Kritikák, gondolatok a filmek világából
 
KezdőlapGalleryLegutóbbi képekKeresésRegisztrációBelépés

5 találat

SzerzőÜzenet
hannibal - Keresés Movies14Téma: R2-D2 írásai 2.0
R2-D2

Hozzászólások: 992
Megtekintés: 87383

Itt található: Kritikák, filmes gondolatok   hannibal - Keresés EmptyTárgy: Hannibal S3    hannibal - Keresés EmptySzer. Szept. 09, 2015 8:25 pm
.




Hannibal S3




Aki olvasgatja a Filmfórumot, az bizonyára tudja, hogy dr. Lecter nem igazán élvez nagy népszerűséget nálunk (S1 R2, S1 Niwrok, S2 Niwrok). Nekem egyedül a második évad tetszett igazán, de még azt is megzavarta a Will fejéből néha előbukkanó szarvas és a rengeteg szürreális szimbolikus kép. Ugyanakkor az S2 – különösen annak fináléjával – kimondottan ötletesre és izgalmasra sikeredett, sőt, a zárókép meg az egyik legbosszantóbb (de jó) cliffhanger lett, amit manapság láttam. No, ezek után kezdtem bele a harmadik fejezetbe, kíváncsi voltam, a négy közül kit hagynak életben, s azt miképp dumálják ki. Ugyanakkor reménykedve vártam, hogy a második etapban megjelenő tendencia folytatódik, miszerint a látomások helyét átveszi a valós pszichikai-fizikai párharc vad és vadász között a képernyőn. Nát nem, bassza meg. Sőt!

Az első négy rész után nagyon erős kísértést éreztem rá, hogy abbahagyom az egészet a francba. Az első négy epizód annyira szar és idegesítően követhetetlen volt, hogy szinte nézhetetlen. Ilyennek képzelem el, mikor az írók egy egész hetes bedrogozott, alkoholmámorban töltött buli után állnak neki folytatást írni, mikor a rengeteg szimbólum és kép mögötti tartalmat csak ők értik, mikor is epizódokat szánnak a semmire – úgy, hogy közben kvázi kiölik az összes eddigi Hannibal ismérvet. A gasztronómia jóformán eltűnik (az egyik legjobb és legfontosabb elem volt a korábbiakban), ráadásul dr. Lecter részéről a gyilkolásnak a művészete és célja is teljesen megváltozik – pedig azt azért nagyjából sejteni lehetett, hogy túl sok szabadideje nincs Hannibalnak kinn, így az írók helyében kihasználtam volna minden lehetőséget vele kapcsolatban. Ehelyett mi van??? Van epizód, amiben nem is szerepel…

Mondjuk az is alap lett volna, hogy a sokkoló finálé után percre pontosan ott vegyék fel a fonalat, ahol letették – de nem, itt van egy több hónapos időugrás ( alegócskább megoldás...  Mad ), és már azt látjuk, a doki Firenzében van. Igen, én is felhúztam a szemöldökömet, ugyanis eredetileg ugye Firenzébe csak a szökése után jutott, de ekkor még csak azt hittem, ez valami köztes kitérő lesz… lószart, mama. Az írók totál abnormális módon fittyet hánynak a korábbi franchise idővonalára, a Hannibal film eseményeit előbbre veszik, míg fél évadot!!! szánnak a Vörös Sárkány (átdolgozott) történetére. Persze, az elején még nem lehetett ezt tudni, ekkor még akár érdekes is lehetett volna minden, de nem lett az: a lehető legpofátlanabb, legidegesítőbb módon simán figyelmen kívül hagyják a felfokozott nézői kíváncsiságot és dr. Lecter firenzei mindennapjaiba, hatalom- és pozíciószerzésébe tekintünk be. Leginkább tán a mozifilmes Vörös sárkány kezdetéhez tudnám hasonlítani az egészet, idilli környezet Bedeilával, de vacsora és gasztronómia nélkül. Lélek nélkül. Will sehol, az első epizód úgy eltelik, hogy semmit nem tudunk a finálé következményeiről…

Aztán amikor megtudunk, abban sincs semmi köszönet. Azt hittem, a firenzei művészieskedést, szürrealizmust (dialógusokban is) nem lehet fokozni… aztán de. A második epizódtól feltűnik Will Graham is, aki nem meglepő módon életben van, hogy egy egész részen keresztül az ő idióta vízióiban járjunk. Hogy egy epizód végén értetlenül nézzük a képernyőt, hogy ez most mi is akart lenni… mert csavarnak qrvára nem volt jó. 3-4 epizód elmegy az önmagát és Hannibált kereső Will Graham fejében, borzalmasan összerakott dinamikával és egy végletekig elvont szimbólumrendszerrel. Komolyan mondom, a szarvas korábban legalább egy fix pont volt, akkor tudni lehetett, mikor bolond Will – itt ilyen nincs. Itt azt sem tudni, hogy mikor kidobják valahonnan, az valóság-e vagy sem: az írók kényük-kedvük szerint játszanak a történettel és a nézőkkel. Szerintem egyébként simán benn van a pakliban, hogy az élőnek hitt halott is csak menet közben változott álommá, szerintem fogalmuk sem volt, kit, milyen irányba vigyenek. Ehhez kapcsolódik, hogy kénytelenek voltak – a fenéket voltak! – megváltoztatni az idővonalat és előbbre hozni a Hannibal mozifilm eseményeit. Kicsit ugyebár át kellett írni, hisz abban Will Graham nem szerepel (Clarice meg itt nincs), kicsit változtatni kellett a disznókon, de az egész évad tükrében azt kell mondjam, a Venger birtokon történt események még élvezetesek is voltak. Az itt eltöltött két-három rész, majd ennek lezárása feszes és jó volt, tetszettek a finom kis módosítások, az száj nélküli fazon meg a szakácsa zseniális. Itt éreztem egyébként egyedül a korábbi évadok hangulatát, az asztallal, a vacsorával: hiába próbáltak máskor némi flashback keretében beletuszkolni némi gasztronómiát, nem működött.

Ekkor jártunk az évad felélnél. Sajnálatos módon innentől a Nagy Vörös Sárkány történetével foglakozunk, ami több szempontból is fura (és sikertelen) lett. Egyrészt ugyebár nettó kb. négyórányi idő (6x40 perc) áll rendelkezésre, viszont az alapanyagban nincs négy óra – így megint csak idióta szürreális képi világgal és látomásokkal töltik ki az időt. Aztán, ahogy mondtam, alapból megváltoztattak egy csomó mindent, néhány karakternek teljesen más sorsa van, mint a mozifilm(ek)ben, ráadásul úgy, hogy a „jövőt” is átírták benne. Nekem ez qrvára nem tetszett. Aztán ugyebár a súlyponteltolódás. A Bárányokban és a Vörös sárkányban is a doki „csak” mellékszereplő, igazából önálló filmje egyedül a Hannibál volt – a hatodik résztől kénytelenek itt s ezt játszani. Ez viszont nem működik. Egyszerűen két és fél évad komplett hangulatát, dinamikáját vágják haza a Vörös Sárkány történetével, a Hannibal sorozatnak nagyon nem áll jól, hogy nem Hannibalról szólhat. Érezhették ezt az írók is, ezért sokszor próbálták vizuálisan, képzeletbe kiemelni dr. Lectert az üvegfal mögül, próbáltak neki nagyobb jelentőséget adni, viszont az izzadtságszagot nem sikerült eltüntetni. Másik oldalról ugyebár Willnek családot kellet adni, hogy a Sárkánynak legyen kit fenyegetni – no, erre jó a három évvel később. Borzasztóan ötlettelen és cikis megoldás.

Tény, hogy ha a művészi réteget lefejtjük az egészről, kapunk egy kb. két órás sztorit, ami viszont nem lehet túl érdekes, mert már láttuk. Oké, nem teljesen így, de már láttuk – érdekes egyébként, hogy egyszerre zavart az események ismétlése és a változtatás is bennük. Néztem is nagyot, hogy a semmiből érkező Molly és fia hogyan is kerül ki a képből az események felénél, mint ahogy azon is elkerekedtek szemeim, hogy a lángoló tolószékben ki ül… na jó, a plasztikai sebészet csodákra képes, de azért a jövő meglehetősen kérdőjeles innentől.  Már csak azért is, ami a legvégén történik. Vélhetően tudták az írók, hogy le kell zárniuk a sztorit, ezért amit megléptek, az tulajdonképp jó: egyszerre van benne a befejezés és az újrakezdhetőség lehetősége is. Számomra egyébként a finálé volt a legnagyobb hatással, ott, azokban a verekedős jelenetekben vált világossá (végre, érthetően), mire is ment ki a játék, immár három évadon keresztül. Ugyanezt éreztem Joe Caroll és Ryan Hardy esetében (tényleg, megnéznék egy Caroll vs Lecter párharcot), mikor is a vad és a vadász tulajdonképp eggyé válik, mindkettő oly mértékben megváltoztatja a másikat, hogy egymás nélkül nincs tovább. A sok egyéb The Followinges kapocs a végén érik be igazán.

A Hannibal S3 összességében mégiscsak pocsék. A legfontosabb talán az, hogy a történetben elértek arra a pontra, amit már ismer és kedvel a közönség – azon változtatni nem volt jó ötlet. Maga a sorozat kiválón működött Hannibal megismerésében, kiválóan épített fel egy karaktert – azt a karaktert, akit az üvegfal mögött ismertünk meg. Minden olyan esemény, ami Hannibal elkapása előtt korábban volt, egy célt szolgált, árnyalta dr. Lecter és Will Graham karakterét: a Kannibálét és a profilozóét, aki elkapta ( Rolling Eyes  ez sem így alakult itt). Viszont én úgy érzem, ennek az egész sorozatnak legkésőbb abban a pillanatban be kellett volna fejeződni, amikor Lecter rács mögé kerül. Onnantól érdektelen az egész, onnantól meg volt kötve az írók keze: minden kreatív lehetőséget rövidre zártak a történet tekintetében. Egész addig, míg az üvegfal el nem választja Lectert a külvilágtól, volt lehetőség játszani a figurával, volt lehetőség a pszichopata gyilkosokkal tűzdelt világ királyaként köré építeni a történetet. Ha igazán hűek akartak volna maradni mindahhoz, amire építették az egészet, akkor pár hónappal, évvel korábban elsötétítik a képernyőt, vagy esetleg egy nagyon okos és látványos megoldásal hozzákapcsolják a sorozatot a mozifilmekhez… de nem, mentek a saját fejük és világuk után.

S még valami: hiába is remek színész Mads Mikkelsen, hiába is nyújt kimagaslót a szabadon garázdálkodó Hannibal szerepében, abban a pillanatban, mikor a Baltimore-i Elmegyógyintézetbe kerül, elvérzik Sir Anthony Hopkins ellenében. Az öreg a laza eleganciájával, a kimértségével, az egész lényével megismételhetetlen – talán ezért is lett volna jobb, ha nem mossák össze a két színészt egy konkrét karakter egy konkrét szituációjában. S hiába néhány ikonikus mondat ismétlése, hiába a többé-kevésbé klasszikus helyszínek, valahogy nem smakkol az összkép. A Vörös Sárkány történetszálából egyedül Richard Armitage (alias John Porter, alias Tölgypajzsos Thorin) emelkedik ki, gyakorlatilag mindent és mindenkit elhomályosít.

No de akkor hol a Hannibal sorozat???




55%




.
hannibal - Keresés Movies14Téma: Niwrok írásai 1.0
Niwrok

Hozzászólások: 977
Megtekintés: 102631

Itt található: Kritikák, filmes gondolatok   hannibal - Keresés EmptyTárgy: Hannibal S2    hannibal - Keresés EmptyHétf. Jún. 15, 2015 10:21 am
.
Hannibal S2

hannibal - Keresés 30w6mu8

Ahogy egy rövid kommentben már jeleztem, a Hannibal nekem még mindig az a sorozat, ami bármilyen minőségi is, hiába rágom, se lenyelni, se kiköpni nem tudom. Mintha azt várnám, hogy a bizarr gyilkosságok, a zene, Will és Hannibal párviadala, a pszichológiai eszmecserék vagy a művészi beállítások egyszer összeállnak, és élvezni kezdem, amit úgy érzem, élveznem kellene, és az én hibám, hogy nem tudom. Így meg marad régi bölcsek nagy mondása: a legnagyobb hülyeség újra és újra ugyanazt csinálni, várva, hogy egyszer más lesz az eredménye.

Végülis ezt mégsem mondhatom, mert a Hannibal nem csak ugyanazt a helyzetet próbálja továbbgöngyölíteni, hanem alapjaiban változik meg Hannibal és Will kapcsolata és a helyzete is. Most már Will nem beteg, akinek az agyvelőgyulladás-tüneteit a doki kénye-kedve szerint fokozza, és teszi Willt a teveszméinek foglyává, hanem tényleges fogoly, megvádolva és gyógykezelésre küldve, aki hiába van tisztában Hannibal valódi természetével, tenni ellene keveset tud. Ez már igazi párviadal, ahol csak azért nem modhatom, hogy nem válogatnak az eszközökben, mert épphogy a válogatás adja meg az egymás iránti morbid tiszteletet. Ez ez egyébként nagyon jó, új szín a sorozatban, hogy Will és Hannibal beszélgetéseit nem ködösíti el előbbi betegsége, hanem két teljesen rideg, brilliáns és manipulatív elme tud csevegni akár egymás haláláról is vagy az elkövetett tetteikről, és jó pár dolog ezekből nagyon átjött: Will ellenállása, hogy Hannibal kihúzza belőle az igazságot, a kétségbeesése, ahogy az erőszak egyre inkább eluralkodik rajta, és hogy ezek kimondásával csak még tehetetlenebb és eszköztelenebb. Will ezért egyedül kevés, vert helyzetből kéne úgy szövetségeseket gyűjtenie, hogy már a kétkedés luxusát is kevesen engedik meg maguknak, miközben Hannibal, kihasználva Will megüresedett helyét, egyre közelebbi kapcsolatot és érzelmi elköteleződést alakít ki, akivel csak lehet, hogy ez így is maradjon. A legjobban Dr. Chilton személyiségének alakulása tetszett, ahogy a nagyképű és becsvágyó doktorban állandó harcot vív a hatalomban megtestesülő erő és az azzal járó veszély... és akkor ezzel nagyjából végére is értem azoknak a dolgoknak, amit a Hannibal második évadával kapcsolatban újszerű pozitívumként éltem meg. A többihez a húsklopfolót tartanám a stílszerűnek...

Szóval Jack helyzetét még csak értettem, mert azt legalább előkészítették az előző évadban, igaz, azt elég kínosnak találtam, hogy Mrs. Crawford ezen részeken kívül egyszer sem bukkan fel. Alanát viszont nem tudtam hova tenni, de szerintem az írók sem, így aztán ki kellett találni valami blődséget, hogy egyáltalán a történetben tudják tartani. És nem ő az egyetlen: Freddie Lounds és más, korábban "eltűntetett" szereplők is a bűvészkellék szerepét játsszák;eltűnnek, feltűnnek, néha löknek a történeten, de egy epizóddal később már pufff, csak füst marad. Ez főleg akkor volt gusztustalan, amikor az évad közepén történt a kihallgatószobában, ami történt, a következő részben meg egy szó említés nincs róla, vagy arról, hogy a részvevőkkel mi lett. Hogy ne legyen szem előtt a karakterek bábként rángatása, megint jönnek a nyomozások, amiből talán a "szemest" sikerült érdekesnek találni, a többi viszont egyre dühítőbben csak arra szolgált (főleg a mézes, amit egyenesen utáltam, mert ott még az a kis áthallás, kis párhuzam sincs meg, ami a többiből többé-kevésbé kiérződik), hogy elterelje a figyelmet arról, hogy itt valami rohadtul hiányzik... itt egy szerv, ott bármilyen összefüggő történet. Aztán amikorra már szinte az előző évad fél stábja eltűnt, az évad felénél végképp szétfeslett nekem az egész... Vergerékkel. Készséggel elhiszem, hogy ők valahogy kötődnek a filmekhez, így az ő történetük afféle utalás-gyűjtemény, egy flashback... ennek hiányában viszont én csak egy otromba tölteléksztorit láttam, ami nem elég, hogy semmifajta érdeklődést nem váltott ki belőlem az egyre betegebben alakuló események miatt (ezúttal hadd plagizáljak én: soha nem éreztem még ennyire helyénvalónak a "bolondokat a bolondokházába" szöveget, de aztán a szende kis Margotot is, nem csak hisztérikus Masont!), de mérhetetlenül zavart, hogy erre a "disznóságra" megy el az idő...

De még mindig nem a legjobban... Azt már az első évadnál is elmondtam, hogy ami a sorozat vizuális-művészi részét illeti, az minden elismerést megérdemel. Fantasztikus beállítások, sokféleképpen értelmezhető párbeszédek (néha feltűnt, ahogy már Crawford sem pontosan tudja, hogy Will és Hannibal kiről beszél), lenyűgőző kellékek sokasága szinte egy mozgó galáriává tették az epizódokat... és a tempó is kb. ehhez igazodott, amivel egyre inkább átestek nálam a "szarvas" túloldalára. Vevő vagyok én a kitartott képekre vagy a lassításokra, ha azok mondjuk a feszültséget hivatottak növelni, de ami itt van, attól ez csak abban nyilvánult meg, hogy vagy felbasztam magam rajta, vagy egyszerűen halálra untam magam közben. Már Will pecázásait, kis "elmeneküléseit" és tréningjeit is tudtam túlzásnak érezni, de az ilyenek egyre gyakoribbak és hosszabbak lettek, azzal a tetőponttal, amikor öt percen keresztül ment egy művészieskedő szoftpornó, én meg elküldtem a bárcás anyjába a rendezőt (figyeltem, a "kockás" Vincenzo Natali az). És ahogy mondtam, legalább ennyire rühelltem az ügyek szemérmetlen hatásvadászatát is, amik persze, rohadt jól néznek ki időnként, csak nincs mögöttük semmi, azon az igyekezeten kivül, hogy a néző le legyen sokkolva, hogy dülledjen a szeme ezerrel, és ez az erőltetés ilyen szinten már nagyon zavart. A fás, az üveglapos így leginkább közönyre, a szemes és a vadállatos némi érdeklődésre (utóbbi azért, mert a fickóra először azt hittem, Moriatry az a Sherlockból), a lovas enyhe, a mézes erős utálatra talált nálam, a legerősebb reakciót így az égetett hullás eset váltotta ki belőlem, a "shivás" része ugyanis annyira idétlen volt, hogy már harmadszor báboznak és szobrászkodnak ugyanazzal a hullával, hogy azt egyszerűen kinevettem. És ha van dolog, amit egy ilyen Hannibal-típusú sorozat nem él túl az összes düh és unalom mellett sem, az az, amikor röhejessé válik... és akkor még hol volt a "Shiva szarvas"... Úgy gondolom, amíg az első évad okkal volt szürreális, hiszen a beteg Will szemével láttunk, itt ennek már semmi szerepe nincs, csak a parasztvakítás.

Arra mindenképpen jó volt a Hannibal megnézése, hogy tudjam, ilyen különlegességek is vannak a tévés étlapon. Észben fogom tartani, hogy legyen hova nyúlni, ha gusztusom lenne az efféle ízvilágra a következő évad(ok) keretében... de hacsak nem erősebb lesz bennem a további próbálkozás kihívása, mint a józan eszem, azt hiszem, az nem mostanában fog megtörténni.

6,5/10
.
hannibal - Keresés Movies14Téma: Niwrok írásai 1.0
Niwrok

Hozzászólások: 977
Megtekintés: 102631

Itt található: Kritikák, filmes gondolatok   hannibal - Keresés EmptyTárgy: Hannibal S1    hannibal - Keresés EmptySzer. Jún. 03, 2015 11:05 pm
.
Hannibal S1

hannibal - Keresés K3ur7b

Bevallom, ez a sorozat, bármilyen népszerű is, kettős hátránnyal indult nálam, azért sem néztem meg eddig... meg hát az ajánlás sem tette éppen kihagyhatatlanná Smile ... Az egy dolog, hogy ennek is láttam premierkor az első részét, ahogy az AHS-ét is, és mert nem jött be, dobtam a többit, a másik, hogy bármennyire is szeretem a krimiket, a YA-filmekhez hasonlóan belefáradtam a szuperképességes-nyomozós, futószalagon nyomott, parasztvakítós-idétlen bűnügyi sorozatokba... azt hiszem, akkor tört el bennem valami, amikor a CSI:NY-ban lelőttek valakit egy kormányzárból átalakított shotgunnal, és még valami koponyacsontba nyomódott tábla is szerepelt az epizódban, mert az áldozat pont valami ilyen szuperritka betegségben szenvedett. A Hannibal első részében meg ugyanezt láttam, Will személyében azt, aki két lepkefingból megmondja a gyilkos TAJ-számát, és aki mellé Dr. Hannibal Lecter a bizarr-groteszk aláfestés.

Az viszonylag gyorsan kiderült, hogy ezért kár volt aggódnom: a Hannibal nyomozós sorozatként értékelhetetlenebb, mint bármi, amit eddig láttam, így képtelen voltam annak tekinteni. Az egy nulla, ahol a nyomozók annyira tehetetlenek, hogy egy sima munkahelyi meg egy otthoni telefon hívását nem tudják lenyomozni, de mellé akkora mázlijuk van, hogy éppen azt az egy képkockát találják meg egy bolti CCTV-felvételek százmillióiból, amin az a személy van, akit talán keresnek. Az egész semmi más, mint sokkolónak szánt, de rólam az ürességük miatt lepergő hullakompozíciók színes albuma (évekkel ezelőtt láttam egy filmet, az Anamorphot, az volt ilyen), amihez mellékeltek egy jellegtelen FBI-os csapatot elterelés gyanánt... A nyomkeresés és a következtetések csak sallangok (hasonlóan az olyan drámai helyzetekhez, mint Crawford feleségének jelenetei), és még ha az évad közepe-vége felé akadnak is esetek, ahol kevésbé lóg ki a lóláb, csekély számuk és légből-kapottságuk miatt csak esetlenül asszisztálnak ahhoz a két dologhoz, amiről a Hannibal valójában szól.

Pontosabban egyhez, Will Graham és Dr. Hannibal Lecter szellemi-pszichológiai párviadaláról, ami során az amúgy is instabil elmeállapotú, hallucinációkkal és bizonytalansággal terhelt Will mások őrültségébe képzelve magát -mintegy az empatikus képességének használatára kimért árként- egyre mélyebbre merül a sajátjában (ahogy mondjuk Lorraine Warren tette ezt a szellemvilággal a Démonok közöttben), miközben Hannibal doktor, "véletlenül" belekeveredve az ügybe, próbálja vékony jégen tartani őt, nyájasan a barátságát bizonygatva. Nos, igen, bármi is a látszat, ez nem a "Minek az embernek barát, ha ilyen ellenségei vannak?", hanem a "Tartsd a barátaidat közel, de az ellenségeidet még közelebb!" esete, mert sokszor érződik, Will minél több időt tölt a jó doktorral, annál több kirakós gyűlik a fejében, annál egyértelműbb következtetéseket von le a bemutatott és több ponton összefüggő gyilkosságok természetéről, egyre közelebb jutva abban, hogy ez együttesen mennyire igaz Hannibalra... így aztán a dokinak nincs is nagyon más lehetősége és feladata, mint hogy felügyelje, Will milyen közel jutott hozzá, és szükség szerint egy kicsit összezavarja, hátráltassa, amiben az évadba tölteléknek bepasszírozott gyilkosságok, mint például az angyalos és a kádas, valamint tonnányi véletlen (pl. Will betegsége) vannak a segítségére... és hogy közben mindebben élvezetet nyerjen, hogy az életművét, ahogy az ételeit is, csodálattal fogyasszák.

A nézőnek persze könnyű dolga van, mert Dr. Lecter stílusára és különleges íz(le)lésére azok is emlékeznek, akik Willre a korábbi filmekből már nem (pl.: én, mert a Vörös Sárkányt még moziban láttam egyszer), de még a bizonytalanok is pillanatok alatt helyre kerülnek a jelenetek közti gyakori átkötések miatt, ahogy mondjuk arról beszélnek, hogy hogyan vágták ki az egyik áldozat tüdejét, a snitt után meg kapunk egy gyors bevágást arról, ahogy a doki egy szép méretes tüdőt varázsol konyhakészre éppen. Ezek a képek és maga a néző tudása teszik bizarrá azokat a vacsorapartikat, amiket a doki a vendégeinek csap spontán, ahogy "valahogy" mindig előkerül a hiányzó szervek ügye, és ahogy már az első részben is meggyőződhet bárki Dr. Lecter jelleméről, miközben egyre gyanúsabban viselkedik, és mintegy a színfalak mögött fordul csak a csapat ellen. És még ezt is képes megkeseríteni a nyomozás korábban említett színvonala, hogy Hannibal köré micsoda idiótákat és töketleneket kellett a forgatókönyvbe írni, akik még ha homályban is vannak tartva, de még csak gyanakodni sem kezdenek rá... és igen, ezen a ponton tényleg eszünkbe juthat Palpatine szenátor Razz ... Ez nálam még akkor is így van, ha itt nem is az a kérdés, hogy Will mikorra tudja elkapni Hannibalt, hanem hogy Hannibal meddig és milyen őrült manőverekkel, manipulációkkal tudja ennek elkerülhetetlenségét elkerülni, miközben azért valahogy csak megszerzi a mindennapi betevőt.

Igazából ami a legjobban tetszett a Hannibalban, az nem is Dr. Hannibal Lecterhez kötődik, de jelentéktelensége okán még a sorozathoz sem nagyon, hanem ahhoz, hogy ezt is Bryan Fuller csinálta, gyakorlatilag mindenesként. Na, ő aztán nem az a fickó, aki futószalagon nyomná a sablonokat, és lehet, hogy nem tetszik valakinek, ahogy mondjuk Jackson Pollock sem tetszik mindenkinek, de azt rögtön tudhatja bárki, aki ismeri, hogy naná, mi más is lehetne ez, mint egy Fuller. Az például másoknál is előfordul, hogy szívesen dolgoznak egy színésszel, aki többször felbukkan náluk (ahogy itt is ilyen az Alanát alakító Caroline Dhavernas, és más ismerős arcok is felbukkantak még tőle), de neki az a mókás szokása, hogy nem csak a színészt, hanem a karakterüket is átemeli egyik sorozatából a másikba, mintha egy szereplő cameozna, mintha minden munkája egy Fuller-univerzumnak lenne a része, és talán akkor volt először pozitív érzésem a Hannibal irányába az elismerésen kívül, amikor a második részben Gretchen Speck-de-már-nem-Horowitz megérzett a gyógyszertárba kiváltani az inzulinját Very Happy .

Ahogy Fuller neve jobban képbe került, úgy került helyre vele az, hogy a hangulat talán kényelmetlen, a képek pedig szürreálisak, de a céljukat, a feszültség gerjesztését és a betekintést Hannibal és Will elméjébe -mintegy rákényszerítve a nézőre Will képességét-, maximálisan betöltik. A zene inkább felfogható állandóan a háttérben zúgó zajnak, amit néha feldob egy kis csengettyűszó, a párbeszédekben, főleg Hannibal szavaiban mindig van valami kis kétértelműség, és legyen szó akár Will látomásairól, akár a doktor lakásáról/rendelőjéről, a képekre, díszletekre az a minimum, hogy precíz és művészi. Nagyon tetszett például, ahogy Will megemlítette a keresett sorozatgyilkos teatralitását, mert addigra már többször feltűnt, hogy Dr. Lecter irodája mennyire színpadias, legyen szó akár a mértanilag tökéletes beállításokról, akár a bútorok elhelyezkedéséről, mert bizony csak akkor látunk a színfalak mögé, ha azt biztonsággal megmutathatja. A színészeknek is ezt lehetett a legnehezebb megcsinálni, azaz azt, hogy a legcsekélyebb kétely vagy mesterkéltség se üljön ki az arcukra, amikor egy "közismert" sorozatgyilkosra mosolyognak vacsora közben, a "csemegékkel" a villájukon, amihez Hugh Dancy-nél még hozzájött a pszichózisok bemutatása Willként. Mads Mikkelsen pedig annyira jól hozza Lecter figuráját ezzel az állandó kimértséggel, a félmosolyokkal, rideg céltudatosságával és az arcára, testtartására is kiülő szellemi fölénnyel, hogy még egy pár évad, és halványítani fogja még Sir Anthony Hopkins alakítását is.

Készséggel elhiszem, hogy csak én vagyok túl prosztó és/vagy nem elég kifinomult az efféle "haute cuisine"-hez, de bármilyen jók is az alapanyagok, vagy pazar a tálalás, ahelyett, hogy az ízharmóniában és különlegességekben tobzódtam volna, én bizony arra gondoltam közben, hogy ez a fél fogamra sem elég, és mennyivel szívesebben ennék ehelyett egy rántott csirkét vagy akár egy mákos tésztát. És ez még akkor is így van, ha máskülönben szívesen gondolkodom el rajta, mire gondolhatott a költ... a szakács főzés közben.

7,5/10

Igen, ennyire el van baszva nekem az egész a nyomozások bénaságával, erőltetettségével, következetlenségével és a sok parasztvakítással, miközben pont a lelki-pszichológiai része tetszett volna... de ahogy a mondás tartja, "nincs az a szarvaspörkölt, amit ne rontana el egy csipet szar", ez meg nem is csak egy csipet, de legalább csak az évad első felére jellemző inkább...
.
hannibal - Keresés Movies14Téma: R2-D2 írásai 1.0
R2-D2

Hozzászólások: 992
Megtekintés: 80290

Itt található: Kritikák, filmes gondolatok   hannibal - Keresés EmptyTárgy: Hannibal S2    hannibal - Keresés EmptyHétf. Jún. 09, 2014 9:43 pm
.
hannibal - Keresés 0UMRJtp




Hannibal S2




Lehet, az Erő vezette gondolataimat, hogy az első évad nálam viszonylag mérsékelt sikere után esélyt adtam a folytatásnak, de milyen jó, hogy ezt tettem. Óriási minőségbeli javuláson ment át a Hannibal sorozat a második szezonjára, majdnem minden engem korábban zavaró tényezőt kiiktatva. Ha meg esetleg elhagyták volna azt az idióta szarvast, meg a David Lynches képi világot és látásmódot, akár hibátlan is lehetne…

A nagyobb baj az, hogy picit gondban vagyok az ajánlóval. Az első évad után kicsit húztam a számat, az az írás inkább volt le-, mint rábeszélő: ebből kifolyólag most meg kellene győznöm mindenkit, akit már egyszer elriasztottam a sorozattól, hogy mégiscsak vágjon bele, mert qrvára megéri – s mindezt spoilermentesen.  Fel van adva a lecke… A második évad kezdő képsorai egyébként felérnek egy áramütéssel. Oké, a trailerben ezt már ellőtték (innen picit gyanús is lehet az egész), de a verekedés képei, majd utána a 12 héttel korában felirat engem rendesen meglepett. S még valami: ugyebár ezek után a szegény néző meg van róla győződve, hogy látta a finálé cliffhangerét is… ahogy haladunk előre a történetben, egyre inkább meg van róla győződve… Lószart, mama. Annál okosabb és zseniálisabb a sztori, hogy ennyire triviális legyen a finálé…

Az első évadnak meglehetősen nyugtalanítóan lett vége: Hannibal kegyetlenül gyilkos játéka után ugyebár  Will kerül szorult helyzetbe. Az évad első fele, harmada e helyzet feloldása. Will „kigyógyulása” Hannibal manipulációiból. Mindezt úgy, hogy gyakorlatilag az égvilágon senki nem hisz neki, miszerint Hannibal lenne a Chesapeake-i Hasfelmetsző. Will zavarodottságának eltűnésével az általam annyira értelmezhetetlen szarvasos, majd egyre inkább agancsos emberes látomások háttérbe szorulnak, a tiszta Willnek egyre kevesebb szüksége van rájuk: diszkréten persze fel-feltűnnek néha, érzékeltetve, hogy kedvenc FBI-ügynöksegédünk azért nem teljesen százas, de innentől egyre elviselhetőbb a szint. Will küzdelme árnyaival és a világgal elképesztően jó és hangulatos – mindezt pedig sikerült néhány eszement bűnesettel ismét csak fokozni. Edzettnek tartom magam, de mikor a „Festő” művéből a középső emberke gyakorlatilag kiszakítja magát, elszakítja bőrét a hozzávarrt hulláktól, nos, ott felszisszentem. Az nagyon brutál… A belülről kiüresített, majd méhkaptárnak használt hulla és amelyikből kvázi kinőtt egy fa – az már meg sem kottyant. S itt utalnék vissza a múltkori írásom első mondatára, amit akkor még cinikusan mondtam: hát persze, hogy Baltimore környékén ennyi elmebeteg gyilkos van… Hannibal minden páciensében fel tudja ébreszteni a beteges gyilkolási vágyat…

Ahogy erről szól az évad második fele is: nevezetesen ezt Will Grahamben is feléleszteni. Nem tudok mást mondani erre az 5-6 epizódra, mint hogy fenomenális. Már a félévnél volt egy csúcspont, mikor is a Hannibal nyakán szoruló hurok aztán máson kötött ki (már mikor meglátom a dokit abban a vérhatlan kezeslábasban, elmosolyodok), de aztán ami ezek után jön, az maga pszichékánaán. Azok a dialógusok a két főszereplő között, Will teljesen nyílt szándéka, Hannibal tulajdonképp értelmezhetetlen ragaszkodása Willhez, a folyamatos átverés érzése – eszméletlen jó. Végig a kétség, hogy most akkor Will Hannibal eszköze, ellenfele, vagy esetleg társa??? Mikor azon tűnődsz, hogy most akkor a jófiú tényleg egy hidegvérű gyilkos lett??? Természetesen a szívünk Willhez húz, különösen a kolléganő – hogy is mondjam, többrétegű feltűnése után -  de az alkotók kiváló érzékkel hagynak bennünket a bizonytalanságban A fel-feltűnő agancsos ember víziója ugyanis lehetne akár  Graham sötét énje is, így egyáltalán nem lehetünk biztosak abban, hogy a két zseni közül ki irányít. Ki irányítja a másikat. Kell és lehet-e Willnek Hanniballá válnia, hogy elkaphassa Hannibalt?? Mivel jár ez? Elég egy embert feldarabolni és beilleszteni a múzeum őslénytanos részében az óriás medve csontvázába??? Vagy több kell?? Tényleg meg kell ölnie Jack Crawfordot???

Nos, ezen kérdések – no meg néhány meglepő csavar után – jutunk el a fináléhoz. Ami után megint azt mondtam: Anyátok!
Spoiler:


S még két dolog, ami iszonyat tetszett az évadban. Az egyik, ami az elsőben is kiemelt szerepet kapott: a gasztronómia. Kérem szépen, amit dr Lecter a konyhában művel (s most mindegy, hogy emberi alapanyagból vagy nem), az zseniális. Szakmai szemel nézve az elkészítést, a díszítést, az egész gasztronómiát – kegyetlen jó. Én simán megenném, amit a doki elém tesz…
A másik, ami iszonyat tetszett, hogy elérünk az idővonalban egy ikonikus személyhez, eseményhez, jelenethez, aki a Hannibal című mozifilm fontos kulcsfugurája volt – nos, az ő előéletét, tetteit és annak következményeit láthatjuk. Egyébként mit érdemel az, aki  saját lánytestvérét kipakoltatja, nehogy véletlenül az öröksége a lánytestvér gyerekéé legyen?? Nos, mit érdemel??? Úgy, hogy még tiszteletlen is dr. Lecterrel??? Hát azt, amit kap. Zseniális.

Kegyetlen jó lett ez az évad, valóban. Ezúttal én is beállok a hype mögé. Mads Mikkelsen lubickol Hannibal szerepében, tudom, hogy szentségtörés, de nekem már egyenértékű Hopkinssal. Ráadásul úgy érzem, igyekszik is játékával az öregre hasonlítani. Hugh Dancy a zavarodottságot elhagyva egyre jobban tetszik Will Grahamként, Fishbourne pedig – ahogy ezt korábban is írtam – végre egy kiváló, testhezálló szerepben FBI-ügynökként. De az összes mellékszereplő, aki érintőlegesen fontossá válik a sztoriban, mind nagyszerű (élükön a Lost Daniel Faradayével, Peter Bernardonelal)…

Tulajdonképp nem igazán tudok belekötni másba, mint a tejesen tipikus sorozat jellegből eredő idiótaságokra. Pontosabban: sokszor a két főszereplő sakkjátszmájára fókuszálva a szokásos módon szereplők tűnnek el és kerülnek elő epizódok után, néhány csavar talán erőltetett (különösen az utolsó epizódban: előhoznak valakit, hogy aztán el is tüntessék), no meg elgondolkodtam, hogy lehet egy fát, ami egy emberből nőtt ki, egy hatalmas parkolóba állítani észrevétlenül elhelyezni, de mindegy. Itt többnyire a hatóság csak helyszínel, s nem vesz észre semmit: de a súlypontok eltolása miatt kezdem megérteni, hogy ez nem is számít. A lényeg itt Hannibal és Will gigászi sakkjátszmája, ami viszont szenzációs lett. Ezek után kíváncsi vagyok, mikor és hogyan érnek el a Vörös sárkány eseményeihez: hacsak nem lépjük át az egészet, a filmet meg letudva az égő tolókocsi jelenetével.



90%


hannibal - Keresés GEKGsR6

.
hannibal - Keresés Movies14Téma: R2-D2 írásai 1.0
R2-D2

Hozzászólások: 992
Megtekintés: 80290

Itt található: Kritikák, filmes gondolatok   hannibal - Keresés EmptyTárgy: Hannibal S1    hannibal - Keresés EmptySzomb. Feb. 15, 2014 2:46 pm
.
hannibal - Keresés YAjoJ26




Hannibal S1



Baltimore környékére senki ne menjen!!! Valami megmagyarázhatatlan jelenség miatt tobzódnak ott a pszichopata tömeggyilkosok, mintha valami furcsa éves találkozót rendeznének… ebből kifolyólag a lakosság pedig nem más, mint vágóállat, mint préda az AVP mozifilmben…

Minimum vegyes érzelmekkel vagyok a Hannibal S1 után. Egyrészt borzasztóan jó volt, kedvenc dokim története, dr. Lecter korai éveinek megidézése kiválóan sikerült, rengeteg nagyon jó bűnesettel, egészen kiváló karakterekkel és színészekkel. Ugyanakkor néhány hajtépően idegesítő összetevő miatt mindig bennem volt a „fenébe is” érzés, soha nem tudtam magam átadni annak a jól ismert érzésnek, mikor is belemerülsz egy sorozatba/történetbe, mikor alig várod már, mi fog történni, mikor a jól elhelyezett cliffhangerek következtében szinte lerágod a körmöd… Nos, itt mindezekből erősen hiány van.

A sorozat maga évekkel a Vörös Sárkány története előtt játszódik – átültetve a mai korba. Ez egyáltalán nem zavart, ahogy Sherlocknak is jól állt a modern kor, itt sem volt másképp. Kvázi egy reboot az egész, állítólag terv szerint el fognak jutni a Bárányok történetéig is – már ha a közönség és a nézettség indokolja azt. Szóval dr. Lecter itt egy szimpla pszichológus, aki a sebészetet hagyta abba az új tudományágért. Mellékesen kiváló szakács és természetesen nagy zeneértő. Az első epizódokban azonban mégsem ő a főszereplő, hanem az a Will Graham, aki majd valamikor el fogja kapni őt. Will Graham, aki az FBI tágabb kötelékében álló, különleges képességekkel rendelkező ügynöke: képes egy tett helyszínén a rendelkezésre álló jelek alapján gondolatban a gyilkos bőrébe bújni, visszamenni az időben, újra játszani az eseményeket. A gyilkos személyét ugyan nem mondja meg, de az elkövetés módját igen – rendkívül hasznos segítséget nyújtva a nyomozásban. Nem kicsit sherlockos az egész, a laboros részek meg az NCIS-t idézik, de az összhang kiváló. Az évad első fele különféle ügyek megoldása, ahol Will segítségével előbb-utóbb elkapják a gyilkosokat. Az egyes esetek – a névhez hűen – szó szerint megdöbbentőek, vannak itt elásott tetemek, amiken gombát termesztenek, halottakból épített totemoszlop, elvágott torkon bőgőző gyilkos, belekből húrt készítő zenész, angyalként beállított, félig nyúzott áldozat. A leleményességre nem lehet panasz, az írók tényleg kitettek magukért. Aztán persze kiderül, hogy a szálak összefutnak, majdnem mindegyik Hannibál kezében végződik. Innentől pedig a kérdés csak az, erre ki jön rá először – illetve aki rájön, túléli-e…

Hannibal. Nem tudom máshoz hasonlítani, mint Palpatine-hoz. A SW Sith nagyura volt ennyire alattomos, ő kavarta ennyire jól a kártyákat, ő volt a végletekig kegyetlen, őt rejtette el ennyire a nagyközönség elől a Sötét oldal. Egyszerűen félelmetes az a karakter, ami itt Hannibalt jellemzi: minden esemény, minden ember gyakorlatilag az ő irányítása alatt áll – egészen Will feltűnéséig. Az a kimértség, az az elegancia (ami Anthony Hopkins játéka által jött be a köztudatba) zseniális, a gasztronómiai kitérők szenzációsak. Az évad első fele gyakorlatilag hibátlan, a dolog akkor kezd elromlani, mikor Will és Hannibal szorosabb kapcsolatba kerül. Nem is elsősorban a kapcsolat miatt, hanem az események töménysége, illetve mindenekelőtt Will miatt. Kb. a sorozat felétől kimondottan nehezen követhető, szürreális és hiteltelen utazáson vehetünk rész, ami közben egyre jobban csodálkozunk, hogy ez hogy történhetett, ezt miért is nem vették észre, s hogy ennyire hogyan lehet hülye mindenki…

Ugyanis ahogy szaporodnak a hullák és a sorozatgyilkosok, úgy válik komikussá a helyzet. Nem számoltam, de több tíz áldozatnak kellett lenni a környéken – közben senki, soha nem bukott le munka közben, senki nem hagyott hátra egy árulkodó nyomot, Hannibal is simán feltölti hűtőszekrényét emberi szervekkel, de közben soha, semmi nem zavarja meg. Mint mondtam, a lakosság olyan, mint egy vágóhíd: minden áldozat csak húsként szerepel – egy korlátlan vadászmezőn. Semmi rendkívüli intézkedés, semmi rendőrség, az FBI faarccal kivonul a helyszínre és kész. Nincsenek családtagok, a hullákat hónapokig őrzik a halottasházban (ha nem hónapokig, akkor még nagyobb gáz, mert akkor az összes hulla hetek alatt keletkezett), az egész időtényező, s a halottak mögötti érzelmi töltet sántít. No meg legalább négy sorozatgyilkos tevékenykedik – ha a gyerekeket nem számolom. De ez még mindig a kisebbik baj volt a számomra. A nagyobb David Lynch…

Pontosabban Will Graham. Egyszerűen kegyetlenül idegesített Will betegsége, a sok agyament tudathasadásos állapot. A sok alvajárás, amit azzal a rénszarvassal művelt, az meg a csúcs volt. Az évad második fele túlságosan mélyre megy Will agyában, az egésznek kimondottan Twin Peaks-es hangulata lett, amit meg szívből utálok. Érhetetlen, zavaros az egész, semmi más célt nem szolgál, mint hogy összezavarja a nézőt, meg a főszereplőt. Hogy ne lehessen egy évad alatt elkapni Hannibalt, hanem el lehessen húzni ezt 3-4 szezonon át. A karaktergyilkos történet, a Hannibal által felépített csapdákkal még tetszett is volna – ha közben nem állandóan azt hangoztatná, hogy Will a barátom.  Oké, hogy ilyenkor az egész a „Ha ezt csinálod a barátoddal, mit csinálsz az ellenségeddel?” kérdés köré fűzött elemi erejű kegyetlenség ábrázolására megy ki, de nekem túlságosan életszerűtlen lett. Senkinek nem tűnik fel semmi, Will meg ökör módjára megy a doki után. Ehhh… a sorozat, ahol a pszichiáternek is pszichiátere van, a végére elérte, hogy a nézőnek is legyen. (Bolondokat a bolondokházába!) Mindezt úgy, hogy időközben bizony bealvós, unalmas az egész, izgalomnak nyoma nincs, hisz tudjuk, hogy minden mögött Hannibal áll, az FBI meg mindjárt jön helyszínelni, Will meg mindjárt látja a rénszarvasát.

Összességében ugyanakkor azt mondom, mégis csak érdemes belevágni. Messze nem tartom olyan jónak, mint a nagy közönség, így nem is értem azt a hype-ot, amit mögé kerítettek. Mads Mikkelsen ugyankkor Hannibálként annyira kiváló, hogy egyszerűen látni kell, Hugh Dancy Willként nemkülönben. Laurence Fishbure az FBI górénak nagyon jó, az utóbbi idők B kategóriás szerepei után végre egy testhezálló főszerep. Az egyes esetek nagyon jók és brutálisak, a képi világ – leszámítva a szürreális Willt – nagyon jó. A finálé után kíváncsi vagyok a második évadra, de remélem, abban Hannibal már rács mögé kerül, s nem húzzák a végletekig az egészet.

Addig is 70%



.
Vissza az elejére 
1 / 1 oldal
Ugrás: