbeli hongkongi akciófilm új köntösbe csomagolása, akkor bele sem kezdek…

Alapötletében, környezetében leginkább a Dreddhez tudom hasonlítani, de az klasszisokkal jobb ennél. Ott legalább tudjuk, hogy a főhős a legtökösebb rendőr a környéken, s tudjuk, hogy a realitásnak minimális az esélye, aztán mégiscsak az lett a hihetőbb. Itt: elitcsapat – anyám! - megy be az épületbe, de a kezdeti valóságosság viszonylag hamar eltűnik, hogy utána olyan bunyókba és lövöldözésbe menjünk bele, ami egy Kengyelfutó gyalogkakukk vagy Tom és Jerry rajzfilmben is kínos lenne. Már az elején, a furgonban az a duma borzasztó kínos volt, iszonyat amatőr, ahogy meg van írva, ahogy elmondják a színészek. Aztán ahogy bemennek, amiket csinálnak az egyes szobában, az még tetszett is és ötletes is volt – egészen az első gépfegyverropogásig… Mert az elitosztagról nagyon hamar kiderül, hogy egyenruhás balfaszok gyülekezete, akik bucsui céltáblát állnak a szálloda lakóinak: a mészárlás esetleges véressége nem tudta feledtetni azt a rendőri amatőrizmust, amit ott bemutattak. Itt volt az első pont, hogy órámra néztem…

Pedig a java rossz még hátra volt. Ami utána jött, az számomra rémálom. A fizika törvényeit és az emberi tűrőképesség határait teljesen semmibevevő verekedések, ahol minden egyes ütésnél úgy nyögnek, mint akinek szorulása van, ahol a 10 perces verekedésben szarrá vert főhősök utána rögtön rohannak fel a lépcsőn, ahol a legkisebb királyfi, a zöldfülű kis zsaru a legügyesebb (ez volt talán még a legkisebb baj). A Niwrok által írt túlerő érzése két dolog miatt is hamar szertefoszlik: egyrészt mert az impotens rendőri attak, a csapat topasága maga a túlerő oka, másrészt meg a főhős, Rama (mint a margarin) maga a szuperman. Kb. 50 embert intéz el egyedül, gyakorlatilag fegyver nélkül – hol is a milyen túlerő? Sőt, az arcába fúródó machete fájdalmát is szó nélkül bírja. Az egész a 80-as évekbeli Amerikai nindzsa filmekre, a Van Damme, Chuck Norris, Michael Dudikoff filmekre emlékeztetett. Már szinte vártam, mikor kerül szembe a főgonosz főverekedőjével és hogyan nyomja le azt. Irtó gáz… A legtöbbet emlegetett hitelességi faktor, a vér: kérem, ez lópikula. Valóban van néhány levágott kéz, elvágott torok, de pl. a Rambo IV végéhez képest ez mind csak babazsúr. Én elhiszem, hogy a PG13-on nevelkedett amerikai közönség elájult a film naturalizmusától, de én ebben az égvilágon semmi durvát nem láttam. Annyit el kell ismernem – a tényszerűség kedvéért, no meg a 30% magyarázataként -, hogy némely haláleset ötletes volt, a baj az, ahogy odáig eljutunk.

Pocsék dialógusok, pocsék színészek és karakterek, egy teljesen abszurd és abnormális moziban. Ez ennyi idősen sajna már nem tud felizgatni, amennyit nyögtek benn két ütés között, az szerintem egy nyilvános WC éves nyögésszáma körül volt, arról nem is beszélve, hogy ez a Bruce Lee féle keleti harcmodor sosem jött be. Már csak az hiányzott, hogy röpködjenek  a levegőben. Ehhh… A ház amúgy tetszett, de vélhetően millió ilyen van a világon, talán még a maffiafőnök is hiteles figura az emeleten. Rajta kívül az egész sztori, szőröstől-bőröstől, színészestől, verekedésestől mehet a kukába. Egyáltalán nem értem az imdb 7.5! osztályzatát – nem tudom az emberek mit néztek e helyett, mint ahogy nem értem azokat a díjakat sem, amit a Rajtaütés 2011/12-ben bezsebelt.

No de mindegy, ez pont beleillik a hasonló rejtélyeim sorába.

30%



.

R2-D2 írta:

A rajtaütés

Rég láttam ennyire rossz filmet, ha tudtam volna, hogy az egész nem más, mint egy kibaszott 80-as évekbeli hongkongi akciófilm új köntösbe csomagolása, akkor bele sem kezdek…
A legtöbbet emlegetett hitelességi faktor, a vér: kérem, ez lópikula. Valóban van néhány levágott kéz, elvágott torok, de pl. a Rambo IV végéhez képest ez mind csak babazsúr. Én elhiszem, hogy a PG13-on nevelkedett amerikai közönség elájult a film naturalizmusától, de én ebben az égvilágon semmi durvát nem láttam. Annyit el kell ismernem – a tényszerűség kedvéért, no meg a 30% magyarázataként -, hogy némely haláleset ötletes volt, a baj az, ahogy odáig eljutunk.
30%

Pedig ha megkérdeztél volna, megmondhattam volna ...

A Rambo IV végéhez képest talán babazsúr, meg nekünk, a 80-as évek akciófilmjein nevelkedetteknek, de ha Stallone nem lenne, az akciófilmekben évente lenne annyi vér, amennyi talán egy gyűszűt megtöltene. A csúcs most egyébként a RED 2, ahol az egyik fickót úgy lövik szitává a kihallgatószoba üvegtéglás falánál, hogy csak úgy röpködnek mögötte(!) az üvegszilánkok, de vér, az egy mikroliternyi sem freccsen ki... és mindezt megkoronázza az, hogy amikor a hulla elkezdene útban lenni (hiszen vérezne), akkor a szék lábai mögött simán látszik, hogy a testet a rendezői "segítőkészség" egyszerűen eltüntette a szobából!
Szerintem meg ez röhejes, és bármekkora lépés ezzel a képmutató trenddel szemben nekem már elég ahhoz, hogy pozitívan éljek meg egy filmet . De láthattad, akkora élmény nem volt, hogy részletesebben írjak róla, ezt is vehetted volna intő jelnek... pontosabban ezt nem láthattad... na, érted te .

Még mindig a gyurmacskás változat tetszik jobban .

.

Niwrok írta:

Pedig ha megkérdeztél volna, megmondhattam volna ...

Még mindig a gyurmacskás változat tetszik jobban .

.

Olvastam mit írtál a film fórum részébe, az alapján úgy értelmeztem, Neked még tetszett is. Vagy legalábbis nem akasztott ki úgy, mint engem...

A RED2-őt hagyjuk, az ugyanekkora baromság, csak más műfajban.

"gyurmacskás változat" - ez mi? Ezt nem értem...

R2-D2 írta:

Vagy legalábbis nem akasztott ki úgy, mint engem...

És ez így is van. Annyira nem ... És igen, volt ami tetszett, de nyilván nem a kiváló színészek által alakított, összetett jellemek . Mondjuk a machetés jelenet, az pont igen . Egy olyan 60-65%-ra tartom.

R2-D2 írta:

"gyurmacskás változat" - ez mi? Ezt nem értem...

Pedig nem sokkal lejjebb belinkeltem ugyanott a "gyurmacskákat", de akkor tessék :

Niwrok írta:

Pedig nem sokkal lejjebb belinkeltem ugyanott a "gyurmacskákat", de akkor tessék :

Köszi! Ez jó, jobb mint a film. Pontosabban ez maga a film, csak jobb, mert csak 3 perces. Annyi elég lett volna a Rajtaütésből is.

Amúgy mióta van ez a globális ingyentéka, kevésbé bánom az ilyen balul sikerült kalandokat. Még az Eleven testekre is benevezek valamikor...  

.





Mellékhatások




Kétségkívül nem tett jót a mozi élményemnek, hogy gyakorlatilag két részletben néztem meg a filmet, így egy pici kis pozitív extra hozzáállást kénytelen vagyok belevinni az írásba, kipótolva a szünet által okozott lyuk érzését. Ugyanakkor azt sem ildomos elhallgatnom, hogy a félbehagyásig jóformán semmi érdemlegeset nem éltem át, a film számomra – ahogy a valóságban is másodszor - csak a második felével kezdődött.

Borzasztó túlzásnak tartom, hogy ezt a filmet Hitchcocki magasságokba próbálják emelni. Közel sincs benne annyi feszültség, izgalom, mint a mester műveiben, nekem inkább egy teljesen más cím jutott eszembe nézés közben, amit ha most ide leírnék, hatalmas spoiler lenne a történet tekintetében. Az azonban elvitathatatlan tény, hogy ennek a mozinak van egy jó forgatókönyve - ugye én mondtam, hogy a film legfontosabb kelléke mégiscsak a forgatókönyv -, van benne néhány kellemes fordulat, s van benne egy kiaknázatlan lehetőség bizonyos dolgok megpiszkálására – aminek az elmaradása csökkentette számomra arra a szintre a mozit, ahova végül is került. A film első fele, a depis (másolat tetovált) lánnyal, annak orvosi és gyógyszertári hátterével rengeteg gondolatot ébresztett bennem. Mivel rendületlenül hiszek az egész gyógyszerbiznisz „gonoszságában”, pénzéhességében, szívesen vettem volna egy Pelikán-ügyirat szerű leleplező történetet, hisz minden adva volt: a beteg, a beszedett gyógyszer és a tragikus esemény. Pontosabban események. Érdekes lett volna látni egy nyomozást, ahol is megpiszkálják, hogy a mindenható tablettagyártók valójában mennyire semmibe veszik az egészséget, mennyire minden a profitról szól…

De nem. A történet fordul egyet, s onnantól egy jó kis macska-egér játékot látunk pszichológus és pszichológus illetve beteg és orvos között. Vérbeli thriller, ami nagyszerű időzítéssel adagolja a feszültséget és a csavarokat, ahol természetesen szándékosan próbálnak megvezetni, s ahol tényleg kiszámíthatatlan a dolgok kimenetele. Ahogy olvasgatom a neten, másnak nem igazán jutott eszébe filmes hasonlatként az, amire én gondoltam menet közben, de nekem kb. a felétől befészkelte magát a gondolat, hogy nem minden úgy van, ahogy látom. Ez persze az égvilágon semmit nem von le a mozi érdemeiből, egészen kiváló kis kaland lett a végére – ugyanakkor icipicit az „ezt én már láttam egyszer” fíling mégiscsak nyomot hagyott bennem.

Különösebben sosem voltam Soderberg-fan, munkái inkább közönyösek és átlagosak számomra, ez alól néhány kivétel van csak. A Mellékhatások végül is eme kivételek közé került: forgatókönyve, stílusa, színészei miatt. A hangulat a depresszióhoz kapcsolódóan kellő nyomasztó, a forgatókönyv fordulatai megalapozottak. Mara, Zeta-Jones és Tatum szimplán csak jó, a film lelke ugyanakkor kétségkívül Jude Law (bár nekem ezzel a hajjal inkább Gigolo volt az A.I.-ből) volt. Nagyon ráérzett erre az egyszer fenn, egyszer lenn szerepre, totál hiteles volt alakítása: igaz, a karakter, amit kitaláltak neki, végig az életszerűség határain belül maradt. Ahogy nagyjából a többi is, egy icipicit csak a két nő viszonya lógott ki számomra a sorból.

Komoly negatívumot nem igazán tudok felhozni a Mellékhatások ellen, talán csak az egész film ismeretében az első óra céltalan bolyongását egy beteg lélek körül. Az mindenképp lehetett volna kissé pörgősebb, mélyebbre ásva pedig maradandóbb. De hát a Fertőzés után valahol nem is várható a rendezőtől, hogy görbe tükröt tartson annak az iparágnak, amelyik másik mozijában épp meggyógyítja az emberiséget a halálos vírusból. A thriller része miatt viszont simán


80%



.

.





Eleven testek




Meglepő módon nem is igazán kellett erőltetnem magam, hogy megnézzem ezt a „nekrofil cukiságot”. Tény, hogy Niwrok ajánlója alaposan felcsigázott, illetve jócskán kérdéseket is ébresztett bennem (pl. a legfontosabbat, hogy hogyan lehet egy élő és egy halott között szerelem), de szerintem előbb-utóbb úgyis megnéztem volna. Így aztán az előbb lett belőle…

Azt azért szögezzük le az elején, hogy alapjaiban komplett baromság az egész, legalábbis azok számára, akik picit is járatosak e filmes világban. Tulajdonképp rendesen szembemegy minden eddigi zombifilmes ismereteinkkel – az ötletet mégsem lehet egyértelműen kukába dobni. Induláskor így kezelhetjük akár vígjátékként is – de ez mondjuk viszonylag hamar megdől -, aztán később nézhetünk rá romantikus filmként – a feni kérdőjelekkel egyetemben -, ám én csupán egy újraértelmezett zombi filmként tudok rá tekinteni. Így találtam meg benn a kapaszkodót, így lett az, hogy kb. a film felétől kifejezetten élveztem az egészet, sőt, a végére már teljesen egyértelmű volt minden, ami történik...

Az elején, ahogy a zombisrác (R) felvázolja a szitut, ahogy (ismét) látunk egy elpusztult világot, az tetszett. Morbid volt ugyan a gondolkodó zombi esete, aki hörgéssel kommunikál a bárban társával, de kimondottan élvezetes. Aztán ahogy bekerül a kis csaj a képbe – Júlia, valóban az egyfajta zombi Romeo párjaként – számomra várható módon átfordult a mozi a negatív irányba. A repülős szerencsétlenkedések, önmagában az egész helyzet annyira bosszantó és univerzumidegen volt, hogy csak mosolyogtam rajta. Még akkor is, ha a szerelem ébredése R szempontjából kétségkívül zseniálisan (ízletesen?) alá volt támasztva. Valahol itt volt a holtpont számomra, ha túlságosan sokat kínlódtak volna, lehet, abba is hagytam volna – a gödörből a Csontik húztak ki

A Legenda vagyok óta örömmel figyelem az ehhez hasonló lények feltűnését a vásznakon: kinézetük, gyorsaságuk, vadságuk valódi veszélyt jelent. Hirtelen visszazökkentem egy kegyetlen zombifilmbe, ahol zombik menekülnek zombik elől, ahol emberi húst esznek, ahol véres csatajelenetek vannak. Az, hogy R és társai milyen úton-módon „gyógyulnak”, az meg pluszban egy nagyon aranyos és szimpatikus dolog volt, egy jó adag pozitív életszemlélettel. Egyébként ez tetszett talán az egészben a legjobban, a bátorság a zombi univerzum újraértelmezéséhez, a szív által keltett melegség jótékony hatása révén…

A háttér, ami előtt az emo-zombi és a harcos amazon egymásra talál, kifejezetten hangulatosra sikerült. A fal által elzárt túlélőtelep, az elhagyatott világ, a reptér mind kiválóan megcsinált zombifilm-helyszín. A két főszereplő, a lány és a fiú is többé-kevésbé hitelesen hozza a szerelmespárt, környezetük pedig különösebb túlzások nélkül az emberiség maradványát. R, alias Nicolas „Óriásölő” Hoult eddig nem volt számomra maradandó arc, azonban ezt a figuráját nem feledem egyhamar, ellenben Teresa Palmer szimplán csak azt a tökéletesen semleges főszereplő figurát hozza, mint korábban a Negyedikben és a Varázslótanoncban is, a film miatt mégiscsak jobban fogok rá emlékezni…
John Malkovic meglepően komoly volt, főleg a RED idiotizmusa után, a zombik meg hát - szépen húzták magukat. A casting összességében rendben van, a látvány, díszlet, dramaturgia is. Ha az alapkoncepció nyakatekertségét elfogadjuk, egy egészen élvezhető ki zombifilmet láthatunk, nem büdösödő melegszívű élőhalottakkal.

Legnagyobb meglepetésemre.




.

.




A burok



Úgy döntöttem, nem fogok magyarázkodni Meyert illetően, de nem állok be abba az egyre népesebb táborba sem, akik az Alkonyat filmek miatt okkal-ok nélkül köpködik az írónőt. Ugyan nem tartom kimagasló írónak, de kétségkívül ráérzett valamire, ami elég széles körökben tette ismertté nevét, a műveiből készült filmadaptációkban pedig előbb-utóbb mindig is megtaláltam azokat a kapaszkodókat, amik segítettek élvezhetővé tenni a történeteket… És ez nem volt máshogy a Burokkal sem. Mondjuk itt most különösebben keresnem sem kellett a kapaszkodót, önmagában a sci-fi háttér megadta azt, de engem leginkább az egy testben két lélek problematikája ragadott magával: és nekem tökmindegy, hogy az egy szerelmes lány vagy egy sorozatgyilkos esetével van kibontva.

Az alapszitu, az idegen invázió már eleve jó pont volt, ahogy az történt, az meg különösen tetszett. Lehet-e egy invázió, ami békét teremt, erőszakos? Lehet-e elítélni az erőszakra hajlamos emberek békés élőlényekké konvertálását, ami akár erőszakos módszerekkel történik? Valahol tényleg az Invázió című mozi szinonimája a Burok, nagyon hasonló a felállás ahhoz: maroknyi embercsoport küzd az elnyomókkal szemben, akik medúzaszerű lelkükkel kívánják megszállni a gazdatestet – biztos túlélést biztosítva ezzel az emberi fajnak, s egyben a Földnek is. A megszállók hátsó szándékaikról nincs túl sok információnk – így feltételezhetjük, hogy ez esetben nem bolygónk kihasználása a céljuk, így maga a megszállás közel sem tűnik végzetesen rossz dolognak… ha nem lenne egy olyan dolog, mint az emberi öntudat.

Az az öntudat, ami a mai túlliberalizált világban talán túlságosan is előtérbe kerül, ugyanakkor mi máskor is lehetne egy Burok aktuálisabb, mint manapság. A Melanie testébe beköltözött idegen lény, a Vándorra így rengeteg féleképp tekinthetünk, akár ideológiai eszmeként, akár a társadalom görbe tükreként – vagy csak szimplán egy szeretni tanuló élőlényként. Sorba véve a lehetőségeket, a pacifista szemlélet kontra emberiség, a műtétekkor kérdés nélkül elpusztított lények kontra azok megmentése jól kiegészíti az egész film lényegét, ami messze-messze túlmutat a szerelmi négyszög kusza történésein. A szeretet, a szerelem az emberi természet legfontosabb és leggyógyítóbb tulajdonsága (ld. még Eleven testek), egy idegen, racionális, csupán technikai alapokon felépített civilizáció örök hátrányban lesz a minden emberben (néha alaposan rejtett) melegség, szeretettel szemben. Ez lehetne túlélésünk záloga ezen a bolygón – s valahol ez jött le nekem ebből a moziból is.

Ami mozi természetesen messze nem olyan rossz, mint azt a nagyközönség gondolja róla. Kétségkívül van valami álmosító hangulata, de nekem pl. a hajtók környezetének, járműveinek, egyáltalán a megszállt világnak a sterilsége nagyon tetszett. Jó lenne, ha a jövő valóban ilyesmi lehetne… A kontraszt, a bujkáló embercsoport a barlangban viszont valami ősi természetességet hordoz magában, a kommunák illúzióját, az összetartozás érzését. A két világ összecsapása kellő dinamikát és lendületet ad a mozinak ahhoz, hogy nálam simán nézhető legyen – innentől pedig a romantikus katyvasz sem feküdte már meg a gyomromat. Sőt. Kimondottan volt valami szórakoztató abban, ahogy az egy testhez vonzódó két fiú megélte a dupla öntudattal rendelkező lány viselkedését. Önmagában már az is elgondolkodtató, hogy a dupla öntudat mivel jár, vajon a skrizofénia hasonló-e ehhez. Vajon Melanie/Wanda kettősén keresztül betekintést nyerhettünk-e egy pszichopata fejébe? Vajon a Gollam/Szmeagol eset is hasonló volt?? Azzal a nem elhanyagolható különbséggel persze, hogy ott nem volt nyaki vágott seben bekúszó medúzaszerű élőlény.

Aztán persze lehet, hogy ezúttal én ástam túl mélyre, de egy cseppet sem bánom. Ezek miatt a gondolatok miatt nekem nagyon tetszett a Burok, sokkal többet láttam benne holmi tiniszerelem vívódásainál. A környezet, amiben játszódik jó, a dizájn jó, a színészek – bár igazából semmi rendkívülit nem nyújtanak – jók, a történet pedig még a felszínen is bőven fogyasztható. A rendező stílusjegyei kétségkívül tetten érhetők a filmen, ugyanakkor a Lopott időnél érzett bosszantó ökörségeket és hiteltelenséget sikerül majdnem teljesen mellőzni. Az írott anyag jóval visszafogottabb és életszerűbb volt, Nicoll vizualitásával párosítva egy jó filmet eredményezett. Ahol a felszín cukormáza alatt lehet találni értelmes gondolatokat is. Csupán azok az idióta kék kontaktlencsék zavartak – no meg az, hogy sikerült a végére az egyik legrondább női testet a Földön megtalálni végleges lakhelynek. Mert azért Meyer nem lenne Meyer, ha máshogy lenne vége a mozinak…



.

.





Feledés




Négy ember ül egy szobában, vélhetően írók… Megszólal az egyik: - Te, múltkor láttam egy tök jó sci-fit, egy faszi egyedül volt egy állomáson. Mire a másik: - Azt én is láttam, de nekem még mindig a Mátrix az alap ... A harmadik: - Azért a Majmok bolygója sem piskóta azokkal a tiltott zónákkal… - S mit szóltok az Űrodüsszeia monolitjához??? – Tényleg fiúk, miért nem írunk egy forgatókönyvet??  

Másodszori nézésre engedékenyebb az ember. Már ismeri, mire számíthat, ismeri a történetet, a korábban letaglózni szánt csavar is ismerős fordulatként köszön vissza. Ezáltal gyakran fordul elő, hogy másodszor lényegesen jobban tetszik egy film, mint a mozibemutató idején. . Itt is így volt, ráadásul a Feledés extrái ismét csak rásegítettek erre az érzésre, megtekintésük után került igazából minden a helyére, általuk vált komplex élménnyé a film, az értékelésnél plusz százalékokat/csillagot jelentve. Azonban még ezek után is bosszantó, amit Hollywood ebből a kiváló lehetőségből összehozott: ismét egymásra épített sablonokat, ötleteket, máshol már látott történeteket, amik – ha még életedben nem láttál sci-fit – első osztályú szórakozást képesek nyújtani. Mintha ott tartanánk, hogy az álomgyár minden filmjét óvodásoknak készítené… Mert nem az a baj, ha egy mozi felhasznál ötleteket, elemeket más történetekből – ha ezeket saját javára fordítja. Itt azonban szimplán újraértelmeztek egy pár éves történetet, felturbózták látvánnyal – ezzel pont annak a lényegét irtották ki -, szereztek hozzá egy sztárt és kész. Tulajdonképp még működik is az egész, de aki többre vágyott holmi felmelegített káposztánál, az bizony csalódhat.

Ahogy kezdődik, az egész látvány, a 49-es torony a felhők közt szenzációs. Az épület dizájna, a Buborékhajó, annak indulása, Victoria, az elpusztult Föld egyszerűen zseniális. Ilyesmit utoljára a Legenda vagyok kihalt utcáin száguldó sportkocsi látványakor éreztem, egy borzalmasan erős indítást, ami akkor számomra csodában végződött. Itt is vártam valami hasonlót, valami elementáris erejű folytatást – ám az csak nem jött el. Történtek események, tulajdonképp egy percig sem kellett unatkoznom, jó volt Jack munkája, a high-tech jövőkép, a sejtelmes támadások, minden. Ha nem is pörög maximumom a film, de nem is ül le… Az új figurák belépésével (kb. 30 percig ugyanis kétszereplős kamaradarab az egész) ráadásul új szintre emelkedik a mozi - nem állítom, hogy minden szempontból jó ez, az akció ugyanis átveszi a gondolatiságot, de fene vigye. Jó az üldözés is a kanyonban, tulajdonképp a csavar is a helyén van, mint ahogy a végkifejlet is… és mégis, nem nyűgözött le maradéktalanul.

Ugyanis a maroknyi titokzatos túlélő csoport lassan minden sci-fiben feltűnik. A TET maga nem tud másra emlékeztetni, mint a Dolomitra a 2001-ből, a kanyonos üldözés közben pedig akár Luke Skywalker is vezethette volna a Bubbleshipet. A radioaktív zóna, annak átlépése szinte törvényszerű (sajnos), hisz azért teszik bele, hogy a főhős átlépje. Az igazságra ébredés lett volna az, ami ezt a mozit kiemelhetné a tömegből, a megvilágosodás, és annak következményei, csak sajnos pontosan ugyanezt a szitut láthattuk két éve egy másik filmben. Az, hogy a drónok megtámadják Ziont (bocsánat, a bunkert), szintén törvényszerű, mint ahogy az ott keletkezett veszteségek is. A finálé ugyanakkor tetszett, no nem annak banalitása miatt, hanem a flashback miatt, mikor is helyére kerül minden, s megtudjuk ki is ez a Sally. A hidrokutakat működtetőkről viszont sajna semmi közelebbit nem tudunk meg, mint ahogy az emlékezettörlés felemás módszeréről sem. Mármint hogy Jacknak miért nem, ami Vicanak igen.

A felrobbantott Hold iszonyat jó látvány (kár, hogy az Időgépből jött az ötlet), annak következménye pedig meglehetősen látványos és elgondolkodtató. Az ESB csúcsa, annak a környezete nagyon jó volt – azt azonban nem teljesen értem, hogy jött NY-ra több száz méteres földtakaró, de mindegy is. Szerencsére a szerelmi szál arányosan van beillesztve a sztoriba, sőt kellemes meglepetés az 52-es torony felállása. Az erdei menedék is szimpatikus, icipicit giccses csak – no meg totál értelmetlen, de tulajdonképp ez is mindegy. Hangulati elemnek kiváló. Tom Cruise nem okoz csalódást, rendesen odatette magát e szerephez is, Olga Kurylenko boci nézésén kívül sokat nem csinál. Andrea Riseborough viszont emlékezetes marad, karakterének jeges hidegségét, kimértségével, szabálykövetését kiválóan adta vissza. Eddig nem is láttam más moziban, de ezután emlékezni fogok rá.  Mert én ezt bizony többször is meg fogom még nézni, aztán az is lehet, hogy a végén teljesen megbarátkozok vele…

Végül is, meg lehet szeretni ezt a filmet is, mint annyi más társát.




.

.
Ez ám a dömping  !

Úgy érzem, annyira körbejártál mindent, annyira "körbebástyáztad" magad, hogy tulajdonképpen csak csendesen bólogatni tudok .

Igazából -természetesen- csak az Eleven testek-hez lenne megjegyzésem . Ha a Csontik voltak a kedvenceid, akkor talán érdekel, hogy...

Spoiler:

Aztán meg írtad, hogy a szerelem ébredése milyen "ízletes", de többször is eszembe jutott,...

Spoiler:

Illetve tegnap megnéztem a Végzet napját is, ahol nekem nagyon elment az egész a melankolikus depi irányába, és ettől kevésbé tudtam átérezni, hogy milyen lehet ennyi ideje folyamatosan menekülni... de még igazából elhinni sem a szereplőknek, hogy ők ezt teszik. A csapda része jó volt, de aztán a "húsevő klán" felbukkanásával megborult az egész; képtelen voltam elhinni, hogy ekkora balfékek ennyi időn át életben maradtak a pusztában -igazából mindkét oldalon-, kezdve a frissen mosott és zselézett hajú zsúrpubitól az éjszakai agyaggalamb-támadáson át az "egygolyó-egyember, de azért az amúgy is csapdában levőkre eresszük két rövid sorozatot"-ig. Túl nagy időtávot akart felölelni a film, túl mély megrázkódtatásokat akart megidézni, túl drámai akart lenni, közben meg túl művészi és érzékeny... de szerintem egyikkel sem sikerült megbirkóznia. Nekem olyan 50% körül van.

.

Niwrok írta:

.
Ez ám a dömping  !

Spoiler:

Illetve tegnap megnéztem a Végzet napját is ... Nekem olyan 50% körül van.

.

Nos, erre a két lélek egy zombiban még csak nem is gondoltam, de jó, hogy felveted.

Abban meg majdnem biztos voltam,hogy a Végzet napja Neked nem jön be, valahogy engem megfogott - minden bacasága ellenére. Egyfajta kiegészítőnek tartom az Úthoz, neke bejött.
De már akkor is tudtam, hogy egyedül leszek, még annak a barátomnak sem jött be, akivel egy hullámhosszon vagyunk.

.




Insidious




(Nem épp filmkritikai kérdés, de az élményhez kétségkívül hozzátartozik, hogy a felirat csúszott a film alatt – kapd be, torrent -, így icicpicit befolyásolhatta értékítéletemet.)

Voltatok már úgy, hogy valami horror annyira félelmetesre meg ijesztőre volt beharangozva minden ismerősötök által, hogy a végén szorongva ültetek le megnézni? Amikor mindehol olyan írásokba botlatok, hogy az egész film beszarás, gyújts villanyt, stb… ? Amikor beteszed a filmet és az előzetes elvárásaid miatt akkor is félsz rajt, mikor még nem is kellene? Amikor gyakorlatilag végig arra számítasz, mikor ijesztenek meg??? Nos, az Insidious pontosan ezt az élményt volt képes nekem nyújtani – hasonló marketinggel adták el egyébként a PA első epizódját is, de az korántsem okozott ekkora elvárásokat nálam..

Így aztán a világ legtermészetesebb módja szerint csalódtam is a filmben. Sem annyira félelmetes, sem annyira ijesztő nem volt, mint vártam, a finálé meg egyszerűen komikus lett. Azt meg csak most látom, hogy az imdb-n PG13 alá esik a film… Ehh, akkor nagyjából már értem…
Az indulás a kis amerikai családdal, a szellemjárta házzal meglehetősen sablonos, de működik. Kellően van adagolva a feszültség, tényleg lehet parázni rajta néha – mégha ez főleg abból is ered, hogy szinte várod már, mi mikor fog történni. Ugyanakkor a gyanakvás is valahol már itt kell, hogy kezdődjön, mert jóval ritkábban jön a frász, mint esetleg jöhetne, emlékeim szerint csupán egyszer sikerült azt a bizonyos jeges félelmet éreznem az első óra alatt. Sőt, tekintve a finálét, gyakorlatilag az egész alatt. Pedig ez a kísértetházos dolog szokott működni, a beállítások, a fények, a berendezések általában kiváló alapot adnak a rémisztegésre. Az alap itt is megvolt, egy-egy árny, egy-egy hatásvadász elem beillesztésésvel próbálkoztak is – de mégsem éreztem azt a folytonosságot, amit kellett volna. Apuka iskolai jelenetei, néhány családi jelenet rendesen megtöri a lendületet, a főszereplők szokás szerint idiótán viselkednek: „Szellemeket láttam! – Ugyan már, azt nem lehet! – De miért nem hiszel nekem? – Jó, akkor hiszek. Vagy mégsem…” Ezeket a mondatokat milliószor hallottuk már más horrorokban, az egész koncepció mégis működhetne, ha a lények veszélyessége valós lenne, no meg ha nem abba az irányba viszik a sztorit, ahova vitték…

Nem voltam felkészülve arra, hogy egy "Carol-Anne mozi" klónt kapok, illetve egy Édesvíz Kiadó féle ezoterikus hókuszpókuszt. A „szellemirtók” feltűnése egyáltalán nem illett a képbe, pláne nem ökörködésük: most akkor komolyan kell volna venni őket, vagy sem? A főnökasszonyuk – akiről icipicit váratlanul derül ki, hogy valójában kicsoda – nagyjából rendben volt, de az egész szitu kísértetiesen emlékeztetett Tobe Hooper mozijára. A finálé gyakorlatilag annak megszellemesített változata, ami a maga módján talán még működne is: van hozzá megfelelő körítés, hangulat, izgalom – ámde mikor megláttam a patás Darth Mault, komolyan mondom, felröhögtem. A mozi minden jeges hangulata a múltba szállt, a falon futkosó lény látványa nálam hazavágta az egészet. Iszonyat kár érte, ha lett volna egy valós, igazán ütős démon, az egész jelenetsor máshogy működött volna. Mert az átjutni akaró szellemcsapat – ejj, hol van Sam és Dean Winchester – nagyjából rendben volt, mint ahogy a zárókép is fényképpel. Megágyaztak egy folytatásnak, amitől viszont én már az égvilágon semmit nem várok.

A másfél millás költségvetés igazából nem látszik meg a filmen, amit csináltak, az jó. Jó a díszlet, jók a szellemek (a patást leszámítva), a színészekkel sincs igazán bajom. Az 54 milliós bevétel bődületesnek mondható, de vélhetően ugyanúgy működött másnál is az „ezt látnod kell” hatás, mint nálam. Ugyanakkor a 6.7-es pontátlag sejtet valamit, egy ígéretes mozit, ami messze nem használja ki a benne rejlő lehetőségeket, s aminek borzasztóan elszúrták a végét. Kár volt az alacsonyabb besorolásért…




60%




.