HomeCalendarGalleryGy.I.K.KeresésTaglistaCsoportokRegisztrációBelépés

10 találat

SzerzőÜzenet
Téma: R2-D2 írásai 3.0
Niwrok

Hozzászólások: 363
Megtekintés: 7646

Search in: Kritikák, filmes gondolatok   Tárgy: Black Mirror S4    Szomb. Jan. 13, 2018 6:40 pm
R2-D2 írta:
.
Black Mirror S4

Két dolgot érdemes tudni az egésszel kapcsolatban: az egyik, hogy valami bámulatos ötletbörze az egész, olyan forgatókönyvekkel, amiket a hollywoodi filmek jó, ha 5-10 százalékában láthatunk, másrészt meg azt, hogy bizony még így is érezhető az, hogy két évadnyi angol produkció után immár amerikai égisze alatt készül a sori. És ez bizony icipicit meg is látszik rajta – és igen, én akarnám azt a „hat zord és kilátástalan epizódot”…

Összességében egy újabb kiváló anyagot kaptunk, egy újabb remek és hamisítatlan Black Mirror feelinget – egy icipicit talán hígabb és fogyaszthatóbb formában, mint eddig bármikor máskor, de hát ezek szerint ez van, ez lesz, ezt kell szeretni. A végső epizódsorrend nálam:  2-6-4-1-3-5

85%



2-1-3-6-5-4... A végpontok nagyjából stimmelnek, egyértelmű, hogy a leginkább "blackmirrorabb" a 2., ahogy az 5. meg nem egy nagy szám... a többi eltérést meg adja az érdeklődés- és beállítottságbeli különbség.

A részletekről annyit, hogy...:
- A Hang the DJ randis részére még szívesen adtam volna többet, mert ez a kényszerpárosítás érdekes, de ahogy kiderül, hogy az egész csak a megelevenedő társkereső app próbálkozásait, tesztjeit takarja, az nekem túl béna volt ahhoz, hogy ne keserítse meg a szám ízét az egész epizóddal kapcsolatban.

- A Crocodile-on, mint címen én is gondolkodtam, de csak az a kép ugrott be róla, ahogy a krokodil vadászik: vár a víz alatt mozdulatlanul, és nem csinál semmit, de amikor valami megtöri a felszínt, azonnal lecsap, és széttépi, ami az útjába kerül...

- Ha jobban megnézi az ember a Black Museumot, több epizódból is van ott tárgy: a DNS-szkenner az első részből, az Achangel-tablet (amit ti is láttatok), a véres kád a Crocodile-ból... és kikockázva biztos más is lenne még ott  Smile .

- És ha már ez... lehet, hogy a sorrend közepét felcserélném, ha már minél többet gondolok rá, annál nagyobb kedvenc ez a jelenet  Smile :



.
Téma: R2-D2 írásai 3.0
R2-D2

Hozzászólások: 363
Megtekintés: 7646

Search in: Kritikák, filmes gondolatok   Tárgy: Black Mirror S4    Szomb. Jan. 13, 2018 2:53 pm
.






Black Mirror S4





Ahogy Niwrok kolléga már leírta korábban, teljesen felesleges azokat a köröket lefutni az elején, mi is ez a Black Mirror és miért is jó (miért is a valaha készült legjobb antológiasorozat). Vélhetően senki nem a negyedik évaddal vág bele a kalandba – de ha meg így is lenne, az is teljesen rendben van: tulajdonképp tökmindegy, hol kapcsolódik be a néző a sorozatba, hisz minden epizód egy kis különálló történet, a korunk technológiájának félresikerült fejlődéséről, annak esetleges túlzásairól, egyúttal görbe tükröt tartva a világ elé. Két dolgot érdemes tudni az egésszel kapcsolatban: az egyik, hogy valami bámulatos ötletbörze az egész, olyan forgatókönyvekkel, amiket a hollywoodi filmek jó, ha 5-10 százalékában láthatunk, másrészt meg azt, hogy bizony még így is érezhető az, hogy két évadnyi angol produkció után immár amerikai égisze alatt készül a sori. És ez bizony icipicit meg is látszik rajta – és igen, én akarnám azt a „hat zord és kilátástalan epizódot”…



S4E1 - USS Callister

Talán nem is annyira meglepő módon a világnak ez volt az egyik kedvence… nekem viszont több okból nem jött be annyira (a BM-ban ez olyan 80%). Az egyik ugye eleve a video-, szerep- és egyéb virtuális játékokkal szembeni közönyöm és érdektelenségem. Nem arról van szó, hogy ne tetszett volna maga az ötlet a virtuális világban rekedt szereplőkkel kapcsolatban – bár pici kis agyammal fel sem tudtam fogni, ez hogy és miként lehet(ne), csak számomra önmagában az elképzelhetetlen, hogy ilyen játékra, játékba idő és energiát fektessek. Márpedig anélkül, hogy bárkivel azonosulni tudtam volna a szereplők közül, elég nehéz igazán alámerülni egy epizódban. Úgy istenigazából nem is értettem az egészet - most akkor egy Star Trekes Rontó Ralphot láttam?? A legnagyobb „problémám” az egésszel azonban maga a stílus. Egyszerűen annyira béna, színpadias, idegesítő volt minden, ami a játékon belül játszódott, hogy nagyon nem jött be. Értem, tudom, hogy a 60-as évek ST sorozatait idézték meg ezzel, meg hogy a főszereplő a saját kedvenceire mintázta az egészet… de sajnálom, nekem ez nem tetszet. Ahogy amúgy maga a régi ST sorozat sem volt soha a szívem csücske. Sorry…



S4E2 - Archangel

Ez viszont qrvára betalált. Minden perce élmény volt, képes voltam egyszerre beleélni magam a szülő és a lázadó kamasz nézőpontjába is. Zseniális volt maga az ötlet, az ok a beépített „kamerára”, annak motivációja, indoka is rendben volt. Adott szituban én is pont így viselkedtem volna. Sőt, tetszett az is, ahogy anya képes volt letenni a tabletet, tök jó volt, ahogy a lány szépen felnőtt a felügyelet mellett és nélkül. Az is bejött, ahogy, amikor és amiért ismét bekapcsolt az Arkangyal, vélhetően ezt sem intéztem volna máshogy szülőként én sem… de itt már néha együtt tudtam érezni a gyerekkel is: a drogot rühellem, úgyhogy abban nem, de a magánélete egyéb vonatkozásában már igen. Hisz ki szeretné, ha kéretlenül POV adást adna az anyjának a saját szexuális élményéről??  Szóval… lehet, én vagyok debil, de nekem az epizód legfontosabb kérdése nem az volt hogy az Arkangyal jó-e, kell-e, (mert jó és kell) hanem hogy hol  a határ a használatában és mekkora erő kell ahhoz, hogy felnőtt gyerekednél ne kapcsold be újra.



S4E3 - Crocodile

Az egyetlen, aminek még csak a címét sem tudom hova tenni. Önmagában ez is nagyszerű, de ebben a közegben talán kissé gyengébb: egy sima északi-havas- skandináv beütésű nyomozós thriller, amiben egyedül a nyomozáshoz felhasznált emlékkinyerő a zseniális húzás. Stílusát tekintve semmi újdonságot nem tartogat, érdekes, de nem életszerű volt nézni a gyilkossági spirálba kerülő főszereplőnő történetét, a végső felvétel gazdája már akkor kitalálható, amikor kb. kiderül, hogy szükség lesz rá. Nekem az egész kissé hiteltelen és „már láttam” érzésű volt – leszámítva ugye magát a kütyüt, amivel emléket lehet előcsalni. No, azt qrvára elfogadnám. Elfér, bőven elfér ez az epizód is a Black Mirrorban, de valahogy… nekem olyan túl realista, hideg, közönyös volt.



S4E4 - Hang the DJ

Niwrok kollégával szemben nekem ez teljesen pozitív élmény volt: imádom, mikor egy adott filmet úgy nézek, hogy közben fülig ér a szám. Tök tetszett az egész társkeresős jövőkép, a visszaszámláló óra, az egész koncepció. Tök aranyos volt, ahogy a kezdetben két zöldfülű kiismerte magát a rendszerben, nagyon jó volt, ahogy a kapcsolatokban résztvevők lereagálták a hátralevő idejüket. Egy digitális escort (oda-vissza) szolgálat, rengeteg jó ötlettel és felmerülő kérdéssel, mind a rendszer működésével, mind az emberi természettel kapcsolatban. És igen, én sem bírtam volna ki, hogy ne nézzem meg a számlálót, nagyon tetszett, ahogy utána újraszámolt annyiszor. Az tény, hogy ez az epizód adja a legkisebb gyomrost, de ezt olyan jó volt nézni… aranyos, hangulatos és szerintem van valami pozitív kisugárzása (ld. még bevezető – lehet, nekem is kell néha ilyen?). Egy dolgot tudok megemlíteni, ami nem feltétlenül hiba, de eddig a Black Mirrortól kissé idegen volt: az erotika, amit itt is ugyan csak módjával dobtak be (plusz még 6-ik epizód)… valahogy nekem nem hiányzott az egészből ez a vonal. Pont ettől is érzem kissé populárisabbnak, amerikaiabbak az egészet.



S4E5 - Metalhead

Ez tetszett a legkevésbé… sima túlélő horror, egy fura világban, egy (sok) fura kutyával. Önmagában ez is simán jobb, mint a mozifilmek többsége, de ha ezt külön látom akkor is megemlíteném, hogy igenis szükség lett volna némi minimális háttér információra, mi ez a világ és hogy alakult ki. Ez így, „durr bele a közepébe”, nekem kevés volt, a stílusát, zsánerét (a Crocodile-hoz hasonlóan) milliószor láttuk már, az egész simán elmehetne egy Terminátor sorozatba. Semmi újat nem hozott, még talán technológiailag sem – a fekete-fehér, de legalábbis szürke, monokróm képi világ önmagában kevés. Ennyi nulla információval tulajdonképp tökmindegy, mi lesz a csajjal…



S4E6 - Black Museum

Ez viszont zseniális volt. Ahogy a három szál kibontakozik, majd összeér, amilyen remek különálló ötletek voltak bennük, az jogosan repítette majdnem csúcsra az epizódot. A fájdalomérzékelő implantátum zseniális, majd annak következménye letaglózó, a tudatátvitel ilyen nézőpontból nem kevéssé nagyszerű. A harmadik szakasz a rabbal szintén qrva jó, működik a csavar is, az egész múzeum egy kibaszott nagy találmány. A barátom észrevette, hogy állítólag ott volt az Arkangyalos tablet is kiállítva – az egész múzeumról egyébként tökre a Fűrész legutóbbi részének gyűjteménye ugrott be. Sokáig vacilláltam, ez, vagy a kettes legyen-e a No1 az évadon belül – aztán az Arkangyal személyes, érzelmi alapon győzött. De ez a Black Museum, ez maga a nagybetűs Black Mirror, ez, ami az évadban úgy igazán odabasz – ilyen volt régen az angol fejezet a sori életében.

Összességében egy újabb kiváló anyagot kaptunk, egy újabb remek és hamisítatlan Black Mirror feelinget – egy icipicit talán hígabb és fogyaszthatóbb formában, mint eddig bármikor máskor, de hát ezek szerint ez van, ez lesz, ezt kell szeretni.

A végső epizódsorrend nálam:  2-6-4-1-3-5




85%


.
Téma: Niwrok írásai 2.0
Niwrok

Hozzászólások: 531
Megtekintés: 10868

Search in: Kritikák, filmes gondolatok   Tárgy: Black Mirror S4    Kedd Jan. 02, 2018 11:35 pm
.
Black Mirror S4




Hatodszor (három meg három) már egyszerűen minden szavam csak ismétlés lenne ennél a kiváló sci-fi antológia sorozatnál. Mostanra már aki nem tudja, hogy minden epizód egy külön kisfilm, egyedi témával és stílussal, de mindegyikben közös a függőségként kezelt informatika és számítástechnika annak minden emberi-társadalmi vetületével, az ezt sem olvassa valószínűleg... Úgyhogy jöjjön a következő dózis a túladagolt technológiai fejlődésből:

USS Callister
A sorozat történetében már sokféle stílust, műfajt alkalmazott Charlie Brooker, de a legtöbbször akadt valami mélyen fenyegető, zsigeri feszültség, amit humor a legritkább esetben oldott fel... eddig. Itt ugyanis olyan beszólásokkal sikerült tarkítani a bizarr Star Trek paródiának is beillő, a gép csapdájába esett emberek történetének sokadik feldolgozását, hogy a sok egyéb apró zseniális ötlet mellett néha a könnyem is kicsordult a nevetéstől. Azt valahogy nem éreztem, hogy bármi újszerűt vagy sokkolót hallottam volna közben (illetve de, a Tommyval történteket), de remek összefoglalása volt mindannak, amikről eddig a sorozat egyes darabjai szóltak, a sci-fitől a thrilleren át a drámáig tartó műfaji kavalkáddal... amiben az volt a legmeglepőbb, hogy "efféle" karakterekért ritkán vagyok képes ennyire izgulni, ennyire átérezni a végtelen szenvedésüket.

Archangel
Már írtam, hogy számomra mindig azok voltak a leghátborzongatóbb vagy legelgondolkodtatóbb darabjai a sorozatnak, amik nem vagy nem jelentősen távolodnak el napjaink technológiai világától, és amiben az jut kifejezésre, hogy azzal a minimális lépéssel hogyan változik az emberi viselkedés, milyen lesz vagy lehetne a társadalmi reakció. Kell-e többet mondanom, mint hogy eddig hogyan rengette meg alapjaiban a féltékenységet a "grain", vagy a gyászt egy virtuális halott... és ugyanezt teszi az Archangel a szülői aggodalommal és biztonságra törekvéssel, a céllal, hogy minden lehetséges rossztól megóvják a kicsiket. Mert nem, amikor arról van szó, hogy bíróságoknak kell közbelépni a gyerekek személyiségi jogai miatt, mert a szülők nyomjelzőt meg lehallgatót raknak a gyerekeik telefonjára, annak minden kockázatával együtt, akkor ezt megintcsak nem tudom sci-finek tekinteni. Ennek a speciális bébimonitornak a sztorija annyira jól lett felépítve drámailag (már onnantól kezdve, hogy egy későn jött egykéről van szó), annyira jól mutatja be az érzelmi fejlődés, ill. annak hiányának veszélyeit, hogy néha a lélegzetem is elakadt.

Crocodile
Sok minden terítékre került ebben a részben az önvezető autók jelentette kihívásoktól a tökéletlen és gyarló emberi emlékezet feltérképezését segítő berendezésig, ami a modernitás szelét hordozza... de nem a technológia az elsődleges benne, és még csak nem is társadalmi szatíra, ezt pedig eléggé sajnáltam. Sokkal inkább bűnügyi film ez a rész, mintha Hitchcock forgatókönyvéből csináltak volna skandináv krimit, némi macbethi beütéssel, és így inkább a tragikusan összefonódó szálak, a nyomozás érdekességei és a lebukástól való félelem örvényszerű őrülete határozzák meg a hangulatát, mint hogy milyen kütyük vannak benne. Egyben magával ragadó monodráma is, ami miatt azt kell mondanom, ugyan mindenhonnan emelhettem volna ki színészeket, akik remekül játszanak, de Andrea Riseborough esetében ezt egyszerűen muszáj megtenni.

Hang the DJ
Nekem nem csak az évad, de talán az egész sorozat leggyengébb része volt ez a digitális kerítőszolgálat, amiben a szereplőknek meghatározott szabályok szerint kell randizniuk és együtt élniük ahhoz, hogy a titokzatos "rendszer" a tapasztalatokat leszűrve megtalálja számukra a tökéletes párt, 99,8%-os pontossággal. Hiába karikírozza ki jól az epizód a szerelmen alapuló pártalálás görcseit (bezzeg amikor még érdekházasságok voltak, meg a szülők döntöttek, milyen egyszerű volt minden, később meg akár meg is szokták egymást a fiatalok...), vagy vannak jobb fordulatok az emberi gyarlóságra építve, erről a témáról már sokkal jobb filmet is láttam (The Lobster), a technológiai alapötletet meg már az évadon belül is bemutatta egy másik rész, így elég önismétlő. Inkább aranyos, mint elgondolkodtató, a vége viszont kifejezetten banális.

Metalhead
A Crocodile után a másik epizód, ahol a technológiai rész másodlagos. Bár túlélőhorrornak nagyszerű, mert a "kopójuk" elől menekülő kis csapat minden rettegését, küzdelmét át lehet érezni, ahogy fáradhatatlan és csaknem sebezhetetlen üldözőjük elől próbálnak biztonsággal hazaérni zsákmányszerző portyájukról ebben a posztapokaliptikus világban... de ezzel együtt is ez került a legtávolabb attól, amiért nálam a Black Mirror Black Mirror. Minőségben kifogástalan, remek ötletek jelennek meg üldözői és üldözötti oldalon is, de társadalmi mondanivalója, figyelmeztetése igazán nincs, a csavart pedig csupán a csapat motivációjának tragikus egyszerűsége jelenti. Így, háttér nélkül kicsit hiányosnak éreztem, a "gépek lázadását" meg már akár a Terminátor is bemutatta. Szóval tetszett, de messze van attól, hogy a kedvenceim között tartsam számon...

Black Museum
Az antológián belüli antológia, a három kisfilmhez pedig egy isten háta mögötti, rejtélyes múzeum adja a keretet, így talán leginkább a Christmas Specialhez tudom hasonlítani. Mivel bőven túlvan az egy órán, így van ideje a sztorinak szépen kibomlani, miközben az önálló epizódra talán kevés, de mégis érdekes témák sorakoznak fel a szószátyár teremőr/tulajdonos izgalmas visszaemlékezései kapcsán, amikben felidézi az egyes kiállítási tárgyak történetét. Kicsit az első kilóg a sztoriból (azt nem Brooker írta), de a majmos már van annyira abszurd, hogy vérbeli "Black", a harmadik pedig a gyatra CGI ellenére is színvonalas, fordulatos lezárását adja ennek a szinte az egész évadon végigvonuló tárlatvezetésnek.

Az ugyan egyértelmű, hogy a sorozat semmit nem veszített a hangulatából, még mindig akadnak olyan részek, amiket szívem szerint 10 pont fölé pontoznék (a sorrendem ezúttal 2-1-3-6-5-4), de összességében most kevesebb volt a kapaszkodó számomra. Nem lehet véletlen, hogy még a háromepizódos időszakban is két év telt el az évadok között, és az, hogy most hat részt kellett egy év távolságban megtölteni tartalommal, érezhetően nem sikerült tökéletesre. Eszem ágában sincs azt mondani, hogy rossz lenne, alig várom a következő évadot, de talán jó lenne, ha Brooker egy kicsit rá tudna pihenni... mert szeretem én a "Meghökkentő cyber-mesék"-et is, de attól ez még nem lesz "fekete görbe tükör".


8,5/10
.
Téma: Niwrok írásai 2.0
Niwrok

Hozzászólások: 531
Megtekintés: 10868

Search in: Kritikák, filmes gondolatok   Tárgy: Fekete tükör S3 / Black Mirror S3    Pént. Okt. 28, 2016 11:48 am
.
Fekete tükör S3 / Black Mirror S3



"Ha a technológiai fejlődés kábítószer -még ha nem is érezzük annak-, milyen konkrét mellékhatásokkal járhat a használata?"
/ Charlie Brooker /


Aki olvas minket, valószínűleg elkapta, hogy mekkora rajongói is vagyunk ennek a szatirikus sci-fi antológiának, ami a technológia vadhajtásaihoz alkalmazkodó emberiségről mutat bántóan és zseniálisan görbe tükröt, minden epizódjában új területre kitérve. Az angol Channel4 azonban sajnos nem látott benne fantáziát, és bár jó volt hallani, hogy az amerikaiak, pontosabban a Netflix ezt is átveszi saját gyártásba, de némi kétkedésre adott okot, hogy az új stáb mennyire lesz képes továbbvinni a technológiai eszközök bravúros továbbgondolását, és abból eredően a régi maró és tűpontos társadalomkritikát.

Nosedive
Az első epizód ehhez mérten az a szatíra volt, amire amerikai háttérrel és gondolkodással számítani tudtam: kicsit fakóbb, kicsit közhelyesebb, kicsit túl nyilvánvaló, kicsit kevésbé "továbbgondolt". A történet maga szépen halad előre a társadalmi ranglétrán felfelé igyekvő Lacie-vel (aminek a lényegét és fordulatát már a cím ellövi, ugyebár), mutatva be a like-vadász, "ötcsillag-alapú" élet szegmenseit, ahol egy munkahelyi pletykára adott rossz reakció is súlyos csillagvesztést okozhat, és ahol a népszerűség-csökkenés akár komolyan befolyásolhatja az életminőséget, de Brooker szerintem nem volt elég merész a korlátok áthágásában. A kertvárosi, tükör előtt begyakorolt műmosolyos pasztell-idill mindig is ilyen volt, csillagokkal vagy anélkül, legfeljebb a dolog nem volt ennyire közszemlére téve és állandóan szem előtt tartva, ahogy az emberek napi tevékenységei, hobbija, kapcsolatai és baráti köre is állandóan megmérettetnek a szociális mérlegen. Az élet és a South Park, sőt, a visszatérő motívumok alapján már maga a Black Mirror is beelőzött... van ilyen. Az epizód a csúcsát így nálam az idősebb nővel való beszélgetéssel érte el, ami után az is "zuhanórepülésbe" kezdett a kínos befejezéssel és a felesleges epilógussal, hiába szól a felszabadultság újszerűségéről.

Playtest
Lehet, hogy csak mert kevésbé volt mű és erőltetett, de ez annak ellenére is jobban tetszett, hogy ez még inkább csak a technológiai fejlődés egy szegmensére, a számítógépes játékokra és azok mentális és technikai összefüggéseire volt kiélezve. Az első harmadában ez még csak nem is látszik, az egy sima dráma egy, az apja halála és az anyja gyásza elől az utazós önmegismerésbe menekülő sráccal, aki végül egy szorult helyzetből úgy próbál kikeveredni, hogy jelentkezik egy játékgyártó céghez, ahol az új technológiával készült játékukhoz keresnek tesztelőket. Az epizód innentől látványos tárházát adja a virtuális és kiterjeszett valóságról alkotott elképzeléseknek és azok veszélyeinek, kis kitérővel egy baromi hangulatos, interaktív horrorfilmbe. De mégiscsak az tetszett benne jobban, ahogy a lelki oldalt és magát az emberi gondolkodást beleszövi a "játékba"; hogy az agy hogyan határozza meg a világot, amit érzékelünk. Ezzel a típusú sztorival is lehetett már találkozni (ExIstenz), de az egyéb szálak miatt közelebb éreztem magamhoz... aki ugye közel harminc éve "játszok".

Shut up and dance
Na, hát erről beszéltem már az elején is! Elnézegetem én szívesen az "ötcsillagos" disztópiát a rózsaszín babavilágban meg a virtuális ürgecsapdosást, de ezek csak külsőségek. Eddig is azok voltak a legütősebb sztorik, amik úgy tudtak feszültek lenni, hogy alig vagy esetleg egyáltalán nem léptek ki a jelenlegi keretekből; kell-e mondanom többet, mint a miniszterelnök megzsarolása vagy a White Bear bizarr büntetése? Ebben az epizódban a főszereplő Kenny, egy hétköznapi brit (igen, némi kitérővel visszamentünk Angliába) tinédzser, és a legmodernebb eszköz egy okostelefon. Mégis ott szorult végig a zabszem attól, ahogy Kenny az óvatlansága és a technológiai kiszolgáltatottsága miatt csapdába kerül, és hogy meddig megy el a nyilvános megszégyenülést elkerülendő, úgy, hogy az őt alakító Alex Lawther kiválót alakít (őt már láthattuk a fiatal Alan Turingként a Kódjátszmában). Nem kell ahhoz Snowden, Mr. Robot, Unfriended meg WhoamI, hogy azt mondjam, a zsarolóvírusok korában, a hackelés folyamatos fejlődésével, és az egyre több "okos"eszközzel ez QRVÁRA NEM sci-fi... és éppen azért olyan brutális, az itteni lezárás nélkül is.

San Junipero
A digitális durvulás és az ijesztgetések után egy érzelmesebb, elgondolkodtatóbb epizód született, ahol pár furcsább jel (mint amilyen a zene, a választott dalok) és mondat ellenére kb. a feléig nem is értettem, hogy ez -két csaj bulizása és tétova ismerkedése a 80-as évek elején- hogyan illeszkedik a sorozatba, még úgy sem, hogy a külsőségek, a kor adta a kapcsolatot. Ahogy lekerült a "máz", utána lett igazán érdekes, szintén csak továbbhaladva egy régebbi film gondolatmenetén (ezt most nem írom le, túl spolieres lenne), amiből a nekem túl könnyed befejezés ellenére is az évad legmélyebb epizódja kerekedett ki. Itt tényleg érdemes rászánni azt a pár percet, végiggondolni, hogy tényleg ez is egy lehetséges irány-e a fejlődésben, hogy van-e egy ilyennek helye az életben, így tenni könnyebbé a kritikus pillanatokat.

Men Against Fire
Még egy rész, ami a feléig szinte csak altat, aztán akkor elég keményen odacsap, és onnantól kioszt vagy huszonnyolc pofont. A főszereplő ezúttal egy fiatal katona, aki egy modern technikával felszerelt osztag tagjaként első bevetésére indul egy olyan poszt-apokaliptikus világban, ahol az embereket mutáns hordák fenyegetik, félelmet keltve a kevés túlélőben, megdézsmálva az amúgy is szűkös készleteiket. Az elején még az álomképek nem adnak sokat az epizódhoz, leszámítva a pucér csajos gruppent(!), ahogy az akciójelenetek is kilógnak kicsit a sorozatból, de ahogy elkezd az emberek általános jellemvonásairól, például a harcokhoz való hozzáállásáról elmélkedni, egészen meglepő statisztikákat idézve, onnantól lett igazán ütős.

Hated in the Nation
Volt tehát romantikus komédia, horror, thriller, dráma és végül akció... a fő műfajok közül csak a krimi maradt ki, eddig. Az epizódban két londoni nyomozónő próbál megoldani egy gyilkossági ügyet, aminél kezdetben a körülmények miatt az áldozat férjét tartják bűnösnek, hiszen úgy lenne egyszerű, de a második hasonló halálesetnél olyan nyom kerül elő, ami a briteknél abban a világban általánosan használt, speciális drónok érintettségére utal. Frappáns lezárása lett ez az évadnak, ami talán egyben a legösszetettebb is, hiszen nem csak a technológiai oldallal foglalkozik, hanem annak a környezetünkre gyakorolt hatásaival is, ugyanakkor megint előkerül a közösségi média, azon belül is az online zaklatás, közben a nyomozási szál is kellemes, a két nyomozónő -eltérő hozzáállásukkal a kibervilághoz (az egyikük kicsit maradi, a másik a informatikai kriminalisztika szakértője)- remek párost alkotnak, és talán ez volt az a rész, ahol az elejtett félmondatokból is külön epizódot lehetne írni (ld. a miniszterelnök megjegyzését a listáról).

Zárszóként, összesítésként nem is lehet mást mondani, mint hogy ez egy majdnem tökéletes sorozat kiváló évadja, ahol, hacsak az ember nem végigrohan az epizódokon, ezzel kicsit "túladagolva" magát, a hat epizódból könnyebben találhat kedvenceket, mint korábban a három-háromból (csak a pontosítás végett, nálam 3-6-2-4-5-1 a sorrend, pedig az "1" is jó, és talán az emésztette fel a legtöbb lóvét); talán ezért is lett pozitívabb a végére a hangulatom még az első évadénál is. A minősége, a megvalósítás apróbb grafikai hibákat leszámítva kifogástalan, remek, és ismert színészeket sikerült megnyerni a szerepekre, akiknek példaértékű a játéka. Tényleg csak az maradt, hogy kifejezzem reményemet, Charlie Brooker fejében még sok ilyen ötlet tanyázik, mert még ha néha túl paranoiásnak is tűnik, amit "mellékhatásként" bemutat, az egyik kedvenc íróm, Ray Bradbury óta nem olvastam/láttam ennyire szemléletes, szuggesztív és gondolatserkentő sci-fi novellákat az új korszak kihívásaiban kóválygó emberi társadalomról. Talán már mondtam: nálam erre találták ki a sci-fit.

9/10
.
Téma: Niwrok írásai 1.0
Niwrok

Hozzászólások: 977
Megtekintés: 15238

Search in: Kritikák, filmes gondolatok   Tárgy: Black Mirror - White Christmas    Pént. Dec. 25, 2015 12:02 pm
.
Black Mirror - White Christmas   (Christmas Special)



Ugyan régebben volt téma a Black Mirror, ez a kiváló angol minisorozat, de akkoriban a legutóbbi darab nekem kimaradt, és most, hogy újra látókörbe került, úgy gondoltam, akkor már stílszerűen csinálok belőle én is egy "Christmas Special"-t. Szóval ez nem a sorozat része, úgy tűnik, angoléknál ez a különkiadás-dolog elég gyakori (most készülnek egy hasonlóra a Sherlockkal), de így is abszolút beleillik a sorba.

Aki esetleg akkor átsiklott felette, a Black Mirror két évada egy-egy antológia, három rövid történet, amolyan Meghökkentő mesék stílusban, a klasszikus sci-fik mentén. Biztos emlegettem már, hogy nálam ezeknek az az ismérve, hogy nem egyszerűen az a lényege a jövőbe helyezett történeteknek, hogy űrcsaták meg kütyük legyenek benne, hanem hogy a jelenlegi társadalmi problémákat, jelenségeket képezze le egy jövőbeli helyzetre, technológiai fejlettségre. A Black Mirror ezen kategória legjobbja lett nálam, mert legalább három olyan története is volt, amik egyszerűen letaglóztak, amiknek minden perce aranyat ér, elgondolkodtatva a közösségi médiáról, az informatika túlfejlődéséről, ezek további lehetőségéről, abban a szociális kapcsolatokról, és mindezt úgy, hogy egyik sem érződik földtől elrugaszkodottnak, mindegyiknek megvannak a rügyei a mai világban is. Ezúttal egyáltalán nem nagy szó, hogy "mindez akár holnap megtörténhetne", mert a The Waldo Moment, ami egy talkshow animált kék medvéjének politikai karrierjéről szól, éppen azért nem hatott újszerűnek, mert sikeres viccpártok már Magyarországon is léteznek (MKKP), a világban pedig nem egy közülük már tényező a parlamentben, pedig a puszta létezésük is kritikája a mostani demokratikus berendezkedéseknek, a brit miniszterelnököt érintő, fiktív, bizarr zsarolási kísérletet bemutató The National Anthem pedig idén ősz óta már nem is annyira fiktív...

A White Christmas kicsit olyan, mint az antológiák antológiája, mert az alapsorozat motívumai köszönnek vissza benne, leginkább a The Entire History of You grainje. Ezúttal négy történetet kapunk, három különállót, és egy negyediket kerettörténetként.

- A kerettörténetben két férfi van összezárva valami viskóban egy hómező közepén, és az ő sztorijukban sokáig csak a helyzetük abszurditása furcsa. Állítólag öt éve vannak összezárva, de egyikőjük eközben alig szólalt meg, és az sem nagyon akar kiderülni, hogy miért is vannak ott, mit csináltak abban az öt évben. Egy ideig azt hittem, hogy valami sarkköri kutatókról van szó, akik együtt karácsonyoznak, de minden történettel újabb részlet került a kirakósba. Az előretekerésben levő vegytiszta geciskedés, a végén meg a "piros bannolás" az összes többi után is felér egy gyomrossal.

- Nekem az első kisfilm, a randis jött be a legkevésbé, pedig az is állati jó, csak lassú. Maga a felturbózott Cyranno-szál érdekes, főleg, ahogy egyre többet látunk annak körülményeiről, a "közönségről", a privát valóságshowról, a kis tárcsa pedig tökéletesen fejleszti tovább a sorozatban eddig látott "okoscuccokat". Abban a kis bizbaszban ott van az egész digitális társadalom, a facebook generáció torzulása, ahogy biztosan lenne rá igény, hogy ennyire real-time legyen. Az ember elsőre nem is érti, hogy ez hogy működik, és ötletes, hogy ebben a stáb sem siet a nézők segítségére. A bajom éppen ezek miatt az volt, hogy sajnáltam a műsoridőt annak a lúzernek a csajozási próbálkozásaira pazarolni, és a csattanót sem éreztem annyira ütősnek; ebben a történetben még túlságosan háttérben marad a technofília, a történet alakulásában igazából nincs szerepe (csak a közösnek gondolt problémák félreértésében), és ez okozott némi hiányérzetet.

- Nem úgy a második, ami amilyen steril, annyira feszült. Megint a fokozatosság a legjobb az egészben, ahol első körben csak egy ismeretlen célú műtétre készülő nőt látunk egy privát kórteremben, aztán meg egy kis világító kék bogyót. A végére meg már bőven azokon gondolkodtam, hogy ezek az okosizék mennyire hajtják az uralmuk alá az embereket, és hogy igen, sokan hajlandóak lennének fizetni, hogy akkor is legyen egy ilyen rabszolga-cseléd-házvezetőjük, ha magukon kívül nem bíznak senkiben. A nevelő célzatú kínzás, a "digitális korbács" hatalmas, ahogy az ingerszegény környezettől való ösztönszerű félelem képbe hozása is (a magánzárkák ugyanezt a célt szolgálják), így a végére már ne is tudja az ember, hogy a rutinszerű, hétköznapi feladatoktól a nagy önmegvalósításban betegesen írtózó vagy a gépesítés következtében magukat feltalálni egyre kevésbé képes, látszatfeladatokba menekülő emberek lehettek-e az írók szándéka szerint a központi témák.

- A harmadik, Joe története a legszemélyesebb és a legérzelemgazdagabb is. Az első két sztorira még lehet azt mondani, hogy ki-ki magának kereste a bajt, illetve hogy csak digitális bigyóról, egy információhalmazról van szó, de itt látszik először, hogy egy ilyen rendszer milyen károkat okozhat, milyen tragédiákat idézhet elő, pedig nem más, mint pusztán egy újabb elfutási lehetőség a társas problémák elől. A grain is brutális volt a maga módján, de ahogy ezt kiterjesztik a közösségi kapcsolatokra, az még inkább az. Az augmented reality bármennyire is régóta téma, bármennyi területre is beszivárgott, nem sokáig lehet már a célja a puszta kényelem, mert ennek is meglesz a böjtje. Az is benne van, hogy ha nem is lehet minden ilyenre felkészülni, a jognak sokkal komolyabban kéne kezelnie egy ilyen "letiltást", "távoltartási végzést" a puszta örömködésnél, hogy milyen hatékony módszert találtak a büntetésre.

Innentől csak az maradt, hogy várjam a folytatást, még ha annak sorsa elég érdekes fordulatokat vett is mostanában. Az angolok úgy tűnik, már nem látnak fantáziát benne, és az, hogy a Netflix veszi át, ráadásul antológia helyett minisorozatot terveznek belőle, elég kétesélyessé teszik a dolgot, és félő, hogy pont a morbid, változatos technománia fog kimaradni belőle, ami a Black Mirror legkedveltebb eleme volt nálam.

9/10

Boldog Karácsonyt Mindenkinek!
.
Téma: R2-D2 írásai 2.0
R2-D2

Hozzászólások: 992
Megtekintés: 13794

Search in: Kritikák, filmes gondolatok   Tárgy: Black Mirror – White Christmas (Christmas Special)    Pént. Május 01, 2015 6:34 pm




Black Mirror – White Christmas (Christmas Special)



A fenének se kéne ilyen karácsony…

Míg várunk a harmadik évadra, a BM készítői úgy gondolhatták, hogy dobnak egy kis csontot a kiéhezett rajongóknak – megszületett hát ez a 73 perces karácsonyi különkiadás (ami az angol sorozatoknál egyébként bevett szokás). Az ünnepi köntöst leszámítva azonban ez a novella is ízig-vérig Black Mirroros, szinte le se tagadhatnák, melyik franchise része: a jövő médiahasználata kombinálva egy csavaros, megdöbbentő kerettörténettel, a tipikus brit akcentussal, egy egyedi hangulattal csak ez lehet. No meg szokás szerint egy kegyetlen erős forgatókönyvvel – el is lehet rajta gondolkodni, hogy zajlik a BM esetében a történet kiválasztása. Milyen erős mezőny az, ahol évente azt a hármat választják ki, amik végül is képernyőre kerülnek…

Jelen történet vázát két férfi beszélgetése adja egy vidéki faházban: az egyik zárkózott, magának való, épp most kelt fel álmából, míg a másik egy tenyérbemászó képű, kellemes hangú, sármos ürge – mint kiderül, öt éve együtt dolgoznak… a… nem is tudják min. A film első fele a meggyőző modorú pasi, Matt (Jon Hamm) élettörténete, aki tulajdonképp egy digitális kukkoló: illegális módon, a kor legújabb vívmányait felhasználva, más egyének szemein keresztül, csoportosan követ el szexuális bűncselekményeket. Az egyik esetben azonban nagyon mellémennek a dolgok, Matt pedig a lebukás szélére kerül. A másik, a szótlan társa, Joe (Rafe Spall) nehezen nyílik meg, Mattnek nagyon sok idejébe kerül, míg feltárulkozik Joe élettörténete, egy tragikus párkapcsolat esete. Ahogy haladunk előre a történetben, egyre inkább érezzük, hogy a két férfi nem jószántából van ott, úgy tűnik valamiféle vezeklést látunk … aztán lófaszt. Nem lenne az egész Black Mirror, ha csak erről lenne szó.

Nem tudom jobban leírni az érzést, mint hogy nagyon sokáig totál bizonytalanságban voltam, mit is látok. Láttam Matt múltját, sorban száguldottak el az ötletek a fejemben, mire is megy ki a játék, de amikor már épp elmosolyodtam volna, hogy TUDOM, mi fog történni, jött a pofáraesés. Nem azt mondom, hogy akkora megdöbbenést éreztem, mint a White Bear esetében, de azért rendesen megleptek a végén – pedig aztán a koktél minden elemét megismerjük menet közben, minden apró kirakóst látunk a nagy képből, mégis működik. Csak van annyira zseniális az egész, hogy alapban rácsodálkozunk azokra a jövőbeli kütyükre, ötletekre, amire épít ez az epizód: gyakorlatilag sikeresen elveszünk a részletekben, anélkül, hogy látnánk az egészet. Viszonyítási filmeket, pontokat megint csak nem szabad írni (olyan nagyon nem is tudok), az mindenestre tény, hogy az egyik legtovább kitartó nem tudom, mi lesz érzés ebben a 73 perces kis moziban tartott ki. Remek szórakozás, kiváló forgatókönyv, újabb zseniális ÖTLET – az egész Black Mirror egy kibaszott ötletbörze -, egy újabb fantasztikus fejezet: a legnagyobb poén pedig az, hogy ez a karácsonyi kiadást sikerült kétféleképp is különlegessé tenni. Egyrészt ugyebár a már-már mesterkélten télies, képeslapokra illő hangulattal, a karácsony szellemével… másrészt meg… a rengeteg utalással a sorozat korábbi epizódjaira. Van itt karaoke ének egy korábbi dalra, egy korábbi TV műsor beillesztése, egy mosolygós pofis terhességteszt, stb…A többit talán észre se vettem.

Kicsit sajnálom, hogy most nincs több BM epizód, megint kezdődhet a szerencsejáték a filmekkel – itt legalább tudtam, hogy qrva jó sztorit fogok látni.




.
Téma: R2-D2 írásai 2.0
R2-D2

Hozzászólások: 992
Megtekintés: 13794

Search in: Kritikák, filmes gondolatok   Tárgy: Black Mirror S2    Csüt. Ápr. 30, 2015 1:11 am




Black Mirror S2



Még mindig a záróepizód hatása alatt vagyok … pedig már eltelt 12 óra…

Ez a novellafüzér kicsit más lett, mint az előző. Annak ellenére írom ezt, hogy gyakorlatilag ugyanúgy három, különböző hangulatú, stílusú kisfilmet láthatunk, annak ellenére, hogy mindegyikük egy-egy kis sci-fi: mégis, valahogy a Black Mirror második évadját nézés közben kicsit másnak éreztem, mint a letaglózóan újszerű első évadot. Központi témájában ugyanúgy fontos szerepet kap korunk médiája, de a három film valahogy mégiscsak jobban elszakad a szatírától, inkább csak ironikusan használja azt, mintsem oly erősen kritizálná. Persze, nem hazudtolja meg önmagát a koncepció, hisz a mindenhol mobillal filmező tömeg, a TV maci vagy a telefonos beszélő alkalmazás szerves része a történeteknek – de nem éreztem azt, hogy most elsősorban azokon lenne a hangsúly. Mert helyettük olyan forgatókönyvek elevenedtek meg, hogy megint a székbe szögezett mindhárom sztori (fura, de megint középsőt éreztem icipicit haloványabbnak a többinél).

Az meg legyen az én bajom, hogy a megszerzett anyagban egy apró kisbetű/nagybetű csere miatt összevissza voltak a számozások, így én más sorrendben láttam az egészet: írni viszont a megtekintés sorrendjében írok róla, hisz az élmény mégiscsak így esett meg velem – sőt, így volt a döbbenet a végén igazán hatásos.

S2E3 – The Waldo Moment

Politika, választás – ennyi elég is, hogy egyik kedvencem legyen. Ahogy az S1E1-ben, itt is simán eljátszottam a gondolattal, hogyan is nézne ki ez a fejezet hazai közegre lebontva: remekül szórakoztam azokon a fiktív képeken, amikben hazai képviselőjelöltek veszik fel a képletes küzdelmet… egy… egy TV macival!! Egy kibaszott kék TV macival!! Akit mondjuk itthon a dumaszínház valamelyik tagja keltene életre. Az első epizód így egy zseniális politikai road show mellett egy nagyon jó kis vígjáték lett, Waldo dumáján, beszólásain, viselkedésén sokszor hangosan felnevettem. Ugyanakkor azt sem hallgathatom el, hogy elég nehezen lendültem bele az eseményekbe, kezdetekben nehéz volt megtalálni az epizód hangulatát: egyszer egy önértékelési válságba került humorista drámáját láttam, aztán egy gyorsan kihunyó szerelmi történetet. Mindezek mellet egy választási kampányba csöppentem, amit egy animált figura, a Waldo névre keresztelt szabadszájú kék medve poénjai dobtak föl. Inkább csak a történet második felére állt össze az egész egy kerek sztorivá, onnantól tudtam felhőtlenül élvezni a novellát.

Amúgy – ha már Black Mirror – természetesen érdemes szót ejteni a Waldo-maci jelenségről is, egyrészt abban a vonatkozásban, hogy röhejes, de simán hihető a politikai csatározásba beszállni képes fiktív figura és párt jelensége (Kétfakú Kutya Párt), másrészt meg… Másrészt meg mennyire is személytelen az egész jogtulajdonlás, mennyire is tudatos brandépítés folyik szerte a világban – és ez mennyire is visszás tud lenni. Már persze annak, aki ezt észreveszi – meggyőződésem, hogy az emberiség nagy része kétpofára zabálja mindazt, amit ebben a sorozatban arcába tolnak…

S2E1 – Be Right Back

Na, kérem. Ha ilyen lett volna a tavalyi A nő, egy rossz szavam nem lett volna rá: a második epizód egy dráma köré fűzi föl a mesterséges intelligenciával kapcsolatos kérdéskört – úgy, hogy annak szereplői teljesen hitelesen és azonosulhatóan mozognak a képernyőn. Először talán kicsit fura az egész, egy sehova nem vezető love storynak tűnik, a már emlegetett média sehol nincs, de aztán a különleges alkalmazás folytán szívhez szólóan merülünk bele az eseményekbe. Igazándiból nem szerencsés magáról a sztoriról sokat tudni, támpontnak legyen elég annyi, hogy az A.I, az A nő, a Transzcendens meg némi Frankenstein beütéssel, ezen filmek okos kombinációjával operáló történet egyszerre tud igaziból érzelmes és intelligens lenni. Egyszerre szól a szívhez és az észhez: nézése közben magam is feltettem a kérdést, hogy ha ilyen helyzetbe kerülnék, akarnám-e, csinálnám-e ezt, amit itt a fiatal lány, Martha végül is megtesz. Nem tudom… talán…

Egyébként – s ahogy olvasgatom a netet – rengeteg kritika éri az epizód fináléját, először én is azt vártam, hogy a fehér szikláknál más fog majd történni. De hát ettől zseniális a Black Mirror, hogy richtig nem az következik, amire készül az ember, igenis az lett volna a legnagyobb klisé, a legunalmasabb fordulat, ha Ash úgy tesz, ahogy mondják neki. Helyette – az örök ragaszkodás és igaz szerelem ékes példájaként – egy keserédes fináléban kötünk ki, ami nekem tök bejött. Ja, és ami a legfontosabb: Ash szerepét nem más játssza, mint a Potter filmek egyik Weasleya, az új SW egyik főszereplője, Domhnall Gleeson.. Bírom srácot – bírtam ezt a fejezetet is, bár talán tényleg ez volt a leggyengébb az összes közül.

S2E2 – The White Bear

Ez viszont beszarás volt. Ez annyira bejött, akkora gyomrost adott a végén, hogy kerestem az állam a földön. A semmit nem tudunk, de menekülünk típusú mozik legeslegjobbika, a feszültségkeltés magasiskolája: rég izgultam ennyire mozgóképen, s rég tudtak ilyen kielégítő módon meglepni. Pedig aztán nem nagyon történik más, mint egy lekötözött lánnyal együtt térünk magunkhoz egy szobában, majd háromnegyed órán keresztül menekülünk vele együtt egy meglehetősen fura környezetben. A háttér olyan, mint egy zombivírus utáni bolygó, csak itt nem zombik vannak, hanem emberek, akik mobiltelefonjaikkal belemásznak Victoria képébe. Kegyetlen jó az a sejtelmesség, hogy nem tudjuk, mi miért történik, az egész epizód hangulata, feszessége kiváló – hogy aztán értelmet nyerjen minden bevillanó emlékkép, minden apró részlet. Hogy aztán majd lefossa az ember a lábát meglepetésében…

Zseniális. Számomra egyértelműen az évad csúcspontja, ráadásul az alapfelvetése borzongatóan kívánatos és életszerű… legalábbis szívesen néznék hasonlót némely hasonló emberkével. Az meg hogy, a tömeg mindent filmez mobillal – nos, az egy újabb hatalmas középső ujj a világ felé. Akkor is, ha itt azért más motivációból történik minden. S ha már média: néhány mozifilm természetesen beugrott a végére, mint viszonyítási alap, de akárcsak megemlíteni is őket óriási spoiler lenne – mindenki élje csak át Victoria napját anélkül, hogy tudná, miért akarják megölni. Egyedül a The Purge-t lehet megemlíteni – de többet nem szabad róla tudni.

Az biztos, hogy az egész évad (hehe, 3x háromnegyed óra) nagyon jól össze van rakva ismét, kicsit olyan, mintha egy Metagalaktika novelláskötet elevenedne meg nézése közben. Mindegyik többé-kevésbé sci-fi, mindegyik kritizálja napjaink kommunikációját és mindegyik iszonyat erős forgatókönyvvel rendelkezik. Egy kis antológia, ezúttal kevesebb szatírával viszont annál érdekesebb felvetésekkel. Közel tökéletes ez is.



90%




.
Téma: Niwrok írásai 1.0
Niwrok

Hozzászólások: 977
Megtekintés: 15238

Search in: Kritikák, filmes gondolatok   Tárgy: Fekete tükör S2 / Black Mirror S2    Szer. Ápr. 29, 2015 10:58 pm
.
Fekete tükör S2 / Black Mirror S2



Nem kell sokáig húznom a bevezetőt, hiszen pörög a téma, Artu írásán még alig száradt meg a pixel, és ez a kis morbid görbe tükör visszahozta a lelkesedésem az angol minisorozatok iránt, így naná, hogy nem húztam sokáig! Maradt a három epizódos gyűjtemény, maradt a kiváló minőség és hangulat, szóval ugorjunk fejest!

Rögtön jövök / Be Right Back
Ennek a spoilermentes története még inkább elmesélhető egy mondatban, mint a korábbiaké (Martha nehezen dolgozza fel a barátja (Ash) hirtelen halálát, és egy ismerős tanácsára a modern technológia segítségét is igénybe veszi ehhez), de témájában legalább annyira szerteágazó, nyomasztó és riasztó, mint a Grain volt a "THe Entire History of You"-ban. Csak annyi a különbség, hogy nem pusztán az emlékezés lett digitalizálva, hanem a gyász, és ahogy ez a mondatok párhuzamaiban megmutatkozik, az zseniális. Kicsit néha túlmagyarázottnak tűnt, de az olyanoktól, ahogy a "felhők között lenni" elhangzik, letettem azt a kevés hajam! Mert ez teljesen mást jelent, mint akár csak öt éve, és ezt is használják ki, ezt boncolgatják Marthán keresztül. Mellé kapunk kis játékot az olyan digitális kellékekkel, mint a digitális rajztábla, és persze a digitális-prüntyögős terhességi teszt Smile . Persze, tudnék példákat mondani, hogy mire emlékeztet ez az egész, de hangulatában van annyira egyedi, hogy ezt feleslegesnek tartsam. És az epilógus... csak lestem.

Spoiler:
 


Fehér medve / White Bear
Valakinek a stábból nagyon megtetszhetett a 28 Days Later és a Purge, amikor ezt a kisfilmet megcsinálták, amiben Victoria úgy tér magához egy üres házban, fejfájással, hogy nem emlékszik semmire. A szoba elég bizarr, az ott levő tévé folyamatosan valami szimbólumot és egy fülsértő hangot sugároz, és ahogy a nő kibotorkál a ház elé az utcára, ami szintén teljesen üres, minden ház ablakában emberek lát, akik mintha transzban lennének, üres tekintettel tartják maguk elé a telefonjaikat... és ekkor bukkan fel egy férfi puskával, fenyegetően közeledve Victoriához. Szóval az egésznek van egy remek posztapokaliptikus-amnéziás hangulata, ahogy egyre több minden derül ki erről a rejtélyes világról, ahol úgy látszik, csak háromféle ember létezik: a Bámészkodók, akik megállás nélkül kamerásmobiloznak, miközben Victoria sikítva menekül a fura maszkokba öltözött, puskával és késekkel felfegyverzett Vadászok elől, és mindössze pár ember van a segítségére, akik feltárják előtte, hogy mi is ez az egész, ami a fura jellel és hanggal indult.
Eddig ez mondjuk egy sima menekülős-túlélős sztori lenne, pár újszerű motívummal (mint az elektromos kenyérszeletelő Smile ), és a "kamerafejűek" miatt van egyfajta nyomasztó-paranoid-kiszolgáltatott hangulata, Victoria rémült sikításaitól és lihegésétől meg feszültsége is akad, de ettől azért még nem állt volna meg a kezemben a pattogatott kukorica egy moziban. Még furcsálltam is, hogy a Bámészkodók így önmagában azért elég sovány kis "görbe tükör"... Csakhogy a túlélőkkel futás után olyan alapvető és zseniális csavar van a történetben, amit nyugodtan leírok, hogy van, mert hogy erre senki nem gondolna, nem találná ki az eseményekből és a flashbackekről, hogy mi az, abban 99,99%-ig biztos vagyok! A filmekben is sokszor pellengérre állított, katasztrófaturista "kamerásmobilozásnak" amúgy is nagy "barátja" vagyok, annak már eleve szép a fricska az alapsztoriban is, de ahogy a rejtekajtó kinyitása után kifordítják magából az egészet, és két olyan dolgot társítanak össze, amit az ember aligha tudna elképzelni együtt, és a kegyetlen voltán túl mégis társadalmi megelégedést nyújthat, miközben egyszerre középkori és XXI. századi... Briliáns!

Waldo / The Waldo Moment
Ezt az epizódot nem csak a többihez képest éreztem gyengébbnek, hanem úgy általában is, és igazából csak egy dolog miatt: ez nem egy kicsit futurisztikus görbe tükör, ami eddig nekem a sorozat volt, hanem tény, a múlt. Egy talk-show kísérő figurája, a kék színű, animált macifigura Waldo a főszereplő, "akinek" a műsorban az a dolga, hogy a meghívott vendégeket, jellemzően politikusokat alázza egy képernyőről. A producerek úgy érzik, hogy több lehetőség is van a figurában, ezért, hogy a politikusok szekálását új szintre emeljék, úgy döntenek, hogy képviselőnek jelöltetik Waldot egy körzeti választáson, ezzel törve borsot a többi jelölt orra alá. Aztán persze a dolog kicsit túlnő az előzetes terveken, meg bekavar a Waldot kezelő humorista Jamie személyes drámája is... de sajnos én akkor is csak egy virtuális kék Tedet láttam, fű nélkül, de mocskosabb szájjal, "aki" a "Kapja be minden politikus!" szlogen alatt a protestszavazatokra hajt egy viccpárt élén. A viccpártok pedig lejárt lemezek, mondjuk a szerte Európában felbukkant és Izlandon képviselői szinten jelen levő kalózpártok képében. De igazából ugyanezt csinálja az emlékeim szerint a spanyoloktól indult, de szintén elterjedt "Voto el Blanco", azaz "üres szavazat", amivel is a szavazópolgár kifejezheti, hogy ő politikailag aktív, szívesen szavazna, de a tényleges indulókra egyszerűen nincs gusztusa ikszelni. És Magyarországon is vannak ilyenek, például a "Szavazz f*sszal"-mozgalom vagy a Magyar Kétfarkú Kutya Párt, ráadásul utóbbi már most viccesebb, szatirikusabb, és komolyabban vehető ("Több mindent! Kevesebb semmit!"), mint Waldo, aki egy lendületes, Jamie általi kifakadáson túl csak annyit tud, hogy "Kapjátok be mind!". Az meg nekem személy szerint kevés, bármi is a véleményem a politikusokról meg a politika itthoni formájáról... Így egy szolidka kis politikai fricskán és Jamie rövid drámáján túl itt is csak az epilógus, az utolsó egy perc éri el a Black Mirror mostanra már elvárt szintjét, ami mintha Churchill mondatát igazolná: "A demokrácia a legrosszabb kormányzási forma - nem számítva az összes többit, amellyel az emberiség időről időre megpróbálkozik.".

Így összességében a második évad nekem elmarad az elsőtől, leginkább azért, mert nincsenek közte olyan erős és szerteágazó gondolatokat inspiráló ötletek, mint abban volt akár a Grain, akár a terrorfenyegetés kapcsán beindult szervezkedés. Itt inkább csak egy-egy csattanóra futotta az egyébként így is frappáns sztorikból, és bár a hangulat és a minőség tényleg kiváló maradt, ez így most "csak" nagyon jó.

8/10
.
Téma: R2-D2 írásai 2.0
R2-D2

Hozzászólások: 992
Megtekintés: 13794

Search in: Kritikák, filmes gondolatok   Tárgy: Black Mirror S1    Kedd Ápr. 28, 2015 9:55 pm




Black Mirror S1



Most tényleg kénytelen vagyok földig hajolva köszönetet mondani Niwroknak  Bow , hogy a múltkoriban felhívta figyelmemet erre az alkotásra: nélküle soha nem ismertem volna meg ezt a minisorozatot, s egyúttal hatalmas élménnyel lettem volna szegényebb. Iszonyat tetszett az egész, az a nevetséges gondolat meg, hogy „… úgyhogy ennek szólt a figyelmeztetés: bármennyire is csábító, egy nap csak egyet; legyen időtök átgondolni, mert megéri…” természetesen pusztába kiáltott szó lett csupán. Naná, hogy egy nap, egy évad – a három fejezetes történetfüzér pont egy combosabb mozifilmet tesz ki, úgyhogy bátran tessék belevágni. Úgy is nagy élmény lesz.

Ahogy a kolléga korábban írta, a Black Mirror egy szerkezetileg Sherlockhoz hasonló, annak epizódjainál azonban rövidebb fejezetekből álló „novellafüzér”. Tényleg olyan, mint egy novelláskötet, az egyes kis történetek között semmi összefüggés nincs – leszámítva mondandójának azt az egyértelmű görbe (fekete) tükrét, amivel a korunk médiáját figurázza ki. Minden egyes kis történetben megtalálható valamilyen formában ez, de a sztorik önmagukban is olyan zseniálisak, hogy kapcsok keresése nélkül is szívesen elmerülünk bennük.


S1E1- The National Anthem

Ezt azért qrvára megnézném élőben. Komolyan mondom, mikor kiderült, hogy a brit miniszterelnöktől mit is vár a titokzatos terrorista, aki a hercegnőt elrabolta, széles vigyorra görbült a szám. Onnantól kezdve – amellett, hogy egy valóban kibaszott izgalmas kis thrillert látunk (24!!!) - mosolyogva néztem az egész kalandot, a történet szerint azt a fél napot, ami idő alatt az események játszódnak. Lehet, gonosz vagyok, de eljátszottam a gondolattal, ez adott esetben hogy játszódna le Magyarországon: az elmúlt 25 év összes miniszterelnökét beleképzeltem a szituba – igen, valakit kétszer, háromszor is, van akit fordítva -, ami nagy megelégedéssel töltött el. Nekem ez az igazi fekete humor, egy olyan szituáció, aminek már a felvetése mosolyt fakaszt az arcra – megtörténte pedig igazi megdöbbenést vált ki. A film közben egyáltalán nem voltam benne biztos, hogy Callow miniszterelnök (Rory Kinnear) ezt meg is teszi, az utolsó percig kérdéses volt az események kimenetele. Zseniális az izgalmak fokozása, nézők manipulálása, a tömeg hisztériájának követése. Borzongató volt látni, ahogy a feltüzelt, szenzációra éhes tömeg hogy változik át… Vélhetően egy ilyen súlyú eseménynek itthon is kihalt utcák lennének a következményei – az üres London látványa pedig nem először okozott kellemes perceket.

És akkor még meg sem említettem a közösségi média, valamint a híradózás, hírszerkesztés csontig hatoló kritikáját. Van valami rémisztő mindkettőben: egyrészt, hogy a mai világban mennyire kontrollálhatatlan az internet, a Youtube, a Facebook, Twitter, stb … amennyire hasznos is a hírek eljuttatásában, annyira ártalmas is tud lenni a titkok visszatartásában. Ma már tüntetéseket, forradalmat lehet szervezni a neten – nem véletlen, hogy a miniszterelnök is „Fucking internet” kifejezést használja. A másik meg … igen, megint a híradó, hírcsatorna téma. Tisztára olyan, mint az Éjjeli féreg, meg a Kártyavár: a hír mindenekelőtt, a bevetést titokban filmező, testét fényképező riporternő az egyik csúcspont az egész sztoriban.

No és a végére meg a személyes kapcsolatok: külön jó volt, az egy évvel később bejátszás, mit is eredményezett a felszín alatt. Zseniális az egész!


S1E2 - Fifteen Million Merits

Ez homlokegyenest más téma. Alapból már a felvázolt jövő képe iszonyat bejött (szeretem a fiktív kütyüket), viszont ez az egész érintőgombos, avataros ledfal egy kegyetlen nagy középső ujj is a jelenkor számára. Kicsit ugyan az zavart az egészben, hogy az nem derült ki számomra, miért is kell szerencsétleneknek áramot termelni, miért is az élőerőt használják e célra – egy olyan világban, ami utána mérhetetlen pazarlással el használja ugyanezt -, no meg hogy legutóbb a Zéró elmélet nevű csodafilmben is biciklit tekertek, totál hasonlatos körülmények között, de az utópisztikus steril környezet lenyűgözött. Alapötletben zseniális az egész, a pénzért kikapcsolható reklámok tömkelege (pl. az Angry Birds Crome változatában is pénzért meg lehet venni a reklámmentességet) már bizony realitás, mint ahogy a kéretlenül, átugorhatatlanul arcunkba tolakodó reklámok tömkelege is. Ld. még DVD filmek átugorhatatlan előzetesei… szóval egy ilyen világban tekeri Bing, a néger srác (Daniel Kaluuya) a biciklit, totál monoton, egyhangú módon. Sajnos, ahogy írtam, az nem derül ki, hogy ez miért is jó neki – leginkább egy ilyen butított, igénytelen civilizáció kép sejlik föl mögötte, viszont engem azért zavart az, hogy a steril világon kívül semmit nem tudunk meg. Én pl. simán elképzeltem, hogy az épületen kívül a világ élhetetlen, a biciklit tekerők pedig egy művi világ precízen kitalált kellékei – akik pont annyi és olyan ingert kapnak, amivel saját csökevényes életüket ki tudják elégíteni.

Aztán itt jön be a képbe ugye a szerelem, a lány, aki énekelni tud – és itt jön be a képbe személyes utálatom egyik aktuális tárgya, a tehetségkutató show-k, illetve azok kifigurázása. Visszataszító, de találó volt az egész végjáték, az avatag-nézőközönség meg tiszta olyan volt, mintha a Summer warsból szalajtották volna őket. Az tény, hogy a három kis fejezet közül ez volt a leggyengébb, de ez csupán nüánsznyi különbség: témája, dizájnja miatt ez is épp oly zseniális, mit a többi, talán az összes közül ez a legerősebb fekete tükör – viszont egy tízpercnyi vágás lehet, jót tett volna neki.



S1E3 - The Entire History of You

Ez meg… ez egy élmény volt. Két dolog miatt borzasztóan bejött: ahogy írtam korábban, pont pár hete elmélkedtem arról, milyen jó is lenne, ha az ember a saját emlékeibe bármikor visszautazhatna, milyen jó lenne, ha átélhetné élete legszebb pillanatait. Erre tessék – megcsinálták!! A másik meg – most őszintén, melyikünk nem volt még hasonló helyzetben? - az a gyanú, az a paranoiás bárkivel szemben (most itt nem elsősorban a szerelmére gondolok) felébredő bizalmatlanság, amin jómagam is többször átesetem már életemben. Zseniális az egész, ahogy Liam (Toby Kebell) a felesége hűtlenségét megérezve próbálja felfejteni a múltat, ahogy ehhez a Graint használja. Ja, a Grain! A Grain egy fül mögé ültetett kis szerkezet, ami filmszerűen megőrzi az ember emlékeit – bár törölni azért lehet belőle. Egy kis szerkezet, aminek képét ki lehet vetíteni a képernyőre, kvázi Végjáték módon nagyképernyőn nézhető, visszatekerhető a személyes nézőpont.

Rögtön el lehet gondolkodni, az egész szerkezet előnyein és hátrányain: a saját pozitív élménypark mellet a bűnüldözés megkönnyítése, a viták perdöntő lezárása – amire egyébként itt is megy ki a játék. Másrészt a személyes paranoia végletekig felerősödése, ezen anyagok illetéktelen kezekbe kerülése (ld csak az asztalnál, akinek elrabolták a Grainjét) valós veszély, amit ki is használ történetünk. A kis fejezet minden perce odaszegezett a képernyőhöz, a szerelmi válságba csomagolt futurisztikus kütyü lehetőségei nem engedték lanyhulni a figyelmemet, s ha még a kívülállóságra, Grain nélküliség által generált kitaszítottságra még jobban rájátszottak volna, még zseniálisabb lenne az egész.

De így is az. Részenként és összességében is. Ma jöhet az S2.



90%



.
Téma: Niwrok írásai 1.0
Niwrok

Hozzászólások: 977
Megtekintés: 15238

Search in: Kritikák, filmes gondolatok   Tárgy: Fekete tükör S1 / Black Mirror S1    Csüt. Ápr. 09, 2015 6:12 pm
.
Fekete tükör S1 / Black Mirror S1



Korábban ezt a sorozatot az amazon ajánlója kezdte feldobálni, amikor a többi angol sorozat után keresgéltem, és biztos vagyok benne, hogy valaki innen is ajánlotta (talán Weide), de nem sikerült visszakeresnem. A lényeg igazából az, hogy kb. a címét tudtam, meg a leírásokból annyi lejött, hogy a mostani világunknak, annak technológiai és társadalmi struktúrájának tart morbidan görbe tükröt, ezek alapján meg megtetszett, és mert ez sem volt több, mint három rész, így túl nagy kockázat sem volt benne. A 45-60 perces epizódok amúgy is különállóak, inkább rövidfilmnek tekinthetők, így akár napok, hetek is kimaradhatnak köztük... de nem hiszem, hogy fenyegetne ez a veszély, ugyanis szerintem alig várjátok majd, hogy lássátok a következőt... de csak óvatosan ezzel.

The National Anthem
A brit miniszterelnököt az éjszaka közepén riasztja a titkosszolgálat egy videó miatt. A hozzájuk eljutott felvétel szerint a királyi család egy népszerű és fiatal tagját, Susannah "hercegnőt" elrabolták, a tettes pedig mindössze egyetlen abszurd követeléssel áll elő (naná, hogy nem árulom el, mi az Razz !), és azzal fenyegetőzik, hogy amennyiben azt nem teljesítik pontosan délután négykor, kivégzi a lányt, a videót pedig nyilvánosságra hozza, tárgyalás és alku kizárva. A sajtóosztály és a titkosszolgálat próbálja az ügyet zárt körben kezelni, de persze a közösségi média korában erre esély sincs, így hamarosan az egész ország, sőt a világsajtó is azt találgatja, engedni fog-e Callow miniszterelnök a zsarolásnak. Az ugyanis az őt személyesen is érintené, annak minden magánéleti és politikai vonatkozásaival együtt, de éppen úgy vannak kockázatai annak is, ha nem tesz semmit. Amennyire magától értetődő és a britek által elfogadott ez utóbbi kezdetben, elsöprő többséggel támogatva a miniszterelnököt, ahogy a határidő közeledik, úgy lesz egyre nagyobb a nyomás Callow-n.
Ebben aztán van minden, mint a búcsúban! Az egész a maga maró gúnyosságában az utóbbi évek legjobb(!) politikai thrillere nálam, és én baromira féltem volna a stáb helyében ezt így megcsinálni, nehogy ötleteket adjak bárkinek is! A tömeg pszichológiája valami zseniális, a nyomozás és a "trükközések" kiválóak és a zárt termekben lezajlott titkos megbeszélések feszültségét jól oldják a híradóbejátszások. Ezzel együtt meg ijesztő, hogy a Twitter, a facebook meg a youtube ennyire képes gúzsba kötni még akár egy erős gazdasági és politikai hatalom felsővezetését is, akik -úgy tűnik- legfeljebb reagálni tudnak az eseményekre. Meg nekem az is benne volt, amit már más zsarolós filmeknél is kiemeltem: ma már olyan könnyű a hozzáférés bizonyos eszközökhöz, hogy tényleg bárkiből lehet terrorista.

15 Million Merits
Bing egy utópisztikusan steril épületkomplexumban tölti egyhangú napjait sokezer társához hasonlóan. A fiatal srác összes napi feladata, hogy egy szobabiciklin pedálozva áramot termeljen, kielégítendő az épület elektromos szükségleteit, és ezért a fáradozásáért az általános fizetőeszközként elfogadott "merit"-et kapja. Ebből tudja dekorálni a fülkéje LED-falait, ebből vásárolhat magának szórakoztató programokat, ételt az automatákból, új ruhákat és kiegészítőket a virtuális világbeli avatárjának, de még az adagolóból kifolyó fogkrémet is. A tekerést Bing egykedvűen és unottan végzi, mindig szinten tartva a pénzét, így nem fenyegeti a veszély, hogy lefokozzák takarítóvá, de a gyűjtögetésnek sem látja értelmét... egészen addig, amíg fel nem bukkan a csoportjukban Abi. A lány rögtön felkelti a fiú érdeklődését, ráadásul Abi kiválóan énekel, Bing szerint simán esélyes lenne a Hot Shot tehetségkutatóban. Abi szabódik, hogy nincs neki arra pénze, de Bing erre is tud egy megoldást.
A háromból talán ez jött be a legkevésbé, leginkább azért, mert a sztorija kevés újdonságot hordozott számomra, és ez volt a leginkább valóságtól elrugaszkodott is ezzel a csupa-LCD tapiirányításos falanszterrel, amit csak szimbólumként tudtam értelmezni. Én ebben az ötletben nem láttam ennyit, főleg, hogy ez volt a leghosszabb is a háromból, és túlságosan emlékeztetett a Szép új világra, mínusz Vadember: "Hét és fél órás enyhe, nem kimerítő munka, aztán a szómafejadag és szórakozás és a tapiműsorok.". Tapiműsorok, mert a legnagyobb fricskát a mai szórakoztatóipar kapja az ostoba celebes "vetélkedőivel" és valóság-show-ival, kiegészülve a bugyuta okoskütyüs applikációkkal, amik emberek millióit hülyítették be... virtuálisan, valóságos pénzért. Ettől még jó, lehet, hogy a toldalékok nélkül nem csak olyan 8/10-esnek érezném, de ez van, ha szendvicsbe fog egy filmet két 9,5/10-es másik Smile . Pedig itt még ismerős arc is akadt, Daniel Kaluuya a The Fadesben Mac-et alakította, és már ott is bírtam a srácot.

The Entire History of You
Liam, a húszas éveiben járó ügyvéd egy állásinterjún vesz részt egy jogi cégnél, ahol egy új családjogi részlegbe keresnek embert, és a humánosok reményüket fejezik ki, hogy Liamnak nincs takargatnivalója. Liam utána elég csalódottan vágja be magát a taxiba, és a reptérre menet felidézve az interjún történteket szinte biztos benne, hogy nem ő kapta az állást. De sokat nincs ideje keseregni rajta, mert aznap este a felesége (Ffion) régi baráti körébe hivatalosak vacsorára. Az est kellemes hangulatban telik, nosztalgiáznak a régi időkről, Liamnak azonban egyre jobban feltűnik, hogy Ffion különös figyelemmel van egy régi barátja, Jonas iránt. Minél több ilyen kis jelet vesz észre, annál jobban eluralkodik rajta a féltékenység, és még aznap este szeretné megtudni, mi is van ennek a hátterében.
Na, most gondolom néztek, hogy hol van ebben a "görbe tükör", és egyébként is, kit érdekel ennek a majomnak a féltékenykedési rohama Smile . Nos, amit leírtam, azt annak fényében olvassátok és értelmezzétek újra, hogy Liamék világában szinte mindenki kis kapszulányi audiovizuális adatrögzítőt operáltatott a füle mögé, ami végtelen felbontásban és "tömörítetlen" hanggal tárolja el az emlékeket; ettől még a normál emlékezet is működik, csak az ugye "veszélyes", hiszen felejtünk, meg könnyen gyártunk magunknak hamis emlékeket, és az nem jó, nem megbízható. A "mag" felvételei viszont később szabadon elemezhetők, nagyíthatók, visszakereshetők, kivetíthetők, törölhetők, társulhat hozzá arcfelismerés vagy egyéb szerkesztő és csoportosító funkciók; bármi, amit a kedves vevő megfizet... és akkor ezt a világot húzzátok rá egy állásinterjúra meg egy veszekedésre férj és feleség között. Brutál szinte az egész, amiben megintcsak benne van a közösségi média (hiába "nemhivatalos", az összes humános rá van cuppanva a jelöltjeik facebook profiljára, de ha nincs, akkor miért nincs), az adatrögzítő technikák fejlődése, a magánélet határainak elmosódása, de akár az előző kapcsolatok pszichológiája is (például ki szeret arra gondolni, hogy talán a feleségére/barátnőjére gondol annak az expasija recskázás közben... na, itt meg talán megteszi ugyanezt 4K-ban és surround!). Csak az epilógusra ül le ez a rész, de előtte percenként jönnek a WTF-pillanatok, ahogy a "mag" egyre újabb vonatkozásai kerülnek elő, néha csak a háttérben, például amikor Hallam hívja a rendőröket.

A sorozat minősége kifogástalan, sem a képi világra, sem a hangra, sem a színészekre nem lehet semmilyen panasz. De az is igaz, hogy ezeket a témákat az sem érdekelne, ha árnyjátékkal adnák elő, mert önmagukban kib*szott izgalmasak, úgyhogy ennek szólt a figyelmeztetés: bármennyire is csábító, egy nap csak egyet; legyen időtök átgondolni, mert megéri. Akkor jön elő igazán az érzés, hogy ezek nem földtől elrugaszkodott dolgok, hanem egy lehetséges közeljövő képei, aminek a gyökerei már a jelenben is látszanak. A The National Anthem meg akár holnap megtörténhetne...

9/10
.
Vissza az elejére 
1 / 1 oldal
Ugrás: