HomeCalendarGalleryGy.I.K.KeresésTaglistaCsoportokRegisztrációBelépés

3 találat

SzerzőÜzenet
Téma: R2-D2 írásai 1.0
R2-D2

Válaszok: 992
Megtekintve: 16499

Search in: Kritikák, filmes gondolatok   Téma: A holnap határa    Szomb. Nov. 08, 2014 9:58 pm



A holnap határa



Azt hiszem, azt nem nagyon kell bizonygatnom szűkes olvasótáboromnak, mennyire rajongok az időutazásos, időhurkos mozikért. Azzal is tisztában vagyok, hogy egy ehhez hasonló, akciófilmbe oltott – kimondottan szórakoztató, netán agyatlan –időutazásos történet nem érhet fel egy gyomorbarúgó, kőkemény drámához, de számomra majdnem olyan fontos, hogy egy film közben jól érezzem magam, felhőtlenül szórakozzam, mint az, hogy a döbbenettől ki se tudjam nyitni a számat… egyre biztosabb, hogy az A holnap határa dobogós lesz nálam idén. Most rövid idő alatt kétszer is láttam (egyszer egyedül, egyszer a gyerekkel) és azt kell mondanom, minél többször látom, annál jobban tetszik. A fináléban megbúvó idiótaságra azonban továbbra sem tudok magyarázatot találni, de most már nem is keresek.. Tudjátok, mint a viccben: "No, Pista bácsi, még mindig befosik? Be, de már nem érdekel"

Cage (Tom Cruise) haditudósító, épp a Föld ellen indított idegen invázió megállításának döntő csatája előtt érkezik Londonba. Németország elesett, Franciaország elesett – és itt már rögtön meg is állhatunk egy pillanatra. Már anno a moziban is feltűnt, de aztán az most extrákban egyértelművé is tették: az egész invázió, a partaraszállás szándékosan a II világháborúra emlékeztet. Ezért van az, hogy már a tábornok irodájában a térképen is olyan a mimicek hódítása, mint Hitler térnyerése, ezért van az egész patraszállásnak normandiás hangulata. Tulajdonképp az első hurokig egy II. világháború ramake-et látunk, egy jövőbe ültetett remake-t. Cage – vonakodása ellenére – a frontra kerül, ahol a harcra totál alkalmatlan katona megöl egy olyan lényt, egy úgynevezett Alfát, amit eddig keveseknek sikerült, s amitől minden egyes halála után újból és újból az előző nap ébred, ugyanabban a pozicíóban, a reptéren. Nagyon tetszett az az út, amit Cage bejár, nagyon jó volt az előszöri értelmetlenkedése, majd a felesleges meggyőzési kísérletei, majd a tudatos életmentések szakaszai. Egyszerűen zseniális a mozi minden perce, egy ideig számoltam a halálokat, aztán abbahagytam: iszonyat bejött, hogy minden ébredésben más esemény volt kiemelve, a harc más-más súlypontja. A végredmény azonban mindig ugyanaz: Cage meghal, a nap meg újraindul…

Aztán egyszer csak történik valami: az egyik halálnál, megmenteni kívánt Rita Vrataski (egy korábbi csata hőse, a Verduni Angyal) azt mondja Cage-nek, hogy keresse meg, ha felébred – a nő tud valamit, tudja, mi történik Cage-el, így a férfi reménysugarat lát idióta helyzetének feloldásában. Egyébként az is zseniális volt – néhány képben – ahogy eljut a nőhöz: a mozi nagyon okosan sosem ismétli önmagát, az újabb időhurkok külön pontjaiba becsatlakozva tök lineáris lesz az egész. Cage-re és Ritára aztán nem kisebb szerep vár, mint megfordítani a vesztes csatát, elintézni a háttérben húzódó Omegát, s megmenteni az emberiséget… no persze. Itt azonban mégsem fogom a fejemet tőle, Cage és Rita küldetése valahogy nem tűnik annyira pátoszosnak, ráadásul, ahogy a csatában napról napra (halálról halálra) haladnak előre, az tökéletes. Olyanok, mint a videojátékosok: gyakorlatilag betanulják a pályát, kiszámítják, mikor hova ell lőni és lépni - érdekes belegondolni, Cage-nek hány százszor kellett ezért meghalni, s hány százszor kellett előtte ugyanazt az unalmas beilleszkedést végigcsinálnia. Qrva jó az egész, amit még sikerült megfejelni jól elhelyezett humorral és poénforrásokkal: ezek nagy része ugyan halálhoz kapcsolódik – de miel tudjuk, hogy úgyis felkel az ipse másnap, ezért inkább érezzük egy szerencsétlen ballépésnek halálát.

Talán akkor ül le icipicit az egész, mikor a képesség elveszik, talán onnantól lehet minimális lendületvesztést érzni. Talán nem is lendületvesztés ez, csupán csak a zsenialitás kapcsolódik ki – a lineáris történések fele akkora izgalmat és változatosságot nem hordoznak. Innentől sima akció sci-fi lesz az egész, akinek ezzel a műfajjal baja van, az itt rengeteget veszíthet az értékelésben. Nekem nincs ilyen problémám, a végső csata – bár valóban meglehetősen klisés és szokás szerint hiteltelenen – pörgős képsorai alatt szinte még mindig azon járt az agyam, hogy hogyan is jutottunk el ez idáig. Vajon Cage minden egyes halála jelent-e alternatív jövőt a többiek számára? Vagy az időhurokkal minden újraindul? A többiek is újraindulnak, emlékek nélkül?  Már csak azért is, mert ugyebár a küldetés sikerével jön el a film alapján az egyetlen más jövőkép, ami meg is mutatnak, a végső csatának van először igazán súlya. Hogy aztán az egész egy óriási kérdőjellel végződjön.

Nem, nem hiszem, hogy ebben bármi szándékosság van. Egyre inkább nem hiszem, hogy ebben bármilyen megfejteni való rejtély van. Az egész egyszerűen trehányság, hiba, hatásvadász mellveregetés. Ne bazmeg, csináltunk egy überfasza filmet, teszünk hozzá egy meghökkentő befejezést – no de Hollywoodban nincs MEO? Nincs senki, aki szólt volna Doug Limannak, hogy "Te, öreg, ez időben nem stimmel?" Egészen az extrák megtekintésésig bosszankodással vegyes értetlenkedéssel néztem a film ezen szakaszára, de aztán a dokumentumfilm első percében megvilágosodtam. Liman azt mondta, koncept artokon kívül semmi nem volt a kezében, mikor elkezdte a filmet, nem volt forgatókönyve! Az egész film egyik napról másikra készült, rengeteg improvizáló színésszel, a végére 80!!! féle forgatókönyv-változattal… így már nem csodálkozok semmin. Sőt. Ehhez képest még inkább zseniális, amit Liman és Tom Cruise összehozott. Ehhez képest zseniálisan össze van rakva az egész, más időutazásos mozik kötelező időradoxonjai teljesen hiányoznak, a film minden egyes perce valódi moziélmény.

Persze, lehet hibákat is keresni. Tom megint a világmegváltó hős, az A holnap határa pedig sok-sok másik filmet megidéz. Az exosketelon vázat legutóbb az Elysiumban láttuk, de hasonlókkal (nagyobbakkal) harcoltak a Mátrix 3-ban is. A mimicek totál olyanok voltak, mint az őrszemek a Mátrixból, az időhurok meg… hát persze, hogy Idétlen időkig. Meg Forráskód. Meg Odaát S3E11. A csata meg ugyebár Ryan közlegény gyerekváltozatban. Ha bárki ezek alapján azt mondja, hiszi, gondolja, hogy az A holnap határa egy ócska mix korábbi sikerekből, lelke rajta. Viszont szerintem nagyon téved: eszméletlenül szórakoztató, zseniális szerkezetű háborús sci-fi, amiben még a szerelmi szál sincs hollywoodi módon túllihegve, a mellékszereplők (J-raj, plusz a tábornokok) pedig vannak anynira érdekesek, hogy színt vigyenek Tom Cruise és Emily Bunt gigászi küzdelmébe.


Amíg viszont valaki a stábból ide nem jön, és el nem magyarázza, hogy lehet az, ami a végén a híradóban mondanak, addig csak



95%



.
Téma: Niwrok írásai 1.0
Niwrok

Válaszok: 977
Megtekintve: 15137

Search in: Kritikák, filmes gondolatok   Téma: A holnap határa / Edge of Tomorrow    Szer. Jún. 04, 2014 6:36 pm
.
A holnap határa / Edge of Tomorrow



Ha nem is az év legjobbja nálam az Edge of Tomorrow, de erősen TOP10-es! Pedig, ha nagyon akarom, nem csinál mást, mint újrahasznosít korábban már látott elemeket, akár a történet menetében, akár látványban, de nagyon ügyesen úgy elegyíti vagy variálja azokat, hogy igazán lebilincselővé váljon. Érdekes koncepció egy ismétlésekről szóló filmet kvázi "ismétlésekből" felépíteni, és ahogy Cage próbál változtatni, igazából ugyanazt teszi a stáb is.

Hatalmas előny, hogy a film rögtön az elején letudta a mélypontját nálam. Persze még jobb lett volna, ha nincs semmilyen mélypont, de ne legyek telhetetlen... Hiába értem, hogy nagyon mélyről akarták kezdeni Cage történetét, aki örökélet-kódot kap, hogy ha meghal, visszalépjen egy napot, és ezzel lehetőséget az idegen lényekkel való háború menetének megváltoztatására (kb. ennyi a sztori SPOILER! nélkül), de a bányászbéka-fosszília szintjét mégsem kellett volna megcélozni. Annyira irritálóan ostoba dolog felvezetés gyanánt Tom Cruise "Úristenúristenúristen!" grimaszba torzult arcát nézni, miközben a legótvarabb kiképzőtáboros sablonokat és közhelyeket puffogtatják el, ráadásul mindezt igazából úgy, hogy túl sok indokot nem is adnak rá. Vagy csak én pislogtam vagy néztem félre rosszkor, így lemaradtam róla, hogy Cage miért és kinek áll az útjában, hogy oda jut, ahova? Mert én annyira nem vettem észre, hogy őrnagyból melyik pillanatban lett átsorolva ágyútölteléknek... Ezen már alig rontottak a harmatosan gyenge, gyagyás poénok, a J-osztag "csámpás csodái" és a minimum hiteltelen újonckiképzés menete, ahol csak eszközpazarlás történik. De, mégis, egy dologban garantáltan nyert ez a film, és külön remélem, hogy semmi nem fogja megelőzni életem hátralevő részében: itt láttam életem legundorítóbb pucér férfiseggét!

A partraszállásnál jelentkeztek először pozitívumok, rögtön annak képeitől. A Normandia-újratöltve kifejezetten pofás lett, és később, ahogy maguk a lények is megmutatkoznak (szintén nem túl újak, csak jól összeválogatott elemekből építkeznek, mint a Mátrix és a nanobotok) már teljes sebességen pörög az akció, arat a halál. Azok, akik már a Transformersek idején is a csaták kaotikusságára panaszkodtak, epilepsziás rohamot fognak kapni, az tuti. Ez pedig kell is, hiszen csak apróságok változnak minden visszalépésnél, és máskülönben baromi unalmas lenne ugyanazt tizedszer megnézni, ha nem lennének más kameraállások, amik új eseményekre derítenek fényt. Ugyanígy derülnek ki újabb és újabb részletek az invázió menetéről, amit ugyan Brendan Gleeson szépen összefoglal az elején, de az, hogy maguk a lények micsodák, milyen fajtáik vannak, hogyan kell és lehet ellenük harcolni, és így tovább, az csak a "visszatöltések" során derül csak ki. Jók voltak a fordulatok, ahogy bizonyos szakaszokon a történet kilépett a korábbi keretből (hiszen egyetlen napnak is rengeteg leágazása lehet), ahogy más irányból próbálták megközelíteni a problémát. A szereplők nem túl mélyek, persze le kell tudni a kötelező romantikus szálat, még ha úgy is kell kezdeni minden napot, mint az 50 első randiban, de tudomásul kell venni, hogy itt kevésbé a karaktereken van a hangsúly, legfeljebb csak a bennük megtestesülő kétségeken, dilemmákon. És az első fél óra után a poénok is elmozdulnak a "bárgyú és ízléstelen"-kategóriából a "megmosolyogtató" felé, kb. pont annyira, amit egy szörnyinvázió árnyékában még jó néven veszek. Ami igazán megmosolyogtatott, az a kerekes-gördülős volt.

