Kritikák, gondolatok a filmek világából |
| 2 találat | Szerző | Üzenet |
---|
Téma: R2-D2 írásai 2.0 | Niwrok
Hozzászólások: 992 Megtekintés: 94444
| Itt található: Kritikák, filmes gondolatok Tárgy: Egy jobb világ Pént. Jan. 09, 2015 10:57 pm | - R2-D2 írta:
Egy jobb világ
Zseniális. Egyszerűen annyi rétege van a filmnek, hogy egy írás keretein belül képtelenség mindennel foglalkozni. Tömérdek emberi jellemrajz és sors, amik külön-külön is mind minimum több rétegűek, tulajdonképp a legrosszabb tettek is tökéletesen megmagyarázhatók vagy racionálisan, vagy emocionálisan.
Vegyük például a családját a munkájáért elhanyagoló orvos esetét: így, hogy afrikai betegeken segít, egy őrült hadúr vagdalkozását próbálja helyre hozni, lehet-e rá igazából haragudni?? Mikor hazajön és a humán megoldása csődöt mond: lehet-e rá haragudni, hogy nem ront neki a török fasznak a műhelyben?? A gyerekei előtt?? S lehet-e rá haragudni, hogy kvázi jóváhagy egy lincselést?? Aztán Christian. Szegény gyerek… lehet-e rá haragudni, hogy jól elveri az iskola legtaplóbb, nála jóval erősebb seggfejét?? Érdekes egyébként, hogy nálam a film üzenete – az óva intés az erőszaktól – abszolút fordítva sült el: Christian teljes működését szívből támogattam, én nem láttam benne azt a GONOSZT, aminek titulálták őt. Csupán egy végletekig elkeseredett, apjára és a világra haragudó fiút, akivel simán együtt tudtam érezni.
A szülők pedig: nos, igazi sebészeti feltáró műtét korunk társadalmáról: mit tud tenni egy apa, akit a fia felelőssé tesz anyja elvesztéséért?? Mit tud tenni egy válófélben lévő pár, hogy elfogadják egymás életcélját? Hogy tudná bárki is megakadályozni a gyerekcsínyen túllépő agresszivitást, mit kell tennie a szülőnek, hogy jobban odafigyeljen a gyerekre?? Mind húsbavágó, borzongatóan aktuális napi témák ezek, amik megtapasztalásához még csak Dániáig sem kell menni: simán jelen vannak mindennapjainkban.
95%
Ahogy mondtam: "a télen vagy a héten..." . A témákra és azok összefűzésének nagyszerűségére nekem nincs extra megjegyzésem, azért is nem írtam külön. Nem csak a rétegek zseniálisak, hanem a párhuzamok is, és nekem ezért adott igazából egy kis pluszt a katarzis a tetőn. Amit bemutat, az tökéletes és életszerű, a megvalósítás viszont párszor kizökkentett, egy kis töredezettség a forgatókönyvben itt, egy kis figyelmetlenség amott, egy-egy felesleges jelenet vagy szál (például baromira annak éreztem, ahogy Elias szülei a tragédia árnyékában összeboronálódnak... na, nekem az volt giccs. Ezért mondjuk olyan 8,5/10 lett az összhatás, sok vonatkozással, ami tízes. Pont a sok réteg miatt nem is tudom, hol kezdjem... Talán a közepén, az lesz a legegyszerűbb ... Nálam az összes réteg és párhuzam, a te kérdéseiddel együtt egy kérdésben futott össze: "Van-e joga a társadalmi normákon (törvényeken, erkölcsön, stb.) kívüli viselkedést, például erőszakot tanúsítania valakinek a gyengébbek, áldozatok védelmében, ha azokat az erősebbek valamilyen extra erőforrás birtokában elnyomják, bántják, terrorizálják, de valamiért nem képesek az önvédelemre?" Bocs, nagyon filozofikusan és nyakatekerten kellett megfogalmaznom, hogy mindenki beleférjen, de a lényeg igazából ennyi: "Válasz-e az erőszakra az erőszak?". - Spoiler:
Az általánosan támogatott társadalmi megítélés szerint nem, de olyan szinten nem, hogy rögtön ezzel ki is akasztott pár pillanatra a film, a jó értelemben (azaz dühítő realitással világított rá egy társadalmi problémára), mégpedig az első iskolai fogadóórával. Ez az, amikor a Sofusszal kapcsolatos gondok miatt Elias szülei bemennek az iskolába, és mit kapnak az arcukba: "Elias elszigeteli magát, és ez, az áldozattá válása az önök hibája!". Óóó, tényleg?! A csajok is a fasznak vesznek fel ugye kivágott ruhákat, aztán részegednek le, ha nem akarnak megerőszakolódni egy kapualjban! Csodás tudomány a viktimológia, nemhiába tanítják a rendőröknek... Nem azt mondom, hogy minden faszkalap legyen agyonverve, és legyen "szemet szemért, fogat fogért", de az, hogy egy iskolai erőszakoskodó kis gennyzsák egy intőt vagy figyelmeztetést se kapjon, hogy legalább kiröhöghesse, vagy nem küldik el valami dühkezelési terápiára, azt nehezen tudom máshogy értelmezni, mint valamiféle kudarcnak. A társadalmi együttélés, a civilizációs normák és a törvényi etika kudarcának, amikor annak a rendszernek, ami megvédeni hivatott az áldozatokat, az erőszak elszenvedőit, az első dolga a problémát a szőnyeg alá söpörni, amíg vér nem folyik, és változásra szólítani fel az áldozatot, hogy kevésbé adjon alkalmat arra, hogy áldozat legyen... Azt hogy? Kevésbé legyen svéd vagy kevésbé patkányarcú? A tűrés és a megalkuvás kudarcának élő példája pedig Anton. Oké, nem ütött vissza a játszótéren meg a műhelyben, mert ne, ezért "nem haragszom rá". Na de az mi, amilyen kis hegyibeszédet tart a gyerekeknek arról, hogy micsoda erkölcsi győzelmet is aratott ő azzal, hogy tűrte a pofonokat, hogy az nem is fáj, és hogy az mennyivel fontosabb, mint a fizikai győzelem, az erőszak diadala?! Utána meg szalad haza a kis tavacskájába simogatni a kis arcát, mert talán mégiscsak fájt az a pofon?! Hagyjuk már a hülyeséget! Pedig ő még ismeri is, hogy ez a tűrés hova vezet, nap mint nap ezt látja/látta Afrikában! Oda, hogy a BigMan-félék röhögve hasítanak fel terhes nőket, mint valami sorsjegyet, csak mert megtehetik, mert senki nincs ott, aki ezt megakadályozná, mert mindenki félti az életét, és sehol egy rendőr vagy egy Géppisztolyos prédikátor. Vajon az ilyen nőknek is azt mondaná a dán iskolarendszer, hogy "Elszigetelted magad, és nem futottál elég gyorsan."?! A kudarc pedig ebben az, hogy egy idő után mindenkinél eljön az a pont, amikor nem tűr tovább... vagy meghal vagy elmenekül. Más lehetőség nincs. Senkinek a tűrőképessége sem véges, a fizikai biztosan nem, a test egy idő után feladja, hiába erősebb a lélek, az elszántság, az elvhűség, vagy egyszerűen a terror jár végzetes, halálos következményekkel. Anton tűrése és elvhűsége odáig terjed, hogy akár egy szadista állatot is meggyógyít, kérdés nélkül is azért, hogy visszamehessen falvakat terrorizálni és terhes nőket felvagdosni... de nem tovább. A gúny, a nyilvánvaló kimondása, és az, hogy szembesül vele, Big Man szórakozásnak tekinti a gyilkolást, az az a pont, amit már nem lép át. Ne szépítgessük, nem "kvázi jóváhagyja" ő azt a lincselést, hanem kvázi a falusiak elé rángatja a férget, hogy a falusiak eltaposhassák végre, tudva azt, hogy úgysem fogják megtorolni a halálát, hiszen már pályáznak a helyére, akik persze ugyanilyen kis gyöngyvirágok. Legalább mások fogják innentől azt a kést, ami felvágja a nőket, és tudja, hogy hiábavaló, de az ott akkor is az, aminek látszik: gyilkosságra való felbujtásnak, és nem "segítségnyújtás elmulasztásának". Christian az a "fájdalomtól fűtött kis keresztes lovag", aki nem akar idáig eljutni. Aki nem átall akár erőszakot is alkalmazni, akár túlzó mértékben, de reakcióként, csak hogy megvédje azokat, akiket bántanak. Aki látja a rendszerben kódolt visszásságokat, a tűrést, a finomkodást és a megalkuvást, és azt, hogy ezek legtöbbször csak a helyzet fokozódását segítik elő, és ezeket (éppen az apja példája miatt, ahogy mondja is a vége felé) még az anyja elvesztésénél is jobban utálja. Az fáj neki, hogy az apja hazudott neki arról, hogy az anyja jobban lesz, és ebből azt vezeti le magának, hogy nem az erőszak tesz igazán áldozattá, hanem a hazugság. Nem hiszi, hogy "a pofon nem fáj", és jól teszi, mert ez egy baromság! A rendszer pedig duplán hibát követ el: nem elég, hogy a visszásságaival, a gyenge pontjaival alapot szolgáltatnak az erőszakos cselekedeteire, de Sofus esetével azt mutatják neki, hogy a dolog működik. A WC-s affér után Sofus annyira megjavul, hogy elő sem kerül többé, és ehhez nem kellett más, csak párszor fejbesomni meg egy kést szorítani a nyakához, amit utána le lehet tagadni. És ez még akkor is így van, ha most úgy nézhet ki, mintha a rendszert, Christian "áldozatát" tenném felelőssé azért, hogy lehetőséget szolgáltat a fiúnak arra, hogy a bosszú, az önbíráskodás "angyala" legyen, de a világtörténelemben eddig még mindig az igazság, a tényszerűség, az őszinte bevallása saját hibáinknak és gyarlóságainknak eredményezte a legkevesebb áldozatot és fájdalmat. Christian szerintem nem gonosz, a tettei mögött nem elsődleges rosszindulat, ami nálam a gonoszság alapfeltétele lenne. Ahogy mondtam, egy kis keresztes lovag, aki megszállottan, és emiatt felelőtlenül akar önbíráskodni, nem törődve a következményekkel. "Úgysem jönnek rá", "Csak anyagi kár lesz", szól az érv a kocsi felrobbantására... és itt nagyon bírtam utálni a filmet, ahogy van egy aprócska jelenet arról, ahogy Christian szögeket rak a csőbombába! Bocsi, lehet, hogy a neten így volt, de repeszekkel emberre "megyünk", nem autóra! Ezen a ponton pedig kell egy rohadt nagy pech, hogy valakik éppen arra kocogjanak, kell Elias, aki figyelmezteti őket a bombára, és kell egy rohadt nagy mázli, hogy a fiú kisebb sérülésekkel túlélje a bomba robbanását, hogy meg lehessen mutatni, hogy az erőszak nem válasz. Csak mert ha ettől Christian gonosz lesz, akkor kérem ugyanezt Elias anyjára is vonatkoztatni! Miatta kellett a bevezető mondatot olyan nyakatekertre fogalmaznom . Merthogy mit csinál? Fájdalmat akar okozni Christiannak azzal, hogy hazudik Elias állapotáról (önbíráskodás), aztán kell egy rohadt nagy pech, hogy a barátja vélt halála és az ő ebben való részessége Christiant az öngyilkosság felé terelje, kell Anton, akinek lehetősége van ebben megakadályozni, mert tudja, hol van, és kell egy rohadt nagy mázli, hogy még van is ideje odaérni. Christian és Eva is bántani akar, megtorlásként, aztán mindkettejük tettét a körülmények alábecslése tehette volna tragédiává, ha nem lép közbe a szerencse. Szerencsére meg senki ne építsen magának hamis erkölcsi megnyugvást és biztonságot, mert egyszer csak úgy jár, mint a brit hatóságok, akik egy sikeresen megakadályozott merénylet után (ami Thatcher ellen irányult) azt az üzenetet kapták az IRÁ-tól: "Azért jól jegyezzék meg: maguknak mindig szerencséje kell legyen, nekünk meg elég egyszer".
Külön párhuzam volt nekem a filmben -visszakanyarodva a spoiler előtti kérdésre-, hogy nemrég olvastam a Holtak szószólóját, most meg a Végjáték-sorozat harmadik részét, a Fajirtást olvasom. Ezekben szerepel a Card által meghonosított négyes csoportosítás az idegen fajokra és az ellenük folytatott háborúra vonatkozóan, amit könnyen lehet általánosítani az emberek közötti konfliktusokra is. A felosztás alapvető kérdése a könyvben az, hogy melyik idegen raman és melyik varelse; mindkettő idegen fajt jelöl, de a különbség a kettő között az, hogy a varelsékkel szemben a kommunikáció, a tárgyalásos megoldás bizonyítottan kudarc, akár a kommunikációs nehézségek, akár a nem összeegyeztethető szokás- életmód- és fennmaradásbeli különbségek miatt. Alaptétel ezen felosztás szerint, hogy a háború, az erőszak csak varelsékkel szemben igazolható, tekinthető társadalmilag elfogadhatónak, természetesen azzal arányos mértékben, hiszen velük nincs alap a társadalmi együttélésre, sőt, a fajok létezése esetleg egymást kizáró tényezőkön alapul. Ők a "vagy ők, vagy mi" kategória. Ender tragédiája éppen az, hogy amikor az emberiség tudomására hozza, mekkora hibát is követtek el a hangyok kiirtásával, akik ramanok, és nem varelsék voltak, hogy mennyire felülírta a félelem és a bosszú a megértést, és emiatt mennyire túlzó volt az emberek reakciója, azzal -tudatosan és elfogadással- csinál magából hős helyett fajirtót. Tudom, hogy nem ez a "normális", de nekem alapvetően tetszik ez a felosztás, még akkor is, ha éppen most tartok ennek a kérdésnek a filozófiai boncolgatásánál a könyvben, azaz például jogos-e a varelsék elleni háború, ha ez ramanok kipusztulásával jár.... Az Egy jobb világ szerencsére ilyen mélyre nem visz... Sofus varelse volt? Lars varelse volt? Big Man varelse volt? Akkor meg? . | Téma: R2-D2 írásai 1.0 | R2-D2
Hozzászólások: 992 Megtekintés: 86351
| Itt található: Kritikák, filmes gondolatok Tárgy: Egy jobb világ Kedd Szept. 09, 2014 4:01 pm | . Egy jobb világHogy mik vannak… s hogy erről miért csak évekkel később kell nekem értesülnöm… ehhh. A 2010-es év legjobb idegen nyelvű film Oscar-díjasa olyannyira megdöbbentően hatásos és jó mozi, amilyennel csak nagyon ritkán találkozik az ember. Jó, az idén már többe is belefutottam, de ez csak a tudatos keresésnek köszönhető: a Nebraska, az Augusztus Oklahomában, a Nader és Simin, a Beszélnünk kell Kevinről, a Gagarin, az A 211-es cella, az Amíg alszol után ismét egy elementáris erejű, teljesen életszagú és hiteles drámát láttam egy furcsa barátságról és annak következményeiről. Márpedig ahogy elnézem, még bőven van is mit pótolni...Valahol Afrikában. Anton, a svéd orvos az afrikai (menekült?) táborokat járja, betegeket és sérülteket gyógyít. Az egész ember egy merő jóindulat, az emberség két lábon járó mintaképe, tipikus, mániákusan jót tenni akaró orvos – a komplett nyitány erre a figurára van építve, így mellbevágó (a néző számára is) az a kegyetlenség, amivel találkozik. A titokzatos Nagy Ember, egy szélsőséges katonai vezető mániája ugyanis, hogy a környéken terhes nők hasát felvágja, megnézni a születendő baba nemét, sokszor épp a családtagok szeme láttára. Persze, a lányok nagy része meghal, de akik eljutnak Antonhoz, azoknak legalább van esélyük túlélni… a doki pedig sokszor vérben úszva mindent megtesz megmentésükért. Gyakorlatilag élete értelme Afrika – a Géppisztolyos prédikátor ugrott be róla -, s nem igazán törődik azzal, hogy közben otthon házassága is rámegy erre. London. Christian, a 12 éves dán kisfiú épp anyja temetésén, a misén mond egy szívfacsaró búcsúszöveget. Hamar kiderül azonban, hogy az anya elvesztésének minden fájdalmát az apjára vetíti ki, így a közös dán nagyszülőkhöz költözésbe már eleve kódolva van a konfliktus. Tapasztalatból mondom, hogy ilyenkor célszerű egy zárt szobában alaposan kisírni magunkat, az indulatokat inkább könnyek formájában levezetni – mégis, a mozi első két harmadában az erőszak, ami Christian tetteiben megjelenik teljesen érthető, támogatható és megbocsájtható, mert a szeretett anya elvesztése utáni érzelemtúltengés képes felülírni a józan ész parancsait. Dánia. Egy kisváros valahol a tengerpart mellett. Itt lakik Elias, Anton otthon hagyott nagyobbik fia, anyjával. A fiúnak a svéd-dán etnikai villongások mindennapos elszenvedéseként (no meg fogszabályzója miatt) napi szinten megaláztatásokat kell elviselnie az iskolát terrorizáló, nála jóval erősebb Sofustól. Ez többnyire szóbeli megaláztatást jelent, de a bicikligumi leengedés és némi fizikai erőszak is belefér. Ebbe az iskolába kezd el járni Christian is, aki a benne felgyűlt haragot Elias megvédésére használja – a két fiú pedig szoros barátságot köt. Christian dühe aztán majdnem felemészt mindent, a megdöbbenéssel kikövezett történet fordulatai és eseményei gyomorszorítóan kellemetlen élményként zuhannak ránk: mégis, a végére az alkotók elérik azt, hogy korántsem lesz annyira negatív érzésünk, mint az mondjuk a Kevinnel vagy a Vadászattal volt. Sokan pont ezért húzták le Susanne Bier filmjét, de szerintem pont ez kellett az Oscarhoz, pont ennyi pozitív kicsengés kellett ahhoz, hogy ne csak szimplán erős mozinak tartsuk az egy jobb világot, hanem egy qrva jó és újrázható filmnek is. Zseniális. Egyszerűen annyi rétege van a filmnek, hogy egy írás keretein belül képtelenség mindennel foglalkozni. Tömérdek emberi jellemrajz és sors, amik külön-külön is mind minimum több rétegűek, tulajdonképp a legrosszabb tettek is tökéletesen megmagyarázhatók vagy racionálisan, vagy emocionálisan. Vegyük például a családját a munkájáért elhanyagoló orvos esetét: így, hogy afrikai betegeken segít, egy őrült hadúr vagdalkozását próbálja helyre hozni, lehet-e rá igazából haragudni?? Mikor hazajön és a humán megoldása csődöt mond: lehet-e rá haragudni, hogy nem ront neki a török fasznak a műhelyben?? A gyerekei előtt?? S lehet-e rá haragudni, hogy kvázi jóváhagy egy lincselést?? Aztán Christian. Szegény gyerek… lehet-e rá haragudni, hogy jól elveri az iskola legtaplóbb, nála jóval erősebb seggfejét?? Ennek a jelenetnek minden percét élveztem… aztán lehet-e rá haragudni, hogy bosszút akar állni a barátja apján elszenvedett sérelemért?? A fenéket… Érdekes egyébként, hogy nálam a film üzenete – az óva intés az erőszaktól – abszolút fordítva sült el: Christian teljes működését szívből támogattam, én nem láttam benne azt a GONOSZT, aminek titulálták őt. Csupán egy végletekig elkeseredett, apjára és a világra haragudó fiút, akivel simán együtt tudtam érezni. A két helyszín (Afrika és Dánia) önmagában megér egy misét. Mindkét hely társadalmi berendezkedése, politikai és erkölcsi viszonyai külön filmet érhetnének: Dániában a rasszizmus, a szomszéd ország gyűlölete mindazonáltal jobban megdöbbentettek, mint az afrikai polgárháború képei. A szülők pedig: nos, igazi sebészeti feltáró műtét korunk társadalmáról: mit tud tenni egy apa, akit a fia felelőssé tesz anyja elvesztéséért?? Mit tud tenni egy válófélben lévő pár, hogy elfogadják egymás életcélját? Hogy tudná bárki is megakadályozni a gyerekcsínyen túllépő agresszivitást, mit kell tennie a szülőnek, hogy jobban odafigyeljen a gyerekre?? Mind húsba vágó, borzongatóan aktuális napi témák ezek, amik megtapasztalásához még csak Dániáig sem kell menni: simán jelen vannak mindennapjainkban. Csak egy apró példa: a fiam osztályában volt egy kicsit sérült (érdekes) srác. No, ő, amit a többiektől kapott, az bőven bűncselekmény kategória – mégsem lett belőle semmi. A fiam osztálytársai már ötödiktől zsigerből gonoszok voltak, ezzel szemben Christian csak dühös az életre. Épp ezért egyáltalán nem tartom giccsesnek a finálét, épp ezért tekintek közel tökéletes filmként erre a mozira. Ráadásul olyan, mint ha a Nat Geo-ra készült volna. Néha már-már zavaró volt az eszméletlen tájképek halmaz, legyen az akár az afrikai szavanna vagy a dán tengerpart. A repülő madarak harmadszori mutatása aztán végképp fura lett – ugyanakkor a beállítások, operatőri munka, kamerahasználat, vágás egyszerűen zseniális. Az iszonyat erős sztori mellé pihentetésképp néha komoly képi orgiát kapunk, a legjobb filmkészítési technikával. A zenére ez ugyanúgy igaz: az elején, mikor még nem történik semmi, talán a zene hatására is egyre növekedett bennem a feszültség – még meg is lepődtem magamon, hogy ilyet a horroroknál szoktam érezni. Bámulatos az összhang a képi világ a zene meg a történet között. A színészekről pedig szintén csak pozitív kontextusban lehet beszélni: a Christiant játszó srácról, William Jøhnk Nielsenről tuti, hogy még fogunk hallani. Érdekes, ha most visszagondolok, a srác rezzenéstelen arca, a szemeiből sugárzó gyűlölet leginkább a közepes Damienre emlékezteti, de mégsem éreztem őt alapból gonosznak. De lehet csak azért, mert ezt én is majdnem mind megcsináltam volna. 95% . | | |
| |
|