4 találat

.
Sense8 - S2 E12


Egyszer már elbúcsúztattam ezt a sorozatot, ami ugyan érdekes volt, de sokszor ez a különlegesség lett a veszte. Elbúcsúztattam, mert a második évad érezhetően összecsapottabb volt, miután a három fő projektgazda (a Wachowski-tesók és Tom Tykwer) szép sorban kiszállt, és azért is, mert a kellő nézőszámokat sem hozta, így a gyártó Netflix elkaszálta. Aztán jött az, ami oly gyakran megtörténik a sorozatvilágban, vagyis hogy egy félbehagyott sorozat miatt a rajongók petíciókat és kommenteket írnak, hogy a készítők adjanak lezárást a történetnek... és történt az, ami ritkaság: megcsinálták. A Netflix rászánt még pár milliót, még két és fél órát, és leforgattatta a hiányzó epizódot.

Lehetett bármilyen szétfolyós, szerteágazó, vagy ha úgy tetszik, összetett a Sense8, az biztos, hogy mostanra egy nagyon népes és gazdag világot sikerült felépíteni köré. Ahogy a sensate "lényeket" az emberiség mutánsaiként kezdték bemutatni (akik szabadon képesek mentális kapcsolatot teremteni egymással, akár a képességeiket, a tudásukat is elcserélve), ahogy az eddigi rejtőzködés harccá élesedett Wolfgang és Whispers elrablásával, felfedve újabb és újabb sensate-eket, bekapcsolva újabb, kevésbé kooperatív klasztereket (a nyolc egy csoportba tartozó sensate-eket hívják így) a sztoriba, úgy vált fontossá, hogy ez a konfliktus nyugvópontra jusson. Ennek igazán három akadálya volt, ezt kellett most elrendezni, leginkább a Kannibál kérdését, aki arról vált hírhedté ebben a történetben, hogy sensate-ként annyira megrémült attól, hogy hét másik ember ilyen szinten belelát az életébe, hogy megölte mindannyiukat, és minden erejét arra használta, hogy az egész fajt eltörölje az eredetileg a fajok közötti közvetítésre alapított BPO segítségével. Tényszerűen ez a feloldás meg is volt, kiszabadult, akinek ki kellett, meghalt, akinek meg kellett. Voltak hozzá egészen jó akciójelenetek, meg kicsit bénácskák is, mutatva a szűkebb kasszát. És mert nem nagyon hiszem, hogy innen bárki nézte volna (vagy akarná), így talán elmondhatom, hogy teljes lett a hepiend, házassággal, ölelkezéssel meg minden.

Mégis a mindenféle értelemben vett sokszínűség volt a legerősebb hangulati eleme eddig is, és ez most sem változott, bárhogy is besűrűsödnek az események. Néha már szinte abszurd mértékben próbálták a rendezők könnyednek, felszabadultnak és vidámnak mutatni ezt a csapatot, beleértve azt a logisztikai kihívást is, hogy eddig mindig vagy tucatnyi helyen forgattak, szerte a Földön. Most ugyan csak négy helyszín jutott, az is mind Európában, hivatkozva arra, hogy a klaszternek már fizikailag is vállvetve kell küzdenie, de így is becsúsztak olyan bravúrok, mint a finálé bulija az összes túlélő szereplővel, ténylegesen az Eiffel-torony egyik szintjén felvéve. Hiába a véres lövöldözések, mindegyik közé jutott egy lelkizős beszélgetés jellemzően az elfogadásról és a párkapcsolatokról (amit itt Kala művelt...), vagy éppen csak egy bolondos jelenet arról, ahogy az összes sensate és a társaik ugyanarra a zenére táncolnak, pedig amúgy három helyszínen vannak. Ennyi idő után pedig nem volt karakter, akit ne kedveltem volna meg, vagy legalább ne néztem volna el a különcségét, mert hiába volt Lito egy hisztis primadonna, remek komikus jelenetei voltak, Amanita vagy Daniela nagyszerű volt hűséges, önfeláldozó társként, Bug felülmúlhatatlanul ripacs volt, és még az olyan laposnak tűnő figurák is meg tudtak lepni, mint Rajan. Tőlük is lett a cselekmény olyan összehangolt és olyan jópofa egyben, mint az a bizonyos "eltévedt városi turista" jelenet.

Pénz és idő ugyan kevesebb jutott a záró részre, mint ami ahhoz kellett volna, hogy a sorozat külsőségeiben is megőrizze az eddigi színvonalat, de nekem egyértelmű, hogy amit ilyen korlátok között, ennyi szervezéssel össze tudott hozni a stáb tagjai (nyilván a kasza után mindenki gyorsan más meló után nézett, tehát itt semmi nem volt egyszerű), azt maximális erőbedobással és lelkesedéssel tették. Ez a hangulaton is visszatükröződött, simán most éreztem magam alatta a legjobban.

Most már tudom sajnálni, hogy vége van.


7,5/10
.

.
Sense8 S2




A moziba járók többségének nem kell bemutatni a Wachowski-tesókat (illetve most már ugye pontosabb megnevezés a "nővérek"), ahogy azt sem, hogy általában milyen témákban szoktak kibontakozni, akár a Mátrixokra, a Felhőatlaszra, de még akár a Jupiter felemelkedésére is gondolunk. Háttérhatalmak, lelki kötődések és dagályos filozófiai eszmefuttatások töltik meg a mindig pazar látványvilágot, és a nagyvásznat nem ok nélkül hátrahagyva ugyanezt a vonalat viszik tovább, csak éppen kiegészítették a saját életükben végbemenő változásokkal. Új történetük középpontjában, ahogy arról korábban írtam, nyolc ember áll, akik szerte a világban élnek, szó szerint szinte minden kontinensen, és akik ráébrednek, hogy egyfajta telepatikus kapcsolaton keresztül nem pusztán érzékelni képesek az egymás körül levő világot, vagy kommunikálni egymással, de ahogy a képességük egyre erősebbé válik, egymás tudását, készségeit is használni tudják... mondjuk amikor a berlini gengszter "kölcsönadja" a tudását a lőfegyverekről a kenyai buszsofőrnek, amikor azt megtámadják. Az előző évad végére azonban nem csak az derült ki, hogy ők nyolcan nincsenek egyedül ezzel a képességgel, hanem az is, hogy a hozzájuk hasonlókra egy titkos nemzetközi szervezet, a BPO vadászik is, ami a puszta tanulmányozáson kívül a teljes kiirtásukra is törekszik.

Azt szintén írtam, hogy kis félelemmel várom a folytatást, mert az alapok ugyan ígéretesek voltak, de a szereplők magánéleti problémái és a néha még csak móka szintjén használt képesség mellett valami irányt is kéne szabni a történetnek, hogy a világ sokszínűségének bemutatásán és a -szabad-e vajon itt ilyen kifejezéseket használni?- "liberális tablón" kívül (két transznemű csinálta... mégis, várhat bárki is mást?). És ez meg is lett, a BPO múltjának és hálózatának feltérképezése és az ellenük való közdelem keretében, de ezt igazán az a világ teszi érdekessé, amit felépítettek mögé. Az új elmélet szerint ugyanis a "sensate-ség" nem újkeletű mutáció, éppen ellenkezőleg, az emberi történelem kezdetei óta létezik, olyannyira, hogy rájuk a világnak az a része, akik egyáltalán tudatában vannak a létezésüknek, külön fajként is tekintenek. Így amit a BPO csinál a tagadhatatlan evolúciós előnnyel rendelkező sensate-ek ellen, az gyakorlatilag egy fajvédő háború... ismerős történet, nem? Ami mégis egyedivé teszi, az az enyhe paranoiával vegyes kíváncsiság, ahogy az első nyolcasból kiindulva egyre több sensate bukkan fel a történetben, új klasztereket bemutatva (ezek a faj alapegységei), amik között a képességcsere nem lehetséges, de a kommunikáció és az információcsere igen... ahogy az egyik szereplő mondja is, ők már évezredek óta feltalálták a Google-t. Az új szereplők története egyben arról is szól, hogy ki hogyan élte túl vagy át a BPO jelentette fenyegetést, és ahogy a háborúkban általában, úgy itt sem teljesen egységes egyik oldal sem. Ennek része például a BPO tevékenységének átalakulása az évek folyamán, attól függően, hogy éppen ki volt az elnöki székében. Ami pedig minden alkalommal külön élmény volt, azok a nagyon várt, készségszinten használt képességcserék... amikor egy-egy menekülésben vagy akcióban mindenki kiveszi a maga tudása szerint a részét (Will kiértékeli a nyomokat, Sun lever mindenkit, és még Lito is elripacskodik, pedig belőle alapból nem néznénk ki sokat), a váltásokkal együtt egyszerre látványos és izgalmas volt.

A gond csak az, hogy ez még mindig csak töredékét teszi ki az évadnak. Egy ennyire sok témát, műfajt és hangulatot felkaroló sorozatnak persze elkerülhetetlen velejárója, hogy mindenkinek van kedvence a sorozat elemei közül, amiből többet látna, de az arányokkal így sem voltam kibékülve. Amíg az "összemesélés" tartott, a sensate-történelemre pedig csak Angelica és Jonas emlékfoszlányai utaltak, érthető volt, hogy nagyobb tér jut a szereplők személyes drámájának... és most is ugyanott totyorog az évad, hatalmas aránytalanságokkal. Ki lehet számolni, hogy ha nyolc szereplő osztozik a nagyjából egy órás epizódok harmadán, akkor vajon mennyi jut Riley-ra (két évad után is két dolog került ki róla: 1. DJ, 2. Will csaja) vagy a szökevény Sunra (igaz, ő egyben kap fél órát az évadzáróban), ha annak is a nagy részét elveszi Capheus egyre inkább kiteljesedő politikai szerepvállalása, kiegészítve némi csajozással, vagy az, ahogy Kalát még mindig izgatja a "képzeletbeli" házasságtörés gondolata Wolfie-val. Az összekapcsolódások közül ráadásul több is csak azért jön létre, hogy ketten-hárman ellelkizgessenek az életük nehézségeiről. És ők nyolcan azért csak a harmadán-felén osztoznak egy-egy résznek, mert az évad egy jelentős részét még mindig olyan dolgok teszik ki, mint az akár meditációra is használható természeti képek és zenék, a világ aktuális kérdéseire reflektáló jelenetek, például az afrikai vízhiányra vagy az indiai modernizációt követő vallásháborúra vonatkozóan, a San Francisco-i helyett pedig ezúttal a Sao Paolo-i Pride-felvonulásra látogatott ki a stáb... és az meg Lito másik kiruccanása volt az a pont, ahol már én is kezdtem úgy érezni, hogy kicsit túl van itt tolva a bicikli... Nem is igazán a tévém színképét megizzasztó mennyiségű szivárványos zászló vagy a medencében felfújható csillámpegazusokon lovagló homokosok miatt (ahogy mondtam: "Csak saját felelősségre, de tényleg!"), hanem mert így tetvesmód nehéz ráhangolódni arra, hogy itt nyolc, halálos veszélyben levő, üldözött "ember" van a fókuszban, ha heten közülük csak élik a kis életüket otthon! Mert ugye még mindig csak Will az, akit a BPO is ismer (aminek a neve amúgy teljes epizódokra eltűnik a történetből), és csak az évad vége felé kerül elő egy új fenyegetés, egy rivális klaszter, akik nem igazán hisznek a sapiensekkel való békés, bujkálós együttélésben, meg egy régi ellenfél, minden pusztítás kiindulópontja... egy sensate, akit mindenki csak úgy emleget, a Kannibál, mert "felfalta" a saját klaszterét.

Nem mondom, hogy a Sense8 nem volt képes előre lépni egyet, ami mindenképpen dicsérendő, de vagy megijedtek attól a hatalmas, bonyolult világtól, amit alkottak, és kényelmesebb volt az ismert dolgokba menekülni, vagy a stáb változása volt rossz hatással (Tom Tykwer nekem például nagyon hiányzott a rendezői székből)... de így a haladás ellenére is kevesebb volt. Egyszerűen nem illik a végén két és fél részen át folyamatos enyelgésekkel, felesleges lassításokkal, és némi akcióval fűszerezett parasztvakítással húzni a néző agyát, aztán úgy összecsapni a végét húsz percben, hogy csak kapkodtam a fejem, ez most hogyan történik. Mondanám, hogy most már muszáj az akcióra és a mutáns-vonalra helyezni a hangsúlyt, mert a többség egyéni sztorija így-úgy lezárult, de ezután már nem adom olyan könnyen a bizalmam.


6,5/10
.

.
Sense8 - A Christmas Special

Magáról a Sense8 sorozat első évadáról már a maga helyén írtam, ahogy valószínűleg a második évadról is ott fogok, ez a kis "különkiadás" viszont annyit nem mozdított előre a sztorin, hogy egymagában érdemes lenne írni róla, főleg nem megvárni vele a májusban esedékes folytatást. Aki nem látta, olvasta vagy emlékszik, a Sense8 a Wachowski-"nővérek" tévés menedéke lett a mozis bukták után, amiben nyolc, különleges képességgel megáldott/megvert ember van a középpontban, akik szétszórva élnek a világban, de mert azonos pillanatban születtek, a tudásukat, tapasztalataikat át tudják adni egymásnak... most már akár tudatosan is.

Mindazt, ami ebben az epizódban történik, csak azért történhet meg, mert Will próbál elbújni heroin segítségével az üldözőik elől, mert az ő érzékeire már rá tudnak hangolódni, így akaratlanul is eszköz lehetne a lehallgatásban, ezzel leleplezve, hogy hol vannak a többiek... igaz, így ő is egyre többet tud meg a rájuk vadászókról. A többiek így ráérnek a saját kis ügyeikkel foglalkozni, Kala a félresikerült házasságával, Lito a coming out következményeivel, Wolfgang a berlini alvilág egyre feszültebb légkörével, Capheus a buszával. Ezek inkább csak arra jók, hogy vissza lehessen egy kicsit idézni, hogy mi hogyan is volt, illetve hogy többet lehessen látni a "testcserékből", amit remélem, legközelebb már készségszinten és gyakran akar a stáb használni. Paradox módon a legtöbb akciójelenet Sunhoz kapcsolódik, aki a legkevésbé mozoghat szabadon, lévén az egész epizódot a szöuli börtön egyik magánzárkájában tölti, mert mindenki őt hívja, ha bunyóra kerül a sor. Mindezek között pedig a már jól ismert tájképek, "no comment" jelenetek vannak, illetve egy csomó ünneplés képei, hogy a nyolc sensate hogyan tölti a szülinapját, a karácsonyt és a szilvesztert.

Tényleg csak függelék, amiben még a szokásosnál is több az üresjárat, pontosabban a pusztán "feel-good" jelenetek (van egy "öt perc buli - öt perc orgia" kombó, ami már tényleg túlzás volt), de a hangulatát és a sztoriszálak többségét még mindig bírom.

6,5/10

Én most ezzel kívánok Boldog Karácsonyt még erre az egy napra az itteni olvasóknak és íróknak    !
.

.
Sense8 S1



Amikor a Jupiter felemelkedéséről, ezen belül annak bukásáról írtam, azt azzal zártam, hogy kezdem sajnálni, hogy a Wachowski-tesók talán végleg leszerepeltek a nagyvásznon, a nézők és a producerek láthatóan most unták meg, hogy sokadszor is ugyanazt a témát próbálják csak nekik eladni. Én meg ugyan az egyszerre dagályos és sekélyes filozofálgatásuktól és a spirituálisnak álcázott közhelyeiktől falra mászok, de a látványhoz nagyon értenek, és ha a filmjeik nem is többek, mint szappanbuborékok, néha kellemes elnézegetni őket. Erre a konklúzióra ők is rájöhettek, így azt tették, amit Hollywood kiégett/leszerepelt/türelmetlen rendezőinek többsége, és elmentek tévézni, hogy leszerződve a Netflixszel tíz órában megcsinálják a filmet, amire moziban sosem lett volna lehetőségük... így aztán megcsinálták ugyanazt, mint eddig, csak tíz órában.

Bár az alapötlet érdekes, azért egy olyan filmmel a repertoárban, mint a Felhőatlasz, nem lesz akkora újdonság: nyolc ember a világban elszórva különös dolgokat kezd tapasztalni, és idővel rájönnek, hogy "valami módon" kapcsolatba kerültek. Ezek elsőre csak kisebb, hallucinációnak gondolt érzékelések, furcsán viselkedő emberek képében, vagy esőt hallanak onnan, ahol egy felhő sincs az égen, vagy kopogást onnan, ahol senki sem lehet. Ahogy egyre durvább látomásaik vannak, és egy rejtélyes páros (Daryl Hannah és Naveen Andrews, azaz "Sayid") egyre többük életében bukkan fel, úgy lesznek ők is egyre biztosabbak abban, hogy nem őrültek meg, "csak" összehangolódtak, képessé válva betekinteni egymás életébe, idővel pedig arra is, hogy "helyet cseréljenek", ha úgy hozza a szükség. Azt mondjuk, hogy ez miért történik, érdekes lehetett volna találgatni, de már a bevezető vázlatos magyarázattal szolgál erre, miközben árnyékot is vet rá. Nagyon úgy néz ki ugyanis, hogy a valamilyen titkos háttérhatalom által a képességei miatt üldözött Angelica (ő az előbb említett páros nőtagja) végső elkeseredésében, sarokba szorítva öngyilkos lesz, és ezzel, mint Voldemort, létrehozza a saját nyolc kis horcruxát. Így marad annak a kérdése, hogy mi ez az egész, és hogy miért pont ez a nyolc ember, és hogy mit is tudnak tenni a képességeiket még épp csak próbálgatva és felfedezve egy olyan szervezet ellen, akik elől Angelica csak a halálba tudott menekülni.

Már csak azért is kérdőjeles a nyolc ember, mert egy minden szempontból színes társaságot sikerült összehozni, ahol a többség elsőre csak azért tűnik értelmes választásnak, hogy a "lélekdarabok" minél jobban el legyenek rejtve. Persze hagynom kell valami meglepetést azoknak, akik megnézik a sorozatot, de azért annyit elmondok a teljesség igénye nélkül, hogy van itt indiai gyógyszerész, amerikai zsaru, kenyai buszsofőr és német ékszertolvaj, de a többiek is legalább ennyire eltérőek foglalkozásban, mentalitásban, személyiségben és lakóhelyben. Ebből kap is a néző éppen eleget, szinte az egész évad az utalásszerű, majd egyre fenyegetőbb, háttérben gyülekező ellenfelek mellett nem szól másról, mint hogy bemutassák ezeket a karaktereket, akiknél egészen érdekes drámai helyzetek, dilemmák is akadnak, amiket tovább lehet gondolni, például amikor Willt mindenki, a kollégái, az apja, a kórházi személyzet, de még maga az áldozat is azzal piszkálja, hogy miért kellett megmentenie egy lelőtt gettós bandatagot, amikor ezzel esetleg egy ártatlan embernek, vagy akár egy rendőrnek írta alá a halálos ítéletét. Mindegyik szereplőben, mind a nyolc "érzékelőben" van valami különleges, az egyéni történeteiben is lehetnek átélhető nehézségek, és az, ahogy itt az átcsatolások megtörténnek, a Felhőatlaszhoz hasonló kavalkáddá teszik a Sense8-et, ami annyival jobb, hogy nincs benne a nyugdíjas-otthonos bénázás meg az idétlen maszkok, és annyival rosszabb, hogy a tíz órás időtartam miatt Wachowskiék sokszor feljogosítva érzik magukat, hogy lassú életképekkel meg ugyanannak a körnek a többszöri lefutásával, mondatok, élethelyzetek szájbarágásával húzzák az időt. Aztán nagyjából amire mindenkinek megismertük a személyes és családi hátterét, lelkizését, kialakultak a párosok, akik között szorosabb a kötelék, kb. mindenki "találkozott", egymásra hangolódott meg egymásba gabalyodott, és Lito szappanoperájából is bőven túl sok részt megnéztünk, azaz nagyjából az évad felénél jön egy kisebb stílusváltás. Az addigi spirituális-meditatív állapot helyett elkezd felpörögni a tempó és fröcsögni a vér a kamerába, ahogy többek élete erőszakos fordulatot vesz, meg ahogy a titkos összeesküvés is elkezd egy kicsit jobban kibomlani. Egyre több derül ki arról, hogy ki és miért kezdett vadászni rájuk, ahogy egyre többször lesz szükség arra is, hogy összehangolt váltásokkal húzzák ki egymást, leginkább Nomit meg Riley-t a szarból, ugyanis ők kerülnek az első helyre a "sintértelep" listáján.

A "színes" természetesen értendő úgy is, hogy ők nyolcan bőrszínben és kulturájukban is elég eltérőek (még akkor is, ha olvastam panaszokat arra, hogy mi a változatos abban, hogy csupa fiatal, modellalkatú, gyönyörű nőből meg kőkeményre gyúrt, jóképű férfiból áll a gárda). Ezeknek minden külsőségére rá is játszik a stáb, tehát nem kell meglepődni (viszont jókat lehet rajta nevetni ), ahogy az egyik jelenetben előugrik egy bollywoodi tánckar, és amúgy is van valami kellemes játékosság, móka az egész filmben, például abban, amit a tyúkkal meg a pezsgővel csináltak . Az is benne van, hogy mivel minden földrészen játszódik, sokszor útifilmekbe illően gyönyörű tájakat, helyszíneket mutogatnak, amiket megint csak a váltások tesznek mozgalmassá és figyelemfenntartóvá, hogy az egyik percben még egy londoni technopartin vagyunk, aztán meg Szöul üzleti negyedének kékesszürke síküvegdzsungelébe "hoppanálunk", honnan meg egy Ganesha-szentélybe. Ha több gyengébb pontja is van a Sense8-nek, az biztosan nem a megvalósítás. Nem véletlenül ez lett az egyik legdrágábban gyártott tévésorozat, ahogy eddig is lehetett látni nem egyszer, hogy a Wachowskik a rendezéshez és a képi hatásokhoz nagyon értenek, ahogy az általuk felkért olyan társrendezők is, mint Tom Tykwer (A lé meg a Lola, Parfüm, a bűn árfolyama). A költségvetés legnagyobb része biztosan az eredeti helyszíneken forgatásokra ment el, amitől még úgy is ritka valóságos lesz a látvány, hogy a történet maga aligha az.

De benne van a "színesben", ami miatt a Sense8 napjaink legnyitottabb / legformabontóbb / legmegbotránkoztatóbb / legerkölcstelenebb (a nem kívánt rész törlendő) sorozata is egyben, úgyhogy biztosan nem ez lesz a republikánus háziasszonyok kedvence. A Netflix amúgy sem szokott szégyenlősködni, hiszen már az olyan politikai drámákból sem maradhatott ki a fétis- vagy a hármasszex, mint a House of Cards, a Sense8 meg konkrétan az egymás életének megtapasztalásáról, az abba való "behatolásról", a kibővült érzékek megismeréséről szól, amiért kétségtelenül nagyobb elfogadás kell hozzá, mint mondjuk a "visszafogottan hétköznapi" Adéle életéhez. Itt aztán van nő és férfi minden leosztásban (köztük a számomra maximálisan kérdőjeles férfiból nővé operáltatott "leszbikussal"), és ezek a jelenetek nemhogy nem állnak meg a konkrétan pornóba hajló dugásoknál, a már a főcímben is közös fagyit nyaló szakállas fickóknál, a san franciscoi Pride-on felvett flashbackeknél, vagy az évad huszadik percében a padlóra csattanó, felcsatolható, lucskos műbrokinál, hanem az évad közepére egy olyan orgiában csúcsosodnak ki, amikor tényleg mindenki mindenkivel csinálja, amitől az ultrahedonista római arisztokrácia is elégedetten csettintene. Persze mindez "csak" a spirituális összeköttetésen keresztül történik, átérezve a két, éppen szexelő pár szenvedélyét és intimitását, de attól még ez rohadtul oda van rakva a képernyőre, úgyhogy ezen a ponton ki is tenném a Sense8-re a "Csak saját felelősségre, de tényleg!" táblát.

Dinamikával aligha lehet vádolni a Sense8 nagy részét, annál inkább a fáradt közhelyek sulykolásával, mégis van valami benne, ami szórakoztató és figyelemfelhívó, izgalmas, egyben humoros is, és amitől, még ha utólag sekélyesnek, unalmasnak és feleslegesnek is éreztem bizonyos részeket, közben végig lekötött és foglalkoztatott, ami éppen történt. Wachowskiék továbbra sem hoztak újat magukhoz képest, de igazából ahhoz is tehetség kell, hogy valaki ugyanazt a giccset és szirupot ötödször újracsomagolva is el tudja adni. Ezzel az évaddal megvolt az "összemesélés", most már csak meg kéne tudni tölteni tartalommal ezt a személyiségcserés képességet... csak hát a tesóknak pont ez szokott nehezen menni...

7/10
.