Maga az időutazás megvalósítása több szempontból is kiváló. Nem mentes a logikai bakiktól, de mindenképpen dícséretes, hogy nem elégedett meg az Idétlen időkig vagy a Forráskód technikájának szolgai másolásával (ezeknél a filmeknél volt az időhurok célja, hogy egy áhított célt a tapasztalatok gyűjtésével el lehessen érni).

Spoiler:
 


Nekem meg annál jobb mérce nem is kell, mint hogy előadás előtt vettem egy fél literes üdítőt, és csak a végén döbbentem rá, hogy még megvan a fele, miközben a legtöbb filmnél jó, ha fél óráig kitart az üveg. Lehet, hogy ezt csak egyszer tudta eljátszani, és az ismétléseknél már közel sem köt le ennyire, de most azt mondom, hogy a már földbe döngölt bevezetőn kívül, kategóriáján belül nem nagyon van gyenge pontja.

9/10
.
Téma: Moziajánlók
R2-D2

Válaszok: 672
Megtekintve: 11004

Search in: Előzetesek, moziajánlók   Téma: A holnap határa    Szomb. Máj. 31, 2014 8:12 pm
A holnap határa

Na, megvan az év eddigi legjobb filmje nálam. Mondjuk tekintve a Forráskód iránti rajongásomat, ez egyáltalán nem meglepő, kimondottan szeretem az ilyen időhurkos mozikat…

A legelején pedig még csóváltam a fejemet. Azzal nem árulok el nagy titkot, hogy Földünket ismét egy idegen civilizáció fenyegeti, ezúttal egy mimic faj képében. Az jelen esetben maximum apró szájgörbülést okozott, hogy erős hasonlóságot véltem felfedezni kinézetük tekintetében a Mátrix Őrszemeivel, az ellenük küzdő katonaságnál pedig az Elysium exosketelon vázával, sokkal inkább ejtett gondolkodóba, hogy kimondottan EU ellenes lett az invázió, Hitler birodalmához hasonlóan a hódítás megállt a La manche csatornánál illetve Oroszország határánál – de mire ezen lett volna elég időm elgondolkodni, meg is volt az első időhurok…

Onnantól a film számomra maga volt a kánaán. Az Idétlen időkig és a Forráskód nyomdokain haladva Tom Cruise figurája naponta újraéli az inváziót, egyre pontosabb képet kapva a csatáról, ismerve az eseményeket pedig egyre jobb katonaként teljesítve azt. Zseniális, ahogy építkezik az egész mozi, a felesleges önismétléseket elkerülve szépen, okosan halad a történet, a rengeteg ebben rejlő, jó ütemben kihasznált humorforrást pedig kiváló ütemben használja ki. Izgalmas, látványos és szórakoztató mozi lett a Holnap határa, ahol nem igazán lehet kitalálni, mi fog következni – s hogy Cage (Tom) hányadszor is van már az adott szituban. A vége meg – ellentétben a Forráskóddal - úgy lett minden igényt kielégítő, hogy közben nem lett nyálas. Bravo!!!

90%



.
Vissza az elejére 
1 / 1 oldal
Ugrás: