HomeCalendarGalleryGy.I.K.KeresésTaglistaCsoportokRegisztrációBelépés

2 találat

SzerzőÜzenet
Téma: R2-D2 írásai 2.0
Niwrok

Hozzászólások: 990
Megtekintés: 13628

Search in: Kritikák, filmes gondolatok   Tárgy: A lé meg a Lola    Vas. Márc. 08, 2015 1:01 pm
R2-D2 írta:

Niwrok írta:

A lé meg a Lola

Hallani hallottam a filmről (nem is vagyok már "ifjú" Smile ), de csak a címét, és az alapján be is soroltam valami középszerű romantikus-heist mozinak, és már arra sem vettem a fáradtságot, hogy utánamenjek, miről is szól  Embarassed  ... Pedig Tykwer munkáit még bírom is. Jó, hogy írtál róla, mert ez így is maradt volna, de persze a sztori így már naná, hogy érdekel, szóval "Listára fel!" Smile !



Az igazság az, hogy nem lepődtem meg. Most már nem, volt már rá precedens, hogy korábban halálbiztos voltam abban, hogy Te is ismersz mindent, amiről írok - de aztán nem.
Úgyhogy örülök (ismét), hogy egy nem aktuális filmet tudtam ajánlani. Ezt sürge nézd meg, szerintem nem fogsz benn csalódni. Wink



Nos, elég sürge voltam Smile ?

Mivel nálam az érzelmi töltet nem jött elő, így persze a filmre és az elemeire is máshogy tekintettem, de összességében egy kellemes filmet láttam. Azt gondolom ennyi év után nem kell bizonygatnom, hogy az idővisszapörgetős, alternatív valóságos filmek mennyire bejönnek, nem véletlenül szoktam emlegetni a Nő kétszert vagy írtam nemrég a Mr. Nobodyról. A sztori így teljesen jó, tele kiváló ötletekkel, mint az "Ezután" fotósorozatok, hogy Lola melyik pillanatában érkezik meg az apjánál folyó beszélgetésbe, de akár az üveglap meg a karambol is. Külön jó csattanó volt Meyer úr meghatározó szerepe, noha első két alkalommal azt sem tudtuk meg, hogy ő kicsoda. Kétszer hangosan fel is nevettem, annyira bejött a történetvezetés (a paskolós fotósorozatnál, és a "csakazértis" karambolnál a harmadik körben Smile ).

És hogy időhurok, alternatív valóság, esetleg társadalmi mondanivaló?

Spoiler:
 


Ami nem tetszett, azok inkább az öncélúságból erednek. Néha sok volt a színpadiasság, már eleve az anyja szobáját vagy a feleslegesen felbukkanó napszemüveges apácákat tekintve, az üveghangon sikító Lola meg úgy volt rossz nekem, ahogy kitalálták. A "dinamikus technozene" is inkább az idegeimre ment és nem a fülembe mászott. A technikai problémákat meg bár illetlenség felróni egy kezdő, kisköltségvetésű filmnek, de azért a banki jelenetekben a tengeribetegségig imbolygó kamera, a sokszor szemcsés képek (simán látszik, hogy két kamerával dolgoztak, és az is, hogy mikor melyikkel) és a néha elcseszett vágás még talán ezen a szinten sem megy el.

7/10
.
Téma: R2-D2 írásai 2.0
R2-D2

Hozzászólások: 990
Megtekintés: 13628

Search in: Kritikák, filmes gondolatok   Tárgy: A lé meg a Lola    Csüt. Márc. 05, 2015 8:27 pm




A lé meg a Lola




Mit csinálnál, ha életed legelbaszottabb percében újrakezdhetnéd azt az eseménysort, ami odáig vezetett, hogy esetleg te vagy a szeretted holtan fekszik egy utca aszfaltján? Ugye, megpróbálnád még egyszer? És ha az is ugyanúgy végződne? Mikor jönnél rá, hogy melyik a helyes út, mik a helyes cselekedetek, motivációk a katasztrófa elkerüléséhez? Ebben a  filmben Lola háromszor próbálhatja…

Manni (kedvenc Moritz Bleibtreu-m), egy fiatal német srác, épp a törvénytelen autócsempészésből kapott 100 ezer márkát igyekszik leszállítani főnökének – mikor balszerencséjére egy, a metrón történő incidense után a táskányi pénz egy hajléktalan ölébe hullik. Ez gyakorlatilag egyenlő egy halálos ítélettel, Manninak pedig húsz perce marad, hogy előteremtse a bődületes összeget (jó poén és nosztalgia volt márkát látni): kétségbeesetten felhívja hát piros hajú barátnőjét, Lolát (Franka Potente – ld. még Bourne Marie-ja), hogy segítsen neki. A lány pedig rohanva elindul Mannihoz, hogy megakadályozzon egy esetleges tragédiába torkolható rablást, illetve útközben pénzt szerezzen bankár apucitól. Lola fut, rohan, útközben emberekkel, csoportokkal kerül kapcsolatba, hogy aztán 12 óra után pár perccel odaérjen a telefonfülkéhez – s hogy aztán egy szerencsétlen véletlen következtében, annak feloldásaként újrainduljon az egész. Visszaugrunk 20 percet az időben, Lola ismét fut, rohan, néhány apró dolog megváltozik menet közben – ám a tetteinek következménye ismét csak globális reset… hogy a piros telefon újra a levegőbe emelkedjen, s hogy Lola harmadszor is elkezdjen rohanni.

Zseniális. Nem először látom, de minden egyes alkalommal tátott szájjal bámulom ezt az audiovizuális orgiát, amit Tom Tykwer elénk tár. A 87 percnyi filmben gyakorlatilag egyetlen egy szusszanásnyi szünet nincs, eleve az egész a lány futására épül: így a kiválóan fényképezett rohanás képei alapban sodró lendületet adnak a filmnek. Sőt, még akkor is azt érezzük, hogy futunk, amikor épp nem: apuci jelenete a titkárnővel, a bankrablás vagy a kaszinó jelenetekben mind-mind zsigeri feszültség rejtőzik. Picit lehet szidni a magyar cím kitalálóit megint, mert a film egészét tekintve a Lola rohanása sokkal lényegre törőbb lenne – bár tény és való, hogy a pénznek is fontos szerepe van. Az A lé meg a Lolára ezen kívül minimum kétféleképp is tekinthetünk (bár, meggyőződésem, egyiknek sem szánták): kis jóindulattal lehet egy időhurkos film, amiben Lola tanulva a korábbi húsz percből végül is megtalálja a jó megoldást, de ugyanúgy lehet egy párhuzamos valóságokról készített mozi is, amiben a három rohanás háromfajta cselekménysora háromfajta végeredményt eredményez. Bármelyiket nézem, egyikbe sem tudnék belekötni, még úgy is mindegyik megáll a saját lábán, hogy szerintem Tykwer szimplán csak játszott egyet az események láncolatával – különösebb magasztosabb szándék nélkül…

Nem tudok eleget áradozni már magán a szerkezeten sem: Lola, miután elindul, a lépcsőházban találkozik egy idióta kutyás szomszéddal, az erre a találkozásra adott reakció pedig döntő mértékben meghatározza a későbbi események időrendiségét. A hab a tortán az, hogy ez a kb. fél perces snitt végig animált, a lépcsőház eseményei olyanok, mint egy nem túl jól kidolgozott rajzfilmbetét, majd a lépcsőházból kiérve visszaváltunk normál játékfilmre. A rohanás közben aztán Lola több alkalommal, több karakterrel érintkezésbe kerül – szenzációs, ahogy néhány bevillantott képben a kiválasztott karakter jövőjét bemutatják. Háromszor, háromféleképp!! Már az ilyen apró rejtett finomságok miatt az egész mozi egy különleges élmény, de a lényeg mégiscsak Lola futása. Ahogy az filmezve van, ahogy a kamera rohan vele, ahogy néha körbefordul – azt még a Birdman is megirigyelhetné.  Egy futás kb. húsz perc, a háromszor húsz perc kapcsolódási pontjai, eseményeinek különféle módon történő ismétlődései szenzációsak – ebben a moziban bizony a kiváló forgatókönyv szerencsésen társult egy tehetséges rendező vizualitásával: az A lé meg a Lola így lesz maradandó, meghatározó filmes élmény.

S ha már forgatókönyv. Kicsit olvasgattam az másfél évtizedes!! kritikákat a neten, s azokban találtam egy újfajta nézőpontot a Lolához. Nevezetesen a három futás közti különbséget és annak nevelő célzatú hatását… Valahogy eddig csak játéknak tartottam az egészet, de valóban: az erőszakkal történő pénzszerzés erőszakkal és tragédiával végződik, ellenben mikor a 100 ezer márka megszerzése a szerencséhez van kötve, abban a pillanatban minden más lesz. Még a bevillanó életpályák is pozitívan alakulnak – igen, ez a jó szó. A Lolának van egy olyan pozitív üzenete, társadalomformáló hatása, ami első blikkre a nagy rohanásban talán fel sem tűnik. Nekem legalábbis nem tűnt föl, a dinamikus technozenére rohanás az őrült kamerával kicsit el is tereli a figyelmet az igazi háttérgondolatokról. De hát az igazán jó film már csak ilyen: minden megtekintésnél fedez fel benne az ember valami újat: rácsodálkozik egy-egy elfeledett jelentre, színészre, összefüggésre – másrészt viszont teli szájjal vigyorog azokon az eseményeken, amit fel tud idézni. Franka Potente ugyan ismerős volt a tudatalattimból, de csak most döbbentem rá, hol is láttam őt azóta (a piros haj kicsit becsapott).

Nem tudom, mennyien ismerik ezt a mozit. Gyanítom, az ifjak még csak nem is hallottak róla – magam részéről pedig az elmúlt évtizedben mindent megtettem promotálására. Majdnem minden évben ezt küldöm év végi filmnézésre az egyik helyi középiskolába, mikor már júniusban a diákoknak kicsit lazább és a tanár esetleg nyelvgyakorlás céljából összevont németórán filmet néz velük. Eddig még negatív visszhangot nem hallottam róla. De hát nem is lehet. Mestermű.



100%



Ui: Ez meg zseniális, egy újabb értelmezés, egy háromszintes videojáték:  Dance

Spoiler:
 




.
Vissza az elejére 
1 / 1 oldal
Ugrás: